|
|
Abstract: [A general presentation of the Hostat community under the eye of change]
The Hostats live in the suburbs of Kolozsvár (Hung. -; Rom.: Cluj-Napoca) and they lead a unique lifestyle based on agriculture having their own traditions and institutions. At the beginning researchers were interested just in their traditional lifestyle, marriage and habits, dialect. This community managed to adapt to the way of living in a city but the effects of urbanization and the quick industrial growth slowly destroyed the place where they could keep up with their traditional living and as a consequence their lifestyle changed. This change was presented by László Pillich in a sociological work. Through all these economical and social changes it is important to research all the alterations that happen in the lifestyle of a community. This can be made by reflecting upon people's everyday life. Edit Fél and Tamás Hoffer were the first who made relevant steps in showing us that researching everyday life is essential because only through this can we understand the way people think, act, how they live and build their own social web.
Rezumat: [Prezentarea generalá a comunitátii numite Hostat sub aspectul de schimbare] Hostázenii locuiesc în suburbiile localitátii Cluj-Napoca (magh.: Kolozsvár) si au trait o viatá unicá bazatá pe agriculturá având si institutiile lor specifice. La început cercetátorii au fost interesati în viata lor traditionalá, datini si obiceiuri. Aceastá comunitate întotdeauna a încercat sá se adapteze stilului de viatá necesará pentru a trái într-un oras si din cauza urbanizárii si colectivizárii au renuntat la viata traditionalá. Au trecut prin multe dificultáti si de-a lungul timpului au fost nevoiti sá schimbe stilul de viatá. Sociologistul László Pillich s-a ocupat de cercetarea elementelor de schimbare în aceastá comunitate. Edit Fél si Tamás Hoffer au fost primii care au fácut pasi relevante în cercetarea ariei numite stil de viatá. Ca sá cercetám schimbárile în stilul de viatá a unui om sau o comunitate este important ca sá ne uitám la viata de zii cu zii, cum tráiesc, gândesc si nu în ultimul rând cum isi construiesc reteaua socialá.
A városok makrotársadalmában léteznek olyan gazdasági vagy (és) területi kisközösségek, amelyek sajátos, hagyományozottan elkülönülő életmóddal rendelkeznek. Ilyen közösséget alkot a kolozsvári Hóstát is.
A hóstátiak jellegzetes városi rétegkultúrát képeznek, nemzedékek hosszú során át a városhoz tartozva, de nagyközösségében attól elkülönülve, azzal egyfajta állandó szimbiózisban élnek.1
Az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár V. kötete 1571-től adatolja a szót. SZABÓ T. ATTILA szerint a Szentpéteri templom környékét nevezzük Hóstátnak, régebben a címszóbeli név, mint közszó csaknem az egész magyar nyelvterületen általában külváros jelentésű volt.2 E kétségtelenül német eredetű köznevünk egyesek szerint a német Hochstadt (felsőváros), Hofstadt, mások szerint a Vorstadt (előváros) leszármazottja. 3
A magyar nyelv történelmi etimológiai szótára tisztázta, hogy a „Hofstadt" nagy területen használatos nyelvjárási szó. Olyan telket jelöl, amelyen lakóház és major (állattartó gazdaság) áll, illetve állhat. A Magyar Nyelv Értelmező Szótára szerint a középkori Magyarország és Erdély több városában használták a szót „külső városrész, külváros" értelmében: kolozsvári és gyulafehérvári Hóstát, egri Hóstya, kassai Hóstát. A román szóhasználatban a Hostezan szó ismeretes.
EGRI LÁSZLÓ hóstátiaknak nevezi Kolozsvár kelet, északkelet és északnyugat felé eső külvárosainak mezőgazdasággal és kertészettel foglalkozó azon lakosait, kik legalább ünnepeken fölveszik a hagyományos „földész" viseletet.4
A Hóstát eredetileg külsőterületet jelöl, külváros jelentése volt. Mint ilyen, Kolozsvár középkori várfalain eső körzeteit: Hídelve, Kétvízközt, Külközép és Külmagyar utcák környékét, valamint a Monostort jelölte.5 1807-ből ezt lehet olvasni: „ezen nemes Város Hostáttyában Házsongárdba". A Házsongárd pedig még ekkor teljesen beépítetlen volt. A legalsó utcája, a Külső-Torda, később Petőfi utca is csak e tájt kezdett kialakulni.6 A múltban nem tapadtak olyan szorosan a városhoz, mint manapság. Amíg a falak állottak, addig a Hóstátok közigazgatásilag a városhoz tartoztak, de önálló településekként is léteztek. Helyükön sok századdal azelőtt önálló falvak voltak. A Magyar és Honvéd utcai Hóstátok helyén például Szent-Péter falu állt, ahol a mostani Szentpéteri templom van.
„Kolozsvár külvárosaiban járva, hajdani falura emlékeztető kép tárul szemünk elé, ha megpillantjuk templom mögül, vagy egy-egy utcafordulóból előbukkanó településüket, jellegzetes háromablakos házaikkal. Ha a város tarka, szétfolyó tömegét tekintjük, a hóstátiak oly egységes, összeforrott arculatot mutatnak még ma is, mikor számtalan lehetősége van az elpolgáriasodásnak, hogy csodálattal vethetjük fel a kérdést: vajon honnan szakadt ide ez a kemény akaratú nép, mely paraszti jellegét a nagyváros tövében évszázadokon át meg tudta őrizni. "7
A közvélemény a hóstátiak körében élő hagyományra támaszkodik, erről írott forrás nincs, tudományosan nem lehet igazolni: a viharos múltú hajdúnemzetség késő utódait látják bennük, akiket állítólag Bocskai István, Erdély fejedelme telepített Kolozsvár falai köré. Kolozsvárnak Bocskai fejedelemsége előtt is, sűrűn lakott külvárosai voltak, melyeket már akkor Hóstátoknak neveztek. Egyenes leszármazást, vérszerinti kapcsolatot az ősi réteg és a mai hóstátiak között már nem tudunk kimutatni.
Az elmúlt századok viharai: a háborúk, a törökök rabló hadjáratai, a törökökkel együttműködő tatár csapatok betörései számtalanszor menekülésre kényszeríttették a védtelen falvak lakóit.
