| |
1. § (1) A 4800/1923. ME számú kormányrendelet (Rt. 1923.213. o.) 18. §-ában a népiskolákra vonatkozóan foglalt rendelkezések végrehajtása tárgyában a m. kir. miniszterelnökkel egyetértésben kiadott 110478/1923. VIII. számú VKM rendelet hatályát veszti.
(2) Ennek megfelelö'en a hivatkozott VKM rendelettel létesített három (A, B, C) népiskolai oktatás típus megszűnik, és ahol a törvényes előfeltételek fennforognak, a nyelvi kisebbséghez tartozó tanköteles gyermekek oktatása egységes rendszer szerint történik.
(3) Ezt a rendszert követő népiskolákban:
a) a hit- és erkölcstan oktatása az 1797/1914. eln. számú VKM rendelet (Rt. 1914.1399. o.) intézkedéseinek értelmében;
b) az anyanyelvi és szülőföld ismereti tantárgyak (anyanyelvi beszéd- és értelemgyakorlat és ennek keretében a szülőföld ismerete, olvasás, írás, fogalmazás, helyesírás és nyelvi magyarázat, ének), valamint a számtani, természeti és gazdasági ismeretek (számolás és mérés, természetrajz, természettan és vegytan, gazdaságtan és háztartástan, egészségtan, rajz és kézimunka) oktatása a tanuló anyanyelvén;
c) a magyar nyelvi és nemzetismereti tantárgyak (magyar beszéd- és értelemgyakorlat, olvasás és olvasmánytárgyalás, írás, fogalmazás, helyesírás és nyelvi magyarázatok, földrajz, történelem, polgári jogok és kötelességek, ének), valamint a testnevelés oktatása magyar nyelven történik.
(4) A IV-VI. osztályban a számtani, természet és gazdasági ismeretek magyar nyelven, a földrajzi, történeti és állampolgári ismeretek az anyanyelven ismétlendők, és számon kérendők.
2. § A 110478/1923. VIII. számú VKM rendelet alapján létesített, és ennek a rendeletnek életbelépésekor fennálló, A, B vagy C típushoz tartozó iskolák tekintetében az átszervezési eljárást az érvényben lévő jogszabályok értelmében kell lefolytatni, és legkésőbb az 1938/39. tanév megkezdése előtt befejezni.
3. § (1) Azokban a községekben, amelyekben kisebbségi nyelvű népiskolai oktatás nincsen, de az egy és ugyanazon nyelvi kisebbséghez tartozó legalább 20 mindennapi tanköteles gyermek szülei (gyámjai) ezt kívánják, ezeknek a gyermekeknek számára a népiskolában az anyanyelvi ismereteket az 1. § (3) bekezdése b) pontjában meghatározott keretben tanítani kell.
(2) Azokban a községekben, amelyekben a magyar anyanyelvű tanulók számára magyar tanítási nyelvű népiskola nincsen, ezeknek a tanulóknak anyanyelvükön leendő oktatását az érvényben levő jogszabályok szerint kell biztosítani.
4. § Ez a rendelet kihirdetése napján (1935. dec. 25.) lép életbe.
Budapesten, 1935. évi december hó 23-án.
Magyarországi Rendeletek Tára, 1935. Budapest, 1935.1432-1433. o.
A Gömbös-kormány időszakában mind világosabbá vált, hogy a hagyományos úton haladva nincs remény az A és B típusú népiskolák számának a nemzetiségek által szorgalmazott gyarapítására. A szlovákok, délszlávok és románok népiskoláinak több mint 90%-ában a kisebbség nyelve csupán kötelező tantárgy volt, tehát ezek az iskolák úgynevezett C típusúak voltak, és a német népiskolák mintegy háromnegyede szintén ez utóbbi kategóriába tartozott. Az előrelépést nem csupán akadályozta, hanem kifejezetten a visszalépés irányában hatott (tehát B típusú iskolák C típusúvá váltak) az a tény, hogy az iskolák csupán mintegy egyötöde volt állami vagy községi kézben, négyötödük egyházi tulajdonban állott. A két világháború közötti időszakban a katolikus és a protestáns felekezetek között erős feszültségek keletkeztek, ebből következően a társadalomban elfoglalt helyzetüket nem akarták veszélyeztetni azáltal, hogy olyan engedményeket tesznek a nemzetiségeknek, amiért őket a többségi közvélemény a hazafiatlanság vádjával illethetné. Ezért aztán az egyházak illetékesei többnyire mereven ellenálltak a C típusú iskolák B, a B típusúak A típusúvá formálásának.
Közben pedig a legnagyobb lélekszámú kisebbség körében a magyar hazához való hűség szempontjából mind aggasztóbb jelek mutatkoztak. Az 1924-ben létrejött Ungarlandisch Deutscher Volksbildungsverein, vagyis a Magyarországi Német Népművelődési Egyesület mind kevésbé tudta integrálni az egész hazai németséget, s amikor Franz Bascht - a magyar nemzet gyalázása címén ellene indított perrel összefüggésben - felfüggesztették az egyesületben betöltött főtitkári tisztségéből, akkor követői Volksdeutsche Kameradschaft, vagyis Népinémet Bajtársak elnevezésű, mind befolyásosabb - törvényesen nem engedélyezett - szervezetet hoztak létre. (Az első bécsi döntés után, annak mintegy részbeni ellenszolgáltatásaképpen 1938. november 26-án jön létre Basch vezetésével a Volksbund der Deutschen in Ungarn, vagyis a Magyarországi Németek Népi Szövetsége - közismert nevén a Volksbund, és tulajdonképpen ezzel válik a szervezet legálissá.) A magyar kormány illetékesei tisztában voltak azzal, hogy Berlin messze nem az előbbi, hanem sokkal inkább az utóbbi szervezettel szimpatizál. Amikor „A m. kir. minisztérium 1935. évi 11000. ME számú rendelete a 4800/1923. ME számú kormányrendelet 18. §-ában a népiskolákra vonatkozóan foglalt rendelkezések végrehajtásáról" címmel megjelent a fenti jogszabály, akkor ezzel a kormánynak belpolitikailag az volt a célja, hogy hatástalanítsa vagy legalábbis gyengítse a Baschhoz hasonlóan gondolkodók befolyását, külpolitikailag pedig Németország számára azt akarta dokumentálni, hogy új utat keres a hazai németség jogos kulturális panaszainak orvoslására. A fejleményekre lásd a 66. sz. iratot, illetve jegyzeteit.
1. § Felhatalmaztatik a m. kir. minisztérium, hogy a társadalmi és a gazdasági élet egyensúlyának hatályosabb biztosítása végett szükséges és halaszthatatlanul sürgős intézkedéseket - ideértve az értelmiségi munkanélküliség leküzdése végett szükséges intézkedéseket is - a jelen törvény kihirdetésétől számított három hónap alatt az alábbi §-okban megjelölt tárgykörben és alapelvek szerint rendeletben tegye meg abban az esetben is, ha az intézkedés egyébként a törvényhozás ügykörébe tartoznék.
2. § Utasíttatik a m. kir. minisztérium, hogy:
a) akár időszaki, akár nem időszaki lap kiadója, szerkesztője vagy a lapnak állandó munkaviszonyban álló munkatársai részére sajtókamara;
b) színművészek, filmszínészek, színházi és filmrendezők, úgyszintén színművészeti és filmművészeti ügyvezetők és ügykezelők, valamint színházaknál és a filmiparban alkalmazott művészi segédszemélyzet (karszemélyzet) részére színművészeti és filmművészeti kamara felállításáról gondoskodjék.
A sajtókamara, illetőleg a színművészeti és filmművészeti kamara feladata: az újságírás és a lapkiadás, illetőleg a színművészet és filmművészet körében a nemzeti szellem és keresztény erkölcs követelményeinek érvényre juttatása és biztosítása, a kamara kötelékébe tartozók testületi és szociális érdekeinek képviselete, hivatásuk erkölcsi színvonalának és tekintélyének megóvása, a hivatásuk gyakorlásával járó jogok védelme és kötelességeik teljesítésének ellenőrzése, fegyelmi hatóság gyakorlása, állásfoglalás és javaslattétel az újságírásra és a lapkiadásra, illetőleg a színművészetre és a filmművészetre vonatkozó kérdésekben.
Akár időszaki, akár nem időszaki lap kiadója, szerkesztője vagy a lapnak állandó munkaviszonyban álló munkatársa csak az lehet, aki a sajtókamara tagja.
Színháznál, mozgófényképet előállító és kölcsönzés útján vagy másként forgalomba hozó vállalatnál az első bekezdés b) pontjában meghatározott foglalkozások körében rendezőként, előadóként vagy művészeti segédszemélyzet tagjaként csak azt szabad alkalmazni, aki a színművészeti és filmművészeti kamara tagja. A vallás- és közoktatásügyi miniszter indokolt esetben közérdekből kivételt tehet.
3. § A sajtókamarának, úgyszintén a színművészeti és filmművészeti kamarának tagja csak magyar állampolgár lehet. A tagság egyéb feltételeit a m. kir. minisztérium rendeletben állapítja meg.
4. § A sajtókamara, úgyszintén a színművészeti és filmművészeti kamara tagjaiul zsidók csak olyan arányban vehetők fel, hogy számuk a kamara összes tagjai számának húsz százalékát ne haladja meg.
Ebbe a húsz százalékba nem lehet beleszámítani:
5. § Akár időszaki, akár nem időszaki lapnál állandó munkaviszonyban álló munkatársul a 4. § első bekezdése alá eső személyeket csak olyan arányban szabad alkalmazni, hogy számuk az állandó munkaviszonyban álló munkatársak számának húsz százalékát ne haladja meg; bármely címen kifizetett illetményük évi összege pedig nem haladhatja meg az ilyen munkaviszonyban álló összes munkatársak bármely címen járó illetményei évi összegének húsz százalékát. Ezeket a rendelkezéseket a munkaadó az 1939. évi december hó 31. napjáig köteles végrehajtani. A m. kir. miniszterelnök a végrehajtás módjára utasításokat adhat és közérdekből indokolt esetben a jelen § rendelkezései alól kivételt tehet.
Akár időszaki, akár nem időszaki lapnál a kiadóhivatali személyzet, úgyszintén a szerkesztőségi segédszemélyzet tagjaként alkalmazottakra a 8. § rendelkezései irányadók. A 4. § második bekezdését a jelen § rendelkezései tekintetében is megfelelően alkalmazni kell.
A jelen § rendelkezéseit nem lehet alkalmazni azokra a lapokra, amelyek kizárólag hitéleti kérdésekkel és a felekezet ügyeivel foglalkoznak.
6. § A vallás-és közoktatásügyi miniszter állapítja meg, hogy az egyes színházaknál, úgyszintén a mozgófényképet előállító és kölcsönzés útján vagy másként forgalomba hozó egyes vállalatoknál milyen arányszámban lehet a 4. § első bekezdése alá eső személyeket a 2. § első bekezdésének b) pontjában meghatározott munkakörben alkalmazni.
7. § Ügyvédi, mérnöki, orvosi kamarák tagjaiul a 4. § első bekezdése alá eső személyeket csak olyan arányban lehet felvenni, hogy számuk az összes tagok számának húsz százalékát ne haladja meg. Mindaddig, amíg az egyéb kamarai tagok arányszáma az összes tagok számának nyolcvan százalékát el nem éri, a 4. § első bekezdése alá eső személyt a kamara csupán az újonnan felvett tagok öt százaléka erejéig vehet fel. Az illetékes miniszter a kamara felterjesztésére indokolt esetben közérdekből kivételt tehet.
A 4. § második bekezdését a jelen § esetében is meglehetősen alkalmazni kell.
