| |
A minisztérium az Ideiglenes Nemzetgyűlés által, az 1945. évi szeptember hó 13. napján adott felhatalmazás alapján - az 1868:XXXVIII. te. 58. § rendelkezésének szellemében - a következőket rendeli:
1. § (1) Azokban a népiskolákban, illetőleg azokkal kapcsolatos általános iskolában, ahol a jelenlegi oktatási nyelv megváltoztatására irányuló kívánság merül fel, legalább 10 tanuló szülőjének (gyámjának) kérésére, a nemzetiségi anyanyelvű tanulók szülői (gyámjai) titkos szavazással döntenek abban a tekintetben, hogy gyermekeik számára:
1. anyanyelven folyó oktatást kívánnak-e a magyar nyelvnek mint tantárgynak tanításával, vagy pedig
2. az anyanyelvet csupán külön tantárgyként tanítsák.
(2) A titkos szavazás lefolyásának módját a vallás- és közoktatásügyi miniszter szabályozza.
(3) Nemzetiségi tanítási nyelvű népiskola megnyitását kell engedélyezni, ha a szavazás megtartása után az iskolában legalább 20 egy nemzetiséghez tartozó tanuló jelentkezik.
2. § (1) A tanítási nyelv meghatározására titkos szavazást kell tartani az állami vagy községi gimnáziumban, polgári iskolában, vagy azokkal kapcsolatos általános iskolában is abban az esetben, ha a szavazás elrendelését osztályonként legalább 10 tanuló szülője (gyámja) kéri. Ha a szavazás eredményeképpen osztályonként legalább 20 egy nemzetiséghez tartozó tanuló jelentkezik a nemzetiségi tanítási nyelvű iskolába, a tanulóknak az 1. § (1) bekezdésének 1., illetve 2. pontja szerinti oktatást biztosítani kell.
(2) A nemzetiségi tanulók szülői (gyámjai), vagy a nemzetiséghez tartozó magyar állampolgároknak a belügyminiszter által jóváhagyott alapszabályokkal működő kulturális egyesületei, amennyiben nemzetiségi tanítási nyelvű gimnáziumot, polgári iskolát, vagy azokkal kapcsolatos általános iskolát kívánnak fenntartani, kérhetik ilyen iskola engedélyezését olyan helységben, ahol, vagy amelynek környékén az illető nemzetiséghez tartozó magyar állampolgárok nagyobb számban élnek, illetőleg, ahol a tanulók várható száma a tanuló utánpótlást valószínűvé teszi. Az iskola megnyitását engedélyezni kell, ha az iskolába osztályonként legalább 20 tanuló jelentkezik.
(3) A tanulmányaikat nemzetiségi nyelven folytató tanulók számára külön tanulóotthonok létesíthetők.
3. § Az olyan iskolában (osztályban), ahol az oktatás nemzetiségi nyelven folyik, a magyar nyelvet annyi heti órában kell tanítani, ahány órában a nemzetiségi nyelvet a nemzetiségi tanítási nyelvű iskolákban tanítják.
4. § (1) A nemzetiségi tanítási nyelvű iskolák ugyanolyan feltételek mellett és ugyanolyan arányban részesülnek államsegélyben, mint a hasonló jellegű és fajú magyar tanítási nyelvű nem állami iskolák.
5. § (1) Az állami, községi és egyesületi nemzetiségi tanítási nyelvű iskolák tantervét az iskolafenntartó vagy a magyarországi nemzetiségeknek a belügyminiszter által jóváhagyott alapszabályokkal működő kulturális egyesületei meghallgatásával a vallási és közoktatásügyi miniszter állapítja meg.
(2) Nemzetiségi tanítási nyelvű iskolában használatra szánt tankönyvet az iskolafenntartó is kiadhat, a tankönyvek engedélyezésére, illetőleg jóváhagyására vonatkozó szabályok megtartásával.
(3) A nemzetiségi tanítási nyelvű iskolákban működő tanárokra és tanítókra vonatkozólag az illető iskolafaj tanáraira, illetőleg tanítóira vonatkozó szabályokat kell alkalmazni.
6. § A nemzetiségi tanítási nyelvű iskolákban az iskola külső megjelölésében, az iskolai nyomtatványokon, az értesítő könyvekben, a bizonyítványon és az iskolai pecséten a szöveget az illető nemzetiség nyelvén is fel lehet tüntetni. A magyar és a nemzetiségi nyelvű szöveget tetszés szerinti sorrendben egyenlő nagyságú betűkkel kell használni.
7. § Ez a rendelet kihirdetése napján lép hatályba, végrehajtásáról a vallás- és közoktatásügyi miniszter gondoskodik. A 11000/1935. ME számú rendelet (megjelent a Magyarországi Rendeletek Tára, 1. 432. o.) és a végrehajtása tárgyában megjelent 760/1936. VKM számú rendelet (megjelent a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium Hivatalos Közlönye 107. o.), továbbá a 700/1941. ME számú rendelet (megjelent a Magyarországi Rendeletek Tára, 3129. o.) hatályát veszti.
Budapest, 1945. évi október hó 24-én.
Magyar Közlöny, 1945. október 30.164. sz.)
A második világháború után Magyarországon első ízben 1945 őszén szabályozták jogilag a nemzetiségi oktatást -miután 1945 augusztusában a 6650/1945. ME sz. rendelet életre hívta az egységes, ingyenes, nyolcosztályos általános iskolát. (Magyar Közlöny, 1945.105. sz.)
Az Ideiglenes Nemzeti Kormány 1945 októberében életbe lépett rendelete (10030/1945. ME sz.) értelmében ott, ahol tíz tanuló szülője kérte, szavazással dönthettek arról, hogy gyermekeiket az általános iskolában anyanyelvükön kívánják-e taníttatni, a magyar nyelvnek mint tantárgynak a meghagyásával; vagy pedig az anyanyelvük tantárgykénti oktatását kívánják-e a magyar nyelvű oktatás mellett. Nemzetiségi tanítási nyelvű iskola megnyitását engedélyezni kellett, ha a szavazás megtartása után az iskolában húsz, egy nemzeti kisebbséghez tartozó tanuló jelentkezett. A rendelet a szavazás megtartásának módját a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium szabályozási hatáskörébe utalta.
A fentiek végrehajtására 1945. október 31-én lépett hatályba a vallás- és közoktatásügyi miniszter 68800/1945. VKM sz. rendelete. (Magyar Közlöny, 1945.168. sz.) Eszerint a nemzetiségi oktatással kapcsolatos szavazást 1945. december 31-ig meg kell tartani; a szavazás pontos idejét a tanfelügyelő állapítja meg. A szavazást bizottság előtt kell végrehajtani, melynek elnöke a tanfelügyelő vagy annak kiküldöttje, tagjai pedig a nemzeti tanulók szülői (gyámjai) közül választott egy-egy tag. Ha az iskolába több nemzeti kisebbséghez tartozó tanuló jelentkezik, úgy valamennyi nemzeti kisebbséghez tartozó tanuló szülői jogosultak „nemzetiségenként a bizottságba egy-egy tagot küldeni".
E jogszabályok a korábbi nemzetiségi oktatási rendszert egyszerűsítették, mindazonáltal több szempontból is kívánnivalót hagytak maguk után. A nemzetiségi népiskolai tanítás addig két, illetve három típusban valósult meg Magyarországon. Az első, úgynevezett tiszta anyanyelvi (nemzetiségi tannyelvű) oktatás volt, ahol minden tantárgyat - a magyar nyelv és irodalom kivételével - nemzetiségi nyelven tanítottak. A második, úgynevezett egységes (kétnyelvű) rendszerben kb. fele részben magyarul, fele részben pedig nemzetiségi nyelven oktattak. A harmadik (nemzetiségi nyelvoktató) típusban a tanítás nyelve magyar volt, s a nemzetiségi nyelvet csupán tantárgyként tanították. A nemzetiségi oktatásról szóló 1945. évi rendeletek a lényegében háromfokozatú rendszert a középső típus kiiktatásával kétlépcsőssé alakították, s ezáltal a korábbiaknál nagyobb súllyal került előtérbe a nemzetiségi tannyelvű iskolatípus. A jogszabályok megjelenése, illetve hatályba lépése idején azonban 1945-1946. tanév már megkezdődött, így nem valószínű, hogy tanév közben, kellő előkészítés nélkül sor kerülhetett volna a nem csekély szervezési, igazgatási, pedagógiai munkával, anyagi kiadásokkal járó és felkészült pedagógusokat igénylő, lényegében új oktatási rendszer bevezetésére az adott településeken.
A rendeletek hiányérzetet keltenek pl. abban a vonatkozásban, hogy utalás sem történik bennük a Magyarországon már korábban is működő nemzetiségi iskolákra. Az 1937-1938. tanévben 573 elemi népiskolában folyt nemzetiségi nyelvű oktatás; közülük 439-ben német, 69-ben „délszláv", 55-ben szlovák és 10-ben román nyelvű oktatás (Politikatörténeti Intézet Levéltára 288. f. 5. cs. 98. ő. e.) Más adatok szerint az 1937-1938. tanévben 553 iskolában folyt nemzetiségi oktatás, közülük 419-ben német, 69-ben „délszláv", 55-ben szlovák és 10-ben román nyelvű tanítás. (Kovács Péter: Nemzeti kisebbségeink oktatásügyéről. Köznevelés, 1956.16. sz. 365. o.) Az „elhallgatás" egyik oka mindenesetre az lehetett, hogy a háború utáni új államhatalom tulajdonképpen mindenféle jogfolytonosságot megszakított a Horthy-rendszerrel. De azt sem jelölik meg a jogszabályok, hogy a nemzetiségi oktatás ügyében megtartandó szavazás után mikor kerülne sor annak bevezetésére.()A rendeletek legnagyobb, elvi hiányosságát abban látjuk, hogy a nemzeti kisebbségek anyanyelvi oktatását nem ismerték el az őket megillető, alapvető egyéni és kollektív nemzetiségi jognak, hanem azt csak külön kérésre kívánták lehetővé tenni, illetve biztosítani. Mindezekkel : együtt is a nemzetiségi oktatás lehetőségének felvetése és jogi szabályozása 1945-ben példamutató volt a térség államai között.
A rendeletek semmiféle megkülönböztetést nem tettek a hazai nemzeti kisebbségek között, így azok elvben mindenkire, tehát a német nemzetiségűekre is vonatkoztak. De a döntően nemzetközi előírások végrehajtásaként eszközölt kitelepítés és annak következményei a hazai német nemzetiségű társadalom egészét érintették, annak intézményeit, köztük a nemzetiségi oktatást is alapjaiban rázkódtatták meg. Német nemzetiségi oktatásról a második világháborút követő években tulajdonképpen nem beszélhetünk. (Csak Tolna vármegyében pl. 50, korábban kisebbségi /német/ népiskolában, melyek közül 26 római katolikus, 19 evangélikus, 4 református, 1 pedig községi iskola volt, „a szülők, iskolaszék kérelme alapján" a teljes magyar nyelvű tanítást vezették be. (MOL VKM Nevelési Osztály. XIX-I-j. 39229/1945.) A német nemzetiségi oktatás megszervezése, illetve újjászervezése csak az 1951-1952. tanévtől kezdődött el. A többi magyarországi nemzeti kisebbség anyanyelvi oktatása kisebb-nagyobb fáziseltolódással már a háború után megindult.
A nemzetiségi oktatás ügye Magyarországon 1945 őszén lényegében csak ideiglenesen rendeződött; a nemzetközi és a hazai politikai körülményekből adódóan viszont, ha csupán rövid időre is, lekerült a napirendről.
A minisztérium a Szövetséges Ellenőrző Tanács 1945. évi november hó 20-án kelt és a magyarországi német lakosság Németországba való áttelepítéséről szóló határozat végrehajtásának tárgyában az 1945:XI. te. 15. §-ában kapott felhatalmazás alapján a következőket rendeli:
1. § Németországba áttelepülni köteles az a magyar állampolgár, aki a legutolsó népszámlálási összeírás alkalmával német nemzetiségűnek vagy anyanyelvűnek vallotta magát, vagy aki magyarosított nevét német hangzásúra változtatta vissza, továbbá az, aki a Volksbundnak vagy valamely fegyveres német alakulatnak (SS) tagja volt.
2. § (1) Az 1. § rendelkezése nem vonatkozik a nem német nemzetiségű (anyanyelvű) személy vele együtt élő házastársára és kiskorú gyermekeire, valamint a velük - már a jelen rendelet hatálybalépését megelőzően is - közös háztartásban élő felmenőkre (szülők, nagyszülők), ha azok 65. életévüket 1945. december hó 15. napja előtt már betöltötték.
(2) Az 1. § rendelkezését nem kell alkalmazni arra, aki cselekvő tagja volt valamely demokratikus pártnak, vagy legalább 1940 óta tagja volt a Szakszervezeti Tanács kötelékébe tartozó valamely szakszervezetnek.
(3) Nem kell alkalmazni az 1. § rendelkezését azokra sem, akik bár német anyanyelvűeknek, de magyar nemzetiségűeknek vallották magukat, ha hitelt érdemlően igazolják, hogy a magyarsághoz való nemzethű magatartásukért üldöztetést szenvedtek.
(4) A (2) és (3) bekezdésben szabályozott mentesség kiterjed a feleségre (özvegyre), a kiskorú gyermekekre (kiskorú árvákra), valamint a velük - már a jelen rendelet hatálybalépését megelőzően is -közös háztartásban élő felmenőkre (szülők, nagyszülők) is.
(5) A (2) és (3) bekezdés szerinti mentességeket nem lehet alkalmazni azokra, akik magyarosított nevüket német hangzásúra változtatták vissza, vagy a Volksbundnak, vagy valamely fasiszta szervezetnek, illetve katonai alakulatnak tagjai voltak.
(6) A mentesítés kérdésében a belügyminiszter által kiküldött bizottság - jogorvoslat kizárásával -végérvényesen határoz.
3. § (1) Az áttelepülésre kötelezett személyeknek - tekintet nélkül arra, hogy az ország területén vagy azon kívül tartózkodnak - minden ingó és ingatlan vagyonát a jelen rendelet hatályba lépése napjától kezdődően zár alá vettnek kell tekinteni, a tulajdonos (birtokos) abból semmit el nem idegeníthet és azt meg sem terhelheti. A zár alá vett készletekből (élelmiszer, takarmány, tüzelő stb.) a tulajdonos (birtokos) csak a rendes háztartási és gazdasági szükségletének megfelelő mennyiséget használhatja fel.
(2) A zár alá vett vagyont leltározni kell. A leltárak elkészítéséhez és a leltárba vett vagyontárgyak megőrzéséhez szükséges szakszemélyzetet az illetékes miniszterek bocsátják rendelkezésre.
(3) Azt, hogy az áttelepülésre kötelezett milyen ingóságokat vihet magával, a belügyminiszter állapítja meg.
(4) Az (1) bekezdésben foglalt tilalmak megszegése, valamint a zár alá vett vagyontárgyak megrongálása vagy megsemmisítése bűntett és büntetése tíz évig terjedhető fegyház.
4. § (1) Az áttelepülésre kötelezett személyeket (1. §) minden községben (városban) lakóházanként össze kell írni és a közös háztartásban élőket családonként csoportosítva jegyzékbe kell foglalni. Külön névjegyzékbe kell foglalni azokat, akik az összeíráskor lakóhelyükről távol voltak.
(2) Külön összeírást és névjegyzéket kell készíteni azokról, akikre az áttelepülési kötelezettség - a 2. §-ban foglaltak szerint - nem vonatkozik.
(3) Minden hatóság köteles a birtokában lévő és az összeírás céljára szükséges adatot a községi elöljáróság rendelkezésére bocsátani.
5. § (1) Az áttelepülésre kötelezettek névjegyzékét a község (város) hirdetőtábláján ki kell függeszteni.
(2) A névjegyzékbe felvett személyek lakóhelyüket csak a községi rendőrhatóság engedélyével hagyhatják el. Ilyen engedély csak kivételesen indokolt esetekben adható.
(3) Akik lakóhelyüket engedély nélkül elhagyják, vagy magukat az áttelepülési kötelezettségek alól kivonják, azokat áttelepülésükig rendőrhatósági őrizetbe kell venni (internálni), ingó és ingatlan vagyonukat pedig el kell kobozni.
(4) Azokra a községekre vonatkozóan, ahol arra az áttelepítés zavartalan lebonyolítása érdekében szükség van, a belügyminiszter különleges forgalmi korlátozásokat rendelhet el.
6. § (1) Az áttelepítés végrehajtásának irányítására és ellenőrzésére a belügyminiszter miniszteri biztosokat küldhet ki.
(2) A miniszteri biztosnak az áttelepítéssel kapcsolatosan kiadott rendelkezéseit minden közigazgatási hatóság és hivatal köteles haladéktalanul végrehajtani.
(3) A miniszteri biztos rendelkezik a végrehajtásnál szükséges karhatalommal.
7. § (1) A jelen rendelet végrehajtásával kapcsolatosan szükséges részletes szabályokat - az érdekelt miniszterekkel egyetértésben - a belügyminiszter állapítja meg.
(2) A jelen rendelet kihirdetése napján lép hatályba és végrehajtásáról a belügyminiszter gondoskodik.
Budapest, 1945. évi december hó 22-én
Magyar Közlöny, 1945. december 29. (211. sz.)
Közép- és Délkelet-Európában a nemzeti status quo és az állami-területi status quo a második világháború után sem került még viszonylag sem szinkronba egymással - a győztes nagyhatalmak érdekeinek megléte, vagy éppen hiánya következtében. A győztes hatalmak „megoldásként" a nemzeti status quót és az állami-területi status quót kitelepítésekkel, lakosságcserékkel, deportálásokkal kívánták „összhangba hozni" - a kollektív felelősség elvét hangoztatva és annak gyakorlatát érvényesítve. A magyarországi német nemzetiségű lakosság kitelepítése az európai „népmozgások" folyamába illeszkedett.
A kitelepítés méreteinek érzékeltetéséhez az 1941. évi népszámlálásnak a trianoni Magyarország területére vonatkozó adatai kiinduló pontul szolgálhatnak - természetesen figyelembe véve a háború okozta, emberéletben elszenvedett veszteségeket és egyéb népességi, etnikai változásokat. 1941-ben 9,3 millió volt a trianoni terület lélekszáma, ebből 8,6 millió (92,8%) magyar és 477000 (5,1%) német anyanyelvű; illetve 8,9 millió (95,8%) magyar és 303 000 (3,3%) német nemzetiségű volt. (Thirring Lajos: Anyanyelv, nemzetiség és vallás 1941-ben. Kisebbségvédelem. Nemzetiségi Szemle, 1944.1-3. sz. 12. o.)
