| |
Azon egyenjogúság, melyet Magyarország bármely nemzetiségű polgárai, politikai és polgári jogok tekintetében, különbség nélkül élveznek, egyedül az országban divatozó nyelvek hivatalos használatára nézve, és csak annyiban esik külön szabályok alá, amennyiben ezt az ország egysége, a kormányzat és közigazgatás gyakorlati lehetősége és célszerűsége, úgyszintén az igazság gyors és pontos kiszolgáltatásának igényei szükségessé teszik. Ugyanazért:
1. § Az ország minden polgára saját községéhez, egyházi hatóságához és törvényhatóságához, annak közegeihez s az államkormányhoz intézett beadványait anyanyelvén nyújthatja be.
Más községekhez, törvényhatóságokhoz s azok közegeihez intézett beadványaiban vagy az állam hivatalos nyelvét, vagy az illető község és törvényhatóság jegyzőkönyvi nyelvét, vagy nyelvei egyikét használhatja. A törvénykezés terén a nyelv használatát a 14-21. §-ok szabályozzák.
2. § Községi, egyházi és törvényhatósági gyűlésekben a szólás jogával bírók szabadon használhatják anyanyelvüket.
3. § Valamint eddig is jogában állott bármely nemzetiségű minden egyes honpolgárnak éppúgy, mint községeknek, egyházaknak és egyházközségeknek, úgy ezentúl is jogában áll saját erejével, vagy társulás útján alsó, közép és felső tanodákat felállítani. Evégből s a nyelv, művészet, tudomány, gazdaság, ipar és kereskedelem előmozdítására szolgáló más intézetek felállítása végett is, az egyes honpolgárok az államkormány felügyelete alatt társulatokba vagy egyletekbe összeállhatnak, és összeállván szabályokat alkothatnak, az államkormány által helybenhagyott szabályok értelmében eljárhatnak, pénzalapot gyűjthetnek, és azt, ugyancsak az államkormány felügyelete alatt, nemzetiségi törvényes igényeiknek is megfelelően kezelhetik.
Az ilyen módon létrejött művelődési és más intézetek - az iskolák azonban csak a közoktatási szabályozó törvény rendeletei feltételeinek megtartása alatt -az állam hasonló fokú intézeteivel egyenjogúak.
A magánintézetek és egyletek nyelvét az alapítók határozzák meg.
A társulatokra s általuk létesített intézetekre nézve a nyelv használatát illetőleg az 1. § határozatai lesznek szabályozók.
4. § Az egyházközségek, egyházi felsőségeik törvényes jogainak fenntartásával, anyakönyveik vezetésének s egyház-ügyeik intézésének, nem-különben iskoláikban - az országos iskolai törvény korlátai között - az oktatásnak nyelvét tetszés szerint határozhatják meg.
5. § A felsőbb egyházi testületek és hatóságok önmagok állapítják meg a tanácskozás, a jegyzőkönyv, az ügyvitel és egyházközségeikkel való érintkezés nyelvét. Olyan esetekben, melyekben az egyházi hatóságok, mint hatóságok az állami felügyelet tekintetéből az ország kormányához felterjesztik jegyzőkönyveiket, a jegyzőkönyvek mellett, ha azok nem az állam hivatalos nyelvén vannak szerkesztve, a magyar fordítás is felküldendő.
Ha különböző egyházak és egyházi felsőbb hatóságok érintkeznek egymással, vagy az állam hivatalos nyelvét, vagy azon egyház nyelvét használják, amellyel érintkeznek.
6. § Egyházi felsőbb és legfelsőbb hatóságok az államkormányhoz intézett beadványaikban ügyviteli vagy jegyzőkönyvi nyelvüket, s hasábosán az állam hivatalos nyelvét, a törvényhatóságokhoz s azok közegeihez intézett beadványaikban az állam nyelvét, vagy ha több a jegyzőkönyvi nyelv, azok bármelyikét, az egyházi községek pedig mindezen hivatalos érintkezéseikben az állámkormány és saját törvényhatóságaik irányában az állam hivatalos nyelvét, vagy saját ügykezelési nyelvüket, más törvényhatóságok irányában pedig az illető törvényhatóságok jegyzőkönyvi nyelvei egyikét használhatják,
7. § A községi gyűlések magok választják jegyzőkönyvük és ügyvitelük nyelvét. A jegyzőkönyv egyszersmind azon nyelven is viendő, amelyen annak vitelét a szavazatképes tagoknak egyötöde szükségesnek látja.
8. § A községi tisztviselők, a községbeliekkel való érintkezéseikben ezek nyelvét használják.
9. § A község saját törvényhatóságához, annak közegeihez és az államkorrnányhoz intézett beadványaiban az állam, vagy saját ügykezelési nyelvét, más törvényhatóságokhoz s azok közegeihez intézett beadványaiban az állam hivatalos nyelvét, vagy az illető törvényhatóság jegyzőkönyvi nyelvei egyikét használhatja.
10. § A törvényhatóságok jegyzőkönyvei az állam hivatalos nyelvén vitetnek; de vitethetnek emellett mindazon nyelven is, amelyet a törvényhatóságot képviselő testület vagy bizottmány tagjainak legalább egyötöde jegyzőkönyvi nyelvül óhajt.
A különböző szövegekben mutatkozó eltérések eseteiben a magyar szöveg a szabályozó.
11. § A belső ügyvitel terén a törvényhatósági tisztviselők az állam hivatalos nyelvét használják; de amennyiben ez egyik vagy másik törvényhatóságra vagy tisztviselőre nézve gyakorlati nehézséggel járna, használhatják kivételesen a törvényhatóság jegyzőkönyvi nyelveinek bármelyikét; valahányszor azonban az állami felügyelet és a közigazgatás tekintetei megkívánják, jelentéseik és az ügyiratok egyszersmind az állam hivatalos nyelvén is felterjesztendők.
12. § A törvényhatósági tisztviselők saját törvényhatóságaik területén a községekkel, gyülekezetekkel, felsőbb egyházi hatóságokkal, egyesületekkel, intézetekkel és magánosokkal való hivatalos érintkezéseikben, a lehetőségig, ezek nyelvét használják.
13. § A törvényhatóságok egymás közt és az államkormányhoz intézett irataikban az állam hivatalos nyelvét használják; de használhatják amellett hasábosán azon nyelvek bármelyikét is, melyet jegyzőkönyveikben használnak.
14. § Az ország minden lakosa, azon esetekben, amelyekben ügyvéd közbejötte nélkül, akár felperesi, akár alperesi, akár folyamodó minőségben, személyesen vagy megbízott által veszi és veheti igénybe a törvény oltalmát és a bíró segélyét:
15. § A bíró a 14. § eseteiben a panaszt vagy kérelmet a panasz vagy kérelem nyelvén intézi el; a kihallgatást, tanúhallgatást, szemlét és más bírói cselekményeket, úgy a peres, mint a peren kívüli, valamint a bűnvádi eljárásoknál a pörben álló felek, illetőleg a kihallgatott személyek nyelvén eszközli; e perek tárgyalási jegyzőkönyveit azonban azon a nyelven vezeti, melyet a perlekedő felek a törvényhatóságok jegyzőkönyvi nyelvei közül kölcsönös megegyezéssel választanak. Ha e tekintetben megegyezés létre nem jönne, a bíró a tárgyalási jegyzőkönyvet a törvényhatóság jegyzőkönyvi nyelveinek bármelyikén vezetheti, tartozik azonban annak tartalmát a feleknek szükség esetén tolmács segélyével is megmagyarázni.
Szintúgy tartozik a bíró a felek előtt megmagyarázni s illetőleg tolmácsoltatni a per fontosabb okmányait is, ha ezek olyan nyelven volnának szerkesztve, melyet a perben álló felek egyike vagy másika nem ért.
Az idézési végzés, a megidézendő fél érdekében, ha rögtön kitudható, annak anyanyelvén, különben pedig azon községeknek, amelyben a megidézendő fél lakik, jegyzőkönyvi nyelvén, vagy pedig az állam hivatalos nyelvén fogalmazandó.
A bírói határozat a tárgyalási jegyzőkönyv nyelvén hozandó; de köteles azt a bíró minden egyes félnek azon nyelven is kihirdetni, illetőleg kiadni, amelyen kívánja, amennyiben azon nyelv a törvényhatóságnak, amelyhez a bíró tartozik, jegyzőkönyvi nyelveinek egyikét képezi.
16. § Mind azon perekben, amelyekben a feleket a törvény arra kötelezi, hogy ügyvédi képviselettel éljenek, a tárgyalás, a periratok és a bírói határozatok nyelve az állam hivatalos nyelve.
Az idézési végzés azonban az idézendő fél anyanyelvén is fogalmazható, és a szemléről és tanúhallgatásról fölvett jegyzőkönyvek a kihallgatott személyek nyelvén szerkesztetnek.
Azon ügyvédekre nézve, kik az állam hivatalos nyelvén e törvény kihirdetéséig nem pörlekedtek, és azon bíróságokra nézve, melyek jelenleg az állam hivatalos nyelvét nem használják, az első bíróságok rendezéséig a fennálló gyakorlat tartatik fenn.
17. § Föllebbezés esetében köteles a bíró a pert és a kereset s védelem alapjául szolgáló csatolmányokat, amennyiben nem az állam hivatalos nyelvén volnának fogalmazva s a felek által hitelesen le nem fordíttat-tak, haladék nélkül magyarra hivatalból lefordíttatni s az eredetiekkel a fordításokat is felterjeszteni.
E célból az illető törvényhatóságok székhelyein, a szükséghez képest, az állam költségén, fordítók rendszeresítetnek.
Az állam hivatalos nyelvén szerkesztendő felsőbb bírósági határozatok közlésénél a per első bírája, amennyiben a felek kívánnák, a 15. § értelmében jár el.
18. § A váltóbíróságok illetősége alá tartozó ügyekben a perlekedési nyelv, a közhitel érdekében is, az állam hivatalos nyelve.
19. § Az egyházi bíróságok magok határozzák meg ügykezelési nyelvüket.
20. § A telekkönyvi hatóságoknál és hivataloknál, a közhitel érdekében is, az állam hivatalos nyelve használandó; de a végzések és kivonatok - ez utóbbiak hiteles fordításban - a felek kívánatára a törvényhatóság jegyzőkönyveinek bármelyikén is kiadandók.
21. § Az államkormány által kinevezett bíróságok hivatalos nyelve kizárólag az állam nyelve.
22. § Ha magánosok, egyházak, magán társulatok, magán tanintézetek és törvényhatósági joggal nem bíró községek a kormányhoz intézett beadványaiknál nem az állam hivatalos nyelvét használnák, az ily beadványokra hozott végzés eredeti magyar szövegéhez a beadvány nyelvén eszközölt fordítás is melléklendő.
23. § Az állam, s illetőleg a kormány által már állított vagy szükséghez képest állítandó tanintézetekben a tanítási nyelvnek meghatározása, amennyiben erről törvény nem rendelkezik, a közoktatási miniszter teendőihez tartozik; de a közoktatás sikere, a közművelődés és közjólét szempontjából, az államnak is legfőbb célja lévén, köteles az állami tanintézetekben a lehetőségig gondoskodni arról, hogy a hon bármely nemzetiségű, nagyobb tömegekben együtt élő polgárai, az általuk lakott vidék közelében, anyanyelvükön is képezhessék magokat egész addig, hol a magasabb akadémiai képezés kezdődik.
24. § Azon területeken létező, vagy felállítandó állami közép- és felső tanodákban, amelyeken egynél több nyelv divatozik, azon nyelvek mindenikének részére nyelv- és irodalmi tanszékek állítandók.
25. § Az országos egyetemben az előadási nyelv a magyar, azonban az országban divatozó nyelvek s azok irodalmai számára, amennyiben még nem állíttattak, tanszékek állítandók.
26. § A hivatalok betöltésénél a jövőre is egyedül a személyes képesség szolgálván irányadóul, valakinek nemzetisége, valamint eddig sem tekintetett, úgy ezután sem tekintethetik az országban létező bármely hivatalra vagy méltóságra való emelkedés akadályául.
S az államkormány gondoskodni fog, hogy az országos bírói és közigazgatási hivatalokra, különösen a főispánságokra, a különböző nemzetiségekből, a szükséges nyelvekben tökéletesen jártas s másként is alkalmas személyek, a lehetőségig, alkalmaztassanak.
27. § A korábbi törvényeknek a fentebbi határozatokkal ellenkező rendeletei ezennel eltöröltetnek.
Képviselőházi Irományok 1865-1868. Athenaeum Ind. és Nyomdai Részvénytársulat, Pest, 1868. VI. k. 249-253. o. Közli: Kemény G. Gábor: Iratok a nemzetiségi kérdés történetéhez Magyarországon a dualizmus korában. I. k. Tankönyvkiadó, Budapest, 1952.106-111. o.
A nemzetiségi albizottság 1867. június 25-én beterjesztett javaslatát a kompromisszumot elvető szélsőséges magyar nemzeti közvélemény, elsősorban a megyei bizottmányok és a nacionalista elkötelezettségű sajtó élesen bírálta. Ennek hatására „fektették" a tervezetet. A 40 tagú nemzetiségi bizottság saját albizottságának javaslatát csak egy év múlva vette elő, és 1868. október végére készítette el javaslatát, amely éppen a támadások hatására eltért az albizott-sági tervezettől. Szembetűnő a magyar nyelvnek mint az állam hivatalos nyelvének hangsúlyozása, nemcsak az államkormányzat, hanem a középszintű igazgatás esetében is. Ezt a bizottsági javaslatot a képviselőház osztályai megtárgyalták, majd ennek alapján a törvényelőkészítő ún. központi bizottság elkészítette törvényjavaslatát, amelyet 1868. november 12-én terjesztettek elő. Ez a változat csak jelentéktelen változtatást tartalmaz a nemzetiségi bizottság javaslatához képest. A képviselőház ezután napirendre tűzte a központi bizottság törvényjavaslatát, amely - az eltérések ellenére - Eötvös József javaslatának is tekinthető, mivel ő irányította a nemzetiségi bizottság munkálatait.
Minthogy Magyarország összes honpolgárai, az alkotmány alapelvei szerint is, politikai tekintetben egy nemzetet képeznek, az oszthatlan egységes magyar nemzetet, melynek a hon minden polgára, bármely nemzetiséghez tartozzék is, egyenjogú tagja;
minthogy továbbá ezen egyenjogúság egyedül az országban divatozó többféle nyelvek hivatalos használatára nézve, és csak annyiban eshetik külön szabályok alá, amennyiben ezt az ország egysége, a kormányzat és közigazgatás gyakorlati lehetősége s az igazság pontos kiszolgáltatása szükségessé teszik;
a honpolgárok teljes egyenjogúsága minden egyéb viszonyokat illetőleg épségben maradvány, a különféle nyelvek hivatalos használatára nézve következő szabályok fognak zsinórmértékül szolgálni.
1. § A nemzet politikai egységénél fogva Magyarország államnyelve a magyar lévén, a magyar országgyűlés tanácskozási s ügykezelési nyelve ezentúl is egyedül a magyar; a törvények magyar nyelven alkottatnak, de az országban lakó minden más nemzetiség nyelvén is hiteles fordításban kiadandók; az ország kormányának hivatalos nyelve a kormányzat minden ágazatában ezentúl is a magyar.
2. § A törvényhatóságok jegyzőkönyvei az állam hivatalos nyelvén vitetnek; de vitethetnek e mellett mindazon nyelven is, amelyet-a törvényhatóságot képviselő testület vagy bizottmány tagjainak egyötöd része jegyzőkönyvi nyelvül óhajt.
A különböző szövegekben mutatkozó eltérések eseteiben a magyar szöveg a szabályozó.
3. § Törvényhatósági gyűlésekben mindaz, aki ott szólás jogával bír, akár magyarul szólhat, akár saját anyanyelvén, ha az nem a magyar.
4. § A törvényhatóságok egymás közt és az államkormányhoz intézett irataikban az állam hivatalos nyelvét használják; de használhatják amellett hasábosán még azon nyelvek bármelyikét is, melyeket jegyzőkönyveikben használnak.
5. § A belső ügyvitel terén a törvényhatósági tisztviselők az ország hivatalos nyelvét használják, de amennyiben az egyik vagy másik törvényhatóságra vagy tisztviselőre nézve gyakorlati nehézséggel járna, az illető tisztviselők kivételesen törvényhatóságaik jegyzőkönyvi nyelveinek bármelyikét is használhatják. Valahányszor azonban az állami felügyelet és a közigazgatás tekintetei megkívánják: jelentéseik és az ügyiratok egyszersmind az állam hivatalos nyelvén is felterjesztendő!.
6. § A törvényhatósági tisztviselők, saját törvényhatóságaik területén, a községgel, gyülekezetekkel, felsőbb egyházi hatóságokkal, egyesületekkel, intézetekkel és magánosokkal való hivatalos érintkezéseikben, ha azok úgy kívánják, ugyanazok nyelvét használják.
7. § A törvénykezést illetőleg, az első bíróságoknál, mind az ügykezelés nyelvére, mind a polgári s bűnvádi perekben, akár ügyvéd közbejöttével, akár anélkül folytattatnak a perlekedésnek, és a hozandó ítéleteknek nyelvére nézve, addig, míg az első bíróságok végleges rendezése és a szóbeli eljárás behozatala fölött a törvényhozás nem határoz, az eddigi gyakorlat lesz mindenütt fenntartandó.
8. § Az egyházi bíróságok magok határozzák meg ügykezelési nyelvüket.
9. § A telekkönyvi hivataloknál, a törvényszék felügyelésének tekintetéből is, az illető törvényszék ügykezelési nyelve használandó; de ha a felek úgy kívánják, mind a végzés, mind a kivonat az ország hivatalos nyelvén, vagy azon törvényhatóság jegyzőkönyvi nyelveinek egyikén is kiadandó, amelynek területén a telekkönyvi hivatal van.
10 §. A fellebbezett perekben, ha azok nem magyar nyelven folytattattak, vagy nem magyar okmányokkal vannak ellátva, a fellebbviteli bíróság mind a pert, mind az okmányokat, amennyiben szükséges, magyarra fordíttatja azon hiteles fordítók által, akik a fellebbviteli bíróságoknál államköltségen lesznek alkalmazva, s a pert ezen hiteles fordításban veszi vizsgálat alá.
Végzéseit, határozatait és ítéleteit a fellebbviteli bíróság mindig az ország hivatalos nyelvén fogja hozni.
Leküldetvén a per az illető első bírósághoz, ez köteles lesz a fellebbviteli bíróság végzését, határozatát vagy ítéletét minden egyes félnek azon nyelven is kihirdetni s illetőleg kiadni, amelyen ez azt kívánja, amennyiben az a nyelv a bíróságnak ügykezelési vagy a törvényhatóságnak valamelyik jegyzőkönyvi nyelve volna.
11. § Az államkormány által kinevezett minden bíróságok hivatalos nyelve kizárólag a magyar.
12. § Az egyházközségek, egyházi felsőségeik törvényes jogainak sérelme nélkül, anyakönyveik vezetésének, s egyházi ügyeik intézésének, nemkülönben - az országos iskolai törvény korlátai között -iskoláikban az oktatásnak nyelvét tetszés szerint határozhatják meg.
13. § A felsőbb egyházi testületek és hatóságok önmaguk állapítják meg a tanácskozás, a jegyzőkönyv, az ügyvitel és egyházközségeikkel való érintkezés nyelvét. Ha ez nem az állam hivatalos nyelve volna, az állami felügyelet szempontjából a jegyzőkönyvek egyszersmind az ország hivatalos nyelvén is, hiteles fordításban, felterjesztendők.
Ha különböző egyházak s egyházi felsőbb hatóságok érintkeznek egymással, vagy az ország hivatalos nyelvét, vagy azon egyháznak nyelvét használják, amellyel érintkeznek.
14. § Egyházi felsőbb és legfelsőbb hatóságok az államkormányhoz intézett beadványaikban ügyviteli vagy jegyzőkönyvi nyelvüket s az ország hivatalos nyelvét, a törvényhatósághoz s azok közegeihez intézett beadványaikban ugyanezt, vagy ha több a jegyzőkönyvi nyelv, azok bármelyikét, az egyházi községek pedig, mindezen hivatalos érintkezéseikben, az ország hivatalos nyelvét, vagy saját ügykezelési nyelvüket használhatják.
15. § Az állam s illetőleg a kormány által már állított, vagy a szükséghez képest állítandó tanintézetekben a tanítási nyelvnek meghatározása a közoktatási miniszter teendőihez tartozik. De a közoktatás sikere, a közművelődés és közjólét szempontjából, e téren az államnak is legfőbb célja lévén, köteles ez a lehetőségig gondoskodni arról, hogy a hon bármely nemzetiségű, nagyobb tömegekben együtt élő polgárai az általuk lakott vidék közelében anyanyelvükön képezhessék magokat egészen addig, hol a magasabb akadémiai képzés kezdődik.
16. § Azon területeken létező állami közép- és felső tanodákban, amelyekben egynél több nyelv divatozik, azon nyelvek mindenikének részére nyelv- s irodalmi tanszékek állítandók.
17. § Az országban felállítandó állami felsőbb tanodákban az azon tanodák vidékén tömegesen lakó nemzetiségek nyelveinek tanszékek állíttatnak.
18. § Az országos egyetemben az előadási nyelv a magyar; azonban az országban divatozó nyelvek és azok irodalmai számára, amennyiben még nem állíttattak, tanszékek állíttatnak.
19. § A községi gyűlések magok választják jegyzökönyvük s ügyvitelük nyelvét. A jegyzőkönyv egyszersmind azon nyelven is viendő, amelyen vitelét a szavazatképes tagoknak egyötöde szükségesnek látja.
20. § A községi tisztviselők saját községbeliekkel való érintkezéseikben azok nyelvét kötelesek használni.
21. § A község saját törvényhatóságához, annak közegeihez és az államkormányhoz intézett beadványaiban az ország hivatalos vagy saját ügykezelési nyelvét, más törvényhatóságokhoz s azok közegeihez intézett beadványaiban az ország hivatalos nyelvét, vagy az illető törvényhatóság jegyzőkönyvi nyelvei egyikét használhatja.
22. § Az ország minden polgára saját községéhez, egyházi hatóságához és törvényhatóságához, annak közegeihez s az államkormányhoz intézett beadványait anyanyelvén nyújthatja be.
Más községekhez, törvényhatóságokhoz s azok közegeihez intézett beadványaiban csak az illető község vagy törvényhatóság jegyzőkönyvi nyelvét vagy nyelvei egyikét használhatja. A törvénykezés terén a nyelv használatát a 12-16. §-ok szabályozzák.
23. § Községi s egyházi gyűlésekben a szólás jogával bírók szabadon használhatják anyanyelvüket.
24. § Ha magánosok, egyházak, magántársulatok, magántanintézetek és törvényhatósági joggal nem bíró községek a kormányhoz intézett beadványaiknál nem az ország hivatalos nyelvét használnák, az ily beadványokra hozott végzés eredeti magyar szövegéhez a beadvány nyelvén eszközlött hiteles fordítás is melléklendő.
25. § Valamint eddig is jogában állott bármely nemzetiségű egyes honpolgárnak éppen úgy, mint községeknek, egyházaknak, egyházközségeknek, úgy ezentúl is jogában áll saját erejükkel, vagy társulás útján alsó, közép és felső tanodákat felállítani. Evégből, s a nyelv, művészet, tudomány, gazdaság, ipar és kereskedelem előmozdítására szolgáló más intézetek felállítása végett is, az egyes honpolgárok, az állam törvény szabta felügyelete alatt társulatokba vagy egyletekbe összeállhatnak, és összeállván szabályokat alkothatnak, az államkormány által helyben hagyott szabályok értelmében eljárhatnak, pénzalapot gyűjthetnek, és azt, ugyan az államkormány felügyelete alatt, nemzetiségi törvényes igényeiknek is megfelelően kezelhetik.
Az ilyen módon létrejött művelődési és egyéb intézetek - az iskolák azonban a közoktatást szabályozó törvény rendeleteinek megtartása mellett - az állam hasonló természetű s ugyanazon fokú intézeteivel egyenjogúak.
A magánintézetek és egyletek nyelvét az alapítók határozzák meg.
A társulatok s általuk létesített intézetek egymás között saját nyelvükön is érintkezhetnek; másokkal való érintkezéseikben a nyelv használatára nézve a 22. § határozatai lesznek szabályozók.
26. § A hivatalok betöltésénél jövőre is egyedül a személyes képesség szolgálván irányadóul, valakinek nemzetisége ezután sem tekinthető az országban létező bármely hivatalra, vagy méltóságra való emelkedés akadályául. Sőt inkább az államkormány gondoskodni fog, hogy az országos bírói és közigazgatási hivatalokra, s különösen a főispánságokra, a különböző nemzetiségekből a szükséges nyelvekben tökéletesen jártas s másként is alkalmas személyek a lehetőségig alkalmaztassanak.
27. § A korábbi törvényeknek a fentebbi határozatokkal ellenkező rendeletei ezennel eltöröltetnek.
28. § Ezen törvény rendeletei a külön területtel bíró s politikai tekintetben is külön nemzetet képező Horvát-, Sziavon- és Dalmátországokra ki nem terjednek, hanem ezekre nézve nyelv tekintetében azon egyezmény szolgál szabályul, mely egyrészről a magyar országgyűlés, másrészről a horvát-szlavón országgyűlés között létrejött, s melynél fogva azok képviselői a közös magyar-horvát országgyűlésen saját anyanyelvükön is szólhatnak.
| Pesten, 1868. nov. 24-dikén. | |
| Beadja | Deák Ferenc s. k. |
| pest-belvárosi képviselő |
Képviselőházi Irományok 1865-1868. VII. k. Athenaeum írod. és Nyomdai Részvénytársaság, Pest, 1868.11-15. o. Közli: Kemény G. Gábor: Iratok a nemzetiségi kérdés történetéhez Magyarországon a dualizmus korában I k Budatest 1952.125-129.0.
