| |
1. § A községi és hitfelekezeti elemi népiskolák tanítói köztisztviselők és törvényesen megállapított járandóságaik közigazgatásilag biztosíttatnak.
2. § A községi és a hitfelekezeti rendes tanítóknak alapfizetése az első és második polgári lakbérosztályba sorozott községekben* legalább évi 1200 koronában, a harmadik lakbérosztályba sorozott községekben legalább évi 1100 koronában, a negyedik lakbérosztályba sorozott, vagy lakbérosztályba nem sorozott községekben legalább évi 1000 koronában állapítandó meg.
Az iparos- és kereskedőtanonc-oktatásért, továbbá a gazdasági ismétlőiskola vezetéséért nyert tiszteletdíj ezen alapfizetésbe be nem számítható.
A segédtanítók önállóan külön osztályt csakis a közigazgatási bizottság engedélye folytán, mégpedig csak ideiglenesen s legfeljebb 1 évig vezethetnek és legalább évi 800 korona tiszteletdíjban részesítendők. Egy és ugyanazon állomáson segédtanítók egy évnél tovább nem alkalmazhatók.
Minden rendes tanítót a fizetésén kívül még természetben tisztes lakás (legalább két padolt szoba, konyha, kamra és a legszükségesebb mellékhelyiségek), továbbá legalább egy negyedholdnyi kert, vagy kert nem léte esetében ennek ellenértéke gyanánt 20 korona készpénz illet meg; természetben tisztes lakás hiányában pedig minden tanítónak az I. lakbérosztályba sorozott községekben évi 600 korona, a II. lakbérosztályba sorozott községekben 420 korona, a III. lakbérosztályba sorozott községekben évi 360 korona, a IV lakbérosztályba sorozott községekben évi 300 korona és a lakbérosztályokba nem sorozott községekben évi 200 korona lakásbér jár. Több tanítóval bíró iskoláknál a nőtlen tanítók és a tanítónők természetben való lakását, illetőleg lakásbérét a helyi iskolai hatóság a fentebbiektől eltérőleg is rendezheti. Ez a jog megilleti akkor is, ha az ugyanazon iskolánál alkalmazott tanító és tanítónő házastársak.
Az 1868:XXXVIII. te. 139. és 140. §-ainak rendelkezése, mely szerint a megürült tanítói állomás legfeljebb fél év alatt betöltendő és ezen idő alatt az iskolában segédtanító (tanítójelölt) alkalmazandó, továbbá, hogy a tanító halála esetén özvegye és árvái a halálozásnak napjától számított fél évig az egész fizetést és lakást élvezik, végre az ugyanazon törvénycikk 138. §-ának első pontjában foglalt rendelkezés, mely szerint a tanítók élethosszig választatnak, a hitfelekezeti elemi népiskolában működő rendes tanítókra is kiterjesztetik.
Államsegélyes iskolánál a rendes tanító halála esetén, ha a tanító özvegyet vagy árvát hagy hátra, az alkalmazott segédtanító fizetéséhez, a halálozásnak napjától számított fél évig, az állam is hozzájárul abban az arányban, amely arányban az elhalt rendes tanító fizetését kiegészítette.
3. § A községi és a hitfelekezeti elemi népiskoláknál alkalmazott rendes tanítók korpótléka a következőképpen állapíttatik meg:
| 5 | évi szolgálat után további | 200 K | |||
| 10 | 200 K | ||||
| 15 | 100 K | ||||
| 20 | 100 K | ||||
| 25 | 200 K | ||||
| 30 | 200 K | ||||
Ezen korpótlék az alapfizetésbe be nem számítható.
A korpótlékokra azon szolgálati idő ad igényt, amelyet a rendes tanító szabályszerű képesítéssel az állomás végleges elfoglalásától, legfeljebb azonban 1893. évi október hó 1-től megszakítás nélkül eltöltött: a jelen törvény hatályba lépte után alkalmazott rendes tanítóknál pedig az a szolgálati idő, amelyet a tanító a 32. §-ban előírt eskü letétele és állomásának véglegesen történt elfoglalása után megszakítás nélkül eltöltött.
A szolgálat igazolt megszakításának tekintendő az a körülmény, ha a tanító betegség, vagy egyéb tőle nem függött körülmény miatt volt kénytelen tanítói működését abbahagyni és ezt a körülményt távozása alkalmával a kir. tanfelügyelő előtt igazolta.
Egyes iskolafenntartóknak a korpótlékra vonatkozólag már fennálló, vagy ezután alkotandó szabályzatai érvényben maradnak, ha azok a tanítókra nézve legalábbis az ezen §-ban megállapított kedvezményt biztosítják.
A jelen törvény életbeléptétől kezdve minden községi és hitfelekezeti rendes tanító, aki a megkívánt törvényes képesítéssel bír és a törvény feltételeinek megfelel, az itt megszabott korpótlék élvezetébe lép. Ennélfogva mindazok a tanítók, akik a jelen törvény életbeléptének idejében az 1893:XXVI. te. 2. §-a alapján már az első, vagy a második 100-100 K-ás évötödös korpótlék élvezetében vannak, a jelen törvény életbeléptétől kezdve még 100, illetőleg 200 K korpótlék kiegészítésében részesítendők.
4. § A vallás- és közoktatásügyi miniszter a községi és hitfelekezeti elemi népiskoláknál egy és ugyanazon helyen huzamosabb időn át alkalmazott és a népnevelés terén kiváló érdemeket szerzett néptanítók részére, az állami költségvetésben e célra megállapított hitel keretében, a közigazgatási bizottság és a kir. tanfelügyelő javaslatára, hitfelekezeti intézeteknél az illetékes egyházi főhatóság véleményének meghallgatásával, évi 200 K fizetés természetével bíró személyi pótlékot engedélyezhet.
5. § A községi és hitfelekezeti rendes tanító alapfizetése, a jelen törvény 7. és 8. §-aiban foglalt megszorítással, készpénzen kívül természetben szolgáltatott járandóságokból, vagy földbirtok jövedelméből, vagy szolgálmányokból is állhat.
6. § A községi és hitfelekezeti elemi népiskolai rendes tanító készpénzfizetését az iskolafenntartó köteles havonként, vagy évnegyedenként, mindig előlegesen kiszolgáltatni.
7. § A községi és hitfelekezeti rendes tanítói fizetés egy részének terményekben való kiszolgáltatása csak oly feltétel alatt engedtetik meg, ha ezen terményeket az iskolafenntartó a tanító közbejötte nélkül szedeti be, és előre megállapított mennyiségben szolgáltatja a tanítónak; mégpedig úgy, hogy az évi utolsó részletet legkésőbb az év november hava végén átadja.
Ha az iskolafenntartó a tanító terménybeli járandóságát nem szolgáltatná ki a megszabott módon és meghatározott időben, vagy ha az a termény átlagos minőségének meg nem felelne, akkor a termény helyett annak értékét készpénzben köteles kifizetni.
A községi és hitfelekezeti rendes tanítói fizetés részét képező szolgálmányok kellő időben teljesíten-dők, s amennyiben ezek ily időben nem teljesíttetnének, vagy ha a tanító az iskolai főhatóság jóváhagyásával a gazdálkodással felhagy, e szolgálmányok értéke készpénzben s a jelen törvény 6. §-ában előírt időben szolgáltatandók ki.
8. § A tanítói fizetés kiegészítő részét alkotó iskolai ingatlan haszonélvezetének pénzbeli egyenértékét - nem értve ide a természetben nyújtott lakás és házikert haszonélvezetét - minden egyes tanítói állomásra nézve külön-külön kell megállapítani.
E megállapítás alapjául - az összes adók levonásával - az ugyanazon községben hasonló minőségű ingatlanért elérhető haszonbér szolgál, és ehhez hozzáadandó még a községi (hitközségi) lakosok által az ingatlan megmívelése körül netalán teljesített szolgálmányok pénzbeli értéke.
Ugyancsak községenként, az utolsó öt évi (1902-1906) átlagárak alapján állapítandó meg a tanító által élvezett terményjárandóságok (életneműek,** fa, jószágtartás stb.) pénzbeli egyenértéke.
Az értékmegállapítások ellen az érdekelt fél 30 napon belül felszólalással élhet a közigazgatási bizottsághoz, melynek határozata ellen, az 1896:XXVI. te. rendelkezéseinek szem előtt tartásával, a m. kir. közigazgatási bíróság előtt panasznak van helye.
Az 1893:XXVI. te. alapján már megtörtént megállapítások, amennyiben azok alapján a tanító már állami fizetéskiegészítést nyert, érintetlenül maradnak.
9. § A jelen törvény hatályba lépte után bármilyen elemi népiskolákban önálló tanítói teendők ellátására csak rendes tanítói állások rendszeresíthetők és a tanítói állások csak érvényes tanítói oklevéllel bíró egyénekkel tölthetők be. A rendes tanítói állásra, a jelen törvény 2-ik §-ának 3-ik bekezdésében, továbbá 28-ik §-ában említett eseteket kivéve, segédtanító nem alkalmazható.
10. § A községi és a hitfelekezeti elemi népiskolák fenntartói kötelesek a tanítók összes járandóságairól, fizetésekről egyénenként nyilvántartást vezetni. Az ennek alapján kitüntetett hátralékok az iskolafenntartót illetik, s az egyes hátralékos adósoktól az iskolafenntartó javára közigazgatási úton hajtandók be. Az iskolafenntartó azonban köteles a tanító összes javadalmainak esedékessé vált részleteit pontos időben kiszolgáltatni, tekintet nélkül a hátralékokra és az ezek behajtására irányuló eljárásra.
A végrehajtás módozatait a vallás- és közoktatásügyi miniszter, a belügyi és pénzügyi miniszterekkel egyetértőleg, rendeleti úton állapítja meg.
11. § Ha a hitfelekezeti elemi népiskola tanítója az 1868. évi XXXVIII. te. 141. §-ának harmadik bekezdése értelmében kántori teendőt is végez, a tanítói alapfizetés megállapításakor a jelen törvény 2. íjában megállapított legkisebb alapfizetés erejéig a tanítói és kántori járandóságok, ez utóbbiak jellegének érintése nélkül, együttesen fizetésnek számítandók, s ennélfogva a nyugdíjjogosultság megállapításánál is az ekként együttesen számított fizetés veendő alapul.
12. § Úgy a községi, mint a hitfelekezeti elemi népiskolák fenntartói kötelesek az iskoláikban alkalmazott rendes tanítóknak járandóságait, ha arra azonnal képesek nem volnának, a jelen törvény életbeléptétől számított 3 éven belül, vagyis 1910. június hó 30-ig, a jelen törvény 2-3. §-ában megállapított legcsekélyebb összegekig biztosítani. Amennyiben erre a 15. § rendelkezései szerint megállapított szegénységük miatt nem képesek, tartoznak legkésőbb 1910. szeptember hó 30-ig az alább meghatározott módon a hiányt pótló állami segélyért a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez fordulni. Olyan község folyamodványa, mely az 1868:XXXVIII. te. 35. §-a által engedélyezett 5%-os iskolai adót ki nem vetette, vagy ki nem merítette, tárgyalás alá nem vehető.
Ezt az állami segélyt az iskolafenntartók jelen törvény életbelépte után mindjárt, bármikor igénybe vehetik minden oly iskola tanítóira nézve, mely e törvényben megállapított feltételeknek megfelel. Már létező iskolák, ha fenntartóik a fent említett határidőn belül segélyért nem folyamodtak, ilyent később csak akkor nyerhetnek, ha anyagi helyzetüknek időközben beállott rosszabbodását a 15. §-ban körülírt eljárás útján kimutatják.
Ha az állam valamely községben oly állami iskolát tart fenn, vagy állít fel a jövőben, mely az ott levő összes, 6-12 éves tanköteleseket befogadni képes, az ott létező más jellegű és akár tanítói alapfizetés, akár korpótlék kiegészítése címén az állami segélyt már élvező iskolák tanítóitól az államsegély csak akkor vonható el, illetőleg azoktól, akik azt még nem élvezték, csak akkor tagadható meg, ha azt fontos állami érdekek kívánják, és az iskola főhatóságához intézett figyelmeztetés után az állami segély megtagadásának oka meg nem szűnik.
Hogy forognak-e fenn fontos állami érdekek, annak mérlegelése a közigazgatási bizottság véleményének meghallgatása után a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez tartozik. Amennyiben az államsegély elvonása folytán az iskolafenntartó az iskolát egy éven belül megszünteti és a fizetéskiegészítésben részesült tanító az iskola megszűnését követő egy fél év alatt alkalmazást nem nyert, illetve nem nyug-díjaztatott: az állását elvesztett tanítót az államtól addig élvezett egy évi államsegély összege illeti meg.
Újonnan szervezett községi vagy hitfelekezeti tanítói állásokon alkalmazott tanítók pedig az alapfizetés és korpótléknak állami kiegészítésére csak az esetben tarthatnak igényt, ha az új állás szervezése a vallás- és közoktatásügyi miniszter előzetes beleegyezésével történt.
Az előbb említett és igénybe vett 3 évi átmeneti idő alatt az iskolafenntartók az iskoláikban alkalmazott tanítóknak csupán az 1893. évi XXVI. t.-cikkben meghatározott járandóságokat tartoznak biztosítani, amelyek kiegészítése céljából ezen idő' alatt az 1907. június hó 30-ig engedélyezett állami segélyek élvezetében 1910. szeptember hó 30-ig meghagyatnak. Az államsegély kiutalása ez esetben is a jelen törvény 31. §-ában körülírt módon történik. A jelen törvény határozatai azonban, a 2., 3., és 20. §-ok kivételével, ezekre az iskolákra is kiterjednek. Új állami segély az átmeneti idő alatt is csak a jelen törvényben meghatározott alapfizetés és korpótlékok kiegészítésére és olyan iskoláknál alkalmazott tanítóknak adható, melyek a törvény összes feltételeinek eleget tesznek.
13. § Ha a hitfelekezeti iskolafenntartók, az előző szakaszban megállapított határidők alatt nem biztosítanák tanítóik legkisebb fizetését és korpótlékát, de iskolájukat mindamellett fenntartani kívánják, az ezen törvényben megállapított legkisebb tanítói fizetés az iskolafenntartó hitfelekezet terhére biztosítottnak tekintetik. Ha pedig a tanítói fizetés behajthatatlan és az iskolafenntartó e körülmény megállapítása után mégsem veszi igénybe az államsegélyt, az az iskolafenntartó abban a községben elveszti iskolafenntartási jogát, mely azonban föléled, ha az iskolafenntartó később az államsegély igénybevételével akarja iskoláját újból fölállítani.
14. § A községi és hitfelekezeti tanítói fizetéseknek, illetőleg a kántortanítói egész javadalomnak eddig megállapított és az iskolafenntartók által saját anyagi forrásaikból okmányszerű díjlevél alapján szolgáltatott mennyisége továbbra is csonkítatlanul kiszolgáltatandó, illetőleg államsegély igénybevétele céljából le nem szállítható.
