|
|
Kalmár Ágnes
A Szórakaténusz Játékmúzeum és Műhely 1981. decemberién nyílt meg, ekkor indult el a muzeális értékű játékok gyűjtése is, mégpedig azzal az alapító elképzeléssel, hogy létrejöjjön a magyar nyelvterület játékkultúráját őrző és bemutató tárgyak, dokumentumok együttese.
Napjainkra már több mint 15 000 muzeális értékű műtárgyat őriz a gyűjtemény, közöttük az ősi eredetű csigacsont-játékok, egyszerű népijáték-együttesek, mellettük a polgári világ míves kivitelű gyári játékai, a hazai iparművészet egyedi játékszerei, valamint a gyermekirodalom, a különböző játékgyűjtemények és a bűvészet valódi könyvritkaságai is megtalálhatóak. A sokféle anyagból készült tárgyak témaköre rendkívül gazdag, melyet különböző népek hagyományos játékszereinek sajátosságai színeznek. Az önálló darabok mellett e gyűjtemény a szomszédos országok, valamint a lengyel, észt, mordvin, mexikói és japán nép játék-kultúrájának jelentős együtteseit őrzi. A legrégebbi játék egy valódi műremek, francia mozaikrejtvény az 1760-as évekből, a legújabbak pedig napjaink egyedi iparművészeti tárgyai.1
A gyűjtemény létrejötte és állandó gyarapodása sokoldalú gyűjtési tevékenységnek és megbecsült szakemberek folyamatos támogatásának köszönhető. Féltett kincseiket 100-150 éven keresztül őrző családok, a hagyományos játékkészítés titkaira és néhai emberi közösségek szokásaira élénken emlékező emberek helyezték el az intézményben mindazokat a tárgyakat, képes és írott dokumentumokat, melyek alapját képezik e közgyűjteménynek. Kultúrtörténetünk színes területe bontakozik ki általuk s válik napjainkat és jövőnket gazdagító értékké.
Népi játékkultúránk reánk maradt hagyományai, a már összegyűjtött és leírt tárgyi és szellemi kultúrtörténeti emlékek, mellettük pedig ez a rendkívül gazdag gyűjtemény lett az alapja a játékkészítő és kézműves műhely sokoldalú, kultúraközvetítő és -őrző tevékenységének.2
A Szórakaténusz Játékmúzeum és Műhely gyűjteményében és kiállításain előkelő helyet foglalnak el a romániai, közöttük az erdélyi, illetve a helyi vonatkozású játékok együttesei.
A romániai cserépsípok gyűjteménye közel kétszáz mázas és mázatlan agyagtárgyat tartalmaz, melyek mindegyike egy-egy tájegységhez, ma is élő vagy néhai fazekasközpontokhoz fűződik. E vásári vagy búcsús játékok vidékenként jól megkülönböztethetőek egymástól a felhasznált agyag minőségében, a tárgyak témájában, azok megformálásában és díszítésében. A főként állatokat formázó cseréptárgyak között megtalálhatóak a nagybányai Bagosi Sándor fekete vagy fehér mázas, madártestű, egyszerűen díszített sípjai, vagy a csíkdánfalvi Antal Anna jellegzetesen hosszúkás, fekete és vörös egyszerű hangszerei.3
István Lajos korondi parasztember szűkebb hazája mindennapi életének önkéntes gyűjtője. Tárgyi gyűjteményünk fotókkal és feljegyzésekkel kísért különleges egységét köszönhetjük alapos és rendszerező tanulmányának, valamint dr. Kriston Vízi József és Szakái Aurél etnográfusok e feldolgozásra épülő gyűjtőmunkájának. A gazdag együttes bemutatja, hogy a korondi gyermek milyen tárgyakat használt hangszerként, hangkeltő eszközként, ismerteti e játékok készítési módját, s hogy miként szerezték be ezek anyagát. A nyers növényekből készült és kéznél levő száraz anyagból összeállított hangszerek sokasága mellett cseréphangszereket, a háznál található, hangot adó tárgyakat tartalmaz ez a gyűjtemény.4 A múzeum egyszerű, mázatlancserép-hangszereket őriz István Lajos munkáiból és szépen formált apró edényeket a szintén korondi Koszta Magdolna fazekasmestertől is.