A képviselőház 1868. november 28-án tűzte napirendre a központi bizottság nemzetiségi törvényjavaslatát. A nemzetiségi képviselők ezzel párhuzamosan beterjesztették az 1867. február 11-én készült javaslatukat. A képviselőházi vita kezdetén Deák Ferenc - a magyar nemzeti törekvéseknek engedve - saját törvényjavaslatával jelentkezett. Ez a változat határozottan szólt a politikai tekintetben oszthatatlan egységes magyar nemzetről, amelynek minden állampolgár egyenjogú tagja. Ugyanilyen következetességgel beszélt a magyar államnyelvről, amely a nemzet politikai egységét fejezi ki. A központi bizottság javaslatához képest eltérés mutatkozik Deák javaslatának elvi bevezetőjében, és az 1-3.; 7-8.; 10. és 28. paragrafusban, ezenkívül sorrendi változtatásokkal is találkozhatunk.
Egyrészről Magyarország országgyűlése, másrészről Horvát-, Sziavon- és Dalmátországok országgyűlése közt a közöttük fennforgott közjogi kérdések kiegyenlítése iránt, közös megállapodással egyezmény jővén létre, ezen egyezmény, ő császári s apostoli királyi felsége által is jóváhagyva, megerősítve, mint Magyarország s Horvát-, Sziavon- és Dalmátországok közös alaptörvénye, ezennel törvénybe ik-tattatik, amint következik:
Miután Horvát- és Szlavonországok századok óta mind jogilag, mind tettleg Szt. István koronájához tartoztak, s a sanctio pragmaticában is ki van mondva, hogy a magyar korona országai is elválaszthatatlanok egymástól: ezen alapokon egyrészről Magyarország, másrészről Horvát- és Szlavonországok, a következő egyezményt kötötték:
1. § Magyarország s Horvát-, Sziavon- és Dalmátországok egy és ugyanazon állami közösséget képeznek, mind az ő felsége uralkodása alatt álló többi országok, mind más országok irányában.
2. § Ez állami közösségből és összetartozásból foly, hogy Magyarország s Horvát-, Sziavon- és Dalmátországok királya egy és ugyanazon koronával, s egy és ugyanazon koronázási cselekvénnyel koro-náztatik meg s a Szt. István koronája alatt álló összes országok részére, ez országok közös országgyűlésén, közös koronázási oklevél állapíttatik meg és állíttatik ki.
E koronázási oklevél eredetije azonban, a magyar szöveg mellett horvát nyelven is szerkesztendő, Horvát-, Sziavon- és Dalmátországoknak is kiadandó, s abban Horvát-, Sziavon- és Dalmátországok integritása és országos alkotmánya is biztosítandó.*
Az 1867-ki koronázási oklevél eredeti horvát szövegben utólag szintén kiállíttatik, s Horvát-, Szlavon-és Dalmátországok országgyűlésének mielőbb megküldetik.
3. § A fentebb érintett megoszthatlan állami közösségből következik továbbá, hogy mindazon ügyekre nézve, melyek a magyar korona összes országai, és őfelsége többi országai közt közösek vagy közös egyetértéssel intézendők, Magyarországnak, s Horvát-, Sziavon- és Dalmátországoknak egy és ugyanazon törvényes képviselettel, törvényhozással, s a végrehajtást illetőleg közös kormányzattal kell bírniuk.
4. § Az 1867-ki magyar országgyűlés XII. törvénycikkét**, mely a Szt. István koronája országai, és őfelsége többi országai közt fennforgó közös, vagy nem közös ugyan, de egyetértőleg intézendő ügyeket, és azok kezelési módját meghatározza, valamint az e törvény alapján már létrejött egyezményeket, különösen az 1867. XIV, XV. és. XVI. törvénycikkeket' Horvát-, Sziavon- és Dalmátországok is érvényeseknek és kötelezőknek ismerik el, azon határozott kikötéssel mmdazáltal, hogy jövőre hasonló alaptörvények és egyezmények csak Horvát-, Sziavon- és Dalmátországok törvényes hozzájárulásával hozathassanak.
Az e szakaszban említett alaptörvények és törvénycikkek utólag eredeti horvát szövegben is kiállíttatnak, s kihirdetés végett a horvát, sziavon és dalmát országgyűlésnek mielőbb megküldetnek.
5. § Azon tárgyakon kívül, melyek a Szt. István koronájának országai és őfelsége többi országai közt közösek, vagy egyetértőleg intézendők, vannak még más ügyek is, melyek Magyarországot s Horvát-, Sziavon- és Dalmátországokat közösen érdeklik, s amelyekre nézve a magyar korona összes országai közt a törvényhozás és kormányzat közössége ez egyezmény által szükségesnek ismertetik el.
6. § Ilyen közös ügye Szt. István koronája összes országainak mindenekelőtt az udvartartás költségeinek megajánlása.
7. § Közös ügy továbbá az újoncajánlás, a véd rendszer és hadkötelezettséget illető törvényhozás, s az intézkedés a hadsereg elhelyezéséről és élelmezéséről, mire nézve azonban Horvát-, Sziavon- és Dalmátországokat illetőleg határoztatik:
8. § Közös Magyarország s Horvát-, Sziavon- és Dalmátországok közt, mind törvényhozás, mind kormányzati tekintetben, az alább körülírt módon a pénzügy is, Ehhez képest az összes adórendszer megállapítása, az egyenes és közvetett adó megajánlása, ez adóknak mind nemeire, mind számtételeire nézve, úgyszintén az adó kivetése, kezelése és behajtása, új adók behozása, a közös ügyek költségvetésének megszavazása, valamint a közös ügyek költségeit illető évi zárszámadások megvizsgálása, új államadósság fölvétele, vagy a mai meglevő adósságok konvertálása, az ingatlan államvagyon kezelése, átalakítása, megterhelése és eladása, az egyedáruságok és királyi jövedelmek (éura regalia maiora) fölötti rendelkezés, s általában minden oly intézkedés, mely a Szt. István koronája alatt álló országokkal közös pénzügyi tárgyra vonatkozik, a magyar szt. korona országainak közös országgyűlését illeti; a horvát-szlavón államföldbirtok eladására nézve, mindazonáltal azzal a megszorítással, hogy e részben meghallgatandó a horvát-, sziavon- és dalmát országgyűlés is, amelynek beleegyezése nélkül eladás nem történhetik. S mindezen tárgyakra nézve a közös pénzügyi kormányzat, mely a közös országgyűlésnek felelős magyar királyi pénzügyminiszter által gyakoroltatik, Horvát-, Sziavon- és Dalmátországokra is kiterjed.
9. § Közös ügyei a magyar korona összes országainak a pénz-, ércpénz- és bankjegyügy is, valamint a pénzrendszer és az általános pénzláb meghatározása, s azon kereskedelmi és államszerződések megvizsgálása és jóváhagyása, melyek Szt. István koronája országait egyaránt illetik; a bankokat, hitel- és biztosító intézeteket, szabadalmakat a mértéket és súlyt, árubélyeget és minta-biztosítást, fémjelzést, írói és művészi tulajdont illető intézkedés; a tengerészeti, kereskedelmi, váltó- és bányajog, s általában a kereskedelem, vámok, távirda, posták, vasutak, kikötők, hajózás s azon állami utak és folyók ügye, amelyek Magyarországot s Horvát-, Sziavon- és Dalmátországokat közösen érdeklik.
10. § Az iparügy rendezésére nézve, a házaló kereskedést is ideértve, úgy- szintén a nem közkereseti egyesületek ügyében, s az útlevélrendszert, az idegenek fölött gyakorlandó rendőrséget, az állampolgárságot és honosítást illetőleg közös ugyan a törvényhozás, de ezen tárgyakra nézve a végrehajtás Horvát-, Sziavon- és Dalmátországoknak tartatik fenn.
11. § Horvát-, Sziavon- és Dalmátországok elismerik, hogy azon költségekhez, melyeket egyfelől a magyar korona országai és őfelsége többi országai közt közöseknek jelölt ügyek igényelnek, adóképességük arányában volnának kötelesek járulni.
12. § Ez adóképességi arány, ugyanazon hivatalos adatok szerint, amelyeknek alapján a magyar korona országainak a közös ügyek költségeihez hozzájárulási aránya őfelsége többi országaival szemben tíz évre meghatároztatott, ugyanazon időre
Magyarországra nézve..............93. 5,592201;
Horvát- s Szlavonországokra nézve pedig 6. 4,407799; százalék.
13. § Miután azonban Horvát- és Szlavonországok összes tiszta jövedelmei azon összeget, mely a fentebbi szakaszban érintett adóképességi kulcs szerint, a közös ügyek költségeiből rájuk esnék, ez idő szerint csak úgy fedezhetnék, ha beligazgatásukra szükséges összegek nagyobb részét is átaladnák: Magyarország, tekintettel azon testvéri viszony megújítására, a mely közte s Horvát- és Szlavonországok közt századok óta fenállott, készséggel beleegyezik, hogy Horvát- és Szlavonországok jövedelmeiből mindenekelőtt bizonyos összeg, mely ez országok beligazgatási költségeire időnkint egyezményileg megállapíttatik, vonassék le, s a beligazgatási szükséglet fedezése után fenmaradt összeg fordíttassék a közös ügyek által igényelt költségekre.
14. § A megelőző szakaszokban kifejtett elv alapján egyrészről Magyarország, másrészről Horvát-Szlavonországok közt a következő pénzügyi egyezség jött létre.
15. § Horvát-Szlavonországok beligazgatási szükséglete azon tíz évre, ameddig a magyar korona országai és őfelsége többi országai közt fennálló egyezmény tart, 2 200 000 Ft-ban állapíttatik meg.
16. § Ez összeg mindenekelőtt Horvát-Szlavonországok egyenes és közvetett adóinak és egyéb közjövedelmeinek 45 százalékával fedeztetik, vagyis azon országok összes bevételeiből annyi százalék szolgáltatik be azon horvát-szlavón országos vagy törvényhatósági pénztárba, ahová a társországok törvényhozása vagy kormánya kívánni fogja.
17. § Horvát-Szlavonországok összes bevételeinek 55 százaléka, a közös költségek fedezésére, a közös kincstárba szolgáltatandó be.
18. § Azon jövedelmek közül, amelyek a 16. és 17. §-ok szerint Horvát-Szlavonországok beligazgatási szükséglete és a közös ügyek költségei közt megosztandók, kivétetnek:
19. § Ha Horvát-Szlavonországok kormányzati területe, Dalmácia tettleges visszacsatolásával, vagy a határőrség közigazgatási egyesítése által, növekednék: a Horvát-Szlavonorszságokkal egyesített területek jövedelmei szintén a 16. és 17. §-ban megállapított kulcs szerint osztatnak meg a horvát-szlavón beligazgatás és a közös ügyek költségei közt.
20. § A jelenleg fennálló országos pótlék, mint Magyarországban, Horvát-Szlavonországokban is, az állandókhoz csatoltatik.
21. § A földtehermentesítési pótlék azonban a földtehermentesítési országos adósság teljes törlesztéséig, Horvát-Szlavonországokat illetőleg, továbbá is ezen országok földtehermentesítési igazgatósága által kezeltetik, s a pénzügyi igazgatóság által azon igazgatóság pénztárába szolgáltatik át. A magyar korona országainak közös jótállása mindazonáltal ezen földtehermentesítési adósságra nézve ezentúl is fennmarad, s az e célra netalán szükségelt segély a közös kincstárból, az eddigi mód és gyakorlat szerint előlegeztetik.
22. § A magyar királyi pénzügyminiszter Horvát- és Szlavonországokban, az egyenes és közvetett adókra, jövedékekre, bélyegekre, díjakra, illetékekre s államjavakra nézve, az általa kinevezendő zágrábi pénzügyi igazgatóság által gyakorolja a végrehajtást.
23. § A zágrábi országos számvevőség azon osztályai, melyek Horvát-Szlavonországok önkormányzati köréhez tartozó tárgyakat kezelnek, minden tekintetben az említett országok rendelkezése alá esnek. Az érintett számvevőségi osztályok által vezetett zárszámadások eredményei azonban a közös pénzügyminiszterrel közlendők avégett, hogy a magyar korona összes országainak pénzügyi adatai teljesen összeállíttathassanak.
24. § Horvát-Szlavonországok külön országos kormánya és törvényhatóságai a közjövedelmek biztosításában és behajtásában teljes készséggel támogatják a közös pénzügyi kormányzat közegeit, s pontosan teljesítik a közös országgyűlésnek felelős pénzügyminiszter törvényes rendeleteit.
25. § Ha egyes években az összes jövedelmek 45 százaléka nem találná fedezni Horvát-Szlavonországok fentebb (15. §) megállapított beligazgatási szükségletét: a hiányt Magyarország előlegezi.
26. § Ha ellenben az érintett 45 százalék nagyobb összegre megy, mint amennyi Horváth-Szla-vonországok beligazgatási szükségletére egyezményileg megállapíttatott, a többlet a közös költségek fedezésére fordíttatik.
27. § Ha azonban Horvát-Szlavonországok jövedelmei a közös költségek azon részét, mely a 12-ik §-ban kitett adóképességi kulcs szerint rájuk esnék, az adóképesség növekvése folytán felülhaladnák: a fölösleg Horvát-Szlavonországok rendelkezése alá esik, anélkül, hogy Horvát-Szlavonországok azon összegeket, melyekre nézve a megelőző évben, a közös költségeket illetőleg, hátramaradtak, utólag fedezni köteleztetnének.
28. § Horvát-Szlavonországok jövedelmeit illetőleg, a fentebbi szakaszokban érintett elvek alapján készíttetik el a leszámolás, s a magyar korona összes országainak zárszámadásaival egyidejűleg terjesztetik a magyar korona országainak közös törvényhozása elé.
Az itt megvizsgált leszámolás tudomás végett Horvát-Szlavonországok országgyűlésével is közöltet-ni fog.
29. § A külön kimutatás vezetése Horvát-Szlavonországok jövedelmeire nézve, az egyezmény létrejötte után, és csak a jövő 1869-diki január l-jén indíttathatik meg. Míg ez egyezmény a két törvényhozás által el nem fogadtatik és őfelsége által nem szentesíttetik, az 1867-iki előirányzat az irányadó Horvát-Szlavonországokra nézve a beligazgatási költségek utalványozásában.
30. § Horvát-Szlavonországoknak az 1867-dik év végéig bezárólag fennmaradt s behajtható adóhátralékaiból 63 százalék a nevezett országok szükségleteire fordíttatik, 37 százalék ellenben a közös kincstárt illeti.
31. § Azon tárgyakra nézve, melyek a magyar korona országai és őfelsége többi országai közt közösek, vagy egyetértőleg intézendők, valamint azokra nézve, amelyek maguk a magyar korona országai közt a fentebbi szakaszokban közöseknek jelöltettek ki, a törvényhozási jog a magyar korona összes országainak évenkint Pestre egybehívandó közös országgyűlést illeti.
32. § E közös országgyűlésen Horvát- és Szlavonországok, lakosaik mennyiségéhez aránylag, 29 követ által képviseltetnek, Fiume városát és tengerparti kerületét a 66. szakaszban felhozott oknál fogva ide nem értve. Ha a magyarországi képviselők száma idővel változnék: Horvát-Szlavonországok képviselőinek száma, a népességi arány megtartásával, ugyanazon elvek szerint állapíttatik meg, amelyek a magyarországi képviselők számának meghatározásánál alkalmaztatnak.
33. § Ha Horvát- és Szlavonországok népessége, akár a határőrség közigazgatási egyesítése, akár Dalmácia visszacsatolása által, gyarapodnék: a nevezett társországok képviselőinek száma a népesség szaporodása arányában szintén emeltetni fog.
34. § Horvát-, Sziavon- és Dalmátországok a közös országgyűlésbe saját országgyűlésük kebeléből választják képviselőiket, éspedig azon egész időszakra, amelyre a közös képviselőház megbízása terjed.
Azon esetre, ha a horvát-szlavon-dalmát országgyűlés időközben feloszlattatnék, Horvát-, Szlavon-és Dalmátországok képviselői mindaddig tagjai maradnak a közös országgyűlésnek, míg az újólag egybehívott horvát-szlavon-dalmát országgyűlés új képviselőket választ.
35. § Horvát-, Sziavon- és Dalmátországok képviselői személyes nyilatkozás! és szavazási jogukat mindazon ügyek tárgyalásánál, melyek a fentebbi szakaszokban közöseknek ismertettek el, szintén önállóan, utasítás nélkül, épn úgy gyakorolják, mint a közös országgyűlés többi tagjai.
36. § Horvát-, Sziavon- és Dalmátországok a közös országgyűlés főrendi házába is két képviselőt küldenek saját országgyűlésükből.
37. § Horvát-, Sziavon- és Dalmátországok főrendéi s azon világi s egyházi méltóságai, kik 1848 előtt a magyar országgyűlés főrendéi s azon világi s egyházi méltóságai, kik 1848 előtt a magyar országgyűlés főrendi házában ülési és szavazati joggal bírtak, ezentúl is hasonló joggal tagjai lesznek a közös országgyűlés felsőházának mindaddig, míg a ház más alapokon nem rendeztetik.
38. § A közös ügyek, amennyire lehetséges, a közös országgyűlésen előlegesen és egymás után tárgyaltatnak; s mindenesetre tekintet lesz arra, hogy Horvát-, Sziavon- és Dalmátországok képviselőinek, saját országgyűlésükön, saját belügyeik intézésére évenkint legalább három havi idő engedtessék.
39. § A közös országgyűlés összes költségei, s így Horvát-, Sziavon- és Dalmátországok képviselőinek napidíjai és szállásbérei is, a közös állampénztárból fedezendők.
40. § Miután a magyar korona országainak közös országgyűlése teendőinek egy részét, tudniillik a pragmatica sanctióból folyóknak ismert közös ügyek költségvetésének megállapítását, saját kebeléből kiküldött bizottság (delegáció) által gyakorolja: Horvát-, Sziavon- és Dalmátországok képviselői közül a közös országgyűlés által annyi tag választatik a magyar delegációba, amennyi azon kulcs szerint, amely szerint a nevezett társországok a közös országgyűlésen képviseltetnek, rájuk esik.
41. § Ehhez képest megállapíttatik, hogy Horvát-Szlavonországok képviselői közül a képviselőház részéről négy, s a főrendi ház részéről egy tag választassák a delegációba.
42. § Ha a horvát-szlavón és dalmát országgyűlés képviselőinek száma a 33-ik §-ban érintett területi szaporodás folytán növekszik: megfelelő arányban fog szaporíttatni azon tagok száma, akik Horvát-, Sziavon- és Dalmátországok képviselői közül a delegációba választatnak.
43. § Mindazon ügyekre nézve, amelyek az 1867. XII. törvénycikkben s a jelen egyezményben a magyar korona összes országait illetőleg közöseknek vannak kijelölve, a 10. §-ban foglalt tárgyak kivételével, a végrehajtó hatalmat Horvát-, Sziavon- és Dalmátországokban is a Buda-Pesten székelő központi kormány gyakorolja, saját közegei által.
44. § Horvát-, Sziavon- és Dalmátország érdekeinek képviselése tekintetéből ezen országok részére a Buda-Pesten székelő központi kormányhoz egy tárca nélküli külön horvát-szlavon-dalmát miniszter neveztetik ki. Ezen miniszter szavazattal bíró tagja a közös miniszteri tanácsnak, s a közös országgyűlésnek felelős. Ugyanő képezi a kapcsolatot őfelsége s Horvát-, Sziavon- és Dalmátországok országos kormánya közt.
45. § A központi kormány, Horvát-, Sziavon- és Dalmátországok területén ez országok külön kormányával egyetértőleg igyekszik eljárni; eljárásáért azonban a közös országgyűlésnek, melyen Horvát-, Sziavon- és Dalmátországok is képviselvék, felelős lévén, intézkedései a horvát, sziavon és dalmát országos kormány és törvényhatóságok részéről szükségképp előmozdítandók, sőt amennyiben a központi kormánynak saját közegei nem volnának, általuk közvetlenül végre is hajtandók.
46. § Horvát-, Sziavon- és Dalmátországok, kívánatukra, biztosíttatnak, hogy a központi kormány mind a központi hivatalok horvát-szlavón osztályait, mind a nevezett orszságok területén működő közegeit, tekintettel a szükséges szakképzettségre, a mennyire csak lehet, horvát-szlavon-dalmát honfiakból nevezi ki.
47. § Mindazon tárgyakra nézve, melyek ez egyezményben a közös országgyűlésnek és központi kormánynak nincsenek fenntartva, Horvát-, Sziavon- és Dalmátországokat mind a törvényhozás, mind a végrehajtás körében teljes önkormányzati jog (autonómia) illeti.
48. § Horvát-, Sziavon- és Dalmátországok önkormányzati joga ez okból mind kormányzati tekintetben kiterjed azon orszságok beligazgatási, vallási és közoktatási ügyeire s az igazságügyre, ideértve a tengerészeti jog kiszolgáltatásán kívül a törvénykezést is minden fokozatán.
49. § A vallási és közoktatási alapok követeléseire nézve a múltat illetőleg a tartozások kölcsönös leszámolás útján egyenlíttetnek ki.
50. § Az autonóm országos kormányzat élén Horvát-, Sziavon- és Dalmátországokban a bán áll, ki a horvát-szlavon-dalmát országgyűlésnek felelős.
51. § A horvát-, sziavon- és dalmátországi bánt, a magyar királyi közös miniszterelnök ajánlatára és ellenjegyzése mellett, 8 császári és apostoli királyi felsége nevezi ki.
52. § A bán polgári méltósága azonban jövőre külön választatik a katonaitól s szabályul állíttatik föl, hogy ezentúl Horvát-, Sziavon- és Dalmátországok polgári ügyeire katonai egyén befolyást ne gyakorolhasson.
53. § A polgári állású bán ezután is „Horvát-, Sziavon- és Dalmátországok bánja" címmel él, s a báni hivatal mindazon előjogait és méltóságait élvezi, amelyek új állásával összeférnek. Ennélfogva ezután is tagja marad a közös országgyűlés főrendi házának.
54. § Az autonóm országkormányzat további szervezését, a bán előterjesztése alapján, ő császári és apostoli királyi felsége legmagasabb hozzájárulásával a horvát-szlavon-dalmát országgyűlés állapítja meg.
55. § Az egyezmény szentesítése után a horvát-szlavón udvari kancellária azonnal feloszlattatik.
56. § Horvát-Szlavonországok egész területén, mind a törvényhozás, mind a közigazgatás és törvénykezés nyelve a horvát.
57. § Horvát-Szlavonországok határai között a közös kormányzat közegeinek hivatalos nyelvéül is a horvát nyelv állapíttatik meg.
58. § Horvát-szlavón előterjesztések és beadványok Horvát-Szlavonországokból a közös minisztérium által is elfogadandók. s azokra válasz ugyanazon nyelven adandó.
59. § Kijelentik továbbá, hogy Horvát-Szlavonországok, mint külön territóriummal bíró politikai nemzet s belügyeikre nézve saját törvényhozással és kormányzattal bíró országok képviselői, mind a közös országgyűlésen, mind annak delegációjában a horvát nyelvet is használhatják.
60. § Horvát-, Sziavon és Dalmátországok részére a közös törvényhozás által alkotandó törvények őfelsége által aláírott horvát eredeti szövegben is kiadandók s a nevezett országok gyűlésének megküldendők.
61. § Horvát-, Sziavon- és Dalmátországok határaik között belügyeikben saját országos egyesült színeiket és címerüket használhatják, az utóbbit mindazonáltal Szt. István koronájával fedve.
62. § A magyar korona országai közös ügyeinek jelvénye: Magyarország s Horvát-, Sziavon- és Dalmátországok egyesített címerei.
63. § Közös ügyek tárgyalásakor azon épületen, amelyben a magyar korona országainak közös országgyűlése tartatik, a magyar lobogó mellé az egyesült horvát-szlavon-dalmát lobogó is felvonandó.
64. § A magyar korona országai által verendő pénzeken a királyi címbe a „Horvát-, Sziavon- és Dalmátországok királya" cím is felvétetik.
65. § Horvát-Szlavonországok területi épségét Magyarország elismeri s annak kiegészítését előmozdítani ígérkezik. Különösen sürgetni fogja ezentúl is, hogy a határőrvidék azon része, mely Horvát-Szlavonországhoz tartozik, s a határőrvidéken levő katonai községek ez országokkal, valamint törvényhozási, úgy közigazgatási és törvénykezési tekintetben is egyesíttessenek; s mint eddig is számos ízben felszólalt ez ügyben, ezentúl is követelni fogja a magyar szent korona jogán Dalmácia visszacsatolását, követelni fogja annak Horvátországhoz kapcsolását. E visszacsatolás föltételeire nézve azonban Dalmácia is meghallgatandó.
66. § Az előbbi szakasz értelmében Horvát-, Sziavon- és Dalmátországok területéhez tartozóknak ismertetnek el:
1. Mindazon terület, mely jelenleg Buccari városával és kerületével együtt Fiume vármegyéhez tartozik, Fiume város és kerülete kivételével, amely város, kikötő és kerület a magyar koronához csatolt külön testet (separatum sacrae regni coronae adnexum corpus) képez, s amelynek, mint ilyennek külön autonómiájára s erre vonatkozó törvényhozási és kormányzati viszonyaira nézve, Magyarország országgyűlése s Horvát-, Sziavon- és Dalmátországok országgyűlése és Fiume városa közt, küldöttségi tárgyalások útján, közös egyetértéssel lesz megállapodás eszközlendő;
1. likkai, 2. ottocsányi, 3. ogulini, 4. szluini, 5. első báni, 6. második báni, 7. varasdkőrösi, 8. varasd-szentgyörgyi, 9. gradiskai, 10 broodi, 11. péterváradi; végre a mostani Dalmácia.
67. § Addig is, míg Horvát-, Sziavon- és Dalmátországoknak a megelőző pontban körülírt területi épsége helyreállíttatik: Magyarország beleegyzik, hogy a zimonyi, mitrovici, racsai, klenaki, és jakovai vámhivatalok, a mostani közvetlen közigazgatási beosztásból kivételvén, a területi kapcsolat elismeréséül, a zágrábi pénzügyi igazgatóságnak rendeltessenek alá.
68. § Ez egyezmény szentesítése után mindazon törvények és fennálló határozatok, melyek azzal ellenkeznek, megszűnnek érvényesek lenni.