A hóstátiak ősei a 16-17. században gyakran dúló háborúk elől menekültek Kolozsvár védelmébe, vonzotta őket a „kincses" város, ahol terményeiket eladhatták és munkájukra is szükség volt, sőt a polgárjogot is elnyerhették. Erdély legkülönbözőbb tájairól verődtek össze, székelyek, kalotaszegiek, szilágyságiak, Szamos menti és mezőségi magyarok is költöztek ide. A speciális életforma átöröklődött és az újonnan jötteket is átalakította jellegzetes hóstátiakká. A Hóstát lakossága nem egy régi magból, a századok folyamán önmagában kifejlődött társadalom, hanem az idők teltével folyton- folyvást keveredett, egyre ötvöződött, ma is dinamikusan alakuló népesség.8
A kolozsvári hóstátiak megélhetésének az alapja az elmúlt századokban nem az ipar és kereskedelem, hanem a gazdálkodás, földművelés meg a baromtenyésztés volt. A hóstáti lakosság kezdettől fogva földműveléssel, állattenyésztéssel foglalkozott. Ezen kívül a szőlőművelés, fuvarozás is biztosította megélhetésüket. A hóstátiak hagyományőrzők voltak, de ez nem jelentette azt, hogy gazdálkodási módszereiken ne változtattak volna. A gyors ütemben növekvő városi lakosság igényeit csak úgy tudták kielégíteni, ha olyan állatfajtákat tenyésztettek, amelyeknek nagyobb volt a hús és tejhozama, a zöldségtermelést pedig századunk első évtizedeiben a külterjes gazdálkodásról a belterjességre való áttéréssel növelték.9
Bolgárkertészek hatására tértek át az öntözéses zöldségkertészetre, átvették a kertgazdálkodás módszereit, egy-két éves időtartamú tanfolyamokat szerveztek, amelyek során a gyümölcs és zöldségtermesztésben jártas szakembereket képeztek ki. A hóstátiak parasztpolgároknak tekinthetők, gazdasági mentalitásukra a vállalkozói szellem jellemző, kockázatvállalási hajlam, a kockázat, ami egyrészt a környezeti feltételekben áll, másrészt viszont nagy befektetésről van szó, ami nem minden esetben jár profittal. A parasztpolgárság kapitalista típusú gazdálkodást folytat, megkülönböztető jegyük inkább a termelés módja. A kemizáció, a gépesítés, az agronó-miai tudás, melyet gyakran könyvekből tanulnak, olvasnak, a modernizáció részeiként jelennek meg és meghatározzák a gazdálkodáshoz való viszonyulást.
A hóstáti közösség magukat a polgári mesterségek mintájára „földésznek" nevező tagjai jellegzetes zöldségtermesztési és mezőgazdasági kultúrát, valamint szellemi életüknek keretet adó saját intézményrendszert alakítottak ki és működtettek: pl. a Bethlen Gábor Dalkört, Kalandos Társulatot. Művelődési házuk is volt, mely napjainkban is létezik, a Józsa Béla Kultúrotthon, itt vidám szüreti, farsangi bálokat, névnapokat, születésnapi összejöveteleket szerveznek.
A hóstátiak kizárólagosan reformátusok voltak. Vallásos eredetű ősi szervezetük, mely eleinte az erkölcsi rend betartását is ellenőrizte, a kihágásokat büntette, az ellenségeskedőket kibékítette, a Kalandos Társulat volt.10 A középkorban az év napjait a római (Julianus) naptár szerint határozták meg. A hónap első napját „calendae"-nek nevezték, a társulatot pedig Calendae testvéreknek, ennek alapján a köznép magyarul a tagokat kalandosoknak mondta.11 A város különböző Hóstátjaiban lakó közösségek mindenütt saját kalandossal rendelkeztek. A Kalandos Társaságoknak a temetkezést és a temetői rendtartást illetőleg önrendelkezési joguk volt. Ezt a jogot Kolozsvár városa is elismerte és az elmúlt századok folyamán ismételten meg is erősítette. Az önrendelkezés abban állt, hogy a Kalandos Társaságok maguk jelölték ki az egyes családok sírhelyeit vagy a magányosok sírjait. A sírok rendben tartása is a Kalandos feladata volt a Kalandosok által használt temetőrészben. A temetőben való intézkedés joga a Kalandos Dékánját illeti. Az eljárás az, hogy mikor az Apa a halálesetet megtudta, értesítette a Dékánt, hogy az a sírásásra vonatkozóan intézkedjék. A Dékán kijelöli az illető Kalandos ifjabb tagjait, a sírásók rendjéből azokat, kiken a sírásás soron van.12 A Kalandos Társulatnak külön temetkezőhelye volt, az egyik a Házsongárdi temető északkeleti részében, a másik a Kismező utcai temető.
A középkorra a vallásos jellegű papi vagy világi közösségek elterjedtsége volt jellemző. A közösségek célja a közös hit ápolása, jótékonykodás volt, tagjait testvéri viszony fűzte egybe, ezért a „testvériség", (Bruderschaft) elnevezést használták. A protestantizmus elterjedése következtében a katolikus jellegű kegyesség gyakorlása kimaradt a kalandos-rendtartásokból. A középkori vallásos Bruderscahftok alapvető céljai közül a társak a tisztességes eltemetését tartották meg. 13 Tagja lehetett minden feddhetetlen előítéletű férfi vagy nő, korra és vallásra való tekintet nélkül, aki az egyletet anyagilag támogatja. Az elnökség (egy elnök, egy alelnök, egy előadó, két dékán, egy jegyzőkönyvvezető, két jegyző, pénztáros) tagjain kívül áll még 12 tagból illetve 6 sírásóból áll.14
A hóstátiak temetkezésével kapcsolatosan ki szeretném hangsúlyozni, hogy ők mindig arra törekedtek, hogy a családhoz tartozókat egy helyre temessék. A sírban szigorúan megszabott helye volt, kor, rang és neme szerint az egyes halottaknak. A családi életben is megvolt az apa vezető és központi szerepe, a családfőhöz a családtagok viszonya nem lehetett más, mint amit az a rangsorolás őrzött meg, ahogy a családtagok pl. az apa koporsóját a búcsúzás pillanatában körül állják. A sír, illetve a családi temetkezőhely legelőkelőbb része a sír-fenék volt. Oda temették a család fejét, az apát. Mellette jobbról vagy balról helyezték el a feleséget.15 A sírokon a búzakalászt és a szőlőfürtöt tartó kéz jellegzetes hóstáti jelvény, a Kalandos társaságok pecsétjében is ezek szerepelnek.
