|
|
A Kisalföld és a magyarországi felső Duna-szakasz árucsere forgalmában a 20. század első felében tevékeny szerepet játszott Farkasd és Negyed vállalkozó szellemű népe. A farkasdi és negyedi földművesek kocsikkal, ladikokkal rendszeresen eljártak áruikkal otthonuktól mintegy 80-100 km távolságra. A kereskedelemnek az egész évi tevékenységükben központi szerep jutott. 1
A 20. század első felében a két község lakossága a következő terményekkel kereskedett. A télire elraktározott sárgarépát, petrezselymet, krumplit, vöröshagymát február táján átválogatták, felpakolták az 1-1,5 vagonos ladikokra. Egy-két hordó savanyú káposztát is felraktak és vitték a Duna mentére eladni vagy elcserélni. Ugyanezt tették a lovas kocsis cserézők, vásározók is. Június közepétől már szedték az új krumplit, amelynek a városokban (Pozsonyban, Nagyszombatban) biztos piaca és igen jó ára volt. Ebből volt a család első komoly jövedelme. A gazdasági év ugyanezen időszakában Farkasdon, de főleg Negyeden már folyt a kereskedés a káposztapalántával. A környező falukból, olykor Farkasdrol is jöttek kerékpárral, néha kocsival, hogy saját termesztésre vagy elfaluzni vegyenek palántát. A negyedi és farkasdi káposztának mindig igen jó híre volt. A nyári időszakban a környező falvak lakóit dinnyével látták el, amelyet Pozsonyba is szállítottak. A sárgarépát és a petrezselymet augusztusban kezdték kiásni, melyet csomókba kötve árusítottak.
A farkasdi és a negyedi határ legfontosabb cserés terméke a vöröshagyma volt, amelyet leggyakrabban a csallóközi falvakban cseréltek gabonára, leginkább búzára. Az sem volt ritkaság, hogy hagymát cserélni elmentek egészen Párkány, Ipolyság, Léva környékére. A csere szűknyakú szalmafonatú cserés kosárral vagy vékával, később vödörrel történt. Általában 1:1 arányban cseréltek, de a kereslettől és a kínálattól függően az 1:2 arány is lehetett a gabonaféle javára.
 |
 |
| Sárgarépa rendelése Privigyére 1926-ban, Farkasa, GHM E-8089/13 |
A következő cserés és vásáros termény szeptemberben, októberben a kései krumpli volt. Ezt a terményt mindkét faluban, nagy mennyiségben termesztették. Sárga krumplit 1918-ig dereglyével Bécsbe is szállítottak. Késő ősszel volt a káposzta és a zöldség szezonja. Ezeket a vevők már télire vásárolták, ezért a kocsik vegyesen vittek káposztát, sárgarépát, petrezselymet, vöröshagymát. Zöldségből háromezer csomó is felfért egy kocsira. Káposztával leginkább a közelebbi szlovák falvak (Pata, Sopornya) irányába mentek, de a negyedi és a farkasdi gazdák a párkányi és a komáromi vásárokon is mindig ott voltak. 2 Éjjel viharlámpával világítva vitték az árut, hogy reggelre időben érjenek a vásárra, piacra. Ebben az időszakban egy-egy éjszaka és kora hajnalban 70-80 szekér is elhagyta a falut. 3 Szeredi adatok szerint tudjuk, hogy a farkasdi és a negyedi árusok egész évben megfordultak a helyi piacon és a vásárokban. Szekereikkel már június végén megjelentek, korai krumplit, zöldségféléket és hagymát árultak. Augusztusban sárgadinnyéjüket kínálták. Szeptemberben, októberben a kévébe kötött rozsszalmával magasra megrakott szekereikkel tűntek ki a többi árus közül. Októberben pedig nagy mennyiségben a savanyítani való káposztát árulták. 4
 |
| Vöröshagyma eladása a katonaság részére 1918-ban, Farkasd, GHM E-8089/9 |
A halottak napi héten (november 2-a körül) a farkasdiak nem mentek sem piacra, sem vásárba. Megtapasztalták, hogy az általuk bejárt vidékek lakossága körében általánosan elterjedt volt az a hiedelem, hogy az áru, amelyet ezen a héten vettek, nem volt szerencsés, nem állt el az egész tél folyamán, hanem hamar megrohadt. 5 Az úthálózat hiánya és rossz minősége miatt 1918-ig előnyösebb volt a Vágón való közlekedés: a dereglyézés, vagyis a kishajózás. A 20. század elején Farkasdon 30-50 közé teszik a dereglyék számát, Negyeden 80-at említenek. A dereglyéket az ausztriai Linzben készítették és ott helyben vagy a közeli Bécsben lehetett megvásárolni. Korábbi adat szerint egy 1819-es hagyatéki összeírásban Negyeden 10-es Passai Hajóról találunk említést, (lásd 39-43. old.) A gyárban csak a dereglyetestet, a teknőt készítették el, amelyet azután odahaza szereltek fel. A teknőt kb. 200 forintért lehetett megvenni, a fölszerelés is belekerült 100 forintba.
