|
|
A Maroskeresztúr községhez tartozó, Marosvásárhelytől csupán 6 km-re fekvő Székelykakasdon 1979 óta folytatok néprajzi gyűjtőmunkát. Az 1227 házszámmal rendelkező magyar lakosságú falut 110 cigány család is lakja. Mindannyian reformátusok. A vízkereszttől hamvazószerdáig tartó farsangot a ma is élő népszokások között tartják számon.
Minden adatközlőm megegyezett abban, hogy a régi farsang színtere a fonó volt. A fonó Szent Márton napján kezdődött. Este, szürkületkor gyűltek össze. Pálinkát kínáltak, főztek kukoricát, kalácsot sütöttek. „Vót 4-5 óra reggel, mikor hazajöttünk. De nem tőtt jól?" - mondta a 74 éves Bajcsiné Kovács Zsuzsanna. A fonót vagy szerbe szervezték, vagyis egyik héten az egyiknél, másik héten a másiknál, vagy kivettek egy szobát, de nem kellett érte fizetni, hanem vittek fát a fűtéséhez, takarították, rendben tartották. Két sor pad állt a szobában, az elsőn dolgoztak a leányok, asszonyok, a hátulsón ültek a legények. Három fonó volt a faluban: alszegi fonó, nagygazda fonó (ami a falu közepét jelentette, ahol a módosabbak laktak) és a felszegi fonó. Népdalokat, nótákat, Petőfi-dalokat énekeltek, néha muzsikáltak is. Előbb a fonóasszonyok és a leányok gyűltek be, s lassan beszállingóztak a legények is.
A farsang Kakasdon is játékot jelentett, kikapcsolódást. Fonóházi farsangoknak konfirmált, még nem házas legények és néha fiatal leányok öltöztek fel. Mindig valamelyik háztól indultak el, ahol összegyűlt a csoportos jelenet „jelmeze", vagy ahol a szülő vagy a nagyleány a fiút átöltöztette. Egyik fonó farsangnak beöltözve meglátogatta a másik fonót, vagy útrakelt más nyárádmenti falvakat felkeresni. Ha a csoportok átmentek Szentmiklósra, Csibára, Lukafalvára, Lőrinc falvára, csak reggelre kerekedtek haza. Ha az utcán két fársángos csoport találkozott, bemártották egymást a hóba, a patakba, megdobálták egymást játékból, de ilyesmiből nem származott harag.
A farsangok három kísérővel mentek. Kettő bement a fonóba, s bekéreztette a farsangokat: ,,Idegen szállókat beeresztenek?" vagy: ,,Pár idegen szállókat beengedtek?" ,,Ha jól viselitek magatokat.1" - volt a válasz. A harmadik kísérő kint maradt hajtani a kutyát. Bárki lehetett kísérő, ez a tisztség szinte sorra járt, mindenkire rákövetkezett.
A farsangoktól megijedtek, főleg a fiatal leánykák, s az asszonyok mögé bújtak. A férfiak nőknek, a nők férfiaknak öltöztek be, de leginkább mégiscsak férfiak öltöztek farsangoknak. A falunak nem volt zenekara, ezért többnyire énekszóra, füttyre táncoltak a fonóbeliekkel. Aki farsangnak öltözött, arcát eltakarta csipkével, harisnyával, esetleg bekente szilvaízzel, zsírral, liszttel, korommal. Igyekezett nem sokat beszélni, de táncmodoráról vagy letépett álarcáról gyakran sikerült felismerniük a fonóbelieknek. Csakis a fonóházakba mentek csoportosan, házakhoz nem. Nem is igen találták volna otthon a leányokat, asszonyokat, hiszen éppen a fonóban voltak. 70-75 éves adatközlőim arra emlékeznek, hogy ördögnek, halálnak, berbécsnek, lónak, medvének öltöztek legszívesebben régen a kakasdiak. A farsangokat nem volt szokás meg-kínálni, de a farsang minden ehetőt felkutatott a szobában: az asztalról, a kemencéről, s még a lerbe is benézett.
A három legfontosabb farsangi menet Székelykakasdon a lakodalom, a temetés és Rózsa Sándor és bandája.
A lakodalom, a vendégséges menet szereplői a vőlegény, a menyasszony, a koszorúsleányok, a vőfélyek és az eskető pap. A pap a református lelkészi palástot egy vénasszony fekete szoknyájával utánozta. Szövegét rögtönözte, ezért nem maradt fenn ilyen szöveg, nem is volt semmilyen más szabálya a szövegalkotásnak, csak az, hogy a Bibliát ne keverje bele. Az ifjú párt elbúcsúztatták a WC-től, a disznópajtától, a tehéntől. Néha zenész is ment velük hegedűvel. A pap azt mondta: „Fogjátok meg egymásét!" - s megfogták egymás kezét vagy máshol is. A vőfélyek lakodalmi rigmusokat kiabáltak: „Álljatok meg a hídon, pisiljen a menyasszony!" Két-három rikoltó asszony is volt: ,Az az asszony ki van állva, a nagy szája ki van látva'1", ,A menyasszony így meg úgy, a pendelye tiszta húgy!" Ha valahol a vőfélyek igen elszólták magukat, a fonóbeli asszonyok hozzájuk vágták a guzsalyt. Ennek elkerülésére a farsangok inkább kétértelmű szavakat használtak.
