Pozsony Ferenc

FARSANGI SZOKÁSOK HÁROMSZÉKEN

a) A fonóházi szokások

A legtöbb háromszéki faluban egészen a második világháború végéig, más helységekben pedig a mezőgazdaság 1962-es kollektivizálásáig fennmaradt a fonó. A férjhez készülő leányos házaknál farsang idején fonó, tollfosztó és paplanvarró kalákákat szerveztek.'

A farsangi időszak utolsó hetében az egy fonóházba járók mulatságot rendeztek. Vaskosabb játékokat játszottak, héjalt kukoricát, süteményeket és mézes pálinkát fogyasztottak. A leányok és az asszonyok fonóházaiban a maszkosok különösen a farsangi víg hetek végén jelentek meg. A tréfásabb asszonyok beöltöztek férfiaknak, a leányok legényeknek, a férfiak pedig asszonyoknak. A legtöbb faluban kéregető cigánynénak, huszárnak, ördögnek, halálnak, várandós asszonynak, bohócnak, vőlegénynek és menyasszonynak, városi úrfiknak és kisasszonyoknak öltöztek be. A maszkurasok csoportját rendszerint egy bekérező kísérte. Ha az alakoskodókat beinvitálták, akkor bent a házban táncoltak, énekeltek, provokálták (pl. bekormozták vagy befestették) a jelenlévőket. A háziak süteménnyel és itallal kínálták meg a játékosokat, kosarukba almát, diót, körtét, tojást, füstölt kolbászt helyeztek. Az alakoskodók arra törekedtek, hogy kilétüket fel ne fedjék, álarcukat le ne tépjék.

Magyarhermányban még 1992 telén is jártak házról házra legénynek, várandós leánynak beöltözöttek. Szárazajtán batyukáknak nevezték a farsangi maszkosokat. Általában akkor öltöztek be menyasszonynak, vőlegénynek és bekéreztetőnek, amikor a fonóházhoz tartozó asszonyok vagy leányok közül valaki nem érkezett meg. Ilyenkor a legények összebeszéltek, gyorsan felöltöztek az említett maskarákba, elővettek egy szánt, amit gazdagon feldíszítettek csengőkkel. Nagy zajkeltéssel bementek a fonóból elmaradt társuk házába, s még az ágyból is kiráncigálták, s ott helyben megtáncoltatták. A háziak itallal kínálták meg a batyukákat, akik az igazolatlanul távol maradó asszonyt hangos énekszóval szánon húzták el a fonóházba.

Erdővidéki falvakban (pl. Vargyason, Felsőrákoson, Székelyszáldoboson, Olaszteleken, Bardócon, Kisbaconban és Magyarhermányban) a fonóházakban kecskemaszkosok is megjelentek. A kecsketáncoltató csoportban rendszerint csak férfiak, katonaviselt legények vagy fiatalabb házasemberek vettek részt.

A maszkos csoportot egy bekérezlelő vezette, aki általában ünneplő székely ruhába öltözött, kezében pedig virágokkal és színes szalagokkal feldíszített botot tartott.

A kecskealakoskodó egy négy lábon álló állat testtartását utánozta. Előrehajolt, a kezében lévő botra támaszkodott, melynek felső felére ráerősítették a fából kifaragott és bőrrel bevont kecskefejet. Annak alsó álla egy zsineg segítségével mozgatható volt, és csattogó hangot adott. Szarvaira kisebb csengőket és díszesen kivarrott zsebkendőket varrtak. Szemeit színes üveggyöngyökből, szakáilát pedig lófarokból vagy kenderből készítették. A legtöbb erdővidéki faluban arra törekedtek, hogy a kecske minél díszesebben legyen felöltöztetve. Hátára földig érő szőttest vagy varrottas pokrócot, csipketérítőket és színes szalagokat helyeztek. Vargyason a gyapjútakaró alá még csipkés szélű fehér lepedőt is tettek.

A fejőpásztor, gazda vagy csobán kifordított báránybőr sapkát és bundás kabátot, székely harisnyát, régebben pedig bocskort viselt. Kezében pásztorbotot tartott, övére pedig nagyobb kolompot kötöttek. Arcát nem födte álarc.

A monyatort vagy pásztorfiút egy kisebb fiú alakította. Ó is kifordított báránybőr sapkát, bundát viselt, kezében szintén botot tartott.

A kecskejárató csoportot egy zenész is elkísérte. Századunk elején furulyával, a második világháború után pedig hegedűvel, akordeonnal vagy ritkábban szájharmonikával szolgáltatta a zenét.

A vargyasi csoportban egy néma szereplő is részt vesz. Bő fehér inget és gatyát visel, amit szalmával tömnek ki. Arcát selyemharisnyából készített álarc födi. Derekára egy övet kötnek, arra elöl murkot, oldalt pedig dohányt tartalmazó tököt erősítenek. Szájában pipát, kezében ostort tart, s azzal tartja távol a bámészkodó gyermekeket.

A csoport élén haladó bekéreztető kopog a ház ajtaján és elmeséli látogatásuk célját, míg a többiek kinn várakoznak. Bardócon ilyen szöveggel kérezkedtek be: „Kecskemétről hoztunk egy szép magyar kecskét, s ha a házigazda megengedné, akkor bevezetnénk. El fogja mondani a házigazda, a gazdasszony és a nagyleány minden titkát" Magyarhermányban így kérezkedtek be: Jó estét adjon az Isten mindenkinek! Volna egy vad kecskénk, amit ha beengednek ide, megtáncoltatnánk ügyibe." A száldobosi csoport így kérezett be: ,,Messzi fődről jöttünk, nagyon elfáradtunk, egy igazmondó táltos kecskét hoztunk.

Béengedik-e, hogy megfejhessük, met odakünn nagy hideg van és nem akar az istenért se megállani" Olaszteleken verses rigmussal kéreztek be:

Tisztesség a ház gazdájának,

Béke, boldogság, szeretet szálljon erre a házra!

Hogy mi járatban vagyok, azt én elmondanám,

Hogy ha önök az én szavamot meg es hallgatnák.

Nagybardócról hoztunk egy szép táltos kecskét,

Szíves engedelmükkel mii bé es eresztenök.

A legtöbb háznál beinvitálták a csoportot. A kecske furulyaszóra, táncolva lépett be a hajlékba. A zene dallamára fel-felszökdösött, rúgott és megijesztette a háziakat, különösen a félősebb gyermekeket. Olaszteleken egy kanászdallamra táncolt:

Kecskepásztor vót apám,

Pásztor vagyok én is,

Csak a botját hagyta rám,

Boldog vagyok mégis,

Kis ollócskám mellém fekszik,

Együtt szundikálunk estig,

Jóccakát kívánunk.

Vargyason, Száldoboson, Olaszteleken és Bardócon a kecske legtöbbször az elvesztett kecskéit sirató pásztor énekére táncolt:

Elvesztettem a kecskémet,

Megver anyám érte,

Amott látok feketéket,

Vajon nem azok-e?

Hej, azok nem azok.

Azok szenes csutakok,

Többet nem áluszom.