Hitler 1939. évi hazatelepítési akciójának eredményeként a mai Magyarország területéről kb. 60 000, más adatok szerint mintegy 80 000-85 000 „népi német" települt át Németországba. A Magyarország területén 1944 szeptemberétől lezajlott háborús katonai események elől menekülve a német nemzetiségű lakosság mintegy 10-15%-a elhagyta Magyarországot. Egyes becslések a hazai német nemzetiség háborús emberáldozatait 11000 főre teszik.
1945. november 30-án értesítette a Szövetséges Ellenőrző Bizottság a magyar kormányt a Németországi Szövetséges Ellenőrző Tanácsnak a magyarországi németek kitelepítésére vonatkozó, 1945. november 20-i előírásáról. Eszerint Magyarországról 500 000 fő nyer befogadást Németország amerikai megszállási övezetébe. Az előírás intézkedett a kitelepítés végrehajtásának havonkénti ütemezéséről is: a kitelepítendő németek 10%-át 1945 decemberében; 5-5%-át 1946 januárjában és februárjában; 15-15%-át 1946 márciusában és áprilisában; 20-20%-át 1946 májusában és júniusában; 10%-át 1946 júliusában tudják fogadni.
A hír váratlan volt és megdöbbenést keltett a politikai életben és a közvéleményben egyaránt. Gyöngyösi János külügyminiszter 1945. december l-jén jegyzéket intézett a szövetséges nagyhatalmakhoz. Eszerint „a demokratikus Magyarország kormánya kijelenti, hogy meggyőződésével ellenkeznék magyar állampolgároknak tisztán etnikai, származási ok miatti kitelepítése. Úgy ezt, mint a kollektív büntetésnek mindenféle fajtáját helyteleníti. Ezért kívánatosnak tartja, hogy a kitelepítés alá csak azok a személyek kerüljenek, akik kifejezett magatartásukkal Magyarország ügyét elárulták és a hitlerizmus szolgálatában állottak". (Balogh Sándor: Magyarország külpolitikája 1945-1950. Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1988. 91-92. o.) A jegyzék azonban - több mint sajnálatos módon - az elvi tiltakozás ellenére konkrét számot is megjelölt, miszerint a kitelepítendő németek létszáma nem haladhatja meg a 200 000 főt.
A szövetséges nagyhatalmak többszöri felszólítására 1945. december 22-én tárgyalta a kormány a német nemzetiségű lakosság kitelepítését (Kormányülés, 1945. december 22. Dokumentum. História, 1996.7. sz. 12-16. o.); majd 1945. december 29-én jelent meg és lépett életbe a magyarországi német nemzetiségi lakosságnak Németországba való áttelepítéséről szóló 12330/1945. ME számú rendelete. Ennek szelleme és betűje sem fejezte ki a kormánynak a kollektív felelősség elvét elutasító álláspontját, hanem - összhangban a Szövetséges Ellenőrző Bizottság előírásával - a német nemzetiséghez való tartozást és a német anyanyelvűséget a kitelepítés szempontjából döntő, a megfogalmazás szerint még a háborús bűnösségnél és az önkéntes SS tagságnál is előbbre való szempontnak tekintette, vagyis kitelepítéssel büntette. Ez a jogszabály elvileg az összes hazai német nemzetiségű vagy német anyanyelvű lakos kitelepítését „lehetővé tette", bármiféle hathatósabb korlátozás nélkül.
A kitelepítési rendelet és a hozzá kapcsolódó jogszabályok sorozata - pl. a kitelepítésekkel kapcsolatos bűnvádi rendelkezésekről szóló 12340/1945. ME sz. (Magyar Közlöny, 1945.211. sz.); a kitelepítés végrehajtását szabályozó 70010/1946. BM sz. (Magyar Közlöny, 1946.158. sz.); a Németországba áttelepítettek magyar állampolgárságának elvesztése tárgyában megjelent 7970/1946. ME sz. (Magyar Közlöny, 1946.158. sz.) - a hazai német nemzetiségű lakosság állampolgári és nemzetiségi jogai, pontosabban jogkorlátozásai tekintetében a mélypontot jelentették.
A békeszerződés életbelépése (1947. szeptember 15.) után a német nemzetiségű lakosság kitelepítését a kormányzat újra szabályozta. A 12 200/1947. Korm. számú rendelet a magyarországi német lakosság Németországba áttelepítéséről szóló 12330/1945. ME számú rendelet, valamint az ezzel kapcsolatos egyéb rendeletek módosítása, kiegészítése és összefoglalása (Magyar Közlöny, 1947. 245. sz.) a kitelepítéssel kapcsolatos korábbi jogszabályokat nemcsak összefoglalta, de egyúttal - a kollektív felelősség elvét tükröző 12 330/1945. ME számú rendeletet - módosította is, mivel mentesítette a kitelepítés nemzetközileg előírt kötelezettsége alól a német anyanyelvű nem háborús bűnösöket, vagy legalábbis egy részüket. A jogszabály nem sújtotta kitelepítéssel azokat a magyar állampolgárokat, akik az 1941. évi népszámlálás alkalmával magukat német anyanyelvűnek vallották. A kitelepítés nem sújtotta a mentesülő személy házastársát, ha a házasságot 1946. április 1. előtt kötötték meg, valamint a velük közös háztartásban élő szülőket, nagyszülőket, gyermekeket, unokákat stb. Nem vonatkozott a kitelepítés ezenkívül a községekben nélkülözhetetlen kisiparosokra és hozzátartozóikra, amennyiben azért voltak kitelepítésre kötelezve, mert az 1941. évi népszámlálás alkalmával német nemzetiségűnek vallották magukat. A foglalkozásokhoz is kötődő mentesítésekben (ipari-, bánya- és mezőgazdasági munkás, kisiparos stb.) megtalálható volt az egyes pártok érdekeit kifejező szándék is.
A rendelet gyakorlati jelentőségét erősen csökkentette az a tény, hogy a kitelepítés lebonyolítását és számbeli végrehajtását valójában már nem tudta befolyásolni. Mindazonáltal a kollektív felelősség elvén a jog eszközével valamelyest oldott és az egyéni felelősség elvének irányába mozdult, csakúgy mint a rendelet végrehajtási utasítása.
A minisztérium az 1945:XI. te. 15. §-ában foglalt felhatalmazás alapján a következőket rendeli:
1. § A nemzetiséghez tartozó tanulókat anyanyelven folyó oktatásban kell részesíteni. Az anyanyelvi oktatást állami iskolák létesítésével és fenntartásával, illetőleg államsegély nyújtásával kell biztosítani.
2. § (1) Ez a rendelet kihirdetése napján lép hatályba; végrehajtásáról a magyar vallás- és közoktatásügyi miniszter gondoskodik.
(2) A 10030/1945. ME sz. rendelet hatályát veszti.
Budapest, 1946. évi január hó 5-én,
Magyar Közlöny, 1946. január 15. (12. sz.)
Tíldy Zoltán miniszterelnök 1945. december 22-én arról nyilatkozott, hogy sürgősen kivizsgálják a nemzetiségi sérelmeket, és ha szükséges, a 10030/1945. ME számú rendeletet a kormány megváltoztatja. (Szabad Nép, 1945. december 22.)
Keresztury Dezső vallás- és közoktatásügyi miniszter vezetésével 1946 elején magyar-jugoszláv vegyes bizottság szállt ki Baranya és Bács megye délszláv községeibe és megállapította, hogy a jelzett nemzetiségi „sérelmek fennállanak, és az ezek orvoslására irányuló kívánságok jogosultak." (Kővágó László: A magyar kommunisták és a nemzetiségi kérdés 1918-1948. Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1985.297. o.) Ezt követően viszonylag részletesen, a feltételek és a körülmények alapos mérlegelésével, 1946. február 15-én szabályozta a nemzetiségi oktatásról szóló rendelet végrehajtását. (1200/1946. VKM számú rendelet. Magyar Közlöny, 1946. 42. sz.)
Az 1200/1946. ME sz. rendelet a nemzetiségi tannyelvű általános iskolákat a nemzetiségi hovatartozást feltüntető népesedési adatok alapján, nem pedig a szülők külön kérésére kívánta felállítani. Eszerint minden olyan településen, ahol tizenöt, ugyanazon nemzeti kisebbséghez tartozó tanuló van, a tanfelügyelő beiratást rendel el. A beiratkozáskor különös figyelemmel kell lenni arra, hogy „a szülők szabad elhatározását senki, semmilyen módon vagy eszközzel ne gátolhassa, vagy befolyásolhassa".
A vallás- és közoktatásügyi miniszter „elegendő számú tanuló jelentkezése esetén" elrendelte a nemzetiségi tanítási nyelvű középiskolák, középfokú iskolák felállítását is, lényegében az általános iskolákhoz hasonló feltételek mellett. Az ilyen iskola megnyitásához szükséges tanulólétszám azonban nem lehetett kevesebb, mint a megfelelő magyar tanítási nyelvű iskolák országos, átlagos osztály létszámának egyharmada.
Az állami, községi, társulati, egyesületi és magántulajdonban lévő nemzetiségi tannyelvű általános iskolák óratervét a rendelet mellékelte, a tantervről pedig úgy intézkedett, hogy azt az iskolafenntartónak vagy a magyarországi nemzeti kisebbségek jóváhagyott alapszabályokkal működő kulturális egyesületeinek meghallgatása után a vallás- és közoktatásügyi miniszter állapítja meg. Tankönyvet - az azok engedélyezésére, illetve jóváhagyására vonatkozó jogszabályok betartásával - az iskolafenntartó is kiadhatott. A nemzetiségi tannyelvű iskolák tanítóira, tanáraira és igazgatóira az azonos iskolatípusnak megfelelő szabályokat kellett alkalmazni. A miniszter a nemzetiségi tannyelvű vallásfelekezeti, községi, társulati, egyesületi és magántulajdonban lévő iskolákat ugyanolyan feltételekkel és arányban kívánta államsegélyben részesíteni, mint a hasonló típusú magyar tanítási nyelvű nem állami iskolákat.
A jogszabály igen lényeges, elvi megállapítása volt, hogy a nemzetiségi tannyelvű iskolák nyilvános jogúak, s a megfelelő magyar tanítási nyelvű iskolákkal „egyenlő értékű, államérvényes bizonyítvány kiállítására jogosultak", vagyis a nemzeti kisebbségek által fenntartott iskolák jogi helyzete megegyezett a többség által fenntartott iskolák jogi helyzetével.
Az 1200/1946. ME sz. rendelet kimondta továbbá, hogy ha a magyar tanítási nyelvű népiskolában, illetve az általános iskola alsó tagozatában együttesen, a felső tagozaton pedig osztályonként legalább tizenöt, ugyanazon nemzeti kisebbséghez tartozó tanuló szülője írásban vagy szóban kéri a nemzetiségi nyelv oktatását, akkor azt a nyelvet „rendes tantárgyként" kell tanítani. Ha a magyar tanítási nyelvű középiskolában, középfokú iskolában vagy szakiskolában legalább tíz tanuló számára kérik valamelyik nemzetiségi nyelv tanítását, akkor azt osztályonként vagy összevontan heti 3-4 órában mint „nem kötelező rendes tárgyat" az önként jelentkező tanulóknak tanítani kell.
A nemzeti kisebbségek kulturális egyesületi iskoláik mellett, állami felügyelet alatt, tanulóotthonokat állíthattak fel azok számára, akik a lakóhelyükön a kívánt nemzetiségi nyelven való oktatásban nem részesülhettek.
A miniszterelnöknek, valamint a vallás- és közoktatási miniszternek a nemzetiségi oktatásról szóló 1946. eleji rendeletei elvben biztosították valamennyi hazai nemzeti kisebbség anyanyelvének oktatását és ápolását, vagyis az anyanyelven történő oktatást a nemzeti kisebbségeket megillető elemi, alapvető egyéni és kollektív jognak ismerték el.
A döntően nemzetközi előírások végrehajtásaként eszközölt kitelepítés és annak következményei a hazai német nemzetiségű társadalom egészét érintették; annak intézményeit, köztük a nemzetiségi oktatást is, alapjaiban megrendítették. Német nemzetiségi oktatásról a második világháborút követő években nem beszélhetünk - annak megszervezése, illetve újjászervezése csak az 1951-1952. tanévtől kezdődött el - míg a többi hazai nemzeti kisebbség anyanyelvi oktatása kisebb-nagyobb fáziseltolódással már a háború után megindult.
Az 1945-1946. tanévben összesen 92 - köztük 30 tannyelvű és 62 nyelvoktató - nemzetiségi iskolában (1173, illetve 3841 tanulóval) megkezdődött a horvát, szerb, szlovén, román és szlovák oktatás. (Föglein Gizella: Nemzetiség vagy kisebbség? A magyarországi horvátok, németek, románok, szerbek, szlovákok és szlovének státusáról 1945-1993. Forrásközlések, tanulmányok, cikkek. ISTER Kiadó, Budapest, 2000. 63. o.)
Az 1946 februárjában aláírt magyar-csehszlovák lakosságcsere-egyezmény végrehajtása következtében a hazai szlovák tannyelvű népiskolák száma jelentősen visszaesett. Sajátos módon leginkább az áttelepülni szándékozó szülők íratták be gyermekeiket szlovák tannyelvű nemzetiségi iskolába - abból a meggondolásból, hogy Szlovákiában nagyobb szükségük lesz az anyanyelvre.
A Magyar Nemzet tudósítása szerint az 1945-1946. tanévben az alábbi helyeken folyt „délszláv", szlovák és román nemzetiségi népiskolai tanítás.
Délszláv tanítási nyelvű népiskolák, illetőleg népiskolai tagozatok az alábbi helyeken működtek: Alsószentmárton, Áta, Belvárdgyula, Kásád, Kátoly, Kökény, Lippó, Lothard, Magyarsarlós, Mohács-belváros, Mohács-külváros, Moh-ács-Alsókanda, Mohács-Felsőkanda, Mogyoród, Nagykozár, Németi, Olasz, Pécsudvard, Pogány, Püspökmárok, Szalánta, Személy, Szökés, Versend; illetőleg Bácsalmás, Bácsbokod, Csávoly, Csikéria, Csikéria-Széchenyi-telep, Felsőszentiván, Gara, Garagyörgy-puszta, Hercegszántó, Katymár, Tompa-Csajkás-sor, Vaskút, Felső-Szentmárton, Lakócsa, Potony, Szentborbás, Tótújfalu (a pécsi tankerületi főigazgatóság területén); Medina (a székesfehérvári tankerületi főigazgatóság területén); Rábatótfalu, Szakonyfalu, Alsó-Szolnok, Felső-Szölnök, Permise, Apátistvánfalva (a szombathelyi tankerületi főigazgatóság területén). Tovább működik a görögkeleti egyház évtizedek óta fennálló 17 szerb tanítási nyelvű népiskolája is.
Szlovák: Kiskirályság, Tótkomlós, Ambrózfalva, Csanádalberti, Nagybánhegyes, Nagykopáncs, Pitvaros, Szarvas-Ezüst-szőlő (a szegedi tankerületi főigazgatóság területén); Perbál, Csobánka (a budapest vidéki tankerületi főigazgatóság területén).
Román: Kétegyháza, Kétegyháza-Vengyelpuszta, Battonya (a szegedi tankerületi főigazgatóság területén). Méhkerék (a debreceni tankerületi főigazgatóság területén).
Középiskolák és középfokú intézetek: délszláv tanítási nyelvű állami líceum és tanítóképző Pécsett, szlovák tanítási nyelvű állami gimnázium Békéscsabán, állami polgári iskolai tagozat Tótkomlóson. (Magyar Nemzet, 1946. április 4.)
1. § (1) A magyarországi német lakosságnak Németországba való áttelepítéséről szóló 12330/1945. ME számú rendelet (alábbiakban: R.) 1. §-a szerint:
„Németországba áttelepülni köteles az a magyar állampolgár, aki a legutolsó népszámlálási összeírás alkalmával német nemzetiségűnek, vagy anyanyelvűnek vallotta magát, vagy aki magyarosított nevét német hangzásura változtatta vissza, továbbá az, aki a Volksbundnak, vagy valamely fegyveres német alakulatnak (SS) tagja volt."
(2) A R. 2. §-ának (1) bekezdése szerint az áttelepülési kötelezettség „nem vonatkozik a nem német nemzetiségű (anyanyelvű) személy vele együtt élő házastársára és kiskorú gyermekeire, valamint a velük - már a jelen rendelet hatálybalépését megelőzően is - közös háztartásban élő felmenőkre (szülők, nagyszülők), ha azok 65. életévüket 1945. évi december hó 15. napja előtt már betöltötték."
(3) A R. 2. §-a (1) bekezdésének rendelkezése az 1945. évi december hó 29. napját megelőzően örökbefogadott kiskorú gyermekekre és a magyar nemzetiségű és anyanyelvű személyek felmenőire (szülők, nagyszülők) is irányadó.
2. § (1) Az áttelepülésre kötelezett személyeket minden községben (városban) lakóházanként össze kell írni és a közös háztartásban élő családonként csoportosítva jegyzékbe kell foglalni.
(2) Külön összeírást és névjegyzéket kell készíteni azokról, akikre az áttelepülési kötelezettség a R. 2. §-a (1) bekezdésének értelmében nem vonatkozik (a nem német nemzetiségű és anyanyelvű személyek hozzátartozói).
(3) Külön névjegyzéket kell készíteni azokról az áttelepülésre kötelezettekről is, akik a legutolsó népszámlálás időpontja (1941) óta meghaltak, elköltöztek, vagy az összeírás időpontjában távol vannak.
3. § (1) Az áttelepülésre kötelezettek névjegyzékét a községi elöljáróság, városokban a polgármester (az önkormányzat felfüggesztése esetén a kirendelt közigazgatási szerv, vagy közeg) a miniszteri biztos által megállapított határidő alatt köteles három példányban elkészíteni.
(2) A névjegyzéket - a legutolsó népszámlálás adatai alapján készített - nemzetiségi és anyanyelvi kimutatások alapján kell összeállítani. Azokat, akik a Volksbundnak vagy valamilyen német fegyveres alakulatnak voltak tagjai, továbbá akik nevüket német hangzásúra változtatták vissza, a községi elöljáróságnak (polgármesternek) rendelkezésére álló adatok alapján kell felvenni a névjegyzékbe.
(3) Minden hatóság köteles a birtokában levő és az összeíráshoz szükséges adatokat a községi elöljáróság (polgármester) rendelkezésére bocsátani (R. 4. § (3) bek.).
4. § (1) A névjegyzéknek a következő adatokat kell tartalmaznia: 1. családi és keresztnév, 2. nem, 3. életkor, 4. születési hely, 5. foglalkozás, 6. családi állapot, 7. anya családi és keresztneve, 8. lakóhely.
(2) A névjegyzék jegyzet rovatában minden személynél fel kell tüntetni, hogy milyen címen vétetett fel (német nemzetiségű és anyanyelvű, német nemzetiségű, német anyanyelvű, Volksbund-tag, volt SS-tag). Annál, aki az 1941. évi népszámlálás után költözött az összeírás helyére, ezt a körülményt - a korábbi lakóhelyének megjelölésével együtt - szintén fel kell tüntetni a jegyzet rovatban.
