|
|
[Review: History of the settlements in the Ciuc region by archeological researches / Recenzie: Istoria asezárilor din bazinul Ciucului în lumina descoperirilor arheologice]
2005 év nyarán nem kis meglepetéssel vettem kézbe a keménykötésű, komoly kis könyvet, hogy aztán a kezdeti lelkesedés után értetlenkedés és tanácstalanság legyen belőle. A szerzők, a munkához valószínűleg csak a nevüket adó ismert régészek kivételével (BAJUSZ ISTVÁN, SZÉKELY ZSOLT, ill. a lektorként feltüntetett LÁSZLÓ ATTILA), mindannyian a Babes-Bolyai Tudományegyetemen 2002-2003-ban végzett történész-régészek, néhányan a kötet megjelenésekor ugyanott a mesterkurzus hallgatók. Azt vártam tehát, hogy íme: az új kolozsvári régésznemzedék első bemutatkozó közlése.
Erdélyi magyar régészeknek szűkében lévén, nem igazán divatos szakmánkban a kritika, azzal a jelszóval, hogy így is kevesen vagyunk, támogassuk, ne pedig támadjuk egymást. Az építő szándékú kritika jegyében viszont a mindenkori erdélyi magyar régészetnek az válik hasznára, ha mindannyian arra törekszünk, hogy közös (kulturális) örökségünk kutatása során minőségi munkák szülessenek.
Ezért nehéz is egyben recenzensként ismertetni a könyvecskét, és innen ered az alábbi írás bizonytalan, recenzió és nyílt levél között ingázó műfaja is. Egyrészt félő, hogy kritika esetén ez a baráti, munkatársi kapcsolatok rovására megy, ugyanakkor, mint a területen dolgozó, e témakörrel foglalkozó régész nem mehetek el szótlanul egy ilyen jellegű munka mellett. E gondolatok jegyében, a jobbítás szándékával foglalom össze, elsősorban a középkori részre vonatkozóan, de a teljesség igénye nélkül, a kötettel kapcsolatos észrevételeimet.
A kutatási hely és a témaválasztás annál is érdekesebb, mert 2000-ben jelent meg, a VALERII KAVRUK szerkesztette Hargita megye régészeti repertóriuma (továbbiakban Repertórium), ahol legalábbis a középkornál korábbi időszakok esetében, részletesen ismertették egyebek mellett a csíki földrajzi viszonyokat, a kutatástörténeti helyzetet, a vonatkozó szakirodalmat, történeti áttekintést és bőséges - de gyakran felületes - adattárban a lelőhelyek és leletek listáját, leírását, irodalmát is.
Mindannyian jártunk már úgy, hogy egy-egy pályázat, ösztöndíj kedvéért a csillagokat is leígértük az égből, hogy aztán a határidő végéhez közeledve egyre inkább alább kelljen adnunk eredeti igényeinket. Itt is ez történhetett, de azért szembeötlő, hogy a sokat ígérő cím mögött, a különféle bevezetők után, alig húszoldalnyi szöveg vezessen át a Csíki-medence több ezer éves településtörténetén.
Aligha véletlen, hogy a Bevezetésben olyan tanulmányként jellemzik a vállalkozást, mint ami egy régészeti topográfia első lépése lehetne, amely feltérképezi az eddigi ismereteket és új kutatási célokat tűz ki. Ez az első lépés azonban évekkel a Repertórium megjelenése után okafogyottá vált, így egy kisebb, jól lehatárolható és elvégezhető feladat (mondjuk a Repertórium hibáinak kiszűrése) indokoltabb lett volna.
Ezek után azt várhatnánk, hogy egy kutatástörténeti fejezet, rész alapján a szerzők megvonják az eddigi kutatások mérlegét, kirostálják a nem idevaló írásokat, és megjelölik, hogy mely korok, milyen témakörök kutatása hiányos és szorul mielőbbi pótolásra, ám ilyennel nem találkozunk.
