|
|
Abstract: [Passes and defiles in the East of Szeklerland] The publication of the text of a conference is a tribute to the memory of the professor and geographer dead prematurely, dr. László Vofkori (1944-2008). In a large number of his scientific works, with the problems of strict speciality, he paid a particular attention to the connections of geographical dates with the historic-social-cultural problems. On the base of this integrated conception he was engaged in researches for identify the realization possibilities of natural potential from the region, especially in the tourist industry, with the aim of the development of the area, in the conditions of the globalization. This study is an eloquent example in this sense.
Rezumat: [Trecátori §i strâmtori în estul Tinutului Secuiesc] Publicarea postumá a textului unei prelegeri este un omagiu adus memoriei ilustrului profesor universitar si savant geograf decedat prematur, dr. Vofkori László (1944-2008). În numeroasele sale lucrári stiintifice, pe lángá problemele de strictá specialitate, a acordat o atentie deosebitá si conexiunilor datelor geografice cu problemele istorice-sociale-culturale. Pe baza acestei conceptii integrate a efectuat cercetári pentru identificarea posibilitátilor de valorificare a potentialului natural din zoná, în primul rând din punct de vedere turistic, în vederea dezvoltárii regiunii în conditiile globalizárii. Studiul publicat este un exemplu gráitor în acest sens.
Összegzés: Egyik előadása szövegének nyomtatásban is való közlése (2005 óta olvasható a világhálón, a TKP honlapján) tisztelgés a tavaly váratlanul elhunyt dr. Vofkori László (1944-2008) emléke előtt. A székelyudvarhelyi középiskolai, majd főiskolai tanár, földrajztudós, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem docense, nagyszámú tudományos munkájában megkülönböztetett figyelmet szentelt a Székelyföld geográfiai adottságainak: szemléletében a földrajzi ismeretek szervesen kapcsolódtak széles történeti-társadalmi-művelődési vonatkozásokkal. Ebben az integrált felfogásban kutatta a székelyföldi természeti adottságok értékesítési lehetőségeit (főként turisztikai téren) a régió 21. századi fellendítése érdekében. Közölt tanulmánya jól példázza kutatói alapállását.
A székelyföldi átjárók, hágók és szorosok gazdasági és történelmi szerepének kutatása újabban is értékigénnyel lép fel. Mivel a szorosok és hágók mentén különböző gazdasági régiók érintkeztek egymással, ezek közötti sokrétű kapcsolat kutatása szintén felértékelődött. Székelyföld kárpáti medencéiből számos hágó és átjáró teremt közúti kapcsolatot a környező tájegységek felé, míg a völgyfolyosók ugyancsak a közlekedési útvonalak, köztük a vasút nyomvonalát jelölték ki. Ma is a hágók, átjárók és szorosok kereskedelmi szerepe vitathatatlan. A hágók, nyergek, szorosok turisztikai értékei elsősorban a kilátás, a panoráma-hatás szempontjából jelentősek. A tájképi szépség, az összhatás ténye ezeken a helyeken értékelhető a legelőnyösebben. A régiótudatot, a régióhatást az átjárók és szorosok is erősítették.
Székelyföld területét kutatók egyértelműen jelezték, hogy e táj felszíne, hegységeinek és magas dombvidékeinek tömeges megjelenése, sűrű vízhálózata, bevágódó harántvölgyekkel szabdalt területe számos természet- és társadalomföldrajzi feljegyzésre ad okot. A vizek folyásiránya, a hágók és szorosok kialakulása mindenekelőtt a helyrajzi viszonyoktól függ. A természetföldrajzi tájbeosztás sem nélkülözheti a természetes határok kutatását, legyen az például egy tektonikai törésvonal, hasadékvölgy, völgyszoros, áttörés.
Székelyföldön négy jelentős határ-szoros nevét tartják számon a korabeli leírások: a Tölgyesi-, Gyimesi-, Ojtozi- és a Bodzai-szorost. Történelmi, gazdasági és hadi szerepük sokan méltatták, gondoljunk csupán a népvándorlásokra, a kereskedelmi kapcsolatokra és a stratégiai jellegű hadi utak fontosságára. A székelyföldi határ-szorosok a keletről jövő népvándorlóknak kedveztek. Feltételezések vannak arra vonatkozóan, hogyan érkeztek az egyes népcsoportok a Kárpát-medencébe. HÓMAN BÁLINT szerint három magyar törzs a Tölgyesi-, Gyimesi- és Ojtozi-szorosokon jött be Erdély földjére (Idézi: ENDES 1938).
A kúnok, besenyők, tatárok-törökök betöréseiről számos történelmi emlék maradt fenn. Szádeczky-Kardoss Lajos jelezte (SZÁDECZKY-KAR-DOSS 1927), hogy a gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok élénkítésének jelentős szinterei a határ-szorosok és vámok voltak. Ismeretes, hogy a határ-szorosok, utak, ösvények, várak, vámházak őrséggel való ellátása a szék fő és vicetisztjeinek a kötelessége volt.
A hágó rokon értelmű szavai: hegynyereg, nyereg, hegynyak, tető, tetőfok, kapaszkodó, kaptató, emelkedő, meredek domboldal, lejtő, csúcs, csúcspont. Felszínalaktani értelemben a hágó vagy denudációs nyereg olyan felszíni forma, amely a vízválasztó fokozatos lealacsonyodása következtében jön létre, és amelyen legtöbbször út vezet keresztül. A szoros rokon értelmű szavai: völgyszoros, völgyfolyosó, völgység, szurdok, szurdokvölgy, mélyedés, kanyon, szakadék, hasadék, áttörés, harántvölgy, mélyút, szűk völgy, keskeny völgy, völgyszűkület, aszó. Az átjáró fogalma egyaránt érinti a pozitív (magassági pont, nyereg) és a negatív (mélység) felszíni formákat, vagyis átjárhatunk két hegy között és/vagy két medence között. Két hegy között csak a tetőn, hágón át járhatunk, míg két medence között a folyóvölgyek (szorosok) közvetítenek. A vízválasztó vagy vízválasztó nyereg két szomszédos vízgyűjtő medence, vízkör közötti magasabb domb- vagy hegygerinc. A vízválasztó nyereg fokozatos csökkenése a két szomszédos völgyfő közötti hátráló erózió által alakul ki. Vizsgált területünkön a kárpáti vízválasztó a Borgói-hágótól (1227 m) egészen a Törcsvári-hágóig (1290 m) a következő hegygerinceken húzódik: Kelemen-havasok, Gyergyói-havasok, Nagyhagymás, Naskalat, Csíki-havasok, Nemere-hegység, Berecki-havasok, Vrancea-hegység, Bodzai-hegység és két nagy vízkört választ el egymástól: a Maros és az Olt vízkörét a moldvai Szeret vízkörétől. A szurdok vagy szurdokvölgy többnyire nagy esésű, nagyon mély és keskeny, meredek falú felsőszakasz-jellegű völgy. Általában kemény, ellenálló kőzetekbe (mészkő, dolomit, homokkő) vágott, szűk, mély, meredek, ritkábban függőleges oldalú völgy. Keletkezhet barlangok beszakadásával is. A kanyonvölgy (spanyol elnevezés) kemény kőzetekből felépült igen mély és meredek lejtőjű, szűk, felsőszakasz-jellegű szurdokvölgy (pl. Békás-szoros). Az áttörés vagy harántvölgy (áttörési völgy) már hosszabb völgyszoros, amely úgy keletkezik, hogy egy folyó a futásirányát keresztező hegységet áttöri. Az áttörési völgynek három típusa van: a regressziós, az antecedens és az epigenetikus völgy. A regressziós völgy az eróziós völgyfő hátravágódásával keletkezik.
A Keleti-Kárpátokban, a kristályos-mezozoikumi öv hegységeiben a töréses-gyűrt szerkezet meghatározta domborzatot mély völgyek és lépcsőzetes tönkfelszínek jellemzik. Kiemelt hátaikat a közepes magasságból adódó erdős felszín szelídíti, s mivel a legmagasabbak sem voltak eljegesedve, a pleisztocénban is csak fokozódott a letarolás a fagyaprózódás, a lejtős tömegmozgások révén. A szelíd formakincset, mint korábban említettük, csupán az Erdélyi-takarókhoz tartozó mészkőterületek élénkítik, amelyeknek kiemelt, töredezett, karsztos felszínébe hasadékok, szorosok mélyülnek (pl. Békás-szoros). A Keleti-Kárpátok hosszanti hegyhátai, fennsíkjai között csak üggyel-bajjal jutnak ki keleti irányba a folyók (Beszterce, Tatros, Uz, Bodza); a belső pedig az északon 2100 méter fölé emelkedő, délen 1200 méterig alacsonyodó vulkáni vonulat, amely keleten füzérszerűen sorakozó medencékre tekint alá, tengelyükben a tűzhányóláncot áttörő két nagy folyó, a Maros és az Olt felső szakaszaival.
