Morvay Judit

BURGENLAND

A szomszéd államokhoz csatolt magyar népesség helyzetének váratlan és gyors megváltozása több száz éves kulturális viszonyokat rombolt szét. Egy élő, fejlődő, összetartozó organizmus mesterséges széttagolásának következményei mindig kiszámíthatatlanok, s az idő múlásával is veszélyes feszültségeket hordoznak. Az egy tömbben élő magyarság területeit átvágó jelentős magyar népcsoportokat elzáró határok olyan helyzetet alakítottak ki, amelyek nemcsak a határok két oldalán élő magyarságnak, de a szomszédos új államoknak is permanens problémákat okoznak.

A nyugati határkiigazítás - ellentétben a többivel, amelyek látens vagy nyílt formában a mai napig irritálják köztudatunkat - kevésbé lett publikus. Az, hogy az évszázadokig velünk összekapcsolt, új államalakulatoknak nem tekinthető, vesztes Ausztria is részesült a történeti Magyarország területéből, egy régi és már megszokott konfliktus keretein belül maradt. A mai Burgenlandnak megfelelő területen már a századfordulón is 8,4% volt a magyarság, csökkenő tendenciával, amit a trianoni békeszerződés csak meggyorsított (1923-ban 5,3 százalék, 1934-ben 3,5 százalék, 1961-ben 2,1 százalék, 1981-ben 1,5 százalék).

A népesség számának alakulása egy több évszázaddal ezelőtt elkezdődött történeti folyamat része, amely a jelenlegi keretek között, irreverzibilisnek látszik.

A mai Burgenland területe, amióta csak a magyarok letelepedtek a Kárpát-medencében, határterületnek számított. Itt húzódott meg a nyugati gyepű, az ország jól megszervezett védelmi vonala, amelynek jelentősége a kalandozások után növekedett meg. Északon a mocsaras, lápos Fertő-vidék község-, határ- és helynevei őrzik a középkori őrtelepek helyét, az őrség, az őrök emlékét. Ezen a területen már csak két községben lakik jelentős számú magyarság, Felsőpulyán amelynek lakói szabad nemesek voltak, és Középpulyán, a hajdani jobbágyközségben. Ma az egyesített községek neve Oberpullendorf. A már középkorban létező 2 község lakói a török időket is átvészelő határőr telepesek utódai. Míg a Fertő-vidék és a két Pulya Sopron és Mosón megyékhez tartoztak, a több faluból álló őrség Vas vármegyéhez tartozott. Az őrség körülhatárolható történelmileg kialakult terület, egykori gyepűvédő katonai szervezet szállásterülete, kivételezett státust, nemesi rangot élvező lakói önálló közigazgatással, Őragyság-gal rendelkeztek, vezetőjük az őrnagyvolt. Ezt a jól megszervezett katonanépet minden bizonnyal még az Árpádok telepítették ide. A középkorban, a határrészen folyó sűrű háborúskodás következtében a lakosság fokozatosan pusztult. Idővel a gyepűrendszer jelentősége is csökkent: a Habsburgoknak nem volt érdeke, hogy magyar népesség éljen Ausztria és Bécs közvetlen közelében.

A nyugati határvidék magyar népének tömeges pusztulását 1532-től, Kőszeg ostromától számítják. A Kőszeg környékén huzamosabb ideig portyázó török katonaság maj dnem lakatlanná tette az amúgy is pusztuló vidéket. A népesség pótlása, az újratelepülés csak aránylag békésebb tájakról volt várható: nyugatról érkező, német nyelvű parasztcsaládok tömegesen szállták meg a kihalt vagy gyéren lakott falvakat. A németesítési folyamatot meggyorsította a XVII-XVIII. századi demográfiai és gazdasági újrarendeződés, kialakult az ún. Új Magyarország, amelyben a nagybirtok is, félredobva a feudális értékrendet, újraszerveződött. Ekkor már horvátok is megjelentek Burgenlandban.

Bár a nemesség tudata még ma is él a határőrök le-származottaiban, az újjászerveződött nagybirtokok igyekeztek a kivételezett státust megszüntetni. A Batthyány-uradalom cselét még ma is úgy beszélik az őrségiek, mintha tegnap történt volna. A jobbágyi szolgálatokat követelő németújvári (Güssing) uradalomba vitték bemutatni, igazuk teljes tudatában kiváltságlevelüket az őrségi elöljárók. A bemutatás után áldomást csaptak, leitatták őket, s másnapra tarisznyájukból a kiváltságlevél is eltűnt. Legalábbis a szájhagyomány szerint.