A temetéshez rámát készítettek, mely két méter hosszú és 60-70 cm széles volt, összehevederezve, letakarva két fehér lepedővel, hogy a kettő közötti hasítékon, középen, a halott ki tudja dugni a fejét. Az a fiú, aki a halottat játszotta, önként jelentkezett. Ezzel is háztól indultak s fonókba mentek. A halottnak pityókafogakat tettek, s a lábán járt a rámában, csak a fejét dugta ki. A rámát négy fiú vitte. Lábtól két csizmát mozgattak a rudak végén. A pap süvegformát tett a fejére, fekete szoknyát kanyaritott a nyakába. Néha a halottat az ördög is kísérte, jelezve, hogy a halott egyenesen a pokolba kerül. A halott arca liszttel, az ördögé korommal volt bekenve. Volt két sirató, akik a faluban hallott visszás siratókat gúnyolták ki. A halottat gyóntatta a pap: ,, Mikor paráználkod-tál utoljára?" A halottat is mindentől elbúcsúztatták, mint az ifjú párt.
A Rózsa Sándor és bandájában szerepeli Rózsa Sándor 6 betyárral. Öltözetük: fehér ing, fersing, fekete lájbi. Szerepelt Rózsa Sándorné is (szintén férfi) tiszta feketében. A betyárok késsel a kezükben vonultak be, énekelve: „Erdélyország gyászban van", s a késeket a mestergerendába vágták, vagy a magukkal hurcolt székbe. Ittak s énekelték: ,V4 kakasdi csárdában..." Rózsa Sándorné nem ivott. Ezután ők is táncoltak a fonóbeliekkel, akik folyton a kilétüket akarták felfedni, ezért elváltoztatott hangon énekeltek, s fogták nagyon a csipkefüggönydarabot az arcuk előtt, vagy a rájuk kent festékben bíztak.
A medvetáncoltatás is kedvelt kakasdi játék volt. Medvét kétféleképpen öltöztettek: vagy szalmát kötéllé tekertek s rácsavarták egy emberre, vagy bő, rongyos ruhát tömtek ki szalmával. Volt úgy, hogy ezt a szalmát meg akarták gyújtani, vagy meg is gyújtották a fonóbeliek. A medve is álarcot viselt. Ez az öltözködésmód is kihalt, csak a régiek emlékeznek rá.
A fonóbúcsú egyúttal a farsang végét is jelentette. Húshagyókedden tartották, s a púpos napjának nevezték. A farsangok beöltöztek szegényeknek és kéregettek. Pánkót, kürtöst kaptak, pityókát, murkot, petrezselymet, s volt, aki csuszát rakott a kosarukba. Nem vonultak végig az utcán farsangot temetni, hanem lakomát rendeztek a fonókban. Ettek tésztaféléket (ami begyűlt), főtt törökbúzát cukrozva vagy cukorrépadarabokkal édesítve. Mivel a falu népe református, a böjt ugyan nem állt be, de a mókázás véget ért.
A nagyobb farsangi menetekre ötletszerűen került sor, s csak addig éltek, amíg a fonóházak működtek, a 60-as évek közepéig. A kendertermesztés megszűnésével, a fonóházak bezárásával a farsang gyökeresen átalakult. A lakosság zöme a városi gyárakba ingázik, tehát nem mókázhat hajnalig. A farsangolás ma azt jelenti Kakasdon, hogy 5-6 fiatal legény meg néha leány is ötletszerűen beöltözik. Ma már házról házra járnak. Ruházatuk ragasztott szakáll, festett bajusz, festett szemöldök, régi, rongyos kalap és ruha. A 70-es évek végén, a 80-as évek elején egy hegedűs cigány kísérte őket a faluból. Mikor egy-egy házba bementek, ott nagyon kezdtek keresni valakit vagy valamit. Fiókokban, szekrényben, ágy alatt keresgéltek, míg végül „megkapták", amit kerestek, s akkor táncoltak, de inkább csak ugrándoztak a hegedűszóra a háziakkal. Legtöbb 15 percet tartózkodtak egy háznál. Ahol felismerték őket, onnan azonnal eltakarodtak. Az elhozott kisebb tárgyat másnap visszavitték. A szokás ma is ilyen formában él a faluban.
Általában adatközlőim sajnálják a régi jó farsangokat, s legyintenek, hogy a mai fiatalok „nem tudnak semmit".
A gyűjtést Gidófalvi István 34 éves székelykakasdi lakos segítségével végeztem.
|
|