|
|
Ricz András PhD. hallgató Somogyi Sándor Prof. Emeritus
A mezőgazdasági oktatás, továbbképzés, folyamatos ismeretterjesztés csak megfelelő mezőgazdasági irányítási modell keretében képzelhető el. Ezzel kapcsolatban célszerű felderíteni, hogy a mezőgazdasági oktatás, továbbképzés milyen célokat fog szolgálni adott irányítási modellben.
Az agrobiznisz irányítás teljes rendszerével, működési szükségleteivel és fejlesztési céljaival összhangban lehet értelmezni az oktatás, továbbképzés, felnőttképzés rendszerét.
Abból kell kiindulni, hogy az agrobiznisz egy hatalmas és összetett rendszer, melynek irányítása kimondottan nehezen megoldható feladat. Ezt a feladatot, csak jól képzett emberek, szakemberek, menedzserek, farmerek tudják ellátni, aminek letéteményese az oktatás.
Az agrobiznisznek mint rendszernek, tehát egyik fontos alrendszere az oktatás, továbbképzés. Kézenfekvő, hogy ez az alrendszer a rendszer működtetésében a legfontosabb elemnek, az embernek a továbbképzését, felkészítését célozza, ami végeredményben a rendszer működésének, hatékonyságának a legfontosabb letéteményese. Ez a probléma nem oldható meg csak az iskolarendszeren keresztül, mert a szakemberképzésen túl, nagyon fontos a folyamatos továbbképzés, a szakmai ismeretek terjesztése, amiben a külföldi tapasztalatok szerint, a szaktanácsadás szerepe kiemelkedően fontos. Alapjaiban rajtuk nyugszik a farmerek továbbképzésének szervezése, amelyben az iskolarendszerben működő oktatók is fontos feladatokat vállalhatnak fel.
Az előzőek értelmében a felvetett kérdéskört az agrobiznisz keretében kell vizsgálni, egyik oldalról az iskolarendszer szempontjából, mivel ez a rendszer képezi az oktatás és kutatás, tehát a tudásbázis alapját. Másik oldalról a folyamatos felnőttképzést, továbbképzést és ismeretterjesztést a szaktanácsadás prizmáján keresztül kell vizsgálni.
A szaktanácsadás a továbbképzési, ismeretterjesztési szükségletek legalaposabb ismerője, szervezője lehet, de a megvalósításba be kell vonnia a felsőoktatási, középiskolai kapacitásokat, a mezőgazdasági beszállítok szakembereit, de más oktatási központokat is, kiemelve a civil szervezetek és az új típusú szövetkezetek szerepét, amelyek megfelelő információs és oktatási kínálattal bírnak.
A vidék és mezőgazdaság fejlesztése vizsgálható a szaktanácsadás feladatain keresztül is a következő okokból:
A tanácsadás mezőgazdaság-fejlesztésnél szélesebb értelmezése és vidék, falufejlesztési szerepe két megközelítésből is vizsgálható:
Ragaszkodva a mezőgazdaság fejlesztési fő feladat keretéhez azzal, hogy ez direkt vagy indirekt értelemben hatással van a helyi társadalmi közösség szociális tőkeerejének és általában a helyi gazdaságnak a fejlődésére is. Olyan tanácsadás kialakítása, amely képes az ennyire sokrétű és összetett feladatokat vállalni, elsősorban is megfelelő tanácsadási programok megfogalmazását, magas szintű szervezettséget, a tanácsadók felkészítését feltételezi, de azon túl is a folyamatos továbbképzést, fejlesztést és adaptivitást. Tekintettel a vidékfejlesztés komplexitására nem lehet elvárni, hogy a tanácsadók rövid időn belül elsajátítják a szükséges ismereteket a feladatok sikeres megoldásához, de kiváló szakmai erőt jelentenek, mert mindennap ott vannak a vidéki emberek között, részét képezik a vidéki társadalomnak és elnyerhetik az emberek bizalmát.
Bizonyos értelemben ennek lehet olyan következménye is, hogy a szaktanácsadók „mindenes" szakemberekké válnak, akiknek fel kell vállalni nem mezőgazdasági jellegű problémák megoldását is. Ezt a gyakorlati jelenséget el kell fogadni pozitív értelemben valorizálható realitásként azért is, mert a falusi ember nem szeret sok külső személynek bizalmat szavazni. Egy szűkebb területre specializálódott szaktanácsadó véleményét megtörténhet, hogy nem fogadja el, de ha a bizalmába fogad egy helyi szaktanácsadót, attól azt is elfogadja, ha a specialisták ismereteit, ajánlatait közvetíti, vagy azt a tanácsadót oda vezeti a gazdaságba.
Nem szabad egy pillanatig sem szem elől veszíteni, hogy a szaktanácsadói munka bizalmon alapszik, márpedig a bizalmat nehéz megszerezni, de könnyű elveszíteni. Tudni kell, hogy a szaktanácsadó bizalmat elnyerő képessége döntő kérdés, mert a vidéki ember tradicionálisan bizalmatlan azzal szemben, ami „kívülről" jön.
A szaktanácsadók szerepe különösen fontos a vidék szociális tőke kapacitásának nem csak az építésében, hanem aktivizálásában is, aminek érdekében „fejleszteni kell a képességeket, ügyességeket, egymás közötti megértést, álláspontok, értékek, kapcsolatok, viselkedések, motivációk megértését, az erőforrások és feltételek megismerését, amelyek lehetővé teszik egyeseknek, szervezeteknek, ágazatoknak, hogy adott társadalmi közegben eleget tegyenek funkcióiknak és megvalósítsák a fejlődési célokat".
Értelemszerűen, úgynevezett fejlesztő megközelítésről van szó, ami lényeges eleme a fenntarthatóságnak és az emberi erőforrások fejlesztésének. Ez a megközelítés a vidéki populáció esetében azt jelenti, hogy segíteni kell azoknak a képességeknek a fejlődését, amelyek lehetővé teszik saját értékeik, prioritásaik felismerését, hatékonyságuk, képességeik, erőforrásaik, motivációik kialakulását és végeredményben a projektek megvalósítását, az eredmények evaluálását.
A szaktanácsadói munkát különböző formákban lehet alkalmazni, de mindig az a cél, hogy:
A termelők minél átfogóbb lefedése különösen fontos a kevésbé fejlett országokban, így Szerbiában is, ahol magas a törpegazdaságok száma. Ilyen feltételek között az olyan individuális tanácsadói munka, ahol a szakember 50 -100 farmerral foglalkozik, luxus lenne, és nem tudna megfelelő eredményekhez vezetni. Hozzá lehet adni, hogy a média nyújtotta lehetőségek megkönnyítik a tömegesebb együttműködési formákat.
Kivételesen fontos kérdésnek tekinthető a termelők nagyobb mértékű részvétele a tanácsadási folyamatokban, ami megkönnyíti a tényleges szükségleteik felfedését és kielégítését. Ez lényegében a „top down" megközelítés megfordítását jelenti, vagyis a feladatok alulról építkezését a felülről jövő normatív feladatkiszabás helyett. Ez a feladat különböző módokon oldható meg:
-A szaktanácsadó specialisták fogadása is nagy mértékben a termelői részvétel és nyitottság függvénye. Tekintettel a modern mezőgazdaság technológiai újdonságaira, szakosodásra, nagy szükség van a specialisták tudására az általános szaktanácsadói munka mellett.
Az általános szaktanácsadók szervező munkája, a termelőik informálása, meggyőzése fontos feltétel ahhoz, hogy a termelők részt vegyenek az ilyen megmozdulásokon, ahol a specialisták nyújtotta ismeretek befogadhatok.
Nyitottnak kell lenni az újdonságokra is, mert nem csak az egyes termelések, technológiák specialistái jelennek meg a vidéki közösségek szükségleteiként, hanem az olyan szakterületek specialistái is, mint a társadalmi - gazdasági, közösségi, környezetvédelmi, jogi kérdések, építkezési és egyéb beruházási problémák stb.