Az alábbiakban Székelyföld keleti átjárói közül a Szép vízi-hágóval, Berecki-tetővel, határszorosai közül pedig a Gyimesi-, Uzi- és Ojtozi-szorossal foglalkozunk részletesebben.
Más magyar neve: Gyimesi hágó, Fügés-tető, Fügés-telek, Fügésteleki-tető, Fügéskert, Sermászó, Csermászó, Kabala-hágó, Tekerőhegy-hágó, Tekerőhágó. Lipszky János 1806-ban készült térképén (LIPSZKY 1806) a Kabola-hágó név szerepel. Herbich Ferenc geológus térképén (HERBICH 1878) Tatros tetej néven szerepel. Román neve: Pasul Ghimes. Tengerszint feletti magasságát illetően több adat is szerepel: 1158 m, 1159 m (Kárpát-medence domborzati térképe - Km.dt.; RoA; RoAtlas 8), 1164 m.
Földrajzi fekvése és rövid leírása
A Keleti-Kárpátok központi fekvésű átjárója a Tatros folyó völgyfőjében. Tulajdonképpen a Gyimesi-szoros felé teremt közúti kapcsolatot. A kristályos kőzetek déli elvégződésénél, terül el a gyimesi országút mentén.
A 12A országút mentén felérve a Gyimesi-hágóra érdemes egy rövid pihenőre megállni és áttekinteni a Tatros völgyét. Északra a Naskalat (1552 m) emelkedik, délre a Szellőhegy (1496 m) húzódik. Itt van a Tatros vize (a Szeret vízköre) és a Szépvíz-patakának (az Olt vízköre) vízválasztója. Közben délre lemarad a Mogyorós-homlok (1926 m) és a Mogyorós-gerinc (1150 m). Innen kezdődik a Gyimes vidéke. Csíkszeredától Hargita megyének Bákó megyével alkotott határáig összesen 37,8 km-t kell megtenni. A Fügés-tető távolsága - a 12A országút mentén - Csíkszépvíztől 12 km, Csíkszeredától 25 km. Szép kilátás a Tatros völgyére, a Csíki-havasokra és medencére (a 22-es km-kőnél). A Csíkszépvíz és Gyimes közötti Széphavason létezett egy gótikus stílusban épült Szent László-kápolna. A csíki tanulóifjúság évről-évre itt várta és fogadta a csíksomlyói búcsúra igyekvő moldvai csángókat. A búcsú végeztével pünkösd hétfőjén ugyancsak idáig kísérték a Moldvába szakadt testvéreket, ahol közösen énekelték a „Zeng az erdő, zúg a levele Mária tiszteletére..." kezdetű éneket (TÁNCZOS 1991). A hajdani kápolnának ma már romjai is alig láthatók.
A Fügés-tetőről (a csángók Csermászónak, Szermászónak vagy Sermá-szónak nevezik) bámullatos látvány fogadja a látogatót. A kárpáti homokkő alkotta hegykeret előttünk rajzolódik ki csodálatos gyeptakaróval. A Bálványos-havas, a Tarhavas, a Csíki-havasok gerinceit láthatjuk. Feltárul a Récéd-patak, a Bükkloka-pataka, majd a Tatros forrásvidéke (népiesen Tatros feje), a gyimesi táj egyedisége, tájképi érdekessége. Ez a havasi kaszálók hazája. Északra a Bükktető (1307 m), a Nagyhegyes (1149 m) és a Széphavas (1337 m) csúcsai emelkednek a magasba. A Fügés aljában már a Tatros vize völgyében folytatjuk mintegy 30 km-es utunkat, ahol a völgyben települt falvakat a mellékvölgyekben, azaz „patakok”-ban lakók éppen „gödör"-nek mondják. Az egyes patakok nevei a családi foglalás emlékét őrzik. A szájhagyomány szerint legelső település a Gyimes völgyében, a Bükkben, Sáncloka volt. Innen a patakok fejébe szóródtak, telepedtek le az első lakók, itt irtásokat végezte, termőföldet, kaszálót hódítva el az erdőktől, kalibákat építettek és innen szaporodtak tovább (TANKÓ 1998. 119).
Más megnevezései: Gyimes-Palánkai szoros, Csíkgyimesi passus. A Gyimesi-szoros Bákó megyében, az Erdélytől Bákó megyébe átcsatolt Gyimesbükk (Ghimes-Fáget) és az első moldvai falu, Gyimespalánka (Pa-lanca) között húzódik, innen a neve. Lipszky János térképén (LIPSZKY 1806) a szoros neve Passus Gimes, jelölve van a Kontomác is. Gyimes (vám és veszteghely) név szerepel a Csík vármegye térképén (Csík vm. t.). Román neve és más név: Defileul Ghimes, Strâmtoarea Ghimes. Defileul Ghimes-Palanca. Német neve: Gyimes Pass. Latin neve: Passus Ghimes. Tengerszint feletti magassága: Gyimesbükk település magassága Gyimesi-szorosban, az egykori történeti határnál 689 m. A Kárpát-medence domborzati térképen (Km. dt.) a 720 m magasság szerepel. Történeti földrajzi adataink Csíkgyimesi passus néven emlegették, amely a Gyimesbükk (707 m) és Palánka (680 m) közötti szűk völgyszakasz, ahol a Tatros völgyének esése 27 méter. E völgyszakasz átlagos magassága 686 m. A tulajdonképpeni szoros az Áldomás-patakától egészen a Kökényes-patak (pr. Cuchinisu) torkolatáig (Palánka területén) számítható. Ezt követően a Tatros völgye Bruszturósza (Brusturoasa) után egyre jobban kiszélesedik. Itt ömlik délről a Tatrosba Csügés-pataka (pr. Ciughes). A Gyimesi-szoroson túl már a Bákó megyei Palánka (Palanca) következik. A Bákó megyei falvak itt is füzérként követik a Tatros vizét: Kökényes (Cuchinis), Bruszturósza (Brusturoasa), Camânca, Buruienis, Cotumba, Agás vonalán Kománfalva (Cománesti) felé (39 km). A Tatros folyó hossza a történelmi határig 22,8 km (Herbich 1878. 24). A Tatros a Nagyhagymás déli nyúlványairól ered, és a Naskolát, Kókágó sarok és az Úrhegy területéről gyűjti össze felső vízfolyásait. Keletebbre felveszi a Hidegség, Bálványos és Tarhavas patakokat, jobbról pedig a Csügés-, Csobányos-, Uz-, és Ojtoz-patakokat.
A határpatak a Csülemér-patak (Csudomir-patak) volt, amely a Csudomir (Csülemér, 1648 m) déli lejtőjéről ered és a patak mentén több őrállomást állítottak fel (vö. 1880-ban kiadott 1:75.000-es léptékű osztrák térképeket -Pichetu, Pichetu Moldaviei). A Gyimesi szorosban a Kontumaz közelében voltak az 59, 60, 61, 62, 63. határpontok, ez utóbbi az Áldomás-tetőn. A 67. határpont az Apahavas (1330 m) tetején volt.
Földrajzi fekvése és rövid leírása
A Gyimesi-szoros Erdély egyik legjelentősebb hegyszorosa. A természeti tájbeosztás szerint a Gyimesi-szoros északon a Tarkő-hegység (Muntii Tarcáului) tartozéka és a Tatros völgye (Valea Trotusului) kistáj része a Gyimesvölgye (Valea Ghimesului) néprajzi tájegység területén, Bákó megyében. A szorostól délre már a Csíki-havasok folytatódnak.
Gyimesbükk szűk belterületének délre forduló szakasza (707 m) a szoros legszebb része. Az Áldomás-patakának jobb oldalilag a Tatrosba való ömlésétől keletre eső terület már a Gyimes-Palánkai szoros (Pasul Ghimes-Palanca), az egykori vámhivatal (harmincadvám) épületmaradványaival és a Rákóczi-vár romjaival. A történeti országhatár a Rákóczi-vár közelében haladt át. Délkeletre már az Ágasi-medence (Depresiunea Agás) húzódik, majd a Strajai-szűkület (Stâmtoarea Straja), alatta a Kománfalvi- vagy Dormánfalvi-medence (Depresiunea Cománesti sau Dármánesti, 300-600 m), jelentős miocén barnaszén előfordulással, ahol a völgy kiszélesedik, és az Aknavásári szűkületben (Strâmtoarea Târgu Ocna, 300 m magasságban) a Tatros kilép a Keleti-Kárpátokból. A Gyimesi-szoros Gyimesbükk és Palánka települések között terül el a Tatros-folyó szűk völgyében. Tulajdonképpen a Tatros völgyének egyik legérdekesebb szakasza. Délre már a Csíki-havasok húzódnak. A földrajzi szakirodalom a Tatrosmenti-hegyvidék (Muntii Trotusului) néven a Gyimesi-szoros két oldalán, északon a Békás, délen az Ojtoz völgyéig terjedő hegységeket foglalja össze. A több vonulatra tagozódó hegyvidéket és a gyimesi „patakország" vizeit a Tatros (Trotus) gyűjti össze és egy átlós (ÉNY-DK) szurdokvölgyben tárja a látogató elé.
