| |
Az 1879. évi XVIII. te. elrendelte a magyar nyelv kötelező tanítását az összes népoktatási tanintézetekben és ámbár 1879. évi június hó 29-én 17284. sz. a., 1882. évi május hó 17-én 15863. sz. a. és június 16-án 18 257. sz. a. valamint 1883. évi május hó 29-én 18 040. sz. a. kelt körrendeleteimben ismételten intézkedtem az említett törvénycikk pontos végrehajtása iránt, a tanítók alkalmazásánál és a magyar nyelvnek a tantervbe felvételénél az iskola-fenntartók igen gyakran tekinteten kívül hagyják a törvény határozott rendelkezéseit.
Midőn ezúttal a (címet) korábban kiadott rendeleteimre, különösen pedig az 1879. évi XVIII. te. végrehajtása tárgyában 1879. évi június hó 29-én 17 284. szám alatt kelt rendelettel' kiadott „Utasítás" minden egyes pontjára újólag figyelmeztetem, egyszersmind a következőket rendeltem el és utasítom (a címet), hogy ezeknek gyors és szigorú végrehajtását kiváló kötelességének ismerje, eljárásának eredményéről jelentéseit kellő időben terjessze fel.
1. Letelvén az 1879. évi XVIII. te. 2. és 3. §-aiban megállapított határidők, ezennel érvénytelennek és semmisnek nyilvánítom, mint a törvény 2. §-ával ellenkező intézkedést, mindazon egyénnek rendes, segéd vagy ideiglenes tanítóul történt megválasztását és alkalmazását, ki 1882. évi június hó 30-tól kezdve tanítói oklevelet nyert, dacára, hogy a magyar nyelvet beszédben és írásban annyira el nem sajátította, hogy azt népiskolákban taníthassa, vagy ki a képezdei tanfolyamot akár magán úton, akár tanintézetben 1882. évre vagy azután végezte és a magyar nyelvet tanítani szintén nem képes.
2. Hasonlóképpen érvénytelen az 1879. évi XVIII. törvénycikk 3. §-a értelmében azon egyéneknek 1883. évtől fogva népiskolai rendes, segéd vagy ideiglenes tanítókul történt alkalmazása, kik magyarul tanítani nem képesek és oly községekben nyertek állomást, hol magyar és nem magyar ajkúak vegyesen laknak, vagy ha ily községben 1879. évtől 1883. évig a tanítói állomások betöltésénél a magyar nyelvet tudók mellőzésével a magyar nyelvet tanítani nem képes egyének alkalmaztattak.
3. Továbbá érvénytelen és semmis azon egyéneknek tanítói hivatalra alkalmazása, kik a képezdei tanfolyamot 1872. évtől 1881. év végéig terjedő időközben végezték el és a magyar nyelvet népiskolában tanítani képesek nem lévén, a törvény 3. §-a dacára azt mindeddig elsajátítani nem igyekeztek és a magyar nyelvi képesítő vizsgát le nem tették.
Ha az illető tanító képességgel bírna ezen vizsga letételére és erre magát kötelezi, úgy megengedem, hogy e célból egy évi határidő adassék neki; ellenkezőleg csak azon kivételes esetben maradhat állomásán, ha helyettesítésére kellően képesített tanító alkalmaztatik.
Azon tanítók mellé, kik 1872. év előtt végezték a képezdei tanfolyamot és nyertek tanítói oklevelet, de a magyar nyelvnek népiskolában tanítására nem képesek, a magyar nyelvből is képesített segédtanító alkalmaztassák.
4. Az 1879. évi XVIII. te. határozatainak minél pontosabb végrehajtása céljából (a cím) a szükséges okmányokat, esetleg ezek hiteles másolatait az iskolaszék útján az érdekelt tanítótól követelje be.
Annyival inkább jogosítva van erre, mert az 1875. évi XXXII. te. értelmében a tanítók az orsz. tanítói nyugdíjintézetbe belépésre kötelezve lévén, szükséges a tanítók okmányait a felvételre való jogosultságuk megállapítása céljából is megvizsgálni és meggyőződést kell szerezni arról, hogy bír-e a tanító a nyugdíjintézetbe felvételhez megkívántató kellékekkel, melyekhez az 1879. évi XVIII. te. által követelt képesítés is tartozik. Miként pedig a kir. tanfelügyelő az 1875. évi június hó 4-én 13 036. sz. a. kelt rendelet szerint közvetlenül szerzi be az orsz. tanítói nyugdíjintézetbe felvételhez szükséges adatokat, úgy ezen okmányokat is köteles bekívánni.
5. A nem magyar tannyelvű, vagy vegyesen magyar és nem magyar tannyelvű iskolák tanítóinak képesítéséről ezek alapján tudomást szerezvén, a mennyiben az 1., 2. és 3. pontokban említett esetek egyike fennforog, (a cím) az illető egyházi főhatóságot erről azonnal értesíti, a tanítói állomás sürgős betöltésére ismételten felhívja és erről ide is jelentést tesz.
A tanítók magyar nyelvi képesítését illetőleg megjegyzem, hogy az csak pótlásul szolgál az 1868. évi XXXVIII. te. 133. §-ában megállapított képesítésnek.
6. Amely magániskolák az 1879. évi XVIII. te. 5. §-ának meg nem felelnek, azokkal szemben a törvény 6. §-ának 4. pontja értelmében szigorúan kell eljárni.
7. Az 1879. évi XVIII. te. 6. §-ának 2. pontjában foglaltak értelmében (a cím) a népoktatási tanintézetek tanterveit bekívánván, vizsgálja meg, hogy a magyar nyelv azokba a törvénynek megfelelően kellő kiterjedésben vétetett-e fel, s legyen gondja arra, hogy a magyar nyelv az iskolákban miként taníttatik. Mivel pedig a nem magyar tannyelvű népiskolák tantervét megállapítottam és az illetékes hatóságoknak annak idején megküldtem, (a cím) különös figyelmet fordítani tartozik azon körülményre, vajon a népiskolák tantervei az 1879. évi XVIII. te. 4. §-ának utolsó pontja szerint az általam kiadott tantervhez alkalmaztattak-e.
8. A nem magyar tannyelvű tanító és tanítónő-képezdékre nézve, (a cím) a törvény 1. és 2. §-ai, valamint a 6. § 1. pontjában foglaltak alapján az elől említett „Utasítás" II. fejezete értelmében eljárván, a tapasztalatokról a jelentést megteszi. Az 1879. évi XVIII. te. 6. §-ának 1. pontja értelmében érvénytelen és semmis mindazon tanítói képesítő oklevél, mely nem magyar tannyelvű tanítóképző intézeteknél 1882. év június hó 30-tól fogva a kir. tanfelügyelő vagy általam kinevezett helyettesének aláírása nélkül adatott ki és egyáltalában érvénytelen a törvény 2. §-a értelmében mindazon tanítói oklevél, mely az említett határnaptól fogva oly egyénnek adatott ki, aki a magyar nyelvet beszédben és írásban annyira el nem sajátította, hogy azt a népiskolákban taníthassa.
9. Amely népoktatási tanintézetben a tanterv megállapítása, a tanító képesítése vagy a magyar nyelv tanításának eredménye az 1879. évi XVIII. te. követelményeinek meg nem felel, azon tanintézet törvényszerű rendeltetésének eleget nem tehet s a hiányok haladéktalan pótlására van szükség.
Miért is az egyházi főhatóságokat egyidejűleg felszólítottam, hogy az előzőkben foglaltak szerint azonnal tegyék meg a kellő intézkedéseket és (a címet) az 1879. évi XVIII. te. végrehajtásában támogassák, hogy a tanintézetek az 1885/6. tanévre a netalán tapasztalandó bajok orvoslása után kezdhessék meg működésüket.
Ha azonban a hiányok pótlására mindaddig mi sem történnék, úgy az 1879. évi XVIII. te. 6. §-ának 3. pontjában foglalt határozott rendelkezés szerint az 5%-os iskolai adó kivetése fog elrendeltetni.
Azon tanítók, kik nem magyar állampolgárok, magukat honosíttatni tartoznak, szintúgy kötelesek azok, kik külföldön nyert képesítési oklevéllel bírnak, a megszabott pótvizsgák letétele után oklevelüket noszt-rifikáltatni. Ezekre nézve 1881. évi 4832, valamint 1882. évi 15863. és 18257. számú körrendeleteimben részletesen intézkedtem.
10. Az 1879. évi XVIII. te. végrehajtása az itt megadott utasítások értelmében gyorsan és pontosan foganatosítandó.
Felhívom tehát, hogy ezen rendelet vétele után rögtön tegye meg a megfelelő intézkedéseket s azok eredményéről jelentését és javaslatát a rendelet minden egyes pontjára nézve a jövő tanévi szorgalomidő megkezdése előtt okvetlenül mutassa be, tudomására hozván azt a közigazgatási bizottságnak is.
Az ideiglenes iskolalátogatók számára leendő megküldés végett ezen rendeletből megfelelő számú példányt ide mellékeltem.
A járási szolgabírák és a rendezett tanácsú városok polgármesterei a közigazgatási bizottságokhoz egyidejűleg intézett rendeletemmel értesíttetnek.'
Kelt Budapesten, 1885. évi május hó 28-án.
Trefort s. k.
A magyar nyelv oktatását minden szinten kötelezővé tevő 1879. évi XVIII. te. rendelkezéseinek megerősítését, szigorítását kívánta Trefort Ágoston miniszteri rendelettel biztosítani, mivel a tapasztalatok a törvény megkerülését és figyelmen kívül hagyását mutatták.
1. § A kisdedóvás feladata a 3-6 éves gyermekeket egyfelől ápolás és gondozás által a szülők távollétében érhető veszélyektől óvni; másfelől rendre és tisztaságra szoktatás, valamint ügyességüknek, értelmüknek és kedélyüknek korukhoz mért fejlesztése által őket testi, szellemi és erkölcsi fejlődésükben elősegíteni.
Az 1868. évi XXXVIII. te. által az elemi népiskolák feladatául megjelölt tanításnak a kisdedóvás körében helye nincs.
2. § Ezen célra szolgálnak:
1. Képesített kisdedóvónőknek, esetleg ilyenek hiányában kisdedóvóknak vezetése alatt álló kisdedóvodák.
2. Erkölcsileg és értelmileg alkalmas dajkák gondozása alatt álló, egész éven át fenntartott, vagy ideiglenes (nyári) menedékházak.*
3. § Kisdedóvókat és gyermekmenedékházakat a jelen törvénycikk 6-14. §-aiban meghatározott feltételek megtartása mellett felállíthatnak és fenntarthatnak: az állam, a községek, a hitfelekezetek, jogi személyek és magánegyének. A községek ebbéli kötelezettségét illetőleg a jelen törvény 15-21. §-ai irányadók.
A községek, hitfelekezetek és jogi személyek a kisdedóvoda vagy menedékház megnyitását csak bejelenteni tartoznak a kir. tanfelügyelőnek. Ellenben magánegyének kötelesek a kisdedóvoda vagy menedékház felállításának engedélyezéséért a kir. tanfelügyelőhöz folyamodni.
4. § Ott, hol kisdedóvoda vagy menedékház van, minden szülő vagy gyám köteles 3-6 éves gyermekét vagy gyámoltját abba járatni, hacsak nem igazolja, hogy a gyermek otthon vagy bárhol állandóan kellő gondozásban, felügyeletben részesül.
Azon szülőt vagy gyámot, ki ezt az illetékes felügyelő-bizottságtól vett felszólítás után (22. §) nem igazolja és gyermekét vagy gyámoltját a kisdedóvodába vagy menedékházba még sem járatja, a községi elöljáróság 10 kr.-tól 50 kr.-ig fokozatosan emelkedő és ismételten kiróható pénzbírságban marasztalja el a kisdedóvoda vagy menedékház pénztára javára.
5. § Beteg vagy hülye gyermekeket a kisdedóvodába vagy a gyermekmenedékházba felvenni tiltva van. Egyébként egészségügyi tekintetben ezen intézetekre nézve is az 1876. évi XIV te. 27-35. §-ai (a 34.
§ kizárásával) és az 1887. évi XXII. te. 3. §-ában foglaltak irányadók.
6. § A kisdedóvodákat és gyermekmenedékházakat a helyi viszonyokhoz képest úgy az egészségügyi, mint a tűzbiztonsági szempontoknak megfelelően kell építeni s az épület a gyermekek létszámához mérten (egy teremre legfeljebb 80 gyermeket és minden gyermekre legalább 0,8 négyszögméternyi tért számítva) elegendő számú tágas, világos, könnyen szellőztethető és kellően felszerelt szobákkal és a szabadban lehetőleg befásított, alkalmas játszótérrel legyen ellátva.
Az iskolai épületek a nagy szünidő alatt, nyári menedékházak céljaira használhatók.
7. § Egy kisdedóvónő, illetőleg egy gyermekmenedékházat vezető dajka gondozása alatt 80 gyermeknél több nem lehet. Ha a felvett gyermekek létszáma a 40-et meghaladja, a kisdedóvónőnek egy állandó dajka adandó rendelkezésére, a menedékházi dajkának pedig egy alkalmas nőcseléd.
8. § A kisdedóvodáknak és lehetőleg az állandó gyermek-menedékházaknak munkaköre: a gyermekeknek fohászszerű imára, értelmes beszédre és énekre oktatása; koronkint, tekintettel az értelem fejlesztésére is, korukhoz mért testgyakorlattal és játékkal foglalkoztatása; testi és szellemi erejüket meg nem terhelő, de ügyességüket fokozó kézi munkára, valamint rendre, tisztaságra és illedelmes magaviseletre szoktatása.
A nyári menedékházak célja leginkább a gyermekek gondozása lévén, azok csak a gyermekek ápolására, rendre, tisztaságra, illedelmes magaviseletre való szoktatására és játékkal való foglalkoztatására szorítkoznak.
A nyári menedékházakba három éven aluli, de nem csecsemő-korban levő gyermekek is felvehetők.
A kisdedóvodákban és gyermekmenedékházakban a nem magyar anyanyelvű gyermekek foglalkoztatása összekötendő a magyar nyelv mint államnyelv ismeretébe való bevezetéssel.
9. § Felekezeti jellegű kisdedóvodákban és állandó gyermekmenedékházakban, bárki által állíttattak fel és tartatnak fenn ezek - az illető felekezethez tartozó gyermekek a 8. §-ban említett fohászszerű imán felül felekezeti imára is oktathatók.
Ha ilyen óvoda vagy állandó gyermekmenedékház fenntartója ezen jogával él, más felekezetűek gyermekei ezen óvodába vagy állandó gyermekmenedékházba járatásának a jelen törvény 4. §-ában megállapított kötelezettsége alól felmentetnek.
10. § A kisdedóvodák és gyermekmenedékházak a község viszonyaihoz képest kora reggeltől estig nyitva tartandók. A vasár- és ünnepnapok rendszerint szünnapok. Hosszabb, de legfeljebb egy havi szünidőt rendszerint a téli hónapokban állapíthat meg a 22., 24. és 25. §-okban megjelölt helyi felügyelő hatóság.
11. § A kisdedóvodákban csakis hazai kisdedóvónő(kisdedóvó)-képző intézetben képesítést nyert okleveles kisdedóvónő (kisdedóvók) alkalmazhatók.
A 34. §-ban meghatározott tanfolyam elvégzésének megfelelő képesítést külföldön nyert kisdedóvónők tartoznak okleveleik honosítása végett pótlólag a magyar nyelvből, a hazai történelem, alkotmánytan és földrajz elemeiből a vallás- és közoktatásügyi miniszter által erre jogosított hazai képzőintézetben képesítő vizsgát tenni.
12. § Állandó gyermekmenedékházak vezetésére dajkákul csak azok alkalmazhatók, kik működési képességükről, magyar nyelvi ismeretükről valamely kisdedóvóképző intézetben, vagy jól fölszerelt és berendezett kisdedóvodában a kir. tanfelügyelő előtt gyakorlati vizsgát tettek s erről bizonyítványt nyertek.
Az állandó és nyári menedékházakat vezető dajkák képesítésére nézve a részletes utasítást a vallás-és közoktatásügyi miniszter állapítja meg.
13. § Az állam, községek, felekezetek és jogi személyek által fenntartott kisdedóvodákban a kisdedóvónők élethosszig alkalmaztatnak és állomásaikról csupán súlyos hanyagság, erkölcsi kihágás, a törvényben és rendeletekben kiszabott kötelességeiknek megsértése, bűntett vagy vétség miatt mozdíthatók el a törvényhatósági közigazgatási bizottság (Budapesten a fővárosi tanács), illetőleg az egyházi főhatóság által szabályszerű fegyelmi vizsgálat alapján.
Ily ítéletek az állam, községek és jogi személyek által alkalmazott kisdedóvónők fegyelmi ügyeiben megerősítés végett, a hitfelekezetek által alkalmazott kisdedóvónők fegyelmi ügyeiben pedig tudomás végett a vallás- és közoktatásügyi miniszter elé terjesztendők.
Ha a felekezeti kisdedóvodáknál alkalmazott kisdedóvónők ellen ezen szakasz első pontjában fölsorolt okokból panasz emeltetnék és a fegyelmi vizsgálat mégsem indíttatott volna meg, az illető felekezeti főhatóság tartozik a vallás- és közoktatásügyi miniszter felhívására a fegyelmi eljárást azonnal elrendelni és az eredményt a miniszterrel tudatni.
Társulatok és egyletek hatóságilag jóváhagyott feloszlásuk esetén felmentetnek azon kötelezettségtől, hogy az általuk addig fenntartott kisdedóvodákban működött kisdedóvónők élethosszig alkalmazásáról gondoskodjanak, tartoznak azonban szerződésszerű más megállapodás hiányában nekik a feloszlás kimondásától számított egy évi illetményeiknek megfelelő végkielégítést adni, ha az illető kisdedóvónők más hasonlóan díjazott alkalmazást nem nyernének.
14. § A kisdedóvónő vagy dajka fizetését a kisdedóvoda vagy menedékház fenntartója állapítja meg a helyi viszonyok szerint. Azonban az állam, község, hitfelekezet vagy jogi személy által alkalmazott kisdedóvónő (kisdedóvó) fizetése lakáson kívül kisebb nem lehet évi 300 forintnál, 10 000-nél több lakossal bíró városokban évi 400 Ft-nál, az állandó menedékházban alkalmazott dajkáé lakáson kívül évi 120 forintnál, a nyári menedékházban alkalmazott dajkáé pedig havi 10 forintnál.
A lakáson kívül netán nyújtott egyéb természetbeni járandóságok pénzegyenértéke a fizetésbe beszámítható.
A szerzetesrendhez tartozó kisdedóvónők (kisdedóvók) ellátására és díjazására nézve, az illető szerzetesrend szabályai mérvadók.
15. § Minden törvényhatósági joggal felruházott város, úgyszintén minden vármegyei székhelyül szolgáló község, tekintet nélkül egyenes állami adójának mennyiségére és minden község, melynek úgy maga a község, mint a 18. §-ban említett adókötelezettek által fizetett egyenes állami adója, együttesen évenkint 15 000 frt-ot meghalad; tartozik saját erejéből kisdedóvodát, illetőleg kisdedóvodákat állítani és a törvény rendeletének megfelelően fenntartani, ha a városban vagy községben óvoda nincs, vagy ha legalább 40 olyan gyermek van, kik a meglevő kisdedóvodákban már el nem helyezhetők, illetőleg a jelen törvény 9. §-a alapján nem helyeztetnek el, és állandó felügyeletben és gondozásban nem részesülnek.
Ily kisdedóvoda csak miniszteri engedéllyel változtatható át gyermekmenedékházzá.
16. § A 18. § szerint évi 10000-15 000 frt egyenes állami adót fizető községek, melyekben legalább 40 gyermek van, kik állandó gondozásban nem részesülnek, állandó gyermekmenedékházak felállítására köteleztetnek.
17. § A községeknek a 15. és 16. §-okban megállapított kötelezettsége a pusztákon és a tanyákon levő gyermekek számára szükséges kisdedóvodák vagy menedékházak állítására is kiterjed amennyiben ezt a helyi viszonyok megengedik.
18. § Egyéb vagyon és jövedelem hiányában, úgy a törvényhatósági joggal felruházott városok, valamint a községek is, a kisdedóvoda és gyermekmenedékház felállítása és fenntartása céljából 3%-ot meg nem haladó pótadót vethetnek ki.
Ezen pótadó a földadó, házadó, keresetadó, nyilvános számadásra kötelezett vállalatok és egyletek adója, bányaadó, végre az egyéni bevallás tárgyát képező tőke-kamat- és járadékjövedelmek fejében járó tőkekamat- és járadékadó után százalékban vettetik ki és behajtásánál a közadók kezeléséről szóló 1883. évi XLIV törvénycikk rendeletei irányadók, a hátralékok után azonban késedelmi kamatok nem szedhetők.
Ezen pótadó fizetésére, illetőleg annak kiegészítésére a 3% mérvéig, valamely községnek és az ahhoz közigazgatásilag csatolt pusztának mindazon lakosa és birtokosa köteleztetik, akinek ugyanazon községben vagy pusztán levő más, ezen törvény rendelkezéseinek megfelelő kisdedóvoda vagy menedékház fenntartásához fizetett járulékai az előző pontban felsorolt és őt azon község vagy puszta kötelékében terhelő államadók 3%-át ki nem meríti.
Oly puszta vagy tanya lakosai és birtokosai, melyen kisdedóvoda vagy gyermekmenedékház nincs, mindaddig mentesek az óvoda céljaira fizetendő községi pótadótól, míg az illetékes felügyelő hatóság által igazolva van az: hogy a puszta- vagy tanyabeli gyermekek a községbeli óvodák egyikébe sem járhatnak be s hogy a község a 17. §-ban foglalt kötelezettségének meg nem felelhet.
Amely községek községi pótadója egyenes állami adóik 20%-át meghaladja, azok csak a belügyminiszter és pénzügyminiszter hozzájárulásával vethetnek ki pótadót, kisdedóvoda vagy menedékház céljaira.
19. § Az állam bárhol, tekintettel a pusztákra és tanyákra is, ha szükségesnek látja, a helyi viszonyok által igényelt kisdedóvodát vagy gyermekmenedékházat állíthat, tarthat fenn, és ennek költségeire igénybe veheti a 18. §-ban megállapított 3%-ot meg nem haladó pótadót, ha ez a községben levő kisdedóvoda vagy gyermekmenedékház céljaira nem vettetett ki. De ezen pótadó fizetésének kötelezettségére nézve is a 18. § intézkedései irányadók.
20. § Oly vármegyékben, melyekben az 1883. évi XV te. 9. §-a alapján közművelődési célokra törvényhatósági pótadó van kivetve, és ezen pótadó az állami egyenes adók 3%-át eléri s legalább kétharmadrészben kisdedóvási célokra fordíttatik, a községekben még külön a jelen törvény 18. és 19. §-aiban megállapított pótadót kivetni nem lehet.
21. § Az állami és községi kisdedóvodákba és gyermek-menedékházakba a gyermekek felekezeti és anyanyelvi különbség nélkül veendők fel. Az állami és községi kisdedóvodákban az odajáró gyermekektől a helyi viszonyokhoz mért mérsékelt díj szedhető, de a szegénységüket igazoló szülők gyermekei ezen díj fizetése alól felmentetnek. Az állami és községi gyermek-menedékházakban díj nem fizettetik.
Azon esetben, ha a községben állami vagy községi kisdedóvoda vagy menedékház nem állíttatott, a felekezetek és jogi személyek által ott fenntartott kisdedóvodába vagy menedékházba minden gyermek felekezeti és anyanyelvi különbség nélkül a viszonyokhoz mért mérsékelt díjért felveendő a 6. §-ban megállapított szám határán belül.
Szegénységüket igazoló szülők gyermekei itt is díj nélkül veendők fel.
22. § A községi kisdedóvodák és menedékházak a polgári község, a felekezetiek a hitközség igazgatása és közvetlen felügyelete alatt állanak.
Ezen igazgatást és felügyeletet úgy a polgári, mint a hitközség legalább öt választott tagból álló felügyelőbizottság útján gyakorolja. E tagokat a községhez (hitközséghez) tartozó, írni, olvasni tudó lakosok közül a község képviselő-testülete, illetőleg a hitközség képviselőtestülete vagy szervezett képviselet hiányában a felekezeti főhatóság által megállapítandó szabályzat szerint mindazok választják, kik a hitközség tagjai, vagy azonkívül is, akik a kisdedóvoda vagy menedékház fenntartásához állandóan hozzájárulnak.
A választási jogot nem gyakorolhatják azok, kik az 1886. évi XXII. te. 37. §-a szerint a községi választásokból ki vannak zárva.
A megalakult felügyelőbizottság kiegészíti magát a községben, illetőleg hitközségben levő tekintélyesebb s a kisdedóvás iránt érdeklődő' nőkkel. Ezek száma azonban a megválasztott tagok számát meg nem haladhatja.
A községi óvodai felügyelőbizottság tagjai három évre választatnak, azonban mindannyiszor újra választhatók.
23. § A felügyelőbizottságoknak mindenkor hivatalból tagja a városi tiszti főorvos, a községi vagy körorvos, aki köteles minden két hétben legalább egyszer, kivételes esetekben szükség szerint többször is meglátogatni a kisdedóvodát és menedékházat, ott a gyermekeket megvizsgálni és a megkívánta-tó egészségi rendszabályok iránt a felügyelőbizottságnak javaslatot tenni. Ha a bizottság az orvos ajánlatára azonnal nem intézkedik, az orvos a kir. tanfelügyelőnek rögtön jelentést tenni tartozik.
24. § Az állami kisdedóvodákhoz és menedékházakhoz a vallás- és közoktatásügyi miniszter nevez ki felügyelő-bizottságokat (férfi- és nőtagokat) és alkalmaz kisdedóvónőket és dajkákat.
Az állami és községi kisdedóvodai felügyelőbizottságok ügyrendjét a vallás- és közoktatásügyi miniszter szabályrendelettel állapítja meg.
A jogi személyek az általuk állított és fenntartott kisdedóvodák és menedékházak igazgatásáról alapszabályaikban gondoskodnak, ennek hiányában tartoznak az igazgatásra nézve külön szabályzatot készíteni és jóváhagyás végett a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez felterjeszteni. Az általuk alkalmazott kisdedóvónőket, a törvényhatóság mint fenntartó jogi személy által közvetlenül választottak kivételével, a törvényhatósági közigazgatási bizottság erősíti meg állomásaikon.
25. § A 22. §-ban említett felügyelőbizottság megalakítására csak akkor van szükség, ha az illető kisdedóvodát vagy menedékházat fenntartó polgári vagy hitközség valamely népoktatási tanintézetet nem tart fenn, mert ellenkező esetben a felügyelőbizottság teendőit a községi vagy felekezeti iskolaszék teljesíti, de ekkor is a 23. § értelmében az iskolaszékek tagjai városi tiszti főorvos, községi vagy körorvos s az iskolaszék a 22. § megfelelő rendelkezése szerint nőtagokkal egészíti ki magát.
Hasonlóképpen a már fennálló állami népiskola gondoksága - nőtagokkal kiegészítve - teljesíti az állami kisdedóvodai felügyelőbizottság teendőit is, melynek a városi tiszti főorvos, községi vagy körorvos szintén tagja.
A törvény ezen szakasza alapján az iskolaszékbe vagy gondnokságba belépő tagok hatásköre csakis a kisdedóvodák vagy menedékházak ügyeire terjed ki.
26. § A községi kisdedóvodai felügyelőbizottság, illetőleg iskolaszék teendői:
1. a kisdedóvónőt a törvényhatósági közigazgatási bizottság kiküldöttjének vagy megbízottjának elnöklete alatt megválasztja. A választás megerősítéséhez a közigazgatási bizottság jóváhagyása szükséges;
2. a gyermekmenedékház vezetésére szükséges dajka alkalmazása iránt határoz és erről a közigazgatási bizottságnak jelentést tesz;
3. a kisdedóvodát és menedékházat egy tagja által legalább hetenkint egyszer meglátogattatja, felügyel a kisdedóvónő és dajka működésére, az épület, helyiségek és a felszerelési tárgyak jókarban tartására, valamint a felsőbb rendeletek pontos végrehajtására;
4. őrködik, hogy a 4. § értelmében a szülők és gyámok a gyermekeket a kisdedóvodába vagy menedékházba küldjék és ez iránt a községi elöljárósággal egyetértőleg a szükséges intézkedést megteszi;
5. felügyel a kisdedóvoda vagyonára és gondoskodik annak gyarapításáról. A vagyon kezelésére gondnokot választ, attól számot kér és számadásait megvizsgálja.
