|
|
Spielmann Mihálynak
Abstract: [Academic subscription rites in protestant schools from Transylvania] The students, subscribing the school regulations, irrespective of their social background, could become the part of the Calvinist college's teaching tradition. From the profane rural or urban world the students of the school were transferred to a sacralized space and became the sharers of a sacralized mentality. The linearity of their life assumed a vertical man-God direction too in the course of the depositio rite and subscription, and as they became familiar with the theological sciences. The sacrality ensured by the initiation determined their entire life, if they respected the ritually signed agreement during their college and university years. The subscription required in the academies as well was the direct consequence of the subscription made in the college before.
Rezumat: [Rituri de semnare academică în şcolile protestante din Transilvania] Prin semnarea preceptelor instituţionale a colegiilor reformate discipolul putea face parte din tradiţia şi din istoria educaţiei colegiale reformate, el provenind dintr-o şcoală rurală sau orăşenească laică intră într-un spaţiu şi într-o spiritualitate sacralizată prin semnarea legilor colegiale. Prin însuşirea ştiinţelor teologice, prin ceremonia de iniţiere „depositio" şi semnarea legilor instituţionale linearitatea vieţii sale capătă o îndreptăţire pe verticalitatea lineară om-Dumnezeu. Prin ceremoniile de iniţiere se asigură sacralitatea linearităţii vieţii discipolare şi academizantă, cu condiţia ca iniţiatul să respecte pe parcursul anilor colegiale şi universitare contractul prin semnarea rituală a preceptelor instituţiilor de învăţământ. Semnarea legilor academice prevăzute în legislaţia universitară este continuarea lineară a actului colegial de semnare.
Oktatástörténeti irányvonal
Az erdélyi iskolák, kollégiumok történetének kutatása egyidős, mondhatni az első ilyen intézmények alapításával. BARANYAI DECSI János, BOJTHI VERES Gáspár, LASKAI CSÓKÁS Péter vagy CSULAI György az iskolák, és az ettől elválaszthatatlan külföldi egyetemjárás történetét annalista személetmóddal, naplókban kezdték el feljegyezni, azokban elsőbbséget biztosítva a kollégiumi és egyetemi külélet tárgyalásának. Oktatástörténeti vizsgálódásaik, utódaiknak, VÁSÁRHELYI Istvánnak, KIS-ÉRI Györgynek, SZATHMÁRI PAKSI Mihálynak, TÉCSI Sámuelnek, BOROSNYAI LUKÁCS Jánosnak és SZIGETHI-GYULA Mihálynak a 17-18. században kelt, egy-egy időszakot felölelő kollégiumtörténete, majd Koncz József, Kis Ferencz és P. Szathmári Károly a millenium ünnepének fényében íródott nemzeti szempontból elfogult kollégiumtörténetei, a 20. század második felében pedig KÓCZIÁNY László, JAKÓ Zsigmond, SZABÓ Miklós, SPIELMANN Mihály, TONK Sándor, SIPOS Gábor és SZÖGI László az iskolák diáknévsorainak összeállításában évről-évre haladva térképezték/térképezik fel a kollégiumok helyét a közösség politikatörténetében, társadalomtörténeti és eszmetörténeti vonatkozásaiban. Dolgozatomnak az a célja, hogy a marosvásárhelyi és nagyenyedi ev. református kollégium tanulói bel-életének, deákká avatásának, az öltözködési és hajviseleti szokások kutatásmódszertani javaslatát fogalmazza meg; módszertanában a társadalomtörténet és a filológia segédtudományait használja fel a források értelmezésére.
Három alapvető fontosságú pontból indulok ki. Az erdélyi oktatástörténet kettős, dichotomiális szellemiségű: egyrészt, egy erdélyi magyar nyelvű egyetem hiánya, amely csak a 19. század végén alakul meg Kolozsváron (a 16. századi kolozsvári jezsuita iskolának a latin az oktatási nyelve, többnyire lengyel származású jezsuita páterek által vezetett, Európa szerte közismert kollégium volt), másrészt a színvonalas kollégiumok jelenléte, amelyek olyan tudással halmozták el tanulóikat, amellyel megálhatták helyüket a neves európai académiákon, universitásokon. Ehhez kötődően szeretném leszögezni, hogy a kollégiumok történetének kutatása elválaszthatatlan az abból kiinduló diák életrajzának, életközösségének kollektív megrajzolásától. Doktori dolgozatom témája ennek az utóbbi kérdésnek a körbejárása, a 18. század hatvanas, hetvenes évtizedeiben az erdélyi kollégiumokból származó, külföldi egyetemeken tanuló akademizánsok által készített magiszteri és doktori dolgozatai alapján.
