|
|
A Kászoni-medencében meghúzódó falvak (Kászonfeltíz, Altíz, Kászonimpér, Jakabfalva és Újfalu) - talán a földrajzi elszigeteltség hatására is - archaikus szokásokat őriztek meg napjainkig. Ezek közül ma is élő az úgynevezett farsangvégí bikaütés, mely Feltízben és Altízben is szokásban van.
A farsangvégi jelképes bikaütés feltehetően az egykori állatáldozatokkal hozható kapcsolatba. Megrendezésére a farsangi periódus végén, tehát a tél végén került sor, s éppen ezért a szokásnak mágikus funkciói is lehettek.
Csíkban a farsang végén gyakorolt parodisztikus temetési szokások régiségére vet fényt Orbán Balázs múlt századi leírása. A csíki falvak nagy részében hamvazószerda reggelén egy szalmabábot temettek el tréfás temetési szertartással. Kászonban a temetést utánzó szokás keretében egy bikaalakoskodó jelképes kivégzésére került sor. A falu értékrendjében ez a szokás mindig nagy érdeklődésre számított, jól meghatározott funkciót töltött be, éppen ezért a második világháborút követő évtizedekben sem hagytak fel gyakorlásával. A szokás megrendezése elsősorban a fiatalok feladata volt, s a hagyományaihoz ragaszkodó falu megszólta volna őket, ha nem szervezik meg a szokást. Az utóbbi évtizedekben természetes módon változott a szokás forgatókönyve, de lényegét tekintve megőrizte eredeti funkcióját. A kászoni bikaütés fennmaradásához az is hozzájárult, hogy nem csak egy szűk csoport élteti, az egész falu részt vesz benne, tehát a maga módján mindenki átéli az eseményt.
Hajdanán a szokásra a húshagyókeddi nagy táncmulatság utáni reggelen, vagyis hamvazószerda reggelén került sor. A második világháború után a farsangvégi táncmulatságot már a kultúrotthonban szervezték meg a legények, s onnan is indultak a bikával. A menet élén egy székely ruhába öltözött legény haladt, aki a csoportot vezette. Jelentőségének kiemelésére kezében fokost hordott. Utána egy szalmával betekert, eketaligát húzott két fiatalabb legény, amire egy-két cigány muzsikusnak beöltözött alakoskodó ült fel. Utánuk haladt a gazda, aki egy kötél vagy lánc segítségével vezette a bikát. A veszedelmes állatot háromnégy legény favillával irányította, fékezte, nehogy elszaladjon.
A bikát alakító legény egy szalmából készített ruhába bújt. Az öltözetére hátul jó nagy farkat illesztettek, fejére pedig egy radinába járó fekete cserépfazakat helyeztek. Arra két nagy kidülledt szemet pingáltak, két oldalára pedig egy-egy eredeti bikaszarvat illesztettek.
A bika után kettes sorban felvonultak a fiatalok, legények és leányok, mind székelyruhába öltözve. A második világháború utáni években a szokásban nemcsak fiatal legények, hanem házasok is részt vehetnek. Az 1970-es évektől asszonyok is felvonulnak a bika után. A siratóasszonyokat azonban napjainkban is férfiak alakítják. Rendszerint egy-egy idősebb asszony régi kászoni ünnepi ruháját kölcsönzik erre a célra. Mikor az alakoskodók kijönnek a művelődési házból, a zenészek még egyszer talpalávalót húznak, s a fiatalok egyet táncolnak. A bika óriási bögedezés közben neki-nekirohan a nézőknek, mérgesen rázza a nyakába akasztott kolompokat. A gazda türelmesen csillapítja, s a hajcsárok is segítenek favilláikkal megfékezni az állatot.
Közben a nézők számba veszik, hogy kinek milyen a ruhája, a hajviselete, a párok összetalálnak-e, a farsang idején kinek akadt udvarló, a kapcsolat komolyra fordult-e, kinél lesz majd lakodalom, ki lehet a bika, a cigány, a sirató stb. A nézők között a gyermekek nemigen figyelnek a táncolókra, ők leginkább a bikával vannak elfoglalva.
Miután befejezik a táncot, hangos énekszóval és muzsikával megindulnak a falu utcáin. A felvonulókat előre kijelölt három helyen vásárlók állítják meg. Régebben a gazdát mindig a mulatság fő szervezője, a muzsikásokat fogadó legény alakította. Újabban erre egy rátermettebb házasembert kérnek fel. Vásár közben a következő szövegek, párbeszédek hangzanak el:
Vásárló: Kedves bátyámuram, hát mit kér ezer a jószágér?