Az 1. és 2. pontban említett határozatok érvényességéhez a választott tagok kétharmadának jelenléte szükséges.
Ha a kisdedóvónő választása vagy dajka alkalmazása céljából összehívott ülésen a választott tagok határozatképes 2/3 része meg nem jelentik], egy legfeljebb öt nap alatt e célból megtartandó új ülésen a jelenlevők - tekintet nélkül azok számára - szavazattöbbséggel határoznak.
27. § A felekezeti kisdedóvodai felügyelőbizottság, illetőleg iskolaszék teendőit a 26. § 3., 4., 5. pontjaiban felsoroltak szem előtt tartása mellett az illetékes felekezeti főhatóság szabja meg.
28. § Az összes kisdedóvodák és gyermekmenedékházak felett az állami főfelügyeletet a vallás- és közoktatásügyi miniszter a kir. tanfelügyelők vagy helyetteseik útján gyakorolja.
A kir. tanfelügyelőknek a népiskolai hatóságokról szóló 1876:XXVIII. te. 5. §-ában megállapított hatásköre a kisdedóvodák és menedékházak ügyeire, valamint a gyermekek szellemi vezetésének, a kisdedóvónők vagy dajkák törvényszabta eljárásának felügyeletére is kiterjesztetik.
Azonfelül a kir. tanfelügyelő vagy helyettese felügyel a kisdedóvodákban és menedékházakban az egészségügyi állapotra, és amennyiben mulasztást vagy hiányt tapasztalna, a városi tiszti főorvos, községi vagy körorvos véleménye alapján, de sürgősebb és veszélyesebb esetekben anélkül is, utasítja az állami, községi, felekezeti felügyelőbizottságokat (gondokságokat, iskolaszékeket) és a magán-kisdedóvodák és menedékházak fenntartóit a halaszthatatlan intézkedések megtételére.
Szükség esetén saját felelősségére intézkedik. Az illető hatóságok és fenntartók a kir. tanfelügyelő rendelkezését tartoznak végrehajtani; azonban az ellen öt napi záros határidő alatt a kir. tanfelügyelő útján a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez felfolyamodhatnak, ki a belügyminiszterrel egyetértőleg határoz. Azon esetben pedig, ha a kormány a kisdedóvodáknál és menedékházaknál erkölcsi bajoknak vagy államellenes iránynak jönne tudomására, vizsgálatot rendel el és ha a vizsgálat alapján bebizonyított bajt az intézet fenntartója azonnal nem orvosolja, a vallás- és közoktatásügyi miniszter az intézet bezáratását további haladék nélkül elrendelheti.
29. § A törvényhatósági közigazgatási bizottságoknak a népoktatási tanintézetek irányában az 1876. évi XXVII. te. 6. §-a 1., 2., 3., 4. és 5. pontjaiban megállapított hatásköre a kisdedóvodák és gyermekmenedékházak ügyeire is kiterjesztetik.
Ezenkívül a közigazgatási bizottság:
1. intézkedik, hogy a községi elöljáróságok a 4. § alapján az arra kötelezett szülők és gyámok gyermekeinek és gyámoltjainak kisdedóvodákba és menedékházakba járatásáról gondoskodjanak;
2. a községek, felekezetek, jogi személyek vagy magánegyének által fenntartott, de a törvény követelményeinek meg nem felelő kisdedóvodák és menedékházak fenntartóit, a felekezetieket saját egyházi hatóságuk útján, fél évi időközökben háromszor meginti, ennek megtörténte után kellően indokolt esetekben a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez jelentést tesz azon kisdedóvodák vagy menedékházak bezáratása iránt. A vallás- és közoktatásügyi miniszter a bezáratást elrendelheti:
3. felügyel a 18. §-ban megszabott 3%-os adó kivetésére és ahol szükségesnek látja, annak kivetését elrendeli.
Az 1876. évi XXVII. törvénycikknek a kisdedóvodák ügyeire is kiterjesztett 7. § 3. és 4. pontjai alapján az állam, községek és a jogi személyek által fenntartott kisdedóvodákban alkalmazott kisdedóvónők fegyelmi ügyeiben elsőfokon a közigazgatási bizottság fegyelmi választmánya, másodfokon pedig a vallás- és közoktatásügyi miniszter határoz. A felekezeti kisdedóvodák fegyelmi ügyeit a 13. § intézi.
30. § Budapest fővárosban a községi iskolaszékeknek, a fővárosi tanácsnak és a törvényhatósági közigazgatási bizottságnak az 1876. évi XXVIII. te. 16. §-ában megállapított hatásköre a községi kisdedóvodák ügyeire is kiterjesztetik. Ezen esetben a községi iskolaszékeknek hivatalból tagjai a kerületi orvosok is és az iskolaszékek a 22. § megfelelő rendelkezése szerint nőtagokkal egészítik ki magukat.
31. § A kisdedóvónők (kisdedóvók) elméleti és gyakorlati kiképeztetésüket e célra rendelt kisdedóvónő- (kisdedóvó-) képző intézetekben nyerik.
Férfi- és nőnövendékek elkülönítve tanítandók.
32. § Kisdedóvónő-képző intézeteket állíthatnak fel: az állam, községek, hitfelekezetek, jogi személyek és magánegyének a 31-40. §-ok követelményeinek teljesítése mellett.
Az állam, községek, jogi személyek és magánegyének által felállított kisdedóvónő-képző intézetek részére a tantervet a vallás-és közoktatásügyi miniszter állapítja meg. A hitfelekezetek az általuk felállított kisdedóvónő-képző intézetek tantervét maguk határozzák meg, azonban kötelesek a vallás- és közoktatásügyi miniszter által kiadott tantervet az összes tantárgyakban elérendő tancélra nézve minimumnak tekinteni.
A községek és hitfelekezetek kisdedóvónő-képző intézetek felállítása alkalmával tartoznak a tantervet, a tanerők okmányait és az intézet felszerelésének kimutatását a kir. tanfelügyelőnek bemutatni.
Jogi személyek és magánegyének ily intézeteket csak a vallás- és közoktatásügyi miniszter engedélyével állíthatnak.
33. § A kisdedóvónő- (kisdedóvó-) képző intézetbe való felvétel feltételei:
1. egészséges és ép testalkat, valamint zenei hallás;
2. leányoknál a betöltött 14. év, fiúnövendékeknél a betöltött 16. év; 40 évnél idősebbek azonban csak külön miniszteri engedéllyel vehetők fel;
3. a közép- vagy polgári és felsőbb leányiskolák negyedik osztályának vagy a felső népiskolák második osztályának sikeres bevégzését igazoló iskolai bizonyítvány vagy a megfelelő tantárgyakból teendő felvételi vizsga.
34. § Ezen intézetekben a tanfolyam két évig tart. Kötelezett tantárgyak:
Mindezen tantárgyak a kisdedóvás céljai által előszabott terjedelemben tanítandók.
Oly növendékek, kik az általános ismereteket nyújtó első évfolyamra előírt tananyagot megfelelő iskola elvégzése által elsajátították, vagy abból felvételi vizsgálatot tesznek, azonnal a második évfolyamra vehetők fel.
35. § A kisdedóvónő-képző intézet rendszeresített tanári személyzete legalább egy igazgatótanárból, egy rendes tanár és egy rendes tanítónőből áll, akik három próbaév kifogástalan kitöltése után állandóan alkalmaztatnak.
Az állam, községek, felekezetek és jogi személyek által fenntartott kisdedóvónő-képző intézetek rendszeresített tanári (tanítónői) személyzete, valamint az intézethez csatolt kisdedóvoda óvónője (óvója) élethosszig alkalmaztatik és elmozdításukra nézve a 13. és 29. §-okban megállapított rendelkezések irányadók.
36. § Kisdedóvónő-képző intézethez tanárokul, illetőleg tanítónökül csak oly egyének alkalmazhatók, kik: 1. legalábbis polgári iskolai tanítói, illetőleg tanítónői oklevéllel bírnak és 2. legalább egy évet valamely kisdedóvónő-képző intézetnél e célra létesítendő tanfolyamon gyakorlatban töltöttek.
Az irodalom vagy gyakorlati működés terén kiváló egyéneket a vallás- és közoktatásügyi miniszter ezen képesítés alól felmentheti.
37. § A kisdedóvónő-képző intézeteknek alkalmas és egészséges helyiségekkel s a neveléstan követelményeinek megfelelő felszereléssel kell bírniok.
A növendékek gyakorlati oktatására minden kisdedóvónő-képző intézethez egy mintaszerűen berendezett kisdedóvodát kell csatolni, melyet okleveles kisdedóvónő (óvó) vezet.
Amely kisdedóvónő-képző intézet oktatási nyelve nem magyar, annak mintaóvodájában a foglalkoztatási nyelvnek legalább a nap egyik felében magyarnak kell lennie.
38. § A kisdedóvónő-képző intézetek növendékei az intézetből fegyelmi úton kizárhatók, de ily határozat megerősítés végett a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez felterjesztendő. A megerősített határozat közzététele és annak szigorú megtartása iránt a nevezett miniszter intézkedik.
Egyébiránt a fegyelmi eljárást az állami és községi kisdedóvónő-képző intézetekre nézve a vallás- és közoktatásügyi miniszter, a felekezeti kisdedóvónő-képző intézetekre nézve az illető felekezeti főhatóság szabályrendeletileg állapítja meg.
Jogi személyek és magánegyének tartoznak a fegyelmi eljárásról külön szabályzatot alkotni és jóváhagyás végett a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez felterjeszteni.
39. § A kisdedóvónő-képző intézetekben a tanév végén nyilvános vizsgák, a két évi tanfolyam bevégeztével pedig képesítő vizsgák tartatnak a kir. tanfelügyelő, vagy e célból a vallás- és közoktatásügyi miniszter által kiküldött helyettesének jelenlétében és részvételével.
A kir. tanfelügyelő vagy helyettese a képesítő okleveleket, ha annak megtagadására e törvény alapján oka nincs, aláírja. Ezen aláírás nélkül a képesítő oklevél érvénytelen. A képesítő oklevél aláírását a kir. tanfelügyelő vagy helyettese megtagadni tartozik akkor, ha a vizsgát tevő a magyar nyelvet szóban és írásban kellően nem bírja.
A képesítő oklevél nőnövendékeknek csak 18., fiúnövendékeknek pedig 20. évük betöltése után adható ki, de rendszeres alkalmazás nélkül gyakorlati működésre bocsáthatók a 16. évüket betöltött nőnö-vendékek és a 18. évüket betöltött fiúnövendékek, ha a képesítő vizsgát sikerrel letették.
40. § Indokolt esetekben a 34. §-ban meghatározott tanfolyamot szabályszerűen el nem végzett, de legalább fél évig valamely kisdedóvodában gyakorlatilag működött egyének az egyes évfolyamokról előzetesen tett osztályvizsgák után képesítő vizsgákra bocsáthatók. Ezeknek az osztályvizsgák és a képesítő vizsga letételére a 33. §-ban foglalt feltételek szem előtt tartásával az illető kisdedóvónő-képző intézet felettes hatósága ad engedélyt. Ugyanezen hatóság ad engedélyt kisdedóvónői képesítő vizsga letételére az okleveles tanítónőknek is, kiktől az osztályvizsgák előzetes letétele nem követelhető, hanem csak kisdedóvodákban töltött fél évi gyakorlati működést tartoznak igazolni.
Kivételesen csakis képesítő vizsga tételére a vallás- és közoktatásügyi miniszter adhat engedélyt.
41. § Az összes kisdedóvónő-képző intézetek felett az állami főfelügyeletet a vallás- és közoktatásügyi miniszter a kir. tanfelügyelők útján gyakorolja.
A kir. tanfelügyelő ezen intézeteket meglátogatja és ha hiányokat tapasztal, az intézet fenntartóját felszólítja a hiányok megszüntetésére, ha pedig a tapasztalt hiányok oly nagymérvűek, hogy az intézet sikeres működését kockáztatják, erről a vallás- és közoktatásügyi miniszternek jelentést tesz és a képesítő oklevelek aláírását függőben tarthatja. Ha az intézet fenntartója ily hiányokat két tanéven át ismételt felszólításra sem pótolná, a miniszter elrendelheti az intézet bezáratását.
Azon esetben pedig, ha a kormány a kisdedóvónő-képző intézetben erkölcsi bajoknak vagy államellenes iránynak jönne tudomására, a kir. tanfelügyelő útján vizsgálatot rendel el és ha a vizsgálat alapján bebizonyított bajt az intézet fenntartója azonnal nem orvosolja, a vallás- és közoktatásügyi miniszter a bezáratást további haladék nélkül elrendelheti.
42. § Oly nem okleveles kisdedóvónők, kik ezen törvény életbelépését megelőző, legalább három év óta folytonosan kisdedóvodákban működtek, állomásaikon a képesítő vizsga letétele nélkül is meghagyatnak és a törvény által biztosított előnyökben részesülnek, ha az illetékes kir. tanfelügyelő előtt sikeres működésüket és a magyar nyelv bírását igazolják. Amennyiben a magyar nyelvben eléggé jártasán nem lennének, kötelesek azt a törvény életbelépésétől számított három év alatt elsajátítani és annak megtörténtét a kir. tanfelügyelő előtt gyakorlatilag igazolni.
A már alkalmazásban levő okleveles, de magyarul nem tudó kisdedóvónők tartoznak a magyar nyelvet három év alatt elsajátítani és annak kellő bírását az illetékes kir. tanfelügyelő előtt igazolni. Ellenkezőleg mindkét esetben állomásaikról elmozdítandók.
Ezen törvény életbelépését megelőző három évnél kevesebb ideig működő, de oklevéllel nem bíró kisdedóvónők kötelesek a képesítő vizsgát a törvény életbelépésétől számított három év alatt letenni; ha pedig ezt nem teljesítenék, a kitűzött határidő eltelte után helyükbe okleveles kisdedóvónők alkalmazandók.
43. § A már fennálló kisdedóvónő-képző intézetek fenntartói köteleztetnek intézeteiket a jelen törvény életbelépésétől számított három év alatt a 31-40. § követelményeinek teljesen megfelelően szervezni. Tartoznak azonban a vallás- és közoktatásügyi miniszter által kiadott s az összes tantárgyakban elérendő tancél tekintetében reájuk nézve minimumnak veendő tantervet a végleges szervezés előtt is lehetőleg alkalmazni.
Képesítő vizsgák ezen törvény életbelépése után csakis a kir. tanfelügyelő vagy helyettese jelenlétében és részvételével tartathatnak.
44. § A vallás- és közoktatásügyi miniszter a törvény követelményeinek megfelelő, de segélyezésre szoruló kisdedóvodákat, gyermekmenedékházakat, valamint kisdedóvónő-képző intézeteket, tekintet nélkül jellegükre, az állami költségvetésben e célra előirányzott összegből segélyezheti, s az illető intézet állandó segélyezését biztosíthatja. Viszont pedig a segélyezés arányában kikötheti maga részére az illető intézet személyzete megfelelő részének alkalmazását.
Ha az állam az intézet fenntartásához szükséges összeg felénél több segélyt ad, ez esetben a vallás- és közoktatásügyi miniszter az egész intézetet rendelkezése és gondozása alá veszi, de az intézet minden vagyona továbbra is annak tulajdonában marad, jövedelmei azontúl is ugyanazon intézet céljaira fordítandók s azok tanerőket, illetőleg a személyzet azon részét, kik az említett vagyon jövedelméből vagy az illető intézet hatósága által biztosított egyéb jövedelmekből díjaztattak, azontúl is az intézet fenntartója alkalmazza.
45. § Állandó állami segélyben részesülő felekezeti kisdedóvoda, gyermekmenedékház vagy kisdedóvónő-képző intézet alkalmazottjainak állásuktól való elmozdítása csak a vallás- és közoktatásügyi miniszter által jóváhagyott fegyelmi ítélet alapján történhetik meg; a fegyelmi eljárás azonban az illetők ellen, ha azt a miniszter kívánja, mindig elrendelendő.
Amennyiben az állandó segélyben részesülő felekezeti kisdedóvoda, gyermekmenedékház vagy kisdedóvónő-képző intézet működését a miniszter a törvények rendelkezései szempontjából kifogás alá esőnek találná, és annak megjavítását a felekezeti hatóság a felszólítás napjától számított egy fél évig elmulasztja, az intézettől a segély ideiglenesen vagy végleg is megvonható.
46. § Mindazon esetekben, hol e törvény kisdedóvónőket említ, egyszersmind gyermekkertésznők, kisdednevelőnők és kisdedóvók, valamint kisdedóvodák alatt gyermekkertek, úgyszintén kisdedóvónőképző intézetek alatt gyermekkertésznők- és kisdedóvó-képző intézetek is értendők.
47. § Ezen törvény végrehajtásával a vallás- és közoktatásügyi miniszter bízatik meg.**
Magyar Törvénytár, 1889-1891. évi törvénycikkek. Franklin Társulat, Budapest, 1897. 411-423. o.
A kisdedóvásról szóló törvény, amelyet gr. Csáky Albin vallás- és közoktatásügyi miniszter terjesztett elő, a nemzetiségi politika tekintetében az 1879:XVIII. te. és az 1883:XXX. te. folytatása, pontosabban az életkort tekintve, lefele történő kiterjesztése volt. A nyelvi terjeszkedés erőszakolását akkor érzékelhetjük legjobban, ha figyelembe vesszük, hogy az eötvösi népiskolai törvény (1868:XXXVIII. te.) a nemzetiségi elemi népiskolákban nem írta elő' a magyar nyelv tanítását. Ez az óvodai törvény viszont az életkort tekintve még korábban kívánta megismertetni a magyar nyelvet. A nemzetiségi képviselők ellenállása a parlamenti vitában ezért várható volt, és nem is maradt el. Zay Adolf kifogásolta, hogy a magyar nyelv tanítása zavart okoz a kicsinyek fejében, akiknek először anyanyelvüket kellene tisztességesen elsajátítaniuk. A szász nemzetiségű Filtsch József az erőszakolt magyarosítási szándékot utasította vissza. Mocsáry Lajos is azt hangsúlyozta, hogy „a törvényjavaslat az általános magyarosítási aspirációknak tesz koncessziót".
Gr. Csáky Albin miniszter válaszában kijelentette, hogy Filtsch-csel és Mocsáryval nem vitatkozik, mivel megtagadják a magyar nemzettől, a magyar államtól a magyar nyelvnek bármilyen mértékben való terjesztését. Hermán Ottó felhívta a nemzetiségi képviselők figyelmét, hogy a politikai szabadságot a magyarságtól kapták, és ha a magyarság elbukna - amit most kívánnak - az elnyomás igáját kapnák ők is. Mocsáry Lajost még keményebben támadta: senki és semmi nem adhat „senkinek sem jogot arra, hogy Magyarország legelőkelőbb helyén, a törvényhozás termében akár nyíltan, akár céltudatosan, akár rejtve vagy ravaszkodva a magyar állam jogai ellen feltámadjon". Ha a nemzetiségi törvény erre adna lehetőséget - mondta Hermán Ottó -, amire Mocsáry hivatkozik, akkor „el kell törülni a nemzetiségi törvényt".
Az iskolákról szóló törvények - az óvodától a középiskoláig - a magyar nyelv mint államnyelv terjesztését célozták. A valóságos magyarosítás azonban - ha ilyen igény létezett is - nem hozott sikert. Az 1900. évi népszámlálás szerint a Magyarország népességének 40%-a nem beszélte az állam nyelvét, a nem magyar anyanyelvű lakosság 83,2%-a nem értett, nem beszélt magyarul.
1. § A népiskolai közoktatás tárgyában hozott 1868. évi XXXVIII. te. 142. §-ának azon rendelkezései, melyek az elemi népiskolai rendes és segédtanítók fizetését szabályozzák, a hitfelekezetek által fenntartott népiskolák rendes és segédtanítóira is kiterjesztetnek.
Eszerint ezen népiskoláknál tisztes lakáson és legalább egy negyed holdnyi kerten kívül a rendes tanító fizetése 300 forintnál, a segédtanítóé pedig 200 forintnál kevesebb nem lehet. Hasonlókép kiterjesztetnek a hitfelekezetek által fenntartott népiskolákra az 1868:XXXVIII. t-cikk 139. és 140. szakasza is, melyek szerint a megürült tanítói állomások legföljebb fél év alatt betöltendők és ezen idő alatt az iskolában segédtanító alkalmazandó: továbbá, hogy a tanító halála esetén özvegye és árvái a halálozás napjától számított fél évig az egész fizetést és lakást élvezik.
2. § Az összes elemi népiskolák tanítói 50 Ft ötödéves korpótlékban részesülnek, amely öt ízben válik esedékessé, és 250 Ft-ig emelkedhetik.
E korpótlék a 300 Ft-nál nagyobb fizetésbe be nem számítható.
E korpótlék alapját képező szolgálati idő azonban csak a jelen törvény hatálybalépésével veszi kezdetét.
Egyes iskolafenntartóknak a korpótlékra vonatkozólag már fennálló, vagy ezután alkotandó szabványai jelen rendelkezés által nem érintetnek, ha azok a tanítóra nézve legalábbis ezen §-ban megállapított mérvű kedvezményt biztosítják.
3. § A tanító készpénzfizetését mint eddig szokásban volt, állhat készpénzen kívül természetben kiszolgáltatott járandóságokból vagy földbirtok jövedelméből is, a jelen törvény 5-ik és 6-ik §-aiban foglalt megszorítással.
4. § A tanító készpénzfizetését köteles az iskolafenntartó havonként vagy évnegyedenként, de mindig előlegesen kiszolgáltatni.
5. § A tanítói fizetés egy részének terményekben kiszolgáltatása csak oly feltétel alatt engedtetik meg, ha ezen terményeket az iskolafenntartó a tanító közbejötte nélkül szedeti be és előre megállapított időközökben és előre megállapított mennyiségben szolgáltatja ki a tanítónak, mégpedig úgy, hogy az évi utolsó részletet legkésőbb az év november hava végén átadja.
Ha az iskolafenntartó a tanító terménybeli fizetését nem e megszabott módon szolgáltatná ki, vagy az a termés átlagos minőségének meg nem felelne, akkor a termény helyett annak értékét készpénzben lesz köteles fizetni. A termények ára az 1868. évi XXXVIII. te. 143. §-a értelmében állapíttatik meg.
6. § Ha a tanító fizetésének egy része földbirtok járandóságaiból áll, ezek értéke a tanítói törzsfizetésbe a 300, illetőleg 200 Ft-ba való beszámítás végett szintén az 1868. évi XXXVIII. te. 143. §-a alapján állapítandó meg, a föld művelésére fordított költség és mindennemű adó levonása mellett a földbirtoknak csupán tiszta jövedelme számíttatik.
7. § Az iskolafenntartók által a tanítói fizetésre vonatkozólag vezetendő nyilvántartás alapján hivatalosan kitüntetett hátralékok az egyes adósoktól közigazgatási úton hajtandók be.
A végrehajtás módozatait a vallás- és közoktatásügyi miniszter, a bel- és pénzügyminiszterekkel egyetértó'leg, rendeleti úton állapítják meg.
8. § Ha a hitfelekezeti iskolatanító az 1868. évi XXXVIII. te. 141. §-ának harmadik bekezdése értelmében a kántori teendőket is végzi, a tanítói fizetés megállapításakor a tanítói és kántori járandóságok együttesen tanítói fizetésnek veendők.
9. § Az 1. §-ban megjelölt, valamint az összes községi elemi népiskolák iskolai hatóságai a jelen törvény hatályba léptétől számítandó kilenc hó alatt kötelesek az iskoláikban alkalmazott tanítóknak, ha ezek fizetése az ugyanazon §-ban foglalt rendelkezésnek nem felel meg, a 300, illetőleg 200 Ft-nyi legkisebb fizetést az iskolafenntartók által biztosíttatni; vagy pedig, ha ezek erre hivatalosan megállapított szegénységük miatt nem képesek, illetőleg a községi iskolákra nézve az 1868. évi XXXVIII. t. cikk 35. §-a alapján kivethető iskolai pótadó ki van merítve, további három hó alatt indokolt előterjesztéssel a hiány pótlására szolgáló állami segélyért a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez fordulhatnak.
Ha az illető népiskolai hatóságok a fent kitűzött határidő alatt sem az egyik, sem a másik irányban nem járnak el, de a felekezeti iskolafenntartók iskolájukat mindamellett fenntartani kívánják; a jelen törvény hatályba lépése után egy évvel az e törvényben megállapított legkisebb tanítói fizetés az iskolafenntartó által biztosítottnak fog tekintetni, mely legkisebb tanítói fizetés, ha ki nem szolgáltatnék, az érdekelt fél panaszára, vagy hivatalból feljelentés esetében közigazgatási úton hajtatik be.
Behajtatlanság esetében az iskolafenntartó hitfelekezettel szemben az 1868. évi XXXVIII. te. 15. §-ának, illetőleg 1876. évi XXVIII. te. 6. §-a 4-ik pontjának rendelkezései a három ízben megintés mellőzésével, nyernek alkalmazást.
10. § A tanítói fizetések eddig megállapított és az iskolafenntartók által saját anyagi forrásaikból kiszolgáltatott mennyisége továbbra is csonkítatlanul kiszolgáltatandó, illetőleg államsegély igénybevétele céljából le nem szállítható.
11. § A vallás- és közoktatásügyi miniszter a törvényhozás által e célra engedélyezett összegből az arra utalt polgári és hitközségek népiskolai tanítóinak fizetését, az illetékes iskolai főhatóság értesítése mellett, a törvényhatósági közigazgatási bizottság útján, e törvényben megállapított legkisebb fizetésig a következő módozatok szerint egészíti ki:
a) a közigazgatási bizottság megállapítja az illető népiskolai hatóságok által bejelentett tanítói fizetés mennyiségét és az e törvényben meghatározott legkisebb fizetéssel szemben való hiányát;
b) szintúgy a közigazgatási bizottság vizsgálja meg, hogy a segélyezendő tanító minősítvénye megfelel-e a törvényekben kikötött kívánalmaknak:
c) oly tanítói állomások betöltésekor, melyeknél a fizetés kiegészítéséhez az állam 60 forintnyi összeget meghaladó pótsegéllyel járul, a tanító alkalmazása a vallás- és közoktatásügyi miniszter jóváhagyásától függ; oly községi iskoláknál pedig, melyek a jelen törvény hatályba lépte előtt államsegélyben részesültek, illetőleg ezentúl fognak részesülni, az 1876. évi XXVIII. te. 13. §-ának 1-ső pontjában körülírt tanító-választási eljárás a jelen rendelkezésnek megfelelően módosíttatik;
d) ha a c) alatt említett tanítói állomásokra oly egyén választatnék, illetőleg oly egyénnek megválasztása terjesztetnék fel jóváhagyás végett, aki ellen a vallás- és közoktatásügyi miniszter 30 napra terjedhető záros határidő kitűzése mellett más egyén választására, és újabb felterjesztés tételére szólítja fel a tanító alkalmazására jogosítottakat; ha pedig a felszólítás eredménytelen maradna, vagy ha az új felterjesztés a fentebbi szempontokból másodízben is kifogásra szolgáltatna okot: azon esetben a tanítót az iskolafenntartó további meghallgatása nélkül a vallás- és közoktatásügyi miniszter korlátozással, hogy a kinevezendő tanító azon vallásfelekezethez tartozzék, amelynek jellegét az illető iskola viseli, és hogy e tanító személyére nézve az illetékes egyházi főhatóság előlegesen záros határidő alatt, nyilatkozat-tételre hivassák fel.