Az erdélyi papi és laikus adminisztráció pilléreit jelentették a külföldön tanultak, az academiták. Tudománytörténeti szempontból nézve externalista, kontraktuális educatio az a folyamat, amelynek megrendelője az egyházi vagy világi intézmény vagy patrónus - nevezhetnénk ezt ma a külföldi egyetemjárás kutatóinak eredményei nyomán. A »bölcsességre való törekvés« jegyében azt támogatja a szürke állomány megrendelője, aki a beneficiumban megnyilvánuló nemeslelkűségét viszonozva évek hosszú során papként vagy laikusként visszaszolgáltatja támogatójának az academián tanultakat.
Az erdélyi deákok külföldi egyetemjárása az első európai egyetemek alapításával kezdődik el, Bolognába, Párizsba, Lengyelországba, Csehországba, a német és holland nyelvterület egyetemeire és a ködös Albionba több erdélyi jutott el.1 Odera menti Frankfurt, Wittemberg, Heidelberg, Basel és Franeker egyetemi jegyzőkönyveiben, a doktori dolgozatok mellékleteiben felbukkanó ajánló sorokban, versekben, az album amicorumokban találkozhatunk az erdélyi kollégiumokból és particulákból származó academizánsokkal. Két rövid megjegyzést tennék itt: a felsorolt városok egyetemei felekezet - és szaktudomány specifikusak. Pl. Franeker egyeteme híres volt 1793-as megszűnéséig a teológia fakultásáról, ahol Paulus Voët tanított, s ahonnan annyi negyedrétű Gyzelaar Bousbeq kiadvány került az erdélyi kollégiumi és arisztokrata könyvtárakba. Földrajzi paraméterekben szólva Szentpétervár, Jeruzsálem, Sevilla és Glasgow közé, a könyvproveniencia és a diariumok, a naplók alapján e négy kultúrcentrum közötti, képletesen szólva téglalap alakú térbe helyezem el a katolikus és protestáns deákok egyetemjárását.
Politikatörténeti előzmények
A nagyenyedi és marosvásárhelyi ev. ref. kollégium történetéből felidézek néhány életképet, viselkedésmintát, melyek magyarázatul szolgálhatnak a kollégium törvényei aláírásának, a depositionak, a tanulmányokat lezáró szigorlatnak és ehhez kötődően a külföldi egyetemjárás megértéséhez. Ezeknek az életképeknek az elemzését a személy, a szöveg, a tárgy, a test szintjén, illetve az esemény tér- és időhasználata alapján próbálom értelmezni.
„A külföldi egyetemekre járás régi gyakorlat volt, s az ilyenekből lett lelkészeket academicus papoknak hívták, azokkal szemben, akik nem tanultak külföldi egyetemen, a domidoctusok. A domidoctus papoknak nem volt akkora tekintélyük, mint az akademikusoknak. Öltözetük módja is nagyon meg volt szorítva, hosszú prémes togájuk; a kaputban járásuk is igen későre jött be; csak a gyengébb eklézsiákat kapták meg; címük csak reverendus, de az akademitáké: clarissimus ac reverendus volt. Az akademiták 1790 előtt parókát viseltek, kurta német nadrágban jártak, 1790 után felporozott hajjal, hos??szú nadrágban, hosszú kaputot viseltek, kerek palástjuk volt, mit a domidoctusoknak nem volt szabad hordani. Rendesen a nagyobb, jövedelmesebb eklézsiákat kapták meg.2
Az akademiákra mehetés vizsgához volt kötve, s a vizsga eredményétől függött az engedély arra is, hogy az illető akademiai útjára s költségei fedezésére segélyt gyűjthessen a patrónusoknál, amint ezeket a következő consistorialis, a református főegyháztanács kuratóriumának rendeletei bizonyítják."
