|
|
1978-ban jelent meg a lendvai és muraszombati Magyar Nemzetiségi Érdekközösség közös kiadásában a Nemzetiségi politika - Nemzetiségi jog című önálló kiadvány. A szerkesztő szándéka szerint olyan összefoglaló jellegű könyvet szeretett volna kiadni, mely „összegzi a szlovéniai magyarság háború utáni ... nemzetiségi alkotmányos és törvényesített jogainak gyakorlati megvalósítását" (Hajós Ferenc). A Szlovén Szocialista Köztársaságban élő magyar és olasz nemzeti kisebbségek jogi helyzetét áttekintő dolgozat után (Varga Sándor) a nemzetiségi bizottság másfél évtizedes tevékenységéről olvashatunk egy hosszabb beszámolót, majd pedig a nemzetiségi érdekközösségek megalapítását megelőző politikai aktivitás folyamatába pillanthatunk be, valamint a már működő érdekközösség szerveinek szervezettségéről kapunk tájékoztatót (Báti Konc Zsuzsanna). Ezt követően az anyanyelvi intézményrendszerekről (tájékoztatás, oktatásügy, könyvkiadás, könyvtárak) kapunk részletes információkat gyakorló szakemberek megfogalmazásában. A Mellékletben pedig néhány képviselőházi határozat található a nemzeti kisebbségek kérdéséről, a kétnyelvű iskolára vonatkozó határozatról, valamint a magyar és az olasz kisebbségek különjogainak megvalósításáról stb. Ezeknek a kiadványoknak a magyarság „politikai nevelése" lett volna a célja, mint ahogy az egyik szerkesztő egy interjúban kifejtette: „... nemcsak az egyszerű, rövid újságcikkekkel, hanem terjedelmesebb ... írásokkal is, ami a nemzetiségben érdeklődést kelthet föl a saját politikai jogainak, céljainak megvalósítására. Ilyen kiadvány a »Nemzetiségi politika - Nemzetiségi jog«, általános áttekintés, érthető nyelven megírva bizonyos adatokkal is, tulajdonképpen arról, hogy a nemzetiségi politikát, a nemzetiségi jogot milyen területeken valósítjuk meg, az oktatástól, a neveléstől az újságírásig..."
A továbbiakban még három olyan jellegű kiadványról kell szólnunk, amelyek hasonló célzattal és tartalommal jelentek meg a 70-es évek végén és a 80-as évek elején. Kétségtelenül ide sorolható a kétnyelvű oktatás 20. évfordulója kapcsán 1979-ben megjelent brosúra, amely a kétnyelvű oktatás jogi, politikai és egyéb társadalmi vonatkozásait tárgyalja (együttélés, híd-szerep stb). A hat hosszabb írás közül négy politikai jellegű, egy a kétnyelvű oktatás jogi és pedagógiai profilját próbálja megrajzolni, egy pedig (Albina Lük írása) a kétnyelvű iskolák tanulóinak beszédbeni magatartásával foglalkozó szociolingvisztikai felmérés eredményeit rögzíti (A kétnyelvű oktatás 20 éve. Lendva, 1979). Ezt a kiadványt követte 1980-ban Varga Sándor: A nemzetiségi bizottság húsz éve című könyve, majd két évvel később Varga Sándor és Hajós Ferenc kétnyelvű, válogatott cikkeket, felszólalásokat és hozzászólásokat tartalmazó szöveggyűjteménye, az Egyenjogúság és alkotó jellegű együttélés. Már a Szlovéniai magyarság jogi és társadalmi-politikai helyzete a II. világháború után című fejezetben utaltunk a nemzetiségi bizottság meghatározó szerepére a kisebbség politikai szubjektummá való fejlődésének folyamatában. E dokumentumok hátteréből kétségtelenül kirajzolódnak annak a küzdelemnek a körvonalai, amelyeket a muravidéki magyarság jogainak érdekében folytattak a kisebbségi képviselők az olasz nemzeti kisebbséggel együtt a szlovén képviselőházban, valamint a két község említett bizottságaiban, nem utolsósorban a szerzők útmutatóul szánták a fiatal generációk számára, mint ahogy egyikük kifejtette: „Azért ítéltük szükségesnek, hogy tudatosítsuk: ezért mind küzdeni kell. És úgy gondoltam, ha látják, hogy jogainkért küzdeni kell, világossá válik, hogy nemcsak a jelen pillanatban érvényes, hanem a jövőben is..." Ugyancsak Varga Sándor a szerzője annak az 1984-ben kiadott monográfia-igényű kiadványnak, amely a szlovéniai magyarok első költőjének, nemzetiségi politikusának mozgalmi és politikai tevékenységét vázolja Vlaj Lajos életútja címmel. A pályarajzból kiderül a sokoldalú egyéniség és jellem önzetlen, a magyarság érdekeinek még az osztályérdeket is alávető, példaértékű magatartása. Példaértékű volt az a törekvése is, hogy már életében megpróbált maga köré gyűjteni olyan tehetséges ifjakat, akikben a megkezdett út folytatóit látta.
