|
|
A dolgozat a három avasi magyar falu (Avasújváros, Kőszegremete és Vámfalu) farsangi hagyományainak a leírását tartalmazza. A három falu bár nem tőszomszédja egymásnak, de köztük nem nagy a távolság; ezenkívül gazdasági-társadalmi kapcsolatok is összekötik őket. Az Avasi medence falvait románok lakják, ez alól az említett három község képez kivételt. Vegyes házasságok előfordulása ma is kivételesnek számít a magyar helységekben, s annyira ritka, hogy nem változtatja meg a települések etnikai összetételét.
A három falu farsangi szokásai fő vonásaikban megegyeznek, ezért leírásuk a három falu adatainak összevonásával történik; a kivételeket, eltéréseket jelezni fogom.
Kőszegremete és Avasújváros esetében a farsangi szokáskör már csak az emberi emlékezetben él, Vámfaluban bizonyos elemei még megőrződtek napjainkig. Az előbbi két település esetében a szokáskör gyakorlásának megszűntét a hatvanas évek közepére tehetjük. Az adatközlők a farsang megszűnésének okát a kollektivizálásban, a fiatalság gyárakba való áramlásában, a televízió elterjedésében, a megváltozott életmódban látják.
Kőszegremetén és Vámfaluban a farsangot felvonuló jellegű játék előzte meg. Szilveszter éjszakáján „behajtották" a farsangot, utolsó napján (február utolsó napjaiban) pedig „kihajtották" vagy „visszahajtották". A farsang első napját farsangvasárnapnak, bekezdésnek, nevezték, az utolsó napját kimúlónak vagy farsangvégnek. Nem kötik pontos időponthoz az első, illetve az utolsó napot, bár tudnak arról, hogy katolikus falvakban ezek pontosan rögzített dátumok. Az év utolsó napján a fiatalok, gyerekek - főként a fiúk - összegyűltek, beöltöztek különböző jelmezekbe, maszkokba, és éjfélkor elindultak óriási zajkeltés közepette végigjárni a falut, kihirdetni a farsangot, illetve eltemetni az óévet. Erre vonatkozóan különböző állítások hangzottak el, egyesek farsangi felvonulásnak nevezték (a kőszegremeteiek), mások, a vámfalusiak pedig óévtemetésnek.
Vámfaluban ez a szokás napjainkig fennmaradt, emellett a farsangi alakoskodás néhány eleme is megőrződött, de már más funkcióban, baráti körben, disznótorokon, és nem a közösség nyilvánossága előtt jelenítődik meg. A felvonulás résztvevői különböző eszközöket: kürtöt, ostort, kolompot, csengőt használtak zajkeltés céljából, és végigladangolták az egész falut. A falu közepén, a templom előtt gyülekeztek, majd az Alsóvégröl elindultak és a Felsővég irányába végigjárva a falut, kihirdették a farsangot. ,,Azt kiabálták, hogy hajsák a farsangot, meg hogy »akinek van szűzleánya,/ hajsa ki a szűzgulyába«". Avasújvárosban nem volt neve sem az első, sem az utolsó napnak, februárt nevezték farsanghónapnak.
A farsang volt az év legvidámabb időszaka, a figyelem középpontjában nem annyira a munka, mint inkább a közösségi szórakozás állt. Az évnek ebben az időszakában működtek a fiatalság együttlétét lehetővé tevő fonóházak, ekkor tartották a disznótorok nagy részét, valamint névesték és lakodalmak is estek erre az időszakra. A fonók élete megkezdődött már karácsony előtt, és február végéig-március elejéig tartott, ekkor elkezdtek szőni. A falvakban egyidejűleg több fonó is működött, ezeknek több formája is ismeretes volt.1 Egy fonóba 10-16 lány, asszony járt; este 6-7 körül kezdték a munkát, 12-1 óráig voltak ott. Itt a fonás mellett sor került játékra, táncra és farsangolásra is. Az egyik legemlegetettebb játék a zálogosai volt2, de kedveltek voltak a kútba estem3 és a hajdú-bíró-szegény ember is4. Munka közben énekeltek, mesét mondtak, olvasmányaikat mesélték el egymásnak, és táncoltak is minden este. Farsang idején türelmetlenül várták a farsangolók megérkezését (a fiúk és a farsangolók 9-10 körül érkeztek), majd maguk is beöltöztek maskurának.