A következő fejezet, A településfejlődést befolyásoló tényezők azon földrajzi (geológiai, vízrajzi, éghajlati, stb.) viszonyokat ismerteti, melyek a történeti korok során az ember megtelepedésére ezen a tájon hatással lehettek. Itt ugyan sok hozzátennivalója sem a szerzőknek, sem a recenzió írójának nem lehet, azt azonban meg kell jegyeznünk, hogy ha már csak a román szakirodalmat idézték a szerzők, a „lakunáris információk" ,„intra-montán medencék" piemontán mezők",„ vegetációs asszociáció "és hasonló fogalmak esetén 2004-ben lehetett volna magyar földrajzi fogalmakkal is dolgozni. A hegyközi medence és a növénytársulás semmivel sem kevésbé tudományos kifejezés, mint a fenti, kitekert félfordítások. A szöveghez kapcsolódó 2. térképen (116 oldal) meglepődve vettük tudomásul, hogy a Csíki-medencét és Gyergyó vidékét is bükkerdők borítják. Az ehhez hasonló partikularitások"a szövegben később is előfordulnak.
A természeti erőforrások esetében az alcsíki gyepvastelepek és az ezekhez igazodó vaskori és népvándorláskori lelőhelyek elmaradása azért is különös, mert ezzel a román szakirodalom is többször foglalkozik, sőt a térség korábbi múzeumi évkönyveiben, az Alutaban ill. Actaban is találni e témával foglalkozó cikkeket.
A Metodológia (ti. módszertan) rész esetében az itt ismertetett munka módszertani háttere sokkal jobban ide illett volna, mint a kolozsvári Régészeti Intézet adatlapjainak ismertetése. Itt azonban nem derül ki, hogy a településtörténeti munka során milyen szakirodalmi, raktári, ill. terepmunka folyt, kikkel konzultáltak a szerzők, milyen kutatási módszereket alkalmaztak és milyen forrásokat, hogyan használtak. Szintén titok marad, hogy a terepbejárások során hol, mennyi és milyen új lelőhelyet azonosítottak. Hiányzik az új leleteket bemutató tábla. Erre majd a későbbiekben az adattár átböngészése világít némileg rá.
A kötet következő két fejezete tartalmazza a szerzők Csíki-medencével kapcsolatos településtörténeti okfejtéseit, két külön részben: őskor, ókor, ill. középkor bontásban.
Az őskor, ókori részben aztán kiderül, hogy terepmunka 2001- és 2002-ben folyt, amikor az információink szerint a pár napos terepbejárásokat végeztek, és vélhetően a Csíki Székely Múzeum régészeti leltárkönyveinek és raktárának részleges átnézése is megtörtént. Ezt követően több grafikon és diagram ismerteti a kötetben szereplő lelőhelyek és leletek koronkénti megoszlását, számát. Nem egyértelmű azonban, hogy mire épülnek ezen ábrák. A terepbejárások tanulságaira, a leltárkönyvek bejegyzéseire, vagy a 2001-ben már megjelent Hargita megye régészeti repertórium lelőhely összesítőire. Egyetlen példa. Az „erre a korra vonatkozóan [a neolitikumról van szó - B. I.] 22 lelőhelyet azonosítottunk", ill. az „e kultúra hordozóit kilenc lelőhelyen ismertük fel [ez esetben a Cobfeni-kultúráról van szó - B. I.]"jellegű mondatok azt sejtetik, mintha itt a saját terepbejárások eredményeiről lenne szó, de a feltüntetett lelőhelyek száma (326) és a 2001-2002-es terepbejárások eredményezte 16%-nyi adat (?!) eltérése még akkor is kérdőjelessé tenné ezt az állítást, ha valóban komolyan vennénk, hogy néhány napos ténylegesen terepen töltött idő során 22 újkőkori és 9 rézkori lelőhely felfedezése történt volna meg.