12. § Olyan községekben, melyekben több felekezet tart fenn népiskolát és azoknak mindegyike igénybe veszi az állami segélyezést, úgyszintén ott, ahol bár csak egy községi vagy felekezeti iskola szorul segélyre, de fontos állami érdekek azt megkívánják: a vallás- és közoktatásügyi miniszter a törvényhatósági közigazgatási bizottság meghallgatása után a 9. § értelmében kért állami segély megadása helyett a községi vagy felekezeti iskola megszüntetésével állami iskolát állíthat.
13. § A 11-ik § értelmében 60 Ft-ot meghaladó állami segély mellett alkalmazott hitfelekezeti népiskolai tanító állásából csak oly, az illető hitfelekezeti hatóságok által saját szabványaik szerint hozott fegyelmi ítélettel mozdítható el, mely ítélet végrehajtás előtt a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez annak vételétől számított egy hó alatt a közigazgatási bizottság kiküldött tagja közreműködésével foganatosítandó vizsgálat alapján újabb ítélethozatalt nem kíván.
A hitfelekezeti hatóság államilag segélyezett hitfelekezeti tanító ellen a vallás- és közoktatásügyi miniszter kívánságára a fegyelmi eljárást megindítani köteles. Ily esetekben a miniszter a fegyelmi eljárás megindítása iránt a hitfelekezeti hatósághoz intézett felhívással egyidejűleg, vagy az eljárás folyamán bármikor az államsegélyt megvonhatja. A hitfelekezeti hatóságok által ily esetekben hozott ítéletek, ha elmozdítást nem szabnak is ki, a miniszterhez mindenesetre felterjesztendők, mely esetben a megelőző pontban körülírt eljárás foglal helyt.
Ha a hitfelekezet főhatósága akár a fegyelmi eljárást a rendelet vételétől számított 14 nap alatt meg nem indítaná, akár azt kellő igazolás nélkül három hó alatt be nem fejezné, akár az ítélet meghozatalától számított 14 nap alatt a miniszterhez fel nem terjesztené; az esetben a fegyelmi ügy az 1876. évi XXVIII. te. szabványai szerint a közigazgatási bizottság útján fog elláttatni.
Ugyancsak a most idézett törvényben megszabott módon a közigazgatási bizottság van hivatva a fegyelmi eljárást foganatosítani akkor, ha bármily összeggel segélyezett felekezeti népiskola tanítója államellenes irány követésével van vádolva s a miniszter a fegyelmi eljárást elrendeli.
Ha a miniszter kívánságára megindított fegyelmi ügyben a miniszter által kiszabott, vagy a közigazgatási bizottság fegyelmi választmánya által hozott és jogérvényessé vált ítéleteket az illető hitfelekezeti a hatóságok az ítélet vételétől számított 14 nap alatt saját hatáskörükben végre nem hajtanák: a végrehajtás a közigazgatási hatóság útján foganatosítandó.
Államellenes iránynak tekintendő különösen minden cselekmény, mely az állam alkotmánya, nemzeti jellege, egysége, különállása vagy területi épsége, továbbá az állam nyelvének törvényben meghatározott alkalmazása ellen irányul, - történt legyen az akár tanhelyiségben, akár azon kívül vagy más állam területén, élő szóval, írásban vagy nyomtatvány, képes ábrázolat, tankönyvek vagy egyéb taneszközök által.
14. § Ha a jelen törvény 2. §-ában megállapított ötödéves korpótlékokat az iskolafenntartók saját erejükből szolgáltatni nem képesek, illetőleg a községi iskolákra nézve az 1868. évi XXXVIII. te. 35. §-a alapján kivethető iskolai pótadó ki van merítve: a legkisebb tanítói fizetés kiegészítését szabályozó eljárás alkalmazásával az iskolafenntartók a korpótlékok fedezése céljából is állami segélyben fognak részesülni; mely esetben, ha a korpótlék címén adott évi segély 90 Ft-ra rúg, az előző 13. §, - az esetben pedig, ha a korpótlékra és a fizetés kiegészítésére igénybe vett segély együttvéve 90 Ft-ig terjed - a 11. és 13. §§ rendelkezései alkalmazandók.
15. § Ha valamely községi vagy felekezeti iskolának egymás után két tanítója mozdíttatott el állásától, a 13. § 4-ik bekezdése alapján hozott fegyelmi ítélettel, a vallás- és közoktatásügyi miniszternek jogában áll a községi vagy felekezeti iskolát megszüntetni, és helyébe állami iskolát állítani.
16. § Az illetékes iskolai főhatóság kívánságára a törvényhozás által évről-évre engedélyezett összeg keretén belül a vallás- és közoktatásügyi miniszter a 11. §-ban körülírt feltételek és a 13. §-ban megjelölt következmények mellett a tanítói fizetéseknek a törvényszerű minimumon felül 400 Ft-ig való kiegészítésére is segélyt nyújt.
17. § A tanítói fizetések kiegészítésére vagy a korpótlékok fedezésére adott és az iskolafenntartó kezéhez utalványozandó állami segélyt más célra fordítani nem szabad. Ily segélyben csakis a törvényben megállapított kellékekkel bíró tanító részesülhet.
18. § A tanítók fizetési minimumának állami segély útján való kiegészítése fokozatosan legfeljebb három év alatt eszközlendő.
19. § A jelen törvényben foglalt rendelkezések az elemi népiskolai tanítónőkre szintúgy alkalmazandók, mint a tanítókra.
20. § A jelen törvény végrehajtásával a vallás- és közoktatásügyi miniszter, valamint a bel- és pénzügyminiszterek bízatnak meg.*
Magyar Törvénytár, 1892-1893. évi törvénycikkek. Franklin Társulat, Budapest, 1897. 567-571. o.
A törvénycikk a községi, valamint a hitfelekezeti iskolákban működő tanítók fizetésének biztosítása érdekében államsegély rendelkezésre bocsátásáról intézkedik. A támogatást azonban olyan feltételekhez köti, melyek a nemzetiségi iskolák esetében állami beavatkozást tesznek lehetővé a tanítók alkalmazásánál vagy fegyelmi ügyénél. Ez utóbbi különösen az „államellenes irány" esetén volt fontos, mely cselekmény az állam alkotmánya, nemzeti jellege, nyelvének törvényes alkalmazása elleni vétségben jelentkezett. A beavatkozásban a nemzetiségek iskolájuk elvételének szándékát látták és ezért élesen bírálták a törvényt.
* A VKM végrehajtási rendelete. 10 000/1894. VKM sz. r. (1894. március 2.) Magyarországi Rendeletek Tára, 1894.1. k. 391-401. o. Végrehajtási utasítása: 402-35. o.
1. § Az izraelita vallás törvényesen bevett vallásnak nyilváníttatik.
2. § Az 1868:LIII. te. 18.,19., 20., 21. és 23. §-ainak rendelkezései* az izraelita vallásúakra is kiterjesztetnek.
3. § Lelkész (rabbi) és hitközségi elöljáró az izraelita felekezetnek csak oly tagja lehet, aki magyar állampolgár, és a ki képesítését Magyarországon nyerte.
4. § A jelen törvény végrehajtásával a minisztérium bízatik meg.**
Magyar Törvénytár, 1894-1895. évi törvénycikkek. Budapest, 1897. 305-306. o.
1. § Mindenki szabadon, vallhat és követhet bármely hitet vagy vallást, és azt az ország törvényeinek, valamint a közerkölcsiség kívánalmainak korlátai között külsőképpen is kifejezheti és gyakorolhatja.
Senkit sem szabad törvényekbe vagy a közerkölcsiségbe nem ütköző vallási szertartás gyakorlásában akadályozni, avagy hitével nem egyező vallási cselekmény teljesítésére kényszeríteni.
2. § A polgári és politikai jogok gyakorlására való képesség a hitvallástól teljesen független.
3. § Vallási hite vagy egyházi szabályai senkit sem menthetnek föl törvényen alapuló bármely kötelesség teljesítésétől.
4. § Egyházi fenyíték nem alkalmazható senki ellen abból az okból, mivel az illető törvényben rendelt valamely polgári kötelességét teljesítette, vagy törvényben tiltott valamely cselekvést nem vitt véghez, vagy pedig mivel törvény által engedett polgári jogait szabadon gyakorolta.
5. § Valamely vallásfelekezetből kilépni, vagy valamely vallásfelekezetbe belépni mindenkinek szabad a törvényekben megállapított feltételek alatt.
6. § A latin, a görög és az örmény szertartása katolikus, az evangélikus, református, az ágostai hitv. evangélikus, a görögkeleti szerb és görögkeleti román, valamint az unitárius egyházakra és hívekre -nemkülönben az izraelitákra vonatkozó törvények és jogszabályok változatlanul fenntartatnak.
7. § Azok az állampolgárok, akik törvényesen elismert vallásfelekezetté kívánnak alakulni:
1. tartoznak legalább egy egyházközség felállítását és fenntartását, továbbá a felekezetükhöz tartozó gyermekeiknek iskolai hitoktatását biztosítani;
2. tartoznak a hitéletre vonatkozó összes rendelkezéseket magában foglaló szervezeti szabályzatot jóváhagyás végett a vallás- és közoktatásügyi miniszternek bemutatni.
Ennek a szabályzatnak különösen tartalmaznia kell a hitelvi, az erkölcsi tanokra, az isteni tiszteletre, és egyéb vallási szertartásra, valamint a tisztviselők és más alkalmazottak felett gyakorlandó fegyelmi szabályokra vonatkozó rendelkezéseket.
8. § A jóváhagyás csak akkor tagadandó meg:
1. ha a megalakulni kívánó vallásfelekezetek állam- vagy nemzetellenes irányzattal keletkeznek 2. ha a 7. § 1. pontjában foglalt föltétel nem teljesíttetik;
3. ha a hitelvek, tanok, isteni tisztelet és egyéb vallási szertartás, vagy a tervezett szervezet:
a) a fennálló törvényekkel vagy a közerkölcsiséggel ellentétben állana;
b) a már létező és törvényesen bevett vagy elismert vallásfelekezetek valamelyikével azonosak, vagy attól csupán az isteni tisztelet és az egyházi kormányzat nyelvét illetőleg különböznek;
4. ha a megalakulni kívánó vallásfelekezet elnevezése:
a) faji vagy nemzetiségi jelleggel bírna;
b) a már bevett vagy törvényesen elismert vallásfelekezeteket sértené.
9. § A szervezeti szabálynak jóváhagyása után megalakult vallásfelekezet, mint az állam védelme és főfelügyelete alatt álló törvényesen elismert nyilvános vallási testület:
1. szabadon gyakorolhatja a nyilvános közös isteni tisztelet jogát.
2. egyházi önkormányzati jogánál fogva maga intézkedhetik vallási és egyházi ügyeiben, és különösen maga kezelheti egyházi, oktatási, nevelési vagy jótékonysági célokra szolgáló alapítványait, egyházi szükségletei fedezésére vagyont gyűjthet, és e célból igénybe veheti hívei anyagi hozzájárulását;
3. a jóváhagyott szervezeti szabályzat, vagy az egyházközségi szabályokban meghatározott alapon és módon híveire egyházi adót és egyéb szolgáltatásokat vethet ki, amelyek azonban a közigazgatási út kizárásával csak a törvény rendes útján érvényesíthetők;
4. a jóváhagyott fegyelmi szabályok alapján arra jogosított hatóságai által saját hívei fölött gyakorolhatja az egyházi fegyelmet; azonban elzárás, testi büntetés vagy bírság fegyelmi büntetésül nem alkalmazható.
A törvényesen elismert vallásfelekezeteknek ingatlan vagyonszerzési képessége imaházul, oktatási, nevelési és jótékonysági intézetül, egyházi vagy intézeti alkalmazottjaik részére lakházakul használandó épületeknek, az ezekhez szükséges telkeknek és temetőül szolgáló területeknek szerzésére van korlátozva.
Az ingatlan szerzéséről kiállított okirat, az ingatlan rendeltetésének igazolása mellett, a törvényhatóság első tisztviselőjének bemutatandó, aki azt ha a szerzési képesség korlátait megtartották, bemutatási záradékkal látja el. A megtagadó határozat ellen folyamodásnak van helye a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez.
Az ingatlan tulajdonjogának telekkönyvi bejegyzése csak bemutatási záradékkal ellátott okirat alapján rendelhető el.
10. § A törvényesen elismert vallásfelekezet, iskolák, valamint kisdedóvodák és gyermekmenedékházak felállítására, fenntartására és vezetésére nézve azokat a jogokat gyakorolja, és azoknak a rendelkezéseknek van alávetve: amelyeket az iskolaügyi törvények az iskolákat, kisdedóvodákat és gyermekmenedékházakat fenntartó társulatokra vonatkozólag tartalmaznak.
11. § Az egyházközség megalakítása a törvényhatóság első tisztviselőjének bejelentendő.
Ez alkalommal az egyházközség helyi szabályai is bemutatandók, melyeknek az egyházközségi területkör helyi határait okvetlenül megjelölniük, és egyházközségi elöljáróságot szervezniük kell.
12. § A szabályszerűleg megalakult egyházközségnek tagja mindaz, ki az illető vallásfelekezethez tartozik, s az illető egyházközség területén lakik.
Az egyházközségi elöljáróság a tagok nyilvántartásáról gondoskodni köteles.
13. § Lelkész és egyházközségi elöljáró a felekezetnek csak oly tagja lehet, aki magyar állampolgár, s polgári és politikai jogai teljes birtokában van, kinek erkölcsi és állampolgári magatartása kifogás alá nem esik, és aki képesítését Magyarországban nyerte.
14. § A lelkészek és egyházközségi elöljárók alkalmazására jogosultnak kötelessége a lelkészül és egyházközségi elöljáróul kiszemelt egyént az illető törvényhatóság első tisztviselőjének bejelenteni.
Ezen hatóság a 13. § rendelkezésén alapuló esetleges ellenvetéseit indokolt írásbeli határozatban közli a lelkész vagy elöljáró alkalmazására jogosulttal.
E határozat ellen a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez folyamodásnak van helye. Ha a határozat ellen folyamodás nem adatott be, vagy a folyamodást a vallás- és közoktatásügyi miniszter elutasítja, az illető egyén nem alkalmazható.
15. § Ha valamely lelkész vagy egyházközségi elöljáró a magyar állampolgárságot elveszti, vagy állam elleni, vagy oly büntetendő cselekmény miatt ítéltetett el, amely nyereségvágyból származik, a közerkölcsiségbe ütközik, vagy közbotrányt okozott; a vallás- és közoktatásügyi miniszter rendeletére hivatalától elmozdítandó.
Ha valamely lelkész vagy egyházközségi elöljáró oly államellenes magatartást tanúsít, amely hivatalában való további megmaradását az állam érdekeire nézve veszélyesnek tünteti fel: a vallás- és közoktatásügyi miniszter annak hivatalától való elmozdítását követelheti.
Ha az elmozdítást az arra hivatott kellő időben nem foganatosítja: a vallás- és közoktatásügyi miniszter az illető egyházközséget feloszlottnak nyilváníthatja.
16. § Ha az egyház több oly egyházközségből áll, melyek egységes egyházszervezetben egyesülnek; köteles a vallásfelekezet felsőbb elöljáróságot szervezni, mely az egyházat a polgári hatósággal szemben képviseli.
Az ily elöljáróság, illetőleg képviselet tagjai, személyváltozás esetén is mindig bejelentendők megerősítés végett a vallás- és közoktatásügyi miniszternek, ki a megerősítést a 13. §-ban felsorolt kellékek hiánya alapján megtagadhatja.
17. § A magyar állam kötelékén kívül álló hatóság vagy egyén a vallásfelekezetnek egyházi feje vagy véd ura nem lehet, és a vallásfelekezet semminemű egyházi függésben külföldi hatóságtól, vallásfelekezeti társulattól vagy egyéntől nem állhat.*
18. § A vallásfelekezet köteles jóváhagyott szervezeti szabályzataiban később tett minden változtatást a vallás- és közoktatásügyi miniszternek esetről-esetre jóváhagyás végett bejelenteni.
Ha ezen változtatás a 7. és 8. §§-ban meghatározott föltételeknek meg nem felel, a 4. § rendelkezéseivel ellenkezik, vagy ha az egyházi határozatok, ima- vagy tankönyvek oly rendelkezést vagy tant tartalmaznának, mely a vallásfelekezet tagjainak állampolgári kötelességük teljesítését tiltaná, vagy törvényben tiltott cselekményt rendelne: a törvényesen elismert vallásfelekezetté nyilvánítás a vallás- és közoktatásügyi miniszter által haladék nélkül visszavonandó.
19. § Az egyházi közgyűlés csak nyilvános lehet.
Az egyházi közgyűlésben csak a felekezet egyházi, vagyoni, oktatási, nevelési, jótékonysági s általában a vallásos és erkölcsi élet körébe tartozó ügyei tárgyaihatók.
A vallásfelekezet köteles a közgyűlésein hozott határozatait jegyzőkönyvbe iktatni, s e jegyzőkönyveket a vallás- és közoktatásügyi miniszternek, vagy az általa kijelölt polgári hatóságnak esetről esetre bemutatni.
20. § Az illetékes miniszternek joga van a vallásfelekezetek vagyonára, a náluk létező alapítványokra és vagyonkezelésükre a főfelügyeletet gyakorolni; különösen őrködni afölött, hogy az ily vagyont s alapítványokat el ne idegenítsék, ne csorbítsák, vagy azok a kezelés rosszasága miatt veszendőbe ne menjenek, és hogy valósággal egyházi s a törvényben megengedett oktatási, nevelési vagy jótékonysági célokra fordíttassanak, valamint hogy az alapítványokat az alapítók akarata értelmében használják fel.
A vallás- és közoktatásügyi miniszternek joga őrködni afölött is, hogy az egyházi önkormányzat gyakorlásánál a törvény rendelkezéseit megtartsák és hogy a jóváhagyott szervezeti vagy egyházközségi szabályzatban megállapított hatáskör korlátai között maradjanak.
21. § Az 1868:LIII. törvénycikk 1-8., valamint 19-21. §-aiban foglalt rendelkezések hatálya a törvényesen elismert vallásfelekezetekre is kiterjesztetik oly módosítással: hogy az idézett törvénycikk 3. §-ában említett bejelentések az illető egyházközség lelkésze vagy elöljárója előtt teendők, továbbá, hogy a 21. §-ban említett intézetekben levő egyének lelki szükségleteinek kielégítéséről ezek a felekezetek maguk gondoskodhatnak.
A törvényesen elismert vallásfelekezetek saját céljaikra külön temetőket rendezhetnek be, és tagjaik a községi temetőkben akadálytalanul temetkezhetnek.
22. § Az 1868. évi LIII. te. 1-8. szakaszaiban foglalt rendelkezéseknek, hatálya minden bevett vallásfelekezetre kiterjesztetik.
23. § Arra, ki a bevett vagy a törvényesen elismert vallásfelekezetek valamelyikéből kilépni, avagy azokon kívül állván, azok valamelyikébe belépni óhajt: az 1868:LIII. törvénycikk 1-5. és 7. §-ai nyernek alkalmazást azzal a módosítással, hogy az „áttérés" szó helyett „kilépés", illetőleg „belépés" értendő; továbbá, hogy az idézett törvénycikk 4. és 5. §-aiban említett bizonyítványok az illetékes elsőfokú közigazgatási hatóságnál mutatandók fel, amely annak az egyháznak illetékes lelkészét vagy elöljáróságát értesíti, melyből az illető kilépni, illetőleg melybe belépni óhajt.
Az elhagyott egyház elvei az abból kilépettre semmiben sem kötelezők.
24. § Aki valamely bevett vagy elismert vallásfelekezetből kilép, köteles a kilépés idejéig esedékessé vált egyházi tartozásait annak az egyháznak, melyből kilépett, megfizetni.
25. § A bevett vallásfelekezetek valamelyikéből kilépett mindaddig, míg valamely bevett vagy törvényesen elismert vallásfelekezethez nem csatlakozik:
a) köteles a kilépés idejét követő ötödik naptári év végéig esedékes rendes egyházi járulékokat annak az egyháznak szolgáltatni, melyből kilépett; a kilépés idejét követő öt év egyikében sem terhelhető azonban nagyobb járulékkal, mint amennyit a kilépés évében tartozott fizetni.
b) amennyiben a kilépett az 1868. évi XXXVIII. te. 35. §-ában megszabott 5%-ig terjedhető iskolai pótadóval, és az 1891:XV te. 18. §-ában megjelölt 3%-ig terjedhető óvodai pótadóval a község részéről vagy azért nem volna megróható, mert e községben községi iskola, illetőleg óvoda nincs, vagy azért, mert ily pótadót a községben ki nem vetettek: köteles az általa elhagyott felekezet részére fenntartott iskola vagy óvoda céljaira fizetett rendes évi hozzájárulási összeget a községi pénztárba évenként befizetni; mely összeget a község elsősorban az általa fenntartott vagy segélyezett, másodsorban egyéb, a községben levő népiskola, óvoda vagy menedékház céljaira fordítja:
c) köteles végre a kilépett az általa elhagyott felekezet iskolai vagy egyházi céljaira fizetett, illetőleg elvállalt rendkívüli, egyszer s mindenkorra vagy időre szóló járulékokat annak az időnek a tartamára vagy annak az összegnek az erejéig, a meddig azokat elvállalta, szintén a község pénztárába befizetni. Ezeket az összegeket a község az illető által elhagyott vallásfelekezet arra illetékes közegének szolgáltatja ki, az ily járulékok alól azonban az érdekelt hitfelekezettel való jogérvényes megegyezés útján megváltásnak lehet helye.
Az e § b) és c) pontjaiban megjelölt járulékok, ha a kilépettnek vagyoni viszonya változik, aránylagosan mérsékelhetők. Úgy e mérséklés, mint a járulékok összegének vagy azok értékének megállapítása kis-és nagyközségekben a szolgabírónak, rendezett tanácsú és törvényhatósági joggal bíró városokban pedig a városi tanácsnak feladata.
A megállapítással vagy mérsékléssel meg nem elégedő fél a közigazgatási bizottsághoz és innen a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez folyamodhat.
26. § A gyermekek, kinek akár mind a két, akár csak az egyik szülője a bevett, vagy a törvényesen elismert vallásfelekezetek egyikéhez sem tartozik, valamely bevett vagy törvényesen elismert vallást követnek, és abban nevelendők.
Ehhez képest az 1894:XXXII. t. cikk rendelkezései az ilyen gyermekek vallására nézve a következő 27-30 §-okban foglalt eltérésekkel alkalmazandók.
27. § A házasulandók az 1894:XXXII. t. cikk 1. §-a értelmében megegyezhetnek abban, hogy gyermekeik valamennyien az általuk megjelölt bármely bevett vagy törvényesen elismert vallást kövessék, illetőleg abban neveltessenek.
Ilyen megegyezés hiányában a bevett vagy törvényesen elismert vallásfelekezetek egyikéhez sem tartozó szülő jogosítva van megállapítani, hogy a nembeli gyermekei a bevett vagy törvényesen elismert vallások melyikében nevelendők.
Ha az illető szülő nem határoz, a másik szülő azonban valamely bevett vagy törvényesen elismert vallásfelekezethez tartozik: akkor az összes gyermekek ezen utóbbi szülő vallását követik, illetve abban neveltetnek.
Ha egyik szülő sem tartozik valamely bevett vagy törvényesen elismert vallásfelekezethez: a szülő helyett, ki a saját nembeli gyermekek vallása felöl nem határoz, a gyámhatóság határoz a rokonok meghallgatásával.
Az, hogy a gyermekek a jelen § 2., 3. és 4-ik bekezdésében körülírt esetekben mely vallásban neveltessenek, legkésőbb azok tanköteles korának elértéig állapítandó meg.
28. § Az oly házasság, melyben akár mind a két, akár csak az egyik fél a bevett vagy törvényesen elismert vallások egyikéhez sem tartozik, különböző vallású felek közti házasságnak tekintetik.
Az ily felek közt az előző § 1. bekezdésében említett megegyezéstől, illetőleg a 2. és 4. bekezdés szerint létrejött megállapítástól, valamint a 3. bekezdés szabályától eltérésnek később csak akkor van helye: ha az egyik vagy mindkét házasfélnek valamely bevett vagy törvényesen elismert vallásfelekezetbe való belépése által a házasság egyvallásúak házasságává válik, amely esetben az 1894:XXXII. t. cikk 3. és 4. §-ai megfelelően alkalmazandók.
29. § A 27. § 2. és 4. bekezdésében foglalt szabályok megfelelően alkalmazandók akkor is: ha a törvénytelen gyermek anyja, vagy az, aki lelencet vagy általában ismeretlen szülők gyermekét felfogadta, a bevett vagy törvényesen elismert vallásfelekezetek egyikéhez sem tartozik.
30. § Az 1868:LIII. t. cikk 13. és 15. §-ainak rendelkezései a bevett és törvényesen elismert vallásfelekezeteken kívül állókra is kiterjesztetnek.
31. § A hazában utazó vagy tartózkodó idegenek tarthatnak saját hitelveik szerint rendes, nyilvános isteni tiszteletet, amennyiben az a fennálló törvényekbe, az állam érdekeibe és a közerkölcsiségbe nem ütközik, és az illető rendőri hatóságnak eleve bejelentetik.
Ha állandó természet lelkészi állást is tartanának fenn, az alkalmazott egyén a törvényhatóság első tisztviselőjének bejelentendő.
32. § A törvényesen elismert vallásfelekezet tagjainak, és a bevett vagy törvényesen elismert felekezeteken kívül állók polgári úton kezelendő anyakönyvi ügyei iránt, míg az állami anyakönyvek vezetéséről szóló törvény életbe lép, a belügyi és a vallás- és közoktatásügyi miniszterek rendeleti úton intézkednek.
33. § A minisztérium felhatalmaztatik, hogy a jelen törvényt Fiume városában és területén rendelettel hatályba léptesse.
34. § A jelen törvény végrehajtásával a vallás- és közoktatásügyi, a belügyi és az igazságügyi miniszterek bízatnak meg.
Magyar Törvénytár, 1894-1895. évi törvénycikkek. Franklin Társulat, Budapest, 1897. 306-315. o.
Az egyházpolitikai küzdelmek eredményeként születtek meg a következő törvények: a házassági jogról (1849:XXXI. te); a törvényesen bevett keresztyén vallásfelekezetek viszonosságáról (1868:LIII. te); a gyermekek vallásáról (1894:XXXII. te); és a vallás szabad gyakorlatáról (1895:XLIII. te). Ezek a liberális szellemű törvények a nemzetiségek számára is kedvező jogokat biztosítottak, a zsidó vallás esetében a teljes befogadást hozták; a szabad vallásgyakorlat pedig a nemzetiségi egyházak erősödését is jelenthette, s ezzel összefüggésben megvolt a maguk jelentősége a nemzetiségek szélesebb értelemben vett története szempontjából is.
* Ezt a paragrafust a római katolikus egyházra nem alkalmazták.
1. § Minden községnek csak egy hivatalos neve lehet.
2. § Többféle elnevezéssel bíró községek hivatalos nevének kijelölése, azonos elnevezésű községeknek előnéwel vagy új névvel ellátása, újonnan alakuló községek elnevezése és a községek nevének megváltoztatása, nemkülönben a hivatalos községnevek helyes írásának megállapítása a m. kir. belügyminiszter hatáskörébe tartozik.
A belügyminiszter e jogát, az illető községek és a törvényhatósági közgyűlés meghallgatásával, a jelen törvény 1. §-a, valamint az általános országos érdekek által megszabott korlátok között, az érdekelt községek óhajának lehető figyelembevételével gyakorolja.
3. § A községek külterületén fekvő telepek, puszták, havasok, továbbá egyéb jelentékenyebb lakott helyek, amennyiben külön elnevezéssel még nem bírnának, ilyennel ellátandók.
Az elnevezés felett, a tulajdonos vagy a tulajdonosok egyenes állami adó alapján számított többségének megállapodása alapján, a községi törvény szerint illetékes község képviselőtestülete határoz; mely határozat jóváhagyás végett elsősorban a törvényhatósági közgyűléshez, végleges döntés végett pedig a belügyminiszterhez terjesztendő fel.
