|
|
A Kisalföld (és ezen belül annak szlovákiai része, amit a szlovák geográfia Duna menti síkságnak jelöl) sajátos helyet foglal el a Kárpátmedence népi kultúrájában. Miközben a Kárpát-medence északnyugati kapujaként is szokás emlegetni (hiszen ide, a Dévényi kapun keresztül, nem kis mértékben éppen a Dunán érkeztek meg elsőként a különféle nyugati kulturális hatások), egyaránt kapcsolódik a pannon térség (tehát nagyjából a Dunántúl), a szlovák hegyek és az ún. Palócföld kultúrájához. Mindeközben településtörténetileg is rendkívül sokrétű, etnikailag is meglehetősen tagolt vidékről van szó. Ez a több irányú (gazdasági, kereskedelmi, kulturális stb.) kapcsolatrendszer visszatükröződik a térség egész népi műveltségén is. A tradíció és innováció, a természetföldrajzi adottságok, a helyi hagyomány és a szomszédos területekről behozott gazdasági vívmányok (újszerű munkafolyamatok, modern eljárások, eszközök, gépek) együttesen határozták meg a vizsgált terület gazdálkodását is.
Ennyit a tudomány nagy általánosságban már korábban is tudott, viszont a problematika részletekbe menő ismeretéhez megfelelő mennyiségű és minőségi adatokkal nem rendelkeztünk. Mélyfúrás-szerű vizsgálódásokra volt tehát szükség. Fehérváry Magda kezdeményezésére négy kisalföldi múzeum (a dunaszerdahelyi, érsekújvári, galántai és komáromi) munkatársai, kiegészülve néhány önkéntes gyűjtővel az 1980-as évek közepén dolgozták ki A kisalföldi hagyományos gazdálkodás című hosszú távú kutatási programot, amelynek célja olyan reprezentatív kutatópontok kiválasztása volt a négy múzeum tevékenységi körzetében (akkori járásaiban), amelyek összesítve az egész térség gazdálkodásának is hű képét adják. Ily módon került sor 1987/88-ban a nagyhatárú, szántóföldi földművelésre berendezkedett, nagy múltú állattartással, ártéri rétgazdálkodással, tanyás településszerkezettel rendelkező Gúta hagyományos gazdálkodásának a kutatására. Az eredmények (külön magyar és külön szlovák kötetbe rendezve) 1992-ben láttak napvilágot a Csehszlovákiai Magyar Néprajzi Társaság, illetve a komáromi Duna Menti Múzeum kiadásában (Fehérváry 1992; Fehérváryová 1992). 1989-ben a homlokegyenest más etnikai gyökerekkel rendelkező, más településszerkezeti, gazdálkodási képet mutató, alsó-ipoly menti Leieden, majd az 1990-es évek elején a csallóközi Vásárúton kutatott a munkacsoport (a lelédi anyag azóta, a Szlovákiai Magyar Néprajzi Társaság kiadásában meg is jelent: Liszka 1994). Ezt követően a kezdeti lendület megtorpanni látszott, mígnem Danter Izabella kézbe nem véve az irányítást, a mátyusföldi Farkasdon és Negyeden megszervezte a kutatási program folytatását. A kutatógárda időközben részben kicserélődött ugyan, de alapvetően az eredeti szempontok szemmel tartása mellett folyt e kettő, szorosan egymás mellett elterülő, település hagyományos gazdálkodásának a vizsgálata. Ezzel a Kisalföld egy megint más jellegű, a zöldségtermesztésre és -árusításra szakosodott településtípusának gazdálkodási rendszeréről kapunk egy részletekbe menő képet. Jelen kötet a részletes eredmények iránt érdeklődő szakemberek (és nem kis mértékben a helyi érdeklődők) számára jelent majd csemegét.
Végezetül engedtessék meg a jövőbeni feladatokra is utalni. Ahhoz, hogy az egész program értékelhető legyen, be kellene fejezni a vásárúti félbemaradt (?) kutatást, illetve az eredményeket meg kellene jelentetni. Hogy az egész északi Kisalföldről átfogó képet kaphassunk, annak északnyugati részén, tehát valahol Szene környékén (ahol mások voltak a birtokviszonyok, a gazdálkodási rendszer, a termesztett növények stb.) kiválasztott településen is hasonló kutatást kellene lebonyolítani, s végezetül az egész vállalkozást egy tanulmányban (akár külön kötet formájában) értékelni.
Az eddig elvégzett munkához a résztvevőknek gratulálok (sőt, mint a kezdeti szakasz egyik szervezőjéhez illendő módon: köszönetet is mondok), a projektum eredményes befejezéséhez pedig erőt, egészséget, kitartást és további jó ötleteket kívánok.
Liszka József
|
|