| |
A nem magyar anyanyelvű lakosság részéről felmerülő igények maradéktalan kielégítése érdekében a nemzetiségi óvodák szervezését az alábbiak szerint szabályozom:
1. Azokban a községekben, városokban, ahol a nem magyar anyanyelvű lakosság száma ezt indokolttá teszi, az óvodahálózat fejlesztése során nemzetiségi óvodát kell létesíteni. (A kisdedóvásról szóló 1953 évi III. tv. 4. §.)
2. Azokban a községekben, városokban, ahol magyar nyelvű óvoda működik és az óvodába járó gyermekek szüleinek több mint 2/3-a kéri, az óvodát nemzetiségi óvodává lehet átszervezni.
3. Amennyiben az igény a fentinél kisebb, de legalább 25 gyermek jelentkezik, a magyar óvoda egy csoportja nemzetiségivé szervezhető.
4. Nemzetiségi óvoda vagy csoport létesítése esetén nemzetiségi oklevéllel rendelkező óvónőt vagy magyar oklevéllel rendelkező, de a nyelvet jól bíró óvónőt és a nemzetiségi nyelvet beszélő dajkát kell biztosítani, amennyiben ilyen óvónőt biztosítani nem tudnak, úgy nemzetiségi óvoda, illetve csoport nem szervezhető.
5. A nemzetiségi óvoda lehet
A) Tannyelvű óvodák azok a nemzetiségi óvodák, amelyekben a foglalkozás nyelve nemzetiségi A magyar nyelvet meghatározott kötelező foglalkozáson használja az óvónő.
Tannyelvű óvodák lehetnek
B) Nyelvoktató óvodák azok a nemzetiségi óvodák, amelyekben a foglalkozás nyelve magyar, a nemzetiségi nyelvet csak meghatározott kötelező foglalkozáson oktatja az óvónő.
Nyelvoktató óvodák lehetnek:
6. A nemzetiségi óvodában a gyermekek felvétele és a férőhelyek feltöltése a magyar óvodákra vonatkozó rendelkezésekkel azonos módon és azonos szempontok szerint történik.
Amennyiben a nemzetiségi csoportokba magyar gyermekeket is felvennének, a velük való foglalkozás a nemzetiségi gyermekekével azonos. Ezt a gyermekek szüleivel felvételkor közölni kell.
7. Nemzetiségi óvoda vagy nemzetiségi gyermekcsoport létesítését, vagy szervezését a vezető óvónő, az ált. iskola igazgatója, a körzeti óvodai felügyelő vagy a nemzetiségi szövetség javaslatára hozott községi (városi, kerületi) vb-határozat alapján a megyei (megyei jogú városi) Tanács vb Művelődésügyi (Budapest Főváros Oktatási) Osztálya engedélyezi.
A Művelődésügyi Osztály az ilyen irányú kérés indokoltságát minden esetben a helyszínen tartozik megvizsgálni.
A nemzetiségi óvodák férőhelyéről a megyei óvodafejlesztési éves terveken belül kell gondoskodni.
A nemzetiségi óvoda vagy csoport létesítését esetenként jelenteni kell a Művelődésügyi Minisztérium Nemzetiségi Osztályának.
A jelen utasítás megjelenésének napján lép hatályba, ezzel egyidejűleg a kisdedóvásról szóló 1953. évi III. tv. végrehajtása tárgyában kiadott 851-29/4/1953. OM sz. utasítás 10. §-a érvényét veszti; az óvodai Rendtartás 3. § 2-4. pontja megfelelően módosul.
Művelődésügyi Közlöny, 1958. 22. sz. 365-366. o.
A nemzetiségi óvodák szervezése több ténnyel is összefüggött. Az „elvi" megalapozást az MSZMP Politikai Bizottságának 1958. október 7-i, a nemzetiségek között végzendő politikai, oktatási és kulturális munkáról szóló határozata adta. Míg a kisdedóvásról szóló 1953. évi III. törvény 4. §-a mintegy keretszabályozásként mindössze azt tartalmazta, hogy azokon a településeken, ahol a nem magyar anyanyelvű lakosság száma ezt „indokolttá teszi", nemzetiségi óvodát kell létesíteni, addig a művelődésügyi miniszter 183/1958. MM számú utasítása az 1953. évi III. törvény keretszabályozását mintegy kódexszerűen, részletesen taglalta, illetve bővítette ki.