A kecske tánca pattogó, alacsony ugrásokból állt, s mindig erős dobbantásokkal történt, miközben állával ritmikusan csattogtatott. A kecskét alakító legény ezzel az éles, pattogó ugrással haladt előre, hátra, balra vagy jobbra. Tánc közben felsőteste vízszintesen mindig elő volt hajolva, s döfést utánozva ijesztgette a háziakat, miközben szájával ritmikusan csattogtatott, s a kezében tartott bottal a padlózaton dobogtatott.

A fejőpásztor megállította a zenét és a táncot, s bemutatta a kecske tudományát. Megsimogatta, majd kérdéseket intézett hozzá:

- No, mondd meg, édes kecském, hogy a háziasszony dolgos-e?

- A házigazda csalta-e meg a feleségét?

- Fösvény-e a háziasszony?

- A nagyleány férjhez megy-e a farsangon?

- Jó termést ad-e az Isten a házigazdának?

A kecske rendszerint fejének bólintásával vagy állának csattogtatásával válaszolt a feltett kérdésekre. Jutalomként szájába pénzt, gazdájának pedig italt adományoztak.

A kecskejáték központi jelenetét a fejes alkotta. A pásztor odaszólt a monyatornak, hogy fejje meg a kecskét. „No, te fiam, három nyarat és három telet szolgáltál nálam, mutasd meg, mit tanultál tőlem!" A kisebbik pásztor nagyot ütött az állatra, utána leült egy kicsi székre, kezébe vett egy kisebb csuprot és benyúlva a kecske lábai közé, fejest utánozott. A nézők örömére a kecske rendszerint felrúgta őt.

A nagyobbik pásztor előbb szidalmazta tanítványát, majd kucsmáját ráakasztotta a kecske szarvára, megsimogatta, becézgette állatát: „Cége, cége, baluzsa..." Egy zsebében lévő tejesüvegből észrevétlenül tejet töltött a csuporba, s azzal megkínálta a háziakat. A játék obszcén elemekben volt gazdag, hiszen a kecskét alakító legény lába között nagyon sok esetben megfogták annak „titkos tagját", mire a kecske rúgni, döfni és ugrani kezdett.

A kecsketáncoltatókat étellel, itallal és pénzzel kínálták meg. A bekérező megköszönte az ajándékokat, jó egészséget, jó termést kívánt az új esztendőre.

Az erdővidéki kecsketáncoltatók kivételes tudományukat nemcsak a saját falujukban mutatták be, hanem a szomszédos helységekben is. Valószínű, hogy ez is hozzájárult ahhoz, hogy már századunk első felében szélesebb körben elterjedt Erdővidéken a Bardóc környéki falvakban.

b) Az utcai felvonuló szokások

Háromszéken a leglátványosabb szokásváltozatok a farsangi ünnepkör végén éltek. A legjellegzetesebb sajátosságuk az, hogy leggyakrabban a szabadban, az utcán játszódtak le. Tematikai szempontból ezek a felvonuló jellegű helyváltoztató variánsok esküvőt, temetést és szüreti mulatságot utánoztak.

1. A lakodalmas menetet utánzó játékformák

Több háromszéki faluban (pl. Csernátonban, Bölönben, Ozsdolán és Gelencén) a húshagyókeddi felvonulók voltaképpen lakodalmas menetet utánoztak.

Csernátonban régebben húshagyókedden, újabban farsang utolsó vasárnapján szervezték meg a lovas felvonulást, melyben csak férfiak (legények és házas emberek) vehettek részt.

A lakodalmi menetre emlékeztető csoportot egy bekérező és egy szószóló vezette. Utánuk az ifjú párt (pl. menyasszonyt és vőlegényt) alakítók következtek. A menetben felvonult két koszorúslánynak és két koszorúslegénynek beöltözött alakoskodó, egy énekvezér, egy kürtös, egy orvos, egy cigányasszony és férje és a zenészek csoportja. A felvonulók (a zenészek kivételével) szalagokkal, csengőkkel feldíszített lovakon ültek. A bekérező, a szószóló, a vőlegény, a koszorúslegény, a kürtös és az énekvezér székely harisnyába vagy fekete priccses nadrágba, fekete prémes gallérú kabátba, piros szalagokkal feldíszített fekete báránybőr sapkába öltözött. Lábukon kifényesített fekete csizmát viseltek, arcukat régebben rongyból készített álarc födte, újabban pedig színesre festették ki. A menyasszonyt, a cigánynét és a koszorúslányokat szintén legények alakították. A menyasszony rendszerint egy használt fehér színű menyasszonyi ruhát kölcsönzött, kezére fehér kesztyűt húztak, fejére pedig szintén fehér fátyolkendőt borítottak. A vőlegény mellére egy virágcsokrot tűztek. A koszorúsleányok székely ruhába öltöztek, az orvos fehér köpenyt és sapkát viselt, nyakára hallgatót akasztott, kezében pedig egy hosszú tűvel ellátott nagyméretű fecskendőt tartott.

A bekérező és a szószóló szövegeit füzetekből másolták és tanulták meg, de terjedésükben szerepet játszott a szájhagyományozódás is. A falubeliek rendszerint jól ismerték a szokásrendszer szöveg- és dalanyagát, forgatókönyvét. A felvonulók sorrendje meghatározott: elöl ment a bekérező, a szószóló, az új pár, a koszorúspárok, cigányok, orvos, kürtös és a zenészek.

A házigazdák csak akkor nyitották ki kapuikat, ha fogadták a csoportot. A bekérő engedélyt kért a házigazdától, hogy beléphessenek az udvarra:

Szép jó estét, falusiak,

Jó testvérek, alsóiak,

Ma bejárjuk a falut.

Ki nem hagyunk egy kaput,

Ruhácskánkkal, az ékessel,

Virágos szép köszöntéssel.

A gazda igenlő válaszára megszólalt a szószóló is:

Szerencsés jó napot szívemből kévánok,

Minden kedves vendégnek, akit itten látok,

Eme híres maszkacsapatnak szószólója vagyok,

Éppen ezért ajánlom magamat,

S arra kérem, hallgassák szavamat.

A tisztelt házigazdától bocsánatot kérek,

Hogy saját hajlékában ily bátran beszélek.

Az én kompániám a hosszú úton nagyon megfárada,

Egy kis pihenőre bébocsájtást várna.

A lovas csapat énekszóval bevágtatott a ház elejéig, ahol félkörbe álltak és egy-két vidám katonadallal köszöntötték a háziakat. Újból megszólal a szószóló:

Hé, legények, jó legények,

Álljunk meg egy percre, kérlek!

Farsang napja ma vagyon,

Eldöcögtünk idáig a fagyon,

Adjatok vagy hat garast,

Kolbászt mellé hat araszt,

Egy kis bort a belünkbe,

Kalácsot a kezünkbe,

Farsangolók érkeztek,

Szabad-e énekelni?

Egy rövidebb nóta után újból a szószóló következett:

Kévánok most minden jót,

Jobb időt, mint tavaly vót,

Jó őszt, telet, nyarat,

Ugyanolyan tavaszt,

Jó vásárt a farsangon!