A farsangi előkészületekre (pl. csoportok szerveződése, szereplők kiválasztása, ruházat-maszk készítése, jelenetek megbeszélése, szerepek gyakorlása, betanulása, beöltözés) az adatközlők nem fektettek nagy hangsúlyt, bár minden bizonnyal ezeknek is megvolt a maguk izgalma, de nem voltak olyan látványosak, mint maguk a játékok, jelenetek. ,JCi minek öltözött be, azt úgy egymásnak kitalálták: egybegyülekeztek a fiúk, oszt megbeszélték. Nem vót szerep, mindig kitaláltak valamit, mikor mért jártak." Barátokból, szomszédokból verődött össze egy-egy csapat, a jelmezek elkészítésében minden tag részt vett. Főleg rongyos ruhákat, az arc eltakarására szolgáló ruhadarabokat (kendő, harisnya), állati maszkok esetében állatbőrt, zsúpot, szalmát, az állat különböző testrészeihez hasonló eszközöket használtak fel. A jelmezkészítés fő elve, hogy a viselője ne legyen felismerhető.
A faluban egyszerre több fonó működött, több farsangoló csapat járta a falut. Nemcsak fonókba tértek be, hanem disznótoros házakhoz és névestéket ülőkhöz is, bár ilyen helyekre csak a közeli rokonokból, barátokból álló csoportok. A farsangolók főként fiatalokhoz, közelálló korúakhoz mentek, idősekhez nem. Mindig volt velük egy jelmez nélkuli bekéreztető, ő volt az, aki bekopogott, és megkérdezte, hogy beengedik-e a farsangolókat. A csoportok létszáma változó volt, attól függően, hogy milyen jelenet került bemutatásra.
Voltak állatalakoskodók is, de nagyobb számban fordultak elő olyan játékok, amelyek központjában valamilyen emberi tevékenység, az élet valamely jelenségének a megelevenítése, paródiája állt. Az állatalakoskodók közül a leggyakrabban emlegetett a medve és a kecske. A medvét szalmával vagy zsúppal burkolták be, a fejére álarcot tettek (vagy kendőből, vagy volt egy speciális medveálarc), a lábaira csengőket kötöttek és négykézlábra állítva vezették vagy rúdon vitték, becsavarták szalmával, nem tudott menni, rúdon vitték. Meg akarták gyújtani, de a többi nem hagyta, csak viccelődtek." A medve szerepe az ijesztgetés volt, a csengők zaja, a medve dörmögése el is érte a megfelelő hatást. A kecske jelmeze rongyos, kifordított ruha vagy állatbőr volt, a fejére kecske- vagy kosszarvat rögzítettek, ezt helyettesíthette fakanál is, sőt volt, hogy egy egész kitömött kosfejet tettek a fejükre. A kecske funkciója a medvéhez hasonlóan az ijesztgetés: ,*4 kecske ugrált a ház közepin, bőgött, vót szarva, felugrott a padra is"
Az ördög és a halál az avasújvárosi farsangolásban jelenik meg. Funkciójuk megegyezik az előbb említett állatfigurákéval: ijesztgetni akartak. Az ördög arca, keze fekete volt a koromtól, fekete rongyos ruhába bújt, a fejére fekete kucsmát, arra pedig tollseprűt tettek. Aki halálnak öltözött, azt feje fölé emelt karral beburkolták fehér lepedőbe, a kezében egy sarlót fogott, így hajlongott, dőlt jobbra-balra, közben ijesztő hangokat adva ki.
A játékok másik része a falu életében is előforduló események paródiája, ilyen a temetés- és a lakodalomparódia.
A temetési jelenetet néha megelőzte egy kivégzési jelenet. Fehér lepedővel burkolva jelent meg a hóhér, bitófát állítottak vagy mímeltek, és kivégezték a halálraítéltet. Az alakoskodó úgy tett, mintha meghalt volna, a pap temetési szertartásba kezdett, de mire a halottat eltemették volna, az feltámadt. Ez képezte a jelenet komikumát. A pap fehér lepedőben vagy sötét ruhában, szalmakalappal a fején, nagy, piros könyvvel a kezében végezte a szertartást. Így jelent meg a lakodalmi, esketési jelenetben is. Az alakoskodók a lakodalmas játékban jelennek meg a legnagyobb létszámban. Egy nagy násznépre való csapat alakult ki, ez képezte a lakodalmas menetet. Ez a jelenet egyike volt a legközkedveltebbeknek. A fiatal párt vagy két fiú, vagy két lány, vagy egy lány és egy fiú játszotta, de ez utóbbi esetben a szereposztás fordítva alakult, ez képezte a komikum alapját, a parodisztikus esketési szöveg mellett. A fenti jelenetek alkalmat adtak egy, az úgynevezett „normális" időszakban tisztelt személy kigúnyolására is. Miután a pap megtartotta a szertartást {,jók legyetek, egymást szeressétek, egymást megbecsüljétek.."), táncos mulatozás kezdődött.