A temetkezési társulat mellett, a hóstátiak másik fontos intézménye a dalárda, a Bethlen Gábor Dalkör, mely 1886 tavaszán alakult. 1928-ban kapta díszzászlóját, ugyanebben az évben történt a dalkör felszentelése is. Különböző ünnepségeket rendeztek minden évtizedben, amelyeken fontos egyházi meghívottak is részt vettek. Ilyen alkalmakkor csoportképet készítenek, és díszoklevelet osztanak.16
A hóstáti hagyományos településszerkezet jellegzetességéhez tartozik a tág udvar, mivel a gazdasági épületekre nagyobb hangsúlyt fektettek, a lakóház csak két részből állt: az „első ház"-ból, melyet ünnepélyes alkalmakkor használtak és a „kis ház"-ból, ahol a mindennapi tevékenységeket végezték. A házak alatt helyezkedtek el az óriási pincék, ahová télen elraktározták a terményeket. A pincelejárat a tornác egyik felében volt a padlásfeljárattal egy helyen. Minden háznak volt tornáca, deszkakerítéssel körülvéve, általános szokás volt a házak zöld színre festése. Az utcára két ablak, az udvarra egy nyílott. Az udvaron, a lakóházon és a gazdasági épületeken kívül fontos szerepet tulajdonítottak a nyári konyhának, melyet „nyári főzőháznak" neveztek. Nagyon régen fából készült szalmafedeles házaik voltak, az udvaron pedig jellegzetes volt a gémeskút jelenléte.17 A kapu magas deszkából készült és kétfelől nyílt.
A lakásberendezés egyszerű volt, általában a két ablak között helyezkedett el az asztal. Barnára festett ládában tartották a ruhákat. A ház két oldalán két ágy, az egyik párnákkal felterítve, színes takaróval. Az ágyak előtt egy-egy hosszú festett karszék volt, további tárgyak: festett fogas (erre kancsókat akasztottak, virágos porcelánt, tányérokat), almárium. A falra világi és szent képeket helyeztek. Világítóeszközként petróleumlámpát használtak, mely az asztal felett csüngött.18
A tárgyi világ fontos részét képezték a konyhaeszközök: fazék, lábas, villa, kalány, virágos porcelántányér, lapító, dagasztó, szappanyozóteknő.
Jellegzetes táplálkozási kultúrát alakítottak ki, reggelire kenyeret, tejet, szalonnát, kávét, ebédre főzeléket, „kaszáslét",19 vacsorára pedig puliszkát fogyasztottak. A vasárnapi ételek különböztek a hétköznap elfogyasztott ételektől: tyúkhúsleves hosszúlaskával, feleki rétes, palacsinta, kürtőskalács. 20
A családban a vezető szerep az apáé volt, fő a férj. Az asszony „én uramnak" szólította férjét. Egy családon belül általában négy gyerek volt, a gyerekek a szülőknek „cselédjei". Az após „apámuram", anyós „anyámasszony", a nagyapa a gyerekeknek „bapó" illetve a nagyanya „nanó".21
A foglalkozási szerkezetben különbség volt az asszony és a férfi feladatai között. Az asszonyok nem szoktak sem fonni, sem szőni. A téli estéket régebben nagyrészt tollfosztással, törökbúza-fejtéssel és varrással töltötték, mert a saját ruháikat és a férfiak ruhaneműit maguk varrták. Nem volt varrottas és szőttes ruhájuk, mert az anyagokat rendszerint az üzletből vásárolták. A nők főleg a háztartással foglalkoztak, ők végezték a könnyebb munkákat pl. melegágy készítése, káposzta, krumpli, paszuly ültetése, kapálás. Otthon a veteményezést ők végezték. A piacra is általában a nők mentek, fejükön vitték a kosarakat, egylovas szekérben szállították. A férfiak a nehezebb munkákat vállalták: pl. mezei munka (szántás, vetés), állattok ellátása. Az állattartás mellékfoglalkozásként jelentkezett, tehenet, lovat, tyúkokat tartottak, a tejet a piacon értékesítettek a zöldség mellett.
Legfontosabb hagyományos gazdasági eszközkészletükhöz tartozott az eke, borona, kasza, sarló, ásó, kapa, csép, szekér (rakacás, lajtorjás, féderes, targonca, tajiga, kicsi kézi szekér), ostor, szórólapát, rosta, seprű, villa, gereblye.
A földmegművelési rendszerek közül a 20. század elején, az ugarrendszert és a vetésforgórendszert alkalmazták. A hármas határ felosztásával egy részét a földnek ugaron hagyták, ide terelték a teheneket legelni. A pihentetés és trágyázás fokozta a föld termékenységét, ezt segítette elő a kettős vetésforgó is (ahol egy évben búza volt, a másikban kukoricát vetettek, így biztosították a termés bőségét). A föld trágyázott, mélyen szántott és ásott volt. A hóstáti gazdálkodás jellegzetességéhez tartozott a melegágy készítése, mely két részből állt: a tok (deszkából készült fakeret), és a földelés (trágyázott föld), minderre üveget tettek. A növényápoláshoz tartozott a ritkítás, ehhez rendszerint hagymakapát használtak.
A legfontosabb hóstáti termékek közé tartoznak: két fajta fejes hagyma (vörös és viszhagyma), káposzta, paradicsom, paprika (kicsi, hegyes, csípős), saláta (puja, kőfej), retek (pirosretek, fehérretek, sörretek), borsó (cukorborsó, takarmányborsó), paszuly (gyalog, karós), cukormurok.
A hóstáti öltözet nem volt mentes soha az iparos-kereskedő polgárság viseletének különböző hatásaitól, mégis sajátosan földműves viselet maradt, mivel az öltözet alkotói és viselői is évezredeken át megtartották őstermelő foglalkozásukat: ők voltak a város állattenyésztői, földművesei, gabona, szőlő és gyümölcstermelői, szekeresei és tejesei, a hóstáti földészekből kerültek ki a város zöldségkertészei és piaci zöldségárusai.22 Jellegzetes viseletükkel a kolozsvári piacokon hitelesítették termékeiket, azok minőségét.
Jellegzetes viseletükkel a kolozsvári piacokon hitelesítették termékeiket, azok minőségét.