 

Kévánok most minden jót,

Bő esőt és jó disznót,

Jó aratást, szüretet,

Víg farsangi heteket,

Nagy taliga kenyeret,

Bort és búzát eleget,

Szekerünknek kereket,

Poharunknak feneket,

Hogy mulassunk eleget!

 

Kévánok most minden jót,

Drága jó bort, olcsó sót,

Jó kenyeret, szalonnát,

Melléje meg pogácsát.

Leányos házaknál még megtoldották a következő tréfás rigmussal:

A ház leányának én most azt kévánom,

Legyen a bolhától csendes nyugodalma,

A farsangon egy cifra lakodalma,

Én is ehhez, ha kell, megadom a vámot,

Éljen és viruljon e háznak minden népe,

Maradjon mindenki békességben!

A házigazda megköszönte a jókívánságokat, utána pedig borral, pálinkával és süteménnyel kínálta meg a farsangolókat. Régebben füstölt kolbászt, szalonnát, tojást is adtak a legényeknek, amit a menet végén haladó szekéren helyeztek el. Eltávozásuk előtt a szószóló megköszönte az adományokat:

Becses ajándékát vesszük köszönettel,

Ahány csepp víz vagyon Csernáton vizében,

Ahány szál fűszál van a rét mezeibe,

Annyi áldás szálljon e család fejére.

 

Kívánok most minden jót,

Zsíros esőt, kövér hót,

Száraz bikkfát eleget,

Víg farsangi heteket.

 

Adjatok még itókát,

Bé kell járni még az utcát,

Bé kell menni Ilonkához,

Hátha leült már asztalához?

 

Kedves házigazda, mi most elmegyünk,

Más szállást keresünk,

Mindent szívünkből köszönünk!

Eltávozáskor egy újabb dalt énekeltek: pl. Csernátoni torony jaj de messzire látszik, Vékony a nádszál, lehajlik a fődre, Felkötöm a rézsarkantyúm, Hideg szél fúj, édesanyám, Esik eső csendesen az árpatarlóra stb. Menet közben a hangos énekszót a lovak szerszámaira felakasztott csengők hangja, az ostorok pattogása és a legények kurjongatása kísérte. A második világháború után 1947-től hatalmi szóval betiltották a farsangi felvonulást, csak az 1970-es évek végén szervezhették meg újra.

A csernátoni farsangosok csoportja meglátogatta a szomszédos települések (pl. Márkosfalva, Martonfalva, Albis, Ikafalva és Futásfalva) lakosságát is. A vidám farsangi felvonulás végén az összegyűjtött adományokból nagy lakomát, táncos mulatságot szerveztek.

A farsangvégi táncos mulatság befejezéseképpen Gelencén és Ozsdolán maszkos felvonulást szerveztek. A játékosok mindkét faluban lóháton és szekereken vagy szánkón vonultak fel.

1989 után mindkét helységben újabb reneszánsza kezdődött a felvonuló jellegű farsangolásnak. A menetben lóháton vitézkötéses legények és férfiak vonultak. Utánuk haladó szekereken lakodalmas menetet utánzó csoport következett. Gelencén az egyik szekér egy rúd végére felerősített, szekérkeréken forgó, szaunával kitömött bábupárt húzott. A csoport tagjai húshagyókedden a templom elől indultak, majd rendre bejárták a falu utcáit.

Útkereszteződésnél és teresebb helyeken megálltak, a csoportot vezető szószólók verses rigmusokban köszöntötték az egybegyűlteket, s meghívták a farsangi periódus utolsó táncos mulatságára. A zenészek rázendítettek egy táncdallamra, s a szekereken álló székelyruhás fiatalok egy-egy rövid táncot mutattak be a nézők örömére. Az adakozóbb gazdák itallal és süteménnyel kínálták meg a felvonuló maszkosokat.

Az 1989-et követő években a fiatalok Torján is nagy lelkesedéssel szervezték meg a farsangi felvonulást. A maszkosok itt is lóháton meg szekereken vonultak fel. A torjai menet esküvői menetet utánzott, s a lovasok aután haladó szekéren ott ültek a menyasszonynak és a vőlegénynek beöltözött alakoskodók. Az egyik szekéren kályhát helyeztek el, s a mellette álló asszonyoknak beöltözött legények palacsinát sütöttek, s azzal kínálták meg az utcára kitódult bámészkodókat.

Bölönben a farsangi felvonulást még a második világháború utáni évtizedekben is (rendszerint február utolsó vasárnapján) különösebb értelmiségi beavatkozás nélkül, erős belső igény hatására folyamatosan megszervezték.3

A szokás időpontja nem véletlen, mivel február utolsó hétvégéjén a második világháború kezdetéig Bölönben nagyvásárt tartottak. Az idősebbek arra is emlékeztek, hogy a szájhagyomány szerint a századfordulón egy ilyen vásáros napon a bölöni legények annyira összeverekedtek az ajtaiakkal, hogy rendőröket kellett a faluba kihívni, s annak emlékére szervezik meg minden évben ezt a legényünnepet a jelzett időpontban.

Előkészítésében és kivitelezésében a legények játszanak döntő szerepet. Ebben a Barcaság szomszédságában fekvő faluban egészen a második világháború végéig működött a legényegylet. A legénytársaság nemcsak a karácsonytól újévig tartó táncmulatság megszervezésére állt össze, hanem egész évben működött.

A farsangi felvonulás vezetői mindig katonaviselt legények voltak. Pár héttel az ünnep előtt elosztották a teendőket és a szerepeket. Rendszerint pénzt gyűjtöttek össze, hogy lovakat bérelhessenek.

A farsangi menetet egy parancsnok, felvezető irányította, akit a rátermettebb, tiszteletet parancsoló legények közül jelöltek ki. A legénytársaság vezetője századunk elején még székely ruhában vonult fel, a második világháború utáni évtizedekben pedig rendőrtiszti viseletben. Szájában sípot tartott, s annak hangjával irányította a csapatot. 1993-ban kopjafára emlékeztető faragott pálcát tartott a kezében, vitézkötéses kabátját és fekete báránybőr sapkáját piros szalag díszítette. A falubeliek mindig tőle várták el, hogy rendet és fegyelmet tartson, megakadályozza azt, hogy valaki sokat igyon és megrészegedjen.

Mellette két-három székely ruhás huszár következett. A második világégés után rendszerint rendőrtiszti ruhában vonultak fel. Az 1989-es változások után pedig a sepsiszentgyörgyi színháztól kölcsönzött huszár ruhában meneteltek. Feladatuk az volt, hogy rendet tartsanak, össze-gyűjtsék az adományokat, s feljegyezzék az adakozók nevét.

Az előbbiek után kettes sorban lóháton kocogó nyolc vagy tíz pár maszkos következett. Ez a csoport esküvői menethez hasonló, élén mindig egy bőgatyás betyár és menyasszonya haladt. Az utóbbit rendszerint kisebb termetű fiúk alakították. Rendszerint két menyasszonyt és két vőlegényt öltöztettek fel. A második világháború utáni évtizedekben a hatalom nyomására az egyik pár kötelezően román viseletben vonult fel.