5. § (1) Az áttelepülésre kötelezettek névjegyzékének a községi elöljáróság (polgármester, vagy a kirendelt közigazgatási közeg) által aláírt egy példányát elkészítése után haladéktalanul ki kell függeszteni a község (város) hirdetőtábláján. A kifüggesztés megtörténtét a helyi szokásos módon közzé kell tenni.
(2) A záradékolt névjegyzék egy példányát pedig a miniszteri biztosnak kell rendelkezésére bocsátani.
6. § (1) A R. 2. §-a (2) bekezdése szerint az áttelepülési kötelezettség alól mentes az, aki cselekvő tagja volt valamely demokratikus pártnak vagy legalább 1940. óta tagja volt a Szakszervezeti Tanács kötelékébe tartozó valamely szakszervezetnek.
(2) A R. 2. §-a (3) bekezdése szerint az áttelepülési kötelezettség alól mentes az is, aki bár német anyanyelvűnek, de magyar nemzetiségűnek vallotta magát, ha hitelt érdemlően igazolja, hogy a magyarsághoz való nemzethű magatartásáért üldöztetést szenvedett.
(3) Az előző bekezdésekben említett mentesség kiterjed a házastársra (özvegyre), a kiskorú gyermekekre (kiskorú árvákra), valamint a velük - már a R. hatálybalépését (1945. évi december hó 29. napja) megelőzően is - közös háztartásban élő felmenőkre (szülők, nagyszülők) is.
7. § (1) Az előző §-ban említett mentesítés kérdésében az általam kiküldött 5 tagú bizottság - jogorvoslat kizárásával - a helyszínen végérvényesen határoz. (R. 2. § (6) bek.)
(2) Az áttelepülési kötelezettség alóli mentességet a bizottság szótöbbségi határozattal mondhatja ki.
(3 Az áttelepülési kötelezettség alól nem lehet mentesíteni azt a személyt, aki megmagyarosított nevét német hangzásúra változtatta vissza, vagy aki a Volksbundnak, vagy valamely fasiszta szervezetnek vagy ilyen katonai alakulatnak tagja volt (R. 2. § (5) bek.).
(4) A mentesítettek száma - beleértve a R. 2. §-a (4) bekezdése értelmében mentesülő családtagokat is - a járás, thj. város, illetőleg a vármegye áttelepülésre kötelezett lakosai számának legfeljebb 10%-a lehet.
(5) A mentesítés szempontjából figyelembe vehető cselekvő tevékenységet a párt központi vagy megyei szervének - a cselekvő tevékenységet részletesen ismertető - tanúsítványával, a szakszervezeti tagságot pedig a Szakszervezeti Tanács igazolványával lehet biztosítani.
(6) A magyarsághoz való nemzethű magatartásért szenvedett üldöztetést a nemzeti bizottság vagy a rendőrhatóság tanúsítványával lehet igazolni. Azt, hogy valaki bár német anyanyelvűnek, de magyar nemzetiségűnek vallotta magát, az áttelepülésre kötelezettek névjegyzékének jegyzet rovatában - a Központi Statisztikai Hivatal nemzetiségi és anyanyelvi kimutatásai alapján - bevezetett megállapítás igazolja.
(7) A mentesítésre irányuló kérelmet és az annak igazolására szolgáló bizonyítékokat legkésőbb a névjegyzék közzétételét követő ötödik napon lehet a bizottságnál előterjeszteni.
(8) A bizottság a mentesítések kérdésében haladéktalanul határoz. A bizottság a mentesítettekről a személyi adatokat feltüntető névjegyzéket készít két példányban. A bizottság a mentesítetteket, a mentesítés alapjául szolgáló magatartással vagy tevékenységgel szerzett érdemek súlyának sorrendjében veszi fel a névjegyzékbe. A névjegyzéket lezárás után a bizottság valamennyi tagja aláírja.
(9) Az aláírt névjegyzék egyik példányát a bizottság a (7) bekezdésben megállapított határidő elteltét követő 48 órán belül átadja a miniszteri biztosnak, másik példányát pedig a kérelmekkel és mellékleteikkel együtt haladéktalanul felküldi a belügyminiszterhez.
8. § (1) A miniszteri biztos a mentesített személyeket és a R. 2. §-a (4) bekezdése értelmében mentesülő családtagjaikat a mentesülésre szolgáló érdem szerint sorrendben számba veszi és ha azoknak együttes száma meghaladja a járásban, thj. városban, illetőleg vármegyékben áttelepülésre kötelezettek 10%-át, a bizottság által készített névjegyzékben törli a sorrendben hátrább következő és a 10%-ot meghaladó számban felvett személyeket és a névjegyzéket ennek megfelelően záradékolja.
(2) A miniszteri biztos a mentesítettekről - beleértve a mentesülő családtagokat is - két példányban névjegyzéket készít, azt lezárja és annak alapján az áttelepülésre kötelezettek névjegyzékéből törli a mentesített személyeket. A mentesítetteket az áttelepülésre kötelezettek névjegyzékéből úgy kell törölni, hogy a törlés szembetűnő legyen, de a törölt személy neve azért világosan olvasható maradjon. A törlés okát a névjegyzék jegyzet rovatában fel kell tüntetni. A mentesítettek törlését a község (város) hirdetőtábláján kifüggesztett névjegyzéken is haladéktalanul keresztül kell vezetni.
(3) A miniszteri biztos a törlések keresztülvezetése után a névjegyzéket záradékolja. A záradékban fel kell sorolni, hogy milyen sorszámok alatt felvett személyek töröltettek. A záradék aláírásával az áttelepülésre kötelezettek névjegyzéke véglegessé válik.
9. § (1) A R. 3. §-a szerint:
„Az áttelepülésre kötelezett személyeknek tekintet nélkül arra, hogy az ország területén, vagy azon kívül tartózkodnak - minden ingatlan és ingó vagyonát 1945. évi december hó 29. napjától kezdődően zár alá vettnek kell tekinteni, a tulajdonos (birtokos) abból semmit el nem idegeníthet és azt meg sem terhelheti. A zár alá vett készletekből (élelmiszer, takarmány, tüzelő, stb.) a tulajdonos (birtokos) csak a rendes háztartási és gazdasági szükségletének megfelelő mennyiséget használhatja fel. A zár alá vett vagyont leltározni kell."
(2) Az (1) bekezdésben foglalt tilalmak megszegése, valamint a zár alá vett vagyontárgyak megrongálása, vagy megsemmisítése bűntett és büntetése tíz évig terjedhető fegyház. (R, 3. § (4) bek.)
10. § (1) A leltározást öt tagú bizottság végzi. Ott, ahol arra szükség van, a miniszteri biztos több leltározó bizottság alakítását rendelheti el. A bizottság tagjai: a községi (kör) jegyző vagy az általa kijelölt községi tisztviselő, városokban a polgármester által kijelölt tisztviselő, azonkívül a földművelésügyi miniszter, a pénzügyigazgató és a Népgondozó Hivatal és a rendőrség egy-egy kiküldöttje. A bizottság elnöke a kiküldött közigazgatási tisztviselő.
(2) A leltározást az áttelepülésre kötelezettek névjegyzékének első közzététele (5. § (1) bek.) után késedelem nélkül meg kell kezdeni.
(3) A leltárokat mind a belsőségekről, mind az ingóságokról gazdaságonként, illetőleg háztartásonként kell felvenni.
(4) A belsőségekről felvett leltárnak tartalmaznia kell: a lakóház és gazdasági épületek felsorolását és rövid leírását (épület és tetőzet anyaga, helyiségek száma és rendeltetése), a telek nagyságát négyszögölekben és a terület rendeltetését.
(5) Az ingó vagyonról készített leltárnak a következő adatokat kell tartalmaznia:
a) A gazdasághoz tartozó élő- és holt felszerelés felsorolását nemenként és darabszám szerint. Az állatokat kor, faj és darabszám szerint, részletezve, különös ismertetőjeleik feltüntetésével kell a leltárba felvenni. Az állatokra vonatkozó marhaleveleket a leltározáskor át kell venni és a leltárhoz csatolni kell.
b) Élelmiszer-, termény- és takarmánykészleteket nemenként és becslés alapján súly szerint részletezve.
c) Házberendezési, ruházati és egyéb ingóságokat szintén nemenként és darabszám szerint részletezve.
d) Üzleti és műhelyberendezést, nyersanyagkészletet, áruraktárt külön leltárba kell felvenni a fenti szabályoknak megfelelő alkalmazásával.
(6) A leltárt három példányban kell elkészíteni. A leltár valamennyi példányát a bizottság tagjain kívül alá kell íratni a gazdaság (műhely, üzem, illetőleg háztartás) kitelepülésre kötelezett vezetőjével, illetőleg a családfővel is.
(7) A leltár két példányát a Népgondozó Hivatalhoz, egy példányát az illetékes pénzügyigazgatósághoz kell megküldeni, egy példányát pedig a községi elöljáróság, illetőleg a polgármester köteles megőrizni.
11. § (1) A leltárba vett vagyontárgyak az áttelepülésre kötelezettek elszállításáig a tulajdonos (birtokos) használatában maradnak.
(2) A községi elöljáróság (polgármester) fegyelmi és büntetőjogi felelősség mellett köteles rendszeresen ellenőrizni, hogy az élelmiszer, takarmány és tüzelő készletek felhasználása nem haladja-e meg a R. 3. §-ában megengedett mértéket. A felhasználható élelmiszer mértékéül a mindenkori fejadagot kell megállapítani.
(3) A községi elöljáróság (polgármester) abban az esetben, ha tudomást szerez a R. 3. §-ában foglalt tilalmak megszegéséről, köteles azt a rendőrhatóságnál haladéktalanul bejelenteni.
12. § (1) Az áttelepülésre kötelezettek elszállítását megelőzően a községi elöljáróság (polgármester) köteles a leltárba vett vagyontárgyakat a tulajdonostól (birtokostól) - a miniszteri biztos által megállapított határidő alatt - átvenni.
(2) Az átvett ingóságok elhelyezéséről és megőrzéséről - a Népgondozó Hivatal megbízottjának közreműködésével - a községi elöljáróság (polgármester) gondoskodik.
(3) A házi ingóságokat bútor stb. és a gazdasági felszerelési tárgyakat (szerszámok, gépek stb.) a biztonságosabb megőrizhetés céljából nagyobb üres lakóházakba vagy gazdasági épületekbe összegyűjtve kell elhelyezni. Az élelmiszer, takarmány és egyéb terménykészleteket olyan helyiségekben (raktárakban) kell elhelyezni, ahol azok a romlástól meg vannak óva és szakszerű kezelésük is biztosítható. Ugyancsak gondoskodni kell a visszamaradt tüzelőkészletek biztonságba helyezéséről is.
(4) A hátrahagyott jószágállományt (szarvasmarha, sertés, ló, juh, baromfi stb.), továbbá a takarmány és terménykészleteket a földművelésügyi miniszter kiküldöttje veszi át a községi elöljáróságtól (polgármestertől). Az állatállomány, valamint a takarmány és terménykészletek átadását rá kell vezetni a községi elöljáróság (polgármester) őrizetében lévő leltárpéldányra.
(5) A miniszteri biztos köteles a földművelésügyi miniszterhez (állami gazdaságok osztálya) kellő időben bejelenteni az áttelepülésre kötelezettek elszállításának időpontját, valamint azt is, hogy hány és milyen fajta állat, mennyi és milyen nem takarmány- és terménykészlet átvételéről és elszállításáról kell gondoskodnia.
(6) Azoknak a vagyona, akik mentesítést nyertek, végzéssel utólag a zár alól feloldandó.
13. § A miniszteri biztos ellenőrzi, hogy a zár alá vett vagyontárgyak leltározása szabályszerűen megtörtént-e és ha hiányokat észlel, annak pótlásáról haladéktalanul gondoskodik és rendelkezik a leltárba vett ingóságok megőrzése tekintetében abban az esetben, ha az addig tett intézkedések nem volnának megfelelőek. Az ezzel kapcsolatos munka elvégzéséhez a kézi és fogatos erőt is kirendelheti.
14. § (1) Az áttelepülésre kötelezettek külföldi valuta kivételével készpénzüket és értéktárgyaikat (ékszerek) magukkal vihetik. Magukkal vihetnek továbbá személyenként 7 kg lisztet vagy tésztaneműt (kenyér), 1 kg zsírt, 2 kg húsneműt, 2 kg hüvelyest és 8 kg burgonyát, azonkívül elvihetik legszükségesebb háztartási felszerelésüket (ruha, ágynemű, kéziszerszámok). Az elvihető összes poggyász - beleszámítva a 20 kg élelmiszert is - személyenként nem lehet nehezebb 100 (egyszáz) kg-nál.
(2) Bútor, mezőgazdasági felszerelés, élőállat elvitele tilos.
(3) Azt, hogy a poggyász súlya nem nehezebb-e a megengedettnél, a berakodó állomásra, illetőleg a gyűjtőhelyre való elindítás előtt a leltározó bizottság becslés útján állapítja meg.
(4) Az áttelepülésre kötelezettek személyi megmotozása a legszigorúbban tilos.
(5) Téli szállításnál az utazás egész tartamára szükséges fűtőanyag (fa, szén) is magukkal vihető, esetleg külön vasúti kocsiban.
15. § (1) Az áttelepülésre kötelezettek elszállításának időpontját a berakodó állomás és az esetleges gyűjtőhely megjelölésével a belügyminiszter, vagy az áttelepítés végrehajtásának felügyeletével megbízott kormánybiztos közli a miniszteri biztossal.
(2) A miniszteri biztos a helyi szokásos módon közzé téteti az elszállítás időpontjaira, helyére, módjára vonatkozó szükséges tennivalókat és egyidejűleg a községi elöljáróság (polgármester) útján tájékoztatja a lakosságot a német lakosság Németországba való áttelepítésére vonatkozó nemzetközi egyezményről, az Ellenőrző Tanács határozatáról és a kormánynak az áttelepítés tárgyában kiadott rendeleteiről.
16. § (1) A miniszteri biztos az áttelepülésre kötelezettek névjegyzéke alapján négy példányban összeállítja az egy-egy szerelvényen utazók névjegyzékét. A névjegyzéket folytatólagos sorszámozással, de vasúti kocsinként elkülönítve (I. számú kocsi, II. számú kocsi stb.) Úgy kell összeállítani, hogy az összetartozó családtagok ugyanabba a kocsiba kerüljenek.
(2) A névjegyzékbe a következő adatokat kell felvenni: 1. vezeték- és keresztnév, 2. életkor, 3. neme, 4. állampolgársága, 5. foglalkozása és 6. lakóhely. A névjegyzék összeállításánál a leglelkiismereteseb-ben kell eljárni és a szerelvény elindítása előtt újból ellenőrizni kell, hogy a névjegyzékben felsoroltak létszáma teljes legyen.
(3) A névjegyzékbe felvett személyeket a lakóhelyről, illetőleg a gyűjtőállomásról a berakodó állomásra való elindítás előtt orvosi vizsgálatnak kell alávetni. Az orvosi vizsgálatot háromtagú orvosi bizottság végzi. Az orvosi bizottságot a miniszteri biztos jelöli ki a hatósági orvosok (községi, kör-, városi orvosok) közül. Akadályoztatásuk esetében a miniszteri biztos felhívására a törvényhatóság első tisztviselője intézkedik, hogy máshonnan kirendelt hatósági orvos álljon rendelkezésre. Útba indítani csak azt lehet, akit az orvosi bizottság egészségesnek talált. Az orvosi bizottság megállapítása szerint el nem indítható betegeket a névjegyzékből törölni kell és helyükbe más olyan személyeket lehet felvenni, akiket az orvos egészségesnek talált. Minden egészségesnek talált és útba indítható személy részére orvosi bizonyítványt kell kiállítani, melyet az orvosi bizottság vezetője ír alá.
(4) Az orvosi vizsgálatnak 24, esetleg 48 órával az indulás előtt kell megtörténni. A bevagonírozás idejére mentőkülönítményt kell biztosítani.
(5) Az orvosi vizsgálat megtörténte után a névjegyzéket olyan záradékkal kell ellátni, hogy az abban felsorolt személyek egészségesek és nem szenvednek semmiféle fertőző betegségben. A záradékot a miniszteri biztos és az orvosi bizottság vezetője írják alá.
(6) A névjegyzék két példányát a vonatparancsnok magával viszi, egy példányát pedig a miniszteri biztos a szerelvény elindulása után felterjeszti a belügyminiszterhez.
17. § (1) A miniszteri biztos intézkedik az áttelepülésre kötelezetteknek a belügyminiszter által kijelölt gyűjtőállomásra, illetőleg az egy-egy szerelvényen utazóknak a berakodó vasúti állomásra való elszállítása iránt és elrendeli az ahhoz szükséges szállítóeszközök kirendelését.
(2) Egy-egy vonat 40 vagonból áll. A személyzet száma vagononként nem lehet több 30-nál.
(3) Minden vonathoz legalább egy orvost és két ápolónőt kell beosztani - szükség esetén - az áttelepülésre kötelezettek közül. A miniszteri biztos és az orvosi bizottság vezetője együttesen gondoskodik arról, hogy minden szerelvény a legszükségesebb gyógy- és kötszerekkel el legyen látva.
(4) Az orvost, ápolónőt, az esetleges betegeket és a gyógyszert külön kocsiban kell elhelyezni.
(5) Gondoskodni kell arról, hogy az áttelepülő készleteiből minden kocsiban ivóvíz tárolására alkalmas nagyobb edény (vödör, kanna), kifőző üst és kályha álljon rendelkezésre.
18. § (1) Minden szerelvényt, az erre a célra kirendelt vonalbiztosító karhatalmi személyzet kísér. A vonalbiztosító karhatalmi személyzet parancsnoka egyúttal vonatparancsnok is, akinek a vonaton utazó minden személy engedelmeskedni köteles.
(2) A vonatparancsnok a vonaton utazó áttelepülésre kötelezettek közül egy vezetőt jelöl ki, aki az általa minden kocsi számára kijelölt ügyeletesekkel végrehajtja a vonatparancsnok rendelkezéseit. A vezető és ügyeletesek kötelesek haladéktalanul jelentést tenni a vonatparancsnoknak minden olyan eseményről és jelenségről, amely az utazás nyugodt és békés lefolyását, az utasok testi épségét, vagy egészségét veszélyeztetheti.
19. § A szerelvények elindítása előtt legalább négy nappal értesíteni kell az illetékes amerikai hatóságokat az indítás idejéről, a szerelvény számáról, valamint az elindított kitelepülök számáról.
20. § (1) A vonatparancsnok a szállítmányt orosz, angol és németnyelvű kísérőirattal veszi át és adja át a rendeltetési helyén. A kísérőiratot a Szövetséges Ellenőrző Bizottság megbízottja és a miniszteri biztos írják alá.