A feladatok sikeres elvégzése megköveteli a szaktanácsadók folyamatos továbbképzését. Nem túlzás azt állítani, hogy a szaktanácsadóknak el kell fogadni és alkalmazni az élethosszig tartó továbbképzést, amennyiben sikeresek kívánnak lenni. Ehhez fontos a folyamatos továbbképzés szemináriumokon, tanfolyamokon a legmagasabb szintű tudásbázissal rendelkező egyetemeken és kutató intézetekben, de a szaktanácsadói tapasztalatcsere sem hanyagolható el. Különösen fontos a továbbképzés tanácsadói módszertanból, kommunikációból és csoportmunka szervezéséből.
A szaktanácsadásnak lehetnek saját központi szervei, amelyek megoldják a kapcsolatok fejlesztését és működését, de döntő jeletőséggel bírnak az egyetemi karok, kutató intézetek, iskolák, és egyéb intézmények, amelyek a szaktanácsadás információ ellátását nagy mértékben és szükség szerint a pótlólagos szaktanácsadó továbbképzést megoldják. Ezeknek a kapcsolatoknak a működése tulajdonképpen alapfeltétele az új technológiák átadásának, bevezetésének a terepen.
Voltak és vannak megalapozatlan elképzelések, a vállalkozói alapra helyezett profitorientált szaktanácsadás dominanciájáról. Az ilyen próbálkozások sikertelensége nem maradt el. A fejlett országok gyakorlata azt mutatja, hogy nagyon hosszú az a periódus, amíg a szaktanácsadás működtetése támogatást igényel. Hosszú az a periódus, míg a termelők elfogadják, hogy a tudást, tanácsot meg kell fizetni. Ebben a hosszú átmeneti időben - a tapasztalatok szerint - a szaktanácsadás költségeinek legalább 70 %-át kell fedezni és csak a szükségleteik kisebb részét tudják a szolgáltatásaik megfizettetésével fedezni. Feltétlenül számolni kell az állam támogatásával akkor, amikor a szaktanácsadók az:
> A szaktanácsadás helyzete, fejlesztési lehetőségei Vajdaságban
A már megtett lépések is azt bizonyítják, hogy a Vajdaság illetékesei tisztán látják, hogy a mezőgazdaság és falu modernizációjának legfontosabb eszköze lehet a tanácsadás, mint a szakmai információk továbbítója és a továbbképzés letéteményese. Sajnos a jelenlegi helyzetben a szaktanácsadás fejlettsége közel sincs összhangban a szükségletekkel.
Vajdaságban 13 mezőgazdasági állomás maradt talpon, és működik ma is. Elsődleges feladatuk a szaktanácsadás. Eredetileg a mezőgazdasági állomások a nagy gazdaságok fejlesztésén dolgoztak, és csak az utolsó években figyelhető meg, hogy a mezőgazdasági termelők felé fordulnak. Az ilyen átalakulás folyamatában is a technikai - technológiai transzferrel foglalkoznak, ami a szaktanácsadás fejlődésének korai fázisát jellemzi. Ezen túl szükség lenne a településeken lokális jellegű szaktanácsadói pontokra is, mert egy-egy állomás területe nagyon kiterjedt és sok települést érint. Ezek a településekhez kötődő szaktanácsadási pontok a mezőgazdasági állomásokhoz tartozhatnának szervezetileg, és azok programját hajtanák végre.
1.Táblázat
A tanácsadói munka struktúrája a vajdasági mezőgazdasági állomásokon 2005. július és december között
| Tanácsadási és szolgáltatási témák | Növényterm. | Állattenyészt. | Növényvédel. | Gyüm - szol | Összesen | |||||
| Drb. | % | Drb. | % | Drb. | % | Drb. | % | Drb. | % | |
| Term -tech. ism. | 8.582 | 79 | 6.712 | 86,4 | 4.743 | 83,3 | 759 | 89 | 20.796 | 82,6 |
| Termelői szervezetek alak. | 172 | 1,6 | 124 | 1,6 | 41 | 0,7 | 0 | 0 | 337 | 1,3 |
| Komerciális kérd. | 1.260 | 11,6 | 690 | 8,9 | 336 | 5,9 | 47 | 5,5 | 2.333 | 9,3 |
| Oktatás | 844 | 7,8 | 243 | 3,1 | 574 | 10,1 | 47 | 5,5 | 1.708 | 6,8 |
| Összesen | 10.858 | 100 | 7.769 | 100 | 5.694 | 100 | 853 | 100 | 25.174 | 100 |
A vajdasági mezőgazdasági állomásokon több mint 260 alkalmazott dolgozik, több mint fele mezőgazdasági szakember, és 60-70 kimondottan tanácsadással foglalkozik.
Az elsősorban technikai - technológiai transzfer jellegű tevékenységet bizonyítja a 2. táblázat is, amelynek adatai a 2005. évre vonatkoznak (Dr Novkovic, 2007). A tanácsadás 82,6 %-ban a termesztési, technológiai ismeretekre vonatkoztak, míg a többi kommerciális és egyéb jellegű kérdésekre.
A fenti adatok megbízhatósága megkérdőjelezhető, mert közismert az adatszolgáltatás megbízhatatlansága, de az adatok mutatta alapvető tendenciák elfogadhatóak.
A mezőgazdasági állomások és a szaktanácsadás fejlesztésének másik kulcskérdése a szakemberek és a termelési kapacitások aránya. A szakemberek, különösen a tanácsadók száma, valamint a mezőgazdasági területek és a gazdaságok száma közötti arányok nagyon kedvezőtlenek Vajdaságban, ami a 3. táblázatból is látható. A szükséges termelés és gazdálkodásfejlesztés szemszögéből ez a helyzet tarthatatlan, mert a tanácsadás hatékonysága nem jut kifejezésre, és nagyon sok termelő tanácsadási lefedettsége kimarad. Különösen érvényes ez a közép és kisgazdaságok esetében, amelyek gazdasági és szociális problémái továbbra is égetőek.
2. Táblázat
A mezőgazdasági állomások jellemzői
| Mezőgazd. állomás | Alkalmaz. száma | Szakemb. | Tanács- ad. | Települ, száma | Gazdaságok száma | Megművelhető ter. ha |
| Szabadka | 9 | 5 | 3 | 19 | 12 078 | 89.000 |
| Topolya | 20 | 8 | 4 | 25 | 6 861 | 70.850 |
| Zenta | 11 | 6 | 4 | 30 | 13 357 | 98.430 |
| Zombor | 22 | 14 | 7 | 29* | 19 541 | 146.184 |
| Verbász | 20 | 12 | 4 | 24 | 13 505 | 141.700 |
| Novi Sad | 25 | 16 | 7 | 54 | 32 481 | 209.260 |
| Ruma | 14 | 8 | 4 | 30 | 7 799 | 56.074 |
| Sr. Mitrovica | 35 | 13 | 7 | 80 | 23 594 | 186.903 |
| Kikinda | 19 | 14 | 5 | 19 | 10 354 | 84.991 |
| Zrenjanin | 25 | 12 | 7 | 52 | 25 272 | 236.000 |
| Versec | 21 | 12 | 4 | 52 | 9 055 | 107.753 |
| Pancsova | 38 | 21 | 7 | 30 | 19 430 | 159.000 |
| Kovin | 6 | 3 | 3 | 12 | 5 159 | 43.000 |
| Összesen | 265 | 144 | 66 | 456 | 198 486 | 1.629.145 |
A vajdasági mezőgazdasági állomások gyökeres átszervezése elkerülhetetlen, ami egyik oldalról függ az állomások felkészültségétől a változásokra, míg másik oldalról az állam szaktanácsadási politikájától.
A változások a következő területeket kell, hogy felöleljék:
- A mezőgazdasági állomások tulajdonjogi státusát. - Az állomások menedzsmentjének erősítését.
- Nagyobb költségvetési eszközök biztosítását a szaktanácsadásra.
- Kedvezőbb káderstruktúra kialakítását.
- A szaktanácsadók folyamatos továbbképzését.