Utánuk század eleji öltözetben cilinderes urak és városi dámák, valamint cigányok következtek. A felvonuló jegyespárok szerepe eléggé passzív, mivel lóháton szó nélkül járják be a falut. Az 1989-es változások után tizenkét (pl. magyar, székely, román és cigány) jegyespár haladt a menetben. Az utóbbi években bölönpataki cigányok is felvonulhattak, de ők csak cigánynak vagy románnak öltözhettek.

A csoportot követte egy musztikásnak nevezett archaikus alakoskodó, akit a legöregebb legények közül választottak ki. Egy szánalmas gebén lovagolt, rossz bundát és nadrágot viselt, arcát bőrből készített álarc födte, a vállán lévő bőrtáskából fekete bors gyanánt borsikát árult. Lovának lábára rossz gumicsizmát, foltos nadrágot húztak, fejére pedig szalmakalapot helyeztek. Újabban ő irányította a cigányok munkáját, tehát vigyázott az adományok összegyűjtésére.

A bölöni menetet a bolondok szekere zárta. A szekér elé befogott lovakat két bubásnak nevezett, jelmez nélküli fiúgyermek hajtotta. A rúd végén lévő etetőbe ennivalóként nem szénát, hanem ágakat, vesszőket helyeztek. A szekér három-négy méteres rudat vont maga után, s annak végére erősítették fel a forgó szalmabábukat tartó táncos kereket vagy bolondkereket. A keréken forgó, egymásra dőlő bábupárt újabban Ádámnak és Évának, régebben pedig Vándornak és Évának nevezték. Ádám nadrágjára egy túlméretezett műfalloszt illesztettek, arra pedig újabban óvszert húztak.

A felvonuló csoportot az apácai fúvószenekar tagjai zárták, akik eléggé jelentős pénzösszegért muzsikáltak.

A farsangi menet tagjai újabban az unitárius parókia elől indultak, majd elmentek a református lelkészi lak elé. Régebben felköszöntötték a tanácselnököt is. Azok a gazdák, akik fogadták a csoportot, azok utcakapujukat már a farsangosok érkezése előtt kinyitották. A meglátogatott gazdákat, személyiségeket köszöntővel üdvözölték: E ház népéhez szólok a farsang hevében, Minden jót kívánok csapatunk nevében, Termése földjének legyen bőséges, S aki azt használja, legyen egészséges, Meg ne üresedjék kamrájik, pajtájik, Tejik, vajik folyjék egész Nagyajtáig, De sohase jusson el a patikáig.

A felköszöntött háziak pálinkával, kaláccsal kínálták meg a maszkos csapatot. Rendszerint tojást, kolbászt, sonkát és pénzt kaptak ajándékba. Az összegyűjtött adományokból este nagy lakomát csaptak. Az öregebbek napjainkban elítélik a szokás pénzszerzésre irányuló jellegét.

Miután végigjárták a falu utcáit, felmentek Bölönpatakára is. A megfogadott apácai fúvósok haladás közben fülsiketítő zenét szolgáltattak. A menetben haladó cigányok megragadták a bámészkodó lányokat, arcukat bekormozták, s csak fizetség ellenében engedték szabadon őket. Újabban megálltak a kocsmák előtt is, s nagyot ittak a kocsmáros vállalkozó egészségére.

A bölöni farsangi felvonulásnak az 1989-es változásokat megelőző évtizedekben is különleges szerepe meg jelentése volt. Régebben és napjainkban is nemcsak a falu, hanem az egész vidék szórakozási alkalmaként működött. Az ünnep reggelén a barcasági és a háromszéki helységekből sok fiatal érkezett a látványos felvonulás megtekintésére. A szokást napjainkban is életben tartja a bölöniek közös, felszabadult szórakozás iránti igénye, s az ünnepre odafigyelő látogatók és tévések népes serege.

Uzonban a húshagyókeddi felvonulást századunkban az önkéntes tűzoltó egyesület szervezte meg. A falu utcáin végigvonulók csoportját vitézkötéses huszárok vezették. Arcukra szakállt és bajuszt festettek. Szintén a menet élén haladt egy töröknek beöltözött lovas legény, aki egy három-négy méteres faoszlop végén vontatta Ádámot és Évát, vagyis a keréken forgó bábupárt. Őket követték a cigányok, akik egy kóboros szekéren haladtak. A cigánykaravánhoz tartozott a medvetáncoltató is. A medvét egy medvebőrbe öltözött legény alakította, akit gazdája láncon vezetett. A cigányok szekerét szamár vontatta, derekában rongyos ruhás férfiak és nők ültek, a szekér fölötti kóboron fából faragott gólya kerepelt, ami a cigányokra jellemző nagy gyermekáldásra utalt. Szintén ebben a csoportban vonult fel egy fecskealakoskodó is.

A cigányok csoportja után következtek a lakodalmasok. Az utóbbi évtizedekben erre az alkalomra a helybéli tanács uraságéktól származó hintóját kérték kölcsön, s azon foglaltak helyet a menyasszonyt, a vőlegényt, a vőfélyt és a násznagyot alakító legények. Az ifjú pár rendszerint század eleji városi polgári ruhába öltözött. Ha egy házigazda nem sietett itallal megvendégelni a maszkás csoport tagjait, akkor őt a vőfély a kulacsában lévő káposztalével kínálta meg.

A lakodalmas csoport után egy stráfszekér haladt, s azon pedig kovácsműhelyt rendeztek be. A szekér vízszintes felületén füstölgő kályha, bőrből készített fújtató, üllő volt található. A mester és a segédeit alakító legények ezen a mozgó színpadon patkót kovácsoltak. A füstölgő kályha mellett kötényt és fejkendőt viselő háziasszonyoknak beöltözött legények álltak, akik túlfűszerezett pánkót sütöttek, s azt árulták a bámészkodóknak. A csúfolkodó asszonyokat pedig megdobálták a félig elkészült süteménnyel.

A menetet a tűzoltó egyesület fúvószenekara zárta. Annak tagjai szintén egy szekéren foglaltak helyet. A felvonulók csoportja megállt minden utcasarkon, ahol a zenekar tagjai egy rövid koncertet tartottak. Egy lovasszán húzta a farsangi forgókereket, amelyen két szalmabábu forgott. A tűzoltó egyesületből páran lóháton haladtak a menet mellett, s ők vigyáztak a rendre.

