|
|
Küküllőkeményfalván (v. Udvarhelyszék - Udvarhely megye -ma Hargita megye) a fásáng vízkereszt napjával (jan. 6.) kezdődött és húshagyatig húshagyókeddig tartott. Ez az időszak volt a vigalmi idő, a lakodalmak, táncok, bálok, színielőadások fő ideje. A hammazószerdával kezdődő és húsvét szombatjával végződő nagyböjtben, valamint a karácsonyt megelőző adventben, továbbá a két karácsony - karácsony és vízkereszt napja - között, az egyházi tilalomhoz szigorúan ragaszkodva semmiféle nyilvános, de még házi mulatságot sem rendeztek. Némi kivételt jelentettek a fonók vagy guzsalyasok, továbbá a tollufosztó kalákák, amikor a háziak és a megjelent kalákások vidáman elszórakoztak, de ének, zene és tánc nélkül.
A farsang időtartamában a köznapi beszédben megkülönböztették a fásáng farka felé, majd az utolsó hetében a fásáng farka időszakot.
A falu kicsi lévén - a lélekszám 700 körül mozgott -, a katolikus szokás szerinti házszentelés vízkereszt napján reggeltől estefeléig lejárt. A pap, a kántor, a megyebíró (egyháztanács elnöke) és a harangozó, két ministráns gyermek, ún. vídimusz jelenlétében a Felszegen, majd délután az Alszegen házról házra járva rövid egyházi szertartást végzett. Háromnégy házzal előttük járt két csengettyűs gyermek, akik szíjra erősített sántussal csengettek be a házakhoz és megkérdezték: ,,A szent keresztet elfogadják-e?" - mire a háziak azt felelték: Elfogadjuk." A csengettyűsöket némi aprópénzzel ajándékozták meg. Ekkor a házbeliek a szép abrosszal megterített asztalon meggyújtották a kis virágcsokorral díszített gyertyát, és ünneplőbe öltözve várakoztak.
A kapun belépve a házszentelők énekeltek: Három királyok napjáról megemlékezzünk..., majd az ajtó elé érve a kántor így szólt; ,,Láttuk az Úr csillagát napkeleten", mire a vídimuszok így folytatták: „és eljöttünk őt imádni". Az ajtón belépve a pap köszöntött be: ,,Békesség e háznak", mire a kíséret folytatta: „és a benne lakóknak".
(A vídimusz név a beköszöntő latin nyelvű szövegéből származik: „Vidimus stellam Domini ab Oriente, et veniemus adorare eum." Hasonló eredetű a sántus elnevezés is: a mise alatt az oltárnál a ministráns fémből öntött csengettyűvel csengetett a pap sanctus, sanctus, sanctus szavaira.)
A házban a pap rövid áldást mondott, miközben kiemelte az egyik vídimusz kezében lévő üstöcskéből a szentéltvízhintőt, és meghintette a szoba négy sarkát, majd sorban csókra nyújtotta a házbelieknek a magaval hozott feszületet. Következett az ajándékozás: a megyebíró kosarába, a harangozó átalvetőjébe néhány tojást, egy-két kupa szemespaszulyt, mások pénzt adtak, a vídimusz üstjébe fémpénzeket dobtak. Néhány háznál a házszentelők elfogadtak egy-egy pohár pálinkát, szeletke kalácsot is.
A házszentelők, miután még néhány barátságos szót váltottak a házbeliekkel, a kántor pedig krétával felírta az ajtóra: G. M. B. (Gáspár, Menyhárt, Boldizsár) és az évszámot, „Vígfásángi napokot!" kívánással távoztak. Közben a leányos házaknál az egyházi ruhák varrása céljából a leány kis virágcsokrocskával díszített fehér, fekete vagy piros cérna matringocskát akasztott az egyik vídimusz nyakába, aki aztán jó hangosan visszakiáltotta az ereszből: ,Jó fonó, jó fonó, korán felkelő, hat lovas hintán vigyenek férhöz!" Nagy szégyen volt, ha a leány elfelejtett cérnát adni, mert a vídimusz kicsúfolta: ,,Rossz fonó, rossz fonó, hamuban heverő, délig aluvó, tyúkszaros taligán vigyenek férhöz!"
A házszentelések végeztével a csengettyűsök és a vídimuszok külön-külön egymás között osztották el a kapott pénzt, a többi ajándékon a pap, a kántor, a megyebíró és a harangozó osztozott.