Jogában áll azonban az iskolafenntartó községnek, illetőleg hitfelekezetnek az államsegéllyel kiegészített tanítói javadalmazást az állami tanítók fizetése arányában saját erejéből felemelni, anélkül, hogy ennek következtében a már megállapított államsegély megvonható, vagy leszállítható lenne.
Ha valamely tanítói állásnak államsegéllyel kiegészített jövedelme az iskolafenntartó által el nem hárítható állandó természetű körülmény következtében csökken, az illetékes iskolai hatóság a közigazgatási bizottság útján a vallás- és közoktatásügyi minisztertől az államsegély felemelését kérheti.
Ha azonban a tanítói állás jövedelmének a 3. bekezdésben írt csökkenése a tanítói javadalmazásnak az állami tanítók fizetése arányában történt felemelése után következnék be, az államsegély felemelése csakis a jelen törvény 2. és 3. §-aiban megállapított járandóságok erejéig kérhető.
15. § A vallás- és közoktatásügyi miniszter a törvényhozás által ezen célra engedélyezett összegből az arra utalt községek és hitközségek népiskolai tanítóinak alapfizetését és korpótlékát, az illetékes iskolai főhatóság hozzájárulásával és értesítése mellett, a törvényhatósági közigazgatási bizottság útján, a jelen törvény 2. és 3. §-ában megállapított összegekig, a jelen törvény 16., 17., 18., 19. és 20. §-aiban foglalt feltételek mellett, államsegéllyel kiegészíti.
Az államsegély összegének meghatározását megelőzőleg a közigazgatási bizottság megállapítja:
a) a községnek, illetve a hitközségnek, továbbá az iskolának szabályszerű költségvetése, a tanítói díjlevél és a hitközség anyagi helyzetét igazoló, a járási főszolgabíró (polgármester) által láttamozott helyhatósági bizonyítvány alapján, a népiskolai hatóságok által bejelentett tanítói járandóságoknak, illetőleg kántortanítói egész javadalomnak és az ezek fedezetéül szolgáló jövedelmeknek mennyiségét;
b) a tanító törvényes képesítettségét, magyar állampolgárságát, valamint azt, hogy magyar nyelven helyesen beszélni és írni, valamint tanítani is tud és hogy a jelen törvény 32. §-ában előírt esküt letette;
c) azt a körülményt, vajon az illető iskola megfelel-e az 1868:XXXVIII. te. 27. és 28. §-aiban követelt feltételeknek;
d) megvizsgálja továbbá a közigazgatási bizottság azt is, hogy az illető iskola tanítási terve és tanulmányi rendje, valamint felszerelése megfelel-e a törvényes kellékeknek, s különösen a jelen törvény 16., 17., 18., 19. és 20. §-ai rendelkezéseinek és azt, hogy az illető tanítónak osztályába, akinek járandóságaihoz az iskolafenntartó állami kiegészítést kér, hány mindennapi (6-12 éves) tanköteles lesz utalva.
Amennyiben az illető iskola tanköteleseinek összes száma 30-on alul maradna, a vallás- és közoktatásügyi miniszter csak kivételes esetekben engedélyezhet államsegélyt, de olyan iskolától, mely eddig is élvezett államsegélyt, vagy amely az illető községben az egyedüli magyar tannyelvű iskola, amennyiben a jelen törvény követelményeinek megfelel, a segély e címen meg nem tagadható.
Üresedésben lévő tanítói állásokra vonatkozólag az államsegély a jelen §. 2-ik bekezdésének a), c) és d) pontjaiban foglaltaknak megállapítása alapján a vallás- és közoktatásügyi miniszter által kilátásba helyezhető, de az csakis a b) pontban foglalt feltételek beigazolása után lesz kiutalványozható.
16. § Alapfizetés-, vagy korpótlék-kiegészítés címén államsegélyt csak olyan községi vagy hitfelekezeti iskolák tanítói nyerhetnek, melyekben az 1868:XXXVIII. te. 11. és 55. §-aiban, valamint a jelen törvény 19. és 20. §-aiban felsorolt köteles tantárgyak a mindennapi iskolában, az illető egyházi főhatóság, illetőleg a vallás- és közoktatásügyi miniszter által kiadott tanterv szerint 6 évre felosztva, faluhelyen legalább 8 havi, városokban legalább 9 havi szorgalmi idő alatt taníttatnak.
17. § Minden iskola és minden tanító, tekintet nélkül az iskola jellegére és arra, hogy állami segélyt élvez-e vagy sem, a gyermekek lelkében a magyar hazához való ragaszkodás szellemét és a magyar nemzethez való tartozás tudatát, valamint a valláserkölcsös gondolkodást tartozik kifejleszteni és megerősíteni. Ennek a szempontnak az egész tanításban érvényesülni kell: külső kifejezéséül minden iskolában, jellegkülönbség nélkül, úgy a főbejárat fölött, mint megfelelő helyen a tantermekben Magyarország címere helyezendő el, a tantermekben a magyar történetből vett falitáblák alkalmazandók, nemzeti ünnepeken pedig az épületen a magyar nemzeti címeres zászló tűzendő ki. E jelvényeken kívül csak a törvényhatóság és a község címere és az iskola községi, illetőleg felekezeti jellegét a törvényesen megállapított kitételekkel megjelölő magyar nyelvű külső felirat és a tantermekben az illető hitfelekezet egyházi főpásztorainak arcképei, vallási jelvények, valláskegyeleti képek és az oktatáshoz szükséges tanszerek alkalmazása van megengedve, melyek azonban idegen történeti vagy földrajzi vonatkozásokat nem tartalmazhatnak és csakis hazai készítmények lehetnek. A vallás- és közoktatásügyi mim'szter a tárcája terhére gondoskodik arról, hogy az összes iskolák a magyar címerrel és zászlóval, valamint az iskolafenntartó hatóság meghallgatásával megállapítandó magyar történeti képekkel elláttassanak. E történeti képek a tantermekben kellő módon elhelyezendők és a tanító tartozik jelentőségüket a nyelv- és értelemgyakorlatok, továbbá a földrajz és történelem tanítása során a gyermekeknek megmagyarázni.
Ezen szakasz azon rendelkezéseinek végrehajtása, amelyek nem a tanító működési körébe esnek, az iskolaszéknek feladata és érette elsősorban az iskolaszék elnöke felelős. Ezen rendelkezéseknek szándékos elmulasztása kihágást képez, mely felett azok a közigazgatási hatóságok illetékesek bíráskodni, melyeket az 1891. évi XX. te. kijelölt. Az ilyképp megállapított kihágás büntetése 500 koronáig terjedhető pénzbüntetés, mellyel a mulasztás elkövetője sújtandó. A befolyó pénzbüntetés az országos tanítói nyugdíj- és gyámalap céljaira fordítandó; egyéb tekintetben az 1879:XI. te. általános határozatai irányadók.
18. § Az 1868:XLIY te. 14. §-ának az a rendelkezése, mely szerint az egyházközségek iskoláikban az oktatásnak nyelvét tetszés szerint határozhatják meg, akképp értelmezendő, hogy szabadságukban áll oktatási nyelvül vagy az állam nyelvét, vagy a gyermekek anyanyelvét megállapítani, fennmaradna természetesen ez utóbbi esetben a magyar nyelvnek tanítására vonatkozó törvényes intézkedések feltétlen érvénye és hatálya. Ahol magyar tannyelvű iskola nincs, ott az olyan hitfelekezeti elemi iskolákban, amelyekben állandóan vannak magyar anyanyelvű növendékek, vagy olyan nem magyar anyanyelvűek, akiknek magyar nyelvű oktatását atyjuk vagy gyámjuk kívánja: a vallás- és közoktatásügyi miniszter elrendelheti, hogy ezek számára a magyar nyelv használtassák mint tannyelv; ha pedig a magyar anyanyelvűek száma a húszat eléri, vagy az összes beírt növendékeknek 20%-át teszi: számukra a magyar nyelv mint tannyelv okvetlenül használandó. Ha pedig a beírt tanulóknak legalább fele magyar anyanyelvű, a tanítási nyelv a magyar; de az iskolafenntartók gondoskodhatnak arról, hogy a magyarul nem beszélő növendékek anyanyelvükön is részesüljenek oktatásban.
Minden oly népoktatási tanintézetekben azonban, amelyekben az állam nyelve van egyedül tanítási nyelvül bevezetve, ez az állapot többé meg nem változtatható. Az összes elemi népiskolák ismétlő tanfolyamában a tanítás nyelve a magyar. Ezek az intézkedések érvényesek a községi elemi népiskolákban is.
19. § A nem magyar tanítási nyelvű elemi iskolákban, akár részesülnek állami segélyben, akár nem, a magyar nyelv a mindennapi tanfolyam valamennyi osztályában a vallás- és közoktatásügyi miniszter által a hitfelekezeti iskolafenntartó meghallgatásával megállapított tanítási terv szerint és kijelölt óraszámban oly mérvben tanítandó, hogy a nem magyar anyanyelvű gyermek a negyedik évfolyam bevégeztével gondolatait magyarul élőszóval és írásban érthetően ki tudja fejezni.
20. § Nem magyar tanítási nyelvű községi és hitfelekezeti elemi népiskoláknál alkalmazott tanítók alapfizetés- vagy korpótlék-kiegészítésben a 16. §-ban megszabott feltételeken kívül csak a következő további feltételek teljesítése mellett részesülhetnek:
1. ha az illető iskolákban a magyar nyelv, a számolás, a hazai földrajz és történelem, továbbá a polgári jogok és kötelességek tanítása községi iskolákban a vallás- és közoktatásügyi miniszter által megállapított tanterv szerint és óraszámban, kizárólag az általa is engedélyezett tankönyvek és tanítási segédeszközök használatával, hitfelekezeti iskolákban pedig a vallás- és közoktatásügyi miniszter által is jóváhagyott, vagy amennyiben az iskolafenntartó részéről fölterjesztett tanterv jóváhagyható nem volna, általa megállapított tanterv szerint és óraszámban kizárólag az általa is engedélyezett tankönyvek és tanítási segédeszközök használatával történik;
2. ha az illető iskolában kizárólag a vallás- és közoktatásügyi miniszter által is helybenhagyott hazafias tartalmú olvasókönyvek és tanszerek használtatnak.
21. § Ha az állam valamely községi vagy felekezeti iskolai tanító alapfizetésének kiegészítéséhez 200 koronát meghaladó államsegéllyel járul, a tanító alkalmazása a vallás- és közoktatásügyi miniszter jóváhagyásától függ.
Ha ezen tanítói állomásokra oly egyén választatnék, illetőleg oly egyének megválasztása terjesztetnék fel jóváhagyás végett, aki ellen a vallás- és közoktatásügyi miniszter törvény alapján, vagy állami szempontból kifogást emelhet, a miniszter 60 napra terjedhető záros határidő kitűzése mellett más egyén választására és újabb felterjesztés tételére szólítja fel a tanító alkalmazására jogosultakat; ha pedig a felszólítás eredménytelen maradna, vagy ha az új felterjesztés a fentebbi szempontokból másodízben is kifogásra szolgáltatna okot: az esetben a tanítót az iskolafenntartó további meghallgatása nélkül a vallás-és közoktatásügyi miniszter nevezi ki, a hitfelekezetek által fenntartott népiskolákat illetőleg azonban oly korlátozással, hogy a kinevezendő tanító ugyanahhoz a vallásfelekezethez tartozzék, mint az illető iskola és hogy e tanító személyére nézve az illetékes egyházi főhatóság előlegesen, záros határidő alatt nyilatkozattételre hívassák fel. Oly egyén, aki ellen az egyházi főhatóságnak valláserkölcsi szempontból indokolt kifogása van, az illető hitfelekezeti iskola tanítójává nem nevezhető ki.
Az államsegélyben részesülő községi elemi népiskoláknál az 1876:XXVIII. te. 13. §-ának 1. pontjában körülírt tanítóválasztási eljárás a jelen § rendelkezéseinek megfelelően módosíttatik.
A 200 koronát meghaladó államsegélyt élvező községi elemi iskolák tanítóinak választása körül felmerült vitás ügyek végérvényes elintézése a vallás- és közoktatásügyi miniszter hatáskörébe tartozik.
22. § Az 1876:XXVIII. te. 7. §-ának 3. és 4. pontja a községi elemi népiskolai tanítók tekintetében a következőleg módosíttatik:
1. A községi elemi népiskolai tanító fegyelmi vétséget követ el:
A felsorolt fegyelmi vétségek egyaránt megtorlandók, történtek legyen azok akár a tanhelyiségben, akár azon kívül, vagy más állam területén, élőszóban, írásban vagy nyomtatvány, képes ábrázolat, tankönyv vagy egyéb taneszközök közreadása avagy terjesztése által.
2. Mindezen fegyelmi vétségek alapján a közigazgatási bizottság községi elemi népiskolában alkalmazott, akár rendes, akár segédtanító ellen az iskolaszék vagy ennek valamely tagja, úgyszintén valamely növendék törvényes képviselőjének vagy gondozójának följelentésére, vagy hivatalból is fegyelmi vizsgálatot rendelhet el, a vallás- és közoktatásügyi miniszter rendeletére pedig elrendelni köteles.
A közigazgatási bizottság azt a tanítót, aki ellen bűnvádi vagy fegyelmi eljárás indíttatott, indokolt esetben állásától felfüggesztheti. Ha a tanító ellen bűntett vagy hivatalvesztéssel is büntetendő vétség miatt indíttatott meg a bűnvádi eljárás, vagy ha ellene bűntett vagy ugyanilyen vétség miatt a büntetőbíróság jogerős vád alá helyező vagy ezzel egyenlő hatályú határozatot (főtárgyalást vagy közvetlen idézést elrendelő határozatot) hozott, a közigazgatási bizottság a felfüggesztést mindenesetre köteles kimondani.
Ha a tanító ellen indított fegyelmi eljárás tárgyává tett cselekmény a fegyelmi vétség tényálladékán kívül büntetendő cselekmény (bűntett, vétség vagy kihágás) ismérveit is feltünteti: akkor, amennyiben a fennforgó fegyelmi vétség már tisztán fegyelmi szempontból is az állásról való elmozdítás kimondását teszi szükségessé, a fegyelmi eljárás a büntetőeljárásra való tekintet nélkül folytatandó és befejezendő, de a büntetendő cselekményről a kir. ügyészséget vagy büntetőeljárásra hivatott közigazgatási hatóságot, a büntetőeljárás megindítása végett szükséges adatok közlése mellett értesíteni kell. Ha pedig a fennforgó fegyelmi vétség az állásról való elmozdítást tisztán fegyelmi szempontból nem indokolja, az iratok a kir. ügyészséghez, vagy a büntetőeljárásra hivatott közigazgatási hatósághoz azonnal átteendők, mely esetben a további fegyelmi eljárás a bűnügynek jogerős befejezéséig függőben tartandó.
