|
|
Abstract: [Space and time specifications of the communist holidays at sincai, 1970-1980 (Rom. -; Hung.: Mezősámsond)] This study aims to present the communist holidays celebrated in the settlement of Sincai between 1970-1980, focusing mainly on the time and space specifications of these. The reason for choosing this period was, that by the end of 1970-1980, the structure of the above mentioned holidays had already been crystallized.
The settlement of Sincai - because it was close to an administrative centre, Râciu, and a cultural centre, Târgu Mures - became quickly urbanized, mainly during communism when the number of those who commuted to the town was large.
In the village there are three ethnic groups living together: Romanian, Hungarian and Roma (Gipsy), and from the point of view of religion there are Roman catholic, Greek catholic, orthodox and reformed. Because the number of those who practice the Roman catholic religion is very small, I made interviews with individuals who belong to the reformed church.
During these interviews I tried to learn what did these people thought about the holidays that were forced upon them by the communist system and if they did participate in them.
One of the attempts of socialism was to make the private sphere visible, to create an image and to determine the social actors to correspond to this image. When it was impossible to make an accordance between the image created by the communism and the real one, than a clear and sharp border appeared between the public and private sphere. Because the celebration of the holidays implies the use of publicity, (the use of the public time and space), the communist regime organized its celebrations in a way that these remove the religious ones and to possess the public time and space of this community.
The first part of the study presents the way these holidays were celebrated and the second part is an analysis of the use of the public space and time by the authorities during these celebrations.
Rezumat: [Specificatiile de timp Si de spatiu ale sárbátorilor comuniste la §incai în anii 1970-1980] Studiul urmáreste prezentarea sárbátorilor comuniste care au avut loc în comuna Sincai (magh.: Mezősámsond) între anii 1970-1980, punându-se un accent pe specificatiile de timp si de spatiu ale acestora. Motivul alegerii acestei perioade este faptul á structura acestor sárbátori se cristalizase deja în anii respectivi.
În comuna Sincai - datoritá faptului cá se aflase în apropierea unui centru administrativ, Râciu, si respectiv a unui centru cultural, Târgu Mures - procesul de urbanizare a fost unul rapid, mai ales în anii comunismului, când numárul navetistilor a crescut în mod semnificativ.
Localitatea este populatá de diferite etnii: tráiesc impreuná români, maghiari si rromi, iar în privinta cultelor populatia este impártitá în romano-catolici, greco-catolici, ortodocsi si reformati. Deoarece numárul celor care practicá religia romano-catolicá este foarte micá, am cu precádere intervievat persoane apartinánd bisericii reformate.
În timpul interviurilor am încercat sá aflu ce párere aveau membrii acestei comunitáti despre sárbátorile impuse de sistemul comunist si în ce másurá participau la aceste celebrári.
Unul dintre incercárile socialismului era ca sfera privatá sá fie fácutá vizibilá, crearea unei imagini sablon si conformarea actorilor sociali cu aceasta. Când conformarea imaginii create de cátre comunism cu imaginea realá nu mai era posibilá, atunci a existat o delimitare clará si ascutitá între sfera publicá si privatá. Deoarece în sfera publicá celebrarea sárbátorilor presupunea publicitate (folosirea timpului si a spatiului public), regimul comunist si-a organizat sárbátorile în asa fel încât acestea sá elimine sárbátorile religioase si puná posesie pe spatiul si timpul public a acestei comunitáti.
Prima parte a studiului prezintá modul în care sárbátorile impuse erau celebrate, iar a doua parte este o analizá a folosirii timpului si spatiului de cátre autoritáti în timpul acestor celebrári.
Dolgozatom célja megvizsgálni azt, hogy egy mezőségi faluban, a kommunizmus idején, a hatalom kötelező ünnepei hogyan zajlottak le, milyen idő és térbeli sajátoságokkal rendelkeztek.
Témaválasztásom szubjektív, ugyanis ebben a faluban, Mezősámsondon születtem és nőttem fel. A falu a Székely Mezőség része, körülbelül 30 km-re fekszik Maros megye székhelyétől, Marosvásárhelytől. Községközpontként magába foglalja Feketét, Pusztát és Kislekencét. Mivel a település közel volt egy adminisztratív központhoz, Mezőrücshőz, valamint egy kulturális központhoz, Marosvásárhelyhez, gyorsan urbanizálódott. A komunizmus évei alatt megnőtt az ingázók száma, majd a hatalomváltás után nagyon sokan vendégmunkásként próbáltak szerencsét. Sámsond etnikai és felekezeti szempontból színes, hiszen magyarok, románok és cigányok lakják, valamint a lakosság megoszlik a református, római katolikus, görög katolikus és ortodox vallások között.