Ez a völgyszakasz ma is a Keleti-Kárpátok egyik legjelentősebb völgyszorosa és közlekedési útvonala. Csíkszeredától 50 km-re fekszik. Gyimes-Palánka-i szoros néven is ismeretes. Mindez már Bákó megye területén van. A Gyimesi-szoros neve szorosan összefonódik az egykori „Csíkgyimesi vár és vesztegzár"-ral. Csíkszeredától idáig épült ki 1843-1853 között az 35 km-es országút (vasúton Csicsótól idáig 41 km). Mátyás király e szoroson át küldötte 1467-ben seregének egy részét Moldvába (VITOS 1894. 69). A tatár-török betörések - az utolsó 1694-ben volt - ugyancsak e szoroson történtek. Az 1816-1817. évi ínségkor ezen az útvonalon behozott gabona mentette meg Csíkot és Székelyföldet az éhségtől (ORBÁN II. 1869. 84).
Gyimesbükk területén, a főút mentén a völgy kezd egyre jobban összeszűkülni, jelezve hogy már a Gyimesi-szoros közelében járunk. A Tatros vize már déli irányban folyik, megőrizve erőteljes felső-szakasz jellegét. Nemsokára lemarad a gyimesi vasútállomás, az egykori fővámhivatal és a határőrség épületeivel. Ez az 5 km-es útszakasz a főút mentén Palánkáig számos érdekességet tartogat számunkra. Meghaladva a Petki-patak (nevét egy csíki vezető emberről kapta) területét már a történeti Erdély és Moldva határvidékén járunk, csodálatos táji környezetben. A takaros házak mindenütt a főút mentén sorakoznak.
Történelmi-társadalmi-gazdasági jelentősége
A Gyimesbükktől a Kárpátok külső lábáig délkeleti irányt követő völgyben vezet Székelyföld és Moldva között az egyetlen vasútvonal. Hargita megyéhez a völgy két felső faluja, Gyimesfelsőlok és Gyimesközéplok tartozik.
A Gyimes vidéket a 12A országút szeli át: Csíkszereda és a Gyimesi-szo-ros közti távolság 50 km. A Csíkszereda-Gyimesvölgye vasútvonalat 1897. október 18-án adták át a forgalomnak, s ezáltal Moldova és Erdély kapcsolatai sokasodtak meg. Ezt követően fellendült az erdőkitermelés és a faanyag értékesítése. A Bákó (Bacáu) - Kománfalva (Cománesti) -Gyimesi-szoros (Pasul Ghimes) - Csíkszereda (Miercurea Ciuc) útvonal hossza 127 km.
A Gyimesi-szoroson haladt át a középkorban az a kereskedelmi út, amely Erdélyt összekapcsolta Moldvával. A Gyimesi-szoroson át váratlanul betört tatárok 1694. február 15-én feldúlták Felcsíkot, Csíkszentdomokostól Csíkszentkirályig, s ahol megjelentek ott égettek, raboltak és az ellenállókat irgalmatlanul leöldösték. Ekkor pusztult el Csíkszentmihály és Csíkszépvíz között levő Czibrefalva. Csíkszentmihály ezer lakosából mindössze heten menekültek meg. Csíkszépvízen 120 örményt fogtak el. A Domus Historia-írók általában 7000-re becsülik az elhurcolt emberek számát. Csíkban ez volt az utolsó tatárbetörés. (ANTAL 1992).
A székely határőrség megszervezése idején (1760-64) Gyimesben két lovas, egy tizedes, 5 gyalogos teljesített határőri szolgálatot (Endes 1938. 189). Feladatuk a vesztegzár és a vám szolgálata volt. Az évszázados tatár-török betörések miatt Gyimes völgye nem volt biztonságos hely. A helyi lakosság a magaslati pontokról lármafákkal jelezték az ellenség közeledtét. 1694-ben a csíkiak Xántus királybíró vezetésével verték vissza a tatárokat.
1698-ban Rabutin osztrák tábornok a védelmi vonalat előre tolta a gyimesi szorosig sé az odahelyezett székely határőrökkel várat és sáncot építtetett. E vidékre, az ún. komandóra rendelték ezután a katonaköteles székelyeket, ahol az osztrák tisztek vezetése mellett katonai gyakorlatot végeztek - jegyzi meg Vámszer Géza néprajzkutató (VÁMSZER 1977).
Látnivalók a szorosban
Az egykori vámhivatal és vesztegzár romos épületei Kontomác (Contumatia) területén. A gyimesi vám épületeit az Áldomásmező közelében építették ki, 704-710 m tszf. magasságban. A Gyimesi-szoros kiépítése az utolsó tatárbetörés (1694) után kezdődött, azaz 1698 elején (ENDES 1938. 171), hová a határ védelmére hajdúkat vezényelnek 1699-ben. A vámnak több elnevezése maradt fenn: Gyimesi vár és veszteghely, gyimesi
Passzus, Csíkgyimesi vám és vesztegzár, Magyar Királyi Vámhivatal. A vámépületek körül a csíki községek szerre végezték a szolgálatokat: a fuvarozást, a közmunkákat (ANTAL 1992. 9). A határőrség szervezése következtében 1768. november 26-án a gyimesi vám rendeztetett - hivatkozik Endes Miklós (ENDES 1938. 222). Érdekesen ír 1779-ből a „gyemesi Passzus"-ba látogató gróf Teleki József: „A Luncaba közel a Passushoz lakossokra találsz, házaik szelleyl vagnak. Székellyek Csikból vonták meg ide magokat, némellek Moldovából is jöttek vissza az ki vándorlott Székellyek. Ezen lakosokat Tsangoknak szokták nevezni: juhot és egyéb marhát is tartatnak." (Teleki 1937. 42). Majd így folytatja: „A határ szélén Contumatia, Harmintszad és felső őrizetek vagynak. A contomacia Directornak, ugy a Cgirurgusnak és azoknak az Contumacian tartanak nem rég igenjo alkalmatosságot építettek, ugy depositoriumot is az Moldovábol által hozott portekaknak. Az ország széle pallisadákkal ki van jegyezve, ezek egy felöl Csilimisig, más felöl Aldomás Sarkáig mennek. Erösséget tészi ezen Passusnak négy Bastya és egy köfal, Hoznak bé Moldovábol gyapjat, lovat, bort disznót: a Szarvas marhával is nagyom kereskednek az örmények: minden héten esik itt héti vásár." (TELEKI 1937. 42).
Vámszer Géza (VÁMSZER 1977. 274) említést tesz a Kontumác nevű kis patak völgyében lévő Kárántén helyről. Szerinte ez onnan kapta a nevét, hogy a régi országhatár létezése idején itt végezték a megfigyeléseket (vesztegzár volt), a „kárentálás"-t.
1829-ben Csíkgyímesen harmincad létesíttetett (Endes 1938. 244).
Ma Kontomác területén a római katolikus kápolna, az egykori plébánia és iskola romjai láthatók. A tulajdonképpeni határt a Tatrosba bal oldalilag ömlő Sánc-pataka képezte. A fináncok épületeinek romjai a Sánc-patak jobb partján vannak. Itt feküdt az egykori Sáncloka kis telep is. A patakon túl, már a „moldvai részen" egy teraszponkon Emil Rebreanu sírja (eltemették 1917-ben)1 és a szovjet hősök temetője (1944) látható. A felhagyott régi út bal és jobb oldalán régi raktárhelyiségek alapjai találhatók. Ennek közelében csupán néhány ház, kaliba, pajta és istálló állott.
Erdély történeti határa ezen a szakaszon a Csülemér-gerinc (1650 m -Csudomir) közelében ereszkedett alá (a Csüleméri rom magassága 1647 m (Herbich 1878. 13), a Csülemér-patak völgyében egészen a Tatrosba való, bal oldali ömléséig. Itt állították föl az 59. számú határoszlopot. Innen a határ átlépte a Tatros folyót és nyugati irányban követte a magyar királyi vámhivatal és vesztegintézet kerítésének falát, egészen a nyugati sarokpontjáig (itt volt a 60. oszlop). Innen a határ a Pipás-Áldomássarka hegygerincen vezetett meredeken fel, a ma is látható lépcsők vonalán a Pipás csúcsáig, majd innen az Antalok sarka érintésével az Áldomás csúcsáig. Ezt követően a határ követte a Pipás- vagy Papoj- (Popoi) csúcs - Égettmező - Apahavas (1324 m) vonalát. Ez a hegygerinc képezi a Gyimes-szoros környéki hegyeket, havasokat. Az Apahavas Szépvíz, Szentmiklós és Borzsova községek tulajdonát képezte (VITOS 1894. 89). Az Apahavas tetején a kréta kori homokkőnek szép feltárása figyelhető meg.