A nagybirtokokon kialakult majorságok felszívták a szétszórt vagy elszegényedett családok egy részét, új szokások, új közösségek alakultak ki. A majorok nyelve a népességtől függött, így kialakultak magyar nyelvű cselédközösségek is.

A burgenlandi három őrségi település határos egymással. Alsóőr és Felsőőr napjainkra szinte összeépült, Őrsziget pár kilométerrel odább van. Az 1851-ben megjelent, Fényes Elek által kiadott Magyarország ge-ographiai szótára már a helységeket nyelvszigetként említi. A legjelentősebb Felsőőr, kulturális, kereskedelmi és közigazgatási centrum, Szombathelytől mintegy harminc kilométerre fekszik. Fényes Elek így ír róla:... magyar falu... a Pinka mellett, az Ausztriába és Stájerországba vivő országúiban, 613 kath., 1400 reform., 300 evang., 10 zsidó lak.. Határa nagy, de a népességhez képest szűk. Szántóföldjei csak középtermékenységűek: rétjei azonban jók. Erdeje, legelője elég. Lakosai szorgalmuk végett elsők a megyében; mert azonkívül, hogy a lentermesztés és szép lótenyésztés nagy divatjában van, még sok posztót, gyolcsot is szőnek, késeket és még vasműveket csinálnak, mesterségeket és igen élénk kereskedést folytatnak. - Mind Alsó mind Felsőőr igen nevezetes helységek. Először a többi magyaroktól elszakadva csupa német faluktól vétetnek körül, még is nem csak magyar nyelvüket hanem a református hitüket is fenntartották, holott ezen az egész vidéken reformátusok teljességgel nincsenek. Hogy Őrök voltak s az ország határait a németek ellen védeni tartoztak, kitetszik I. Károly 1327-i okleveléből, melyben elismeri, hogy már Béla, István és László királyok alatt őri nemes szabadsággal éltek. Különös az, hogy az oklevélben az őriek Őr-Nagyság címmel neveztetnek. Régi szabadságaikat Rudolf 1582. megerősítvén, jelenleg F. őrben 41 nemes család és 106 háznép, A. Őrben 26 nemzetség és 69 háznép találtatik. Jegyzésre méltó végre, hogy e nemzetségek többnyire vezeték nevükről neveztetnek... stb. Alsóőrre már Felsőőr ismertetésénél is van utalás, róla külön megjegyzi a szerző, hogy: Alsóőr... Magyar falu, csupa német faluktól környezve, a Pinka vize mellett, up Kőszeg. Lakja 1150 kath., kik többnyire nemesek, s utódai az őröknek, kik Magyarország határát Németország felől védték... Szántóföldjei soványak, de rétjei kövérek és jó szénát adnak. Lakosai felette szorgalmasak; sok lent termesztenek; gyolcsot, posztót csinálnak, erős és csontos lovakat tenyésztenek. - Őrszigetről már kevés Fényes Elek mondanivalója: magyar falu Vas megyében 41 kath., 236 ágostai lak.... F.u. (földesura) nemesek. E múlt századi leírás sikeres életvitelű, fejlődő, tiszteletnek örvendő, nevezetes falvakat mutat be. Kiemelkedik közülük Felsőőr, amelynek ipara, kereskedelme, piacra termelése a hagyományos paraszti kultúra keretei között az akkori idők legkorszerűbb gazdasági formáját követi. Már ekkor kulturális centrumnak számít, a rekatolizált falvak közül egyedül maradt meg az új hiten, s mint artikulus hely, távoli falvak protestáns népének központja lett. A mozgalmas századok után nyugodtabb idők következtek. A XIX. sz. közepére-végére egy megfogyatkozott, de öntudatos, kiegyensúlyozott gazdasági körülmények között élő magyar népesség található Burgenlandban. Felsőőrbe német nyelvű iparosok és kereskedők költöztek be, de érdekeik úgy kívánták, hogy megtanulják a magyar nyelvet. Ennek egyik oka az is lehetett, hogy e vidék a Magyar Királyság területe volt, s olyan vármegyékhez tartozott (Sopron, Mosón, Vas), amelyeknek nagy részét magyar nyelvű népesség lakta. A kölcsönös nyelvtudást azonos érdekek támogatták, mindkét félnek hasznára volt az intenzív kapcsolattartás. Látványosan alátámasztja ezeket a megállapításokat a cseregyerek szokása. A kis magyar gyermeket elküldték német szóra egy ismerős faluba, ahonnan hasonló korú kisfiút küldtek magyarul tanulni. Az a tény, hogy a cseregyermekek fiúk voltak, nem véletlen; a jövendő gazdáknak fontos volt a szomszédok nyelvét, munkamódszereit, szokásait ismerni.

