|
|
Abstract: [Restoration of a three hundred years old pillar from the Mikó Castle -Miercurea Ciuc / Csíkszereda] According to our presumptions, the bearing pillar, which is situated in the north-west battlement of the Mikó Castle, dates back to the time the caste, first reconstructed in 1714-16, was built. The pillar, made of turkey oak (Quercus cerris), is 5.02 m high, with a cross-section of 43 x 27 cm. It is paved with wooden panels, 2.66 m high. This intervention is presumably the result of an extensive process of restoration, completed during the 1970s. During the first phase of restoration, we have eschewed this wooden pavement, to restore the surface of the pillar then, which underwent lots of mechanic changes, century by century. The surface has been cleaned with alternated mechanical and chemical methods. The greater lacks in the wooden substance of the pillar have been filled with identical material whereas in smaller holes we used wood putty. The chromatic integration was carried out using various mordant dyes and oil colours, with a final paraffin protective touch meant to consolidate the material and lend the wood a nice shine. As a result of the restoration, the pillar preserves its authentic look and fits in well with its architectural context.
Rezumat: [Restaurarea unei coloane de trei sute de ani, în Cetatea Mikó - Miercurea Ciuc / Csíkszereda] Conform presupunerilor noastre, coloana portantá, situatá la etajul bastionului nord-vestic al Cetátii Mikó, este contemporaná cu cetatea reconstruitá pentru prima oará în anii 1714-16. Coloana din lemn de cer (Quercus cerris) are ináltimea de 5,02 m iar sectiunea de 43 * 27 cm. Este acoperitá cu panouri de lemn (lambriu) de 2,66 m, páná la contravântuire. Aceastá interventie ulterioará se presupune a fi rezultatul unei renovári ample din anii 1970. În prima fazá a restaurárii am eliminat acest lambriu, dupá care a urmat restaurarea suprafetei stâlpului care a suferit degradári mecanice de-a lungul secolelor. Suprafata a fost curátatá cu alternarea unor tehnici mecanice si chimice. La completarea lipsurilor mari din suport s-a folosit lemn identic, iar pentru astuparea gáurilor mici am aplicat chit de lemn. Integrarea cromaticá s-a realizat cu diferite baituri si culori de ulei, apoi a urmat peliculizarea de protectie a stâlpului cu ajutorul unui amestec de parafiná, cu rol dublu de material de consolidare si substantá menitá sá confere luciu lemnului. În urma restaurárii, coloana isi pástreazá autenticitatea, integrându-se perfect în anturajul arhitectural.
A tanulmány témáját képező tartóoszlop a Mikó-vár észak-nyugati bástyájának emeleti termében található, korát, feltételezéseink szerint az 1714-16-ban történt újraépítéssel egyidősnek gondoljuk. A Mikó-vár1 helyreállítása Stephan Steinville, akkori erdélyi császári haderő főparancsnokának a feladata volt. Az újjáépítés során, a Mikó Ferenc által épített vár nem maradt meg díszes, reneszánsz stílusú várkastélynak. Az 1661-es pogánydúlás után romos állapotban levő épületet St. Steinville kaszárnyává, erőddé alakítatta át, mivel Csík a Habsburg-birodalom keleti határán feküdt.2 Az alaprajz nem változott, de a 18. századi építkezések nagymértékben átalakították a 17. századi kastély arculatát és terembeosztását, amit a 2003-ban végzett régészeti kutatások3 részleges eredményei is alátámasztanak. A nagy átalakítások korából maradtak fenn írásos bizonyítékok és információk, melyek az erődítéshez szükséges faanyagmennyiségről szólnak. Így megtudhattuk, hogy 1715-ben több mint 4000 öreg cserefát és 900 öreg fenyőfát vágtak ki és szállítottak a várba palánknak, gerendának, deszkának, valamint 1716-ban még 100 öreg cserefát és 70 öreg fenyőfát.4 A tartóoszlopok, melyek ma a vár dél-keleti és észak-nyugati bástyáinak alsó és felső termeiben találhatóak szintén tölgyfából (régies nevén cserefa) készültek és feltételezéseink szerint ebből az időből származnak. Az oszlopok mai állapota különbségeket mutat. Az észak-nyugati bástya alsó termében levő oszlop egy kőemelvényen áll és sokkal alacsonyabb, mint a többi három társa. Ez is, valamint a két felső emeleti tartóelem az illesztésekig tartó faburkolattal van körülövezve. A két felső emeleti oszlop méreteiben is megegyezik. A negyedik elem a dél-keleti bástya földszinti termében található, melynek egész felületét bevakolták. Magasságában megegyezik a két emeleti oszloppal, de ennek tartozékait, tehát a nyereg-és könyökfás alátámasztásait is vakolat borítja.
2006 nyarán a múzeum egy nagy jelentőségű kiállítás5 házigazdájaként vállalt szerepet, mely mind a város, mind a múzeum életében is nagy kihívást jelentett. Ez alkalommal öt teremben olyan műtárgybarát környezetet kellett kialakítani, amely megfelelt az európai normáknak és a kölcsönzésben előírt szigorú műtárgykörnyezeti feltételeknek. A kiállításra a vár északi oldalán elhelyezkedő emeleti kiállító helyiségek bizonyultak a legmegfelelőbbnek, többek között az észak-nyugati bástyaterem is, ahol a tartóoszlop is található. A munkálatok és felújítások folyamán került sor ennek restaurálására is. Ez a komplex feladat kölcsönös együttműködéssel valósulhatott meg. Így a helyreállításban közreműködtek a múzeum restaurátorai és konzervátorai7.