A dereglyék vörösfenyőből készültek, mégpedig nekitermett fenyőfából. Ez azt jelentette, hogy a fenékbordákat a fa törzséből, az oldalsó bordákat a hozzátartozó gyökérrészből egy darabban vágták ki. Az oldalak fenyődeszkából készültek. A dereglyék felső szelére körben félbevágott gömbfákat erősítettek fel, mégpedig a domború oldalával kifelé. Ez az ütődésektől védte a dereglyét. A dereglye végében állt a guliba (kalyiba), azaz a deszkából készült kis házikó, ahol aludni, melegedni, főzni és enni lehetett. Eleinte nyitott tűzhely, később kályha volt benne. Méretük szerint voltak 22-es, 27-es és 32-es dereglyék. Ezek a számok a bordák, vagyis ahogy a Vág mentén nevezték, a bókonyok számát jelezték. Mivel a bókonyok egy-egy méter távolságra voltak egymástól, a 22-es dereglye 22 méter, a 27-es pedig 27 méter hosszú volt. Farkasdon és Negyeden ez utóbbit használták. Erre 4 vagon káposzta is felfért. A 22-es túl kicsi, a 32-es túl nagy és a zátonyos Vágón nehezen navigálható volt. Néhány nagygazda a dereglyére deszkából kátránypapírral fedett tetőt épített. Ezt a típust már hajónak hívták, és 5 vagon káposzta is belefért. Negyeden több ilyen hajó volt, Farkasdon csak hármat tartottak számon. A hajóban a káposzta nem fagyott meg, a tető miatt azonban erre nem lehetett gulibát építeni, és a ki- és berakodás is nehezebb volt. A káposztát ponyvával takarták le, ezen aludtak és subával takaróztak. Főzni, melegedni a hajó közepén, szabadon hagyott vízhányó fölé épített nyitott tűzhelynél lehetett. A farkasdi és negyedi dereglyék részletes leírását a szakirodalom önálló tanulmányban tárgyalja. (Molnár 2002, 220-231) Egy dereglye általában négy gazdáé volt. Az árut a dereglyékre lovaskocsikkal szállították. A káposzta rakodására a magas part és a mély víz volt a legjobb. Ilyenkor az árut kézzel dobálták, vagy lepedőben a hátukon, pallón hordták be a dereglyébe, ahol a szántóföldön már jól kivágott káposztát még tovább tisztították. Olyannak kellett annak lenni, mint a fényes gyöngyszem - mondták. A káposztaszezon általában októberben a váci vásárral kezdődött. Utána következett a Simon-Júda vásár Párkányban, ami egy hétig is eltartott. Esztergomban is jó piac volt. Komáromba a káposztát inkább kocsikkal szállították, mivel a dereglyéket a Dunán a Vágtól a piacig felfelé húzatni kellett volna, és ez anyagilag nagy kiadást jelentett. Az igazi nagy piacot Budapest jelentette. Itt vették a káposztát a kofák, a vendéglők és egyének, de főként a nagy savanyító üzemek. A káposzta mellett vittek zöldséget, sárgarépát, petrezselymet és vöröshagymát is. A piaci körülmények szerint az áru, ha gyorsabban-lassabban is, legtöbbször mindig elfogyott. Volt konkurencia, de a piacot a negyediek és a farkasdiak uralták. Egy őszi szezonban a dereglyék háromszor-négyszer, jó idő esetén még többször is megfordultak. Ha délről fújt a szél, legkésőbb András-napkor (november 30.) még elindultak a dereglyék egy utolsó fuvarral. De ha északról fújt a szél, akkor már a Budapesten lévők is igyekeztek haza. András hazaláss! - ez volt a jelszó. Ha a dereglye