| |
A Magyar Köztársaság kormánya az 1946:XVI. te. 1. §-ában kapott és legutóbb az 1947:XVI. törvénycikkel meghosszabbított felhatalmazás alapján a következőket rendeli:
1. § (1) A magyarországi német lakosság Németországba való áttelepítéséről szóló 12330/1945. ME számú rendelet (Magyar Közlöny, 211. sz., a továbbiakban: R.) alapján Németországba áttelepülésre kötelezett azok a magyar állampolgárok, akik magukat az áttelepülés kötelezettsége alól kivonják, azzal a nappal, amelyen az ország területét el kellett volna hagyniuk, állampolgárságukat elvesztik.
(2) Az (1) bekezdésben említett személyek ingó és ingatlan vagyonának a magyar államra átszállása tekintetében a 4300/1947. ME számú rendelet (Magyar Közlöny, 77. szám) 3. §-ának rendelkezései az irányadók.
(3) Az (1) és a (2) bekezdés rendelkezései alá esik a Németországba áttelepülésre kötelezettek névjegyzékébe felvett az a magyar állampolgár is, aki lakóhelyét rendőrhatósági engedély nélkül elhagyja (R. 5. § (1) és (2) bek.). Ezek a személyek állampolgárságukat lakóhelyük engedély nélkül való elhagyásának napján vesztik el.
(4) A magyar állampolgárságnak az előző bekezdések értelmében elvesztése az érintett személy Németországba áttelepítésének nem akadálya.
2. § Amennyiben a cselekmény súlyosabb büntető rendelkezés alá esik, vétséget követ el és öt évig terjedő fogházzal büntetendő az, aki a R. alapján Németországba áttelepülésre kötelezett személyt azért rejteget, hogy áttelepítésének végrehajtását megakadályozza vagy megnehezítse. A vétség miatt az eljárás a 12340/1945. ME számú rendelet (Magyar Közlöny, 211. szám) 1. §-ában említett külön tanács hatáskörébe tartozik.
3. § (1) A R. alapján Németországba áttelepülésre kötelezett vagy oda áttelepített, illetőleg az 1945:VI. törvénycikkel törvényerőre emelt 600/1945. ME számú rendelet 4-6. §-a alá eső magyarországi német személyt, ha áttelepülésre kötelezését, illetőleg vagyontárgyainak elkobzását az arra illetékes hatóság utóbb hatálytalanítja, amennyiben vagyonát időközben telepítési vagy más földbirtok politikai célokra felhasználták, az elkobzás vagy megvallás alá nem eső ingó és ingatlan vagyonért - tekintet nélkül a tulajdonában volt ingatlan terjedelmére - csak az 1946:IX. te. 20. és 21. §-ában foglalt elvek szerint illeti kártalanítás. Csereingatlant azonban ilyen esetben is csak az 1946:IX. te. 1. §-a, illetőleg a 4300/1947. ME számú rendelet 3. §-a értelmében az államra átszállóit ingatlanokból lehet juttatni.
2) A megváltás alá eső vagyontárgyakért járó kártalanítás tekintetében a 600/1945. ME számú rendelet, valamint az ezt kiegészítő és módosító jogszabályokban foglalt rendelkezések az irányadók.
4. § (1) A jelen rendelet kihirdetésének napján lép hatályba; rendelkezéseit azonban a folyamatban lévő' ügyekben is alkalmazni kell.
(2) A jelen rendelet 1. és 2. §-ának végrehajtásáról a belügyminiszter és a földművelésügyi miniszter, 2. §-ának végrehajtásáról pedig az igazságügy-miniszter gondoskodik.
Budapest, 1947. évi augusztus hó 28-án
Magyar Közlöny, 1947. augusztus 31. (197. sz.)
A magyarországi német nemzetiségű lakosság Németország szovjet megszállási övezetébe irányuló kitelepítését korábban nem tapasztalt jelenségek kísérték. A kitelepítésre kijelöltek gyakran tömegesen elmenekültek otthonaikból, illetve lakóhelyükről. A hiányzó személyeket a kitelepítést intézők másokkal „pótolták": azokkal, akiket otthonukban találtak. A Tolna megyei Mucsi községet pl. 1947. augusztus 27-én a rendőrség körülzárta, az embereket összeszedték és teherautón elszállították. E „kitelepítési akció" megismétlődött 1948. január 28-án és március 20-án. Ezek után 500 német család közül 24 maradt meg a községben. 1947 őszén a kitelepítésre kijelölt és a kitelepítésből visszaszökött németek száma Magyarországon meghaladta a 10 000 főt.
A kitelepítéssel, illetve az annak végrehajtásával kapcsolatban megszületett jogszabályok nem rendelkeztek ugyanakkor a németek ingatlan és ingó vagyonát esetleg prédának, vagy személyes és csoportérdekeket szolgáló, szerzési lehetőségnek tekintő esetekről. Pl. a Baranya megyei Nagypall bányász telepeseinek nem volt szükségük a Népgondozó Hivatal vagy a rendőrség támogatására; az újgazdák - a földigénylő bizottságok egyetértésével - a nekik tetsző házak tulajdonosait maguk laktatták ki, s foglalták el a helyüket. Emellett akadtak családok, amelyek két házat is szereztek az elkobzásokkal.
A politikai kérdésekkel együtt jelentkező vagyonjogi problémák a gyakorlatban nem jelentettek mást, mint a gazdasági nehézségek elhúzódását, tarthatatlanná válását.
E helyzet ismeretében - a békeszerződés életbelépése után - a kormányzat újra szabályozta a német nemzetiségű lakosság kitelepítését (12200/1947. Korm. számú rendelet, Magyar Közlöny, 1947. 245. sz.) A rendelet a kollektív felelősség elvén valamelyest oldott és az egyéni felelősség elvének irányába mozdult, csakúgy mint Rajk László belügyminiszter 84 350/1947. BM számú végrehajtási rendelete. (Magyar Közlöny, 1947.269. sz.). Ezek a kitelepítés lebonyolítását gyakorlatilag már nem tudták befolyásolni.
A belügyminiszter 84350/1947. BM számú rendelete a német nemzetiségű lakosság korábbiaknál differenciáltabb politikai megítélését fogalmazta meg: „fegyveres német alakulatba (SS stb.) önként belépett személyeknek kell tekinteni azt, aki valamely fegyveres német alakulatba (SS stb.) az 1944. március hó 19. napja előtt vonult be; viszont nem szabad ilyen személynek tekinteni azt, akit valamelyik fegyveres német alakulatba (SS stb.) az 1944. március hó 19. napja után felállított, úgynevezett német-magyar vegyes-bizottság sorozott be". Ez a rendelet első ízben - valójában már megkésve - vonta ki a kitelepítés hatálya alól azokat, akik a harmadik, úgynevezett kényszertoborzás alkalmával kerültek az SS kötelékébe.
A belügyminiszter 84 239/1947. BM számú rendelete, valamint a 84 253/1947. BM számú rendelete a 12 330/1945. ME sz. rendelet értelmében Németországba áttelepülésre kötelezett személyek készpénzéről és értéktárgyairól intézkedett. (Magyar Közlöny, 1947.188. és 205. sz.)
A földművelésügyi miniszter 22 900/1948. FM számú rendelete a magyarországi német lakosság Németországba áttelepítéséről szóló 12 200/1947. Korm. számú rendelet vagyonjogi rendelkezéseinek végrehajtásáról 1948. február 11-én jelent meg. (Magyar Közlöny, 1948.34. sz.)
Az igazságügy-miniszter 25 000/1948. IM számú rendelete a magyarországi német lakosság Németországba áttelepítéséről szóló 12 200/1947. Korm. számú rendelet hatálya alá eső személyek ingatlanainak telekkönyvezése tárgyában 1948. március 18-án jelent meg. (Magyar Közlöny, 1948.64. sz.)
A vallás- és közoktatásügyi miniszter a 330/1946. ME számú rendelet (Magyar Közlöny 12. száma) 2. íjában foglalt felhatalmazás alapján a következőket rendeli:
1. § A nemzetiségi tanítási nyelvű népiskolában vagy általános iskolában az 1947/48. iskolai évtől kezdődően a vallás- és közoktatásügyi minisztérium hivatalos lapjában közzétett tanterv szerint kell tanítani.
2. § Abban a magyar tanítási nyelvű népiskolában vagy általános iskolában, amelyben az 1200/1946. VKM számú rendelet (Magyar Közlöny 42. száma) 14. §-a (1) bekezdésében foglaltak alapján a nemzetiségi nyelvet tantárgyként tanítják, a nemzetiségi nyelvet az 1947/48. iskolai évtől kezdődően ugyancsak a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium hivatalos lapjában közzétett tanterv szerint kell tanítani.