A székelyvarsági gyermekjátékok együttese Váczi Mária művelődésszervező és szociológus 1990-es évek közepén folytatott kutatói-gyűjtési tevékenységének köszönhető. Ezek legszínesebb csoportját alkotják az egyszerű hangszerek, de vannak mellettük járművek, bábuk, bútorok, labdák és fegyverek.5
A szülőföldjüktől elszakadt, Egyházaskozáron élő bukovinai székely asszonyok fokozottan emlékeznek gyermekkoruk játékaira és az ünnepeket kísérő szokásokra. Az intézmény életének húsz esztendejében számtalanszor ünnepeltük együtt a karácsony közeledtét, ilyenkor viseletbe öltözve idéztek fel népmeséket, játékokat és hagyományos szokásokat a műhelyfoglalkozások vendégeinek. A gyűjtemény több darabja kezük munkáját is őrzi, melyek közül kiemelkedik egy ünnepi viseletbe öltöztetett, rongyból készült babapár.
A magyarországi játékszerek történetének szép szakaszát jelenti a 19. század művészi háziiparának alakulása, melynek során az Erdélyrészi Iparfejlesztő Egylet az országban másodikként nyitotta meg fafaragászati tanműhelyét Bánffyhunyadon 1877-ben. Az egymást követve megnyíló szakiskolák a 19-20. század fordulóján már rendszeresen szerepeltek a hazai iparmű-kiállításokon és vásárokon. Ezekben az évtizedekben művészek és művészetelméletírók fogalmazták meg szerte Európában a gyermekek környezetének nagy jelentőségét és terveztek számukra bútort, hazai ihletettségű játékokat, gazdagon és szépen illusztrált mesekönyveket.6
A 20. század első évtizedeinek hazai iparművészetéről - tárgyi emlékek hiányában - elsősorban írott forrásokból értesülhetünk. Kivételes öröm és szerencse, hogy Grabowieczky León munkásságának tárgyi és írott emlékei fennmaradtak számunkra, melynek anyagából nem csupán egy műhely működését tudjuk rekonstruálni, hanem az azt megelőző eszmékről, gondolatokról is születhetnek elképzeléseink. Amennyiben láttuk a korábbi iparművészek -Wessely Vilmos, Juhász Árpád, Undi Mariska - játékszereit, vagy mindezek hiányában a róluk készült fényképfelvételeket a korabeli Magyar Iparművészet közlönyben, emellett olvastunk a 19- század második felében alakult játékkészítő műhelyekről, azonnal szembeötlenek hasonló vonásaik.7 A játékok erős kötődése a népi kultúra tárgyi és szellemi hagyományaihoz, valamint a nép díszítőművészetéhez, természetesen a készítő művészek egyéniségén átszűrve, a párhuzamok ellenére is újat alkotva.
Grabowieczky León egykori fajátékkészítő műhelyének fennmaradt dokumentumai páratlanul gazdag mintát hagytak az utókorra.8 Ezek festett, készre kivitelezett játékszerek, melyek minden részlete körültekintő és gondosan előkészített kézi munka. Mellettük csupasz, de már összeállított tárgyak, valamint faelemek, talpak, kerekek, melyek összecsavarozására még nem került sor. Ezeken kívül a játékszereket ismertető kész tervrajzok, fekete grafitmunkák, vagy színes ceruzarajzok és áttetsző papírra felírt elemek, melyek a tárgyakat díszítő motívumok azonos témára készített számtalan variációi. Gyönyörűen kivitelezett részminták erős kartonpapírból, vaslemezből és a festés külön műveletére elkészített papírsablonok, melyek mindegyike csupán egy kicsiny részt foglal magába az egészből, éppen csak annyit, amennyit egyetlen tárgyra azonos színnel kellett festeni. A fennmaradt üvegnegatívok is igen értékesek, általuk a játékszerek egy teljesebb világába tekinthetünk be. E sablonok és minták egy olyan tehetségű és felkészültségű ember munkájáról beszélnek, aki hatalmas fantáziával, emellett mérnöki pontossággal készítette elő a játékok mintáit.