Az interjúk készítésekor az 1970-es és 1980-as évekre fordítottam nagyobb hangsúlyt, hiszen erre az időszakra a hatalom által diktált ünnepek szerkezetileg már kikristályosodtak, tehát jól kialakult és megszervezett események voltak.
Mivel a faluban a római-katolikusok száma elenyésző, kutatásom a református közösség tagjaira korlátoztam és olyan személyekkel beszélgettem el, akik ezt a korszakot fiatalokként élték meg (tehát az említett időszakban 25-30 évesek voltak). Az interjúk készítésekor arra próbáltam figyelni, hogy a megkérdezettek hogyan ítélték meg ezeket az ünnepeket, mennyire vettek részt bennük, hogyan éltek a megszorításokkal, valamint mennyire volt éles határ a nyilvános és privát szféra között, hiszen a kommunista hatalom egy olyan nyilvánosságot próbált teremteni, ami a társadalom minden területét lefedte.1
Bodó Julianna szerint a szocializmus egyik legfontosabb mozzanata a mindentudó nyilvánosság megteremtése volt, egy valóságkép megkonstruálása és minden társadalmi aktor ennek történő megfeleletetése. Mikor a hatalom által felépített valóságkép és a mindennapok valóságképe közti megfeleltetést már nem lehetett nyilvánossá tenni, akkor határolódott el élesen a köz- és a magánszféra.2 Mindez azt jelentette, hogy mivel a hatalom arra törekedett, hogy az ember életének minden egyes területére kiterjedjen és lefedje, éppen ezért ellenreakcióként nagyon éles határ húzódott meg nyilvános és a privát szféra között. Mivel a társadalmi szférában az ünnepek megtartása feltételezi a nyilvánosságot, a nyilvános tér és idő használatát, a szocialista hatalom ennek a nyilvános tér és idő birtokbavételének egyik technikájaként alkalmazta azt, hogy saját ünnepeit térben és időben úgy szervezte meg és helyezte el, hogy azok a hagyományos ünnepeket háttérbe szorítsák és idővel kiiktassák, valamint, hogy ennek a társdalomnak nyilvános és privát szféráját birtokba vegyék. Ezzel együtt az újonann berendezkedett hatalom nemcsak jelenét akarta legitimizálni, hanem egyben a jövőjét is megteremteni. Erre utal az egyik jelszavuk is: „A múltat végképp eltörölni".
A második világháború után a Szovjetunió Romániában is felkarolta a kommunista pártot, ami nagyon kevés idővel azelőtt, még illegálisan működött. 1944. augusztus 23-án a kommunista párt Mihály király segítségére lépett, a Nemzeti Paraszt Párttal, a Nemzeti Liberális és a Nemzeti Szociáldemokrata Párttal együtt, ahhoz, hogy a Ion Antonescu által vezetett kormányt megdöntsék. Ettől kezdődően a Román Kommunista Párt (Partidul Comunist Român, P.C.R.) részese lett a román kormánynak, aminek a következménye az volt, hogy 1945. március 6-tól, szovjet hatásra és segítséggel megalakították a dr. Petru Groza által vezetett kormányt. Ez tulajdonképpen azt jelentette, hogy a már hatalmon levő kommunista pártnak az volt a célja, hogy a többi román történelmi pártot háttérbe szorítsa és minden tényleges hatalomtól, fokozatosan, megfossza. Az erőszakos, szovjet segítséggel folytatott kampánynak az lett az eredménye, hogy 1947. december 30-án Mihály király lemondott a trónról. Ugyanezen a napon kiáltották ki a Román Népköztársaságot. A román kommunizmus első éveiben nagy volt az orosz (szovjet) nyomás, ezek kihasználták az ország gazdasági és nem utolsó sorban természeti erőforrásait is. A román kormány próbált fokozatosan az orosz hatás alól kikerülni és függetlenséget nyerni az országnak. Az 1950-es években zajlott le az, amit a maga a kommunista ideológia az osztályok harcának nevezett, de ami tulajdonképpen a hatalom megszilárdulását és egy totalitárius társadalom megszervezését jelentette: tehát a román kommunista párt a társadalom minden egyes zegmensét szerette volna lefedni.3 Gyakorlatilag ez azt jelentette, hogy az előző hatalomhoz fűződő elemeket szerették volna megsemmisíteni és teljesen újakat beépíteni helyükbe, pl. Mihály király követőit kivégezték, és akik ellenálltak az új hatalomnak, azokat üldözték.4
A szocializmus építésének szimbolikus térbeli reprezentációja elsősorban a nyilvános tér át-és beépítése által történt.5 A grandiózusos ünnepségek alkalmával, amivel az új hatalom tulajdonképpen legitimizálni próbálta saját magát, a román kommunista párt és a román történelem kiemelkedő eseményeire emlékeztek (amit természetesen a kommunista ideológia szemléletével itattak át).