3. A fegyelmi vizsgálatot kis- és nagyközségekben a főszolgabíró, rendezett tanácsú és törvényhatósági joggal felruházott városokban a polgármester teljesíti. A vizsgálat foganatosításának idejéről a tanfelügyelő értesítendő, aki a vizsgálatnál személyesen vagy megbízottja által jelen lehet. Az iskolaszék a vizsgálatnál mindig meghallgatandó. A tanító az ellene indított fegyelmi eljárás folyamán védő segítségét is igénybe veheti. Az e célból megnevezett védőnek nem kell szükségképp az ügyvédi karhoz tartoznia.
A vizsgálat befejeztével a fegyelmi bíráskodást a közigazgatási bizottság fegyelmi választmánya gyakorolja. Az ítélet a tanítóval való közlésétől számított 15 nap alatt a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez fellebbezhető: az állásról való elmozdításra történt elítélés pedig felülvizsgálat végett a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez hivatalból fölterjesztendő. A fellebbezés a közigazgatási bizottság elnökénél nyújtandó be.
4. A községi elemi népiskolai tanító ellen foganatosított fegyelmi vizsgálat alapján, a vizsgálat eredményéhez és a fegyelmi vétség fokozatához képest, a következő fegyelmi büntetések szabhatók ki:
Azon ítéletben, melyben a tanító állásától való elmozdítása a jelen szakasz 1. c) pontjában írt fegyelmi vétség miatt mondatott ki, az is kimondandó, hogy a tanító a fegyelmi ítélet jogerőre emelkedésétől számított bizonyos időn belül, mely idő azonban 5 évnél tovább nem terjedhet, tanítói állásra sehol sem alkalmazható.
23. § A hitfelekezeti illetékes hatóság a fegyelmi eljárást saját szabályai szerint foganatosítja. Minden hitfelekezeti illetékes hatóság köteles fegyelmi szabályait a vallás- és közoktatásügyi miniszternek tudomás végett előzetesen bemutatni.
A hitfelekezeti illetékes iskolai hatóság olyan felekezeti tanító ellen, akinek alapfizetés, vagy korpótlék-kiegészítés címén bármilyen összegű államsegély van engedélyezve, a vallás- és közoktatásügyi miniszter felhívására a fegyelmi eljárást megindítani köteles minden oly esetben, amelyben a jelen törvény 22. §-a értelmében fegyelmi eljárásnak van helye. Ha a fegyelmi eljárás a jelen törvény 22. § 1. a)-c) pontjaiban felsorolt fegyelmi vétségek miatt indíttatik meg, a vallás- és közoktatásügyi miniszter kívánságára a tanító állásától mindenesetre felfüggesztendő, aminek ha az illetékes egyházi hatóság eleget nem tenne, a felfüggesztést a vallás- és közoktatásügyi miniszter közvetlenül rendeli el.
Ha a hitfelekezeti hatóság a fegyelmi eljárást a rendelet vételétől számított 30 nap alatt meg nem indítaná, vagy ha azt kellő igazolás nélkül három hó alatt be nem fejezné, vagy pedig ha az ítéletet annak meghozatalától számított 15 nap alatt a miniszterhez fel nem terjesztené, mindez esetben a fegyelmi ügyet a jelen törvény 22. §-ában körülírt eljárással és az ebben felsorolt büntetési fokozatok alkalmazásával a közigazgatási bizottság látja el.
A vallás- és közoktatásügyi miniszter a jelen törvény 22. § 1. a)-c) pontjaiban felsorolt vétségek fennforgása esetében, a fegyelmi eljárás megindítása iránt a hitfelekezeti hatósághoz intézett felhívással egyidejűleg, vagy az eljárás folyamán is, az államsegély kiszolgáltatását bármikor felfüggesztheti.
Ha az egyházi főhatóság valamely hitfelekezeti iskolai tanítót, aki akár fizetés-kiegészítés, akár korpótlék címén államsegélyt élvez, fegyelmi úton hivatalvesztésre ítél: ítéletét a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez 15 nap alatt felterjeszteni köteles.
A miniszter a határozat vételétől számított egy hónapon belül a közigazgatási bizottság kiküldött tagjának közreműködésével új eljárást s ennek alapján újabb határozathozatalt rendelhet el.
Ha a miniszter az említett időn belül nem nyilatkozik, a határozat végrehajtható.
24. § Hitfelekezeti, valamint magánosok és társulatok által fenntartott elemi népiskolánál alkalmazott tanító ellen, tekintet nélkül arra, vajon van-e alapfizetésének vagy korpótlékának kiegészítésére államsegély engedélyezve, vagy sem, a vallás- és közoktatásügyi miniszter a jelen törvény 22. §-ában megszabott módon és az ott megállapított fegyelmi büntetések alkalmazásával foganatosítandó fegyelmi eljárást rendel el a jelen törvény 22. §-ának 1. a)-e) pontjaiban felsorolt esetekben, ha ezt az e pontokban megjelölt állami érdekek biztosítása szempontjából szükségesnek tartja.
E szakasz intézkedései azonban nem szüntetik meg az iskolafenntartók azon jogát és kötelességét, hogy az abban érintett nemzeti szempontok fölött saját hatáskörükben is őrködjenek. Fegyelmi jogukat tehát ezekre nézve is érvényesíthetik, de ily esetekben tartoznak a vallás- és közoktatásügyi minisztert a fegyelmi eljárás megindításáról haladéktalanul értesíteni, az ő kívánságára a tanítót állásától felfüggeszteni és ítélethozatal után az ítéletet az összes fegyelmi iratokkal a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez felterjeszteni. A miniszter, ha ezt a jelen §. első bekezdésében megjelölt okból szükségesnek látja, 15 napon belül a jelen törvény 22. §-ában megjelölt hatóságok által és szabályozott módon foganatosítandó új fegyelmi eljárást rendelhet el és ez esetben a más hatóság által hozott fegyelmi ítélet az új eljárás befejezéséig függőben marad. Ha a miniszter e határidő leteltéig új eljárást el nem rendel, a fenntartó hatóság ítélete végérvényes.
Egyáltalán a miniszternek jogában áll minden más hatóság által a jelen szakaszban felsorolt fegyelmi vétségek címén megindított fegyelmi eljárás bármely szakában az ügyet, ha ezt a jelen §. első bekezdésében megjelölt okból szükségesnek tartja, a 22. §-ban megállapított fegyelmi eljárásra átterelni, mely esetben ama fegyelmi eljárás megszűntnek tekintendő.
A fegyelmi eljárásból eredő költségek viselése tekintetében a vallás- és közoktatásügyi miniszter rendeletileg intézkedik.
A fegyelmi vizsgálatnak a jelen szakasz alapján hitfelekezeti tanító ellen történt elrendeléséről az illetékes hitfelekezeti hatóság értesítendő; ugyanazzal közlendők a fegyelmi eljárás iratai és a fegyelmi ítélet is.
25. § Ha valamely iskolának tanítója állásától a 22. § 1. a), b), c) pontjában felsorolt okok valamelyikéből és azon szakaszban körülírt eljárással mozdíttatott el, az új tanító alkalmazása, tekintet nélkül arra, hogy élvez-e az illető iskola állami fizetéskiegészítést vagy nem, csak a vallás- és közoktatásügyi miniszter jóváhagyása mellett történhetik a jelen törvény 21. §-ának határozatai szerint, második hasonló alapon és módon történt elmozdítás után pedig a vallás- és közoktatásügyi miniszter az iskolát megszüntetheti és helyébe állami iskolát állíthat. Ha pedig a fegyelmi eljárásból kiderül, hogy az előfordult hibában az iskolaszék cselekvőleg, azaz utasítás, rendelet vagy tilalom útján részes, a miniszter akkor is, ha a tanító ellen hozott ítélet nem szól hivatalvesztésre, az illető iskolát már az első esetben vagy bezárja, vagy fennmaradását új iskolaszék megválasztásától teszi függővé.
Amennyiben új iskolaszék nem választatnék, vagy hasonló eset azután ismétlődnék, az iskolafenntartó az illető községben elveszti iskolafenntartási jogát.
26. § Ha a 22. § 1. a), b), c) pontjai alapján történt fegyelmi eljárás során kiderül, hogy az előfordult hibában olyan nem állami iskolai hatóság, melynek rendelkezési joga több népiskolára kiterjed, cselekvőleg, azaz utasítás, rendelet vagy tilalom útján részes: a vallás- és közoktatásügyi miniszter az illető hatóság alatt álló összes iskolák megvizsgálása iránt haladéktalanul intézkedik; a vizsgálat eszközlésére külön miniszteri biztost is küldhet ki. A vizsgálat eredményéhez és az eset súlyos voltához képest a miniszter első ízben vagy kellő biztosítékot szerez hasonló hibák ismétlése ellen, vagy az illető iskoláktól az állami segélyt megvonja, súlyosabb esetekben azokat be is zárja. Ismétlés esetén ezek az iskolák feltétlenül bezárandók és megszűnik az illető iskolafenntartónak az a joga, hogy ugyanazokban a községekben iskolát állíthasson.
27. § Ha a fegyelmi eljárás, vagy az előző szakasz értelmében megejtett vizsgálat során kiderül, hogy a 22. § 1. a), b), c) pontjai alatt felsorolt hibák valamelyikében a lelkész is részes, a vallás- és közoktatásügyi miniszter erről az illetékes egyházi főhatóságot értesíti és az 1898. évi XIV. te. rendelkezései által szabályozott eljárással az illető lelkésztől az állami kongrua-kiegészítést,*** az eset súlyos voltához képest, meghatározott időre vagy mindenkorra elvonhatja. Ha az illetékes egyházi főhatóság a helyzet orvoslása iránt egy fél év alatt kellő biztosítékot nem nyújt, a vallás- és közoktatásügyi miniszter az illető iskolát bezárhatja és helyébe állami iskolát állíthat.
Súlyosabb esetekben a miniszter kimondhatja, hogy az illető lelkész állami iskolákban hitoktatással meg nem bízható. A más hitoktató kirendelésével esetleg összekötött többköltségnek megtérítéséhez a miniszter az illető hitfelekezet részére törvényhozásilag engedélyezett javadalmak terhére méltányosan megállapítandó összeggel járulhat.
28. § Ha a fegyelmi vizsgálat során megállapíttatik, hogy a magyar nyelv tanításában tapasztalt eredménytelenségnek nem a tanító szándékos mulasztása, hanem képességének fogyatékos volta az oka, ezen esetben az illető tanító, amennyiben az orsz. tanítói nyugdíjintézetnek tagja, nyugdíjazandó, illetőleg végkielégítéssel látandó el. Ha pedig nem volna tagja az orsz. tanítói nyugdíjintézetnek, az iskolafenntartó köteles a tanító mellé törvényes képesítéssel bíró segédtanítót alkalmazni.
29. § Ha az iskolafenntartó a 28. §-ban foglalt rendelkezések folytán üresedésbe jött tanító állásra a jelen törvény 15. §-ának a) pontjában megkívánt kifogástalan képesítéssel bíró tanítót az állás üresedésbe jöttétől számítandó 60 nap alatt nem alkalmaz, ezt a közigazgatási bizottság előtt nem igazolja, vagy a tanító alkalmazására a közigazgatási bizottságtól - illetőleg 15 napon belül beadandó fellebbezés folytán a vallás- és közoktatásügyi minisztertől halasztást nem nyer: ez esetben az illető iskolához a vallás- és közoktatásügyi miniszter az iskolafenntartó további meghallgatása nélkül, a közoktatási tárca terhére nevez ki tanítót, a hitfelekezetek által fenntartott népiskolákat illetőleg azonban oly megszorítással, hogy a kinevezendő tanító ugyanahhoz a vallásfelekezethez tartozzék, mint az illető iskola.
Az iskolafenntartó tanítóválasztási joga ezen tanítói állásra nézve csak akkor éled föl, mikor a vallás-és közoktatásügyi miniszter az általa alkalmazott tanítót elhelyezi. A 28. és 29. §§ rendelkezései csak 1912. év végéig maradnak érvényben.
30. § Az iskolafenntartók, illetőleg az iskolaszékek elnökei kötelesek a tanítói állomásokon történt bármiféle személyi változást, vagy a tanítói állások beszüntetését, újak rendszeresítését 15 nap alatt a kir. tanfelügyelőnek bejelenteni. E rendelkezésnek elmulasztása esetén jogában áll a kir. tanfelügyelőnek az illető mulasztó ellen 20 koronáig terjedhető rendbírságot alkalmazni, az országos tanítói nyugdíj-és gyámalap javára.
31. § A jelen törvény alapján a községi és hitfelekezeti népiskolai tanítók részére akár alapfizetés, akár korpótlék-kiegészítés címén engedélyezett államsegély a kir. adóhivatalnál az illető tanító nevére havi előleges részletekben utalványozandó, olyképp, hogy minden évben a január és július havi részletről szóló nyugta az illetékes kir. tanfelügyelőnek láttamozás végett bemutatandó. Az összes nyugták az illető iskolaszék elnöke által is láttamozandók.
32. § Bármilyen jellegű elemi népiskolánál első ízben alkalmazott rendes tanító köteles magyar állampolgárságát a kir. tanfelügyelő előtt igazolni. Továbbá köteles a kir. tanfelügyelő vagy ennek megbízottja és az illetékes iskolai hatóság előtt a következő hivatalos esküt az állam nyelvén letenni:
„Én, N. N. rendes tanító, esküszöm az élő Istenre, hogy Őfelsége apostoli királyom, magyar hazám és annak alkotmánya iránt tántoríthatatlan és rendületlen hűséggel viseltetem, az ország szentesített törvényeit és törvényes szokásait megtartom, a hazai hatóságok törvényes rendeleteit, valamint a tanítói tisztemmel járó kötelességeket mindenkor lelkiismeretesen, híven és pontosan teljesítem és a gondjaimra bízott ifjúságot a magyar haza szeretetében fogom nevelni. Isten engem úgy segéljen!"
A tanító csak ezen eskü letétele után foglalhatja el állását, az országos tanítói nyugdíjintézetbe csak ezen eskü letételének igazolása mellett vehető fel. A jelen törvény életbeléptekor már alkalmazásban levő mindazon tanítók pedig, akik akár alapfizetés, akár korpótlék-kiegészítés címén már államsegélyt élveznek, kötelesek a jelen törvény életbeléptétől számított három hónap alatt, azok pedig, kik oly államsegélyt nem élveznek, egy év alatt a fentebbi esküt az itt meghatározott módon letenni. A tanfelügyelő a tanító fizetésének kiegészítésére engedélyezett államsegélyről szóló első nyugtát csak úgy láttamozhatja, ha a tanító az eskü letételét előtte okmánnyal igazolja. Bármilyen jellegű elemi népiskolánál alkalmazott olyan tanító ellen, ki az esküt megtagadja, a jelen törvény 22. § 1. c) pontja alapján fegyelmi eljárásnak van helye.