Említést érdemelnek még a nemzetiségi találkozókról megjelent brosúrák, amelyekben az ott elhangzott beszámolókból, vitaanyagból és felszólalásokból válogattak a szerkesztők 1979-ben és 1984-ben (A nem zetiségek találkozója Lendván. Lendva, 1979. Szerk.: Varga Sándor).
A Muravidéken megjelent honismereti-helytörténeti-néprajzi kiadványok a valóságirodalom külön fejezetét jelentik. Mint már említettük, az első lépések a valóságirodalom felé még a 70-es évek elején megtörténtek a Lendvai Füzetek című időszakos periodika megjelentetésével. Ennek az eredeti elképzelés szerinti rendeltetése a következő témakörök tudományos-ismeretterjesztő feldolgozása lett volna: közoktatás, gazdaság, általános művelődési tevékenység, a községben működő testnevelési egyesületek tevékenysége stb. A szerkesztőbizottság már ekkor azzal a nem titkolt óhajjal fejezi be a programtervezetet, hogy az évtized végére az időközben felgyülemlett és megjelentetett anyagból sikerül majd egy terjedelmesebb gyűjteményes kötetet megjelentetni Lendva község múltjáról és jelenéről (Lendvai Füzetek 2. sz.). Reményekkel kecsegtetett az is, hogy a 60-as évek végén elszaporodtak a Népújság és a Naptár oldalain a különböző történeti-helytörténeti és honismereti-néprajzi jellegű írások, hosszabb-rövidebb cikkek (pl. az 1968-as és az 1973-as „Naptárakban" Göntérháza és Lendva-hegy múltjáról olvashatunk hosszabb írást Varga Sándortól). Úgyhogy az első helytörténeti könyv megjelentetése nem számított előzmények nélküli vállalkozásnak, hiszen 1979-re egyszerre három település részletes helytörténete készült el. A szerzők, Varga Sándor és Pivar Ella három Lendva-kömyéki település: Dobronak, Göntérháza és Kót krónikáját, földrajzi-természeti viszonyait, közigazgatási és demográfiai jellemzőit, oktatását és egyesületi életét vázolják. A szerzők vallomása szerint a „nagy történelemkönyvekből hiányzó kis történelmet" kívánták megírni, a társadalom mikrostrukturális egységeit, kisebb-nagyobb településeinek történelmét, a közelmúlt eseményeit, amelyek egy kis közösség önismeretének gazdagítását, öntudatának épülését szolgálhatják. A könyvről írott kritikai ellenvetés elsősorban a felölelt témakörök aránytalanságainak szól. Mások az alapos forrásfeltárást és a gyűjtőmunkát dicsérik. Varga dolgozatának inkább a személyes tapasztalatok útján szerzett ismeretek adják meg hitelét, míg Pivarnál inkább a levéltári kutatások és az írott „bizonyítékok", források. Varga szívesebben időzik el a közelmúlt (1945 utáni) történelmi eseményeinél, Kvart pedig a régebbi korok eseményei, feltáratlan történelmi tényei vonzzák. Ezek az ismeretterjesztő, a tudományosság nehézkes ismérveit többnyire nélkülöző művek méltán számíthattak az akadémiai szinthez nem szokott olvasók tetszésére. Talán a nagy érdeklődés buzdította fel a szerzőket, hogy munkájukat folytassák. A második kötet 1982-ben jelent meg a Magyar Nemzetiségi Érdekközösség kiadásában, Varga Sándor, Pozsonec Mária és Pivar Ella: Hosszúfalu, Hodos és Lendvahegy múltja és jelene című könyve. Újdonsága a kötetnek, hogy a már megszokott szerzőpáros egy taggal bővül. Pozsonec Mária néprajzi érdeklődésű: a hosszúfalusi emberek népszokásairól, hiedelemvilágáról teszi közzé a kötetben egy gyűjtésének eredményeit. Ezt a kötetet is, az előzőhöz hasonlóan, jó minőségű illusztrációk, dokumentumok és fotók teszik még vonzóbbá. A három helység helytörténeti feldolgozása a másik két szerző esetében a már megszokott módszerük szerint történik. Pivar a történeti fejtegetést a tanulmány második felében a művelődéstörténet felé tágítja ki: itt olvashatunk első ízben két hodosi (Őrihodos) evangélikus lelkész, Czipot György és Hodosi Kardos János irodalmi, fordítói és nevelő-felvilágosító munkásságáról. Ezt követően hosszabb ideig nem jelent meg egyetlen helytörténeti kiadvány sem, az efféle kutatások mintha rövid időre szüneteltek volna, hisz sem a Naptárban, sem a Lendvai Füzetekben nem jelentkeztek az említett szerzők még résztanulmánnyal sem. Csak az évtized vége felé, 1988-ban jelent meg Varga Sándor tollából Csente történeti krónikája, amelyet - a szerző vallomása szerint - az említett falu vezetőinek és polgárainak unszolására készített el.