öreg volt, s tavasszal újat szerettek volna venni, akkor az utolsó káposztaszállítmányt fástul, vagyis a dereglyével együtt adták el. Ilyenkor a vevővel írott megegyezést kötöttek, hogy a vasmacskát a tulajdonosnak vonattal visszaküldi. Ez ugyanis drága eszköz volt és apáról fiúra szállt. Az üres dereglyék hazavontatása Komáromig vagy teherhajóval, vagy a kisoroszi, tahitótfalui fuvarosokkal, kocsis parasztokkal történt. Az utóbbi esetben a kocsit berakták a dereglyébe, a két ló pedig felhúzta a dereglyét Komáromig, néha egészen Farkasáig. Máskor a dereglyékért Komáromba maguk a gazdák mentek le kocsikkal. A visszatért dereglyéket a Szilvások alatt egy kis öbölben vagy a Rákota erdei öbölben teleltették, ahol védve voltak a jégtől. A dereglyék javítása, szezonra való elkészítése a nyár végén, kora ősszel kezdődött. A nyári árvízzel kiapasztották, vagy kihúzatták a dereglyét a partra, hajlékony fenyőlecekkel és iszpákákkal varrták, majd forró kátránnyal bekenték.
A negyedi és a farkasdi dereglyéseket a vági és a dunai vízimolnárok nem nagyon szívelték. A malmok és a dereglyék veszélyforrást jelentettek egymás számára. A dereglyések és a tutajosok viszont jól megfértek egymással a vizén. A dereglyések sokszor emlegették, hogy ha a dereglye zátonyra futott, nagy szerencse volt, ha tutaj volt a közelben. Ilyenkor nem kellett a káposztát ladikkal kihordani a partra, hanem kézzel átdobálták az odaálló tutajra. Miután a dereglye visszatért a jó vízre, a káposztát visszadobálták a dereglyére.
 |
| Elismervény dinnye átvételéről Raéistorfon (Récse) 1931-ben, Farkasd, GHM E-8089/12 |
A dereglyézés mellékága volt a ladikozás. Farkasdon és Negyeden az un. ladikos kereskedelem nagyon elterjedt volt, s elsősorban a Vág és a Duna mentére irányult. A ladikkal való közlekedés segítségével a folyók partjától 4-5 km-es távolságra fekvő településeket látták el zöldségfélével. Cserés ladikkal egy hónap is eltelt, amíg egyet fordultak. Ilyenkor már az első egy-két rövid fordulóban igyekeztek annyi búzát, kölest és más szükséges terményt (pl. mák, lencse, stb.), sőt tűzifát cserélni, amennyi a család számára fedezte az évi szükségletet. Ezután az eladás a lehetőségek szerint már pénzért folyt. Ha már otthon nem volt saját eladnivaló terményük, a ladikkal nem mentek haza, hanem a Párkányban vagy Esztergomban árusító farkasdi vagy negyedi dereglyékről vettek káposztát, zöldséget és azt hordták szét a környező falukban. A negyedi és a farkasdi káposzta, sárgarépa, petrezselyem és vöröshagyma itt ui. a legkeresettebb áru volt.
 |
 |
| Burgonyarendelés Limbachra 1932-ben, Farkasd, GHM E-8089/7 |
1918 után az új államhatárok megállapításával a dereglyézés és a ladikos csere egycsapásra megszűnt. A kereskedés, a vásározás, az árucsere áttevődött a közutakra. Az egyre javuló útviszonyok következtében a falusi kereskedelem is új életre kapott és hamarosan behálózta az egész északi Kisalföldet. A csere vagy vásár a kemény téli napok és a nagyon sürgős munkák, pl. a tavaszi veteményezés, az aratás, a cséplés idejét kivéve, csaknem egész évben tartott.