A gyimesi vesztegzár igazgatója említi 1804-ből, hogy a Gyimeslokán élő, adózó nép pásztorkodásból tartja fenn magát. Állataikat jobbára Moldvában teleltetik. Szekerük is alig van. A számukra szükséges gabonát is messzi földről lóháton hozzák (SZŐCS 1992). A székelyektől a német katonaság vette át a határ- és vámellenőrzést. Orbán Balázs említi (ORBÁN II. 1869. 77-78), hogy e hegyszoros nem néptelen és puszta, hanem a Tatros folyó mellett és annak mellékvölgyeiben néhol csoportosítva, máshol elszórva csinos, tiszta havasi lakok tűnnek elő, a bérceken nyájak, a völgyekben szorgalmas, munkás nép nyüzsög. 1886-tól, a vámháború miatt a gyimesi vám forgalma csökkent. Az egykori vámhivatal épületeinek maradványai a Tatrostól északra eső kis völgyületben, a Kontomác területén ma is láthatók. Ugyanitt épült fel a kontomáci katolikus kápolna, melyben ma is miséznek.
A Kontomáci római katolikus kápolnát 1783-ban szentelték föl. Ma is látható. Gyimes plébániája a vám kedvéért 1785-ben alapíttatott. P. Riparolis Vince 1764. szeptember 3-án a gyimesi szorosban miséztetési jogot kapott, s ezt a jogot egy magánházban gyakorolta. Mária Terézia 1773. április 18-án kelt rendeletével a templomépítés tárgyában jelentést kért. Az új kápolna 1783-ban szenteltetett fel, míg 1785-ben a káptalanság rendszeresíttetett. Az első káplán a kantai konventből küldött P. Vendekk volt. Az anyakönyvek 1780-tól vezettetnek. A templom Szűz Mária menybemenetele tiszteletére szenteltetett fel. 1882-ben 574 hívője volt, filiája Gyimesbükkön volt, összesen 416 hívővel. 1839-ben Gyimeslokot is ide számítva a hívők száma 959 volt (ENDES 1938. 338). 1850-ben a lakosság száma 1.882 fő volt.
A Rákóczi-vár romjai (Gyimesi vár). Az egykori vámtól, a Tatros vizétől és a vasútvonaltól délre, kiépített kőlépcsőkön - összesen 134 foka van -felfelé haladva az Apahavas oldalán, a Kő-orr vagy Kő-csup várrom sziklabástyái alkották az egykori Rákóczi-vár területét. Az Erőd (Blockhaus) Orbán Balázs szerint (ORBÁN II. 1869. 77-78) a régi Gyimes vára (Ghemes vára) romjaiból épülhetett. A vár romjai ma is láthatók mintegy 923 m magasságban, az Áldomásfeje és az Áldomásmező határhavas közelében, a történelmi határ vonalában.
Áldomásfeje és Áldomásmező (923 m) határhavas a hagyomány szerint Csíkborzsova községé volt, melyet a Kovács család egyik őse a torkukat öntözni szerető elöljárók egy kis „áldomásért" szerezték meg (ez a Kis- és Nagy Áldomásmező 1894-ben még a borzsovai Kovács család birtokában volt - jegyzi meg Vitos Mózes (VITOS 1894. 89).
Adataink szerint a várat Bethlen Gábor építtette 1626 táján, és ez egy bástyaszerűség, megfigyelőpont volt a Sáncloka mellett. Más adat szerint I. Rákóczi György idejében épült, akárcsak az Ojtozi-szorosban lévő Rákóczi vár. Az 1694-es tatár betörés után 1693-1698 között a szorost Csíkszék költségén fenntartott hajdúk őrizték. 1698-ban Rabutin osztrák tábornok ájjáépíti a várat, közvetlen közelében vámhivatal létesül. Az 1600-1700-as években az osztrákok az erősséget kibővítették, 1764 után a vár és a szoros őrzése az első székely határőrezred hatáskörébe tartozott. A hagyomány szerint 1789-ben a kőlépcsőkön fel- és lelovagolt egy Lacz András nevű székely huszár (VITOS 1894. 166.; ORBÁN II. 1869. 84). A harmincados (vámőr, vámszedő) parancsnoksága alá tartozva békeidőben két, máskor több ember tejesített szolgálatot. Az őrállók jórészt szentmiklósi, szentmihályi, szépvízi és borzsovai férfiak voltak. A várat először 1677-ben nevezik így: Ghemes vára Csíkban. Gyimesen Rákóczi vár néven ismerik. A Csíki vashámor és szépvízi harmincad 1677-beli leltára és urbáriuma megemlíti, hogy békeidőben „Ghemes váránál minden héten ketten-ketten szoktak őrt állni avagy sztrázsálni." Aki pedig beáll az őrállók közé, az egy esztendeig köteles a vámnál és az őrhelyen szolgálatot tenni a harmincados közvetlen parancsnoksága alatt. Az őrséget teljesítők minden kötelezettség alól mentesek, kivéve az ország adóját (PATAKI 1971. 53. és ANTAL 1992. 6-7).
Feljegyezték, hogy a Gyimesi szorosban a felcsíki falvak közül Dánfalva és Madaras lakói teljesítettek határőr szolgálatot (vö. SZÁDECZKY-KARDOSS 1927. 287).
A történeti forrásokban olvasható, hogy a csíkszékiek 1703-ban a német katonáknak tett rendkívüli szolgálataik között felpanaszolják a „Gyémes-passzusán súlyos tehetviselést" , a Gyímesben való sánc restaurálását (Vö. SZÁDECZKY-KARDOSS 1927. 290). 1715-ben „Csíkszépvizen harmincegy személyből álló Őrállók" felől van emlékezés, kiknek adókedvezményét az ösvények fekvésének állapotjához képest kívánják megállapítani (uo. 290).
A Csíki-havasok sajátos hegység-csoport a Keleti-Kárpátok központi övezetében.
A természetföldrajzi tájbeosztás a Csíki-havasokhoz sorolja a Csügés völgyét (Valea Ciughesului), a Szulca völgyét (Valea Sültei), Csobános völgyét (Valea Ciobánus), az Úz völgyéte (Valea Uzului) és a Kászoni-me-dencét (Depresiunea Pláiesi).
A Csobányos és az Uz patakok szintén áttörik a homokkőláncot és szurdokvölgyekben folyva közelítik meg a Tatros völgyét.
Más magyar neve: Kistölgyesi-szoros (megkülönböztetve a gyergyói nagytölgyesi vámtól); Alcsíki Tölgyes-átjáró; Uz völgye; Kőkert-szoros: ezt a nevet a határvámról kapta, itt volt a „harmincad és a commando" (BENKŐ 1853. 136), valamint a kőkerti vám is. Román neve és más névalakok: Pasul Uzului, Strâmtoarea Uzului.
Földrajzi fekvése és rövid leírása
A sok név tájföldrajzi érdekességeket és viszonyokat takar. Először maga az Uz-völgyi szoros jelentős, s mivel sok a tölgyerdő, így a Kistölgyesi névvel is illették, megkülönböztetve a gyergyói (Nagy) Tölgyestől. A kőkerti vagy uzvölgyi vám (Uzi vám) kedvéért pedig Kőkerti-szorosnak is nevezték. A szoros déli részét ma is Kőkertnek nevezik. A szoros fő vízfolyása mindvégig az Uz-patak. Az Uz-patak (vagy Uz víz) Csíkbánkfalva határának nyugati részén ered, és sorra felveszi a Bence, Medvés, Sétár, Récz, Sóvető, Magtaros, Tábla, Medgyes, Baska-patakokat, majd Csíkszentmárton határában a Rugát magaslaton vagy Uz-tetőn eredő patakok vizét gyűjti össze és Uz folyó néven Moldva területén Dormánynál (Dármánesti) jobb oldalilag ömlik a Tatrosba. Az Uz völgyében a 18. század végén 14 „fa- és erdőemésztő fűrésztelep zakatolt" (VITOS 1894. 205). A völgy a Tábla pusztáján széles térséggé tágul (ez a Revendikált havasok térsége is), majd egyre jobban összeszűkül.
Az ezeréves határ a Nemere-hegység fő gerincétől nyugatra, a Veresvíz patak mentén ereszkedett alá az Uz patakába való beömléséig, ahol határpont volt, majd az Uz patak bal partján a Magyaros tetőre (1340 m) emelkedett, innes a Csobányos völgyébe reszkedett alá, majd a Sólyomtár (1343 m) csúcsán át a Pricsketői vámig (a (Sulca-patak) húzódott. Az egykori vámház (Zollamt) a Sóvető-patak szádánál volt az országút mentén.
Uzvölgye vagy Uzvölgyi-telep (Valea Uzului) település a Rugát tetőn (1100 m) át közelíthető meg a 123-as megyei út mentén. Csíkszentmártontól 38 km-re fekszik, Hargita és Bákó megye határán. Uzpataka néven is emlegetik. Csíkszentmártont elhagyva, előbb az Üllő-patak mentén haladunk, majd a Nagy Árnyékalját elhagyva, mintegy 850 m tszf. magasságban kezdődnek a szerpentinek, melyek a Rugát-tetőre vezetnek. Az északi hegyormokat a Kis Rugát (1140 m), a Nagy Rugát (1183 m) és a Csécsend (1196 m) magaslatai jelölik ki, a szerpentinektől keletre pedig a Botsarka (1190 m) emelkedik. A tetőn túl már az Uz-patak völgyében járunk, érintve Csinód, Egerszék, majd Baglyod és Aklos kis hegyi telepeket, tanyákat. Az Uz völgye a Revendikált havasokhoz tartozott. Az Uz völgye, Uz mező, Uzi-szoros földrajzi nevek feltehetően az uzok népcsoporthoz tartoznak. A kis hegyi telepnek 2002-ben 8 állandó lakója volt. Az egykori honvéd-szállások (kaszárnya) épületeiben Bákó megyei ifjúsági tábor működik.