33. § Bármilyen jellegű elemi népiskolánál magyar nyelvű és csak olyan nyomtatványminták (iskolai felvételi, előmeneteli és mulasztási naplók, mulasztási kimutatások stb.) alkalmazhatók, amelyek a vallás- és közoktatásügyi miniszter által megállapított összes rovatokat tartalmazzák. E nyomtatványminták magyar nyelven töltendők ki. A községi iskolák és az államsegélyes hitfelekezeti népiskolák az állami iskolák számára megállapított nyomtatványmintákat kötelesek használni és szintén magyar nyelven kitölteni. A tanulók számára kiadandó értesítő könyvek és bizonyítványok bármily jellegű elemi népiskolánál magyar nyelven állítandók ki.
Az iskolafenntartónak azonban jogában áll ezeket a magyar nyelv mellett hasábosán a megállapított tannyelven is kitölteni.
34. § A jelen törvénynek 9, 17. első pontja, 18., 19., 24., 25., 26., 33. és 35. §-ainak rendelkezései az 1868. évi XXXVIII. te. IV. fejezete értelmében a magánosok és társulatok által fenntartott népiskolákra is alkalmazandók.
Ha ilyen iskoláknál alkalmazott tanítók községi vagy hitfelekezeti iskolához átvétetnek, a jelen törvény 2. §-ában megállapított alapfizetésen felül, legfeljebb 1893. évi október 1-től kezdve számítható összes szolgálati idejük figyelembevételével, a jelen törvény 3. § értelmében megállapítandó korpótlékokra is igénnyel bírnak.
35. § A jelen törvényben foglalt rendelkezések a tanítónőkre éppen úgy alkalmazandók, mint a tanítókra, nemkülönben kiterjednek a hitfelekezeti népiskoláknál működő szerzetesrendi tanítókra és tanítónőkre a jelen törvényben a tanítók képesítésére vonatkozólag megállapított feltételek, továbbá e törvény 16., 17., 18., 19., 20., 30. és 32. §-ai. Ezen tanítók és tanítónők illetményei a törvényes kellékek fennállása esetén, a 14. § intézkedéseinek szemmel tartásával, egyénenként szerzeteseknél 900, szerzetesnőknél 700 koronából álló, további változás alá nem eső összeggel egészíttetnek ki, ha azt kérelmezik. Az ezen számítási alapon egy-egy iskolára nézve megállapított segély egy összegben az iskolafenntartónak kezeihez utalványoztatik ki. A segélyre való igény megállapításának, valamint az eskütétel körüli eljárásnak módját a vallás- és közoktatásügyi miniszter rendeletileg állapítja meg.
Ha ilyen iskolákban a 22. § 1. a)-c) pontjai alatt felsorolt hibák észleltetnének, úgy azokra akár élveznek állami fizetéskiegészítést, akár nem, a jelen törvény 26. §-ában körülírt eljárás alkalmazandó.
36. § Jelen törvény 1907. évi július hó l-jén lép életbe, az abból eredő s az 1907. évre eső költségtöbblet a pénztári készletekből fedezendő s az 1907. évi állami költségvetés XXI. fejezete 20. címének terhére számolandó el.
A vallás- és közoktatásügyi miniszter felhatalmaztatik, hogy a pénzügyminiszterrel egyetértőleg azoknak a községi és hitfelekezeti tanítóknak, akik fizetésük kiegészítésére eddig is állami segélyt nyertek, már az 1907. év első felében is az e törvény alapján ugyanez év második felében nyerhető segély terhére és abba beszámítandó előlegeket adhasson.
37. § E törvény életbeléptével az 1876:XXVIII. te. 7. §-ának 3. és 4. pontja a községi elemi népiskolai tanítók tekintetében, továbbá az 1893. évi XXVI. te. egész terjedelmében, valamint az 1879. évi XVIII. törvénycikk 4. §-ának utolsó pontja hatályát veszti.
Az 1893:XXVI. te. 13. § utolsó bekezdésében megállapított államellenes irány meghatározása helyébe ezen törvény 22. § 1. c) pontjában körvonalazott meghatározás lép.
38. § E törvény végrehajtásával a vallás- és közoktatásügyi miniszter és a pénzügyminiszter bízatnak meg.
A függetlenségi pártnak, amely ellenzékként a magyar nemzeti követelések fő zászlóvivője volt, kormányra kerülése után nem állott módjában valóra váltani régi követeléseit. Helyettük, a közvélemény soviniszta részének nyomása alatt lépéskényszerben érezvén magát, a nemzetiségi iskolapolitika területén tett kezdeményező lépést. A Wekerle Sándor vezette koalíciós kormány ugyan lényegében a szabadelvű kormányok és a darabontkormány nemzetiségpolitikáját folytatta, de a Berzeviczy-féle iskolapolitikai törvényjavaslat nyomdokain haladva, annál erőszakosabban magyarosító oktatási törvénytervezetet dolgozott ki a községi és vallásfelekezeti kézben levő népiskolákról. A népiskolai tanítók alacsony fizetésének rendezéséről két törvényjavaslatot készített a VKM 1907 februárjára. Az egyikben, amelyet az 1907:XXVI. sz. törvénycikként fogadott el a parlament, az állami népiskolák pedagógusainak fizetését emelték fel és szabályozták felügyeletüket. A másikban az amúgy nagyon is jogos fizetésemelés mellett az államsegély nyújtásának örve alatt olyan feltételrendszert dolgozott ki a kormány, amely az iskolafenntartó egyházak autonómiáját megsértve, súlyos szankciókkal fenyegetőzve próbálta elérni a magyar nyelv sikeres oktatását és a magyar szellemiség terjesztését a nemzetiségi iskolákban.
Gróf Apponyi Albert vallás- és közoktatásügyi miniszter a törvénytervezet 1907. február l-jén kelt indokolásában (Képviselőházi Irományok 1906-1911. XII. k. Budapest, 75-95. o.) kettős célt jelölt meg: „egyfelől rendezni kívánja a községi és hitfelekezeti néptanítók fizetését akképp, hogy képzettségük és állásuk igényeinek megfelelő tisztességes megélhetésük biztosítva legyen, másfelől biztosítani törekszik a különböző jellegű iskoláknál az állami és nemzeti érdekek megóvását." A fizetéseket jelentős, az állami tanítókét megközelítő mértékben kívánta megszabni: 600-800 korona helyett 1000-1200 koronában. A fizetésemeléshez szükséges összeggel nem rendelkező iskolafenntartóknak, kérésükre, államsegélyt biztosít bizonyos - a magyarosítást célzó - feltételek teljesítése esetén. A fő feltétel: „minden iskola kifogástalanul hazafias állampolgári nevelést adjon." Apponyi hangsúlyozta: „a javaslat állami szempontból a nem állami iskolákkal szemben kétféle követelményeket állít fel: először olyanokat, amelyek teljesítése az állami és nemzeti érdek megóvásának minimuma gyanánt jelentkezik, melyek tehát minden iskolára nézve kötelezőek, tekintet nélkül arra, élvez-e államsegélyt vagy nem, és ezeken felül még olyanokat, melyek az állami segély igénybevételének feltételeit képezik. Minden iskolától az államellenes irányzatok kerülésén felül még azt követeli a javaslat, hogy a magyar címernek és zászlónak, a magyar történeti emlékeknek és ezek révén a hazafias szellem pozitív ápolásának tért nyisson, hogy az állami nyelv tanításában elérje azt a minimális eredményt, mely az 1879:XVIII. te. szándékának megfelel és ezzel a nemzeti összeforradás ügyét szolgálja, és hogy a tanító a magyar király, a magyar haza és magyar alkotmány iránti hűségét esküvel megerősítse. Az állami segély feltételéül pedig ezeken felül azt is kívánja, hogy a magyar nyelv, a számtan és a nemzeti vonatkozású tantárgyak a vallás- és közoktatásügyi miniszter által kiadott tanterv szerint, általa jóváhagyott tankönyvek segítségével taníttassanak."
E követelmények teljesítésének ellenőrzésével magyarázza a miniszteri indoklás azt, hogy a törvény „az állam fegyelmi joghatóságát állapítja meg minden iskola tanítóival szemben, és ahol a baj másképp orvosolhatónak nem mutatkozik, az illető iskola bezárására is felhatalmazza a minisztert". Az állami fegyelmi jogkörnek a községi és hitfelekezeti népiskolák tanítóira való kiterjesztése érdekében a miniszter köztisztviselőknek nyilvánította őket. A fegyelmi vétségekkel a fegyelmi eljárással foglalkozó 22-28. §-ok kapcsán az indokolás kiemeli, hogy bármely jellegű iskola tanítói ellen, s arra való tekintet nélkül, hogy államsegélyben részesülnek-e, vagy sem, a közigazgatási bizottság hivatott fegyelmi eljárást foganatosítani (ezzel párhuzamosan az illetékes egyházi hatóság is eljárhatott az ügyben) többek között „a magyar nyelv tanításának elhanyagolása" esetén, „mert a magyar nyelv elsajátítása az államnak és polgárainak elsőrendű érdeke. Hogy a magyar nyelv tanításának nincs meg a kellő eredménye, ennek a legtöbb esetben az iskolafenntartónak ez iránt való vétkes érzéketlensége mellett főképpen a tanító hanyagsága az oka", aminek a megtorlásáról az 1879:XVIII. te. és az 1893:XXVI. te. nem gondoskodott. Roppant szigorú előírás volt, hogy a magyarul az oktatás szintjén nem tudó tanító nyugdíjazandó volt, vagy ha nem volt nyugdíjképes, segédtanító állítandó melléje, de ennek az „engedménynek" csak öt év, 1912 vége volt az érvényességi ideje.
Apponyi Albert az 1907. évi költségvetés főrendiházi tárgyalásának részletes vitáján, 1907. február 9-én jelentette be az állami, illetve a községi és a felekezeti tanítók fizetésrendezését, hangoztatva, hogy a készülő törvénytervezetek jelentősen csökkentik a két kategória fizetésbeli különbségét. Már ekkor aláhúzta, hogy a szabályozásban szigorúan meg fogja követelni a magyar nyelv eredményes oktatását, s arra helyezi a hangsúlyt, hogy „ne lehessen iskola ebben az országban, amely teljesen tiszteletben tartva nem magyar ajkú polgártársainknak nyelvi használatára vonatkozó és az állami egység fogalmával összeférő jogait, ne szolgálja pozitíve is a magyar nemzeti érzésnek, a magyar hazafiságnak terjesztését és megerősítését". (Főrendiházi Napló, 1907-1910. Athenaeum, Budapest, 1907.1. k. 129-130. o.) A nem állami elemi iskolák jogviszonyairól és a községi és hitfelekezeti néptanítók járandóságáról szóló törvényjavaslatot a kormány 1907. február 19-i ülésén tárgyalta meg, s néhány teljesíthetetlen követelmény elhagyása után a képviselőház elé terjesztette. Vertán Endre, a közoktatásügyi bizottság előadója március 9-én terjesztette be a közoktatásügyi és a pénzügyi bizottság jelentését a törvényjavaslatról.
A későbbi közkeletű nevén lex Apponyi képviselőházi általános vitája április 4. és 16. között, részletes vitája 16. és 26. között zajlott le, s harmadszori olvasásban, bizonyos módosításokkal való elfogadása után átküldték a főrendiházhoz. A főrendiház május 8-10-i ülésén tárgyalta meg, és vita után módosítás nélkül megszavazta. A törvényt június 2-án iktatták be és július l-jén lépett érvénybe.
A lex Apponyi parlamenti tárgyalása igen nagy vitát váltott ki. A nemzetiségi képviselők élesen tiltakoztak ellene, négy határozati javaslatot nyújtottak be, indítványozták visszavonását, átdolgozását, amit a kormánypártok leszavaztak. Szenvedélyesen tiltakoztak az egyházi autonómia semmibevétele, az anyanyelvi oktatás jogának megcsorbítása ellen. §tefan C. Pop román képviselő keresztülvihetetlennek ítélte a javaslatot, a magyar nyelvű oktatással kapcsolatos előírásokat, elhibázottnak a fegyelmi szabályozást. Kérte Apponyit, hogy „ne engedje törvényerőre emelkedni, mert amellett, hogy végrehajthatatlan, igen-igen sok keserűséget fog okozni a nemzetiségeknek, s meg fog győződni a mélyen t. miniszter úr arról, hogy azt a sokat kívánt egyetértést ezzel elérni nem lehet." Polit Mihály szerb képviselő, aki már az 1879:XVIII. te. képviselőházi vitájában is részt vett, hangoztatta, hogy ha Apponyi Albert „ezt a törvényjavaslatot csak a tanítók fizetésének javítására korlátozta volna, semmi kifogásom sem volna ellene, csakhogy nem ez, hanem a nyelvegység kiterjesztése a javaslat fő célja. És miben áll ez az egész törvényjavaslat? Olyan valami ez, amelyhez fogható egyetlen egy európai államban sem fordult még elő; olyan furfangos és ravasz, hogy ez alig elképzelhető... Azt mondják, hogy az államnak érdeke követeli, hogy Magyarországon államiak legyenek az iskolák, és hogy a népiskolákat államosítani kell. Ez nagyon szép dolog volna, de nincs hozzá pénz, s így ezt a célt olyan egyszerűen megvalósítani nem lehet. Olyan törvényt kellett tehát teremteni, amely mellett ez a cél csekély áldozat árán elérhető. A felekezeti iskolák fenntarthatnák magukat, úgy mint eddig, s az állam csak egy kis összeggel járulna hozzá, de ezen kis összeggel biztosíthatná magának a fegyelmi hatalmat, ami által ezen felekezeti iskolák tulajdonképpen teljesen államiakká lennének. Ezt a célt tehát nagyon olcsón elérhetné az állam". Figyelmeztetett rá: „ha Magyarország fenn akar állani, mindenkor keresnie kell az egyetértést a nemzetiségiekkel." (Képviselőházi Napló 1906-1910. Athenaeum, Budapest, 1907. VIII. k. 229. o.)