8. § Az 1937:XXI. törvénycikk hatálya alá eső olyan vállalatnál, amelynél a tisztviselői, kereskedőse-gédi vagy más értelmiségi munkakörben foglalkoztatottak száma tíz vagy ennél több, a 4. § első bekezdése alá eső személyeket csak olyan arányban szabad alkalmazni, hogy számuk a vállalatnál értelmiségi munkakörben foglalkoztatottak számának húsz százalékát ne haladja meg; bármi címen kifizetett illetményük évi összege pedig nem haladhatja meg az értelmiségi munkakörben alkalmazottak bármi címen járó illetményei évi összegének húsz százalékát.
Az a vállalat, amelynél az értelmiségi munkakörben foglalkoztatottak számának a 4. § első bekezdése alá eső személyek száma az előző bekezdésben meghatározott arányszámnál nagyobb, a 4. § első bekezdése alá eső személyt értelmiségi munkakörben csupán az újonnan felvett tagok öt százaléka erejéig vehet fel mindaddig, amíg a 4. § első bekezdése alá eső személyek száma az értelmiségi munkakörben az előző bekezdésben meghatározott arányszámot meghaladja. Az arányszám egyenletes elérésének részletes szabályait a m. kir. minisztérium rendelettel állapítja meg olyképpen, hogy szabály szerint el kell érni az előbbi bekezdésben meghatározott arányszámot az 1943. évi június hó 30. napjáig, ezt a határidőt a m. kir. minisztérium az illetékes miniszter előterjesztésére indokolt esetben közérdekből az 1948. évi június 30. napjáig meghosszabbíthatja. A m. kir. minisztérium az illetékes miniszter előterjesztésére a jelen bekezdésben meghatározott rendelkezések alól indokolt esetben közérdekből kivételt tehet.
Az 1937:XXI. törvénycikk hatálya alá eső olyan vállalatnál, amelynél a tisztviselő, kereskedősegédi vagy más értelmiségi munkakörben foglalkoztatottak száma tíznél kevesebb, a 4. § első bekezdése alá eső alkalmazottaknak a többi alkalmazottakkal szemben az 1938. évi március hó 1. napján fennállott arányszámát a 4. § első bekezdése alá eső személyek javára megváltoztatni nem szabad. Az 1938. évi március hó 1. napja után keletkezett vállalatokra az első bekezdés rendelkezése irányadó.
A 4. § második bekezdését a jelen § esetében is megfelelően alkalmazni kell. 9. § Az 1931:XXVI. törvénycikkben a törvényhozás hatáskörébe tartozó intézkedéseknek rendeleti úton megtételére adott és legutóbb az 1937:X. törvénycikkel meghosszabbított felhatalmazásnak az 1938. évi június hó 30. napján lejáró határideje az 1939. évi június hó 30. napjáig meghosszabbíttatik, mégpedig azzal a kiegészítéssel, hogy a felhatalmazás kiterjed a termelés folytonosságának biztosítását célzó rendelkezések megtételére is.
Az 1931:XXVI. törvénycikknek az 1932:VII. törvénycikkel kiegészített rendelkezései egyébként változatlanul hatályban maradnak és hatályban marad az 1937:X. törvénycikk 2, és 3. §-a is.
10. § A jelen törvény kihirdetése napján lép hatályba; végrehajtásáról a m. kir. minisztérium gondoskodik.
Felhatalmaztatik a m. kir. minisztérium, hogy a jelen törvény rendelkezéseinek végrehajtása végett, valamint az értelmiségi munkanélküliség leküzdésére szolgáló intézkedések végett adatszolgáltatási kötelességet állapítson meg, hogy gondoskodjék az adatszolgáltatás helyességének ellenőrzéséről, tovább, hogy rendelkezésének megszegését vagy kijátszását kihágásnak minősíthesse s hogy a kihágás büntetésére az 1931:XXVI. törvénycikk 3. §-ában foglalt rendelkezéseket megszegő vagy kijátszó vállalat élére a vállalat költségére vezetőt rendeljen, amíg a rendelkezéseknek a vállalat eleget nem tett.
Magyar Törvénytár 1938. évi törvénycikkek. Budapest, 1939.132-144. o.
A modernkori magyar társadalomfejlődés egyik fontos sajátossága az, hogy a hazai polgárság csupán kisebbik hányada származott a magyar nemességből, illetve a jobbágyságból. Az új osztály túlnyomó hányadát részben a tatárdúlás után, illetve a török elleni harcokban kivérzett népesség pótlására betelepített németség, valamint a szintén több hullámban itt meggyökereződő zsidóság adta, és mellettük a XVIII. századtól túlnyomóan soknemzetiségű ország egyéb etnikumainak felemelkedő gyermekei (a kereskedelem terén főleg a görögök, egyéb polgári foglalkozások terén a románok, szerbek és szlovákok stb.) is számottevő szerepet játszottak. Az 1867. évi osztrák-magyar kiegyezés utáni időszak volt a hazai kapitalizmus fellendülésének aranykora, s e gyors ütemű fejlődés hallatlan lendülettel asszimilálta magyarrá az idegen ajkúakat. Ugyanakkor a tőkés fejlődés kiváltotta társadalmi visszásságok hol rejtetten, hol látványosan azt az érzetet keltették széles körökben, hogy a kapitalizálódás nem szerves folyománya a magyar társadalomfejlődésnek, azt sugallta, hogy a felhalmozódó hatalmas vagyonok okozta súlyos társadalmi egyenlőtlenségnek főleg a magyarság a kárvallottja. Mindezt tetézte az első világháború elvesztése, az elbukott forradalmak vezérkarának társadalmi összetétele - tehát az, hogy a zsidóság már a polgári demokratikus forradalomban és még inkább a tanácsköztársaságban számarányát messze túlszárnyaló szerepet vitt -, és így a két világháború közötti nyomorúságos évtizedekben, amikor a gazdasági élet egészében alig-alig mozdult előre, korhangulattá hevült az antiszemitizmus. A magyar közgondolkodás és törvényalkotás szabadelvű hagyománya - az 1920. évi megingást (1. az 55. sz. dokumentumot) leszámítva - ennek sokáig ellenállt. Ám amikor 1938 márciusa után a történelmi erejében a trianoni döntés miatt végzetesen megfogyatkozott, vesztes forradalmai miatt társadalmi fejlődésében megrekedt ország közvetlen szomszédja lett a fasiszta Németországnak, annak az agresszív, szövetségesként is mind félelmetesebb birodalomnak, ahol évek óta már végletes, a nürnbergi faji törvényekkel is intézményesített antiszemitizmus tombolt, akkor az ország törvényhozó és végrehajtó hatalma a felgyülemlett feszültségek enyhítésére az 1938:XV törvénycikkel - vagyis az első zsidótörvénnyel - az állampolgári egyenlőség egy évszázados érvényesülésének feladásában vélte a kiutat megtalálni. Ezzel akarta a hazai szélsőjobboldali, nyilas erők törekvéseit gyengítem.
A hazai zsidóság sem adott egységes feleletet arra, hogy magát hogyan határozza meg: egyaránt voltak hívei és ellenfelei az etnikumként, kisebbségként, egy vallás követőiként való meghatározásnak. Még inkább így volt ez a két világháború közötti Magyarországon. Az asszimiláció és disszimiláció kora nem ismerte a kettős kötődés, a multikulturalitás lehetőségét, az abban rejlő adottságokat. Akkoriban a különbségtevés határai igen élesek, az azokon való átjárás lehetőségei ellenben felettébb csekélyek voltak. Az osztrák függetlenség megszűnte utáni új nemzetközi helyzetben a magyar törvényhozás ezeket az addig inkább láthatatlan válaszfalakat a jog eszközeivel láthatóvá tette és egyben még magasabbra emelte. Az első zsidótörvény ugyan jóval enyhébb volt, mint az azt követő 1939:IV. törvénycikk - az úgynevezett második zsidótörvény -, amely az első ilyen törvény megszabta 20%-os kvótát az értelmiségi pályákon 6%-ra szorította le, illetve a lapoknál és a színházaknál 12%-os arányt engedélyezett. Míg az 1938:XV. törvénycikk a zsidóságban egy vallás képviselőit látta, addig az 1939:IV. törvénycikk már nyíltan faji alapra helyezkedett, s ennek bázisán a nagytőke gazdasági hatalmát is megnyirbálta. A harmadik zsidótörvényként ismertté vált 1941:XV. törvénycikk pedig még messzebb ment a fajelmélet jegyében: nemcsak a zsidók és nem zsidók közötti házasságot, hanem még a nemi kapcsolatot is tilalmazta, jogilag büntette.
Ahogy nőttek a zsidótörvények okozta sérelmek, úgy lett a nem zsidó körökben is mind hangosabb az ellenük való tiltakozás. A második zsidótörvényt nemcsak a baloldali közvélemény, az értelmiség jelentős személyiségei ellenezték, de ellene fordultak a keresztény egyházak is. Igaz, akkor még a felsőházban - a miniszterelnök Teleki Pál bel- és külpolitikai érvei hatására - a főpapok megszavazták azt, ellenben az 1941:XV. törvénycikk ellen ugyanők már szervezett ellenakciót folytattak.
5. Hasonlóképpen magyar-csehszlovák bizottságnak kell megállapodnia a Csehszlovákia területén megmaradó magyar nemzetiségű egyének és az átengedett területeken megmaradó nem magyar nemzetiségű egyének védelmére vonatkozó közelebbi rendelkezésekben. Ez a bizottság fog különösen arról gondoskodni, hogy a pozsonyi magyar népcsoport ugyanolyan helyzetbe jusson, mint a többi ottani népcsoport.
Az 1938. november 2-i bécsi döntéssel 11927 km2 került vissza Magyarországhoz, a történelmileg oly jelentős Kassa, Ungvár és Munkács városával. Ezen a területen 1050 000 lakos élt, akiknek túlnyomó többsége magyar volt. Közülük 117 000 (10,9%) volt nem magyar anyanyelvű, míg Csehszlovákiában 320 000 magyar maradt. Ezért az Imrédy-kormány hajlott arra, hogy a hazai szlovákok helyzetét a népcsoportelv szerint rendezze, hiszen ilyen engedmény révén a szomszédos országokban élő magyar ajkúak számára remélt kedvezőbb elbánást, jobb adottságokat. A szélsőjobb felé sodródó Imrédy-kormányt azonban a kormányzó és befolyásos környezete menesztette, az új kabinet, élén a kipróbált Teleki Pállal pedig igen bizalmatlan volt az effajta kísérletezésekkel szemben, mert minden mögött a magyarországi német népcsoport állam az államban helyzetétől tartott. Annak érdekében, hogy ez ne következhessen be, az 1938. november 26-án létrejött Volksbund alapszabályait is hónapokig csiszolgatták, s végül az 1939. április 13-án jóváhagyott működési kerete az eredeti céloknak még halovány mását sem adta, inkább egy kultúregye-sületre emlékeztetett.
Az első világháború után a térség országaiban - kivéve Magyarországot, ahol a nagybirtokrendszer szinte érintetlenül megmaradt - jelentős földreformokat hajtottak végre. E földreformok keretében a többségi nemzethez tartozóknak kedveztek, következőleg a kisebbségi sorsra jutott magyarság kétszeresen is megsínylette az impériumváltást. Most a bécsi döntés után a magyar kormány földbirtok-politikai reformot rendelt el (1939. március 5.), keresztülvitelét azonban jelentősen lelassította a csehszlovák, majd 1939. március után „függetlenné vált" szlovák állam kilátásba helyezett, illetve gyakorolt retorziója. 1941. augusztus 2-án magyar-szlovák földbirtok-politikai megállapodást kötöttek, amely viszonylagos nyugalmat hozott ebbe a felbolydult helyzetbe.
A magyar törvényhozás a Magyar Szent Koronához visszacsatolt kárpátaljai területek kormányzatát és közigazgatását híven Szent István királyunknak hazánk népeit atyai gondossággal vezérlő eszméjéhez és annak korszerű alkalmazása szándékától áthatva,
Rákóczi népeinek egysége és az ország minden ajkú fiának egyenjogúsága szellemében, valamint e területek lakosságának óhaja és helyesen felfogott érdekei szerint is, e területek különleges viszonyait és sajátos népi jellegét figyelembe véve a következőképpen szervezi meg.