69. § Ellenben mindazon alkotmányos jogok és alaptörvények, amelyeknek élvezete és oltalma a múltban Magyarországra és Horvát-Szlavonországokra egyaránt kiterjedt, s ez egyezménnyel nem ellenkeznek, továbbra is a magyar korona országai közös jogainak és alaptörvényeinek tekintetnek.
70. § Ez egyezmény a legmagasabb szentesítés után, mint Magyarország s Horvát-, Sziavon- és Dalmátországok közös alaptörvénye, a nevezett országok külön törvénykönyveibe iktattatik. Egyszersmind megállapíttatik, hogy ez egyezmény az egyezkedő országok külön törvényhozásainak tárgya nem lehet, s változás rajta csak ugyanazon módon, amint létrejött, mindazon tényezők hozzájárulásával tétethetik, amelyek kötötték.
Kelt Budán, ezernyolcszázhatvannyolcadik évi november hó tizenhetedik napján.
| Gr. Andrássy Gyula s. k. | Ferenc József s. k. |
Magyar Törvénytár, 1836-1868. évi törvénycikkek. Franklin Társulat, Budapest, 1896. 422-439. o. Közli: Kemény G. Gábor: Iratok a nemzetiségi kérdés történetéhez Magyarországon a dualizmus korában. I. k. Tankönyvkiadó, Budapest, 1952.125-129. o.
A magyar-horvát kiegyezést kemény viták előzték meg a magyar és a horvát politikusok között. A horvát nemzeti liberális párt a perszonáluniót kívánta, míg a magyarok a reáluniót. (A perszonálunió egymástól független országok kapcsolata, melyek csak az uralkodó személyén keresztül kötődnek egymáshoz, a reálunió ezen túlmenő valódi közösséget jelent.) Az 1868 tavaszán tartott szábor- (horvát országgyűlés) választásokon - erőszakkal és megvesztegetéssel - az Unionista Párt győzött, amelyik lényegében elfogadta a magyar kormány kiegyezési feltételeit. Az így létrejött törvény leszögezte, hogy Magyarország és Horvátország egy államközösséget alkot, mind a Monarchia többi országaival, mind a külországokkal szemben. Az államközösségen belül azonban Horvátország belügyeit tekintve saját törvényhozással és kormányzattal bír. Ez a beligazgatási, vallási és közoktatási, valamint az igazságügyekre terjed ki. A horvát országos kormány élén a bán áll, akit a magyar miniszterelnök ajánlása és ellenjegyzése mellett az uralkodó nevez ki. Horvátország területén a hivatalos nyelv a horvát. Nem estek az autonómia körébe az újoncmegajánlás, a védrendszer, az országos pénzügy, az összes gazdasági ágazat és az udvartartás költségei, amelyek közös ügyeket képeztek a két ország között. A közös ügyekben a pesti közös országgyűlés döntött, ahová Horvátország 29, majd 40 képviselőt küldött (a főrendiházban 2 képviselője volt), ezeknek joguk volt horvát nyelven felszólalni. Az egyezmény elismerte Horvátország igényét Dalmáciára és a horvát-szlavón határőrvidékre. Fiume ügye nyitott kérdés maradt, erről sem a magyarok, sem a horvátok nem kívántak lemondani. Végül 1870-ben kompromisszum született, mely Fiume vármegyét Horvátországhoz csatolta, Fiume város viszont a magyar koronához csatolt külön test maradt, melynek kormányzója a magyar kormány alá tartozott. Dalmácia a horvát igény ellenére Ausztriához tartozott a dualizmus egész ideje alatt. A helyzet bonyolultságát mutatta, hogy hivatalosan Dalmácia közjogilag Magyarország társországa, közigazgatásilag az osztrák császárság tartománya volt. A magyar-horvát kiegyezési törvény ezért következetlen Dalmácia említése esetén, az igény és a valóságos helyzet lényegesen eltérő volt. A kiegyezés nem elégítette ki a horvát politikai erők számottevő részét. Ők az autonómia szélesítését, sőt az önálló horvát nemzeti királyság megteremtését kívánták.
* Lásd: Magyar Törvénytár, 1836-1868. évi törvénycikkek. Franklin Társulat, Budapest, 1890.327-330. o.
** Az 1967: XIV te. azon arányt szabta meg, mely szerint a magyar korona országai az 1867:XII. törvénycikkben a sanctio pragmatica folytán közöseknek ismert államügyek terheit ettől kezdve viselték. Az 1867:XV te. az államadósságok után a magyar korona országai által vállalandó évi járulékot határozta meg. Az 1867:XV1. te. a magyar korona országait és őfelsége többi királyságai és országai közt kötött vám- és kereskedelmi szövetségről szólt. (Magyar Törvénytár, 1836-1868. évi törvénycikkek. Franklin Társulat, Budapest, 1896.350-354. o.)
*** Az 1867:XII. te. a magyar korona országai s az őfelsége uralkodása alatt álló többi ország között fennforgó közös érdekű viszonyokat, s ezek elintézésének módját szabályozta. (Magyar Törvénytár 1836-1868. évi törvénycikkek. Franklin Társulat, Budapest, 1896)
1. § Minden szülő vagy gyám, ideértve azokat is, kiknek házában gyermekek mint mestertanítványok vagy háziszolgák tartatnak, kötelesek gyermekeiket vagy gyámoltjaikat (ha nevelésükről a háznál vagy magán- tanintézetben nem gondoskodtak) nyilvános iskolába járatni, életidejük 6-ik évének betöltésétől egész a 12-ik, illetőleg 15-ik év betöltéséig.
2. § Azonban a testileg vagy szellemileg gyenge gyermekeket, a tiszti-orvos bizonyítására, az iskolaszék (117. §) rövidebb vagy hosszabb időre fölmentheti az iskolába járás kötelessége alól.
3. § Ragályos bajban vagy elmebetegségben szenvedők, avagy taníthatatlan tompa elméjűek kizárandók a nyilvános intézetekből.
4. § Ha a szülő (gyám vagy gazda) a tankötelezett növendéket az iskolától visszatartja: ebbéli kötelességének teljesítésére komolyan figyelmeztetendő. És ha az e célra szolgálható erkölcsi eszközök felhasználása sikertelennek bizonyulna s a tankötelezett növendék az iskolától továbbra is visszatartatnék: a kötelességét ekként teljesíteni nem akaró szülő (gyám vagy gazda) első ízben 50 km-re, második ízben 1 forintra, harmadik ízben 2 Ft-ra, negyedik ízben 4 Ft-ra büntettessék, az iskolai pénztár javára. Sőt, ha még ezen négyszeri büntetés sem térítené a szülőt (gazdát vagy gyámot) kötelességének teljesítésére: akkor az illető iskolai szék erről a felsőbb iskolai hatóságnál jelentést tesz, mely aztán az iskolától visszatartott tanköteles gyermek számára a községi hatóságnál külön gyám rendelését is szorgalmazhatja.
5. § A mulasztást igazoló esetek a közoktatási miniszter által kiadandó rendeletben állapíttatnak meg.
6. § A szülőknek és gyámoknak szabadságukban áll gyermekeiket háznál, vagy bármely vallású magán- és nyilvános intézetekben, úgyszintén más helységben levő tanintézetben neveltetni.
Erről azonban a szülők vagy gyámok a helybeli iskolai széknek bélyegmentes bizonyítványt tartoznak előmutatni; valamint az illető iskolai hatóságok is kötelesek ügyelni, hogy az ily gyermekek legalábbis oly oktatásban részesüljenek, minőt a törvény szerint berendezett nyilvános elemi népiskolában nyerhetnének, és a kötelezett évek tartamáig taníttassanak.
7. § A háznál tanult növendékek kötelesek évenként vizsgát tenni le valamely megfelelő nyilvános tanintézet illető tanítói előtt.
8. § Népoktatási tanintézetek: az elemi és felsőbb népiskolák, polgári iskolák és tanítóképezdék.
9. § A népoktatási tanintézetek vagy nyilvános vagy magániskolák.
10. § Népoktatási nyilvános tanintézeteket a törvény által megszabott módon állíthatnak és fenntarthatnak a hazában létező hitfelekezetek, társulatok és egyesek, községek és az állam.
11. § A hitfelekezetek, mindazon községekben, hol híveik laknak, saját erejükből tarthatnak fönn és állíthatnak föl nyilvános népoktatási tanintézeteket az ily tanintézetek felállítására és fenntartására híveik anyagi hozzájárulását a saját képviselők által meghatározandó módon és arányban, amint eddig szokásban volt, ezentúl is igénybe vehetik, azon intézetekben a tanítókat és tanárokat maguk választhatják, azoknak fizetését maguk határozhatják meg, a tankönyveket maguk szabhatják meg, s a tanítási rendszer és módszer iránt is, tekintetbe véve a 45. § rendelkezését, intézkedhetnek a következő feltételek alatt:
1. hogy iskolai épületeik építésére és átalakítására nézve a jelen törvény 27. és 28-ik szakaszai eleget tegyenek;
2. hogy e törvény 29. és 34., továbbá a 133. és 141. szakaszait, melyek a fiú és leánytanulók elkü-lönzéséről, az egy tanító által tanítandó gyermekek számáról, a tanító képességéről és másnemű foglalkozásáról szólnak, szintén szem előtt tartsák;
3. hogy népiskoláikban a tantárgyak legalábbis a következők legyenek:
4. hogy az iskola táblákkal, amennyire lehet, földgömbökkel, térképekkel, természetrajzi ábrákkal s általában a legszükségesebb taneszközökkel fel legyen szerelve;
5. hogy az iskolákban a szorgalomidő faluhelyen éven át legalább nyolc, városban legalább kilenc hónap legyen.
12. § A hitfelekezetek által fenntartott vagy állítandó felsőbb népiskolai és polgári iskolákban a jelen törvény azon szakaszain kívül, amelyek a fiú és leány tanulók elkülönzéséről (29. és 63. §) s az egy tanító által tanítható növendékek számáról (34. §) szólnak, a felső népiskola és polgári iskola tanfolyamai évszámát (61., 68. §) és tantárgyát (64., 74. §) szabályozó rendeletek is megtartandók.
13. § Minden hitfelekezet állíthat és tarthat fenn tanítóképezdéket is azon feltétel alatt, hogy e képez-dék a növendékek gyakorlati kiképzése végett gyakorló-iskolával legyenek összekötve, hogy azokban legalább azon tudományok, és legalább azon terjedelemben taníttassanak, amelyeknek és aminó' terjedelemben tanítása az állami képezdékre nézve, ezen törvényben el van rendelve (88. §), hogy bennük évenként nyilvános vizsgák tartassanak, azok eredménye a közoktatási miniszter tudomására hozassák, hogy végre az azokban végzett növendékek számára a 102. és 103. §-ban körülírt szigorlatoknak megfelelő vizsgák rendeztessenek.
14. § Minden hitfelekezetbeli népoktatási tanintézet az állam felügyelete alatt áll. Ennélfogva a kormánynak joga és tiszte:
15. § Ha a 11., 12. és 13. szakaszokban foglalt föltételeket a hitfelekezetek főhatóságai a kormány által félévenként történt három ízbeli megintés után sem teljesítenék: a kormány közös községi iskola felállítását rendelheti el; a község felhatalmaztatik azon hitfelekezetekre is kivetni a törvényben megállapított iskolai adót, amelyek a fennebb érintett szakaszokban foglalt föltételeket, a mondott háromszori megintés után sem akarják, vagy nem képesek, saját felekezeti iskoláikra nézve teljesíteni.
16. § Magán egyének és társulatok is állíthatnak fel elemi és felső népiskolákat, polgári iskolákat és tanítóképezdéket, ha
17. § Ezen intézetek nyilvánosak lesznek, ha az illetők a felállítandó tanintézet szerkezetében és tantervében, melyet a megnyitás előtt legalább egy hónappal a tankerületi iskolai tanács útján a kormánynak bemutatni tartoznak, mindazon kellékeknek eleget tesznek, melyeket ezen törvény a megfelelő községi és állami tanintézetekre nézve megállapít.
18. § Állíthatnak azonban magántanintézeteket is, mely esetben ezen szándékukról a kormányt, az intézet szervezetének és tantervének bemutatása mellett, a tankerületi iskolai tanács útján legalább egy hónappal előbb értesíteni tartoznak.
19. § Minden ily magántanintézet tartozik a tanítandó tárgyakat és azok terjedelmét illetőleg megfelelni azon nyilvános tanintézeteknek, melyeket pótolni akar.
20. § Az ily magánintézetekben is évenként nyilvános vizsgák tartandók, melyeknek napja a kerületi tanfelügyelőnek és a helybeli iskolai széknek legalább egy hónappal előre bejelentendő, hogy azon megjelenhessen, s illetőleg magát képviseltethesse.
21. § A viszonyoknál fogva kiválóan szükséges és kitűnő magántanintézeteknek a kormány erkölcsi és anyagi támogatást nyújthat.
22. § Ellenben, ha ezen tanintézetekben a jelen törvény intézkedései meg nem tartanának, vagy ha a kormány erkölcsi bajoknak jönne tudomására: a tankerületi iskolai tanács útján a vizsgálatot elrendelheti s annak eredményéhez képest a tanintézetet bezárathatja: sőt rendkívüli esetben az illető tanintézet működését a vizsgálat lefolyta előtt is felfüggesztheti.
23. § Oly községekben, hol a hitfelekezetek nem tartanak fenn a törvény rendeleteinek megfelelő népiskolát, valamint az ezen törvényben kijelölt egyéb esetekben is, a község köteles a szükséges népoktatási tanintézeteket felállítani.
24. § Azon iskolák, melyek ekképp a község által állíttatnak, közös tanintézetek, a községi lakosok gyermekei részére, hitfelekezeti különbség nélkül.
25. § Általában nem tekintetnek ezentúl felekezeti iskoláknak azon tanintézetek, amelyek községi vagyonból és jövedelmekből a község összes tagjai által, felekezeti különbség nélkül tartatnak fenn.
Azon már fennálló hitfelekezeti iskolákra nézve mindazáltal, amelyek eddigelé a község vagyonából és jövedelmeiből tartatnak fenn, szabadságában áll az illető községnek az eddigi gyakorlatot továbbra is fenntartani; de ily esetben a segélyezés a különböző hitfelekezeti iskolák közt igazságos arányban osztandó meg, s egy hitfelekezet iskolájától sem vonathatik el, míg a többi hitfelekezetek iskolái irányában is meg nem szüntettetik.
26. § Különféle felekezetű községekben, ha egyes felekezetek képesek is a jelen törvény kívánatai-nak megfelelő népiskolákat tartani fenn, de azon meggyőződésre jutnak, hogy közerővel virágzóbb állapotban tarthatnak fenn közös iskolát, amelyre az egész község, sőt az állam segélyét is igénybe vehetik: a külön felekezeti iskolák közös iskolává alakíthatók. Az ekképp egyesített közös iskola teljesen községi iskolává lesz, melyre a jelen törvény mindazon rendeletei kiterjesztetnek, amelyek a községi iskolákról szólnak.
27. § Az újonnan építendő iskolaépületek egészséges helyen épültek, szárazak s a gyermekek létszámához mérten (egy teremre 60 gyermeket, s minden gyermekre legalább is 8-12 lábnyi helyet számítva) elegendő számú tágas, világos és könnyen szellőztethető tantermekkel legyenek ellátva.
28. § A népiskolai hatóságok, felekezeti, községi, megyei és kormányközegek egyaránt kötelesek minden hatáskörükhöz tartozó eszközökkel odahatni, hogy a már fennálló iskolai épületek is, amennyiben az előbbi szakaszban említett kellékeknek nem felelnek meg, mind a hitfelekezetek, mind a községek által, mihelyt lehetséges, mindenütt az érintett kellékeknek megfelelőleg alakíttassanak át.
29. § A fiú és leánygyermekek elkülönözve, s amennyire lehet, külön termekben oktatandók.
30. § A község tartozik az iskolát földgömbbel, térképpel, táblákkal, természetrajzi ábrákkal s minden szükséges és elegendő számú taneszközökkel felszerelni.
31. § A szegénységüket kimutató gyermekek könyveket ingyen kapnak az iskolától.
32. § Köteles a község a szükséges iskolai könyveket és tanszereket évenként előre beszerezni, s a tanulók között, a tanítók által számadás mellett, a szükséghez képest kiosztani. E könyvek és tanszerek vételára a tandíjjal együtt szedetik be.
33. § A tanító díjazásáról e törvény értelmében a község gondoskodik.
34. § Egy tanító 80 növendéknél többet rendesen nem taníthat. Rendkívüli esetekben az illető iskolai felsőség adhat rá engedélyt.
35. § A községi népiskolák terheit első rendben a község viseli, mely e célra minden kebelbéli vagy hozzátartozó polgárra és birtokosra külön adót vethet ki.
Ez adó azonban az állami egyenes adóknak 5%-át nem haladhatja meg.
36. § Azon községi tagok és birtokosok, kik a jelen törvényben kijelölt kellékeknek megfelelő hitfelekezeti iskolát tartanak fenn, csak annyiban köteleztetnek a községi iskola fenntartásához járulni, amennyiben azon összeg, amellyel saját hitfelekezeti iskolájuk fenntartásához pénzben vagy terményekben járulnak, egyenes adóik öt százalékát nem meríti ki.
37. § Oly pusztai vagy majorsági birtokok, melyek külön adóközséget képeznek, de a törvényes kellékeknek megfelelő népiskolával nem bírnak, s ilyennek felállítására a 44. § értelmében sem kötelezhetők, az illető törvényhatóság által egyik szomszéd községhez csatolandók, s annak iskolaterheit a 35. § értelmében viselni tartoznak.
38. § Minden község, mely e törvény értelmében községi iskolát állít fel, köteles fekvő birtokban vagy készpénzben iskolai alapot alkotni, s azt évről évre lehetőleg szaporítani.
39. § Ez iskolai alapvagyon gyarapítása végett, mindenütt, ahol a tagosítás és a legelő elkülönítés még ezentúl fog megtörténni, azon alkalommal a már fennálló vagy netalán felállítandó községi népiskola számára a felosztandó közös területnek mindenki illetményébe aránylag beszámítandó legalább egy század része elkülöníttetik.
40. § A 35-dik § értelmében kivetett adó és a 38-ik § szerint alakított iskolai alapvagyon jövedelme csak községi iskola állítására és fenntartására fordíttatik.
41. § A községi birtokrendezésnél, a közös területből a 39-ik § rendelete szerint iskolai célokra elkülönített rész jövedelme, ahol községi iskola jelenleg nem létezik, a törvény kellékeinek megfelelő felekezeti iskola vagy iskolák segélyezésére fordíttathatik. Azon esetre, ha ilyen községben utóbb községi iskola állíttatik, e törvény 40-dik §-a irányadó.
42. § Az iskolaépületek és tanítólak építése és fenntartása is a községet illeti.
43. § Ha a község kimutatja, hogy szükséges népoktatási tanintézeteinek e törvény szerint felállítására és fenntartására a kellő anyagi erőt nem képes egészen előállítani, illető hatósága útján segélyért az államhoz folyamodhatik. A közoktatási miniszter a folyamodó községet az állam költségvetésében e célra megszavazott összegből segélyezi.
44. § Oly községben, ahol a törvény kellékeinek megfelelő tanintézettel bíró egyház vagy egyházak hívein kívül más hitfelekezethez tartozó, legalább 30 tanköteles gyermek is van, akiknek szülői a fennálló felekezeti iskolákat használni nem akarják: köteles a község közös népiskolát állítani. Az ilyen községi iskola költségei mindenekelőtt a község azon közös vagyona jövedelmeiből fedezendők, amelyek iskolai célokra rendelvék, éspedig oly arányban, aminő arányban áll a községi iskolába járó gyermekek száma a felekezeti iskola vagy iskolák növendékeihez. Azon községi lakosok és birtokosok, kik a jelen törvényben kijelölt kellékeknek megfelelő hitfelekezeti népiskolát tartanak fenn, csak annyiban köte-leztetnek az ekképp alkotott községi iskola fenntartásához községi adóval járulni, amennyiben azon összeg, amellyel saját felekezeti iskolájuk fenntartásához pénzben, vagy terményekben járulnak, nem meríti ki egyenes adójuk öt százalékát.
45. § Ott pedig, a hol a más hitfelekezetekhez tartozó gyermekek száma a 30-at el nem éri, ezen gyermekek is, amennyiben szülőik oktatásukról más úton nem gondoskodnának, a létező felekezeti iskolába fognak járni, s szüleik ezen iskola költségeihez ugyanazon módon és arányban fognak járulni, mint azon hitfelekezet tagjai, mely az iskolát fenntartja.
Miért is ilyen helyeken a felekezeti iskolában a hit és erkölcstan tanítása bizonyos órákra szorítandó, mely idő alatt a más hitfelekezethez tartozó gyermekek saját hitfelekezetük gondoskodása folytán és felügyelete alatt fognak hit- és erkölcstani oktatásban részesíttetni.
46. § Egymástól legföljebb fél geográfiai mérföld távolságra levő oly községek, melyek saját erejükből nem képesek törvényszabta elemi népiskolát fenntartani, e célra egyesülhetnek s közös elemi iskolát állíthatnak, vagy közös népiskolai tanítót tarthatnak.
47. § A tanyai lakosok gyermekei oktatásáról azon községek kötelesek gondoskodni, melyekhez a tanyák tartoznak; éspedig:
48. § Az elemi népiskolai oktatás két tanfolyamot foglal magában, úgymint:
1. a 6 évig tartó mindennapi, és
2. a 3 évre terjedő ismétlő iskolai tanítást.
49. § A mindennapi iskolába tartoznak járni a 6-ik évüket betöltött gyermekek 12-ik évük betöltéséig. Kivétel csupán azon gyermekekre nézve engedtetik, akik négy évi elemi oktatás után felsőbb tanintézetbe (polgári iskola, középiskola) lépnek, s ott legalább két évig tanulnak.
50. § A 12-dik évet betöltött s általában azon gyermekek, kik a mindennapi iskola egész tanfolyamát bevégezték, az ismétlő iskolába kötelesek járni.
Ha ugyanazon helységben hitfelekezeti vagy egyéb népiskolák is volnának, melyekben csak 6 évi tanfolyam van, azon iskolákból kikerült gyermekek is 15-ik évük betöltéséig kötelesek a községi ismétlő iskolába járni.
51. § A szegénységüket kimutató gyermekek tandíjt nem fizetnek.
52. § A tanórák száma a tanulókra nézve hetenként: a mindennapi iskolában legalább 20, legföljebb 25, bele értve hit- és erkölcstant is, de nem értve ide a testgyakorlatot és a mezőgazdasági vagy kertészeti gyakorlatokat.
Az ismétlő iskolában hetenként télen 5, nyáron 2.
53. § A mindennapi iskolába járó növendékek 10 éves korukig, a szünidő kivételével, télen-nyáron egyformán tartoznak iskolába járni; a 10 évesnél idősebb gyermekekre nézve azonban a földműveléssel foglalkozó községekben az iskolai szék megengedheti, hogy a szünidőn kívül még két hónapig a legnagyobb munkaidőben csak vasárnapi iskolába járjanak.
54. § A szorgalomidő faluhelyen éven át legalább nyolc, városban legalább kilenc hónap legyen.
55. § A községi elemi népiskolában köteles tantárgyak:
56. § A tanterv időnkint való meghatározása a közoktatási miniszter teendője.
57. § A községi elemi népiskolákba minden hitfelekezet gyermekei járhatván, híveik hit- és erkölcstani oktatásáról az illető hitfelekezetek tartoznak gondoskodni.
E vallásoktatást a közös iskolai órákon kívül és szintén nyilvánosan kell tartani.
58. § Minden növendék anyanyelvén nyerje az oktatást, amennyiben ez a nyelv a községben divatozó nyelvek egyike. Vegyes ajkú községben ez okból oly tanító alkalmazandó, aki a községben divatozó nyelveken tanítani képes. Népesebb községekben, a hol többféle nyelvű lakosok tömegesen laknak, amennyire a község ereje engedi, különböző ajkú segédtanítók is választatnak.
59. § Oly falvak és városok községei, melyek kebelükben legalább 5000 lakost számlálnak, kötelesek felsőbb népiskolákat, vagy ha anyagi erejük engedi, polgári iskolákat állítani s tartani fenn.
60. § Egymástól legföljebb egy fél mérföldnyi távolsága fekvő helységek együtt is állíthatnak fel egy közös felső népiskolát.
61. § A tanfolyam a felső népiskolában a fiúk számára 3, a leány-gyermekek számára 2 év.
62. § A felvétetni akaró növendéknek vagy (bélyegmentes) bizonyítványt kell felmutatnia arról, hogy a 6 osztályú népiskolai tanfolyamot nyilvános iskolában törvény szerint elvégezte, vagy pedig felvételi vizsgát kell letennie a felsőbb népiskola alapjául szükséges ismeretekből.
63. § A tanítási nyelvre és a vallás tanítására, úgyszintén az egy tanító vezérlete alatti gyermekek létszámára nézve, valamint a szünidőket illetőleg, a fentebbi (34., 54., 57., 58.) §-ok érvényesek itt is.
A fiú- és leánygyermekek ezen iskolákban minden esetben elkülönítve taníttassanak.
64. § Tantárgyak:
65. § Egy felsőbb népiskolában legkevesebb két rendes és egy segédtanító működik.
66. § Tanórája egy-egy osztálynak hetenként legalább 18 és legföljebb 24 óra lehet, a hittani órákkal együtt.
Egy tanító hetenként 30 óránál többet nem köteles tanítani.
67. § Nagyobb községek, melyeknek anyagi ereje engedi, kötelesek felső népiskola helyett polgári iskolákat állítani és tartani fenn, a község lakosai számára felekezeti különbség nélkül.
68. § Polgári iskolákban a tanfolyam fiúk számára 6 év, leánygyermekek számára 4 év.
69. § Azon növendéknek, aki polgári iskolába kíván fölvétetni, bizonyítványt kell fölmutatnia arról, hogy a népiskola első négy évi folyamát elvégezte, vagy felvételi vizsgát kell letennie, a polgári iskolába léphetésre megkívánt ismeretekből.
70. § Egy tanító 50 növendéknél többet rendesen nem taníthat, rendkívüli esetekben az illető iskolai felsőség adhat reá engedélyt.
71. § A fiú és leány növendékek a polgári iskolákban teljesen elkülönítendő!.