A grafikonokra visszatérve nem hagyhatjuk szó nélkül, hogy az ezeken szereplő lelőhelyszámok úgy vannak feltüntetve, mintha hitelesen alkalmazható régészeti forrásokra épülő valós településtörténeti folyamatokat ábrázolnának, holott ezek csupán a jelenlegi, az 1989 előtti politikailag befolyásolt kutatástörténetben gyökerező ismereteket jelzik. Súlyos módszertani tévedés a dákoromán őrület idején felduzzasztott vaskori lelőhelyek számát a fordulat előtti korszakban tiltólistás"népvándorlás- és középkori lelőhelyszámokkal összevetni. Ennek a bemutatására legyen elég a kötet azon táblázatait felidézni, ahol mindössze 34 későközépkori lelőhelyet (nem települést, falut!) tüntettek fel, pedig írott adataink ebből a korszakból több mint 40 faluról vannak. Ha csak mindenikben, minden században 10 ház lett volna, nem beszélve a templomokról, kápolnákról, várakról, temetőkről, malmokról, stb. akkor is több száz, ezer középkori lelőhelynek kellene lennie. Itt a településtörténet magától érthetődően nem érheti be a régészeti adatokkal, ha a korszakok közötti összehasonlítás igényével lép fel. Erra az elképzelésre az adattárban idézett források látszanak utalni, de a szövegben erről nem esik szó. És noha az őskori régészethez kapcsolódó ismereteim erősen hiányosak, tartok tőle, hogy hasonló lehet a helyzet az őskori kultúrák összevetésével is, még ha csekélyebb torzítással is. E tetszetős de teljesen értelmezhetetlen, gyakran azonos adatokat ismétlő (pl. 2.1., 2.2, 2.4) és fölösleges grafikonokra jó példa a 3.3-as ábra, ahol az újkőkori kultúrák időrendi és településtörténeti viszonyait igyekeztek ábrázolni két, ill. egy-egy lelőhely alapján. Ilyen és hasonló összevetés ott indokolt, ahol a teljességre törekvő hosszan tartó gyűjtés eséllyel szűrheti ki a későbbi korok változtatásait.
Nagyon tudományosnak tűnik a „lelőhelyken előforduló telepek korok közötti kapcsolatának vagyis rétegződésének a vizsgálata", amiből az derült ki, hogy a lelőhelyek majd egyharmada (61%)egyetlen réteggel rendelkezik, amivel arra kívántak utalni, hogy a lelőhely egyetlen korszak leleteit tartalmazza. Az adattárakból kiollózott adatok alapján ez akár így is tűnhet, de ennek a valósághoz semmi köze nincs, hiszen majd minden kutatott lelőhely esetében igazolható, hogy hosszan lakott területről van szó. Elég csak a közölt ásatásokat áttekinteni.
Ezzel elérkeztünk az utolsó, A Csíki-medence középkori településtörténete című fejezethez, mely a magyar szakirodalmi tagolástól eltérően, de a románnal egyezően a népvándorláskort is tartalmazza (a katalógusban viszont már külön tételként szerepel).
A gótok betelepülésének eldöntetlenül hagyott időpontját követően e germán nép csíki lelőhelyeit ismertetik. Kényelmetlen, de immár megkerülhetetlen kérdés: mi alapján?Az erre vonatkozó adatok után ugyanis nincs hivatkozás, de valószínűnek tűnik, hogy ez esetben is a Repertórium adatainak összesítésével találkozunk.
A szláv helynevek kapcsán jó lett volna bár a Földrajzi Nevek Etimológiai Szótárát átlapozni, így a Somlyó és a Csobotfalva aligha kerülhettek volna ide. A jelenlegi kutatási helyzet ismeretében kissé elsietettnek tűnik a vélhetően a keresztúri topográfia eredményeihez igazodó következtetés is, mely szerint „a VII-X. századi telephelyeken szinte egyetlen esetben sem mutatható ki a település folytonossága". Annál is inkább, mert a könyvben is vannak olyan lelőhelyek, melyek mindkét korszaknál szerepelnek.
A csíki honfoglaláskori leletek támogatására idézett udvarhely- és háromszéki párhuzamok egy részének téves, vagy kétes honfoglalás kori meghatározását a kötetben többször idézett BENKŐ ELEK 1992-ben amúgy már közzétette, így mellőzhetőek lehettek volna.