A nemzetiségek viharos tiltakozása a törvénytervezet ellen az Országház falain kívül is folytatódott. Tiltakozó memorandumok születtek, sajtóhadjárat indult, utcai demonstrációkat, gyűléseket tartottak ellene. A tiltakozásban a legnagyobb lélekszámú, nemzetegyházzal rendelkező románok jártak az élen, őket a szerbek követték, majd a szlovákok, a szászok következtek, a legkisebb reakciót a ruszinok között váltotta ki. (A törvényjavaslat fogadtatásáról a nemzetiségek, illetve a magyar politikai irányzatok körében Dolmányos István számolt be részletesen, A „Lex Apponyi" című tanulmányában /Századok, 1968. 3-4. sz. 484-533. oJ. Kemény G. Gábor több, e törvényjavaslat ügyében született tiltakozó feliratot és képviselőházi felszólalást tett közzé idézett forráskiadvány sorozatának V kötetében /137-155. o./)
A lex Apponyi végrehajtása hatályba lépése után azonnal megkezdődött. A kultuszminiszter 1907. július 19-én 76 000. számú körrendeletében, illetve köriratában a közigazgatási bizottságokhoz, a tanfelügyelőkhöz, továbbá az egyházi főhatóságokhoz fordult, s utasította, illetve felkérte őket a törvény érvényesítésére a mellékelten megküldött végrehajtási utasítás alapján. A két fejezetre tagolt végrehajtási utasítás tüzetesen megszabta a törvény gyakorlati alkalmazásának módját és szempontjait, a hatóságok eljárási rendjét. Az utasításhoz több függelék kapcsolódott: a nyilvános nemzeti ünnepek felsorolása, melyeken minden iskola részéről kötelező a magyar nemzeti címeres zászló használata, felterjesztésminta az államsegély-kérvényekhez, az elemi népiskolák kötelező tanszerbeli felszerelésének jegyzéke, a tanterem bútorzatának jegyzéke, a lakbérosztályokba sorozott városok és községek kimutatása, az iskolai rendtartási és egyéb nyomtatványok mintái. (Magyarországi Rendeletek Tára, 1907. Budapest, 1908.1144— 1292. o.)
A végrehajtás külsődleges jeleként sorozatosan eltávolították a nemzetiségi iskolák nem magyar nyelvű feliratait, régi jelvényeit, s magyar felirattal látták el azokat. Kiosztották a magyar lobogót, címert és a himnusz falra akasztható táblára írott szövegét. A régi feliratok eltávolítása olyan felháborodást keltett a nemzetiségi lakosság körében, hogy Apponyi Albert az 1805/1908. VKM sz. rendeletében lehetővé tette a régi feliratok és táblák megőrzését az újonnan elkészített magyar feliratok mellett. A törvény alapján sorozatos ellenőrzéseket tartottak a nemzetiségi iskolákban. 1908-ban 182 fegyelmi eljárás folyt a tanítók ellen, szinte minden esetben a magyar nyelv tanításának elhanyagolása miatt. (Képviselőházi Irományok. Pesti Könyvnyomda, Budapest, XXIII. k. 1909.388-429. o.), s ilyen fellépésekre kisebb számban a következő években is sor került.
Dolmányos István magyar forrásra támaszkodó adatai szerint a lex Apponyi hatására gyorsuló ütemben szűntek meg a román tannyelvű iskolák. Míg az 1907 előtti 3 évben 2,7%-kal csökkent a számuk, 1907 és 1911 között 2760-ról 2301-re, azaz 16,7%-kal apadt a számuk (a román források valamivel magasabbra becsülték iskoláik számát). Az 1906-1907-es tanév 3286 tanítójából 2858 maradt az 1910-1911-es tanévre, a csökkenés mértéke 13% volt. A román tanulók száma kisebb arányban apadt ugyanebben az időszakban: 189000 főről 171000-re módosult (9,5 %-os csökkenés). A szóban forgó években az állami, tehát magyar tannyelvű népiskolákban 21000-ről 56 000-re nőtt a román nemzetiségű tanulók száma. A szlovák nemzeti mozgalom állapota miatt a szlovák tannyelvű iskolák vesztesége viszonylag nagyobb volt. 1909-ben így kb. 400 iskolában folyt szlovák nyelvű tanítás.
A nemzetiségi iskolák autonómiájuk védelme érdekében igyekeztek elkerülni az államsegély igénybevételét. Például az 1910-1911-es tanévben működő 1436 görögkeleti iskola közül 456 kapott államsegélyt (ezek többsége nem román, hanem szerb tannyelvű iskola volt). A lex Apponyi végül is szándékaival ellentétes eredményre vezetett, s nagyon nagy mértékben élezte a magyarság és a nemzetiségek közötti ellentéteket. A koalíciós kormány bukása és az első világháború közötti években Tisza István a románokkal folytatott megegyezési tárgyalásai során többször felvetette a lex Apponyi revízióját, de a tárgyalások kudarca miatt érvényben maradt a törvény. (Lásd Pölöskei Ferenc: Tisza István nemzetiségi politikája az első világháború előestéjén. Századok, 1970.1. sz. 3-32. o.)
* Az I. lakbérosztályba tartoztak a következő községek: Budapest, Fiume. AII. lakbérosztályba tartoztak: Arad, Besztercebánya, Brassó, Debrecen, Eperjes, Győr, Kassa, Kolozsvár, Kecskemét, Komárom, Losonc, Lúgos, Marosvásárhely, Miskolc, Máramarossziget, Nagykanizsa, Nagyszeben, Nagyvárad, Nyitra, Pancsova, Pécs, Pozsony, Sopron, Szabadka, Szatmárnémeti, Szeged, Székesfehérvár, Szolnok, Szombathely, Temesvár, Trencsén, Újpest, Újvidék. AIII. lakbérosztályba tartoztak: Alsókubin, Aranyosmarót, Bácsfeketehegy, Balassagyarmat, Balázsfalva (város), Bártfa, Békéscsaba, Beregszász, Beszterce, Csáktornya, Csíkszereda, Cegléd, Dés, Déva, Dicsőszentmárton, Dombóvár, Eger, Érsekújvár, Erzsébetváros, Esztergom, Fehértemplom, Fogaras, Galánta, Gödöllő, Gyöngyös, Gyula, Gyulafehérvár, Hatvan, Hódmezővásárhely, Igló, Ipolyságjászberény, Kalocsa, Kaposvár, Kapuvár, Késmárk, Keszthely, Kiscell, Kiskunfélegyháza, Kismarton, Kisvárda, Léva, Liptószentmiklós, Lőcse, Magyaróvár, Makó, Marcali, Mezőkövesd, Mohács, Mór, Munkács, Nagybánya, Nagybecskerek, Nagyenyed, Nagykároly, Nagykikinda, Nagytapolcsány, Nyíregyháza, Óbecse, Óravicabánya, Orosháza, Orsuta, Pápa, Ráckeve, Rákospalota, Resicabánya, Rimaszombat, Rózsahegy, Salgótarján, Sárvár, Sátoraljaújhely, Segesvár, Selmec- és Bélabánya, Sepsiszentgyörgy, Somorja, Soroksár, Szamosújvár, Szarvas, Szászrégen, Szászsebes, Szászváros, Székelyudvarhely, Szekszárd, Szentes, Szentgotthárd, Szenttamás, Szerencs, Szigetvár, Szakolca, Técső, Torda, Turócszentmárton, Ungvár, Vác, Vajdahunyad, Versec, Veszprém, Zalaegerszeg, Zenta, Zilah, Zólyom, Zombor, Zsolna.
** Gabonaféléről volt szó.
*** A kongrua az állam által a lelkész számára folyósított segély vagy az egyház által adott illetmény állami kiegészítése.
Úgy a közigazgatás zavartalan menetére, mint a közlakosság érdekeire való tekintetekből különös súlyt kell helyeznem arra, hogy azok a vármegyei tisztviselők, akik a néppel hivataluknál fogva folytonos és sűrű érintkezésben vannak, tehát elsősorban a járási főszolgabírák és szolgabírák, az illető járás lakosságának nyelvét bírják, vagy legalábbis oly mérvű nyelvismerettel rendelkezzenek, hogy a néppel akadálytalanul érintkezni, annak előadását megérteni, saját intézkedéseiket pedig megértetni képesek legyenek.
Elengedhetetlen kívánalma ez a jó közigazgatásnak, s egyúttal nélkülözhetetlen előfeltétele ama nemes hivatás sikeres teljesítésének, mely a nép anyagi és szellemi érdekei lelkiismeretes gondozása, ügyes-bajos dolgaiban való gyámolítása terén vár a járási tisztviselőkre. A lakosság nyelvének ismerete nélkül idegenül áll a járási tisztviselő a területi hatásköréhez tartozó, gondjaira és vezetésére bízott néppel szemben; nem érintkezhetvén vele közvetlenül, nem ismerheti bajait és törekvéseit; nem tehet szert bizalmára, s ennek hiányában nem is rendelkezhetik azzal az üdvös befolyással, mellyel bírnia kell, hogy úgy az állami célok szolgálatában, valamint a közjó és a nép javának munkálásában hasznos és eredményes működést fejthessen ki.
Nem kétlem, hogy a vármegye közönsége teljes mértékben átérzi s a múltban is kellőleg méltányolta e kívánalomhoz fűződő érdekek fontosságát, s bár fel kell tételeznem, hogy járási tisztviselői karának a kellő nyelvismeretet netalán még nélkülöző tagjai hivatásuk tudatában maguktól is birtokába igyekeznek jutni a néppel való közvetlen érintkezés eszközeinek, mégis indíttatva érzem magamat a közönség figyelmét ezen fontos körülményre külön is felhívni oly célból, hogy saját hatáskörében hasson oda, s legyen gondos ügyelettel arra, hogy azon járási tisztviselői, kik a járásbeli lakosság nyelvét nem értenék, nyelvismeretüknek ezen hiányát a közvetlen érintkezés szüksége által megkívánt mértékben mielőbb pótolják.
Budapesten, 1907. évi december hó 25-én.
Andrássy s. k.
Magyarországi Rendeletek Tára, 1907. Budapest, 1908.2108-2109. o.
Ez a körrendelet csupán felhívás jellegű, mert semmiféle határidőt, semmiféle szankciót sem ír elő a nemzetiségiek által lakott járások tisztviselőinek nyelvi hiányosságait illetően.
(...) 229. § Ha akár a tárgyalás folyamán, akár azon kívül oly személy hallgatandó meg, aki magyarul nem tud, tolmácsot kell alkalmazni. A jegyzőkönyvbe nem magyar nyelven csak egyes kifejezéseket és csak akkor szabad felvenni, ha ezt a bíróság az ügyre nézve fontosnak ítéli; a nem magyar nyelvén felvett kifejezés kapcsán ennek fordítása is jegyzőkönyvbe veendő.
Ha az eljáró bírák a használt nyelvben jártasak, és a felek tolmács alkalmazását nem kívánják, tolmács alkalmazása nem szükséges.
Tolmácsot kell alkalmazni akkor is, ha siket, néma vagy siketnéma személy hallgatandó meg, akivel más megbízható módon közlekedni nem lehet.
230. § Tolmácsul a jegyzőkönyvvezető vagy a bíróságnak az ügyben nem bíráskodó tagja vagy más hivatalnoka is alkalmazható.
Más tolmács, ha állandóan van alkalmazva, kinevezése után, különben pedig esetről esetre megesketendő arra, hogy a vele közlötteket híven fogja tolmácsolni.
Egyebekben a szakértőkre megállapított szabályok a tolmácsokra is alkalmazandók.
Magyar Törvénytár, 1911. évi törvénycikkek. Budapest, 1912.102. o.
Az 1911:1. te. az 1868:LIV te. helyébe lépett. 17 évig tartó előkészületek, a tervezet többszörös átdolgozása után született meg a törvényjavaslat 1910. július 26-án a képviselőház elé terjesztett változata. 1912. július 25-én szentesítették. Az 1912:LIX. te. értelmében legkésőbb 1914. szeptember l-jén kellett életbe léptetni. A 792 paragrafusból csupán a magyarul nem tudó állampolgárokat érintő két paragrafust közöljük.
A hajdúdorogi görög katolikus egyházmegyének felállítása törvénybe iktattatik és ezen egyházmegyének mindenkori püspöke az 1885. évi VII. törvénycikk 7. §-a értelmében a főrendiházi tagság jogával ruháztatik fel.
A magyar állam és a román nemzetiség viszonyát az 1910-es évek első felében tovább rontó hajdúdorogi görög katolikus „magyar" püspökség felállítása hosszú előzményekre nyúlt vissza. A XIX. század közepétől lényegesen megváltozott a magyarországi katolikus és a görögkeleti egyházi szervezet. Előtérbe került a nemzetiségi elv szerinti szervezö'dés, aminek természetes következménye lett, hogy az egyházak nemzetiségi célokat is szolgáltak, beleértve a szervezetükben maradt más nemzetiségűek beolvasztására való törekvést. Ilyen volt a helyzet a görög katolikusoknál, akik kiváltak az esztergomi egyházi tartományból, és IX. Pius pápa 1853. november 26-án kelt Ecclesio Christi kezdetű bullájával megalakította a külön görög katolikus román egyháztartományt, amely azután román és ruszin szervezetre tagolódott. A magyar görög katolikusok 1881-től többször fordultak a Szentszékhez a magyar nyelvű liturgia bevezetése érdekében saját körükben - a román, illetve ruszin nyelvű liturgikus nyelv helyett -, a Vatikán azonban még 1900-ban is elzárkózott ettől. Ezt követően azt kérelmezték, hogy ógörög legyen az egyházi nyelv egy újonnan kialakítandó egyházmegyében, ami szintén gátat vethet a románosításnak, illetve annak, hogy egyesek románnak vagy ruszinnak tekintsék őket.
A görög katolikus magyar püspökség felállításának követelése a képviselőházban is többször hangot kapott, s 1912 elején a kormányzat is felkarolta az elképzelést. Hajdúdorog püspöki székhellyel kijelölték az új püspökségbe kerülő egyházközségeket, amelyek a kb. 240 000 magyar nemzetiségű görög katolikus közül 155 000-et érintett. Rajtuk kívül ide tartozott 30000 olyan nemzetiségi görög katolikus, aki tudott magyarul és 15000 olyan, aki nem értett magyarul. A területi beosztás terve vitatható volt, beavatkozást jelentett a nemzetiségi egyházi autonómiába, ami maga után vonta a románok élénk tiltakozását. (A kiszakítás számarányait tekintve sokkal inkább érintett munkácsi ruszin egyházmegye nem tiltakozott, mert a ruszinok között sokkal fejletlenebb volt a nemzetiségi mozgalom.)
Miután a kormány a Szentszékkel folytatott tárgyalásokon elérte, hogy a pápa hozzájáruljon az ógörög liturgikus nyelvet használó új egyházmegye létesítéséhez, Ferenc József 1912. május 6-án királyi határozatával a felállítás mellett foglalt állást. A görög katolikus román egyházi kongresszus 1912. május 31-én tartott gyűlésén tiltakozó határozatot fogadott el, s felkérte a gyulafehérvári és fogarasi érsek-metropolitát, hogy azt továbbítsa Rómába. A határozat leszögezte, hogy az új egyházmegye megsérti az egyháztartomány területi épségét, a román rítus és nyelv jogát, az egyházi autonómiát. Ennek ellenére X. Pius pápa 1912. július 8-án kelt Christi Fideles Graeci kezdetű bullájában felállította a hajdúdorogi görög katolikus püspökséget és kánonjogilag megengedte, hogy a magyar hívek számára az ógörög nyelvű liturgia mellett magyar nyelvű istentiszteletet is tarthassanak.