A régi kolozsvári földművesek öltözéke nagyjából megegyezett a többi erdélyi város magyar földészeinek és a kisebb mezővárosok lakosságának öltözetével. Egy száz év előtti hóstáti sírkövön ugyanazt a ráncos bő gatyát, azt a kétsoros gombolású, hajtókás, rövid derekú ujjast, bő torkú csizmát és pörgekalapot látjuk, mint a korabeli tordai, enyedi, dési, zilahi földműves „polgárok”-nál vagy más vidéki mezővárosok és „nemesfalvak" lakosságánál. Száz évvel ezelőtti kolozsvári földész férfi viselete: lobogós ujjú, gallértalan ing, nyáron ráncos bő gatya, máskor meg szürke vagy kék ellenzős, zsinórozott díszítésű harisnya, rézpitykés mellény, melyre télen kék ujjast, a házas férfiak fehér szűrt is vettek. A harisnyára fekete csizmát húztak. Fejükre keskeny, feltűrt karimájú fekete szőrkalapot tettek, az inghez ünnepen piros, illetve - idősek és temetéskor - fekete csokornyakravalót kötöttek, munkába pedig, a nadrág védelmére surcot vettek. Ez átalakult az 1848-as középosztálynál divatozó fekete, zsinóros magyar viselet hatására. Bejött a kézelős és galléros ing, a fekete mellény hegyesre metszett csontgombokkal, a zsinóros és vitézkötéses fekete harisnya, keményszárú csizma. A századfordulón a zsinórok elkeskenyednek, kimegy divatból a mellény hímzése, a csizma bőrből fonott szegést és gombot kap, a kalap puhább lesz, a csokornyakkendő formasággá válik. Az első világháború után meghónosodott a prémes gallérú fekete kabát, elhagyták a fekete szűrt is. Elmaradt akkor a zsinóros mellény és ujjasféle, de továbbra is priccses nadrágot és kétsoros gombolású kiskabátot viseltek.23
A női öltözet a férfiakénál erőteljesebben vette fel a nyugati eredetű polgári öltözet egyes vonásait. Az idősebb asszonyok egyszerre több szürkés vagy barnás bő ráncú és aránylag rövid szoknyát viseltek. Nyáron a legfelső szoknya mindig kartonfersing volt. Felső testüket hasonló színű, testhez álló ujjas fedte. A lányok és menyecskék fersinge és ujjasa világosabb színű volt. Fejükre fehér, a lányok zöld vagy pirosas félselyem kendőt, az asszonyok fekete, barna, a lányok pedig fehér hárászkendőt vettek. A lányok hajukat egy fonatba viselték, hosszú piros szalaggal. Cipő a felül piros bőrszegésű, oldalt varrott, magas sarkú csizma volt. A nyári mezei és kerti munkát mezítláb végezték. Az anyagokat üzletből vették, házilag szőtt és hímzett ruhájuk nem volt, a felsőruhákat is mind erre specializált „hóstáti" szabók, varróasszonyok, szűcsök és csizmadiák készítették. Ruháikat gyári anyagokból állították elő, a hagyományos csizma helyét viszonylag korán átvette a bőrszandál, teniszcipő.24
A hóstátiaknak sikerült sajátos szokásaikat, gazdálkodásmódjukat, népi öltözetüket a várostól elkülönülten megtartaniuk, mégis néhány tényező életmódjuk megváltoztatására kényszeríttette őket: a kollektivizálás, a századfordulótól a gyors ipari fejlődés, nagyvállalatok megjelenése, szállításban bekövetkezett változások. A kollektivizálás nagymértékben hozzájárult a gazdálkodás visszaszorulásához, a hóstátiak gazdasági eszközeiket, állataikat át kellett adják, így csak háztáji gazdálkodással foglalkozhattak, éppen ezért két választási lehetőségük maradt: dolgozni a kollektívben vagy az ipari foglalkozásra való áttérés. Az utóbbi lehetőséget főleg a középgeneráció választotta.
A szállítás, amelynek szerkezetében gyökeres változást hozott az 1870-ben felavatott vasút, a kereskedelem, a hitelintézetek, közigazgatás területén tevékenykedők változást hoztak a lakosság növekedésében. A polgári korban Kolozsvár iskolavárossá alakult, Erdély több részéből jöttek a fiatalok ide tanulni. A gazdasági-társadalmi szerkezetben bekövetkezett változások átalakították a város hagyományos közigazgatását. Az 1870-es évek végéig a város területe 11 tizedre oszlott: Óvár, Belmonostor, Belszén, Belközép, Belmagyar, Külmagyar, Külközép, Külmonostor, Külszén, Kétvízköz, Hídelve.25 Az 1872-ben kidolgozott városi szabályrendelet alapján lépést tettek a tizedek végső felbomlása és egyben a város közigazgatásának központosítása felé. Tisztikarát-, a tizedkapitányt, tizedjegyzőt és a két tizedszolgát eddig a tizedközösség választotta, ezután már a városi bizottság tette. Ezek után a hóstáti gazda már nehezebben kapott tizedkapitányi vagy jegyzői megbízatást. Végképp törölték a hivatalos használatból a „tized" fogalmát, melyet a „kerület" szóval helyettesítettek. Az öt kerület: Belváros, Külmagyar és Külközép, Kétvízköz, Hídelve, Külmonostor, Külszén és Kolozsmonostor. 1880-tól a város gyors ipari fejlődésnek indult, mely a századforduló után még erőteljesebbé vált. Az egyre növekvő „belvárosban" rendeletek szabályozták az állattartást és az állatokkal való közlekedést, bizonyos körzetekben betiltották ezeket. Így megkezdődött a zárt utcaközösségekben élő hóstáti családok területi szóródása: a Hídelvéről26 a Kerekdomb, Nádas tere, Szőlő-Csillag és Szentgyörgy-hegy felé; a Külmagyar27 utcai Hóstátokból a Bulgária telepen és Cukorgyár28 utca környékén át, a Kölesföld29 irányába; a Külközép30 utcából a Pata utca, Békás, Szopori út, valamint a Tóköz irányába.31 A rendeletek, a területi szóródás csökkentette a városban a mezőgazdasági tevékenység lehetőségét és életterét.
A szocialista indusztralizáció és urbanizáció tömbházépítési programja a földművelés lehetőségeinek megszűnéséhez vezetett, a hóstátiak kertjeit államosították. A hatalom bontási őrülete sok évszázados őstermelői tapasztalattal, kultúrával, hagyománnyal rendelkező családok életét gyökeresen megváltoztatta, a kertek helyébe tömbházak épültek.32 Az iparosodás, urbanizálódás gyökeresen befolyásolta a gazdasági tevékenység szerkezetét, színvonalát.33 A hóstátiak a piaci igényekhez igazodtak, kapitalista mezőgazdasági termelésre tértek át. Megszilárdult a földtulajdon kapitalista struktúrája, a földterületeket felértékelték, a telekadók, ingatlanár növekedtek, így lehetetlenné téve a hagyományos hóstáti gazdálkodás folytatását.