(2) A vonatkísérő személyzet a szállítmány átadása után a szerelvényen haladéktalanul visszatér.
21. § A miniszteri biztos minden szerelvény elindítása után részletes jelentést tesz a belügyminiszterhez és haladéktalanul köteles bejelenteni minden olyan eseményt vagy körülményt, ami a végrehajtás zavartalan menetében fennakadást okoz.
22. § A miniszteri biztosnak vagy helyettesének az áttelepítéssel kapcsolatosan kiadott rendelkezését a működésük területén levő minden közigazgatási hatóság és hivatal - ideértve a szakminisztereknek alárendelt hatóságokat, hivatalokat és a szerveket is - haladéktalanul végrehajtani köteles.
23. § (1) A R. 5. §-a szerint az áttelepülésre kötelezettek névjegyzékébe felvett személyek lakóhelyüket csak a községi rendőrhatóság engedélyével hagyhatják el. Ilyen engedélyt adni csak kivételesen indokolt esetben szabad. Akik lakóhelyüket engedély nélkül elhagyják, vagy magukat az áttelepülési kötelezettség alól kivonják, azokat Németországba való elszállításukig rendőrhatósági őrizetbe kell venni (internálni kell).
(2) A helyi rendőrhatóság, valamint a kitelepítés végrehajtásánál való közreműködésre kiszemelt karhatalmi erők parancsnoka a legszigorúbban köteles ellenőrizni az (1) bekezdésben foglalt rendelkezések betartását és azok megszegése esetében haladéktalanul gondoskodik a megtorló intézkedések foganatosításáról.
24. § (1) Az áttelepítés végrehajtásánál szükséges karhatalommal a miniszteri biztos rendelkezik.
(2) A kirendelt karhatalom feladata a miniszteri biztos rendelkezéseinek végrehajtása.
(3) Különös gondot kell fordítani arra, hogy a kitelepítés végrehajtásánál közreműködő karhatalmi közegek kötelességüket a rendeleteknek és a miniszteri biztos rendelkezéseinek leglelkusmeretesebb betartása mellett az emberiesség követelményeinek legmesszebbmenő szem előtt tartásával végezzék.
25. § Jelen rendelet a kihirdetés napján lép hatályba.
Budapest, 1946. évi január hó 4-én.
Magyar Közlöny, 1946. január 15. (12. sz.)
A kitelepítések alapjául nem az Ideiglenes Nemzeti Kormány utasítására 1945 nyarán megindult egyéni felülvizsgálatok eredményei szolgáltak, hanem - a kollektív felelősség elve szerint - az 1941. évi népszámlálás adatai. Ez azonban a népszámlálás eredményeivel való súlyos - büntetőjogi, törvénysértő - visszaélés volt. A rendeletből az nem derül ki, hogy ez a „jogalap" végül is a kormány vagy a nagyhatalmak előírása volt-e.
Kifejezetten demokratikus magatartása német nemzetiségű vagy anyanyelvű személyeket is kitelepítés sújtott, ha a 10%-os mentesítési határon felül voltak a névjegyzékben. Baranyában, közelebbről Villányban, a VII. számú kitelepítési osztag központjában pl. a kifüggesztett kitelepítési névsorra beérkezett mentesítési kérelmeket oly módon „dolgozták fel", hogy az utolsó órában kifüggesztettek egy pótnévjegyzéket, s az azon szereplőknek egy órán belül össze kellett csomagolniuk, bevagonírozták, majd kitelepítették őket. (Cseresznyés Ferenc: Telepítések és telepítéspolitika Baranyában (1944-1949). Kézirat, 1986. 95. o.)
A kitelepítendőket Elektől Sopronig 21 táborba kívánták összegyűjteni. Az első áttelepülő csoport 1946 januárjában indult el Budaörsről Németország amerikai megszállási övezetébe. Az eredetileg előírt 25 000 fővel szemben 3866 személyt telepítettek ki e hónap folyamán. A kitelepítettek száma a későbbi hónapokban jelentősen emelkedett; májusban összességében meghaladta a 49 000 főt. A Népgondozó Hivatal adatai szerint 1946 januárjától decemberig Magyarországról 135 655 német nemzetiségű személyt telepítettek Németország amerikai megszállási övezetébe; 1947 tavaszától pedig mintegy 50 000 főt a szovjet zónába. Korabeli nyugatnémet statisztikák ennél magasabb összadatokat közöltek, ami elsősorban abból adódott, hogy a háború végén elmenekült vagy evakuált személyeket is beszámították.
A 70020/1946. BM számú rendelet a német lakosság áttelepítésének zavartalan lebonyolítása érdekében szükséges forgalmi korlátozásokról szólt. (Magyar Közlöny, 1946. 24. sz.)
Az 1945 májusában életre hívott Népgondozó Hivatal - melynek egyik feladata volt „a fasiszta németek kitelepítésének végrehajtása" - 1946. június 27-én, a 7310/1946. ME számú rendelettel megszűnt. (Magyar Közlöny 1946 143. sz.).
A 84239/1947. BM számú rendelet a 12330/1945. ME számú rendelet értelmében Németországba áttelepülésre kötelezett személyek készpénzéről és értéktárgyairól 1947. augusztus 20-án jelent meg. (Magyar Közlöny, 1947. 188. sz.).
A magyar köztársaság kormányának 10 515/1947. Korm. számú rendeletét a magyarországi német lakosság Németországba való áttelepítését akadályozó egyes cselekmények meggáüása és egyes ilyen rendelkezések megváltoztatása céljából 1947. augusztus 31-én adták ki. (Magyar Közlöny, 1947.197. sz.)
A minisztérium az 1946:VI. te. 1. §-ban foglalt felhatalmazás alapján a következőket rendeli:
1. § A délszláv (szerb, horvát, bunyevác, sokác, szlovén, vend stb.) nemzetiségű magyar állampolgárok kulturális és egyéb nemzetiségi jogainak hatékonyabb biztosítása érdekében az 1946. évi március hó 17. és 18. napja közötti éjféli állapot alapul- vételével nemzetiségi összeírást kell végrehajtani a déli határvidéken, valamint az ország más területén levő, feltehetőleg nagyobb számú délszláv anyanyelvű vagy nemzetiségű magyar állampolgár által is lakott és a jelen rendelet 1. sz. mellékletében felsorolt községekben (városokban).
2. § (1) A jelen rendelet 1. számú mellékletében felsorolt községeken (városokon) felül a délszláv nemzetiségű magyar állampolgárokat össze kell írni az 1. §-ban említett időpontban minden olyan községben (városban), ahol a délszláv nemzetiségű lakosság száma a község (város) lakosságának az 1%-át eléri vagy meghaladja, ha a lakosság 1 százalékának megfelelő számú, de legalább öt, magát délszláv anyanyelvűnek vagy nemzetiségűnek valló más-más családhoz tartozó magyar állampolgárságú helybeli lakos a községi (kör-) jegyző, polgármester vagy járási főjegyző előtt az 1946. évi március hó 16. napjáig az összeírás végrehajtását kívánja. Az erre vonatkozó kívánságot szóban vagy írásban lehet előterjeszteni: a szóbeli kérelemről a községi (kör-) jegyző, polgármester vagy járási főjegyző haladéktalanul kérelmező személyek nevét és pontos lakáscímét is tartalmazó írásbeli feljegyzést készít. Az írásban előterjesztett kérelemnek tartalmaznia kell [a] kérelmező személyek nevét, pontos lakáscímét és aláírását. A községi (kör-)jegyző, polgármester, illetőleg járási főjegyző az összeírást haladéktalanul köteles elrendelni; erről köteles negyvennyolc óra alatt a kérés előterjesztőit értesíteni. Ha a községi (kör-)jegyző, járási főjegyző, polgármester az összeírást haladéktalanul nem rendeli el, a kérés előterjesztői a kérést követő naptól számított 15 nap alatt közvetlenül a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez fordulhatnak, aki a kérdésben haladéktalanul dönt.
(2) Az (1) bekezdésben foglaltak értelmében végrehajtásra kerülő összeírásról a községi (kör-) jegyző, illetőleg polgármester, járási főjegyző a vallás- és közoktatásügyi minisztert (Budapest V., Klebelsberg utca 17.1. emelet 24. ajtó) táviratban azonnal értesíti, hogy a megfelelő nyomtatványok késedelem nélkül megküldethessenek.
3. § A nemzetiségi összeírás alkalmával az 1. sz. mellékletben felsorolt községekben (városokban) anyanyelvére vagy nemzetiségére, valamint nemére és korára való tekintet nélkül, egyénenként minden magyar állampolgárt számba kell venni; a 2. §-ban meghatározott esetben pedig csak a délszláv anyanyelvű vagy délszláv nemzetiségű magyar állampolgárokat kell számba venni.
4. § Az 1. sz. mellékletben felsorolt községekben (városokban) a nemzetiségi összeírást kis- és nagyközségben a járási főjegyző felügyelete alatt a községi (kör-) jegyző, városban a polgármester az e célra alkalmazott összeíró biztosoknak és ellenőrző biztosoknak a közreműködésével az 1946. évi március hó 18. és 23. napja között az alábbi 5-8 §-okban foglalt rendelkezések értelmében hajtja végre.
5. § (1) A nemzetiségi összeírást összeíró körzetenként kell elvégezni. Az összeíró körzeteket városokban a polgármester, kis- és nagyközségekben a községi (kör-) jegyző meghallgatásával a járási főjegyző alakítja meg; ugyanők nevezik ki az összeíró biztosokat, akik működésük megkezdése előtt, kinevezési okiratuk átvétele alkalmával városokban a polgármester, kis- és nagyközségekben pedig a községi vagy (kör-) jegyző előtt fogadalmat tesznek arra, hogy a nemzetiségi összeírás körébe tartozó tennivalókra vonatkozó kötelességeiket lelkiismeretesen teljesítik, anyanyelvi vagy nemzetiségi bevallásánál senkit sem befolyásolnak és az összeírás során tudomásukra jutott tényeket, mint hivatali titkot, megőrzik.
(2) Az összeíró körzeteket haladéktalanul, de legkésőbb az 1946. évi március hó 15. napjáig meg kell alakítani. Egyidejűleg gondoskodni kell megfelelő számú összeíró biztos kinevezéséről.
6. § (1) Az összeíró körzetek megalakításánál gondot kell fordítani arra, hogy egy-egy összeíró körzetre 500-nál több, de 1200-nál kevesebb lakos jusson.
(2) A nyilvános vagy nyilvánossági joggal felruházott nép-, középfokú- vagy középiskolákban alkalmazott tanítók és tanárok, tekintet nélkül az iskola fenntartójára vagy jellegére - ha csak betegségük vagy egyéb súlyos ok miatt erre nem képtelenek [sic!] - fegyelmi felelősség terhével kötelesek a nemzetiségi összeírás végrehajtásában összeíró biztosként (ellenőrző biztosként) közreműködni. A délszláv nemzetiségűek által is lakott községekben (városokban), illetőleg összeíró körzetekben, elsősorban azok nyelvét ismerő tanítókat és tanárokat kell összeíró biztosként kijelölni. A nemzetiségi összeírás végrehajtásának ideje alatt a tanítás az érintett községekben (városokban) a szükséghez képest szünetel.
(3) A tanítókon és tanárokon kívül összeíró biztosként olyan személyeket kell alkalmazni, akik az összeíró biztosi tennivalók ellátására szükséges képességekkel rendelkeznek és a helyi viszonyokat, valamint délszláv nemzetiségűek által is lakott községekben (városokban), illetőleg összeíró körzetekben lehetőleg azok nyelvét is ismerik.
(4) Azokban az összeíró körzetekben, ahol a lakosság között a délszlávok nagyobb számban vannak képviselve, elsősorban délszláv nemzetiségű és anyanyelvű személyeket kell összeíró biztosként alkalmazni.
7. § (1) A nemzetiségi összeírásnak a demokratikus elvekkel összhangzó végrehajtása és a nemzetiségi összeírás hibátlanságának biztosítása érdekében lehetőleg minden összeíró biztos mellé ellenőrző biztost kell kinevezni. Ahol az összeíró biztos délszláv anyanyelvű és nemzetiségű, az ellenőrző biztosnak a lakosság anyanyelvi vagy nemzetiségi összetételének megfelelően olyan magyar vagy nem délszláv anyanyelvű és nemzetiségű személynek kell lennie, aki a délszláv lakosság nyelvét ismeri; ahol pedig az összeíró biztos nem délszláv anyanyelvű és nemzetiségű, az ellenőrző biztosnak olyan délszláv anyanyelvű és nemzetiségű személynek kell lennie, aki a nem délszláv lakosság nyelvét ismeri.
(2) A nemzetiségi összeírás végrehajtásának akadálya megfelelő számú ellenőrző biztos jelentkezésének hiánya nem lehet. Az összeírást ilyen esetben ellenőrző biztosok nélkül is végre kell hajtani.
8. § (1) Összeíró biztossá és ellenőrző biztossá olyan 18. életévét betöltött magyar állampolgárt kell kinevezni, aki az összeírással kapcsolatos tennivalók végzésére a megfelelő képességekkel rendelkezik és a helyi viszonyokat ismeri.
(2) Az ellenőrző biztosokat városokban a polgármester, községekben a járási főjegyző nevezi ki a következő (3) és (4) bekezdésben megjelölt módon és személyek közül.
(3) Az ellenőrző biztosok működésük megkezdése előtt városokban a polgármester, községekben a községi (kör-) jegyző előtt fogadalmat tesznek arra, hogy anyanyelvi vagy nemzetiségi bevallásánál senkit sem befolyásolnak és az összeírás során tudomásukra jutott tényeket, mint hivatali titkot, megőrzik.
(4) A délszláv ellenőrző biztosokat elsősorban a délszláv nemzetiségű lakosok helyi, társadalmi vagy művelődési szervei, egyesületei stb. hozzák javaslatba. A javaslatot írásban kell megtenni és az írásbeli javaslatnak tartalmaznia kell a kiszemelt személyek nevét, életkorát, foglalkozását és pontos lakáscímét, valamint azt a városrészt (községrészt, amelyben működését kívánatosnak tartják. A javaslatokat a polgármesternél, illetőleg a községi (kör-) jegyzőnél kell benyújtani az 1946. évi március hó 15. napjáig.
(5) Amennyiben a délszláv nemzetiségű lakosok helyi társadalmi vagy művelődési szervei, egyesületei stb. nem hoznak javaslatba megfelelő számú ellenőrző biztost, a községi (kör-) jegyző, illetőleg a polgármester köteles a helyben szokásos módokon közhírré tenni, hogy a község (város) 18. életévüket betöltött, az (1) bekezdésben foglalt követelményeknek megfelelően délszláv nemzetiségű vagy anyanyelvű magyar állampolgár lakosai a nemzetiségi összeírásban való közreműködésre jelentkezhetnek.
(6) Az ellenőrző biztosi tisztre az előző bekezdések értelmében javaslatba hozott, illetőleg jelentkezett személyeket az összeírókörzet megalakítása után, de legkésőbben az 1946. évi március hó 16. napjáig a községi (kör-) jegyző, illetőleg polgármester összehívja. A megjelent személyekkel közölni kell az összeírókörzetek beosztását és a (4) bekezdésben említett szervek jelöltjeit az e szervek által nyilvánított kívánságnak megfelelő összeírókörzetekben el kell osztani. Az üresen maradt összeírókörzetek számára a jelentkezők közül a legalkalmasabbakat kell kijelölni oly módon, hogy ezek lehetőleg maguk válasszák ki azt a körzetet, amelyben működni óhajtanak. Ha egy összeírókörzetre több jelentkező van, sorshúzással kell eldönteni, hogy melyikük lesz ellenőrző biztos. Fölös számú jelentkező esetében ugyancsak sorshúzás dönt.
(7) A (6) bekezdésben megjelölt összeíró körzetek beosztásának meghatározása után községekben a járási főjegyző utólagos hozzájárulásával a községi (kör-) jegyző, városokban a polgármester nyomban kiállítja az ellenőrző biztosok megbízólevelét és tőlük a fogadalmat kiveszi.
(8) Az ellenőrző biztosok összeíró körzeti elosztásáról a községi (kör-) jegyző, illetőleg a polgármester jegyzőkönyvet vesz fel, amelyet az érdekeltek aláírnak. Jelentkezők hiánya esetében nemleges jegyzőkönyvet kell készíteni.
9. § (1) A nemzetiségi összeírás céljára a jelen rendelethez mellékelt következő nyomtatványok szolgálnak:
(2) Az A) mintájú összeíró ívet egy, a B) mintájú összeíró körzeti összesítő ívet pedig két példányban a 11. § (1) bekezdésében foglaltak szerint az összeíró biztosnak, a C) mintájú községi (városi) összesítő ívet a községi (kör-) jegyzőnek, illetőleg polgármesternek három példányban kell kiállítania.
(3) A vallás- és közoktatásügyi miniszter a szükséges nyomtatványokkal a városokat közvetlenül, a községeket pedig a járási főjegyző útján látja el. A járási főjegyző a megküldött nyomtatványokat a községekhez nyomban továbbítani köteles.
10. § (1) A nemzetiségi összeírást az összeíró ívek kitöltése útján az 1. §-ban felsorolt községekben és városokban házról házra és lakásról lakásra menve, a helyszínen kell végrehajtani.
(2) Az összeíró ívet mindenki maga, vagy helyette a családfő (szülő, gyám, gondviselő), illetőleg a háztartás feje tölti ki. Elháríthatatlan akadály esetében, valamint abban az esetben, ha az adatszolgáltatásra kötelezett az összeíró ívet nem tudná személyesen kellőképpen kitölteni, az összeíró ívet az összeíró biztos töltheti ki.
(3) Minden lakásról (lakás célját szolgáló helyiségről) külön összeíró ívet kell kitölteni, s ha a lakásban több család lakik, az összeírást úgy kell végrehajtani, hogy az egy családhoz (háztartáshoz) tartozó személyek egymás után következő sorokban szerepeljenek éspedig először a jelen levő, azután az ideiglenesen távol lévő személyek. Ha felsorolásra nem elegendő egy összeíró ív, a felsorolást új összeíró íven kell folytatni. A pótösszeíró ívet a házszám feltüntetésén, illetőleg a lakás fekvésének megjelölésén felül (földszint, emelet, ajtószám) „folytatás" jelzéssel is el kell látni s az első összeíró ívben kell elhelyezni. Az adatokat minden esetben tintával jól olvashatóan kell bejegyezni s a bejegyzés helyességét az összeírtnak (kiskorúaknál a családfőnek) aláírásával kell tanúsítania. Azt, hogy az összeíróívek adatai a vallomást tevők kijelentéseinek megfelelnek, minden egyes sorban még az összeíró biztos és az ellenőrző biztos is aláírásával köteles igazolni.
(4) Anyanyelv az a nyelv, amelyet az összeírt saját nyelvének vall és a legjobban és legszívesebben beszél. Nemzetiségként minden befolyástól mentes és anyanyelvére tekintet nélkül megjelölendő az a nemzetiség, amelyhez tartozónak érzi és vallja magát az összeírt személy.