Az 1913. május 5-én kelt törvénytervezet indokolásában Jankovich Béla vallás- és közoktatásügyi miniszter közölte, hogy „az új egyházmegye 190097 görög katolikus hívőt számláló 162 plébániából áll, amelyek az esztergomi érsekségből, a gyulafehérvári-fogarasi görög katolikus érsekségből s a munkácsi, eperjesi, nagyváradi és szamosújvári görög katolikus püspökségekből hasíttattak ki." A törvényjavaslat nem az új püspökség felállítását célozta - hiszen az a Vatikán és a magyar király illetékességi körébe tartozott -, hanem azt, hogy mindenkori püspöke a főrendiház tagja lehessen.
A törvénytervezet képviselőházi és főrendiházi vitájában (az utóbbiban folyt élénkebb eszmecsere a főpapok részvételével) már nem az új püspökség felállítása ellen tiltakoztak a román honatyák, hiszen a pápai bullát tudomásul kellett venniük, hanem a módszer ellen, az ellen, hogy az a görög katolikus román érsek és püspökök megkérdezése nélkül történt, továbbá, hogy sok román nemzetiségű hívő került a hajdúdorogi egyházmegyébe. (A püspöki székhely végül is nem Hajdúdorog, hanem Debrecen, majd 1918-tól Nyíregyháza lett.) Miután a parlament két háza elfogadta, a törvény 1913. július 29-én nyert szentesítést. (Vö. Kemény G. Gábor: i. m. V k. 482-487., 547-548., 639-648. o.)
Hatályon kívül helyezve hivatali elődömnek valamennyi kir. tanfelügyelőhöz 1908. évi október hó 23-án 106 276. szám alatt intézett rendeletét, tekintettel a hitoktatás és a hitélet között való szoros kapcsolatra, megengedhetőnek tartom, hogy az állami és a községi, továbbá a magánosok és társulatok által fenntartott népoktatási tanintézetekben, ú. m. az elemi népiskolák hat osztályában, a felső nép- és a polgári iskolákban, a tanító- s tanítóképző-, valamint a kisdedóvónőképző-intézetekben a hitoktatás a tanulóknak anyanyelvén láttassák el.
Felkérem Címet, hogy ezen elvi jelentőségű rendelkezésemnek figyelembevételével akként méltóz-tassék intézkedni, hogy mindazokban a népoktatási tanintézetekben is, amelyekben a magyar anyanyelvű tanulók szórványosan, csekélyebb számban vannak, a magyar ajkú tanulók mindegyikének hitoktatása ezek anyanyelvén történjék.
Utasítottam egyben a kir. tanfelügyelőket, hogy amennyiben a tanulóknak anyanyelvükön való hitoktatása tekintetében panasz merülne föl (a szülők, gondnokságok, iskolaszékek, iskolaigazgatók, tanítók stb. részéről), a kir. tanfelügyelők minden ilyen esetről hozzám haladéktalanul jelentést tegyenek az illetékes egyházi főhatóságnak megfelelő intézkedés végett történendő megkeresése szempontjából.
Felkérem végül Címet, hogy a fennhatósága alatt álló hitfelekezeti népoktatási tanintézetek hitoktatása iránt hasonló értelemben intézkedni méltóztassék.
Nem kétkedem, hogy ezen intézkedés hozzá fog járulni ahhoz, hogy a hitoktatás valláserkölcsi kihatásával is emelni és erősíteni fogja az iskoláinkban folyó hazafias nevelés eredményes voltát.
Budapesten, 1914. évi április hó 24-én.
Jankovich Béla s. k.
Magyarországi Rendeletek Tára. 1914. Kiadja a Magyar Királyi Belügyminisztérium, Budapest, 1914.1399-1400. o.
Jankovich Béla vallás- és közoktatásügyi miniszter rendelete egy lépést jelentett előre a nemzetiségek nyelvi követeléseinek teljesítése útján. Ez a jogszabály illeszkedik Tisza István kormányfő ellentmondásos, de a nemzetiségek felé mégiscsak nyitni szándékozó politikájába.
Abból a célból, hogy az állami elemi népiskolában a nem magyar anyanyelvű gyermeknek a magyar nyelven való tanulást megkönnyítsem, továbbá hogy neki az írás és olvasás elsajátítását anyanyelvén is lehetővé tegyem, elrendelem, hogy az alábbiakban részletezett esetben és módon az I. és II. osztályban az anyanyelvet, mint kisegítő nyelvet használják, a III., IV és V osztályban pedig az anyanyelvet, mint tantárgyat tanítsák.
1. Abban az állami elemi népiskolában, amelyben az I. osztályba beírt tanulóknak nem magyar, de egyugyanazon anyanyelvű 1/3 része nem érti a magyar tanítási nyelvet, a tanító az I. és II. osztályban a szorosan vett tanításnál, amennyiben nyelvkészsége megengedi, a gyermekek anyanyelvét oly mértékben használja fel kisegítésképpen, amennyire az a nyújtandó ismeret tisztább megértéséhez szükséges. Ahol egy iskolába több különböző, nem magyar anyanyelvű gyermek jár és e gyermekek közül azok, akik magyarul nem értenek, anyanyelv szerint külön az I. osztály népességének 1/3-1/3 részét teszik, ott az I. és II. osztályban a kisegítésül történő felhasználás, ha a tanító nyelvkészsége megengedi, mindegyik anyanyelven megtörténjék.
Az iskolába feljárni kezdő, magyarul nem tudó gyermekkel a tanító, amennyiben nyelvkészsége megengedi, a szorosan vett tanításon kívül való érintkezésben, a gyermek anyanyelvét is használja addig a határig, hogy a gyermek tanítóját mindjárt kezdetben megérthesse, benne jóindulatú vezetőjét ismerhesse meg, hozzá bizalommal fordulhasson és az iskolát megszeresse.
Ennek a két rendelkezésemnek végrehajtása céljából egyidejűleg utasítottam a kir. tanfelügyelőket, intézkedjenek saját hatáskörükben, hogy a kerületükbe tartozó azokban az állami elemi népiskolákban, amelyekben a fenti előfeltételek megvannak, a tanítás a nekik ezzel a rendeletemmel egyidejűleg megadott szakszerű utasítás értelmében történjék.
2. Ha a III., IV és V. osztályba beírt tanulók összege 1/3 részének nem magyar, de egyugyanazon anyanyelvű szülői (gyámjai) kérik, akkor a Cím a kir. tanfelügyelő előadása alapján rendelje el, hogy az írás és olvasás a kérvényt beadó szülők gyermekeinek anyanyelvén is megtaníttassék abban az iskolában, amelyben a tanító (tanítók) az illető nyelvet annyira bírja, hogy a kir. tanfelügyelőkhöz egyidejűleg kiadott utasításom mellékletét képező tantervben
(Függelék az állami népiskola tantervéhez)* megállapított anyagot feldolgozni képes. Amennyiben egy iskolába több különböző, nem magyar anyanyelvű gyermek jár, és a III., IV és V osztályba beírt tanulók összessége egyugyanazon anyanyelvű 1/3-1/3 részének szülői külön kérik az anyanyelvnek tantárgyul való tanítását, Cím két, illetőleg három nyelv tanítását is elrendeli, ha a szükséges tanerők rendelkezésre állanak. Cím határozata ellen fellebbvitelnek van helye a vezetésem alatt álló minisztériumhoz.
Budapesten, 1914. évi augusztus hó 13-án.
Jankovich Béla s. k.
Abból a célból, hogy az állami elemi népiskolában a nem magyar anyanyelvű gyermeknek a magyar nyelven való tanulást megkönnyítsem, továbbá, hogy neki az írás és olvasás elsajátítását anyanyelvén is lehetővé tegyem, elrendelem, hogy az alábbiakban részletezett esetben és módon az I. és II. osztályban az anyanyelvet, mint kisegítő nyelvet használják, a III., IV. és V osztályban pedig az anyanyelvet mint tantárgyat tanítsák.
Abban az állami elemi népiskolában, amelyben az I. osztályba beírt tanulóknak nem magyar, de egyugyanazon anyanyelvű 1/3 része nem érti a magyar tanítási nyelvet, a tanító a magyar nyelv könnyebb és sikeresebb tanítása, valamint különösen az osztatlan népiskolában rendkívül fontos időmegtakarítás céljából az I. és II. osztályban a szorosan vett tanításnál, amennyiben nyelvkészsége megengedi, a gyermekek anyanyelvét oly mértékben használja fel kisegítésképpen, amennyire az a nyújtandó ismeret tisztább megértéséhez szükséges. Ahol egy iskolába több különböző, nem magyar anyanyelvű gyermek jár, és e gyermekek közül azok, akik magyarul nem értenek, anyanyelv szerint külön az I. osztály népességének 1/3-1/3 részét teszik, ott az I. és II. osztályban a kisegítésül történő felhasználás, ha a tanító nyelvkészsége megengedi, mindegyik anyanyelven megtörténjék.
Ennek a rendelkezésemnek végrehajtásaképpen utasítom Címet, intézkedjék saját hatáskörében, hogy a kerületébe tartozó azokban az állami elemi népiskolákban, melyekben a fent megjelölt előfeltételek megvannak, a tanítás addig is, míg az anyanyelvnek kisegítésül történő felhasználása tárgyában kiadandó kimerítő utasítás elkészül, a következő rövid útbaigazítás értelmében történjék.
Előrebocsátom, hogy az anyanyelv, mint kisegítő nyelv, csupán akkora területen használtassák, amennyit a magyar nyelvre való tanítás könnyítése és a magyar nyelven történő tanulás eredményessé tétele megkíván. Az anyanyelv felhasználása tehát csupán módszeres eljárást, s nem magyar nyelvre való fordítást jelent. Ez az eljárás azonban minden tárgy tanításában megjelenik s a tanítás folyamán a következőképpen alakul:
Amikor valamely magyar szót kell megtanítani, a fogalom megértését célzó szemléltetés, cselekvés, vagy cselekedtetés után csupán a fogalom biztos megértése céljából először az anyanyelvi elnevezést mondjuk, vagy - ami a fogalom biztos megértését mutatja - mondhatjuk ki, mely után nyomban következzék a többször hangoztatandó magyar elnevezés. Az e fokozatot követő mondatalkotás, valamint az új szónak beszélgetés alapján történő megerősítése azonban az eredmény biztosítása céljából pusztán magyarul történjék. Míg ez eljárás biztosítja egyrészt azt, hogy a gyermek a használt magyar szó alatt mindenkor a való fogalmat fogja érteni, tehát nem ad a szónak más tartalmat, másrészt nagyon megkönnyíti azoknak az elvont jelentésű magyar szavaknak megtanulását, melyeknek megértetése a saját anyanyelvük felhasználása nélkül sok idő és energiafogyasztással jár.
A mondottakból a tanítói eljárásnak a következő fokozatai alakulnak ki:
Az eljárásnak az egyes tantárgyaknál való alkalmazására megjegyzem, hogy az anyanyelven történő kisegítés minden olyan alkalommal megtörténjék, amikor a tanító a helyes megértetés céljából azt szükségesnek látja. A dolog természetéből következik azután az, hogy a tanítás folyamán minél több magyar szóképpel rendelkezik a gyermek, magyar nyelvérzéke fokozatos fejlődése folytán az anyanyelv kisegítő használata önmagától mindig jobban és jobban háttérbe szorul.
Az iskolába feljárni kezdő, magyarul nem tudó gyermekkel a tanító, amennyiben nyelvkészsége megengedi, a szorosan vett tanításon kívül való érintkezésben, a gyermekek számára való tekintet nélkül, a gyermek anyanyelvét is használja addig a határig, hogy a gyermek tanítóját mindjárt kezdetben megérthesse, benne jóindulatú vezetőjét ismerhesse meg, hozzá bizalommal fordulhasson és az iskolát megszeresse.
Intézkedjék saját hatáskörében Cím, hogy a kerületébe tartozó azokban az állami népiskolákban, amelyekben a fenti előfeltétel megvan, ez a rendelkezésem is végrehajtassák.
Ha a III., IV és V osztályba beírt tanulók összessége 1/3 részének nem magyar, de egyugyanazon anyanyelvű szülői (gyámjai) kérik, a közigazgatási bizottság (kormányzói tanács) Címed előadása alapján elrendeli, hogy az írás és olvasás a kérvényt beadó szülők gyermekeinek anyanyelvén is megtaníttassék abban az iskolában, amelyben a tanító az illető nyelvet annyira bírja, hogy az ezen utasításomnak mellékletét képező tantervben (Függelék az állami népiskola tantervéhez) megállapított anyagot feldolgozni képes. Amennyiben egy iskolába több különböző, nem magyar anyanyelvű gyermek jár, és a III., IV és V osztályba beírt tanulók összessége egyugyanazon anyanyelvű 1/3-1/3 részének szülői külön kérik az anyanyelvnek tantárgyul való tanítását, a közigazgatási bizottság (kormányzói tanács) két, illetőleg három nyelv tanítását is elrendeli, ha a szükséges tanerők rendelkezésre állnak.
Amennyiben tehát a kerületébe tartozó valamely állami elemi népiskolába járó nem magyar anyanyelvű gyermekek szülői kérik az anyanyelven történő írás és olvasás tanításának elrendelését, e kérést (akkor is, ha nem látszik jogosultnak) a tényállás előadása mellett terjessze a közigazgatási bizottsághoz határozathozatal végett és elrendelés esetén gondoskodjék a jogerős határozat végrehajtásáról. A közigazgatási bizottság (kormányzói tanács) határozata ellen fellebbvitelnek van helye a vezetésem alatt álló minisztériumhoz. Ezzel a jogorvoslattal Cím is élhet.
Minthogy fenti rendelkezésem a dolog természetéből folyólag a tanterv kereteit érinti, azért az állami iskolák tantervéhez ezennel a csatolt függeléket bocsátom ki.
E szerint a függelék szerint az anyanyelvnek, mint tantárgynak tantervszerű tanítása az írás és olvasás tanításával a III. osztályban kezdődik, tehát akkor, amikor a gyermekek a magyar írás és olvasás technikai nehézségein túlvannak, s az V. osztályban befejeződvén, ezen osztályokban a vizsgálat tárgyát képezi.
Mivel azt óhajtom, hogy e rendeletem második részéből származó előnyökben a lehetőség szerint azok a gyermekek is részesüljenek, akik az 1914-15. tanévben a III. osztálynál felsőbb osztályba járnak, átmeneti intézkedésül elrendelem, hogy amennyiben a tanító az illető anyanyelvet tudja, már a jövő iskolai évben a III—V. osztály tanulói számukra való tekintettel megfelelő összevonással a III. osztály anyagát tanulják, míg a rákövetkező 1915-16. évben a III. osztály külön tanítandó, a IV és V osztály pedig a megfelelő összevonással a IV osztály anyagát dolgozván fel, az 1916-17. évben minden osztály már a részére kijelölt anyagot tanulja.