Gazda: Tudod mit, öcsém, ennek az állatnak tízezer az ára, nem es olyan drága.
Vásárló: Hát igen sokat kér. Nagyon gyenge. Ezerötöt adok érte. Ennél többet egy fityinggel sem többet.
Gazda: Ezerötöt egy ilyen drága állatér?
Vásárló: Többet egy vasat sem!
Gazda: Kilencezer az ára, ennél ócsubban nem adom.
Vásárló: Hát én ennyit nem adok.
Gazda: Hát akkor előre, legények!
Az elhangzó párbeszédek alatt közben pálinkát isznak. A kirívó öltözetben megjelenő cigány kifigurázza a vásárt. Mivel a bikát eladni nem tudják, tovább folytatják útjukat. A felvonuló menetet megállítja egy második vásárló:
 |
 |
| Vásárba viszik a farsangi bikát..Kászonaltíz 1987. Fotó: Pozsony Ferenc | A zsidó sokallja a bika árát Kászonaltíz 1987. Fotó: Pozsony Ferenc |
 |
 |
| Taligán húzzák a cigányt. Kászonaltíz 1987. Fotó: Pozsony Ferenc | Siratják a megütött és az elégetett bikát. Kászonaltíz 1987. Fotó: Pozsony Ferenc |
Vásárló: Jó napot, jó napot! Mit kér ezért a vacakért'7
Gazda: Micsoda'.' Vacak? Vacak magának a térdekalácsa. Ez egy farsangi bika...
Vásárló: Igen, igen, egy farsangi bika. (Közben megpróbálja tapogatni a bikát. Erre az nagyokat döf és bőgj Nagyon vad ez az állat. Hát ez meg micsoda? (S közben nézegeti a farkát.) Ah, ez a nyakkendője.
Gazda. Tudja mit, öcsém, ennek az állatnak tízezer az ára, hetedhét országban sincsen ennek párja.
Vásárló: Nagyon sok, nagyon sok pénz... adom érte ötszáz lej.
Gazda: Mit? Ötszáz lejt? Ezer a szép állatér? Gyertek, fiúk, menjünk tovább.
A második vásárló a tudatlan úri réteghez tartozó vevőt utánozza, éppen ezért már jó előre városi ruhába öltözik. Ráadásul szemüveget visel, hóna alatt pedig egy aktatáskát szorongat. Mivel a vásár a második alkalommal sem sikerült, a menet továbbvonul a bikával. A felvonulókat megállítja a harmadik vásárló:
Vásárló: Álljanak meg, álljanak meg! Mit kóstol ez a jószág?
Gazda: Nem kóstol ez semmit, csak zabot evett. Tudod mit, öcsém, ennek az állatnak tízezer az ára, nyúljon csak kend a bőrzacskójába.
Vásárló: Hát ennek az állatnak bogos a lába, én ezerötöt adok érte.
Gazda: Ezerötöt? Ezer a szép állatér? Inkább akkor agyonütöm!
Erre a gazda nagy felháborodást színlelve nekiugrik a kezében lévő fejszével, fokossal a bikának, de a hajcsárok lefogják: Há, elment az eszed? Bolond vagy-e? Ilyen szép állatot elpusztítani?
Gazda: Akkor menjünk még előre...
Közben a menet a felvonulás utolsó színhelyére, a Kászon pataka lölé épített hídra érkezik. Ott egy újabb vásárló várja a menetet.
Vásárló: Hallja, kend, mit kér ezer ajószágér?
Gazda: Hát tudod, ecsém, ennek a jószágnak tízezer az ára, eb legyen, aki megbánja...
Vásárló: Nem ér annyit! Nem jó a formája, üres a karimája, csupa csont és bőr a rámája. De hogy maga es jól járjon, adok érte kétezerét.
Gazda: Hát, ecsém, igyál ebből a kulacsból, s osztán ígérj többet.
Vásárló: Hát legyen vaj háromezerhatszáz...
Gazda: Tudod mit, nyolcezerötszáz.
Vásárló: Négyezerötszáz.
Gazda: Hétezerötszáz!
Vásárló: Ötezer!
Gazda: Hétezer!
Vásárló: Nem éri meg, csak ötezerét adok érte, többet egy fityinget sem!
Gazda: Hát én annyiér nem adom, inkább fejbe ütöm!
