| |
1. § Őfelségének a királynak személye szent és sérthetetlen.
2. § Őfelségének az országbóli távollétében a nádor s királyi helytartó az országban s ahhoz kapcsolt részekben, a korona egységének, s a birodalom kapcsolatának épségben tartása mellett a végrehajtó hatalmat a törvény s alkotmány ösvényén teljes hatalommal gyakorolja, s az esetbe[n] a mostani nádor cs. kir. főherceg Istvánnak személye hasonlóképpen sérthetetlen.
3. § Őfelsége, s az Ő távollétében a nádor s királyi helytartó a végrehajtó hatalmat a törvények értelmében független magyar minisztérium által gyakorolják, s bármely rendeleteik, parancsolataik, határozataik, kinevezéseik csak úgy érvényesek, ha a Buda-Pesten székelő miniszterek egyike által is aláíratnak.
4. § A minisztériumnak mindegyik tagja mindennemű hivatalos eljárásért felelős.
5. § A minisztérium székhelye Buda-Pest.
6. § Mindazon tárgyakban, melyek eddig a m. k. udvari kancelláriának, a k. helytartótanácsnak, s a k. kincstárnak, ideértvén a bányászatot is, köréhez tartoztak, vagy azokhoz tartozniuk kellett volna, s általában minden polgári, egyházi, kincstári, katonai, és általában minden honvédelmi tárgyakban Őfelsége a végrehajtó hatalmat ezentúl kizárólag csak a magyar minisztérium által fogja gyakorolni.
7. § Az érsekek, püspökök, prépostok, s apátoknak és az ország zászlósainak kinevezése, a kegyelmezés jogának gyakorlata, és a nemességnek, címeknek, s rendeknek osztása, mindig az illető felelős magyar miniszter ellenjegyzése mellett, egyenesen Őfelségét illeti.
8. § A magyar hadseregnek az ország határain kívüli alkalmazását, nemkülönben a katonai hivatalokra kinevezéseket szinte úgy Őfelsége fogja, a 13. § szerint folyvást királyi személye körül leendő felelős magyar miniszter ellenjegyzése mellett elhatározni.
9. § Azon tárgyak, melyek a 6. §-ban említett kormánytestületek által végelhatározás végett Őfelségéhez szoktak felterjesztetni, kivéve a 7-dik és 8-dik szakaszokban kijelölteket, Őfelségének az országbóli távollétében a minisztérium által a nádor s királyi helytartó elhatározása alá terjesztendők.
10. § A minisztérium áll: egy elnökből, s ha az maga tárcát nem vállal, kívüle még nyolc miniszterből.
11. § A miniszterelnököt Őfelségének az országbóli távollétében a nádor s királyi helytartó, Őfelségének jóváhagyásával nevezi [ki].
12. § Minisztertársait legfelsőbb megerősítés végett az elnök teszi javaslatba.
13. § A miniszterek egyike folyvást őfelségének személye körül lesz, s mindazon viszonyokba, melyek a hazát az örökös tartományokkal közösen érdeklik, befolyván, azokban az országot felelősség mellett képviseli.
14. § A minisztériumnak, azon tagján kívül, mely Őfelség személye körül a 13. §-ban említett ügyekre ügyelend, következő osztályai lesznek:
15. § Mindegyik osztálynak, valamint az ahhoz tartozó, s az illető osztályfőnökök vezérlete alatt állandó hivatalos személyzetnek élén külön miniszter áll.
16. § A kebelébeni ügykezelés módját a minisztérium maga határozandja meg.
17. § Az összes minisztérium tanácsülésében, midőn Őfelsége, vagy a nádor [s] királyi helytartó abban jelen nincs, a miniszterelnök elnököl, ki e tanácsot, midőn szükségesnek látja, mindenkor összehívhatja.
18. § Mindegyik miniszter azon rendeletért, melyet aláír, felelősséggel tartozik.
19. § Az ország közügyei felett Őfelsége, vagy a nádor s királyi helytartó, vagy a miniszterelnök elnöklete alatt tartandó értekezés végett, Buda-Pesten álladalmi tanács állíttatik fel, mely a legközelebbi országgyűlésen fog állandóan elrendeztetni.
20. § Az Őfelsége személye körül leendő miniszter mellé a kívántató hivatalos személyzettel két álladalmi tanácsos rendeltetik, kik jelenleg a magyar kir. udv. kancellária előadó tanácsosai közül fognak az illető miniszter előterjesztésére [ki]neveztetni.
21. § A 7. §-ban említett, s egyenesen Őfelségének fenntartott tárgyakat, a személye mellé rendelt felelős magyar miniszter fogja, a mellette levő álladalmi tanácsnokokkal és személyzettel kezelni.
22. § A magyar kir. udv. kancellária többi előadó tanácsosai a 19. §-ban említett álladalmi tanácsba fognak áttétetni.
23. § A magyar királyi helytartótanács s az udvari kincstár az illető miniszteri osztályok között az álladalmi tanács alakításánál is szemügyben tartandó 1791:58-ik t. cikkre való figyelemmel felosztatnak.
24. § A 6. §-ban körülírt kormánytestületnek elölülő tagjai a 19-ik §-ban említett álladalmi tanácsban foglalnak helyet, s ott a Felség, a nádor[s] királyi helytartó, vagy miniszterek távollétében elnökölnek.
25. § A 6-ik §-ban említett kormánytestületeknek minden hivatalnokai és szolgái, s így nemcsak azok, kik újabb alkalmazást nyernek, hanem addig, míg másképpen fognak alkalmaztathatni, azok is, kik a feljebb említett miniszteri osztályokban el nem helyeztetnek, jelenleges fizetésüket egészen megtar-tandják.
26. § Az ország minden törvényhatóságainak eddigi törvényes hatósága ezentúl is teljes épségében fenntartandó.
27. § A törvényes bíróságok és ítélőszékek törvényes önállásukban, s a törvény további rendeletéig eddigi szerkezetükben fenntartandók.
28. § A miniszterek az országgyűlés mindegyik táblájánál üléssel bírnak, s nyilatkozni kívánván, meg-hallgatandók.
29. § A miniszterek az országgyűlés mindegyik táblájánál annak kívánatára megjelenni, s a megkíván-tató felvilágosításokat előadni tartoznak.
30. § A miniszterek hivatalos irataikat az országgyűlés mindegyik táblájának kívánatára, magának a táblának, vagy a tábla által kinevezett küldöttségnek megvizsgálása alá bocsátani köteleztetnek.
31. § A miniszterek szavazattal az országgyűlésen csak azon esetben bírnak, ha a felsőtáblának törvény szerint tagjai, vagy követül az alsótáblához megválasztatnak.
32. § A miniszterek feleletre vonathatnak:
33. § A minisztereknek vád alá helyeztetését az alsó tábla szavazatainak általános többségével rendeli el.
34. § A bíráskodást a felsőtábla által, saját tagjai közül titkos szavazással választandó bíróság, nyilvános eljárás mellett gyakorlandja, és a büntetést a vétséghez aránylag határozandja meg.
Választatik pedig összesen 36 tag, kik közül azonban tizenkettö't az alsótábla által a vádpör elé vitelére kiküldött biztosok, tizenkettőt pedig a vád alá vont miniszterek vethetnek vissza. Az ekként alakított, és tizenkét személyből álló bíróság fog fölöttük ítéletet mondani.
35. § Az elmarasztalt miniszterre nézve a királyi kegyelmezési jog csak általános közbocsánat esetében gyakorolható.
36. § Hivatalos minőségükön kívül elkövetett egyéb vétségökre nézve a miniszterek a köztörvény alatt állanak.
37. § A minisztérium az ország jövedelmeinek és szükségeinek kimutatását - s a múltra nézve az általa kezelt jövedelmekről számadását országgyűlési megvizsgálás, s illetőleg jóváhagyás végett - évenként az alsó- táblánál bemutatni köteles.
38. § A minisztérium hivatalbeli fizetését, a törvényhozás további rendeletéig, a nádor s királyi helytartó határozandja meg.
Magyar Törvénytár, 1836-1868. évi törvénycikkek. Franklin Társulat, Budapest. 1896.218-221. o.
Az 1848. évi áprilisi törvények Magyarország számára a polgári átalakulást, a szabadságot deklarálták. Ezek a törvények egyformán vonatkoztak Magyarország minden népére, nemzetiségére és állampolgárára. Érvényes volt ez a közteherviselésre, az úrbériség megszüntetésére, az ősiség eltörlésére, a sajtószabadságra, a vallásszabadságra, a népképviseleti törvényhozásra és egyéb alapvető jogokra. Külön nemzetiségi jogokról, autonómiáról azonban nem esett szó. A magyar forradalom törvényhozói - tévesen - úgy tartották, hogy a polgári jogegyenlőség áldásában részesített nemzetiségeket a társadalmi haladás egyenlő lehetősége kielégíti majd, külön nemzetiségi jogokat nem kell adni számukra.
A nemzeti függetlenség zálogát Kossuth és társai a független magyar minisztérium megalakításában látták, amely az egységes magyar állam, a magyar nemzet felelős kormánya lesz.
* Magyarországon 1949-ig nem volt írott alkotmány. Alkotmányon a történelmi alkotmányt értették, amely a sarkalatos törvények sorát adta.
Miután Horvátországnak követei Magyarország jelen országgyűlésén meg nem jelentek, mindazon kérdéseknek s nehézségeknek, melyek Magyarország és Horvátország között fenn forognak, békés útoni kiegyenlítésével ezennel a minisztérium bízatik meg.