Az oszlop 5 m és 2 cm magas, keresztmetszete 43 x 27 cm, anyaga csertölgy8 (latin nevén Quercus cerris). Faburkolat övezi, amely 2 m és 66 cm-es és a könyökfa beillesztéséig tart. Ez valószínűleg az 1970-es években végzett nagyméretű felújítási munkálatoknak volt az eredménye (1. kép). A restaurálás első lépéseként ezt a faburkolatot kellett eltávolítani az oszlopról. A lambéria alatt a fa felülete viszonylag rossz állapotot mutatott, noha szerkezetileg stabil volt. Az évszázadok során mechanikai károsodásokat szenvedett oszlop esztétikailag nem illeszkedett volna be a kiállításra felújított terembe. Ezért a faanyag restaurálását mindenképpen szükségszerűnek találtuk.
A restaurálási munkálatokat kutatások és dokumentáció elkészítése előzte meg. Az oszlop anyagából vett minta mikroszkópos9 vizsgálata alátámasztotta és megerősítette a feltételezésünket, miszerint azonos fafaj a 18. századi felújításkor használt cserefával (2, 3. kép).
Továbbá, szemrevételezéssel megállapítottuk, hogy az oszlop felületét többszörösen is lefestették (4. kép). A megkopott kék mész alapú felső festékréteg alól helyenként előbukkant egy fehér színű lefestés, mely olajfestéknek bizonyult. Tisztítópróbát végeztünk egy kisebb felületen (5. kép). Az olajfesték eltávolítására a hőpisztoly10 először megfelelőnek bizonyult. A hő hatására, melyet ez a speciális eszköz bocsát ki, felpuhul a festékréteg és mechanikusan, könnyen eltávolíthatóvá válik. Természetesen nem minden részen volt eredményes a hőlégfúvó alkalmazása. Ellentétben a tisztítóablaknak11 kiválasztott felülettel, a festékréteg nagyrészt erősen kötődött a hordozóhoz, ezért váltakozva más mechanikai és nedves tisztítási technikákat is alkalmaznunk kellett (6. kép). A makacsabban kötődő részeket Szuperkromofág12 oldószerkeverékkel kentük le, melyet 5-10 perc hatóidő után szikével távolítottuk el. A termekben, a párhuzamosan végzett felújítási munkálatok miatt a központi fűtést lezárták, így a csapat nehezen és lassú ütemben, átlag 12-13°C fokban dolgozott (7. kép).
A felület tisztítása után a hiányzó részek kiegészítése következett. Azokon a helyeken, ahol az oszlop faanyaga nagyobb károkat szenvedett fával pótoltuk. A hiányzó rész alakjával hasonló formájú és alapanyagú fát alkalmaztunk a kiegészítéshez (8, 9. képek). Kötőanyagként 70%-os csontenyvet használtunk és rögzítők segítségével biztosítottuk a pontos ragasztást (10. kép).
A kisebb hiányokat víz hígítású tölgy színű fatapasszal13 rétegesen egészítettük ki spakli és festőkés segítségével (11. kép). A műveletet többszörösen is megismételtük, mindaddig, amíg az eredeti szintbe hoztuk a hiányokat. Száradás után lecsiszoltuk, majd a fa erezetének mintázatát imitálva bekarcoltuk a felületeket. A választott tölgy szín száradás után kivilágosodott, nem teljesen illeszkedett be az oszlop besötétedett színvilágába, ezért esztétikai kiegészítést végeztünk ezeken a felületeken, melyhez olajfestéket alkalmaztunk (12. kép). A fával kiegészített részeknél is vigyáztunk, hogy teljes mértékben beilleszkedjen a környezetébe, ezért a pótlások felületét az erezetnek megfelelően kivéstük, és színben különböző fapácokat alkalmazva, színeztük. A retusálást az egész oszlop lekezelése követte. A méhviasz14 nagyon alkalmas a fatár-gyak konzerválására, rugalmas és tökéletes vízlepergető hatással rendelkezik. Általában szilárd formában forgalmazzák, melyet lakkbenzinben hígítva, lenolajjal összekeverve lehet alkalmazni. Szerencsésebb helyzetben, mint esetünkben is, gyárilag elkészített méhviasz keveréket15 használunk. Ecseteléssel vékony rétegben hordtuk fel a felületre a készítményt és fél óra elteltével fényesítettük száraz ronggyal. A konzerváló hatása mellett a fának selymes hatást kölcsönzött (13. kép).
A 18. század eleji tartóoszlop konzerválás és restaurálás után hitelességét megtartva illeszkedik be a vár, az épület stílusába. Bízunk abban, hogy az oszlop egyszerűségével növeli a bástyaterem esztétikai és kortörténeti értékét.
1. kép. A tartóoszlop restaurálás előtt
2. kép. Mikroszkópos faanyagvizsgálat: a csertölgy keresztmetszete, 100x-os nagyítás
3. kép. A faminta hosszanti metszete, 400x-os nagyítás
4. kép. A többszörösen lefestett oszlop felülete (részlet)
5. kép. Tisztítópróba
6. kép. Az oszlop mechanikai tisztítása
7. kép. A csapat munka közben
4. kép. A többszörösen lefestett oszlop felülete (részlet)
5. kép. Tisztítópróba
6. kép. Az oszlop mechanikai tisztítása
7. kép. A csapat munka közben
8. kép. A hiányzó részek fával való kiegészítése
9. kép. Az eredeti faoszlop erezetének imitálása a pótláson
10. kép. Rögzítők használata a pontos ragasztás végett
11. kép. A kisebb hiányok kiegészítése fatapasszal
12. kép. Esztétikai kiegészítés olajfestékkel
13. kép. Az oszlop restaurálás után
Jegyzetek:
|
|