11. § (1) A megfelelően kitöltött és a szükséges alá írásokkal ellátott összeíró íveknek a népességre vonatkozó főbb adatait az összeíró biztosnak utcák és házszámok sorrendjében lakásonként be kell vezetnie tintával az összeíró körzeti összesítő ívbe s összegelés útján meg kell állapítania összeíró körzetének végeredményét. Az összeíró körzeti összesítő ívet két példányban kell kiállítani.
(2) Az összeíró körzet utcák és házszámok, ezen belül pedig lakások szerint rendezett anyagát a két példányban kiállított összeíró körzeti összesítő ívvel együtt az összeíró biztosnak legkésőbb 1946. évi március hó 26. napjáig be kell adnia a községi (kör-) jegyzőnek, illetőleg polgármesternek.
12. § (1) A községi vagy körjegyző, illetőleg a polgármester az összeíró biztosok által beadott anyagot a következő szempontokból köteles ellenőrizni:
(2) Az ellenőrzés befejezése után a községi (kör-) jegyző, illetőleg a polgármester az összeíró körzeti összesítő ívek alapján három példányban elkészíti a C) mintának megfelelő községi összesítő ívet.
(3) A községi összesítő ív első példányát elkészítése után haladéktalanul, de legkésőbb az 1946. évi március hó 28. napjáig a vallás- és közoktatásügyi miniszter címére (Budapest, Y, Alkotmányutca 3.), „Nemzetiségi összeírás" jelzéssel, ajánlott küldeményként postára kell adni.
13. § (1) A nemzetiségi összeírás összeíró körzetek, ezeken belül pedig utcák és házszámok, illetőleg lakások szerint rendezett anyagát (összeíró íveket, az összeíró körzeti összesítő ívek első példányát és a községi (városi) összesítő ív második példányát) az esetleg felvett jegyzőkönyvek másolataival, továbbá az összeíró biztosok és nemzetiségi ellenőrző biztosok névjegyzékének másolatával haladéktalanul, de legkésőbb 1946. évi március hó 31. napjáig a vallás- és közoktatásügyi miniszter címére (Budapest, V, Alkotmány utca 3.) „Nemzetiségi összeírás" jelzéssel ajánlott küldeményként vagy csomagban postára kell adni.
(2) Az összeíró körzeti összesítő ívek másodpéldányát és a községi (városi) összesítő ív harmadpéldányát a községi (városi) irattárban meg kell őrizni.
14. § (1) Azokban a községekben (városokban), amelyekben a 2. § (1) bekezdése értelmében a délszláv nemzetiségű lakosságot számba kell venni, a községi (kör-) jegyző, illetőleg polgármester a helyben szokásos módon 1946. évi március hó 16. és 18. napja között felhívást bocsát ki, hogy a délszláv anyanyelvű vagy nemzetiségű magyar állampolgárok összeírás céljából az 1946. évi március hó 18. napját követő és naptárilag megállapított egy vagy több napon a községi elöljáróságnál (polgármesternél) jelentkezni kötelesek.
(2) Az összeírást a községi (kör-)jegyző, illetőleg polgármester az e célra alkalmazott összeíró biztos és ellenőrző biztos közreműködésével hajtja végre. Az összeírást a 10. § (2) és (3) bekezdésében foglalt rendelkezések értelmében kell végrehajtani. Az összeíró biztos és ellenőrző biztos kijelölésére ilyen esetben is a jelen rendelet 6-8. §-ában foglaltakat kell megfelelően alkalmazni.
(3) Az összesítési és felülvizsgálati munkálatokra, továbbá az anyag beküldésére a jelen rendelet 11-13. §-aiban foglalt rendelkezések értelmében kell eljárni.
15. § (1) A jelen rendelet alapján végrehajtott nemzetiségi összeírás összes költségei az államkincstárt terhelik.
(2) A nemzetiségi összeírásban részt vevő összeíró és ellenőrző biztosokat a vallás- és közoktatásügyi miniszter által az érdekelt törvényhatóságok első tisztviselőjének e célra rendelkezésre bocsátott ellátmány terhére az összeírás tartamára, de legfeljebb hat napra, minden megkezdett napra 25 000 adópengő napidíj illeti meg, amely összeget az összeíró körzet anyagának beadásakor az anyag teljességének azonnali megállapítása után nevezetteknek haladéktalanul folyósítani kell.
(3) Az összeíró biztosnak és ellenőrző biztosnak természetbeni fuvarra, illetőleg ennek hiányában fuvarköltség-megtérítésre van igénye olyan esetben, amikor az összeírókörzetben a népesség nagy távolságban lévő külterületen és erősen elszórtan lakik. A fuvarköltség mértékére a hivatalos fuvar díjak az irányadók.
(4) Az összeíró biztos és ellenőrző biztos működéséről működési naplót vezet. A községi (kör-) jegyző, illetőleg polgármester az összeíró biztosok és ellenőrző biztosok által benyújtott működési napló adatainak helyességét felülvizsgálja és megfelelően záradékolja. A községi (kör-) jegyző (városokban a városi számvevőség) a működési napló alapján megállapítja, hogy az összeíró biztost és ellenőrző biztost milyen összegű napidíj és fuvardíj illeti meg. E megállapítás alapján a községi elöljáróság (polgármester) intézkedik a napidíj és fuvardíj kifizetése iránt.
(5) A községi (kör-) jegyző és a megyei város polgármestere a nemzetiségi összeírással kapcsolatban felmerült költségekről készült számadást, naplót és okmányokat az alispán útján, a törvényhatósági jogú város polgármestere pedig közvetlenül a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez terjeszti fel.
16. § Az összeíró biztost és az ellenőrző biztost közhivatalnoknak kell tekinteni és őket az összeírás körében kifejtett működésükben minden közigazgatási hatóság a legmesszebbmenőén támogatni és a rendelkezésre álló keretek között minden segítségben részesíteni köteles.
17. § (1) A nemzetiségi összeíráshoz szükséges adatokat mindenki köteles szolgáltatni.
(2) Aki tudva hamis vagy valótlan adatokat vall be, vagy a beszolgáltatandó adatot, vagy az adatszolgáltatás érdekében kívánt felvilágosítást ismételt felszólítás ellenére a kitűzött határidőre meg nem adja, vagy az adatszolgáltatást megtagadja, kihágást követ el és a büntető igazságszolgáltatás egyes kérdéseinek szabályozásáról szóló 1928:11. te. rendelkezései értelmében pénzbüntetéssel büntetendő.
(3) A kihágás miatt az eljárás a közigazgatási hatóságnak, mint rendőri büntető bíróságnak hatáskörébe tartozik. Az 1929:XXX. te. 39. §-a (1) bekezdésének 3. pontja alkalmazása szempontjából szakminiszternek a vallás- és közoktatásügyi minisztert kell tekinteni.
18. § (1) Az az összeíró biztos, vagy ellenőrző biztos, vagy az adatok kezelésével, feldolgozásával megbízott más személy, aki hivatalos minőségében tudomására jutott adatokat illetéktelennek kiszolgáltat, vagy más célra felhasznált, az 1940:XVIII. te. 4. §-a értelmében hivatali titoksértés vétsége miatt esik büntetés alá.
(2) Az az összeíró biztos vagy ellenőrző biztos, aki az adatszolgáltatókat anyanyelvük vagy nemzetiségük bevallása tekintetében bármilyen módon befolyásolja, kihágást követ el és két hónapig terjedhető elzárással büntetendő.
19. § A 18. § (2) bekezdésben meghatározott kihágás miatt az eljárás a járás bíróság hatáskörébe tartozik.
20. § (1) A nemzetiségi összeírás során megállapított helyi vonatkozású adatokat (pl. a község, illetőleg város lakosainak száma, anyanyelvi vagy nemzetiségi megoszlása stb.) csak a vallás- és közoktatásügyi miniszter engedélyével szabad felhasználni vagy nyilvánosságra hozni.
(2) A nemzetiségi összeírás során begyűjtött adatok közül egyes személyekre vonatkozó részletadatok kiszolgáltatását, illetőleg felhasználását a vallás- és közoktatásügyi miniszter sem engedheti meg.
21. § A jelen rendelet kihirdetése napján lép hatályba.
Budapest, 1946. évi március hó 1-jén.
Azoknak a községeknek (városoknak) jegyzéke, amelyekben az 1946. évi nemzetiségi összeírás végrehajtásra kerül. Vármegye, járás, község, város: Bács-Bodrog vm.
1. Bácsalmási j.
Bácsalmás, Csikéria, Katymár, Kelebia, Kunbaja, Madaras, Mátételke, Tataháza, Tompa,
2. Bajai].
Bácsbokod, Bácsborsód, Bátmonostor, Csatalja, Csávoly, Dávod, Felsőszentiván, Gara, Hercegszántó, Nagybaracska, Szeremle, Vaskút, Baja tjv. Baranya vm. 1. Hegyháti j.
Nagyhajmás
2. Mohácsi j.
Babarc, Bár, Borjád, Dunaszekcső, Görcsönydoboka, Hercegszabar, Hercegtőttős, Kisnyárád, Kölked, Lánycsók, Liptód, Majs, Nagynyárád, Németbóly, Püspökmárok, Somberek, Szajk, Udvar, Versend,
3. Pécsi j.
Áta, Bosta, Belvárdgyula, Birján, Egerág, Garé, Hásságy, Hidor, Kisherend, Kozármisleny, Lothárd, Magyarsarlós, Nagykozár, Németi, Olasz, Pécsudvard, Pogány, Szalánta, Személy, Szilvás, Szőke, Szőkéd
4. Pécsváradij.
Erdősmecske, Kátoly, Maráza, Máriakéménd, Monyoród, Nyomja, Szederkény,
5. Siklósij.
Adorjás, Alsószentmárton, Baranyahídvég, Beremend, Cun, Drávacsehi, Drávacsepely, Drávapalkonya, Drávapiski, Drávaszabolcs, Drávaszerdahely, Egyházasharaszti, Gordisa, Hirics, Ipacsfa, Kásád, Kémes, Kisszentmárton, Kistapolca, Kóros, Kovácshida, Lúzsok, Márfa, Matty, Old, Rádfalva, Sámod, Siklósnagyfalu, Szaporca, Terehegy, Tésenfa, Túrony, Vajszló, Vejti
6. Szentlőrinci j.
Bogdása, Drávaiványi, Kemse, Nagycsány, Piskó, Sellye, Sósvertike, Zaláta
7. Villányi j.
Bezedek, Hercegszentmárton, Illocska, Ivánbattyán, Ivándárda, Kisbudmér, Kisjak, Abfalva, Kiskassa, Kislippó, Lapáncsa, Lippó, Magyarbóly, Nagybudmér, Németmárok, Németpalkonya, Pécsdevecser, Peterd, Pócsa, Sarok, Ujpetre, Villány, Villánykövesd, Virágos, Vokány Mohács mv. Csanád vm.
1. Battonyaij. Battonya
2. Központi]. Magyarcsanád
3. Torontáli].
Deszk, Szőreg, Ujszentiván
Győr-Moson vm.
1. Magyaróvári j.
Bezenye, Dunacsún, Horvátjárfalu, Horvátkimle, Magyarkimle
Pest-Pilis-Solt-Kiskun vm.
1. Budakörnyéki j. Százhalombatta
2. Kalocsaij. Dusnok
3. Ráckevei].
Lórév, Szigetcsév, Tököl
4. Szentendrei].
Budakalász, Csobánka, Pomáz, Szentendre mv.
Somogy vm.
1. Barcsi j.
Babócsa, Barcs, Bolhó, Darány, Drávagárdony, Drávaszentes, Drávatamási, Felsőszentmárton, Istvándi, Kastélyosdombó, Komlósd, Lakócsa, Péterhida, Potony, Rinyaújnép, Somogyarács, Somogytarnoca, Szentborbás, Szulok, Tótújfalu,
2. Csurgói j.
Alsók, Belezna, Berzence, Gyékényes, Őrtilos, Porrogszentkirály, Porrogszentpál, Somogyudvarhely, Surd, Zákány,
3. Nagyatádi]'.
Bélavár, Horosznyo, Tarany, Vízvár,
4. Szigetvári).
Drávakeresztúr, Drávasztára, Kétújfalu, Markóc, Révfalu, Szörény,
Zádor,
Sopron vm.
1. Csepregij.
Horvátzsidány, Ólmod, Peresznye, Und,
2. Soproni j. Kópháza, Tolna vm. 1. Központi). Medina, Vas vm.
1. Irottkőij. Tömörd
2. Szentgotthárdi j.
Alsószölnök, Apátistvánfalva, Bajánsenye, Dávidháza, Farkasfa, Felsőszölnök, Gödörháza, Kercaszomor, Kerkáskápolna, Máriaújfalu, Orfalu, Őriszentpéter, Permise, Rábakethely, Rábatótfalu, Ritkaháza, Szakonyfalu, Szalafó', Szentgotthárd, Velemér, Zsida,
3. Szombathelyi j.
Felsó'csatár, Horvátlövő, Kisnarda, Nagynarda, Szentpéterfa, Zala vm.
1. Lentij.
Bödőháza, Gáborjánháza, Gosztola, Lendvadedes, Lendvajakabfa, Magyarföld, Márokföld, Nemesnép, Rédics, Szentgyörgyvölgy, Szijártóháza, Zalaszombatfa,
2. Letenyeij.
Csörnyeföld, Dobri, Kerkaszentkirály, Kútfej, Letenye, Lovászi, Molnári, Murarátka, Muraszemenye, Petrivente, Semjénháza, Szentmargitfalva, Tormafölde, Tornyiszentmiklós, Tótszentmárton, Tótszerdahely, Zajta,
3. Nagykanizsai).
Bajcsa, Fityeház, Murakeresztúr,
Magyar Közlöny, 1946. március 3. (52. sz.)
A magyarországi délszláv nemzetiségű lakosság összeírásának oka a nemzetiségi oktatás 1945. őszi szabályozásában (10030/1945. ME sz. rendelet, Magyar Közlöny, 1945.164. sz.; valamint 68800/1945. VKM sz. rendelet, Magyar Közlöny, 1945.168. sz.); pontosabban az arra hivatkozó délszláv sérelemben és elutasításban keresendő.
A Magyarországi Szlávok Antifasiszta Frontja - annak vezetői, illetve a hazai szlovákságnak és délszláv lakosságnak az a része, amely mögötte sorakozott fel - eleve elutasítóan fogadta az Ideiglenes Nemzeti Kormány nemzetiségpolitikai intézkedéseit, köztük az oktatás szabályozását. A front lapja, a Sloboda 1945. november 3-án éles hangú, bíráló cikket közölt „Még egyszer a magyarországi szerb és horvát iskolákról, a kisebbségi iskolákról szóló reakciós és antidemokratikus rendelettel kapcsoalatban" címmel. A lap felháborítónak tartotta Miklós Béla miniszterelnök október 25-i sajtónyilatkozatát, melyben arról beszélt, hogy a magyar törvények és rendeletek „mindenkor igazságosan és méltányosan, emelkedett szellemben" rendezték a nemzetiségi oktatást. A miniszterelnök példaképpen az 1868:XXXVIII. és XLIV törvénycikkekre hivatkozott s kijelentette, ha voltak is a múltban a nemzetiségi oktatásügyben sérelmek, „ennek oka nem a jogszabályok rendelkezésében, hanem a helytelen végrehajtásban" jelölhető meg. A Sloboda a szülők tiltakozását fejezte ki az ellen, hogy titkos szavazásra való állásfoglalásra kényszerítsék őket, hogy „gyermekeik tanuljanak anyanyelvükön vagy ne". (Sloboda, 1945. november 3. Idézi Kővágó László: A magyar kommunisták és a nemzetiségi kérdés. 1918-1948. Budapest, 1985.296-297. o.) Sőt, a lap már 1945 augusztusában, jóval a kormányrendelet megjelenése előtt, elfogultan bírálta a mindenkori magyar kormányok nemzetiségi iskolapolitikáját, beleértve az Ideiglenes Nemzeti Kormányét is: „Hiábavaló tehát a készülő kormányrendeleti határozat arról, hogy ott legyen szlovák iskola, ahol ezt a szülők kérvényezik, ha a rendelet nem gondoskodik arról is, hogy a szülők szabadon fejezhessék ki akaratukat... Adjanak a szülőknek megfelelő garanciát arra nézve is, hogy a szlovák iskola befejezése után nem lesz részük semmilyen kellemetlen következményben. Legjobb volna, ha már a beiratkozást is magyarok és öntudatos szlovákok közös bizottsága végezné minden faluban." (Sloboda. 1945. augusztus 25. Idézi Molnár Imre: A Sloboda című magyarországi szlovák lap 1945-1947. In: Magyarságkutatás. Főszerk.: Juhász Gyula. Budapest, 1987.153-154. o.)
A jugoszláv Tanjug hírügynökség „A magyarországi délszláv kisebbség elnyomása" címmel reagált az 1945. őszi kormányrendeletre. Erről a Szabad Nép „Jugoszláv vélemény a magyarországi nemzetiségi iskolákról" címmel adott hírt. (Szabad Nép, 1945. december 21.) Tildy Zoltán miniszterelnök pedig arról nyilatkozott, hogy a nemzetiségi sérelmeket sürgősen kivizsgálják, és ha szükséges, a rendeletet a kormány megváltoztatja. (Szabad Nép, 1945. december 22.)
E sérelmek orvoslására (is) szolgált a kormány 1946. január 5-i, a nemzetiségi oktatást szabályozó rendelete (330/ 1946. ME sz., Magyar Közlöny, 1946.12. sz.) és annak végrehajtási utasítása (1200/1946. VKM sz., Magyar Közlöny,
1946. 42. sz.); valamint a délszláv lakosság nemzetiségi összeírásának az elrendelése.
A magyar kormány annak érdekében, hogy fokozottabban elősegítse a magyarországi horvát, szerb, vend, szlovén, bunyevác, sokác nemzetiségű lakosság anyanyelvi oktatását és kultúrája ápolását, 1946. március l-jén nemzetiségi összeírást rendelt el. Magyarország délszláv nemzetiségűek, illetve anyanyelvűek lakta 250, többségükben Bács-Bodrog, Baranya, Somogy, Vas és Zala megyei településein kellett megtartani az összeírást, illetve mindenütt, ahol a nemzetiségű lakosság aránya elérte az 1%-ot.
Az összeírás 1946. március 18-23. között zajlott le, de végül is nem járt a várt eredménnyel. A magyarországi „délszlávok" egy esetleges kitelepítéstől tartva, tartózkodtak nemzetiségük, illetve anyanyelvük bevallásától. 1945-ben ugyanis Jugoszláviából magyarokat telepítettek át szervezett keretek között Magyarországra. Az 1949. évi népszámlálás adatai szerint 65 877 olyan személy élt Magyarországon, aki 1938 előtt jugoszláviai illetőségű volt. (Az 1949. évi népszámlálás. 12. Összefoglaló fó'eredmények. Központi Statisztikai Hivatal, Budapest, 1952. 25. o.) A magyarországi délszlávok - a németek kitelepítésének és a magyar-csehszlovák lakosságcserének az árnyékában -attól tartottak, hogy azt előbb-utóbb hasonló ellenintézkedés fogja követni a magyar kormány részéről is.