Ezen békés kiegyenlítésnél megegyezhet a minisztérium Magyarország részéről a következőkben:
1-ször. A hadügyet illetőleg Horvátországban s a horvát határvidéken a bán leend mind a rendes katonaságnak, mind a határőrségnek parancsnoka, de mint ilyen a magyar hadügyminiszter alatt fog állani. A hadügyminisztériumnál azonban mindenkor egy álladalmi titkár leend Horvátország részéről s egy külön osztály a horvátországi és a határőrségi katonai ügyekre nézve; és a hadügyminiszter minden fontosabb katonai ügyben, mely Horvátországot vagy a horvát határőrvidéket illeti, a bán véleményét is meghallgatandja s rendeleteit a bán által hajtandja végre.
2-szor. A külügyre vonatkozó kérdések a magyar minisztérium által intéztetnek s a magyar külügyminiszter ellenjegyzése mellett adatnak ki, de fontosabb tárgyak a bánnal is közöltetnek s a külügyminisztériumban is leend Horvátországnak egy álladalmi titkára.
3-szor. A polgári ügyeket illetőleg:
4-szer. A tartományi gyűlés minden évben megtartathatik őfelségének megegyezésével. Ezen tartományi gyűlés a fentebbi 3-ik § b) pontjának esetében csak statutarius hatalommal bírand s a törvényhozó hatalom Magyarország gyűlésén, melyhez az 1848-iki törvény szerint Horvátország küldend követeket, fog gyakoroltatni - a c) pont esetében pedig Magyarország gyűlése az ott megjelent horvát képviselőkkel együtt csak a hadügy, pénzügy, és kereskedés tárgyában és azon tárgyakban, melyek külviszonyoknál fogva az egészet együtt és közösen érdeklik, fog törvényeket alkotni; a közigazgatásnak és igazságnak mindazon ágaira nézve, melyek a fentebbi c)pont szerint nem a magyar minisztérium alá tartoznak, a tartományi gyűlés bírand törvényhozási hatalommal.
5-ször. Az álladalmi tanácsban horvát egyének is alkalmazandók.
6-szor. Horvátországban a horvát nyelv leend közigazgatási nyelv, úgy mindazonáltal: hogy a magyar kormánynak ők horvát nyelven írnak a magyar fordítás oda melléklésével, a magyar kormány pedig Horvátországba magyar nyelven ír a horvát fordítás oda melléklésével. A közös törvényhozás által hozott törvényeknek horvát fordítását is aláírandja őfelsége Horvátország számára. A tudományok Horvátországban horvát nyelven fognak tartatni.
7-szer. A határőrvidékekre nézve következő kedvezések adatnak:
Ezeken kívül gondoskodjék a kormány, hogy mind a szolgálatban, mind a gazdálkodásban, ipar és kereskedés űzésében a határőrségieknek mindazon könnyebbítések s kedvezések megadassanak, melyek a katonai szolgálatot lehetetlenné nem teszik; valamint szintén arról is, hogy a kincstári erdőkből kiirtott térek szegényebb határőrségieknek kiosztassanak.
Ezek azon fő pontok, melyeknek körében a minisztérium a békés kiegyenlítést eszközölje.
Miniszteri tanács. 1848. augusztus 27. du. 18.
Jelen voltak mind a budapesti miniszterek Mészáros L. hadügyminisztert kivéve, ki táborba ment.
Felolvastatott a horvát viszonyt illető törvényjavaslat, mely szerint a két ország közötti villongás kiegyenlítendő volna s melynek alapján a minisztérium kész egyezni; egyszersmind kijelentvén, hogy ha ezen alapon a kiegyenlítés még nem történnék, azon esetben az elválásra s ennek folytán a puszta szövetségi viszony elfogadására is rááll, fenntartván Fiume, a magyar tengerpart birtokát s az azzali szabad közlekedés és ez útoni kereskedés biztosítását.
Az 18049. évi népképviseleti országgyűlés. Szerk: Beér János. Akadémiai Kiadó Budapest. 1954. 681-683. o. Közli: Spira György: A nemzetiségi kérdés a negyvennyolcas forradabm Magyarországán. Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1980.180-182. o.
Az 1848-as áprilisi törvények alapján hivatalba lépett magyar kormány, amely eredetileg a nemzetiségi kérdésben merev és elutasító magatartást tanúsított, a horvátok esetében egyre inkább engedményekre hajlott. Kossuth Lajos már 1848. március 22-én arról szólt, hogy szívesen beleegyezne, hogy a horvátok nyelvüket - belügyeiket tekintve -szabadon használhassák, míg a magyart csak a magyarországi kapcsolatoknál. Jelentős előrelépésnek számított az a törvényjavaslat, amelyet a Batthyány-kormány a horvát autonómia tárgyában, Deák Ferenc előterjesztése alapján 1848. augusztus 27-én elfogadott. A törvényjavaslat azonban elkésett, a hatalom Horvátországban ekkor már a minden megegyezést ellenző Jelacic kezében volt. A javaslatot a magyar törvényhozás nem is tűzte napirendjére.
* xr = krajcár.
1. § Az ausztriai császárság következő koronatartományokból áll: Az Enns feletti s alatti ausztriai főhercegség, salzburgi hercegség, steyer hercegség, illyriai királyságból, mely a karinthiai s krajnai hercegség, görci és gradiskai hercegi grófság, isztriai ó'rgrófság s Trieszt városából és ennek kerületéből áll, a tyroli és vorarlbergi hercegi grófság, csehországi királyság, morva őrgrófság, felső és alsó sleziai hercegség, galíciai és lodomeri királyságokból, az auschwitzi és zatori hercegségek- s krakkói nagyhercegség, a bukovinai hercegség, dalmát, horvát s tótországi királyságokból, a horvát tengermellék, Fiume városa s a hozzá tartozó kerület, a magyarországi királyság, erdélyi nagyhercegségből, benne foglalva a szász földet és az ismét bekebelezett Kraszna, Közép-Szolnok és Zaránd megyéket, Kővár vidékét s Zilah városát, a határőr vidékek és a lombárd-velencei királyságból.
2. § Ezen koronatartományok képezik a szabad, önálló, oszthatlan és felbonthatlan alkotmányos ausztriai örökös monarchiát.
3. § Bécs a császárság fővárosa s a birodalmi hatalom székhelye.
4. § Az egyes koronatartományoknak önállásuk biztosíttatik azon korlátokon belül, melyeket ezen birodalmi alkotmány megállapít.
5. § Minden népfaj egyenjogú, s minden népfajnak sérthetetlen joga van nemzetisége és nyelve fenntartása- és művelésére.
35. § Tartományi ügyeknek jelentetnek ki:
I. Minden intézkedések, tekintve
1. a tartományi földművelést;
2. a tartományi erővel létrehozandó középítkezéseket;
3. a tartomány jótékony intézeteit;
4. a tartomány költségvetési tervét és számadását;
a) mind a tartományi érték kezeléséből eredő bevételek, a tartományi célokra adóztatás és a tartományi hitel használata, mind
b) a tartományi rendes és rendkívüli kiadásokra nézve.
II. Községi ügyek;
2. az egyház- és iskola ügyek;
3. az előfogat-szolgáltatás és a hadsereg élelmezése és szállásozása tárgyában; végre
III. Azon tárgyak iránti intézkedések, melyek birodalmi törvények által a tartományi hatalom hatáskörébe utasíttatnak.
36. § Birodalmi ügyeknek jelentetnek ki:
a) az uralkodó császári Házat és a korona jogait illető minden ügyek:
b) a birodalom és minden érdekeinek népjogi képviselete, különösen idegen álladalmakkali szerződések kötése;
c) az álladalomnak viszonyai az egyházhoz
d) a felsőbb közoktatási ügy;
e) az összes haderő a szárazon és tengeren;
f) a birodalmi háztartás, beleértve a korona javait s a birodalom jószágait, melyek alatt az eddig állada-lom, kamara vagy fiscus javai nevezeteivel jelölt vagyon értetik; a birodalmi egyedárúságok, birodalmi hitel és a birodalom céljaira szolgáló minden adók és díjak;
g) minden ipar és kereskedelmi ügyek, beleértve a hajózást, vámokat és bankokat, a pénzverést és bányászatot és a mérték- és súlyszabályozást;
h) a birodalmi vizi- és szárazutak, vasutak, posta és telegraphok általi közlekedései, általában minden birodalmi építmények;
i) a birodalom belbátorságának fenntartását illető minden intézkedések s rendszabályok; végre k) minden ügyek, melyek a birodalmi alkotmány vagy a birodalmi törvények által tartományi ügyeknek ki nem jelentetnek.
38. § A törvényhozó hatalom a birodalmi ügyekre nézve a Császár által a birodalmi országgyűléssel együtt, a tartományi ügyekre nézve pedig a Császár által a tartománygyűlésekkel együtt gyakoroltatik.
...
67. § A birodalmi gyűlést részvét illeti azon ügyek feletti törvényhozásban, melyek ezen birodalmi alkotmányban birodalmi ügyekül jeleitettek ki.
...
70. § Az 1. §-ban megnevezett tartományok azon ügyekben, melyeket a birodalmi alkotmány vagy a birodalmi törvények tartományi ügyeknek jelölnek ki, a tartományi gyűlések által képviseltetnek.
71. § A magyarországi királyság alkotmánya annyiban tartatik fenn, hogy azon szabályok, melyek ezen birodalmi alkotmánnyal nincsenek összhangzásban, erejüket elvesztik, és hogy minden nemzetiségek s a tartományban divatozó nyelvek egyenjogúsága a nyilvános és polgári élet minden viszonyaiban célszerű intézmények által biztosíttatik. Különös szabály rendezendi ezen viszonyokat.