1722. február 22. „Az akademiákra menni akaró, a kurátorok, professzorok s más közelebb levő tudós belső személyek s az egész diákság jelenlétében in publico auditorio disputaljon et omni modo examináltassék, kiknek votumok szerint érdemesnek találtatván, az akademiákra úgy extrahaljon asztán a curatorok és professzorok subscriptiojuk alatt commendatoriat magának, azt is pedig legelébb vigye tiszteletes püspök uramhoz, és ha Erdélyben akar alamizsnát kérni, adjon ő kegyelmének reversalist róla, hogy mind papságra céloz, nem külső hivatalra, mind pedig, hogy Erdélybe jő vissza szolgálatra, különben ha ezekről való attestatioja nem lesz t. püspök uramnak, senki is a pat-rónusok közül alamizsnát az olyannak adni ne tartozzék." (42.)3
1756. május 16. „Szigorú rendeletet küld a consistorium a peregrinálni akarók vizsgáját illetőleg az azoknak adandó bizonyítvány formuláre megküldése mellett, mert különben őfelsége nem fogja külföldre bocsátani, s ha emiatt „megkevesedik ezután a peregrinansok számok, Isten s e világ előtt kegyelmetek ad számot, ha megszükülnek ekklesiainkban az épithető emberek és a vak vezérek miatt a vezetendők is verembe esnek." (131.)
1766. december 13. „Mind a három kollégiumban4 rendeli a vizsgatartást a consistorium, s hogy a bizonyítvány ne patenter adassék, mint eddig, s ne is a vizsgát kiállott személynek, hanem pecsét alatt más canalison küldessék fel a consistoriumnak, a személyek megválasztása és útlevél-nyerés végett." (170.)
1772. szeptember 2. „Az academizans atyafiak is, mint a synodusokon a procedensek, consealtassanak kérdések és feleletek által; nem egy-két fertály-nyi idő alatt, hanem mindaddig, míglen az egész systema theologicumból: e historia ecclesiastica, antiquitatibus haebreis, graecis, romanis, e philoso-phicis philologicis reliquisque pro candidato theologiae necessariis et in scho-lis tradi solitis scientiis, magok profectusaiknak illendő jeleit adhatják." (205.)
Az 1772/205-ös rendelet előírja azoknak a tantárgyaknak a sorát, amelyekből a kollégiumi éveket lezáró szigorlaton bárki kérdezhette a deákot: egyháztörténet, héber, görög és római régiségtan (nyelv és kultúra), filozófia stb.
Az 1722/42-es határozat a kollégiumi tanulmányok befejezése végén előírja, hogy a deákság előtt kell letenni az examen rigorosum academicumot, az az azt a záróvizsgát (rigorosus szigorút jelent), szigorlatot, ami alapján a konszisztórium eldönti a vizsgán jelenlevő két klerikus kiküldötte révén, hogy az ifjú akademizánsjelölt megkaphatja a commendatoriát: eleget tesz a kollégiumban tanultaknak, aláírásával erősíti meg püspöke előtt, hogy az academia törvényei szerint fog élni, hazatérte után pedig az erdélyi református egyházközségbe pasztorációt fog vezetni. Mindezek után kézbe kapta a megbízó levelet (epistola commendatoria), azt bemutatta patrónusának, aki vagy a kollégium főgondnoka, az egyházközség főpásztora vagy nagy gyakorisággal a városi tanács a királyföldi szász deákok esetében.5 Mária Terézia 1756/131-es rendeletét többen elsősorban a külföldi „felforgató eszmék" bejövetele elleni császári döntésnek minősítik6. A császári rendelet másolata alapján azt a következtetést vonhatjuk le, hogy az udvar - elsősorban az 1748-ban elveszített Szilézia miatt - egyre növekvő deficitje okán dönt úgy, hogy megtiltja a „távoli országokba" való peregrinálást. A deákok sok pénzt vittek ki az országból, s kevesebbet hoztak be hazatértükkor. Az 1751-1767 közötti időszakot cezúraként értelmezem a külföldi egyetemjárás történetében. Az 1767-es vásárhelyi litteraria commissio a kollégiumok egységes tanterve mellett egységesíti, szabályozza a külföldi egyetemjárást.
Eseményelemzés
A tanári kar, a kijelölt két klerikus és a diákság előtt sorra kerülő vizsga a kollégium törvényeibe való beavatás végét jelöli. Az auditoriumban helyet foglaló deáksereg, deáki esküdtszék, tanári kar előtt az academián tanulni kívánó deák a subscribáláskor megfogadott, szimbólumként a Bibliára vagy a Heidelbergi Katechesisre téve kezét, a tudomány elsajátítására felesküdve számot ad arról a kontraktusról, amit az iskola törvényeinek aláírásakor jegyzett.