Bár már a múlt század végén érezhető volt a magyarok lassú németesedése, mai értelemben vett nemzetiségi ellentétekről nem beszélhetünk. A burgenlandiak élettere azonos volt, vonzáskörzetük, gazdasági kapcsolataik, piacaik, üzleti körük megegyezett. Búcsújáróhelyeik is nagyobb vidékeket, s nem nemzetiségeket vonzottak. Hogy egy homogén magyar közösségen belül hogyan billent át a mérleg nyelve, jól mutatja Felsőőr példája: a szájhagyomány szerint 1848-ban a beköltözött német lakosság is Kossuth-párti volt, 1879-ben pedig ugyanitt megindul az első német nyelvű hetilap, az Oberwarter Sontagzeitung. A beköltözött kereskedők, iparosok külön társadalmi és kulturális csoportja egyre nagyobb befolyásra tett szert a jobbára paraszti életformában élő magyarsággal szemben, bár azok között is találunk iparosokat, kereskedőket. Bécs, a császárváros ragyogása messzebbre hatott, mint a távoli és fiatal Budapesté, s nemcsak a burgenlandiak, de a nyugati megyék jómódú birtokosai, polgárai, iparosai is vonzáskörébe tartoztak, ez a tény, ha áttételesen is, hatással volt az itteni magyarságra is.

Bár az osztrák hatóságok toleránsak voltak a nemzetiségekkel, a két világháború között az elcsatolás felgyorsította a németesedési folyamatot. Bármennyire központi szerepe volt is Felsőőrnek a vidék életében, Szombathely elvesztése, a magyar közigazgatási rendszer megszűnése megrendítette az amúgy is csekély számú magyar lakosságot. Felsőőrnek mint városnak jelentősége megnőtt, ugyanakkor ezen okból elvesztette végleg századokon át megőrzött jellegét. A két világháború között nem szakadt meg Magyarország és Burgenland kapcsolata. Az Anschlusst, a második világháborút követő évek meghozták Európa kettészakadását. A hidegháborús szembenállás aláásta az amúgy is fogyó magyarság nemzeti öntudatát, naponta hallhatták, hogy a nép, amelyhez tartoznak, a Gonosz országa lett. Nem véletlen, hogy a statisztika szerint 1951-ben Bur genlandban csak a lakosság 1,9 százaléka vallotta magát magyarnak, de már 1961-ben - tisztult kicsit a helyzet -, 2,1 százalék.

Régi néprajzi közhely, miszerint a nyelvhatárok nem azonosak a kulturális határokkal. Ismerünk olyan jelenségeket, tárgyakat, amelyek több nép hagyományos kultúrájának örökségéhez tartoznak, függetlenül nyelv-és államhatároktól. Ez a hasonlóság vonatkozhat egy-egy jelenségre, jelenségcsoportra, de nemegyszer meghatározója lehet egy egész kultúrának is. A különbségek és hasonlóságok színes összefonódása, aránya, elterjedése adja meg egy-egy hagyományos paraszti kultúrának is a jellegét.

Burgenland mindig határterület volt. Pannóniának, a Morva Fejedelemségnek, Nagy Károly birodalma ingatag keleti végeinek is erre húzódott a határa. Domborzati viszonyairól, időjárásáról, vegetációjáról is elmondhatjuk ugyanezt. Az őrség hagyományos népi kultúráját ennek ellenére nem tekinthetjük egyik égtáj felé sem lezártnak. A nyelv, a tudatformák elkülöníthetik egymástól az embercsoportokat, de falvaik, házaik, tárgyaik, életmódjuk, szokásaik, hiedelmeik összekapcsolják őket. Mennél mélyebbre megyünk vissza az időben, annál inkább közös alapokra bukkanunk.