Újabb változás a rendszerváltás után következett. A földek „visszaadásával",34 három lehetőség közül választhattak: eladás, bérlés, magántulajdonként való hasznosítás. Hamarosan megjelentek a befektetők, felvásárlók, viszonteladók, a szántók és zöldségesek helyén az „újgazdag" réteg házai épültek. Ilyen körülmények között felgyorsult a gazdálkodó életforma feladása, egyrészt akik eladták földjeiket, különféle vállalkozásokba fektetik pénzüket, másrészt viszont vannak, kik családi összefogásban visszatérnek a régi zöldségtermesztő, piacozó életformához.
A változásoknak két iránya van, egyrészt területi, másrészt foglalkozás-beli. A területi szétszóródás (Kerekdomb, Írisztelep, Bulgária-telep, Cukorgyár környéke, Kölesföld, Tóköz) következtében felbomlottak a hagyományos hóstáti utcaközösségek, szomszédsági kapcsolatok fellazultak, a névanyagban is csökkenés figyelhető meg. A családnevek jelentős része korábban, valamely körzetre sajátosan jellemző volt.35
A foglalkozási szerkezet is gyökeresen átalakult, a földek, javak elvesztése (kollektivizálás), a megszorítások felgyorsították az életforma váltást, megnőtt a gyári munkások aránya. Itt generációs különbségeket is észlelhetünk: a 60 éven felüliek még földészeknek tekinthetők, a középnemzedék esetében két kategóriát lehet felállítani: azok kik csak gyári munkát vállalnak, és azok kik az ipari foglalkozás mellett még folytatják a gazdálkodást, a fiatal generáció már inkább a feladást választja, nem vállalják a kettős életformát.
1949-ben a hóstáti közösség szervezeti keretei is megszűntek, a dalárdába csak a még gazdálkodó öregek jártak és néhányan a középgenerációból, a kultúrházat elveszítették, amely a fiatalok számára addig lehetőséget nyújtott az együttléti alkalmak megszervezéséhez, találkozáshoz. Csökkent a közösség belső kohéziója, a közösséghez való tartozás érzése gyengült, ezt bizonyítják a párválasztásban is bekövetkezett változások. Egyre többen kezdtek kiválni a közösségből, más társadalmi rétegekbe olvadtak. Elmosódtak a határok nemcsak a hóstáti körzetek között, hanem más városi rétegekkel szemben is, így kialakult egy ipari munkás és egy értelmiségi réteg is. Az exogám házasságok elfogadottá váltak, ez nem jelent etnikai értelemben vett kiházasodást, nem jelent vegyes házasságot, inkább a házasságkötő földműves réteg eltűnését jelzi. A párválasztás tükrözi a csoport belső viszonyainak, a csoport és környezete viszonyának alakulását.
A rendszerváltozás után, 1995-től a közösség élete fellendült: újraalakult a Kalandos Társulat, a Máramaros utcai kultúrház (Józsa Béla) és a fiatalok Virágos Táncegyüttese.
„Birtokvesztés és újjáéledés, szétszéledés és hagyományőrzés, remény és lemondás közötti ellentmondások, átmenetek szövevényében él ez a sajátos közösség."36
A Hóstátról szóló szakirodalmat három csoportra lehet osztani. Az első csoporthoz azon kutatók munkái tartoznak, akik Kolozsvárról általános, részletes képet, leírást készítenek. Azt vizsgálják, hogy a hóstátiak a város múltjában milyen szerepet töltöttek be. Ide sorolható JAKAB ELEK várostörténész munkája37, továbbá GAAL GYÖRGYnek a hóstáti utcák, telkek és házakról szóló tanulmánya.38 SZABÓ T. ATTILA is Kolozsvár településéről szóló munkájában megadta a Hóstát meghatározását.39
A második csoporthoz tartoznak azok a kutatók, kiket a hóstátiak múltja, szokásaik, életmódjuk és foglalkozásaik érdekelték. LINDER GUSZTÁV a hóstátiak temetkezési szokásait, egyleteit mutatja be részletesen.40 Ugyanerről a témáról írt részletesen K. KOVÁCS LÁSZLÓ,41 aki a hóstátiak temetkezési szokásainak pontos rögzítését végzi el, monográfiájában három nagyobb fejezetet különít el: a Halál, a Temetés, a Gyász, ezeken beül pedig kisebb csoportokat. Nem maradt meg a hóstáti anyag egyszerű közlésénél, rokon népeknél fellelhető párhuzamokat is közöl. Szintén neki jelent meg egy tanulmánya Hóstáti képek címmel 1942-ben, melyben egy általános képet nyújt a hóstátiakról, ír a társadalomban bekövetkezett változásokról, a hóstáti sírok szimbolikájáról. Kiss András levéltári anyagok, korabeli források felhasználásával a Kétvízközi Kalandos-Társulat jegyzőkönyvét dolgozta fel, a Kalandos Társulatok és a Kalandos temető múltjáról készített leírást.42
NÉMETH SÁNDOR egységes képet mutat a hóstátiakról, részletesen bemutatja hogyan élnek, ír a tárgy kultúrájukról, foglalkozásukról, családszerkezetről.43 Vásárhelyi János pedig a „földészek" lakodalmi szokásait ábrázolja.44
BALASSA IVÁN a hóstátiak nyelvjárásával foglalkozik, lényeges nyelvészeti adatokat közöl.45
Dr. KÓS KÁROLY a hóstátiak hagyományos viseletét mutatta be részletesen, a férfi és női viselet összetevőit, ugyanakkor a polgárság viseletének hatásaira is felfigyelt, a hagyományos öltözékben bekövetkezett változásokra.46
A sajátos hóstáti gazdálkodási eszközökről, teherhordási módszerekről, szokásokról (teherhordás kézben, fejen hordás, vállonhordás) részletesen SÁNDOR GÁBOR írt két könyvet.47
A szocialista indusztralizáció, a hóstátiak hagyományos életformájának felbomlásához vezetett. A harmadik csoporthoz tartoznak azon kutatók munkái, kik az 1970-es évek változásait mérik fel. Egri László a hóstátiak eredetéről írt részletesebben, felhívta a figyelmet a jellegzetesen hóstáti családnevek fontosságára, kutatására.48