Grabowieczky León 1881. február 2-án született Budapesten, s itt hunyt el 1968-ban. Családjának élete, sorsa legendába illő, mint az a történet is, melynek során lengyel főhercegi származású édesapja Pestre került, aki később itt nősült meg, erdélyi magyar leányt vett el feleségül. Grabowieczky León tanulmányait Zilahon végezte, majd visszatért Budapestre, ahol a fővárosi Iparrajziskola növendéke volt. Ifjú tanárként a szamosújvári Állami Főgimnáziumban kezdte hivatását. Munkája mellett a Vöröskereszt Egyletbeli jótékonysági tevékenysége kapcsán különösen sok hadiárvát támogatott, melyről a korabeli Szamosújvári Napló rendszeresen beszámolt. A gyermekek számára egy valóságon kívüli tündérvilágot kívánt teremteni, mely gondolat szolgált alapjául a későbbi játéktervezői-készítői tevékenységének. Ekkor formálta meg az első darabokat, puha nyárfából, melyeken finom tűpettyek együttese alkot virágos ornamentikát. Ezek voltak a „szamosújvári eredetiek", ahogyan egy nyilvántartásban megjelölte őket, könnyű, kézbe illő szép tárgyak, anyaguk, formájuk és díszítésük teljes egysége uralkodik rajtuk.
Kapcsolatok, párhuzamok után keresgélve, a játékok között kutatva, feltétlenül felmerül bennünk a falusi vásárok hangulata is, mozgalmas és élénk színességében, tarka forgatagában, ahol a festett fajátékok mellett a valaha jelképes formájú mézeskalács-bábok már olyan egyszerűen formált közérthető szimbólumként jelennek meg, mint a szív, a huszár, a baba és a különböző állatok figurái. A Grabóka-játékok első tervrajzai között szép emlékszíveket is találunk, fából kifaragva, mellettük más emléktárgyakat, melyek leány- és fiúalakokat, galambokat, szívből kinőtt koronát ábrázolnak oly módon, hogy a leányalak hajfürtjei, szemének, szájának körvonalai mind egy egységes ornamentika külön elemei, melyeket a szecesszió stílusában született épületek majolikadíszeihez hasonlíthatunk. Színei zöld, lila, barna, kék, egy másik darabon pedig piros, kék, sárga és fekete.
Grabowieczky León 1919 novemberében költözött Budapestre, ahová családjával együtt menekült. A X. kerületi, kőbányai Szent László Magyar Királyi Állami Főgimnáziumban tanított 1938-ig, nyugdíjba menetelének évéig.9 Szamosújváron igen csinos összeget kaptak távozásukkor, a család ebből vagy ennek segítségével kívánt lakást vásárolni. Az összeg rendeltetése azonban mégis más lett, mikor azt Grabowieczky León maradéktalanul játékműhelyének megalapozására költötte. A műhely a gimnázium épületében működött.
Grabowieczky León első elképzelései játékairól síkban, rajz formájában jelentek meg. Itt nincs helye a tárgyak térbeliségének, ezek szép rajzok, ahol az egyszerűsített ornamentika túlburjánzó jelenléte, díszítő szerepe a fontos, sok-sok magyaros ízű virágmotívum a szecesszió hajlékony vonaljátékával. Játékrajzai egyenként is elárulják, hogy teremtőjük képzeletében egy gazdag és teljes világ szüli őket, melyben együtt van a gyermek lelke, a népmesék világa és a népművészet motívumkincse. Mindennek varázsát Erdélyből hozta, erre utalnak a játékok választott témái és ennek megfelelően írnak róla a korabeli napilapok is.