- A tanácsadási programok evaluációját a termelők tényleges szükségletei alapján. - A szaktanácsadás területi szervezettségét, annak érdekében, hogy minél több termelőt fedjen le a szaktanácsadás.
Az egyes települések szaktanácsadói feladatát elvben felvállalhatnák a korábban nagygazdaságokban dolgozó munka nélkül maradt szakemberek. Több mint 1700, hivatalosan munkanélküli szakember volt Vajdaságban 2007-ben, akik - valószínűleg - mezőgazdasági termeléssel foglalkoztak, biztosítottak pótlólagos jövedelmet és tartották fenn magukat. Feltételezhetően rendelkeznek a helyi társadalmakban bizonyos beágyazottsággal is, és van használható kapcsolatrendszerük a termelőkkel. Más kérdés, hogy a nagygazdasági gyakorlattal rendelkező szakemberek mennyire alkalmasak a szaktanácsadási munkára, amely teljesen eltér a nagy szervezetekben megszokott hierarchikus rendszerben végzett munkától.
Ennek a lehetőségnek kihasználása több feltételtől függ:
- Fontos feltétel, hogy a helyi szaktanácsadási pontok intézményesen és minden más szempontból integrálódjanak a mezőgazdasági állomások rendszerébe. Ez lehetővé tenné a képzettebb, gyakorlattal bíró tanácsadók mentoráló szerepének beindítását, a megfelelő tanácsadási programok kiterjesztését és a munkamegosztás, valamint felelősségi körök meghatározását.
- Hasonlóan fontos kérdés a releváns intézmények és szervezetek munkájának összehangolása. A szaktanácsadás, Tartományi Mezőgazdasági, Erdészeti, Vízügyi titkárság, egyéb titkárságok és a helyi önkormányzatok megfelelő szervei összehangoltan kell, hogy működjenek a mezőgazdasági és vidékfejlesztési feladatokon.
- Döntő kérdésnek tekinthető e szakemberek átképzése a szaktanácsadási feladatokra, elsősorban módszertani kérdések tekintetében. Ez a feladat valószínűleg csak a Mezőgazdasági kar Agrárökonómiai és faluszociológiai departmanja, valamint külföldi és hazai tapasztalt szaktanácsadók bevonásával lehetséges.
- Fontos kérdés megfogalmazni a helyi szaktanácsadás folyamatos monitoringját és evaluációját, annak érdekében, hogy a felmerülő problémák időben terítékre kerüljenek.
- Folyamatos feladatnak tekinthető a termelők fogadókészségének javítása is, amely közös programok megvalósítását igényli, az ismeretek terjesztését, és a sztaktanácsadók bizalmat kiváltó munkáját, viselkedését.
A 2000-es évekre az előző év háborúinak és gazdasági visszaesésének köszönhetően annyira széles körű tett az elszegényedés a vajdasági kistermelők körében, hogy nem volt más választásuk, mint feladni addigi elveiket, és együttműködve egymás segítségét elfogadva közösen próbáljanak kilábalni az akkori gazdasági, ezen belül az agrárszektor fokozott kizsákmányolása következtében még hatványozottabban jelentkező mezőgazdasági válságból.
Megindult az új típusú szövetkezetek és civil alapon szerveződő egyesületek alakítása. Ezek a szövetkezetek és a hozzájuk mindenkor szorosan kapcsolódó civil szervezetek-egyesületek jellemzően egy adott település, falu mezőgazdasági termelőiből alakultak, így szinte minden faluban működik jelenleg valamilyen mezőgazdasági szerveződés. Kialakulásuk kettős természetű volt, először a mezőgazdasági egyesületek alakultak meg, mint érdekvédelmi, illetve pályázati pénzek, fejlesztési projektek lebonyolítására alkalmas szervezetek, majd miután ezek létjogosultságot nyertek, szoros kötelékben, jellemzően azonos tagsággal és vezetői réteggel megalakultak a profit-orientált alapon működő új típusú szövetkezetek is.
Mindkét folyamatot vizsgálva megállapíthatjuk, hogy ezt a kezdeményezést elsősorban a még nem teljesen elszegényedett, de már annak az útjára lépő, de tőkével még rendelkező falusi elit indította el, illetve olyan személyek, akikben megvolt az előrelátás, szervezőkészség és megfelelő tekintély, akik felismerték, hogy csak közösen tudnak a fennálló helyzeten változtatni. A szervezeteknek alapításukkor jellemzően az volt a fő céljuk, hogy összefogják a gazdákat, új szaktudással, tapasztalatokkal lássák el őket. Ennek eszközeként szolgáltak a téli estéken szervezett képzések, melyeken keresztül próbálták segíteni a gazdákat.
Ez volt a kezdeti lépés. A 2003-as választás után a G17 Plusz párt átvette a mezőgazdasági minisztérium irányítását, és megindult az addig még állami nyilvántartásba sem vett mezőgazdasági kistermelők jegyzékbe vétele, azzal a nem titkolt céllal, hogy a jövőben az addigi kataszteri terület utáni adózás helyett az elért jövedelmük után adózzanak. A nyilvántartásba vételre egy évet adtak a termelők számára, ami után minden évben újra kell regisztráltatnia magát a termelőnek, annak viszonylatában, hogy az adott évben a termőföldjein mit tervez termelni.
A regisztrációt elvileg a termelőknek saját maguknak kellett volna végrehajtaniuk, de mind a folyamat mind a használatba vett űrlapok bonyolultsága miatt csak külső segítséggel tudtak boldogulni. Mivel az állami apparátus erre nem volt felkészülve, a civil kezdeményezések vették át a munkát és az állami feladatok átvállalásával még nagyobb fejlődésnek indult a mezőgazdasági egyesületi és emellett a szövetkezeti mozgalom.
Ez a munka azóta is tart, minden évben újraregisztrálják a termelőket, illetve az új jelentkezőket nyilvántartásba veszik. Más állami feladatokat is átvállalnak az egyesületek, mégpedig a támogatásokhoz kötődő adminisztrációt, a gazdák érdekképviseletét. Az időlegesen jelentkező feladatok mellett foglalkoznak az állam által nem eléggé kiépített falugazdásszaktanácsadó hálózat kiépítésével és fenntartásával.
Az állam évtizedek alatt sem tudta úgy kiépíteni a szaktanácsadó szolgálatát, hogy az eredményesen és a kisgazdaságok számára kézzelfogható eredménnyel végezze a munkáját, amire a gazdaszervezetek már megalakulásukkor felhívták a figyelmet. A többszöri tárgyalás az agrárvezetéssel, és semmitmondó állami ígéretek után az egyesületek többsége úgy döntött, hogy saját kezébe veszi a feladatot, és saját erőből építi ki a szaktanácsadó hálózatát.
Ezt a folyamatot 2005-ben indították meg, és külső támogatás segítségével, 2008-ra olyan erős rendszert alakítottak ki, hogy az állam is elismerte munkájukat, és pályázati úton támogatásban részesíti a civilek által kiépített szaktanácsadói hálózatot is. Ez a hálózat civil alapon nyugszik, és elsősorban mezőgazdasági egyesületek, szervezetek kisebb részt szövetkezetek hálózataként az egész tartományt lefedve, több központú decentralizált rendszert alkot.
A civil szaktanácsadási-falugazdász hálózatok egy-egy nagyobb egyesület, vagy egyesületek szövetsége köré csoportosulva működnek, azok infrastruktúráját használva, jellemzően egy nagyobb vagy több kisebb településen működtetve irodát, egy-egy munkavállalóval, amely a gazdák számára amellett, hogy az állami adminisztráció által előírt papírmunka elvégzésében is segítséget nyújt, a mindennapi gazdálkodásban felmerülő kérdésekre is választ ad. Az irodák szorosan együttműködnek, és olyan megkeresésekre, kérdésekre, amelyre adott iroda nem tud választ nyújtani, más irodákhoz fordulnak segítségért.