Ugyancsak táncos mulatsággal ért véget a betyárjelenet. A betyár fehér bőgatyát vagy fekete posztónadrágot viselt, valamint fehér inget, fekete pusziit (mellényt), fekete csizmát, a fején fekete kucsmát hordott, arcát álarc fedte (kendő vagy harisnya), kezében pedig ostor volt. Általában kisasszonyok társaságában jelent meg, maga a jelenet pedig fogadói mulatozás utánzása volt.
Gyakori a farsangi játékokban a népéletből vett személyek cselekedeteinek, jellemző vonásainak utánzása. A farsangi figurák repertoárjában megjelenik: a cigányasszony, kéregetö, orvos, írnok, kéményseprő, katonatiszt, öreg, juhász, pásztor, szálláskereső fiatal pár, kispulyás asszony, anyját sirató fiatal lány.
A cigány kéregetőként, kereskedőként, mint edényreparáló, ablakos, kártyavető cigányasszony jelenik meg. Jelmezét rongyos ruhából állítja össze, arcát eltakarja vagy bekeni korommal. Az írnok adót szed, az orvos gyógyít, jelmezét fehér köpeny képezi, arca el van rejtve, a koldus pénzt, élelmet kéregetett, a fiatal pár még lakodalomra is hívogathatott. Nagyon mulatságosnak tartották az öreg figuráját, tehetetlenségével, esetlen viselkedésével mindig sikerült megnevettetnie környezetét. Ruhája rongyos, szakálla szöszből volt, bottal járt: „olyan öreg vöt, azt hitték, hogy ezeréves".
Mint már említettem, jelmezkészítésnél azt tartották a legfontosabbnak, hogy viselője ne legyen felismerhető („maskurának őtöztünk, hogy ne ismerjenek meg minket"), és legyen minél riasztóbb, a megszokottól minél eltérőbb („ringye-rongyos vót, a vót a fontos, hogy minél csúfabb legyen").
Szerepeket, kötött szövegeket nem tanultak be, többnyire rögtönöztek, a jeleneteket improvizációra építették. Voltak jelenetek, amelyekben nem is igen beszéltek, hiszen felismerhetőkké váltak volna, inkább csak dörmögtek, bólogattak, mutogattak. Az alakoskodók, maskurák célja a szórakoztatás volt. Jeleneteik során mindig nagyon vigyáztak arra, hogy ne ismerjék fel őket, a háziak, fonóbeliek pedig igyekeztek megtudni, kit rejt az álarc. A jelenetek bemutatása után szinte mindig evés, ivás, mulatozás, tánc következett. A farsangosok igyekeztek megtréfálni a háziakat, de ez néha fordítva is megesett: „Vót olyan, hogy megtréfálták a farsangolókat, krumplibúi tortát csináltak nekik. A közönség nevette őket, kérdezősködtek, de azok nem feleltek, csak bólogattak, mint a némák. Mikor cibálták őket, akkor lementek. Vót, hogy a farsangosok nem akarták megmondani, hogy kik vótak, de olyan is vót, hogy később levetkőztek, táncoltak, a lányokat hazakísérték."
Erre az időszakra nem vonatkoznak étkezési előírások, tabuk pedig különösen nem. A nagy lakomák időszaka volt ez, elég csak a disznótoros vacsorákra, névestékre, téli ünnepekre gondolni, de a fonókban is mindig elékerült valamilyen finomság. A lányok sütöttek valamit, a fiúk vittek bort, volt alma, aszalt gyümölcs: alma, som, cseresznye, szilva („úgy hittük, nyálazó"), pirított napraforgómag, sülttök, sültkrumpli, a még ma is ritka téli finomságnak számító cukrozott főtt kukorica: „cukros máiét főztünk, egy tálban tettük az asztalra, csak kanalakat tettünk, úgy ettük".
Zártkörű asszonymulatságot, az adatközlők szerint, nem szerveztek ezekben a falvakban, bár az egyik kőszegremetei adatközlő valamikor hallotta az apósától, hogy fonalmosás után pálinkával melegedő asszonyok az egyik udvaron táncra kerekedtek, őt nem engedték maguk közé, és ő bosszúból „közéjek hajította a kotlóstojást". Ez a történet utalhat zártkörű asszonymulatságok egykori létére.
A szokásban változásra nem emlékeznek: „kihalófélben vót az, nem fejlődött, csak kihalt. Kollektivizáláskor sok minden elmaradt, meg a televízió mióta van..."
Funkciójával kapcsolatban jegyezték meg: „szórakozásnak találták ki az öregek valamikor, egyébnek nem lehet vélni" ~ fogalmazta meg az egyik adatközlőnk.
Jegyzetek:
|
|