Az említett szerzőkhöz 1990-ben csatlakozik Kercsinár Rózsa újságíró, Domonkosfa krónikájával. A pedagógusból lett újságíró rendkívüli gonddal és szeretettel vezeti el olvasóját arra a helyre, amely később fogadott szülőföldjévé vált. (Ő maga pedig méltán érezheti magát „tiszteletbeli domonkosfainak".) Varga Zoltán, a kötet méltatója mutat rá, hogy a kötet sikeréhez - a levéltári kutatásokon túl - a személyes tapasztalat is nagyban hozzásegített: a csaknem két évtizedes tanítói szolgálattevés a faluban. „Az iskolából - mint mindenütt a világban - jól látszanak a helyi társadalom sajátosságai, s a tanító ember, ha gondot fordít rá, egy-egy ilyenfajta összegzéssel igen hasznos szolgálatot tehet az utókornak... A hazai falvak (ti. a magyarországiak - B. L.) megújuló életében is nagy szükség volna mostanság ilyenfajta vállalkozásra. „Önismeret nélkül ugyanis minden döntés nagyobb kockázattal jár " - írja a zalaegerszegi pedagógus. A külalakra is vonzó és szépen illusztrált könyv az általános földrajzi-éghajlati rész után a falu történetének rövid leírásával indul, majd a gazdasági élettel foglalkozó részt követően a falu vallási életének vizsgálata következik. Ebben a fejezetben található a legtöbb művészet- és művelődéstörténeti érdekesség, mely Domonkosfa „ótemplomához" kapcsolódóan hangzik el. A kutatásokból kiderül, hogy a-jelenlegi kápolna elődje valószínűleg 1300 táján épülhetett, s az úgynevezett későromán korból való építészeti emlékek ritkaságai közé tartozik. Szlovénia román kori emlékei között is kiemelkedő hely illeti meg a domonkosfai román kori kápolnát, annál is inkább, mert az említett korszakból csak Szlovénia északkeleti csücskében, a Murántúlon találhatók ilyen jellegű emlékek, az egykori középkori magyar államhoz tartozó területeken. „Épületünk eredetének ilyen meghatározásához szorosan kapcsolódik déli kapujának szobrászati dísze is, amelynek oszlopai közvetlen kapcsolatot mutatnak a jaki templommal, a timpanonban levő oroszlánnak pedig ... a templom tulajdonosának a magyar király iránti hűségét fejezi ki, akinek hatalmát az állatok királya jelképezi" - áll a több szlovén és magyar forrásra is támaszkodó tanulmány egyik megállapításában. Az ötödik, egyben a leghosszabb fejezetben a falu közoktatásáról kapunk átfogó képet. Ebből megtudjuk, hogy Domonkosfának a XVIII. század közepén (1754-es forrás említi elsőként) iskolája van, bár a rendszeres tanítás csak jóval később, a múlt század közepén kezdődött el. Az első iskolaépület pedig 1871-ben készült. A kissé hézagos tényközlést bőségesen kárpótolja az 1945 utáni korszak részletes ismertetése. Szomorú aktualitása is van ennek a fejezetnek, nevezetesen: az a lassú, de következetes létszámcsökkenés a tanulóknál, amelyet előbb összevont tagozatokkal próbáltak megoldani, majd 1981-től a központi Pártosfalván alapított új iskolaközpont megnyitása és az ez időben zajló eltúlzott központosítási törekvések is (csak az első és a második évfolyam maradt meg, valamint az óvoda) a domonkosfai iskola megszüntetését siettették. Figyelmet érdemel a falu művelődését és néprajzi jellegzetességeit tárgyaló rész is. Gondosabb szerkesztéssel, értőbb előszóval még színvonalasabbá lehetett volna tenni ezt az értékes vállalkozást.
Összefoglalónk befejező részében helyet kell szorítanunk néhány olyan tanulmánykötetnek, amelyek a muravidéki valóságirodalmat, illetve tudományos irodalmat gazdagítják, s noha szerzőik származásukat tekintve nem Muravidék szülöttei, de ettől függetlenül nagy szolgálatot tettek -főleg történeti és művelődéstörténeti téren - az itteni magyarság öneszmélésének, identitástudata kialakításának.