Az őrség legrégebbi településformája a szeres tele pülés. Magyar nyelvterületen szeres település csak Vas megyében és Göcsejben volt, de a vend (szlovén), német falvakban ugyancsak megtaláljuk nyomaikat. Letelepedő nagycsaládok, nemzetségek erdőirtó munkája révén jött létre egy-egy szer vagy szeg. Az irtvány közepére, rendszerint dombhátra építette házait a telepes, a ház körül kialakultak a kertek, szántóföldek, rétek, kender-, lenáztató tókák (áztatógödrök). A szereket a letelepült nemzetség nevével jelölték, s jelölték még akkor is, ha az alapító család már más helyre költözött vagy kihalt. Idővel több ház, porta került egymás mellé. A házak szorosan vagy lazábban, de egymás közelében helyezkedtek el: egymás mellett, de nem egy vonalban. Idővel kis különálló falurész nőtt ki egy-egy szerből. Őrszigeten még megállapítható, hogy melyik házak tartoztak egy szerbe. Felsőőrben a magyarok lakta felszegen megvannak a régi településforma nyomai. Alsóőrben ugyancsak a felszegen látható a szerek emléke. Amíg Alsóőrben a családnevek szerint különböztetik meg a szereket, Felsőőrben más megkülönböztető jelzőket is használnak, pl. Pinkaszer, Malomszer. A kézművesek, kereskedők beköltözésével Felsőőr egyik része soros utcás lett, utcahálózattal.

Az általános magyar falukép ismeretében a kerített ház néven ismert udvar- és házforma szintén őrségi jellegzetességnek tűnik, holott a vendeknél, horvátoknál, németeknél, és a kárpáti falvakban ugyancsak hagyományos. Alapformája: az udvar mindegyik oldala körülépített. A lakóház és a gazdasági melléképületek összeépítve kapcsolódnak egymáshoz: körbeveszik az udvart, mint az erődítményt a várfalak. A lakóházat követik a kamrák, a pajta, ólak, szúiek, a méhes, a négyszöget végül nagyméretű fedeles kapu zárta le. Az udvar közepén emelkedett a trágyadomb, itt álldogáltak a marhák télen, így nem támadtrájuk a farkas, nem fázott a lábuk. A XIX. század második felében egyre nyitottabbá váltak az őrségi udvarok. A ház és a gazdasági melléképületek elhelyezése, lassan közelítve az általános udvarformához, megváltozott.

AXIX. század elejéről származó tudósítás (Eörséghnek leírása, úgymint: Annak Természete, Története, Lakosai ezeknek szokásai, nyelvszokása a'mellyeket öszve szedegetett Nemes-Népi Zakál György 1818. Esztendőben. A M. Tud. Akadémia kézirattárából) is már csak mint emlékezetben élő formát említi meg azt a fából épült házat, amelynek egyetlen nagyméretű helyisége volt a szépszámú együttélő család lakótere, amely hálóhely s konyha is volt egyúttal. Bútor egy nagy asztalon kívül szinte semmi sem volt benne. A hatalmas kemencét agyagpadok vették körül, a fal mellett fából készült padok futottak körbe. A kemencét sütésre, főzésre, fűtésre, alkalmanként világításra egyaránt használták. Kéménye nem volt a háznak, a kemence füstje szabadon terjengett, a füst nagyja az ajtón ment ki, a többi a gerendák között szivárgott a padlástérbe. A családtagok a padon aludtak, s még a leghidegebb télben is csak a nyílt láng ellobbanása után csukhatták be az ajtót s tolták rá a falapot a parányi ablakra. Már a XIX. század elején elterjedt a füstnélküli szoba, amelynek zárt tüzelésű kályhájának füstjét a füstöskonyhába vezették. A szoba bejárata közvetlenül az udvarra nyílt. A füst nélküli helység a család munkaterülete, hálóhelye lett, de az eredeti mag, a füstöskonyha még századunkban is itt-ott fellelhető volt.