A civil szaktanácsadás legnagyobb problémája a hálózat hosszú távú finanszírozása. Elsősorban pályázati pénzekből, támogatásokból tartják fenn magukat, és nincs állandó normatív támogatásuk, ami miatt mind a tervezés mind a folyamatos munka a finanszírozás esetleges akadályai miatt időlegesen leállhat.
A civil hálózat kapcsolatot tart fenn az állam által működtetett szaktanácsadási hálózattal is. A kapcsolat minősége és intenzitása változó, elsősorban a két intézmény szakembereinek hozzáállásától függ, ami vagy jobban, vagy kevésbé segíti elő a közös munkát. A civil szerveződésű hálózat elsősorban a kistermelők körében népszerű, nagyobb a bizalmuk a saját szolgálatukban. E szolgálatok keretében elsősorban hasonló gondokkal küzdő gazdálkodókhoz fordulnak bizalommal a segítséget kérők.
A rendszer továbbfejlesztéséhez mindenképpen ki kellene dolgozni egy az egész tartományra, vagy országra vonatkozó - működést szabályozó - szabványrendszert, és meg kellene oldani azokat a finanszírozási gondokat, amelyek miatt jelen pillanatban nem biztos a rendszer fenntarthatósága.
Az előzőekben felvázolt irányítási modellen kívül esik a mezőgazdasági közép és egyetemi oktatás, valamint a felnőttképzés is. Áttekintése érdekében feltétlenül célszerű számba venni az újvidéki Mezőgazdasági Kar és Észak-Vajdaság területén dolgozó egyetemi kihelyezett tagozatok és középiskolák működését, és a civil szervezetek által szervezett továbbképzéseket, szemináriumokat, tanfolyamokat.
Az újvidéki Mezőgazdasági Kar az Újvidéki Egyetem egyik legrégebben alapított kara, melynek alapítása a vajdasági mezőgazdaság szerepének, fontosságának függvénye. A kar törekszik teljes mértékben fedni a mezőgazdaság kutatási és oktatási szükségleteit, ami az akkreditációs dokumentáció szerint felsorolt működő departmanok és azok első szintű szervezési alegységekre bontásából is látszik (Akreditaciona dokumentacija).
A departmanok és azok szervezeti alegységeinek száma mutatja, hogy a kar struktúrája nagyon fejlett és világos munkamegosztásban dolgoznak. A tanszékek szervezik és valósítják meg az oktatást, a kutatóintézetek végzik a kutatási feladatokat, a laboratóriumok a kutatások, vizsgálatok technikai feladatait, a mintabirtokok a terepi kísérleteket, fajta kísérleteteket és a szakmai bemutatókat látják el, még az egyéb szervezési egységek elsősorban a tudástranszfert végzik. Az egyetemi oktatásban és kutatásban 85 egyetemi tanár, 19 rendkívüli egyetemi tanár (vanredni profesor), 21 docens és 39 tanársegéd vesz részt az akkreditációs dokumentáció szerint.
Az oktatás elsősorban akadémiai és szakmai tanulmányokra oszlik, majd szakmai szintekre. Az alapszint, vagyis 1 fokozat lehet akadémiai és szakmai is. Az alapszintű akadémiai tanulmányok 8 félévig tartanak, 240 kreditet jelentenek és bachelori (inženjer poljoprivrede) cím elérését jelentik. Az alapfokú szakmai tanulmányok 6 félévig tartanak, 180 kreditet jelentenek és szakmérnöki cím elérését jelentik. A második szint - fokozat is tagolódik, tovább növeli a választás lehetőségeit. Az akadémiai tanulmányok, vagyis master fokozat megszerzéséhez az alapfokú akadémiai tanulmányokat befejezett hallgatóknak még 60 kreditet kell teljesíteni két félév alatt, és master illetve diplomás mezőgazdasági mérnöki fokozatot nyernek. Az állatgyógyászati szakon ettől eltérően 90 kreditet kell teljesíteni 3 félév alatt az állatorvosi fokozatért.
Ha alapfokú akadémiai tanulmányok után a jelölt a speciális akadémiai tanulmányok második fokozatát kívánja elvégezni és diplomás mérnök specialista képzést kíván nyerni, vagy speciális szakmai képzést, 60 kreditet kell megvalósítania 2 félév alatt. Az első szint alapfokú szakmai tanulmányai után a szakmérnökök is elvégezhetik a második fokozat mindhárom változatát, de annak érdekében 120 kreditet kell megvalósítaniuk 4 félév alatt.
A harmadik fokozat jelenti a biotechnikai doktori képzést, amelynek folyamán az I. és II. fokozat elvégzésével megszerzett 300 kredithez további 180 kreditet kell teljesíteni 6 félév alatt, és doktori disszertáció megvédésével kell bizonyítani a felkészültséget a kutató és oktató munkára.
A kar Statútuma és akkreditációs dokumentációja szerint a kar a következő oktatási - tudományos területeken végez szakemberképzést:
A technikai - technológiai tudományok területén:
Társadalmi és humán tudományok területén:
Gyógyászat:
A Statútum 66. pontja szabályozza a tanulmányi programok meghatározásának részleteit. A felsorolt tanulmányi programokon belül számos szűkebb ismeret-diverzifikációs lehetőség létezik, mivel a választható tárgyak 15-20 kredites felvétele sokféle lehetőséget rejt magában. A doktoroktatás szintjén az 50 kredites választható tárgyak komoly témaválasztási lehetőségeket jelentenek.
A Statútum 69. pontja a szerb nyelvet határozza meg az oktatás nyelveként és elvben lehetővé teszi az oktatás egyes részeinek megszervezését a kisebbségek nyelvein is, ha megkapta a jóváhagyást, és akkreditálva van. Ismerve az eddigi gyakorlatot, feltételezhető, hogy a továbbiakban is hiányozni fog valamilyen feltétel ennek gyakorlati alkalmazásához, és tovább sem lesz kisebbségi nyelven oktatás. Ehhez hasonlóan az idegen nyelvű oktatás sem került szabályzásra. Az idegen nyelvű oktatásról csak a doktori disszertáció védése kapcsán van rendelkezés.
Az egész életen át tartó tanulás külön alcím alatt jelenik meg, de csak egyetlen pontban, a 65.-ben szabályozzák elvi alapon. Ennek értelmében a fakultás szervezhet, megvalósíthat szakmai továbbképzési programokat egy éves terjedelemben. E továbbképzések hallgatói nem élveznek egyetemista státust, nem élvezhetnek egyetemista kedvezményeket, csak bizonylatot kapnak az elért eredményekről, de a sikeres vizsgákkal kreditek is járnak, amelyek elismerésre kerülhetnek, ha beiratkoznak más oktatási program elvégzésére.
Könnyen belátható, hogy az Újvidéki egyetemi kar komoly oktatói kutatói kapacitás, amely a szakemberek képzésében, továbbképzésében, a szaktanácsadók folyamatos képzésében döntő jelentőséggel bírhat, mert a tudásháló legnagyobb oktatói, kutatói kapacitásával rendelkezik és a legfontosabb információforrás lehet a szaktanácsadás folyamatos működésében.
A felsőoktatási kihelyezett tagozatok akkreditált főiskolai programok alapján működnek, de alig rendelkeznek saját oktatói káderrel. A zentai felsőoktatási központ 70 külső munkatárssal két kihelyezett tagozat feladatait látja el, amiből csak egyik a mezőgazdasági, illetve kertészeti vonatkozású. A Topolyán működő Megatrend szakosított tanulmányok központja 19 állandó munkaviszonyú és 27 külső munkatárssal látja el feladatait, de az állandó munkaviszonyban lévő oktatók munkája a belgrádi központ és 5 kihelyezett központ között oszlik meg.
A főiskolai kihelyezett tagozatok az akkreditált programok keretében a tandíjat fizető hallgatók oktatását szolgálja. Az oktatók nagyobb része nyugdíjas, vagy más foglalkozási körben dolgozó, megfelelő tudományos fokozattal rendelkező szakember, úgynevezett tiszteletdíjas előadó.