3. § A nemzetiségi tanítási nyelvű népiskolában vagy általános iskolában az egyes tárgyak tanítása során és az iskolák nevelői munkájában a 130000/1946. VKM számú rendelettel életbeléptetett részletes utasításokat kell értelemszerűen alkalmazni.
4. § Ez a rendelet kihirdetése napján lép hatályba. Budapest, 1947. évi október hó 24-én.
Köznevelés, 1947.21. sz. 185. o.
Az 1947. november l-jén kihirdetett 156000/1947. VKM számú rendelet függeléket is tartalmazott, három fejezetben: I. A nemzetiségi tanítási nyelvű népiskola vagy általános iskola feladata; II. A nemzetiségi tanítási nyelvű általános iskola óraterve; III. A nemzetiségi tanítási nyelvű népiskola vagy általános iskola tanterve. (Köznevelés, 1947. 21. sz. 185-189. o.)
A horvát tanítási nyelvű népiskola vagy általános iskola anyanyelvi tanterve a 156 000/1947. VKM számú rendelet kihirdetésével egyidejűleg, 1947. november l-jén látott napvilágot. (Köznevelés, 1947. 21. sz. 189-192. o.) Ez a magyar-jugoszláv kulturális együttműködési egyezmény aláírása után, de még annak parlamenti elfogadása és törvényerőre emelése előtt vált publikussá.
A román tanítási nyelvű népiskolák vagy általános iskolák anyanyelvi tanterve a 156 000/1947. VKM számú rendelet kiegészítéseként, 1948. július 15-én mint a vallás és közoktatásügyi miniszter 44 500/1948. VKM III. számú utasítása jelent meg. (Köznevelés, 1948.14. sz. 127-129. o.) Az 1948. július 15-én napvilágot látott miniszteri utasítás a magyar-román kulturális együttműködési egyezmény kihirdetésének napján került nyilvánosságra.
1. § A kulturális együttműködés tárgyában a Magyar Köztársaság és a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság között létrejött és Belgrádban 1947. évi október hó 15-én aláírt Egyezmény az ország törvényei közé iktattatik.
2. § Az Egyezmény eredeti magyar és szerb-horvát nyelvű szövege a következő
A Magyar Köztársaság Kormánya egyrészről és a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság Kormánya másrészről, attól az óhajtól indíttatva, hogy Magyarország és Jugoszlávia népei között a baráti viszony a kölcsönös megismerés és kulturális javaiknak összhangba hozása által minél szorosabbá váljék és abban a nézetben, hogy ennek a célnak elérésére lehető legjobb eszköz a közvetlen kapcsolatok fejlesztése, megkönnyítése és kiterjesztése a két állam polgárai között az irodalom, a művészet és a kulturális élet minden egyéb megnyilvánulása terén, elhatározták, hogy ebből a célból egyezményt kötnek a kulturális együttműködésről és meghatalmazottaikul kijelölték:
a Magyar Köztársaság Kormánya dr. Molnár Erik külügyminiszter Urat,
a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság Kormánya Stilinovic Mariján Urat, a Kulturális és Művészeti Bizottság elnökét,
akik, jó és kellő alakban talált meghatalmazásaik kicserélése után a következőkben állapodtak meg:
A kölcsönös tudományos, irodalmi, művészeti és kulturális kapcsolatok keretében a Magas Szerződő Felek mindegyike kötelezi magát, hogy a másik Magas Szerződő Fél állampolgárai és intézményei iránt a lehető legnagyobb jóindulatot és előzékenységet fogja tanúsítani.
Mindkét Magas Szerződő Fél a saját területén - mihelyt annak kedvező feltételei és a szükséges anyagi eszközök meglesznek - tudományos intézetet alapít, amely a másik Szerződő Fél népének életét és kultúráját minden szempontból tanulmányozza.
A jelen Egyezmény feladatainak megvalósítására a Magas Szerződő Felek magyar-jugoszláv Vegyesbizottságot alakítanak.
A Vegyesbizottság két tagozatra oszlik: az egyiknek székhelye Budapest, a másiké Belgrád.
A budapesti tagozatban a Külügyminisztérium két képviselője, a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium két képviselője, tájékoztatásügyi szerveink egy képviselője, a Szakszervezeti Tanácsnak az értelmiségi szakszervezetekből kijelölt egy képviselője, a Magyar Ifjúság Országos Tanácsának egy képviselője, a Magyar Tudományos Akadémia, a Magyar Művészeti Tanács és az Országos Köznevelési Tanács közös megegyezésével kijelölt két képviselő, valamint a magyarországi délszláv származású lakosság elismert kulturális-művelődési intézményének és szervezeteinek egy-egy képviselője foglalnak helyet.
A belgrádi tagozatban a Külügyminisztérium egy képviselője, a Kulturális és Művészeti Bizottság, valamint az Iskola és Tudományügyi Bizottság két-két képviselője, a Tájékoztatásügyi Igazgatóság, a szakszervezetek, az elismert ifjúsági szervezet és a kultúrmunkások szervezetének egy-egy képviselője, valamint a jugoszláviai magyar származású lakosság elismert kulturális-közművelődési intézményének és a magyar szervezetnek egy-egy képviselője foglalnak helyet.
A Vegyesbizottság egyes tagozatainak elnökét az illető kormány nevezi ki.
A budapesti tagozat tagjait az érdekelt minisztériumokkal egyetértőén a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium, a belgrádi tagozat tagjait a Kulturális és Művészeti Bizottság jelöli ki.
A magyarországi jugoszláv származású lakosság kulturális-művelődési szervezeteinek és intézményeinek képviselőit és a jugoszláviai magyar származású lakosság képviselőit az illető elismert intézmények és szervezetek delegálják.
A Vegyesbizottság szükség szerint tartja üléseit, azonban legalább évenként kétszer éspedig váltakozva Magyarország és Jugoszlávia területén egy egyetértőén kiválasztott városban.
A Vegyesbizottság munkarendjét a tagozatok állítják össze.
A Vegyesbizottság feladata a jelen Egyezmény bevezetésében körülírt célok gyakorlati megvalósítására vonatkozó egyes javaslatok előterjesztése az illetékes kormányokhoz. Az illetékes kormányok pedig gondoskodnak arról, hogy ezeknek a javaslatoknak megfelelő rendelkezések országukban a legrövidebb idő alatt megoldassanak és végrehajtassanak.
A tagozatok a két ország tudományos és művelődési intézményeinek és a Magyarország és Jugoszlávia kulturális együttműködésére alakult társaságok képviselőit, valamint más szakértőket, tanácsadói minőségben együttműködésre hívhatják fel.
A Vegyesbizottság költségeit a Magas Szerződő Felek mindegyike felerészben viseli.
A Vegyesbizottság feladatai a következők:
A jelen Egyezményt a lehetőséghez képest mielőbb meg kell erősíteni, a megerősítési okmányokat Budapesten kicserélni, majd az Egyezményt az Egyesült Nemzetek Szervezetének titkárságánál regisztrálás végett bejelenteni.
Az Egyezmény a megerősítési okmányok kicserélésének napján lép életbe és öt évig marad érvényben. Ha az ötéves időszak letelte előtt hat hónappal az egyik Magas Szerződő Fél sem mondja fel az Egyezményt, úgy tekintendő, hogy azt hallgatólagos megegyezéssel további öt évre meghosszabbították és így tovább, ötéves időszakonként.
Minek hiteléül a fentnevezett meghatalmazottak aláírták és pecsétjükkel ellátták a jelen Egyezményt.
Kelt Belgrádban, egyezerkilencszáznegyvenhét évi október hó 15. napján, két-két példányban, magyar és szerb-horvát nyelven. Mindkét szöveg hitelesnek tekintendő.
3. § A jelen törvény kihirdetése napján - mégpedig az Egyezmény életbelépésének napjától kezdődő hatállyal lép életbe. Az Egyezmény végrehajtásáról a vallás- és közoktatásügyi miniszter a külügyminiszterrel egyetértésben gondoskodik.
1947. év hatályos jogszabályai. Grill Károly Könyvkiadó Vállalata. Budapest, 1948.104-106. o.