Az Árpád-kori lelőhelyek felsorolásakor említés nélkül maradt a csíki középkoros kutatásokat 1999-ben elsőként összegző, és több leletet is közlő cikk, talán azért, mert csak "a helyi, székelyföldi múzeumi évkönyvben, az Actaban látott napvilágot (1999).
A „régészeti adatok tükrében"történő megközelítés esetén, a székelyek betelepülését a nyelvészeti irodalom alapján részletesen taglaló résznél, talán jó lett volna leírni (hivatkozással!), hogy e korszakban jelenlegi ismereteink szerint nincs sajátos székely anyagi kultúra, így régészetileg nem, vagy nehezen igazolható a székelyek beköltözése területünkre.
Ami a székelyek Csíkban történő betelepülésének irányát, és ennek nyelvjárási ill. egyházszervezeti szempontból eltérő tanulságait illeti, a szerzők jelen sorok írójának a Székelyföldben megjelent cikkének eredményeit vették át (2001., 11. szám), hivatkozás nélkül. Akárcsak a templom-címes helynevek, a pápai tizedjegyzék tanulságait, Torku/Torkov - Karc-falvával történő azonosítása (az Adattárban), a filiák 14. századi létét, és a templommal összefüggő topográfiai helyzetét ismertető"részeknél, ahol több esetben szó szerinti kiemelés és irodalmi adatátvétel is előfordul, „természetesen"a forrás megjelölésének mellőzésével. A VÁMSZER GÉZA-féle elmélet (mely szerint a falvak fokozatosan húzódtak volna le a hegyekből mai helyükre) kutatásaink alapján"történő cáfolata a helyi sajtóban és az interneten már korábban ugyancsak megjelent.
A nyelvészeti munkák esetében ugyan hivatkoznak BENKŐLORÁND munkáira, ám ő nem keltezte a -falva utótagos és a templomcímes helynevek kapcsán a csíki falvak keletkezését a 13. századra ennyire határozottan.
Adósok maradtak a szerzők annak a bizonyításával, vagy legalább felsorolásával is, hogy milyen több egybevágó adat”tette lehetővé a székely beköltözés időpontjának (amúgy lehetséges) 13. század végi rögzítését, hiszen az idézett lelőhelytáblázatok 14. századtól megugró lelőhelyszáma (ez valószínűleg ugyancsak a keresztúri 1992-ben közölt megfigyelések Csíkra alkalmazott változata), a korábban jelzett kutatástörténeti előzmények ismeretében nem mérvadó. Érthetetlen ugyanakkor, hogy a történész végzettségű kollégák, a 16 századi adóösszeírásokat és lustrákat, ill. a Székely Oklevéltár adatait miért nem hasznosíthatták - sőt: utasították el - hiszen ha valahol, akkor ezekben a korabeli, jól hozzáférhető iratokban minden középkori falu szerepel, olyanok is, melyek később eltűntek, vagy beolvadtak, így a településtörténeti vizsgálatoknak kiemelkedő forrásai.
Ami a Zárszóban említett, valóban csekély számú csíki régészeti kutatások itt feltüntetett számát illeti (hármat említenek), a használt Repertórium csíki lelőhelyeinek, a múzeumi évkönyvek tartalomjegyzékének átböngészése, vagy némi személyes utánajárás talán meggyőzte volna a szerzőket, hogy a helyzet valóban siralmas ugyan, de a leírt adat erős túlzás. Már csak azért is, mert többen részt vettek 2002-ben a csíkszenttamási Csonkatoronynál folyó ásatáson.