A doktor. Lemhény 1993. Fotó: Pozsony Ferenc Cigányasszonyt alakító férfi. Lemhénhy 1993. Fotó: Pozsony Ferenc
A temetési menet Lemhény 1993. Fotó: Pozsony Ferenc
Viszik a bagoly koporsóját. Lemhény 1993. Fotó: Pozsony Ferenc	A bagoly eltemetése. Lemhény 1993. Fotó: Pozsony Ferenc
Farsang utolsó lánca. Bereck 1993. Fotó: Pozsony Ferenc	Az álpap és társai Bereck 1993. Fotó: Pozsony Ferenc
Alakoskodó a fordítótt pártcimerrel. Bereck 1993. Fotó: Erdélyi Péter Zoltán	A bagoly elsiratása. Lemhény 1993. Fotó: Pozsony Ferenc
Bányászalakoskodók. Bereck 1993. Fotó: Pozsony Ferenc
Palacsinlasiités a mozgó színpadon. Bereck 1993. Fotó: Pozsony Ferenc
Farsangi szalmabábuk. Lemhény 1993. Fotó: Pozsony Ferenc	A cigánycsalád szekere. Bereck 1993. Fotó: Pozsony Ferenc
Tánc a mozgó színpadon. Ozsdola 1993. Fotó: Pozsony Ferenc	Farsangbúcsúztatás. Kézdiszentlélck 1990. Fotó: Pozsony Ferenc
Farsangi szekeresek. Kézdiszentlélek 1990. Fotó: Pozsony Ferenc	Gyónásparódia. Kézdivásárhely 1996. Fotó: Erdélyi Péter Zoltán
Farsangi szalmaemberek. Kézdivásárhely 1996. Fotó: Erdélyi Péter Zoltán	Az álpap megszenteli a bereckiek koporsóját. Kézdivásárhely 1996. Fotó: Erdélyi Péter Zoltán
Berecki ördögfiókák a kutya koporsóján. Kézdivásárhely 1996. Fotó: Erdélyi Péter Zoltán	A bereckiek esküvőparódiája. Kézdivásárhely 1996. Fotó: Erdélyi Péter Zoltán
Felvonuló falusi farsangosok. Kézdivásárhely 1996. Fotó: Erdélyi Péter Zoltán	Torjai legények palacsintát sülnek a szekéren. Kézdivásárhely 1991. Fotó: Szabó Judit
Farsangkergetők. Csernáton 1983. Fotó: Pozsony Ferenc	Az ifjú pár. Csernáton 1993. Fotó: Pozsony Ferenc
Farsangosok. Csernáton 1993. Fotó: Pozsony Ferenc	Farsangi csónak. Uzon 1980-as évek. Fotó: Varga László
Farsangi terhes asszony. Kilyén 1992. Fotó: Erdélyi Péter Zoltán	Farsangosok. Kilyén 1992. Fotó: Erdélyi Péter Zoltán
Farsangosok. Bölön 1996. Fotó: Erdélyi Péter Zoltán	Az újpárok. Bölön 1996. Fotó: Erdélyi Péter Zoltán
A kéregetók. Bölön 1996. Fotó: Erdélyi Péter Zoltán	Farsangi kerék és apácai fúvósok. Bölön 1996. Fotó: Erdélyi Péter Zoltán
Megkínálják a fársángosokat. Bölön 1996. Fotó: Erdélyi Péter Zoltán	Cigányalakoskodók. Bölön 1996. Fotó: Erdélyi Péter Zoltán
Farsangi alakoskodók. Bölön 1996. Fotó: Erdélyi Péter Zoltán	Vonuló farsangi menet. Bölön 1980. Fotó: Páll Antal
Az úri pár. Bölön 1980. Páll Antal	Kecskések. Olasztelek 1986. Fotó: Pozsony Ferenc
A kecskejáték résztvevői. Száldobos 1986. Fotó: Pozsony Fere	A kecskések. Bardóc 1986. Fotó: Pozsony Ferenc
A kecske fejése. Olasztelek 1986. Fotó: Pozsony Ferenc

Az árkosiak is lakodalmi menethez hasonló alakoskodó csoporttal vonultak a falu utcáin. A menet élén haladt a bekérező, a gazdákat köszöntő lovas legény. Utánuk szekéren vagy szánon következett a násznép (a vőlegény, menyasszony, két-három pincér, két-három koszorúslány), egy cigánycsalád, doktor, pénztáros és a zenészek. Az utcákon mindig hangos zene- és énekszóval vonultak fel. Azok a gazdák, akik fogadják a csoportot, azok már kinn a kapu előtt várják a farsangosokat. Az első lovas a következő verssel kért engedélyt a bemenetelre:

Ez újesztendő küszöbén állunk,

Így illik, ilyenkor szerencsét kívánunk.

Szálljon e házra boldogság és béke,

Minden lakójának legyen egészsége.

Fehér kenyér legyen asztalukon,

A kulacsból a bor sohase hiányozzon.

Padlásukon disznóláb és szalonna lógjon,

S udvarukon majorság s kismalac szerteszét futkosson.

A többiek zeneszóval vonultak be az udvarra. A második lovas legény verses rigmussal köszöntötte a háziakat:

Szerencsés jó napot e ház gazdájának,

Öregnek, ifjúnak, minden lakójának.

Farsangi menetünk a szokáshoz híven

Betért családjukhoz, fogadják szívesen.

Régen is ezt tették, mókáztak, táncoltak.

Jó kedvvel indultak a tavaszi munkának.

Szóljon hát a zene, kezdődjék a móka,

Jókedv és mosolygás üljön az arcokra.

Utána a harmadik lovas legény köszöntője következett:

Az újesztendőnek még az elején élünk,

Bizakodó szívvel a jövőbe nézünk.

Tudjuk, hogy sorsunkat magunk kovácsoljuk,

Munka és becsület, ez legyen jelszavunk,

Most hál az Istennek kérjük segítségét,

Atyai jósággal biztosan megsegéjt.

Úgv szoktuk meg régen, kezdetén az évnek

Jókívánságokot mondunk mindenkinek.

Bort, búzát és békét hozzon ez esztendő,

E ház szerencsében legyen bővelkedő.

Áldott búzakenyér álljon az asztalon,

Udvar, ól és korsó soha üresen ne álljon.

A családi tűzhely békességben éljen,

A gyermek tisztelje a szülőket híven.

Józanság és erkölcs honoljon e házban,

Tisztelettel nézzen bárki e hajlékra.

Farsangi menetünk ezt kívánja szívből,

S ezt várjuk mindnyájan az új esztendőtől.

A következő szószóló a lakodaimas menetet behívta az udvarra:

Jöjjenek előre most a táncosaink,

Vőlegény, menyasszony, ki idetartozik.

Lakodalmas táncunk s a násznép úgy egybe

Kívánja, hogy ilyen sok legyen a jövőbe.

Népesedjék falunk, sarjadjon az élet,

Új nemzedék álljon majd a régi helyett,

Épüljön e szép vidék, boldog legyen népe,

Békesség honoljon ezen ezredvégen.

Szóljon hát a nóta, perdüljenek táncra,

Ismerjék meg őket, hogy ki kivel járja.

 

A verses rigmus végére a muzsikusok táncdallamot zenéltek, s az egész lakodalmas nép víg táncba kezdett. Mikor elcsendesedett a zene és a tánc, a következő szószóló behívta a medvetáncoltató cigányokat. A medvét alakító legény egy vadászoktól kölcsönzött medvebőrbe öltözött. A gazdája láncon vezette be, egy másik pedig dobbal biztatta a táncra:

Nos táncoljon egyet majd az öreg mackó,

Ö a kis dobszóra tipegő, topogó.