A magyar-jugoszláv kulturális egyezmény parlamenti tárgyalására 1947. december 5-én került sor. A parlamenti vitában felszólalt Losonczy Géza (MKP), Horváth Márton (MKP), Bálint Sándor (DNP), Rob Anton (MKP) a Magyarországi Délszlávok Demokratikus Szövetségének főtitkára, Molnár Erik (MKP) külügyminiszter. A Ház közfelkiáltással elfogadta a törvényjavaslatot. (Az 1947. évi szeptember hó 16-ára összehívott Országgyűlés Naplója. II. k. Hiteles kiadás. Budapest, 1949. 71-97. o.) A törvény az Országos Törvénytár 1947. december 31-én kiadott 26. számában jelent meg.
1947. december 6-án J. B. Tito marsall vezetésével jugoszláv delegáció érkezett Budapestre, ahol Dinnyés Lajos és J. B. Tito december 8-án aláírták a magyar-jugoszláv barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási egyezményt (mely Magyarország és a térség államai közötti első ilyen szerződés volt). Az egyezmény az 1948:IV törvénycikként 1948. február 7-én emelkedett törvényerőre. (1948. év hatályos jogszabályai. Budapest, 1949.2-3. o.)
A Németországba áttelepülésre kötelezett személyekre vonatkozó rendelkezések
31. § (1) A Németországba áttelepülésre kötelezett személlyel szemben a népbíráskodás körében öt évet meg nem haladó tartamban kiszabott szabadságvesztés büntetés végrehajtását az igazságügy-miniszter az elítéltnek az áttelepítésre hivatott hatóság rendelkezésére bocsátásával kapcsolatosan határozatlan időre elhalaszthatja vagy félbeszakíthatja. Ha az ilyen személy az ország területére utóbb visszatér, az elhalasztás, illetőleg félbeszakítás hatályát veszti és a büntetés végrehajtását haladéktalanul foganatba kell venni.
(2) Az áttelepülésre kötelezett személlyel szemben a népbíráskodásra tartozó olyan cselekmény miatt elrendelt előzetes letartóztatás, amely miatt ötévi szabadságvesztés büntetésnél súlyosabb büntetés előreláthatóan nem lesz kiszabható, nem akadályozza, hogy őt az áttelepítésre hivatott hatóság rendelkezésére bocsássák. Ilyen esetben az előzetes letartóztatást a jelen rendelkezésre utalással, a bűnvádi eljárást pedig a Bp.1 472. §-ának megfelelő alkalmazásával meg kell szüntetni.
1947. év hatályos jogszabályai. Budapest, 1948.112-113. o.
A magyarországi német nemzetiségű lakosság kitelepítésével kapcsolatos jogszabályok közül az egyik utolsó volt az 1947. december 31-én kihirdetett 1947:XXXIV. törvénycikk. Ennek 31. §-a - lényegében elsőként - bevette a magyar jogrendbe, miszerint Magyarország területéről kitelepítendők azok a német nemzetiségű, áttelepülésre kötelezett személyek, akiket a népbíróságok (az 1945:VII. törvénycikk és az 1946:VII. törvénycikk alapján háborús bűntett, illetve a demokratikus államrend és köztársaság elleni cselekmény miatt 5 évet meg nem haladó szabadságvesztés büntetésre ítéltek.
A törvényjavaslatot az országgyűlés 1947. december 13-án fogadta el. Faraghó László (SZDP) előadó a 31. §-sal kapcsolatban a következőket mondta: „Az, hogy a németekkel szemben hozott öt évi szabadságvesztés büntetésen aluli büntetések félbeszakíthatok abban az esetben, ha kitelepítésre köteleztetnek, tulajdonképpen egy praktikus megoldás, mert sokkal nagyobb érdek fűződik ahhoz, hogy ezek kitelepíttessenek, mint ahhoz, hogy a büntetés végrehajtassák. Természetesen, ha az illető visszatér, büntetését folytatni kell." (Az 1947. évi szeptember hó 16-ára összehívott Országgyűlés Naplója. I. k. Budapest, 1949.195. hasáb).
Bár a törvényjavaslat 1947. december 11-13. között zajlott általános és részletes vitájában számos képviselő felszólalt, a 31. §-t a Ház vita és hozzászólás nélkül elfogadta.
* Az 1896:XXXIII. tc. a bűnvádi perrendtartásról.
1. § A kulturális együttműködés tárgyában a Magyar Köztársaság és a Román Királyság1 között létrejött és Bukarestben 1947. évi november hó 25. napján aláírt Egyezmény az ország törvényei közé iktattatik.
2. § Az Egyezmény eredeti magyar és eredeti román nyelvű szövege a következő:
A Magyar Köztársaság Kormánya egyrészről és a Román Királyi Kormány másrészről
- attól az óhajtól indíttatva, hogy kulturális egyezményt kössenek ama évszázados hagyományos harcok szellemében, amelyet együttesen folytattak a népeik szabadsága, függetlensége és szuverenitása ellen törő elnyomók ellen
- és meg lévén győződve arról, hogy a múltban előfordult nemzeti ellenségeskedésből fakadó ellentétek és a múlt reakciós kormányai, valamint az imperialista körök által folytatott hazug, rágalmazó és haladásellenes propaganda akadályozták a két népet kultúrájuk alaposabb megismerésében, valamint a fejlődésre ösztönző és ugyanazon imperialista körök háborús provokációival szembenálló szabad kulturális cserében;
- attól az óhajtól vezérelve, hogy tudományos, irodalmi, művészeti, tanügyi és általában mindenfajta kulturális megnyilvánulás eredményeinek kölcsönös megismerésén keresztül a jelenlegi baráti kapcsolatokat elmélyítsék;
- valamint, hogy még az eddiginél is jobban megkönnyítsék és összhangba hozzák kölcsönös beilleszkedésüket a progresszív kultúra ama hatalmas arcvonalába, amely a béke, a demokrácia, valamint népeik szabadságának és függetlenségének útját biztosítja;
- elhatározták, hogy kulturális együttműködési egyezményt kötnek és e célból teljhatalmú megbízot-taikként kijelölték;
a Magyar Köztársaság Kormánya dr. Ortutay Gyula vallás- és közoktatásügyi miniszter urat,
a Román Királyi Kormány Livezeanu Octav tájékoztatásügyi miniszter urat,
akik jó és kellő alakban talált meghatalmazásuk kicserélése után a következőkben állapodtak meg:
A Szerződő Felek mindannak az előmozdítására törekszenek, ami népeik kölcsönös és alapos megismerésére vezet. Küzdeni fognak a fasiszta propaganda és az imperialista sovinizmus, valamint a nemzetiségi vagy faji elnyomás szellemének hatásai ellen, kulturális, tudományos és nevelésügyi megnyilatkozásaikból kiküszöbölvén mindazt, ami a másik Szerződő Fél népének méltóságára sértő és abban visszahatást válthatna ki.
Mindkét Szerződő Fél a legmesszebbmenőén támogatni fogja a másik fél nemzetiségéhez tartozó és saját országában élő népesség mindennemű kulturális, tudományos, saját anyanyelvű közoktatási, művészeti és testnevelési intézményeit az országaikban élő állampolgárok teljes jogegyenlősége alapján a haladás és a demokrácia megerősítésének szellemében mindkét Szerződő Fél országában.
A Szerződő Felek a két nép közötti barátság előmozdítása céljából saját területükön támogatják a Román - Magyar és Magyar-Román Társaságok működését.
A román kormány Bukarestben kolozsvári fiókintézettel saját vezetése alatt álló magyar, a magyar kormány pedig Budapesten debreceni fiókintézettel saját vezetése alatt álló román kulturális intézetet létesít. Az intézetek a viszonosság alapján a két állam kulturális együttműködésének célját fogják szolgálni, tudományos kutatások, előadássorozatok, alkalmi és állandó kiállítások, könyvkereskedések, a jelen Szerződés tárgykörébe vágó tanulmányokat szolgáló könyvtárak és levéltárak tanulmányozása és olyan kölcsönös kulturális információs szolgálat létesítése által, amely rendszeresen és állandóan anyaggal látja el a sajtót és a kulturális élet intézményeit és személyiségeit.
A Szerződő Felek mindegyike erőfeszítéseket kíván tenni az irányban, hogy a lehetőséghez mérten a másik nép nyelve, irodalma, történelme, valamint más, a másik nép helyes megismerésére alkalmas tudományágak számára az egyetemein és felső iskoláin tanszékeket és lektorátusokat létesítsen.
A Szerződő Felek mindkét országban kölcsönösen sajtóügynökségeket létesítenek, megkönnyítik a sajtótudósítók működését, megszervezik és elősegítik az újságírói látogatásokat és kirándulásokat.