Az első helyre kívánkozik az 1981-ben megjelent Lendva község közleménye című gyűjtemény, mely a jugoszláv népek és nemzetiségek felkelésének, a Szlovén Népfront megalapításának 40. évfordulójára jelent meg a községi ünnep rendezvénysorozatának kitüntetett jelentőségű eseményeként. A kétnyelvű kiadvány történeti részében az őskortól 1945-ig olvashatunk színvonalas tanulmányokat több szerzőtől, a szintézis igénye nélkül. Ludvik Olas, Irena Savel, Iván Zelko, Iván Sedej és Stefiin Fticar történeti tények és régészeti emlékek tükrében egy-egy kor neves történeti személyiségeit, történelmi eseményeit villantják fel. A külsőleg is szép kötetet számos jó minőségű illusztráció díszíti. A történeti, egyben a legminőségibb részt a gazdaság, a politika, a kereskedelem, az oktatás, a közművelődés, az egészségügy és a sport területét érintő összefoglalók követik hazai tisztségviselők, pedagógusok, közgazdászok és gazdasági szakemberek közreműködésével, számos statisztikai adattal, a tudományos felmérések eredményére is támaszkodva.
1983-ban jelent meg Anyanyelvünkért címmel az a gyűjtemény, amely a Népújságban és a muraszombati rádió magyar nyelvű műsoraiban elhangzott, közzétett nyelvművelő írásokat tartalmazza. Mint ismeretes, e két médium 1970-től helyet biztosított a maribori Pedagógiai Akadémia mindenkori magyarországi lektorának, hogy nyelvművelő célzattal írott cikkeit közzétehesse. Az Anyanyelvünkért ezekből közöl válogatást, kibővítve azokkal a hazai szerzőkkel (pl. Varga József, Szomi Pál), akik szakmájukból kifolyólag élénk figyelmet tanúsítottak íróként és pedagógusként egyaránt a muravidéki magyar nyelvjárás és nyelvállapot iránt. A leggyakrabban előforduló szerzők Gadányi Károly, Vörös Ottó és a kötet szerkesztője, Guttmann Miklós.
Megkülönböztetett figyelmet érdemel a közös tudományos felmérés, amelyet a ljubljanai Nemzetiségkutató Intézet és a budapesti Állami Gorkij Könyvtár munkatársai végeztek, és a kutatás eredményeit tartalmazó két vaskos kötet mindkét nyelven való megjelentetése (1985-87-ben). E kutatásoknak mindkét fél nagy jelentőséget tulajdonított, hiszen a maga nemében európai viszonylatban is az első olyan vállalkozást jelentette, amelyet két ország kutatói végeztek egymás országában, nemzetiségi területen. A közös kutatás célja pedig: „... A Kelet-Közép-Európában élő népek és nemzetiségek jobb megismerése, a (még) közöttük lévő ellentétek feloldása, a megértés és barátság erősítése egymásra utalt nemzetek és nemzeti kisebbségek között." A kutatáson egy szlovén település (Felsőszölnök - Gomji Senik) sokoldalú szociológiai vizsgálatát (demográfia, gazdasági és általános művelődési helyzet, oktatásügy, tájékoztatás stb.) végezték el. A szerzők kritikusan szólnak egyes társadalmi jelenségekről, a kétnyelvűségből származó problémákról és gondokról. De nemcsak megállapítanak, hanem a legtöbb esetben megoldást is kínálnak. E kutatócsoport egyik tagja, a budapesti Székely András Bertalan ez -idő tájt kezd intenzívebben foglalkozni a kisebbségi sorsban élő magyarság problémáival, főleg a jugoszláviai, ezen belül is a legkisebb számú szlovéniai magyarsággal. Tudományos érdeklődésének első írásos megnyilvánulásai a Világosságban közzétett Nemzetiségi jogok és meg valósulásuk Szlovéniában (1984/3. sz.) és a Naptár 1986-ban megjelentetett Mura-vidék című tanulmánya. Ezt követően ez a „kapcsolat" szinte rendszeressé válik.
A tájjal és az embereivel való kapcsolatról ezeket írja: „Mint a szlovéniai magyar kisebbség szociológiai vonatkozásait vizsgáló társadalomkutató (s ez utóbbi időben a politika munkása) szoros kapcsolatba kerültem e táj népével... Nem túlzás, ha szinte második szülőföldemnek nevezem ezt a földet, s így »tiszteletbeli muravidékinek« tekinthetem magam." Első interjúkötetében a Varga Sándorral folytatott beszélgetéseket rögzíti abban a reményben, hogy ezekből a muravidéki magyarság utolsó fél évszázadának a története, az itteni magyarság társadalmi és jogi helyzete is kiviláglik. Az „...ezért mind küzdeni kell" című könyv elsősorban tisztelgés a szlovéniai magyar közéleti személyiség előtt, de törlesztés is nemcsak Varga Sándornak, hanem „kibocsátó közösségének is". „Ahhoz, hogy a földrajzi fekvésből s az itt élő magyarok számbeliségéből adódó hátrányos helyzet legalább csökkenthető legyen, hiteles adatokat kell az érintett nemzetek asztalára tennünk. Csak így követheti a valóságfeltárást a cselekvés, s ekképp lehet kölcsönös a forgalom ama sokat emlegetett, de folyamatos »statikai megerősítést igénylő hídon..." A kötet az Illyés Alapítvány támogatásával jelent meg Szombathelyen 1990-ben.