Ismerjük meg őt is, hogy honnétjött és merről,

Vadas tetejéről vagy csak Égettbércről.

A medve tánca után a szószóló a cigányokhoz fordult:

Most lássuk a cigány táncospárt,

Hogy miként ropja majd az ő verbunkosát.

Kijárja az biztos, hosszú rokolyával,

Jár a lába s farka, akár a motolla.

A táncok alatt a fehér köpenyes doktor fülhallgatóval megvizsgálta az öregebbeket, a fiatal lányok szívét, a fiúknak hatalmas injekciós tűvel ellátott fecskendőből oltást akart adni. A tarka szoknyás cigányasszonyok kéregettek, kártyát vetettek vagy jósoltak. A pincérek fehér kabátot, fekete nadrágot és tüzoltósapkát viseltek, kezükben tálcán poharakat és üvegeket tartottak, s úgy kínálgatták a csoport tagjait.

Az utolsó szószóló megköszönte a szíves vendéglátást, s adományokat kérve búcsúzott a háziaktól, amiket rendszerint a kasszás vett át.

Meg nem ismételem a jókívánságot.

Búcsúzunk, gazduram, most már továbbállunk.

Tarsolyunkba, ha tán úgy gondolja kelméd,

Egy pár tallért dobjon, s mondunk köszönetet.

Ezzel szálljon hát nóta most az indulóra,

Áldás és békesség szálljon e hajlékra

Csapatunk így ezzel most már továbbállhat!

A verses adománykérő rigmus végén zeneszóval lassan kivonultak a gazda udvarából. Az árkosi csoport rendszerint meglátogatta a szomszédos falvakat is. így átvonultak Gidófalvára, Fotósba, Kőröspatakra. Az adományként kapott élelmiszerekből (füstölt kolbász, sonka és oldalas, kürtőskalács, pálinka) a farsangos csoport tagjai közös lakomát csaptak. Az árkosi farsangi felvonulás megszervezésében nagy szerepet játszott Imreh Domokos tanárember, aki a köszöntőversek szövegét is írta. A kőröspataki felvonulást szintén a tűzoltó csoport szervezte.4

A farsangvégi menetben csak férfiak vettek részt. Fontosabb szerepet játszott a bekérező, az első, második és a harmadik lovas. Kőröspatakon is lakodalmas menetet utánoztak, s ezért menyasszonyt, vőlegényt, nyoszolyókat öltöztettek, akik egy szekéren vagy szánon ültek. Régebben ez vontatta a kerékre felszerelt forgó szalmabábokat is. Az említettek mellett gyalogosan haladt a kecske, a medve és a gazdája, az orvos, a kéregető cigányok, kisasszonyok, úrfik és terhes asszonyok. A menet végén haladó szekéren a fúvószenekar tagjai zenéltek.

Kőröspatakon is verses rigmusokkal köszöntötték a háziakat:

Szerencsés jó napot a házigazdának,

Mii es bébotorkáznánk, ha befogadnának

Hosszú útról jöttünk játékos jókedvvel,

Farsangi játékunk megosztjuk kelmétekkel.

A második szószóló így folytatta:

Jókedvre hangolunk minden élő embert,

Nótáinkra még a jószág es vidáman béget.

Várjuk hát a választ, hogy beengednek-e,

Megkezdjük a mókát, s kendetek nevessenek.

A bekérező folytatta:

Lovasok hát előre, utána a maszkacsapat,

Szóljon a muzsika, sebaj, ha a húr elszakad.

A bevonulás után a házigazda udvarán az első lovas köszöntője következett:

Egy újabb tavasznak a küszöbén állunk,

Úgy illik, ilyenkor szerencsét kévánjunk.

Szálljon hát e házra boldogság és béke,

Minden lakójának legyen egészsége,

Fehér kenyér legyen mindig asztalukon,

A bor kulacsukból soha ki ne fogyjon,

Szalonna, disznyóláb lógjon a padláson,

S a kamrájik soha üresen ne álljon,

Majorság futkosson szerte az udvaron,

Pajtájikba bárány, kismalac nyivogjon.

A második lovas így folytatta:

A család tisztelje és szeresse egymást,

Szitkozódás, átok ne hagyja el száját!

A harmadik lovas így szólt a jelenlevőkhöz:

Most pedig vigadjunk úgy farsangi módra,

Lássuk, mit tartogat a gazda számunkra.

A medvetáncoltatás után a harmadik lovas rigmusa következett:

Az öreg mackónak kicsit fáj a lába,

De azért dobszóra az övét még eljárja.

Cammog örömében, várja a tél végét,

Hogy a barlangjából ö es kibújhassék.

A medvetánc után a többi rongyos alakoskodó is táncba indult. Az egyik mókamester így szólt:

Nézz oda, te Laji, ott az a menyecske,

Úgy szöknek ők ketten, mint két suta kecske,

Hányják a farikot jobbra es, balra es,

Kelletik magikot, ha kell es, ha nem kell es.

A másik mókamester így válaszolt:

Dani, édes öcsém, tudod-e, mit mondok,

Nézd meg jobban ököt, főleg mozdulatjikot.

Vékony a derekik, mint a fosznideszka,

Úgy járják a táncot, mint a cserkabola.

Gyere, forgassuk meg ököt igazába,

Münköt se ők szőttek másfajta bordával.

Dani és Laji tánca után az új pár közös tánca következett. Az egyik szószóló így bíztatta őket:

Vőlegényünknek es viszket már a sarka,

Az ömenyasszonyát folyton táncba hívja.

Csináljanak helyet, forduljanak egyet,

Friss csárdást járjanak fiatalos kedvvel.

A táncos jelenet után rigmussal búcsúztak:

Szóljon hát a nóta, most már indulóra,

Még egyszer kívánunk áldást és szerencsét,

Esztendő ilyenkor találkozzunk esmét.

A házigazda itallal, süteményekkel kínálta meg a csoportot. A zenészek viszonzásképpen eljátszották a gazda legkedvesebb nótáját. A farsangi felvonulás végén táncmulatságot szerveztek.

2. A temetést utánzó farsangi játékok

A hajdani Kézdiszék területén fekvő homogén katolikus falvakban temetést utánzó és parodizáló szokásformák is fennmaradtak.

Kézdiszentléleken a farsangi időszak utolsó táncos mulatságát húshagyókedden szervezték meg. Másnap reggel került sor a farsangtemetésre.

A leányok és a legények ruháikat kifordították, s muzsikaszóval indultak a farsang eltemetésére. Századunk elején a farsangot egy élő legény alakította. Általában egy mókásabb legény vállalkozott erre a szerepkörre. Ráfektették egy ajtóra, majd letakarták egy fehér lepedővel, lábai közé egy nagyobb méretű murkot (sárgarépát) helyeztek. Hat keményebb legény vállaira vette a halottat, aki útközben kiadósán kortyolgatott a kezében lévő pálinkásüvegből.