Ezek a tagozatok nem rendelkeznek szabad kapacitásokkal egyéb programok tervezésére és megvalósítására. Tapasztalataikkal és szervezőkészségükkel számolni lehet egyéb olyan programok megvalósításában, amelyekbe bevonhatják a külső munkatársakat, de nem igényelnek tangazdaságot, tanműhelyeket és laboratóriumokat.
A mezőgazdasági középiskolák nagyobb létszámú oktatói káderrel rendelkeznek (Topolya 78, Kanizsa 66 - vagyis összesen 144) amelyek az általános tantárgyak és a szaktantárgyak széles skálájával fedik le a középszintű oktatást, és ilyen értelemben komoly lehetőséget jelentenek.
A topolyai iskola 5 program szerint képez technikusokat 4315 - 4542 óraszámmal, 5 program szerint képez szakmunkásokat 3275 - 3342 óraszámmal és 23 specialista képzési programot akkreditáltak programonkénti 960 óraszámmal. E lehetőségek a technikusok továbbképzési lehetőségét célozzák, de csak 11 nevezhető mezőgazdasági, míg 12 feldolgozóipari szakmának.
A jelenleg működő (államilag elismert) képzési tevékenységek a következők:
Mezőgazdaság és élelmiszer-feldolgozás:
A képzési programok klasszikus jellegűek és az azokkal kapcsolatos információk megtalálhatóak a Szerb Hivatalos Lapokban.
A magyarkanizsai mezőgazdasági iskola programja némileg eltérő. Egyébként a kanizsai iskola is kérheti a topolyai mezőgazdasági iskolában felsorolt akkreditált oktatási szakok jóváhagyását és működtetését, ha a környező mezőgazdaság igényei úgy kívánják.
Mindkét középiskolának megvannak a lehetőségei ugyanezekre a szakmákra felkészítést szervezni, és vizsgáztatni magánhallgatók (levelező hallgatók) csoportjait is.
Ahogyan azt már vázoltuk a szaktanácsadásról szóló fejezetben is, a mezőgazdasági civil szervezetek a 2000-es évek elejétől kezdtek alakulni, és legelső feladatuknak a mezőgazdaságban dolgozó kistermelők továbbképzését tekintették. E szervezetek felismerték, hogy a továbbképzés, az egész életen át való tanulás az, ami a mezőgazdaságot és az egyes termelőket az akkoriban jellemző kátyúból ki tudja húzni.
Az első lépéseket Észak-Bácskában tették, majd ezek hatására szinte az egész tartományban megindultak azok a jellemzően téli időszakban, (amikor a termelőknek nincs termelő munkájuk) szervezett előadások, amelyeken az új technológiákról, irányzatokról, eszközökről, fajtákról, betegségekről tartottak előadásokat gyakorló kutatók, vagy mezőgazdászok, vagy pedig valamely gyártó cég képviselői.
Az első évek próbálkozásai után folyamatosan kezdett fejlődni a mezőgazdasági szakelőadások rendszere, melynek feladata az új és rendelkezésre álló szaktudás átadása volt a kistermelők számára.
A pályázati lehetőségek megnyílásával, már nem csak téli estéken szerveztek előadásokat, hanem megindult a szervezett felnőttképzés is, melynek keretében több napos, esetenként több hetes, hónapos tanfolyamokat szerveznek e civil kezdeményezések. Mindezek mellett megindult a magyarországi tapasztalatok átvételével az ezüst és aranykalászos gazdaképzés is, melyek eredményeként évente több tíz, elsősorban fiatal gazda kap ilyen oklevelet.
A képzések elsődleges problémája, hogy csak külső támogatással lehet őket megszervezni. Sajnos a mezőgazdasági termelők jó részének még mindig nincs annyi tőkéje, hogy saját maga finanszírozzon egy-egy továbbképzést, így csak azokon vesznek részt, amelyek ingyenesek, vagy jelképes összeget kell fizetni. Pozitív, előremutató tény, hogy a gazdák felismerték a továbbképzés szükségességét, és ezt a gazdaszervezeteken keresztül el is érik, de abban az esetben, ha fizetni kellene érte, már nem biztos, hogy részt vennének rajta.
A rendszer fenntartásának másik legnagyobb hátránya, hogy Szerbiában jelen pillanatban nem létezik felnőttoktatási törvény. Ezért az így megszervezett képzéseket egyetlen munkahely, állami intézmény sem ismeri el, mivel nincsenek akkreditálva. Amíg a törvényt el nem fogadják, addig akkreditáltatni nem is lehet jogalap hiányában.
Hasonló problémával küzd a felsőoktatás is, mint amelyekkel a civil kezdeményezésre kialakult szaktanácsadó hálózat. Nem megoldott az állandó finanszírozás. Sem állami, sem tartományi források nem biztosítottak, csak pályázati pénz áll rendelkezésre, amire viszont hosszú távon nem lehet biztosan számítani.
Mindezektől függetlenül e továbbképzéseknek óriási jelentőségük van a kistermelők szempontjából, mivel az akadozó szaktanácsadás mellett, ezek azok az egyedüli lehetőségek, ahol a gazdák újat tanulhatnak, új technológiákat ismerhetnek meg, hogy ezzel is növeljék gazdálkodásuk hatásfokát.
> A működő felső- és középfokú képzés néhány gyakorlati problémája
A korábbi mezőgazdasági képzés kimondottan a nagygazdasági és szövetkezeti koncepcióra alapozott. Alapjában véve a mérnöki, főiskolai és technikusi szintekkel kívánták a nagyüzemek szakember szükségleteit kielégíteni. Sematikusan gondolkodva ez az elgondolás jól követte azt a vezetéstechnikai elképzelést, hogy a felső vezetés a tapasztalt és szakosodott mérnököké, a középvezetés a főiskolát végzett szakembereké és kevesebb tapasztalattal bíró mérnököké, míg a közvetlen vezetést a technikusok látják el. Az ilyen munkamegosztás működött is bizonyos korlátok között.
E képzési szintek alatt több sikertelen próbálkozás volt a szakmunkás képzés terén is, de a nagyüzemekben döntően képzetlen munkaerő végzi a feladatokat. A próbaképpen megalakított szakmunkásképző tagozatok tanulói mindent megtettek, hogy átkerüljenek a technikus képzésbe, és többet reméljenek, mint a szakmunkási szint, vagy megtalálták a főiskolai felvételi vizsgák lehetőségét, és a továbbtanulást választották.
A traktorvezetői, mechanikusi képzések képeznek kivételt. Szabály szerint az oklevél mellett traktorvezetői és járművezetői vizsgákat is tettek a hallgatók, és a gépparkokban, vagy a szállítmányozásban helyezkedtek el. Tehát ezek a tanulók is gyakran a mezőgazdaságon kívül keresték boldogulásukat. A többi szakmunkási profilra nem jelentek meg pályázatok. Az állattenyésztésben szinte szabály szerint szakképzetlen munkások dolgoznak.
A közép és felső szintű képzés jelenlegi programozása az ismertetett múltra támaszkodik, és állandó dilemmákat vet fel. A képzési folyamatok résztvevői felmérésekkel, tervekkel folyamatosan bizonyítják a képzés fontosságát, szerepét és állandó bővítést követeltek. Felméréseikben a gazdasági és közszféra támogatását is megszerzik. Sajnos, számolni kell a válaszadók konformizmusával is. Végeredményben a válaszadás semmilyen felelősséggel nem jár.
A költségvetési forrásokra alapozott, állami szervezésű iskolarendszer ilyen viselkedése, ha nem is a növekedést, de a túlélést célozta és célozza. Az ilyen jellegű „kutatási eredményeket" kimutatták az oktatásban érdekeltek még olyan esetekben is, mint a mezőgazdász szakmák, amire az utóbbi időben jelentősen csökkent a munkapiaci kereslet.
A mindennapi tapasztalatok bizonyítják, hogy az állami, költségvetési intézményekben oktatott mezőgazdászok legnagyobb része a mezőgazdasági termelésen kívül talál munkahelyet. Könnyen belátható volt már évek óta, hogy a termelés kialakuló új üzem struktúrája nem igényli a korábban kialakult profilú szakembereket olyan nagy számban, mint jellemző volt a nagyüzemű gazdálkodás dominálása idején.