72. § A szerb vajdaságnak oly intézkedések biztosíttatnak, melyek egyházi közösségek és nemzetiségek fenntartására régibb szabadságleveleken és császári a legújabb korbeli nyilatkozatokon alapulnak.
A vajdaságnak más valamely korona tartománnyali egyesítése annak követei meghallgatása után külön intézkedés által fog meghatároztatni.
73. § A horvát- és tótországi* királyságokban a hozzá tartozó tengermellék, továbbá Fiume városa és a hozzá tartozó területtel egyetemben, ezen tartományoknak sajátságos intézményeik a birodalommal ezen birodalmi alkotmány által szabályozott összeköttetésen belül, azoknak a magyarországi királyságtól teljes függetlenségében fenntartatnak. Dalmácia követei fognak ezen királyságok tartományi gyűlésével a birodalmi végrehajtó hatalom közbenjárása mellett a csatlakozás és annak feltételei iránt tanácskozni s az eredményt a Császár szankciója alá terjeszteni.
74. § Az erdélyi nagyfejedelemség belszerkezete és alkotmánya, a magyarországi királyságtóli teljes függetlenség s a tartományban lakó minden nemzetek egyenjogúsága alapján, ezen birodalmi alkotmánnyal összhangzólag új tartományi szabály által fog rendeztetni.
A szász nemzet jogai ezen birodalmi alkotmányon belül fenntarttatnak.
75. § A birodalom integritása védelmére fennálló intézménye a határőrvidéknek katonai organizációjában fenntartatik, és mint a birodalmi hadsereg kiegészítő része a végrehajtó birodalmi hatalomnak marad alárendelve. Külön szabály a határőrvidéki lakosoknak birtokviszonyaira nézve ugyanazon könnyeb-biteseket biztosítandja, melyekben egyéb tartományok lakosai részesültek.
...
80. § Mindegyik tartományi gyűlésnek biztosíttatik azon jog, miszerint a tartományi ügyek feletti törvényhozásban részt vehessen, törvényeket indítványozhasson, valamint azon jog, miszerint a tartományi törvények végrehajtása fölött őrködhessék.
A Császár és a tartományi gyűlés megegyezése minden tartományi törvényre megkívántatik....
84. § A végrehajtó hatalom az egész birodalomban és minden koronatartományokban egy és oszthatlan. Az kizárólag a Császárt illeti, ki azt felelős miniszterek és ezeknek alárendelt hivatalnokok által gyakorolja.
...
Egykorú hivatalos magyar fordításban közli a Gyűjteménye a Magyarország számára kibocsátott legfelsőbb manifestumok és szózatoknak 47-65. o. 1848. szeptember 22-től 1849. december 31-ig. 1-2. füzet, függelékkel. Buda, 1849. Egyetemi nyomda.
Közli: Spira György: A nemzetiségi kérdés a negyvennyolcas forradalom Magyarországán. Budapest, 1980.193-196. o.
1849 februárjában, a kápolnai ütközet után a császári udvar a szabadságharc vereségével Rámolt Ferenc József ennek tudatában alkotmánnyal „ajándékozta" meg népeit. Az alaptörvény Magyarországtól elkülönülő koronatartománnyá alakította Erdélyt, Horvátországot, Szlavóniát és a később megszervezendő szerb vajdaságot. Ezek korlátozott önkormányzatot nyertek, de a végrehajtó hatalom a császár kezében maradt. A megmaradt magyar királyság ennek az egy és oszthatatlan birodalomnak lett egyik tagja. Mindez erőt adott a magyar szabadságharc folytatásához és elkeserítette a magukat becsapva érző nemzetiségieket, különösen a szlovákokat, akik semmifele kedvezményt nem kaptak.
* Szlovéniáról van szó.
1. Az oláhok, külön népiséget képezvén, hivatalos iratokban a jövőben „Román" nevet fognak viselni.
2. A magyar kormány, óhajtván minden, a Magyarhon kiegészítő részét képező népiségek szabad kifejlődését, a románok részére a következő népiségi biztosítékot engedményezi:
3. A magyar nyelv diplomatikai használata csak az országgyűlési, a közigazgatási és kormányzati ügyekre terjedvén ki, éspedig annyiban, mennyiben a magyar álladalom fenntartására okvetlenül szükséges; következőleg a községi ügyek a lakosok többségének nyelvén fognak kezeltethetni.
4. Tiszta román megyékben és hatóságokban, vagy pedig ott, hol a többséget a román ajkúak teszik, a tanácskozások szintúgy román, mint magyar nyelven tartathatnak; nemkülönben a jegyzőkönyv is mind a két nyelvben szerkesztendő. Az országgyűléssel, kormánnyal és a hatóságokkal a levelezések magyarul történnek, kivévén azon közléseket, melyek oly törvényhatóságok között váltatnak, hol mind a két nyelv használtatik hivatalosan; ez esetben a levelezés román nyelven is eszközöltethetik.
5. Minden, a románok számára már létező vagy azok számára az álladalom által jövőre alapítandó tanodákban az oktatási nyelv román leend.
6. Ha az esküdtszék vagy az alsó törvényszékeknél a szóbeli eljárás behozatik, a 4. pont alatt érdek lett törvényhatóságokban az ott kijelentett elv a bírói eljárásra nézve is kiterjesztetik.
7. Minden románnak szabad lesz kérvényét saját nyelvén beadni.
8. A görögszertartású románok mindazon jogokkal bírandanak, melyekkel más vallásbéliek egyházaik és tanodáik önálló kormány[a] tekintetében élnek; következőleg a szerb papi főnökségtől függetlenek leendvén, szabadon választandhatják püspökeiket, kiknek főnöke „Patriarcha" címet viselend.
9. A görög szertartásúak részére a nyilvános oktatási minisztériumnál egy román szertartásúakból állandó külön osztály állíttatik fel.
10. A görögvallásbeliek tanodái és templomai mindazon előnyökben részesülendnek, melyek más vallásbelieknek meg fognak adatni.
11. Egyházi és tanodái alapítványaikat, valamint eddig, úgy jövendőre magok kezelendík.
12. A budapesti egyetemnél számukra külön hittani kar fog felállíttatni.
13. A románok előzetes bejelentés és rendelet következtében, egyedül vallási és iskolai ügyekre nézve, kormánybiztosi felügyelés alatt, évenként kerületi és közgyűléseket tarthatnak.
14. Azon községekben, hol a román nyelv túlnyomó, a nemzetőrök romám nyelven fognak vezényeltetni.
15. Más honpolgárokhoz hasonlóan minden álladalmi hivatalokra fognak alkalmaztathatni. A múlt sohasem fog e tekintetben bárki ellen akadályul szolgálhatni.
16. A Magyarhon ellen felkelt románok az egyezkedésnek befejezte és illetőleg aláírása után két hét alatt fegyvereiket a legközelebb eső polgári vagy katonai hatóságnál leteendik.
17. A magyar kormány teljes és általános bűnbocsánatot ad mindez az utóbbi eseményekben részt vett románoknak, kik az elébbi pontban foglalt feltételnek eleget tesznek.
18. A felkelt románok fegyvereik letétel[e] után Magyarhon függetlenségére megesküvendnek; aki e kibékülési egyezkedésnek befejezte után három hétre ezen esküt le nem teszi vagy pedig a 16. pontban említett határidőig fegyverét át nem adja, a bűnbocsánatban nem részesülend.
Továbbá, ami a földműveseket illeti, szükséges még hozzátenni:
1. A robot s egyéb hűbéri tartozások a törvény értelmében teljesen el vannak törölve mind a „cu-rialista",* mind a „hurubásokra"" nézve.
2. A felégetett falvak és azoknak határa, melyet a földművesek bírtanak, ezeknek visszaadatik, hogy azon ismét megtelepedhessenek.
3. Azon szerződések, melyek Erdély visszafoglalása óta a földesurak által a földművesektől állítólag kierőszakoltattak, ha az erőszak ténye bebizonyíttatik, azonnal érvényteleneknek és nem létezőknek nyilváníttatnak.
Spira György: A nemzetiségi kérdés a negyvennyolcas forradalom Magyarországán Budapest, 1980.225-226. o.
A magyar forradalom vezetőit a belső gondok, a szabadságharc vereségei is segítették abban, hogy felismerjék a nemzetiségi kérdés fontosságát és keressék a megegyezés lehetőségét. A kevés eredménnyel kecsegtető tárgyalások közül végül a románokkal folytatott megbeszélés egy kibékülési terv megszületéséhez vezetett. A megbékélés ügyének nagy szolgálatot tett Nicolae Bálcescu román politikus és forradalmár, aki Kossuth Lajossal és a magyar kormány más tagjaival folytatott közvetlen tárgyalásokat. 1849. július 14-én megszületett a magyarok és az erdélyi románok között kötendő békeegyezmény tervezete, ami a többi nemzetiséggel való kiegyezés irányába hatott, és alapul szolgált az 1849. július 28-án elfogadott nemzetiségi képviselőházi határozathoz, a megbékélés kezdetének általános okmányához. A szabadságharc leverése ezeket a reményeket szertefoszlatta.
* A curialista kifejezés a magyarsági földterületeken élő jobbágyok és zsellérek egyik elnevezése volt.
** Hurubásoknak Erdély egyes részein a hazátlan zselléreket nevezték.
Az országban levő különböző nyelvek s görög szertartása egyházakra nézve, addig is, míg a kidolgozandó alkotmány szerkezetéhez képest részletes intézkedés törvényhozás útján történnék, részint a haza nem magyar ajkú polgárainak bővebb megnyugtatására, részint a kormánynak ideiglenes rendezési intézkedéseiben utasításul, határozatképpen kijelentetik:
Közli: Spira György: A nemzetiségi kérdés a negyvennyolcas forradalom Magyarországán. Budapest, 1980. 227-228. o. Az 1848/49. évi népképviseleti országgyűlés. Szerk. Beér János. Budapest, 1954. 368-369. o.