72. § A polgári iskolában, a községek anyagi erejéhez és a tanfolyamok számához (79. §) képest négyhat, de legalább három rendes és egy segéd tanárnak kell lennie.
73. § A polgári iskola egy-egy osztálya növendékeinek tanórája hetenként legalább 24, legfeljebb 26 lehet, beleértve a hit- és erkölcstant is.
74. § A polgári iskola tantárgyai:
Rendkívüli tantárgyak, amint a község ereje engedi, és rendkívüli órákban, a latin, francia s a t[öbbi] nyelvek és zene.
75. § A tanítási nyelvre és a vallás tanítására nézve a polgári iskolákban a jelen törvény 57., 58. szakaszainak szabályai érvényesek.
76. § A 74. szakaszban elsorolt tantárgyakra nézve, a fiúgyermekek számára alkotott polgári iskolákban, a tanterv úgy állapítandó meg, hogy a polgári iskola első négy évi folyama alatt, habár kimerítőbben, ugyanazon tantárgyak taníttassanak, amelyek a középtanoda (reál gimnázium) négy alsó osztályában taníttatnak, a latin nyelv kivételével. A többi tantárgy a tanfolyam első négy évében legföljebb megkezdethetik, s főleg a polgári iskola két utolsó évi folyamában adandó elő.
77. § a polgári iskola tanterve, tekintettel a megelőző két szakasz rendeleteire, időnkint a közoktatási miniszter által állapíttatik meg.
78. § A közoktatási miniszter állapítja meg azt is, hogy a leányok számára alkotott polgári iskolákban a fentebb elsorolt tantárgyak közül melyek hagyassanak el, s minő más tantárgyak vétessenek föl azok helyett.
79. § Minden község legelőbb is azon kötelességének tartozik eleget tenni, hogy azon népoktatási tanintézeteket létesítse lehető legtökéletesebben, melyeket ezen törvény értelmében felállítani köteles; ha azonban ezen kötelezettségének eleget tett, jogában áll a felsőbb népoktatási tanintézeteket, akár egészben felállítani, akár pedig azoknak csak egy vagy két évi folyamát hozni létre.
80. § Azon népoktatási tanintézeteken kívül, melyeket a törvény értelmében a községek kötelesek fenntartani, a közoktatási miniszternek jogában és tisztében áll, bárhol, ha szükségesnek látja, tisztán államköltségen, a helyi körülmények által igényelt népoktatási tanintézeteket állítani, melyek a 23-78. §-ban megszabott módon szervezendők s a tankerületi iskolai tanács és tanfelügyelő hatósága alatt állanak.
81. § Az állam az ország különböző vidékein 20 tanítóképezdét állít fel.
82. § A képezdének egy gyakorlóiskolával kell összekötve lenni, melyben a növendéktanítók gyakorlatilag képeztethessenek.
83. § A tanintézethez legalább 2 holdnyi kertnek kell csatoltatni, hogy a növendékek a földművelésben, a gyümölcs- és szőlőtermesztésben gyakorlati oktatást is nyerjenek.
84. § A tanári személyzet egy igazgató tanárból, legalább két rendes s egy segédtanárból és a gyakorlóiskolában működő egy tanítóból áll.
85. § A rendes tanárok fizetése 1000 Ft és 100 Ft szállásbér. Ezenfelül az igazgató tanár az igazgatói teendőkért 200 Ft tiszteletdíjat kap.
A segédtanár fizetése 450 Ft, az iskola épületében lakás fűtéssel és a köztartás asztalánál szabad étkezés. A gyakorlati iskola tanítójának fizetése lakáson kívül 700 Ft.
86. § A tanítóképezdébe olyan ép testű növendékek vétetnek fel, kik a 15-ik évet már meghaladták, s az anyanyelv, számvetés és földrajz ismeretében s a történelemben legalább annyi jártassággal bírnak, amennyit a gimnázium, reál-, vagy polgári iskola 4 első osztályában tanítanak. A belépni kívánó növendék erről egy nyilvános iskolai (bélyegmentes) bizonyítványát köteles előmutatni, vagy felvételi vizsgának kell magát alávetnie.
87. § A képezdei tanfolyam 3 év.
88. § Kötelezett tantárgyak:
89. § A közoktatási miniszter által időnkint kiadandó tantervben határoztatik meg, hogy a tantárgyak közül mindegyik osztályban melyik s minő terjedelemben taníttatik.
90. § E képezdék hitfelekezeti különbség nélkül állami intézetek lévén, a növendékek vallásos oktatása az illető hitfelekezetek tiszte. A hit- és erkölcstan ezen külön tanítóinak tiszteletdíját az állam fizeti.
91. § A tanítóképezde épületei a tanításhoz és a növendékek élelmezéséhez megkívántató helyiségeket foglalják magukban.
92. § Mindegyik képezdében köztartás állíttatik, melyben mérsékelt díjért minden növendék teljes élelmi ellátást nyer.
A köztartási díjat évenként a képezde igazgató tanácsa határozza meg. A köztartáshoz szükséges fát és cselédséget az intézet fizeti. Egyébiránt a köztartásban való részvétel a tanuló tetszésére hagyatik.
93. § Mindegyik képezdében több szegény, szorgalmas, jó magaviseletű tanuló helyett a köztartásra az intézet fizeti be a kellő díjat.
Szegény, szorgalmas és jó magaviseletű növendékek közül többen ösztöndíjban is részesíttetnek.
94. § Az élelmezés és ösztöndíjbeli jótéteményeket az igazgató tanács osztja ki, a hozzá benyújtott bizonyítványok és a tanári kar ajánlata alapján.
E jótétemények egyenlő jó magaviselet és szorgalom mellett szegény tanítók gyermekeinek adandók s a felekezeti iskolák tanítóinak gyermekeire is kiterjesztetnek.
95. § Az intézet épületében a rendet az igazgató tartja fenn, és a tisztaságra felügyel.
96. § Minden képezde egy lehetőleg szakmunkákból álló s a tanulók által is szabadon használható könyvtárral látandó el.
A könyvtár gyarapítására évenként bizonyos összeg fordíttatik.
97. § Fegyelmi ügyekben s a tanulók személyes viszonyában első fokon a tanári karból álló szék intézkedik.
98. § A tanári szék fölött az igazgató tanács áll. Ezt az illető tanfelügyelőnek elnöklete alatt az igazgató tanár és a közoktatási miniszter által kinevezett öt tag képezi.
99. § Az igazgató a közoktatási miniszter utasításai szerint vezeti a képezde anyagi és szellemi ügyeit, felügyel a tanári kar működésére s ítél a tanári székből hozzá fellebbezett ügyekben.
Az igazgató tanács ítéletei ellen is azonban fontosabb ügyekben a közoktatásügyi minisztériumhoz folyamodhatnak a felek.
100. § Az igazgató tanács tagjai az elnökön s az igazgató tanáron kívül összejövetelük alkalmával netaláni útiköltségük megtérítését s napidíjakat kapnak az intézet pénztárából.
101. § Évenként egyszer a tankerületi felügyelő és az igazgató tanács tagjainak jelenlétében nyilvános vizsgák tartatnak.
102. § A tanfolyam bevégzése után egy évre, de legföljebb két év eltelte alatt, amely időt gyakorlati tanítással töltheti a tanuló, köteles minden növendék a képezdei összes tantárgyakból, írásbeli dolgozatokból és különösen a tanítás gyakorlásából vizsgát állani ki, és csak e feltétel sikeres teljesítése után nyerhet tanítói oklevelet.
103. § Akik felső népiskolai és polgári iskolai tanítói állomásra akarják magukat képesíteni, azoknak a 102. §-ban megállapított vizsgán kívül a felső népiskola vagy polgári iskola tantárgyaiból és azoknak tanítási módszeréből, a kormány által arra rendelt hatóság előtt, még egy szigorlatot kell kiállaniuk.
104. § Akik a 102. és 103. §-ban meghatározott vizsgákon kétszer visszavettetnek, többé vizsgára nem bocsáttatnak.
105. § Magán-tanítóképezdéket csak oly egyének állíthatnak, akik elemi vagy felsőbb népiskolát avagy polgári iskolát tartanak fenn, amelyekben a tanítóknak képezendő egyének gyakorlati kiképzést is nyerhetnek. Az ily magán képezdék növendékei azonban valamely nyilvános tanítóképező intézetben kötelesek letenni azon elméleti és gyakorlati vizsgákat, amelyeknek a nyilvános tanítóképező intézetek növendékei e törvény szerint alávetvék.
106. § Az állam az ország különböző vidékein tanítónőket képező intézeteket is állít föl, a melyekben különösen a felső nép- és polgári iskolákban levő leányosztályok számára tanítónők képeztessenek.
107. § A tanítónőket képező intézetekben egy bentlakó tanítónő felügyelete alatt a növendékek is mindnyájan bent laknak és közösen étkeznek. Az igazgató tanács csak kivételesen engedheti meg a különlakást.
108. § Felvétetnek a 14-ik évüket betöltött oly leányok, kik a felső népiskolai tanfolyamot egészen bevégezték.
Mindegyik növendék a felső népiskola tantárgyaiból szigorú felvételi vizsgát tartozik kiállani.
109. § A tanfolyam 3 év.
110. § A tanítónőket képező intézetben férfi tanárokon kívül, női tanulmányokra, kellő számú és képzettségű tanítónők is alkalmazandók.
111. § A tanítónőket képező intézetek köteles tantárgyai:
112. § Egy-egy intézetbe felvehető növendékek számát a kormány határozza meg.
113. § Tandíj nincs. A bentlakók szállást, mosást ingyen, élelmet pedig mérsékelt árért nyernek.
Több szerény és kitűnő szorgalmú leányért az intézet fizeti meg a köztartási díjat. Ezek számát az igazgató tanács felterjesztésére, a közoktatási miniszter határozza meg.
114. § Az évi vizsgákon felül az egész tanfolyamot bevégzett növendékek összes tanulmányaikból szigorú vizsgát tartoznak kiállani, s csak úgy nyerhetnek oklevelet.
Aki e vizsgán kétszer visszavettetik, többé nem bocsáttatik vizsgára.
115. § A növendékek fölött fegyelmi ügyekben a képezdei igazgató tanár és a rendes tanítónők ítélnek első fokon, másodfokon az igazgató tanács.
Egyébiránt a tanítónőképezde a tanítóképezdével ugyanazon hatóság alatt áll.
116. § Mindennemű községi népoktatási intézet közvetlenül a község hatósága alatt áll. A község e hatóságát az általa választott iskolai szék által gyakorolja.
117. § E végből minden községben legalább 9 tagból álló iskolai szék alakíttatik, melynek tagjait a kebelbéli lakosok közül, lehetőleg az oktatásügyhöz értő egyénekből, képviselőtestülettel bíró községekben és városokban a képviselő testület, egyéb községekben a községi lakások közgyűlése választja. A választott tagokon kívül a helybeli lelkészek és a községi népiskola tanítója, vagy ahol több tanító van, a tanítói testület választott képviselője is tanácskozási és szavazati joggal bíró tagjai az iskolai széknek.
118. § A községi iskolai szék három évre választatik. Tagjai azonban mindannyiszor újra választathatnak.
119. § Ha az illető község az iskolai szék megválasztását a három év letelte után két hétnél tovább halogatná, az iskolai szék tagjait a község tagjaiból a tankerületi iskolai tanács nevezi ki.
A kinevezés azonban csak egy évre érvényes; ez idő elmúltával csak az esetben újítandó meg, ha a község választási jogával ekkor sem élne két hét alatt.
120. § Választások érvényességére az iskolai szék tagjai kétharmadának, más érvényes határozat hozására általános többségének jelenléte szükséges.
121. § Az iskolai szék a tanítót a 136. § szerint választja; hetenként egy-egy tagja által meglátogattatja a helybeli iskolákat; a tandíjat illetőleg határoz; őrködik, hogy a gyermekek rendesen járjanak az iskolába; a mulasztók gondviselőit meginti, s szükség esetén megbüntetésüket szorgalmazza a bíróságnál; szigorúan felügyel a tanításra s az iskolai törvények pontos végrehajtására; felügyel az iskolai alap kezelésére s a községi elöljárósággal egyetértőleg gondoskodik annak gyarapításáról; rendelkezik az iskolai épületek kellő javításáról, az iskoláknak taneszközökkel való ellátásáról; továbbá a tanító és tanulók szülői s gondviselői között fennforgó panaszokban és minden nevezetesebb fegyelmi kérdésekben első fokú bíróságot képez; az évi vizsgákon jelen van; a gondnokoktól számot kér; s eljárásáról évenként, sürgős és fontosabb esetekben gyakrabban is, jelentést tesz a községnek. A község elöljárói e jelentéseket a megyei vagy városi tankerületi iskolai tanácshoz minden alkalommal fölterjesztik.
122. § A községi iskolai szék választ az iskolák száma szerint egy vagy több gondnokot, ki az iskola vagyonát kezeli, az iskolai szék utasítása szerint, az épületeket javíttatja, s a hivatalnokok fizetését kiszolgáltatja, s évenként az iskolai szék elé részletes és okmányokkal igazolt számadást terjeszt.
E számadások, miután az iskolai szék által megvizsgáltattak, felülvizsgálat végett a községhez, s onnan a tankerületi iskolai tanácshoz tétetnek át.
123. § Az egész ország vármegyék szerint azoknak megfelelő számú tankerületekre osztatik fel. A királyi városok közül csupán Buda-Pest együtt képez külön tankerületet.
124. § A tankerületbeli összes községi népoktatási intézetek ügyeit az oktatásügyi miniszter által kinevezett tanfelügyelő és az elnöklete alatt álló iskolai tanács kezeli, a hitfelekezeti iskolák felett pedig a tanfelügyelő közbejöttével gyakoroltatik a főfelügyelet.
Egy tanfelügyelő több tankerületben is működhetik, ha területeiken összesen 300-nál több község nincsen. Ha teendőinek halmozottsága igényli, a kormány másod felügyelőt vagy segédet nevezhet mellé.
125. § A tankerületi iskolatanács következőleg alakul:
1. minden vallásfelekezet, melynek a vármegye területén egy házközségei vannak, választ saját kebeléből egy-egy tagot;
2. a tanmegye területén levő összes községi nyilvános tanítók maguk közül négy tagot választanak;
3. a többi tagokat a vármegyei bizottság választja saját kebeléből, ezek száma legalább 14, legföljebb 34;
4. amely megyében királyi városok vannak, a 3-ik pontban meghatározott tagoknak egy részét ők választják azon arányban, melyben lakosságuk létszáma a vármegye összes lakosságának létszámához van.
126. § A tankerületi iskolai tanács öt évre választatik. Tagjai azonban az öt év elteltével újra megválaszthatok.
127. § Buda-Pest, mely e törvény szerint külön tankerületet képez, városrészenként több iskolai községre osztatik, ugyanannyi iskolai székkel.
Ez iskolai székek a városrészek városi választói által 3 évre választatnak. Tagjaik azonban újraválaszthatók.
Ez iskolai székek teendői ugyanazok, amelyek a 121. §-ban elsorolván, a tanítók választásán és az iskolai vagyon kezelésére való felügyeleten kívül, a mely teendők Buda-Pesten a városi iskolai tanácsot és a városi képviselő-testületet illetik.
A budapesti (tankerületi) iskolai tanács a képviselőtestület által és ugyanannyi évre választatik, mint a képviselőtestület. Tagjai azonban újra választhatók.
A városi iskolai széknek, hivataluknál fogva, tanácskozási és szavazati joggal bíró tagjai a helybeli lelkészek, felekezeti különbség nélkül, s a községi tanítói testület kép képviselője.
128. § A tankerületi felügyelő:
1. a tankerület területén levő összes, úgy községi, mint felekezeti és magán alsóbb és felsőbb népoktatási tanintézeteket évenként legalább egyszer meglátogatja, s a törvénynek azokban való pontos végrehajtására szigorúan felügyel;
2. községi és állami tanodákban a közoktatási miniszter utasítása szerint intézkedik, annak tanügyi rendeleteit a tanügyi kerület területén levő községi magán és társulati iskolákban végrehajtja, s a kormánynak mind azokról, mind a felekezeti iskolákról évenként részletes jelentést nyújt be;
3. a tankerületi népiskolai tanácsnak és netalán egyéb tanodák (p. o. tanítóképezdék) igazgató tanácsának elnöke.
129. § A felügyelők és segédeik rendes fizetést húznak.
130. § Az iskolai tanács:
1. a községi iskolai szék által megvizsgált számadásokat felülvizsgálja;
2. a községi iskolát illetőleg a szülőknek a tanítókkal ügyeiben és mindennemű népiskolai fegyelmi ügyekben másodfokú bíróság;
3. a községi iskolai széknek a tanító, vagy a tanítónak az iskolai szék elleni panaszaiban ítél (innét egyenesen a közoktatási minisztériumhoz folyamodhatnak a felek) s általában ítéletet mond az iskolai széknek eljárása felett;
4. tanácskozik a tanügyi kerület tanügyi viszonyairól, s ami hiányokon maga nem segíthet, azokról jelentést s illetőleg javaslatot intéz a megyéhez vagy városi képviselőtestülethez, mely a közoktatási miniszterhez tesz felterjesztést.
131. § Az iskolai tanács minden negyed évben összeül, s ez alkalomra tagjai útiköltséget és napidíjat húznak.
132. § Az iskolai tanács működéséről s a tankerületben a tanügy állásáról évenként jelentést teszen a megyei bizottság vagy városi képviselőtestület elé.
Ez évi jelentés az illető bizottság vagy képviselő testület által mindenkor felterjesztetik a közoktatási miniszterhez.
133. § Tanítói hivatalra ezentúl csak oly egyének képesítettek, akik valamely nyilvános képezdében az egész tanfolyamot bevégezték, s a kötelezett vizsgákat letevén (bélyegmentes) tanítói oklevelet nyertek; vagy ha nem végeztek is nyilvános képezdei tanfolyamot, mind az elméleti, mind a gyakorlati vizsgát nyilvános képezdében sikerrel kiáltották.
Azon nem okleveles tam'tók, akik a jelen törvény kihirdetésekor már hivatalban voltak, állomásaikon meghagyatnak ugyan, de kötelességük az iskolákat vizsgáló főhatóság előtt tanításbeli jártasságukat és ügyességüket igazolni. Akik ezt igazolni nem tudják, a nyári szünnapok alatt a legközelebbi képezdében póttanulásra köteleztethetnek.
134. § Tanítói vizsgát egyes szaktudományokból és azok tanítási módszeréből is lehet tenni. Az ekképp nyert tanítói oklevél azonban csak azon tanktárgyak tanítására képesít, amelyek abban ki vannak jelölve.
135. § Polgári iskolákba kivételesen oly szakférfiak is meghivathatnak szaktanítóknak, akik tanítói oklevéllel nem bírnak ugyan, de egyes tudományok több évi folytonos művelése által, az irodalom terén, magukat kitüntették.
136. § Tanítókat a tankerületi iskolai tanács küldöttének elnöklete és vezetése alatt a községi iskolai szék választ szavazás által.
A választás eredménye az illető iskolatanácsnak jóváhagyás végett bejelentendő.
137. § Segédtanítóknak nem csak okleveles tanítók, hanem képezdei tanfolyamot végzett ifjak is meghívathatnak. A meghívás joga szintén az iskolai széket illeti.
Ha a község a szükségessé vált segédtanítói hivatalt betölteni elmulasztaná, vagy e hivatal betöltését halogatná: a tankerületi iskolai főfelügyelő nevezhet ki segédtanítót, kinevezéséről a megyei iskolatanácsnak jelentést tevén.
138. § A tanítók élethosszig választatnak, és hivatalukból csupán súlyos hanyagság, erkölcsi kihágás, vagy polgári bűntény miatt mozdíthatók el, a tankerületi iskolatanács ítélete folytán.
Ily ítéletek azonban megerősítés végett a közoktatási miniszter elé terjesztendők.
139. § A megürült tanítói állomások legföljebb fél év alatt betöltendők. Ezen idő alatt az iskolában segédtanító alkalmazandó.
140. § A tanító halála esetén özvegye és árvái a halálozás napjától számítandó fél évig az egész fizetést és lakást élvezik.
141. § A tanító országos, vármegyei, városi, községi és egyházi képviselő, valamint esküdtszéki tag is lehet ugyan, de semminemű hivatalt a tanítóság mellett nem viselhet.
Olyan teendőket azonban, melyek helyben és a tanórákon kívül véghezvihetők, az iskolai felsőség előleges engedelmével elvállalhat. A felekezeti iskolatanítók az isteni tiszteleten és temetéseken segédkezhetnek.
142. § A tanító fizetését a helyi viszonyok szerint az iskolai szék állapítja meg, a tankerületi iskolatanács jóváhagyásával.
Azonban tisztes lakáson és legalább egy negyed holdnyi kerten kívül is, a fizetés nem lehet kevesebb mint:
143. § Ott, ahol eddig szokásban volt, vagy ahol a helyi viszonyokhoz mérve célszerűnek mutatkozik, ama fizetések aránylagos része terményekben, ezek árának 10 évi átlagát számítva, állapíttatik meg, mely terményeket az illető községek elöljárói szedik be és szolgáltatják ki.
E termények mennyisége egyszer meghatároztatván, alább nem szállíttathatik.
144. § Ahol a tanítók jelenleg a 142-ik §-ban kitett összegeknél nagyobb fizetést húznak: ott annak élvezetében ezentúl is meghagyandók.
145. § A rendes tanítók évi fizetésének 2 százalékát a község évenként visszatartja a segélyezési pénztár számára, s azt a megyei iskolatanácsnak beszolgáltatja.
Az ekképp minden tankerületben begyűlt pénzt összesítve az oktatásügyi miniszter kezeli, róla évenként lehetőleg részletes nyílt számadást tevén közzé.
E pénztárból az öregség vagy betegség miatt végleg munkaképtelenekké vált s így állomásaikon nem maradható tanítók, a munkaképtelenekké vált tanítónők, valamint az elhalt tanítók özvegyei (míg férjhez nem mennek) és árvái (16 éves korukig) segélyeztetnek, különös tekintettel a segélyezendő tanító vagy özvegye számosabb tagokból álló s szükségben szenvedő családjára.
146. § Elhalt tanítók szegény árváinak neveltetésére az állam pénztárából is adatik segély, éspedig oly módon:
1. hogy az évenként megszavazott összeg legalább 100 gyermek között osztatik fel;
2. a gyermekek bármely helyen és bárminő tanintézetben tanulhatnak;
3. csak 16 éves korukig húzzák az árvák az állami segélyt.
147. § A községi nép- és polgári iskolai tanítók kötelesek minden tankerületben tanítói testületté alakulni. A tankerületi tanítói testület annyi körre oszlik fel, ahány járása van a megyének.
A járási körök, a községek segélyezésével, kötelesek évenként kétszer, az egész testület pedig évenként egyszer tanítói értekezletre egybegyűlni. A tanítói értekezletek szabályozására a közoktatási miniszter rendeletet bocsát ki.
148. § E törvény végrehajtásával a vallási és közoktatásügyi miniszter bízatik meg, ki a közoktatás ügyéről évenként jelentést tesz az országgyűlésnek.
Magyar Törvénytár, 1836-1868. évi törvénycikkek. Franklin Társulat, Budapest, 1896. 449-469. o.
Az iskolaügy kérdése közvetlenül érintette a nemzetiségi törekvéseket és jogokat. Különösen a népiskola esetében, hiszen a legnagyobb tömegben ezt végezték el az állampolgárok gyermekei. Eötvös József a népiskola jelentőségét kiemelten kezelte: „A népnek értelmi nevelésiben fekszik legbenső meggyőződésem szerint ezen haza egész jövője" - mondta a népiskolai törvény beterjesztésekor.
Az iskoláztatás kötelezettsége a jog- és esélyegyenlőséget biztosította, és közvetlen kapcsolatban állt a nemzetiségek nyelvi, kulturális lehetőségeivel, és közvetetten hatott a politikai törekvésekre is. A népiskolai törvény nemzetiségi vonatkozása elsősorban az anyanyelvi oktatás biztosításában, az iskolaállítás és -fenntartás jogában található. De a törvény egész szellemisége - pl. az iskolai autonómiák biztosítása - a toleráns nemzetiségi politika szellemét idézi. A eötvösi gondolat egységes koncepcióként jelentkezett minden területen. A törvény részletes vitájánál ennek ellenére előkerültek bizonyos kifogások a nemzetiségi képviselők részéről: pl. a tanfelügyelők kinevezésénél, amit a javaslat a miniszter hatáskörébe utalt, azt kívánták, hogy a kinevezés „az illető tankerületben túlnyomó számban levő vallás és nemzetiségekre való tekintettel" történjék. (124. §) A javaslatot nem fogadták el. Nagyobb vitát váltott ki a felsőbb népiskolai tantárgyak kérdése. (64. §) Bakos Vince román képviselő hozzászólásában helyeselte, hogy az alsóbb népiskolákban csak egyetlenegy nyelv, a nép (nemzetiség) nyelve taníttassák. Kifogásolta viszont, hogy a felsőbb népiskolában a nem magyar ajkúaknak kötelező egy másik nyelv (a magyar) tanulása. így a magyarok csak egy nyelvet tanulnak, a nemzetiségiek kettőt. Ebben a jogegyenlőség és viszonosság megsértését látta. Azt javasolta, hogy a felsőbb népiskolákban az anyanyelven kívül tanítsanak egy másik nyelvet is, de ezt szabadon választhassa ki a községi hatóság. A tantárgyak esetében kifogásolta - szintén a 64. paragrafusnál - a földrajz és történet (általános és hazai) megjelölést. Szerinte a nemzetiségeknek is megvan a saját nemzeti történetük és földrajzuk is, ezért javasolta, hogy a zárójelbe kerüljön egy kiegészítés: általános, nemzeti és hazai. Tisza Kálmán visszautasította ezeket a követeléseket. A nemzetiségi képviselők viszont támogatták és elítélték a „magyarizálás" szándékát (Hódosán József, Miletics Szvetozár, Borlea Zsigmond).
A szavazás eredménye végül is kizárta a javasolt módosításokat.
(A képviselőházi vitát lásd: Képviselőházi Napló, 1868. november 20.361-364. o. és 1868. november 21.381-382. o.)