A két községben jelentős volt azoknak a termékeknek a sora is, amelyeket a környező falvakból érkezőknek, vagy a felvásárlóknak helyben adtak el. A baromfival kapcsolatos minden adásvétel a gazdasszony feladata és joga volt. A csirkét, az öreg tyúkot megvásárolta a falusi tyúkász. Tavasszal kislibát vásároltak fel a kerékpárokon közlekedő peredi asszonyok. Tojást a Hanza (Hangya) boltokban, ill. a kerékpárokon a falut járó tojásszedőknek lehetett eladni. A fiatal borjút, tehenet a helybeli zsidó kereskedő vagy a mészáros vette meg.
Kirakodó- és állatvásárt minden két hónapban tartottak Farkasdon. A sátrak száma 30 körül lehetett. A negyvenes évek elején viszont csak pár sátorról és néhány gyékényeken edényt és más konyhafelszerelést árusító asszonyról szól az emlékezet. Negyeden az év folyamán egyszer, a búcsú napján (szent Mihály napja, szeptember 29.) volt kirakodóvásár. Ez a falu nagy eseménye volt, amire Farkasdról is sokan elmentek. Az utca két oldalán több száz méter hosszúságban álltak a sátrak, amelyekben szöveteket, készruhákat, lábbelit, konyhafelszerelést, gyerekjátékokat, édességeket, cserépedényt stb. árultak. Ilyenkor kivonult a szórakoztatóipar is: volt itt körhinta, hajóhinta, céllövölde, gyorsfényképész.
Nemcsak Negyed és Farkasd vitte áruit eladni, hanem más, gyakran távoli tájakról is érkeztek ide olyan árusok, akik saját termékeiket vagy speciális szolgáltatásaikat kínálták áruk vagy készpénzfizetés ellenében. Egyik ilyen szolgáltatás volt a kendertilolás. Egészen 1950-ig a kendertermesztés és a kenderrel való munka a vetéstől a fonásig, ill. a szövésig általános volt mindkét községben. A legnehezebb és a legporosabb munka elvégzésére, a tilolásra Cserhát, ill. Zoboralja falvaiból érkező asszonyokat fogadtak fel, akik nem pénzért, hanem a kifésült kócból kapott részesedésért dolgoztak. A főként zsolnai szlovák tutajosok (talpas tótok) kora tavasztól késő őszig fenyőszálakat szállítottak a Vágón a negyedi, a gútai, valamint a komáromi lerakatba, s a közbeeső faluknál is megálltak, leadták a megrendelt fenyőgerendákat és egyéb faanyagot. Ilyenkor közvetlenül tőlük lehetett megvenni a gazdaságban nélkülözhetetlen tárgyakat, pl. kocsirudakat, vendégoldalakat, póznákat, szerszámnyeleket, dereglyékhez evezőket, kormánylapátot, létrát, seprűt, rőzsét tüzelésre, dirib-darab deszkákat, amit a ház körül még használni lehetett. A tutajosok áruikat pénzért adták el, mivel haza mindig vonattal mentek. Bonyolultabb fonású fedett tyúkkosarakat és csirkeborítókat is árultak itt más vidékekről kocsin közlekedő árusok. Egyéb vándorárusok, pl. a meszesek, a fazekasok, a körteárusok az északi hegyes vidékekről érkeztek. A meszesek leginkább Kolonból, Zséréről ponyvás szekereikkel, ősszel és tavasszal jöttek. Meszet vegyenek! - kiabálták. A meszet elsősorban pénzért árulták. A fazekasok 1938-ig jártak. Lekváros fazekakat, nagy cserépfazekakat, színes tányérokat, tálakat, korsókat, poharakat, kuglófsütőket, játéksípokat (fütyülői) árultak búzáért vagy pénzért. Az ún. tótfazekat gyakran szilvalekvárral megtöltve árulták. Gyümölcsöt a Myjava környéki szlovákoktól is szoktak venni, akik szekerekkel hozták a tót körtét, az aszalt almát, aszalt