1992 őszén jelentette meg A Rábától a Muráig (alcíme: Nemzetiségek egy határ két oldalári) címmel tanulmánykötetét a Püski Kiadónál. Ebben a különböző magyarországi, vajdasági, hazai és tengerentúli folyóiratokban, újságokban elszórtan megjelent tanulmányait, hosszabb-rövidebb cikkeit, tudósításait teszi közzé, azokat, amelyek közvetlenül vagy közvetve a Rába-vidéken élő szlovén kisebbség és a Szlovéniában élő magyar kisebbség társadalmi-politikai, történelmi és jogi helyzetét veszik nagyító alá.
Ezekután szóljunk néhány szót a kötet felosztásáról, szerkezetéről. Az első részben a szlovének közösségi életének néhány aspektusát villantja fel a szerző. Tételesen foglalkozik a hídépítő, költő és műfordító Pável Ágoston munkásságával a centenárium kapcsán, kiemeli honismereti tevékenységének úttörő szerepét. A fejezet záró részében hosszabb tanulmányt szentel e kis népcsoport oktatásának, kulturális fejlődésének, illetve tájékoztatásának, tömegkommunikációjának. A Magyarok Szlovéniában című fejezet mind sokszínűségben, mind terjedelemben meghaladja az azt megelőzőt. Témaválasztásában is változatosabb, hiszen felöleli a történelem, a hitélet, a helytörténet, s nem utolsósorban a nemzetiségi jogok és a nemzetiségi politika egy-egy jellemző mozzanatát, fejezetét. Tanulmányok, hosszabb-rövidebb reflexiók és recenziók váltogatják benne egymást. A zárófejezet, a Közös dolgaink már címében is jelzi a szintetizálási törekvést: az anyaország és a határokon kívül élő magyar kisebbség viszonyát villantja fel oly módon, hogy fény derül az interkulturális és az államok közötti viszonyokra is. A különböző rendezvényekről, bemutatkozásokról szóló beszámolókon kívül a záró tanulmány az új magyar kisebbségpolitika és a kisebbségvédelem intézményrendszerének vázolására tesz kísérletet. A könyv megjelentetését sürgette az időközben megváltozott nemzetközi helyzet is, ahogy ezt az utószóból megtudjuk, nevezetesen az, hogy a térségben új államalakulatok jöttek létre, többek között a független szlovén állam. A szerző és a kiadó nem titkolt szándéka a felmutató és példaértékű szlovén nemzetiségi-kisebbségi politikai gyakorlat propagálása mellett a ködoszlatás is.
A muravidéki magyarság történetével, művelődéstörténeti értékeivel foglalkozó irodalom az utóbbi években több tudományos igényű munkával gazdagodott. Főleg a 70-es évek elején, a 400 éves lendvai nyomda évfordulója kapcsán. Ebből az alkalomból Újvidéken 1974. áprilisában a Hungarológiai Intézet szimpóziumán több előadás is foglalkozott a XV. századi lendvai nyomdászat jelentőségével (Borsa Gedeon, Csáki S. Piroska). A tanácskozás eredményei azonban csak késéssel és kerülővel jutottak el a muravidéki olvasókhoz. Később, a 80-as években is izgatták a régi magyar nyomtatványok az irodalomtudósok fantáziáját. Tantalics Béla és Németh János tanulmányai a lendvai nyomdászati termékekről szinte egy időben jelentek meg a Naptár 1987-es évfolyamában. Ezt követte 1988-ban Tantalics Béla: Lendva kulturális emlékei a 16. század második feléből című könyve, amelyben Hoffhalter Rudolf vándornyomdász tevékenységét kíséri nyomon. A fiatal nyomdászfiú, apja, az ugyancsak tekintélyes Hoffhalter Ráfáel halála után, az üldöztetések elől menekülve Erdélyből a Bánffyak birtokára, Alsólendvára kerül. „Hoffhalter Rudolf, mint meggyőződéses reformátor, biztosan tudta, hogy a könyv a leghatásosabb eszköz a reformáció szolgálatában. Nem véletlenül nevezte az övéhez hasonló korabeli nyomdát »vándorló szöszéknek« Gyulai Farkas" - írja. Az 1552-1574-ig tartó időszak alatt nem kevesebb, mint hat írásműve született Lendván - a régi magyar irodalom jelentős alkotásai -, ezek közül négy keletkezése után hamarosan nyomtatásban is megjelenik Hoffhalter nyomdájában. A szerző - mint ez a bőséges bibliográfiából kiderül - a magyar, a szlovén és a horvát szakirodalom