* Szabályok
Minthogy Magyarország összes honpolgárai az alkotmány alapelvei szerint is politikai tekintetben egy nemzetet képeznek, az oszthatatlan egységes magyar nemzetet, melynek a hon minden polgára, bármely nemzetiséghez tartozzék is, egyenjogú tagja;
minthogy továbbá ezen egyenjogúság egyedül az országban divatozó többféle nyelvek hivatalos használatára nézve, és csak annyiban eshetik külön szabályok alá, amennyiben ezt az ország egysége, a kormányzat és közigazgatás gyakorlati lehetősége s az igazság pontos kiszolgáltatása szükségessé teszik;
a honpolgárok teljes egyenjogúsága minden egyéb viszonyokat illetőleg épségben maradván, a különféle nyelvek hivatalos használatára nézve következő szabályok fognak zsinórmértékül szolgálni:
1. § A nemzet politikai egységénél fogva Magyarország államnyelve a magyar lévén, a magyar országgyűlés tanácskozási s ügykezelési nyelve ezentúl is egyedül a magyar; a törvények magyar nyelven alkottatnak, de az országban lakó minden más nemzetiség nyelvén is hiteles fordításban kiadandók; az ország kormányának hivatalos nyelve a kormányzat minden ágazatában ezentúl is a magyar.
2. § A törvényhatóságok jegyzőkönyvei az állam hivatalos nyelvén vitetnek; de vitethetnek emellett mindazon nyelven is, amelyet a törvényhatóságot képviselő testület vagy bizottmány tagjainak legalább egy ötödrésze jegyzőkönyvi nyelvül óhajt.
A különböző szövegekben mutatkozó eltérések eseteiben a magyar szöveg a szabályozó.
3. § Törvényhatósági gyűlésekben mindaz, aki ott szólás jogával bír, akár magyarul szólhat, akár saját anyanyelvén, ha az nem a magyar.
4. § A törvényhatóságok az államkormányhoz intézett irataikban az állam hivatalos nyelvét használják; de használhatják amellett hasábosán még azon nyelvek bármelyikét is, melyet jegyzőkönyveikben használnak. Egymásközti irataikban pedig akár az állam nyelvét, akár pedig azon nyelvek egyikét használhatják, amely azon törvényhatóság által, melyhez az irat intéztetik, a második szakasz szerint jegyzőkönyvei vitelére elfogadtatott.
5. § A belső ügyvitel terén a törvényhatósági tisztviselők az állam hivatalos nyelvét használják; de amennyiben az egyik vagy másik törvényhatóságra, vagy tisztviselőre nézve gyakorlati nehézséggel járna; az illető tisztviselők kivételesen törvényhatóságaik jegyzőkönyvi nyelveinek bármelyikét is használhatják. Valahányszor azonban az állami felügyelet és a közigazgatás tekintetei megkívánják: jelentéseik és az ügyiratok egyszersmind az állam hivatalos nyelvén is felterjesztendők.
6. § A törvényhatósági tisztviselők saját törvényhatóságaik területén a községekkel, gyülekezetekkel, egyesületekkel, intézetekkel és magánosokkal való hivatalos érintkezéseikben a lehetőségig ezek nyelvét használják.
7. § Az ország minden lakosa azon esetekben, amelyekben ügyvéd közbejötte nélkül akár felperesi, akár alperesi, akár folyamodó minőségben, személyesen, vagy megbízott által veszi és veheti igénybe a törvény oltalmát, és a bíró segélyét:
8. § A bíró a 7-ik § eseteiben a panaszt vagy kérelmet, a panasz vagy kérelem nyelvén intézi el; a kihallgatást, tanúhallgatást, szemlét és más birói cselekményeket úgy a peres, mint a peren kívüli, valamint a bűnvádi eljárásoknál a perben álló felek, illetőleg a kihallgatott személyek nyelvén eszközli; a perek tárgyalási jegyzőkönyveit azonban azon a nyelven vezeti, melyet a perlekedő felek a törvényhatóságok jegyzőkönyvi nyelvei közül kölcsönös megegyezéssel választanak. Ha e tekintetben megegyezés létre nem jönne, a bíró a tárgyalási jegyzőkönyvet a törvényhatóság jegyzőkönyvi nyelveinek bármelyikén vezetheti, tartozik azonban annak tartalmát a feleknek szükség esetén tolmács segélyével is megmagyarázni.
Szintúgy tartozik a bíró a felek előtt megmagyarázni s illetőleg tolmácsoltatni a per fontosabb okmányait is, ha ezek olyan nyelven volnának szerkesztve, melyet a perben álló felek egyike vagy másika nem ért.
Az idézési végzés a megidézendő fél érdekében, ha rögtön kitudható, annak anyanyelvén, különben pedig azon községnek, melyben a megidézendő fél lakik, jegyzőkönyvi nyelvén, vagy pedig az állam hivatalos nyelvén fogalmazandó.
A bírói határozat a tárgyalási jegyzőkönyv nyelvén hozandó; de köteles azt a bíró minden egyes félnek azon a nyelven is kihirdetni, illetőleg kiadni, amelyen kívánja, a mennyiben azon nyelv a törvényhatóságnak, a melyhez a bíró tartozik, jegyzőkönyvi nyelveinek egyikét képezi.
9. § Mindazon polgári s bűnvádi perekben, melyek ügyvéd közbejöttével folytatandók, az első bíróságoknál mind a perlekedésnek, mind a hozandó ítéleteknek nyelvére nézve addig, míg az első bíróságok végleges rendezése és a szóbeli eljárás behozatala fölött a törvényhozás nem határoz, az eddigi gyakorlat mindenütt fenntartandó.
10. § Az egyházi bíróságok maguk határozzák meg ügykezelési nyelvüket.
11. § A telekkönyvi hivataloknál a törvényszék felügyelésének tekintetéből is az illető törvényszék ügykezelési nyelve használandó; de ha a felek úgy kívánják, mind a végzés, mind a kivonat az állam hivatalos nyelvén, vagy azon törvényhatóság jegyzőkönyvi nyelveinek egyikén is kiadandó, amelynek területén a telekkönyvi hivatal van.
12. § A fellebbezett perekben, ha azok nem magyar nyelven folytattattak, vagy nem magyar okmányokkal vannak ellátva, a fellebbviteli bíróság mind a pert, mind az okmányokat, amennyiben szükséges, magyarra fordíttatja azon hiteles fordítók által, akik a fellebbviteli bíróságoknál államköltségen lesznek alkalmazva, s a pert ezen hiteles fordításban veszi vizsgálat alá.
Végzéseit, határozatait és ítéleteit a fellebbviteli bíróság mindig az állam hivatalos nyelvén fogja hozni.
Leküldetvén a per az illető első bírósághoz, ez köteles lesz a fellebbviteli bíróság végzését, határozatát, vagy ítéletét minden egyes félnek azon nyelven is kihirdetni s illetőleg kiadni, amelyen ez azt kívánja, amennyiben az a nyelv a bíróságnak ügykezelési, vagy a törvényhatóságnak valamelyik jegyzőkönyvi nyelve volna.
13. § Az államkormány által kinevezett minden bíróságok hivatalos nyelve kizárólag a magyar.
14. § Az egyházközségek egyházi felsőségeik törvényes jogainak sérelme nélkül anyakönyveik vezetésének s egyházi ügyeik intézésének, nemkülönben - az országos iskolai törvény korlátai között -iskoláikban az oktatásnak nyelvét tetszés szerint határozhatják meg.
15. § A felsőbb egyházi testületek és hatóságok önmaguk állapítják meg a tanácskozás, a jegyzőkönyv, az ügyvitel és egyházközségeikkel való érintkezés nyelvét. Ha ez nem az állam hivatalos nyelve volna: az állami felügyelet szempontjából a jegyzőkönyvek egyszersmind az állam hivatalos nyelvén is hiteles fordításban felterjesztendők.
Ha különböző egyházak s egyházi felsőbb hatóságok érintkeznek egymással, vagy az állam hivatalos nyelvét, vagy azon egyháznak nyelvét használják, amellyel érintkeznek.
16. § Egyházi felsőbb és legfelsőbb hatóságok az államkormányhoz intézett beadványaikban ügyviteli, vagy jegyzőkönyvi nyelvüket s hasábosán az állam hivatalos nyelvét, a törvényhatóságokhoz s azok közegeihez intézett beadványaikban az állam nyelvét; vagy ha több a jegyzőkönyvi nyelv, azok bármelyikét; az egyházi községek pedig mindezen hivatalos érintkezéseikben az államkormány és saját törvényhatóságaik irányában az állam hivatalos nyelvét, vagy saját ügykezelési nyelvüket; más törvényhatóságok irányában pedig az illető törvényhatóságok jegyzőkönyvi nyelvei egyikét használhatják.
17. § Az állam s illetőleg a kormány által már állított, vagy a szükséghez képest állítandó tanintézetekben a tanítási nyelvnek meghatározása, amennyiben erről törvény nem rendelkezik, a közoktatási miniszter teendőihez tartozik. De a közoktatás sikere, a közművelődés és közjólét szempontjából az államnak is legfőbb célja lévén; köteles ez az állami tanintézetekben a lehetőségig gondoskodni arról, hogy a hon bármely nemzetiségű, nagyobb tömegekben együtt élő polgárai az általuk lakott vidékek közelében anyanyelvükön képezhessék magukat egészen addig, hol a magasabb akadémiai képzés kezdődik.
18. § Azon területeken létező, vagy felállítandó állami közép- és felsőtanodákban, amelyeken egynél több nyelv divatozik, azon nyelvek mindenikének részére nyelv- s irodalmi tanszékek állítandók.
19. § Az országos egyetemben az előadási nyelv a magyar; azonban az országban divatozó nyelvek és azok irodalmai számára, amennyiben még nem állíttattak, tanszékek állíttatnak.
20. § A községi gyűlések maguk választják jegyzőkönyvük s ügyvitelük nyelvét. A jegyzőkönyv egyszersmind azon nyelven is viendő, amelyen vitelét a szavazatképes tagoknak egyötöde szükségesnek látja.
21. § A községi tisztviselők a községbeliekkel való érintkezéseikben azok nyelvét kötelesek használni.
22. § A község saját törvényhatóságához, annak közegeihez és az államkormányhoz intézett beadványaiban az állam hivatalos, vagy saját ügykezelési nyelvét; más törvényhatóságokhoz s azok közegeihez intézett beadványaiban az állam hivatalos nyelvét, vagy az illető törvényhatóság jegyzőkönyvi nyelvei egyikét használhatja.
23. § Az ország minden polgára saját községéhez, egyházi hatóságához és törvényhatóságához, annak közegeihez s az államkormányhoz intézett beadványait anyanyelvén nyújthatja be.
Más községekhez, törvényhatóságokhoz s azok közegeihez intézett beadványaiban vagy az állam hivatalos nyelvét, vagy az illető község, vagy törvényhatóság jegyzőkönyvi nyelvét vagy nyelvei egyikét használhatja.
A törvénykezés terén a nyelv használatát a 7-13. §-ok szabályozzák.
24. § Községi s egyházi gyűlésekben a szólás jogával bírók szabadon használhatják anyanyelvüket.
25. § Ha magánosok, egyházak, magántársulatok, magántanintézetek és törvényhatósági joggal nem bíró községek a kormányhoz intézett beadványaiknál nem az állam hivatalos nyelvét használnák: az ily beadványokra hozott végzés eredeti magyar szövegéhez a beadvány nyelvén eszközlött hiteles fordítás is melléklendő.
26. § Valamint eddig is jogában állott bármely nemzetiségű egyes honpolgárnak éppen úgy, mint a községeknek, egyházaknak, egyházközségeknek: úgy ezentúl is jogában áll saját erejükkel, vagy társulás útján alsó-, közép- és felsőtanodákat felállítani. Evégből, s a nyelv, művészet, tudomány, gazdaság, ipar- és kereskedelem előmozdítására szolgáló más intézetek felállítása végett is, az egyes honpolgárok az állam törvényszabta felügyelete alatt társulatokba, vagy egyletekbe összeállhatnak, és összeállván szabályokat alkothatnak, az államkormány által helybenhagyott szabályok értelmében eljárhatnak, pénzalapot gyűjthetnek, és azt, ugyan az államkormány felügyelete alatt, nemzetiségi törvényes igényeiknek is megfelelően kezelhetik.
Az ilyen módon létrejött művelődési és egyéb intézetek - az iskolák azonban a közoktatást szabályozó törvény rendeleteinek megtartása mellett - az állam hasonló természetű s ugyanazon fokú intézeteivel egyenjogúak.
A magánintézetek és egyletek nyelvét az alapítók határozzák meg.
A társulatok s általuk létesített intézetek egymás között saját nyelvükön is érintkezhetnek; másokkal való érintkezéseikben a nyelv használatára nézve a 23. § határozatai lesznek szabályozók.
27. § A hivatalok betöltésénél jövőre is egyedül a személyes képesség szolgálván irányadóul; valakinek nemzetisége ezután sem tekinthető az országban létező bármely hivatalra, vagy méltóságra való emelkedés akadályául. Sőt inkább az államkormány gondoskodni fog, hogy az országos bírói és közigazgatási hivatalokra, s különösen a főispánságokra, a különböző nemzetiségekből a szükséges nyelvekben tökéletesen jártas s másként is alkalmas személyek a lehetőségig alkalmaztassanak.
28. § A korábbi törvényeknek a fennebbi határozatokkal ellenkező rendeletei ezennel eltöröltetnek.
29. § Ezen törvény rendeletei a külön területtel bíró s politikai tekintetben is külön nemzetet képező Horvát-, Sziavon- és Dalmátországokra ki nem terjednek, hanem ezekre nézve nyelv tekintetében is azon egyezmény szolgáland szabályul, mely egyrészről a magyar országgyűlés, másrészről a horvát-szlavón országgyűlés között létrejött, s melynél fogva azok képviselői a közös magyar-horvát országgyűlésen saját anyanyelvükön is szólhatnak.
Az 1868-as nemzetiségi törvény a Deák Ferenc által beterjesztett javaslat kissé módosított változata. Jóllehet a törvény az egy politikai magyar nemzet fogalmát használja, és a magyarról mint államnyelvről beszél, mégis a nemzetiségek számára, fó'leg nyelvi területen, széles körű jogokat biztosít. A törvényhatóságok, a községek, a bíróságok, az egyházak, az iskolák esetében lehetővé teszi a nemzetiségi nyelv használatát, tanulását. Az iskolaállítás jogával is rendelkeztek a nemzetiségi egyházak és a községek. Területi autonómiát nem ad, a megyék, községek nemzetiségi „kikerekítését" sem engedi, de kimondja, hogy a hivatalok betöltésénél a személyes képesség alapján döntsenek, és a nemzetiségi hovatartozás nem lehet akadály bármilyen hivatal vagy méltóság betöltése esetén.
A későbbiek során egyfelől a liberális indíttatású nemzetiségi törvény betartásáért folyt a küzdelem, másfelől a szélsőséges magyar nemzeti törekvések a törvény szigorítását kívánták. A dualizmus idején új nemzetiségi törvény nem született, de a gyakorlatban a végrehajtás sokszor csorbát szenvedett.
1. § Miután már az 1848-ik évi kolozsvári I. törvénycikk által Erdély minden lakosa nemzetiségi, nyelvi és vallási különbség nélkül, egyenjogúnak nyilváníttatott; s Erdélynek minden ezzel ellenkező törvénye eltöröltetett: az addig létezett politikai nemzetek szerinti területi felosztások, elnevezések, s az ezekkel összekötött előjogok és kiváltságok, amennyiben valamely nemzetiséget mások kizárásával illettek volna, megszüntettetnek; és az egyesült Magyarország és Erdély összes honpolgárainak egyenjogúsága, polgári és politikai tekintetben újabban is biztosíttatik.
2. § Erdély külön törvényhozása az 1848-ik évi pozsonyi VII. és kolozsvári I. törvénycikknél fogva meg lévén szüntetve, a törvények hozásának, eltörlésének és magyarázásának alkotmányos jogát az erdélyi területre nézve is kizárólag Magyarország törvényesen megkoronázott királya és törvényesen összehívott országgyűlése gyakorolják.
3. § A Magyarország erdélyi területén lakó honpolgárok országgyűlési képviseltetését illetőleg, a képviselők választásáról ideiglenes rendelkező 1848. évi kolozsvári II. törvénycikk a törvényhozás további intézkedéséig érvényben marad.
S mindazon teendők, melyek az említett törvénycikkben, s az annak 10-ik §-a értelmében 1866-ik év januárius 10-én kibocsátott kormányszéki utasításban az erdélyi királyi kormányszéknek voltak fenntartva, ezentúl a belügyminiszter hatásköréhez fognak tartozni.
4. § Az erdélyi határőrség megszűntével köztörvényhatósággá alakult Naszód vidéke e minőségben meghagyatván, a magyar országgyűlés képviselőházába az 1848-ik évi kolozsvári II. törvénycikk szerint választandó két képviselő küldése jogával ruháztatik fel, s ehhez képest az erdélyi területbeli képviselők összes száma 75-re emeltetik.
5. § A magyarországi főrendiházban az 1848-ik évi pozsonyi Vll-ik törvénycikk 1-ső §-ában foglalt tagokon kívül, az erdélyi vármegyék, Fogaras és Naszód vidékek, s a székelyszékek főispánjai, főkapitányai és főkirálybírái, úgyszintén a szászok ispánja (comes) is üléssel és szavazattal bírnak.
6. § A kormányzat az erdélyi területre nézve is a törvények értelmében őfelsége magyar felelős minisztériuma által gyakoroltatik.
7. § Az 1848-ik évi kolozsvári I. törvénycikk 3-ik §-ánál fogva ideiglenesen fenntartott erdélyi királyi kormányszék a mellé rendelt központi segédhivatalokkal együtt feloszlattatik, s működésének a jövő 1869-ik évi május 1-ső napjáig leendő megszüntetésével a minisztérium megbízatik.
8. § Az erdélyi köztörvényhatóságok alkotmányos hatáskörének visszaállítása iránt az országgyűléstől nyert felhatalmazás alapján a magyar felelős minisztérium által 1867-ik évi július 27-én közzétett rendelet, nemkülönben az ennek 21-ik pontja nyomán az erdélyi városok szervezése tárgyában az erdélyi királyi biztos által kibocsátott utasítás, a törvényhatóságok rendezéséről alkotandó törvény létrejöveteléig érvényben marad, azon különbséggel, hogy az ezekben a kormányszékre ruházott hatáskör a minisztériumot fogja illetni.
9. § A székelyszékek főkirálybíráit és a szász ispánt (comes) miniszteri ellenjegyzés mellett, őfelsége a király nevezi ki.
10. § A királyföldi (fundus regius) székek, vidékek és városok belkormányzati jogainak biztosítása, képviselők szervezése és a szász nemzeti egyetem jogkörének megállapítása tekintetéből megbízatik a minisztérium, hogy az illetők kihallgatásával az országgyűlés elé oly törvényjavaslatot terjesszen, mely valamint a törvényeken és szerződéseken alapuló jogokat, úgy az ezen területen lakó bármely nemzetiségű honpolgárok jogegyenlőségét is kellő tekintetbe vegye, és összhangzásba hozza.
S addig is felhatalmaztatik a minisztérium, hogy a királyföldi székek, vidékek és városok szervezését és hatáskörét illetőleg, az itt kifejezett vezérelvek szellemében intézkedjék.
11. § A szász nemzeti egyetem (universitas) az 1791-ik évi erdélyi XIII. törvénycikkel egyező hatáskörben, őfelsége legfelsőbb s a magyar felelős minisztérium útján gyakorlandó felügyeleti jogának fenntartása mellett, továbbra is meghagyatik, azon különbséggel, hogy az egyetemi gyűlés, a törvénykezési rendszerben történt változás folytán, bírói hatóságot többé nem gyakorolhat.
12. § Azon törvények alkalmazása, amelyek Magyarország és Erdély törvényhozásának egyesülését megelőzőleg, Magyarország külön országgyűlésén alkottattak az erdélyi területre nézve, amennyiben szükséges lesz, törvényhozás útján fog eszközöltetni.
Addig is azonban ezen országgyűlésnek 1867-ik évi március 8. és 11-én kelt, s a minisztériumot az igazságszolgáltatás terén szükséges intézkedések megtételére felhatalmazó határozata a maga épségében tartatik fenn.
13. § Az 1848-ik évi pozsonyi IX. törvénycikk 1-ső és XII. törvénycikk 6-ik §-ának érvénye, az erdélyi vesztett úrbériségekért és tizedekért kiadott, vagy kiadandó földtehermentesítési államkötvények biztosítása végett, Erdélyre is kiterjesztetik.
14. § Erdély mindazon törvényei, melyek az erdélyi területen és a korábban úgynevezett magyarországi részekben* a bevett vallás-felekezetek, egyházak és egyházi hatóságok vallásgyakorlati s önkormányzati szabadságát, jogegyenlőségét, egymás közötti viszonyait, s illetőleg hatáskörét biztosítják, nemcsak sértetlenül fenntartatnak, hanem egyszersmind a görög- és örménykatolikus, és a keleti-görög szertartású egyházakra is kiterjesztetnek.
15. § Az 1844-ik évi magyarországi Ill-ik törvénycikk 2-ik §-ának a vegyes házasságok egybekötésére vonatkozó rendelete, s ugyanezen törvénycikknek 6-tól 10-ig terjedő §-ai az egyik vallásból másik vallásba való áttérés módozatát illetőleg, az előbbi 14. §-ban említett minden vallásfelekezetre nézve, és a kölcsönös viszonosság értelmében, a törvényhozás végleges intézkedéséig, Erdélyre is kiterjesztetnek.
16. § A Középszolnok, Kraszna és Zaránd vármegyék, s Kővár vidéke területén létező egyházak és iskolák továbbra is eddigi egyházi hatóságaik alá fognak tartozni.**
17. § Őfelségének Magyarország királyának, mint Erdély nagyfejedelmének és székelyek ispánjának (siculorum comes) ezen címéből Magyarország és Erdély törvényes egységének hátrányára semminemű következtetés nem vonható.
18. § Ezen törvény végrehajtásával a minisztérium oly felhatalmazás mellett bízatik meg, hogy saját felelőssége alatt mindazon intézkedéseket is megtehesse, s mindazon kiviteli módozatokat is alkalmazhassa, melyek a helyi viszonyokhoz képest szükségesek lesznek.
Magyar Törvénytár, 1836-1868. évi törvénycikkek. Franklin Társulat, Budapest, 1896. 486-489. o.
1848-ban a magyar és az erdélyi országgyűlés törvénybe iktatta Erdély unióját Magyarországgal. A szabadságharc leverése után az abszolutizmus megszüntette az egyesítést, és Erdélyt mint külön tartományt igazgatták. 1865 végén az egybehívott erdélyi országgyűlés azonban újból az unió mellett szavazott, és ezt uralkodói leirat fogadta el. így 1868-ban a pesti országgyűlésen megjelentek az erdélyi képviselők. Az erdélyi román és szász politikai eró'k tiltakoztak az unió ellen, ezért tartották szükségesnek részletes törvényi szabályozását. Az erdélyi románokat a törvény nem békítette meg, a nemzetiségi ellentétek egyre élesebben jelentkeztek.
Ő császári és apostoli királyi felségének, a vallás- és közoktatási m. kir. miniszter előterjesztésére, f. é. augusztus hó 20-án kiadott legfelsőbb elhatározása alapján, az előbb ág. hitv. evang. nagyrőcei főgimnázium és az ugyanottani tanítóképezde - fenntartatván az alapítóknak tett alapítványaik feletti rendelkezési joguk - Gömör megye útján végleg feloszlattatni rendelteitek.
Budapesti Közlöny, 1874. augusztus 25.
Ő császári és apostoli kir. felségének a vallás- és közoktatásügyi m. k. miniszter elterjesztésére 1874. dec. 30-án Gödöllőn kelt legfelsőbb elhatározása alapján, a znióváraljai kat. és turócszt.mártoni evang. algimnáziumok, fenntartatván az alapítóknak tett alapítványaik fölötti rendelkezési joguk, Turóc megye útján végleg feloszlattatni rendeltettek.
Budapesti Közlöny, 1875. január 8.
Ezen megye kebelében létező znióváraljai kat. és turócszt.-mártoni ágost. hitv. evangélikus jellegű algimnáziumok, különösen az azokat fenntartó patrónatus és a működő tanárok államellenes és pánszláv irányú irányzattal vádoltatván nyilvánosan, s ezen vádat főleg a felsővidéki* nagyobbrészt tót ajkú megyek közönségei ismételve hangsúlyozván, - mindkét intézet ellen vizsgálat rendeltetett el, s az arra hivatott közegek által végre is hajtatott.
Ezen vizsgálatokból kiderült, hogy a nevezett gimnáziumok tanári testületeinek tagjai, kevés kivétellel, nem csak elkülönítik magokat mindentől, ami a magyar államiság érdekeivel azonos, de bár óvatosan és titkolva minden ellen a mi magyar, ellenséges álláspontot foglalnak el, s ezen érzelmet beoltották már tanítványaik szíveikbe is, mely tényállás konkrét adatokkal bizonyíttatott.
Ily körülmények közt azon meggyőződésre jutottam, hogy a nevezett gimnáziumok jelen helyzetükben tovább fenn nem tarthatók, óhajtottam volna azonban, hogy azoknak legalább egyike, kellőleg átalakítva, fenntartható legyen, s ezen cél elérése végett a zniói intézetnek a tanulmányi alap részére leendő átvétele végett** az intézet pártfogó testületével tárgyalásokba bocsátkoztam - hosszas halogatás után, ismételt felhívásaimra a patronátus olyan feltételeket állított fel, melyek egyáltalában elfogadhatatlanok voltak; - s így ezen intézet fenntartása iránti szándékom meghiúsult.
A turócszt.mártoni evang. gimn. elleni vizsgálatot, miután azt a dunán inneni szuperintendens és kerületi közgyűlés megtenni vonakodtak, az evang. egyetemes közgyűlés által választott bizottság hajtotta végre.