I. Általános rendelkezések
1. § A törvényhozás az országnak a magyar állam területéhez az 1939:VI. törvénycikk 1. §-a értelmében visszacsatolt kárpátaljai részén, Kárpátaljai Vajdaság néven különleges kormányzati egységet szervez.
A Kárpátaljai Vajdaságnak a törvényhozás az idézet törvénycikk 6. §-ában kifejezett elhatározásának megfelelően önkormányzatot biztosít. Az önkormányzatot a jelen törvény és egyéb törvények határozzák meg.
2. § A törvényhozás áthatva attól a törekvéstől, hogy a Kárpátaljai Vajdaságnak különleges helyzetéhez méltó székhelye legyen, Ungvár törvényhatósági jogú várost, az ily városokat a törvény szerint megillető jogállás fenntartásával, a Kárpátaljai Vajdasághoz csatolja és a Kárpátaljai Vajdaság kormányzatának és közigazgatásának központjául jelöli ki.
3. § A törvényhozás a Kárpátaljai Vajdaság határait - figyelemmel a 2. §-ban kifejezett elhatározására, a rutének telepedési arányszámára, valamint Kárpátaljának az Alföldtől eltérő gazdasági jellegére - következőképpen állapítja meg:
Az Ung folyótól Bajánháza, Lekárd, Magasrév községek hármas határpontjától északra Zuella-Zválá községig, a Cernin hegycsúcsig az országhatár,
onnan kelet-délkeletre Tiszabogdány-Bogdán községig, a Stog csúcsig az ezeréves országhatár,
innen nyugatra Gödényháza, Királyháza, Csarnatő-Cserná községek hármas határpontjáig az országhatár,
onnan vissza az Ung folyóig egyfelől Csernatő-Cserná, Rákospatak-Horbki, Veréce-Verjácá, Alsóveresmart-Málá Kopányá, Felsőveresmart-Veliká Kopányá, Felsősárad-Visnyij Sárd, Alsósárad-Nizsnyij Sárd, Ölyvös-Vláhovo, Nagycsongova-Veliká Csingává, Ilonokújfalu-Onok, Magyarkomját-Veliki Komjáti, Alsókaraszló-Záricsá, Beregkövesd Kivjázsd, Komlós-Komlus, Felsőremete, Alsóremete, Makarja-Mákárjovo, Bárdháza-Bárbovo, Pisztraháza-Pisztrjálovo, Beregleányfalva-Lálovo, Berezinka-Berezinká, Felsőkerepec-Visnyij Koropec, Kendereske-Kenderesovci, Podhering-Podhorjárni, Kölcsény-Kolcsin, Klast-romalja-Podmonásztir, Frigyesfalva-Klenóvci, Klacsanó-Klyácsánovo, Iványi-Ivánovci, Ódávidháza-Sztároje Dávidkovo, Újdávidháza-Novoje Dávidkovo, Nagylucska-Lucski, Gorond-Gorondá, Sztrabicsó-Sztrábicsovo, Ignéc-Znyácevo, Oroszkomoróc-Ruszki Komárovci, Alsószlatina-Nizsnyá Szolotviná, Kisluboka-Hluboká, Nagyláz-Veliki Lázi, Hegyfark-Hegyfark, Gerény-Horjáni községek, Ungvár város, Zahar-Záhár, Ungpinkóc-Pinkovci, Lekárd-Lekárd községek, másfelől Királyháza, Nagyszöllős, Salánk, Nagybereg, Kovászó, Beregújfalu, Dercén, Fornos, Munkács, Oroszvég, Várkulcsa, Izsnyéte, Kisgut, Barkaszó, Csongor, Nagydobrony, Kisdobrony, Nagygejőc, Unghosszú-mező, Korláthelmec, Baranya, Ungdaróc, Minaj, Őrdarma, Botfalva, Bátfa, Palló, Mátyóc, Bajánháza községek kataszteri határa.
4. § A Kárpátaljai Vajdaság területén az államnyelvvel egyenjogú hivatalos nyelv a rutén.
A Kárpátaljai Vajdaság területére vonatkozó, valamint az arra is kiterjedő érvényű minden törvényt, rendeletet és hatósági hirdetményt hiteles fordításban rutén nyelven is ki kell adni.
A Kárpátaljai Vajdaság területén működő' valamennyi népiskolában, középfokú és szakiskolában, valamint középiskolában mind a magyar, mind a rutén nyelv tanítását biztosítani kell.
A Kárpátaljai Vajdaság területén mindennemű hatósághoz, hivatalhoz, iskolához és más intézethez lehetőleg olyan személyeket kell alkalmazni, akik úgy a magyar, mint a rutén nyelvben jártasok. Az, akit e kellék hiányában alkalmaztak, nyelvismeretét alkalmazásától, illetőleg e törvény hatályba léptétől számított két éven belül kiegészíteni köteles. E kötelezettség teljesítésének ellenőrzésére és a kötelesség nem teljesítésének következményeire a részletes szabályokat külön törvény állapítja meg.
5. § Azokat, akiknek anyanyelve nem a magyar vagy a rutén, a Kárpátaljai Vajdaság területén is megilletik mindazok a jogok, amelyeket a nemzetiségekhez tartozók javára a törvények és egyéb jogszabályok megállapítanak.
6. § A Kárpátaljai Vajdaság címerét, valamint zászlajának színeit a vajdasági gyűlés állapítja meg. A címert a Szent Korona fedi.
A vajdasági címert és zászlót hivatalosan az ország címere, illetőleg zászlaja mellett kell alkalmazni.
7. § A Kárpátaljai Vajdaság önkormányzata kiterjed a vajdasági igazgatás minden ágában mindazokra az ügyekre, amelyek a terület és nép sajátos viszonyainál fogva jogalkotási vagy kormányzati, illetőleg közigazgatási szempontból különleges igazgatást tesznek szükségessé.
A Kárpátaljai Vajdaság önkormányzata különösen kiterjed:
a) a vallás- és közoktatásügy, továbbá a jóléti és gazdasági ügyek igazgatásának körére, külön törvények rendelkezései szerint;
b) azokra a helyi igazgatási ügyekre, amelyek a törvények és más jogszabályok szerint a törvényhatóságok és községek jogkörébe tartoznak;
c) az a) és b) pontban megjelölt kereteken túl azokra az ügyekre is, amelyeket törvény, vagy a törvények korlátai között a m. kir. minisztérium rendelete kifejezetten odautal;
d) pénzügyekben az önkormányzat költségeinek és a költségek fedezetének megállapítására.
Az a) alatt említett ügyekben az önkormányzat terjedelméről és a gyakorlás módjáról a m. kir. minisztérium mielőbb, de legkésőbb két éven belül a hatályos jogszabályok szükséges kiegészítésére és módosítására törvényjavaslatokat köteles az országgyűlés elé terjeszteni, illetőleg rendeleteket köteles kibocsátani.
II. A Kárpátaljai Vajdaság önkormányzatának szervei
8. § A Kárpátaljai Vajdaság önkormányzatának központi szervei: a) vajdasági gyűlés,
b) vajda
9. § Kárpátalja önkormányzatának képviseleti szerve a vajdasági gyűlés.
A vajdasági gyűlés negyven tagját a választóközönség öt évenként választja.
Méltóságuk, illetve hivataluk alapján annak tartama alatt tagjai a vajdasági gyűlésnek: a) a vajda; b) a következő egyháznagyok; a munkácsi görög szertartású római katolikus püspök, a latin szertartású római katolikus, a református és a görögkeleti egyházaknak a Vajdaság területén főhatóságot gyakorló rangban idősb egy-egy magyar állampolgárságú püspöke; c) az alispánok, Ungvár város polgármestere, a helytartói hivatal osztályvezetői, a pénzügyminiszter által kijelölt kárpátaljai erdó'igazgató és a kárpátaljai tankerületi főigazgató; d) a Vajdaságra kiterjedő területen működő mezőgazdasági-, továbbá kereskedelmi- és iparkamara elnöke.
A vajdasági gyűlésbe és annak tartamára a kormányzó a helytartónak a m. kir. minisztérium útján tett előterjesztésére legfeljebb tíz tagot kinevezhet.
A vajdasági gyűlés tagjainak választásáról és a vajdasági gyűlési tagság megszűnéséről a végrehajtási törvény rendelkezik.
10. § A vajdasági gyűlés
11. § A vajdasági gyűlés a 7. § rendelkezései értelmében az önkormányzat körébe tartozó ügyekben statútumokat alkot.
Vajdasági statútum állapítja meg különösen:
A vajdasági statútumok nem ütközhetnek törvénybe és országos szokásba. Viszont a vajdasági statútummal nem lehetnek ellentétesek a vajdasági törvényhatóságok és községek szabályrendeletei.
12. § A vajdasági statútumok és költségvetés tervezetét, valamint a zárszámadást a vajda a vajdasági gyűlés elé terjesztés előtt legalább harminc nappal köteles a kormányzói helytartónak bemutatni.
A vajdasági statútumokat a kormányzó nevében a helytartó erősíti meg.
A kormányzói helytartó a vajdasági gyűlés által megállapított szabályrendeleteket és a költségvetést jóváhagyás, a zárszámadást pedig tudomásulvétel végett a m. kir. miniszterelnökhöz terjeszti fel.
A vajdasági statútumot csak a kormányzói helytartó megerősítése, a vajdasági gyűlés szabályrendeletét pedig az illetékes miniszter, vagy miniszterek részéről történt záradékolás után lehet kihirdetni.
13. § A kormányzó a vajdasági gyűlést a m. kir. minisztérium előterjesztésére feloszlathatja; ebben az esetben az új vajdasági gyűlést a kormányzó hívja össze.
14. § Kárpátalja vajdáját a vajdasági gyűlés öt évre választja a kijelölő választmány által kijelölt három személy közül. A választmány elnöke a kormányzói helytartó; hat tagja közül hármat a vajdasági gyűlés választ, hármat pedig a vajdasági gyűlés választott tagjai közül a kormányzói helytartó hív meg. Kijelölni csak olyan magyar állampolgárokat lehet, akik a Kárpátaljai Vajdaság területén laknak, vagy onnan származnak. A vajda a vajdasági gyűlés előtt esküt tesz.
A vajda
A vajda esküjének szövegét, valamint felelősségre vonásának módját külön törvény állapítja meg. A vajda állására és szolgálati viszonyaira vonatkozó részletes szabályokat - amennyiben erről külön törvény nem rendelkezik - statútum állapítja meg.
III. A kormányzói helytartó
15. § A kormányzói helytartót a m. kir. minisztérium előterjesztésére a kormányzó nevezi ki és menti fel állásától. A helytartó a kormányzó kezébe tesz esküt.
A helytartó a kormányzó és a m. kir. minisztérium helyi képviselője és egyúttal Ungvár törvényhatósági joggal felruházott város főispánja. A helytartó magyar zászlósúr és mint ilyen tagja az országgyűlés felsőházának.
A helytartó ellenőrzi az önkormányzati szervek működését és a Vajdaság háztartásának vitelét, továbbá biztosítja a szakigazgatás és önkormányzati igazgatás szervi működésének összhangját. A helytartó a törvényből folyó eltérésekkel gyakorolja a főispán, valamint esetleg a kormánybiztos (1929:XXX. törvénycikk 36. § és 1939:11. törvénycikk 142-145. §) jogosítványait is. Kinevezési jogát külön törvény szabályozza.
A helytartó jogkörét, a vezetése alatt álló hivatal szervezetét és működési rendjét, továbbá a miniszterek felügyeleti jogának gyakorlási módját e törvény korlátai között a m. kir. minisztérium rendelettel állapítja meg.