A polgári magyar állam első nemzetiségi határozata 1849. július 28-án született Szegeden. A forradalom - amely a polgári kormányzatot létrehozta - már halálos veszélyben volt. A törvényhozók és a kormány tagjai a határozat meghozatala után Szegedről is távozni kényszerültek; a honvédcsapatokra óriási túlerő nehezedett. A nemzetiségi határozat tehát későn, de nem hiába látott napvilágot. Tanulságul szolgált a későbbiek során a magyar és a nemzetiségi politikusok számára. A nemzetiségi határozathoz vezető rögös út is sok tapasztalattal járt. A reformkor liberális vezetőit felkészületlenül érték a nemzetiségi törekvések. A polgári szabadságjogok biztosítása, úgy vélték, elegendő engedmény a nemzetiségek számára. Cserébe elfogadják az egy magyar politikai nemzet gondolatát, amelyen belül személyi jogegyenlőséget nyernek. Az 1848-as márciusi forradalmat és vívmányait valóban lelkesen fogadták a délvidéki szerbek, a felvidéki szlovákok, és elismeréssel szóltak a horvátok is. A március végi hangulat azonban május elejére megváltozott. A magyar kormány által erőltetett egy politikai nemzet igénye és ennek következményei tiltakozást idéztek elő: a nemzetiségek megfogalmazták saját nemzeti törekvéseiket. A szlovák mozgalom vezetői liptószentmiklósi tanácskozásukon (1848. május 10.) követelték, hogy „gyökerestől irtsák ki egyes nemzetek és nemzetiségek mindenfajta uralmát más magyarországi nemzetiségek felett", saját nemzeti gyűlést kívántak és ragaszkodtak az anyanyelv használatához a megyei és választmányi tanácskozásokon. A magyarországi szerbek Karló-cán tartott első nemzeti gyűlésükön szintén azt hangoztatták, hogy „a szerb nemzet az osztrák ház alatt a magyar korona közös kötelékében politikailag szabad és független nemzet". Az erdélyi románok (az előzőekhez hasonlóan) a nemzeti autonómiát hirdették meg.
A magyar kormány ellenségesen fogadta ezeket a megnyilvánulásokat, a bécsi udvar provokációját látták bennük, amit Jelacic támadása megerősíteni látszott. Az ország nemzetiségeivel a viszony a mélypontra süllyedt, ellenségeskedéssé, fegyveres harccá fajult. Ennek haszonélvezője a polgári változásokat akadályozni kívánó, így közös ellenségnek számító császári udvar lett. Mindkét oldalon nehezen és csak kínos lassúsággal ismerték fel a történelmi tévedés súlyát. A kiútkeresés, igaz, kegyetlen buktatókon keresztül, de megindult. Ennek eredménye az 1849. július 28-i képviselőházi határozat. A képviselőházi határozat nem nemzetiségi törvény, hanem inkább nyelvi rendelet, amely a magyar nyelvet országos ügykezelési, törvénykezési nyelvként kezeli, de az ezt követő szinteken szabad nyelvhasználatot biztosít. Nem szól az egy magyar politikai nemzet elérésének céljáról sem pozitív, sem negatív értelemben. A további rendezés előtt szabaddá teszi az utat, kijelenti, hogy a kormány felhatalmaztatik a nemzetiségek - különösen a románok és a rácok - sérelmeiknek orvoslására rendelet vagy a nemzetgyűlésben hozandó törvény által. Tehát elképzelhetőnek tartották a nemzetiségi kérdés általános, törvény által történő rendezését.
A zsidók polgáritásáról a nemzetgyűlés által törvény alkottatott, mely szorul szóra eképpen következik:
1. § A hazánk polgárai közt vallásbeli különbség, jog és kötelesség tekintetében különbséget nem tévén, ezen elv szerint kijelentetik, miképp a magyar álladalom határain belül született, vagy törvényesen megtelepedett mózes vallású lakos, mind azon politikai s polgári jogokkal bír, melyekkel annak bármely hitű lakosai bírnak.
2. § A törvényes telepedésnek feltételei, ideiglenesen, rendeletnél fogva a kormány által fognak meg-határoztatni.
3. § Keresztény és mózes vallású közt kötendő házasság, polgári következményeire nézve, érvényesnek nyilváníttatik.
Az ily házasság polgári hatóság előtt köttetik, melynek módja, ideiglenesen, rendelet által fog megha-tároztatni.
4. § Egyszersmind a belügyminiszternek meghagyatik:
a) A mózes vallásúak papjaiból és népválasztottjaiból hívjon össze egy gyülekezetet, részint, hogy hitágazataikat nyilvánítsák s illetőleg reformálják, részint, hogy jövendő egyházi szerkezetökre nézve, a kor kívánataival megegyező javításokat tegyenek.
b) E törvény foganatosítása azon utasítással tétetik kötelességébe, hogy alkalmas szabályok által, a mózes vallásúak a kézi mesterségek és a földművelés gyakorlására vezéreltessenek.
Mely törvény a nemzet nevében általam ezennel kihirdettetvén, rendelem és parancsolom, hogy annak engedelmeskedni, azt megtartani és illetőleg megtartatni mindenki kötelességének ismerje.
Egyszersmind pedig annak végrehajtásával a belügyminiszter megbízatván.
Kelt Szegeden, 1849. július 28-án.
| Kossuth Lajos s. k. | Szemere Bertalan s. k. |
| kormányzó | belügyminiszter |
Az 1848/49. évi népképviseleti országgyűlés. Szert: Beér János. Budapest, 1954. 869. o.
Az 1848-as áprilisi törvényekben a zsidó emancipációra és az izraelita felekezet bevetté tételére nem került sor. Ezt próbálta korrigálni az 1849 júliusában Szegeden a kormány által előterjesztett és a törvényhozás által egyhangúlag elfogadott törvényjavaslat, amely kimondta az izraelita felekezetű lakosok polgári és politikai jogegyenlőségét. A szabadságharc bukása miatt a törvény végrehajtására nem maradt idő.
A nemzetiségi kérdés tárgyában kiküldött bizottmány mindenekelőtt azon fő elvek megállapítását tartá szükségesnek, melyek feladatának megoldásánál irányadókul szolgáljanak.
Eljárásának alapjául két út kínálkozott: a honban létező egyes nemzetiségek formulázott kívánalmai, amint azok a túróc-szentmártoni gyűlésnek e bizottmányhoz által tett emlékiratában és köztudomás szerint a szerb kongresszuson úgy az erdélyi románok részéről is fogalmazva lőnek; avagy kijelölése azon határoknak, amelyeken belül az egyes nemzetiségek saját e részbeli igényeiket szabadon érvényesíthetik.
A bizottmány e második kiindulópontot választá; mert a jogegyenlőségnek 1848-ban kimondott elvével összeférhetőnek nem tartá, hogy bármely kérdés, mely az egyéni szabadsággal oly szoros egybeköt-tetésben áll, mint a nemzetiségi igények kielégítése, engedmények útján oldassák meg;
Mert azon körülménynél fogva, hogy az egyes nemzetiségek e hazában elszórva, összevegyülve találtatnak, azok konkrét kívánalmainak kielégítése vagy oly területi változásokat, kikerekítéseket tételezne fel, melyek az ország politikai egységét veszélyeztetnék, vagy pedig a nagyobb nemzetiségek területén lakó kisebb nemzetiségi töredék végelnyomására vezetne.
Mert végül az engedmények útja legbiztosabb eszközül szolgálna arra, hogy az egyes nemzetiségek közti súrlódások fenntartassanak, s az egyenlő jogkör határain belül egyesek úgy, mint testületek részéről kifejthető és üdvös eredményekre vezető szabad versenyt az elnyerendő jogok körüli meddő vetélkedés háttérbe szorítsa.
Magyarország sajátságos etnográfiai viszonyainál fogva épen utalva látszik odatörekedni, hogy a nemzetiségi kérdést oly törvényes intézkedések által fejtse meg egyszer s mindenkorra, melyeknek pajzsa alatt az egyes polgárnak e részbeni jogos követelményei a haza területének bármely részén szint-oly mértékben védve, mint az egyes nemzetiségeknek mint testületeknek szabad egyesülés útjáni ki-fejlődhetése biztosítva legyen.
Ilyen törvényes intézkedések elemeit nyújtják nálunk a századokon keresztül fennállott községi önkormányzás, az egyes vallásfelekezeteknek nemcsak egyházi ügyeikre, hanem tanodáik belrendezésére és kezelésére is kiterjedő autonómiája és mindenekfelett azon helyhatósági rendszer, melynek észjogi alapját éppen az individuális szabadságnak az államhatalom túlterjeszkedése ellenébeni megóvása s úgy a fizikai, mint morális egyediségeknek az államegység legszükségesebb korlátain belüli mozoghatása képezik.
E nézetből kiindulva s azon törvényes határok menten hagyásával, melyeket Horvátországnak régi municipális jogai, nem különben Erdélyt illetőleg az 1847/48-iki VH-dik t. cikk 5-dik §-a élénkbe szabnak, a következő két főelvet véltük mindenekelőtt megállapítandóknak:
a) hogy Magyarországnak minden ajkú polgárai politikai tekintetben csakis egy nemzetet, a magyar állam históriai fogalmának megfelelő egységes és oszthatatlan magyar nemzetet képezik; és
b) hogy az országban lakó minden népek, név szerint: a magyar, szláv, román, német, szerb, orosz' sat. - egyenjogú nemzetiségeknek tekintendők, melyek külön nemzetiségi igényeiket az ország politikai egységének korlátain belül az egyéni és egyesülési szabadság alapján, minden további megszorítás nélkül szabadon érvényesíthetik.