A Szerződő Felek népeik kulturális téren való együttműködésére és kölcsönös megismerésére irányuló törekvésükben támogatást nyújtanak egymásnak az alábbi vonatkozásokban is:
A Szerződő Felek támogatást nyújtanak tudományos és irodalmi munkák fordítására és megjelentetésére, különös gondot fordítván azok értékére és kiválogatására. Ugyanakkor gondoskodnak a szerzői jog törvényes védelméről.
A Szerződő Felek megállapodást fognak kötni, amely a két ország között, a fennálló törvényeknek megfelelően a felsőfokú és szakiskolákba való felvétel jogi vonatkozásait, az iskolai oklevelek elismerését, az iskolai végzettség, vizsgák és tudományos rangfokozatok kérdését lesz hivatva szabályozni.
A Szerződő Felek biztosítják az egyik ország tudósai számára a másik Szerződő Fél országában és tudományos intézeteiben való kutatások lehetőségét és szabadságát és megkönnyítik az illető ország múzeumainak és levéltárainak tudományos kutatások célját szolgáló látogatását, tiszteletben tartván az illető országban érvényben lévő törvényes előírásokat.
A Szerződő Felek elősegítik a két ország szakmai, sport-, női és ifjúsági szervezeteinek együttműködését, minden lehető kedvezményt biztosítván számukra.
A Szerződő Felek gondoskodni kívánnak arról, hogy a jövőben a tankönyvekben, valamint minden más nyomtatványban mindaz mellőztessék, ami a valóság elferdítésére vagy meghamisítására és arra alkalmas, hogy a másik államot kedvezőtlen színben tüntesse fel, valamint arról, hogy -amennyiben szükséges - a tankönyvek és más közhasználatban lévő nyomtatványok felülvizsgálata megszerveztessék.
A fent körülírt célok gyakorlati megvalósítása végett a Szerződő Felek Vegyesbizottságot fognak létesíteni, amely 16 tagból áll. A Vegyesbizottság egy 8 tagból álló magyar és egy ugyancsak 8 tagból álló román tagozatra oszlik. E Bizottság célja és ügyköre tanácsadó, kezdeményező és felügyeleti jellegű. A Vegyesbizottság fenti feladatkörében a Szerződő Felek kormányainak elvi jelentőségű javaslatokat terjeszthet elő, amelyeket azok a lehetőség határain belül meg fognak valósítani.
A tagozatok tagjainak névjegyzékét a két fél diplomáciai úton közli egymással.
A Vegyes-bizottság évente legalább két ülést tart felváltva Budapesten és Bukarestben. Közös megegyezéssel azonban más helyet is választhat összeülés céljából.
A Vegyes-bizottság elnöke egy azon Szerződő Fél által ad hoc kinevezett tizenhetedik tag lesz, amelynek országában az ülést megtartják.
A Vegyes-bizottság első ülésén ügyrendjének megállapítása után azonnal megkezdi az Egyezmény alkalmazására irányuló javaslatok kidolgozását.
A tagozat igénybe fogja venni a tudományos, oktatási, kulturális, művészeti és testnevelési intézmények képviselőinek és más szakembereinek közreműködését tanácsadói jelleggel.
A tagozat kiadásait az illető ország fedezi. A Vegyesbizottság kiadásait pedig egyenlő részben a két ország viseli.
A Szerződő Felek kötelezettséget vállalnak arra, hogy a jelen egyezmény gyakorlati alkalmazására irányuló szükséges adminisztratív és pénzügyi intézkedéseket megteszik.
Bír jelen egyezmény előírásai nem helyezik hatályon kívül az idegen állampolgárok beutazására és az országban való tartózkodására vonatkozó törvényeket és rendelkezéseket, mégis a két kormány elő fogja mozdítani e tekintetben is a jelen egyezményben foglalt elvek gyakorlati megvalósítását.
Érvényben maradnak mindazok a megegyezések, melyek eddig a jelen egyezmény tárgyával kapcsolatban különféle tudományos és kulturális szervezetek, intézmények és intézetek által már megköttettek, ha azok nem ellentétesek jelen egyezmény általános szellemével. A jövőben hasonló megegyezések a Vegyes-bizottság megfelelő tagozatainak jóváhagyásával köthetők.
Minden oly véleménykülönbség, mely a jelen egyezmény alkalmazására, vagy értelmezésére vonatkozik, diplomáciai úton fog megoldatni az esetben, ha a Vegyesbizottság arra vonatkozólag megegyezni nem tudna.
A jelen egyezményt ratifikálni kell. A ratifikációs okmányokat Budapesten cserélik ki. Ettől az időponttól kezdve 5 évig marad érvényben. Amennyiben hat hónappal az egyezmény lejárta előtt a Szerződő Felek egyike sem mondja azt fel, az egyezmény önmagától mindenkor további öt évre meghosszabbítottnak tekintendő.
Ennek hiteléül a két kormány megbízottai a jelen egyezményt aláírták és hivatalos pecsétjükkel ellátták.
Készült Bukarestben, 1947. évi november hó 25-én magyar és román nyelven két hiteles példányban.
A Magyar Köztársaság Kormánya nevében:
Ortutay Gyula s. k.
P.H.
A Román Királyság Kormánya nevében:
Oct. Livezeanu s. k.
P.H.
3. § A jelen törvény kihirdetése napján lép életbe, mégpedig az Egyezmény életbelépésének napjától kezdődő hatállyal. Az Egyezmény végrehajtásáról a vallás- és közoktatásügyi miniszter a külügyminiszterrel egyetértésben gondoskodik.
1948. év hatályos jogszabályai. Grill Károly Könyvkiadó Vállalata. Budapest, 1949. 6-9. o.
A magyar-román kulturális egyezmény parlamenti tárgyalására 1948. január 30-án került sor. A parlamenti vitában felszólalt Barcs Sándor (FKGP) előadó, SzŐnyi Tibor (MKP), Török Júlia (SZDP), Nagy László (FMDP), Ortutay Gyula (FKGP) kultuszminiszter. A Ház közfelkiáltással, változtatás nélkül elfogadta a törvényjavaslatot. (Az 1947. évi szeptember hó 16-ára összehívott Országgyűlés Naplója. II. k. Hiteles kiadás, Budapest, 1949. 512-538. hasáb). Az 1948:IX. törvénycikket 1948. július 15-én hirdették ki; a megerősítő okiratokat 1948. június 30-án, Budapesten cserélték ki.
1948. január 24-én Dinnyés Lajos és Petru Groza miniszterelnökök Budapesten aláírták a magyar-román barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási egyezményt. Ez az egyezmény az 1948:XI. törvénycikként, 1948. július 6-án emelkedett törvényerőre. (1948. év hatályos jogszabályai. 11-13. o.)
* Amikor a magyar országgyűlés 1948. január 30-én az egyezményről tárgyalt, Románia államformája már megváltozott; 1947. december 31-én köztársaság lett, de az aláírt egyezmény szövegét - értelemszerűen - már nem módosították.
A vallás- és közoktatásügyi miniszter a 330/1946. VKM számú rendelet (Magyar Közlöny, 12. sz.) 2. íjának (1) bekezdésében foglalt rendelkezés alapján a következőket rendeli:
1. § (1) Az 1200/1946. VKM számú rendelet (Magyar Közlöny, 42. sz., a továbbiakban R.) 1. §-a azzal egészíttetik ki, hogy olyan községben (városban), ahol a népesedési adatok szerint nincs ugyan 15 egy nemzetiséghez tartozó tanköteles gyermek, azonban az érdekelt nemzetiségnek a kormányhatóság által elismert szervezete vagy legalább 10 tanköteles gyermek szülője (gyámja) ezt írásban kéri, a vallás- és közoktatásügyi miniszter bizottságot küld ki annak megállapítására, hogy van-e a községben (városban) 15 egy nemzetiséghez tartozó tanköteles gyermek és ehhez képest a R. 1. §-ának (3) bekezdése alapján a községben (városban) a beíratást el kell-e rendelni. A bizottság három tagból áll, elnökét a vallás- és közoktatásügyi miniszter, egy-egy tagját pedig a miniszterelnök és az érdekelt nemzetiségnek a kormányhatóság által elismert szervezete küldi ki; amennyiben az érdekelt nemzetiségnek ilyen szervezete nincs, a bizottság harmadik tagját a nemzetiséghez tartozó helyi tanköteles gyermekek szülői jelölik ki.