A helytartó illetményeinek és a helytartói hivatal költségeinek fedezéséről a miniszterelnökség költségvetésében kell gondoskodni.
IV. Vegyes rendelkezések
16. § A Kárpátaljai Vajdaság területén az országgyűlési képviselők választására vonatkozó törvények az 1939-.XVIII. törvénycikkben megállapított eltérésekkel irányadók.
A Kárpátaljai Vajdaság részéről a felsőházi tagokat az 1926:XXII. törvénycikk 17. §-ában megállapított számban és szabályok szerint választják.
17. § A Kárpátaljai Vajdaság területén három vármegye van, nevezetesen Ung, Bereg és Máramaros. E vármegyék a törvény értelmében a törvényhatósági bizottságot megillető jogkörüket egyelőre együttesen a vajdasági gyűlésen gyakorolják. Az 1907:LX. törvénycikkben az alispán feladatkörébe utalt tennivalókat a vajda teljesíti.
A vajdasági vármegyék közigazgatási bizottságaiba a törvény értelmében a törvényhatósági bizottság által választandó tagokat egyelőre a vajdasági gyűlés választja. A közigazgatási bizottság gyakorolja a törvény értelmében a kisgyűlést megillető hatáskört is.
A vármegyei tisztviselők választása öt évre szól.
A vármegyék tekintetében szükséges egyéb szabályokat külön törvény állapítja meg.
18. § A m. kir. minisztérium újonnan állapítja meg azoknak a szakigazgatási szerveknek területi beosztását, amelyeknek működése a Kárpátaljai Vajdaság területére kiterjed, vagy azok hatáskörét a helytartóra ruházhatja.
19. § A Vajdaság az önkormányzat központi igazgatásának költségeit a Vajdaság közönségének hozzájárulásából és esetleg az állam által a költségvetés keretében engedélyezett segélyből fedezi.
A vajdasági önkormányzati központi igazgatás alkalmazottainak fizetését (havidíját, havibérét), lakáspénzét, családi pótlékát és hadipótlékát az államkincstár fizeti.
A Vajdaság közönségének hozzájárulását csak a Vajdaság területén előírt állami alapadók arányában lehet igénybe venni.
A vajdasági törvényhatóságok és községek (városok) önkormányzatuk költségeit a törvényhatóságok és községek (városok) részére törvényekben és más jogszabályokban biztosított bevételekből és segélyekből fedezik. A vajdasági vármegyék alkalmazottainak az 1929:XXX. törvénycikk 70. §-ában megjelölt illetményeit az államkincstár fizeti.
20. § Azokon a kir. törvényszékeken, valamint kir. ítélőtáblán, amelyeknek hatásköre a Vajdaság területére kiterjed, a szükséges számban rutén tanácsokat kell felállítani, a m. kir. Kúrián és a m. kir. Közigazgatási Bíróságon pedig ruténül tudó előadókról kell gondoskodni.
A rutén nyelv és irodalom részére egyetemi tanszéket kell szervezni.
21. § E törvény hatálybalépéséről és végrehajtásáról külön törvény rendelkezik.
Budapest, 1940. évi július hó 23. napján
Az 1939. évi június hó 10-ére összehívott Országgyűlés nyomtatványai. Képviselőház - Irományok. V. köt. Budapest, 1941. 347. sz.
Hitler 1939. március derekán elérkezettnek látta az időt a maradék Csehszlovákia felszámolására. Annak érdekében, hogy lépését valamelyest szalonképessé tegye, engedett a Kárpátalja megszerzésére irányuló - más nemzetközi
helyzetben egyébként éppen általa nyersen visszafogott - magyar törekvéseknek. Kárpátalja visszacsatolása 12061 km2 területtel növelte az akkori Magyarországot. A lakosság közel 600000 fővel gyarapodott, ezeknek csupán töredéke - mintegy 40 000 fő - volt magyar. Ennek az a magyarázata, hogy az első bécsi döntés alkalmával már visszakerültek Magyarországhoz azok a kárpátaljai területek, ahol a lakosság többsége magyar anyanyelvű volt. A márciusi változás során Magyarországhoz kerültekből 480 000 fő a ruszin nemzetiséghez tartozott.
Teleki Pál, aki valóban méltányos nemzetiségi politikával akart megbékélt belpolitikai viszonyokat teremteni (lásd erre részletesebben a Függelék 31. sz. dokumentumát), elérkezettnek látta az időt, hogy területi autonómiával kössék az országhoz a ruszinokat. Igen sok előkészület, rengeteg egyeztetés nyomán végül a miniszterelnök csak 1940. július 22-én tudta a képviselőházban beterjeszteni a Kárpátalja önkormányzatáról szóló törvényjavaslatot, azon a napon, amikor a honatyák a nyári szünet előtti utolsó munkanapra gyűltek össze a parlamentben. Teleki ez alkalommal is olyan politikai erőtérbe került, ahol nem lehetett szándékai szerint cselekedni: a politikai közvélemény hagyományosan nacionalista erői elképzelhetetlennek tartották, hogy a kárpátaljai magyarság bármiféle autonómia révén ismét kisebbségbe kerüljön. Ezért a kárpátaljai autonómiára vonatkozó javaslatot a nyári szabadság alatt irattárba helyezték. Augusztus 30-án megszületetett a második bécsi döntés, visszakerült Észak-Erdély, s a fő feladat ennek a területnek az anyaországhoz történő visszaintegrálása volt. Ebben a helyzetben a kárpátaljai autonómia tervére már csak a por rakódott. (A törvénytervezettel kapcsolatban lásd Zseliczky Béla: Kárpátalja a cseh és a szovjet politika érdekterében 1920-1945. Napvilág Kiadó, Budapest, 1998. 57-60. o.)
Attól az óhajtól vezérelve, hogy a német népcsoport helyzetét Magyarországon a kölcsönös barátságos kapcsolatoknak megfelelően rendezzék, a magyar királyi kormány és a birodalmi kormány a következő megállapodást kötötték:
I.
A magyar királyi kormány biztosítja a német népcsoporthoz tartozó személyeknek azt a lehetőséget, hogy német népiségüket korlátozás nélkül megőrizhessék. Gondoskodni fog arról, hogy a német népcsoporthoz tartozó személyeknek a népcsoporthoz való tartozás tényéből és amiatt, hogy a nemzetiszocialista világnézetet vallják, semmiféle módon és semmiféle téren hátrányuk ne származzék. A népcsoporthoz az tartozik, aki magát a németséghez tartozónak vallja s akit a Magyarországi Németek Szövetségének („Volksbund der Deutschen in Ungarn") vezetősége népi németnek („volksdeutsch") elismer. Ezeknek az alapelveknek megfelelően kiváltképpen a következők állapíttatnak meg:
1. A német népcsoporthoz tartozó személyeknek az idevonatkozó általános szabályok figyelembevételével joguk van arra, hogy szervezkedjenek, és hogy különleges célokra, mint aminők például az ifjúság gondozása, a sport, a művészeti tevékenység stb., egyesüléseket alakítsanak.
2. A népcsoporthoz tartozó személyek Magyarországon minden hivatást ugyanolyan előfeltételek és feltételek mellett gyakorolhatnak, mint a többi magyar állampolgárok.
3. A népcsoporthoz tartozó személyekre Magyarország összes népességéhez viszonyított arányszámuknak megfelelően tekintettel lesznek a magyar hivatalok betöltésénél és az önkormányzati testületek megalakításánál, amennyiben a betöltés kinevezés útján történik. A népi német hivatalnokok kiváltképpen a német népi települési területeken működő hatóságoknál s a föléjük rendelt központi hatóságoknál alkalmazandók.
4. A népcsoporthoz tartozó személyek valamennyi gyermekének lehetővé kell tenni, hogy ugyanolyan feltételek mellett, mint amilyenek a magyar iskolákra nézve érvényesek, népi német iskolákban nevelkedhessenek, éspedig a közép-, középfokú és elemi iskolákban, valamint szakiskolákban. Magyar részről mindenképpen elő fogják mozdítani az alkalmas népi német tanítókban elegendő utánpótlás kiképzését.
5. A népcsoporthoz tartozó személyeknek joguk van arra, hogy nyelvüket szóban és írásban mind személyes és gazdasági viszonylataikban, mind pedig nyilvános gyűléseken szabadon használják. Németnyelvű napilapoknak, folyóiratoknak s egyéb kiadványoknak közzétételét nem fogják olyan korlátozásoknak alávetni, mint amilyenek megfelelő magyar nyelvű kiadványok közzétételére nem érvényesek. Olyan közigazgatási körzetekben, ahol a német népcsoporthoz tartozó személyek az összes népességnek legalább egyharmadát teszik ki, ezek az illető kerületekben a hivatalos érintkezésben a német nyelvet használhatják.
6. A népcsoport jogosult a gazdasági önsegélyre és szövetkezeti ügyének kialakítására.
7. Magyar részről kerülni fognak minden olyan rendszabályt, amely a kényszerű asszimiláció célját szolgálhatná, különösen a népi német családnevek magyarosítása útján. A népcsoporthoz tartozó személyeknek joguk van arra, hogy a családjuk által előbb viselt nevet újra felvegyék.
8. A népcsoporthoz tartozó személyeknek kulturális téren joguk van a nagynémet anyaországgal szabadon érintkezni.
II.
A magyar királyi kormány és a birodalmi kormány között teljes egyetértés áll fenn arra nézve, hogy a fenti alapelvek semmiképpen se érintsék a lojalitásnak azt a kötelességét, amellyel a népcsoporthoz tartozó személyek a magyar államnak tartoznak.
III.
A Magyarországgal ismét egyesített, eddig romániai területen élő és a német népcsoporthoz tartozó személyekre nézve a következő különös megállapodás létesült:
A magyar királyi kormány az ezeken a területeken letelepült népi németek kérelmére biztosítani fogja azt a lehetőséget, hogy a Német Birodalomba átköltözködhessenek. Azoknak a népi németeknek, akik ezzel a joggal élni akarnak, kérelmüket e megállapodás napjától számított kétévi határidőn belül kell előterjeszteniük. Az átköltözködésnél a népi németek ingó vagyonukat szabadon magukkal vihetik. Ingatlan vagyonukat költözködésük előtt értékesíthetik és a befolyt összeget az illető jegybankok által közösen megállapítandó feltételek mellett kivihetik, illetve átutalhatják. Az átköltözködés részleteit a magyar királyi kormány és a birodalmi kormány mihamarabb meg fogja állapítani. E megállapodás keretében szabályoztatni fog az a kérdés is, milyen feltételek mellett fogja a magyar állam azt az ingatlan tulajdont átvenni, amelynek értékesítése a tulajdonosnak az előírt határidőn belül nem sikerült. E tekintetben mindkét kormányt a különös körülmények figyelembevételével azok az alapgondolatok fogják vezetni, amelyek a birodalmi kormány számára a dél-tiroli népi németek átköltözködésénél mérvadók voltak.
Bécs, 1940. évi augusztus hó 30. napján
| A magyar királyi kormány részéről | A birodalmi kormány részéről |
| Gróf Csáky István | Joachim v. Ribbentrop |
| magyar királyi külügyminiszter | birodalmi külügyminiszter |
Magyarországi Rendeletek Tára, 1940. Budapest. 1941. 3239-3245. o.
A német és az olasz kormány döntőbíráskodásával 1938. november 2-án létrejött első bécsi döntés, majd a formálisan ugyan önálló magyar lépésnek tűnő, valójában azonban messzemenően berlini forgatókönyv szerint 1939. március derekán lezajlott kárpátaljai akció tanulságai arra intették a magyar kormányzatot, hogy a nemzetközi helyzet gyökeres megváltozásával reális közelségbe kerülő erdélyi revíziót önálló magyar lépésként valósítsa meg. Az erre irányuló minden erőfeszítés azonban zátonyra futott. így az Erdély részleges visszaszerzésére újabb német-olasz döntőbíráskodással kínálkozó lehetőséget a magyar fél elfogadta - jóllehet annak történelmi perspektívában igencsak törékeny voltához a tájékozott politikusok előtt aligha férhetett kétség, s az sem lehetett vitás, hogy a berlini számla a korábbiaknál is vaskosabb lesz.