A „Grabóka"-játékok 1920-ban kaptak törvényes védőjegyet, többségük 1920-1925 közötti években született. E fából készült tárgyakat felépítésük szerint két nagy csoportba oszthatjuk. Az egyik csoportba tartoznak az egyszerűbb, lapos figurák, melyek egyetlen, vékony falemezből vannak körülvágva, míg a játékok másik együttesét képezik azok a tárgyak, amelyek felépítésüknél fogva helyzetük változtatására képesek. Ezek általában három egymás melletti lemezréteg összeillesztésével épülnek fel. A középső rész képezi a játéktárgy testét, melyre azután kétoldalt kicsiny csavarokkal vannak ráillesztve a végtagok. Az alakok így karmozdulatokat képesek végezni, sőt lépéseket is tehetnek. Az ilyen típusú játéktervek száma meghaladja a százat is. Legnagyobb részük állatok mesebeli alakjai, egyiknek-másiknak gyakran több változata is létezik. így készült Táncos nyúl, Ugró nyúl, Víg nyúl, Nagy futó nyúl, Kis futó nyúl, Tudós nyúl. Az emberalakok száma nem nagy. Ismerünk magyar fiút és leányt, magyar és román parasztot, mosónőfigurát, vörös és fekete ördögöt, baktert, zsokét, bokszolót és tornászfiút. E munkásság során születtek oly tárgyegyüttesek is, melyek bizonyára ritka, ünnepi darabok lehettek, így díszes lovas kocsi befogott lóval, szintén ló lovasával, tojásos kocsi, melyet nyúl vagy kakas húz, medvetáncoltató medvéjével, hindu a tevéjével.
Az ember- és állatfigurák kivágott, festett falapokon állnak, melyek sokszor kicsiny kerekeken gurulnak. Némely játéktárgy igen gazdag színvariációk tervezésére ihlette készítőjét. Ilyen Szent Miklós alakja, melynek számos színterve született. A Gót Mikulás-nak csupán nyolc változata létezik, a Magyar nagy és kis Mikulások újabb variánsokkal rendelkeznek, leggyakoribb színei a sárga, vörös, kék, zöld, viola, narancs, ezüstszürke, barna és fehér, valamint ezek különböző árnyalatai. E játékszerek technikailag alkalmasak voltak a sokszorosított gyártásra, azok mégis mindvégig egyedi, művészi értékű darabjaiban, a kéz munkájának nyomaiban őrizték meg szépségüket.
A X. kerületi kőbányai Szent László Magyar Királyi Állami Főgimnázium 1937-1938. tanévről szóló értesítőjében búcsúzik tőle. „...Kiapadhatatlanul leleményes volt a magyaros elemek kieszelésében... A művészi szépet bevitte a gyermekjátékokba is: a játékkészítést iparművészetté emelte. Művészi értékű, magyaros díszítésű mozgatható játékai révén a Grabowieczky név hazánk határain túl is ismertté lett. Szeretettel említik róla, hogy gyönge, törékeny ember, mégis, ...ha a magyar felszabadulás gondolata szóba kerül, felejti betegségét és mindenkit megszégyenítő lánglobogással lelkesedik az érte való harcra."10
Grabowieczky León fennmaradt iratai, játékai és képes dokumentumai 1981-től kezdődően, fokozatosan kerültek a Szórakaténusz Játékmúzeum és Műhely birtokába. Ahogyan évről évre rajzolódnak körül játékkultúránk eddig ismeretlen szakaszai, úgy növekszik ezen életmű jelentősége a gyűjteményben, de játéktörténetünk egészében is. Reméljük, hogy mindez egyszer fontos részévé válik a mai játéktervezés egyelőre még lassan alakuló képzésének is.
IRODALOM
HERICH Károly
1885 Háziipar. 1885-ös Országos Kiállítás. Budapest.
ISTVÁN Lajos
1994 Korondi gyermekhangszerek. Szerk.: dr. KRISTON VÍZI József és SZAKÁL Aurél. Kecskemét.
KALMÁR Ágnes
2002 A Szórakaténusz Játékmúzeum és Műhely gyűjteménye. Kecskemét.
NÁDAI Pál
1911 A gyermek. I—II. Budapest.
PASTEINER Gyula
1885 Művészi ipar az országos tárlaton. Művészi Ipar. 137.
VÁCZI Mária
2001 A Szórakaténusz naplójából 1981-2000. Kecskemét.
VÍG Albert
1932 Magyarország iparoktatásának története az utolsó száz évben. Budapest.
*** A Szent László Magyar Királyi Állami Főgimnázium Évkönyvei. Budapest. 1919-1938.
Az 1896-iki Ezredéves Országos Kiállítás Általános Katalógusa. Budapest.
Az Országos Magyar Iparművészeti Társulat jubiláris kiállítása, (katalógus) Budapest. 1925.
Különfélék. Házi Ipar Lapja. 1877.
Magyar Iparművészet. Budapest, 1897-1930.
Művészi Ipar. Budapest, 1885-1897.
|
|