nagyjaira támaszkodva alakítja ki sajátos szintézisét, részletekbe menő aprólékossággal tárgyalja e nyomdatermékek nyomdászati és irodalomtörténeti jelentőségét, általános magyar kultúrtörténeti szerepét. Tantalics azonban nem elégszik meg ennyivel: elkíséri Hoffhaltert a Lendva tőszomszédságában lévő Szent Ilonára (ma Senkovci), ahová valószínűleg II. Miksa császár tilalmi rendelete után kellett menekülnie. Itt a szigetvári hős fia, Zrínyi György pártfogásába kerül. Az itt kifejtett munkásságáról egyetlen, több példányban is fennmaradt, horvát nyelvű könyv tanúskodik, amely a Werbőczy-féle joggyűjteményt tartalmazza, 1574-es kiadási évvel. Nyomdászunk feltehetően több könyvet is nyomtatott új tartózkodási helyén, a Zrínyieknél, amelyekről egyes források tanúskodnak, de ezek a tárgyi bizonyítékok hiányában inkább feltételezések, mintsem tudományos megállapítások. Tény az, hogy Hoffhalter három évvel később már Debrecenben nyomtat. Elköltözésének okát a szerző a királyi parancs érvényességén túl a nyugtalanító hadiállapotokban látja, a török állandó zaklatásának kitett vidék távlati lehetőséggel nem kecsegtetett az ambiciózus fiatal nyomdász számára, ezért 1577-ben már Debrecenben találjuk, ahova nem egyedül jön, hisz magával hozza „muraközi segédjét" is, Csáktornyai Jánost. Az értékelés záradékaként a szerző a lendvai irodalmi tevékenység két meghatározó személyiségének, Kultsárnak, a prédikátornak és Hoffhalternek, a nyomdásznak a tevékenységét ekképpen összegzi: „Szakmájának alaposan képzett, igényes mestere volt, tehetségét nagyhírű apjától örökölte, szaktudását tőle tanulta... Ő is bekapcsolódott korának nagy szellemi küzdelmeibe. Egész pályáját az új kor szellemi irányzata, a reformáció haladó eszméinek a szolgálatába állította... Kultsár tanító szándékú írásait a művészi igényt képviselő Hoffhalter kitűnően öntötte formába. Közös munkájuk 400 év távlatából is becses hagyaték. Az utánuk fennmaradt könyvek értékes irodalmi, művelődéstörténeti emlékek." Tantalics könyvét a fent vázolt erények, a lendvai nyomdászat és a nyomdászati termékek XVI. századi dicső fejezetének sokoldalú bemutatása avatja alapművé, a régi magyar nyomtatványok és irodalmi termékek iránt érdeklődő tudósok és laikusok egyformán haszonnal forgathatják.
1992-ben jelent meg az a vaskos, murántúli népdalokat tartalmazó énekeskönyv Horváth Károly gyűjtésének anyagából, amely az Átimennék a Murán címet viseli. A szerző Lendva tőszomszédságában él a határ túlsó oldalán, Lentiben. Mint a bevezetőben elmondja, idestova már negyedszázada gyűjti a muravidéki népköltészeti alkotásokat. Különösen 1983-tól vált ez a gyűjtőmunka rendszeressé, amióta a szerző a muravidéki népdalkörök mentorálását, vezetését is végzi. Az időközben felgyülemlett anyagból (közel 800 dal közül) válogatta ki azt a 226 dalt és 60 variánst, amelyek helyet kaptak a gyűjteményben. „Örvendetes - írja ezekről a dalokról -, hogy van közöttük ősi stílusú népdal is, melyeket az ötfokúság, az ereszkedő dallamvonal jellemez, a többsége azonban új stílusú, melyeknél legszembetűnőbb az első és az utolsó sor azonossága. Elnézőbb voltam a balladáknál. Ezek nagy részének dallama még kiforratlan, szövege történésszerű..." A gyűjtemény megjelentetésében kettős szándék vezérelte a szerzőt: egyrészt, hogy ezt az értékes dalkincset megmentse az enyészet karmaiból az utolsó órában (e pótolhatatlan néprajzi gyűjtőmunka a Muravidéken jóformán még el sem kezdődött), másrészt a szlovéniai magyarságnak, a dalt kedvelő embereknek olyan könyvet adni, amiből sokan és sokat énekelnek, és amely közvetlenül is „segíti őket abban, hogy a magyar szó, a magyar népdal örökre megmaradjon e tájon". A reprezentáns kivitelben készült könyv a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Muravidéki Magyar Nemzetiségi Közösség közös kiadásában jelent meg.