A Korunk Társadalomnéprajzi körén belül kialakult egy kutatócsoport, a Hóstát monográfiájának elkészítését tűzték ki célul. PILLICH LÁSZLÓ49 megfogalmazza a kutatás célját: „Egy tömbház- rengeteg alá eltemetni kívánt hagyományos kolozsvári földész életforma megörökítése volt az elsődleges célunk akkor, 1978-1979 táján, amikor a város és közösségrombolást a nemzeti szocialista fűtöttségű magyarellenesség elindította."50 PILLICH LÁSZLÓ a Korunk Évkönyvben közölt egy cikket,51 amely JUNGBERT BÉLA, SALAMON ANIKÓ, VETÉSI LÁSZLÓ munkatársi közreműködésével készült. Útmutatónak lehet tekinteni, fontos kérdéseket vetnek fel: közösség-e a Hóstát? Amennyiben igen, melyek a hóstátiság jegyei, milyen tényezők figyelembevétele szükséges ahhoz, hogy a hóstátiak közösség voltát bizonyítsuk, leírjuk, a fejlődését, átalakulását vázoljuk. A tanulmány a családnevek összeírására és elemzésére hívja fel a figyelmet, pl. fontos-e a családnév gyakorisága a családok közösségen belüli rangja szempontjából? Fontos a szervezeti keretek, anyagi kultúra kutatása, közösségi kapcsolatok feltárása. További tanulmányaiban, melyek a TETT és a Korunk folyóiratokban jelentek meg, bemutatta közösségben, a családszerkezetben bekövetkezett változásokat, a családtípusokat.52
PILLICH LÁSZLÓ, VETÉSI LÁSZLÓ és VINCZE ZOLTÁN közreműködésével szociológiai szempontok, módszerek alkalmazásával végeznek kutatásokat a hóstáti közösségen belül, ennek részletes leírását, összefoglalását, értelmezését egy tanulmányban foglalják össze.53 Statisztikai felméréseket, összeírásokat alkalmazva beszámolnak a gazdaságban, társadalom szerkezetében bekövetkezett haladásokról, az iparosodás, urbanizálódás hatásairól. Vizsgálják a hóstáti családnevek előfordulásának arányát, alakulását, a közösséget életforma változásaiban próbálják megérteni.
PILLICH LÁSZLÓ közli a kutatások interjúanyagának részleteit, beszámol az 1996-tól történő változásokról, a közösségi élni akarás jeleiről, az újraalakult szervezetekről.54
DIÓSZEGI ANNA élettörténetének megírásán keresztül egy sajátos, szubjektív képet mutat a hóstátról, felidézi a gyerekkori, leánykori emlékeket, eseményeket, családi történeteket, bálokat. A személyes élményeken kívül a közösségben működő fontos intézményeket is bemutatja: A Bethlen Gábor Dalkör őseit, a Külsőmagyar utcai Kalandos Társulatot, közli az alapszabályzatokat, búcsúztatókat, fontosabb dalokat.55 A külvárossal kapcsolatos emlékeit jegyzi le TATÁR ZOLTÁN.56 A külváros kifejezés sokat jelent számára: „Vidám és szomorú, szép és megrázó történések helye, tusakodó életek, sorsok színtere nekem, szűkebb pátriámat, külvárosomat, a Magyar és az Attila út közé eső körcikk jelentette, a Békáson innen és felső Kövespadon túl. "57
A hóstátiak Kolozsvár külvárosában élő, egységes foglalkozásszerkezetű, heterogén eredetű közösséget képeztek. A városhoz tartoztak de, ugyanakkor sikerült attól markánsan elkülönülő életmódot kialakítaniuk. Sajátos település- és családszerkezettel, intézményekkel rendelkeztek. A kutatókat kezdetben csak a hóstátiak hagyományos életmódja, szokásaik gyűjtése érdekelte. Elsősorban sajátos házassági szokásaikról, életmódjukról és nyelvjárásukról írtak. Temetkezéssel kapcsolatos hagyományaikat részletesen K. Kovács László monográfiája foglalta össze.
A közösségnek az idők folyamán sikerült rugalmasan alkalmazkodnia a különböző korszakok életfeltételeihez, de ennek ellenére a kollektivizálás, a gyors ipari fejlődés, az erőszakos urbanizáció csakhamar területi szétszóródá-sukhoz és hagyományos életmódjuk felbomlásához vezetett. A külső hatások folyamatosan befolyásolták és gyökeresen meg is változtatták az itt élő egyének életvitelét. Pillich László szociológiai jellegű tanulmányai által nagymértékben hozzájárult az átalakulás felméréséhez és dokumentálásához.
A gyökeresebb gazdasági-társadalmi változások időszakában lényeges megfigyelni az életmódban bekövetkezett változásokat is. Ezzel kapcsolatosan számos eredmény született, dolgozatom tudománytörténeti részében a számomra fontosabbakat már be is mutattam. Itt csupán annyit szeretnék megemlíteni, hogy a kutatásban fontos előrelépést jelentettek Fél Edit és Hofer Tamás tárgyi világgal kapcsolatos kutatásai. A tárgyak szorosan kapcsolódnak életterünkhöz, tehát nem lehet azokat szerves kontextusukból kiragadva vizsgálni, mivel részét képezik az egyén életének. Ez szorosan összefügg a foglalkozáskultúrával, az egyének „jó életről" alkotott képével, tehát sajátos mentalitás áll mögöttük.
A mindennapok vizsgálata lényeges, hiszen ez által választ kaphatunk olyan kérdésekre is pl. hogyan alakul az egyének életrendje, szociális hálózata, értékrendje, tárgyi világa.
ANDORKA RUDOLF
1970 Születéskorlátozás az Ormánságban a XVIII sz. vége óta. In: Demográfia,13. évf. 1-2. sz. 77-845.
1988 A családrekonstituciós vizsgálat módszerei. Budapest, Készült az MTA Történeti Demográfiai Bizottsága munkaterve keretében.
ÁGOSTON-PALKÓ EMESE
2004 Házassági anyakönyvek és házasodási kapcsolatok Sztánán, Zsobokon és Kispetriben. In: POZSONY FERENC és SZABÓ Á. TÖHÖTÖM (szerk.): Kriza János Néprajzi Társaság Évkönyve 12. Kolozsvár. 9-71.
BALASSA IVÁN
1942 Az a-zás a kolozsvári Hóstát nyelvében. Kolozsvár. 1997 Építészet. In: BALASSA IVÁN (szerk.): IV. Életmód. Budapest, Akadémiai Kiadó. 91-289.