Ezen bizottság jelentésének alapján, az egyetemes felügyelő elnöklete alatt tartott elnöki értekezlet - mely az e tárgyban intézkedésre az egyetemes közgyűlés által felhatalmaztatott - az egyetemes felügyelő útján hozzám tett felterjesztésében azt adja elő: miszerint a vizsgálati jelentésből sajnosán látja, hogy a turócsztmártoni algimnázium az egyház jótéteményét élvezte ugyan, de tényleg az egyház szerkezetén kívül áll, s bár oly adatokat, melyek alapján a pánszlávizmus államveszélyes szelleme egész biztonsággal konstatálható, nem észlelt is a bizottság, mindamellett ott rossz és hazafiatlan szellem uralkodik. Ily körülmények közt az értekezlet akképp intézkedett, hogy hívassék fel a dunán inneni egyházkerület, miszerint a kiderített hibákat, mind magát a patronátust, mind az egyházi rendelkezést a felügyeletet illetőleg orvosolja, s ha biztosítva van ily algimnázium fennállása - gondoskodjék annak organizációjáról, hogy a hazafias szellem ápolása biztosíttassák.
Ezen előterjesztésből kitűnik, miszerint az evang. egyetemes közgyűlésének felhatalmazott elnöki értekezlete a jelenleg fennálló turócszt.mártoni algimnáziumot nem tekinti az egyház szerkezetén belül álló intézetnek, az egyházi javakat attól elvétetni rendeli, utasítja a dunán inneni egyházkerületet, hogy ha egy algimn. fennállása biztosítva van, gondoskodjék annak szervezetéről.
Ezen egyházhatósági intézkedés után nem maradt egyéb hátra, mint hogy ezen intézet is feloszlattassék.
Annyival kevésbé tartható fenn pedig úgy ezen, mint a znióváraljai algimnázium, mert a mindkét intézeteket eddig fenntartott alapító testületeknek, az úgynevezett patronátusoknak sem alakulása sem szervezete nem felel meg a törvényes kívánalmaknak: ugyanis a patronátusok szervezeti alapszabályai az alakulás eló'tt, a kormánynak be nem mutattattak, és jóváhagyási záradékkal mind e mai napig ellátva nincsenek; - ami különösen a turócszLmártoni patronátust illeti, az átvette a turócszt.mártoni egyházközségtől az iskolai épületet, az esperességtől pedig az institutum nationale hungaricum tőkéit, az espe-resség pedig a felügyeletet és rendelkezési jogát egészen a patronátusnak engedte át, mint patronátusi tag saját hitközségei számára csupán 12 szavazatot tartván fenn. Az egyházközség és esperesség ezen, az evang. egyház szervezetével összhangzásban nem lévő elhatározásai a felsőbb egyházhatóságoknak be sem jelentettek, s az institutum hungaricum eredeti alapítói meg sem kérdeztettek; ezért már a vizsgáló küldöttség kijelenti, hogy a patronátust az evang. egyház egyetem körén belül soha nem ismert, jogkörén és szervezetén kívül álló testületnek tekinti.
Mindkét patronátus alapszabályai által pedig olyan szervezet alapíttatott meg, mely szerint mindazon következményeknek be kellett állani, melyek ma, nyilvános vádakként felhozatnak.
A znióváraljai patronátus alapszabályai szerint ugyanis pártfogónak tekintetik minden férfi, ki 100 Ft-ot, és rendes tagnak ki 50 Ft-ot egyszerre befizet, vagy 10 év alatti befizetésre magát kötelezi; a turócsztmártoni patronátusnak pedig tagja lehet mindenki vallás, sőt nembeli különbség nélkül, ki 100 vagy 50 Ft-ot, ha bár havi részletekben is befizet - s ezen patronátusi jog bárkire átruházható és örökölhető; az ily módon alakult nagy számú, majdnem népgyűlésnek nevezhető testületek választják a tanácsokat, s az intézeteket, igazgató bizottságokat.
Az intézetek eszméjének megpendítői ismert nemzetiségi enthuziaszták lévén, a patronátusok tagjait leginkább saját elv rokonaik soraiból toborzottak, ezek pedig bizottsági tagokul és tanárokul hasonló, sőt még az ő körükben is kitűnő rajongókat választottak - a rokon érzelműek küldték nagyobbrészt gyermekeiket az intézetekbe -, s ily módon sikerült a magyar állameszmének nem kedvező érdekek részére egyfelől veteményeskertet, másfelől összeköttetési gócot teremteni azáltal, hogy egyik működési pont összeköttetésbe hozatván és tervszerűleg összeműködvén a hasonlóan szervezett más működési pontokkal, mint a nagyrőcei iskola és a tót Matica, rövid időn fel kellett tűnni a szellem azon átalakulási jeleneteinek, melyek az azelőtt oly hű hazafi érzületű tót nép soraiban itt-ott mutatkozni kezdettek, mely jelenségek oly nagymértékben magukra vonták a felvidéki megyék figyelmét, hogy az ismert nyilvános vádaknak élénk kifejezést adni hazafiúi kötelességüknek ismerték.
Midőn tehát ezen veszélyes irány orvoslatát magok a tót nyelvű megyék és az evang. egyházi hatóságok többsége, sőt az egyház egyeteme fennhangon követelik, midőn saját felelősségem öntudata az államérdek megóvását parancsolja, nem habozhattam ő cs. s ap. kir. felsége előtt az iránt esedezni, hogy az itt szóban lévő zniói és turócszt.mártoni algimnáziumok s azok patronátusainak feloszlatását legke-gyelmesebben elrendelni méltóztassék.
Ő cs. és ap. kir. felsége múlt 1874 dec. 30-án Gödöllőn kelt legfelsőbb határozványával az elterjesztésben tett javaslatot legkegyelmesebb helyeslő tudomásul venni, s annak végrehajtásával engem megbízni méltóztatott.
Felhívom ennek folytán a megye közönségét, hogy a znióváraljai és turócsztmártoni algimnáziumok patronátusait, a patronátusok által választott bárminemű bizottságokat, és a znióváraljai tanári testületet azonnal oszlassa fel, határozottan értésükre adván, hogy mint testületek többé sem értekezletre, sem bármi néven nevezendő tanácskozmányra összejönni jogosítva nincsenek.
A turóczszt.mártoni algimnázium a folyó félév elteltével, a félévi vizsgák befejezése után lesz lezárandó, addig a tanári testület a tanításokat folytatja, a tanári értekezleteket rendesen megtartja, a tanulók féléves bizonyítványait kiszolgáltatja, s a félévi működésről egyenesen hozzám intézett kimerítő jelentést tesz; a felügyeletet a jelenlegi igazgató teljesíti s a felelősség az egész ügyvitelért őt terheli.
A félév teljes befejezte után a turócsztmártoni tanári testület is végleg feloszlatandó.
Utasítom továbbá a megye közönségét, hogy kebeléből egy bizottságot küldjön ki, mely a feloszlatott tanodák minden ingatlan és ingó javait leltározza, azokat külön mindegyik intézetet illetőleg egy-egy számadó gondnok kezelésére bízza: - a znióváraljai algimn. levéltárában található irományokat a besztercebányai kat. püspöknek, a turócszt.mártoni intézet levéltárában lévőket a dunáninneni evang. szuperintendensnek elismervény mellett adja át.
Mindkét intézet alapítóit egyenkint írásban tett megkereséssel szólítsa fel, hogy alapítványaik visszavétele iránt záros határidő alatt rendelkezzenek; jelesül a turócszt.mártoni iskolai épületet reszignálja az ottani evang. hitközségnek, az institutum nationale hungaricum tőkéit a turóci evang. esperességnek; - a többi alapítóknak, mindkét intézetnél, meglévő alapítóleveleiket szolgáltassa vissza, vagy amennyiben az alapítványok készpénzzel befizettettek volna, azok befizetőit a meglévő kötelezvények átengedésével, illetőleg amennyiben az alapok eladása után kitelik, készpénzzel elégítse ki; az időközben beveendő s netán feleslegül maradó összegeket biztos hitelű pénzintézetnél gyümölcsözőleg helyezze el.
A zniói iskolai épületet, vagy egyéb, netán az egyik vagy másik intézet tulajdonához tartozó épületeket tűz ellen biztosítsa addig is, míg eladatásuk iránt rendelkezni fogok.
A tanodák meglevő készpénzeiből, vagy folyó bevételeiből, szükség esetén az alaptőkékből is mindkét intézet tanárait és szolgáit a f. iskolai évre, az az Znión octóber, - TurócszLmártonban szeptember l-ig fizesse ki, a tápintézeti vállalkozók jogos követeléseit elégítse ki.
Elvárom a megye közönségének hazafias készségétől, hogy ezen megbízásban gyorsan, pontosan fog eljárni, s felkérem, hogy működése eredményéről időnkint tüzetes jelentést terjesszen fel.
Trefort s. k.
Az iratok másolatát közli: Ruttkay László: A felvidéki szlovák középiskolák megszüntetése 1874-ben. Pécs, 1939. 127-130. o.
Az 1868-as nemzetiségi törvény és az eötvösi népiskolai törvény után néhány évvel komoly sérelem érte a nemzetiségi politika toleranciáját: 1874-75-ben feloszlattak három szlovák gimnáziumot (a turócszentmártonit, a znióváraljait és a nagyrőceit). A feloszlatás okát elsősorban a hazaellenes szellem és a pánszlávizmus terjesztésében jelölték meg. A szlovák középiskolák elleni támadás Zólyom vármegye közgyűlésétől, személy szerint Grünwald Béla alispántól indult ki. A zólyomi közgyűlés 1874. április 15-én feliratot küldött a kormányhoz, amelyben bírálták azokat a magyar politikusokat, minisztereket, akik azt hiszik, hogy a „nemzetiségi izgatás legbiztosabban kímélet és engedékenység által csillapítható le." Ez a hiedelem - állították - csak növeli az államra nézve rendkívül veszélyes nemzetiségi agitáció kedvét és erejét. Példaként a három szlovák gimnáziumban meglevő és növekvő hazaellenes és pánszláv szellemet hozták fel. Ezzel szemben - hangoztatták - nem lehet elnézést vagy kíméletet gyakorolni. A megoldás a gimnáziumok megszüntetése vagy teljes átalakítása lehet, amit - a felterjesztők szerint - a hazafias „felvidéki tót ajkú lakosság" kilenctized része is örömmel fogadna, a magyar hazafiak pedig kifejezetten elvárnak. Trefort Ágoston a felterjesztésre vizsgálatot rendelt el, amely a vádakat csak részben igazolta. A „nemzeti közvélemény" nyomására a miniszter mégis hozzájárult a gimnáziumok bezárásához. Lelkiállapotát viszonylag pontosan tükrözi az a keserű, kiábrándult üzenet, amelyet ekkor Grünwald Bélának küldött: „Ha még tudnak valami rossz gimnáziumot, szóljanak. Én rögtön bezáratom, és bezáratok minden gimnáziumot." A szlovákok esetében a bezáratással megszűnt az anyanyelven tanító középiskolai képzés, a tanulás lehetőségét csak a magyar gimnáziumok biztosították.
A belügyminisztérium vezetésével megbízott miniszterelnök úr előterjesztette, hogy a minisztertanácsnak f. évi április 1-jén kelt jóváhagyó határozata folytán a szláv* Matica egylet működését felfüggesztette s ellene a vizsgálatot elrendelte, mely most már be is van fejezve.
A vizsgáló iratokból kiderül, hogy
1. a szláv matica egylet az alapszabályai 1-ső §-ában kitűzött feladatának egyáltalában meg nem felelt, továbbá
2-szor, hogy noha alapszabályai 2-ik §-a szerint az államügyek hatásköréből ki vannak zárva, az egylet cége alatt, a hazaellenes szláv propaganda érdekében mint politikai izgató párt működött; de
3-szor az egylet vagyonát is tekintettel az alapszabályok határozataira, különösen 29-ik és 32. §-ra, hűtlenül kezelte.
Mindezeknél fogva tekintve különösen azon hazaellenes veszélyes irányzatot, mely működésének minden nemét jellemezte, előadó miniszter úr a szóban levő egyletet, mint oly egyletet, mely alapszabályait a leglényegesebb szervezési pontokban meg nem tartotta, nem csak a magyar állam bel nyugalmának zavartalan fenntartása érdekében, de a részvényesek jogainak kötelességszerű megóvása céljából is feloszlatni és további működését megszüntetni szándékozik.
Ennek megtörténtével a szláv Matica összes és ingatlan vagyona az állam által fog átvétetni, teljesen rendeztetni és szabályosan kezeltetni mindaddig, míg jövőre oly egylet nem alakuland, mely ugyanazon célt tűzendi ki feladatául, mely a feloszlatandó egylet alapszabályainak 1-ső §-ban kitűzve volt és úgy az adakozók, mint a részvényesek intencióinak leginkább megfelel; feltéve, hogy az ilyen alakulandó egylet alapszabály tervezet elegendő biztosítékot fog nyújtani arra nézve, hogy a feloszlatandó egylet által eszközölt államellenes működés és izgatás nem fog az újabban alakulandó egylet által érvényesíttetni.**
Helyeslőleg tudomásul vétetett.
A fővárosi sajtó hónapokig tartó támadása nyomán Trefort Ágoston 1874. december 29-én vizsgálatot rendelt el a Matica Slovenská, az egyetlen szlovák közművelődési intézmény ellen. A vizsgálat azonban átkerült a belügyminisztérium hatáskörébe. A „rendőri nyomozás" megállapította, hogy a Matica Slovenská „tót irodalmi és szépművészeti egylet" az alapszabálytól eltérően nem az irodalom fejlesztésével, hanem „inkább pánszláv irányú politikai izgatásokkal foglalkozik; hogy irodalmi tevékenységében jobbadán csak a magyar állam és nemzet ellen gyűlölséget szító s a történelmet meghamisító művek kiadására szorítkozik, s végre, hogy az egylet vagyona szabályellenesen az egylet körén kívül eső célokra, sőt magánkölcsönökre és segélyezésekre is fordíttatik". A frissen kinevezett belügyminiszter, Tisza Kálmán a jelentést figyelembe véve az egylet felfüggesztését és részletesebb vizsgálatot javasolt, amit 1875. április l-jén a minisztertanács elfogadott. Az újabb vizsgálat nyomán - a nemzetiségi kérelmek, tiltakozások ellenére - Tisza Kálmán 1875. november 9-én már mint miniszterelnök javaslatot tett a Matica Slovenská működésének megszüntetésére, amit a minisztertanács elfogadott. A Matica betiltása után a szlovákságnak két évtizedig, a szlovák Múzeumi Egylet megalapításáig, nem volt kulturális intézménye.
Szükséges lévén, hogy a magyar nyelvnek, mint az államnyelvének elsajátítására, minden állampolgárnak kellő mód nyújtassák, evégből a következő intézkedések állapíttatnak meg:
1. § Minden, akár felekezeti, akár másnemű oly tanítóképző intézetben, amelyben a tanítás nyelve nem a magyar, a magyar nyelv, mint már az 1868:XXXVIII. te. rendelete szerint is ez intézetekben köteles tantárgy, oly óraszámmal tanítandó, hogy azt az egész tanfolyam alatt minden tanítójelölt beszédben és írásban elsajátíthassa.
2. § A jelen törvény hatályba léptét követő 3 évi tanítóképző intézeti tanfolyam eltelte után, vagyis 1882. évi június 30-tól kezdve tanítói oklevelet senki sem nyerhet, és a képezdei tanfolyamot akár magánúton, akár tanintézetben 1882-re vagy azután végzett egyének közül tanítóul vagy segédtanítóul senki sem alkalmazható, aki a magyar nyelvet beszédben és írásban annyira el nem sajátította, hogy azt a népiskolákban taníthassa.
3. § A már hivatalban levő, vagy tanítói pályára lépő azon egyének, kik a képezdei tanfolyamot az 1872-től 1881-ik év végéig terjedő időközben végezték el - illetőleg végezendik el - avagy ezen idő alatt léptek, vagy lépnek a tanítói hivatalba, kötelesek a magyar nyelvet - ha azt nem bírják - a jelen törvény hatályba léptétől számított 4 év alatt annyira elsajátítani, hogy azt a népiskolában tanítani képesek legyenek.
E képesség egy, a miniszter által rendeleti úton szabályozandó vizsgaletétellel igazolandó.
Oly községekben, hol magyar és nem magyar ajkúak vegyesen laknak, akár községi, akár felekezeti, akár egyéb nyilvános népiskolákban, az 1883-ik évtől fogva úgy rendes, mint segéd- vagy ideiglenes tanítóul csak oly egyének alkalmazhatók, kik a magyar nyelvet tanítani képesek; azonban az 1883-ik évig is a tanítói állomások betöltésénél a magyar nyelvet tudóknak elsőbbség adandó; valamint a községi elemi népiskolákra nézve az 1868: XXXVIII. t. cikk 58. §-ában és az 1876: XXVIII. te. 13. §-ának 2. és 3. kikezdésében foglalt rendelkezések szigorúan végrehajtandók.
4. § A magyar nyelv az összes bárminemű nyilvános népiskolákban a köteles tantárgyak közé ezennel felvétetik.
Azonban mindaddig, míg a magyar nyelv tanítására alkalmas kellő számú tanító fog rendelkezésre állani, ezen törvény fennebbi rendelete csak fokozatosan, következőleg léptethető életbe:
Minden oly elemi népiskolában, melyek tannyelve nem a magyar, de oly tanító van alkalmazva, ki annak tanítására képes, a magyar nyelv, mint köteles tantárgy, már a jelen törvény hatályba léptét követő tanévben; azon elemi népiskolákban pedig, amelynél ily tanító alkalmazva nincs, mihelyt a 2-ik és 3-ik §-ok értelmében, a magyar nyelv tanításra képes tanító alkalmazva leend, azonnal tanítandó.
A magyar nyelv ezen köteles tanítását az összes községi népiskolákban a vallás- és közoktatási miniszter külön rendeletben szabályozza. - E szabályrendeletet, az óraszámra nézve, a népiskolai tantervek megállapításánál, az összes felekezeti és egyéb iskolai hatóságok is kötelesek szem előtt tartani.
5. § A jelen törvény intézkedései kiterjesztetnek az 1868:XXXVIII. te. 16-22. §-ai értelmében fennálló és felállítandó nem magyar tannyelvű tanintézetekre is.
6. § Az előbbi szakaszokban foglalt határozatok és átmeneti intézkedések foganatosítását a vallás- és közoktatási miniszter, a tanfelügyelők, s a népiskolai hatóságokról szóló 1876:XXVIII. törvénycikkben (3. §) megnevezett egyéb közegei által ellenőrzi.
E célból:
1. Azon tanítóképző intézeteknél, melyekben a tannyelv nem a magyar, a tanfelügyelőnek a tanítás alkalmával időközönként tett látogatásain felül, úgy az évi, mint a képesítő vizsgálatok a tanfelügyelőnek, vagy a közoktatásügyi miniszter által kinevezett helyettesének jelenlétében és részvételével tartatnak meg és a képesítő oklevelek 1882. évi június 30-ától fogva, általa is aláírva csak azon az esetben adhatók ki, ha a vizsgálattevő a magyar nyelvet a jelen törvény 2. §-a értelmében kellően bírja.
A tanfelügyelőnek ellenzése ellen azonban a jelölt, a vizsgálat napjától számított legfeljebb 30 nap alatt, a vallás- és közoktatási miniszterhez fel folyamodhatik, aki ez esetben egy általa kinevezendő háromtagú bizottság által újra megvizsgáltatja őt s ha ez a folyamodót a magyar nyelvben a 2-ik §-ban megszabott mértékben képesnek találja, az oklevél neki azonnal kiadandó.
A bizottság határozata az oklevélre rávezetendő.
2. A közoktatásügyi miniszter felügyel arra, hogy az 1876:XXVIII. te. 5. §-a 3. pontja értelmében bemutatott tantervekbe a magyar nyelv a jelen törvénynek megfelelően, kellő kiterjedésben legyen fölvéve és ugyanezen törvény 5. §-a 3. b) pontja szerint a tanításra felügyeltet.
3. A jelen törvény rendeleteinek meg nem tartása esetében az 1868: XXXVIII. te. 15. §-a,* illetőleg az 1876:XXVIII. te. 7. §-a** alkalmazandó.
És végül:
4. Az 1868:XXXVIII. te. 22. §-a intézkedései azon esetben is alkalmazandók, ha a jelen törvény előző' szakaszában megemlített intézetek ezen törvény rendeleteinek eleget nem tettek.
7. § Mindenütt, hol e törvényben tanítóképezdék, tanítók, tanítójelöltek, segéd- vagy helyettes tanítókról van szó, a tanítónők is értendők.
8. § A jelen törvény végrehajtásával a vallás- és közoktatási miniszter bízatik meg.
Magyar Törvénytár, 1879-1880. évi törvénycikkek. Franklin Társulat, Budapest, 1896. 85-87. o.
Az Eötvös-féle szabadelvű nemzetiségi politikához képest visszalépést, jogelvonást jelentett az 1879:XVIII. te. Az 1868-as népiskolai törvény (XXXVIII. te.) az elemi népiskolákban nem írta elő a magyar nyelv kötelező tanítását, és a nem magyar anyanyelvű tanítóképzés esetében sem határozta meg a magyar nyelv ismeretének kötelező szintjét. Az 1879-es törvény sürgetői elsősorban itt kívántak változtatást; a nyelvtanulási kötelezettséget, illetve ennek szigorítását követelték. A nemzeti türelmetlenség szószólói a kormányra is erős hatást gyakoroltak. Az ún. nemzeti közvélemény nyomása alól az eötvösi nemzetiségi politikát elfogadó Trefort Ágoston sem tudta kivonni magát; az 1879-es törvényjavaslatot ő terjesztette elő' vallás- és közoktatásügyi miniszterként. Az 1879. március 9-én tartott koronatanácson Ferenc József ellenezte a törvény napirendre tűzését. Arra hivatkozott, hogy a zaklatott kül- és belpolitikai helyzetben károsan izgatja majd a nemzetiségek hangulatát, és fölöslegesen is, hiszen a megvalósításra kevés esély mutatkozik, ami kikezdi majd a kormány tekintélyét. Trefort válaszában a megyék erős pressziójára hivatkozott és arra, ha nem a kormány áll elő a javaslattal, akkor a szélsőségesek hoznak indítványt, amit a parlament bizonyára elfogad. A király - fenntartásai hangsúlyozása mellett - nem akadályozta meg a törvénytervezet benyújtását. A törvényjavaslatot a képviselőházban a nemzetiségi képviselők erős ellenérzésekkel fogadták. Nem győzte meg őket a miniszteri indoklás, mely szerint a törvénnyel nem akarnak magyarosítani, csak segítséget nyújtani ahhoz, hogy az állam más nyelvű polgárai már gyermekkorban megtanulják a közös nyelvet, a magyart, melynek segítségével szót érthetnek többi polgártársukkal. Ez tehát nem kényszer - állítja az indoklás -, hanem jótétemény. Ezzel szemben Polit Mihály nemzetiségi képviselő 1879. április 29-én elhangzott képviselőházi felszólalásában azt állította, hogy a jogszabály fő gondolata az „államban való asszimiláció elérése" és a felekezeti autonómia megsértése. Román Sándor hangsúlyozta (1879. május l-jén), hogy ez a törvény is példa arra, „hogy az 1868. évi XLIV. t.cikk, mely a nemzetiségi egyenjogúságot szabályozza, napról napra inkább feledékenységbe ment". Hofgraff János szász nemzetiségű képviselő (1879. május 2-án) szintén károsnak, autonómia ellenesnek és végrehajthatatlannak látta a törvényt. Mocsáry Lajos - pártja, a Függetlenségi Párt véleményétől eltérően - elutasította a törvényt, mivel az „akciót szándékosít megindítani a magyar nyelv terjesztésére, az állam hatalmában lévő eszközökkel". Őszintétlennek nevezi az indoklást, mely szerint jótétemény e törvény, amiért hálával tartoznak a nem magyar ajkú állampolgárok. Ezek jogait - állította Mocsáry - az 1868-as nemzetiségi törvény védte, amellyel most szakítani kívánnak. A „nemzeti közvélemény" tolmácsolását Grünwald Béla, Zólyom vármegye képviselője vállalta (1875. május 6-án). Szerinte a baj az, hogy rossz volt az 1868-as népoktatási törvény, de ez az új sem ígér sok eredményt. Ugyanis előfordul, hogy a magyarul jól tudó tanítók „a legnagyobb agitátorok a magyarság ellen az iskolában". Ezért nem a nyelv, hanem a magyar hazafias szellem a legfontosabb a tanítóknál, a tanulóknál egyaránt. Erről kellene gondoskodnia a törvényhozásnak.
Azoknak, akik a törvény eredménytelenségét jósolták, igazuk lett. A nemzetiségi iskolafenntartók igyekeztek elfelejteni, kikerülni a törvény meghagyásait. Erre utal Trefort Ágoston 20301/1885. sz. rendelete (1885. május 28.), amelyben a törvény szigorúbb betartását írja elő. A bevezetőben a következőt írja a miniszter: „Az 1879. évi XVIII. te. elrendelte a magyar nyelv kötelező tanítását az összes népoktatási tanintézetekben és ámbár 1879. évi június hó 29-én 17284. sz.[ám] a.[latt], 1882. évi május hó 17-én 15863. sz. a. és június 16-án 18257. sz. a., valamint 1883. évi május hó 29-én 18 040. sz. a. kelt közrendeletemben ismételten intézkedtem az említett törvénycikk pontos végrehajtása iránt, a tanítók alkalmazásánál és a magyar nyelvnek a tantervbe felvételénél az iskolafenntartók igen gyakran tekinteten kívül hagyják a törvény határozott rendelkezéseit." (Lásd Kemény G. Gábor: i. m. I. k. 679. o.) Ez a treforti közlés a törvény kritikája is volt.
1. § Középiskolák alatt ezen törvényben a gimnáziumok és reáliskolák értendők.
A gimnázium és reáliskolának az a feladata, hogy az ifjúságot magasabb általános műveltséghez juttassa és a felsőbb tudományos képzésre előkészítse.
A gimnázium e feladatot a minden irányú humanisztikus, főleg az ó-klasszikai tanulmányok segélyével, a reáliskola pedig főleg a modern nyelvek, amennyiségtan és természettudományok tanítása által oldja meg.
2. § Mind a gimnázium, mind a reáliskola nyolc osztályú, ugyanannyi évfolyammal.