De mi is volt ennek az előzménye?
Depositio
A nagyenyedi református kollégiumban az iskola törvényeibe, szellemiségébe való beavatás, a subscribálás előtt a depositio is gyakorlatban volt.7 A beavatás lényegét a dualisztikus, állatiból, műveletlenből fizikálisan műveltté avatás adja. A depositio felkészíti a tanulókat, a „sárgacsőrüeket", hogy a subscribálás révén az egyetem (értsd kollégium) tagjaivá váljanak. Az ifjúkat összegyűjtik, korommal kenik be őket, szamárfüleket, szarvakat aggasztanak fejükre. Szájukba sertésagyarakat raknak, s fekete köpennyel burkolják be őket. Ezután felhajtják őket a depositiora, a tudatlanság levetésére, letételére szánt terembe. A tanárok kérdéseire nem tudnak felelni, mert a fogakat nem szabad kihullatni, sertések, szamarak maradnak, a profán állatiságot formálják meg. Mindegyikük nyakába horgot akasztanak, a sertésagyarak kihullanak, a tanulókat „meggyalúlják", aztán vizet öntenek rájuk, amit durva törlővel letörölnek róluk. Az események közben a depositor, általában az iskola igazgatója és a tanvezető tanár beszédet tart a műveletlenség, a faragatlanság ellen, az eddiginél erkölcsösebb és műveltebb viselkedésre inti őket. A depositor egy teremben, általában az auditoriumban összegyűlt fiatalokkal szemben egy emelvényen áll, magasabb szinten, mint a beavatásra előkészített nebulók. A hallgatóteremből a filozófia professzorához kísérik őket, aki, miután kikérdezte őket, sót, a tudomány jelképét teszi szájukba, s bort, mint a tudatlanságból kimosó, kitisztító eszközt önt fejükre - evvel előkészítve őket az egy évvel későbbi subscribálásra. A depositio, azaz az állati maszkok letételével a tanulók bagolydeákok, pennalisok lettek.8 A pennalis egy évig fekete köpenyt viselt, az idősebb deákok behízelegték magukat az újoncnál, s ez lakomát kellett nekik szervezzen. Ezek a lakomák sokszor gyilkossággal végződtek, a részegeskedést nem is említve. Egy év múlva a pennalis, a bagolydiák subscribálása során újra lakomát kellett szervezzen a felsős deákoknak.
A depositiót szokáseseményként értelmezem, mert évről évre megismétlődött, noha több feljegyzésünk van arról, hogy az egykori deákok akademi-taként kérték az igazgatóságtól durvasága miatt beszüntetését. A lineáris térhasználat, az iskola udvaráról az auditoriumban és a szálláshelyekhez való vezettetés, a három hely rituális igénybevétele, és az alávetett tanulók és emelvényen álló tanárok viselkedés mintája a kommunikáció hatékonyságát biztosítják: a tanulók csendben várakoznak az előttük kitárulkozó tudományokra. A tudományokat az iskolaigazgató, a tanvezető és a filozófia előadótanárának kérdései és intő beszéde személyesítik meg. Az auditoriumban, a centrumban nyílik számukra út az isteni tudományok elsajátítására. A három tér közül a centrumnak és az abban elhangzó kommunikátumnak van centro-petális jellege. Az auditoriumban évről évre ugyanannak a beszédnek az elhangzása és a tanulók csendes, állatoknak öltöztetetése majd a bárdolatlan-ság jegyeinek lemosása ritualizálja a teret, a tanuló ehhez a térhez szocializálódik, az itt elhangzó információk biztonságot és kollégista identitást biztosítanak neki. A sertésagyarnak, a szamárfüleknek materiális elemként való célszerű felhasználása előkészíti a műveletlenségből, a beavatás előttiségből a beavatáson keresztül a lelki adottság eléréséhez szükséges utat. A műveletlen-ségnek állati szervek utánzásával való értelmezői fokozása a csend jelenlétében a teljes kiszolgáltatottságot és nyitottságot jelképezi a tudományok befogadására. A fekete köpeny a butaságot jelképezi, ellentéte szintén a fekete tóga lesz egy év múlva, a subscribálástól kezdve, amely a deákság külső státusát adja meg. A horog használata a belső, a léleknek az