Az intézmények terveiben kimutatott képzési kívánalmak (???) kezdetben csak költségvetési korlátokba ütköznek, de újabban a fiatalok reálisabb helyzetfelismerésébe és a demográfiai helyzetbe is, mivel az érdeklődő diákok száma fokozatosan csökken. Ezt a csökkenést nem tudta ellensúlyozni az a tény sem, hogy mind több fiatal ismerte fel a középiskolai szintű továbbtanulás szükségszerűségét, és arányaiban sokkal többen folytatják tanulmányaikat a nyolc osztályos iskola befejezése után.
> A mezőgazdasági termelésben dolgozók képzettségi problémái
Az iskolák (?)at befejező fiatal szakemberek és a munkanélküli diplomások ellenére a mezőgazdaságban a legfőbb probléma a termelők és dolgozók alacsony képzettsége. A mezőgazdaság a kevésbé preferált ágazatok közé tartozik, és aki teheti, de különösen a képzettek, máshol keresnek munkalehetőséget.
Korábbi vidékszociológiai és migrációs kutatások eredményei mutatták, hogy a mezőgazdaságból az egyéb ágazatok elszívják a képzettebb munkaerőt. (Ez a megállapítás nem csak a családi gazdaságokra vonatkozik, hanem a nagyüzemekre is. Közismert, hogy a mezőgazdasági szakemberek számára is az jelenti a karrier pozitív alakulását, ha a közvetlen termelésen kívül talál munkahelyet.)
Ilyen feltételek mellett az ágazatban tevékenykedők képzettségi szintje közel sem kielégítő, amit egyéb célokra végzet munkaerő-piaci vizsgálataink is megmutattak. Nagyszámú képzetlen és más képzettségű ember dolgozik a mezőgazdaságban. Nem véletlen az elkeseredett agrárszakemberek megállapítása, hogy a megváltozott társadalmi - gazdasági feltételek között a mezőgazdasági középiskolát végzett diákok, a főiskolát és egyetemet végzettek elhelyezkedési lehetőségei beszűkültek, de csak kivételesen vállalják tudatosan a családi gazdaságok nyújtotta feltételek melletti gazdálkodást.
Ennek okozója a családi gazdaságok mérete és beszűkült lehetőségei is, de alapjában véve igaz, hogy az oklevéllel rendelkezők törekszenek elhelyezkedni a nagyobb termelési egységekben, vagy más munkahelyet nyújtó területeken. A nagyüzemekben, és a mezőgazdaságon kívül munkaviszonyba lépők közül a termőfölddel rendelkezők másodállásban vállalják a családi gazdaság vezetését is.
A középiskolák és a felsőoktatás eleve munkaviszonyt vállalók képzésére volt beállítva és ez még ma is döntő hatással van a tanárok, és a tanulók viselkedésére. A családi gazdaságok szükségletei kevésbé jutnak kifejezésre a képzésben.
A nagyobb termelő egységekben a mind összetettebb eszközök működtetéséhez, karbantartásához sokszor speciális képzettséget igénylő munkavállalókra van szükség. E szükségleteknek a mezőgazdasági oktatás alig tesz jelenleg eleget, és a legkülönbözőbb végzettségű (közgazdasági, informatikai, technikai stb.) munkavégzők helyezkednek el a mezőgazdaságban, vagy nyújtanak szolgáltatást a mezőgazdasági termeléssel foglalkozó vállalatoknak, családi gazdaságoknak.
A mezőgazdasági képesítésű szakemberek a mezőgazdasági vállalatokban nagyszámú képzetlen munkaerő végzi a kevésbé összetett feladatokat továbbra is. E munkavégzőknek a továbbképzési szükséglete nincs felmérve és az esetleges bekapcsolódásuk a továbbképzésbe csak egyéni ambíciók függvénye. Sokszor alapvető vállalati támogatásban sem részesülnek ilyen törekvéseik megvalósításában.
A mezőgazdaságban működő nagyszámú családi gazdaságban maradók vagy eleve nem képezték magukat a 8 osztályos iskola elvégzése után, vagy más szakmai képzésben vettek részt. Csak egy szűkebb réteg orientálódott tudatosan a mezőgazdaság felé, míg a többiek családi okokból, vagy az elhelyezkedési nehézségek miatt vállalták a mezőgazdaságot, mint „kényszerfoglalkozást". Szinte szabály szerint az első adandó alkalommal elvállalnak bármilyen állást a nem mezőgazdasági ágazatokban, és ezzel csökkentik a családban jelentkező munkaerő felesleget, vagy a család jövedelemszerzésében a mezőgazdaság válik a pótlólagos forrássá.
Ilyen úton fokozatosan szaporodik a mezőgazdasággal másodállásban foglalkozók száma. A vegyes foglalkozásúak száma tovább fog növekedni, mert a családi birtokok mérete sokszor csak arra alkalmas, hogy pótjövedelem forrását képezze.
1. A mezőgazdaság jelenlegi állapota mellett, de tekintetbe véve a növekvő követelményeket úgy a technológiai fejlődés, mint a minőségügy és élelembiztonság terén, a mezőgazdasági felnőttképzés és továbbképzés problémáit több úton kell megközelíteni:
2. A vállalati és a magánszféra szükségleteit az emberi erőforrás menedzsment kell, hogy felmérje. A felmérés alapján ütemezze a munkaviszonyban lévők képzését, a megfelelő szakképesítés pótlólagos elérését, és az ismeretek szinten tartását a célszerű oktatási programok megvásárlásával a szakmai szervezeteken keresztül. A vállalatok emberi erőforrás menedzsmentje megállapításai alapján kell előre vetíteni az általános technikusi, vagy mérnöki képzés szükséges pótlását, adott munkahelyekre történő szakosítási igényeket a jobb munkahelyi megfelelés érdekében.
3. A családi gazdaságokban dolgozók számára, ha nincs technikusi, vagy mérnöki képesítésük, járható útnak tűnik a gazdaképzés bevezetése. A gazdaképzés a fejlett országokban is párhuzamosan működik a technikumokkal és főiskolai képzéssel, de Magyarországnak is vannak tapasztalatai az ezüst és aranykalászos gazdaképzéssel.
4. A családi gazdaságok üzemeltetőinek továbbképzése a téli időszakokra koncentrálódik, és megvalósítását feltétlenül a szaktanácsadó hálózathoz kell kapcsolni.
5. Nem utolsó sorban meg kell oldani a szaktanácsadók továbbképzési rendszerét. A fejlett országok szaktanácsadási rendszere nyújtotta tapasztalatok mutatják, hogy a továbbképzés a szaktanácsadók teljes munkaidejének 25 -30 %-át köti le.
A főiskolai és középiskolai rendszeren túl a felnőttképzés és továbbképzés rendszere a következő irányokra terjedhet ki:
1. A feladataikat munkaviszonyban ellátó technikusok és mérnökök, egyéni ambícióik és munkaadóik elvárásai szerint kapcsolódnak be az egyetem, kutatóintézetek és főiskolák szervezte téli konferenciák és szemináriumok munkájába. E rendezvények egy része ingyenes, vagy alacsony részvételi díj ellenében látogatható, mivel az intézmények marketing munkájának részét képezik. A hallgatóság e szemináriumokon megismeri a szakmai újdonságokat és felújítja szakmai ismereteit.
2. Az új termelési rendszerek, technikai megoldások elsajátítását a munkaadók tervezik a beszállítókkal közösen. Ma már az ilyen új ismeretek megszerzése, begyakorlása az új rendszerek, objektumok, felszerelések bevezetésének részét képezik, és folytatódik az üzemeltetéssel párhuzamosan is bizonyos ideig.
3. A szaktanácsadói hálózat kialakulása és működtetése még folyamatban van, és három alapvető irányba mutat.
Az államilag támogatott szaktanácsadás kialakulása az egyik vonulat, és elsősorban államigazgatási, kamarai, szövetkezeti feladatok ellátását szolgálná ugyanúgy, mint a külföldi tapasztalatok is mutatják. E feladatokon túl a terepi termelési szaktanácsadást is felvállalják, valamint a
termelők téli továbbképzését.