A hivatalos ünnepeknek bizonyos időben és térben való kihelyezése arra is volt hivatott, hogy a vallásos ünnepeket és a velük járó szokásokat háttérbe szorítsák, majd fokozatosan kiiktassák.
Az interjúk készítésekor arra voltam kíváncsi, hogy a megkérdezett személyek hogyan ünnepelték meg január 24-ét, január 26-át, május 1-ét, augusztus 23-át, december 1-ét és december 30-át.
Január 24.
Románia történelmében január 24-e fontos dátum, hiszen 1859-ben ezen a napon egyesítették Havasalföldet Moldvával. A kommunista hatalom ennek megünneplését kötelezővé tette, de nem gyakorolt nagyobb nyomást a közösség tagjaira ahhoz, hogy részt vegyenek ezen az eseményen. A megkérdezettek közül voltak olyanok, akik nem is tudták, hogy egyáltalán megünnepelték ezt a történelmi eseményt a faluban. Azok a személyek viszont, akik a helyi adminisztrációban dolgoztak, aktív tagjai voltak a kollektívnek és a pártnak, emlékeznek arra, hogy kötelező volt ezen a napon műsorral készülni a kultúrotthonban. Ez azt jelentette, hogy a tanárok összeállítottak egy verses-énekes műsort, amiből nem maradhatott ki a „Hora Unirii" és ezt a színpadon a gyerekek előadták. Ezen az eseményen csak azok vettek részt, akiket közvetlenül érintett az ünnep megszervezése, tehát a helyi elit, a polgármesteri hivatalban dolgozók és nem utolsó sorban az esemény szereplői, a gyerekek.
Január 26.
Január 26-án Nicolae Ceausescu (1918-1989), kommunista diktátor (1965-1989) születésnapját ünnepelték. 1965 márciusában, Gheorghe Gheorghiu-Dej halála után három nappal, a Román Munkáspárt főtitkára lett. Kevés időre a legmagasabb funkcióba való kinevezése után a párt nevét újból visszaváltoztatta a Román Kommunista Pártra, és nem utolsó sorban úgy döntött, hogy mivel Románia szocialista ország lett, ezért ennek a megnevezését is meg kell változtatni, Románia Szocialista Köztársaság névre. Hatalomra lépése után Ceausescu fokozatosan kialakította saját kultuszát. Egy olyan méretű személyes kultuszt épített ki, amire még Európában, Sztálin halála óta nem volt példa. Ennek a kialakításában fontos szerepük volt az íróknak és a költőknek, akik olyan jelzőkkel dicsőítették, mint „a haza nagy kormányzója" vagy éppen a „Kárpátok géniusza". Születésnapjának a megünneplése fontos mozzanat volt a személyes kultusz kialakításában és megtartásában. Ezen a dátumon országszerte nagyobb méretű megünneplésekre került sor. Sámsondon az ünnep megtartásának szereplői, akárcsak január 24-én, a helyi elit, az aktív párttagok és az iskolás gyerekek voltak, akik versekkel és énekekkel dicsőítették, (ezeket a műsorokat „irodalmi montázsok"-nak nevezték), a színhely pedig ugyancsak a kultúrotthon volt. A megkérdezettek közül mindenki tudta, hogy mi volt ennek a napnak a nevezetessége, de nagyon sokan nem emlékeztek arra, hogy ezt az ünnepet a faluban egyáltalán megtartották volna.
Május 1.
Május 1-ét 1889-ben - a Chicagói események emlékére - a Munka Nemzetközi napjának kiálltottak ki. Romániában először 1890-ben ünnepelték meg a szocialista mozgalom tagjai. Később a kommunista hatalom egyik legfontosabb ünnepe lett, hiszen propaganda-eseményként működött. Ezen a napon az ország minden részén felvonulásokat szerveztek a városokban, amelyen az állami munkahellyel rendelkező munkásoknak kötelező volt részt venni.
A Mezősámsondon ezen a napon, egészen az 1970-es évek elejéig, felvonulásokat szerveztek. Ezeken a felvonulásokban mindenkinek kötelező volt részt venni, hiszen ezen a napon munkaidő szünet is volt. Ilyenkor a munkásosztály szimbólumait, a gazdasági eszközöket (traktor, szekér) díszítették fel és a falu adminisztrációs központjából vonultak végig a településen - mindez persze a rendszer ideológiájának dicsőítését szorgalmazta. A felvonulások után sor került a szokásos montázsokra, amiket a gyerekek tartottak meg, majd sportrendezvényeket szerveztek, és ekkor a helyi párt szervezésével megvendégelték az eseményben résztvevőket a hagyományos sörrel, miccsel és/vagy „flekkennyel". Többen tanúskodtak arról, hogy ezen a napon kimentek a „ződbe", ami azt jelentette, hogy a barátokkal, ismerősökkel, szomszédokkal, a falu határában - eledelt vive magukkal - szórakoztak. Azok, akiknek nem volt kötelező részt venni ezeken az eseményeken, felhasználták ezt az időt arra, hogy saját földjeiket, kertjeiket megmunkálják.