A zsúptetős faházakat a kőből, téglából épült, a zsindellyel, cseréppel fedett ház váltotta fel, a jobbmódúak házaikat kuriális stílusban, díszített oromzattal, árkádos tornáccal építették. E változásban Felsőőr járt az élen. Az első tornácos ház modellje feltehetőleg a felsőőri református paplak volt, amely 1784-ben épült. Ezek a nemesi kúriák stílusát tükröző szép házak nemcsak itt az őrvidéken, hanem a Dunántúl nagy részén, s Magyarország más tájain is megtalálhatók. Németek, horvátok is építkeztek ebben a stílusban, mégis kistáji viszonylatban a magyarokhoz kapcsolódik: a kisnemesi öntudatnak egyik szimbóluma lett. A burgenlandi idegenforgalmi vállalatok egyik turistacsalogató képe a muskátlis, árkádos őrségi magyar ház.

A ház hagyományos berendezése már nem volt ennyire jellegzetes. A bútorok formájának, elhelyezési módjának gyors megváltozását elősegítette a Felsőőrbe beköltözött iparosság. Az asztalosok egy része Nyugat-Ausztriából érkezett. Alsóőrben magyar asztalos család festett, szépen díszített ládákat készített. A ládákkal vásároztak is.

Amint azt az 1851-ben kiadott leírás megemlíti, Alsó- és Felsőőr állattenyésztésből és háziiparból élt. Említésre kerül Felsőőr élénk kereskedelme is, amelyet minden bizonnyal nem az aránylag kevés és közepes minőségű föld terményei lendítettek fel. A megye „legszorgalmasabb emberei" „szép lótenyésztésükkel", „erős és csontos" lovaikkal vívhatták ki távolabbi vidékeken is hírnevüket. Századunk elejére már csökkent a lótenyésztés jelentősége, végül is istállóban hizlalt ökrökkel, sertésekkel keresték meg hasznukat. Mivel a forrásmunkák egyik községben sem említenek meg jelentős juhtenyésztést, a posztókészítéshez szükséges gyapjút feltehetőleg vásárolták. Valószínű az is, hogy a Pinkapatakon az őrlőmalom mellett kallómalom is volt.

Jellegzetes őrségi almozási mód a szaka használata. Ha kevés volt a szalma, a fenyőerdőkben, lomberdőkben összegereblyézték a lehullott avart, tűlevelet, szárazfüvet s hazavitték, ez volt a szakahúzás. Szénával keverve rakták az állatok alá, akárcsak a hegyvidéken élő szlovénok, németek.

Ugyancsak az őrségiekre jellemző a gabonakasza használata. A múlt század végén a sarlós aratást felváltotta a kasza. A fűvágó kaszával ellentétben az aratókasza rövid nyelű, a nyélen alul csak egy görbe fogantyú volt, amelyhez gereblyét erősítettek.

Szövéssel, fonással az első világháborúig törődtek az asszonyok. A valamikori kenderföldek, lenföldek helyét már csak a határnevek őrzik. A rostos növények termesztésének hagyásával együtt megszűnt a vászonruhák viselete is.

A férfiak nyáron házilag varrt vászoningben, gatyában jártak, lábukon csizma vagy papucs volt. Félvárosias volt a fiatal nők ruházata, de ahogy öregedtek, úgy tértek vissza a falusi öregasszonyok sötét színű, ráncolt szoknyáihoz, kendőihez. A nemes határőrzők leszármazottai kivételes rangjukat ünnepi öltözékükkel is jelezték. Posztónadrágjukat, dolmányukat csak a nemesek zsinórozhatták ki s csak őket illette meg fegyveres szolgálatuk utolsó emléke, a fokos. A nemesség presztízsének lehanyatlásával a fokos csak ünnepi szokásokban játszott szerepet.

A múlt századi vasművességből századunkra a bicskakészítés maradt. Híres, mint az őri bicska -mondták. Magyar s német mesterek egyaránt foglalkoztak vele. Elsősorban a Dunántúlon árulták a híres bicskákat, de az Alföldön is ismertek voltak.