A másik vonulat a mezőgazdasági beszállítók szaktanácsadói szolgálatai, amelyek elsősorban marketing feladatoknak tesznek eleget. Termékeik, eszközeik sikeres alkalmazására készítik fel a termelőket. Az állami szaktanácsadás ezeket nem ismeri el szaktanácsadóknak, mert munkájuk és ismeretterjesztésük adott termékek, megoldások eladásának függvénye.
A harmadik megoldási lehetőség a civil kezdeményezések által felállított szaktanácsadási-falugazdász hálózat, amely állami feladatokat vesz át, és ha a közeljövőben elnyeri létjogosultságát, akkor állandó állami forrásokra is számíthat.
Ugyanakkor el kell fogadni, hogy nem az a szaktanácsadó, akit arra kineveznek, hanem akit meghallgat a termelő. Elfogadhatatlan a beszállítói szakemberek munkájának mellőzése. Célszerűbb bevonni őket az együttműködésbe, és kereskedelmi érdekeikből adódó viselkedésüket megfelelően ellensúlyozni.
Az állami szaktanácsadási rendszer kialakulása után számolni kell és lehet a hálózattal, mivel a termelők továbbképzése az egyik alapvető feladatuk, de az első probléma a szaktanácsadók folyamatos továbbképzése.
Ez a feladat elvben a felsőbb irányító szervek gondja, akik ezt szabály szerint becsatornázzák az egyetemi, intézeti együttműködésbe, valamint az államigazgatási, jogi felkészítési rendszerbe. Ezek a feladatok meghaladják egy-egy régió feladatait, mert ezek a tevékenységek országos, vagy tartományi szinten szerveződnek.
| 21 6203 01 | Állatgondozó |
| 31 6203 02 | Állattenyésztő (az állatfaj megjelölésével) |
| 31 6203 10 | Általános állattenyésztő |
| 32 6201 01 | Aranykalászos gazda |
| 32 6206 01 | Biotermesztő |
| 31 6207 01 | Dísznövény-és zöldségtermesztő |
| 21 6207 01 | Dísznövénytermelö |
| 31 6206 03 | Dohánykertész |
| 21 6201 01 | Ezüstkalászos gazda |
| 32 6207 01 | Faiskolai szaporítóanyag-előállitó |
| 21 6207 02 | Faiskola-kezelő |
| 21 6206 01 | Gombatermelő |
| 21 6206 02 | Gyógynövényismerő és -termelő |
| 31 6206 01 | Gyógynövénytermesztő és -feldolgozó |
| 21 6207 03 | Gyümölcstermelő |
| 34 6232 01 | Inszeminátor (az állatfaj megjelölésével) |
| 33 6207 03 | Kertész |
| 21 6207 04 | Kerti munkás |
| 31 6203 05 | Lótenyésztő |
| 31 6203 06 | Méhész |
| 21 6201 02 | Mezőgazdasági munkás |
| 32 6201 02 | Mezőgazdasági vállalkozó |
| 31 6206 04 | Mikroszaporító |
| 31 6206 02 | Növényvédő és méregraktár-kezelő |
| 21 6207 05 | Parkgondozó |
| 31 5212 11 | Savanyító |
| 31 6207 02 | Szőlő- és gyümölcstermesztő |
| 21 6207 06 | Szőlőtermelő |
| 21 7862 01 | Virágkötő |
| 31 5212 16 | Zöldség- és gyümölcsfeldolgozó |
| 21 6207 08 | Zöldség- és fűszernövény-termelő |
A családi gazdaságokon gazdálkodóinak alapvető feladataik ellátására orientált képzése nem tekinthető megoldottnak, ami nagymértékben abból adódik, hogy a szaktanácsadás rendszere sem konszolidált. A lehetséges megoldásokra jó példával szolgálhat a magyarországi FVM Vidékfejlesztési, Képzési és Szaktanácsadási Intézete (VKSZI) által kidolgozott rendszer (Az FVM miniszter 71 (2006.(IX.28) FVM rendelete). Ebből a rendszerből egy szakközépiskolára előrelátott vizsgáztatási feladatsort emelünk ki példaként. (4. táblázat)
Könnyen belátható, hogy ebben a felsorolásban differenciáltabbak a mezőgazdasági szakmák, mint a m\ középiskolánk iskolarendszerű továbbképzési rendszerében. Az oktatási feladatokat ebben a rendszerben végezhetik a szakközépiskolák és a továbbképzési központok is, de a vizsgáztatás az e célra akkreditált iskolák és központok jogosultak.
Feltételeink között csak a jövőre nézve valószínűsíthető a példaként felhozott szakmák utáni érdeklődés. Körülményeink között jelenleg alapvető kérdés a már említett ezüst- és aranykalászos gazdaképzés, vagy ahhoz hasonló rendszer megvalósítása, valamint az olyan továbbképzések biztosítása, mint a:
Az ezüst- és aranykalászos gazdaképzés 400 - 400 órás, gyakorlatorientált képzést jelent a VKSZI korábban idézett rendszerében, ami elfogadható a mi feltételeink között is. Gyakorlatilag ez a megoldás 6 hónapos, hetenként 3 napos elméleti, és a családi gazdaságban elvégzett gyakorlati feladatokat foglalja magában. Első évben elvégezhető az ezüstkalászos, míg a második évben, vagy később az aranykalászos képzés.
A képzés a szaktanácsadó specialisták feladata, míg a gyakorlati munka ellenőrzését az általános, tehát családi gazdaságokkal foglalkozó általános szaktanácsadó végezheti. A helyismeret mellett ennek a megoldásnak olyan előnye is kifejezésre juthat, hogy a fiatal gazdálkodó és szaktanácsadó között kialakul a szükséges kapcsolatrendszer és bizalom.
Természetesen, az oktatásba témákként bevonhatók egyetemi, főiskolai és középiskolai tanárok is.
A mezőgazdasági vállalkozási készségfejlesztés, számítógép ismeretek bővítése, szövetkezés és minőségügy, valamint a felvetődő aktuális témakörök képeznék a továbbképzés további tartalmát, amelyeket a szaktanácsadó központok szervezhetnek érdeklődés alapján.
A meglevő középiskolák és a fejlettebb szakképző központok -munkásegyetemek a továbbképzés, felnőttképzés szervezésben előnyt jelentenének, tekintettel az oktatásszervezési tapasztalataikra. Ezekre támaszkodva megszervezhető a hatékony felnőttes továbbképzés a szaktanácsadás jelenlegi állapota mellett is. A gyakorlati oktatás rendszere megvalósítható kombináltan a tangazdaságok és saját családi gazdaságok bevonásával.
Ugyanakkor az egész rendszer működésének törvényi szabályozása is megoldásra vár: követelményrendszerek, tantervek, személyi feltételek, akkreditálás, vizsgáztatás, oklevelek rendszere, azok összekötése a középiskolai és felsőoktatási rendszerrel.
Tekintettel Szerbia lemaradására a mezőgazdasági szaktanácsadás fejlesztésében, a felnőttképzés és továbbképzés rendszerének kiépítésében feltétlenül fontos a nemzetközi tapasztalatok szisztematikus kísérése, átvétele és idomítása a hazai szükségletekhez.
Ez a feladat annál inkább fontosnak tűnik, mert Szerbiában alapvető feltételek, hálózat és törvényi háttér is hiányzik a felnőttes továbbképzés szabályozását illetően.
Feltétlenül pozitívan lehet értékelni, hogy léteznek olyan kezdeményezések, hálózatfejlesztések az anyaországban, amelyek a vajdasági magyarság bekapcsolását is célozzák a közép-európai folyamatokba. Példaként említhető a Pannonforrás (www. pannonforras.hu), amely a Kárpát-medencei felnőttképzési és szolgáltatási hálózat kialakítását célozza. Az együttműködő ágazati háttérintézmények között van az FVM Képzési és Szaktanácsadási Intézete (FVM KSZI), ami a szaktanácsadás és azzal kapcsolatos oktatási feladatok tekintetében komoly tudományos - szakmai megalapozottságot biztosít.