A '70-es évek elején ezek a felvonulások kezdtek elmaradozni. Arra a kérdésre, hogy miért, több választ is kaptam. Egyesek szerint már nem kötelezték, mások pedig a helyi tanárokat okolták. Mivel az idősebb tanügyi káderekek, akiknek kötelező volt ezeket az eseményeket megszervezni, nyugdíjba vonultak, a fiatalabb generáció viszont már nem fektetett nagy hangsúlyt ezeknek a megszervezésére. Habár már nem voltak felvonulások, de azért megmaradtak a sportrendezvények, a montázsok és a „ződbe" való kivonulások. A megkérdezettek közül ezen a napon többen bementek Marosvásárhelyre azért, hogy az állatkert szomszédságában kialakított területen lezajló május 1-i ünnepélyeken részt vegyenek.
Erre az alkalomra való készülődés, akárcsak a vallásos ünnepek esetében, már egy héttel azelőtt megkezdődött. A falu lakóit kötelezték arra, hogy házaik előtt kitakarítsák a sáncot, propaganda-plakátokat tűzzenek ki a kerítésekre, kapukra. Az előkészületek párhuzamot mutatnak a vallásos ünnepekre való előkészületekkel, viszont, míg ebben az esetben a lakókat a nyilvános tér tisztítására kötelezték, a karácsony- vagy húsvétra való előkészületek nemcsak a nyilvános, hanem a privát szféra takarítását is jelentették.
Augusztus 23.
Ezen a napon a szocialista hatalom a Ion Antonescu-féle kormány megdöntését ünnepelte, ugyanis 1944. augusztus 23-án a kommunista párt Mihály király segítségére lépett. Ezt a napot a kommunista hatalom nemzeti ünnepévé kiáltották ki: Románia fasiszta iga alóli felszabadulásának a napja. Nagyméretű, grandiózus felvonulásokra került sor. Ezen a napon Sámsondon is felvonulásokat rendeztek, amelyek már, az adatközlők szerint, az 1960-as évek közepén elmaradoztak, inkább a megszokott énekes-verses montázsokra, irodalmi összeállításokra került sor, amelyeket ugyancsak a kultúrotthonban, szerveztek meg és a sportrendezvények sem maradtak el. Az előkészületek, akárcsak május 1-én, már egy héttel azelőtt elkezdődtek, délután pedig sort kerítettek a „ződbe" való kimenetelre is. A bevallottak szerint ezeket a hivatalos ünnepeket mindig kötelező volt a forgatóköny szerint megtartani, hiszen a „megyétől jöttek ki" azért, hogy megbizonyosodjanak arról: a hatalom által előírt szabályokat betartották.
Ezen a napon is voltak olyanok, akik, ha tehették, távol maradtak az ünnepléstől és abban jártak, hogy az elmaradt mezőgazdasági munkálatokat behozzák. Nem érezték magukénak az ünnepet, és amint lehetett, távol maradtak a rendezvényektől.
A hatalom ünnepei alkalmával, miután a hivatalos és kötelező része az ünneplésnek lejárt, este bált szerveztek a fiataloknak - ez a fajta esti program viszont már nagyobb tömegeket vonzott.
December 1.
A nagy Egyesülés ünnepére a kommunizmus ideje alatt Mezősámsondon nem fektettek nagy hangsúlyt. Akárcsak a januári ünnepeknél, erre sem emlékeztek adatközlőim, hogy nagyobb esemény lett volna. Egyedül az iskolában a gyerekekkel - vagy éppen a kultúrotthonban - tartották meg ezt az ünnepet. Arra a kérdésre, hogy kik, mikor és miért ünnepelték, azt a választ kaptam, hogy inkább a románok tartották és nem is igazán figyeltek fel erre az ünnepélyre, mert nem volt munkaidő szünet.
December 30.
Ez a nap nagyon fontos volt a kommunista párt történelmében, ugyanis ezen a napon kényszerült Mihály király arra, hogy lemondjon a trónról. Ezen a napon nemcsak a kommunista párt győzelmét ünnepelték, hanem egyben a télifa-ünnepélyt is megtartották, amire ugyancsak a kultúrotthonban került sor.