A tanítás a rendes óraszámon felül történik. Minthogy ez az óraszaporítás csupán azokat a gyermekeket érinti, akiknek szülei kérték azt, hogy az írás és olvasás anyanyelven is taníttassék, azért az ezen tárgyra fordítandó órák úgy állíttassanak be az órarendbe, hogy az a többi gyermekre nézve munkaszaporítást ne jelentsen. Kivitel tekintetében megengedhetőnek találom azt, hogy egy iskolaépületben levő párhuzamos osztályok tanulói, mindenesetre a tanulók számának figyelembevételével, a Cím jóváhagyásával összevonassanak.
Amennyiben az így felszaporodott óraszám a tanító köteles óraszámát túllépi, őt az óratöbbletért a jövőben Cím felterjesztésére a szokásos óradíjban fogom részesíteni. A háborús bonyodalmak idejére azonban óratöbbletért díj nem jár.
Hogy pedig a nem magyar anyanyelvnek kisegítésül történő felhasználásában és tantárgyszerű tanításában az, hogy a tanító az illető nyelvet nem bírja, akadály ne legyen, utasítom Címet, hogy a kinevezésekre és áthelyezésekre vonatkozó felterjesztéseinél a 132000/1911. VKM rendelet értelmében Cím által felterjesztendő XII. és XIII. kimutatás 4. számú rovatának pontos kitöltése mellett olyan tanító személyére tegyen előterjesztést, akinek kineveztetésével ez az akadály megszűnik.
Nyomatékosan felhívom végül Cím figyelmét arra, hogy átérezve jelen rendeletem összes vonatkozásait, annak metodikai és gyakorlati hasznát, saját hatáskörében mindent megtegyen, hogy e méltányosságon alapuló rendelkezés éppen a méltányosság alapján fokozatosan növelje ez iskolákban a hazafias nevelést s elérje azt az eredményt, amit annak kibocsátásával elérni óhajtok. Iskolalátogatásai alkalmával e részben tett tapasztalatairól pedig az 1914-15. tanítási év végén tegyen nekem kimerítő jelentést.
Budapesten, 1914. évi augusztus hó 13-án.
Jankovich Béla s. k.
Az első világháború kitörése még az addiginál is kényesebbé tette a nemzetiségi kérdést Magyarországon. A rendkívül bonyolult helyzetben a kormányzat néhány, a nemzetiségek számára kedvező rendelkezést hozott. A tanév megkezdése előtt kibocsátott 114000/1914. sz. VKM rendelet több volt egyszerű gesztusnál, érdemben előmozdította a nemzetiségi nyelvek oktatását az állami népiskolákban.
* A függelék kimondja, hogy az anyanyelv tanításának célja: „a nem magyar ajkú gyermeket saját anyanyelvén helyesen írni, fogalmazni és olvasni megtanítsuk." A függelék részletesen meghatározza, hogy e cél érdekében a tanulóknak III., IV. és V. osztályban milyen tananyagot kell elsajátítaniuk. Az előírt heti óraszám másfél-két iskolai óra. (Magyarországi Rendeletek Tára, 1914. Budapest, 1914. 2217-2218. o. Közli: Kemény G. Gábor: Iratok a nemzetiségi kérdés történetéhez Magyarországon a dualizmus korában. 1914-1916. VII. k. MTA Történettudományi Intézet, Budapest, 1999.45-46. o.)
Történelmi idők jelensége az a hazafias lelkesedés, amely egyetlen magasztos érzésben egyesíti az állam minden polgárát.
A közös veszély elismerésére elsimult minden ellentét. Az állam minden polgára eggyé forrt érzésben és akaratban a trón és a haza védelmére. Mindenki egyértelmű áldozatkészséggel ajánlja fel életét és vagyonát a haza oltárára és nem szavakban, hanem maradandó cselekedetekben adja bizonyságát annak, hogy boldogulását csak ebben a hazában akarja keresni és feltalálni.
A hazaszeretetnek ez a magasztos megnyilvánulása és az egységes állameszmének ez az odaadással teljes elismerése kizárja még a lehetőségét is az olyan feltevésnek, mintha e hazának az egyes nemzetiségek körébe tartozó fiai néprajzi jellegük külső kifejezésével, különösen pedig történelmi színeik és jelvényeik használásával az állam egységének megbontására törekednének, vagy hogy e jellegük kidom-borításával valamely idegen államhoz való ragaszkodásuknak és ezzel kapcsolatban a magyar államtól való idegenkedésüknek kívánnák jelét adni.
Az állam fennhatóságát és területi épségét sértő ilyen viselkedést egy állam sem nézne el megtorlás nélkül. Viszont nincs ok arra, hogy az állam eltiltsa polgárainak egyes csoportjait olyan színek használatától, amelyek az ő néprajzi jellegük kifejezéséül, hagyományaik és népszokásuk alapján alakultak ki és vétettek már a múltban alkalmazásba; feltéve mindig, hogy ama nemzetiségek az állameszme iránt köteles hűséggel nem jutnak ellentétbe.
A magyar állam nemzetiségeinek a mai nagy időkben tanúsított hazafias viselkedése tettekkel igazolja a magyar államhoz való feltétlen hűségüket és ragaszkodásukat.
Ilyen viszonyok közt nem volna helyénvaló továbbra is fenntartani az olyan színek és jelvények használatára vonatkozó rendőri tilalmakat, amelyek egyes nemzetiségek néprajzi jellegének feltüntetését célozzák, feltéve természetesen, hogy azok használata mellett - jelentőségéhez méltó módon és helyen - kifejezésre jut a magyar állameszme elismerése és tisztelete is.
Ebből a hazafias viselkedésből kiindulva kijelentem, hogy a magyar államban élő nemzetiségek a történelmi hagyományaik és népszokásaik alapján tényleg kialakult nemzetiségi színeiket, amennyiben azok valamely idegen állam jelvényeivel nem azonosak, nyilvános helyeken és alkalmakkor akadálytalanul használhatják, ha ugyanott és ugyanakkor a magyar nemzeti színeket legalábbis egyenlő mértékben szintén alkalmazzák.
Az ellenkező korábbi rendelkezések hatályukat vesztik. Budapesten, 1914. évi november hó 7-én.
Sándor János s. k.
Magyarországi Rendeletek Tára, 1914. Budapest, 1914. 2740-2741. o.
Az első világháború kitörésétől kezdve mind a központi hatalmak, mind az antant a maga oldalára akarta vonni Romániát, vagy legalábbis el akarta érni azt, hogy őrizze meg semlegességét. Azok a román konzervatív politikusok, beleértve Károly királyt is, akik a központi hatalmak felé hajlottak, engedményeket vártak a magyar kormány részéről az erdélyi románság javára, hogy ily módon előmozdítsák a román hadba lépést a központi hatalmak oldalán. A bécsi és a berlini kormány egyetértett ezzel az elképzeléssel, és diplomáciai csatározás keretében nyomást gyakoroltak Tisza István miniszterelnökre a gesztusok érdekében. Tisza ugyan úgy gondolta, hogy kizárólag a háború menete dönti el Románia hadba lépését, és ezért feleslegesek az engedmények, de a rá nehezedő német és osztrák nyomás hatására 1914 őszén mégis ígéretet tett az engedményekre és hozott néhány intézkedést (pl. amnesztia politikai perek román elítéltjeinek, sajtóperek megszüntetése). Ezek közé tartozik a nemzeti színek használatának engedélyezése (de csak a magyar nemzeti színekkel együttesen), jóllehet a rendelet nem említi külön a román trikolort, hanem egységesen szól a világháborúban vér- és anyagi áldozatokat vállaló nemzetiségekről. (Lásd erről Erdély története III. k. 1830-tól napjainkig. írta: Köpeczi Béla, Miskolczy Ambrus, Szász Zoltán. Főszerk.: Köpeczi Béla. Szert: Szász Zoltán. Akadémiai Kiadó, 1986.1691-1693. o.) Egyébként a román trikolor használatát hallgatólagosan a koalíciós kormány bukása után, 1910 januárjában kinevezett Khuen-Héderváry-kormány engedélyezte.
A m. kir. minisztérium a háború esetére szóló kivételes intézkedésekről alkotott törvényes rendelkezések alapján a következőket rendeli:
1. § E rendelet hatályosságának területén mindaddig, amíg ez a rendelet életben van, ingatlant csak a hatóság hozzájárulásával lehet elidegeníteni, vagy pedig tíz évet meghaladó időre bérbe vagy haszonbérbe adni. Az elidegenítés, valamint a bérbe- vagy haszonbérbeadás a hatóság hozzájárulásának hiányában érvénytelen.
A hatóság hozzájárulását bármelyik fél kérheti.
Semmis minden olyan megállapodás, amely a hatósági hozzájárulás megtagadásának esetére a felek bármelyikét az érvénytelenség törvényes jogkövetkezményein túlmenő hátránnyal sújtja. Semmis minden olyan megállapodás is, amely a jelen rendelet kijátszására irányul.
2. § Nem szükséges az 1. §-ban említett hozzájárulás:
1. ha az ingatlan törvényhatósági joggal felruházott vagy rendezett tanácsú város belsőségének területén fekszik;
2. ha a felek egyike az állam, törvényhatóság, az Országos Központi Hitelszövetkezet (1898:XXIII. te), vagy a Magyar Földhitelintézetek Országos Szövetsége (1911:XV te);
3. ha hitelt érdemlően kimutatják, hogy a felek egymásnak egyenes ágon rokonai, vagy unokatestvérnél nem távolabbi oldalrokonai, vagy pedig házastársak;
4. ha az elidegenítéshez, vagy pedig a bérbe vagy a haszonbérbeadáshoz az ingatlan felügyeletére hivatott bíróság, erre hivatott törvényhatóság vagy ennél magasabb fokú hatóság, a 3574/1915. ME számú (R. T. 1587.1.) rendelet 23. §-ának hatálya alá eső ingatlanokra nézve a kormányhatósági megbízott, az 1820/1917. ME számú (Budapesti Közlöny, 118. sz.) rendelettel megállapított hatáskörében az Országos Hadigondozó Hivatal vagy a most idézett rendelet 14. §-ában említett hatóság vagy szerv törvényes hatáskörében már hozzájárult;
5. kisajátítás esetében.
A belsőség megállapítására az adókataszter az irányadó.
3. § A földmívelésügyi miniszter a belügyminiszterrel egyetértve a helyi viszonyok figyelembevételével körzetenkint jelöli ki azokat a közegeket, akiknek hatáskörébe tartozik az 1. §-ban említett hatósági hozzájárulás kérdésében a döntés.
A földmívelésügyi miniszter a belügyminiszterrel egyetértve, az említett hatósági tennivalókat törvény alapján keletkezett bizottságokra vagy evégből külön alakított szervekre is bízhatja.
4. § A hatósági hozzájárulást megtagadó határozat ellen a felek részéről, a hozzájárulást megadó határozat ellen pedig a földmívelésügyi miniszter részéről megállapított esetekben közérdekből egyfokú fellebbvitelnek van helye a földmívelésügyi miniszterhez. Közérdekből fellebbvitellel élhet a törvényhatóság tiszti ügyésze, a gazdasági felügyelő és ha erdőről van szó, az erdőfelügyelő.
A földmívelésügyi miniszter a fellebbvitelt gazdasági szakbizottságának (1908:VII. te. és XXXIX. te.) meghallgatásával intézi el.
5. § Ha a jelen rendelet hatálya alatt kötött valamely visszterhes jogügylet a hatóság hozzájárulásának hiányában érvénytelen (1. §), a földmívelésügyi miniszter a hozzájárulást megtagadó határozat jogerőre emelkedésétől számított harminc nap eltelte előtt az elidegenítőhöz felhívást intézhet avégből, hogy az ingatlant készpénzfizetésért az államnak vagy annak engedje át, akit beleegyezésével a földmívelésügyi miniszter evégből kijelölt. E joggal a földmívelésügyi miniszter állandó gazdasági szakbizottságának meghallgatása után és csak akkor él, ha az elidegenítésre szánt ingatlanra hadirokkantaknak, hadiözvegyeknek, hadiárváknak, vagy általában hadiszolgálatban állott személyeknek ingatlanhoz juttatása, munkásházak (1907:XLVI. te.) építése, kisbirtokosok erősítése vagy számuknak szaporítása végett szükség van.
Az 1. bekezdésben említett felhívásra az elidegenítő köteles az ingatlant készpénzfizetésért az államnak, illetőleg a felhívásban kijelölt személynek átengedni. Ha a földmívelésügyi miniszter úgy találja, hogy a kikötött ellenérték nem felel meg az ingatlan értékének, ezt kérelemre bírói becslés útján kell megállapítani és az ingatlant a megállapított bírói becsáron kell átengedni.
Az említett felhívás közlésével a jogügyletben megjelölt szerző fél helyébe szerzőként az állam, illetőleg az lép be, akit a földmívelésügyi miniszter evégből kijelölt.
A földmívelésügyi miniszter a kijelölése alapján megszerzett ingatlanra nézve kikötheti, hogy az ingatlant csak hozzájárulásával vagy az általa megbízott szerv hozzájárulásával lehet megterhelni. Ezt a terhelési korlátozást a földmívelésügyi miniszter rendelkezése alapján a telekkönyvbe fel kell jegyezni.
6. § Önkéntes árverés esetében az 1-4. §-ok megfelelő értelemben nyernek alkalmazást.
Az 1-4. §-ok végrehajtási árverés esetében is alkalmazást nyertek azzal az eltéréssel, hogy az árverési vételtől a hatósági hozzájárulás csak akkor tagadható meg, ha nyilvánvaló, hogy az árverés a jelen rendelet kijátszását célozza; a földmívelésügyi miniszter azonban a végrehajtási árverési vételtől a hozzájárulást más okból is megtagadhatja, de csak úgy, ha egyúttal a következő bekezdésben említett értesítést kiadja.
Mind önkéntes árverés, mind végrehajtási árverés esetében az 5. § is alkalmazást nyer azzal az eltéréssel, hogy a földmívelésügyi miniszter az 5. §-ban említett felhívás helyett az árverési iratok felérkezésétől számított harminc napon belül a telekkönyvi hatóságot arról értesíti, hogy az ingatlant az árverési vételáron az állam vagy a miniszter által kijelölt személy kívánja megszerezni. Ezzel az értesítéssel az árverési vevő jogaiba az állam, illetőleg az lép, akit a földmívelésügyi miniszter kijelölt.