Az Uz völgye még megközelíthető Kászon vidékéről is, Nagykászonból kiindulva a Kászon vize felvidékén át, a Lesőd és a Törökbérc között, és a vízválasztó Fehérvíz hegyhátán északi irányba haladva. Kászonjakabfal-váról, azaz Kászonfürdőtől a Fügetető (1189 m) oldalában elhaladva a Lassúság-patak melletti Kerthegy alatt (a lóbérci hutánál - VITOS 1894. 39) erdei utakon (itt volt a régi sócsempésző út is), a Baska-patak illetve a Veresvíz mentén ereszkedhetünk le az uzi vámhoz. Ugyanitt volt a Veszteglő.
Történelmi- társadalmi-gazdasági jelentősége
A Hargita megyei Csíkszentmártonból (Sânmartin) a 123. sz. megyei út vezet Uz völgyébe. Bákó megye határáig 38 km utat kell megtenni. Az Uzi-szoros feltehetően jelentős szerepet játszott a székelységnek a keletre fekvő besenyőkkel és kunokkal való kapcsolatuk kialakulásában. Az uz népcsoport keletről érkezett és érte el a Kárpátok gerincét. A Káma és Volga összefolyásánál a mai Kazan vidékén a bolgárok alakították a keleti vagy Nagy-Bolgárországot, tőlük délre a Volga és Ural folyók között délen a Kaspi-tengerig az uzok vagy kúnok tanyáztak. A Fekete-tengertől északra a Dnyeper és Volga között a kazarok nagy birodalma terült el, míg a Dnyepertől nyugatra a Kárpátokig és az Al-Dunáig elterülő síkságot, a mai Bessarabiát, Moldva és Oláhországot a bessenyők szállották meg.
1609-iki országgyűlés az ösvényekre való vigyázást arra rendelt elegendő vigyázókra s ezekről való gondoskodást a tiszttartókra bízta. A határőrség ellátására, a várak és vámházak őrzésére külön őröket rendeltek ki, vagy szegődtettek, akiknek élén a gondviselők állottak. Ilyeneket emlegette már az 1606-iki határszélek megerősítésére kiadott rendelet (SZÁDECZKY-KARDOSS 1927. 288).
1734-ben a tatárok beütésétől félve a katonai főparancsnokság elrendelte a csíki havasi mellékösvények eltorlaszolását. Erre a szék közmunkaerőt, „vágókat" rendelt ki és felügyelőket a munka vezetésére. A rendes szorosokon kívül való ösvények voltak Gyergyóban: Borszék, Opcsina, Holló, Békás, Magyarósrész; Felcsíkban: Damuk, Hosszúhavas, Ivántő, Tarhavas, Csügés, Farkashavas; Alcsíkban: Borda, Keresztes, Sólyomtál, Kárhágó, Nagy-Saj, Kis-Saj; Kászonszékben: Uz, Baska. Egy-egy ösvény bevágására (eltorlaszolására) 30-50 „vágót" rendeltek ki (SZÁDECZKY-KARDOSS 1927. 292). Itt jegyezzük meg, hogy a hadkötelezettség terén a székelyeknek fontos feladata volt az akkori ország keleti és délkeleti határának őrzése. Ennek fejében a csíki, különösen a kászoni székelyek bizonyos adómentességet élveztek. Egyes határszéli falvak pedig megpróbálkoztak hadmentességet is nyerni a hadfelkelések alkalmával, amit a császári biztosok nem engedélyeztek. Báthory Gábor 1608-ban méltányolta a kászoni székelyek cselekedeteit és megengedte, hogy midőn „a szükség és körülmények úgy kívánják, a hadfelkeléstől mentesek legyenek, otthon maradhassanak, hogy az utakat, helyeket és ösvényeket, melyeken át az ellenség belopózhatna és kárt tehetne, szorgalmasan és gondosan őrizzék, kémleljék s ha valami történnék, tüstént jelentsék." (SZÁDECZKY-KARDOSS 1927. 287).
A kászoni (összefüggő) falvak, úm. Kászon-Feltíz, Altíz, Impérfalva, Jakabfalva és Újfalu a határőrzést az Uz-völgy, a Lassúág-pataka, a Veresvíz s a Nemere-hegy irányában teljesítették. Ezek a falvak kiváltságokat, illetve hadmentességet élveztek a határőrzés fejében (SZÁDECZKY-KARDOSS 1927. 287).
A székely határőrség megszervezése idején (1760-64) Uzban két lovas, egy tizedes és 6 gyalog, Sajban (Sajhavas) és Sóvettén négy gyalogos, Csobányosban egy felügyelő, egy tizedes és 4 gyalog teljesített határőri szolgálatot (Vö. ENDES 1938. 189). Az Uz folyónév az uz népcsoportra emlékeztet. Csíkszentmártonhoz tartozó települések 1898-ban: Aklos, Cso-bányos, Kőkert és Uzvölgy (ENDES 1938. 463).
A Hősök temetője közelében négy földtöltés és sánc van, melyből három az 1848-as székely honvédek munkája, egyet pedig a székely határőrezred épített meg (VITOS 1894. 156-157.). A Magyaros-pataknál az I. világháborús harcokra emlékeztető, félkör alakú hadikápolna (Uz völgyi kápolna) látható. Az emlékhelyet 1917-ben építették a munkácsi határőrezred (a gyalogezred 11-es zászlóalja) 1916-ban elesett katonái emlékére. A misét a kápolna előtti téren tartják. A fülkében Mária szobra látható. A búcsú Szent Erzsébet (november 19.) napján van. 1994. augusztusában az uz-völgyi harcok 50. évfordulójára kőtömbös kopjafát állítottak fel.
Az Alcsíki Tölgyes-átjáró látnivalóihoz tartozna az egykori kőkerti vár épületromjai. A Baksa havasa északkeleti végénél egy régi várhely nyomai, sáncai (gárony) látszanak - emlékezik Orbán Balázs (ORBÁN II. 56). Ugyancsak Orbán Balázs említi a Büdös szék ásványos vizét, amely a néprege szerint a nőrabló tündérek véréből fakadt volna. Az Uzi-víztározó (Lacul Poiana Uzului) közelében létesült vízierőművet 1976-ban építették, beszerelt teljesítménye 4,1 MW. A víztározó tárolt vízmennyisége 1230 millió m3.
A homokkőöv feltorlaszolt főgerince végigfut a Nemere (1663 m), Nagy Sándor (1689 m), Musátó (1503 m), Lakóca (1777 m), Csilányos (1602 m) gerincén. Moldova felől az Ojtoz-pataka átréselte magát az Ojtozi szoroson, ahol az utat a Rákóczi-vár védelmezte. Főbb hágói és szorosai:
Más magyar neve: Ojtozi-hágó, Ojtozi-tető, Mogyorós-hágó, Mogyoróshegy, Mogyarós-tető. Román neve és más névalakok: Pasul Oituz. Tengerszint feletti magassága: 866 m (RoAtlas, 29); A legtöbb szerző és térkép ezt a magasságot tünteti fel: 865 m (CHOLNOKY Jenő, 443); a Magyar ós-tetőn, a vízválasztón, az országút nyergén 840 métert mért HAUER (idézi HERBICH 1878. 13).
Földrajzi fekvése és rövid leírása. A Berecki- vagy Háromszéki-havasok (Muntii Vrancei, Muntii Buzáului) jelentős határlánc a Belső-Kárpátkanyarban. Tájbeosztása a következő: Berecki-havasok (Muntii Vrancei): Berecki-havasok (Muntii Bretcului); Musátó- (Culmea Lepsii); Fekete-Zbojna- (Muntii Zboina Neagrá; Lakóca (Muntii Lácáuti).
A Berecki-tető a Nemere- és a Berecki-hegység északi részén átvezető 866 m magas kárpáti átjáró. Tulajdonképpen a Nemere hegység déli végződésénél és a Berecki-hegység között kialakult hegynyereg. A Nemerehegység a Mogyorós-tetőig (866 m) tart, attól délre már Berecki-hegység (vagy Háromszéki havasok) területén járunk. Az Ojtozi-hágó a Felső-Háromszéki medencét köti össze Moldovával. Az egész vidék, Ojtozfő a kárpáti homokkő területe (hallenyomatos palák, kénhidrogénes-szulfátos ásványvizek). A vízválasztó magaslatai: Lipse, Tömlőhordó, Prédikátor, Rakottyás, Bobics-tető. Keletre az Igazbereck-patak tölgyerdős völgye húzódik, majd a Feketehegy fenyves magaslata, a Jézuspatak hasadéka tárul fel.