Kivételesen nem teljes intézetek is felállíthatók (54. §); azonban négy osztályúaknái kisebbek semmi esetre sem.
A négy alsó osztály nélkül felsőbb osztályok felállítása és fenntartása meg nem engedhető.
Újonnan felállítandó intézetek az első osztályon kezdve fokozatosan is szervezhetők; ezek átmenetileg lehetnek egy, két, vagy három osztályúak is, de a fejlesztésnek legalább négy osztályig évről évre folytonosnak kell lennie.
3. § A gimnáziumi oktatás rendes tantárgyai:
4) § A reáliskolák rendes tantárgyai:
5. § A rendes tantárgyak tanulása alól felmentésnek helye nincs; kivéve testi fogyatkozás miatt a testgyakorlat, a mértani rajz (technikai része) és szépírás tanulása alól.
A felmentést a tanári testület felterjesztésére a vallás- és közoktatási miniszter, illetőleg az intézet illetékes felekezeti főhatósága adja meg.
6. § Hogy a rendes tantárgyakon kívül még mely tantárgyak taníttassanak, mint rendkívüliek, az a tantervben állapíttatik meg.
7. § A hitfelekezetek maguk határozzák meg az általuk fenntartott nyilvános középiskolák tannyelvét és amennyiben ez nem a magyar, kötelesek a tannyelven és irodalmán kívül a magyar nyelv és irodalmának történelme, mint rendes tantárgy tanításáról is gondoskodni, éspedig oly óraszámban, mely annak kellő elsajátítását lehetővé tegye. Ennek ellenőrizhetése végett kötelesek a magyar nyelv és irodalmának történelmére vonatkozó tantervet és órabeosztást a vallás- és közoktatási miniszternek előlegesen bemutatni.
A nem magyar tannyelvű középiskolákban a 7-ik és 8-ik osztályban a magyar nyelv és irodalmának történelme magyar nyelven taníttatik s e tantárgyból az érettségi vizsgálat is ezen nyelven teendő.
Az érettségi vizsgálat tekintetében e § rendelkezése az 1885. évi érettségi vizsgálatoknál lép érvénybe.
8. § A vallás- és közoktatásügyi miniszter rendelkezése és közvetlen vezetése alatti, valamint a törvényhatóságok, községek, társulatok és egyesek által fenntartott középiskolákban a rendes és esetleg a nem rendes tantárgyakban elérendő célt és ennek alapján a tantervet a vallás- és közoktatásügyi miniszter állapítja meg, ki a tantervnek a helyi körülményekhez alkalmaztatása és ezekhez képest netalán szükséges módosítása iránt az egyes tanári testületek meghallgatása után intézkedik.
A felekezetek által fenntartott tanintézeteknél a tantárgyakban az egész tanfolyam alatt elérendő végcélt és a tanítandó ismeretek mértékét, a tanrendszert, tantervet és a tankönyveket az illető felekezeti főhatóság állapítja meg és azt esetről esetre a vallás- és közoktatásügyi miniszternek bejelenteni; a megállapított mérték azonban nem lehet kisebb, mint az, mely a közoktatásügyi miniszter rendelkezése és közvetlen vezetése alatt álló intézetekben alkalmazva van, és az illető intézetekre nézve csak a minimumot határozza meg.
A törvényhatóságok, községek, társulatok és egyesek, az általuk fenntartott nyilvános középiskolákban csak oly tankönyveket használhatnak, melyeknek használatát a miniszter a közvetlen vezetése alatti középiskolákban megengedte vagy ajánlotta. A vallás- és közoktatásügyi miniszter által a rendelkezése és közvetlen vezetése alatti iskolákra nézve a tanhelyiségeket illetőleg kiadott szabályozó rendeletek ezen iskolákra nézve is kötelezők.
9. § A nem felekezeti intézeteknél a hit- és erkölcstan tanítása iránt külön, minden felekezethez tartozó tanulókat illetőleg, úgyszintén e felekezeti tanintézeteknél is más felekezetekhez tartozó tanulókra vonatkozólag saját egyházi hatóságuk intézkedik; a tanítást a vallás- és közoktatásügyi miniszternek bejelentett és általa elfogadott egyén teljesíti. A miniszter a bejelentett egyén elfogadását csak erkölcsi vagy állami szempontból tagadhatja meg.
10. § Mind a gimnázium, mind a reáliskola első osztályába csak oly növendékek vétetnek fel, kik életük kilencedik évét már betöltötték, és vagy arról, hogy a népiskola négy alsó osztályát jó sikerrel végezték, nyilvános népiskolától nyert bizonyítványt mutatnak elő, vagy felvételi vizsgálaton igazolják, hogy hasonló mérvű képzettséggel bírnak.
11. § Ugyanazon iskola egyik osztályából a következő felsőbb osztályba csak azon tanuló léphet, ki az elvégzett osztálybeli rendes tantárgyak mindenikéből, nem számítva ide a szépírást és testgyakorlatot, legalábbis elégséges osztályzatot nyert.
Azon tanulónak, ki egy tárgyból kapott elégtelen osztályzatot, az intézet tanári testülete megengedheti, hogy amaz osztályzat kijavítása végett a következő iskolai év kezdetén vizsgálatot tehessen. Aki két tárgyból kapott elégtelen osztályzatot, az csak rendkívüli esetben a vallás- és közoktatásügyi miniszter, illetőleg a tanintézet felekezeti főhatósága engedélyével bocsátható javító vizsgálatra. Aki kettőnél több tárgyból kapott elégtelen osztályzatot, az javító vizsgálatra semmi esetre sem bocsátható.
A javító, nemkülönben a pótvizsgálatot is rendesen azon tanintézetben kell a tanulónak letennie, melyben az elégtelen tanjegyet kapta és illetőleg a vizsgálatot elmulasztotta. Indokolt esetekben a vallás- és közoktatásügyi miniszter, illetőleg az iskola felekezeti főhatósága megengedheti, hogy ezen vizsgálatok más tanintézetben tétessenek le.
Pótvizsgálatra azonban valamely tanuló csak akkor bocsátható, ha a vizsgálatról való elmaradását igazolja és ezt a tanári kar elegendő mentségül elfogadja. A tanári karnak megtagadó határozata ellen a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez, illetőleg a tanintézet felekezeti főhatóságához lehet folyamodni.
12. § Nyilvános középiskolából a megfelelő ugyanazon nemű intézetbe átlépni kívánók előbb intézetüktől nyert bizonyítvánnyal tartoznak igazolni, hogy a megelőző osztályt minden rendes tantárgyból legalábbis elégséges sikerrel végezték.
Más középiskolából jövő növendékek csak akkor vétetnek fel a következő osztályokba, ha az általuk elhagyott tanintézet bizonyítványával igazolják, hogy a közvetlenül előzött osztályban kielégítő sikerrel tanulták legalábbis azon tárgyakat, melyek rendes tantárgyak abban az intézetben, hová felvétetni óhajtanak.
Azon tanulók, kik nyilvános gimnáziumból vagy polgári iskolából reáliskolába, úgyszintén kik reáliskolából vagy polgári iskolából gimnáziumba akarnak átmenni, kötelesek felvételi vizsgálatot tenni le.
A felvételi vizsgálatot azon tanintézet tanári testülete tartja, melybe a tanuló fel akar vétetni, s ugyanazon tanári testület határoz a felvétel felett is.
13. § Egyik tanintézetből a másikba átlépés rendesen csak a tanév kezdetén történhetik. Év közben más intézetből jövő tanuló, a tanári testület határozata alapján, csak a változtatás okainak igazolása mellett vehető fel.
A felvételt megtagadó határozat ellen a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez, illetőleg az iskola felekezeti főhatóságához lehet folyamodni.
14. § Osztályok összevonását, azaz egy év alatt két osztálynak elvégzését csak kivételesen, a tanári testületnek és a tankerületi főigazgatónak, illetőleg az iskola felekezeti főhatóságának indokolt ajánlatára engedheti meg a vallás- és közoktatásügyi miniszter azon esetben, ha az illetőnek a legutóbb végzett osztályról szóló bizonyítványában osztályzata jeles, életkora a rendesnél előhaladottabb, s úgy testi, mint értelmi fejlettsége lehetővé teszi egy év alatt két osztály elvégzését, s az illető az előző tanévet ugyanazon intézetben végezte. Az engedélyt megnyert tanuló mindkét, vagy legalább egyik osztályból magánvizsgálatot tesz.
15. § Magántanulók, kik magánúton, vagy magánintézetben tanultak, és előmenetelükről nyilvános iskolától kívánnak bizonyítványt nyerni, az illető iskola igazgatójánál való előleges bejelentés és annak kimutatása mellett, hogy a közvetlenül lefolyt tanévet, mely magánintézetben, illetőleg hol és mily rendszerű tanulmányozással töltötték, tehetnek vizsgálatot, a rendtartásban e célra megállapított időben.
Egy év alatt több osztályból csak a tanári karnak és tankerületi főigazgatónak, illetőleg a tanintézet felekezeti főhatóságának ajánlatára, a vallás- és közoktatásügyi miniszter engedélyével tehetnek vizsgálatot azon esetben, ha kimutatják, hogy az elvégzett osztályok tantárgyainak megtanulására elegendő időt fordítottak s hogy életkoruknál és fejlettségüknél fogva is az illető osztályokban tanítani kellett ismereteket eléggé elsajátíthatták. Ez esetben is minden osztályból külön vizsgálat teendő le, és legföljebb két osztályból vizsgálhatók egyszerre, de akképpen, hogy az illetőnek mindkét osztály tananyagából kellő tanultsága kitűnjék.
A magánvizsgálatokról szóló jegyzőkönyvek a készített írásbeli dolgozatokkal és a vizsgálattevőnek minden, erre vonatkozó igazolványaival felterjesztendők a tankerületi főigazgatóhoz, illetőleg a tanintézet felekezeti főhatóságához.
16. § A tanórák heti száma a tanulókra nézve a rendes tantárgyakból, de a testgyakorlaton kívül, az alsó négy osztályban 30, a felső négy osztályban 32 óránál több nem engedhető.
17. § A középiskolák egy-egy osztályában 60 tanulónál több rendszerint nem lehet.
Ahol a tanulók létszáma három egymás után következő évben meghaladja a hatvanat, párhuzamos osztályok állítandók fel, és a tanerők ehhez képest szaporítandók az illetékes iskolai főhatóság által.
Ha a létszám a hatvanat csak kevéssel haladja meg, ez iránt az illetékes iskolai főhatóság által tett indokolt jelentésre, a vallás- és közoktatásügyi miniszter a párhuzamos osztály felállítását mellőzheti, illetőleg elengedheti.
18. § A tanuló fegyelmi úton kizáratható éspedig:
Ez utóbbi esetben a határozat mindenesetre a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez felterjesztendő. A megerősített határozatnak közzététele és annak szigorú megtartása iránt a nevezett miniszter intézkedik.
Egyébiránt a fegyelmi eljárást a vallás- és közoktatásügyi miniszter, illetőleg a tanintézet felekezeti főhatósága szabályrendeletileg állapítja meg.
19. § A vallás- és közoktatási miniszter rendelkezése és közvetlen vezetése alatt álló tanintézeteket illetőleg a tandíjat a vallás- és közoktatási miniszter állapítja meg, de az így megállapított tandíj az iskola fenntartójára nézve csupán a maximumul tekintetik. A felekezetek által fenntartott intézetekben a tandíj iránt az illetékes felekezeti hatóság intézkedik.
A törvényhatóságok, községek, társulatok és egyesek által fenntartott nyilvános középiskolák tandíjmegszabása a miniszter jóváhagyása alá terjesztendő.
20. § Az évi szorgalomidő tíz hónap. Az évi nagy szünidő július és augusztus hónapokban tartatik.
21. § A középiskolákban minden tanév végén nyilvános osztályvizsgálatok tartatnak. A nyolcadik osztályt végzett növendékek az osztályvizsgálaton kívül érettségi vizsgálatot is tesznek.
22. § Az érettségi vizsgálat írásbeli és szóbeli.
A vizsgálati utasítást a vallás- és közoktatásügyi miniszter az illető felekezeti főhatóságnak, továbbá az egyetemek, illetőleg műegyetem tanári karának meghallgatásával állapítja meg.
Ezen vizsgálatok nyilvánosan tartandók és róluk a bizonyítványok magyar nyelven adandók ki, de kívánatra fordításban is, akár az illető iskola tannyelvén, akár latin nyelven melléklendők.
23. § Az érettségi vizsgálatok a tankerületi főigazgató, vagy annak a vallás- és közoktatásügyi miniszter által kirendelt helyettese, a felekezeti tanintézetekben pedig az illetékes főhatóság által kirendelt férfiak elnöklete alatt, esetleg más bizottsági tagok hozzájárulásával, mindenik nyolcosztályú középiskola tanári testülete által tartatnak.
A felekezeti intézet érettségi vizsgálatához a vallás- és közoktatásügyi miniszter kormányképviselőt rendel ki, mely okból köteles az illető iskolai főhatóság az érettségi vizsgálat idejét legalább egy hóval előbb a miniszternek bejelenteni.
A miniszter által kiküldött kormányképviselőt semmiféle rendelkezési jog nem illeti; ellenben tartozik felügyelni, hogy a jelen törvény intézkedései és a miniszter által megállapított vizsgálati utasítások megtartassanak. Evégből:
24. § Ha a kormány képviselője a vizsgálat folyama alatt azon meggyőződésre jutna, hogy a törvény és a kiadott vizsgálati utasítás valamely esetben meg nem tartatott, ez iránti észrevételét a vizsgálat eredménye fölött tartott zártanácskozmány jegyzőkönyvébe véteti és a miniszternek jelentést tesz. Ez esetben a bizonyítvány kiadása az eset végleges eldöntéséig függőben tartandó.
A miniszter az illetékes iskolai főhatóságot az ügy megvizsgálására felhívja. A főhatóság a vizsgálatot azonnal teljesíti, és ha azt találjak, hogy törvénytelenség vagy szabályellenesség csakugyan történt, az érettségi bizonyítvány kiadását betiltani köteles; ellenkező esetben a bizonyítványt kiadatja, de eljárásáról minden esetben jelentést tesz a miniszternek.
25. § A tanuló rendesen csak azon intézetben teheti le az érettségi vizsgálatot, melyben a nyolcadik osztályt végezte.
Más intézetben leteendő érettségi vizsgálatra rendkívüli esetekben a vallás- és közoktatásügyi miniszter adhat engedélyt.
26. § A gimnáziumi érettségi vizsgálat általában a főiskolákba való felvételre, a reáliskolai érettségi vizsgálat azonban csak a műegyetemre és a tudományegyetemek matematika-természettudományi karára (illetőleg bölcsészeti karának ezen szakosztályára), s a tanárképző intézet ugyanezen szakosztályára, nemkülönben a bányászati, erdészeti és gazdasági akadémiákra való felvételre jogosít.
Azon tanulók, kik a reáliskolát elvégezték és az érettségi vizsgálatot jó sikerrel letették, valamely nyilvános főgimnáziumban a latin nyelvből, illetőleg a latin és görög nyelvből vizsgálatra bocsáthatók; akik ekkor a latin nyelvből a vizsgálatot sikerrel kiállják, az egyetemnek orvosi és jogi karába; azok pedig, kik a vizsgálatot a latin és görög nyelvből sikerrel kiállják, az egyetemnek bármely karába fölvehetők.
27. § Az írásbeli érettségi vizsgálaton megbukott tanuló szóbeli érettségi vizsgálatra nem bocsátható. Aki a szóbeli érettségi vizsgálaton egy tárgyból bukott, az a következő tanév első hetében javító vizsgálatra bocsátható; ellenben az írásbeli vizsgálaton, vagy a szóbelin több tárgyból bukott tanuló egy évre visszavetendő. Ez év leteltével az egész érettségi vizsgálatot ismételheti. Ha ez alkalommal akár az írásbelin, akár a szóbelin több tárgyból bukott, érettségi vizsgálatra többé nem bocsátható.
A javító vizsgálaton megbukott, valamint az ismétlő vizsgálaton egy tárgyból visszautasított tanuló a vizsgálatot ezen egy tantárgyból három hó eltelte után még egyszer ismételheti.
28. § Minden középiskola az igazgató közvetlen vezetése alatt áll. Igazgatóul csak rendes tanárok alkalmazhatók.
Az igazgató és a tanárok alkalmazásának eddigi módja ezen törvény által érintetlenül hagyatik.
29. § Rendes tanárokul csak oly feddhetetlen előéletű magyar honpolgárok alkalmazhatók, kik tanári oklevelet nyertek, és csak azon tanszakra, melyre oklevelük szól.
A tanári képesítésről a IV fejezet intézkedik.
Akik az eddig fennállott gyakorlat vagy szabályok szerint sem bírnak képesítő oklevéllel, azonban a jelen törvény hatályba lépte előtt valamely nyilvános középiskolában legalább három évig szolgáltak mint rendes tanárok, a képesítő vizsgálat alól felmentvén. A többiek két év alatt tartoznak a vizsgálatot letenni.
30. § Okleveles tanárjelöltek 1-3 évig terjedő időszakra először csak helyettes tanári minőségben és helyettes tanári fizetéssel alkalmaztatnak, s ha ez idő alatt hivatásuknak kellőleg megfeleltek, léptethe-tők elő rendes tanárokká.
Oklevelet még nem nyert egyének helyettes tanárokul is csak okleveles egyének hiányában alkalmazhatók, s oly feltétellel, hogy három év lefolyása alatt a tanári vizsgálatot letegyék, különben állomásukon tovább meg nem hagyatnak.
31. § Az igazgató:
32. § A középiskolákban a hittanárokon, a szépírás-, továbbá a tornatanítókon s a nem rendes tantárgyak tanítóin kívül a tanárok száma (az igazgatón kívül) bármely középiskolában nem lehet kisebb az abban fennálló osztályok számánál.
A vallás- és közoktatásügyi miniszter rendelkezése és közvetlen vezetése alatt álló intézeteknél az igazgató a teljes intézeteknél 10, a nem teljeseknél legföljebb 15, a szaktanárok 18, a rajztanár 20 óránál többre hetenként - kivéve a rövid ideig tartó helyettesítést - nem kötelezhetők. Az igazgató az említett 10, illetőleg 15, a szaktanárok 25, a rajztanár 28 heti tanítási óránál többre semmi esetre sem vállalkozhatnak. Ha a tanárok 18, illetőleg 20 óránál többet tanítanak, azért méltányos, külön díjban részesíttes-senek.
Az igazgatók és tanárok vármegyei, városi községi és egyházi képviselők (bizottsági tagok) lehetnek, de fizetéssel járó hivatalt, vagy rendes alkalmazást el nem vállalhatnak.
Hogy mennyiben vállalhatnak akár polgári jogaik gyakorlásából, akár
pedig szellemi tevékenységükből eredő oly tisztséget vagy megbízást, mely őket tanári hivatásuk betöltésében akadályozhatná, azt esetről esetre előzetesen a vallás- és közoktatásügyi miniszter, illetőleg az illető felekezeti főhatóság határozza meg.
33. § A rendes tanárok, valamint a vallás- és közoktatásügyi miniszter rendelkezése alatti intézetekben az igazgatók, éltük hosszáig alkalmaztatnak és ezek, valamint a helyettes tanárok s a rendkívüli tantárgyak tanítói is évi fizetést húznak.
A szerzetesrendek által ellátott intézetekben a rendes tanárok és igazgatók, és a felekezetek által fenntartott intézetekben az igazgatók alkalmazására az eddigi gyakorlat fennmarad.
Az őfelsége, illetőleg a vallás- és közoktatásügyi miniszter által kinevezett igazgatók és rendes tanárok nyugdíjra jogosított állami tisztviselőknek tekintetnek, kik nyugdíjaikat az államkincstárból vagy az illető alapból húzzák.
34. § A helyettes tanárok és a rendkívüli tantárgyak tanítói nyugdíjra igényt nem tarthatnak, de tanári képesítő vizsgálatot tett rendes tanároknak helyettes tanári minőségben töltött éveik nyugdíjaztatásuknál beszámíttatnak.
35. § A nyugdíj, valamint a pótlékrendszer külön törvényben állapíttatik meg.
36. § A vallás- és közoktatásügyi miniszter rendelkezése és közvetlen vezetése alatt álló középiskolák igazgatói és tanárai ellen fegyelmi eljárásnak van helye:
1. ha az illető megsérti vagy hanyagul teljesíti a törvényben és szabály- vagy kormányrendeletekben megszabott kötelességét;
2. ha botrányt okozó erkölcstelen életet él, vagy ilynemű kihágást követ el. Fegyelmi büntetések:
A két elsővel kapcsolatosan más tanintézetbe való áthelyezés is elrendelhető.
A hivatalvesztés maga után vonja a fizetésnek, nyugdíjnak és mindazon előnyöknek elvesztését, melyeket az illető szolgálata alapján igénybe vehetett volna. Azonban a vallás- és közoktatásügyi miniszternek megadatik a jog, hogy az illető családjának nyomasztó helyzetére tekintettel, a hivatalvesztésnek a nyugdíjra vonatkozó következményeit enyhíthesse, de ezen kedvezmény legföljebb egy harmadrész értéke erejéig terjedhet azon járandóságnak, mely azt szolgálata után a nyugdíjtörvény értelmében különben megilletné.
Hivatalos teendők teljesítésére önhibájukon kívül végleg képtelenekké vált tanárok ellátása iránt a nyugdíjtörvény intézkedik. A hivatali képtelenség megállapítása a fegyelmi esetekre megszabott eljárás szabályai szerint történik.
37. § Fegyelmi határozat csak előleges vizsgálat alapján és a vallás- közoktatásügyi miniszter által hozatik. A fegyelmi vizsgálatot egy e célra kirendelt bizottság teljesíti, melynek tagjai felerészben középiskolai tanárokból neveztetnek ki.
A fegyelmi vizsgálat elrendelésével egyidejűleg, vagy annak folyama alatt is joga van a miniszternek arra, hogy az illetőt hivatalától felfüggeszthesse. Bűnügyi vizsgálat esetén a felfüggesztés mindig elrendelendő.
A fegyelmi eljárás részleteit és módozatait a vallás- és közoktatásügyi miniszter rendeleti úton szabályozza, valamint a miniszter által alkotandó szabályrendelet állapítja meg azon kisebb fegyelmi jogkört is, mely a tankerületi főigazgatót, a középiskolai igazgatók és tanárok, az igazgatót pedig a tanárok irányában a tanintézetek rendjének és fegyelmi állapotának fenntartása tekintetében megilleti.
38. § A hitfelekezetek által fenntartott nyilvános középiskolákban úgy a tanulókra, mint a tanárokra vonatkozó fegyelmi szabályzatokat (a fegyelmi eljárást is beleértve) azok egyházi főhatóságai állapítják meg; kötelesek azonban azokat, valamint az azokon időnként eszközölt változtatásokat a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez tudomás végett fölterjeszteni.
Ha hitfelekezeti tanintézet igazgatója vagy tanára hivatalától fegyelmi úton elmozdíttatott, az ily eset, az illető felekezeti főhatóság által a vallás- és közoktatásügyi miniszternek az indokolt ítélet közlése mellett haladéktalanul feljelentendő.
Minden elmozdítási esetben, az elmozdítást kimondó ítélet közzététele és szigorú megtartása iránt a nevezett miniszter intézkedik.
39. § A főpapok és szerzetesrendek által fenntartott vagy ellátott középiskolák tanárai a főpapok és a rend fegyelmi hatósága alatt állanak.
A törvényhatóságok és községek, valamint a társulatok és egyesek által fenntartott nyilvános középiskolákban, a vallás- és közoktatásügyi miniszter rendelkezése és közvetlen vezetése alatt álló intézetekre vonatkozó fegyelmi szabályok alkalmazandók.
40. § Fegyelmi eljárás útján hivatalától elmozdított igazgató és tanár, az elmozdítástól számítandó hat évig semmiféle tanintézetben nem alkalmazható.
Ha azonban ezen idő eltelte után az őt elmozdított fegyelmi bíróság előtt igazolja, hogy azon ok, mely miatt igazgatói vagy tanári hivatalától elmozdíttatott, reá nézve már megszűnt: újra alkalmazható.
Azon igazgató vagy tanár, ki fegyelmi eljárás útján másodízben hivatalvesztésre ítéltetett: többé semmiféle tanintézetben nem alkalmazható.
41. § Az erdélyi részekben a katolikus státus által fenntartott és vezetett középiskolákra vonatkozólag mindazon jogok, melyeket eddig a katolikus státus gyakorolt, érintetlenül hagyatnak.
42. § Az ország a középiskolák tekintetéből, tizenkét tankerületre osztatik, s mindegyiknek élén egy tankerületi főigazgató áll.
43. § A tankerületi főigazgatókat, a tanári pályára képesített és azon működött szakférfiak közül, a köztisztviselők minősítéséről szóló törvény ide vonatkozó rendelkezéseinek figyelembevételével, a vallás- és közoktatásügyi miniszter fölterjesztésére, őfelsége nevezi ki.
44. § A tankerületi főigazgatók rendes évi fizetéssel ellátott és nyugdíjra jogosított államtisztviselők: s mint ilyenek éltük hosszára neveztetnek ki, s állásuktól csak a 36. §-ban kijelölt esetekben és rendes fegyelmi eljárás mellett mozdíthatók el.
Nyugdíjuk iránt külön törvény intézkedik.
45. § A tankerületi főigazgató kötelessége a tankerületében levő, a vallás- és közoktatásügyi miniszter rendelkezése és közvetlen vezetése alatt álló, valamint a törvényhatóságok és községek, továbbá a társulatok és egyesek által fenntartott középiskolákban:
1. felügyelni az oktatásra és annak eredményeire s általában a törvény rendeleteinek teljesítésére; egyszersmind a törvények és a miniszternek rendeleteit végrehajtani, illetőleg azok végrehajtásáról gondoskodni;
2. ugyanezen tanintézetek közül a teljes és nyilvános középiskolákban az érettségi vizsgálatokat vezetni és azokon elnökölni, vagy akadályoztatása esetében helyettesítése iránt a miniszternek előterjesztést tenni; végre
3. ezen tanintézetek állapotáról, az oktatásban felmutatott eredményekről és körükben tett tapasztalatokról a vallás- és közoktatásügyi miniszternek jelentést tenni.