(2) Az (1) bekezdésben említett kérelmet a vallás- és közoktatásügyi miniszternél az iskolai év kezdete előtt, legkésőbb azonban december hó 1. napjáig kell előterjeszteni. A bizottság jelentése alapján a beíratást a vallás- és közoktatásügyi miniszter rendeli el; ilyen esetben a beíratást a R.[rendelet] 2. íjának (1) bekezdésében foglalt rendelkezéstől eltérően későbbi időpontban is meg lehet tartani.
2. § A R. 3. §-a helyébe az alábbi rendelkezések lépnek:
(1) A beíratást ellenőrző bizottság előtt kell lefolytatni. A bizottság elnöke a tanfelügyelő vagy kiküldöttje; tagjai: a községi elöljáróság (polgármester) és az érdekelt iskolafenntartó kiküldöttje, továbbá az érdekelt nemzetiséghez tartozó két kiküldött, akik közül az egyiket a nemzetiséghez tartozó helyi tanköteles gyermekek szülői jelölik ki, a másikat pedig az érdekelt nemzetiségnek a kormányhatóság által elismert szervezete küldi ki; amennyiben az érdekelt nemzetiségnek ilyen szervezete nincs, mindkét kiküldöttet a nemzetiséghez tartozó helyi tanköteles gyermekek szülői jelölik ki.
(2) A beíratáskor különös figyelemmel kell vigyázni arra, hogy a szülők szabad elhatározását senki, semmilyen módon vagy eszközzel ne gátolhassa vagy befolyásolhassa. Ha a bizottság elnöke vagy tagjai a beíratáskor vagy az előtt befolyásolást vagy akadályozást tapasztalnak, az elnök köteles azt azonnal megszüntetni, amennyiben pedig ez nem áll módjában, köteles az illetékes hatóság intézkedését kérni. Az elnök bármely tag kívánságára köteles továbbá a befolyásoló vagy akadályozó személy ellen a tények és bizonyítékok közlése mellett haladéktalanul feljelentést (panaszt) tenni az illetékes hatóságnál, amely a szükséghez képest intézkedik a bűnvádi, illetve fegyelmi (felügyeleti) eljárás megindítása iránt.
A befolyásolásra vagy akadályozásra utaló tényeket az elnök vagy bármely tag kívánságára pontosan fel kell tüntetni a beíratásról készült jegyzőkönyvben is és az ilyen jegyzőkönyvet jelentés kíséretében haladéktalanul fel kell terjeszteni a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez.
(3) Az érdekelt nemzetiségnek a kormányhatóság által elismert szervezete vagy 10 tanköteles gyermek szülője (gyámja) a megtartott beíratás érvénytelenítését kérheti azon az alapon, hogy a beíratás során valamilyen lényeges eljárási szabályt megsértettek vagy az érdekelteket akaratuk szabad nyilvánításában befolyásolták, illetve akadályozták. A kérvényt a beíratás napjától számított 15 napon belül a vallás- és közoktatásügyi miniszternél kell előterjeszteni és abban a kérelem alapjául szolgáló ténykörülményeket pontosan meg kell jelölni.
(4) Ha a vallás- és közoktatásügyi miniszter a (3) bekezdésben említett kérelemben közölt adatok vagy a beíratásról készült jegyzőkönyv adatai alapján olyan szabálytalanságot állapít meg, amely a beíratás eredményét befolyásolhatta, a beíratás érvénytelenítésével új beíratást rendel el; az új beíratást a vallás- és közoktatásügyi miniszter kiküldöttjének elnöklete alatt a miniszterelnök, a belügyminiszter és az érdekelt nemzetiségnek a kormányhatóság által elismert szervezete részéről kiküldött egy-egy tagból álló bizottság előtt kell megtartani. A bizottságot szükség szerint esetleg érdekelt más miniszter képviselőjével is ki lehet egészíteni.
3. § A R. 4. §-ának (1) bekezdése azzal egészíttetik ki, hogy a beíratásról készült jegyzőkönyv egy példányát az érdekelt nemzetiségnek, a kormányhatóság által elismert szervezetéhez is meg kell küldeni.
4. § A R. 6. §-a helyébe az alábbi rendelkezés lép:
Ha beíratáskor a nemzetiségi tanítási nyelvű népiskolába együttesen általános iskolába pedig osztályonként legalább 15 tanuló iratkozik be, a tanfelügyelő elrendeli az iskola megnyitását. A nemzetiségi tanítási nyelvű oktatást lehetőleg a már működő iskolák keretében kell biztosítani, ha pedig erre lehetőség nem nyílnék, a nemzetiségi oktatás biztosítására új iskolát kell szervezni. Az iskola megnyitásának személyi és dologi feltételeit biztosítani kell és a tanítást azonnal meg kell kezdeni.
5. § A R. 7. §-ának (2) bekezdése azzal egészíttetik ki, hogy a körzeti nemzetiségi tanítási nyelvű népiskola (általános iskola) mellett az állam szükség esetében tanulóotthont létesít.
6. § A R. 12. §-a azzal egészíttetik ki, hogy iskolai év közben más tanítási nyelvű iskolába való átlépésnek az oktatás megkezdése után csak egy ízben és legkésőbb az első félév végéig lehet helye.
7. § Ez a rendelet kihirdetése napján lép hatályba.
Budapest, 1948. évi február hó 17-én.
Magyar Közlöny, 1948. március 13. (61. sz.)
Az 1948. februári csehszlovákiai hatalomátvétellel lényegében egy időben a VKM a nemzetiségi oktatásra vonatkozó korábbi jogszabályokat azzal egészítette ki, illetve módosította, hogy a nemzetiségi oktatást azokon a településeken is be kell vezetni, ahol a népesedési adatok alapján nincs tizenöt, azonos nemzeti kisebbséghez tartozó tanköteles gyermek. Ez a rendelkezés azzal is összefüggésben volt, hogy a nemzetiségi községek, különösen a ki- és áttelepítések után már nem mindig tudták a szükséges tanulólétszámot adni. Ezért több helyütt, pl. az 1948/1949. tanévben Békéscsabán szlovák körzeti általános iskola és kollégium nyitotta meg kapuit, 142 bentlakó diákkal; Gyulán pedig román körzeti általános iskola és kollégium működött 60 diákkal. 1948 márciusában a VKM román kollégiumot állított fel Budapesten, 1950 februárjában pedig Pomázon délszláv kollégium nyílt meg. (Föglein Gizella: A nemzetiségi oktatás jogi szabályozása Magyarországon 1945-1956. Levéltári Szemle, 1990. 4. sz. 22. o.)
Az 1946-1947. tanévben 13 szlovák tannyelvű népiskola volt Magyarországon, a következő tanévben a számuk 16-ra nőtt 795 tanulóval. Az 1947-1948. tanévben 49 „délszláv" tannyelvű (horvát, szerb, szlovén, bosnyák, bunye-vác) iskola volt Magyarországon 945 tanulóval. További 30 magyar tannyelvű, úgynevezett nyelvoktató iskolában pedig tantárgyként tanították a „délszláv" nyelvet. Az 1947-1948. tanévben 18 román nemzetiségi népiskola működött Magyarországon 1200 tanulóval, akik közül 400-an román tannyelvű, 800-an pedig román nyelvoktató iskolába jártak. (Uo. 20., 21., 24. o.)
1. § (1) A jelen törvény hatálybalépésekor fennálló nem állami iskolák és a velük összefüggő tanulóotthonok, továbbá a kisdedóvodák fenntartását - a kizárólag egyházi célokat szolgáló tanintézetek (hittudományi főiskola, diakónus és diakonisszaképző stb.) kivételével - az állam veszi át.
(2) A kormány a vallás- és közoktatásügyi miniszternek, ha pedig az iskolára, illetőleg a kisdedóvodára nézve más az illetékes miniszter, ennek a miniszternek a vallás- és közoktatásügyi miniszterrel egyetértésben tett előterjesztésére az (1) bekezdés rendelkezése alól kivételt tehet.
2. § (1) Azoknak a kisdedóvodáknak, iskoláknak és tanulóotthonoknak tanárait, tanítóit és óvónőit, amelyeknek fenntartását az 1. § alapján az állam veszi át, az illetékes miniszter a jelen törvény hatálybalépését követő hónap első napjától kezdődő hatállyal állami alkalmazottakká minősíti át. Az átminősített alkalmazott az állami szolgálatban az általa eddig élvezett fizetési fokozatba kerül s állását minden vonatkozásban úgy kell tekinteni, mintha korábbi állásában beszámítható szolgálati idejét is az állami szolgálatban töltötte volna el.