Az irodalom- és művelődéstörténeti jellegű tudományos kutatásoknak, mint többször megjegyeztük, a Muravidéken még nincsenek kialakult hagyományai. A Maribori Egyetem Pedagógiai Karának Magyar Nyelv és Irodalom Intézetében is csak az utóbbi években indult meg a rendszeres tudományos kutatómunka. Ennek egyik bizonyítéka a tanszék tanárainak jelenléte a különböző tudományos tanácskozásokon és a különböző tudományos folyóiratokban, kiadványokban, idehaza és külföldön. Az ezeken szerzett szervezési tapasztalatok bátoríthatták fel a tanszék dolgozóit, hogy Corvin Mátyás halálának 500. évfordulójára tudományos tanácskozást szervezzenek. Az 1990. novemberében megrendezett kétnapos szimpóziumon húsznál több előadás hangzott el Mátyásnak, az igazságosnak történelmi, művelődéstörténeti szerepéről, a nagy király személye köré fonódó legendáról, mely termékenyítőleg hatott a szlovén népköltészetre, hasonlóképpen az irodalomra is. Az igazságos Mátyást a szlovén nép is sajátjának tekinti, s ez elsősorban történelmi okokkal magyarázható. Különben mivel lehetne indokolni, hogy Corvin Mátyás magyar király olyan szlovén népdalok és népmesék hősévé vált a történelem folyamán, amelyeknek általános jelentőségük van. A szlovén tudósok a Mátyás-mítosz néprajzi-történeti hátterével foglalkoztak, a nagyszámú magyar szakember, tudós tekintély Mátyásnak és korának általános művelődéstörténeti kisugárzásával, más népek és nemzetek számára friss ismeretekkel gazdagítva a humanista Mátyásról szóló szakirodalmat. A tanácskozáson természetesen a nyelvi és egyéb magyar-szlovén párhuzamok vizsgálatára is kitértek, így Pável Ágostonról, a magyar-szlovén kapcsolatok úttörőjéről is szó esett. A tanácskozás teljes anyagát tartalmazó brosúra 1991-ben látott napvilágot a testvérintézmény, a szombathelyi Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola nyomdájában, az anyanemzet támogatásával. A szerkesztés Varga Józsefnek, a maribori magyar tanszék vezetőjének és Molnár Zoltán lektornak a munkája.
Az elmondottakból talán világosan kitűnik, amit az itteni értelmiség már régóta tud, nevezetesen, hogy a hazai tudományosság és a tudományos irodalom csak az anyaország és a többségi szlovén nemzet sokoldalú támogatásával jöhet létre. Ezt azért szükséges hangsúlyozni, mert a múltban gyakran előfordult, hogy nemcsak politikai döntésekben, de a tudomány területén is több esetben (pl. a kétnyelvűségi ügyekben) úgy érezhette magát - joggal! - a magyar értelmiség, hogy ismét „róla, de nélküle" értekeztek. Így volt ez olyan esetekben is, amikor megfelelő szakember állt rendelkezésre a kisebbség köréből. Meggyőződésük, hogy a hazai értelmiség bevonása által a magyarságkutatás jóval előbbre tartana, mint jelen esetben...
Már a Naptárnak, a szlovéniai magyarok szemléjének a vizsgálatakor megjegyeztük, hogy nemcsak irodalomtörténeti, de tudománytörténeti szempontból is rendkívüli szerepe volt ennek a kiadványnak. Ebben jelentek meg még a 70-es évek végén azok a tudományos igényű tanulmányok, illetve résztanulmányok a nyelvjárás és helynévtudomány köréből, amelyek elsősorban Varga József és Kaszás József írásai. A hazai nyelvtudós mellett Kaszás Józsefet csak származása köti ide. A csentei születésű tanár tanulmányai befejeztével Újvidéken telepedett le, később, a 70-es évek közepén bölcsészdoktori oklevelet szerzett. A maribori magyar lektorok nyelvészeti tárgyú tanulmányai, hosszabb-rövidebb írásai lendületet adtak a kutatómunkának. A munka fellendülését jelzi az is, hogy csak a Naptárban, a 80-as évek végén több mint húsz nyelvészeti értekezés, cikk jelent meg, ezeknek zömét pedig a maribori lektorok írták. Ebben a munkában különösen Guttmann Miklós, az említett Anyanyelvünkért című kötet szerkesztője tűnt ki, aki a szinte rendszeresnek mondható nyelvművelő tevékenység mellett tekintélyes mennyiségű nyelvjárási anyagot gyűjtött, s ennek feldolgozásából készítette el (Köbölkuti Katalinnal közösen) a Hangutánzó igék vasi és muravidéki atlaszát. Hogy miért esett a választás a két szerző esetében éppen a névtudományra, erre Varga József mutat rá A népnyelvi és névtani kutatások története a Muravidéken című, összefoglaló jellegű írásában (Naptár 89). Mint kifejti, az anyaországban és a Vajdaságban fellendült névkutatási mozgalomról az első híradást Ördög Ferenc Személynévvizsgálatok Göcsej és Hetes területén című műve jelenti. „A szakterületen jól értékelt, monumentális alkotásban ismerteti a kétnyelvű területen élő magyarok vezeték-, kereszt-, bece- és ragadványneveinek teljes névanyagát és állapotát." Lényegében ennek a - Varga esetében személyes ösztönzésnek nyomán indul el a névkutatás a Muravidéken. Előbb Kaszás készül el a muravidéki földrajzi nevek jelenkori és történeti vizsgálatával, majd Varga az ördög által nem tárgyalt további 20 murántúli falu ragadvány-neveit gyűjti egybe és dolgozza fel. Mindkét tudományos dolgozat doktori disszertációnak készült, az előbbi könyv formájában is megjelent Lendva Lendava és környéke jelenkori és történeti földrajzi neveinek élete címmel (1978-ban), az utóbbiból pedig részlettanulmány olvasható A muravidéki személynevek vizsgálata címmel a Lendvai Füzetek legutóbbi 12/13. számában.