4. § A község- és egyéb helyneveknek, valamint az azokban beálló változásoknak nyilvántartása céljából a m. kir. központi statisztikai hivatal állandó országos törzskönyvet vezet, amely egy evégből alakítandó „Országos községi törzskönyv-bizottság" szakszerű támogatása, felügyelete és ellenőrzése alatt áll.
E bizottság feladata továbbá javaslatot tenni:
Az országos községi törzskönyv-bizottság elnöke a m. kir. központi statisztikai hivatal igazgatója, helyettes elnöke e hivatal aligazgatója.
A bizottság szervezetét és ügyviteli szabályzatát a belügyminiszter a minisztertanács hozzájárulásával rendeletileg állapítja meg.
5. § Állami, törvényhatósági és községi, valamint egyéb hivatalos iratokban, községi pecséteken, bélyegzőkön és jelzőtáblákon, továbbá az állam, a törvényhatóságok és községek közvetlen rendelkezése alatt álló intézetek és üzemek ügykezelésében, a nyilvánossági joggal bíró iskolákban használt tankönyvekben és térképeken, úgyszintén ezeknek az iskoláknak nyilvánosság elé kerülő nyomtatványain, valamint pecsétjein és bélyegzőin, végül a közjegyzői iratokban - tekintet nélkül arra, hogy a felsorolt iratok, tankönyvek, nyomtatványok, pecsétek, bélyegzők stb. az állam hivatalos nyelvén vagy más nyelven vannak-e szerkesztve - kizárólag a község hivatalos neve használandó azon írásmód szerint, amint az az országos községi törzskönyvben vezettetik.
A nyilvánossági joggal bíró iskolákban használt tankönyvekben és ezen iskoláknak a nyilvánosság elé kerülő nyomtatványain a hivatalos név mellett az ettől eltérő történeti vagy közhasználatú elnevezésnek magyarázólag való feltüntetése nem esik a szakasz rendelkezése alá.
Törvényszéki cégbejegyzések szövegében, kormányhatósági jóváhagyást vagy láttamozást igénylő okmányokban és egyéb iratokban, valamint a közhitelességgel és hivatalos jelleggel bíró minden más viszonylatban is kötelező ugyan a községek hivatalos nevének használata, de emellett az ettől eltérő elnevezés zárójelben feltüntethető.
6. § Jelen törvény végrehajtásával a minisztérium bízatik meg.
1898. február 15. Magyar Törvénytár, 1898. évi törvénycikkek. Budapest, 1899.19-21. o.
1896-ban Perczel Dezső belügyminiszter vegyesbizottságot létesített a község- és egyéb helynevek törzskönyvének összeállítására. Feltételezhető, hogy e bizottság helyzetfelmérése nyomán született törvényjavaslat a község- és helynevek szabályozására. A belügyminiszter a törvényjavaslat benyújtását az 1898. november 8-i keltezésű indoklásban a következő okokkal magyarázta: több mint 2000 községnek olyan neve van, amely azonos egy másik község nevével. Még nagyobb számú községnek pedig több neve is van, s minthogy egyik sem hivatalos elnevezés, vegyesen használják őket. A bonyodalmakat fokozza a nevek helyesírásának bizonytalansága. Mindez a postai szolgáltatásoknál és a vasútnál sok gondot okoz, téves továbbításhoz, késedelmes kézbesítéshez vezet. Honvédelmi szempontból gondokat okozhatnak mozgósítás esetén a téves címzések. A helységnevek rendezetlensége problémákat okozhat az üzleti életben és a magánérintkezésben is.
Az eszményi állapot az - folytatódik az indoklás gondolatmenete -, hogy minden községnek csak egy és kizárólagos hivatalos neve legyen, több községnek ne lehessen ugyanaz az elnevezése. Ez indokolja, hogy a „község nevének megállapítása tekintetében az elhatározás joga, amely eddig nem ugyan törvény alapján, hanem a fennálló gyakorlat szerint a község jogkörébe tartozott, a központi kormányhatalom hatáskörébe utaltassák át, amely egyedül képes a kitűzött eszmét a községnevek rendezésével kapcsolatos minden egyéb általános szempontot szem előtt tartva, egységes elvek szerint megvalósítani". A belügyminiszter szerint ezt a feladatot maguk a községek nem tudnák megoldani, s „a jogi, illetőleg elméleti szempont is indokolja, hogy a községek nevének ügye, amely... közérdekű ügy, az önkormányzati jogkörből kivonassák, s mint országos ügy a központi kormányhatóságra bízassák". A telepek, puszták, havasok stb. nevének meghatározásánál a törvényjavaslat kidolgozói nem láttak országos szempontokat fennforogni, ezért a névadást a községek hatáskörébe utalták, a kormány csak a legfelső jóváhagyás jogát tartotta fenn magának.
A törzskönyvet felügyelő bizottság felállítását azzal támasztotta alá az indoklás, hogy a kormány a helységnevek rendezését a történeti szempontok és a gyakorlati érdekek lehető figyelembevételével mind szakszerűbben intézhesse. (E bizottságba - a minisztériumi képviselőkön kívül - a Magyar Tudományos Akadémia, a Magyar Történelmi Társulat és a Magyar Földrajzi Társaság is delegálhatott egy-egy tagot. Név szerinti összetételét, valamint a törzskönyv-bizottság szervezeti és ügyviteli szabályzatát 1. Budapesti Közlöny, 1898.282. sz.) Az 5. § - a törvényjavaslat politikai szempontból legkényesebb szakasza - az indokolás szerint azt célozta, hogy „a közhitelességgel megállapítandó neveknek kizárólagos közhasználatba való átmenetele minél rövidebb idő alatt történjék ugyan meg, de viszont az átmeneti idő alatt a magánérdekek is kellő kíméletben részesüljenek. Ezért tehát a törvényjavaslat a hivatalos jellegű községneveknek kizárólagos használatát csak a hivatalos életben rendeli el kötelezően, beleértve természetesen a katonai ügyeket, s a törvényhatósági és községi összes ügykezelést is, továbbá a közjegyzői iratokban... Ellenben a taxatíve fel nem sorolt egyéb esetekben és viszonylatokban a törvényjavaslat a hivatalos név mellett az ettől eltérő és netalán használatban levő nevek alkalmazását is megengedi akképpen, hogy a nem hivatalos név a hivatalos név mellett zárjelbe foglalva lesz kitüntethető,... a tulajdonképpeni magán- és társadalmi életben az eddigi nevek használata egyáltalán semminemű törvényes korlátozás alá esni nem fog". (Az 1896-1901. évi Képviselőházi Iratok. IX. k. 299-301. o. Közli: Kemény G. Gábor: Iratok a nemzetiségi kérdés történetéhez Magyarországon a dualizmus korában. II. k. Tankönyvkiadó, Budapest, 1956. 629-631. o.)
A törvényjavaslat képviselőházi vitája 1897. december 6-án kezdődött a közigazgatási bizottság előadójának beszédével. Ebből világosabban kiderülnek a javaslat mögött álló olyan politikai szándékok is, amelyek magában a törvénytervezetben és indoklásában homályban maradtak. Eszmei követelménynek minősítette „a magyar nemzet történetének követelményeit", „amelyek oda törekszenek, hogy helyneveinkben megoltalmazzuk a nemzeteknek néha verőfényes, néha zivataros múltját. Ezen érdekekhez sorakozik a magyar nyelv etimológiája, mert helyneveinkben a magyar nyelvnek talán több őseleme van, mint amennyit legrégibb nyelvemlékünk, a Halotti beszéd tartalmaz. De meg kell hogy említsem azon követelményt is, mely az egységes nemzeti eszme megnyilatkozását látja a javaslatban". Majd kijelentette: „Mi nem kívánunk egyebet, mint azt, hogy ott, ahol történelmi név van, azt rekonstruáljuk, és ott, ahol egy későbbi telepítmény egy új, esetleg idegen ajkú községet alapítva, annak új nevet adott, ahol azelőtt egy régi magyar község állott fenn, reaktiváljuk annak [a] feledésbe merült régi magyar községnek nevét." Ezek után a nemzetiségi képviselőkre nem hathatott meggyőzően annak hangoztatása, hogy „ez a törvényjavaslat egyáltalán nem alkalmas arra, hogy azzal mi bármily csekély mértékben is magyarosítsunk (Mozgás és felkiáltások a szélső baloldalon: Miért nem? Arra kell törekednünk!), vagy pedig, hogy ezáltal a nemzeti asszimilációt egy nagy, hatalmas lépéssel előbbre vigyük". (Képviselőházi Napló 1896-1901. X. k. Budapest, 1898. 220-223. o.)
A december 10-én a képviselőház, 17-én a felsőház által elfogadott, végül február 15-én a király által szentesített törvény ellen a nemzetiségek élesen felléptek. Egyértelműen a magyarosítás újabb lépéseként értékelték. Rámutattak, hogy a helységek hivatalos elnevezésén a magyar elnevezést kell érteni. Szokatlanul hevesen tiltakoztak a viszonylag lojálisnak számító szászok a parlamentben és azon kívül is, de a románok, a szerbek és a szlovákok is felemelték a szavukat ellene a sajtóban, értekezleteken (a népgyűléseket a hatóságok betiltották), nyilatkozatok megfogalmazásával és küldöttségek menesztésével. Különösen az 5. § ellen keltek ki élesen. (Részletesebben lásd erről: Kemény G. Gábor: i. m. II. k. 633-655. o.). E paragrafusban történt is annyi változás a beterjesztett javaslathoz képest, hogy Pulszky Ágost indítványára engedményként belekerült a 2. bekezdés, amely lehetővé tette, hogy az iskolai tankönyvekben és nyomtatványokban a hivatalos helységnév mellett zárójelben feltüntessék a tőle eltérő nevet is. A nemzetiségek heves tiltakozása közrejátszhatott abban, hogy a kormányzat nem sietett a végrehajtási utasítás kiadásával, elhúzódott a törvény érvényesítése, amely ellen a nemzetiségek még hosszú évek múlva is felléptek. Ettől függetlenül a törvény évtizedeken át, a két világháború közötti időszakban is hatályban „maradt".
A magyar nyelv kötelező tanítását a népoktatási tanintézetekben elrendelő 1879. évi XVIII. törvénycikk immár 23 év óta van életben.
A törvény bevezető része ezen törvény világos célját abban jelöli meg, hogy a népoktatási tanintézetek minden állampolgárnak kellő módot nyújtsanak arra, hogy ezek a magyar nyelvet mint az állam nyelvét elsajátítsák.
A rendelkezésemre álló adatok és tapasztalatok engem arról győztek meg, hogy a törvény úgy, miként annak szava és szelleme is követeli, a kívánt eredményt máig sem biztosította.
Állásomból kifolyó kötelességemnek tartom a szentesített törvény rendelkezéseinek az összes nem magyar tannyelvű népoktatási tanintézetekben teljes szigorral érvényt szerezni; mégpedig nem csak azért, hogy a már régen érvényben levő törvényt a maga teljességében végrehajtsam, hanem hazánk nem magyar ajkú lakosságának jól felfogott érdekében módot akarok annak nyújtani, hogy a magyar nyelvnek mint államnyelvnek birtokában legyenek és az ezzel járó előnyökben az iskolák hibái miatt hátrányt ne szenvedjenek.
Evégből a királyi tanfelügyelőségnek elengedhetetlen és a legfontosabb kötelességévé teszem, hogy a tankerületében levő összes nem magyar tannyelvű népiskolákat rendre és alaposan vizsgálja meg és ezen iskolalátogatások alkalmával a következőkre terjessze ki gondos és lelkiismeretes figyelmét:
a) A tanító bírja-e a magyar nyelvet szóban és írásban teljesen és oktatóképességgel? Ha a tanító nem beszél, vagy csak annyira fogyatékosán beszél magyarul, hogy ilyen készültsége mellett lehetetlen a magyar nyelv kötelezett oktatását sikeresen ellátnia, az illető tanító okmányai alapján állapítsa meg a királyi tanfelügyelőség, mikor és hol nyerte a tanító képesítését? Az erre vonatkozó, teljesen hitelt érdemlő adatokat vezesse be a kir. tanfelügyelőség a múlt évi 12 955. szám alatt elrendelt iskolalátogatási jegyzőkönyvbe.
b) A szóban forgó törvény 4. §-a szerint a magyar nyelv az összes bárminemű nyilvános népiskolákban a köteles tantárgyak közé felveendő. A magyar nyelv ezen köteles tanítását a községi népiskolákban a közoktatásügyi miniszter külön rendeletben szabályozza.*
Hivatali elődöm 1879. évi 17284. szám alatt kelt rendeletével a nem magyar tannyelvű népiskolák tantervét megállapítván, ugyanakkor elrendelte, hogy az egy tanítóval bíró (osztatlan) népiskolában a beszéd és értelemgyakorlatokra és ezzel kapcsolatban a magyar beszéd tanítására heti 9 óra, az anya- és magyar nyelven való írás és olvasás tanítására heti 8 óra fordítandó. Ugyanezen tantárgyakra a két tanítóval bíró iskolákban 15, illetve 13; a három tanítóval bíró iskolákban 17, illetve 19; a négy tanítóval bíró iskolákban 20, illetve 25; az öt tanítóval bíró iskolákban 18, illetve 24 és végre a hat tanítóval bíró iskolákban 18, illetve 24 óra fordítandó hetenkint.
Ezen heti óraszámok fele múlhatatlanul a magyar beszéd és a magyar írás, olvasás tanítására fordítandó, mert csakis így biztosítható azon cél, amelyet a törvény bevezető részében kijelöl, hogy ti. minden magyar anyanyelvű állampolgár elsajátíthassa a népiskolákban az állam nyelvét, [sic!]**
A népiskola második osztályától kezdve a számtanítás segítségével is gyakorolandó a magyar nyelv. -A hazai földrajz, történelem és alkotmánytan tanításával a magyar beszéd igénybevétele módot nyújt a tanítónak a gyermek szívében a hazafias érzület felkeltésére és ápolására, amit különben az egész népiskolai oktatás és nevelésnél kimagasló célként kell a tanítónak munkálnia.
A törvény idézett szakasza szerint ezen tantervben megállapított óraszámot népiskolai tantervük megállapításánál az összes felekezeti és egyéb iskolai hatóságok is kötelesek megtartani. Természetes, hogy a tantervben a magyar nyelv tanításánál kitűzött cél az összes nem magyar tannyelvű, tehát a hitfelekezeti népiskolákra nézve is kötelező, mert a törvény által megkívánt taneredmény minden jellegű iskolára nézve csak ugyanaz lehet.
A királyi tanfelügyelőség tehát a nem magyar tannyelvű népiskolákban a magyar nyelvtanítás eredményét a fentebb részletezett törvényes rendelkezéseknek lelkiismeretes szem előtt tartásával szakszerűen és alaposan vizsgálja meg. Itt különösen hangsúlyozom, hogy a népiskolai magyar nyelvtanítás egyedüli és főcélja, hogy a nem magyar anyanyelvű gyermek a magyar beszédet annyira elsajátítsa, hogy ezen nyelven s az ő életviszonyainak megfelelően gondolatait magyarul érthetően ki tudja fejezni, továbbá tudjon magyarul folyékonyán olvasni és helyesen írni. Azt is hangsúlyozom, hogy ilyen iskolákban a magyar nyelvtan tanítását csupán a magyar írás alapjául szolgáló minimális tudnivalókra kell szorítani.
Ezen cél szem előtt tartásával vizsgálja a királyi tanfelügyelőség a nem magyar tannyelvű népiskolákat és szerezzen meggyőződést arról, vajon ezen tanításra a miniszteri tantervben megállapított heti óraszám megtartatik-e?
Ha a királyi tanfelügyelőség a tanítási eredményt nem találja kielégítőnek, kutassa ennek okát.
Ha a tanítás sikertelen volta p. o. a rendetlen iskolázásban, vagy a szükséges taneszközök hiányában rejlik, ezen törvényellenes állapotok megszüntetése iránt a községi elöljáróság és iskolaszéknél nyomban intézkedjék. Ha azonban a sikertelen tanítás okát akár a tanító mulasztásában, akár pedig más körülményben találja a királyi tanfelügyelőség, a legkomolyabban figyelmeztesse a mulasztókat törvényes kötelességük lelkiismeretes teljesítésére. Úgy tapasztalatait, mint tett intézkedéseit a királyi tanfelügyelőség az iskolalátogatási jegyzőkönyvbe vezesse be.
Mindazon nem magyar tannyelvű népiskolák látogatásáról a fennebbi a) és b) pont szem előtt tartásával felvett s az illető iskolaszéki elnökök által is aláírt jegyzőkönyveket, amelyekben a magyar nyelvtanítás a törvényes kívánalmaknak meg nem felelő, a királyi tanfelügyelőség minden év december hó végén és június hó végén külön indokolt jelentésével ide terjessze fel, hogy ezek alapján a szükséges intézkedéseket az illető iskolai főhatóságnál megtehessem.
Ez alkalommal ismételve elrendelem, hogy az iskolalátogatásokat a királyi tanfelügyelő és segédtanfelügyelő felváltva és a szorgalomidő egész tartama alatt végezzék.
Amennyiben a királyi tanfelügyelőség rendelkezésére bocsátott utazási átalány a tanév folyamán a múlt évi 12 955. számú körrendelettel megállapított szabályzat szerint teljesen igénybe vétetett volna, tegyen a kir. tanfelügyelőség azonnal indokolt felterjesztést a még szükséges útiköltség engedélyezése iránt.
Fennebbi rendelkezésem felől egyidejűleg a közigazgatási bizottságokat és az egyházmegyei főhatóságokat is értesítettem, felhíván őket, hogy a magyar nyelv tanításáról szóló törvény sikeres végrehajtása iránt a maguk hatáskörében szükséges intézkedéseket tegyék meg.
Budapesten, 1902. évi június hó 5-én.
Wlassics Gyula s. k.
A magyar nyelv kötelező tanítását a népoktatási tanintézetekben elrendelő 1879. évi XVIII. törvénycikk szigorú végrehajtása tárgyában a királyi tanfelügyelőkhöz egyidejűleg intézett körrendeletemet tudomás végett oly felhívással küldöm meg a közigazgatási bizottságnak, hogy a királyi tanfelügyelőt ezen nagyfontosságú teendőjében hatékonyan támogatni szíveskedjék és minden olyan esetben, amidőn a közigazgatási bizottság a kir. tanfelügyelő jelentéséből értesül, hogy valamely nem magyar tannyelvű népiskolában a magyar nyelvtanítás sikertelen volta a rendetlen iskolázásban, vagy pedig a szükséges tankönyvek és taneszközök hiányában keresendő, az 1876. évi VI. törvénycikk 30. §-a alapján a közigazgatási bizottság az illető járási közegeket ezen akadályok sürgős megszüntetése iránt a legerélyesebben utasítsa.
Végre arra is felhívom a közigazgatási bizottságot, hogy a kormányhoz intézendő féléves jelentéseiben a magyar nyelvtanítás ügyét mindenkor kimerítően tárgyalja.
Budapesten, 1902. évi június hó 5-én.
Wlassics Gyula s. k.
A magyar nyelv kötelező tanítását a népoktatási tanintézetekben elrendelő 1879. évi XVIII. törvénycikk szigorú végrehajtása tárgyában a királyi tanfelügyelőkhöz egyidejűleg intézett körrendeletemet tudomás végett van szerencsém a főtiszt, egyházmegyei fö'hatóságnak oly felkéréssel megküldeni, hogy a kormányzata alatt álló iskolai helyi hatóságokat és tanítókat (tanítónőket) a szóban forgó törvény rendelkezéseinek és ez alapon kiadott kormányrendeleteknek lelkiismeretes megtartására nyomatékosan felhívni méltóztassék.
Különösen súlyt helyezek arra, hogy a magyar beszédírás és olvasás tanítására a miniszteri tantervben kitűzött heti óraszám minden nem magyar tannyelvű népiskolában jellegkülönbség nélkül csonkítat-lanul megtartassék, és hogy az ugyanott kitűzött cél eléressék, vagyis hogy a nem magyar anyanyelvű gyermek a magyar beszédet annyira elsajátítsa, hogy ezen nyelven s az ő életviszonyainak megfelelően gondolatait magyarul érthetően ki tudja fejezni, továbbá tudjon magyarul folyékonyán olvasni és helyesen írni.
Ezen alkalomból van szerencsém a főtiszt, egyházmegyei főhatóság nagybecsű figyelmébe a legnyomatékosabban ajánlani hivatali elődömnek 1885. évi május hó 28-án 20301. szám alatt kelt körrendeletét olyan kijelentéssel, hogy nem csak a szentesített törvény iránt való köteles tiszteletből, de hazánk nem magyar ajkú lakosságának jól felfogott érdekében is el vagyok határozva, hogy az immár 23 év óta életben levő nagyfontosságú törvényt szigorúan végrehajtom.
De viszont azon reményemet is kifejezem, hogy amidőn a tanítói állás csekély javadalmazásában keresendő a magyar nyelvtanítás sikertelenségének az oka, az 1893. évi XXVI. törvénycikk 16. §-a alapján készséggel adja a törvényhozás rendelkezésemre a tanítói fizetésnek 800 koronára való kiegészítésére, s a tanítók korpótlékára szükséges összeget.
Budapesten, 1902. évi június hó 5-én.
Wlassics Gyula s. k.
Magyarországi Rendeletek Tára, 1902. Budapest, 1902. 719-724. o.
Az 1879. évi XVIII. te. végrehajtása igen vontatottan haladt előre, sőt megrekedt. Számos VKM rendelet próbálta előmozdítani a végrehajtást már az 1880-as évek első felében - sikertelenül. (Lásd e kötetben a 19. számú dokumentum jegyzetét.) Ezek sorába illeszkedik Wlassics Gyula miniszter 1902-es kísérlete három körrendeletével, illetve átiratával.
1. § Minden szülő (gyám, vagy gazda) köteles gyermekét (gyámoltját, cselédjét hatodik évének betöltésétől tizenkettedik éve betöltéséig, tehát hat éven át a nyilvános elemi népiskola mindennapi, tizenkettedik évének betöltésétől tizenötödik éve betöltéséig, három éven át pedig az elemi népiskola ismétlő-tanfolyamába rendesen járatni.
2. § Ez alól a kötelesség alól csak azon esetben mentheti fel a községi
elöljáróság a tanköteles gyermeket, ha az vagy a háznál részesül a törvénynek megfelelő magánoktatásban, vagy pedig valamely más, nyilvános iskolába jár; vagy ha a község belterületén kívül és az iskolától legalább 3 kilométer távolságban lakik, ahonnét az iskolába való járás a gyermek egészségét, vagy biztonságát veszélyeztetheti.
3. § Azt a tanköteles gyermeket, aki az elemi népiskola mindennapi tanfolyamának elvégzése után sem sajátította el az elemi népoktatás feladatául kitűzött legszükségesebb tudnivalókat, szülője (gyámja, vagy gazdája) a hat éven túl még egy évig köteles az elemi népiskola mindennapi tanfolyamába járatni. Ennek szükségét az iskolai igazgató (osztálytanító) véleményes javaslatára az iskolai helyi hatóság (iskolaszék, gondnokság) állapítja meg. A közigazgatási bizottság a kir. tanfelügyelő jelentése alapján az egy évi továbbiskolázást elrendelheti.
4. § Az a szülő, vagy gyám, aki tanköteles korban levő gyermekét otthon, magánúton taníttatja, köteles ezt a községi elöljáróságnál minden tanév kezdetén bejelenteni és a növendékkel valamelyik nyilvános elemi népiskolában évenként vizsgálatot tétetni. A kir. tanfelügyelő két, legfeljebb három évről összevont vizsgálat letevésére engedélyt adhat.
5. § A testileg, vagy szellemileg gyenge tanköteles gyermeket a hatósági orvos bizonyítványa alapján a községi elöljáróság (Budapesten a kerületi elöljáró) az iskolai helyi hatóság (iskolaszék, gondnokság) meghallgatásával rövidebb vagy hosszabb időre felmentheti az iskolába járás kötelezettsége alól.
Ragályos, undort keltő, vagy elmebetegségben szenvedők, továbbá a tanulásra nem képes tompa el-méjű gyermekek a nyilvános népiskolákba nem járhatnak.
Ha a fogyatékos érzékű és értelmű 6-15 éves korban levő gyermekek oktatására helyben szakiskola van, az ilyen gyermekeket kötelesek azok szülei (gyámjai) szakiskolába járatni.
6. § Az iskolamulasztások eseteiben követendő eljárást a vallás- és közoktatási miniszter rendelettel szabályozza, amely szabályzat minden iskolára nézve, jellegkülönbség nélkül, kötelező.
7. § Zugiskolát létesíteni, fenntartani, zugiskolában tanítani, vagy a tanköteleseket zugiskolába járatni tilos.
Zugiskolának tekintendő mindazon tan- és nevelőintézet, amelyben több tanköteles gyermek a népiskolai tantárgyakra együttesen taníttatik anélkül, hogy az ilyen iskola fenntartója külön egyházi (hit-), vagy polgári község, avagy jóváhagyott alapszabályok mellett iskolai célokra alakult társulat (egylet) volna, vagy, hogy a fenntartó magánegyénnek ily intézet fenntartására az 1868:XXXVIII. te. 16-20. §§-ai értelmében jogosultsága lenne.
Zugiskolának tekintendő továbbá az oly vallásiskola is, amely nem az illető hitközség felügyelete alatt állt: amely nem bír e célra berendezett és a közegészségügyi követelményeknek is megfelelő külön helyiséggel; amelynek tanítója nem magyar állampolgár, és amelyben a vallás oktatásán kívül, amelyre a nyilvános elemi népiskola tanítási idején kívül naponként legfeljebb összesen csak 2 óra fordítható, világi tantárgyak is taníttatnak. A külön vallásiskolába 8 éven alul levő gyermekek egyáltalán nem járhatnak.
A zugiskolát az illetékes járási főszolgabíró (rendezett tanácsú és törvényhatósági joggal felruházott városokban polgármester, Budapesten kerületi elöljáró) megelőző vizsgálat alapján bezáratni és növendékeit a törvénynek megfelelő iskolába való járásra utasítani köteles.
8. § Az oly szülőt, gyámot vagy gazdát, ki a gondjaira bízott tanköteles gyermeket az elemi népiskola mindennapi vagy ismétlő tanfolyamába nem járatja, a községi elöljáróság írásban meginti, s ha ez nem jár eredménnyel, ellene első ízben 1 korona, második ízben 2 korona bírságot alkalmaz.
9. § Az a szülő, gyám vagy gazda, ki a gondjaira bízott tanköteles gyermeket az elemi népiskola mindennapi vagy ismétlő tanfolyamába a 8. §-ban említett bírság kétszeri alkalmazása után sem járatja, úgyszintén az, aki tankötelest zugiskolába járat, kihágást követ el és 60 koronáig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő.
Kihágást követ el és 20-tól 100 koronáig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő az, aki zugiskolát létesít, fenntart, vagy zugiskolában tanít.
10. § A 9. és 91. §-okban megállapított kihágások esetén az eljárás a közigazgatási hatóságok hatáskörébe tartozik. (1901:XX. te. 13-16. §§)
A 9. § első és második bekezdésében megállapított kihágási esetekben a feljelentés kis- és nagyközségekben a községi bíró előtt is megtehető, s ez esetben az 1901:XX. te. 14. §-ának rendelkezéseit kell alkalmazni.
A hatóságnak joga van a 9. § első bekezdése esetében a pénzbüntetést behajthatatlanság esetén akként átváltoztatni, hogy elzárás helyett a büntetés közmunka teljesítése által is leróható legyen. Ez esetben egy napig terjedő elzárás helyett egy napi közmunka teljesítendő.
Ha az elítélt az első felszólítás után 24 óra alatt a közmunka teljesítését meg nem kezdi, az elzárás alkalmazandó. Amennyiben az elítélt a kiszabott egész közmunkát egyfolytában le nem szolgálja, az ítéletben kiszabott elzárás aránylagos alkalmazásának van helye.