A télifa-ünnepélynek a funkciója az volt, hogy a karácsonyfát télifával, az angyalt pedig Télapóval helyettesítsék. A román totalitárius hatalom a télifa-ünnepséggel egybekötött ajándékozást az iskolában szervezte meg és nem a karácsonyhoz, hanem az újévhez kötötte. Az ajándékozás révén viszont saját hatalmát próbálta reprezentálni.6
Az idő nem más, mint kulturális vagy társadalmi képződmény, tehát amennyi fajta kultúra vagy társadalom létezik, annyi féle az idő is. Az egyén számára többféle idő is létezik, van egy körkörös idő, az a fajta idő, amelyik egy helyben áll, nem visszahozhatatlan és nem halad, van egy múló, befejeződő idő (lineáris), amit inkább homokórához szoktak hasonlítani és a harmadik pedig a folytatodó, ciklikus idő, ami ha meg is szűnik, egy idő után újból kiújul.7 Ugyanakkor az ünnep a kulturális emlékezet elsődleges szervezőformája az írástalan társadalmakban, és az időt köz- és ünnepnapokra tagolja, de az írásos kulturák emlékezete is mindennapi és ünnepi emlékezésre tagolódik.8 „Az ünnep összekapcsolja a múltat, a jelent és a jövőt, s ezzel értelmet ad az emberi életnek. Az ünnep szükségképpen kapcsolatot teremt a múlttal és a jövővel. "9
A népszokásokban felmerülő időpontok elsősorban átmenti periódusok, pl. napfordulók, amelyek a ciklikus időhöz sorolhatóak. Ezek olyan időpontok, melyek arra irányulnak, hogy átvezessék az egyént az egyik időpontból a másikba, pl. szilveszter éjszakáján lezajló szokások (a zajkeltés, regölés) átvezetik az egyént óesztendőből az újesztendőbe. Ilyenkor a profán idő felfüggesztődik és érvénybe lép a szakrális idő, a káoszba való visszatérés, ami majd újból rendet teremt.10
A kommunizmus idejében, mikor megfosztották a személyt az életének értelmet adó földtől, az idő beosztása is teljesen megváltozott, ugyanis a fiatalok már nem tudtak megélni csak a földművelésből, és ezért nagyon hamar városon kerestek munkahelyet, ami gyökeres társadalmi változásokat hozott, mert ők már városon szocializálódtak, az állam által diktált időhasználat pedig megváltoztatta a hagyományos időhasználatot.
Mindezen kívül a szocialista hatalom tudatosan úgy szervezte meg a munkaidőt, hogy az a hagyományosan megszervezett idő róvására hasson: pl. szombaton kötelező munkaidő volt, a vallásos ünnepek alkalmával hivatalosan nem voltak szabadnapok (ha karácsony szombatja hétközbe esett, akkor az nem volt szabadnap). Mindezek ellenére, a faluban, az ünnepek alkalmával, a megkérdezettek próbálták megtartani az ünnep hagyományos időszerkezetét, hiszen ugyanúgy elmentek templomba az ünnep másodnapján vagy éppen tartották a szigorú munkatilalmat. A helyi adminisztrációban dolgozókra és a helyi elitrétegre már jobban odafigyeltek a hivatalos szervek, a szabályok szigorúbbak voltak. Az adatközlők kiemelték, hogy a „tanárokra és azokra, akik a Néptanácsnál" dolgoztak, jobban figyeltek, sokszor büntették őket.
PAUL CONNERTON szerint a rítusok értéket és értelmet adnak azok életének, akik végrehajtják őket, és minden ismétlés automatikusan utal a múlttal való folytonosságra. A rítusok lehetnek kifejezetten csak visszatekintő és naptári természetűek: ezeket nevezi ő a nemzetszocialista ünnepeknek.11 Ezek olyan ünnepségek, melyek a hozzájuk való visszaemlékezésként szervezik meg a rítusokat.
A totalitárius hatalom ünnepeit időben úgy szervezte meg, hogy próbálta a teljes napot lefedni. Délelőtt a hatalmat dicsőítő felvonulásokat - térben való kivonulásokat - szervezett, míg délután a kikapcsolódás ideje lett volna. A kommunista hatalom ünnepeinek ezt az időbeosztását a megkérdezett személyek nem tették magukévá, ugyanis amennyiben lehetett, kívül maradtak, csak azokon az eseményeken vettek részt, amiken kötelező volt.
Az ember nem tartja homogénnek a teret, hiszen ezen belül megkülönbözteti a szakrális, profán, társadalmi, gazdasági, privát és publikus teret. A tér különböző formái viszont nem különültek el annyira élesen egymástól, ezért van az, hogy a határ nem annyira éles és hamar átminősülnek a terek, pl. profán térből hamar lesz szakrális tér.12 A szokások az ember által már jól ismert térben játszódnak le, ami dinamikus jelentésekkel is gyarapodott. A szocializálódás során az egyén belenevelődött a közösség térhasználatába, ami nemcsak biztonságot nyújtott és egyben szerepet játszott az identitás kialakulásában.13 A népszokások térhasználata tükrözte a helyi társadalom belső struktúráját, kapcsolatrendszerét és nem utolsó sorban értékrendjét is. Mivel a szokások térben zajlanak le, ezért modellálják a teret.