állatiságot szimbolizáló eszközökkel szembeni „előhúzását" jelképezi. A lélek győzelme a mocskos, korommal bekent test felett - foglalhatnánk össze a depositio lényegét. Az igazgatói és tanári beszéd közben történik a lélek előhívása, testből való ki-mozdítása a teológiai és más ismeretek iránt való nyitottá tétel. A sónak konzerváló, megtartó szimbóluma már az ókori mitológiákból ismert. Itt utalhat a tudományok keserű gyökereire is, amelyek későn hozzák meg gyümölcseiket, eredményeiket. A bornak, ahogy a subscribálás esetében egy korábbi állapotból egy más állapotba való átjutását jelképezi. A bacchikus, rendszerezetlen, tudatlan állapot egy elv- és tanszerű, vallásos térbe való jutást erdeményez. A confessionalis religio rendszerezettsége a káosz, a bacchikus önkívület ellenében. A marosvásárhelyi kollégium beléletéről szóló források arról értesítenek, hogy a subscribálást megelőző napon volt csak törvényes lehetőség a túlzott italozásra. A beavatás előtti nap a deákságra felkészülés lezárása, bachikus kiheverése. Az alapfokú osztályokat végzettek kényszerlakomákat kell hogy tartsanak a felsős deákok számára, ez a subscribálandóknak egy új státusba való belépésüket jelöli. A tudományok útján hosszabb utat bejárt deákok megvendégelése az ismeretek előtti tiszteletet fejezi ki. A kis deákokkal való visszaélések az isteni tudományra való felkészületlenséget tükrözik vissza. Az italozás az első nyolc év nehéz vizsgáinak, a bölcsesség keserű gyökereinek keresése, plántálása, ízlelése volt. Az egy éjszakát tartó delírium periodizálja, interferálja az addigi és a subscribálással kezdődő életet.9 A határt maga a subscribálás napja képezi, amikor a tanuló ellátja kézjegyével a subscriptionale protocollumot (subscriptionális jegyzőkönyvet). A depositio és a subscribálás közötti differencia specifikumát az adja, hogy Nagyenyeden a beavatás kettős, egy év választja el a két eseményt egymástól, míg Marosvásárhelyen vagy Kolozsváron, a református kollégiumokban csak a subscribálás létezett.
Subscribálás
Egy processzus kezdetét jelenti a kollégiumba való bekerülés, a nyolc elemi osztály után sorra kerülő subscribálás, az iskola törvényeinek aláírása, kézjeggyel való ellátása. „Ego Joannes Antal subscribo legibus Illustr. Coll. Reform. Mvásárhelyensis. Anno 1785. die 30-a junii" - olvashatjuk a későbbi püspök, Antal János fogadalomtételét: „én, Antal János aláírom a marosvásárhelyi ev. ref. kollégium törvényeit 1785. június 30-án". Az auditoriumban való megjelenés, a Bibliára és a kollégium törvényeinek gyűjteményére való kézrátétel, a tanárok előtti főhajtás szokásesemény, ezt követi az aláírási jegyzőkönyv szövege, amely ugyanaz maradt 1718-tól 1884-ig. Ennek a szövegnek évről évre ismétlődő, minden deák számára ugyanolyan változatlan formában való felolvasása, a szöveg változatlanságából fakadó általános érvényüség ritualizálja a szöveget. Ez a kollektív szerződés másik alappillére. Nyelvi formája a fogadalmi egyházi szövegek konstrukciója: én, ............... ................., fogadom, hogy betartom ....... intézmény tanítását, törvényét - parafrazálhatnám röviden. Az állandó, változatlan szövegrész változatlansága vallásos szintre helyezi a fizikai és virtuális térben jelen levő szereplőket, elsősorban az aláírót és az iskola képviselőit. A tanárok és deákok által képviselt intézmény kiemelkedik abból a profán térből, amelyet az állatiság, a butaság, az isteni tudományok, elsősorban a teológia még nem érintett meg. A deák, avval, hogy a 16-18. századokban a teológia szolgálólányaként működő humán és reál tudományok elsajátítására tesz fogadalmat, s az ezeket a tudományokat képviselő tanárok és deákok előtt írja alá az iskola törvényeit vallásos térbe helyezi magát.