Az első keserű pirulát már a második bécsi egyezménnyel egy időben, ott a volt császárvárosban le kellett nyelni: Ribbentrop német külügyminiszter olyan megállapodásra kényszerítette magyar partnerét, Csáky István külügyminisztert, amely a magyarországi németséget egyrészt intézményesen kiszolgáltatta a német fasizmusnak, másrészt pedig ezt a németséget önálló népcsoportnak deklarálta, amely ezáltal állam lett az államban, tehát belülről fenyegette súlyosan a magyar önálló államiságot. A lényeg tehát nem az volt, hogy a magyar kormány kötelezettséget vállalt egy hazai nemzetiség kisebbségi jogainak szabad gyakorlására, hiszen azt már a trianoni békeszerződés aláírásával, illetve előtte és utána számos törvénnyel és rendelettel az összes hazai kisebbség számára biztosítani akarta. A lényeg egyrészt az volt, hogy most arra kényszerült: ezt olyan kisebbségével szemben ismerte el, amelynek anyanemzete a korabeli Európa legerősebb, az egész kontinens feletti ellenőrzésre törő hatalma volt, másrészt pedig a magyar kormány (hasonló egyezményt kellett a románoknak is aláírniuk, Pozsonnyal pedig már korábban létrejött ilyen német megállapodás) nyíltan elismerte, hogy ehhez a népcsoporthoz tartozás nem egyszerűen egyes állampolgárainak szabad akaratától, hanem a nyíltan fasiszta jellegű szervezet (ti. a Volksbund) vezetőségének az álláspontjától függött. Ezért történt az, hogy a magyar kormány a németek minden nyomása ellenére sem volt hajlandó a Bécsben aláírt népcsoportegyezményt törvénybe iktatni. Kompromisszumként az egyezményt 1940. november 23-án kelt 8490. ME sz. rendelettel tették közzé (Budapesti Közlöny, 1940. november 28.), amelyre törvényi felhatalmazást a második bécsi döntést becikkelyező 1940:XXVI. törvénycikk 1. paragrafusa adott. Egyébként a magyar jogalkotás - e kikényszerített 8490/1940. ME számút nem tekintve - sehol nem használta a „népcsoport" kifejezést.
A m. kir. minisztérium a nyelvi kisebbségekhez tartozó gyermekek népiskolai oktatásának szabályozása tárgyában a 4800/1923. ME számú rendelet (Rt. 1923. 213. o.) kiegészítése- és módosításaképpen a következó'ket rendeli:
1. § A nyelvi kisebbségekhez tartozó gyermekek népiskolai oktatására vonatkozó jogszabályok az alábbi rendelkezések értelmében módosulnak.
2. § Azokban az iskolákban (osztályokban), amelyekben a nyelvi kisebbségekhez tartozó gyermekek oktatása a 11000/1935. ME számú rendelet (Rt. 1935,1432. o.) 1. §-ának 3. és 4. bekezdésében meghatározott rendszer szerint történik, azokat a tantárgyakat is a gyermekek anyanyelvén kell tanítani, amelyeket ez idő szerint magyar nyelven tanítanak.
3. § Azokban a községekben (iskolai körzetekben), amelyekben a nyelvi kisebbségekhez tartozó tizenöt éven aluli gyermekek szülői kívánják, a m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter - a helyi viszonyok figyelembevételével - a m. kir. miniszterelnökkel egyetértőén elrendelheti, hogy a tanítás további intézkedésig a 11000/1935. ME számú rendelet 1. §-ának 3. és 4. bekezdése szerint történjék.
4. § A magyar nyelv kötelező oktatására vonatkozó jogszabályok érintetlenül maradnak.
5. § Ez a rendelet kihirdetése napján lép hatályba, végrehajtásáról a m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter gondoskodik.
Budapesten, 1941. évi február hó 1-én.
Magyarországi Rendeletek Tára, 1941.1. k. Budapest, 1942.129-130. o.
„A m. kir. minisztérium 1941. évi 700. ME sz. rendelete a nyelvi kisebbségekhez tartozó gyermekek népiskolai oktatásáról" című rendelet - szövegével ellentétben - valójában nem az 1923. évi rendelet (lásd az 57. sz. iratot) módosítását jelenti, hiszen azt az 1935. évi hasonló rendelet (lásd a 61. sz. iratot) módosította lényegesen, hanem éppen az 1923. évi alapokra történő visszatérést hozta meg.
Erre a módosításra azért volt szükség, mert a területi változások révén Magyarország ismét erősen többnemzetiségű országgá vált, s ezeknek a nemzetiségi viszonyoknak leginkább az 1923. évi iskolarendelet felelt meg, amely az iskolák három típusát különböztette meg. Nyilvánvaló volt, hogy az egységesen vegyes típusú B iskola nem alkalmas széles és öntudatos nemzetiségi tömegek igényeinek kielégítésére, ugyanakkor az A típusú iskola bevezetése egyrészt mindenütt gyakorlatilag keresztülvihetetlen volt, másrészt messze nem felelt meg a kormány elképzeléseinek sem.
A m. kir. minisztérium a következőket rendeli.
1. § (1) A németajkú ifjúság iskolán kívül való gondozásával és művelésével leventeegyesületek, továbbá oly egyesületek vagy oly egyesületi jellegű szervezetek foglalkozhatnak, amelyeket erre jogszabály-rendelkezés jogosít fel.
(2) Az (1) bekezdésben megjelölt célra alakított külön szervezetek a vallás- és közoktatásügyi miniszter kormányhatósági felügyelete alatt állanak. Az ilyen külön szervezeteket az 1939:11. törvénycikk 13. §-ának (2) bekezdésében foglalt rendelkezés szempontjából iskolai hatóság felügyelete alatt álló egyesületnek kell tekinteni.
2. § A Magyarországi Németek Szövetsége az ifjúság iskolán kívül való gondozásának és művelésének céljára egyesületi jellegű külön szervezetet vagy szervezeteket alakíthat. Az egy-egy községben működő szervezet vagy szervezeti tagozat megalakításáról a vallás- és közoktatásügyi miniszternek jelentést kell tenni és szabályait a vallás- és közoktatásügyi miniszternek kell jóváhagyás végett bemutatni.
3. § A 2. §-ban megjelölt szervezet tagja csak az lehet, aki magát a német népcsoporthoz tartozónak vallja, akit a Magyarországi Németek Szövetségének vezetősége népi németnek elismer, és aki ezeket megfelelően igazolja. A szervezet által vezetett munkában - atya (törvényes képviselője) engedélye alapján -részt vehet a tizennyolcadik életévét be nem töltött oly ifjú is, akinek atyja (törvényes képviselője) a Magyarországi Németek Szövetségének tagja; a tizennyolcadik életévüket be nem töltött ifjak azonban a szervezetben tagsági jogot nem gyakorolhatnak.
(2) A tizennyolcadik életévét be nem töltött leventeköteles ifjú, aki a 2. §-ban megjelölt szervezet munkájában részt venni kíván, köteles ezt a szándékát leventeparancsnokának (70000/1940. HM számú rendelet RT 1940.3608.) 9. § n) pontja), és amennyiben tanintézet kötelékébe tartozik, iskolai hatóságának is bejelenteni.
(3) A tizennyolcadik életévét be nem töltött ifjú a 2. §-ban megjelölt szervezet hatóságilag jóváhagyott ifjúsági jelvényét polgári öltönyén, valamint szolgálaton kívül leventeruháján is viselni jogosult.
4. § A leventeegyesületek a honvédelmi miniszternek a vallás- és közoktatásügyi miniszterrel egyetértve megadott engedélye alapján német nyelvű tagozatot is létesíthetnek. A honvédelmi miniszter a leventeegyesület német nyelvű tagozatának tagjai számára külön köszöntési módot állapíthat meg, amelyet az ilyen levente a kötelező leventekiképzés körén kívül használ.
5. § Az a tizennyolcadik életévét be nem töltött ifjú, aki a 2. §-ban megjelölt szervezet munkájában a jelen rendeletben meghatározott módon részt vesz, leventeegyesületnek vagy leventeegyesület tagozatának munkájában részt nem vehet, illetőleg leventeegyesületnek tagja nem lehet. Az ilyen ifjú a leventék számára megállapított köszöntési módot (70 000/1940. HM számú rendelet 9. § j) pontja) csak szolgálatban, a kötelező leventekiképzés alkalmával köteles használni.
6. § Ez a rendelet kihirdetésének napján (1941. márc. 25.) lép hatályba; végrehajtásáról vallás- és közoktatásügyi miniszter és a honvédelmi miniszter gondoskodnak.
Budapesten, 1941. évi március hó 21-én.
Magyarországi Rendeletek Tára, 1941.1. k. Budapest, 1942. 325-327. o.
A második világháború időszakában tovább folyt a kötélhúzás a magyar és a német hatóságok között a magyarországi német kisebbség fölötti befolyásért. Különösen fontos területet képezett az ifjúság nevelésének az ügye. A háborús viszonyok adta lehetőséget kihasználva látott napvilágot a honvédelmi miniszter 70 000/1941-es rendelete a leventekiképzésről 1941. január 19-én, amely egyrészt kimondta, hogy a 18 éven aluli levente csak iskolai felügyelet alatt működő egyesületnek lehet a tagja. Ilyenek voltak a vallásos egyesületek, valamint a cserkészet, s ezek a szervezetek éberen őrködtek, hogy tagjaik nemzethűségét ne érhesse sérelem. Mindezen túl a rendelet azt is előírta, hogy a leventeelöljárónak az engedélyét kell annak a 18 éven aluli ifjúnak beszereznie, aki valamely egyesületbe kívánt belépni.
Ezért amikor újabb német sürgetésre 1941. március 21-én megjelent a fenti rendelet a leventeköteles korban lévő német ifjúság iskolán kívüli neveléséről, akkor úgy tettek e német igénynek eleget, hogy közben több lényeges ponton annak élét - a szóban forgó HM rendelettel történő összehangolás révén - alaposan sikerült leköszörülni. így a szervezetet a kultuszminiszter felügyelete alá rendelték. Az egyesületbe csak olyan ifjú léphetett be, akinek apja vagy törvényes képviselője tagja volt a Volksbundnak. Visszatartó ereje volt annak a kikötésnek is, hogy a belépési szándékot be kellett jelenteni a leventeparancsnoknak, illetve az iskolai hatóságnak.
1. § Aki mást az országban élő valamely nemzetiségre lealacsonyító kifejezés használatával, vagy ilyen cselekmény elkövetésével nemzetiségi érzületében megsért - amennyiben cselekménye súlyosabb büntető rendelkezés alá nem esik - vétség miatt hat hónapig terjedhető fogházbüntetéssel büntetendő.
Ha a cselekményt sajtó útján vagy egyébként nyilvánosan követik el, a büntetés egy évig terjedhető fogház. A cselekmény miatti bűnvádi eljárás magánindítványra indul meg.
2. § A jelen törvény kihirdetésének napján lép hatályba.
Magyar Törvénytár, 1941. évi törvénycikkek. Budapest, é. n. 19-20. o.