11. § Az elemi népiskola két, egymáshoz szervesen kapcsolódó tagozatból áll: a hat éven át tartó mindennapi, és a három éven át tartó ismétlő tanfolyamból.
12. § Az elemi népiskola hat éves, mindennapi tanfolyamában az évi szorgalomidő, bármilyen jellegű népiskolánál, kis- és nagyközségekben legalább 8, városokban legalább 9 hónapig tart.
A több elemi népiskolával bíró községekben az iskolai szorgalomidő valamennyi iskolában ugyanegy időben kezdendő meg. Ilyen községekben a szorgalomidő kezdetét a községi elöljáróság az iskolai helyi hatóságokkal egyetértőleg állapítja meg. Az e tekintetben felmerülő vitás kérdésekben a közigazgatási bizottság dönt.
Földmíveléssel foglalkozó községekben az iskolai helyi hatóság a községi elöljárósággal egyetértőleg a tanítást úgy rendezheti, hogy a 10 évnél idősebb gyermekek tanítása a legszorgosabb munkaidőben vagy a reggeli órákra, vagy a hétnek két napjára vonassák össze.
13. § Az elemi népiskolákban jellegkülönbség nélkül (1868:XXXVIII. te. 9. és 10. §§) a következő tantárgyak tanítandók:
14. § Az állami elemi népiskolákban minden köteles tantárgy magyar nyelven, az iskola helyiségeiben, nyilvánosan tanítandó; a hit- és erkölcstan tanításával azonban a magyar tanítási nyelv mellett az illető egyházi főhatóság kívánatára tannyelvül a gyermek anyanyelve is használható.
A nem állami elemi népiskolák mindennapi tanfolyamának tanítási nyelvét az iskolafenntartók állapítják meg, ha azonban valamelyik nem magyar tannyelvű elemi népiskolában a beiratkozott növendékek összes létszámának 20%-a magyar anyanyelvű, vagy ha az összes növendékek között legalább 20 magyar anyanyelvű van, a magyar nyelv is mint tannyelv használandó.
Amennyiben az iskolafenntartó az általa megállapított tannyelvet megváltoztatni kívánná, ehhez a vallás- és közoktatásügyi miniszter jóváhagyása szükséges.
Az összes elemi népiskolák ismétlő tanfolyamában a tanítás nyelve kizárólag magyar.
Az olyan elemi népiskolák mindennapi tanfolyamában, amelyekben magyar a tanítás nyelve, és amelyekbe magyarul nem beszélő növendékek is járnak, ezeknek anyanyelvi oktatása felől az iskolafenntartók a lehetőséghez képest gondoskodnak.
15. § A magyar nyelv kötelező tanításáról szóló 1879. évi XVIII. te. 4. §-ának rendelkezése mindazon elemi népiskolákban, amelyekben a tanítás nyelve nem magyar, olyan mértékben valósítandó meg, hogy a nem magyar anyanyelvű gyermek az elemi népiskola mindennapi hatéves tanfolyama alatt a magyar nyelvet annyira elsajátítsa, hogy az ő életviszonyainak megfelelően gondolatait magyarul helyesen ki tudja fejezni, továbbá tudjon magyarul folyékonyán olvasni, írni és számolni.
16. § A magyar nyelv tanítására vonatkozó tantervet a vallás- és közoktatási miniszter állapítja meg. Ezt a tantervet és a benne megállapított heti óraszámot az összes elemi népiskolák jellegkülönbség nélkül végrehajtani kötelesek.
17. § Az állam, vagy község által fenntartott elemi népiskolák tantervét a vallás- és közoktatásügyi miniszter állapítja meg.
A hitfelekezetek által fenntartott elemi népiskoláknál az ezen törvény 13. §-ában felsorolt kötelezett tantárgyakban úgy a mindennapi, mint az ismétlő tanfolyam alatt elérendő végcélt és a tanítandó ismeretek mértékét, a tanrendszert, tantervet és tankönyveket az illető felekezeti főhatóság oly módon állapítja meg, hogy a hitfelekezeti elemi népiskolákban elérendő tanítási cél sem lehet kisebb, mint az, amelyet a közoktatási miniszter az állam, község, társulat és magánegyének által fenntartott elemi népiskolákra nézve kötelezőleg megállapít. A felekezeti főhatóság az általa megállapított tantervet a vallás- és közoktatásügyi miniszternek előzetesen bemutatni köteles.
18. § A nem hitfelekezeti jellegű összes elemi népiskolákban csak a vallás- és közoktatásügyi miniszter által engedélyezett tankönyvek és taneszközök használhatók.
A vallás- és közoktatásügyi miniszter a felekezeti főhatóságoktól a hitfelekezeti népiskolákban használt tankönyveket és taneszközöket beköveteli és azokat megbíráltatja abból a szempontból, hogy nem foglalnak-e magukban állam- vagy törvényellenes tételeket, vagy olyanokat, amelyek a gyermekben a magyar haza, vagy a nemzet más tagjai iránt gyűlölködést szítanak.
Ha valamely népiskolában használt tan- vagy vezérkönyv, vagy taneszköz - ideértve az iskolai, vagy ifjúsági könyvtárban levő műveket is - ilyen tanokat foglal magában, a vallás- és közoktatásügyi miniszter annak használatát eltiltja.
Az eltiltott tankönyv, vagy taneszköz használása, vagy használtatása fegyelmi és büntető megtorlás alá esik. (49. § b/ pont, 1879:XL. tcikk 38. §-a.)
19. § Az elemi népiskola egy-egy tantermébe csak annyi növendék vehető fel, amennyit a tanterem az 1868:XXXVIII. te. 27. és 28. §§-aiban megszabott méret szerint befogadhat. Egy tanító azonban 80 mindennapi (6-12 éves) növendéknél többet rendszerint nem taníthat.
Ahol a növendékek létszáma a 80-at, illetőleg a tanterem törvényes méreteit (egy-egy tanulóra legalább 1 négyzetméter alapterület) túlhaladja és az iskolafenntartó anyagi helyzete miatt ezek számára új osztályokat felállítani nem képes, a vallás- és közoktatásügyi miniszter csak oly esetben adhat ideiglenesen engedélyt a nagyobb népességű osztály tanítására, ha helyben más jellegű olyan iskola nincs, amely a törvényes létszámon felül levő növendékeket az 1868:XXXVIII. te. 27. §-a alapján befogadhatja.
Minden szülő (gyám) csak azon iskola fenntartási költségeihez köteles felvételi és tandíjjal hozzájárulni, amely iskolába gyermeke tényleg jár.
20. § Az elemi népiskola mindennapi, hatéves tanfolyamát kellő sikerrel végzett mindazok a tankötelesek, akik másnemű (felső nép-, polgári, középiskolai) oktatásban nem részesülnek, kötelesek három éven át, 12 éves koruk betöltésétől 15 éves koruk betöltéséig, az elemi népiskola ismétlő tanfolyamába járni.
21. § Az ismétlő tanfolyamban a közismereti tárgyak tanítása mellett a gazdálkodással foglalkozó községekben főleg a gazdálkodásnak ott helyben szokásos ágaira, leányoknál főleg a háztartásra; - az iparral vagy kereskedéssel foglalkozó községekben pedig az ipar, illetőleg kereskedelem érdekeire kell tekintettel lenni. Ehhez képest az ismétlő tanfolyam gazdasági vagy ipari (kereskedői), s amennyiben a helyi viszonyok indokolják, mindkét irányú tanfolyamból áll.
Az ipari (kereskedői) irányú ismétlő tanfolyamra nézve az 1884:XVII. t.-cikknek a tanonciskolákra vonatkozó rendelkezései (80-87. §§) irányadók.
22. § Az ismétlő tanfolyam a meglevő elemi népiskola mindennapi tanfolyama fölé, azzal szerves kapcsolatban létesítendő és abban a helyi viszonyoknak megfelelő' gazdasági, kertészeti, háztartási, valamint közismereti tárgyak tanítandók.
Mindenütt, ahol az állam, vagy a község tartja fenn az elemi népiskola mindennapi tanfolyamát, ugyancsak az állam, illetőleg a község gondoskodik az ismétlő tanfolyam felállításáról és fenntartásáról, a meglevő tanhelyiségeknek és azok felszerelésének igénybevételével. Az állami és a községi tanítók az ismétlő tanfolyamban a tanítást külön díjazás nélkül kötelesek ellátni.
A hitfelekezet mint iskolafenntartó tartozik az e törvény rendelkezéseinek megfelelő ismétlő tanfolyam felállításáról és fenntartásáról gondoskodni mindenütt, ahol a tanító fizetéskiegészítés, vagy korpótlék címén államsegélyt élvez. Az ily tanító az ismétlő oktatást szintén díjtalanul tartozik ellátni.
Ahol a hitfelekezet csak az elemi népiskola mindennapi tanfolyamáról gondoskodik, de a község ismétlő tanfolyamot létesít, és az ismétlő tanfolyamot a község látja el, ott is tartozik a hitfelekezet meglevő iskolahelyiségét és annak felszerelését e célra díjtalanul átengedni.
A tanító azonban az elemi népiskola mindennapi és ismétlő tanfolyamában együtt legfeljebb heti 36 tanítási órára kötelezhető.
23. § Nagyobb községekben, ahol a gazdasági irányú ismétlő tanfolyamra utalt tankötelesek száma legalább 100, és ahol a község anyagi ereje azt lehetővé teszi, az ismétlő tanfolyamon a gazdasági oktatást külön, ezen célból rendszeresített állásra alkalmazott képesített szaktanító látja el. Egyebekben ily helyeken is az előbbi § rendelkezései irányadók.
24. § Az ismétlő tanfolyamban az évi szorgalomidő legalább 8 hónapig tart. A téli időszakban (november hó 1-től március hó végéig) a tanításra hetenként összesen 7 óra, a szorgalomidő többi szakában hetenként 4 óra fordítandó. Ezenkívül úgy a gazdasági, mint az ipari (kereskedői) tanfolyamban a fiúgyermekek a téli időszakban hetenként egy órában a tornászatban és a legelemibb katonai gyakorlatokban oktattatnak.
Az 1868:XXXVIII. te. 57. §-a alapján az ismétlő tanfolyam tanulóinak hit- és erkölcsi oktatásáról vasárnaponként egy órában az illető hitfelekezetek tartoznak gondoskodni.
25. § Az ismétlő tanfolyam tantervét a vallás- és közoktatásügyi miniszter a földmívelési, illetőleg kereskedelmi és a honvédelmi miniszterrel egyetértőleg állapítja meg.
A hitfelekezetek által fenntartott ismétlő tanfolyamok tan- és órarendje, az ezekben használt tankönyvek és taneszközök tekintetében a jelen törvény 17. és 18. §§-aiban foglaltak irányadók.
26. § Mind az elméleti, mind a gyakorlati tanórák lehetőleg nappal tartandók.
A fiúk a leánytanulóktól a gyakorlati oktatásnál mindig elkülönítendó'k. Ahol az ismétlő tanfolyamban a leánynövendékek száma legalább 50, ott az elkülönítés a közismereti tárgyak tanításánál is kötelező.
27. § Az ismétlő tanfolyamokon a tanítás teljesen ingyenes, a növendékek tehát sem felvételi, sem tandíjat, sem pedig tanítói nyugdíjilletéket nem fizetnek.
28. § A gazdasági irányú ismétlő tanfolyamban a gazdasági tárgyak tanításával a helyi iskolai hatóság olyan okleveles elemi népiskolai tanítót bíz meg, illetőleg alkalmaz, aki a földmívelési miniszter által évenkint a néptanítók részére rendezendő gazdasági tanfolyam valamelyikén részt vett és annak sikeres elvégzéséről bizonyítványt nyert. Ilyennek hiányában a kir. tanfelügyelő hozzájárulásával ideiglenesen olyan néptanító is megbízható, aki az illető községekben dívó gazdasági ágakban gyakorlati jártassággal bír.
Az ilyen megbízott tanító azonban köteles két év alatt a gazdasági tanfolyamot elvégezni.
29. § Külön rendszeresített gazdasági szaktanítói állásra csak olyan okleveles néptanító alkalmazható, aki valamely állami földmívesiskolában kétéves mezőgazdasági tanfolyamot sikeresen elvégzett, s gazdasági néptanítói képesítést nyert. A gazdasági szaktanító hetenként összesen 36 elméleti és gyakorlati óra adására köteles.
Ezen tanfolyamok szervezetét és tanítási rendjét a földmívelési miniszter a vallás- és közoktatásügyi miniszterrel egyetértőleg állapítja meg.
30. § A külön rendszeresített nem állami gazdasági szaktanítói állás javadalmazása legalább 1200 kor., hat ízben esedékessé váló 100 kor. évötödös korpótlék, természetben való lakás (legalább két szoba, konyha, kamara, a legszükségesebb mellékhelyiségek), esetleg megfelelő lakpénz és egy negyed hold-nyi kert használata, vagy ennek egyenértéke.
31. § A gazdasági gyakorlati tanítás céljaira rendszerint az iskolai kert, vagy ennek hiányában a községi faiskola felhasználható területe szolgál. Ha mindez hiányzik, vagy pedig, ha külön szaktanítóval bíró gazdasági ismétlő tanfolyam céljaira a terület nem elegendő, más alkalmas területről és a gazdaság gyakorlati tanításához szükséges munkaeszközökről, illetőleg a gazdasági felszerelésről a község köteles gondoskodni.
32. § A gazdasági ismétlőtanfolyam berendezése és fenntartása céljából a községek a közigazgatási bizottság véleménye alapján, ezen célra a törvényhozás által megállapított összegből, állami segélyben részesíthetők.
33. § A községek és a hitfelekezetek által fenntartott elemi népiskoláknál alkalmazott rendes tanítók évi fizetése legalább 800 koronában állapítandó meg.
A tanítóképesítő alapvizsgálatot tett tanítójelöltnek évi ösztöndíja 600 koronánál kevesebb nem lehet.
Minden tanítót a fizetésen kívül még természetben tisztes lakás (legalább két szoba, konyha, kamara és a legszükségesebb mellékhelyiségek) és legalább egy negyed holdnyi kert, vagy ennek egyenértéke; a tanítójelöltet egy szobából álló lakás, vagy ezek hiányában megfelelő lakpénz illeti meg.
Az 1868:XXXVIII. te. 139. és 140. §§-ainak azon rendelkezése, mely szerint a megürült tanítói állomások legfeljebb fél év alatt betöltendők, és ezen idő alatt az iskolában segédtanító (tanítójelölt) alkalmazandó, továbbá, hogy a tanító halála esetén özvegye és árvái a halálozás napjától számított fél évig az egész fizetést és lakást élvezik, végre ugyanazon törvénycikk 138. §-ának első pontjában foglalt azon rendelkezés, amely szerint a tanítók élethosszig választatnak, a hitfelekezeti iskolafenntartókra, illetve a hitfelekezeti elemi népiskolákban működő tanítókra is kiterjesztetik. Az ez ellen vétő iskolafenntartókkal szemben az 1868:XXXVIII. te. 15. §-ában megszabott eljárás nyer alkalmazást.
34. § A vallás- és közoktatásügyi miniszter a törvényhozás által évről évre engedélyezett összeg keretén belül a következő §§-okban meghatározott feltételek és következmények mellett a tanítói fizetéseknek a törvényszerű minimumon felül 1000 koronáig való kiegészítésére is segélyt nyújthat, ha az illetékes iskolai főhatóság ezt kívánja és a közigazgatási bizottság véleményezi.
35. § A nem állami elemi népiskoláknál alkalmazott rendes tanítók 100 K ötödéves korpótlékban ré-szesítendők, amely hat ízben összesen 600 koronáig emelkedhetik.
Ezen korpótlék a 800 koronánál nagyobb fizetésbe be nem számítható.
A korpótlék alapjául veendő szolgálati idő 1893. évi október 1-től veszi kezdetét.
Egyes iskolafenntartóknak a korpótlékra vonatkozólag már fennálló, vagy ezután alkotandó szabályzatai jelen rendelkezés által nem érintetnek, ha azok a tanítókra nézve legalábbis az ezen §-ban megállapított mérvű kedvezményt biztosítják.
36. § A tanító fizetése, mint eddig szokásban volt, állhat készpénzen kívül természetben kiszolgáltatott járandóságokból, vagy földbirtok jövedelméből is, a jelen törvény 38-ik és 39-ik §-aiban foglalt megszorítással.
37. § A tanító készpénzfizetését köteles az iskolafenntartó havonként, vagy évnegyedenként, de mindig előlegesen kiszolgáltatni.
38. § A tanítói fizetés egy részének terményekben való kiszolgáltatása csak oly feltétel alatt engedtetik meg, ha ezen terményeket az iskolafenntartó a tanító közbejötte nélkül szedeti be és előre megállapított időközökben és előre megállapított mennyiségben szolgáltatja ki a tanítónak, mégpedig úgy, hogy az évi utolsó részletet legkésőbb az év november hava végén átadja.
Ha az iskolafenntartó a tanító terménybeli fizetését nem e megszabott módon szolgáltatná ki, vagy az a termés átlagos minőségének meg nem felelne, akkor a termény helyett annak értékét készpénzben lesz köteles fizetni.
39. § A tanítói javadalmazás kiegészítő részét alkotó iskolai ingatlan haszonélvezetének pénzbeli egyenértékét - nem értve ide a természetben nyújtott lakás és házikert haszonélvezetét - minden egyes tanítói állomás után külön-külön kell megállapítani.
E megállapítás alapjául - az összes adók levonásával - az ugyanazon községben hasonló minőségű ingatlan után elérhető haszonbér szolgál, melyhez hozzá kell adni a községi (hitközségi) lakosok által az ingatlan megművelése körül netalán teljesített szolgálmányok pénzbeli értékét.
Ugyancsak községenkint az utolsó három év (1902-1904) átlagárai alapján meg kell állapítani a tanító által élvezett terményjárandóságok (ételneműek, fa, jószágtartás stb.) pénzbeli egyenértékét is.
40. § Ezentúl az elemi népiskolákhoz csak rendes tanítói állások rendszeresíthetők. A rendes tanítói állásra, a jelen törvény 49. §-ában és az 1868:XXXVIII. te. 139. §-ában említett eseteket kivéve, tanítójelölt (segédtanító) nem alkalmazható, illetőleg az egyes osztályoknak önálló vezetése tanítójelöltekre nem bízható.
41. § Az iskolafenntartók által a tanítói fizetésre vonatkozólag vezetendő nyilvántartás alapján hivatalosan kitüntetett hátralékok az egyes adósoktól közigazgatási úton hajtandók be.
A végrehajtás módozatait a vallás- és közoktatásügyi miniszter, a bel- és pénzügyminiszterekkel egyetértőleg, rendeleti úton állapítja meg.
42. § Ha a hitfelekezeti iskolatanító az 1868. évi XXXVIII. te. 141. §-ának harmadik bekezdése értelmében a kántori teendó'ket is végzi, a tanítói fizetés megállapításakor a tanítói és kántori járandóságok együttesen tanítói fizetésnek veendó'k.
43. § Úgy a községi, mint a felekezeti elemi népiskolák iskolai hatóságai kötelesek intézkedni, hogy a jelen törvény hatályba léptétó'l számítandó kilenc hó alatt az iskoláikban alkalmazott rendes tanítók fizetését legalábbis 800 koronáig az iskolafenntartók biztosítsák. Ugyancsak az iskolafenntartók kötelesek biztosítani szükség esetén a tanítójelölteknek az évi legalább 600 korona ösztöndíjat. Amennyiben az iskolafenntartók erre hivatalosan megállapított szegénységük miatt nem volnának képesek, illetőleg ha a községi iskolákra nézve az 1868:XXXVIII. te. 35. §-a alapján kivethető iskolai pótadó és egyéb iskolai célokra szolgáló alapjövedelme már ki volna merítve, további három hónap alatt a hiány pótlására szolgáló állami segélyért a közigazgatási bizottság útján a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez indokolt előterjesztéssel tartoznak fordulni.
44. § Ha a hitfelekezeti iskolafenntartók ezen határidő alatt akár az egyik, akár a másik módon kellően nem biztosítanák tanítóik legkisebb fizetését, de iskolájukat mindamellett fenntartani kívánják, az ezen törvényben megállapított legkisebb tanítói fizetés az iskolafenntartó hitfelekezet terhére biztosítottnak tekintetik. Behajthatatlanság esetében az illető iskolafenntartóval szemben az 1868:XXXVIII. te. 15. íjának, illetőleg az 1876:XXVIII. te. 6. §-a 4. pontjának rendelkezései, a három ízben való megintés mellőzésével nyernek alkalmazást.
45. § A tanítói fizetéseknek eddig megállapított és az iskolafenntartók által saját anyagi forrásaikból kiszolgáltatott mennyisége továbbra is csonkítatlanul kiszolgáltatandó, illetőleg államsegély igénybevétele céljából le nem szállítható.
46. § A vallás- és közoktatásügyi miniszter a törvényhozás által ezen célra engedélyezett összegből az arra utalt polgári és hitközségek népiskolai tanítóinak fizetését, az illetékes iskolai főhatóság értesítése mellett, a törvényhatósági közigazgatási bizottság útján az ezen törvényben megállapított legkisebb fizetésig a következő módozatok szerint egészíti ki:
Ha az állam valamely községben állami elemi népiskolát tart fenn, a helyben levő községi és hitfelekezeti elemi népiskola tanítói fizetésének kiegészítésére és korpótlékaira csak azon esetben engedélyezhető új államsegély, ha az állami elemi népiskola a községben levő 6-12 éves tanköteleseknek törvényszerű oktatását helyszűke miatt részben nem képes ellátni, és így a más jellegű népiskolára tényleg szükség van.
47. § Ha az állam valamely községi, vagy felekezeti iskola tanítójának fizetéskiegészítéséhez 120 koronát túlhaladó államsegéllyel járul, a tanító alkalmazása a vallás- és közoktatásügyi miniszter jóváhagyásától függ. Az államsegélyben részesülő községi elemi népiskoláknál az 1876: XXVIII. te. 13. §-ának 1. pontjában körülírt tanítóválasztási eljárás a jelen rendelkezésnek megfelelően módosíttatik.
Ha valamely községi, vagy felekezeti népiskolánál az újonnan rendszeresített tanítói állás javadalmazásához az állam legalább 800 korona fizetéskiegészítési államsegéllyel járul, ezen tanítói állásra a tanítót a vallás- és közoktatásügyi miniszter nevezi ki.
48. § Az államsegéllyel kiegészített fizetéssel ellátott községi elemi iskolai tanítók választása körül felmerült vitás ügyek végérvényes elintézése a vallás- és közoktatásügyi miniszter hatáskörébe tartozik.
49. § Bármilyen jellegű elemi népiskolánál alkalmazott tanító ellen, tekintet nélkül arra, vajon van-e fizetésének kiegészítésére államsegély engedélyezve, vagy sem, a közigazgatási bizottság jogosítva van a fegyelmi eljárást, az 1876:XXVIII. te. 7. §-ában megszabott módon foganatosítani a következő esetekben:
A magyar nyelven való tanítás sikerét a kir. tanfelügyelő vagy helyettese az illető iskolaszék képviselőjének, továbbá a járási főszolgabírónak (polgármesternek), esetleg még a közigazgatási bizottság kiküldöttjének jelenlétében megvizsgálja és annak eredményéről jegyzőkönyvet vesz fel. A vizsgálat az esetben is megtartandó, ha az iskolaszék képviselője azon meghívás után sem jelenik meg.
A tanító ellen a fegyelmi eljárás ezen jegyzőkönyv alapján indítandó meg.
Ha a fegyelmi vizsgálat során azt állapítják meg, hogy a magyar nyelv tanításában tapasztalt eredménytelenségnek nem a tanító szándékos mulasztása, hanem képességének fogyatékos volta az oka, ezen esetben az illető tanító, amennyiben az orsz. tanítói nyugdíjintézetnek tagja, nyugdíjazandó, illetőleg végkielégítéssel látandó el. Ha nem volna tagja az orsz. tanítói nyugdíjintézetnek, az iskolafenntartó köteles a tanító mellé a jelen törvény rendelkezésének megfelelő készültséggel bíró tanítójelöltet alkalmazni.
A közigazgatási bizottság a tanítót a fegyelmi vizsgálat elrendelésével egyidejűleg állásától és illetményeitől felfüggesztheti és ha az illető tanító fizetéskiegészítés, vagy korpótlék címén államsegélyt élvez, ennek kiszolgáltatását felfüggeszti. A fegyelmi vizsgálatnak felekezeti tanító ellen történt elrendelése felől az illető egyházmegyei főhatóság értesítendő. A fegyelmi vizsgálat eredményéhez képest az államsegély a tanítótól egészben vagy részben megvonható. Az államsegély megvonása a fegyelmi ítéletben kimondandó. Hitfelekezeti tanító ellen hozott fegyelmi ítélet az illető egyházmegyei főhatósággal is közlendő.
Ha büntetendő cselekmény (bűntett, vétség vagy kihágás) esete forog fenn, a közigazgatási bizottság az ügyet az illetékes büntetőhatósághoz átteszi. Ez azonban a fegyelmi eljárás folytatását nem akadályozza.
A c) pont esetében a jelen § szabályai megfelelően alkalmazandók a nyugdíjazott tanítókkal szemben is. Az állástól való elmozdítás helyett a nyugdíj elvonása mondandó ki.
50. § Ha a tanító a 49. §-ban felsorolt okokból állásától elmozdíttatott, az így üresedésbe jött állásra a tanítót, a nem állami iskolához is, a vallás- és közoktatásügyi miniszter, az iskolafenntartó további meghallgatása nélkül a közoktatási tárca terhére nevezi ki, a hitfelekezetek által fenntartott népiskolákat illetőleg azonban oly korlátozással, hogy a kinevezendő tanító azon vallásfelekezethez tartozzék, amelynek jellegét az iskola viseli.
Ha azonban az iskolafenntartó ezen tanítói állásra a jelen törvény 46. § b) pontjában megkívánt kifogástalan képesítéssel bíró tanítót képes és kész alkalmazni, és ezt a közigazgatási bizottság előtt igazolja - ennek véleménye alapján a vallás- és közoktatásügyi miniszter az állami tanítót ezen iskolától elhelyezi.
51. § Az olyan nem állami iskolát, amelynek tanítója már két ízben mozdíttatott el állásától a 49. §-ban említett okokból, a vallás- és közoktatásügyi miniszter megszünteti és helyébe állami iskolát állíthat.
52. § A hitfelekezeti iskolai hatóság azon felekezeti tanító ellen, akinek fizetéskiegészítés vagy korpótlék címen bármilyen összegű államsegély van engedélyezve, a vallás- és közoktatási miniszter felhívására a fegyelmi eljárást megindítani köteles a 49. § alá nem vonható minden oly esetben, amelyben az 1876:XXVIII. törvénycikk 7. §-a értelmében fegyelmi eljárásnak van helye. A vallás- és közoktatási miniszter kívánságára a tanító állásától mindenesetre felfüggesztendő.
A hitfelekezeti hatóság a fegyelmi eljárást saját szabályai szerint foganatosítja.
Ha a hitfelekezet főhatósága a fegyelmi eljárást a rendelet vételétől számított 15 nap alatt meg nem indítaná, vagy azt kellő igazolás nélkül 3 hó alatt be nem fejezné, vagy pedig az ítélet meghozatalától számított 15 nap alatt a miniszterhez fel nem terjesztené, az esetben a fegyelmi ügyet az 1876:XXVIII. törvénycikk szabályai szerint a közigazgatási bizottság látja el.
Minden hitfelekezeti hatóság köteles a fegyelmi szabályait a vallás- és közoktatási miniszternek tudomás végett előzetesen bemutatni.
A vallás- és közoktatásügyi miniszter, a fegyelmi eljárás megindítása iránt a hitfelekezeti hatósághoz intézett felhívással egyidejűleg, vagy az eljárás folyamán bármikor az államsegély kiszolgáltatását felfüggesztheti és azt a tanítótól egészben vagy részben megvonhatja.