körtét. A szekereket zsúpszalmával kibélelték, hogy a gyümölcs ki ne potyogjon, és le is fedték, hogy meg ne ázzon. Kukoricáért, krumpliért, búzáért, hagymáért cserélték el, 3 vödör körtéért 1 vödör búzát kaptak. s Az ablakosok a hátukon hordott faládában cipelték az ablaküveget, helyben végezték a megrendelt javítást. A drótosok és a köszörűsök évente többször megfordultak a községekben. Jóskának hívták azt az embert, aki fából faragott kanalakat, tésztaszedőt, zsírkeveröt és más kisebb eszközt árult. Az árut a hátán cipelve faluról falura gyalogolt és pergettyűzve hívta fel magára a helybeliek figyelmét. Tavasztól őszig a falukat mindenárusok járták, akiket bosnyákoknak hívtak. Ruhaféléket (sapkát, sálat, zoknit, alsóneműt), más kisebb dolgokat, mint pl. zsebtükröt, fésűt, cipőfűzőt, tűt, cérnát, gombot, patentkapcsot és további hasonló ezernyi apróságot árultak. A vándorárusok, akár szekéren, akár más módon (pl. vonaton) érkeztek, mindenütt éjjeli szállást kaptak, gyakran vacsorára is behívták őket. Volt olyan hely, ahol 5 különböző árus kért és kapott szállást évente többször is.
 |
| Takács Ferdinánd negyedi gazda szekere. Negyed, Néprajzi Múzeum Budapest, F122316. Hofer Tamás, 1956 |
A kereskedő negyediek és farkasdiak nemcsak saját termékeiket árulták, hanem útjaik során megismerkedtek új termékekkel, amelyekre gyakran szert is tettek. A káposzta eladásából kapott pénzért Pesten téli ruhát, háztartási cikkeket, bútorokat vettek, amelyeket dereglyékkel szállítottak haza. 8 Negyed és Farkasd fontos behozatali cikke a széna volt. Annak ellenére, hogy a helyi állattartás számottevően nem haladta meg a belső szükségletet, a viszonylag kis határban nem termett annyi széna, amennyi az egész évi ellátást biztosította volna. 9 Szénát a 15-16 km-re fekvő Gután vettek. Olykor-olykor a télire való almát is a gútai Nagyszigeten szerezték be. 10 Vásárokba legközelebbi helyre Peredre és Gutára jártak. Rendszeresen elmentek azonban nagy távolságokra is. Termékeikkel nem hiányoztak a pozsonyi, szenei, szeredi, nagyszombati, pőstyéni, galgóci, verebélyi, nagytapolcsányi, párkányi vásárokban sem, ahol jelentős vásárlóerőt is jelentettek. Malacokat Gútán-Kisszigeten, Pereden vagy helyben vettek, de hoztak vásározás közben Nyitráról vagy egyéb helyekről is. A lovat, ha kiöregedett, vásáron adták el, olykor a cigányoknak.
A vásárra, cserére rendszeresen járó farkasdiaknak és negyedieknek általában állandó szálláshelyük volt. így gyakran születtek életre szóló barátságok a családok között. A nagymúltú farkasdi és negyedi kereskedelem, ill. cserekereskedelem kiterjedt nemcsak a Kisalföld északi részére és a Duna mellék Budapestig húzódó szakaszára, hanem kisebb mértékben, a Dunántúlra is, mégpedig Győrtől a Bakony aljáig. A leglátogatottabb térség természetesen a Kisalföld északi részének és a Duna mellékének városai, falvai voltak Komáromtól Budapestig. A két falu jellegzetes mezőgazdasági termelési formái alapvetően meghatározták a 20. század első felére jellemző árutermelő életforma kialakulását. A két Alsó-Vág menti község lakosainak életvitelében korán megmutatkozó polgárosodás gyors folyamata is jelentős mértékben ezzel függött össze.
|
|