Amikor 1921-ben törvényt hoztak az állami és társadalmi rend védelméről, akkor e törvényhelyen belül „a magyar nemzet megbecsülése ellen irányuló bűntettek és vétségek" szankcionálásáról is intézkedtek. (1921:111. törvénycikk) A törvény 8. §-a értelmében „aki a magyar állam vagy a magyar nemzet ellen meggyalázó kifejezést használ, vagy ilyen cselekményt követ el, vétség miatt három évig terjedhető fogházzal büntetendő". A harmincas években a törvényt főleg a náci Németország bűvkörébe került magyarországi németek ellen kellett több alkalommal alkalmazni. Az 1938-1941-ben bekövetkezett területi változtatások révén Magyarországon a nem magyar ajkúak aránya 22,5%-ra emelkedett, s - amint már több ízben jeleztük - a politikai közvélemény jelentős és hangadó körei nem mutattak fogékonyságot a nemzetiségi lakosság érzékenysége iránt. Teleki Pál ezért törvénnyel akart egyensúlyt teremteni, s az 1921:111. tc.-t mintegy kiegészítve fogadtatta el a parlamenttel a fenti törvényt. E törvény rangját jelzi, hogy ilyen megalkotására - az észt jogalkotást nem tekintve - ebben a térségben nem volt példa. A gyakorlatban, sajnos, nem ritkán hagyták figyelmen kívül az itt olvasható emelkedett szavakat, ám a törvényalkotók iránti tiszteletünket ez semmiben sem kisebbítheti. Főleg, ha például az 1994. évi szlovák nyelvtörvény betűjével és szellemével egybe vetjük.
Az Ideiglenes Nemzetgyűlés által 1944. évi december hó 22. napján adott felhatalmazás alapján az Ideiglenes Nemzeti Kormány a következőket rendeli.
1. § Az összes jogszabályokat, amelyek a zsidókra vonatkozó hátrányos megkülönböztetéseket tartalmaznak, így különösen az 1938. évi XV tc.-t, az 1939. évi IV tc-t, az 1940. évi IV. te. 12., 40., 41. §-ait, az 1940. évi XXXIX. te. 4. § 1. bekezdését, az 1941. évi XV te. 9., 10., 14., 15., 16. §-ait, az 1942. évi VIII. tc.-t hatályon kívüli helyezi és alkalmazásukat megtiltja.
Mindazokat a törvényeket és rendeleteket, amelyek az 1. bekezdésben felsorolt törvényeknek az életbeléptetését elrendelték, végrehajtásuk és alkalmazásuk módját szabályozták, módosították vagy kiegészítették, teljes egészükben hatályon kívüli helyezi. Hatályon kívüli helyezi a más tárgyban kibocsátott törvényeknek és rendeleteknek ama rendelkezéseit is, amelyek a polgári egyenjogúság elvét sértik.
2. § Megállapítja az Ideiglenes Nemzeti Kormány, hogy ezek a törvények és rendelkezések a magyar nép alkotmányos érzületével ellentétben állanak és a polgárok közötti teljes egyenjogúságot ünnepélyesen újból kinyilvánítja.
3. § Az 1. §-ban felsorolt törvények és rendeletek alapján megindult büntető ügyeket meg kell szüntetni, aki az ilyen büntető ügyből kifolyólag bírói ítélet hatálya alatt áll, haladéktalanul szabadlábra helyezendő, illetve vele szemben a kiszabott és be nem hajtott pénzbüntetés törlendő. A felsorolt törvények és rendeletek megszegése miatt jogerősen elitélteket büntetett előéletűeknek tekinteni nem lehet és igy kiszabott büntetésüket az Országos Bűnügyi Nyilvántartó Hivatal nyilvántartásából törölni kell.
A kormány hatályon kívüli helyezi a 2 823/1938. ME sz. rendeletet és megszünteti az e rendelettel létesített Értelmiségi Munkanélküliségi Ügyek Kormánybiztosságát.
4. § Azokat a közalkalmazottakat, akiket az 1. §-ban felsorolt törvények és rendeletek alapján vagy általában zsidó származásuk vagy házastársuk zsidó származása miatt elbocsátottak, nyugdíjaztak vagy végelbánás alá vontak, 1945. évi március hó 31. napjáig előterjesztett kérelmük alapján állásukba vissza kell helyezni.
Az 1945. évi február hó 1. napja után Magyarországra visszatérő ilyen közalkalmazottak visszatérésüktől számított hatvan napon belül kérhetik állásukba való visszahelyezésüket.
5. § A visszavett közalkalmazottat lehetőleg abba az állásba kell visszahelyezni, amelyet elbocsátása (nyugdíjazása, végelbánása) előtt betöltött. Amennyiben az a köz érdekének sérelmébe ütköznék, úgy más, a réginél nem alacsonyabb rendű munkakörben kell foglalkoztatni.
Az elbocsátás és visszavétel közötti időt a visszavett közalkalmazott előléptetése és nyugdíjjogosultsága szempontjából teljes egészében be kell számítani. A végkielégítés címén felvett összeget azonban netán újabb elbocsátása esetén fizetendő végkielégítési összegből le kell venni.
6. § Állásába nem helyezhető vissza az a közalkalmazott
7. § A visszahelyezés iránti kérvényt annál a hivatali elöljáróságnál kell benyújtani, akinek a visszahelyezést kérő közvetlenül alá volt rendelve, vagy a tartózkodási helyéhez legközelebb eső hasonló hivatali elöljárónál. Kérelmezőnek a kérvényben a 15/1945. ME számú rendelet 4. §-ában foglaltakra is részletesen nyilatkozni kell és elő kell adnia, hogy állásának elvesztése után milyen foglalkozást folytatott. A kérvényhez erkölcsi bizonyítványt kell mellékelni.
8. § A visszavételt kérőt igazolási eljárás alá kell vonni. Az eljárás a 15/1945. ME sz. rendelet 12. §-ában foglaltak szerint történik.
A 77/1945. ME sz. rendelet 4. §-a alapján feltételes igazolásnak van helye a visszavett közalkalmazottal szemben akkor,
ha sürgős szükség indokolja állásába való nyombani visszahelyezését és
ha kérelméhez erkölcsi bizonyítványt mellékelni nem tudott, de büntetőjogi felelőssége tudatában kijelenti, hogy a 6. § c/ pontjában akadály vele szemben nem forog fenn. Az erkölcsi bizonyítvány utólagos bemutatásával az igazolás feltétlennek tekintendő.
9. § Az az uzsorás szerződés, kizsákmányoló ügylet, egyoldalú fizetés vagy kötelezettségvállalás, amelyben a kötelezett fél az 1. §-ban felsorolt jogszabályok hatálya alá tartozott - megtámadható s a teljesített szolgáltatások visszakövetelhetők. Annak elbírálásánál, hogy a szerződés (kötelezettségvállalás, szolgáltatás) uzsorás vagy kizsákmányoló, az 1932. évi VI. te. irányadó azzal, hogy jelen rendelet 1. §-ában foglalt jogszabályok hatálya alá tartozás önmagában elegendő a szorult helyzet bizonyítására.
Az 1932. évi VI. te. 9. §-ában foglalt elévülés a rendelet hatálybalépésének napjától veszi kezdetét. Ha a megtámadásra jogosított nem tartózkodik az ország területén, az elévülés hazatérése napján veszi kezdetét. Amennyiben a kizsákmányoló fél nem tartózkodik az ország területén, vagy ismeretlen helyen van, úgy az elévülés csak a 45 030/1945. IM sz. rendelet hatályon kívüli helyezésének napjával kezdődik.
1950. évi január hó 1. napja után a kizsákmányolt fél jogait per utján többé nem érvényesítheti.
10. § Budapest székesfővárosnak a polgári közigazgatásba való bevonásától számított harminc napon belül rendezi a kormány a zsidó vagyonok kérdését.
11. § Azt a közalkalmazottat, aki közhivatali eljárás során az 1. §-ban felsorolt valamely törvényt vagy rendeletet alkalmaz, fegyelmi elbánás alá kell vonni.
12. § Ez a rendelet kihirdetése napján lép hatályba.
Debrecen, 1945. évi február hó 6. napján.
Magyar Közlöny, 1945. március 17. (9. sz.)
A mérvadó hazai tudományos és politikai irodalom a zsidóságot mint önálló csoportot elsősorban vallási közösség értelmében határozza meg. (Joó Rudolf: Nemzeti és nemzetiségi kérdés, önrendelkezés, önkormányzat, egyenjogúság. Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1984. 161. o.) Az izraelita vallású magyar állampolgárok létszámáról (és az összlakosságon belüli arányáról) a népszámlálások nyújtanak bizonyos tájékoztatást. Az 1930. évi népszámlálás szerint Magyarországon 444567 fő (5,1 %); az 1941. évi népszámlálás szerint a trianoni Magyarországon 400980 fő (4,3 %); az 1949. évi népszámlálás szerint 138862 fő (1,5%) volt izraelita vallású. (Magyarország a XX. században. Szerk.: Balogh Sándor. Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1985. 500-501. o.) A drámai csökkenés mindenekelőtt a második világháború idején koncentrációs táborokban és gettókban elpusztított lakosságot jelzi. A Központi Statisztikai Hivatal felmérése alapján 1945 nyarán Magyarországon kb. másfélezer olyan üzem, üzlet volt, amelynek - a háború alatti zsidóüldözések és deportálások következtében - nem volt gazdája.
A Moszkvában 1945. január 20-án kötött magyar fegyverszüneti egyezmény 5. pontja a következőket tartalmazta: „Magyarország Kormánya, állampolgárságukra és nemzetiségükre való tekintet nélkül haladéktalanul szabadon bocsátja mindazokat a személyeket, akik az Egyesült Nemzetek javára kifejtett tevékenységükkel kapcsolatban, vagy az Egyesült Nemzetek ügye iránt nyilvánított rokonszenvük miatt, vagy faji származásuk, vagy pedig vallásos meggyőződésük következtében őrizetben vannak, és hatályon kívüli helyez minden sérelmes törvényt és minden abból származó korlátozást.
Magyarország Kormánya minden szükséges intézkedést megtesz annak a biztosítására, hogy a magyar területen lévő összes személyek, vagy menekültek — ideértve a zsidókat és a hontalanokat is - legalább olyan védelemben részesüljenek és biztonságban legyenek, mint a saját polgárai." (Két év hatályos jogszabályai 1945-1946. Grill Károly Könyvkiadó Vállalata, Budapest, 1947. 4. o.)
A 200/1945. ME számú rendelet 4-8. §-a, amely a zsidóknak a közalkalmazásba való visszavételéről szólt, hatályát vesztette a kérdést 1945. november 6-án újra szabályozó 10 340/1945. ME számú rendelettel (Magyar Közlöny, 1945. 168. sz.)
A 200/1945. ME számú rendeletet a későbbiekben is módosították, illetve kiegészítették. A 2790/1946. ME számú módosító rendelet 1946. március 12-én jelent meg. (Magyar Közlöny, 1946. 59. sz.). A 11680/1946. ME számú rendelet a 9. §-ban szabályozott megtámadási jog érvényesítésének megkönnyítése tárgyában 1946. október 9-én látott napvilágot. (Magyar Közlöny, 1946. 230. sz.)
A12 730/1947. Korm. számú rendelet a 200/1945. ME sz. rendelet újabb kiegészítése tárgyában jelent meg. (Magyar Közlöny, 1947. 246. sz.)
További jogszabályok a zsidó származású magyar állampolgárok gazdasági, szociális és vallási, kulturális helyzetét szabályozták.
A nagybirtokrendszer megszüntetéséről és a földműves nép földhöz juttatásáról szóló 600/1945. ME sz. rendelet 48. §-a szerint: „Azok a magyar állampolgárok, akik a fasiszta törvény értelmében zsidószármazásuk miatt vesztették el földingatlanaikat, e rendelet végrehajtása során visszakapják elvett ingatlanaikat, ha az ingatlan e rendelet alapján nem volna elkobzandó, vagy megváltandó. Indokolt esetben az Országos Földbirtokrendező Tanács a tulajdonos részére az elvett ingatlanok helyett máshol adhat azonos minőségű ingatlant.
Ha a zsidónak tekintett tulajdonostól elvett földingatlanon olyan tulajdonos vagy kishaszonbérlő gazdálkodik, aki e rendelet értelmében igényjogosult, úgy az Országos Földbirtokrendező Tanács az elvett ingatlan helyett más, hasonló minőségű és művelésű ingatlant jelöl ki.