46. § A főfelügyeleti jog gyakorlása szempontjából, a vallás- és közoktatásügyi miniszter a felekezeti tanintézeteket megbízottjai által bármikor meglátogathatja. A kirendelt megbízott jelen lehet ezen középiskolák nyilvános vizsgálatain (az érettségi vizsgálatról a 22-27. § intézkednek) s a nevezett miniszter ezen iskolák szervezetéről, felszereléséről, s az oktatás eredményéről, valamint általában arról, hogy a törvények és törvényes rendeletek megtartattak-e, ez úton is egyenest tudomást szerez.
47. § Valamely vallásfelekezet, törvényhatóság, község, társulat, avagy egyes által fenntartott oly középiskolát, melynek fennállását országos műveltségi vagy fontos helyi érdekek kiválóan igénylik, és melyet az illetők nem bírnak saját erejükből a törvényes kellékeknek megfelelően fenntartani (különösen, ha egyszersmind középiskolai célra tett, és helyhez kötött jelentékeny alapítványok vannak), a vallás- és közoktatásügyi miniszter segélyezheti és illetőleg gondjai alá veheti a következő lényegesebb feltételek alatt és módon:
a) az iskolának az idő szerint meglevő minden alapítványa és tőkepénze, épületei és mindennemű ingó és ingatlan birtoka továbbra is az intézet tulajdona marad, s annak jövedelmei azontúl is ugyanazon intézet céljaira fordítandók;
b) az ily államsegéllyel fennálló középiskolában a vallás- és közoktatásügyi miniszter rendelkezése és közvetlen vezetése alatt álló középiskolák tanterve alkalmazandó;
c) azon tanárokat, kik a fentebbi a) pont alatt említett tőkepénz-alapítvány vagy birtok jövedelméből, avagy az illető intézet hatósága által netán kijelölt egyéb jövedelmekből díjaztatnak, továbbra is mindig az intézet hatósága választja a tanári pályára képesített egyének közül; a tanárok fizetését is ugyanazon hatóság határozza meg, csupán a fizetés legkevesebbjét kell megállapítani a vallás- és közoktatásügyi miniszterrel a segélyezés iránt kötött szerződésben.
Valamint más oldalról az állam által (vagyis az állami segélyből) fizetett tanárokat a vallás- és közoktatásügyi miniszter nevezi ki;
d) ha az állam az iskola törvényszabta évi szükségeinek fedezésére megkívántató évi összegnek felénél kevesebbet vagy legföljebb felével járul a segélyezett tanintézet fenntartásához (és így a teher nagyobb, vagy legalább fele részét az illető intézet hatósága viseli), azon esetben a tanintézet felett való összes igazgatási és rendelkezési jog (fentebbi a), b), c) pontok meghatározása mellett) továbbra is az intézet hatóságát illeti, s a vallás- és közoktatásügyi miniszter csupán a felügyeleti jogot gyakorolja a segélyezett iskola irányában.
Ha pedig az állam évenként a szükséges összegnek felénél többel járul az iskola fenntartásához (tehát a teher nagyobb részét viseli), az esetben a vallás- és közoktatásügyi miniszter az egész tanintézetet gondoskodása és rendelkezése alá veszi, de az illető intézet saját hatósága számára fentebbi a) pont alatt írt vagyon tulajdonjoga és az intézetre fordítása, valamint c) pont alatt írt tanárválasztási jog biztosíttatik;
e) bármely középiskolát a vallás- és közoktatásügyi miniszter csak azon esetben és addig gyámolíthat anyagilag a fent előadott módon, ha és ameddig azon iskolát fenntartó testület, illetőleg a felekezeti tanintézetekre vonatkozólag azok egyházi főhatósága, önként elfogadja vagy kéri a segélyezést.
Minden ily gyámolítás alkalmával a vallás- és közoktatásügyi miniszter és a segélyezett fél között e célra külön szerződés kötendő, melyben a segélyezés módozatai, közelebbi feltételei, a mindkét félre biztosított jogok és vállalt kötelezettségek részletesen megállapítandók.
48. § Az állami felügyelet jogánál fogva, jogában és tisztében áll a vallás- és közoktatásügyi miniszternek, a közvetlen vezetése alatt nem álló középiskolákról, éspedig a hitfelekezetiekről illető felekezeti főhatóságaiktól, a törvényhatósági és községi tanintézetekről az azokat fenntartó hatóságoktól - végre a társulatok és egyesek által fenntartottakról, közvetlen igazgatóságaiktól:
a) statisztikai adatokat beszerezni;
b) tanévenként jelentéseket kívánni, melyekben a tanrend és felosztás (a hittani tárgyakat kivéve), a tanárok létszáma, képesítése és működési köre, az osztályonkénti népesség, óraszám és az oktatás eredményei, valamint az érettségi és egyéb zárvizsgálatokról szóló kimutatások által feltüntetve legyenek;
c) a 8. § értelmében megállapított tanrendszerben (a hittani tárgyakat kivéve) minden lényegesebb változásnak, valamint az iskola előbbi jellegében s tanfolyamkörében történt minden változásnak bejelentését megkívánni;
d) a használt tankönyveket, legyenek azok nyomtatásban vagy kéziratban, bekövetelni s azokat azon szempontból, nem foglalnak-e magukban állam-, alkotmány- vagy törvényellenes tanokat vagy tételeket, megbíráltatni.
Mindezen adatok, jelentések, kimutatások és beterjesztések, a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez nyújtandók be.
A vallás- és közoktatásügyi miniszter felügyel arra, hogy minden tanintézeti vagyon és különösen iskolai célokra tett alapítványok biztosan elhelyezve, rendeltetési céljukra rendesen fordíttassanak; ennélfogva jogában áll az iskolai vagyon állásáról, mikénti elhelyezéséről és kezeléséről időnként hiteles kimutatást kívánni.
49. § Ha valamely középiskolában használt tan- vagy vezérkönyv állam-, alkotmány- vagy törvényellenes tanokat foglal magában, joga és tiszte a vallás- és közoktatásügyi miniszternek, annak használatát eltiltani, szükség esetén annak elkobzása és az illetők megfenyítése végett a törvény rendes útján a további intézkedéseket megtenni.
50. § Ha a kormány valamely felekezeti középiskolában erkölcsi bajoknak vagy államellenes iránynak jönne tudomására, s ezek ellenében az iskola illetékes felekezeti főhatósága útján gyökeres orvoslás nem szerezhető, a vallás- és közoktatásügyi miniszternek - saját rendes vagy e célból különösen kikül-dendő közegei által teljesített vizsgálat után, ha a vizsgálat alapján oly tények állapíttattak meg, melyek a miniszter rendelkezése és közvetlen vezetése alatt álló intézetek igazgatója és tanáraira nézve hivatalvesztést vonnának maguk után - joga és kötelessége azon iskolától a veszélyes egyének eltávolítását követelni; ellenük, amennyiben a büntetőtörvények súlya alá eső cselekmény esete forogna fenn, a törvény rendes útján a büntetőeljárást megindítani; sőt, ha a baj az egyesek eltávolítása által nem orvosolható, magának az iskolának egy időre, vagy végleges bezárása iránt őfelségéhez előterjesztést tenni.
Az egy időre bezáratni rendelt iskola vagyona az illető felekezeti főhatóság kezelése alatt marad, s a jövedelmek is tőkésíttetnek, míg a tapasztalt bajok gyökeres elhárítása után, az iskola újra megnyitása, őfelségéhez teendő előterjesztésre, megengedtetik.
Véglegesen bezáratni rendelt iskola vagyonáról és alapítványairól, amennyiben az alapítók vagy jogutódaik azokról az iskola megszűnése esetére nem intézkedtek, ugyanazon felekezet közoktatási céljaira az illető felekezeti főhatóság rendelkezik (1790/l:XXVI. te. 10. §-a), fenntartván őfelségének legfőbb felügyeleti joga.
51. § Az előző §-ban érintett intézkedések a törvényhatóságok, községek, társulatok és egyesek által fenntartott középiskolákra vonatkozólag is érvényesek, a következő eltéréssel:
1. Az intézetnek ideiglenes vagy végleges bezáratása iránt a vallás- és közoktatási miniszter intézkedik.
2. A törvényhatóságok és községek által fenntartott középiskolák vagyonának kezelése, illetőleg ho-vafordítása iránt az illető közigazgatási hatóságok meghallgatása után és a netán létező jogviszonyok figyelembevételével, a vallás- és közoktatási miniszter a belügyminiszterrel egyetértőleg intézkedik.
3. A társulatok által fenntartott intézeteknél azon esetben, midőn azoknak ideiglenes bezárása rendeltetett el, a vagyon kezelése iránt a társulat intézkedik ugyan, azonban köteles az e tekintetben hozott határozatát jóváhagyás végett a vallás- és közoktatási miniszterhez felterjeszteni. A miniszternek joga van mindazon intézkedéseket megtenni, melyeket a kezelés ellenőrzésére szükségesnek fog tartani. Ha pedig az ily intézeteknek végleges bezáratása mondatott ki, a társulat az intézet vagyonának hová fordítása iránt megerősítést nyert szabályai szerint intézkedik, de ezen intézkedéséhez a vallás- és közoktatásügyi miniszter jóváhagyása szükséges.
Addig is, míg a miniszter jóváhagyása megadatott, a vagyonnak kezelése tekintetében a miniszter az előbbi pontban foglalt intézkedés szerint jár el.
4. A magánosok által fenntartott intézetek vagyonának kezelése, illetőleg hová fordítása iránt a magánosok intézkednek ugyan, ha azonban az ily intézeteknél alapítványok vannak, ez esetben az intézkedéshez a vallás- és közoktatásügyi miniszter jóváhagyása szükséges, ki a 3-ik pont határozatai szerint jár el.
52. § Ha az iskolai vagyonról és alapítványokról szóló időnkénti kimutatásokból (48. § utolsó kikezdé-se) az tűnnék ki, hogy a jövedelmek nem rendeltetési céljukra fordíttatnak, vagy valamely alapítvány hiányosan kezeltetik, avagy éppen veszélyben forog, a vallás- és közoktatásügyi miniszter az illető tanintézetet fenntartó hatóságot utasítja, hogy az alapítvány biztosításáról gondoskodjék; ha pedig a kezelés hiányos, vagy a felhasználás nem az alapítvány céljaira történik, a szükséges törvényes intézkedéseket tegye meg.
53. § Ha valamely, a vallás- és közoktatásügyi miniszter rendelkezése és közvetlen vezetése alatt nem álló nyilvános középiskola általában a jelen törvény követelményeinek meg nem felelne, jogában áll a nevezett miniszternek az intézettől, az illető főhatósághoz legalább fél évi időközökben három ízben intézett megintés után a nyilvánossági jogot megvonni.
A már létező tanintézetek tanerőinek létszáma, avagy meglevő épülete miatt netán szükségeseknek mutatkozó ily megintések csak a jelen törvény szentesítésétől számított két év múlva kezdődhetnek.
A nyilvánossági jogtól megfosztott tanintézetek érvényes bizonyítványokat nem adhatnak és érettségi vizsgálatot sem tarthatnak.
54. § Új nyilvános középiskolák felállításánál a felállítok kötelesek az intézet megnyílta előtt legalább 4 hónappal szándékukat bejelenteni a vallás- és közoktatásügyi miniszternél, fölterjesztvén az intézet szervezeti szabályait, tanrendjét, tanerőinek számát, az intézet helyiségeinek kimutatását (s mihelyt alkalmaztattak, a tanerőket is, és azok minősítvényét is) s taneszközökkel felszerelését.
A miniszter ez intézetnek akár létesítését, akár nyilvánosságát csak akkor tagadhatja meg, ha az a törvényes kellékeknek meg nem felelne.
Ha a miniszter a felterjesztésnek benyújtása után 2 hónap alatt nem nyilatkozik, az intézet megnyitható.
55. § Társulatok és egyesek állíthatnak fel magánjellegű gimnáziumokat vagy reáliskolákat, s ily tanfolyamokkal összekötött magánnevelő intézeteket, ha azokat oly egyén közvetlen vezetésére és igazgatására bízzák, ki az azokban nyitni szándékolt tanfolyamra oklevéllel képesített tanár. Ezenkívül ezen intézetekben csak oly egyének taníthatnak, akik vagy oklevéllel vannak tanszakjukra képesítve, vagy legalább a középiskolai négy éves tanári tanfolyamot elvégezték. Ilyen magántanintézetekben használható tankönyveket és taneszközöket illetőleg ugyanazon szabályok állanak, melyek a vallás- és közoktatásügyi miniszter rendelkezése és közvetlen vezetése alatti középiskolákban érvényesek.
56. § Magánnevelő- vagy tanintézet szándékolt felállítását az intézet szervezetének, tantervének és a benne működő tanerőknek bemutatása mellett, köteles az intézet tulajdonosa a megnyitás előtt legalább 4 hóval a községi hatóságoknak és az azon tankerületben működő tankerületi főigazgató útján, a vallás-és közoktatásügyi miniszternek bejelenteni.
A miniszternek válaszáig az intézet meg nem nyitható.
57. § A tanhelyiségeket illetőleg, a magánintézetekre ugyanazon szabályok állanak, melyek a vallás-és közoktatásügyi miniszter rendelkezése és közvetlen vezetése alatti tanintézetekben érvényesek -azon hozzáadással, hogy egy osztályban 30 tanulónál több nem lehet.
58. § Ha valamely magán nevelő- vagy tanintézetben a jelen törvény intézkedései meg nem tartatnának, vagy ha a kormány erkölcsi bajoknak, vagy államellenes irányoknak jönne tudomására, vizsgálatot rendelhet, s annak eredményéhez képest az illető intézetet bezárathatja, sőt rendkívüli esetben a nevelést és tanítást a vizsgálat lefolyása előtt is felfüggesztheti.
59. § A magánintézetben tanuló növendékek érvényes és bármely nyilvános tanintézetbe fölvételre jogosító bizonyítványt csakis nyilvános középiskolában letett vizsgálatról nyerhetnek. Ilyen vizsgálat minden tanév végével teendő.
Kivételesen egy év alatt két osztályból, vizsgálattételre, a 14. § értelmében a vallás- és közoktatásügyi miniszter adhat engedélyt.
60. § A középiskolai tanárok képesítése céljából a magyar egyetemeken a vallás- és közoktatásügyi miniszter egy-egy vizsgálóbizottságot szervez, melynek tagjai oly felsőbb iskolai tanárok, kik a vizsgálatok tárgyainak előadásával és szakszerű művelésével foglalkoznak. Ezeken kívül szakcsoportonként nevezhet ki még oly tagokat, kik, ha nem felsőbb iskolai tanárok is, de az illető tudományokkal szakszerűen foglalkoznak.
61. § Középiskolai tanárságra képesítést nyerhet, aki igazolja:
1. azt, hogy a gimnázium, illetőleg a reáliskola teljes tanfolyamát jó sikerrel elvégezte és az érettségi vizsgálatot letette. A reáliskolát végzett egyén köteles egyszersmind igazolni a latin nyelvnek legalább annyi ismeretét, amennyi könnyebb latin szöveg megértésére szükséges;
2. azt, hogy a középiskolai tanfolyam elvégzése után egyetemen vagy műegyetemen, vagy más felsőbb iskolai tanfolyamon négy éven keresztül tanulta a saját szakjához tartozó tárgyakat, és ezeken felül
a) magyar irodalmat s annak történelmét, különös tekintettel a magyar nemzet művelődéstörténetére;
b) a nevelés és oktatástant s ezek történelmét; c) a szorosan bölcsészeti tárgyakból legalább logikát, pszichológiát és a bölcsészet történelmét.
Oly egyénnél, ki a szükséges tantárgyakból néhányat valamely másnemű felsőbb iskolán már legalább egy évig tanult, elég, ha a fent említett felsőbb iskolákon végzett három évi tanulást mutat ki. Aki bölcsészet, vagy magyar, német vagy francia nyelv és irodalom, avagy történet tanítására akar képesíttetni: az tartozik még azt is kimutatni, hogy felsőbb iskolai tanpályája alatt a görög és római irodalmat is tanulmányozta. Az illető a felsőbb iskolai 4 éves tanfolyam idejéből 3 évet külföldi egyetemen is tölthet;
3. kimutatni tartozik azt, hogy a felsőbb iskolai tanfolyam elvégzése után még legkevesebb egy évet vagy gyakorlatilag középiskolai tanítással töltött, vagy akár hazai, akár külföldi egyetemen tanulmányai folytatására fordított - azonban mindenesetre tartozik kimutatni, hogy az egész 5 év alatt legalább egy évig nevelői vagy tanítói gyakorlata is volt;
4. hogy az arra jogosított vizsgáló bizottság előtt a következő §-ban megszabott képesítővizsgálatot, illetőleg vizsgálatokat sikerrel letette.
A képesítő vizsgálat legalább végső része a felsőbb iskolai tanfolyam elvégzése után legalább egy év múlva tehető le.
62. § Képesítő vizsgálatra bocsáthatók, a tanárvizsgáló bizottságok egyikének véleménye alapján, még oly egyének is, kik nem végezték ugyan el a föntebbi §-ban írt felsőbb iskolai tanfolyamot, de irodalmi munkáikban úgy szakképzettségüknek, mint általános műveltségüknek kitűnő bizonyságát adták, s egyszersmind kimutatták, hogy a tanítással gyakorlatilag is foglalkoztak, vagy pedig már a jelen törvény életbeléptekor tanárokul vannak alkalmazva.
63. § A vizsgálatok írásbeliek és szóbeliek, s kiterjednek:
1. oly tárgyakra, melyek ismerete az általános műveltség érdekéből és a tanári hivatás tekintetéből bármely tanszakra képesítendő jelölttől, a föntebbi határozatok értelmében megkívántatik;
2. azon tanszakok körébe tartozó ismeretekre, melyek tanítására a jelölt képesíttetni kíván;
3. az illető tanszakok tanításának módszerére és gyakorlatára. A vizsgálatokon tartozik a jelölt kimutatni azt is, hogy a magyar nyelvet mint tannyelvet mennyiben érti és bírja úgy nyelvtanilag, mint irodal-milag. Az eredmény az oklevélben megjelölendő.
64. § A képesítő vizsgálat szabályrendelettel több részre is osztható, úgy, hogy több alkalommal is tehető le. Azonban azon jelöltek, kik a képesítő vizsgálat első részének letétele idején külföldi egyetemen voltak, az egész vizsgálatot egy alkalommal is letehetik.
A képesítő vizsgálatok évenként, szabályrendelettel előre meghatározott időben fognak tartatni.
65. § A mindegyik tanszakra egyaránt szükséges ismeretek a következő tárgyakból legalábbis az itt kijelölt mértékben kötelezők:
1. magyar nyelv és irodalom (magyar nyelv- és irálytan ismerete), a magyar irodalom és nemzeti művelődés fejlődési menetének áttekintése és a kiválóbb írók főbb műveinek ismerete;
2. a filozófia elemei. Alapos készültség a pedagógiában. A pedagógia újabb történelmének ismerete.
66. § A szakismeret tekintetéből megkívántatik:
1. hogy az illető két vagy három középiskolai tantárgyban, melyek egy-egy szakcsoportot alkotnak, oly tanultságot mutasson ki, melyből kitűnik, hogy legalábbis a középiskolában tanítani kellő tananyagot és ismereteket teljesen megszerezte és hogy szaktárgyait tudományosan érti;
2. hogy tantárgyának tanításában és módszertani kezelésében a kellő ismerete és ügyessége megvan. Minden egyes tárgyból a vizsgálat a középiskola összes osztályaiban tanítandókra ki terjed.
67. § Azt, hogy a fentebbi §-okban írt vizsgálatok mily renddel tartassanak, azokon a tantárgyak miként osztassanak be, továbbá, hogy a tantárgyak mely szakcsoportba foglaltassanak össze, végre az ismereteknek ezen szakcsoportokban megkívántató mértékét - az egyetemi vizsgáló bizottságoknak meghallgatásával a miniszter szabályrendelettel állapítja meg.
68. § Elégtelen képesség miatt visszautasított egyén a vizsgálat ismételésére egy évnél rövidebb idő alatt nem bocsátható.
69. § Hogy a nem magyar egyetemeken nyert tanári oklevelek mennyiben tekintetnek a hazában is érvényeseknek, a miniszter a hazai tanárvizsgáló bizottságok valamelyikének meghallgatása után esetről esetre határozza meg; azonban mindenesetre megkövetelendő, hogy az illető egyfelől a fentebbi szakaszokban körülírt előkészültséget igazolja, másfelől, hogy a képesítő vizsgálatnak a hazai egyetemeken köteles tárgyaiból bizonyítvánnyal bírjon.
Amennyiben ily bizonyítványt felmutatni képes nem volna, a hiányzó tárgyakból pótvizsgálatra utasítandó.
70. § A képesítő vizsgálatok nyelve a magyar.
A vallás- és közoktatásügyi miniszter azonban felhatalmaztatik, hogy a jelen törvény hatályba léptét követő tíz tanév tartama alatt, az illető felekezeti főhatóság indokolt előterjesztésére, a képesítő vizsgálatoknak egészben vagy némely tantárgyakat illetőleg nem magyar nyelven tarthatására rendkívüli engedélyt adhasson.
De a 63. § 3-ik pontja és a 65. § 1. pontja ezen esetekre nézve is mérvadó.
71. § A vallás- és közoktatásügyi miniszter rendelkezése és közvetlen vezetése alatt álló akár róm. kat., akár más jellegű, úgyszintén a jelenleg fennálló mindennemű középiskolák jogi természete és jellege ezen törvény által nem érintetnek.
Hasonlóképp érintetlenül maradnak azon középiskolákra nézve, melyek nem állnak a vallás- és közoktatásügyi miniszter rendelkezése és közvetlen vezetése alatt, az eddigi törvények és gyakorlat, amennyiben azokat a jelen törvény világosan meg nem változtatja.
72. § Idegen állam, külföldön élő nem magyar állampolgár, úgyszintén nem magyar állampolgárokból alakult, vagy külföldön székelő testülettől, illetőleg annak főnökétől függésben vannak, semminemű középiskolát sem állíthatnak, sem el nem láthatnak.
Ezen határozatok által a hazai törvényesen bevett és oktatással foglalkozó róm. kat. szerzetesrendeknek egyházi szervezetéből folyó és csakis egyházi ügyekre vonatkozó összeköttetései nem érintetnek.
A már fennálló felekezeti, törvényhatósági, községi és társulatok vagy egyesek által fenntartott középiskolák, úgyszintén a hitfelekezetek és egyházak is külföldi államoktól és azok uralkodóitól vagy kormányától segélyt és anyagi gyámolítást semmi esetben sem nem kérhetnek, sem el nem fogadhatnak. Egyesektől vagy társulatoktól is csak azon esetben, ha a segélyező az intézet vezetésére, tanrendjére semminemű befolyást sem tart fenn magának, sem feltételt nem köt ki.
73. § A vallás- és közoktatásügyi miniszter az országgyűlésnek a középiskolai oktatás állapotáról minden évben jelentést tesz, s minden harmadik évben részletes kimutatást terjeszt elő.
74. § Jelen törvény végrehajtásával a vallás- és közoktatásügyi miniszter bízatik meg, azonban e törvény rendelkezései a folyó tanévre nem alkalmazhatók.
Magyar Törvénytár, 1882-1883. évi törvénycikkek. Franklin Társulat, Budapest, 1896.265-284. o.
A középiskolai törvény nemzetiségi vonatkozású előzményei - a szlovák gimnáziumok bezárása, a magyar nyelv tanításáról szóló 1879:XVIII. te. - nem teremtettek jó hangulatot a nemzetiségi fogadtatáshoz, annak ellenére, hogy az adott helyzethez képest a törvény nem jelentkezett túlzott igényekkel. A képviselőházi vitában viszont annál hevesebb és túlzóbb felszólalások hangzottak el a magyar nemzet missziójáról, a szellemi elit magyarosításáról. Élen járt ebben Griinwald Béla, aki 1883. március 9-i felszólalásában kijelentette: „A magyar nemzet misszióját Európa e pontján kijelölte nekünk ezer évvel ezelőtt a honfoglalás, s történelmi fejlődésünk. A homályból kilépett a magyar faj a világ színpadára s önálló, hatalmas birodalmat alapított Európa államai között. S ezzel belépett az európai nemzetek arisztokráciájába s az uralom és előkelőség tradíciója nem veszett ki belőle a nagy csapások s az elnyomatás idején sem." „A magyar nemzet missziója: az egységes önálló magyar állam fenntartása." Ehhez még hozzátette: a magyaroknak jutott a szerep „meghonosítani az európai eszméket és kultúrát a magyar irodalom közvetítésével s a különböző népfajokat, melyek magukban gyengék az emberi fejlődés minden feltételének elérésére, felemelni s egy nagyobb nemzeti kultúrái közösséggé egybeolvasztani".
Ezek a kitételek mérges ellenállást váltottak ki a nemzetiségi képviselőkből. Ebből adódóan nemcsak a törvényjavaslatot bírálták, hanem annak feltételezett következményeit is. így például feltételezték, hogy az érettségi kormánybiztosok csak a magyar nyelv ismeretét fogják vizsgálni, és megsértik ezzel a nemzetiségi iskolák és a fenntartó egyházak autonómiáját. A tanárképzés esetében is úgy vélték, hogy a képesítés fő szempontja a magyar nyelv ismerete lesz, nem pedig a szakismeret. Bírálták Griinwald Bélát, aki - mint állították - a „fajönzőség édes mérgét" csepegteti a magyar nemzet fülébe. Lehetetlennek mondták Grünwald igényét, aki a középiskolától azt követelte, hogy tanítson magyarul és adjon magyar hazafiságot, úgy, hogy diákjai váljanak magyarrá, váljanak részévé a magyar fajnak.
A vita gyakran már nem is az eredeti törvényjavaslatról folyt, hanem a nemzeti sérelmekről. Trefort javaslatát a magyar nemzeti szélsőséget képviselők (pl. Grünwald) nem tartották kielégítőnek. A törvényjavaslatot végül Tisza Kálmán miniszterelnök védelmébe vette, leszerelte a magyar szélsőségeseket és megmentette Trefort tekintélyét. A javaslatból elfogadott törvény lett.
| |