Elhagyva Berecket, a Bereck-pataka mentén haladva, az országút (1883-ban épült ki) kanyarjai jelzik, hogy emelkedünk az Ojtoz-tető felé. Alig 2 km-re Berecktől, a 76. kilométerkőnél tégla- és cserépgyár látható, majd balra a kanyarban (78. kilométerkőnél), a Körültáj helyen (a műút harmadik kanyarában) régi, egy 3 m magas kőgúla látható. Ez az Erzsébet királyné emlékoszlopa (homokkőből), melyet 1899-ben állíttatott az akkori sepsiszentgyörgyi királyi államépítészeti hivatal. Közelében fenyő- és tögyfa-ültetvényt telepítettek, melynek neve Erzsébet-liget. Innen szép a kilátás Felső-Háromszékre. Ezt követően ugyancsak az országúttól balra a Lina csárda azaz Hotel Lina (Lina Srl. Non Stop - Hotel Meridian; 60 személy befogadására, 150 férőhelyes vendéglővel) és egy forrás található. Ezt követően a vízválasztón, az Ojtozi-tetőn (866 m) vagyunk.
A Berecki-tető Felső-Háromszék (Feketeügy völgye) és Moldova (Onesti) között teremt közúti kapcsolatot. A hágó alig 200 méterrel magasodik Felső-Háromszék lapálya fölé. A Feketeügy - pontosabban a beléömlő Bereck-patak - itt közelíti meg legjobban a Szeret folyó vízrendszerét. A Kézdivásárhelyi-medence egykori pliocén tava feltehetően az Ojtozi-szoro-son át közlekedett a moldvai vizekkel.
A Nemere szél - a Crivát hideg nyugati elágazása - ezen a Berecki nyergen át fúj a Felső-Háromszéki medence felé. Ez a háromszéki bukószél - Moldvában Crivát-nek nevezik - az északkeleti hegylánc 1636 m magas hasonnevű csúcsáról, a Nemere-csúcs környékéről hideg szélként tör be a Felső-Háromszéki-medencébe és egészen Brassóig érezteti hatását. A népi megfigyelések szerint abban az évben, amikor az ojtozi szél 8-15 napig erőteljesen fúj, akkor jó termés várható, ellentétben a nyugatról fújó Dorgó vagy Német széllel, amely rossz aratást ígér. Ez utóbbit a népi hagyomány koldusszélnek meg 8 forintos szélnek nevezte el, s ezzel a felszökő búza árakat igyekeztek jelezni.
Történelmi-társadalmi-gazdasági jelentősége
Itt vezet a Brassót Bákóval összekötő 11-es főút (574-es nemzetközi út). A brassói iparosok és kereskedők az Ojtozi-tetőn át szállították áruikat Moldovába, így a Sachsenweg azaz Szászok útja név is fennmaradt. Ojtoz-patak mentén számos fűrésztelep alakult ki.
Bereck (Bretcu, Beretzk, Bretz) az Ojtozi-hágó erdélyi oldalának egykori határ-mezővárosa. Az egykori Kézdiszék határszéli nagyközsége volt. Neve szláv eredetű. Ma Kovászna megye egyik nagyközsége, Erdély keleti kapuja. Bereck Gábor Áron szabadságharcos és ágyúöntő szülőfaluja. Bereck a Berecki-havasok nyugati bejáratánál, a Háromszéki-medence északkeleti szélén települt, 595 m magasságban, a Berecki-patak mellett (ez Lemhény alatt bal oldalilag ömlik a Feketeügybe). Magaslatai: északkeletre a Micske-bérc (895 m), Fekete-hegy (1227 m), keletre az Oldalbükk (731 m), délkeletre a Csipkés-tető (774 m), délre a Kápolnahegy (682 m), majd nyugatra a Bokros nevű határrész terül el. Ahol a vasúti pályatest átvágja a Kosárka és a Berecki-patak közös teraszát, egy helyet „tunel”-nek neveznek. Itt tárták fel azt a hajdani őstelepülést, ahol számos kerámia-lelet került elő. Ezt a helyet Farkasvárnak nevezik. Luxemburgi Zsigmond 1426. december 26-án Brassóban kelt szabadalomlevelében mezővárosi rangra emelte. Tettét azzal indokolta, hogy e kiváltságos mezőváros joga és kötelessége „a török földéről béhozandó kereskedésbeli portékákat illendő jutalomért elébb vekturázni." A Zsigmond királytól nyert szabadalmakat az erdélyi fejedelmek megerősítik és kibővítik 1557-ben, 1602-ben (ekkor neve: oppidum Bereck), 1612-ben, 1615-ben (Bethlen Gábor által), 1631-ben és 1654-ben (II. Rákóczi György által). Bereck lakóinak fő foglalkozása a szekeresség volt. 1799-ben gróf TELEKI JÓZSEF ezeket írta a faluról: „Az ojtozi passus mellett, régi neve Beretzk falva volt; ez előtt a taxalis helyek közé számláltatott, de most katonák lakják. A beretzkiek mind Catholikusok, borbol és szekerességből szereznek magoknak pénzt." (TELEKI 1937. 50).
A városi státus azt jelentette, hogy a települést kivette a földesúri hatalom alól. Később a vármegye hatáskörébe sorolták. Mint taxás vagy taxális hely (loca taxalis) az adót nem a porta szerint, hanem egy összegben fizette. Határához tartozott az 1850 közül önállósodott Sósmező (Poiana Sárata). Berecknek kedvező közlekedésföldrajzi fekvése volt: kapu- és hágótelepülés jellege sokáig kedvezően hatott gazdasági életére. Erőteljesebb benépesülés a szomszédos román fejedelemség és a Barcaság felől következett be. A vasúthálózatban azonban csak szárnyvonalat kapott, az Ojtozi-hágón át Moldvába tervezett vonal nem valósult meg. Ez fejlődését visszavetette, s 1876 után Berecket a vármegye hatáskörébe sorolták, majd városi rangját megvonva községgé minősítették.
Báthory Zsigmond 1602-ben adómentességet adván Berecknek, kikötötte, hogy futárjait (mint már elődjeivel is tették) lássák el lóval és szekérrel Moldvába, Tatros városáig és visszajövet Kézdivásárhelyig; továbbá, hogy régi szokásuk szerint Moldvában és Havasalföldén állandóan kémeket tartsanak, a határszéleket gondosan őrizzék és a fejedelmet minden hírről értesítsék (idézi SZÁDECZKY-KARDOSS 1927. 288., a SzOkl. II. 21, 131. és SzOkl. IV. 155. alapján).
Bereck város 1762-64-ben, a székely határőrség szervezésekor, Zsigmond császár-király, Szapolyai János, Izabella, Báthory Zsigmond és Gábor, Bethlen Gábor, Rákóczy György és Apafi Mihály fejedelmektől nyert, Lipót császár-király által megerősített kiváltságlevelekkel igazolta, hogy ők annak fejében, hogy a fejedelem s az ország által Moldvába küldözött embereket szállították, hogy Ojtoz várához őrséget adni és saját területüket védeni kötelesek voltak, minden egyéb közterhektől föld voltak mentve. A határőrséget szervező bizottság azt válaszolta, hogy kiváltságaikról majd később határoznak, de azokban katonáskodásról egy szó sincs, tehát a határőrségbe besoroztatnak (1764. febr. 6. - idézi SZÁDECZKY-KARDOSS 1927. 275).
Román neve: Cheile Oituzului. Német neve: Sachsenweg azaz Szászok útja. Tengerszint feletti magassága: Ojtoztelep magassága 636 m (CHOLNOKY, 443), a szoros hossza 18 km; Az Ojtozi-szorosban a szekérút magassága Binder mérése szerint 877 méter volt (HERBICH 1878. 15). Lipszky János térképén a szoros neve Passus Ojtoz, a Contumacz is jelölve van (LIPSZKY 1806).
Földrajzi fekvése és rövid leírása
Az Ojtoz-hegységben kialakult völgyszoros a kárpáti vízválasztón túl van. Dél-északi irányban réseli át a homokkőláncot. A Berecki-tetőről a szorosba történő ereszkedéskor közel 230 m szintkülönbséggel kell számolni. Sósmező magassága már csak 444 m a tenger szintje felett. Északről a Nemere csúcs (1648 m), a szorostól pedig a Vranceai-hegység majd a Musátó (1501 m) emelkedik. A flisképződmények alól az Ojtozi-szoros kijáratában Sósmezőnél (Poiana Sáratá) óidei fillitrög alakjában a felszínre bukkan a kristályos vonulat egy elszigetelt darabja.
Történelmi-társadalmi-gazdasági jelentősége
Az Ojtozi-szorost „Kelet kapujá"-nak is nevezték. GYÁRFÁS GYŐZŐ királyi főmérnök írta 1892-ben az Erdély „turistasági, fürdőügyi és néprajzi folyóirat" első kötetében: „A háromszéki iparczikkek, kezdve a ruházati kellékeken, a gazdasági felszerelések, építő anyagok s a Kelet számára az ojtozvölgyi fürészeken vágott deszka, mind itt vette utját Moldva felé."