BÁNHÁZI EMŐKE
2004 Margitta lakossága a történeti demográfiai adatok tükrében. In: POZSONY FERENC és SZABÓ Á. TÖHÖTÖM (szerk.): Kriza János Néprajzi Társaság Évkönyve 12. Kolozsvár. 71-130.
BENDA GYULA
2001 Keszthely - egy monografikus társadalomtörténeti kutatás tanulságai. In:A Központi Statisztikai Hivatal Népességtudományi Kutatóintézetének
2001. évi Történeti Demográfiai Évkönyve. Budapest. 223-249.
BOURDIEU, PIERRE
1997 Gazdasági tőke, kulturális tőke, társadalmi tőke. In: ANGELUSZ RÓBERT (szerk.) A társadalmi rétegződés komponensei. Budapest, Új Mandátum Könyvkiadó. 156-178.
CEZARINA, NICOLAU
1988 Lakás és művészet. In: LÁZÁR EDIT (szerk.): TETT (Tudományos Ismeretterjesztő Melléklet). Tárgyaink. Bukarest, Kiadja A Hét.
DIÓSZEGI ANNA
2002 Életem története. Emlékek a kolozsvári Hóstátról. Kolozsvár, Kriterion Könyvkiadó.
EGRI LÁSZLÓ
1987 Kik a hóstátiak? In: BÁLINT ISTVÁN JÁNOS (szerk.): Kincses Kolozsvár. I. Budapest, Magvető Könyvkiadó. 425-430.
FARAGÓ TAMÁS
1983 Háztartás, család, rokonság. In: Ethnographia XIV. évf. 2. sz. 216-246.
FÉL EDIT
2001 Család, nagycsalád, nemzetség. In: HOFER TAMÁS (szerk.): Régi falusi Társadalmak. Fél Edit néprajzi tanulmányai. Pozsony, Kalligram Könyvkiadó. 27-113.
FÉL EDIT - HOFER TAMÁS
1970 A Kalotaszegi kelengye. Kísérlet a tárgyi világ rendjének feltárására. In: SZOLNOKI LAJOS (szerk.): A Néprajzi Múzeum Füzetei, 37. szám. Budapest. 15-36.
1997 Arányok és mértékek a paraszti gazdálkodásban. Budapest, Balassi Könyvkiadó.
GAAL GYÖRGY
1995 A Hóstát. In: GAAL GYÖRGY (szerk.) A magyarok utcája. A kolozsvári egykori Bel- és Külmagyar utcák telkei, házai, lakói. Kolozsvár, Az Erdélyi Múzeum Egyesület Kiadása. 142-144.
GYÁNI GÁBOR
1999 Az utca és a szalon. A társadalmi térhasználat Budapesten (1870-1940). Budapest, Új Mandátum Könyvkiadó. 112-163.
HAJNAL ALBERT
1984 Szemléleti keretek az egyének és közösségek életmódjának vizsgálatához. In: HOPPÁL MIHÁLY - SZECSKŐ TAMÁS (szerk.): Életmód: Modellek és Minták. Budapest, A Tömegkommunikációs Kutatóközpont kiadása. 59-84.
HANÁK KATALIN
1984 Életmodellek - életmódminták. In: HOPPÁL MIHÁLY - SZECSKŐ TAMÁS (szerk.): Életmód: Modellek és Minták. Budapest, A Tömegkommunikációs Kutatóközpont kiadása. 17-31.
HERNÁDI MIKLÓS
1982 Tárgyak a társadalomban. Bevezetés a Tárgyak Rendszerébe. Budapest,Kozmosz Könyvek. 12-28.
HOFER TAMÁS
1983 A „Tárgyak Elméletéhez". Felszerelések és Tárgyegyüttesek Néprajzi elemzése. In: ORTUTAY GYULA (szerk.): Népi Kultúra - Népi Társadalom XII. Budapest, Akadémiai Könyvkiadó. 39-61.
HOPPÁL MIHÁLY
1984 Életmodellek - kulturális paradigmák. In: HOPPÁL MIHÁLY -SZECSKŐ TAMÁS (szerk.): Életmód: Modellek és Minták. Budapest, A Tömegkommunikációs Kutatóközpont kiadása. 370-378.
HOPPÁL MIHÁLY - SZECSKŐ TAMÁS
1984 Életmód: Modellek és Minták. Budapest, A Tömegkommunikációs Kutatóközpont Kiadása.
JAKAB ELEK
1888 Kolozsvár története. II. Budapest, Kiadja a sz. kir. Kolozsvár közönsége.
JÁVOR KATA
2002 A nemzedékek és nemek viszonyának alakulása Zsombón két esettanulmány tükrében. In: SZILÁGYI MIKLÓS (szerk.): Utak és útvesztők a kisüzemi agrárgazdaságban 1990-1999. Budapest, MTA Néprajzi Kutatóintézet - MTA Társadalomkutató Központ. 161-169.
2005 A szabadidő-eltöltés formáinak változása Zsombón. In: SCHWARCZ GYÖNGYI, SZARVAS ZSUZSA, SZILÁGYI MIKLÓS (szerk.): Utóparaszti hagyományok és modernizációs törekvések a magyar vidéken. Budapest, MTA Néprajzi Kutatóintézet - MTA Társadalomkutató Központ. 307-317.
J. LŐRINCZI RÉKA
1980 A magyar rokonsági elnevezések rendszerének változásai. Budapest, Krite-rion Könyvkiadó.
KISS ANDRÁS
1994 Kalandosok - Kalandos temető Kolozsvárt. In: KISS ANDRÁS (szerk.):Források és értelmezések. Bukarest, Kriterion Könyvkiadó. 83-103.
KOCSIS GYULA
1988 Hagyatéki leltárak Cegléd (1850-1900). Cegléd, A Ceglédi Kossuth Múzeum Kiadása.
1995 Egy mezővárosi család hat nemzedékének sikeres és sikertelen mobilitási kísérletei. In: KOCSIS GYULA (szerk.): Ceglédi füzetek 30. Budapest, A Ceglédi Kossuth Múzeum Kiadása. 5-47.
KÓSA LÁSZLÓ
1980 Egy tanyai gazdaság 1974-ben. In: PÖLÖSKEI FERENC, SZABAD GYÖRGY (szerk.): A magyar tanyarendszer múltja. Budapest. 399-425. 2001 A szocialista falu kutatása, városi néprajz, munkásfolklór. In: KÓSA LÁSZLÓ (szerk.): A magyar néprajztudomány története. Budapest, Osiris Könyvkiadó. 204-211.
