|
|
A farsangi ünnepkör kezdete Szilágypírban is január 6., vagyis vízkereszt napja. Régebben a farsangi periódus kezdetét a legények nagy zajkeltéssel, ostorpattogtatással, kolompolással hozták a falu tudomására. A második világháborút követő években a hatalom nyomására elmaradt a fiatal legények zajkeltéssel egybekötött felvonulása.
Szilágypírban is a humoros játékok, maszkos alakoskodások színhelye egészen az 1960-as évekig a fonó volt. A fonók valójában már az őszi munkák befejeztével kezdődtek. Külön csoportba jártak az asszonyok és külön a leányok. A 10-12 éven aluli lányok az asszonyok fonójába mehettek el. Szombaton este szervezték meg a hívott fonókat, amikor még 20-nál is többen összegyűltek, s akkor csak a gazdának fontak. A fonóházakban körülbelül tizenegy óráig dolgoztak. Közben meséltek, énekeltek, beszélgettek és tréfálgattak. A leányok fonójába korábban érkeztek a jányok, mint a legények. Azok általában szórakoztatták a lányokat. Lesték, hogy mikor ejti el egy leány az orsóját, hogy tudják azt megszerezni. Ha sikerült kezükbe kaparintani, akkor csak csókért váltották vissza. Ha egy leány nem váltotta ki az orsóját, akkor a legények kimentek az utcára, s a fonal végét az utcaajtóhoz kötötték, majd addig vitték az orsót, ameddig a fonal tartott. Ott ismét egy kerítéshez, kapuhoz kötötték. A leánynak nem volt más választása, ki kellett mennie, és vissza kellett tekernie a fonalat az orsójára. Leggyakrabban tizenegy után táncoltak meg szórakoztak. Ilyenkor játszották a kútba estem vagy a fekete-fehér játékokat.
Farsang idején még színesebbé és érdekesebbé vált a fonó, mivel ott szervezték meg a maszkos alakoskodók felöltöztetését. Néhány fiút felöltöztettek farsangi maskarának. Fejükre harisnyát húztak, ócska holmikat adtak rájuk. Utána átküldték egy másik fonóházba, hogy kilessék, ott mi történik. Máskor elküldték egy-egy disznótorba, ahol hurkát, kolbászt meg pogácsát kaptak. Azzal visszamentek, és a fonóházban közösen elfogyasztották.
A fonóházi alakoskodók csoportja rendszerint három személyből állt. Egy fiú felöltözött férjnek, a másik feleségnek. Az asszonyt alakító legény hasára egy kisebb párnát erősítettek, hogy gyereket váró feleségnek tűnjön. A harmadik farsangos legtöbbször kosaras vagy tarisznyás cigányasszonynak öltözött. Bementek egy-egy házhoz, ott jól tréfálkoztak a háziakkal, s azokat komolyan megfenyegették:
Aki a farsangos t üresen bocsájtja,
juttassa az Isten a cifra fosásra.
Ki nem adja falatját,
kerék vágja a nyakát!
A háziak erre legtöbbször élelmet, kolbászt, szalonnát ajándékoztak a maszkosoknak, amit a cigányasszony kosarába vagy tarisznyájába tettek.
A farsang végét körültekintőbben megünnepelték. Ilyenkor a fonóban sem szabadott fonni. Úgy tartották, hogy aki megszegi e tiltást, annak folyófúves lesz a következő évben a kendere. A fonóházi vendégeket főtt tengerivel, kukoricával kínálták meg. Másik jellegzetes farsangi eledel a hagolytüdő volt, amit aszalt gyümölcsökből készítettek. Szilágypír híres volt a szőlő- meg a gyümölcstermesztéséről. Nyáron meg ősszel a gyümölcsöket kenyérsütés után a kemencében megaszalták, és eltették vászontarisznyába kötve télire a padláson. Farsang idején az aszalt gyümölcsöt megmosták, majd forró vízzel leforrázták, utána tiszta vízben megfőzték, s a levével együtt tálalták a vendégeknek. 1962-ben a kollektivizálással egy időben megszűntek a fonók. Húshagyókedden Szilágypírban is szokás volt a farsangolás. Ezen a napon a gyermekek is beöltöztek maskarába, és meglátogatták a szomszédokat, akiktől mustármagot kértek. Ilyenkor tésztát, diót vagy pénzt kaptak viszonzásként, de az is előfordult, hogy seprűvel kergették el őket. Húshagyókedden minden családnál sütöttek-főztek. Reggelire kolbászt és oldalast kellett enni, „hogy nyáron meg ne csípjen a kígyó". Ebédre tyúkhúslevest, töltöttkáposztát és süteményt készítettek. Ilyenkor rendszerint fánkot meg csörögét sütöttek. A húshagyókeddi lakomából megmaradt ételt másnap a szegényebb rendű családoknak ajándékozták. A második világháború idején szűnt meg Szilágypírban az ünnepkört záró tuskóhúzás. Napjainkban az öregebbek már nem is emlékszenek pontosan arra, hogy húshagyókedden vagy hamvazószerdán szervezték-e meg ezt a szokást. A legidősebbek a játéknak három változatát is elmesélték.
A farsangvégi táncmulatság után reggel a legények befogtak négy ökröt egy szekérbe. Az állatokat gazdagon feldíszítették szalagokkal. A szekér után kötöttek egy dückőt vagy favágó tőkét. Azt oda szállították, ahol vénleány élt. Megálltak a kapuja előtt, ostoraikkal nagyokat pettogtattak, harangjaikkal harangoztak meg kolompoltak, miközben ezt kiáltották:
Akinek van vénjánya,
hajtsa ki a gulyára!!
Más idősebb szemtanúk arra emlékeztek, hogy hamvazószerdán a falubeli legények kisszekéren vagy szánon tuskót húztak a pártában maradt lányok kapuja elé, s azt otthagyták, miközben bekiabálták nagy zajkeltés közepette:
Akinek van vénlánya,
hajtsa ki a csordára!!!
Többen emlékeztek olyan esetre is, mikor fiatal suhancokat fogtak be a szánba vagy szekérbe, s utána tuskót húztak. Ezt a különleges fogatot nagy zajjal, ostorpattogtatással és kolompolással kísérték. Végigmentek a falun, s a vénleányok kapuja előtt megálltak. Nagy zajkeltés és kolompolás közepette kicsúfolták a pártában maradt hajadonokat, majd egy tuskót felejtettek a kapujukban.
Az 1940-es évektől már csak éjszaka, titokban tréfálták meg a pártában maradt vénleányokat és az öreglegényeket. Rendszerint úgy helyeztek egy-egy tuskót az utcakapujuk elé, hogy reggel ne tudjanak az utcára kijönni.
A második világháború után a vénlegényeket áthívták segíteni, s miközben egy-egy fadarabot, rönköt odább tetettek, jót nevettek rajtuk a szomszédok.
Az 1940-es évek végére teljesen megszűnt a tuskóhúzás Szilágypírban is. A közép- és fiatal nemzedék tagjai már nem is hallottak róla.
|
|