A szokások térhasználata kifejezi a csoportok, egyének közötti kapcsolatokat, vagy éppen a közöttük lévő konfliktusokat, tehát: „A nyilvános terekben való élés egyik következő magyarázata a csoport-összetartozás szimbolikus felmutatása lehet".14
Azok a szokások, amelyek nagyobb tömegeket mozgattak meg, rendszerint a központban zajlódtak le, de azok az események, amelyek kisebb társadalmi, generációs vagy nemi csoportokat érintettek, azok inkább a centrumtól távolabb, a periférikusabb részen játszódtak.15 A faluban a kalendáris/vallásos ünnepek szokásai mindig nagyobb tömegeket mozgattak meg, hiszen ilyenkor a falu teljes nyilvános terét birtokba vették.
A kommunista hatalom a nyilvános tér birtokba való vételével nemcsak legitimizálni szerette volna magát, hanem ezáltal egyben igyekezett a magán szférába is behatolni. A hivatalos ünnepei, ceremóniái olyan formákban zajlottak, amelyek keretei nagyon jól szabályozottak és forgatókönyvszerűen rögzítettek voltak.
A megkérdezettek, habár elméletileg tudták, hogy a vallásgyakorlást és az ünnepekkel járó szokásokat tiltottak, attól függetlenül templomba jártak és az ünnepekhez fűződő szokásokat a nyilvános térben is megtartották. Az adatközlők szerint a tiltás csak azoknak szólt, akik azt be is akarták tartani.
ERNST CASSIRER kihangsúlyozza, hogy ha a modern politikai mítoszok és azok használatának tanulmányozására kerül sor, akkor fel kell ismernünk azt, hogy nemcsak az erkölcsi értékek átértékelődéséről van szó, hanem az emberi beszéd átalakítására is sor kerül. Ez úgy zajlik le, hogy új szavakat találnak ki és a régi szavakat új értelemben használják, tehát arra törekednek, hogy mélyreható változásokon menjenek keresztül ezek a szavak.16 A szocialista hatalom politikai diskurzusaiban használta ezt a technikát, oly módon, hogy a szavakhoz próbáltak olyan jelentéseket kapcsolni, melyek bizonyos ideológiai töltetű érzéseket, hatásokat váltottak ki. Ahhoz, hogy a szó hatását ki tudja fejteni, ahhoz ezeket a kulcsszavakat ki kellett egészíteni új rítusokkal, ami nem jelentett mást, mint a hatalom azon gyakorlatát, hogy szertartásokkal gyarapította a teret. A kulcsmondatok egyike például a Május 1-éhez kapcsolódó „Unu Mai muncitoresc" volt, ami nem mást akart jelenteni, mint a munkásréteg győzelmét.
A totalitárius társadalmakban nem létezik privát szféra, és az ember életét teljesen elárasztották ezek az új szertartások, melyek rendszeresek, szigorúak és kérlelhetetlenek voltak, a be nem tartásuk pedig büntetéssel járt.17 A büntetés ebben az esetben inkább a helyi elitet érintette, mintsem a mezőgazdaságban dolgozókat.
A szocializmus egy teljesen új világ felépítését szerette volna elérni, ami a fizikai és társadalmi tér átformálását jelentette egyaránt. A szocializmus térhasználata vizsgálatakor Bodó Julianna a merev nyilvános és privát szféra fellazítására egy harmadik fogalom bevezetését ajánlja, a kvázi-nyil-vános szférát, ez a társadalmi tér létének egy nyilvánvalósága, ami a magánszférába menekített értékeket igyekezett időnként a privát széra zártságából kiemelni és a közösségi kontextusban felmutatni: ezek voltak azok az alkalmak, melyek nem hivatalosan kijelölt ünnepek voltak, de az által elfogadottak.18
A vizsgált időszakban, a faluban, a hatalom kirendeltsége arra törekedett, hogy a teret tökéletesen birtokolni tudja. Ezt azzal próbálta megoldani, hogy a település szakrális centrumát, rendszerint a templom közelében levő teret, teljesen fel akarta számolni, és a falu új adminisztrációs központjának a kijelölésére-kiemelésére törekedett. Erre jó példa az a gyakorlat, hogy a május 1-én szervezett felvonulások mindig Sámsond adminisztrációs centrumából indultak (a Polgármesteri Hivatal elől) és a végigvonultak a központon. Míg a vallásos szokásokhoz fűződő szokásokat úgy szervezték meg, hogy ezek egy időben, több helyen zajlottak, tehát a falu teljes nyilvános terét birtokba vették, addig a hatalom ünnepeit egy bizonyos, kijelölt helyen, a kultúrotthonban tartották meg.
Az interjúk során próbáltam arra figyelni, hogy a kommunista hatalom hogyan próbálta a falu nyilvános terét és egyben idejét a birtokába venni.