Az őrségiek táplálkozása egy nagyobb, a nyelvi határokon átnyúló kulturális egység része. Nemcsak a hagyományos nyersanyag - köles, hajdina - feldolgozása, de az ételek elkészítése, táplálkozásmódja is a Dunántúl nyugati, délnyugati sávjával rokonítható, vend (szlovén) és német szomszédai is részben hasonlóképpen táplálkoznak. Bár Kardos László Az őrség népi táplálkozása című könyvében elsősorban a magyarországi őrséget dolgozta fel, összefoglalásában - ha röviden is -nagytáji összefüggéseket is megemlít. Az Őrséggel szomszédos Göcsejtől a Rába mentéig jórészt azonos jelenségeket talál. A vend táplálkozás ismeretében alig észrevehető különbségekről ír. A szomszédos Steier tüzelőberendezése, feldolgozó eszközei, ételei szintén hasonlóságot mutatnak.

A régi szokások, ünnepek, vallásos alkalmak alig különböztek a Nyugat-Dunántúlról ismertektől. A Lucanapi szokások szinte semmiben sem tértek el a Vas megyében fellelhetőktől. A házról házra járó kisfiúk szerencsét, bőséget hívó mondókája, a Luca-széken álló boszorkányt leső varázsos tulajdonsága, a fehér ruhába öltözött Luca-Naca járása egyaránt ismeretes volt. Alsóőrnek egyik híres szokása volt a tuskóhúzás. Farsanghétfőn akkor húzták ünnepélyesen felöltözve legények a tuskót, ha nem ment férjhez egy leány sem a faluban. Húsvét szombatján volt ugyancsak Alsóőrben a tűzugrás, amelynek vidámsága a mai napig vonzza a legényeket, a fiatalságot.

Talán érdemes megjegyezni, hogy a Luca-széken álló a boszorkányokat onnan ismerni fel, hogy háttal állnak az oltárnak. A magyar nyelvterületen a boszorkány fején hatalmas szarv van. A háttal álló boszorkány valószínűleg osztrák vagy szlovén hatást tükröz.

Kire marad a kisködmön című könyvében Gaál Károly a majorságokban élő magyar cselédek elbeszéléseit adta ki, ezek zöme hiedelemtörténet. A gazdag anyag szinte semmiben sem különbözik azoktól a babonás történetektől amelyeket a dunántúli puszták cselédei meséltek egymásnak. Leggyakoribb szereplő a tehenet, kisgyermeket megrontó boszorkány, aki állat alakot is fel tud ölteni. A boszorkánytudomány elnyerésének, átadásának emlegetése mellett a gonosz vénasszony bűnhődésének módját is ismerik. A táltos, a garabonciás diák, a lidérc, a magyar néphit ismert alakjai, a burgenlandi cselédek történetei a természetfeletti lények nyugat-dunántúli formáihoz kapcsolódnak. A teliholdnál farkassá változó pásztor, a küldött farkas nálunk is csak a Dunántúlon gyakori. Van történet a hazajáró halott szeretőről, váltott gyermekről, bosszúálló áldozatról, tudós pásztorról és doktorról.

A szerző a mesélők életútját és családját is részletesen bemutatja: feldolgozza a család nyelvcseréjének folyamatát is. A folyamat csak egyirányú, sematikusan: az öregek magyarul beszélnek, a középgeneráció kétnyelvű, az unokák egy része csak németül beszél, ha kétnyelvű, csak mint családi nyelvet használja a magyart. A magyarul tudó fiatalok nyelvkészsége ilyen esetben korlátozott. Mint a vizsgálódásból kitűnik, a fiatalok a magyar nyelvet „cselédnyelvnek" tekintik, nyilvánosan, ha lehet, nem szólnak magyarul, „mert azt hiszik, hogy én is cseléd vagyok". Az idősebbek körében a magyar nyelvnek még van tekintélye. Hasonló folyamat játszódott le a Nyitra környéki magyar nyelvsziget falvaiban, ott nem lévén magyar értelmiség, a magyar nyelvet „parasztnyelvnek" tartották. Az ingázó, polgárosultabb, tanultabb témát nem is tudnak magyarul megvitatni. Magatartásuk egész szűkebb környezetükre kihatott.