A halottas menet végigvonult az utcákon, s a felvonulók tréfás sira-tókkal kísérték az elhunyt farsangot. A menetben haladó cigánynénak beöltözött alakoskodók adományokat kéregettek az utcára kiállott emberektől. Végül a menet kiért a falu végére, ahol a legényt beborították egy sáncba, majd gyorsan hóval betakarták és nagy jajgatással tréfásan eltemették. Utána elővették a szalmával betakart bábut, azt ott elégették és körbe tácolták. A felvonulás közben összegyűjtött adományokból még egy rövid mulatságot szerveztek.

A farsang eltemetésére Szentkatolnán is hamvazószerdán került sor. A táncmulatság végén a fiatal legények és leányok maskarába öltöztek fel. Már előtte való nap megfogtak egy fekete macskát, s azt bezárták egy ládába. A koporsót jelképező deszkaládát temetést utánzó menetben hordozták végig a falu utcáin, szarvasmarhák nyakán használt haranggal „szaggattak", égő olajos („degettes") rongy helyettesítette a tömjénes füstölőt. Egy tréfásabb legény magára öltött egy fekete szoknyát, vállaira pedig egy fehér női alsószoknyát terítettek. Az így felöltöztetett álpap elbúcsúztatta a halottat, miközben a cigányasszonyoknak beöltözött siratók hangos jajgatással vettek búcsút a farsangtól. A falu szélén lévő gödörnél az álpap búcsúztató beszédet mondott, majd a ládát felborították, melyből a macska nyávogva kiszabadult és elszaladt. A farsang-temetők erre visszavonultak a táncterembe, ahol elfogyasztották a maradék ételt és italt.

A farsangtemetés Bereckben is fennmaradt. Hamvazószerdán a helybéli legények és a fiatalabb házasemberek a táncos mulatság legvégén maszkos felvonulást szerveztek. A menetet vitézkötéses huszárok vezették. Egy szekéren egy feketére festett koporsót vittek. Húshagyókedd éjjelén a legények titokban megfogtak egy kutyát, s azt a koporsóba zárták. Ezen a szekéren és a koporsón több, kezében villát tartó, ördögfiókának felöltözött fiú foglalt helyet, és a koporsót villájuk nyelével hangosan döngették.

A koporsót szállító szekér után egy kisebb, szamár által vontatott szekéren ültek a katolikus papnak, kántornak, ministránsoknak beöltözött alakoskodók. Egy másik szekéren konyhai kályha füstölgött. Mellette asszonyruhába beöltözött legények túlfűszerezett palacsintát készítettek, s azzal kínálgatták a gyanútlan bámészkodókat.

A menet végén a cigányok szekere haladt. A rongyos ruhába beöltözöttek haladás közben cigánydalokat énekeltek. Szekerükre a vándorló cigány életmód helyi jelképeit (üstöt, fazekakat, tekenőket, seprűket, fakanalakat stb.) akasztották fel, hátul pedig zsineggel kutyát kötöttek a járműhöz.

Századunk első felében a szekereket ökrök vontatták. Az öregebbek emlékezete szerint a farsangos szekerek elé befogott ökrökre nyári nadrágokat húztak, szalmakalapokat helyeztek. Egy ilyen szekéren egy szalmával kitömött bábupárt is szállítottak.

Az összeölelkezett bábuk nemi szerveit túlméretezték. Például Ádámnak fából egy 30-50 centiméteres falloszt faragtak, arra pedig trikolort kötöttek.

A berecki felvonulók csoportja nemcsak a helybeli leányos házakat látogatta meg, hanem átrándultak a szomszédos Lemhénybe is. Útközben a gazdáktól adományokat (italt, kolbászt, sonkát, tojást, újabban pénzt stb.) kéregettek. Ha a kéregetést elutasították, akkor belopakodtak az udvarra, a házba és onnan kisebb tárgyakat csentek el. Századunk első felében a falu felső szegeletében lévő patak partján, 1989 után pedig a templomtéren fejeződött be a felvonulás. Az álpap elbúcsúztatta a farsangot, majd az ördögfiókák nagy döngetéssel a koporsóból kieresztették a kutyát, majd a cigányok jajveszékelése közepette gyorsan elégették a szalmaembereket.

Lemhényben a farsangbúcsúztatók csoportja bagolytemetést szervezett. Egy kisebb méretű koporsóba baglyot helyeztek. A menet élén vitézkötéses kabátban huszárok vonultak. A baglyot tartalmazó koporsó után vonult a ferencesek által képviselt barna csuhás szerzetes barát és egy kántor. Nagyon sokan kéregető cigányoknak, doktornak, indiánnak, köszörűsöknek öltöztek be. Egy lovak által vontatott szán vagy szekér után keréken forgó bábupár következett. A maszkosok csoportja bejárta előbb Felső-, majd Alsólemhény és Kézdiaimás utcáit. A felvonulókat mindenütt a gyermekek népes serege követte. Az 1989 után következő években a maszkosok végül a falu Velencének nevezett részét járták be. Ott a falu végén kezdődő hegyoldal aljában gyorsan gödröt ástak. A baglyot tartalmazó koporsót gyorsan oda behelyezték, s utána következett a bagoly búcsúztatója. Mikor a szerzetes pap és a kántor befejezte a parodisztikus szertartást, akkor kezdődött el az igazi hangos siratás és behantolás. A játékban részt vevő cigányok rávetették magukat a koporsóra, ruhájukat tépték, szaggatták, hangosan jajgattak. Végül a sírhant végére a román ortodox temetésekre jellemző keresztet tűzték le. A maszkosok csoportja a beföldelt farsangi baglyot hangos ének- és zeneszó mellett körültáncolta.

Seres András kutatásai szerint a század eleji Uzonban két gyalogszekérből összeállított „gyászkocsira" egy feketére festett koporsót helyeztek, melyre ráírták: „Temessük a töltött káposztát!"

Kiskászonban és Kézdiszentléleken régebben húshagyókedd reggelén a felnőttek arra biztatták a gyermekeket, hogy másszanak ki a Perkőre, mert ott Cibere Domokos és Konc király fog egymással megküzdeni, s a csata helyén számtalan sonkát, kalácsot és kolbászt dobálnak el, amit össze lehet szedni. Egyesek napjainkban is arról beszéltek, hogy Vízkereszt (január 6.) hajnalán, vagyis az ünnepi periódus elején, a farsangi eledeleket jelképező Konc király legyőzi Cibere Domokost, aki majd később a húshagyókedden vívott párviadalban semmisíti meg a farsang megtestesítőjét.

A kiskászoni legények az utolsó farsangi táncmulatság végén, hamvazószerda reggelén maszkosan járják be a falut. Az adománykérő legénycsoport élén nyársba húzva sóskáposztát hordoztak annak jelzésére, hogy véget ért a húsos ételben gazdag farsangi időszak és kezdődik a nagyböjt. Az asszonyok a felső-háromszéki katolikus falvakban farsang végén kimosták és kilúgozták zsíros edényeiket.