(2) Azoknak a kisdedóvodáknak, iskoláknak és tanulóotthonoknak, amelyeknek fenntartását az 1. § alapján az állam veszi át, a jelen § (1) bekezdése alá nem tartozó állandó jellegű alkalmazottaira a jelen § (1) bekezdésének rendelkezéseit megfelelően alkalmazni kell; a nem állandó jellegű alkalmazottak átvétele vagy elbocsátása tekintetében az illetékes miniszter esetenként határoz.
3. § (1) Azoknak a kisdedóvodáknak, iskoláknak és tanulóotthonoknak, amelyeknek fenntartását az 1. § rendelkezése alapján az állam veszi át, épülete, berendezése, felszerelése és a kisdedóvoda, az iskola fenntartását szolgáló egyéb vagyona (tanítói föld, lakás stb.), mint közművelődési célvagyon, az állam tulajdonába megy át.
(2) Az (1) bekezdés rendelkezése alól a kormány a vallás- és közoktatásügyi miniszter előterjesztésére minisztertanácsi határozattal kivételt tehet.
4. § A kormány rendelettel állapítja meg, hogy kisdedóvodát, illetőleg iskolát eddig fenntartó vagy fenntartásához eddig hozzájáruló város, nagy- vagy kisközség, avagy vállalat az általa eddig viselt fenntartási terheket a jövőben milyen mértékben köteles viselni: megállapítja továbbá azt is, hogy az állam által fenntartott kisdedóvodák, iskolák dologi terhéből a város, illetőleg a nagy- vagy kisközség a jövőben mennyit visel.
5. § Kisdedóvodát vagy iskolát a jelen törvény hatálybalépése után csak a tárgya szerint illetékes miniszternek a vallás- és közoktatásügyi miniszterrel egyetértésben tett előterjesztésére hozott minisztertanácsi határozat alapján lehet létesíteni és fenntartani.
6. § (1) A jelen törvény kihirdetésének napján lép hatályba; végrehajtásáról az illetékes miniszterek gondoskodnak; ha az illetékes miniszter nem a vallás- és közoktatásügyi miniszter, akkor a vallás- és közoktatásügyi miniszterrel egyetértve jár el.
(2) A jelen törvény hatálybalépésével a nem állami kisdedóvodákra, iskolákra, tanulóotthonokra vonatkozó és a jelen törvény rendelkezéseitől eltérő rendelkezések hatályukat vesztik.
1948. év hatályos jogszabályai. Budapest, 1949. 73-74. o.
Az 1947-1948. tanévben az általános iskoláknak (beleértve az átalakuló polgári iskolákat is) 63, a középiskoláknak 49, az óvónőképzőknek 60, a tanítóképzőknek 74%-át a felekezetek, elsősorban a római katolikus egyház tartotta fenn.
Ortutay Gyula vallás- és közoktatásügyi miniszter az 1948. május 15-i sajtókonferencián jelentette be az egyházi iskolák államosításának szándékát. (Köznevelés, 1948.10. sz. 223. o.) A Magyar Dolgozók Pártja programnyilatkozata is követelte „az egyházi iskolák államosítását, az egyház hitoktatási jogának és a papnevelő iskolák egyházi jellegének csorbítása nélkül". (A Magyar Kommunista Párt és a Szociáldemokrata Párt határozatai 1944-1948. Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1967. 601-602. o.)
Az iskola államosítási tervet több egyház tudomásul vette. A protestáns egyházak és az izraelita hitfelekezet lényegében kitértek a konfrontáció elől, hozzájárultak iskoláik államosításához. (Azokat, akik tiltakoztak, a hatalom félreállította vagy börtönbe vetette.) A római katolikus egyház megpróbált ellenállást tanúsítani. A vallás- és közoktatásügyi miniszter sajtóértekezletét követően a katolikus püspöki kar körlevelet adott ki, amelyben ellenállásra buzdította híveit.
Az országgyűlésben 1948. június 16-án Bognár József (FKGP) előadó jelentette be a közoktatásügyi bizottság jelentését az egyházi iskolák államosításáról szóló törvényjavaslat tárgyában. (Az 1947. évi szeptember hó 16-ára összehívott Országgyűlés Naplója. IV. k. Budapest, 1949. 448. hasáb)
A törvényjavaslat vitájában a kisebbségi vélemény előadója Barankovics István, a Demokrata Néppárt főtitkára volt. Történelmi súlyú beszédében nyomatékosan hangsúlyozta, hogy a DNP-nek és a törvény elfogadását ellenzőknek politikai és lelkiismereti kötelessége a javaslat elutasítása. Rámutatott egyebek között arra, hogy a törvényjavaslat célja a keresztény nevelés lehetőségének megakadályozása. A házszabályok adta lehetőséggel élve, név szerinti szavazást kezdeményezett (erre 1945 óta először került sor). A törvényjavaslat általános vitájában felszólalt még Katona Jenő (FKGP), Parragi György (FMDP), Bóka László (MDP), Slachta Margit (KNT), Erdei Ferenc (NPP), Szekeres János (MRP). Az ülésen a kormánypárti képviselők felszólalásaihoz csatlakozva fejtette ki véleményét Ortutay Gyula.
A vita befejezésekor az országgyűlés elnöke - 66 ellenzéki képviselő indítványára - név szerinti nyílt szavazást rendelt el. A jelen lévő 293 képviselő 230:63 arányban elfogadta a törvényjavaslatot. (Az 1947. évi szeptember hó 16-ára összehívott Országgyűlés Naplója. IV. k. 558. hasáb) Az 1948:XXXIII. te. végrehajtásáról 1948. június 27-én jelent meg a 8000/1948. VKM számú rendelet. (Magyar Közlöny, 1948.144. sz.) Az 1948:XXXIII. te, illetőleg a 8000/1948. VKM sz. rendelet értelmében 6505 községi és felekezeti iskola került állami tulajdonba, amelyből 5437 általános és népiskola, 98 tanítóképző és líceum, 113 gimnázium volt.
Az egyházi iskolák államosításáról szóló törvény a nemzetiségi oktatást is érintette, hiszen a magyarországi nemzetiségi tannyelvű elemi népiskolák addig hagyományosan szinte kivétel nélkül egyházi kezelésben állottak. Ami a nemzeti kisebbségek felekezeti megoszlását - és az iskolafenntartó nemzetiségi egyházakat - illeti, elsősorban a római katolikus, az evangélikus, a görögkeleti és a görög katolikus egyházak voltak „érdekelve". A magyarországi németek és szlovákok többsége római katolikus, kisebb részük evangélikus; a románok részben görögkeletiek, részben görög katolikusok; a horvátok római katolikusok; a szerbek pedig görögkeleti vallásúak voltak.
Az egykori német tannyelvű nemzetiségi iskolákban a háború után a nemzetiségi oktatás meg sem indult. így az államosítás ezeket nem mint nemzetiségi felekezeti iskolákat, hanem „csak" mint felekezeti (római katolikus és részben evangélikus) iskolákat érintette. Más volt a helyzet a szlovák, a „délszláv" és a román tannyelvű felekezeti iskoláknál.
Az 1947-1948-as tanévben 15 görögkeleti szerb népiskola volt Magyarországon, közülük 6 Budapest környékén, így államosították Százhalombattán, Szentendrén, Szigetcsépen, Budakalászon, továbbá Battonyán, Mohácson, Magyarcsanádon és más településeken a szerb nemzetiségi egyházi iskolákat. Ugyancsak államosították a római katolikus egyház kezelésében lévő azon iskolákat is, amelyekbe horvát, sokác, bunyevác, bosnyák anyanyelvű gyermekek jártak (pl. Alsószentmárton, Áta, Baja, Bácsalmás, Belvárdgyula, Csávoly, Felsőszentiván, Gara, Hercegszántó, Katymár, Kátoly, Lothard, Magyarsarlós, Mohács, Németi, Pécsudvard, Pogány, Püspökmárok, Személy).
A római katolikus és evangélikus szlovák nemzetiségi népiskolák is állami kezelésbe kerültek (pl. Békéscsaba, Tótkomlós, Szarvas, Sátoraljaújhely, Kishuta, Nyíregyháza, Sámsonháza ) csakúgy, mint a 17 román egyházközségben működő nemzetiségi tannyelvű iskolák is (pl. Gyula, Kétegyháza, Méhkerék, Battonya, Magyarcsanád, Pusztaottlaka, Kőrősszegapáti, Kőrősszakál). (Föglein Gizella: Nemzetiség vagy kisebbség? A magyarországi horvátok, németek, románok, szerbek, szlovákok és szlovének státusáról 1945-1993. Forrásközlések, tanulmányok, cikkek. ISTER Kiadó, Budapest, 2000.71. o.)