A hivatalos ünnepek megtartása, - annak ellenére, hogy kötelezőek voltak - inkább a hatalom helyi kirendeltségének a feladata volt, ami azt jelentette, hogy megünneplésük megmaradt a helyi elit- és az oktatást nyújtó szervezet, az iskola szintjén. Ez azt is jelentette, hogy a helyi közösség tagjai nem érezték magukénak a hatalom ünnepeit és ezért tudatosan távol is maradtak, amennyiben nem kényszerítették őket arra, hogy részt vegyenek bennük.
Mivel nagyon éles határ húzódott a hivatalos és privát szféra között, a mindennapi ember számára a hivatalos szféra látványossága és mindenütt jelenvalósága távol esett a mindennapi rutintól. A magánszféra, éppen azzal, hogy menedék volt a hivatalos elől, egy tradicionális világot épített ki, ami ebben az esetben tulajdonképpen azt jelentette, hogy a kölcsönös egymásrautaltság és lekötelezettség szoros hálójába szerveződött.
Az interjúk készítésekkor, kevesen voltak olyanok, akik szívesen beszéltek a kommunizmus éveiről, mint a hivatalos, a hatalom általi elnyomásról. Amiről mindenki szívesen beszélt, az a helyi elit aktív szereplése volt a helyi társadalomban: a kórus megszervezése és irányítása, a színjátszó csoport megszervezése, a citeracsoport irányítása. A fiatalok részesei voltak ezeknek a csoportoknak, de a helyi szinten megünnepelt hivatalos ünnepekkor nem került sor - egyszer sem! - ezeknek a formációknak a színpadra való fellépésére, hanem mindig más alkalmat találtak arra, hogy színpadon szerepeljenek, pl. Március 8. (a Nők Napja) alkalmával.
A hatalom kötelező hivatalos ünnepei korlátozott eszközeikkel, kódjaik használatával megmaradtak a helyi iskola szintjén, ahol nagyrészt a gyerekek voltak azok, akik részt vettek bennük.19
ANDRÁSFALVY BERTALAN
2004 Hagyomány és környezet. In: ANDRÁSFALVY BERTALAN - DOMOKOS MÁRIA - NAGY ILONA (szerk.): Az idő rostájában. Tanulmányok Vargyas Lajos 90. születésnapjára. III. L'Harmattan, Budapest. 117-138.
ÁRVA JUDIT - GYARMATI JÁNOS (szerk.)
2002 Közelítések az időhöz. Tanulmányok. Tabula Könyvek 3. Néprajzi Múzeum, Budapest.
ASSMANN, JAN
1999 A kulturális emlékezet. Írás, emlékezés és politikai identitás a korai magaskultúrákban. Atlantisz Könyvkiadó, Budapest.
BARNA GÁBOR
2002 Idő és emlékezet. In: ÁRVA JUDIT - GYARMATI JÁNOS (szerk.):Közelítések az időhöz. Tabula könyvek 3. Néprajzi Múzeum, Budapest.152-171. 2004 Társulati ünnepek és szervezői. In: PÓCS ÉVA (szerk.): Rítus és ünnep az ezredfordulón. Tudományos konferencia Marcaliban, 2002. május 13-15.L'Harmattan - Marcali Városi Helytörténeti Múzeum, Budapest.189-202.
BIRÓ A. ZOLTÁN
1984 Beszéd és környezet. Tanulmányok az anyanyelvhasználat köréből. Kri-terion Könyvkiadó, Bukarest.
1997 Hétköznapi humorvilág. Helyzet Könyvek. KAM - Regionális Antropológiai Kutatások Központja. Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda.
BODÓ JULIANNA
1992 Szempontok az ünneplési gyakorlat vizsgálatához. In: Átmenetek III. évf.1-2. sz. 3-28. 1994 A magánszféra ünnepe a szocializmusban. In: Antropológiai Műhely II.évf. 1. sz. 97-106. 1998b A magánszféra ünnepe a szocializmus korszakában. In: BODÓ JULIANNA (szerk.) Fényes tegnapunk. Tanulmányok a szocializmus korszakáról.Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda. 211-222. 2000a Szempontok az ünneplési gyakorlat vizsgálatához. In: BODÓ JULIANNA (szerk.): Miénk a tér? Szimbolikus térhasználat a székelyföldi régióban.Pro-Print, Csíkszereda. 43-62. 2000b A nyilvános és a privát. Az ünnep szerepe a szocialista nyilvánosság és a privát szféra működésében. In: BODÓ JULIANNA (szerk.): Miénk a tér? Szimbolikus térhasználat a székelyföldi régióban. Pro-Print Könyvkiadó,Csíkszereda. 161-183. 2000c Ünnepi események és a média nyilvánossága. In: BODÓ JULIANNA(szerk.): Miénk a tér? Szimbolikus térhasználat a székelyföldi régióban.Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda. 184-199. 2004 A formális és informális szféra ünneplési gyakorlata az 1980-as években.Scientia Humana, Budapest.