A Berecki-tetőről (866 m) a 11-es országút 14 kanyarulatban vezet le Ojtoztelepre, és az Ojtoz-patak völgyébe, az Ojtozi-szorosba. Az Ojtozi-tetőről (a vízválasztótól) az Ojtozvölgyében az egykori határállomásig és vámhivatalig még 18 km-es utat kell megtenni. Ma az Ojtoz völgyében halad át az E574-es (Brassó - Ojtozi-szoros - Bákó (Bacáu), román számozásban DN 11-es országút.
Az Ojtozi-szoros történelmi nevezetességű tető, hegyszoros és átkelőhely. A brassói iparosok és kereskedők az Ojtozi-szoroson át szállították áruikat Moldovába, így a Sachsenweg azaz Szászok útja név is fennmaradt. A szűk völgyszorosban kellet feltartóztani a keletről jövöket. A völgy legszorosabb helyét a romokban fekvő Rákóczi-vár védelmezte. Az Ojtozi-szoros előterében települt székely szék, a Feketeügy felső vidékét foglalta magában.
Fontosabb történelmi események
(1) Az Ojtozi-szoroson át vonultak: Batu kán (1241), Mátyás király (1466 -ekkor maradt fenn a „Király útja" helynév, amely a Bobicsról az Ojtoztelepre vezető utat jelöli a hegygerincen), Báthori István (1576 - lengyelországi hadjárata idején). Kemény János (1653 - Vasile Lupu ellen indulva), Bem tábornok (1849 - a betöréssel fenyegető oroszok ellen).
(2) 1550-ben a moldvai vajda sereggel nyomult be a szorosba. A székelyek közfelkeléssel nemcsak a moldvaiakat verték ki, hanem a Vöröstoronyi-szoroson benyomuló havasalföldi vajda seregét és Lippa felől érkezett török hadat is visszaszorították. 1707-ben Mikes Mihály a székely sereggel itt vonult vissza Moldvába, Rabutin császári tábornok hadai elől. A lakosság akkor nagyrészt elrejtőzött, minthogy az érkező császári hadak zsákmányoltak, őket pedig az adószedők követték.
(3) 1717-ben tatár seregek nyomultak be a szoroson, de az őrség visszaverte őket.
(4) 1788-ban, az osztrák-török háborúban a törökök egy része Ojtoznál kísérelte meg a betörést Erdélybe. A Gyilkos-nak nevezett összeszűkülő szorosban a Horváth ezredes vezette határőrcsapatot árulás következtében fegyvereik takarítása közben a törökök hátba támadták és nagy pusztítást végeztek soraikban. Csak a Mogyorós-tetőn sikerült megállítani a török csapatot.
(5) 1848-ban a szoros több ütközet fontos stratégiai helye volt. A Rakottyás nevű sziklagerincen még nyomokban látszanak az 1849. évi földsáncok.
Az 1849. június 20-án Brassót elfoglaló orosz erők egy része és az Ojtozi-szoroson át betört csapatok a Székelyföld ellen vonultak, majd a kisebb ellenállási gócokat fölszámolva Brassóban szándékoztak összpontosulni. A 7000 főnyi Hasford-hadosztályt azonban július 2-án Gál Sándor 5300 fős hadosztálya az Uzon melletti kökösi hídnál váratlanul megtámadta. A rendkívül kemény ütközetben Gábor Áron is elesett. Az oroszok ugyan visszaverték a támadást, de a csata hírére a Szeben felé menetelő fősereg Lüders tábornok vezetésével visszafordult Brassóba. Az elkeseredetten védekező magyar erők így két hetet nyerhettek soraik rendezésére. (Enc. Hung. II. 265).
Bem József tábornok a 2300 fős székely sereggel 1849. július 23-én itt tört be az orosz megszállás alatt álló Moldvába, de vállalkozása nem volt sikeres, és visszatért Erdélybe. Az expedíció célja az volt, hogy zavart keltsen az orosz utánpótlási rendszerben, visszafordulásra kényszerítse az alföld felé előrenyomuló orosz erőket és oroszellenes felkelést robbantsanak ki a moldvai románság körében. A magyar csapatok hadmozdulatai meglepték a moldvai orosz erőket. A kezdeti sikerek után azonban az előretörés elakadt. Moller orosz tábornok Bákó térségében 9000 főnyi haderőt vont össze és a török porta követei is visszafordulásra szólították fel a magyar expedíciós erőket, amelyek július 30-án be is szüntették a támadó hadműveleteket (BONA 2000. 380-381).
(6) 1916-ban a román betörés idején heves harcok színhelye volt, az erre emlékeztető emlékműnek ma már csak másolata látható a legnagyobb áldozatot hozott 18. honvéd gyalogezred volt állomáshelyén, Sopronban (Enc. Hung. 1994. II. 726).
(7) 1944 augusztusában a Tengelyhatalmak számára tragikus román kiugrás után itt folytatott hősies küzdelmet a 24. határvadász zászlóalj és a székely erődszázad Pisky Zoltán, vitéz ezredes parancsnokságával és tartották vissza a sokszoros túlerőben levő szovjet és román hadakat, miközben a védők legnagyobb része hősi halált halt. (Enc. Hung. 1994. II. 726). Az 1942. évi magyar katonai laktanya épületei még láthatók (4 épület lebontva, négy ma is áll), az út mellett, balra álló egyik épületben van az általános iskola.
Ojtoztelep (Oituz). Az Ojtoz-tetőről erdős környezetben, homokkövek kíséretében ereszkedünk alá az Ojtoz völgyébe. Ojtoz vagy Ojtoztelep (Oituz) még Bereckhez, s így Kovászna megyéhez tartozik. Egykor itt volt a vámhivatal és a veszteglőintézet. 1850-ben „Ojtoser Contumaz", Ojtoztelep területén 55 házat és 201 személyt írtak össze (ebből 179 magyar, 5 román, 7 szász és 10 más nemzetiségű volt).
Érdekesen ír az „Ojtosi Passus"-ról és a „Contumatzia"-ról gróf Teleki József (1799): „vásár esik ezen passusnál Szeredán és Pénteken." Moldvából 1778-ban az alábbiakat hozták be: 2164 darab lovat s ökröt, törökbúzát, bort. (TELEKI 1937. 50).
A múlt század második felében a határt „áthelyezték" Sósmezőre, így a kis telep elnéptelenedett. Az egykori vámházban (Főút 40. sz.) ma vegyesüzelt van. Az 1894-ben felállítandó sajtgyárról nem maradtak fenn adatok. Az ojtozi pisztrángtelepen 16 medencében tenyésztik a szivárvá-nyos, pirospettyes és sebes pisztrángokat.
Ma az országúttól jobbra, egy kis deszkagyár van. Az Ojtoz folyó bal partján egy, a második vaskorból származó telep nyomai kerültek elő. 1992-ben a falu összlakossága 399 személy, melyből 284 magyar és 76 román. Vallásfelekezeti megoszlásban 345 római katolikus, 20 református, 32 görög keleti és 2 egyéb vallású volt. A fateleppel szemben egy kénes büdösvíz helyi érdekű gyógyfürdőt táplál.
Római katolikus templomát 1915-ben javították a 13. és 14. gyalogezred katonái.
A szorosban látható emlékkövek legtöbbjét az olasz Pittino Anselmo kőfaragómester készítette. A honvédkői emléket 1961-ben robbantották fel.
A Bütű-patak (Pr. Botu) beömlése fölött hasadék- vagy résbarlangok ismeretesek a kréta homokkőben, a meszes-palás ún. tarkői sorozat homok-kő-összletében. (KISGYÖRGY 2000). Ezek az ún „szélgödrök", melyekből fagyos téli napokon párás levegő ömlik a szabadba. Ilyenkor mondják, hogy a Kiskalaszó tetőn „fújtat a szélgödör" Feltárásuk 1986-ban történt.
A Bütű-patak beömlésénél kezdődik a tulajdonképpeni Ojtozi-szoros.
Az itt haladó országutat 1850-54-ben építették ki, az osztrák figyelőhadtest számára. Az építő a VI. utászszázad volt. Mindezt 20 km-es szakaszon Ghica herceg közbenjárásával Moldovában meghosszabítottak. 1882-83-ban - a nagy szárazság idején - 5 km-es szerpentint építenek ki. A 14 kanyarulatban levezető út építésére a VI. Pionier Compagnie társaságot rendelték ki.
Az egykori katonai utat erős védőfalakkal erősítették meg, melyek védték a hegyomlásoktól és az Ojtoz-patak rombolásaitól. A Kishavas bérccel átellenben, a Rakottyás nevű hegység lejtőjén a Rákóczi-vár romjai tűnnek szembe.