Az expectans11 , a várakozó tanuló, deák lesz, egy más fizikai (tér), szellemi (tantárgyak, iskolai törvények) és lelki (teológiai legatusok) közegébe lép. A kollégium törvényeinek aláírásával arra kötelezi magát, hogy a kollégium polgára lesz, ezért betartja annak törvényeit, ügyel annak betart(at)ására. A subscribáló tanulók, s ezentúl nevezünk valakit deáknak, egy szerződést kötnek az iskolával, amely kollektív képzetként realizálódik, kizárólag az ott élők életében valósul meg. Az aláírás jegyzőkönyve, a tanári és deákok kara előtti főhajtás és az aláíró közötti perszonális kizárólagosság szakralizálja a szerződést. A subscribálás tárgyi (jegyzőkönyv, merített papír, penna stb.) szintje a lélek, a mens szintjén realizálódik. Az auditoriumban, fizikai és szellemi elzártságban, az iskola rectora (igazgatója), a paedagogarcha (tanulmányi felügyelő), a tanári kar, a particuláris sedria (csak a deákokból és a hivatalnokokból - senior, contrascriba és a könyvtárosból álló deák bíróság), mint passzív személyek előtt írja alá az aktív személyként jelen lévő deák az iskola törvényeit. A passzív személyek reprezentálják a predestinált örök boldogságot.12 A depositio esetében a tanulók passzivítása jelképezi az örök boldogságra való térést. A deák aláírásával erre az útra tér. Az auditorium szerepe a kollegista deákélet kezdetét jelenti, az iskola törvényeinek aláírása csak itt történik meg, szakrális centrum. Az auditorium az iskola épületében a bensőséget, ünnepélyességet, a legfontosabb locust, misztériumot jelöli, a kollégium legmisztiku-sabb helyét. Fizikálisan és szellemi szinten. Az iskola törvényeinek aláírása, a teljes beavatottság momentuma, helye. Aki sikeresen levizsgázott az első hét vagy nyolc év tantárgyaiból, a triviumból és a quadriviumból, beavatást nyer a tudományt megtestesítő, szolgáltató kollégium szellemiségébe. A beavatás fizikálisan a kollégiumban történik, a kollégium törvényei által statuált, szimbolizált szellemiségbe. A deák ünnepi magatartása, aznap előtti bacchanális újjászületése után, a kijelölt térben (auditorium) fokozza a szerződés (kommunikáció) hatékonyságát, perspektivikusságát. Az ifjú aláíró deák a tanulmányi évek alatt férfivá válik, egy vertikális úton megrajzolható ember-isten közöttiség útján lineárisan halad előre. Ez a beavatás, transzcendentális képet ölt: a szellem hatalma örök - hangsúlyozza többször Piscator, Alstedt vagy Bisterfeld, hogy csak néhány nevet említsek azok névsorából, akik hosszabb-rövidebb ideig tanítottak Erdélyben. A beavatás a fennálló religio keretei között (református confessio) a szellem tudományának megszerzését, ennek fontosságát hangsúlyozza. A kollégiumi élet konventualitása abban rejlik, hogy a tudomány megszerzése a fennálló religio, vallás, az abból eredő felekezetiség transzcendentális szolgája marad. A kollégium törvényeibe való beavatás a tanulás (szellem) és a hit, vallás (lélek) két emberi alapértékét vertikális szintre helyezi az ember életében. Az emberi sorsot predestináló istenvilág képzetét hangsúlyozó református vallás tanításának egyik fontos momentuma a konfirmálás mellett a subscriptio. A beavatás perszonális: fizikai és szellemi felnövést, érettséget jelöl egyszerre.
A kollégium életében a subscribálás egy perpetuitást, örök ismétlődést, ciklikusságot jelent. Az iskola törvényeit aláíró individuum sorsa egybeforr az ugyanazt a szöveget aláírók, kollégiumban élők sorsával - sorsuk kollektivizálódik. Tárgyi szinten az aláírás ciklikussága tartja fenn a kollégiumot, a szellemiség továbbadásában egy stációt jelent a vertikális úton haladó hallgató életében. Az ide vonatkozó törvények azt írják elő, hogy legkésőbb minden év július 1-ig megtörténjen az iskola törvényeinek aláírása.
Az aláírás után a deák magára ölti a tógát, jelezve újonnani hovatartozását.
Öltözködés
A kollégiumi deák öltözetében is különbözik a subscribálás előtt levő expectans deáktól.