49. § (1) A Magyar Népköztársaság polgárai a törvény előtt egyenlők és egyenlő jogokat élveznek.
(2) A polgárok bármilyen hátrányos megkülönböztetését nemek, felekezetek vagy nemzetiségek szerint a törvény szigorúan bünteti.
(3) A Magyar Népköztársaság a területén élő minden nemzetiség számára biztosítja az anyanyelvén való oktatásnak és nemzeti kultúrája ápolásának lehetőségét.
Magyar Közlöny, 1949. augusztus 20. (174. sz.)
Az alkotmánytörvény volt az a jogszabály, amely a jogalkotás legmagasabb szintjén szabályozta a magyarországi nemzeti kisebbségek helyzetét. Az alkotmányba foglalt „minden nemzetiség" jogai azonban 1949-ben valójában csak deklarációk és fikciók lehettek; csakúgy mint az 1948. december 7-én kihirdetett 1948:XLVIII. törvénycikk 19. §-a „A nemzeti, nemzetiségi és felekezeti érzület büntetőjogi védelméről". A hatalom teljes kisajátítása jegyében a Magyar Dolgozók Pártja felszámolta a koalíciós szövetséget, illetve a szövetségi politikát. A tudatosan kialakított helyzetben a nemzetiségi politika mint a szövetségi politika sajátos megjelenési formája a perifériára került.
A kollektív kitelepítéssel és kollektív jogkorlátozással sújtott német nemzeti kisebbség nem rendelkezett az állampolgári-egyéni jogok többségével (pl. választójog) és a nemzetiségi-kisebbségi jogokkal (pl. nemzetiségi oktatás). A trianoni Magyarországon 1941-ben 475491-en (5,1%), 1949-ben 22455-en (0,24%) vallották magukat német anyanyelvűeknek. Német nemzetiségűnek 1941-ben 302198-an (3,24%), 1949-ben 2617-en (0,03%) vallották magukat. A magyar-csehszlovák lakosságcsere következtében a szlovák nemzeti kisebbség lélekszáma megfogyatkozott. A trianoni Magyarországon 1941-ben 75 877-en (0,81%), 1949-ben 25 988-an (0,28%) vallották magukat szlovák anyanyelvűeknek. Szlovák nemzetiségűnek 1941-ben 16677-en (0,18%), 1949-ben 7808-an (0,08%) vallották magukat. Az 1948-1949-es tanévre a szlovák tannyelvű népiskolák száma 8-ra apadt (16-ról), amiben az áttelepülés hatása már erősen érezhető volt. A lakosságcsere végrehajtásával pedig szlovák tannyelvű népiskolák száma az önként áttelepülő szlovákok arányánál is sokkal nagyobb mértékben esett vissza, a 8 népiskola szinte teljesen elnéptelenedett - egy kivételével. Ugyanakkor az itt maradni szándékozó szlovákok, feltehetően az áttelepítéstől tartva és gyermekeik magyarországi iskoláztatását megkönnyítendő - nem a tannyelvű, hanem a nyelvoktató iskolába íratták be őket. Az 1948-1949-es tanév második félévében 73 szlovák nyelvoktató iskola volt Magyarországon.
A Kommunista és Munkáspártok Tájékoztató Irodájának 1948. és 1949. évi állásfoglalásai a magyar-jugoszláv kapcsolatok megromlását idézték elő. A magyar kormány 1949. szeptember 30-án Jugoszláviának küldött jegyzékében bejelentette a magyar-jugoszláv barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási egyezmény felbontását. Magyarország déli határa mentén 60-80 km-es sávban 1949-1950 fordulóján összeírták a szerb és horvát lakosokat, akiket Tito valószínű támogatóinak minősítettek.
A trianoni Magyarországon 1941-ben 37 855-en (0,41%) horvát, 5442-en (0,06%) szerb, 4816-an (0,05%) szlovén, vend anyanyelvűeknek vallották magukat; 1949-ben 20 423-an (0,22%) horvát, 5158-an (0,06%) szerb, 4473-an (0,05%) szlovén, vend anyanyelvűnek. 1941-ben horvát nemzetiségűnek 4177-en (0,04 %) szerb nemzetiségűnek 3629-en (0,04%), szlovén, vend nemzetiségűnek 2058-an (0,02%) vallották magukat. 1949-ben horvát nemzetiségűnek 4106-an (0,04%), szerb nemzetiségűnek 4190-en (0,05%) szlovén, vend nemzetiségűnek 666-an (0,01%) vallották magukat. Az 1948-1949-es tanévben a „délszláv" nemzetiségi tannyelvű iskolák száma 30-ra csökkent (49-ről), a nyelvoktató iskoláké pedig 27-re (30-ról). Számuk az 1949-1950. tanévre tovább fogyott, 27 tannyelvű és 21 nyelvoktató „délszláv" nemzetiségi iskola működött.
A magyarországi nemzeti kisebbségek közül valójában egyedül a románságot nem érintették a második világháború utáni „népvándorlások". Sem Európában, sem pedig Magyarországon nem volt olyan jellegű esemény, amely őket szülőföldjük elhagyására, vagy (ha időlegesen is) anyanyelvük, illetve nemzetiségük bevallásától való tömeges tartózkodásra késztette volna. A trianoni Magyarországon 1941-ben 14142-en (0,15%), 1949-ben 14713-an (0,16%) mondották magukat román anyanyelvűeknek, román nemzetiségűnek pedig 1941-ben 7565-en (0,08%), 1949-ben 8500-an (0,09%). Az 1948-1949-es tanévre a román nemzetiségi iskolák száma 21-re emelkedett (18-ról), közülük 7 tannyelvű volt, 14 pedig nyelvoktató. (Föglein Gizella: Nemzetiség vagy kisebbség? A magyarországi horvátok, németek, románok, szerbek, szlovákok és szlovének státusáról 1945-1993. Forrásközlések, tanulmányok, cikkek. Budapest, 2000. 68-69., 72-73. o.; továbbá: A népesség anyanyelv szerint 1900-1990; A népesség nemzetiség szerint 1941-1990. (Táblázatok). In: 1990. évi népszámlálás. Anyanyelv, nemzetiség településenként 1980., 1990., KSH, Budapest, 1993. 8. o.)
1. § Miután a magyarországi német lakosság tényleges áttelepítése megszűnt, a 12 200/1947. (245) Korm. számú rendelet értelmében Németországba áttelepülésre kötelezett azokra a személyekre, akik a jelen rendelet kihirdetésének napján Magyarországon laknak (tartózkodnak), hatályukat vesztik a lakóhely (tartózkodóhely) megválasztása és a munkavállalás tekintetében megállapított korlátozó rendelkezések. Ezek a személyek a lakóhely (tartózkodóhely) megválasztása és a munkavállalás szempontjából a magyar állampolgárokkal egy tekintet alá esnek.
2. § A jelen rendelet hatálybalépésének napját a belügyminiszter állapítja meg; végrehajtásáról a belügyminiszter gondoskodik.
Budapest, 1949. évi október hó 7-én
Magyar Közlöny, 1949. október 11. (213. sz.)
Nemzetközi és belpolitikai okoknál fogva sajátos módon éppen az „ötvenes években" zajlott le az a folyamat, amelynek során napvilágot láttak a német nemzetiségű lakosság állampolgári és nemzetiségi jogkorlátozásait elvileg feloldó intézkedések. Ennek mintegy nyitánya volt Rákosi Mátyásnak a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége 1948. november 27-i ülésén elhangzott felhívása: „Itt az ideje, hogy kimunkáljuk a módját annak, hogy az itt maradt német anyanyelvűek viszonyait rendezzük, s lehetővé tegyük számukra, hogy beilleszkedjenek demokráciánkba." (Rákosi Mátyás: Építjük a nép országát. Szikra, Budapest, 1949.357. o.)
Rákosi 1949. május 8-i celldömölki beszédében másodszor hangzott el olyan hivatalos vélemény, amely a német nemzetiségű magyar állampolgárok rendezetlen jogi státusával volt kapcsolatos: „Megoldatlan még részben a német ajkú magyar állampolgárok helyzete is. Az ősszel ezt is felvetjük, és gondoskodunk róla, hogy a magyarországi németajkú állampolgárok beilleszkedhessenek demokráciánk rendszerébe, és ezzel ez a nehéz kérdés is megoldást nyer." (Rákosi Mátyás: A békéért és a szocializmus építéséért. Szikra . Budapest, 1951.14. o.)