7. § Ez a rendelet nem nyer alkalmazást a hatályba lépésének napja előtt létrejött azokra a jogügyletekre, amelyek alapján az ingatlant a szerző fél a jelen rendelet hatályba lépte előtt már tényleg birtokba vette és művelte vagy használta, feltéve, hogy mindezt helyhatósági bizonyítvány igazolja, úgyszintén nem nyer ez a rendelet alkalmazást a hatályba lépésének napja előtt létrejött azokra a jogügyletekre sem, amelyekre vonatkozólag az okiratokat legkésőbben a rendelet hatályba lépésének napján a vagyonátruházási illeték kiszabása végett a megfelelő helyre, vagy telekkönyvi bejegyzés végett a telekkönyvi hatósághoz már bemutatták, végül azokra az árverésekre, amelyeket már a jelen rendelet hatályba lépése előtt foganatosítottak.
8. § Aki mint fél vagy megbízott tudva olyan ügylet kötésében vagy foganatosításában vesz részt, amely a jelen rendelet kijátszására irányul, az - amennyiben cselekménye súlyosabb büntető rendelkezés alá nem esik - kihágást követ el s hat hónapig terjedhető elzárással és kétezer koronáig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő.
Ha megállapítható annak a nyereségnek a mennyisége, amelyet a tettes cselekményével illetéktelenül elért, az alkalmazandó pénzbüntetés, kétezer koronán felül, a megállapított nyereség kétszeresével felemelt összegig terjedhet.
E kihágás miatt az eljárás a közigazgatási hatóságnak mint rendőri büntető bíróságnak, az államrendőrség működési területén pedig az államrendőrségnek hatáskörébe tartozik.
9. § A jelen rendelet végrehajtásához szükséges részletes szabályokat a földmívelésügyi miniszter és az igazságügyminiszter egyetértve állapítja meg.
Ugyanők hasonló módon rendelkeznek az ingatlanforgalomra vonatkozó adatok közzététele iránt.
Hatósági jóváhagyás
10. § A jelen rendelet értelmében szükséges hatósági hozzájárulás nem pótolja azt a hatósági jóváhagyást, amely a jogügylethez egyéb jogszabály értelmében szükséges.
11. § Ez a rendelet 1917. évi november hó 1. napján lép életbe.
E rendelet hatálya Árva, Bereg, Gömör és Kishont, Krassó-Szörény, Liptó, Máramaros, Nyitra, Sáros, Szatmár, Szepes, Trencsén, Turóc, Ugocsa, Ung, Zemplén és Zólyom, továbbá Alsó-Fehér, Beszterce-Naszód, Brassó, Csík, Fogaras, Háromszék, Hunyad, Kis-Küküllő, Kolozs, Maros-Torda, Nagy-Küküllő, Szeben, Szilágy, Szolnok-Doboka, Torda-Aranyos és Udvarhely vármegyéknek, valamint Szatmárnémeti, Kolozsvár és Marosvásárhely törvényhatósági joggal felruházott városoknak területén fekvő ingatlanokra terjed ki.
E rendelet hatályát a földmívelésügyi miniszter - Horvát-Szlavon-országok területének kivételével -a felmerülő szükséghez képest, a minisztertanács hozzájárulásával, rendelettel kiterjesztheti az előbbi bekezdésben nem említett más területeken fekvő ingatlanokra is.
Budapesten, 1917. évi október hó 12-én.
Dk Wekerle Sándor s. k.
Magyarországi Rendeletek Tára, 1917. Budapest, 1917.2167-2171. o.
A dualizmus utolsó időszakában egyre több magyar földtulajdonos földje került nemzetiségiek birtokába, főleg Erdélyben, de a Felvidéken is. Ezt a folyamatot kívánta mérsékelni az utolsó Wekerle-kormány rendelete, amelynek érvényességi területe - 33 erdélyi, felvidéki, kárpátaljai megye - jól mutatja a rendelkezés indítóokait. A föld adásvételének megnehezítése, az állam elővételi, illetve vevőkijelölési jogának kimondása lassította a magyar kézen levő birtokok morzsolódását, s minthogy a földspekulációval szemben bizonyos védelmet jelentett, a rendelet hatályát 1918-ban kiterjesztették az ország más területeire is.
1. § A Magyarországon élő ruszin (rutén) nemzetet saját beligazgatásának, igazságszolgáltatásának, közoktatásának, közművelődésének, vallása gyakorlatának és nyelve használatának körében mind törvényhozási, mind kormányzati tekintetben teljes önrendelkezési jog illeti meg, amelyre nézve a jelen törvényben foglalt szabályok irányadók.
2. § Máramaros, Ugocsa, Bereg és Ung vármegyék ruszinlakta részeiből Ruszka Krajna néven autonóm jogterület (kormányzósági terület) alakíttatik.
Zemplén, Sáros, Abaúj-Torna és Szepes vármegyék ruszinlakta területeinek közjogi rendezése az általános békekötésig függőben marad.
Ruszka Krajna határait a nemzetközi békeértekezlet végleges döntéséig ideiglenesen a Magyar Népköztársaság és Ruszka Krajna kiküldötteiből álló vegyes bizottság állapítja meg.
3. § Ruszka Krajna minden autonóm ügyét saját szerveivel intézi.
A Magyar Népköztársasággal közös ügyekben közös szervek járnak el.
Ily közös ügyek: külügy, hadügy, pénzügy, állampolgárság, magánjogi és büntetőjogi törvényhozás, továbbá a gazdasági, a közlekedési és szociálpolitikát érintő ügyek.
4. § Ruszka Krajna törvényhozó szervei:
1. autonóm ügyekben a ruszin nemzetgyűlés,
2. a Magyar Népköztársasággal közös ügyekben a magyarországi közös országgyűlés, amelyben a ruszin nemzetnek népesség számarányában van megfelelő képviselete.
5. § Ruszka Krajna kormányzati szervei:
1. a ruszkakrajnai minisztérium,
2. a ruszkakrajnai kormányzóság.
6. § A ruszkakrajnai minisztérium élén a ruszin nemzetgyűlésnek és a magyarországi közös országgyűlésnek egyaránt felelős ruszkakrajnai miniszter áll, aki közös ügyekben a magyarországi népkormány egyenjogú tagja, autonóm ügyekben pedig legfelsőbb kormányzati szerv. Helyettese az államtitkár.
A ruszkakrajnai minisztérium székhelye Budapest.
7. § A ruszkakrajnai kormányzóság élén a ruszkakrajnai kormányzó áll. A kormányzóság székhelye Munkács.
A kormányzóság a ruszkakrajnai miniszter főfelügyelete és ellenőrzése alatt áll.
8. § A ruszin nemzetgyűlés az 1918. évi I. néptörvénnyel egyezően általános, titkos, egyenlő és közvetlen szavazással választandó.
A magyarországi közös országgyűlés ruszin képviselőiről külön törvény fog rendelkezni.
9. § Ruszka Krajnában a nem ruszin nyelvű népesség helyhatósági és kulturális autonómiája biztosíttatik.
10. § Ruszka Krajnában az államkincstári földek, bányák és erdőségek a ruszin politikai nemzet törvényes képviseletének birtokába mennek át.
11. § E törvényt a ruszkakrajnai miniszterrel egyetértve a magyarországi népkormány hajtja végre; ugyanez teszi meg ugyancsak a ruszkakrajnai miniszterrel egyetértve a szükséges átmeneti intézkedéseket is.
A jelen törvény végrehajtásával kapcsolatos pénzügyi fedezetről addig is, míg erre nézve állami és autonóm költségvetési törvény nem rendelkezik, a pénzügyminiszter gondoskodik, aki a ruszkakrajnai miniszterrel egyetértve, költségelőirányzatot állapít meg.
12. § E törvény kihirdetésének napján lép életbe. Kelt Budapesten, 1918. évi december hó 21. napján.
Magyar Törvénytár. 1918. évi törvénycikkek és néptörvények. Budapest, 1919.214-215. o.
A Károlyi-kormány rendkívül súlyos helyzetében - megkísérelve a lehetetlent - a törvényhozás útján is tett lépéseket az ország szétesésének megállítására. A kormányzat először a nemzeti ébredés útján a legkevésbé előrehaladt ruszinokkal igyekezett megegyezésre jutni. Ezt szolgálta a Jászi Oszkár által kidolgozott - általa később, az emigrációban vázlatosnak értékelt -1918. évi X. néptörvény, amely széles körű közigazgatási és kulturális autonómiát adott a Ruszka Krajna néven új területi egységbe tartozó ruszinságnak. Ez helyes taktikai lépés volt, mert a hazai ruszinok nem törekedtek az elszakadásra Magyarországtól, s a törvény sikeres végrehajtása kedvező hatást gyakorolhatott más kisebb nemzetiségi csoportokra.
A törvény végrehajtása megkezdődött, a Ruszka Krajna-i minisztérium élére december 29-én kinevezték Szabó Oresztet, az addigi kormánybiztost, a kormányzóság élére pedig Stefán Ágoston ügyvédet. Az autonómia kiépítését és működését azonban megzavarta s korlátozta, hogy a cseh hadsereg rövidesen elfoglalta a terület egy részét és 1919. január 12-én bevonult Ungvárra. (Lásd Kővágó László: A Magyarországi Tanácsköztársaság és a nemzetiségi kérdés. Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1979.15-23. o.; Zseliczky Béla: Kárpátalja a cseh és a szovjet politika érdekterében /1920-1945/. Napvilág Kiadó, Budapest, 1998.)
1. § A Magyarországon lakó német ajkú magyar állampolgárok egységes nemzetet alkotnak, amely önrendelkezési jogát az e törvényben körülírt önkormányzat útján gyakorolja.
2. § A németlakta vidékeken, amennyiben összefüggő területek, az ottlakó másajkú nemzetekkel egyetértőleg, autonóm jogterületek (kormányzóságok) alakíttatnak.
3. § A német népet jelen törvény keretei közt úgy törvényhozási, mint kormányzati tekintetben teljes önkormányzati jog illeti meg ezeknek az autonóm jogterületeknek beligazgatása, igazságszolgáltatása, közoktatása, közművelődése, egyházügye körében.
4. § Az autonóm ügyek saját, a Magyar Népköztársasággal közös ügyek pedig közös szervek által intéztetnek.
Ily közös ügyek: a külügy, hadügy, pénzügy, állampolgárság, magánjogi és büntetőjogi törvényhozás, közgazdaság, népjólét és szociálpolitika, valamint a közlekedési ügy.
Az autonóm jogterületeken a német ajkú magyar állampolgárok részére biztosíttatik, hogy velük szemben az érintkezési nyelv a közös ügyekben is a német lesz.
5. § A német nemzet törvényhozó szervei:
1. Autonóm ügyekben a német nemzetgyűlés.
2. A Magyar Népköztársasággal közös ügyekben a magyarországi közös országgyűlés. Ezen országgyűlésen a német nemzetnek népessége számarányához képest kell képviselve lennie.
6. § A német nemzetgyűlés az 1918. évi I. néptörvénnyel egyezően általános, titkos, egyenlő és közvetlen szavazással választandó.
7. § A német nemzet kormányzati szervei: A német minisztérium és a kormányzóságok.
A német minisztérium székhelye Budapest. Élén a német nemzetgyűlésnek és a magyarországi közös országgyűlésnek egyaránt felelős német miniszter áll, aki közös ügyekben a magyarországi népkormány egyenjogú tagja.
A kormányzóság székhelyét maga választja és járásokra oszlik. Élén megfelelő szakelőadókból alakított kormányzói tanács áll, melynek elnöke a kormányzó.
A kormányzóság egyetemét a jelen törvény 6. §-a szerint választandó kormányzósági közgyűlés képviseli, amely önkormányzatát a törvény keretein belül, önállóan szabályozza.
A kormányzóság felett a felügyeletet és ellenőrzést a német miniszter gyakorolja. Későbbi törvény fogja megállapítani, hogy egyebekben a német miniszter hatásköre mire terjed ki.
A német miniszter helyettese az államtitkár.
8. § A német kormányzóságok területén lakó nem német nyelvű népesség, úgyszintén az ezeken kívül lakó német kisebbségek részére a kulturális autonómia, továbbá a helyhatósági önkormányzat, illetőleg az abban való arányos részvétel joga, végül a saját nemzetgyűlésen való képviseltetés joga biztosíttatik.
9. § E törvényt a német miniszterrel egyetértve a magyarországi népkormány hajtja végre.
A törvény végrehajtásával kapcsolatos pénzügyi fedezetről addig is, míg erre nézve állami és autonóm költségvetési törvény nem rendelkezik, a pénzügyminiszter gondoskodik, aki a német miniszterrel egyetértve költségelőirányzatot állapít meg.
10. § Az átmeneti intézkedéseket a német miniszterrel egyetértőleg a magyarországi népkormány teszi meg.
Az első német nemzetgyűlés megalakulásáig átmenetileg az Országos Német Kormányzótanács ala-kíttatik, amely a Magyarországi Német Nemzeti Tanács és a Hazai Németek Néptanácsának 4-4, valamint a németlakta vidékek 2-2 kiküldöttjéből áll.
Ez a kormánytanács ellenőrzi a német minisztert, s a német autonómia körébe vágó javaslatait a német miniszterrel közli.
11. § E törvény kihirdetésének napján lép életbe.
Kelt Budapesten, 1919. évi január hó 28-ik napján.
| A Magyar Népköztársaság kormánya: | A Magyar Népköztársaság Elnöke: |
| Berinkey Dénes dr. s. k. | Károlyi Mihály s. k. |
| Baloghy Ernő dr. s. k. | |
| Böhm Vilmos s. k . | |
| Búza Barna dr. s. k. | |
| Garami Ernő s. k. | |
| Juhász-Nagy Sándor dr. s.k. | |
| Kunfi Zsigmond dr. s. k. | |
| Nagy Vince dr. s. k. | |
| Peidl Gyula s. k. | |
| Szabó István s. k. | |
| Szabó Oreszt dr. s. k. | |
| Szende Pál dr. s. k. | |
| Vass János dr. s. k. |
Az 1919. évi törvények gyűjteménye. Kiadja a M. Kir. Belügyminisztérium, Budapest, 1919.20-23. o.
A megkésett demokratikus nemzetiségi politika keretében a ruszinok autonómiájáról szóló 1918:X. néptörvény mintájára készült az attól alig különböző 1919:VI. néptörvény. Magyarországon a németek részben földrajzilag elkülöníthető területeken, részben elszórtan éltek. A törvény mindkét elhelyezkedési formára kiterjedő megoldást körvonalazott. Az erdélyi szászok vezetői tudomásul véve a kész helyzetet kinyilatkoztatták ugyan, hogy egyetértenek a Romániához való csatlakozással, de a meg nem szállt területeken élő németek közül csak az Ausztriával szomszédos határterületeken élők körében merült fel az elszakadás gondolata, amit Ausztriából intenzíven tápláltak. E törvény végrehajtása is megkezdődött a Károlyi-kormány idején, de Junker János miniszteri kinevezésénél alig történt több.
| |