Az ojtozi Rákóczi-vár. A Rakottyás hegytömb északra nyúló előhegyén, a fenyők és cserjék között egy közel 350 éves vár romjai (14-15. század) láthatók. A Várkút vagy Csorgó felett, a Vállus út bal oldalán tehát az egykori Rákóczi vár romjai vannak. Egy téglalap alakú, kb. 100 x 50 lépés nagyságú, sarokbástyás vár lehetett. Az északkeleti bástya két oldala és a keleti oldal mintegy 15 m hosszú fala még látható. A hagyomány szerint e várat II. Rákóczi György (1648-1660) építtette. A feljegyzések szerint a egész erőd s a vár az 1787-88-as török betörés áldozata lett. Az 1848-49-i önvédelmi harc idején a Ojtoz-szorost elzáró erőddé alakították át. Itt táborozott Bem is, és ágyúinak védsáncokat építtetett.
Orbán Balázs leírása szerint „Most azonban csak az északi és keleti oldal falai és bástyái állanak még, ezek is nagyon töredezett rongált állapotban. Az újabb kori erődítményi munkálatok: néhány fedett kazamata, s fenn a hegygerincen ágyút befogadó földsáncolat - melynek nagy része 1849-ben honvédkezek által készült - a régi vár töredékeire vannak fektetve..." (ORBÁN II. 246).
1882 előtt a vár kőanyagát olasz vállalkozóknak adták el, akik a még álló falak jó részét lebontották. Egy 1880-ban kiásott kődarabon az 1637-es évszám szerepel (GYÁRFÁS 1892. 196).
Az ojtozi várban Bethlen Gábor fejedelem harnincadot állíttatott fel a Moldvából érkező áruk megvámolására, és a bereckiek is segítséggel tartoztak a csempészek ellen a vámszedőknek (idézi SZÁDECZKY-KAR-DOSS 1928. 288. és Szokl. IV. 232).
A Kalaszló-patak (Pr. Calasláu - a Kishavas-hegységből ered) völgyében vízesés látható (ma már Bákó megyéhez tartozik). Ez a szoros legkeskenyebb része. A Bütü-pataknak az Ojtozba ömlésénél, az erdőben barlangok rejtőznek.
Lennebb, a Gyilkos-szorosban 1788-ban a törökök mészárolták le a székely őrséget.
Több helyen petróleumos szivárgások, bitumennel átitatott palák fordulnak elő. A közeli Hârja (Cherzsa) falu kőolaj kitermelésének köszönhetően a székely fuvarosok innen szállították a degenyeget (degeny, deget = nyers petróleum) azaz a szekérkenőcsöt. Az országutat a székely határőrezred kezdte építeni az 1850-es években és 1883-ban fejezték be. Az 1854. évi krimi orosz-török háború idején itt vonult át az osztrák figyelő hadtest Moldvába.
Kovászna megye határa Bákó megyével a 90-es kilométerkőnél van, a Kalaszló-pataknak az Ojtoz-patakba való beömlése közelében, a 11-es nemzeti és a E 577-es nemzetközi út mentén. Innen Onesti, Bákó megye egyik városa, 38 km-re települt.
A Gyertyános-patak képezi a határt Bereck és Sósmező között. Ettől kezdve a völgy kiszélesedik.
Az Ojtozi-szoros határfaluját, Sósmezőt (Poiana Sáratá) a második világháború után a moldvai Bákó megyéhez csatolták át. Sósmező az Ojtoz völgyében fekszik, ez az utolsó háromszéki falu a Moldva felőli részen. Zömében románok lakta település, amely 1850 körül Bereck határából önállósodott. Nevét az itt levő sósforrásoktól kapta. Sósmezőn volt a határállomás és vámhivatal. A határvonalat a Csernika-patak képezte. A hídon túl már Moldva területe volt. Egyetlen háromszéki falu, amelyet 1968 után Bákó megyéhez csatoltak. Ma Gorzafalva (Oituz) községhez tartozik. Lakosai főleg állattenyésztéssel és erdőkitermeléssel foglalkoznak. „Hogy milyen lehetett a közlekedés (...) arról fogalmat alkothatunk, ha elgondoljuk, hogy Sósmezőről Bereczkig, melyet ma harmadfél óra alatt járhatunk be, az árukat legjobb esetben 2 nap alatt bírták elszállítani" - írta Gyárfás Győző (GYÁRFÁS 1892). Az Ojtoz-patak völgyében, 400 m magasságban települt. E vidék már a kárpáti homokkő hazája, ahol a melilites és bitumenes palarétegek kőolajat zárnak magukba. Helyenként gipsz és mészkő is előfordul. Magaslatai: délkeletre a Roncz (1108 m), délre a Hideg-bérc (935 m), nyugatra a Kis-havas (1270), Balázs László-hegy (1236 m), Nagyszeg (1033 m), Csernika-hegy (658 m).
Az egykori határpatak a Csernyika- (Cernica) pataka volt. A történelmi határon túli első település (Hârja). Sósmező után részben csángómagyarok lakta falvakon át jutunk az iparvárosként és útcsomópontként egyaránt jelentős Onesti városába. A csángó Ónfalvából kifejlődött iparközpont (a moldvai kőolaj feldolgozóhelye) a Tatros, a Tázló, az Ojtoz és a Kászon találkozásánál fekszik. Néprajzilag érdekes csángó falvak veszik körül: Gorzafalva (Oituz), Tatros (Târgu Trotus).
Székelyudvarhely, 2002. október 27.
ANTAL IMRE
1992 Gyimesi krónika. Európa - Kriterion, Budapest - Bukarest.
BENKŐ KÁROLY
1853 Csik, Gyergyó és Kászon Leírások. Kolozsvár.
BONA GÁBOR
2000 Tábornokok és törzstisztek a szabadságharcban 1848/49. évi szabadságharcban. 3. jav. bővített kiad. Budapest, Heraldika Kiadó.
CHOLNOKY JENŐ
1927 Földrajzi és Statisztikai Atlasz. Budapest. Encyclopedia Hungarica. II. Budapest, 1994.
ENDES MIKLÓS
1938 Csík-, Gyergyó-, Kászon-székek (Csík megye) földjének és népének története 1918-ig. Budapest.
GÖNCZI PÁL (tervezte)
é. n. Csík vármegye térképe.
GYÁRFÁS GYŐZŐ
1892 Az ojtozi szoros. Az ojtozi vár romjai. In: Erdély, I. évf. 5. füzet. (1892).
HERBICH FERENC
1878 A Székelyföld földtani és őslénytani leírása. A Magyar Állami Földtani Intézet Évkönyve. Budapest. Kárpát-medence domborzati térképe - Km. dt.
KISGYÖRGY ZOLTÁN
2000 Kovászna megye. Csíkszereda, Pallas-Akadémia.
LIPSZKY JÁNOS
1806 Mappa generalis Regni Hungariae [...] item Magni Principatus Transyl-vaniae. In: Erdély és a Részek térképe és helységnévtára. Szeged. 1987.
ORBÁN BALÁZS
1869 A Székelyföld leírása történelmi, régészeti, természetrajzi s népismei szempontból. II. Pest.
PATAKI JÓZSEF
1971 A Csíki vashámor. Csíkszereda.Atlasul României - RoA / RoAtlas - a kiadás évét nem sikerült azonosítani (szerk. megj.)
SZABÓ KÁROLY (szerk.)
1876 Székely Oklevéltár. II. kötet. Kolozsvár.
SZABÓ KÁROLY - SZÁDECZKY LAJOS (szerk.) 1890 Székely Oklevéltár. IV. kötet. Kolozsvár.
SZÁDECZKY-KARDOSS LAJOS
1927 A székely nemzet története és alkotmánya. I—II. Budapest.
TÁNCZOSVILMOS
1991 A Csíksomlyói búcsújáróhely közvetlen környéke. Térkép. Összeállította Tánczos Vilmos. A térképet szerkesztette és rajzolta JÁNOSI CSABA. [Sepsiszentgyörgy] Európai Idő (Két kísérőszöveggel: a) Zeng az erdő, zúg a levele Mária tiszteletére; b) A falvak történelmi sorrendje a pünkösdszombati nagy körmenetben) - Megjelent még: 1. In: ASZTALOS ILDIKÓ (szerk.): Hazajöttünk. Pünkösd Csíksomlyón. Kolozsvár, Gloria, 1992. 60-61. (térkép, helyszínrajz, tanulmány, két vallásos népének); 2. In: KISS MELITTA - PÁPAI FERENC: Csíksomlyó 2000. Térkép. Nyír Karta Bt. Nyíregyháza
TANKÓ GYULA
1998 Kik vagyunk mi, gyimesi csángók? In: Néprajzi Látóhatár. VII. évf. (1998) 1-2. sz. 116-123.
TELEKI JÓZSEF, gróf
1937 Uti jegyzések (mellyeket az Székellyföldjéről tett G. T. J. az 1799-ik esztendőben). Közli Domokos Pál Péter. Cluj.
VÁMSZER GÉZA
1977 Életforma és anyagi műveltség. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest.
VITOS MÓZES
1894 Adatok Csíkmegye leírásához és történetéhez.
Közlik: Vofkori Katalin és ifj. Vofkori László
Jegyzetek:
|
|