Szokásban volt, hogy a már megszentelt házaktól egy-két felnőtt elkísérte a házszentelőket a következő három-négy házhoz, amint mondják, azért, hogy az új esztendőben a kender jó sűrűn és magasra nőjön.
A vízkereszt napján megszentelt gyertyát gondosan őrizték. Ha az év folyamán erőssüdő (zivatar) közelgett, ezt a gyertyát meggyújtották, hogy elhárítsa az istenítélletét (villámcsapást), és azt égették a haldokló fejénél is, hogy elűzze a gonosz lelket.
Évszázadunk húszas-negyvenes éveiben a fiatalság színdarabokat tanult be a kántortanító vezetésével, kivétel nélkül mindig népszínművet (pl. A falu rossza, Piros bugyelláris, A cigány, Tót leány, Felhő Klári, Gyimesi vadvirág, A betyár kendője, A csikós, Az obsitos, A karikagyűrű, A vén bakancsos és fia, a huszár, Ludas Matyi). A színdarabot a betakarodás után, októberben kezdték tanulni az iskolában. A főpróbát a két karácsony közötti vasárnap este tartották, amelyre csekély belépti díjért a gyermekek és öregek mentek el. A fő előadás aztán vízkereszt napján este volt. Utána mindenki hazament vacsorázni, majd egy óra múlva kezdődött a színdarabos bál és tartott virradatig. Muzsikálni valamelyik zetelaki cigánybandát fogadták meg.
A farsang idején aztán minden vasárnap délután, a vecsernye végeztével beállott a tánc és tartott reggelig, feltéve, ha verekedés miatt az éjszaka folyamán szét nem oszlott. Néha egyszerű táncmulatság helyett kosaras bál volt, amelyet rendszerint a fiatal házaspárok rendeztek. Minden házaspár kosárban ünnepi vacsorát, süteményeket és italt hozott, amelyet megterített asztalok mellett a résztvevők egymást kínálgatva fogyasztottak el.
A táncokra, a bálokba szokás volt meghívni rokonokat, legényeket, leányokat más helységekből is, de legények eljöttek külön meghívás nélkül is. A kosaras bálokban ezeket az idegeneket is asztalhoz ültették, a délután kezdődő táncok alkalmával pedig a vacsoraszünetben a rokonok, ismerősök magukkal vitték őket és megvendégelték.
A hushagyókeddet megelőző húshagyó vasárnap ünnepi étkezés járta a családban: húsleves, sült vagy töltelékes káposzta, pánkó, csöröge és ital, vecsernye után pedig beállott a tánc, a bál. Ekkor rendszerint közkívánatra megismételték a vízkeresztkor bemutatott színdarabot.
Húshagyókedd munkanapnak számított, csupán csak a vacsora volt ünnepi, a család keretében. Néhány háznál rokonok, jóbarátok, komák családjai együtt vacsoráztak, szórakoztak éjfélig. Másnap hamvazószerdával kezdődött a nagyböjt. Reggel úgy mondták, hogy „az éjjel a Széki dombon [kis magaslat a Felszeg szélén] Cibre vajda összeverekedett Sodor vajdával és Cibre vajda győzött''. (Cibrének hívták a hústalan leveseket!) Azzal vigasztalódtak, hogy húsvét napjára virradólag a két vajda ismét összeverekedik, és akkor Sodor vajda fog győzni.
Küküllőkeményfalván az öregek sem emlékeztek egyéb farsangi szokásokra. Volt azonban egy gyermekmondóka, amelynek keményfalvi változata így szólt:
Vöt eccer egy embör,
vót szakálla kendör,
bükkfa harisnyája,
cserefa gagyája,
tehenszar kalapja,
lószar bokrétája,
szalmaszár pipája,
kutyaszar pálcája.
Felmászott áfára,
leesött a sárba,
kitörött a lába.
Kilenc kutya húzta,
a tizedik nyúzta,
Rózsi néni siratta,
Farkas bácsi kacagta.
(Rózsi néni a róka tréfás neve volt!)
Lehetséges, hogy ez a mondóka a régi farsangtemetés, esetleg a csuma (pestis, dögvész) idején készített, az erdőbe kivitt vagy vízbe fojtott szalmabábu emléke.
|
|