A nyugati keresztény egyház javainak elidegenítése révén (1557-ben) az üresen maradott kolostorokat a tanulóknak adták lakhelyül, és jóllehet kezdetben csak - az ifjú klerikusok módjára - bokáig érő fekete köntössel megkülönböztetett teológusok, azután pedig mindazok, akik a classikai tanulmányok bevégzése után a felsőbb tudományok hallgatására bocsátattak, ugyanazon épületben bezárva laktak, egyforma hosszú tógába öltözve jártak, és a ruháról tógátusoknak s a latin nyelv tanulásáról és műveléséről deákoknak hívattak és hivatnak ma is13.
A tógaviselést 1682-ben, az Enyeden tartott közgyülés rendelte el14. A tógát reprezentációt szolgáló tárgyként értelmezhetjük a deákká válás mozzanatában. A tógába öltözés társadalmi identitást és státuszt, konfesszionális értékrendhez tartozást jelöl. Viselete kötelező, ellenkező esetben a deák alumniumelvonást, ösztöndíjtól való megfosztást és deáki státusának felfüggesztését veszélyezteti. Az állandó viselet az iskola törvényeinek állandó betartásának tárgyi záloga, a kollektív szerződésben megfogalmazott egyéni fogadalom állandó, tárgyi és szellemi szinten meglevő kódjára utal. Az officialisok, a senior (igazgatóhelyettes), a contrascriba (gazdasági felügyelő) és a könyvtáros nem mindig kötelező tógaviselete a deákság letöltésére utal, a deáki fogadalmak betartására, azok sikeres, életben való megvalósítására céloz. Az akademita vagy otthon tanult (domidoctus) kiérdemli, hogy seniorként ellenőrizze az iskola törvényeinek betartását, anélkül, hogy habituálisan alkalmazkodna az iskola törvényeihez. Az állandó tógaviselet a szigorlatig, a kollégiumi éveket lezáró záróvizsgáig tart. Periodizált a tóga viselése, a subscribálástól a rigorosumig - egy periódust jelöl az ember életében: a második, négy vagy hat évet felölelő időszakot az első hét vagy nyolc iskolás tanév után. A tóga és a haj viselete egymagában reprezentálja ezt a periódust. A test tér- és időhasználata kizárólagossá teszik egymást, egymás nélkül nem képeznek specifikusságot, kronotópikus jelenlétet.
A tógaviselést 1795-ben kiterjeszti az egyházi előljáróság minden deákra, a külsős, extraneus publicus deákokra is, kik a városban laktak, nem a coetusban (diákközösségben), nem írták alá a kollégium törvényeit, csak bizonyos tantárgyakat hallgattak (jog, egyháztörténelem), a táblabíróságon ülnökként (assessor) készültek a jogi pályára15 . Esküdtek voltak, de nem a kollégiumnak, hanem a táblabíróságnak, életüket a jog intézményéhez kötötték.
Tér-interferencia
A tógátus (belsős) és a publicus extraneus (külsős) deákok két fizikális és virtuális teret egyesítenek. Marosvásárhelyen a táblabíróság a kollégium mellett volt, a két tér interferenciálódott, a Nagyköz két oldalán alakított ki két intézményt. A kintlakó deákok tógaviselete a testnek ugyanahhoz az iskolához tartozását, kronotópikus jelenlétét jelöli, mint korábban a belsős, tógátus, kollegista deákoké. Az intézményhez tartozás bővül, pluralizálódik. A nagyon gyakran más felekezethez tartozó külsős deákok a tóga viselése révén additív szereplőkké válnak, a kollégiumhoz való tartozás kiegészítő csoportjaként jelennek meg. A kintlakó diákok nem részesültek alumniumba, ösztöndíjban, kollégiumi szállásban, nem kosztolhattak a kollégium főzdéjéből, kizárólag azon a kevés órán találkoztak a tógátusokkal, amelyeket közösen hallgattak. Nagyon gyakori volt, hogy a gazdagabb publicus deákok hazahívták a kollégium köztanárát órát tartani, ugyanazt a tantárgyat előadni, ami elhangzott a délelőtti stúdiumokon is a kollégium falai között. Itt csak a tantárgy és 1795-től a tóga alkotta a közös fórumot a belsős deákokkal. A Nagyköz és a jogtudomány tárgyi szinten egyesíti a belsős és külsős deákok tárgyi eszközeit és térhasználatát. A második esetben a diszciplína tárgyi és szellemi szinten egyesíti a külsős tanulók lakásaiban és a kollégium osztályaiban folyó tanítást, óraadást.