53. § Ha a jelen törvény 35. §-ában megállapított ötödéves korpótlékokat a községi és felekezeti iskolafenntartók saját erejükből szolgáltatni nem képesek, illetőleg a községi iskolákra nézve az 1868. évi XXXVIII. törvénycikk 35. §-a alapján kivethető iskolai pótadó és egyéb iskolai célokra fordítható alap jövedelme ki van merítve, a legkisebb tanítói fizetés kiegészítését szabályozó eljárás alkalmazásával az iskolafenntartók a korpótlékok fedezése céljából is állami segélyben fognak részesülni, mely esetben, ha csupán korpótlék címen nyer a tanító államsegélyt, a jelen törvény 52. §-a, ha pedig korpótlék és fizetés-kiegészítés címén vétetik államsegély igénybe, a 46. és 52. §§ rendelkezései nyernek alkalmazást.
54. § Ha az egyházi főhatóság valamely hitfelekezeti iskolai tanítót, aki akár fizetéskiegészítés, akár korpótlék címen államsegélyt élvez, fegyelmi úton hivatalvesztésre ítél: határozatát a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez 15 nap alatt felterjeszteni köteles.
A miniszter a határozat vételétől számított egy hónapon belül a közigazgatási bizottság kiküldött tagja közreműködésével új eljárást s ennek alapján újabb határozat hozatalát rendelheti el.
Ha a miniszter az említett időn belül nem nyilatkozik, a határozat végrehajtható.
55. § A jelen törvény alapján a községi és hitfelekezeti népiskolai tanítók részére akár fizetéskiegészítés, akár pedig korpótlék címen engedélyezett államsegély a királyi adóhivatalnál az illető tanító nevére utalványozandó, amely azt a tanítónak évnegyedes előleges részletekben a királyi tanfelügyelő által láttamozott nyugtáira szolgáltatja ki.
A királyi tanfelügyelő csak azon nyugtát láttamozhatja, amelyen az illetékes iskolaszék a tanítónak tényleges működését hitelesen igazolja.
56. § Bármilyen jellegű elemi népiskolánál első ízben alkalmazott rendes tanító köteles magyar állampolgárságát a királyi tanfelügyelő előtt igazolni. Továbbá köteles illetékes iskolai hatósága előtt hivatalos esküt tenni, amely eskünek a következőket is kell tartalmaznia:
„Én N. N., az n...i elemi iskolához megválasztott (kinevezett) rendes tanító, esküszöm az élő Istenre, hogy Őfelsége, apostoli királyom, a magyar haza és annak szentesített törvényei iránt tántoríthatatlan és rendületlen hűséggel viseltetem, a hazai legfelsőbb és felsőbb hatóságok rendeleteit és a hivatalommal járó kötelességeket mindenkor lelkiismeretesen, híven és pontosan teljesítem. Isten engem úgy segéljen!"
A tanító az országos tanítói nyugdíjintézetbe csak ezen eskü letételének igazolása után vehető fel. A tanfelügyelő a tanító fizetésének kiegészítésére engedélyezett államsegélyről szóló első nyugtát csak akkor láttamozhatja, amidőn a tanító az eskü letételét előtte okmánnyal igazolja.
57. § Azon esetben, ha bármilyen jellegű népiskolánál alkalmazott tanítónő, vagy bármilyen jellegű kisdedóvódánál alkalmazott kisdedóvónő más helyre férjhez megy, állásáról lemondottnak tekintendő.
58. § A tanító- és tanítónőképző-intézetekbe csak olyan, legalább 14 éves ifjak, illetőleg leányok vehetők fel, akik a felső népiskolát, vagy a polgári iskola, felsőbb leányiskola, középiskola alsó négy évfolyamát sikeresen elvégezték és ezt szabályszerű iskolai bizonyítvánnyal igazolják. A felveendő jelölt igazolni tartozik azt, hogy magyarul beszél, továbbá hatósági orvosi bizonyítvánnyal érzékeinek épségét és a tanítói állásnak megfelelő egészségi állapotát. Az, aki tizennyolcadik életévét betöltötte, fel nem vehető.
59. § A tanító- és tanítónó'képző-intézetekben a tanfolyam négy évre terjed. Egy-egy osztályba 30-nál több tanuló rendszerint nem vehető fel. Ez a létszám csakis a vallás- és közoktatási miniszter engedélyével és csak azon esetben emelhető, ha az illető osztályterem területe (egy-egy tanulóra 1,20 négyzetméter területet számítva) ezt megengedi.
A férfi- és nőnövendékek elkülönítve tanítandók.
Tanító- és tanítónőképző-intézeteknek közös szervezetben és közös igazgatás alatt való egyesítése, vagy másnemű tanintézettel való összekapcsolásuk, továbbá csonka, vagy összevont évfolyamokkal való fenntartásuk nincs megengedve.
60. § Minden tanító- és tanítónőképző-intézetnek rendelkeznie kell:
61. § Az állami tanító- és tanítónőképző-intézetek mellett velük szerves kapcsolatban köztartás* és internátus állítandó, amelynek szervezetét, a tanári testület véleményének meghallgatásával, a vallás-és közoktatásügyi miniszter állapítja meg.
Szegény, szorgalmas és jó magaviseletű tanulók a köztartás, vagy bennlakás díjainak fizetése alól részben vagy egészen fölmenthetők, esetleg ezek helyett pénzbeli segélyben részesíthetők.
A felvételt a képzőintézetbe és a vele kapcsolatos köztartásra és bentlakásra, valamint az állami kedvezmények odaítélését, a vallás- és közoktatásügyi minisztertől reá ruházott hatáskörben (ami bármikor visszavonható) a kir. tanfelügyelő elnöklésével a tanári testület teljesíti, s a felvételről részletes jelentést tesz jóváhagyás végett a vallás- és közoktatásügyi miniszternek.
62. § A tanuló felvétele után csak fegyelmi úton zárható ki a képzőintézetből.
A kizárás szólhat: a) csak arra a képzőintézetre, amelybe felvétetett; b) az összes hazai képzőintézetekre; és c) az összes hazai tanintézetekre.
Az utóbbi két esetben a fegyelmi határozat a felekezeti intézetek részéről is felterjesztendő a vallás-és közoktatásügyi miniszterhez, aki az általa megerősített határozatnak közzétételéről és foganatosításáról gondoskodik.
A fegyelmi szabályokat, valamint általában a fegyelmi és tanulmányi rendtartást a törvények keretén belül a vallás- és közoktatásügyi miniszter, illetve a képzőintézet felekezeti főhatósága rendeletileg állapítja meg. A felekezeti főhatóság ezen szabályzatot a vallás- és közoktatásügyi miniszternek bemutatni köteles.
63. § A tanító- és tanítónőképző-intézeteknek kötelezett tantárgyai:
A magyar tannyelvű tanítóképző-intézetekben a szükséghez képest valamely hazai más nyelv is mint nem kötelezett tantárgy tanítható.
A kötelezett tantárgyak tanulása alól állandóan senki sem menthető fel. Múló egészségi okok miatt ideiglenes, de három hónapnál tovább nem tartó felmentést is csupán a 12-15. alatti tantárgyakból adhat a képzőintézet tanári testülete.
A növendékek heti tanóráinak száma 30, a rendkívüli tantárgyakkal együtt legfeljebb 32 lehet.
64. § Az állami, községi, társulati és a magánegyének által felállított, vagy fenntartott tanító- és tanítónőképző-intézetekben az összes kötelezett tantárgyak magyar nyelven tanítandók.
A hitfelekezetek által fenntartott képzőintézetek tannyelvét az illető fenntartó főhatóság állapítja meg; de ezekben is, ha a tanítás nyelve nem a magyar, a magyar nyelv és irodalom, Magyarország története, földrajza és alkotmánya, mint amelyek a tanítóképesítő szakvizsgálatnak tárgyai, a rendes tantárgyak között magyar tannyelven legalább olyan heti óraszámmal tanítandók, mint az állami képzőintézetekben.
65. § Az állami, községi, társulati és a magánegyének által felállított vagy fenntartott tanító- és tanítóképző-intézetek tantervét a vallás- és közoktatásügyi miniszter, a felekezeti tanító- és tanítóképző-intézetét az illetékes egyházi főhatóság állapítja meg. A felekezeti képzőintézetekben a jelen törvény 65. §-ában felsorolt rendes tantárgyak legalábbis olyan terjedelemben tanítandók, mint aminőt a miniszter az állami tanító- és tanítónőképző-intézetekre nézve megállapított.
Az illető egyházi főhatóság az általa megállapított tantervet és az engedélyezésével használt tankönyveket, továbbá a magyar irodalom, a történet és földrajz körébe tartozó segédkönyveket és tanszereket esetről esetre, illetőleg kívánatra bármikor bejelenti a vallás- és közoktatásügyi miniszternek, aki a tan-és segédkönyveket, továbbá a taneszközöket megbíráltatja azon szempontból, nem foglalnak-e magukban állam-, alkotmány- vagy törvényellenes tanokat vagy tételeket. Ha ilyenek találtatnak, a vallás- és közoktatásügyi miniszternek joga és tiszte azok használatát eltiltani, szükség esetén azok elkobzása és az illetők megfenyítése végett a törvény rendes útján a további intézkedéseket megtenni.
66. § Az állami tanító- és tanítónőképző-intézetekben a növendékek hiterkölcsi oktatásáról az illető hitfelekezeti főhatóság gondoskodik. Az illetékes egyházi főhatóság által kijelölt és a vallás- és közoktatásügyi miniszter által elfogadott hitoktató az államtól tiszteletdíjban részesül. A hitoktató köteles a hiterkölcstant a képzőintézet helyiségében tanítani és az intézeti tanítás általános rendjéhez és az intézeti rendtartáshoz alkalmazkodni.
A hitfelekezeti tanító- és tanítónőképző-intézetekben a hit- és erkölcstan tanítása bizonyos órákra szorítandó, mely idő alatt a más hitfelekezethez tartozó növendékek saját hitfelekezetük gondoskodása folytán és felügyelete alatt fognak hit- és erkölcstani oktatásban részesíttetni.
67. § Minden tanító- és tanítónőképző-intézet az igazgató közvetlen vezetése alatt áll, aki:
68. § A tanító- és tanítónőképző-intézetekben a tanári személyzet a hitoktatókon kívül, de beleértve az igazgatót, legalább hét tanárból, továbbá a gyakorlóiskolai tanítóból áll. A hét tanár közül ötnek (az igazgatót is beleértve) rendes tanárnak kell lennie, s kettő lehet segédtanár.
Állami tanító- és tanítónőképző-intézetekben az igazgató 10, a rendes és segédtanárok 18, a gyakorlóiskolai tanító az érvényben levő népiskolai tanterv heti óraszámánál többre hetenként - kivéve a legfeljebb egy hónapig tartó helyettesítést - nem kötelezhetők. Ezen heti óraszámon felül szabályrendelettel megállapítandó külön díjazás jár. Az igazgatók és tanárok vármegyei, városi, községi és egyházi képviselők (bizottsági tagok) lehetnek, de fizetéssel járó hivatalt, vagy rendes alkalmazást el nem vállalhatnak. Olyan mellékfoglalkozás elvállalására, amely őket tanári hivatásuk betöltésében nem akadályozza, esetről esetre a vallás- és közoktatásügyi miniszter ad engedélyt.
69. § Az állami tanító- és tanítónőképző-intézeteknek összes szellemi, rendtartási és anyagi ügyeit, valamint a növendékek fegyelmi ügyeit első fokon az igazgató az illető tanári testülettel együttesen intézi.
70. § Bármelyik tanítóképző-intézetben igazgatóul és tanárokul csak olyan magyar állampolgárok alkalmazhatók, akiknek:
Az állami tanító- és tanítónőképző-intézetekben azonban csak az a) és b) alatt megjelölt képesítéssel bíró tanárok alkalmazhatók.
Az a)-d) pontban felsorolt képesítés hazai tanintézetek hatóságai által kiállított bizonyítványokkal igazolandó. A külföldön nyert ilynemű okmányok csak nosztrifikálás után vehetők figyelembe.
71. § Az állami tanító- és tanítónőképző-intézetek igazgatói, tanárai és tanítói ellen fegyelmi eljárásnak van helye:
A két elsővel kapcsolatosan vagy önálló fegyelmi büntetésképpen valamely más tanintézethez saját költségén való áthelyezés is elrendelhető. A hivatalvesztés a fizetésnek, nyugdíjnak és mindazon előnyöknek elvesztését vonja maga után, melyeket az illető szolgálata alapján igénybe vehetett volna. Azonban a vallás- és közoktatásügyi miniszter az illető családjának nyomasztó helyzetére való tekintettel a hivatalvesztésnek a nyugdíjra vonatkozó következményeit enyhítheti; de e kedvezmény legföljebb egyharmad részéig terjedhet azon járandóságnak, mely az illetőt szolgálata után a nyugdíjtörvény értelmében megilletné.
Hivatalos teendőik teljesítésére önhibájukon kívül végleg képtelenekké vált tanárok ellátása iránt a nyugdíjtörvény intézkedik. A hivatali képtelenség megállapítása a fegyelmi esetekre megszabott eljárás szabályai szerint történik.
72. § Az állami tanító- és tanítónőképző-intézetekben a fegyelmi vizsgálatot e célra kirendelt bizottság teljesíti, melynek elnöke a kir. tanfelügyelő vagy helyettese, tagjai felerészben a vallás-és közoktatásügyi minisztérium tisztviselőiből, másik felerészben képzőintézeti tanárokból neveztetnek ki. Ezen előleges vizsgálat alapján a vallás- és közoktatásügyi miniszter hozza meg a fegyelmi határozatot.
A fegyelmi vizsgálat elrendelésével egyidejűleg, vagy annak folyama alatt is a miniszter az illetőt hivatalától felfüggesztheti. Bűntett, vagy nyereségvágyból elkövetett vétség miatt jogerősen vád alá helyezés esetén a felfüggesztés mindig elrendelendő; más büntetendő cselekmény esetén a körülményekhez képest elrendelhető.
A fegyelmi eljárás részleteit a vallás- és közoktatásügyi miniszter rendeleti úton szabályozza, valamint a miniszter által alkotandó szabályrendelet állapítja meg azon kisebb fegyelmi jogkört is, amely az igazgatót a tanárok és a gyakorlóiskolai tanító irányában a tanintézetek rendjének és fegyelmi állapotának fenntartása tekintetében megilleti.
73. § Fegyelmi eljárás útján állásától elmozdított igazgató, tanár vagy gyakorló iskolai tanító az elmozdítástól számítandó hat évig semmiféle tanintézetben nem alkalmazható.
74. § A felekezeti tanító-, (tanítónő)képző-intézetek tanáraira vonatkozó fegyelmi szabályokat és a fegyelmi eljárást azok egyházi főhatóságai állapítják meg, amely szabályzatot a vallás- és közoktatásügyi miniszternek bemutatni kötelesek.
75. § Az elemi népiskolai tanítóképesítő vizsgálat bármilyen jellegű tanító-, (tanítónő)képző-intézet-ben két külön szakaszban, mint egymást kiegészítő két külön vizsgálat tartandó.
A vizsgálat két szakasza áll:
a) a tanítóképesítő alapvizsgálatból, amely szoros viszonyban van a képzőintézetben végzett tanulmányokkal és főleg az általános műveltség tárgyait öleli fel;
b) a tanítóképesítő szakvizsgálatból, amely a szoros értelemben vett tanítói szakműveltség, tanítói és nevelői készség kipuhatolására szolgál. Mindkét vizsgálat nyilvános.
76. § A tanítóképesítő alapvizsgálatra bocsáttatnak azok a jelöltek, akik valamely képzőintézet négy évfolyamát sikeresen elvégezték.
Ezen alapvizsgálat a negyedik évfolyam végén, az osztályvizsgálat mellőzésével tartandó és annak rendjét a vallás- és közoktatásügyi miniszter állapítja meg, azt bármilyen jellegű tanító- és tanítónőképző-intézet követni tartozik.
A tanítóképesítő alapvizsgálat díjmentes.
77. § Tanítóképesítő alapvizsgálat a nem hitfelekezeti jellegű tanító- és tanítónőképző-intézetben az illetékes kir. tanfelügyelőnek, vagy a vallás- és közoktatásügyi minisztertől kirendelt helyettesének elnöklete alatt az illető intézet tanítói kara által évenkint tartatik.
A felekezeti tanító- és tanítóképző-intézetekben tartandó tanítóképesítő alapvizsgálathoz a vallás- és közoktatásügyi miniszter kormányképviselőt rendel ki, mely okból köteles az illető iskolai főhatóság az alapvizsgálat idejét legalább egy hónappal előre a miniszternek bejelenteni.
A kormányképviselőt semmiféle rendelkezési jog nem illeti meg; ellenben tartozik felügyelni, hogy a jelen törvény intézkedései és a miniszter által megállapított vizsgálati utasítások megtartassanak. Evégből:
Ha a kormány képviselője a vizsgálat folyama alatt arra a meggyőződésre jutna, hogy a törvény és a vizsgálati utasítás meg nem tartatott, erre vonatkozó észrevételét jegyzőkönyvbe véteti és a miniszternek külön jelentést tesz. Ez esetben a vizsgálat alatt állott jelöltek bizonyítványa az ügy végleges eldöntéséig visszatartandó.
A miniszter az illetékes iskolai főhatóságot az ügy megvizsgálására felhívja. A főhatóság a vizsgálatot azonnal teljesíti és ha ennek folyamán kiderül, hogy törvénytelenség vagy szabályellenesség csakugyan történt, az alapvizsgálati bizonyítványok kiadását megtiltani és ennek megtörténte felől a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez jelentést tenni köteles; ha azonban a vizsgálat során törvénytelenség, vagy szabályellenesség nem volt megállapítható, eljárásáról a vallás- és közoktatásügyi miniszternek a vizsgálati iratok bemutatása mellett jelentést tesz és a miniszter beleegyezésével az alapvizsgálati bizonyítványt kiadatja.
78. § E törvény 58. §-ában kívánt felvételi feltételeknek megfelelő tanító- és tanítónőképző-intézeti magántanulóknak különös méltánylást érdemlő esetekben az osztályvizsgálatokra szóló engedélyt az illető tanítóképző-intézet hatósága (állami tanító- és tanítónőképző-intézeteknél a kir. tanfelügyelő hozzájárulásával a tanári testület), a tanítóképesítő alap- és szakvizsgálatra, felekezeti intézeteknél az illető felekezeti főhatóság hozzájárulásával, a vallás- és közoktatásügyi miniszter adja meg.
79. § A tanítóképesítő alapvizsgálatról nyert és a kormányképviselő által is aláírt bizonyítvány, amely az állam hivatalos nyelvén adandó ki, de kívánatra fordításban, az illető képzőintézet tannyelvén is melléklendő, az illető tanítójelöltet elemi népiskolai tanítói állás ideiglenes betöltésére jogosítja. Azonban az alapvizsgálatot tett tanítójelölt legfeljebb csak két évig működhetik mint ideiglenes tanító. Az iskolafenntartók ilyen tanítójelöltet még ideiglenesen sem alkalmazhatnak kétszer egymás után.
80. § Bármilyen jellegű elemi népiskolai rendes tanítói (tanítónői) állásra ezentúl csak olyan egyén alkalmazható, illetve választható, aki a tanítóképesítő szakvizsgálatot állami vizsgálóbizottság előtt sikerrel letette és annak alapján tanítói oklevelet nyert és aki magyar állampolgárságát igazolja. Csak az így alkalmazott tanítók léphetnek be az orsz. tanítói nyugdíjintézet rendes tagjai sorába.
Az állami tanítóképesítő szakvizsgálat célja a szoros értelemben vett tanítói szakműveltséget, tanítói és nevelői készséget kipuhatolni. Ezen vizsgálat nyelve magyar és tárgyai közé a nevelés- és tanítástanon, továbbá a tanítási gyakorlaton kívül beveendők: a magyar nyelv és irodalom, hazai történet és földrajz, alkotmánytan. Az a jelölt, aki nem magyar tannyelvű képzőintézetben végezte a tanfolyamot, a nevelés- és tanítástanból, a tanítási gyakorlatokból, ide nem értve a magyar nyelv tanítási gyakorlatát, az illető intézet tannyelvén is leteheti a képesítő szakvizsgálatot.
A tanítói oklevélbe, amely az állam hivatalos nyelvén adandó ki, a tanítóképesítő alapvizsgálaton a hites erkölcstanból nyert érdemjegy bejegyzendő.
A tanítóképesítő szakvizsgálat díjmentes.
81. § A vallás- és közoktatásügyi miniszter minden, a jelen törvény rendeléseinek megfelelően szervezett tanító- vagy tanítóképző-intézet mellé állami tanítóképesítő szakvizsgáló-bizottságot alakít és e bizottságok szervezetét rendeleti úton állapítja meg.
Az állami tanító- és tanítóképző-intézeteknél az állami tanítóképesítő szakvizsgáló-bizottság elnöke rendszerint az illető tankerület kir. tanfelügyelője, vagy annak a vallás- és közoktatásügyi miniszter által kirendelt helyettese; tagjait tanító- és tanítónőképző-intézetek igazgatóiból, tanáraiból, tanfelügyelőkből, kiváló népiskolai tanítókból és más szakegyénekből ugyancsak a vallás- és közoktatásügyi miniszter nevezi ki.
Felekezeti tanító- és tanítónőképző-intézeteknél e bizottság áll: egy, a vallás- és közoktatásügyi miniszter által az illető felekezeti főhatóság meghallgatásával kinevezett elnökből és helyettes elnökből s a miniszter által ugyanily módon kinevezett tagokból (szakbiztosokból); továbbá az illető felekezeti főhatóság által a miniszternek bejelentett s ez által megerősített tagokból.
A felekezeti főhatóság által bejelentett tag megerősítését a miniszter csak abban az esetben tagadhatja meg, ha ellene oly alapos kifogások merültek fel, melyek működését állami szempontból aggályossá teszik, vagy ha a bejelentett tag nem bír legalábbis az ezen törvény 70. §-ában megszabott képesítéssel. A miniszter által felekezeti képzőintézethez kinevezett tagoknak lehetőség szerint az illető felekezethez tartozóknak kell lenniök.
A megerősített és kinevezett tagokból az elnök - esetleg helyettes elnök - esetről esetre úgy alakítja meg a vizsgálóbizottságot, hogy abban a miniszter által kinevezett tagok a felekezeti hatóság részéről kirendelt tagokkal egyenlő számban legyenek.
A vizsgálati jegyzőkönyvet és a képesítő oklevelet a bizottság összes tagjai aláírják. Ha az elnök a vizsgálati eljárás körül a törvény követelményeinek mellőzését vagy szabálytalanságot tapasztal; vagy ha a jelölt a magyar nyelvet oktatóképességgel nem bírja, köteles az oklevél kiszolgáltatását aláírásának megtagadása által felfüggeszteni s a minisztertől az illető jelöltnek új vizsgálóbizottság elé való utasítását kérni.
82. § Tanítóképesítő szakvizsgálatra jelentkezhetnek mindazon jelöltek, akik a tanítóképesítő alapvizsgálatot valamely hazai tanítóképző-intézetben sikerrel letették és ezután mint tanítójelöltek valamely nyilvános népiskolánál egy, legfeljebb két évig gyakorlatilag működtek és ezt az illetékes iskolai hatóság hivatalos bizonyítványával igazolják; továbbá azok, akik a tanítóképesítő alapvizsgálat letevése után ugyanennyi ideig mint magántanítók, vagy házinevelők működtek és növendékeikkel a jelen törvény 4. §-a alapján nyilvános elemi népiskolákban vizsgálatot tétettek és mindezt hiteles bizonyítvánnyal igazolják; végre azok, akik erre a jelen törvény 80. §-a értelmében a vallás- és közoktatásügyi minisztertől engedélyt nyertek.
Két éven túl különös méltánylást érdemlő esetekben a tanítóképesítő szakvizsgálat letevésére a vallás- és közoktatásügyi miniszter adhat engedélyt. Az a jelölt, aki tanítóképesítő szakvizsgálaton két ízben megbukott, arra többé nem bocsátható.
83. § A 75-77. és 79-82. §§-ban foglalt rendelkezések a jelen törvény hatálybaléptét követő négy iskolai év elteltével lépnek életbe; azonban addig is tam'tói oklevelet senki sem nyerhet és tanítóul, még ideiglenes minőségben is senki sem alkalmazható, aki a magyar nyelvet beszédben és írásban annyira el nem sajátította, hogy azt a népiskolában kellő sikerrel taníthassa és aki magyar állampolgárságát nem igazolja.
Ugyancsak a jelen törvény 75-77. és 79-82. §§-ban foglalt rendelkezések életbeléptéig mindazon tanító- és tanítónőképző-intézeteknél, melyekben a tannyelv nem a magyar, úgy az évi, mint a képesítő vizsgálatok a kir. tanfelügyelőnek, vagy a közoktatásügyi miniszter által kinevezett helyettesének jelenlétében és részvételével tartatnak meg, és a képesítő oklevelek általa is aláírva, csak azon esetben adhatók ki, ha a vizsgálattevő a magyar nyelvet oktatóképességgel bírja.
A kir. tanfelügyelőnek ellenzése ellen azonban a jelölt a vizsgálat napjától számítva legfeljebb 30 nap alatt a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez felfolyamodhatik, aki az esetben a jelöltet egy általa kinevezendő háromtagú bizottság által újra megvizsgáltatja, s ha ez a folyamodót a magyar nyelvben a fentebbi mértékben képesnek találja, az oklevél neki azonnal kiadandó.
A bizottság határozata az oklevélre rávezetendő.
84. § A vallás- és közoktatásügyi miniszter feljogosíttatik, hogy valamely hitfelekezet, község, vagy társulat által fenntartott olyan tanító- (tanítónő-) képző-intézetet, amelynek fennállása a népoktatás érdekében szükséges és hézagot pótló, a fenntartó hatóság kérelmére állami segélyben részesíthessen, illetőleg gondjai alá vehessen a következő lényegesebb feltételek mellett és módon:
a) az ilyen államsegéllyel fennálló tanítóképezdében az állami tanító, illetőleg tanítónőképző-intézet tanterve alkalmazandó;
b) a képzőintézetnek ez idő szerint meglevő minden alapítványa és tőkepénze épületei és mindennemű ingó és ingatlan birtoka továbbra is az intézet tulajdona marad és annak jövedelmei azontúl is ugyanazon intézet céljaira fordítandók;
c) államsegéllyel bármilyen arányban javadalmazott tanári állásra csak olyan tanár alkalmazható, akinek a jelen törvény 70. §-ának a) és b) pontjaiban megjelölt képesítése van;
d) azon tanárokat, kik a fentebbi b) pont alatt említett jövedelmi forrásokból, vagy az illető intézet hatósága által netán kijelölt egyéb jövedelmekből díjaztatnak, továbbra is az intézet hatósága választja; a tanárok fizetését is ugyanazon hatóság határozza meg, csupán a fizetés minimumát kell megállapítani a vallás- és közoktatásügyi miniszterrel a segélyezés iránt kötött szerződésben.
Az állam által (vagyis az állami segélyből) fizetett tanárokat a vallás- és közoktatásügyi miniszter nevezi ki;
e) ha az állam a képzőintézet törvény szabta évi szükségeinek fedezésére megkívántató évi összegnek felénél kevesebbel, vagy legföljebb felével járul a segélyezett tanintézet fenntartásához, azon esetben a tanintézet felett való összes igazgatási és rendelkezési jog (a fentebbi a), b), c) és d) pontok meghatározása mellett) továbbra is az intézet hatóságát illeti, s a vallás- és közoktatásügyi miniszter csupán a felügyeleti jogot gyakorolja a segélyezett intézet irányában; ha pedig az állam évenként a szükséges összeg felénél többel járul az intézet fenntartásához, ez esetben az egész tanintézet a vallás- és közoktatásügyi miniszter rendelkezése alá tartozik, de az illető intézet saját hatósága számára a fentebbi b) pont alatt írt vagyon tulajdonjoga és a vagyon jövedelmének rendeltetése céljára való fordítása, valamint a d) pont alatt említett tanárválasztási jog biztosíttatik.