Mely vezérelvek nyomán, és biztos feltevésével annak, hogy az 1847/48:XVI. te. 1-ső §-a folytán a megyei hatóságok is népképviselet alapján fognak szerveztetni - a következő törvényjavaslati ponto-zatokat vagyunk bátrak a t. képviselőháznak előleges jóváhagyás végett ajánlani addig is, míg az országgyűlés kiegészítését gátló akadályok elhárítása következtében a tisztelt ház által helyeselt irányban kidolgozandó törvényjavaslatunk eldöntő tárgyalás alá bocsáttathatik.
A. Az egyesek és testületek nemzetiségi jogairól
1-ször. Minden honpolgárnak jogában áll saját községi, avagy törvényhatóságához, úgy az államhatóságokhoz intézett beadványaiban anyanyelvét használni.
2-szor. Más községek avagy törvényhatóságok azonban csak oly beadványokat tartoznak elfogadni, melyek[et] az illető községben, avagy területen divatozó nyelvek egyikén írták.
3-szor. A községi gyűlésekben mindenki anyanyelvén szólhat.
4-szer. A községek ügykezelési nyelvét a községi gyűlés határozza meg, úgy azonban, hogy a kisebbség kívánatára annak nyelve is alkalmaztassák az ügykezelés körül.
5-ször. A községi elöljárók az egyes lakosokkal való hivatalos érintkezésükben azoknak nyelvét használni kötelesek.
6-szor. Az egyházközségek szabadon intézkednek saját ügyeik kezelésénél átaljában és különösen az anyakönyvek kezelésénél, úgy az elemi iskolákban használandó oktatási nyelv iránt is.
7-szer. Minden vallásfelekezet és nemzetiség egyaránt fel van jogosítva az állam segélyét oly községek részére igénybe venni, melyek saját egyházi és nevelési terheik viselésére képtelenek.
8-szor. Minden vallásfelekezetnek és nemzetiségnek szabadságában áll közép és felső tanintézeteket állítani; ezekben, valamint az egyes vallásfelekezetek és nemzetiségek részéről eddigelé máris felállított ilyennemű tanodákban az oktatási rendszernek és nyelvnek meghatározása, a kormány felügyeleti jogának meghagyásával, az alapító egyént, vagy testületet illeti.
9-szer. Az állami tanintézetekben a tanítási nyelvnek meghatározása az oktatásügyi minisztérium teendőihez tartozik, mely ez intézkedéseinél, az illető intézet kerületében divatozó nyelvekre tekintettel lenni köteles.
10-szer. Az országos egyetemnél az országban lakó minden nemzetiségek számára nyelv és irodalmi tanszékek állítandók.
B. A törvényhatóságokról
11-szer. A törvényhatóságok gyűléseiben mindazok, kik szólásjoggal bírnak, anyanyelvüket használhatják.
12-szer. A tanácskozások felett vezetendő jegyzőkönyvnek és a törvényhatósági tisztviselők ügykezelésének nyelvét a közgyűlés határozza meg; a törvényhatóság területén létező minden nemzetiségnek joga fennmaradván a jegyzőkönyvnek saját nyelvén is leendő vezetését követelhetni.
13-szor. Az esetben, ha a törvényhatóságnak jegyzőkönyvi nyelvéül nem a magyar fogadtatnék el, az államhatóságok felügyeletének kellő gyakorlása tekintetéből ezen jegyzőkönyvek magyar nyelven is vezetendők.
14-szer. A törvényhatósági tisztviselők az alájuk rendelt községekkel és magánosokkal való érintkezésükben, nevezetesen pedig úgy magánjogi, mint bűnvádi szóbeli tárgyalásoknál azoknak nyelvét használni köteleztetnek.
15-ször. A törvényhatóságok egymás közt magyar nyelven közlekednek; megengedtetvén mégis, hogy azon vegyes ajkú hatóságok, melyeknek ügykezelési nyelve ugyanaz, egymással e nyelven közlekedhessenek.
16-szor. Oly törvényhatóságokkal, melyeknek kebelében az egyes törvényhatóság által megállapított ügykezelési, avagy annak területén létező magánosok és testületek által használt nyelv nem divatozik, minden mellékletek hiteles magyar fordításban is közlendők.
17-szer. A törvényhatóságok az államhatóságokkal magyar nyelven érintkeznek.
C. Az államhatóságokról
18-szor. Az államhatóságok ügykezelési nyelve a magyar.
19-szer. Az államhivatalok és tisztségek az 1844. 5-ik te. értelmében nemzetiségi különbség nélkül egyéni képesség és érdem szerint betöltendők.
20-szor. Az illető minisztériumok kötelesek arra ügyelni, hogy az egyes államhatóságok hivatalaira a külön nemzetiségek kebeléből elegendő számmal alkalmaztassanak oly egyének, kik a vegyes ajkú törvényhatóságok, úgy az alájuk rendelt testületek és magánosok részéről felterjesztett ügyleteknek kellő elintézésére szükséges ismeretekkel bírnak; ezen tekintet a főispáni méltóságok betöltésénél is szem előtt tartandó.
D. Az országgyűlésről
21-szer. Az országgyűlésének tanácskozási és ügykezelési nyelve a magyar.
22-szer. A törvények az országban lakó minden nemzetiségek nyelvén országgyűlésileg eszközlendő hiteles fordításban is kihirdetendők.
23-szor. A fönnebbi intézkedésekkel ellenkező minden törvények, nevezetesen: az 1847/8:V te. 3-dik §-ában, úgy ezen évi XVI. te. 2-ik §-ának e) pontjában és az 1840:VI. te. 7. §-ában foglalt megszorítások nemkülönben az erdélyi approbáták és compilátákban* előforduló, a román nemzetiséget sértő rendelvények újólag is eltöröltetnek.
24-szer. Az ország területén létező minden nemzetiségeknek ekként megállapított jogai sarkalatos törvénynek nyilváníttatván, a nemzeti becsület védpajzsa alá helyeztetnek.
Ama szoros kapcsolat, melyben a nemzetiségi és vallásfelekezeti viszonyok e hazában léteznek, lehetetlenné teszi az egymásba átfolyó igényeknek teljes különválaszthatását; amiért is világosan megjegyeztetni óhajtjuk, hogy mindazon pontok, melyek az egyházi községek és tanodákra vonatkoznak, épp azon hazai törvényeink kifolyásai gyanánt tekintendők, melyek az egyes vallásfelekezeteknek autonomicus jogait szabályozzák s amelyeknek, nevezetesen: a mindkét hitvalláson levő protestánsok, úgy a görög n.e. egyház jogait biztosító 1790/1-ki 26. és 27-ik sarkalatos törvénycikkelyeknek teljes épségben leendő fenntartását e helyütt különösen kiemelendőnek véljük.
Mely jelentésünk kapcsában szerencsénk van a bizottmányhoz áttett irományokat úgy Vlad Alajos és Popovics Zsigmond bizottmányi tag urak által beadott külön javaslatot is./. alatt a t. képviselőháznak ezennel benyújtani.
Kelt Pesten, augusztus hó 1-jén 1861.
Mikó Imre: Nemzetiségi jog és nemzetiségi politika. Kobzsvár, 1944.105-107. o. (Reprint, Budapest, 1955.) Galántai József: Nemzet és kisebbség Eötvös József életművében. Korona, Budapest, 1995.155-157. o.
Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc súlyos tanulságokat szolgáltatott a nemzetiségi kérdésben. A magyar és a nemzetiségi politikusoknak az önkényuralom hálójából való kibontakozás érdekében számolniuk kellett ezzel; új megoldások keresésére volt szükség. Ez az igény jelentkezett akkor, amikor 1861-ben, hosszú szünet után „királyi levéllel" összehívták az országgyűlést. Az 1861. április 6-án megnyitott országgyűlés természetesen először az alkotmányhoz ragaszkodó feliratról nyitott vitát, de június 25-én tárgyalásba vették Eötvös József javaslatát: a nemzetiségi ügyek rendezése érdekében küldjenek ki egy 27 tagú bizottmányt. A bizottmány - amelybe bekerült Eötvös József, Szalay László, Andrássy Gyula és több nemzetiségi képviselő is - foglalkozott a karlócai szerb nemzeti kongresszus (1861. április) és a túrócszentmártoni szlovák nemzeti gyűlés (1861. június 7.) állásfoglalásával, illetve felterjesztésével, amelyben a nemzeti jogegyenlőség, a területi autonómia és a megyék nemzetiségek szerinti kike-rekítésének igényéről esett szó. A követelések és a magyar nemzeti törekvések vitájából az eötvösi nemzetiségi politika kompromisszumos javaslata született meg, amelyet a bizottmány nem törvénytervezetnek, hanem országgyűlési vitaanyagnak szánt. A kompromisszum lényege, hogy az egységes nemzetet a magyar állam históriai fogalmának megfelelő magyar nemzet képezi, és az országban lakó népek: magyarok, szlovákok, románok, németek, szerbek, ruténok stb. egyenjogú nemzetiségeknek tekintendők, amelyek a históriai magyar állam fogalmába tartoznak. A kompromisszum további része az a kitétel, amely nem a magyar államnyelvről, hanem a magyar nyelvről mint tanácskozási és ügykezelési nyelvről beszél a központi hivatalok és az országgyűlés esetében. A nemzetiségi bizottmány jelentését, amely augusztusra készült el, már nem volt ideje az országgyűlésnek megtárgyalni, mivel a császári önkény 1861. augusztus 22-én feloszlatta.