CONNERTON, PAUL
1997 Megemlékezési szertartások. In: ZENTAI VIOLETTA (szerk.): Politikai antropológia. Osiris Kiadó - Láthatatlan Kollégium, Budapest. 64-82.
CASSIRER, ERNST
1997 A modern politikai mítoszok technikája. In: ZENTAI VIOLETTA (szerk.): Politikai antropológia. Osiris kiadó - Láthatatlan Kollégium, Budapest.
COURTOIS - WEARTH - PANNÉ - PACZKOWSKI - BARTOSEK - MARGOLIN 1998 Cartea Neaará a Comunismului. Fundatia Humanitas, Bukarest.
DELETANT, DENNIS
1998 Romania Under Communist Rule. Civic Academy Foundation, Bukarest.
EGYED Ákos
1981 Falu, város, civilizáció. Tanulmányok a jobbágyfelszabadítás és a kapitalizmus történetéből Erdélyben 1848-1914. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest.
FEJŐS ZOLTÁN
1979 Az átmeneti rítusok. Arnold van Gennep elméletének vázlata. In: Ethnog-raphia. XC. évf. 3. sz. 406-414.
GAGYI JÓZSEF
2000a Bernády-szobor bajlátta városban. In: BoDÓ JULIANNA (szerk.): Miénk a tér? Szimbolikus térhasználat a székelyföldi régióban. Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda. 83-105.
2000b Emlékmű Máréfalván. In: BODÓ JULIANNA (szerk.): Miénk a tér? Szimbolikus térhasználat a székelyföldi régióban. Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda. 123-142.
2004a A krízis éve a Székelyföldön 1949. Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda.
HOPPÁL MIHÁLY - NIEDERMÜLLER Péter
1983 Társadalmi értékrend és szimbolikus kommunikáció. In: HOPPÁL MIHÁLY - NIEDERMÜLLER PÉTER (szerk.): Jelképek - kommunikáció - társadalmi gyakorlat. Válogatott tanulmányok a szimbolikus antropológia köréből. Tömegkommunikációs Kutatóközpont, Budapest. 258-278.
HOPPÁL MIHÁLY - NIEDERMÜLLER Péter (szerk.):
1983 Jelképek - kommunikáció - társadalmi gyakorlat. Válogatott tanulmányok a szimbolikus antropológia köréből. Tömegkommunikációs Kutatóközpont, Budapest.
ORBÁN BALÁZS 1868-1873
A Székelyföld leírása történelmi, régészeti, természetrajzi s népismei szempontból. I-VI. Pest/Budapest.
POZSONY Ferenc
1992 Egy gyimesvölgyi köszöntővers szövegelemzése. In: POZSONY FERENC (szerk.): Kriza János Néprajzi Társaság Évkönyve 1. Kolozsvár. 148-163.
1994 Újesztendőhöz kapcsolódó szokások a moldvai csángóknál. In:Néprajzi
Látóhatár III. évf. 1-2. sz. 151-166.1995 A szentsír állítása és őrzése Erdélyben. In: Zakariás Erzsébet (szerk.):
Kriza János Néprajzi Társaság Évkönyve 3. Kolozsvár. 263-289.1996 Farsangi szokások Háromszéken. In: Erdélyi és farsangi szokások. Kriza
János Néprajzi Társaság Évkönyve 4. Kolozsvár. 96-136.1997a Az erdélyi szászok jeles napi szokásai. Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda. 2000d Egy Szeben megyei magyar szórványközösség. In: Erdélyi Múzeum, LXII. évf. 3-4. sz. 185-192.
2001 Családkutatás erdélyi magyar szórványközösségekben. In: Néprajzi Látó határ, X. évf. 1-4. sz. 181-200.
2006 Erdélyi Népszokások. Kriza János Néprajzi Társaság, Kolozsvár.
SHILS, EDWARD
1987 A hagyomány. Bevezetés. In: HOFER TAMÁS - NIEDERMÜLLER PÉTER (szerk.): Hagyomány és hagyományalkotás. Tanulmánygyűjtemény. MTA Néprajzi Kutató Csoportja, Budapest. 15-66.
VOIGT Vilmos
1975a Hagyomány. In: KIRÁLY ISTVÁN (szerk.): Világirodalmi Lexikon 4.
Akadémiai Kiadó, Budapest. 139-140. 1992 Az érzelmek és a fájdalom eltávolítása (Menyasszonysiratás). In: Theológiai Szemle. XXXV. évf. 5. sz. 297-303.
2002 Az idő szerepe a magyar folklórban. In: ÁRVA JUDIT - GYARMATI JÁNOS (szerk.): Közelítések az időhöz. Tanulmányok. Tabula könyvek 3. Néprajzi Múzeum, Budapest. 119-133.
Jegyzetek:
|
|