A minisztertanács 1949 októberében (nyilvánvalóan nem véletlen, hogy néhány nappal a Német Demokratikus Köztársaság kikiáltása, illetve az NDK alkotmányának elfogadása után) kinyilvánította, hogy a hazai németek a lakóhely megválasztása és a munkavállalás szempontjából a „magyar állampolgárokkal egy tekintet alá esnek".
A rendelet belügyminiszteri végrehajtása (A belügyminiszter 245 900/1949. (213) BM számú rendelete a német lakosságra vonatkozó rendelkezések módosításáról szóló 4274/1949. (213) MT számú rendelet végrehajtása tárgyában. Magyar Közlöny, 1949.213. sz.) ugyan „meghatározott kedvezményekre" utalt, valójában a lakóhely megválasztásának és a munkavállalás szabad eldöntésének a jogi elismerése korántsem jelentett és nem is jelenthetett semmiféle kedvezményt vagy előnyt, hanem az csupán a korábbi kollektív hátrányok elvi feloldását foglalta magában.
1. § (1) A 12 200/1947. (245) Korm. számú rendelet 14. §-ának hatálya alá tartozó személy tulajdonjogát a tulajdonába adott (tulajdonában meghagyott) ingatlanra - amennyiben az telekkönyvileg nem áll a nevén - telekkönyvileg be kell kebelezni.
(2) A megyei földhivatal külön határozata nélkül is tulajdonában meghagyottnak kell tekinteni a 12200/ 1947. (245) Korm. számú rendelet 14. §-ának hatálya alá tartozó olyan dolgozó parasztnak és vele azonos megítélés alá eső dolgozó kisembernek a lakóházát (házrészét), aki földműves szövetkezet tagja lehet és e rendelet hatálybalépésének napján ténylegesen e házban (házrészben) lakik.
(3) Annak a dolgozó parasztnak és a vele azonos megítélés alá eső dolgozó kisembernek, aki földműves szövetkezetnek tagja lehet és
a) mint Németországba áttelepülésre kötelezett a 245900/1949. (213) BM számú rendeletben előírt jelentkezési kötelezettségének eleget tett, vagy
b) a 12200/1947. (245) Korm. számú rendelet 4. §-a értelmében a Németországba áttelepülésre kötelezettsége alól mentesült, a lakóházát (házrészét) tulajdonában meg kell hagyni, ha e rendelet kihirdetésének napján ténylegesen benne lakik. A meghagyás kérdésében a megyei földhivatal határoz.
(4) A korábbi jogszabállyal elrendelt zárlat arra a lakóházra, amelyet a volt tulajdonos részére a (2) bekezdés értelmében meghagyottnak kell tekinteni, e rendelet hatálybalépésének napján, arra a lakóházra pedig, amelyet a (3) bekezdés értelmében meg kell hagyni, a megyei földhivatal meghagyást elrendelő határozata meghozatalának napján megszűnik.
2. § A 4028/1949. (100) Korm. számú rendelet 2. §-a alapján létesített ingatlankezelő községi vállalat, illetőleg ennek megalakulásáig a községi elöljáróság (polgármester) kezelésébe kell átadni a földreform és a telepítés során állami tulajdonba került azt az épületet és épületilletőséget:
a) amelyet a jelen rendelet hatálybalépéséig igényjogosultnak (telepesnek) tulajdonilag még nem juttattak, juttatásként birtokába nem adtak, vagy
b) amelyet a 12200/1947. (245) Korm. számú rendelet 14. és 15. §-a alapján az ott megjelölt személyek tulajdonában meg nem hagytak, tulajdonába nem adtak, vagy amelyet a jelen rendelet 1. §-ának (2) és (3) bekezdése értelmében visszajuttatásra jogosult részére meghagyottnak tekinteni, illetőleg meghagyni nem kell.
3. § (1) A magyarországi német lakosságra vonatkozó rendelkezések alapján az államra szállt minden olyan ingóságot, amelyet az ingóság volt tulajdonosa e rendelet hatálybalépésének napján tényleges birtokában tart, a volt tulajdonos részére visszahagyottnak kell tekinteni. Ezekre az ingóságokra a korabbi jogszabályokban elrendelt zárlat e rendelet hatálybalépésével megszűnik. Ezt a rendelkezést nem lehet alkalmazni a Németországba áttelepülésre kötelezett arra a személyre, aki a 245900/1949. (213) BM számú rendeletben előírt jelentkezési kötelezettségének nem tett eleget.
(2) Az előbbi bekezdés nem terjed ki az öt lóerőnél nagyobb teljesítőképességű erőgépekre, valamint az azokhoz tartozó munkaeszközökre és berendezésekre.
(3) A földreform során és a magyarországi német lakosságra vonatkozó jogszabályok alapján az államra szállt és az (1) bekezdés hatálya alá nem eső -birtokpolitikai célra már felhasznált - ingóságok nyilvántartásának és elszámolásának egyszerűsítését a földművelésügyi miniszter a pénzügyminiszterrel egyetértésben szabályozza.
4. § (1) A Magyarország és Csehszlovákia között lakosságcsere tárgyában létrejött és az 1946:XV. törvénybe iktatott egyezmény alapján a magyar állam tulajdonába került ingatlanok tehermentesen szállnak át a magyar államra. Az ingatlanokat ennek megfelelően tehermentesen kell az eredeti telekkönyvi betétekből (telekjegyzőkönyvekből) az új betétekbe le-, illetőleg átjegyezni.
(2) A 10000/1946. (197) ME számú rendeletnek az 1810/1948. (38) Korm. számú rendelettel kiegészített 3. §-a akként módosul, hogy a megyei földhivatalnak a magyar állam tulajdonjogának bekebelezésére irányuló kérelméhez az áttelepülés megtörténtét igazoló bizonyítványt nem kell csatolni.
5. § (1) A 2400/1945. (23) FM számú rendelet 1. §-ának negyedik bekezdése akként módosul, hogy az öt kat. holdon aluli termő szőlőt és gyümölcsöst is igénybe lehet venni, ha arra a rendeletben megállapított célokra (házhelyrendezés, község-, városfejlesztés), valamint közérdekű létesítmény és tanyaközpont céljára feltétlenül szükség van.
(2) Az előző bekezdés alapján igénybevételnek csak kivételesen indokolt esetben és csak a földművelésügyi miniszternek az építésügyi miniszterrel egyetértésben adott külön engedélyével lehet helye.
6. § (1) Közületi támogatással előmozdított nagyobb arányú építkezés során az építtető házhelyhez juttatottak szétszórt házhelyeit csere útján át lehet csoportosítani azokra a házhelyrendezés során kialakított, összefüggő házhelyterületekre, amelyek a város (község) fejlesztésére megállapított tervek szerint elsősorban kerülnek beépítésre.
(2) Annak az építkezni szándékozó igényjogosultnak a kérelmére, aki a házhelyrendezés során az 1300/1949. (33) Korm. számú rendelet értelmében lakóházzal be nem építhető külterületen jutott házhelyhez, korábbi juttatásának hatálytalanítása mellett új házhelyet kell juttatni a község (város) belterületén vagy a tanyaközpont területén rendelkezésre álló házhelyekből. Ilyen esetben a juttatásban részesítettet újabb műszaki költség megfizetésére kötelezni nem lehet.
7. § A földreform során házhelyhez juttatott a házhely telekkönyvi rendezéséhez szükséges műszaki munkálatok költségeit előre köteles megfizetni. Ez a rendelkezés nem vonatkozik a tanyaközpont kialakításával kapcsolatos házhelyjuttatásokra.
8. § E rendelet végrehajtásáról - a tárcájukat érintő kérdésekben az érdekelt miniszterekkel egyetértésben - a földművelésügyi miniszter gondoskodik.
Budapest, 1949. évi december hó 16-án
Elsősorban a német nemzetiségű lakosság kitelepítése, továbbá a magyarországi szlovák nemzetiségű lakosság önkéntes áttelepülése után előállott vagyonjogi, közelebbről a lakóingatlanra, valamint az ingóságokra vonatkozó kérdések jogi rendezését volt hivatott biztosítani a 4364/1949. (271) MT számú rendelet. Végrehajtásáról a földművelésügyi miniszter 1949. december 31-én kihirdetett 15 044/1949. FM számú rendelete intézkedett (Magvar Közlönv 1949. 271. sz.).
| |