* Amikor az 1860-as években orosz nemzetiséget említenek a források, akkor a ruszinokról van szó.
** „Approbáták" az erdélyi külön törvényhozás eredményeinek II. Rákóczi György fejedelem (1648-1660) alatt keletkezett gyűjteménye. A „Compiláták" nevet viseli az az erdélyi második törvénykönyv, amely Apafi Mihály fejedelem (1661-1690) megerősítésével 1669-ben készült az Approbáták mintájára.
1. § Magyarországban a következő történeti országos népségek, ú. m. a magyarok, románok, szerbek, szlovákok, oroszok és németek, egyenjogú országos nemzeteknek ismertetnek el, amelyek számára a nemzetiség és nyelv politikai egységének korlátai közt alaptörvényileg biztosíttatik.
Minden nemzetnek joga van nemzeti zászlóját, mint nemzetisége külső kifejezését használni; nyilvános politikai ünnepélyek alkalmával és a nyilvános épületeken mindazonáltal a magyar korona zászlója mellett.
2. § Az egyes nemzetiségek képviselése, s a nyelvek térkörének meghatározása és szabályozása céljából a népesség lélekszám szerinti többségének elve állíttatik fel, s a vármegyék, illetőleg kerületek, s azokban a választókerületek kikerekítése oly módon rendeltetik, hogy azok, ha nem tisztán, úgy legnagyobb vagy nagyobb részben azon egy nemzetiségből álljanak.
A kikerekítés gyakorlati kivitele különös törvény által fog szabályoztatni. Egy ez iránti törvényjavaslatnak kimerítő vizsgálatok alapján leendő kidolgozására haladéktalanul kiküldetik egy, az ország minden nemzeteiből egyenlő arányban alakítandó országos bizottság, mely az országgyűlés legközelebbi ülésszakában terjesztendő elő munkálatát.
3. § A falusi és városi községben, valamint a vármegyében, illetőleg kerületben is, az illető népesség többségének - mégpedig az általánosnak, ahol ilyen találtatik vagy az elrendelt kikerekítés útján eszközölhető, különben pedig a viszonylagosnak - nemzetisége az illető vidéken a nyilvános nemzetiséget képezi és nyelve úgy a politikai, vagy politikai közigazgatási képviseletnek, valamint az ottani elöljáróknak és közhatóságoknak is hivatalos nyelve lesz föltéve, hogy ama többség a hat országos nemzetiség egyikéhez tartozik.
Oly vegyes községekben, vármegyékben és kerületekben, a hol a döntő többség mellett, a hat országos nemzetiség valamelyike amazt számra és jelentőségre nézve megközelíti, képviselete tagjainak jogában áll követelni, hogy az illető községben, illetőleg vármegyében vagy kerületben, és különösen az ilyetén nemzetiségből túlnyomólag lakott részekben, az ő nyelve második hivatalos nyelvül használtassák. A többi országos nemzetek tagjainak egyébiránt a képviseleti gyűlésekben szabad nyelvhasználatuk van.
Azon községek, amelyek többsége a hat országos nemzet egyikéhez sem tartozik, községi beldolgaikban saját nyelvüket használhatják hivatalos nyelvül; a közhivatalos nyelvet azonban náluk a vármegye nyelve képezi.
4. § Minden országos nemzet megfelelőleg legyen képviselve az országgyűlés felsőházában, a központi hatóságoknál, feltörvényszékeknél, a vármegyék, illetőleg kerületek élén, és egyáltalában azon méltóságokban és hivatalokban, melyek betöltése a korona, illetőleg a végrehajtó hatalom kinevezésétől függ.
Az ország többségét képező országos magyar nemzet nyelve a törvényhozásnak és a központi hatóságoknak hivatalos nyelve; de az egyes osztályokban és tanácsokban, és különösen más nyelven szerkesztett mindennemű ügyekben a tanácskozásnak lehet, a határozatnak pedig kell ugyanabban történni.
Az országgyűlésen a kisebbségi nemzetek képviselőinek szabadságában áll saját nemzeti nyelvükön is nyilatkozhatni.
5. § Az ország törvényei, továbbá a kormány és a központi hatóságok rendeletei és mindennemű intéz-vényei minden országos nemzettel, különösen a törvényhatóságokkal, az eredeti szerkezeten kívül, saját nemzeti, illetőleg hivatalos nyelvükön szintén hiteles szövegben közlendők, illetőleg kihirdetendők.
A két szöveg közt netalán támadó kétség esetében az eredeti szöveg határoz.
6. § A vármegyék és kerületek, úgyszintén a városi hatóságok képviseletei, tisztikarai és elöljárói, továbbá a városi, megyei, kerületi és járásbíróságok, valamint minden alsóbb közigazgatási hatóságok is fölfelé a föllebbvaló hatóságokkal saját hivatalos nyelvükön közlekednek, és (az 5. § eseteinek kivételével) ugyanazon nyelven fogadják a határozatokat, megbízásokat és bárminemű közléseket. Éppen így közlekednek saját hivatalos nyelvükön az egyenrangú hatóságok, ha ugyanazon hivatalos nyelvük van; ellenkező esetben a tulajdon nyelv eredeti szövege mellett a központi hatóságok nyelvét használják. Ugyanez áll a falusi községekre és elöljáróikra nézve is, ha az ő hivatalos nyelvük a vármegyében, illetőleg kerületben divatozó nyelvnek el van ismerve. Ellenkező esetben a községek külső érintkezésükben a vármegyében, illetőleg kerületben divatozó nyelvek egyikével élni kötelesek.
7. § A felek ügyeire nézve általános szabályul kimondatik, hogy a felek saját nyelvüket használhatják, és a hatóságok, illetőleg törvényszékek a felek nyelvén viszik a tárgyalásokat s ugyanazon hozzák a határozatokat.
Ha vitás ügyek felei az illető hatóság területén divatozó, de különböző nyelvekhez tartoznak, mindenik saját nyelvével élhet. A tárgyalás és elintézés mindamellett is az első beadvány nyelvén történik.
Azon félnek, amelynek nyelve az illető hatóság területén nem divatos, jogában áll vagy az ellenfél, vagy az illető hatóság vagy a központi hatóságok nyelvét használni.
Ha a felek egyike különböző nemzetekhez tartozó több személyből áll, ezek az ott dívó nyelvek egyikében egyesülni, különben a hivatalos nyelvet* használni kötelesek.
Bűnfenyítő ügyekben a vizsgálatok mindennemű tárgyalásokkal együtt a vádlott nyelvén folynak, s az ítéletek, valamint minden egyéb határozatok is, a vádlott nyelvén hozandók, ha ez az illető hatóság területén dívó nyelvek egyike; különben azon ott dívó országos nyelven," amelyet a vádlott saját kijelentése szerint legjobban ért.
Azon esetekben, ahol különböző nemzetiségű több vádlott van, az ott divatozó nyelvek egyikét beszélők ezen lesznek kihallgatandók, és a tárgyalás rájuk nézve az ő nyelvükön, a többire nézve pedig tolmácsok használata mellett a törvényszék hivatalos nyelvén viendő; az ítélet azonban saját nyelvükön közlendő. Ugyanezen intézkedések állanak a tanúvallatást illetőleg is.
8. § A nemzeti oktatás a közművelődés, a közjólét céljából állami feladatnak ismertetik el és ehhez képest előmozdítása, valamint mindenik nemzet saját ereje, úgy az állam vagyonából leendő egyarányú segélyezés által is elrendeltetik.
Ennélfogva minden országos nemzetnek joga van, összességében vagy részben, e célra egyesülni, iskolákat és intézeteket, társulatokat és egyleteket a szellemi és anyagi művelődés, úgy mint a műveltség, tudomány, szépirodalom, művészet és népgazdaság fejlesztésére alapítani, pénzalapokat és alapítványokat létesíteni, és e végre felállított saját közegei útján önállóan kezelni.
Különösen pedig szabadságában áll minden országos nemzetnek a népoktatás, nemzeti művelődés és felvilágosodás céljából valamennyi fentebbi ágban szervesen egyesülni, nemzeti gyűlésben vagy nemzeti kongresszusban nemzeti egységének közegét megalakítani és szervezni, azon joggal, hogy a fentebbi célra, a korona jóváhagyásával és legfelső felügyelete alatt, a kongresszusban képviseletekre pénzkivetéseket tehessen, nemzetisége, nemzeti művelődése és fejlődése érdekeit a korona, országgyűlés és államkormány előtt előterjesztések, sérelmek és javaslatok útján mozdíthassa elő.
A nemzeti oktatásnak azon ágaiban, melyek a vallás terét érintik, a nemzeti és vallási közegek egyet-értőleg fogják azon módot megállapítani, amelyen az ezen minőségű ügyek ugyanazon egy kongresszuson vagy elkülönített gyülekezetekben tárgyalandók és elintézendők.
9. § A hat országos nemzet minden népiskoláiban, felsőbb művelődési és tanintézeteiben saját nemzeti nyelvük az oktatási nyelv; az egyes nemzetek nemzeti és illetőleg vallásbeli művelő és tanintézetei, a tanterv általában való összhangzásának föltétele alatt, hasonló államintézetekkel egyenlőknek nyilváníttatnak; és mindazokban, amelyekben az ország pragmatikai történelme előadatik, egyúttal saját nemzeti történelmük is kötelezőleges tárgyként előadandó.
