Szabó Kálmán

FARSANGI MULATSÁGOK ÉS FARSANGTEMETÉS CSÍKCSICSÓBAN

A faluban a második világháborút követő években betiltották a farsangi játékokat. Az 1989-et követő hónapokban, 1990 húshagyatján újból megszervezték. Nem volt nehéz a felújítás, mert még élt a falubeli parasztemberek emlékezetében az egykori játékok modellje. Csicsóhoz közel fekszik Csíkszentdomokos, ahol kevés kivétellel folyamatosan továbbélt a farsangtemetés. Annak híre, hatása szintén erős volt az itteni játékok felelevenítésében is.

Az idősebbek visszaemlékezései alapján a második világháborút megelőző időszakban a farsangi mulatságok és játékok megszervezése a következőképpen történt:

A két karácsony közötti periódusban minden tízesben (Alszeg, Felszeg és Újfalu) 5-6 idősebb legény, akik több tekintéllyel, jó szervező képességgel rendelkeztek, hozzáláttak előkészíteni a farsangi mulatságokat.

A farsangi mulatságokat minden tízesben külön-külön szervezték meg. Minden tízesben volt egy-egy táncház. Az Alszegben Szabó Bertalan hajlékában gyűltek össze a fiatalok, a felszegiek az örmény kúriában vigadtak. A közös farsangbúcsúztatásig még a legények sem léphettek be a másik tízes szórakozási helyére. Ha mégis megtörtént az, hogy egykét merészebb legény „betévedt" a másik tízes báljára, akkor annak könnyen verekedés, veszekedés lett a vége.

Minden tízesben választottak egy gazdát, aki a fiatal legények szervezőmunkáját vezette. Először is számba vették a táncmulatságokra meghívandó fiatalokat. Ez nagy körültekintést igényelt, mert ha valakit kifelejtettek, abból „vérre menő" sértődés is következhetett. Az előre elkészített lajstrom alapján hívták a legényeket és a leányokat. Rendszerint a legények saját kedveseiket hívták a táncmulatságokba. Akinek még nem volt szereteje, azt a gazdáknak kellett meghívniuk. A táncba hívó legények a következő szavakkal kéreztették el a lányokat: „Tisztelt István bátyám, igen szépen kérem szíves engedelmüket, hogy a kedves lányukot elvihessem a mi tisztességes löttyenfiittyünkbe egy pár táncra."

Szintén a gazdák feladatkörébe tartozott a táncházak kibérlése, azoknak tisztán tartása, világítása és fűtése is. Ők fogadták meg a zenészeket is. Bizony igyekezniük kellett, hogy a farsangi periódusra nehogy a másik tizesbéliek kaparintsák meg a jobb zenészeket. A hagyományos zenekar a következőkből állott: hegedűsből, gardonyosból, klánétásból. A farsangi táncmulatságokba régebben szóban hívták meg a fiatalokat, újabban már névre szóló meghívóval, vagyis cédolával. Farsang idején a táncmulatságokat kedden, csütörtökön, szombaton és vasárnap este szervezték meg.

A gyermekeknek is húztak a bálok idején egy-két nótát, de utána következett a seprűs tánc, mely során hazaküldtek őket. A 12-14 éven aluli gyermekeknek általában vasárnap délután szerveztek külön táncmulatságot, hogy ők is megtanulhassanak táncolni.