A magyar kormánynak valójában egyáltalán nem állt szándékában a hazai délszláv lakosság ki- vagy áttelepítése. 1946 augusztusában, a párizsi békekonferencián tartózkodó jugoszláv békedelegáció azonban ultimátumot intézett a magyar békedelegációhoz a magyar-jugoszláv lakosságcsere-egyezmény és vízügyi egyezmény tárgyában. Ellenkező esetben kilátásba helyezték, hogy kénytelenek lesznek a magyar békeszerződéssel kapcsolatos módosító indítványaikat a békekonferencia elé vinni. A jugoszláv békedelegáció vezetőjének (E. Kardelj) és főtitkárának Q.Vilfan), illetve a magyar békedelegáció vezetőjének (Gyöngyösi János) és főtitkárának (Kertész István), valamint Gerő Ernőnek nem hivatalos találkozói elvi megállapodással végződtek. Ennek következtében a két békedelegáció vezetői 1946. augusztus végén levélváltás formájában rögzítették a két állam között megvalósítandó, önkéntes és kölcsönös lakosságcserét, amely „három év alatt legfeljebb 40 000 emberre" vonatkozott. (Föglein Gizella: Magyar-jugoszláv népcsere egyezmény tervezet [1946]. Századok, 1996.6. sz. 1553-1570. o.) „Ez a csereegyezmény a párizsi konferencia zűrzavaros légkörében született meg, és sohasem valósult meg" - írta Kertész István. (Magyar békeillúziók 1945—1947. Európa-História, Budapest, 1995. 360. o.)
1. § A Magyarország és Csehszlovákia között lakosságcsere tárgyában Budapesten 1946. évi február hó 27. napján kelt magyar-csehszlovák egyezmény az ország törvényei közé iktattatik.
2. § Az 1. §-ban említett egyezmény eredeti magyar és eredeti szlovák szövege a következő:
(Eredeti magyar szöveg)
EGYEZMÉNY
Magyarország és Csehszlovákia között lakosságcsere tárgyában
A Magyar Köztársaság Elnöke és a Csehszlovák Köztársaság Elnöke
elhatározván azt, hogy az országaik közötti lakosságcsere tárgyában Egyezményt kötnek, meghatal-mazottaikká kijelölték:
a Magyar Köztársaság Elnöke: dr. Gyöngyösi János külügyminiszter urat,
a Csehszlovák Köztársaság Elnöke: dr. Clementis Vladimír külügyminisztériumi államtitkár urat, akik jó és kellő alakban talált meghatalmazásaik kicserélése után a következő cikkekben állapodtak meg.
I. cikk. Minden, Magyarországon állandó lakóhellyel bíró szlovák és cseh nemzetiségű személy, aki az alább meghatározott feltételek mellett a Csehszlovákiába való áttelepülésre irányuló szándékát kinyilvánítja, áttelepíttetik anélkül, hogy a magyar kormány ezt megakadályozná.
A csehszlovák kormánynak indokolt esetekben jogában áll, hogy az előző bekezdésben megjelölt személyek áttelepülését ellenezze. Amennyiben a magyar kormány ennek az ellenzésnek megalapozottságával szemben kifogást emelne, a X. cikk szerint létesítendő Vegyesbizottság dönt.
Az első bekezdés értelmében megjelölt személyek magyar állampolgársága megszűnik és a nevezettek magának az áttelepülésnek a ténye által teljes joghatállyal csehszlovák állampolgárokká válnak, amennyiben eddig nem lettek volna azok. Ugyancsak az áttelepülés ténye folytán ezek a személyek mentesülnek Magyarországgal szemben minden állampolgári kötelezettség alól és Magyarország is mentesül velük szemben minden kötelezettség alól.
II. cikk. Az első cikkben megjelölt személyek áttelepítésének előkészítése, az érdekeltek által tett, az áttelepülésre vonatkozó szándékot magában foglaló nyilatkozatok átvétele, továbbá az áttelepítésnek megszervezése céljából a csehszlovák kormány a saját költségén és tetszése szerint összeállított Különbizottságot fog Magyarországra küldeni.
A Különbizottság és a magyar hatóságok közötti érintkezés megkönnyítése végett a magyar kormány a Különbizottságnak egy összekötő megbízottat fog rendelkezésére bocsátani, megfelelő számú beosztottal.
III. cikk. A magyar kormány az ennek az Egyezménynek II. cikkében megjelölt Különbizottságot a feladatának teljesítéséhez szükséges minden támogatásban és védelemben részesíteni fogja.
Nevezetesen a Különbizottságnak, tagjainak és személyzetének jogában fog állani, hogy Magyarország területén szabadon közlekedjék, a szlovák és cseh nemzetiségűnek tekinthető személyekkel érintkezzék, a sajtó és a rádió útján nyilvános felhívásokat bocsásson ki, az áttelepítendő személyekről névjegyzékeket állítson össze és ezeknek személyi, anyagi és társadalmi viszonyaira nézve és egyéb, az áttelepítés szempontjából tekintetbe veendő körülményeire nézve tájékozódjék.
A Különbizottság, annak tagjai és személyzete, tartózkodni fognak minden olyan tevékenységtől, valamint magatartástól, amely a Magyar Köztársaság szuverenitásával össze nem egyeztethető, vagy a magyar néppel szemben ellenséges volna.
IV cikk. Az első cikkben említett nyilatkozatokat a Különbizottság ennek az Egyezménynek aláírásától számított 3 hónapi határidőn belül veszi át.
Igazolt késedelem esetén a Különbizottság ilyen nyilatkozatokat további egy hónapon belül is átvehet.
Az első bekezdésben említett határidő lejártától számított egy hónapon belül a Különbizottság közölni fogja a magyar kormánnyal azoknak a személyeknek névjegyzékét, akik nyilatkozatukat az eredeti határidő alatt tették meg.
Azoknak a személyeknek névjegyzékét, akik a póthatáridő alatt nyilatkoztak, ennek a lejártától számított 15 napon belül kell átadni.
V. cikk. A Magyarországból Csehszlovákiába áttelepítendő szlovákokkal és csehekkel egyenlő számban olyan Csehszlovákiában állandó lakóhellyel bíró magyar nemzetiségű személyek telepíttetnek át Magyarországra, akik a Csehszlovák Köztársaság Elnökének a német és magyar nemzetiségű személyek csehszlovák állampolgárságának rendezése tárgyában kiadott, 1945. augusztus 2-án kelt rendelete (Törvénygyűjtemény 33/1945. szám) értelmében csehszlovák állampolgárságukat elvesztették.
Az előző bekezdésben említett számon felül jogában áll a csehszlovák kormánynak Magyarországra áttelepíteni olyan Csehszlovákiában állandó lakóhellyel bíró, magyar nemzetiségű személyeket is, akikről a VIII. cikkben van szó.
Ennek az Egyezménynek aláírásától számított 6 hónapi határidőn belül a csehszlovák kormány közölni fogja a magyar kormánnyal azoknak a személyeknek névjegyzékét, akiket áttelepítésre kijelölt.
A magyar kormány kötelezi magát, hogy az így áttelepített személyeket területére befogadja. Ezek a személyek már magának az áttelepítésnek ténye által magyar állampolgárokká válnak, amennyiben nem lennének azok. Ugyancsak az áttelepítés ténye folytán az említett személyek mentesülnek Csehszlovákiával szemben minden állampolgári kötelezettség alól és Csehszlovákia is mentesül velük szemben minden kötelezettség alól.
VI. cikk. Az áttelepített személyeknek minden lehetőségük meg lesz arra, hogy minden ingóságukat magukkal vihessék. Hasonlóképpen megkönnyítik a vagyonukra vonatkozó jogok átruházását is. A részleteket az ennek az Egyezménynek X. cikkében megjelölt Vegyesbizottság fogja megállapítani.
Az áttelepülő személyek az áttelepítés ténye folytán nem sújthatok adókkal, közterhekkel vagy illetékekkel és javaik elszállítása nem akadályozható meg azon a címen, hogy a nevezettek köztartozásaiknak még nem tettek eleget.
Az áttelepülő személyek javai a ki - és bevitel alkalmával nem esnek sem vámok, sem ki - és beviteli illetékek alá, valamint nem vonatkoznak rájuk a kiviteli tilalmak és korlátozások sem, kivéve azokat a hatályban lévő rendelkezéseket, amelyek a történelmi műértékek védelmére vonatkoznak.
Az áttelepülők nem vihetnek magukkal olyan iratanyagot, iratcsomókat, bizonyító erejű iratokat és egyéb olyan okmányokat sem, amelyek a kereskedelmi, ipari és mezőgazdasági vállalatok zavartalan és akadálytalan működésének biztosításához szükségesek, valamint olyan bizonyító erejű okmányokat és iratokat sem, amelyek az elhagyott állam területén maradt ingatlanokra vonatkoznak.
VII. cikk. Az áttelepített személyek ingatlanára vonatkozó tulajdonjog átszáll arra az államra, amelyet elhagyták. Annak a kártérítésnek az összegét, amellyel a jogot megszerző állam ezen a címen tartozik, a Vegyes-bizottság fogja megállapítani. Nem jár kártérítés az ingatlanok 50 hektárt meghaladó része után.
Az ekként megállapított kártérítési összegek kiegyenlítése a Magas Szerződő Felek között a pénzügyi természetű egyéb követelések és tartozások tárgyában létesítendő egyetemes rendezés keretében fog megtörténni, kivéve azokat a tartozásokat, amelyek a Magyar Köztársaságot a jóvátételi kötelezettségekből kifolyólag (a Moszkvában, 1945. évi január hó 20-án aláírt Fegyverszüneti Egyezmény 12. pontja értelmében) terhelik.
VIII. cikk. Az V cikk első bekezdésében meghatározott számon felül Csehszlovákiából Magyarországba áttelepíthetö'k olyan, Csehszlovákiában állandó lakóhellyel bíró magyar nemzetiségű személyek is, akik a Szlovák Nemzeti Tanácsnak 1945. évi május hó 15-én 33. szám alatt kihirdetett rendelete 1-4. §-aiban megjelölt bűncselekményeket követtek el. Ugyanez vonatkozik azokra a személyekre is, akik ugyanennek a rendeletnek 5. §-ában megjelölt bűncselekményeket követtek el, azzal, hogy ez utóbbiaknak száma nem haladja meg az ezret. Azok a személyek, akik az idézett rendelet 1-4. §-ainak hatálya alá esnek, a VI. és VII. cikkekben foglalt kedvezményekben nem részesülnek.
IX. cikk. Az áttelepülő személyeknek az áttelepülés alkalmával minden könnyítést meg kell adni.
A két kormány az áttelepítés végrehajtására egymásnak kölcsönösen minden segítséget és könnyítést megad. A csehszlovák kormány nevezetesen készségét fejezi ki arra, hogy a magyar kormányt a vasúti gördülőanyag rendelkezésre bocsátásával segítse.
Az ennek az Egyezménynek első cikkében megjelölt személyek áttelepítésének költségeit a Csehszlovák Köztársaság, az Egyezmény V cikkében megjelölt személyek áttelepítési költségeit pedig a Magyar Köztársaság viseli.
Az áttelepítés technikai keresztülvitelére és pénzügyi lebonyolítására vonatkozó irányelveket az Egyezmény X. cikke alapján létesítendő Vegyesbizottság fogja megállapítani.
X. cikk. A jelen Egyezmény végrehajtásának megkönnyítése céljából Vegyesbizottságot kell alakítani. Ez a Bizottság négy tagból fog állni, akik közül kettőt a magyar kormány, kettőt pedig a csehszlovák kormány fog kijelölni. A tagok költségeit és tiszteletdíjait az a kormány viseli, amely őket kijelölte. A Bizottság egyéb kiadásait a két kormány egyenlő részben viseli.
A Vegyesbizottság eljárási szabályzatát maga állapítja meg és ebben egyebek között gondoskodni fog a feladatának elvégzéséhez szükséges szakértők és szakközegek közreműködéséről, valamint arról, hogy a két kormánynak módjában álljon álláspontját a Bizottság előtt megbízottak útján kifejteni.
A Vegyesbizottság hatáskörébe tartozik, hogy foglalkozzék mindazokkal a kérdésekkel, amelyeket az Egyezmény hozzá utal vagy az Egyezmény végrehajtására és magyarázatára vonatkozó minden egyéb olyan kérdéssel, amelyet a Szerződő Felek valamelyike eléje terjeszt.
XI. cikk. A Vegyesbizottság határozatait egyhangúlag hozza.
Abban az esetben, ha egyhangú határozat nem érhető el, a Bizottság az ügyet egy, az Egyesült Nemzetek valamelyik tagjának állampolgárai közül közös megegyezéssel választott Elnök vezetése alatt újból tárgyalja. Araennyiben ez a tárgyalás sem vezetne megegyezéshez, az ekként kiegészített Bizottság szótöbbséggel határoz.
A Magas Szerződő Felek kötelezik magukat, hogy a bizottság által hozott valamennyi határozatot végrehajtják.
XII. cikk. Ennek az Egyezménynek határozatai nem alkalmazhatók azokra a magyar nemzetiségű személyekre, akik 1938. november 2. után telepedtek le a Csehszlovák Köztársaság területére.
XIII. cikk. Ez az Egyezmény semmiben sem érinti a Magyar Köztársaságnak a Magyarországgal Moszkvában, 1945. évi január hó 20-án aláírt Fegyverszüneti Egyezményből eredő kötelezettségeit.
XIV cikk. Ezt az Egyezményt a Magas Szerződő Felek meg fogják erősíteni. A megerősítő okiratok Prágában fognak kicseréltetni, mihelyt lehetséges. Az Egyezmény a megerősítő okiratok kicserélésének napján lép hatályba.
Az Egyezmény II. cikkében meghatározott Különbizottság az Egyezmény aláírásával megkezdheti működését.
Ennek hiteléül a meghatalmazottak ezt az Egyezményt aláírták és pecsétjükkel ellátták.
Kelt Budapesten, két magyar és szlovák nyelvű eredeti példányban, 1946. évi február hó 27. napján.
a Magyar Köztársaság és a Csehszlovák Köztársaság között lakosságcsere tárgyában létrejött Egyezményhez
A Magyar Köztársaság és a Csehszlovák Köztársaság között lakosságcsere tárgyában létrejött Egyezmény aláírása alkalmával a Magas Szerződő Felek meghatalmazottjai az alábbi rendelkezésekben állapodtak meg:
1. bekezdés. A Csehszlovákiába való áttelepülésre irányuló szándékát jogérvényesen kinyilváníthatja: az el nem vált feleség nevében annak férje, a törvényes, 18 évesnél nem idősebb gyermek nevében atyja, a természetes, 18 évesnél nem idősebb gyermek nevében anyja, gyámság vagy gondnokság alatt álló személy nevében ennek gyámja vagy gondnoka.
2. bekezdés. A Csehszlovákiába való bebocsátásnak ezen bekezdés szerinti megtagadása egyebek között az alábbiakkal indokolható:
kifejezetten demokráciaellenes magatartás;
ellenséges cselekedetek elkövetése a szlovák vagy cseh nemzet, illetve az Egyesült Nemzetek valamelyike ellen;
súlyos természetű közönséges bűncselekmények.
3. bekezdés. A Magyarországból Csehszlovákiába áttelepülő szlovákok és csehek számába be kell tudni azokat a Magyarországon állandó lakóhellyel bírt szlovák vagy cseh nemzetiségű személyeket is, akik Magyarországból Csehszlovákiába távoztak annak felszabadulása után.
Avégből, hogy a csehszlovák Különbizottság feladatát sikerrel láthassa el, a magyar kormány különösen az alábbi intézkedéseket fogja megtenni:
meghagyja az összes közigazgatási hatóságoknak - az államiaknak éppen úgy, mint az önkormányzatiaknak -, a közbiztonsági hatóságoknak és szerveknek, továbbá az összes állami és egyéb közhatósági tisztviselőknek, hogy amennyiben a csehszlovák Különbizottsággal, ennek tagjaival és személyzetével érintkezésbe kerülnek, semmi olyant ne cselekedjenek, ami ezeknek működését akadályozhatná, ellenkezőleg, küldetésük elvégzését a lehetőség szerint könnyítsék meg.
A szlovák vagy cseh nemzetiségűnek tekinthető személyekkel való érintkezés joga magában foglalja azt is, hogy az illetékes magyar hatóságoknál történő előzetes, szabályszerű bejelentés után minden községben két nyilvános gyűlés tartható.
A csehszlovák Különbizottság, ennek tagjai és személyzete, a nyilvános szónoklatokban, a sajtóban és mindennemű propaganda nyomtatványban, valamint a rádióban is kizárólag a szlovák vagy a cseh nyelvet fogják használni.
A magyar kormány minden lehetőt meg fog tenni, hogy a csehszlovák Különbizottságnak a magyar rádióban adási idők álljanak rendelkezésére olyan módon, hogy a Különbizottság adásait a lakosság zöme hallgathassa. (A nap folyamán a munkaidőn kívül sugárzott adások.) A magyar kormány a csehszlovák Különbizottságnak a nyilvános gyűlésekre, a hivatali és irodai célokra a szükséges helyiségeket rendelkezésre fogja bocsátani.
A Különbizottságnak hatheti idő áll rendelkezésére, hogy a propagandatevékenységét Magyarországon a jelen Egyezménynek és Függeléknek rendelkezései szerint kifejthesse. Ez a hathetes határidő' 1946. március 4-vel kezdődik.
Az áttelepítendő magyarok számába be kell tudni azokat a személyeket is, akik Magyarországra már áttétettek vagy átköltöztek, azoknak a kivételével, akik ennek az Egyezménynek VIII. cikke alá esnek. Abban az esetben azonban, ha az ebbe a kategóriába tartozó személyek a csehszlovákiai bíróságok előtt jelentkeznének és azok őket felmentenék, ezeket a személyeket is bele kell számítani a kicserélendő magyarok számába.
Ez a Függelék az Egyezmény kiegészítő része. Ennek hiteléül a meghatalmazottak ezt a Függeléket aláírták.
Kelt Budapesten, két magyar és szlovák nyelvű eredeti példányban, 1946. évi február hó 27-ik napján.
3. § Jelen törvény kihirdetése napján, azonban az 1. §-ban említett egyezmény életbelépésétől kezdődő hatállyal lép életbe. Végrehajtásáról az érdekelt miniszterek gondoskodnak.
Két év hatályos jogszabályai. 1945-1946. Budapest, 1947. 80-85. o.