Az egyházi és iskolai községek, hatóságok és intézetek, valamint minden, a 8. §-ban kitett célokra szolgáló intézetek, társulatok és egyletek jogában áll belső és külső közlekedésükben, magok közt, a kormánnyal és illetékes hatóságokkal szemben saját nemzeti nyelvüket használni, s a kormánytól és az illetékes hatóságoktól ugyanazon nyelven szerkesztett határozatokat és válaszokat kívánni.
10. § Az országos egyetemnél az országos nemzetiségek számára való nyelvi és szépirodalmi tanszékek mellett még a hazai törvényeknek nemzeti nyelvükön való előadására is tanszékek állíttassanak, ugyanezen nyelveken megengedtetvén egyszersmind más szakok számára is a magántanítások (docenturák), valamint a vizsgák letétele is minden előadási nyelven. Ugyanez rendeltetik az országos jogakadémiákra nézve is, de csak az illető országrészekben erősen képviselt nemzetiségeket illetőleg. A fennálló állami közép- és felső iskoláknál vagy tanintézeteknél, az azokban tetemesen képviselt nemzeti elemek tekintetébe vétele mellett, tannyelvül szintúgy azon népesség nyelve lesz behozandó, amelynek körében azok találtatnak; és olyan országos nemzetek közepett, ahol ilyetén intézetek hiányzanak, azok megfelelő számban országos erővel, vagy, a körülményekhez mérve, államsegéllyel lesznek felállítandók.
11. § A jelen törvény alaprendeletei, jelesül az 1. és 2. §-ban foglaltak, az ország alkotmányának alkatrészét képezik.
12. § Eme törvény, a 2. §-ban elrendelt kikerekítés előtt is foganatosítható intézkedéseire nézve azonnal, a többieket illetőleg pedig annak idejében fog végrehajtatni; s e törvény rendeleteivel ellenkező minden előbbi törvények és rendeletek ezennel eltörlötteknek nyilváníttatnak.
Kemény G. Gábor: Iratok a nemzetiségi kérdés történetéhez Magyarországon a dualizmus korában. I. k. Tankönyvkiadó,
Budapest, 1952. 5-8. o.
Galántai József: Nemzet és kisebbség Eötvös József életművében. Korona, Budapest, 1995.161-164. o.
Az 1865. december 14-én megnyílt új országgyűlés 1866 áprilisában kiküldött egy 40 tagú bizottságot a nemzetiségi kérdés rendezése érdekében. Ezt indokolta az 1861. évi országgyűlés záró határozata, amely a legfontosabb feladatok közé sorolta a nemzetiségek ügyét, és természetesen a nemzetiségi képviselők sürgetése is, akik úgy vélték, hogy ez az országgyűlés az osztrák-magyar kiegyezéssel kíván főleg foglalkozni és mellőzni akarja az ő ügyüket. A törvényhozás figyelmét a nemzetiségi képviselők egy közös törvényjavaslattal kívánták felébreszteni, amit 1867. február 11-én nyújtottak be.
* Az állam hivatalos nyelve a magyar volt.
** A többségi nemzetiség nyelve.
A nemzetiségi kérdés tárgyában kiküldött bizottság alválasztmánya mindenekelőtt azon fő elvnek megállapítását tartá szükségesnek, amely föladata megoldásánál irányadóul szolgáljon.
Ilyenül az országban lakó népek nemzetiségének egyenjogúságát tekintette, s arra törekedett, hogy oly törvényjavaslatot készíthessen, amelynek a törvényhozás által elfogadtatása után mindazon népek szabadon érvényesíthessék nemzetiségi igényeiket, el egész azon határokig, amelyeket eléjük az ország politikai egysége, tehát területi épsége, törvényhozásának és állami kormányzásának egységes volta elkerülhetetlenül von.
Munkálkodása közben lelkiismeretesen felhasználta, ill. figyelembe vette az alválasztmány mindazon dolgozatokat, amelyek hozzá a képviselőház által áttéve, vagy a külön nemzetiségek részéről beadva lőnek, s amelyeket A, B, C, D, E alatt mellékelve tisztelettel bemutat, kapcsolatban az általa készített s ide F. alatt csatolt törvényjavaslattal. E törvényjavaslat kájzítése közben csupán Magyarországot tartotta szem előtt az alválasztmány, nem pedig társországait is.
Pesten, június 25-én 1867.
| Nyáry Pál s. k. | Kerkapoly Károly s. k. |
| az albizottság elnöke | jegyző |
1. § A honnak minden polgára saját községe hatóságához intézett beadványaiban anyanyelvét, a más községek hatóságához intézettekben csak az ott divatozó nyelvet vagy nyelvek egyikét használhatja.
2. § A községi gyűlésekben a tagok anyanyelvükön szólhatnak.
3. § A községi gyűlések jegyzőkönyvének és a községi kormányzat belső ügykezelésének nyelvét a községi gyűlés határozza el általános szavazattöbbséggel.
Ha az első szavazáskor egy nyelv sem nyerne általános szavazattöbbséget, a gyűlés tagjai az első szavazás alkalmával legtöbb szavazatot nyert két nyelv fölött újból szavaznak.
Úgy kívánván a kisebbség, annak nyelvén is vezetendő a jegyzőkönyv, ha ezen nyelvre az összes szavazatoknak legalább 1/5 része esett a szavazás alkalmával.
Az ez érdemben hozott határozat csak minden három év után, s akkor is a kérdés előzetes kijelölése mellett összehívandó határozatképes gyűlésen, a megjelent tagok 2/3-ának kívánatára kerülhet újabb tárgyalás alá.
Ha tárgyalás alá vétetik a határozat, a kérdés érdeme általános szavazattöbbséggel döntetik el.
4.' § A községi elöljárók a község egyes lakosaival való szóbeli érintkezésekben annak nyelvét kötelesek használni, akivel érintkeznek.
5. § Az egyházközségek - azonban saját egyházi felsőbbségeik törvényes jogainak sérelme nélkül -anyakönyveik vezetése, saját iskoláik oktatási nyelve s általában az egyházközségi ügykezelés iránt szabadon intézkedhetnek.
6. § Mindenik felsőbb és legfelsőbb egyházi hatóság tetszése szerint határozhatja meg jegyzőkönyvi és ügykezelési nyelvét. Ha ez nem a magyar lenne, a jegyzőkönyv az állam felügyeletének szempontjából azon is viendő.
Az egymással érintkezés nyelvét ugyanazon egyház körén belül annak legfőbb hatósága határozza meg. A különböző egyházak között való érintkezésnek nyelve a magyar.
7. § Mindenik egyház föl van jogosítva igénybe venni, a vallás és közoktatási törvényben meghatározandó módozatok mellett, az állam segélyét a kebelében már alakult vagy alakuló, bármely nemzetiségű oly egyházközségek részére, melyek saját egyházi és nevelési terheik elviselésére képtelenek.
8. § Bármely honpolgár, község, gyülekezet, felsőbb egyházi hatóság, társulat és intézet saját törvényhatóságához intézett beadványaiban anya-, illetőleg ügykezelési nyelvét, más törvényhatósághoz intézett beadványaiban pedig csak azon nyelvet vagy nyelvek egyikét használhatja, amelyen vagy amelyeken ott a jegyzőkönyv vezettetik.
9. § A törvényhatóságok gyűléseiben azok, kik bírnak szólásjoggal, anyanyelvükön szólhatnak.
10. § Azt, hogy a jegyzőkönyv mily nyelven vezettessék, valamint azt is, hogy melyik legyen a törvényhatóság és a tisztviselők belső ügykezelési nyelve, a tárgy előzetes kijelölése mellett e célra egybehívott közgyűlés határozza el általános szavazattöbbséggel.
A jegyzőkönyv a megállapított nyelven kívül más, ti. mindazon nyelven is vezetendő, amelyen a közgyűlés tagjainak kisebbségben maradt egyik vagy másik, de legalább 1/5-nyi része netalán vezettetni kívánja.
11. § A nyelv kérdésében hozott határozat mindig csak a törvényhatósági tisztválasztást közvetlenül megelőző s a kérdés előzetes kijelölése mellett összehívandó, határozatképes közgyűlésen, s akkor is csak a megjelent tagok 2/3-ának kívánatára kerülhet újra tárgyalás alá.
Ha tárgyalás alá vétetett a határozat, a kérdés érdeme általános szavazattöbbséggel döntetik el.
12. § Ha valamely törvényhatóság jegyzőkönyvi és ügykezelési nyelv[é]ül nem a magyar fogadtatik el, az államhatósági felügyelet tekintetéből a jegyzőkönyv az állam hivatalos nyelvén is vezetendő, az ügykezelésnél pedig közvetítő gyanánt ugyanaz is alkalmazható, tetszés szerint.
13. § A törvényhatósági tisztviselők a hivataloskodásuk körébe eső községekkel, gyülekezetekkel, magántársulatokkal, intézetekkel és a magánosokkal való érintkezéseikben azok nyelvét kötelesek használni.
14. § Egymás között a törvényhatóságok magyar nyelven érintkeznek; de azon törvényhatóságok, amelyeknek közgyűlésileg megállapított ügykezelési nyelve nem a magyar, de ugyanez, egymással amaz ügykezelési nyelven is érintkezhetnek.
15. § Minden honpolgárnak jogában áll az államkormányhoz intézett beadványaiban anyanyelvét használni.
16. § A művészet, tudomány, gazdaság, ipar és kereskedés előmozdítására egyesek, társulatok s testületek által létesített tan- és egyéb intézetek, úgyszintén magok a társulatok és testületek, valamint a főbb és legfőbb egyházi hatóságok is, az államkormánnyal való érintkezéseikben ügykezelési nyelvüket használhatják, fölterjesztéseiket azonban magyar szövegben is mellékelni kötelesek.