Az Adattár esetében eltekintünk a hibák kijavításától, de néhány módszertani észrevételt azért közreadunk. Használatát nehézkessé teszi, hogy a települések korszakonkénti bontásban újra és újra felsorolásra kerülnek. Ha egy településről ismerünk Árpád-kori nyomokat (vagy a 14. században említik), és ma is létezik, fölösleges és zavaró többszöri szerepeltetése. Helyi lelőhely nélkül egy régészeti adattárban meg teljesen fölösleges. Igaz, úgy kevesebb oldalon történne mindez. A lelőhelyek ismertetése esetén, a „Bedecs"vagy„ istállók előtt"jellegű lokalizálások éppen hogy nem teszik lehetővé ezek későbbi azonosítását, pedig elvileg ez lett volna a mű egyik célja is. Ugyanakkor bosszantó a hamis oklevelekre történő hivatkozás. Az adattár pontjainak esetében a település típusa" jellegű kitétel még településtörténeti kutatás esetén is elhibázott, hiszen gyakorlatilag a lelőhelyeket kívántak jelölni vele (ld. az e pontnál szereplő éremlelet, sírlelet, stb. „településtípusokat”).
A források feltüntetésének hiánya a térképekre is vonatkozik, ugyanis nehezen hihető, hogy a domborzati, növényzeti, talajtani térképeket saját helyszíni megfigyelések alapján rajzolták volna a szerzők.
A dolgozat tényleges végéhez érve néhány következtetés levonása elkerülhetetlen. A dolgozat több módszertani tévedést tartalmaz, felületes, következtetései megalapozatlanok, irodalma, jegyzetrendszere szelektív" és általában véve átgondolatlan. Jellemző a kötetre, hogy az egyik szerző neve a belső címlapon is tévesen szerepel. Nem világos, hogy ténylegesen milyen munka áll a kötet mögött.
A recenzió írásakor arra gondoltam, hogy ez egy túl jól sikerült pályázatos diákcsíny," amely a közreműködők tényleges szándéka ellenére jelent meg Az utólagos oknyomozó adatgyűjtés során derült ki, hogy a kötet a szerzők tudta és beleegyezése nélkül jelent meg úgy, hogy a pályázati összefoglalóként leadott kéziratokat valaki(-k?) utólag, egyeztetés nélkül átszabta, a hivatkozások, térképek, képes táblák egy részét kivágta. Így aztán kérdéses, hogy kié a felelősség, és kinek is szóljon a recenzió üzenete. A kötet, mindenesetre, jól jellemzi a közelmúlt pályázati viszonyait. Az elszámolás érdekében határidőre kell szállítani a kéziratot és/vagy kötetet, amelynek mutatósnak illik lennie, és kérdéses vállalhatósága ellenére meg kell jelennie, noha a szakmai ellenőrzés hiányzik. Súlyosabb azonban a kérdés etikai oldala, hiszen a szerzők, egyetemi hallgatók érdeke sérült elsősorban amiatt, hogy az önkényesen, szakmai szempontokat mellőzve megvágott, és tartalmi szempontból is lesilányított anyag a nevük alatt került közlésre.
Bárhogy is legyen, nem vet túl jó fényt sem a szerzőkre, sem a munkába belevont egyetem(ek)re, sem a tudományra. Fontos tanulsága van. Tegyünk azért, hogy az egyetemi képzés minősége javuljon, ill. hogy az ilyen jellegű kutatásokba bevont hallgatók elvégezhető feladatot kapjanak és szakmailag vállalható írások szülessenek. Legalább a nyomdát látó közlések esetében, mi szakmabeliek vegyük hivatásunkat, egymást és lehetőségeinket komolyan. Beszéljünk magyarul, ne szédítsük egymást haszontalanságokkal.
Felelősséggel tartozunk tanárainknak, hallgatóinknak, munkatársainknak, támogatóinknak, olvasóinknak, és azoknak is, akiknek emlékeit kutatjuk" vagy kutatni akarjuk.
Csíkszereda, 2006. augusztus
Jegyzetek:
* A Csíki-medence településtörténete a neolitikumtól a XVII. század végéig a régészeti adatok tükrében Szerk.: Bajusz István, összeállították: Székely Zsolt, Bajusz István, Asztalos István, Berecki Sándor, Győrfi Zalán, Kosza Antal, Pakó László, Tatár Árpád. Scientia Kiadó, Kolozsvár, 2004. 151 oldal, 19 térkép, 8 ábra.
|
|