A Pannonforrás alapítói között található több vajdasági felnőtt és továbbképzésben érdekelt szervezet is (Vajdasági Magyar Felnőttképzési Társaság - Topolya, Szerbiai Teleház Szövetség -Topolya, Módszertani központ - Újvidék, Vajdasági Ifjúsági Fórum - Szabadka).
Ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy a kezdeményezők nem érték el és nem érhették el a Tartományi Mezőgazdasági, Vízügyi és Erdészeti titkárság finanszírozásán működő Mezőgazdasági állomások hálózatát, ahol már létezik a szaktanácsadási mag és kimondottan mezőgazdaságra és vidékfejlesztésre orientált.
Ennek ellenére célszerű ezzel a felnőttképzési és szolgáltatási hálózattal számolni és bekapcsolódni a munkájába, mert mint a 7. ábrán is látható, a fejlesztési szolgáltatások keretében az agrár és vidékfejlesztési szaktanácsadás is szerepel. Ugyanakkor megpróbálnak választ adni a magyar nyelvű felnőttképzés lényegére is a következőkben: „ A globalizáció viszonyai között a Kárpát- medencei magyarság esélyeit az anyanyelven folyó oktatás és képzés színvonala, korszerűsége - ennek következményeként pedig a gazdasági, munkavállalási aktivitás lehetősége meghatározóan befolyásolja. ...- és a továbbiakban -...A felnőtkori tanulás, szakmaszerzés és szakmaváltás lehetősége a magyar nemzeti közösségek szülőföldön történő boldogulásának XXI. századi alapfeltétele."
A mezőgazdaság mint a vajdasági magyarság egyik legfontosabb bevételi forrása, folyamatosan változik. Az új technológiák, trendek megjelenésével folyamatos képzésre van szüksége mindazoknak, akik ebben a gazdasági ágban keresik boldogulásukat. Bátran kijelenthetjük, hogy a vajdasági magyar népesség több mint 50%-a valamilyen módon kapcsolatban áll a mezőgazdasággal, vagy mint termelő, vagy mint a feldolgozóiparban munkát vállaló, vagy mint a beszállító iparban tevékenykedő. A nemzettest politikai vezetői rétegének fel kell ismernie mindezt, és olyan politikát kell folytatnia, amely egy erős mezőgazdasági réteg kialakulását irányozza elő.
Ehhez több fontos tényezőt kell biztosítani, mint a megfelelő termelési tényezők, a szaktudás illetve a piac. A termelési tényezők szempontjából Vajdaság kedvező helyzetben van, a piacot egy ilyen vékony réteg nem tudja befolyásolni, de a humánerőforrás képzését, fejlesztésére könnyen tudnánk hatni, egy megfelelően kialakított stratégiára alapozott politikával.
A mezőgazdasági humánerőforrás képzése minimum két szinten valósul meg, mely szinteket egyenként is tovább tudjuk bontani. Az alapképzés a legfontosabb, de ebből a munkából is világossá válik, hogy a vajdasági magyar középfokú oktatás jelen pillanatban nem eléggé fejlett. Mind a topolyai mind a magyarkanizsai középiskola igyekezete dicséretes, de nem elég. Mindenképpen szükség van a középiskolai szint erősítésére, hogy megteremtsük az alapokat a további humánerőforrás fejlesztésre.
A mezőgazdasági felsőoktatás kérdésében kettősség uralkodik. Az Újvidéki Egyetem Mezőgazdasági Karán megfelelő, korszerű tudást kaphatnak a hallgatók, viszont csakis szerb nyelven, ami a magyar hallgatók számára már startban hátrányt jelent. Határozott igyekezet kell arra vonatkozólag, hogy növeljük a magyar hallgatók számát, és ezzel megteremtsük a feltételeket hosszabb távon egy magyar, vagy akár részben magyar nyelvű tagozat megnyitására. Ehhez nem csak hallgatókra, hanem megfelelő végzettségű egyetemi tanárokra is szükség van, ezért a káderállomány kialakítására is megfelelő stratégiai lépésekre van szükség.
A magyar nyelven is hallgatható kihelyezett tagozatok nem nyújtanak megfelelő képzést a hallgatók számára, mivel sem az infrastruktúrájuk, sem a képzési terveik nem eléggé korszerűek, viszont jelen pillanatban más megoldás nem elérhető, ezért ezek hiánypótlóként tevékenykedhetnek.
Az oktatás-képzés második szintje a továbbképzés, az egész életen át tartó tanulás, mely a mezőgazdaságban a szaktanácsadáson, és felnőttoktatáson keresztül valósul meg.
A szaktanácsadás állami és civil szintje jelenleg szinte egyáltalán nem működik együtt, a két rendszer egymás mellett sokszor területi és időbeli párhuzamosságok mellett nem elég gazdaságosan és hatékonyan működik. Az állam felismerte a civil szaktanácsadás jelentőségét, és támogatja is különböző csatornákon keresztül. Ennek fényében logikus feltételezésnek tűnik, hogy az állami rendszert, illetve az államilag támogatott civil rendszert valamilyen módon integrálják, vagy csak a párhuzamosságot szüntessék meg, a hatékonyabb működés érdekében. A magyarság által lakott területeken mindenképpen szükséges a civil szaktanácsadás, mert sok esetben az állami rendszer alkalmazottai nem értik a környezet nyelvét, így a munka hatékonysága is alacsony fokú. A civil szervezetek, mint alulról jött kezdeményezések, és az adott települést jól ismerő saját emberek segítségével sokkal hatékonyabban tudják végezni a szaktanácsadási tevékenységet, mivel a gazdák nagyobb bizalommal vannak irántuk.
Mind a szaktanácsadásban, mind az oktatásban a nemzetközi együttműködés dimenzióiban nagy lehetőségek vannak. Gondolunk itt elsősorban a magyarországi és más frissen csatlakozott uniós országok tapasztalatainak átvételére, mind a mezőgazdasági mind az uniós képzések szempontjából, hiszen egy sokkal fejlettebb kultúrával rendelkező rendszerről van szó, amelytől tanulni kell-lehet, akár egyéni kapcsolatokon, akár hálózatban gondolkodunk.
Összefoglalva, a vajdasági magyar mezőgazdasági oktatás-képzés fontosságát nem lehet eléggé hangsúlyozni, a helyi politikai elit számára világossá kell, hogy váljon, hogy csak úgy tudjuk a hosszú távú megmaradást biztosítani, ha megfelelő hátteret biztosítunk az emberek számára, amelyet a mezőgazdaság nagyban befolyásol.
Irodalom
Akreditaciona dokumentacija - http://polj.ns.ac.yu/
Agricultural education and further training can be imagined only within the framework of the agricultural management model. Talking of that it is inevitable to elucidate the aims of agricultural education and further training in the given management model.
The system of education, further training and adult education can be explained in accordance with the whole system, the operational requirements and the development goals of the agro business management system.
One should start from the fact that the agro business is a huge and complex system, the management of which is really hard to accomplish. Only well-educated people can successfully resolve this task: experts, managers, and farmers. So adequate education is the precondition for this.
Therefore education and further training are important subsystems of the system of agro business. It is obvious that this subsystem refers to the education and preparation of the most important operational element of the system - people, who play, after all, the main part in providing functionality and efficiency of the system.
This problem cannot be solved only through the school system, as besides technical teaching it is especially important to provide continuous further training and to spread professional knowledge. According to foreign experiences the role of technical advice and consulting is especially important. Basically it provides the basis of organizing further training for farmers, while schoolteachers may also get relevant tasks in it.
For Vojvodina Hungarians agricultural education, training and consulting are of prime importance, as they live in an environment where the majority of the population is somehow linked with agriculture. This is a basic issue of their survival because community development is possible only if individual prosperity is ensured, while for this adequate human resources background is necessary.
|
|