Minden ily gyámolítás alkalmával a vallás- és közoktatási miniszter és a segélyezett fél között e célra külön szerződés kötendő, melyben a segélyezés módozatai, közelebbi feltételei, a mindkét félre biztosított jogok és vállalt kötelezettségek részletesen megállapítandók.
85. § Az összes tanító- és tanítónőképző-intézetek felett az állami főfelügyeletet a vallás- és közoktatásügyi miniszter a királyi tanfelügyelők útján gyakorolja.
A királyi tanfelügyelő ezen intézeteket meglátogatja és ha hiányokat tapasztal, erről a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez jelentést tesz, aki ezeknek megszüntetésére az intézet fenntartóját felszólítja. Ha a tapasztalt hiányok oly nagymérvűek, hogy azok az intézet sikeres működését kockáztatják és az intézet fenntartója a hiányokat két tanéven át ismételt felszólításra sem pótolná, a miniszter elrendelheti az intézet bezárását.
Azon esetben pedig, ha a kormány a tanító- vagy tanítónőképző-intézetben erkölcsi bajoknak, vagy államellenes iránynak jönne tudomására és ezek ellenében az intézet illetékes felekezeti főhatósága útján gyökeres orvoslás nem szerezhető, a vallás- és közoktatásügyi miniszter saját rendes, vagy e célból különösen kiküldendő közegei által vizsgálatot teljesíttet; és ha ezen vizsgálat alapján oly tények állapíttattak meg, amelyek az állami és községi képzőintézetek igazgatójára és tanáraira nézve hivatalvesztést vonnának maguk után, a vallás- és közoktatásügyi miniszternek joga és kötelessége azon intézettől a veszélyes egyének eltávolítását követelni. Ha a vizsgálat nyomán kiderül, hogy vétség, vagy bűntett esete forog fenn, az ügy a szabályszerű bűnvádi eljárás megindítása végett a kir. ügyészséghez átteendő. Ha valamely tanító-, tanítónőképző-intézetben előforduló ilyen bajt az intézet fenntartója azonnal nem orvosolja, a vallás- és közoktatásügyi miniszter az intézet ideiglenes vagy végleges bezáratását haladék nélkül elrendelheti.
Az egy időre bezáratni rendelt intézet vagyona az illető felekezeti főhatóság kezelése alatt marad és a jövedelmek is tőkésíttetnek mindaddig, míg a tapasztalt bajok gyökeres elhárítása után az intézet újra megnyitását a vallás- és közoktatási miniszter megengedi.
A véglegesen bezáratni rendelt intézet vagyonáról és alapítványairól, amennyiben az alapítók vagy jogutódaik azokról az intézet megszűnése esetére nem intézkedtek, ugyanazon felekezet közoktatási céljaira az illető felekezeti főhatóság rendelkezik (1790/91:XXVI. te. 10. §), fenntartatván Őfelségének legfőbb felügyeleti joga.
86. § E törvény alapján a 83. §-ban megállapított idő eltelte után nyert állami tanítóképesítő oklevél a köztisztviselők minősítéséről szóló 1883: I. tcikk tekintetéből a középiskolai érettségi bizonyítvánnyal egyenlő értékű.
87. § Ezen törvény hatálybalépte után egy év múlva csak az nevezhető ki népiskolai kir. tanfelügyelővé, aki az 1876:XXVIII. te. 3. §-a, illetőleg az 1883:1. te. 8. §-ában megkívánt elméleti és gyakorlati képesítettség birtokában a tanfelügyelői szakvizsgálatot sikerrel letette.
Ezen szakvizsgálat szervezetét a vallás- és közoktatásügyi miniszter rendeleti úton állapítja meg.
88. § A népiskolai hatóságokról szóló 1876:XXVIII. te. 3. §-ából kifolyólag a vallás- és közoktatásügyi miniszter feljogosíttatik, hogy mindazon tankerületekben, ahol a népoktatás érdekében szükségesnek tartja, a kir. tanfelügyelők mellé a szükséghez képest megfelelő számú iskolafelügyelőket alkalmazhat, mégpedig a tankerületben lévő népoktatási, esetleg középiskolai igazgatók, tanárok és tanítók, vagy más szakértők közül, amennyiben ezek rendes hivataluk mellett az iskolafelügyelői tisztet is elvégezhetik.
A megbízatást a vallás- és közoktatásügyi miniszter bármikor megvonhatja. Az iskolafelügyelők az iskolák tényleges vizsgálata alkalmából szabályszerű napidíjat és útiköltséget nyernek.
89. § A kir. tanfelügyelők mellé rendelt iskolafelügyelők a számukra kijelölt községek összes népoktatási tanintézeteiben szintén az állami felügyeletet gyakorolják és ezen megbízatásukban a kir. tanfelügyelők számára a népoktatási törvények végrehajtása tárgyában kiadott utasítások szerint járnak el.
Iskolalátogatásaikat a kir. tanfelügyelőtől nyert utasítás szerint teljesítik és jelentéseiket a kir. tanfelügyelőhöz intézik.
90. § A kir. tanfelügyelőnek joga van az állami és községi tanítók, tanítónők és kisdedóvónők ellen kisebbfokú hanyagság vagy kisebbfokú hivatalbeli engedetlenség esetében, az illetők meghallgatása után tíz koronáig terjedhető és az orsz. tanítói nyugdíjalap javára beszolgáltatandó rendbírságot alkalmazni. Valamely tanító ellen a rendbírság alkalmazásának legfeljebb 3-szor lehet helye. Az újból ismételt hanyagság, vagy engedetlenség fegyelmi vétségnek minősítendő.
A tanító, tanítónő, kisdedóvónő a rendbírság kirovása ellen birtokon kívül fellebbvitellel élhet a közigazgatási bizottsághoz (Budapesten a városi tanácshoz), amely végérvényesen határoz.
91. § Aki anélkül, hogy arra törvényes joga volna, valamely nyilvános iskola tanhelyiségébe a tanítás ideje alatt a tanító, vagy a tanhelyiséggel rendelkező beleegyezése nélkül bemegy és a tanítást azáltal, hogy onnét az illető tanító felhívására azonnal el nem távozik, vagy szándékosan bármely más módon megzavarja; nemkülönben az is, aki az iskola bármely helyiségében a tanulók előtt erkölcstelen, vagy oly kifejezést használ, illetve oly magaviseletet tanúsít, mely a tanulók erkölcsi érzületét, vagy az iskola tekintélyét sérti vagy kisebbíti - amennyiben súlyosabb beszámítás alá eső büntetendő cselekmény nem forog fenn -, kihágást követ el és 50 koronáig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő.
A tanító erre vonatkozó panaszát az iskolai helyi hatóság (iskolaszék, gondnokság) útján terjesztheti elő.
92. § Mindaz, ami a jelen törvényben az igazgatókra, tanárokra, tanítókra, tanítványokra nézve rendeltetik, úgy a férfiakra, mint a nőkre egyaránt vonatkozik.
93. § A népiskolai közoktatás tárgyában kelt 1868:XXXVIII. te. I. fejezete (1-7. §§), továbbá a 11. § 3. pontja, a 34., 48., 49., 50. §§, az 52. § 2. pontja, az 53., 54., 55., 58., a 84-102., a 104., a 107-115., 133., 142., 143., 144. §§, a magyar nyelv tanításáról szóló 1879:XVIII. te. 5. § 3. pontjának a jelen törvénnyel ellenkező rendelkezései, továbbá ugyanazon szakasz 8. pontja; a 13. § 1. pontjának a megintésre vonatkozó hetedik bekezdése; a községi és felekezeti tanítók fizetésének rendezéséről szóló 1893:XXVI. te. egész terjedelmében hatályon kívül helyeztetnek.
Az 1875:XXXII. tcikk 12. §-ának első bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: Az a tanító, aki büntetendő cselekményért hivatalvesztésre ítéltetett, vagy aki fegyelmi úton állásától elmozdíttatott, ha pedig már nyugdíjazva van, akitől fegyelmi úton a nyugdíj elvonatott, nyugdíjhoz vagy végellátáshoz való jogát elveszti.
94. § E törvény végrehajtásával a vallás- és közoktatásügyi, valamint a pénzügyminiszter bízatnak meg. Budapest, 1904. évi október hó 18-án
Benyújtja:
Berzeviczy Albert s. k.
Berzeviczy Albert vallás- és közoktatásügyi miniszter a törvénytervezethez igen részletes, annál kétszer terjedelmesebb indoklást csatolt. Ebben a törvény szükségességét először is azzal támasztotta alá, hogy az 1900-as népszámlálás adatai szerint a 6 éven felüli lakosságnak még mindig 38,6 %-a analfabéta, és a nemzetiségi lakosságnak csak 17 %-a ért, illetve beszél magyarul. Hangsúlyozta továbbá, hogy a népoktatást közelebb kell hozni a gyakorlati élet kívánalmaihoz. A tanítóképzés és a képesítés szabályozását mind a néptanítói műveltség színvonalának, mind az állam befolyásának emelése szempontjából elsőrendű feladatnak ítélte. Fontosnak tartotta, hogy visszatartsák a tanítói pályától a kellő hivatástudattal és tehetséggel nem rendelkezőket, valamint, hogy „kellő mederbe" szorítsák a tanítónőképzést. (2000 állás nélküli tanítónőt regisztráltak.)
Az indoklás aláhúzta, hogy változatlan marad a hitfelekezetek, községek, társulások, egyes személyek iskolaállítási joga, s egyelőre érintetlenek maradnak az 1868. XXXVIII. tc.-nek a felsőbb nép- és polgári iskolákra vonatkozó szakaszai. A miniszter helyeselte, hogy „az állam csak olyan helyeken lép fel mint iskolafenntartó, ahol a hitfelekezetek önerejükből képtelenek a népoktatás sikeres ellátására, és olyan helyeken, ahol a helyi iskolafenntartók a népoktatás nemzeti érdekeit kellőképpen nem biztosítják". Megjegyezte, hogy egyébként is „a népoktatás teljes államosítása pénzügyi tekintetben elviselhetetlen teherrel járna", s az állam „ma már jelentékeny mérvben szerepel mint iskolafenntartó" (4750 tanítót és tanítónőt foglalkoztat a 28 000-ből).
A részletes indoklás adatokkal bőségesen alátámasztotta helyzetértékelését, s nyomatékul több kérdéssel kapcsolatban összehasonlító európai körképet rajzolt. Érdemes közreadni a népiskolák iskolafenntartók, iskolafokozatok és tannyelv szerinti megoszlását az 1901-1902-es bemutató szemléletes táblázatot. Lásd a 173. oldalon!
A felsorakoztatott egyéb adatok és érvek közül is indokolt egyeseket ismertetni. Az I. fejezet az iskolai mulasztások szigorúbb megtorlását azzal indokolja, hogy 1902-ben a tanköteleseknek csak 82,2%-a, 2 466244 tanuló járt iskolába, 533 528 tanköteles egyáltalán nem részesült oktatásban, az iskolába járók pedig több mint 2 millió napot hiányoztak igazolatlanul. AII. fejezet indoklása hosszasan foglalkozik a magyar nyelv tanításával kapcsolatos követelményekkel. Leszögezi, hogy jóllehet a magyar nyelv tanításáról szóló 1879:XVIII. te. elfogadása óta negyed század telt el, a „kizárólag nem magyar tannyelvű felekezeti népiskolákból magyarul beszélni tudó gyermek alig kerül ki". Az ide tartozó 3343 iskolában a magyar nyelvet csak mint tantárgyat tanítják, s közöttük „a legújabban beszerzett adatok szerint 1340 olyan elemi népiskolánk van, amelyekben a magyar nyelv nem taníttatott". Ezek közül 24 községi; 279 római katolikus (132 német, 239 szlovák, 8 horvát); 424 görög katolikus (329 román, 85 rutén, 10 szlovák); 454 görögkeleti (402 román, 52 szerb); 158 evangélikus (69 német, 89 szlovák); 1 német tannyelvű zsidó elemi iskola. (Az 1901-1902-es tanévben 1597 magyarul nem tudó tanítót alkalmaztak a felekezeti népiskolákban.)
Az objektív nehézségek között az indoklás megemlíti, hogy „a 16 725 elemi népiskola közül 12169 csak egy tanítóval bíró (osztatlan) népiskola. Az ezen iskolákba járó vegyesajkú (sok helyen három, sőt négy nyelvet beszélő) gyermekek anyanyelvi oktatására lehetetlen kellő nyelvismerettel bíró tanítókat alkalmazni".
AIII. fejezet indoklása rámutat, hogy „tarthatatlan a mostani fizetési minimum főleg azért, mivel a hitfelekezeti tanítóknak ugyanazon nemzeti és népművelődési feladatot kell megoldaniok, mint az államiaknak; velük szemben a népoktatási törvények ugyanazon képesítést és ugyanazon kötelességek teljesítését követelik, mint a más jellegű iskolákban működő tanítóktól; nem volna tehát méltányos, ha az állami és nem állami tanítók javadalmazása között továbbra is mélyreható különbség maradna fenn". A fizetésemelést az is indokolja, hogy „a jelen törvényjavaslatnak a tanítók képzésére és képesítésére vonatkozó rendelkezései az eddigieknél fokozottabb és súlyosabb feltételeket szabnak a tanítójelöltek elé és mert az állam érdekében az állami felügyeletet és fegyelmet az eddiginél hatékonyabban kell biztosítanunk." (A fizetések kiegészítésére és a korpótlékok fedezésére adni szándékozott államsegély lehetőséget biztosított volna az állami beavatkozásra.)
A IV fejezet arra, hogy a képezendő tanítók kellő mértékben elsajátítsák az államnyelvet, megfelelő biztosítékot lát abban, hogy a törvényjavaslat szerint a képzőintézetekbe csak magyarul beszélők vehetők fel; az alapvizsgán bizonyítaniuk kell, hogy a magyar nyelvet oktatói képességgel bírják; az állami vizsgabizottság előtt folyó szakképesítő vizsga pedig magyar nyelven történik, s e vizsga tárgyainak többsége már a képzés folyamán magyarul tanítandó. Az indoklás kiemeli, hogy a tanítóképzés Európa-szerte állami feladat, s joggal, hiszen „a tanítói hivatal szintén közszolgálati jelleggel bír, és az ilyen hivatalra az államnak kell megadnia az alkalmazási jogosultságot. A tanítók testülete az állam kulturális érdekeinek a művelője. A nemzeti kultúra pedig egyik legfontosabb tényezője az állam erejének és fejlődőképességének. Azért kiváló állami érdek, hogy ezen kultúra művelőinek erre alkalmas voltáról az állam teljes biztosítékot nyerjen".
Az indoklás szerint „ez a biztosíték Magyarországon a népoktatás körében igen fogyatékos mértékben van meg. Tanítóképzésünk túlnyomóan a hitfelekezetek kezében van. Ui. 48 tanítóképző közül 30, továbbá 27 tanítónőképző közül 20 felekezeti jellegű". A 30 felekezeti tanítónőképző közül 22 teljesen magyar, 1 magyar és román tannyelvű, a 20 felekezeti tanítónőképző közül 19 magyar tannyelvű. Az 1901-1902-es tanévben képesített 2549 tanító és tanítónő közül 1598, azaz 63% felekezeti képzőkben nyert képesítést.
Az V fejezet indoklása szerint a népoktatás kívánt eredménye akkor érhető el, „ha a szakszerű állami felügyelet minél kiterjedtebb és minél intenzívebb". Ezért a tanfelügyelői és segéd-tanfelügyelői kar mellé 100 iskolafelügyelőt kell megbízni a népiskolák és a tanítóképzők ellenőrzésével.
Az 1904. október 18-i keltezésű törvénytervezet kezdeményezése 1903 végére nyúlik vissza. Az 1903. november 3-án a kormány élére került Tisza Istvánnak a függetlenségi párt vezére, Kossuth Ferenc megegyezést ajánlott, többek között magyarosító kultúrpolitika folytatását indítványozva. Tisza elfogadta a javaslatot, s vallás- és közoktatásügyi miniszterének, Berzeviczy Albertnek az irányításával, aki gazdag oktatásügyi tapasztalatokkal rendelkezett (1884-től miniszteri tanácsos a VKM-ben, 1887 és 1894 között kultuszminiszteri államtitkár), 1904. március végére elkészítették a népiskolai törvénytervezetet. Noha címében az 1868:XXXVIII. te. és az 1876:XXVIII. te. módosítása szerepel, a javaslat egyik legfőbb célja a népoktatási tanintézetekben a magyar nyelv tanításáról szóló 1879:XVIII. te. végrehajtásának biztosítása állami közreműködéssel.
A kormánysajtó üdvözölte a tervezetet, a függetlenségi párti ellenzék mérsékelt lelkesedéssel, de nem ellenségesen viszonyult hozzá. Kételyeit fejezte ki, hogy elérhető-e a magyar nyelv megtanítása a nemzetiségi tanulókkal a népiskolai oktatás keretében. A soviniszta szemlélettel értékelők kevesellték tartalmát, a nemzetiségi iskolahálózat visszaszorítását szerették volna elérni. Mocsáry Lajos, aki a függetlenségiek közül mindig külön úton járt a nemzetiségi ügyekben, az Egyetértés című lapban közölt cikksorozatában megállapította, hogy a közhangulathoz képest Berzeviczy Albert tervezete a „mérséklet határai között mozog". Egyetértett a miniszterrel abban, hogy „az államnak nemcsak joga, de kötelessége maguknak a nemzetiségeknek jóvoltáért a magyar nyelv tanítását hatályossá tenni", de óvott attól, hogy tűzzel-vassal, erőszakos magyarosítással vigyék keresztül. Hangoztatta, hogy a nemzeti egységnek nem a nyelv egységében („az általános magyarosítás hiú ábránd"), hanem a hazához való ragaszkodásban kell megnyilvánulnia. (A cikksorozatot közli: Kemény G. Gábor: i. m. IV k. 193-200. o.)
A törvénytervezet társadalmi fogadtatásának előkészítése céljából a kultuszminiszter 1904. május végén nagyszabású, többnapos népoktatási ankétot rendezett Budapesten nemzetiségi vezetők bevonásával. Ez utóbbi mozzanat nem változtatott azon, hogy a nemzetiségi értelmiségi körökben erős ellenérzéssel fogadták a törvénytervezetet. 1904 második felében sajtócikkekben, népgyűléseken, emlékiratokban tiltakoztak elfogadása ellen. A szászok higgadtabb hangvétellel úgy értékelték, a törvénytervezet célja, hogy „a magyar állam magyar nemzeti állammá alkottassák, mely államban minden véleménynyilvánítás, amely nem magyar, már eleve államellenesnek tekintendő". Pedagógiai szempontból megvalósíthatatlannak ítélték a törvényjavaslat követelményeit. Rámutattak, hogy többszörösen megsérti az egyházi autonómiát, s ez közvetve csorbítja az iskolafenntartók befolyását saját iskoláikra. (Lásd Kemény G. Gábor: i. m. IV k. 371-377. o.) A szerbek és főleg a románok szenvedélyes hangnemben szálltak szembe vele, kizárólag a nemzetiségek elmagyarosításának szándékát és az egyházak autonómiája elleni merényletet látva benne.
Mindettől függetlenül a kultuszminiszter benyújtotta a törvénytervezetet a képviselőháznak, a képviselők között szétosztották, de részletes tárgyalására már nem került sor. 1904 novemberében kiújult a parlamenti küzdelem Tisza István és az ellenzék között, a „zsebkendőszavazással" a miniszterelnök kierőszakolta az új házszabályok elfogadását, de a sorozatos botrányok miatt a király 1905. január 3-án feloszlatta a parlamentet, s a választásokat elvesztette a szabadelvű párt. Az ügyvezető kormányként működő kabinet kultuszminisztere kénytelen volt visszavonni népoktatási törvényjavaslatát, amelynek tartalma a későbbiekben jelentős részben belekerült a Lex Apponyinak nevezett 1907:XXVI. és XXVII. törvénycikkekbe.
* A köztartás a tanintézet szegény sorsú diákjainak közös ellátása, élelmezése.
A magyar nyelv kötelező tanításáról szóló 1879:XVIII. te. immár negyedszázad óta van életbe léptetve és mégis azt kell tapasztalnunk, hogy ezen törvény még mindig nincs oly mérvben érvényre emelve, mint ahogyan azt az államnak és hazánk nem magyar ajkú lakosságának jól felfogott érdeke megköveteli.
Ugyanis az 1900. évi népszámlálás azt a sajnálatos valóságot állapította meg, hogy a magyar anyaország népességének jó 40%-a nem beszéli az állam nyelvét, és megállapította azon még fonákabb dolgot, hogy a nem magyar anyanyelvű lakosságnak 83,2%-a nem ért, nem beszél magyarul.
A nem magyar tannyelvű elemi népiskolákban a magyar nyelvnek mint kötelezett tantárgynak tanítását az 1879:XVIII. te. 4. §-a rendeli [sic!] és mégis a legújabban beszerzett adatok szerint a hazánkban létező 3343 nem magyar tannyelvű népiskola közül - melyek 90 kivételével felekezeti iskolák - 1340-ben a magyar nyelv nem taníttatott sikerrel. A tapasztalat tehát azt igazolja, hogy a nem magyar tannyelvű népiskolák nagy részében a magyar nyelv tanítása csakis a magyarul gépiesen való írásra és olvasásra terjed: [sic!] Az ilyen népiskolákból magyarul beszélni tudó gyermek alig kerül ki.
Ezen tarthatatlan állapoton, mely különben a nem magyar ajkú honpolgárokra a legkárosabb, okvetlenül segítenünk kell.
Segítenünk kell pedig nemcsak azért, hogy a 26 év előtt szentesített törvénynek érvényt szerezzünk - nemcsak azért, hogy ily módon az állam nyelvét a nemzet összességének tulajdonává tegyük - ,de szükséges a törvény végrehajtása hazánk nem magyar ajkú lakosságának érdekében is, mert őket a magyar nyelv bírása az élet különböző viszonyaiban a könnyebb megélhetésben segíti és megóvja sok olyan bajtól, amely a magyarul nem beszélő honpolgárokat lépten-nyomon érheti.
Végre kell és végre is lehet hajtanunk a szóban forgó törvényt anélkül, hogy ezáltal a hitfelekezeteknek és községeknek azon jogát érintenők, hogy iskoláikban a tanítás nyelvét maguk állapíthatják meg, tehát anélkül, hogy bárkit is anyanyelvének használatában és az ezen nyelven való tanulásban korlátoznánk.
Hazánknak minden polgára csak úgy boldogulhat igazán, ha részese az egységes magyar nemzeti életnek és művelődésnek. Ez pedig csak úgy lehetséges, ha az államnyelv ismerete útján rendelkezik az érintkezésnek azzal a közös közvetítő eszközével, mely a nemzetnek faj, vallás, nemzetiség szerint széttagolt egyedeit egy nemzettestté olvasztja össze. Nem magyar ajkú honfitársaink érdeke tehát, hogy bírjanak a magyar állami nyelv ismeretével. Ezt kívánta lehetővé tenni az 1879. évi XVIII. t.-cikk.
És minthogy ennek a törvénynek rendelkezései még most sem hatották át a hazai társadalom összes rétegeit, addig is, amíg a népoktatási törvényeknek égetően szükséges revíziója megtörténhetik, állásomból kifolyó kötelességemnek tartom, tisztán a létező törvények alapján, mindazon rendelkezéseket és intézkedéseket megtenni, amelyeknek szigorú és lelkiismeretes végrehajtásától remélhetem, hogy a magyar nyelv az összes nem magyar tannyelvű elemi népiskolákban olyan sikerrel fog taníttatni, hogy az elemi népiskolából kikerült növendékek a magyar nyelvet annyira elsajátítsák, hogy életviszonyaiknak megfelelően gondolataikat magyarul helyesen ki tudják fejezni, továbbá tudjanak magyarul folyékonyán olvasni, írni és számolni.
Ezen rendeletemmel tehát nincs egyéb célom, mint az, amelyet már az 1879. évi XVIII. te. kifejez, ti. az, hogy a népoktatási tanintézetek minden állampolgárnak kellő módot nyújtsanak arra, hogy a magyar nyelvet, mint az állam nyelvét, elsajátítsák. Ennélfogva az elemi népiskolai magyar nyelvtanítás sikere érdekében elrendelendó'nek találom a következőket:
A kellő tanítási eredmény első feltétele, hogy a tanköteles gyermekek az egész szorgalmi időn át rendesen járjanak iskolába és hogy a legszükségesebb tankönyvekkel és íróeszközökkel el legyenek látva. Eziránt az 1876:VI. te. 30. §-a alapján a közigazgatási bizottságokhoz egyidejűleg rendeletet intéztem. Tanfelügyelő úrnak e tekintetben az a feladata, hogy még a tanév megnyílta előtt úgy a tankötelezettségnek kellő érvényre emelése, mint a szükséges magyar tankönyvek és írószerek beszerzése iránt a közigazgatási bizottság elé megfelelő határozati javaslatot terjesszen.
Az 1879. évi XVIII. te. 4. §-a szerint a magyar nyelv tanítását a községi népiskolákban a vallás- és közoktatásügyi miniszter külön rendeletben szabályozza. Ezen szabályrendeletet, az óraszámra nézve, népiskolai tantervük megállapításánál a felekezeti hatóságok is kötelesek szem előtt tartani.
Ez alapon az 1879. évi XVIII. te. végrehajtása tárgyában 1879. évi 17 284. sz. a. kiadott Utasítás megállapította a nem magyar ajkú népiskolák tantervét, hivatali elődöm pedig 1902. évi 30 332. számú körrendeletében olyképp szabályozta az óraszámot, hogy az egy tanítóval bíró (osztatlan) népiskolában a magyar beszéd tanítására heti 9 óra, az anya- és magyar nyelven való írás és olvasás tanítására heti 8 óra fordítandó. Ugyanezen tantárgyakra a két tanítóval bíró iskolában heti 15, illetve 13; - a három tanítóval bíró iskolában heti 17, illetve 19; - a négy tanítóval bíró iskolában 20, illetve 25; - az öt tanítóval bíró iskolában 18, illetve 24; - végre a hat tanítóval bíró iskolában 18, illetve 24 óra fordítandó hetenként. Az anya- és magyar nyelven való írás és olvasás tanítására kitűzött heti óraszámok fele múlhatatlanul a magyar írás és olvasás tanítására fordítandó, mert csak így biztosítható azon tanítási cél, melyet a törvény megjelöl.
Tanfelügyelő úr tehát ezen törvényes rendelkezések alapján a nem magyar tannyelvű községi elemi népiskoláktól szigorúan követelje meg, hogy ezekben az 1879. évi 17 284. szám alatt kiadott tanterv a maga egész teljességében megvalósíttassék.
Továbbá az 1876:XXVIII. te. 5. § 3. pontja a) betűje alatt foglaltak értelmében még a tanév megnyílta előtt intézzen megkeresést tanfelügyelő úr a nem magyar tannyelvű felekezeti elemi népiskolák egyházi főhatóságaihoz aziránt, hogy a felekezeti elemi népiskoláknak általuk jóváhagyott tan- és óratervét tanfelügyelő úrnak küldjék meg. Ezeket gondosan vizsgálja felül és hogyha bennük a magyar nyelv tanítására vonatkozólag fentebbi törvényes rendelkezésekkel ellenkező fogyatkozásokat talál, az illető egyházi főhatóságot azonnal keresse meg a hiány pótlása iránt és szükség esetén ide is tegyen jelentést.
Követelje meg, hogy az egyházi főhatóság által jóváhagyott tanítási óraterv minden iskolában ki legyen függesztve.
Különben itt megemlítem, hogy hivatali elődöm az országos közoktatási tanácsot már felhívta, hogy a nem magyar tannyelvű népiskolák számára a modern pedagógia és didaktika elveinek megfelelő új tanítási tervet és ahhoz a tanítók számára kimerítő módszeres utasítást készítsen. S gondoskodni kívánok arról is, hogy a magyar nyelv tanításának könnyítésére és tervszerűvé tételére hazai viszonyainknak megfelelő művészi kivitelű szemléltető képek készíttessenek.