Az 1953. évi III. törvény létrejöttét megelőzően (és tulajdonképpen azt követően is) a német nemzetiségi óvodák folyamatos hiánya volt a legszembetűnőbb. A német (és más) nemzetiségi óvodák hiányát nagyobbrészt az óvónőhiány okozta. Ezért „A nemzetiségi óvodákban meglévő óvónőhiány betöltésére és a még ezután szervezésre kerülő nemzetiségi óvodáknak óvónőkkel való ellátására - a középiskolai érettségire épülő - párhuzamos óvónőképzős III. (nemzetiségi) osztályokat kíván szervezni a Művelődésügyi Minisztérium." A művelődésügyi miniszter 54 246/1958. MM számú utasítása az érettségire épülő párhuzamos óvónőképzős III. (nemzetiségi) osztályba történő előzetes (felmérő) jelentkezés tárgyában 1958. július l-jén jelent meg. (Művelődésügyi Közlöny, 1958.13. sz. 238. o.)
Az 1957-1958. tanévben összesen 49 nemzetiségi óvoda működött Magyarországon; a nemzetiségi óvodákban járó gyermekek száma 1515 fő; a nemzetiségi óvónők száma 48 volt.
1957-1958-ban a 8 német óvodába 258, a 19 szlovák óvodában 700, a 15 délszláv óvodában 376, a 7 román óvodában pedig 181 gyermek járt. (MOL M-KS 288. f. 5. cs. 98. ő. e.)
Az 1960-1961-ben a hasonló adatok azonos sorrendben: 17,539, 25,1076,11,318,9, 290. (Kővágó László: Nemzetiségek a mai Magyarországon. Kossuth Könyvkiadó, 1981.181. o.)
A 62 nemzetiségi óvodába összesen 2223 gyermek járt. A nemzetiségi óvónők száma 68 volt; közülük 16-an német, 30-an szlovák, 11-en román nemzetiségi óvodában dolgoztak. (Uo.)
Tájékoztatás a nemzetiségi (délszláv, német, román, szlovák) óvodák, (tannyelvű, nyelvoktató) általános és középiskolák igazgatói részére.
A megyei függetlenített nemzetiségi szakfelügyelők hatásköre a nemzetiségi általános iskolák (tannyelvű, nyelvoktató) alsó és felső tagozatának ellenőrzésén kívül kiterjed a megye területén működő nemzetiségi óvodák (tannyelvű, nyelvoktató) és középiskolák, valamint a velük kapcsolatos diákotthonok ellenőrzésére is.
A felügyeleti jognak az óvodákra, középiskolákra és a diákotthonokra való kiterjesztése azért vált szükségessé, mert alacsony létszámuk miatt azok ellenőrzésére önálló szakfelügyelőt nem biztosíthattunk.
Művelődésügyi Közlöny, 1959. 4. sz. 78. o.
A nemzetiségi oktatás irányításával, annak elvi és tartalmi kérdéseivel államigazgatási vonalon a szakminisztérium foglalkozott. A szakminisztérium keretén belül a nemzetiségi oktatás irányítására 1949 januárjában Nemzetiségi (Ügy)Osztályt létesítettek, amely kisebb-nagyobb megszakításokkal 1989-ig működött. A Nemzetiségi Osztály 1956 utáni helyzetéről és feladatköréről maga az osztály által kiadott, 1958-ban kelt irat tájékoztat. Eszerint a Nemzetiségi Osztály legfontosabb feladatai:
1. a nemzetiségi szövetségek és lapszerkesztó'ségek tömegpolitikai és kulturális munkájának irányítása, ellenőrzése;
2. a cigánykérdéssel kapcsolatos párthatározatból adódó feladatok végzése és koordinálása az Országos Társadalmi Bizottsággal;
3. a nemzetiségi oktatás kérdésével foglalkozó szakosztályok munkájának segítése;
4. szoros együttműködés a területi párt-, állami és társadalmi szervekkel. (MOL XK-I-4-g. 23. d. I. tétel. Közli: Csányi Zsolt: Adalékok a nemzetiségi oktatás történetéhez Magyarországon 1956-1980. Kézirat. Budapest, 1997.16. o.)
A Nemzetiségi Osztály 1956 után tehát már nem kizárólag az oktatással foglalkozott, hanem a nemzetiségi szövetségek felügyelete is hozzá került; így politikai szerepe hangsúlyosabb lett. Az oktatás keretén belül döntően szakmai, kérdésekkel kellett törődnie; de 1956-ot követően egy olyan társadalmi-politikai szervezetrendszer felett kellett átvennie az ellenőrzést, amelynek kapcsolatrendszere révén az oktatás is más megvilágításba került. Az oktatást jól ismerő olyan szervezetektől is kapott visszajelzéseket, amelyek nem mindig voltak számára kellemesek.