A burgenlandi magyarság egy nagyobb néprajzi egységbe, kulturálisan elkülöníthető csoportba tartozik. Azok a népcsoportok, amelyek ennek a nagyobb egységnek a vonzásába tartoznak, a közös tudományos feladatok megismerésére és felmérésére Ethnographia Pannonica néven szimpóziumokat rendeznek. Ezeken az igen hasznos konferenciákon osztrák, horvát, szlovén, szlovák és magyar kutatók gyűlnek össze előadások tartására, konzultációkra. A nagy kulturális összefüggések felvetik a kistáji különbségek mértékét, nevezetesen azt, hogy a három burgenlandi őrségi falut és a tőlük 50 km-rel délebbre fekvő magyarországi Őrséget lehet-e párhuzamos példának tekinteni. Az Őrvidék pusztulása és a török utáni újrarendeződés következtében Felsőőr, Alsóőr és Őrsziget nyelvszigetté lett: a délebbre fekvő kb. 18 falut számláló Őrség a magyar nyelvhatáron belül maradt. Az őrvidék szétválásában döntő szerepe lehetett kivételes státusuk megőrzésének, illetve elvesztésének is. Már említettük, hogy a magyarországi Őrség szabad jogállása áldozatul esett a Batthyány uradalom praktikáinak. A burgenlandiak nem süllyedtek jobbágysorba, korán elindulhattak a paraszti polgárosodás útján. A magyarországi őrség archaikusabb paraszti kultúrában maradt. Bár a múlt század elején Nemesnépi Zakál György dicséri az „állatok és barmok között szépségre és nagyságra nézve nevezetes" ökröket, amelyet az őrségi gazdák maguk nevelnek fel, s nagy állatkivitelük van Grazba, Bécsbe. A makkon hízott disznókat is Ausztriába értékesítik, de a prosperáló, önálló életvitelű, felsőbb irányítástól mentes 3 őrségi falu szorgalmas, sokféle tevékenységben kiváló, szép lótenyésztéssel, élénk kereskedelemmel, háziiparral foglalkozó, megyeszerte elismert gazdáival nem vehette fel a versenyt. Mindkét Őrség kultúrájának legarchaikusabb rétegei viszont hasonlóságot, azonosságot mutatnak.

A felsőőri nemesek utódja, Imre Samu professzor nemcsak jelentős nyelvész, munkálkodásával, de néprajzi ismertetésekkel is szolgálja szűkebb hazáját. Az ő leírásaiból egy hanyatló paraszti kultúra képe bontakozik ki. Az állattenyésztés, a híres mesterségek visszaszorultak. A szántóföld, rét a családok kezén egyre jobban aprózódott, osztódott, mivel egy családban 3-4 gyermek is volt, s jó magyar szokás szerint minden gyermek egyformán örökölt. A piaci kapcsolatok beszűkültek, a családi vállalkozásokat aktív zömmel nem magyar kereskedőréteg váltotta fel.

A hagyományos paraszti élet felbomlása a burgenlandi magyarok esetében a nemzeti kultúra szétesésének is ideje. Az elszakadás Magyarországtól arra a kritikus időre esett, amikor a paraszti közösségekben megindul a kultúraváltás. Mivel nem volt követhető magyar polgárosult életforma, kultúra, sem pozícióban lévő, hatalommal rendelkező nagyobb számú csoport, a hagyományos paraszti keretek közül kilépők új államuk modelljeihez sodródtak.

A Bécsben, Grazban, Ausztria-szerte vegyesházasságban vagy magányos magyar családokban élők helyzetének jövője nemzetiségi szempontból egyértelmű. A cselédek nyelvváltására már utaltam. A három őrségi településen és Felsőpulya lakosainál más a helyzet. A magyar értelmiség: papok, pedagógusok, elöljárók, egyszerű polgárok fogtak össze, hogy megmentsék a magyarságot. Ének- és tánckar, népi zenekar, színjátszócsoport, kiállítások, hangversenyek, kirándulások szervezésével aktivizálják nemcsak a gyermekeket, de a felnőtteket is. Külön meg kell említeni az alsóőri jól felszerelt és rendben tartott könyvtárat, s a magyar kultúrát szolgáló szép épületet. A magyarok Kulturális Egyesülete új és új programokkal tartja ébren az érdeklődést. Az eredményekről és kudarcokról beszámolni nem az én tisztem, csak reménykedni lehet, hogy megtalálják az ottaniak és az itthoniak is azt a varázsvesszőt amellyel együttesen összefogva valóban életre keltik az alvó lelket.