A jelen § alá tartozó igények elbírálásánál az 1938. évi március hó 1. napján fennállott telekkönyvi állapotot kell figyelembe venni azzal, hogy e címen nincs földhöz juttatásra igénye annak a zsidónak tekintett személynek, aki földingatlanát fenti időpont után visszterhes ügylettel elidegenítette." (Magyar Közlöny, 1945.10. sz.)
Az 5271/1945. BM számú rendelet az izraelita hitfelekezet és más izraelita egyesületek megalakulásának bejelentéséről jelent meg. (Magyar Közlöny, 1945.11. sz.)
A 35 002/1945. KKM számú rendelet a politikai és származási okok miatt elbocsátottak visszavételéről jelent meg 1945. március 20-án. (Magyar Közlöny, 1945. 21. sz.)
A 235 050/1945. PM számú rendelet a zsidótörvények alapján kiadott rendelkezések hatályon kívüli helyezése tárgyában jelent meg. (Magyar Közlöny, 1945.31. sz.)
A 2727/1945. VKM számú rendelet az izraelita vallásfelekezet egyes központi szerveinek feladatkörébe tartozó ügyek ideiglenes ellátása tárgyában 1945. június 11-én adták ki. (Magyar Közlöny, 1945. 52. sz.)
A 3100/1945. ME számú rendelet a részvénytársaságok és a szövetkezetek igazgatóságának és felügyelő bizottságának kiegészítése, valamint közgyűlésük megtartásának kivételes engedélyezése tárgyában 1945. június 19-én jelent meg. (Magyar Közlöny, 1945. 55. sz.)
A 210199/1945. PM számú rendelet a származásuk miatt engedélyüket vesztett dohányárusok jogaikba való visszahelyezéséről szól. (Magyar Közlöny, 1945. 56. sz.)
A 3630/1945. ME számú rendelet a zsidótörvények alapján megvont italmérési engedélyek visszajuttatásával kapcsolatban az üzleti berendezés (felszerelés) átvétele és a beruházások (helyreállítások) értékének megtérítése tárgyában 1945. július l-jén jelent meg. (Magyar Közlöny, 1945.65. sz.)
A190169/1945. PM számú rendelet az úgynevezett zsidótörvények hatálya alatt létrejött egyes jogügyletek bejelentésének elmulasztásához fűződő jogkövetkezmények megszüntetése tárgyában intézkedett. (Magyar Közlöny, 1945. 67. sz.)
A 22 264/1945. VKM számú rendelet az Országos Izraelita Tanítóképző Intézet Igazgatótanácsának helyreállítása tárgyában jelent meg 1945. július 27-én. (Magyar Közlöny, 1945. 96. sz.)
Az 5990/1945. ME számú rendelet a zsidótörvények alapján megvont italmérési engedélyek visszajuttatásával kapcsolatos kérdésekről szóló 3630/1945. ME számú rendeletet módosította 1945. augusztus 8-án. (Magyar Közlöny, 1945. 97. sz.)
A 7590/1945. ME számú rendelet a zsidókra hátrányos megkülönböztetést tartalmazó jogszabályok vagy baloldali magatartás folytán elvesztett üzlethelyiségek, berendezési (felszerelési) tárgyak, valamint áru- és anyagkészletek visszabocsátása tárgyában 1945. szeptember 11-én jelent meg. (Magyar Közlöny, 1945.123. sz.)
A 8540/1945. ME számú rendelet a zsidó származás vagy baloldali magatartás miatt elhurcolt, illetőleg összeköltöztetett személyek lakásbérletére vonatkozó rendelkezéseket 1945. szeptember 26-án tartalmazta. (Magyar Közlöny, 1945.136. sz.)
A 10 480/1945. ME számú rendelet a zsidókra hátrányos megkülönböztetést tartalmazó jogszabályok folytán elvesztett személyjogú gyógyszertári jogosítványok rendezése tárgyában jelent meg 1945. november 6-án. (Magyar Közlöny, 1945.168. sz.)
A 11310/1945. ME számú rendelet a zsidókra hátrányos megkülönböztetést tartalmazó jogszabályok vagy baloldali magatartás folytán elvesztett üzlethelyiségek, berendezési (felszerelési) tárgyak, valamint áru- és anyagkészletek visszabocsátásáról szóló 7590/1945. ME számú rendeletet egészítette ki 1945. november 30-án. (Magyar Közlöny, 1945.189. sz.)
A 11830/1945. ME számú, 1945. december 18-án hozott rendelet az 1600/1944. ME számú rendelet alapján eszközölt telekkönyvi feljegyzések törléséről intézkedett. (Magyar Közlöny, 1945. 203. sz.)
A 30/1946. ME számú rendelet egyes tulajdonjogoknak a telekkönyvben való visszaállítása céljából 1946. január 4-én jelent meg. (Magyar Közlöny, 1946.3. sz.)
A10 550/1945. VKM számú rendeletet az izraelita vallásfelekezet egyes központi szerveinek feladatkörébe tartozó ügyek ideiglenes ellátásáról kiadott 2727/1945. VKM számú rendelet tárgyában hozták. (Magyar Közlöny, 1946. 14. sz.)
A 690/1946. ME számú rendelet egyes külföldi részvénytársaságok és külföldi szövetkezetek belföldi képviselőinek a cégjegyzékbe való visszajegyzése érdekében jelent meg 1946. január 24-én. (Magyar Közlöny, 1946. 20. sz.)
A 300/1946. ME számú rendeletet a zsidókra hátrányos megkülönböztetést tartalmazó jogszabályok folytán elvesztett ingóságok tárgyában 1946. január 26-án adták ki. (Magyar Közlöny, 1946. 22. sz.)
Az 1180/1946. ME számú, 1946. február 8-i keltezésű rendelet a cégszövegeknek a kereskedelmi cégjegyzékbe való bejegyzéséről szól. (Magyar Közlöny, 1946.32. sz.)
A 2370/1946. ME számú rendelet a zsidókra hátrányos megkülönböztetést tartalmazó jogszabályok folytán elvesztett személyjogú gyógyszertári jogosítványok rendezéséről szóló 10 480/1945. ME számú rendelet egyes rendelkezéseinek kiegészítéséről és módosításáról 1946. március 20-án jelent meg. (Magyar Közlöny, 1946. 64. sz.)
A 3060/1946. ME számú rendeletet a zsidókra hátrányos megkülönböztetést tartalmazó jogszabályok vagy baloldali magatartás folytán elvesztett üzlethelyiségek, berendezési (felszerelési) tárgyak, valamint áru- és anyagkészletek visszabocsátására vonatkozó rendelkezések módosítása és kiegészítése tárgyában 1946. március 20-án adták ki. (Magyar Közlöny, 1946. 65. sz.)
A 4380/1946. ME számú rendelet a zsidókra hátrányos megkülönböztetést tartalmazó jogszabályok vagy baloldali magatartás folytán elvesztett üzlethelyiségek, berendezési (felszerelési) tárgyak, valamint áru- és anyagkészletek visszabocsátására vonatkozó rendelkezések újabb módosítása és kiegészítése tárgyában 1946. április 21-án jelent meg (Magyar Közlöny, 1946.91. sz.)
A 4700/1946. ME számú rendeletet az életveszélyre utaló körülmények között eltűnt egyes személyek holtnak nyilvánítása tárgyában 1946. április 28-án adták ki. (Magyar Közlöny, 1946. 96. sz.)
Az 5950/1946. ME számú rendeletet a zsidókra hátrányos megkülönböztetést tartalmazó egyes jogszabályok hatálya alá tartozott magyar állampolgárok külföldre hurcolt javai tárgyában 1946. május 28-án tették közzé. (Magyar Közlöny, 1946.120. sz.)
A 7600/1946. ME számú rendelet az italmérés céljára szolgáló egyes üzlethelyiségek bérlőjének kijelöléséről 1946. július 7-én jelent meg. (Magyar Közlöny, 1946.151. sz.)
A 7700/1946. ME számú rendelet a zsidókra vonatkozó földbirtok politikai jellegű jogszabályok hatályon kívül helyezése következtében felmerült egyes kérdések szabályozásáról 1946. július 9-én jelent meg. (Magyar Közlöny, 1946.152. sz.)
A 8150/1946. ME számú rendeletet a magyar állampolgárok rendelkezése alól jogellenesen elvont egyes külföldi javak tárgyában 1946. július 18-án tették közzé. (Magyar Közlöny, 1946.160. sz.)
A 8850/1946. ME számú rendelet a zsidókra hátrányos megkülönböztetést tartalmazó jogszabályok vagy baloldali magatartás folytán elvesztett üzlethelyiségek, berendezési (felszerelési) tárgyak, valamint áru- és anyagkészletek visszabocsátására vonatkozó rendelkezések újabb kiegészítése tárgyában 1946. augusztus l-jén jelent meg. (Magyar Közlöny, 1946. 173. sz.)
A 10400/1946. ME számú rendeletet az izraelita hitközségek vagyoni ügyeinek intézésére vonatkozó ideiglenes rendelkezések tárgyában 1946. szeptember 6-án bocsátották ki. (Magyar Közlöny, 1946. 204. sz.)
A 10 410/1946. ME számú rendelet a kongresszusi szervezetű izraelita községkerületi bíróságok hatáskörébe tartozó egyes ügyek intézésének ideiglenes szabályozásáról 1946. szeptember 6-án jelent meg. (Magyar Közlöny, 1946.248. sz.)
A 10490/1946. ME számú rendeletet a magyar állampolgárok rendelkezése alól külföldön jogellenesen elvont egyes javak kötelező bejelentése tárgyában 1946. szeptember 10-én adták ki. (Magyar Közlöny, 1946. 205. sz.)
A 12 520/1946. ME számú rendelet, amely az életveszélyre utaló körülmények között eltűnt egyes személyek holtnak nyilvánításáról szóló 4700/1946. ME számú rendeletet egészíti ki, 1946. október 30-án jelent meg (Magyar Közlöny, 1946. 248. sz.)
A 12 530/1946. ME számú rendelet az államkincstár javára bejegyzett tulajdonjognak egyes ingatlanokról törlése tárgyában 1946. október 30-án jelent meg. (Magyar Közlöny, 1946. 248. sz.)
Lásd továbbá: A fasizmus üldözöttéit védő jogszabályok (1945-1946). Az előszót írta: dr. Ries István igazságügyminiszter, írták: dr. Déry Endre rendőrőrnagy, dr. Elbert Endre szfőv. népjóléti főtiszt.; dr. Friedmann Endre, dr. Vági József ügyvédek. Kiadja az American Joint Distribution Committee Magyarországi Bizottsága. Budapest, 1946.
A minisztérium az ideiglenes nemzetgyűlés által Debrecenben az 1944. évi december hó 22. napján adott felhatalmazás alapján a következőket rendeli:
1. § A minisztérium a magyar területre menekült vagy áttelepített személyek, valamint Moszkvában, 1945. évi január 20. napján kötött és az 525/1945. ME számú rendelettel kihirdetett fegyverszüneti egyezmény 1. íjának a 4. és 5. pontjában említett személyek elhelyezésével és elszállításával, továbbá a fasiszta németek kitelepítésével kapcsolatos tennivalók ellátása céljából Népgondozó Hivatalt (a továbbiakban: Hivatal) állít fel.
A Hivatal székhelye: Budapest.
A Hivatal felett a felügyeletet a népjóléti miniszterrel egyetértve a belügyminiszter gyakorolja. Telepítéssel kapcsolatos ügyekben a földművelésügyi miniszter hozzájárulása is szükséges.