A Prágában, 1945 végén és 1946 elején két alkalommal lezajlott tárgyalások (ezzel kapcsolatban lásd Lázár György: Csehszlovák-magyar tárgyalások a lakosságcseréről 1945. decemberében. Múltunk, 1998. 2. sz. 120-164. o.) után, 1946. február 27-én Budapesten aláírták a magyar-csehszlovák lakosságcsere-egyezményt - miután a szövetséges nagyhatalmak kétoldalú tárgyalásokat javasoltak a megoldatlan kérdések rendezésére.
Az egyezmény valójában nem kölcsönös lakosságcseréről szólt, mivel pl. a magyarországi szlovákok egyénileg és önként jelentkezhettek az áttelepülésre; a szlovákiai magyarokat viszont a csehszlovák kormány jelölte ki családostul az áttelepítésre. A csehszlovák kormány nemcsak a kitelepítendő magyarokról döntött, de joga volt elbírálni, hogy a magyarországi áttelepülők közül kiket fogad be; a magyar kormány viszont a csehszlovák kormány által kijelölt minden személyt köteles volt átvenni. Az egyezmény létrejöttének körülményei, valamint a dokumentum szelleme és betűje is kifejezte, hogy az nem két egyenjogú állam, hanem a győztes Csehszlovákia és a legyőzött Magyarország megállapodása volt.
A lakosságcsere-egyezmény megerősítő okiratait 1946. május 15-én Prágában cserélték ki. A nemzetgyűlés 1946. május 10-én tűzte napirendre a lakosságcsere törvénybe iktatását. A szavazás időpontjában az ellenzéki és a kisgazda képviselők többsége nem tartózkodott az ülésteremben, így a nemzetgyűlés a szavazást - az eredetileg tervezett időpontban - határozatképtelenség miatt kénytelen volt elhalasztani. A nemzetgyűlés végül a második alkalommal -1946. május 14. - fogadta el szótöbbséggel a magyar-csehszlovák lakosságcsere-egyezményt. (Az 1945. évi november hó 29-ére összehívott nemzetgyűlés naplója. Atheneum, Budapest, 1946. II. k. 7-119. o.) Az 1946:XV törvénycikket 1946. július 9-én hirdették ki.
Magyarországról 1948 áprilisáig 73 273 magát szlováknak valló személy települt át önkéntesen Csehszlovákiába; 31%-uk alkalmi munkás vagy napszámos; 19%-uk pedig szegényparaszt volt. A Magyarországról áttelepültek összesen kb. 24000 kat. hold földet hagytak vissza. A Szlovákiából áttelepített magyarok, illetve az „önként" távozottak, összesen mintegy 80000 személy kb. 137000 kat. hold földet hagytak hátra. (A magyarországi szlovákok száma 1930-ban közel 105000 fő volt; a szlovákiai magyarok száma 1937-ben mintegy 634000 fő volt.)
A magyarországi szlovák nemzetiségű lakosság megosztott volt a lakosságcserét illetően: egy részük az áttelepü-lést választotta; más részük ragaszkodott szülőföldjéhez; de arra is volt példa, hogy az önként áttelepültek visszatértek Magyarországra. E jelenségeknek a korabeli sajtó is nyilvánosságot adott:
„Ezt a népet a múlt szenvedései után nem lehet meggyőzni arról, hogy a mostani politikai pártok egyik napról a másikra több juttatásban részesítik őt, mint a magyarokat. Aggódunk, hogy a nagylelkűség és jószívűség mögött ez a hazug megjegyzés rejlik: Megadjuk nekik mindent (sicl - F. G.), amíg lemondanak az áttelepülésről, majd aztán megfogatjuk velük a kurtavasat." (Sloboda, 1945. július 14. Idézi: Molnár Imre: A Sloboda című magyarországi szlovák lap 1945 és 1947 között. Magyarságkutatás. A Magyarságkutató Csoport Évkönyve. Főszerk: Juhász Gyula. Budapest, 1987.148. o.)
A magyar-csehszlovák lakosságcsere-egyezmény VII. cikke értelmében az áttelepülők ingatlanainak tulajdonjoga a magyar államra szállt át. A lakosságcsere által érintett községekre nézve - az állam említett jogát biztosítandó -több jogszabály is napvilágot látott; csakúgy mint a lakosságcsere-egyezmény egyéb rendelkezéseivel összefüggésben:
A 6850/1946. ME számú rendelet egyes községekben (városokban) fekvő ingatlanokra vonatkozó telekkönyvi bekebelezések korlátozásáról 1946. június 15-én jelent meg. (Magyar Közlöny, 1946.134. sz.) A 12500/1946. ME számú rendeletet az egyes községekben (városokban) fekvő ingatlanokra vonatkozó telekkönyvi bekebelezések korlátozásáról szóló 6 850/1946. ME számú rendelet 3. §-ában foglalt rendelkezések módosítása tárgyában 1946. október 29-én adták ki. (Magyar Közlöny, 1946. 247. sz.)
A10 000/1946. ME számú rendeletet az 1946:XV törvénycikkbe iktatott, a magyar-csehszlovák lakosságcseréről szóló egyezmény végrehajtásával kapcsolatban az ingatlanvagyonra vonatkozó egyes kérdések szabályozása tárgyában 1946. augusztus 31-én tették közzé .(Magyar Közlöny, 1946.197. sz.) E rendelet 6. §-át a 12 720/1947. Korm. számú rendelet helyezte hatályon kívül 1947. október 29-én. (Magyar Közlöny, 1947.246. sz.)
A11040/1946. ME számú rendelet egyes közfeladatokat az áttelepítési kormánybiztos hatáskörébe utalta át 1946. szeptember 28-án. (Magyar Közlöny, 1946. 221. sz.)
A 12110/1946. ME számú rendelet az 1946:XV. törvénycikk értelmében Csehszlovákiába áttelepült személyek lakásainak és más helyiségeinek igénybevétele tárgyában 1946. október 22-én jelent meg. (Magyar Közlöny, 1946. 241. sz.)
A 15690/1947. Korm. számú, 1948. január 3-án megjelent rendelet az 1946:XV. törvénycikk alapján alakított Vegyes-bizottság által hozott határozatok (véghatározatok) közzétételéről szólt. (Magyar Közlöny, 1948. 2. sz.)
Az 1810/1948. Korm. számú rendelet a magyar-csehszlovák lakosságcsere végrehajtásával kapcsolatban az ingatlanvagyonra vonatkozó egyes kérdések szabályozásáról szóló 10000/1946./ME számú rendelet kiegészítéséről, illetőleg módosításáról intézkedett 1948. február 15-én. (Magyar Közlöny, 1948.38. sz.)
A 7840/1948. Korm. számú rendelet a Csehszlovákiába áttelepült személyek lakásainak és más helyiségeinek az igénybevételéről szóló 12110/1946. ME számú rendelet kiegészítése tárgyában 1948. július 22-én jelent meg. (Magyar Közlöny, 1948.164. sz.)
A 13140/1948. Korm. számú rendeletet a magyar-csehszlovák lakosságcsere-egyezmény alapján a magyar államra szálló ingatlanok bírói árverésen való eladásának felfüggesztéséről 1948. december 24-én adták közre. (Magyar Közlöny, 1948. 283. sz.)
A 245 415/1948. PM számú rendelet a magyar-csehszlovák lakosságcseréről szóló egyezmény alapján kötött csereszerződések illetékmentességét rögzítette 1948. augusztus 3-án. (Magyar Közlöny, 1948.175. sz.)
A magyar kormány 1948. február 6-án döntött a letartóztatásban lévő, illetőleg büntetésüket töltő személyeknek Csehszlovákiába történő áttelepüléséről. Az 1948. február 8-án kihirdetett 1560/1948. Korm. számú rendelet (Magyar Közlöny, 1948. 32. sz.) 1. §-a értelmében „Az áttelepítési kormánybiztos köteles a lakosságcsere tárgyában létesült magyar-csehszlovák vegyes-bizottság 42. számú véghatározatának (1) bekezdése alá eső személyekről annak a letartóztató (büntető) intézetnek vezetőjét, amelyben az illető személy letartóztatásban van, illetőleg büntetését tölti, oly időben értesíteni, hogy szabadlábra helyezésük áttelepülésük előtt legalább tizennégy nappal megtörténhessék."
E jogszabály megszületésének fő oka a lakosságcsere-egyezmény végrehajtásában megnyilvánuló diszparitás volt. Miközben Csehszlovákiából 1948 elején folytatódott a magyar családok áttelepítése, Magyarországról nem voltak újabb önkéntes jelentkezők az áttelepülésre.
1948 nyarán a magyar áttelepítési kormánybiztos felfüggesztette a lakosságcsere végrehajtását, mivel a Csehszlovákiából áttelepítettek és menekültek száma addigra kb. 25 000 fővel túllépte a paritást.
A helyzet „megoldására" 1948 augusztusában a Szlovák Kommunista Párt és a Magyar Dolgozók Pártja egyezményt kötött a lakosságcsere befejezéséről. Eszerint Magyarország Csehszlovákia területéről egyoldalúan befogad 10000 személyt; továbbá 1500 háborús bűnöst, családtagokkal együtt 5000 főt; azaz összesen 15000 személyt. (A háborús bűnösnek minősített személyek közül a csehszlovák hatóságok 149 főt ítéltek el, az ítéleteket azonban több esetben 1948-ban hozták meg.)
1. § 1) Mindazok a magyar állampolgárok, akik a Szövetséges Ellenőrző Tanácsnak a magyarországi német lakosság Németországba való áttelepítése tárgyában 1945. évi november hó 20. napján kelt határozata alapján Németországba áttelepíttetnek, Magyarország területének az áttelepítés végrehajtásával kapcsolatban történt elhagyása napján magyar állampolgárságukat elvesztik.
(2) Az előző bekezdés rendelkezését azokra is alkalmazni kell, akik Németországba a jelen rendelet hatálybalépésének napja előtt telepítettek át.
2. § A jelen rendelet kihirdetésének napján lép hatályba, végrehajtásáról a belügyminiszter gondoskodik.
Budapest, 1946. július 12-én.
Magyar Közlöny, 1946. július 16. (158. sz.)
A kitelepítendők állampolgárságával kapcsolatban több jogszabály is született.
Bár e jogszabályok „csak" a ténylegesen kitelepítendők, illetve a már kitelepítettek állampolgárságának megszűnését írták elő, a 12 330/1945. ME sz. rendelet azzal, hogy elvben az összes hazai német nemzetiségű és anyanyelvű lakos kitelepítését „lehetővé tette", valójában valamennyi német nemzetiségű magyar állampolgár állampolgárságát kérdésessé tette, illetve megszüntette. A német nemzetiségű lakosok tulajdonképpen már a 7970/1946. ME sz. rendeletet megelőzően sem voltak teljes jogú magyar állampolgároknak tekinthetők, mivel az állampolgárokat megillető alapvető egyéni, politikai jogokkal (pl. választójog, névváltoztatás joga), illetve a kollektív nemzetiségi jogokkal (pl. anyanyelvi oktatás) egyáltalán nem vagy csak részben rendelkeztek.
A kitelepítésről szóló rendelet és a hozzá kapcsolódó jogszabályok végrehajtása nemcsak politikai és jogi, de egyúttal súlyos gazdasági, anyagi-szociális következményekkel is járt.
1. § (1) Magyarország Nemzetgyűlése ünnepélyesen megállapítja, hogy a letűnt uralmi rendszernek idegen befolyáson alapuló mindazok a rendelkezései és intézkedései, amelyek az ország lakosságának egy részét izraelita vallása, illetőleg zsidó származása címén jogaitól megfosztották, emberi méltóságában meggyalázták és végeredményben többségének - nagyobbrészt külföldi táborokban való - megsemmisítésére vezettek: ellenkeznek az emberiség örök eszményeivel, a magyar nép erkölcsi felfogásával és a magyar jog szellemével. A Nemzetgyűlés mélységes megvetéssel bélyegzi meg ezeket a rendelkezéseket és intézkedéseket.
(2) Megemlékezve a demokratikus kormányoknak azokról a rendeleteiről, amelyek a faji üldözésnek hamis indokolásra támaszkodó, a lakosság egy értékes és hazafias részét méltatlanul sújtó, idegen eredetű összes barbár szabályait hatályon kívül helyezték, a jogegyenlőséget visszaállították és ezzel a jóvátétel jogi feltételeit megteremtették: a Nemzetgyűlés egyszersmind a magyar nép elismerését és háláját nyilvánítja mindazoknak, akik a külső és belső megfélemlítéssel bátran dacolva, önzetlenül és áldozatkészen álltak üldözött embertársaik mellé és ezzel sok ezer emberi életet mentettek meg a pusztulástól.
Ezzel kifejezésre jutott a magyar nép egyetemének ellenállása, amely a reakciós rendszerrel szemben is mindaddig megakadályozta a faji üldözés nemzeti szocialista brutalitásainak maradéktalan érvényesülését, amíg a német megszállás és hatalmi erőszak teljessé válása be nem következett. Ez az ellenállás világossá tette, hogy a magyar nép nem azonosítja magát a faji üldözéssel.
2. § (1) Az állam mindazokat a hagyatékokat, amelyeket örökös hiányában a (2) bekezdésben említett személyek hagyatékaként megszerzett vagy megszerez, az alábbi rendelkezések szerint létesítendő külön alapnak engedi át.
(2) A jelen § rendelkezései azoknak a személyeknek akár Magyarország területén, akár külföldön levő hagyatékaira terjednek ki, akik az izraelita vallásuk vagy zsidó származásuk címén ellenük folytatott üldözés folytán vagy az üldözéssel okszerű kapcsolatban szerzett sebesülés, sérülés vagy más egészségromlás következtében az 1941. évi június hó 26. napja és az 1946. évi december hó 31. napja között életüket vesztették. Holtnak nyilvánítás esetében az előbbi rendelkezést annak az örökhagyónak a hagyatékára kell alkalmazni, aki a holtnak nyilvánítás tárgyában hozott bírói határozat szerint az említett időközben tűnt el, tekintet nélkül arra, hogy ez a határozat a halál idejéül milyen időpontot állapít meg. Azt, hogy valamely hagyaték a jelen § rendelkezései értelmében az államot vagy alapot illeti-e, az alap intézőbizottságának meghallgatása után háromtagú bizottság állapítja meg. A bizottság elnökét a közigazgatási bíróság ítélő bírái sorából annak elnöke, egy-egy tagját pedig a pénzügyminiszter és az alap intézőbizottsága jelöli ki.
(3) Az alapra szállnak át hazahozataluk esetében a külföldre hurcolt azok a vagyontárgyak is, amelyek az izraelita vallásúak, illetőleg zsidó származásuk miatt üldözött személyek birtokából az elmúlt uralmi rendszer intézkedései következtében jogtalanul kikerültek, feltéve, hogy jogszerű tulajdonosuk a minisztérium által kibocsátandó rendelet rendelkezései szerint nem állapítható meg.
(4) Az alap rendeltetése az izraelita vallásuk, illetőleg zsidó származásuk címén üldözött és ennek következtében segítségre utalt személyek, valamint az ily személyek javára szolgáló intézmények támogatása.
(5) Az alap jogi személyiséggel bír.
(6) Az alap a minisztérium felügyelete alatt áll. Képviseletét, kezelését és felhasználását intézőbizottság látja el, amelynek elnökét és elnökhelyettesét a miniszterelnöknek a Magyar Izraeliták Országos Irodája és a Magyarországi Autonóm Ortodox Izraelita Hitfelekezet Központi Irodája javaslata alapján tett előterjesztésére, öt év tartamára a köztársasági elnök nevezi ki; az intézőbizottság tagjainak egyharmad részét a miniszterelnök, kétharmad részét pedig a magyarországi izraelita hitfelekezet említett törvényes képviseleti szervei - ugyancsak öt év tartamára - jelölik ki. Az alap szervezetének és működésének részletes szabályait, valamint az alap egyéb bevételi forrásait a minisztérium rendelettel állapítja meg.
3. § (1) Ha a hagyaték a 2. § (2) bekezdésében említett okból az ott megállapított idő alatt egymásra következően több örökhagyó után nyílt meg, az csak egy ízben, akként esik illeték alá, mintha az az utolsó örökösre közvetlenül az első örökhagyóról szállt volna át.
(2) A 2. § (2) bekezdésében megjelölt személyek örökösei húszezer forintot meg nem haladó tiszta hagyatéki érték után teljes, a hagyatéknak ezt meghaladó értéke tekintetében pedig ötvenszázalékos illetékmentességet élveznek, amely az öröklési illetéken felül az ingyenes vagyonszerzési illetékre is kiterjed. A kedvezmény alkalmazására vonatkozó részletes eljárási szabályokat - ideértve a kedvezmény előfeltételeinek igazolására vonatkozó rendelkezéseket is - a pénzügyminiszter rendelettel állapítja meg.
(3) A 2. §-ban megjelölt alap az ugyanezen § (1) bekezdése értelmében részére átengedett hagyatékok megszerzése tekintetében a húszezer forintot meg nem haladó tiszta hagyatéki érték esetében teljes illetékmentességet élvez, amely az öröklési illetéken felül az ingyenes vagyonszerzési illetékre is kiterjed. A húszezer forintot meghaladó tiszta hagyatéki érték után az alap a jelen § (2) bekezdésében meghatározott kedvezményt meghaladó öröklési és ingyenes vagyonszerzési illetékkedvezményben részesül, amelynek mértékét a minisztérium rendelettel állapítja meg. A fenti illetékek a jelen törvény hatálybalépését követő öt esztendő eltelte után válnak esedékessé és azt követően részletekben fizethetők. A részletfizetés feltételeit és módozatait a pénzügyminiszter rendelettel állapítja meg.
4. § A jelen törvény kihirdetésének napján lép hatályba. Két év hatályos jogszabályai. 1945-1946. Budapest, 1947. 95-97. o.
A törvényjavaslatot a nemzetgyűlés 1946. október 3-i ülésén sürgősséggel tárgyalta, majd egyhangúlag elfogadta. (Az 1945. évi november hó 29-ére összehívott nemzetgyűlés naplója. Athenaeum, Budapest, 1951. III. k. 898-933. o.) A törvénycikket 1946. november 15-én hirdették ki.
A 3200/1947. ME számú rendelet a magyar zsidóságot ért üldözés megbélyegzéséről és következményeinek enyhítéséről szóló 1946:XXV törvénycikk végrehajtásáról 1947. március 9-én jelent meg. (Magyar Közlöny, 1947.57. sz.)
Az 1946:XXV. törvénycikk kihirdetése után a magyarországi zsidó származású lakossággal kapcsolatban több jogszabály látott napvilágot.
A 25 000/1946. ME számú rendelet az izraelita hitközségek használatából elvont épületek (helyiségek) visszabo-csátása tárgyában 1946. december 13-án került kihirdetésre. (Magyar Közlöny, 1947. 9. sz.)