Érdekességként jegyzem meg, hogy számos kollegista deákról tudunk, akik ülnökként gyakornokoskodtak a táblabíróságon. Releváns Kibédi Mátyus István esete, aki ahhoz, hogy Utrechtbe menjen medicinát hallgatni, alapos deáki tanulmányai mellett ösztöndíjának kiegészítése érdekében assessorként, ülnökként dolgozott a „táblánál". 1756-ben megszerzi a medicina tudományában a doktorátust, a legmagasabb tanulmányi fokozatot az egyetemi stúdiumok alatt, majd Mária Terézia kinevezi Marosszék első tiszti főorvosának 1765. április 28-án.16
1834-ben a kollégiumi elöljáróság a lex vestiariát kibővíti a reverendával és a magyarkával.17 A magyarka BOLYAI Farkas feljegyzései szerint nem disztingválja a deákot a más iskolákban, más intézményekben tanulóktól, dolgozóktól. A magyarka viselete nem korlátozódott az iskolákra. A reverendával való együttviselése tette egy intézmény sajátossává. Több feljegyzést találtam a református főegyháztanácsi jegyzőkönyvekben, miszerint pénzbün-tetést rónak ki arra, aki csak magyarkát visel.18
Hajviselet
A lex vestiariához tartozik a hajviselet, amely sokféle volt az idők folyamán. 1770 - 1780 között a fej közepén mind kurtára nyírták, elöl és hátul hosszan hagyták, s az elsőt a nyírt hajon keresztül hátrafésülték a hátulsóhoz, s ahol az első a hátulsóval összeért, ott horgas fésűvel összefogták, a fésű az egyik fültől a másikig ért, s azzal gyakran kellett simítani, újra meg újra egybefoglalni, mert az elölről hátrafésült rövid haj gyakran kibújt a felső alól és szétment, és ezt a nyírást nevezték calamistrálásnak.
Ezután a fej közepét nem nyírták meg egészen, hanem akinek tömöttebb volt a haja, közbe-közbe egész fején meggyérítette. Ez is calamistrálás volt.19 A hajviselet törvény általi előírása a tógaviselet mellett a testközeliséget jelöli, mindkettőben a testhez köthető külső appartenens kódok nyilvánulnak meg. Ez a viselet kötelező volt minden erdélyi református kollégiumban tanuló deáknak. A subscribálástól a záróvizsgáig tartó kötelező hajviselet, akármennyi
visszaélés is volt vele20 , ugyanúgy, mint a tógaviselet egy adott időszakra a deák testének kronotópikus jelenlétét fejezi ki, a református kollégium intézetéhez, mint tárgyhoz való fizikai és szellemi tartozását. A hajviselet 1800-tól kötelezővé válik a külsős, extraneus deákok számára is, habituálisan is egy teret interferálnak a coetusban, diákközösségben lakókkal.
A dupé kezdetben a gyalogos katonák hajviselete volt az osztrák hadseregben, innen került át a katolikus majd a protestáns deáksághoz a scholákba. Az adminisztratív, militáris közegből átkerült a vallásos, iskolai közegbe is, ugyanaz a hajviselet egy más státust is jelöl: jelen vizsgálódásnál a református deákét, a subscribálással megkötött civil békés életét jelöli.
Összefoglalás
A deák az iskola törvényeinek aláírásával, származásától függetlenül részese lehetett az iskolai hagyománynak, a református kollégiumi képzés múltjának. A profán falusi vagy városi világból az iskola deákjaként szakralizált térbe és szellemiségbe kerül. Életének linearitása a depositio és a subscribálás során egy vertikális ember-Isten irányultságot is vesz a teológiai tudományok elsajátításával. Ez a beavatással biztosított szakralitás határozza meg egész életét, amennyiben követi a rituálisan megfogadott szerződés betartását a kollégiumi és egyetemi évek alatt. Az academiákon is előírt subscribálás a korábbi kollégiumbeli aláírásnak lineáris következménye.
DÓCZY Örs (1976) könyvtárkutató, doktorandus
Babeş-Bolyai Tudományegyetem, Kolozsvár
doczyors@yahoo.com
|
|