A farsangi mulatságok költségeit hajdanán közös adakozásból fizették ki. Rendszerint szénát gyűjtöttek, és annak az árából fedezték a kiadásokat. Ha egy kisebb összeg megmaradt, akkor azt a gazdalegények közösen mulatták el a kocsmában. A szénagyűjtés sajátos ceremóniával járt. A legények megindultak az utcákon egy-két szekérrel. Fekete báránybőr kucsmájukra ilyenkor a kedvesüktől kapott bokrétát és szalagokat kötöttek. Rendre elmentek minden meghívott házához, s ott egykét villa szénát kértek. A szekérrel ilyenkor megálltak a kapu előtt, s míg a gazda kihozott egy-két villa szénát, eddig a zenészek húztak egy-egy csárdást vagy keringőt, s megtáncoltatták a házigazda feleségét. Az pedig pálinkával, rátottával, csörögével, pánkóval kínálta meg a szénagyűjtőket. Arra is volt példa, hogy nem szénát, hanem krumplit adományoztak vagy káposztát, mivel Csicsó híres káposztatermesztő falu volt. A második világháború utáni években, különösen az 1962-es kollektivizálás után elmaradt a szénagyűjtés, helyette készpénzt adtak a házigazdák. A hagyományosan megállapított összeget felírták egy füzetbe. A szénagyűjtésre hajdanán mindig húshagyókedd előtti hétfőn került sor.

Farsang idején a táncmulatságokban a legények megkínálták egymást pálinkával. A leányok pedig pánkót, csörögét sütöttek. A szeszesital hatására nagyon sok esetben véres verekedésre is sor került a mulatságok idején. Éppen ezért a leányokat mindig csak kísérőkkel engedték el a bálba. leggyakrabban az anyjuk és nagyanyjuk kísérte el őket. A kísérőket így aztán falvédőknek nevezték, mivel a falak mentén elhelyezett lócákról figyelték a fiatalokat.

A farsangi maszkos játékokra mindig húshagyókedden került sor. Általában minden tízes külön csoportot szervezett, és úgy járta be a falu utcáit. A maszkosok között megemlíthetjük a borbélyt, aki egy kovács által használt fogóval kihúzta a cigánynak öltözött legény krumpliból készített fogait. A hagyományos alakok sorában felvonult a huszár zsi-nóros ruhában, csákóval a fején és karddal a kezében. A csoport mellett szaladgált a hammas, aki kifordított szőrös bundát viselt, fejére szintén kifordított báránybőr sapkát tett. Lábára bocskort húzott, arcát pedig rongyból készült álarccal födte be. Egy bot végére hammas zsákot kötött, s azzal ijesztgette a gyermekeket, asszonyokat. A tradicionális, második világháborút megelőző farsangi figurák sorában felvonult a pap, a kántor, a halál és a zsidó kereskedő is. Az említett maszkosokon kívül még több székelyruhába öltözött legény is felvonult. A fiúk közül egyesek leánynak öltöztek be. Arcukat rongyálarccal födték. A legények egy része ostort tartott kezében, s jó nagyokat csattogtattak menet közben. A felvonulók sorában előfordulhattak bőrös cigányok, cigányasszonyok szatyorral, meszeiével és kártyavetők is. A két világháború közötti években medvealakoskodó is megjelent a menetben. Gazdája egy dobot vert, s az állatalakoskodó annak ritmusára táncolt.

A felvonulás közben pénzt, élelmet kéregettek az utcára kitódult gazdáktól, asszonyoktól. De megkínálták pálinkával, borral és süteménynyel is a vonulókat. Azok pedig hangos szóval hívták meg a gazdákat az utolsó farsangi bálra:

Esik eső, nagy a sár,

bolond, aki nem vidám!

 

Esik eső, hull a dara,

ázik a szép leány fara!

 

Gyere bálba, Juliskám,

de ne hozd a nagyanyád!

 

Hozd a bálba Juliskát,

ad az anyja rátottát!

 

Esik eső, hull a hó,

hej, mulatni de be jó!

Miután körbejárták a falu utcáit, a csoportok visszamentek a táncházakba, és ott megkezdődött az utolsó farsangi bál, mely egészen reggelig tartott. A második világháború előtt csak éjfélig vigadhattak. Olyankor asztalhoz ültek, s zene nélkül reggelig mulattak nagy eszem-iszomot rendezve. Ilyenkor ismét előkerült a pálinka, a hagyományos pánkó, a csöröge és a töltött káposzta. Hajnalban a leányok és az asszonyok hazamentek, s a legények készülődni kezdtek a farsang temetésére. Összegyűjtötték a megmaradt ételt és italt, s azokat egy nagy kosárba rakták, majd feltették egy szamár vagy ökör által vontatott taligára.