2. § A Népgondozó Hivatal feladatai:
1. Az 1937. december 31-i határon kívül eső területekről visszahívott, önként vagy egyéb okból visszatért közalkalmazottak érdekében szükséges ideiglenes intézkedések megtétele;
2. az 1937. december 31-i határokon kívül eső területekről önként vagy egyéb okból a határokon átjött, nem közszolgálatban álló magyar népesség elhelyezése, illetőleg letelepítése és segélyezése;
3. a fegyverszüneti egyezmény 1. §-ának 4. és 5. pontjában említett személyek (szövetséges hadifoglyok, internáltak, áttelepítettek, menekültek, átvonulok) elhelyezése, segélyezése és elszállítása;
4. a visszatérő magyar honos deportáltak gondozása;
5. a fasiszta németek kitelepítésének végrehajtása.
3. § A 2. § 1. pontjában meghatározott feladatkörében a Hivatal gondoskodik a 2. § 1. pontjában meghatározott közalkalmazottaknak külön nyilvántartásba vételéró'l és a nyilvántartottakról korábbi szolgálati helyük és beosztásuk feltüntetésével jelentést küld az illetékes miniszternek. Szolgálati viszonyuk rendezéséig e közalkalmazottak ideiglenes elhelyezése iránt is a 4. § rendelkezéseinek keretében kell intézkednie. Egyebekben ugyanez közalkalmazottak viszonyainak rendezése iránt a kormány külön rendelettel intézkedik.
4. § A 2. § 4. pontjában meghatározott feladatkörében a Hivatal - megfelelő nyilvántartás vezetése mellett - irányítja az ugyanott felsorolt személyek ideiglenes elhelyezését, valamint állandó letelepülését. Ezekre a célokra a Hivatal egyes helyiségeket vagy azoknak megfelelő részét jelöli ki, s szükséges mértékben az elhelyezés érdekében kiürítésük iránt intézkedik.
A 2. § 2. pontjában felsorolt személyek segélyezéséről mindaddig, míg létfenntartásuk szükséges feltételeit megteremteni nem tudják, a Hivatal gondoskodik.
5. § A 2. § 3. pontjában meghatározott feladatkörében a Hivatal a fegyverszüneti egyezmény rendelkezései értelmében teszi meg a szükséges intézkedéseket.
6. § A 2. § 4. pontjában meghatározott feladatkörében a Hivatal a visszatérő magyar honos deportáltakat irányítja, segélyezi, szükség esetében lakóhelyükre szállíttatja és lakáshoz juttatja.
7. § A 2. § 5. pontjának végrehajtásáról külön kormányrendelet intézkedik.
8. § A Hivatal az előző paragrafusokban meghatározott feladatainak megoldása céljából általános jellegű kötelező rendeleteket is kibocsáthat, ezeket azonban kibocsátásuk előtt, rendkívüli sürgősség esetében pedig nyomban kibocsátásuk után köteles a belügyminiszternek bemutatni, aki jóváhagyásuk tárgyában a népjóléti miniszterrel egyetértve határoz.
9. § A Hivatal az előző szakaszokban meghatározott feladatainak végrehajtása céljából a szükséghez képest az ország bármely részén kirendeltségeket állíthat fel.
10. § A Hivatal tevékenységében minden hatóság a közhivatalt támogatni és a jelen rendelet 7. §-a alapján kiadott rendeleteit, valamint a rendeletekben megszabott jogkörében kiadott egyéb utasításait végrehajtani köteles.
11. § A Hivatal működéséhez szükséges személyi és dologi kiadások fedezéséről a belügyminisztérium gondoskodik.
12. § A Hivatal szükséges személyzetét a belügyminiszter
1. a közszolgálat egyéb ágaiból az illetékes szakminiszter hozzájárulásával kirendelheti, vagy
2. megfelelő szakértelemmel bíró egyének sorából szerződéssel alkalmazza.
A belügyminiszter feljogosítja a Hivatal vezetőjét, hogy saját hatáskörében is fölvehessen szerződéses alkalmazottakat.
13. § A jelen rendelet kihirdetésének napján lép hatályba.
Budapest, 1945. évi május hó 4-én
Magyar Közlöny, 1945. május 10. (26. sz.)
A Népgondozó Hivatalt 1945. május 10-én - a rendelet kihirdetése napján - állították fel. Az újonnan létrehozott hivatal egyik feladataként az Ideiglenes Nemzeti Kormány „a fasiszta németek kitelepítésének végrehajtását" jelölte meg; de a részletkérdésekben nem adott eligazítást, így ennek realizálására külön kormányrendelet kibocsátását helyezte kilátásba.
Az Ideiglenes Nemzeti Kormány 1945. július l-jével rendelte el a hazai németség múltbeli politikai magatartásának az egyéni felülvizsgálatát, valamint a Népgondozó Hivatal hatáskörének kiegészítését. (3820/1945. ME sz. rendelet. Magyar Közlöny, 1945.65. sz.). A valamennyi 16 éven felüli német nemzetiségű magyar állampolgárra kiterjedő' felülvizsgálat céljából azokban a járásokban, ahol jelentősebb számú német lakosság élt, három tagú felülvizsgáló - lényegében igazoló - bizottságot kellett létrehozni. A bizottság elvben négyféle elbírálást hozhatott- 1. hitlerista szervezet vezetője; 2. hitlerista szervezet tagja; 3. hitlerista szervezet támogatója; 4. demokratikus érzelmeiről és Magyarország iránti lojalitásáról tanúbizonyságot nem tett, passzív személy -az ezzel velejáró következményekkel (pl. internálás, összeköltöztetés, ingatlancsere-kényszer, befogadási kötelezettség). A rendelet igen szigorúan szabályozta a nem háborús bűnös német nemzetiségű magyar állampolgárok helyzetét, amit csak fokozott, hogy a 3. és a 4. csoportba való besorolásnál nem is mindig lehetett objektív tényekre támaszkodni.
A háborús bűnös magyar állampolgárok (köztük a német nemzetiségűek) egyéni politikai felelősségre vonására és büntetésére - a Moszkvában 1945. január 20-án kötött fegyverszüneti egyezmény 14. pontja értelmében - felállították a népbíróságokat. A 81/1945. ME sz. rendelet (Magyar Közlöny, 1945. január 25.) 13. § 4. pontja szerint háborús bűnös az a személy, „aki magyar állampolgár létére a német hadsereg vagy biztonsági szolgálat (SS., Gestapo stb.) kötelékébe lépett".
A második világháború idején három alkalommal végrehajtott SS-toborzás alkalmával a korabeli Magyarország területéről mintegy 120 000 német nemzetiségű lakos vonult be a német hadseregbe, Az első két toborzás során, önkéntesen kb. 40 000-en léptek be az SS-be; a harmadik, úgynevezett kényszertoborzás alkalmával (1944. március 19. után) kb. 80 000 személyt soroztak be az SS-be. Az SS-be toborzottak mintegy 50%-a bácskai, illetve délvidéki területekről került ki. (Tilkovszky Lóránt: Ez volt a Volksbund. Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1978.325. o.)
A Volksbund der Deutschen in Ungarn 1938. november 26-án alakult meg. 1940 májusában a Volksbund létszáma 32 000,1940 októberében - a második bécsi döntőbírósági határozatot követően - 53 000,1941 tavaszán - a délvidéki területek Magyarországhoz való csatolása után - pedig 97 000 fő volt. (Tilkovszky Lóránt: i. m. 80., 105., 152. o.) Ha ezt az arányt mértékadónak tekintjük a Magyarország 1937. december 31-1 határain belül élő németségre is, akkor a Volksbundhoz tartozók összlétszáma kb. 150 000-re tehető. A Volksbund vezetői és részben tagjai közül, hasonlóképpen az SS-tagokhoz, sokan elmenekültek Magyarországról a visszavonuló hitleri csapatokkal.
1945. június 28-án látott napvilágot a német nemzetiségű személyekkel kapcsolatos intézkedésekről szóló 20 100/ 1945. BM sz. rendelet (Magyar Közlöny, 1945.65. sz.). Erdei Ferenc belügyminiszter felhívta valamennyi törvényhatósági főispán és rendőrkapitány figyelmét arra, hogy a Népgondozó Hivatal felállítása óta semmilyen vonatkozásban sem tartozik a közigazgatási és a rendőri hatóságok hatáskörébe, hogy „német nemzetiségű személyekkel szemben pusztán nemzetiségük alapján bármilyen intézkedést tegyenek, eltekintve azoktól az intézkedésektől, melyekre a hatóságoknak az általános jogszabályok alapján nemzetiségre való tekintet nélkül meghatározott személyekkel szemben joguk van. A német nemzetiségű személyek vonatkozásában e hatóságoknak a Népgondozó hivatal intézkedéseinek megfelelő megkeresés alapján való végrehajtására és a szükséges segítség megadására kell szorítkozniuk". (Magyar Közlöny, 1945. 65. sz.)
A 3820/1945. ME sz. rendelet kiegészítéséről szóló 5450/1945. ME sz. rendelet 1945. július 25-én lépett életbe. (Magyar Közlöny, 1945. 87. sz.)
A szövetséges nagyhatalmak postdami konferenciájának 1945. augusztus 2-i határozata a magyarországi német nemzetiségű lakosság, vagy a lakosság egy részének a kitelepítését is előírta: „A három kormány, miután megvizsgálta a kérdés minden oldalát, elismeri, hogy a Lengyelországban, Csehszlovákiában és Magyarországon maradt német lakosságot, vagy annak egy részét át kell telepíteni Németországba. Egyetértenek abban, hogy mindenfajta áttelepítésnek, amelyre ténylegesen sor kerül, szervezetten és humánus módon kell végbemennie." (Teherán, Jalta, Potsdam. Dokumentumgyűjtemény. Második, bővített kiadás. Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1972. 418. o.) A szövetséges nagyhatalmak a lengyel és a csehszlovák kormányt, valamint a magyarországi Szövetséges Ellenőrző Bizottságot bízták meg a kitelepítés végrehajtásával.
A németek kitelepítése már a potsdami értekezlet előtt megkezdődött Lengyelországban és Csehszlovákiában. Magyarországon azonban csak az értekezlet után látott hozzá a Szövetséges Ellenőrző Bizottság a kitelepítések előkészítéséhez. A potsdami konferencia a legyőzött státusban lévő európai államok közül egyedül Magyarországnak írta elő a németek kitelepítését. Bulgáriát, Finnországot, Olaszországot vagy Romániát nem kötelezte hasonló eljárás alkalmazására, ami azt látszik bizonyítani, hogy nem egyszerűen a németek elleni intézkedésről volt szó. Annál is inkább, mivel a magyarországi német nemzetiségű lakosság kitelepítését elsősorban a csehszlovák kormányszervek sürgették, hogy a távozók helyére telepítsék a szlovákiai magyar nemzetiségű lakosságot.
Az 1945. november 4-i nemzetgyűlési választásokat szabályozó törvény - Potsdam szellemében - megfosztotta mind az aktív, mind a passzív választójogtól azokat a magyar állampolgárokat, „akikre nézve a 3820/1945. ME sz. rendelet alapján alakult bizottság megállapította, hogy a Volksbundnak, Kulturbundnak, vagy Hitler-Jugendnak tagja volt, vagy magát német nemzetiségűnek vallotta". (1945:VIII. törvénycikk a nemzetgyűlési választásokról. Két év hatályos jogszabályai 1945-1946. Budapest, 1947.38. o.) A többi magyarországi nemzeti kisebbség választójoga nem szenvedett csorbát a második világháború után.
A 3820/1945. ME sz. és az 5450/1945. ME sz. rendeletek értelmében 1945. november közepéig mintegy 70000 személyt vizsgáltak felül. Eszerint az érintettek 38%-a hitlerista szervezet tagja vagy vezetője volt; 30%-a viszont nem volt semmilyen kapcsolatban a Volksbunddal; a többi 32%-ot pedig nagyobbrészt a Volksbund támogatói kategóriába lehetett sorolni. (Balogh Sándor: Magyarország külpolitikája 1945-1950. Második, bővített, átdolgozott kiadás. Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1988. 89. o.)
| |