Az államkormány a fölterjesztés nyelvein válaszol, hasábosán, de sürgős esetekben csupán magyar nyelven is válaszolhat. Kétség esetén a magyar szöveg a határozó.
17. § A törvényhatóságok az államkormánnyal magyar nyelven érintkeznek.
18. § Az államkormányzat ügykezelési nyelve a magyar. A minisztérium azonban köteles ügyelni arra, hogy valamint minden országos méltóságokra és államhivatalokra, úgy különösen a főispánságokra a többi nemzetiségek kebeléből is elégséges számmal alkalmaztassanak oly egyének, kik a nem magyar ajkú törvényhatóságok, testületek, intézetek, egyesületek és magánosok ügyeinek kellő elintézésére szükséges ismeretekkel is bírnak.
19. § hí állam s illetőleg a kormány által már állított, vagy a szükséghez képest állítandó tanintézetekben a tanítási nyelvnek meghatározása a közoktatási miniszter teendőihez tartozik; de a közoktatás sikere a közművelődés és közjólét szempontjából e téren az államnak is legfőbb célja lévén, köteles a lehetőségig gondoskodni arról, hogy a hon bármely nemzetiség, nagyobb tömegekben együtt élő polgárai az általuk lakott vidék közelében anyanyelvükön képezhessék magokat egész addig, hol a magasabb akadémiai képezés kezdődik.
20. § Azon területeken létező állami közép- és felsőtanodákban, amelyekben egynél több nyelv divatozik, azon nyelvek mindenikének részére nyelv- és irodalmi tanszékek állítandók.
21. § Az országos egyetemben előadási nyelv a magyar, de az országban lakó minden nemzetiség részére nyelv- és irodalmi tanszékek állítandók.
22. § Ha az egyesülési úton (23. §) már létesült intézetek bármelyike az alap elégtelensége miatt a célnak önerejéből kellően megfelelni képes nem lenne, és segélyezésért az államkormányhoz járulna: az illető miniszterek kötelessége lesz, a megszerzett hiteles adatok nyomán, az országgyűlésnek előterjesztést tenni. A törvényhozás fogja esetről esetre elhatározni a segély mennyiségét és módozatát, ha annak szükségéről meggyőződött.
23. § Bármely nemzetiségű minden egyes honpolgárnak éppen úgy, mint a törvényhatóságoknak, községeknek, egyházaknak és egyházközségeknek jogában áll, saját erejével vagy társulás útján, alsó, közép- és felsőiskolákat, valamint a művészet, tudomány, gazdaság, ipar és kereskedés előmozdítására szükséges egyéb intézeteket fölállítani, evégből az egyes honpolgárok az államkormány felügyelete alatt társulatokba vagy egyletekbe összeállhatnak, s összeállván szabályokat alkothatnak, az államkormány által helybenhagyott szabályok értelmében eljárhatnak, pénzalapot gyűjthetnek, azt, ugyancsak az államkormány felügyelete alatt, nemzetiségi jogos igényeiknek is megfelelően kezelhetik.
Az ily módon létrejött tan-, művelődési és egyéb intézetek - az iskolák azonban csak a tanterv általában való összhangzásának feltétele alatt - az állam hason természetű s hason fokú intézeteivel egyenjogúak. A társulatok s az általuk létesített intézetek egymás közt saját nyelvükön is érintkezhetnek.
24. § Bánnely nemzetiségű honpolgár, azon esetekben, amelyekben ügyvéd közbejötte nélkül akár felperesi, akár alperesi, akár folyamodó minőségben veszi és veheti igénybe a törvény oltalmát, illetőleg a bíró segélyét:
saját községében és járási kerületében anyanyelvét, más községekben az illető község nyelvét vagy nyelvei egyikét,
saját törvényhatóságában anya- vagy a törvényhatósági jegyzőkönyv nyelvét vagy nyelvei egyikét használhatja, más törvényhatóságokban csakis azoknak jegyzőkönyvi nyelvét vagy nyelvei egyikét.
25. § A bíró a 24-dik §. eseteiben, éspedig:
pörön kívüli eljárásoknál az előterjesztés vagy beadvány, illetőleg az érdeklettek nyelvén is végez és intézkedik;
pörökben pedig a tárgyalást a pörben álló felek nyelvén, a tanúhallgatást, szemlét és egyéb bírósági cselekményeket a kihallgatott vagy alkalmazott személyek nyelvén, magát a jegyzőkönyvet végre a törvényhatósági jegyzőkönyv nyelvén, s ha ilyen több volna, közülük azon vezeti, amelyben a perben álló felek kölcsönösen megegyeznek, s ha meg nem egyeznének, azoknak bármelyikén tetszése szerint vezeti.
Az idézési végzés, a megidézendő fél érdekében, ha rögtön kitudható, annak anyanyelvén, máskülönben az állam hivatalos nyelvén, mint közvetítő nyelven fogalmazandó; de minden végzést, határozatot vagy ítéletet, sőt rendkívüli esetekben a fontosabb okmányokat is, a felek és érdeklettek kívánatára azok nyelvén is kihirdeti vagy közli.
26. § Ha a fél magát ügyvéd által képviselteti vagy képviseltetni köteles, a felperesi ügyvéd az illető törvényhatóság nyelvét vagy nyelvei egyikét választhatja, az alperesi ügyvéd vagy ügyvédek pedig, ha felperesi ügyvéd által választott nyelven ügyködni nem akarnak, a magyar nyelvet tartoznak használni.
27. § Az idézési végzés a beadvány nyelvén, de a megidézendő fél érdekében, ha rögtön kitudható, annak anyanyelvén is, máskülönben az állam hivatalos nyelvén, mint közvetítő nyelven fogalmazandó.
A végzés, határozat, ítélet a pör nyelvén, és a föllebbezés tekintetéből az állam hivatalos nyelvén is hozandó, közlendő és kihirdetendő.
28. § Váltóbíróságok illetősége alá tartozó ügyekben a pörlekedési nyelv, a közhitel érdekében, a magyar.
29. § A választástól függő világi bíróságok belső ügykezelési nyelve a magyar, az egyházi bíróságok magok határozzák meg ügykezelési nyelvüket.
30. § A telekkönyvi hivatalok nyelve a magyar; de a végzések a felek kívánatára a törvényhatósági ügykezelési nyelven, s ha ilyen több volna, közülük azon a nyelven kiadandók, amelyen a fél kiadni kívánja, ugyanazon nyelven lévén hiteles fordításban kiadandók a kivonatok.
31. § Az államkormány kinevezésétől függő bíróságok hivatalos nyelve kizárólag a magyar; de az igazságügy minisztérium köteles ügyelni arra, hogy a fő- és legfőbb bíróságoknál szakértő bírák mindenik nemzetiség kebeléből elégséges számban alkalmaztassanak.
32. § Az országgyűlésnek tanácskozási és ügykezelési nyelve a magyar.
33. § A törvények az országban honos minden nemzetiség nyelvén kihirdetendők.
34. § A föntebbi határozatokkal ellenkező minden korábbi törvény eltöröltetik.
35. § Az ország területén létező minden nemzetiségnek a föntebbi §-okban megállapított egyenjogúsága az ország sarkalatos törvényének nyilváníttatik.
Képviselőházi Irományok 1865-1868. II. k. 251,272-276. o. Pest, Athenaeum írod. és Nyomdai Részvénytársulat, 1868. Kemény G. Gábor: Iratok a nemzetiségi kérdés történetéhez Magyarországon a dualizmus korában. I. k. Budapest, 1952. 27-28. 49-52. o.
A nemzetiségi ügyben kiküldött 40 tagú országgyűlési bizottság egy 5 tagú bizottságot hozott létre Nyáry Pál elnökletével és Kerkápoly Károly jegyzőségével 1867. március végén. Ez a szűkebb testület 1867. június 25-ére készítette el javaslatát. A tervezet - az eötvösi elvek alapján - kompromisszumot kívánt. Nem szólt az „egy magyar nemzetről", a magyar nyelvet most is az államkormányzat ügykezelési nyelveként emlegette és kiemelte a nemzetiségek egyenjogúságát. Az 5 tagú bizottság a maga javaslatával együtt beterjesztette mellékletként (A, B, C, D, E jelzet alatt Képviselőházi Irományok, 1865-1868. II. k. 251-272. Kemény G. Gábor: Iratok a nemzetiségi kérdés történetéhez Magyarországon a dualizmus korában. I. k. 28-48. o.) az 1861. évi turócszentmártoni szlovák nemzeti gyűlés felterjesztését, az 1861. évi karlócai szerb nemzeti kongresszus határozatait, a Vlad-Popovics-féle 1861. évi különvéleményt, a nemzetiségi képviselők 1867. február 11-i törvényjavaslatát és Bukovszky György nagyszőlősi esperes 1867. január 23-án kelt összeállítását a ruszin igényekről. A képviselőház Deák Ferenc javaslatára úgy döntött, hogy az albizottsági javaslatot valamennyi képviselő kapja kézhez, ne csak a nemzetiségi bizottság 40 tagja.
1. § Az ország izraelita lakosai a keresztény lakosokkal minden polgári és politikai jog gyakorlására egyaránt jogosítottaknak nyilváníttatnak.
2. § Minden ezzel ellenkező törvény, szokás vagy rendelet ezennel megszüntettetik.
Magyar Törvénytár 1836-1868. évi törvénycikkek. Franklin Társulat, Budapest, 1890. 354. o.
A zsidók emancipációját 1849-ben a szegedi országgyűlés törvénybe iktatta (1849:IX. te), de ezt nem tekintették érvényesnek. Ezért kellett 1867-ben újból - igaz, nagyon röviden - kodifikálni a zsidók egyenjogúsítását.
| |