Irodalomkritikával Bence Lajos foglalkozik behatóbban. Első szintézise a szlovéniai magyar irodalomról 1987. végén jelent meg, a muraszombati Területi és Tanulmányi Könyvtár gondozásában, kétnyelvűen Prekmurska madzarska knjizevnost - Muravidéki magyar irodalom 1945-1987 címmel.
Beszámolónk legvégén szólnunk kell még néhány szótárról. A szótárhiány a szlovén-magyar kommunikáció fejletlenségének tünete, a fordításirodalom, a tolmácsszolgáltatások egyik legégetőbb problémája. Az első lépések ezirányba viszonylag korán megtörténtek, a még 1961-ben kiadott Magyar-szlovén kisszótártdl (Madzarsko-slovenski slovar. Drzavna zalozba, Slovenije, 1961). A szótár csapatmunka eredménye: a szerkesztőn, Franc Sebjanicon kívül Vilko Novak professzor és Joze Hradil működtek közre. A tükörváltozatra (ui. a szlovén-magyar változatra) csaknem egy évtizedet kellett várni, az első középszótárra pedig újabb évtizedet. Tulajdonképpen inkább szójegyzéknek tekinthető a két előbbi kiadvány, hiszen hiányzik a teljes szótári szerelés, a legtöbb esetben még a többes szám jeléről sem tájékoztat egyértelműen, a jelentésárnyalatok sem a megterhelés szerinti felsorolás sorrendjét követik. Ugyanez sok esetben vonatkoztatható a tükörpárjára is, hiszen a két kiadvány összeállítása egyazon metodológiai alapon történt. A Joze Hradil által összeállított Magyar-szlovén szótár (válogatott iskolai szóanyaggal) 1982-ben jelent meg a budapesti Tankönyvkiadó és a ljubljanai Drzavna zalozba közös kiadói együttműködése keretében. Ez már eleget tesz a szótári követelményeknek, de még mindig sok benne az elírás; főleg jelentésbeni eltérések vonatkozásában van néhány súlyos következetlenség. A szótár egyébként a maga 25 ezer címszavával és 18 ezer szókapcsolatával így is nagy űrt tölt be nyelvi kultúránkban, csak sajnálni tudjuk, hogy a párja, a szlovén-magyar változat még mindig várat magára. Még egy szójegyzékről kell említést tennünk, a Szlovén-magyar társadalmi-politikai műszótártól, amelynek összeállítója Szúnyogh Sándor. A szerző újságíróknak, közéleti dolgozóknak, a fordító szolgálatban dolgozóknak szánta az alig másfélezer címszót tartalmazó „műszótárt". Csak sajnálkozhatunk azon, hogy nem korábban jelent meg ez a könyv, másrészt sok szempontból rosszkor, a fordulat éve után, 1990-ben, s bár található benne a piacgazdaság területéről is jónéhány fogalom, a régi pártállam és az önigazgatás fogalmainak nagy száma miatt a szerző törekvéseire rácáfoltak a társadalmi fejlemények és az idő. De erről nem ő tehet...
 |
 |
| Zrínyi Miklós emlékműve Csáktornyán (ma Horvátország) | Irodalmi est a lendvai könyvtárban: Feri Lainscekkel és Ernest Ruzic-csal |
 |
 |
| Szúnyogh Sándor gyűjteményes kötetének bemutatója a muraszombati könyvtárban | Az Életünk írói Lendván |
 |
 |
| A Muratájjal Vörösmarton | Czine Mihállyal, Gábor Zoltánnal és Pete Györggyel a 30 éves évfordulón |
 |
 |
| A nagykanizsai Identitás Szabadegyetem vendégeiként 1993 nyarán | Halász Albert verseskötetének bemutatóján Simon Aladár előadóművésszel |
| A húszas évek sajtótermékeiből | |
 |
 |
| Az időszakos kiadványoktól az önálló kötetekig | |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
|
|