DR. KÓS KÁROLY
1972 Kolozsvár népviselete. In: Dr. KÓS KÁROLY (szerk.): Népélet és Néphagyomány. Bukarest, Kriterion Könyvkiadó, 204-207.
1977 Régi Hozománylevelek Kézdipolyánról. In: KOVÁCS JÁNOS (szerk.):Művelődés, XXX. évf. 1. sz. (január), Bukarest. 23-26.
1979 Szempontok a népi tárgyi világ kutatásához. In: KOVÁCS JÁNOS (szerk.): Művelődés, XXXIII. évf. 9. sz. (szeptember), Bukarest. 28-29.
KOVÁCS EMESE
1978 A családi háztartásszervezés átalakulása. In: BODROGI TIBOR (szerk.):Varsány. Tanulmányok egy észak-magyarországi falu társadalomnéprajzához. Budapest, Akadémiai Könyvkiadó. 173-200.
K. KOVÁCS LÁSZLÓ
1944 A kolozsvári Hóstátiak temetkezése. Kolozsvár.
1987 Hóstáti képek. In: BÁLINT ISTVÁN JÁNOS (szerk.): Kincses Kolozsvár. I. Budapest, Magvető Könyvkiadó. 413-425.
LINDER GUSZTÁV
1894 A Kolozsvári Kalandos-társulatok. In: Erdélyi Múzeum, 1894-es évf. Kolozsvár.
MORGAN, L. R.
1961 Az ősi társadalom. Budapest.
NAGY OLGA
1989 A törvény szorításában. Paraszti értékrend és magatartásformák. Budapest, Gondolat Könyvkiadó. 37-59, 88-116.
NAGY VARGA VERA
1995 Alkalmazkodás és szembenállás: volt kulákok egy mezővárosban. In: KOCSIS GYULA (szerk.): Ceglédi füzetek 30. Budapest, A Ceglédi Kossuth Múzeum kiadása. 49-152.
NÉMETH SÁNDOR
1987 A kolozsvári hóstátiak. In: BÁLINT ISTVÁN JÁNOS (szerk.): Kincses Kolozsvár. I. Budapest, Magvető Könyvkiadó, 404-413.
NIEDERMÜLLER PÉTER
1984 Az életmód mint a mindennapi élet stratégiája (Megjegyzések a városantropológia életmódkutatásaihoz). In: HOPPÁL MIHÁLY - SZECSKŐ TAMÁS (szerk.): Életmód: Modellek és Minták. Budapest, Tömegkommunikációs Kutatóközpont kiadása. 368-374.
ÖRSI JULIANNA
1998 Emberszőtte háló. Túrkeve, Kiadja a Finta Múzeum és Túrkevei Kulturális Egyesület.
PILLICH LÁSZLÓ
1979 Előzetes megközelítések egy Hóstát-monográfiához. In: GAÁL GÁBOR
(szerk.): Korunk Évkönyv, XXXVIII. évf. 6. sz. (június), Kolozsvár. 461-464.1980 Hóstáti család, hóstáti közösség. In: HUSZÁR SÁNDOR (szerk.): TETT
Tudományos ismeretterjesztő melléklet, 3. sz. Bukarest, kiadja AHét. 57-61.2001 Kolozsvári Hóstátok - Kolozsvári hóstátiak. In: DÁNÉ TIBOR KÁLMÁN, EGYED ÁKOS, SIPOS GÁBOR, WOLF RUDOLF (szerk.): Kolozsvár 1000 éve. Kolozsvár, Erdélyi Múzeum Egyesület kiadványa. 335-346.
2005 Volt egyszer egy falu a városban. A kolozsvári hóstátiak kálváriája. In: DÁVID GYULA, VERESS ZOLTÁN (szerk.): Túlélő falvak. Gondok és tervek a Kárpát-medencében. Erdélyi Könyv Egylet, Kolozsvár. 108-127.
PILLICH LÁSZLÓ - VETÉSI LÁSZLÓ - VINCZE ZOLTÁN
1984 A kolozsvári magyar hóstáti közösség népesedési és szerkezeti átalakulása (1899-1980). In: EGYED PÉTER (szerk.): Változó Valóság. Városkutatás. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest. 54-114.
SÁNDOR GÁBOR
1942 A kolozsvári Hóstát emberi erővel végzett teherhordási módjai és eszközei. Kolozsvár.
SÁRKÁNY MIHÁLY
1978 A gazdaság átalakulása. In: BODROGI TIBOR (szerk.): Varsány. Tanulmányok egy észak-magyarországi falu társadalomnéprajzához. Budapest, Akadémiai Könyvkiadó. 63-151.
SZABÓ LÁSZLÓ
1980 A magyar rokonsági rendszer. Debrecen, A Kossuth Lajos Tudományegyetem Néprajzi Tanszékének Kiadványa.
SZABÓ PIROSKA
1978 Az időgazdálkodás átalakulása. In: BODROGI TIBOR (szerk.): Varsány. Tanulmányok egy észak-magyarországi falu társadalomnéprajzához. Budapest, Akadémiai Könyvkiadó. 277-295.
SZABÓ MÁRTA
2004 A magyarlapádi házassági anyakönyvek. In: POZSONY FERENC ÉSSZABÓ Á. TÖHÖTÖM (szerk.): Kriza János Néprajzi Társaság Évkönyve 12. Kolozsvár. 130-174.
SZABÓ T. ATTILA
1946 Kolozsvár települése a XIX. sz. végéig. Kolozsvár. 56-58.
SZARVAS ZSUZSA
1988 Tárgyak és Életmód. Budapest, Kiadja a Magyar Tudományos Akadémia Kutatócsoportja.
SZILÁGYI MIKLÓS
2002 Mai kisüzemi agrárgazdaságok néprajzi kutatásának lehetőségei. In: SZILÁGYI MIKLÓS (szerk.): Utak és útvesztők a kisüzemi agrárgazdaságban 1990-1999. Budapest, MTA Néprajzi Kutatóintézet - MTA Társadalomkutató Központ. 7-19.
TATÁR ZOLTÁN
2005 Kincses külvárosom. Kalauz Könyvkiadó, Kolozsvár.
VÁRINÉ SZILÁGYI IBOLYA
1984 Életmód, időélmény, jövőkép. In: HOPPÁL MIHÁLY - SZECSKŐ TAMÁS (szerk.): Életmód: Modellek és Minták. Budapest, Tömegkommunikációs Kutatóközpont kiadása. 92-106.
VÁSÁRHELYI JÁNOS
1933 Hóstáti lakodalom. Kolozsvár.
Jegyzetek:
|
|