Erre a gazda a kezében levő fejszével ráüt a bika fejére, vagyis a cserépfazékra, s az széttörve darabokban hull a földre. Utána a bika a földre esik, s az őt alakító legény gyorsan kibújik a szalmamaszkból. Az ott lévők meggyújtják a szalmaruhát, a zenészek rázendítenek egy csűrdöngölőre. A siratóasszonyok meg a cigányok szívszaggató módon elkezdik siratni a meghót állatot. A bikát alakító legény egy csűrdöngölőt jár a tűz mellett, s a többiek is táncra perdülnek. Közben a siratóasszonyok keservesen búcsúztatják az állatot:
- Á, te drága állat, mire jutottál, csúffá tesznek, csúfot űznek belőled!
Jaj-jaj-jaj-jaj! Á, te drága állat! Még a dákos sem ad pénzt a bőrödért...
- Jaj, drága állat, mire jutottál? Megüttek, csúffá tettek! A falu szegyemre elégetnek, s a patakba vetnek! Jaj-jaj-jaj! Mennyit mulatánk, mennyit táncolunk! Bár ne születtél vóna, s a farsang es tovább tartott vóna!
- Jaj, jaj, te drága állat! Milyen gyönyörű vótál! Mikor jöttél ki az estállóból, mennyi bornyú bőgött utánad! Jaj, jaj!
A siratóasszonyok jajgatása egyre ritmikusabbá válik, s elkezdenek táncszavakat csujjogtatni:
Hopp, szűz, korom bűz,
ég a leány, mint a tűz!
Apró murok, petrezselyem,
a vén asszony veszedelem!
Kicsi nálunk ez a ház,
kirúgom az ódalát!
A tűz körül táncra perdülnek a siratok, s azzal aztán véget ér a látványosság. Az összegyűlt tömeg lassan szétoszlik, de a látottakról tovább beszélnek: ,,Látád-e, komámasszony, milyen betyár gazdánk vót ebben az esztendőben? Vót szóbősége, nincs es máié a szájában" ,No, ezek ügyesek levének." ,,Figyelted-e, hogy azon a legényen úgy áll a harisnya, mintha reáöntötték vóna?"
A játékban részt vevő „szereplők" visszamennek a művelődési házba, és ott megbeszélik a történteket. Utána egészen éjfélig tovább folytatódik farsang utolsó tánca.
A farsangi bikaütésnek kialakult egy színpadi változata is. 1955-ben folklóregyüttes alakult a faluban, mely több alkalommal különböző fesztiválok színpadán mutatta be a kászoni bikaütést. Az ilyen produkciók után természetesen más volt a szereplők véleménye, élménye, lelkiállapota. A színpadon egy nagyon jól behatárolt területen mozoghattak. Legtöbbször nem téli időszakban került sor a fellépésükre, s mivel a nézők nem ismerték a játékot, még vásárost is maguk közül kellett előre biztosítaniuk. Ez aztán visszahatott a faluban eljátszott formára is. Sikerüket legtöbbször a felhangzó taps mennyiségének függvényében mérték le. Ennek a változatnak a funkciója nem lehetett más, mint a szórakoztatás és a nézők elkápráztatása.
A szokás egykori lehetséges funkciója jóval másabb lehetett. A bika ebben a szokásban a farsang jelképe. Megütése, maszkjának elégetése a téltől meg a rossztól való szabadulást célozza. Éppen ezért a bikaütésnek tehát téltemető, tavaszváró jelentése is volt. A cserépfazék széttörésének szintén mágikus eredete lehetett. Egyrészt az ártó szellemek, erők megakadályozását jelentette, másrészt erotikus tartalmat hordozott. Gömbölydedségével a női nemiséget érzékelteti, széttörése pedig az új életbe vetett hitet villantja föl. Ezt erősíti meg a harmadik siralóasszony által elmondott mondat:
Hopp, szűz, korom bűz,
ég a leány, mint a tűz!
Megjegyezzük ugyanakkor, hogy a legény fejére helyezett fazekat itt Kászonban radinába, vagyis gyermekágyas asszony meglátogatására vitt fazéknak nevezték.
Nem tartjuk véletlennek azt a tényt sem, hogy az utolsó jelenet a Kászon patakán átvezető hídon történik. A kászoni hiedelmek szerint is a víz elviszi a rosszat, elmossa a farsang idején történt bolondságokat, s utána következhet a józan, komoly böjti korszak. A híd mint színhely tehát az átmenetet sugallja.
A kászoni bikaütés fennmaradt a legnehezebb, az 1980-as években is. Az 1989-es változások után újabb lendülettel szervezték meg. A bikaütés valójában a kászoni emberek számára olyan szükséges életelem, mint a levegő vagy a víz.
|
|