A farsangtemetés hamvazószerdán délelőtt kezdődött. Egy legényt ráfektettek egy létrára. Ő volt a halott. Általában a legrészegebb legényt szemelték ki erre a szerepkörre. A halottat négy legény vállon vitte, s egy fehér lepedővel takarták be testét.

A felvonuló menet élén a zenészek haladtak. Rendszerint halottbúcsúztató, gyászos zenét szolgáltattak. Utánuk következtek a halottvivők a halottal. Okét követték rendben a következő alakoskodók: a halál a kaszával, a pap meg a kántor. Utánuk jöttek az úgynevezett késérők nagy zokogással meg siratással. A felvonuló menet végén az ételt-italt szállító ökrös fogat haladt. Miközben végigmentek a falu utcáin, sok bohókás, tréfás jelenetet improvizáltak. A halottat beleborították a hóba, vízbe, sárba, s ilyenkor éktelen nagy jajgatással és sírással emelték vissza a létrára.

A farsangi felvonulás a Nagykertnek nevezett helyen folytatódott, ahol találkoztak a tízesek felvonuló csoportjai.

A kertben szalmával tüzet gyújtottak, s az alhalottat beleborították és körülégették. Mielőtt komolyabban meggyűlt volna, hirtelen kiszökött a tűzből és elszaladt. Akkor elővették az előkészített szalmabábut, s azt égették el. Ez rendszerint egy férfiruhába öltöztetett, szalmával kitömött bábu volt. Külön gondot fordítottak arra, hogy murok segítségével a nemét kifejezzék.

Az alhalottat és a szalmabábut is az álpap káposztalével megszentelte, majd a következő szöveget mondta el:

Elküldte az Isten Szent Mihályt a zsidók országába,

hogy vigyen fel néki egy izraelita lelket.

Á, szent Atyám, mondjad a zsidó jeleket,

hogy megtalálhassam a zsidó sereget.

Rossz bocskor, rossz nadrág és egy rosszabb kabát,

taknyos orr, csipás szem, attól habzik a szád.

Niksz nájder, habariksz, nem menyek én oda,

apám a pokolba ment, s én es megyek oda.

Hatsinges kolbászból legyen a leeresztő köteled,

hogy meg ne üsd a nagy bogyán fejedet.

Úgy szökjél átal a poklon,

mint nyúl a bokron.

Adj, Uram, a cigánynak a sírban bürgöl szárú csizmát,

mert ezen a földön eleget járt mezítláb...

A résztvevők ezalatt hangos zokogásban törnek ki, s elsiratják a farsangot. Majd a nézőkkel együtt közösen elfogyasztják a farsangi bálról megmaradt ételt és italt. Azután rendszerint sorba állnak, és fegyelmezetten elvonulnak a katolikus lelkész udvarára. A pap pálinkával, kaláccsal és kenyérrel kínálja meg a farsangosokat. Ott az ő udvarán járják el az utolsó farsangi táncot.

A plébánia udvaráról csendesen bevonulnak a templomba, ahol a katolikus vallás szertartása szerint következik a hammazás. Az 1990-es és 199l-es felújítás során is ezt a szokásmodellt játszották el, csakhogy élő álhalott alakoskodó helyett már csak a szalmabábut hordozták végig a falun és égették el. A hagyományos alakoskodók mellett újabb maszkok is feltűntek, különösen 1991-ben. Ezeknek sorában nagy népszerűségnek örvendtek a bányászok, akik botokkal voltak felfegyverkezve, és néha-néha megrohamozták a többieket. Ezzel is utalni akartak az 1990-es bukaresti bányászlátogatásra. Az újabb szereplők között megjelent terhes nőt, felcsert, vasutast, rendőrt, erdészt alakító alakoskodó is. Ez a folyamat azt jelzi, hogy a szokásrendszer gyorsan adaptálódik, és folyamatosan aktuális jelentésekkel töltődik fel.