A fentebbi módon előkészítve a magyar nyelv tanításának előfeltételeit, előáll tanfelügyelő úr legfontosabb kötelessége, ti. a nem magyar tannyelvű elemi népiskolák látogatása és azokban a magyar nyelv tanításának alapos, lelkiismeretes ellenőrzése és szakszerű irányítása.
Ismerve a magyar tanfelügyelői kar hazafias buzgalmát és hivatali megbízhatóságát: nem kételkedem, hogy ezen egyik legfontosabb teendőjét kifogástalanul fogja ellátni. Nekem az a feladatom, hogy a tanfelügyelői kart az iskolalátogatások intenzív teljesítésére képessé tegyem.
Elengedhetetlen kötelességévé teszem tanfelügyelő úrnak, hogy a tankerületében levő összes nem magyar tannyelvű elemi népiskolákat minden tanévben legalább egyszer meglátogassa, mégpedig olyan időben, amidőn a magyar nyelvtanítás eredménye felismerhető. Az iskolalátogatás alkalmával vizsgálja meg, mennyiben érte el az iskola a 1879. évi XVIII. t.-cikkben és az 1879. évi 17 284. sz. a. kiadott tantervben kitűzött azt a célt, hogy minden állampolgárnak kellő mód nyújtassék az állam nyelvének elsajátítására. Állapítsa meg, hogy a magyar nyelv tanítására megszabott heti tanítási órák csonkítatlanul megtartatnak-e? Követelje, hogy a népiskola második osztályától kezdve a számtantanítás segítségével is gyakoroltassák a magyar nyelv. A hazai földrajz, történelem és alkotmánytan tanításánál a magyar szöveg szintén módot nyújt a tanítónak a gyermek szívében a hazafias érzület felkeltésére és ápolására, amit különben az egész népiskolai oktatás és nevelésnél kimagasló célként kell a tanítónak munkálnia. Az ismétlő iskola három évfolyamában különös gond fordítandó az elemi népiskola hat évfolyama alatt elért magyar nyelvtanítási eredmény megrögzítésére, mert csak ily módon lehet az iskola hatását az életre biztosítani. Ez okból az ismétlő iskola megfigyelésére kellő alkalmat kell találni. Megfigyelendő, vajon a tanító kellő módszerrel tanítja-e a magyar nyelvet? Az úgynevezett grammatizálás szigorúan kerülendő, mert az ilyen iskolákban a magyar nyelvtan tanítását a magyar írás alapjául szolgáló legszükségesebb tudnivalókra kell szorítani. Ahol szükséges, Tanfelügyelő úr vezesse be a tanítót a magyar nyelvtanítás természetes és egyedül helyes módszerébe (az úgynevezett direkt módszer).
Amely tankerületben segédtanfelügyelő van, tanfelügyelő úr ezzel megosztva végezze az iskolalátogatást. Az ügy érdekében kívánatos, hogy az iskolaszék elnöke is jelen legyen az iskolalátogatásnál.
Az iskolalátogatásról minden egyes esetben az 1901. évi 12 955. sz. alatt kelt körrendelet értelmében jegyzőkönyv veendő fel, amelybe a tapasztaltak pontosan bejegyzendők.
Amennyiben a kir. tanfelügyelői hivatal rendelkezésére bocsátott utazási átalány a tanév folyamán az 1901. évi 12 955. számú körrendelettel megállapított szabályzat szerint teljesen igénybe vétetett volna, tegyen azonnal indokolt felterjesztést a még szükséges útiköltség engedélyezése iránt.
Ahol a tankerület nagy kiterjedtsége vagy a nem magyar tannyelvű iskolák túl nagy száma miatt a tanfelügyelői hivatalnak iskolalátogatásra jogosított személyzete nem képes ezekben az iskolákban a látogatásokat a most megkövetelt módon teljesíteni, az állami felügyeletnek teljes érvényre emelése céljából, az 1876:XXVIII. te. 3. §-a alapján, szakértő ideiglenes iskolalátogatókat fogok kirendelni. Ilyen iskolalátogatókul elsősorban a nagyobb állami elemi népiskolák kitűnő igazgatótanítóit, továbbá az állami tanítóképző-intézetek igazgatóit, végre a szükséghez képest más, középfokú tanintézetek igazgatóit kívánom alkalmazni, akik működésük tartamára mérsékelt napidíjban és útiköltségben részesülnek.
Felhívom tehát tanfelügyelő urat, hogy amennyiben tankerületében ilyen ideiglenes iskolalátogatóknak kirendelése valóban szükséges volna, eziránt a törvényhatóság főispánjával egyetértőleg tegyen folyó év szeptember hó végéig kimerítő indokolt javaslatot.
Megjegyzem, hogy amidőn valamelyik állami elemi népiskola igazgatója bízatik meg az iskolalátogatói tiszt ellátásával, az ilyen igazgatótanító az osztályvezetés alól fel lesz mentve; azonban köteles a számára kijelölt iskolalátogatási körzeten kívül saját iskolájában az összes előforduló helyettesítéseket külön díjazás nélkül teljesíteni és ugyancsak saját iskolája minden osztályában a szorgalomidő minden hónapjában az igazgatói látogatást végezni. Az ilyen igazgatótanító osztályának vezetésére évi 1000 korona díjjal állandó helyettes tanerő kirendeléséről fogok gondoskodni.
Az ideiglenes iskolalátogató utasításait a kir. tanfelügyelőtől nyeri. A számára kijelölt iskolákat évenként legalább egyszer, de lehetőleg kétszer (a tanév közepén és végén) meglátogatja. Látogatásai felől, amiként a tanfelügyelő, szabályszerű jegyzőkönyvet vesz fel és ezt további eljárás végett jelentése kíséretében a kir. tanfelügyelőhöz terjeszti be.
A magyar nyelv tanítási eredményének vizsgálásánál állapítsa meg tanfelügyelő úr vagy helyettese, vajon megfelel-e az általában az ezen rendeletben körülírt törvényes feltételeknek?
Ha az eredményt tanfelügyelő úr kitűnőnek találja, a tanítónak megjutalmazása iránt minden év december havában tegyen ide indokolt felterjesztést. Már most kijelentem, hogy a jövő tanévtől kezdve a közoktatásügyi kormány kétszer annyi tanítónak fog adni a magyar nyelv kitűnő tanításáért jutalmat, mint amennyinek eddig adott.
A közigazgatási bizottságokat egyidejűleg felkértem, hogy részint a törvényhatóságok rendelkezése alatt álló közművelődési alapokból, részint a társadalom érdeklődésének ily irányú felkeltése útján a maguk részéről is részesítsék a kiválóan érdemes tanítókat jutalomban. Sőt, amennyiben kivihető, a magyar beszédben kitűnő előmenetelt tanúsított tanulókat is részesítsék jutalomban, részint könyvek, részint ruhaneműek, vagy más alkalmas díjak ünnepélyes szétosztása által.
Ha tanfelügyelő úr vagy helyettese a tanítási eredményt nem találja kielégítőnek, állapítsa meg mindjárt ott a helyszínén ennek okát. Ha az ok az iskola külső hiányában (pl. rendetlen iskolázás, túlnépesség, tankönyvhiány stb.) található, ezek megszüntetése iránt a közigazgatási bizottság legerélyesebb intézkedését kérje ki, a szükséghez képest ide is jelentést tegyen.
Ha pedig az eredménytelenség oka a tanítóban keresendő, ez esetben a következő eljárást kell követni:
a) Azért nincs eredmény, mert a tanító nem bírja a magyar nyelvet oktatóképességgel. Ez esetben, tekintettel az 1879. évi XVIII. t.-cikk 2. és 3. §-ainak ama rendelkezéseire, melyek szerint 1882-től kezdve tanító vagy segédtanító senki sem lehet, aki a magyar nyelvet annyira el nem sajátította, hogy azt a népiskolában tanítani képes legyen, az 1875. évi XXXII. te. alapján nyomban indítsa meg az illető tanító végellátása iránt a szabályszerű eljárást azon a címen, hogy a tanító a tanítás törvényes ellátására szellemi fogyatkozása miatt nem képes. Ha az ilyen tanító az országos tanítói nyugdíjintézetnek nem volna tagja, keresse meg az illető egyházi főhatóságot, hogy a tanítót a tanítás alól azonnal mentse fel s helyére magyarul jól beszélő, legalábbis képezdét végzett segédtanítót rendeljen ki. Ha ezen megkeresése hat hét alatt érdemi elintézést nem nyerne, tegyen hozzám jelentést.
b) Azért nincs eredmény, mivel a tanító a magyar nyelvtanítás törvényes kötelességét elhanyagolja. Az ilyen tanítóval szemben következőképpen járjon el: Ha az illető felekezeti tanító akár fizetéskiegészítés, akár pedig korpótlék címén az 1893:XXVI. te. alapján államsegélyt élvez, az államsegélyről szóló nyug-tatvány láttamozását függessze fel; s minthogy az ilyen tanító „az állam nyelvének törvényben meghatározott alkalmazása ellen vétett", tehát az 1893:XXVI. te. 13. §-a utolsó pontjában körülírt fegyelmi vétséget követte el, az iskolalátogatási jegyzőkönyv bemutatása mellett, a fegyelmi eljárás elrendelése végett hozzám kimerítő jelentést tegyen. A fegyelmi eljárás foganatosítására a most idézett törvényszakasz negyedik bekezdése szerint a közigazgatási bizottság illetékes.
A községi tanító természetesen ugyanilyen fegyelmi felelősséggel tartozik.
Megjegyzem, hogy ha valamely községi vagy felekezeti iskolának egymás után két tanítója mozdítta-tott el a magyar nyelv tanításának vétkes elhanyagolása miatt, az ilyen községi vagy felekezeti iskola az 1893:XXVI. te. 15. §-a alapján meg fog szüntettetni és helyébe állami iskola állíttatni.
Ha az illető felekezeti tanító államsegélyt egyáltalán nem élvez, ennek mulasztása felől szintén ide tegyen tanfelügyelő úr kimerítő jelentést. Ennek alapján az egyházi főhatóság innen fog megkerestetni, hogy a tanító ellen a fegyelmi eljárást haladéktalanul foganatosítsa.
Ha a hitfelekezet főhatósága megkeresésemnek eleget nem tenne, az illető hitfelekezeti iskola ellen az 1868:XXXVIII. te. 15. §-ában megszabott megintési eljárást fogom megindítani.
Ha valamely nagyobb népességű felekezeti népiskola fenntartója anyagi viszonyai miatt nem képes arra, hogy iskolájában a magyar nyelv tanítását kellő számú tanerő alkalmazásával biztosítsa, nem zárkózom el az elől, hogy az illető hitfelekezet kérelmére és az illetékes egyházi főhatóság beleegyezésével, tisztán a magyar nyelv tanítására, az illető felekezeti népiskolához ideiglenesen állami tanítót (tanítónőt) rendeljenek ki szolgálattételre. Az így kirendelt állami tanító azon vallásfelekezetből való lesz, amelynek jellegét az iskola viseli; összes javadalmát az államtól nyeri és rendes tagja az illető népiskola tanítótestületének.
Végül a tanfelügyelő úr kötelességévé teszem, hogy a közigazgatási bizottságnak havi jelentéseiben az előző hónapban meglátogatott nem magyar tannyelvű iskolákról és azokban a magyar nyelv tanítása körül szerzett tapasztalatok felől mindig számoljon be és kérje ki a közigazgatási bizottság részéről szükséges intézkedéseket. Ide pedig minden tanév végén tegyen áttekintő jelentést a magyar nyelv tanítása felől.
Rendeletemet abban a biztos reményben zárom, hogy nem magyar ajkú testvéreink helyesen fogják mérlegelni azt a célzatot, amely jelen intézkedéseimben vezérel. Lehetetlen be nem látniok azt, hogy elsősorban az ő érdekük, hogy az államnyelv ismeretét megszerezzék.
Számítok tehát arra, hogy a hazának minden nem magyar ajkú polgára buzgó munkatársamul szegődik rendeletem végrehajtásánál és hogy nem lesz szükség arra, hogy a jelen rendeletben foglalt szigorúbb rendszabályok gyakorlatilag alkalmazásba vétessenek.
De ha várakozásom ellenére mégis akadna az oktatásügyi tényezők között olyan, amely minden támadó célzattól mentes intézkedéseimmel szembehelyezkednék, azzal szemben a rendelkezésemre álló törvényes eszközök egész szigorát fogom alkalmazni s nem fogom eltűrni azt, hogy a nemzeti egység, az állami tekintély csorbulást szenvedjen.
Budapesten, 1905. évi augusztus hó 15-én.
Lukács György s. k.
Tisza István kormányának és vele Berzeviczy Albert vallás- és közoktatásügyi miniszternek a bukásával nem került le a napirendről a magyar nyelvű oktatás a nem magyar tannyelvű elemi népiskolákban. Az 1905. június 18-án kinevezett Fejérváry-kormány kultuszminisztere, Lukács György levonva a Berzeviczy-féle törvényjavaslat elleni nemzetiségi tiltakozások tanulságait, nem törvénnyel, hanem rendelettel igyekezett érvényt szerezni az 1879:XVIII. tc-nek. A parlamenti csatározásokat így ugyan sikerült elkerülni, de a nemzetiségek tiltakozásai ezúttal sem maradtak el, okkal hangoztatván, hogy a rendelet nem egyszerűen az 1879:XVIII. te. végrehajtását célozza, hanem azon túlmenő követeléseket támaszt a magyar nyelvnek a nemzetiségi diákok által való elsajátítását illetően. Tiltakoztak az ellen, hogy alacsonyabb rendű jogszabállyal, rendelettel magasabb rendű jogszabályokat, törvényeket módosítanak.
A 17284/1879. szám alatt kiadott utasítást lásd: Magyarországi Rendeletek Tára, 1879. Budapest, 1879.620. o.
A 30332/1902. számú VKM körrendeletet lásd: Magyarországi Rendeletek Tára, 1902. Budapest, 1902.719-724. o.
Harmadfél évtized telt el az 1879. évi XVIII. te. életbeléptetése óta. Jóllehet, hogy a törvény szövege, valamint a törvény végrehajtása tárgyában kiadott Utasítás (17 284/1879) a tanító(tanítónő)képző-intéze-tekre nézve félreérthetetlenül határozott rendelkezéseket tartalmaz: mégis, dacára a törvény foganatosítása érdekében hivatali elődeim által ismételt ízben kibocsátott rendeleteknek, a törvénynek a tanító(tanítónő)képzó'-intézetekre vonatkozó része még ma sincs hatékonyan végrehajtva, a gyakorlati kivitel módozatai pedig annyira elütök egymástól és a törvény szellemét annyira ki nem elégítik, hogy a hatékonyabb foganatosítás iránt való sürgős intézkedés immár elodázhatatlan szükségességgé érlelődött.
Az előző éveknek és az imént lezárult iskolaévnek a tanító(tanítónő)képző-intézetekre vonatkozó tanulmányi eredményéből az a sajnálatos tény nyomul homloktérbe, hogy a törvény laza magyarázatának és lanyha végrehajtásának árát legdrágábban éppen azok adják meg, akiket legkevésbé terhel mulasztás és akik ebben a dologban a legártatlanabbak: a képzőintézetek tanuló ifjúsága.
Évről évre ismétlődik, hogy a jelöltek a magyar nyelvben való készültségük elégtelensége miatt nagy számmal vettetnek vissza a tanképesítő vizsgálatokon. A felelősség ezen tönkretett egzisztenciákért azokat az intézeteket terheli, amelyek akár megbocsáthatatlan nembánomságból, akár más okok miatt kockára vetik a gondjaikra bízott nagyszámú törekvő ifjúnak jövőjét.
De amint a tapasztalat igazolja, a jelöltek közül még azok is, akik a kényszerhelyzet által parancsolt elnézés mellett a tanképesítő vizsgálaton elégséges osztályzattal átbocsáttatnak, az életbe kilépve nem képesek kellően megfelelni a reájuk váró kötelességnek. Ugyanis: nemcsak hogy maguk nem sajátították el a magyar nyelvet a készültségnek olyan mértékéig, amint az 1879. évi XVIII. te. azt megköveteli, de még kevésbé történt gondoskodás arról, ami a képzőintézetnek szintén egyik sarkalatos kötelessége, hogy a jelöltek a magyar nyelvnek az elemi népiskolában való tanítási eljárását és módszerét megismerhessék, így azután a képzőintézet hibájából és annak mulasztása következtében a képesített jelölt, még mint tanító is újabb és újabb kellemetlen helyzetbe jut, amivel - még a legbuzgóbb is - hosszú évek fáradalmas önképzése útján és a vezetésére bízott iskolai ifjúság érdekeinek súlyos sérelme árán is alig képes megküzdeni.
Nyilvánvalóak azok a káros következmények, amelyek a törvény laza végrehajtásából úgy a közügyre, mint az egyesre haramiának. Ennélfogva, egyrészt a törvény rendelkezéseinek hatékony érvényesítése végett, másrészt pedig a tanulóifjúság jól felfogott érdekeinek megvédelmezése szempontjából, az 1868. évi XXXVIII. törvénycikk 14. §-ában gyökerező főfelügyeleti jogomból eredőleg, rendelem, amint következik:
Az 1876. évi XXVIII. te. 5. §-a 3. a/ pontjában, valamint az '1879. évi XVIII. te. 6. §-ának első bekezdésében és ezen utóbbi törvény végrehajtása tárgyában az egyházi főhatóságokhoz intézett leirat (20 301/ 1885.) 7., 8., és 9. pontjaiban, nemkülönben a végrehajtási Utasítás 17. §-ában biztosított jogánál fogva kérje be tanfelügyelő úr minden iskolaév elején a tankerületében levő nem magyar tannyelvű tanító(tanítónő)képző-intézetnek tanmenetét, órarendjét és a használandó tankönyvek egy-egy példányát és terjessze ide azokat. A tantervet az 1905/6. iskolaév elején szintén terjessze ide, de ez újból csak akkor lesz megint felterjesztendő, ha azon az illetékes egyházi főhatóság változtatást tesz.
A nem magyar tannyelvű tanító(tanítónő)képző intézetek növendékeire a magyar nyelvnek a törvény szabta mértékben való elsajátítását gátló egyik akadály az, hogy a tanulók ezen intézetek legnagyobb részébe nem valamely középfokú iskola négy osztályának szabályszerű elvégzése után, hanem az 1868. évi XXXVIII. törvénycikkben engedélyezett felvételi vizsgálat alapján vétetnek fel.
Tanfelügyelő úr az illető egyházi főhatóságnál hasson oda, hogy a képzőintézetbe rendszerint csakis a középiskola vagy polgári iskola négy osztályát végzett növendékek vétessenek fel, amiként ez az 1868. évi XXXVIII. te. 86. és 108. §§ célzatának is megfelel, és hogy felvételi vizsgálat útján csak kivételesen jussanak be jelöltek a tanítóképzőbe.
Arra pedig iskolalátogatásai alkalmával különösen ügyeljen a tanfelügyelő úr, vajon a felvételi vizsgálat útján bejutott növendékek valóban bírnak-e a magyar nyelvben, az anyanyelvben, a számvetés és földrajz ismeretében és a történelemben legalábbis annyi jártassággal, mint amennyit a közép- vagy polgári iskola négy első osztályában tanítanak, illetőleg mint amennyi magyar nyelvi ismeretet az 1879:XVIII. te. értelmében már az elemi népiskolát végzett tanulótól is követelni lehet. Ha e tekintetben tanfelügyelő úr kifogásolnivalót talál, főfelügyeleti jogom érvényesíthetése végett tegyen ide kimerítő jelentést.
Az 1879. évi XVIII. te. 6. §-a 1. pontja, valamint a végrehajtási Utasítás 18. §-a, úgyszintén az 1902. évi 29 822. szám alatt kelt itteni rendelet alapján tanfelügyelő úr a tankerületébe eső nem magyar tannyelvű képzőintézeteket évenkint többször, de legalább két ízben látogassa meg, az I., II., és III. osztály évzáró vizsgálatain mindenesetre legyen jelen, és terjesszen ide eljárásáról és szerzett tapasztalatairól minden tanév végén részletes és kimerítő jelentést.
Év közben való iskolalátogatása alkalmával terjessze ki figyelmét arra is, hogy az 1879. évi XVIII. te. rendelkezéseinek foganatosítása keretében kellő mérvben történik-e gondoskodás arról, hogy a jelöltek a magyar nyelvnek nem magyar tannyelvű népiskolákban való tanítási módszerét nemcsak elméletben, de legfőképpen gyakorlatilag a legbehatóbb módon megismerjék és megtanulják? Evégből tekintettel arra, hogy az 1868. évi XXXVIII. te. 13. és 102. §-ai a gyakorlóiskolához és a gyakorlati kiképzéshez mint feltételhez kötik a felekezeti tanítóképző-intézetek felállításának jogát, minden rendelkezésére álló módon hasson oda tanfelügyelő úr, hogy ott, ahol még nincs, gyakorlóiskola létesíttessék a képzőintézettel szerves kapcsolatban. Ha eljárásának fél év alatt eredménye nem volna, az 1868. évi XXXVIII. te. 15. íjában megszabott megintés és az azt követő eljárás foganatosítása végett tegyen ide előterjesztést.
Minthogy a nem magyar tannyelvű felekezeti tanító(tanítónő)képző-intézetek egy része még mindig nem bír tanképesítő vizsgálati szabályzattal, más része pedig vizsgálati szabályzatát nem hozta összhangba az újabb törvények követelményeivel, ennélfogva felhívom tanfelügyelő urat, hogy keresse meg azonnal az illetékes egyházi főhatóságot, hogy a tanképesítő vizsgálati szabályzatot mielőbb készítse el, illetőleg ha már van ilyen szabályzata, azt a törvényes követelményekkel hozza összhangba, s a szabályzat egy példányát tanfelügyelő úrnak is küldje el.
Tanfelügyelő úr pedig a tanképesítő vizsgálatok alkalmával, a vizsgálatok lényegbeli részét illetőleg, a legszigorúbban alkalmazkodjék az alábbi törvényes rendelkezésekhez.
A vizsgálat megkezdése előtt győződjék meg arról, hogy a tanképesítő vizsgálatra bocsátandó jelöltek bírnak-e valamennyien a korra, testi épségre és szabályszerű felvételre nézve a törvény követelte előfeltételekkel.
Az 1879. évi XVIII. te. 1. és 2. §-ai azt a követelményt tartalmazzák, hogy minden tanító(tanítónő)jelölt a tanfolyam alatt a magyar nyelvet beszédben és írásban annyira elsajátítsa, hogy azt a népiskolákban taníthassa. Ebből következik, hogy a jelölteknek a magyar nyelvből való készültsége a beszéd, az írás és tanítás szempontjából bírálandó meg.
Evégből tanfelügyelő úr a vizsgálat előtt legalább két nappal vizsgálja át a magyar nyelvbeli összes írásbeli dolgozatokat a tekintetben, hogy a jelölteknek a magyar nyelvben való készültsége tartalom és fogalmazás tekintetében mennyiben és milyen mértékben felel meg a követelményeknek. A magyar nyelvből való dolgozat semmi esetre sem lehet fordítás, hanem csakis valamely tételről szabadon kidolgozandó fogalmazvány. Ezen dolgozat tárgya a hazai történelemből, a magyar irodalomtörténetből vagy a pedagógia köréből veendő. Ezen három tárgykörből vett tételek közül a jelölt szabadon választhat. Kívánatos, hogy ezen tételeket az illetékes főhatóság tanfelügyelő úrral egyetértőleg állapítsa meg.
A jelöltek magyar beszédben való készültségének megállapítására főképpen a magyar nyelvtani és a magyar irodalomtörténeti feleletek szolgálnak. Amennyiben tanfelügyelő úr egyik vagy másik jelöltnél a magyar nyelvtani és irodalomtörténeti feleletből bármi oknál fogva nem tudna az illetőnek a magyar beszédben való készültségére nézve kellő ítéletet formálni (pl. mert a jelölt szó szerinti betanulás alapján felel stb.), jogában áll a jelölttől más tantárgyakból is magyar nyelven adandó feleleteket követelni.
A magyar nyelvben szóban és írásban való jártasság elbírálásánál szigorúan tartsa szem előtt tanfelügyelő úr az 1868. évi XXXVIII. te. 13. §-ában körvonalazott azt a követelményt, hogy a felekezeti tanító(tanítónő)képző-intézetekben a tantárgyakat legalább azon terjedelemben kell tanítani, aminő terjedelemben azok tanítása az állami képzőintézetekben el van rendelve.
Az 1879. évi XVIII. törvénycikk 2. §-a és a végrehajtási Utasítás 14. és 18. §-ai megkövetelik a jelölttől annak igazolását, hogy a magyar nyelvet tanítani is tudja. Minthogy erről csakis gyakorlati tanítás meghallgatása után formálhatni ítéletet, ennélfogva köteles minden jelölt a magyar nyelvből, mint elemi népiskolai kötelezett tantárgyból, egy - tanfelügyelő úr által 24 órával előbb kitűzendő és neki írásban kiadandó - magyar nyelvbeli tételről a vizsgáló bizottság előtt gyakorlati tanítást tartani.
A tanképesítő-oklevelek mindenkor párhuzamos szöveggel, tehát az állam nyelvén és a képzőintézet tanítási nyelvén állítandók ki.
Minden egyebekben a tanképesítő vizsgálat lefolyására nézve az 1879. évi XVIII. t.-cikknek rendelkezései és az illető egyházi főhatóság által megállapított vagy megállapítandó vizsgálati szabályzat a mérték- és irányadó.
Amely esetben a tanképesítő vizsgálati eljárás nem felel meg a fentebbi pontokban körvonalazott törvényes követelményeknek: a kir. tanfelügyelő az oklevelek aláírását tagadja meg.
Amennyiben valamely egyházi főhatóság, anyagi eszközök elégtelensége miatt, nincs abban a helyzetben, hogy az általa fenntartott képzőintézetnél a magyar nyelv tanítására megfelelő képesítéssel bíró tanárt alkalmazzon, az illetékes egyházi főhatóság kívánságára teljes készséggel intézkedem az iránt, hogy az állam költségén ideiglenes minőségben az illető felekezethez tartozó magyar nyelvtanár és gyakorló iskolai tanító osztassák be az illető képzőintézethez, aki beosztásának ideje alatt mint a tanári testület rendes tagja működik. Hasonlóképpen készségesen nyújtanék módot ahhoz, hogy az egyházi főhatósággal való megállapodás alapján a nem magyar tannyelvű tanítóképző intézeti tanárok fizetésének kiegészítésére államsegély engedélyeztessék.
Felhívom tanfelügyelő urat, hogy az illetékes egyházi főhatósággal ez irányban folytatandó tárgyalásainak eredményét jelentse ide.
A tanítóképző intézetek tanulmányi rendjének szakfelügyeletére az 1876. évi XXVIII. te. 3. és 4. §-ai alapján szervezett intézményt az 1879. évi XVIII. t.-cikk végrehajtása szempontjából is szándékozom értékesíteni. Mindazonáltal tanfelügyelő urat terheli elsősorban a felelősség, hogy a felügyeletére bízott nem magyar tannyelvű képzőintézetben jelen rendeletem intézkedései teljes mértékben megvalósuljanak. Nem kétlem, hogy tanfelügyelő úr ezen feladatát nemcsak törvényes kötelességből, de hazafias buzgalomból is sikeresen fogja megoldani.
Budapesten, 1905. évi augusztus hó 15-én.
Lukács György s. k.
Az 1879:XVIII. te. végrehajtása számos miniszteri rendelet tárgya volt a kibocsátását követő évtizedekben, sőt még a XX. század legelső éveiben is, lásd pl. Wlassics Gyula 1902. június 5-én kelt 30 332. sz. körrendeletét e kötetben. (Magyarországi Rendeletek Tára, 1902. Budapest, 1902. 719-723. o.) Az idevágó Berzeviczy-féle törvényjavaslat visszavonása után Lukács György vallás- és közoktatásügyi miniszter rendeleti úton igyekezett érvényt szerezni az 1879:XVIII. te. tanítóképzésre vonatkozó 1-3. §-ainak.
| |