A100147/1947. PM számú rendeletet az izraelita vallásuk vagy zsidó származásuk miatti üldözés folytán életüket vesztett személyek örököseinek illetékkedvezményéről 1947. január 17-én tették közzé. (Magyar Közlöny, 1947. 14-15. sz.)
A 6200/1947. VKM számú rendeletet az izraelita vallásfelekezet egyes központi szerveinek feladatkörébe tartozó ügyek ideiglenes ellátásáról szóló 2727/1945. VKM számú rendelet módosítására hozták. (Magyar Közlöny, 1947.88. sz.)
A 6400/1947. ME számú rendelet a zsidókra hátrányos megkülönböztetést tartalmazó jogszabályok folytán elveszett gazdasági felszerelések ügyében 1947. május 24-én jelent meg. (Magyar Közlöny, 1947.116. sz.)
A 6500/1947. ME számú rendelet a zsidókra hátrányos megkülönböztetést tartalmazó jogszabályok alapján eszközölt telekkönyvi feljegyzések törlése tárgyában született. (Magyar Közlöny, 1947.116. sz.)
A110 000/1947. VKM számú rendelet az izraelita vallásfelekezet egyes központi szerveinek feladatkörébe tartozó ügyek ideiglenes ellátásáról szóló 2727/1945. VKM számú rendelet módosítása tárgyában kiadott 6200/1947. VKM számú rendelet kiegészítéséről jelent meg. (Magyar Közlöny, 1947.177. sz.)
A 114400/1948. BM számú rendelet az állampolgárság anyakönyvi bejegyzéséről szóló 311000/1939. BM számú rendelet alapján foganatosított, a zsidókra sérelmes anyakönyvi bejegyzések törlését mondta ki. (Magyar Közlöny, 1948.121. sz.)
A 34 000/1948. VKM számú rendelet a magyarországi autonóm ortodox izraelita hitfelekezet központi testületi szervei működésének szünetelése folytán szükségessé vált intézkedéseket határozta meg 1948. július 20-án. (Magyar Közlöny, 1948.169-170. sz.)
A 11310/1948. Korm. számú rendelet a zsidókra hátrányos megkülönböztetést tartalmazó egyes jogszabályok hatálya alá tartozott magyar állampolgároknak külföldről hazahozott javai birtokba adása tárgyában 1948. október 29-én jelent meg. (Magyar Közlöny, 1948.248. sz.)
A minisztérium az 1946:XVI. te. 1. §-ában foglalt és az 1947:VIII. törvénycikkel meghosszabbított felhatalmazás alapján a következőket rendeli:
1. § Mindaddig, amíg a magyarországi német lakosságnak Németországba való áttelepítését a Szövetséges Ellenőrző Tanács által az 1945. évi november 20. napján hozott határozat, valamint a magyar kormánynak az Amerikai Egyesült Allamok berlini katonai kormányzatával az 1946. évi augusztus hó 22.napján kötött egyezmény alapján folytatni nem lehet, a 12330/1945. ME számú rendelet értelmében Németországba való áttelepítésre kötelezett magyarországi németeket ideiglenesen össze lehet költöztetni avég-ből, hogy a Csehszlovákiából az 1945:XV. törvénycikkbe iktatott magyar-csehszlovák lakosságcseréről szóló egyezmény alapján Magyarországba áttelepített magyarok letelepíthető! legyenek.
2. § (1) Az 1. § értelmében összeköltöztetendő németeket a 12330/1945. ME számú rendelet 2. §-ának (6) bekezdése alapján a belügyminiszter által kiküldött mentesítő bizottság - jogorvoslat kizárásával - jelöli ki.
(2) Nem lehet elrendelni azoknak a németeknek összeköltöztetését, akiket a Németországba áttelepítés alól mentesítettek.
3. § A Németországba áttelepítésre kötelezett személynek a 12330/1945. ME számú rendelet 3. íjának (1) bekezdése értelmében zár alá vettnek tekintendő' ingatlan és ingó vagyona az államra száll át, kivéve azokat az ingóságokat, amelyeket az áttelepítendő' személy Németországba való tényleges átte-lepülése esetében magával vihetett volna.
4. § A németek összeköltöztetése, valamint a Magyarországra áttelepített szlovákiai magyar letelepítésének végrehajtása céljából fogatos vagy géperejű járműveket - a szükséghez képest - igénybe lehet venni. Az igénybevétel a 200/1946. ME számú rendelet szerint foganatosítandó. Az igénybevételért járó térítésről, valamint az összeköltöztetéssel, illetőleg a letelepítéssel kapcsolatos egyéb költségek fedezéséről az áttelepítési kormánybiztos gondoskodik.
5. § Az összeköltöztetés, illetőleg a letelepítés végrehajtása céljából szükséges rendőri segélyről és katonai karhatalomról a belügyminiszter, illetőleg a honvédelmi miniszter - a szükségeshez képest egyetértőén - gondoskodik.
6. § (1) Aki az összeköltöztetése során tett hatósági intézkedésnek ellenszegül, vagy annak foganatosítását egyéb módon akadályozza - amennyiben cselekménye súlyosabb büntető rendelkezés alá nem esik -, vétség miatt öt évig terjedhető' fogházzal büntetendő.
(2) A vétség miatt az eljárás a 12340/1945. ME számú rendelettel (Magyar Közlöny 211. szám) szervezett külön tanács hatáskörébe tartozik.
7. § A jelen rendelet kihirdetésének napján lép hatályba, végrehajtásáról a belügyminiszter gondoskodik.
Budapest, 1947. évi március hó 31-én.
Magyar Közlöny, 1947. április 4. (77. sz.)
1947 tavaszától a magyarországi német nemzetiségű lakosság újabb csoportjainak kitelepítésére került sor; de ezúttal már Németországnak nem az amerikai, hanem a szovjet megszállási övezetébe. A folytatólagos kitelepítésekkel létszámuk megközelítette az 50 000 főt. Ezekben a kitelepítésekben az is szerepet játszott, hogy a Csehszlovákiából menekült, illetve kitelepített magyar családok, valamint a bukovinai székely családok elhelyezése mind súlyosabb gondot és problémát okozott a magyar kormányzat számára.
Elsősorban ezzel a kényszerhelyzettel magyarázható a német nemzetiségű lakosság összeköltöztetésére vonatkozó kormányrendelet megszületése és annak végrehajtása is. 1947. áprilisa és augusztusa között Magyarországon 3453 lakóházat „szabadítottak fel" 5192 német nemzetiségű család összeköltöztetésével, illetve belső telepítésekkel. A belső telepítések 1948 tavaszán-nyarán fejeződtek be, a magyarországi német nemzetiségű lakosság kitelepítése Németország szovjet megszállási övezetébe 1948 őszén zárult le.
1. Magyarország minden szükséges intézkedést megtesz aziránt, hogy a magyar fennhatóság alá tartozó minden személynek biztosítsa faji, nemi, nyelvi vagy vallási különbség nélkül az emberi jogok és az alapvető szabadságok élvezetét, ideértve a véleménynyilvánítás, a sajtó és közzététel, a vallásgyakorlat, a politikai véleménynyilvánítás és a nyilvános gyülekezés szabadságát.
2. Magyarország továbbá kötelezi magát arra, hogy a Magyarországon életben lévő jogszabályok sem tartalmukban, sem alkalmazásuk során a magyar állampolgárságú személyek között azoknak faja, neme, nyelve vagy vallása alapján nem fognak különbséget tenni, semmiféle megkülönböztetést maguk után vonni, akár az érdekelteknek személye, javai, üzleti tevékenysége, foglalkozásbeli vagy pénzügyi érdekei, személyi állapota, politikai vagy polgári jogai tekintetében, akár pedig bármely egyéb tekintetben.
Magyarország, amely a Fegyverszüneti Egyezmény értelmében intézkedéseket tett, hogy szabadlábra helyezze állampolgársági és nemzetiségi különbség nélkül mindazokat a személyeket, akik letartóztatásban voltak az Egyesült Nemzetek érdekében kifejtett cselekményeik vagy az Egyesült Nemzetek iránt érzett rokonszenvük vagy faji származásuk miatt és hogy visszavonja az ezen a címen hozott megkülönböztető törvényeket és megszorításokat, a fenti intézkedéseket kiegészíti és a jövőben nem foganatosít olyan intézkedéseket tett, hogy szabadlábra helyezze állampolgársági és nemzetiségi különbség nélkül mindazokat a személyeket, akik letartóztatásban voltak az Egyesült Nemzetek érdekében kifejtett cselekményeik vagy az Egyesült Nemzetek iránt érzett rokonszenvük vagy faji származásuk miatt és hogy visszavonja az ezen a címen hozott megkülönböztető törvényeket és megszorításokat, a fenti intézkedéseket kiegészíti és a jövőben nem foganatosít olyan intézkedéseket, vagy nem hoz olyan törvényeket, amelyek az e cikkben említett célokkal nem volnának összeegyeztethetők.
...
Magyar Törvénytár. 1947. évi törvénycikkek. Franklin Társulat Kiadása, Budapest, é. n. 146-147. o.
A második világháborút lezáró békeszerződések - ellentétben az első világháborút lezáró békékkel - a nemzetiségi kérdést azon kormányok belügyének tekintették, amely államok keretében a kisebbség élt. Az ENSZ alapokmánya szerint és annak szellemében csupán a kisebbségek tagjai egyéni, állampolgári jogainak deklaratív elismerésére szorítkoztak. Az 1947. július 25-én kihirdetett és szeptember 15-én életbe lépett magyar békeszerződés kisebbségi vonatkozású és Magyarországra kötelező rendelkezéseinek, amelyek az ENSZ 1945. évi San Franciscó-i Alapokmányát nem haladták meg, a magyar állam a békeszerződést megelőzően már eleget tett az 1946:1., az 1946:VII. és az 1946:X. törvénycikkek megalkotásával.
Az 1946. január 31-én kihirdetett, Magyarország államformájáról szóló 1946:1. törvénycikk az állampolgárok természetes és elidegeníthetetlen jogairól a következőket tartalmazza:
„A köztársaság polgárai részére biztosítja az ember természetes és elidegeníthetetlen jogait, a magyar nép számára a rendezett együttélést s a más népekkel való békés együttműködést.
Az állampolgárok természetes és elidegeníthetetlen jogai különösen: a személyes szabadság, jog az elnyomatástól, félelemtől és nélkülözéstől mentes emberi élethez, a gondolat és vélemény szabad nyilvánítása, a vallás szabad gyakorlása, az egyesülési és gyülekezési jog, a tulajdonhoz, a személyi biztonsághoz, a munkához és méltó emberi megélhetéshez, a szabad művelődéshez való jog s a részvétel joga az állam és önkormányzatok életének irányításában.
Ezektől a jogoktól egyetlen állampolgár sem fosztható meg törvényes eljárás nélkül és e jogokat a magyar állam valamennyi polgárának minden irányú megkülönböztetés nélkül, a demokratikus államrend keretein belül, egyformán és egyenlő mértékben biztosítja." (Magyar Törvénytár. 1946. évi törvénycikkek. Budapest, 3. o.)
Az 1946:1. törvénycikk a magyar törvényalkotásban első ízben kodifikálta - a kisgazdapárti, illetve részben a szociáldemokrata párti törvénytervezetek kezdeményezésére, majd a későbbiekben a kommunista párt kiegészítésével - az állampolgárok „természetes és elidegeníthetetlen" jogait. Bár e felsorolás foghíjas volt, hiszen hiányzott belőle pl. a sajtószabadság, a kisebbségi jogok, mindazonáltal a felsorolt jogok valamennyi magyar állampolgárra, így a nemzeti kisebbségek tagjaira is vonatkoztak.
Az 1946. március 23-án kihirdetett, a demokratikus államrend és köztársaság büntetőjogi védelméről szóló 1946: VII. törvénycikk 2. § d/ pontja szerint bűntettet követ el, aki „az állampolgári szabadság vagy jogegyenlőség érvényesülése ellen vagy nemzetiségi, faji vagy felekezeti gyűlölködésre izgat, illetőleg annak felkeltésére alkalmas más cselekményt követ el". A törvény 10. § /3/ bekezdése akként rendelkezett, hogy „A 2. §-ban meghatározott cselekmény büntetése két évtől tíz évig terjedhető börtön." (Magyar Törvénytár. 1946. évi törvénycikkek. Budapest, 19-28. o.)
Az 1946. január 25-én elfogadott Házszabályok 11. §-a meghatározta a parlamenti képviselőnek a Házban tanúsítandó magatartását, illetve azt, hogy a képviselő felszólalása során milyen kifejezéseket nem használhatott és milyen nyilatkozatot nem tehetett. Eszerint: „Ha valamelyik képviselő felszólalása során a demokratikus államrendet, a Nemzetgyűlés tekintélyét, a közerkölcsiséget, a parlamenti, a nemzetközi illemet vagy szokásokat, a nemzeti vagy vallási érzést sértő kifejezéseket használ, a Nemzetgyűlés tagja vagy a Nemzetgyűlésen kívül álló személy, valamely nemzetiség, osztály- vagy hitfelekezet ellen sértést tartalmazó vagy ezek ellen gyűlöletre izgató nyilatkozatot tesz, az elnök rendreutasítja." Ha a képviselő két figyelmeztetés után is ilyen irányú kijelentéseket tesz, javasolhatta az elnök a parlamentnek, hogy a képviselőt utasítsák a Mentelmi Bizottság elé. (Tombor László: A mentelmi jog és alkalmazása. In: A magyar parlament 1944-1949. Gulliver, 1991.174. o.)
A Házszabályok tartalmazták a képviselő felszólalási és interpellációs jogát, a felszólalások és interpellációk nyelvét, valamint az interpellációkra adandó válaszok nyelvét is.
Figyelmen kívül nem hagyható kérdés volt, hogy az 1946:1. törvénycikk bevezetőjében deklarált „természetes és elidegeníthetetlen" jogok érvényesítése garanciát is kapjon, vagyis hogy e jogokat független bíróság jog védelme alá helyeztessék. Az 1946. május 17-én kihirdetett, az emberi alapjogok hatályosabb védelméről szóló 1946:X. törvénycikk - bár hangsúlyozta, hogy a „természetes és elidegeníthetetlen jogok" megsértését szigorúan bünteti - e jogoknak a független bíróság jogvédelme alá helyezését nem rendelte el. (Magyar Törvénytár. 1946. évi törvénycikkek. Budapest, 43. o.) Ebből a joghézagból is adódott azután az a gyakorlat, hogy az állampolgároknak bármilyen rendű és rangú jogsérelmük esetén valójában nem volt hova fordulniuk jogorvoslatért.
1948. december 7-én hirdették ki a büntetőtörvények egyes fogyatékosságainak megszüntetéséről és pótlásáról szóló 1948:XLVIII. törvénycikket. A törvénycikk 19. §-a a nemzetiségi érzület büntetőjogi védelmét tartalmazta:
„19. § (1) Az 1946:VII. te. 4. §-a a következő rendelkezésekkel egészíttetik ki:
(2) Amennyiben a cselekmény súlyosabb büntetőrendelkezések alá nem esik, vétség miatt egy évig terjedhető fogházzal büntetendő, aki a magyar nemzetre, a demokratikus államrendre, vagy a köztársaságra, annak valamely alapintézményére, az országban élő valamely nemzetiségre, illetőleg hitfelekezetre lealacsonyító kifejezést használ, vagy ilyen cselekményt követ el.
(3) Ha a (2) bekezdésben meghatározott vétséget sajtó útján vagy egyébként nyilvánosan követik el, a büntetés két évig terjedhető fogház.
(4) Az 1941:V törvénycikk hatályát veszti." (1948. év hatályos jogszabályai. Budapest, 1949. 96. o.)
Az 1946:1. törvénycikkben foglalt egyesülési jog sajátos értelmezése és gyakorlata alapján - „felülről" indult kezdeményezéssel - jöttek létre és működtek közel fél évszázadon keresztül a magyarországi nemzeti kisebbségek érdekképviseleti szervei: a nemzetiségi szövetségek.
A második világháború után az első nemzetiségi szervezetet a békési, csanádi, csongrádi szerbek és a viharsarki szlovákok hozták létre, a Magyar Kommunista Párt támogatásával Battonyán, 1945. február 18-án. A Magyarországi Szlávok Antifasiszta Frontja gyakorlatilag négy nemzetiséget (szlovák, szerb, horvát, szlovén) tömörített - Szlovák és Délszláv Szekcióval. A szövetség létrehozásának hátterében a szovjet csapatokkal való rokonszenv, a gyó'ztes szláv államok nemzeteivel való rokonság igazolása, valamint a jugoszláv felszabadító mozgalommal való kapcsolat húzódhatott meg.
Hamarosan nyilvánvalóvá vált, hogy a Magyarország különböző területein élő, eltérő történelmi múlttal, hagyományokkal és kultúrával rendelkező négy nemzetiség egy szervezeten belüli képviselete megoldhatatlan. A szövetség hetilapja a Sloboda című újság volt.
A Délszláv Szekció 1946. május 19-én, Baján tartotta I. kongresszusát; még ugyanebben az évben, ugyanitt önálló délszláv újságot (Növi Svet) alapítottak. 1947. október 5-én, Bácsalmáson, a Délszláv Szekció II. kongresszusán önálló délszláv szövetséget hoztak létre Magyarországi Délszlávok Demokratikus Szövetsége néven.
A magyar-csehszlovák lakosságcserét követően Magyarországon maradt szlovákok 1948. december 19-én tartották első küldöttgyűlésüket, s megalakították a Magyarországi Szlovákok Demokratikus Szövetségét. Az új szövetség szakított a Szlávok Antifasiszta Frontjának politikájával; nem kívánt annak jogutódja lenni, s kinyilvánította attól való függetlenségét. A szövetség lapja az 1949. január 15-től megjelenő Nasa Sloboda volt.
A Magyarországi Románok Kultúrszövetsége, a Magyar Kommunista Párt Politikai Bizottságának döntése alapján, 1948. március 21-én Gyulán alakult meg. Amint azt az elnevezés is mutatja, a szövetségnek eleve korlátozottabb lehetőséget szántak, az oktatás és kultúra területére szűkítve mozgásterét. A román nemzetiségi újság, a Libertatea Noastrá 1950. január 15-től jelent meg.
A Magyar Dolgozók Pártja Politikai Bizottságának határozata alapján, 1955. október 1-jén jött létre a Magyarországi Német Dolgozók Kulturális Szövetsége. A PB az elnevezéssel összhangban megjelölte a szövetség feladatait: „a német dolgozók bevonása a szocializmus építésébe"; „kulturális tevékenység szervezése". A szövetség hetilapja az 1954-től létező Freies Lében lett (1957-től pedig a Neue Zeitung).
A nemzetiségi szövetségeket 1956-tól egységesen „demokratikus" szövetségnek nevezték. A magyarországi délszlávok, németek, románok és szlovákok demokratikus szövetségei - alapvető strukturális változtatások nélkül - az 1980-as évek végéig, az 1990-es évek elejéig működtek Magyarországon.
| |