3. A szüreti mulatságot utánzó felvonulások

Az 1989-et követő években a Kézdivásárhely környékén fekvő falvakban a farsangbúcsúztató felvonulások a szüreti mulatságok elemeivel gyarapodtak. Például Bereckben, Gelencén, Ozsdolán vagy Torján a fiatalok csoportját székely ruhába öltözött lovasok vezették. Utánuk a vízszintes felülettel rendelkező szekereken székely ruhás fiatal lányok meg legények táncoltak. A szekereket és a lovakat színes (elsősorban piros, fehér és zöld) szalagokkal és fenyőágakkal díszítették fel.

Ennek a szokásformának az elterjedésében nagy szerepet játszott az, hogy 1990-től kezdődően Kézdivásárhely piacterén a farsangi időszak végén olyan ünnepségeket szerveztek, hogy a hajdani vásártéren rendre felvonultak a környező falvak farsangos csoportjai. Az ott látott szokásformák a következő farsangon már az otthon szervezett felvonulások keretében is megjelentek.

A kisváros főterén megszervezett farsangi felvonulás funkciói teljesen mások voltak, mint a saját faluközösség előtt bemutatott játékok esetében. Nagyobb hangsúlyt fektettek a díszes ruhákra, a színjátékszerűségre, az önmutogatásra. Minden csoport élén olyan táblát hordoztak, melyre ráírták annak a falunak a nevét, ahonnan érkeztek.

Ezek a városban bemutatott játékformák különösen 1990-ben és 1991-ben aktuális politikai színezettel is gazdagodtak. Fontos elemük volt a korábbi kommunista időszak jelképeinek, szimbólumainak megsemmisítése. Több alakoskodó ruhájára az egykori pártcímert meg az ötágú csillagot varrták fel.

A fentebb jelzett években a tradicionális szalmabábuk pártaktivistákat vagy a „hőn szeretett" diktátor házaspárt utánozták, akiket a játékok végén benzinnel leöntöttek, elégettek és ujjongva körültáncoltak.

Ebben a térségben is népszerű lett a bányászalakoskodó. Tehát az 1990-es és az 1992-es bukaresti ellenzéki mozgalmakat bottal elfojtó bányászok szervesen beépültek a kézdiszéki falvak farsangi játékrendszerébe is. A legtöbb faluban ők vették át a korábbi évtizedekben gyakori, szalmával kitömött alakoskodók szerepét, akik a felvonuló csoportoktól hamuzsákos botjaikkal tartották távol a kíváncsi gyermekeket.

c) Karneváli elemek a háromszéki szokásokban

Kézdivásárhelyen egészen a századunk elejéig fennmaradtak és továbbéltek a céhes tradíciók, s a falusi, paraszti közösségekben gyakorolt imitativ és mágikus (pl. állatalakoskodás, zsánerképszerű felvonulások, temetési paródiák stb.) szokásoktól gyökeresen eltérő szokásformák éltek. A városi közösségekben megjelenő maszkok és játékok nem kötődtek szorosan egy nemzedéki, társadalmi vagy nemi csoporthoz.6

A kézdivásárhelyi kantai katolikus főgimnáziumban farsang idején olyan diákünnepséget szerveztek, amikor minden esztendőben egy napra felforgatták a hagyományos diák-tanár viszonyokat. Kézdivásárhelyen a régi ferences iskolai színjátszás hagyományai, elemei tovább éltek századunkban is. A XVIII-XIX. században közkedvelt közjátékok (pl. öregasszonyt megfiatalító malom stb.) a második világháború előtti évtizedekben a privát, családi szférában is felbukkantak.

Nemcsak a diákünnepségeken, hanem a polgári családok környezetében is olyan játékfomák éltek, melyekben nagyon gyakori volt a korábbi „normális" időszak szakrális - világi viszonyainak felborítása. Nagyon sokan katolikus papnak, püspöknek öltöztek be, meggyóntatták azokat, akikkel az utcán vagy a szomszédos házakabn találkoztak. Gyónás után olyan Bibliát csókoltattak meg velük, melybe előzőleg szexfotót vagy nemiszervekre emlékeztető rajzokat, szimbólumokat helyeztek.

Nagyon kedveltek voltak a férfi-női ruha- és szerepcserék. Farsangi időszakban még az 1980-as években is a kézdivásárhelyi utcákon esténként század eleji viseletben szaladgáló vagy sétáló urakkal és kisasszonyokkal lehetett találkozni.

Népszerűek voltak az egzotikus idegeneket megjelenítő játékok is: sokan szerecsennek, emberevőnek, amerikai marhapásztornak, többnejű mohamedánnak, óriásnak, púposnak öltöztek be.

A kézdivásárhelyi Vigadóban megszervezett jelmezes társas bálok hatással voltak a falusi farsangvégi mulatságokra is. A polgáriasultabb falvakban a tűzoltó egyesületek és fúvószenekarok szerveztek városi karneválokat utánzó ünnepségeket. A résztvevőket ezekre már nyomtatott plakátokkal és meghívókkal invitálták. Az itt megjelenő maszkokat már nem a tradíciók határozták meg, hanem legfontosabb jellegzetességük éppen a meghökkentő újszerűség és az egyediség volt.

Például Zabolán egy ilyen táncmulatság előtt a fiatalok bemutatták a Gyimesi vadvirágok című színjátékot, s a szereplők utána ugyanabban a kosztümben szórakoztak végig az estét. A mulatság csúcspontján egy mókásabb férfi feleségével sátoros cigánynak öltözve vonult be a terembe, miközben a rongyos ruhákba becsavart gyermekeik egy szamárra helyezett átalvetőből kandikáltak ki.

Néhány faluban azt tapasztaltuk, hogy a korábbi korok farsangi szokásai és az újabb karneváli mulatságok nem különültek el élesen egymástól, mivel szervesen egymás mellett élhettek és napjainkig fennmaradtak. Az archaikusabb, mágikus elemekben gazdagabb formák (pl. temetési paródiák) elsősorban a felvonulások keretében éltek tovább, míg az újabb karneváli elemek (pl. egzotikus maszkok) a farsang végén megszervezett táncmulatságokon jelentkeztek.

A polgárosulás hatására a nagyobb tömegeket, embercsoportokat megmozgató felvonuló jellegű játékformák eltűntek. Helyüket a jelmezes polgári társas bálok vették át, de azok is a kollektivizálás (1962) utáni évtizedben rövid idő alatt eltűntek.

Értelmiségi beavatkozásra az 1989-es fordulat után néhány faluban felújították a felvonuló szokásformákat, melyek jelképeikkel (pl. székely viselet, zsinóros huszár öltözet, magyar nemzeti színű szalagok, kokárdák, magyar és székely himnusz éneklése stb.) az etnikus és a lokális identitást fejezték ki és erősítették meg.

A háromszéki falusi társadalom gyors modernizációja és atomizálódása ezeket a közösségi jellegű, viszonylag nagyobb embercsoportokat megmozgató szokásváltozatokat is el fogja tüntetni, de az idegenforgalom és a tévé ezt a leépülő, átalakuló folyamatot ideiglenesen még lassítani tudja.