A Nemzetiségi Osztály az oktatási rendszert irányító munkaterveket dolgozott ki és meghatározta azoknak a szerveknek a hatáskörét, amelyek a végrehajtás szempontjából fontosak voltak. Ide tartozott elsősorban a nemzetiségek közötti tájékoztatás és propaganda a nemzetiségi oktatásról, valamint a nemzetiségi pedagógusképzés és a szakfelügyelet.
1958 nyarán készült el „A magyarországi nemzetiségek helyzete" című anyag, amely a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága Politikai Bizottságának nemzetiségpolitikai határozatát készítette elő. A dokumentum a jogszabályi alapok mellett döntően a nemzetiségi oktatásról szólt, aprólékosan ismertetve a fennálló intézményrendszert, s az ahhoz kapcsolódó kérdéseket, pl. a pedagógusképzést és továbbképzést; a tanulmányi szintet; az oktatónevelő munkát; a nemzetiségi oktatás irányítását.
A nemzetiségi oktatás irányításával kapcsolatban e dokumentum - egyebek között - az alábbiakat tartalmazta: az egyes nemzetiségi területek oktatási ügyeit szakelőadók (délszláv, német, román, szlovák) intézik. A megyei művelődésügyi osztályok irányítják a területükön működő nemzetiségi iskolákat. Minden megyei művelődésügyi osztályon egy előadó (a tanulmányi felügyelő) megbízást kapott a nemzetiségi oktatás irányítására, ellenőrzésére.
A nemzetiségi oktató-nevelő munkát az iskoláknál megyei nemzetiségi szakfelügyelők irányítják és ellenőrzik. 1958-ban 5 délszláv, 8 német, 1 román, 6 szlovák szakfelügyelő végzett szakfelügyeleti munkát. (Uo. 37. o.) 1959. január 6-i keltezésű volt az „Útmutató a nemzetiségi oktató-nevelőmunka felügyeletének ellátásához" című irat. Ez mintegy összegzésként az alábbiakat tartalmazta: „A nemzetiségi szakfelügyelők legfőbb feladata, hogy felügyeleti területükön az anyanyelv oktatását olyan színvonalra segítsék emelni, hogy a nemzetiségi tanulók anyanyelvüket írásban és szóban tökéletesen elsajátítsák." (MOL XIX-I-4-g 3. d. 3. t. 44032. Közli: Szesztay Ádám: Nemzetiségi törekvések az '56-os forradalomban és nemzetiségpolitikai koncepciók az ezt követő években. Kézirat. Budapest, 1994.57. o.)
A nemzetiségi (délszláv, német, román, szlovák) oktatási intézmények (óvodák, tannyelvű és nyelvoktató általános iskolák, középiskolák) iskoláztatási és felvételi munkájáról az intézmények igazgatóit és pedagógusait az alábbiakban tájékoztatjuk.
A nemzetiségi tanulóifjúság iskoláztatása az óvodákba és a 111/1., 2., 3., 4., 5. pontok alatt felsorolt intézményekbe történik.
I. Iskoláztatási feladatok.
Az óvodák, általános és középiskolák vezetőire, igazgatóira és pedagógusaira az alábbi iskoláztatási feladatok hárulnak.
1. Az iskoláztatás sikere érdekében a tanulók szülei között szervezett felvilágosító, meggyőző munkát kell folytatni az anyanyelv tanulásának helyességéről, fontosságáról. E munkához igénybe kell venni a helyi párt- és tanácsszervek támogatását, a szülői munkaközösség (családlátogatás) segítségét.
2. Azokban a községekben (városokban) ahol nemzetiségi óvoda (tannyelvű, nyelvoktató), vagy tannyelvű diákotthonos, nem diákotthonos és nyelvoktató általános iskola működik, a nemzetiségi anyanyelvű gyermekeket - a szülők beleegyezése alapján - az óvodába, illetve az óvodából a tannyelvű és nyelvoktató iskola I. osztályába kell irányítani.
A fenti iskolákba való iskoláztatási munkánál a legnagyobb súlyt az I., II., III., IV osztályok benépesítésére kell helyezni.
3. A nemzetiségi nyelvet oktató általános iskolák tanulóit, akiknek az általános tanulmányi eredménye legalább közepes - a szülők kívánságára - javasolni lehet a diákotthonos tannyelvű általános iskolába.
A nyelvoktató és a tannyelvű (diákotthonos, nem diákotthonos) iskolák VIII. osztályát végzett tanulóit, akiknek általános tanulmányi eredményük legalább közepes, nemzetiségi általános gimnáziumokba, a szarvasi mezőgazdasági technikum szlovák tagozatára (csak szlovák nemzetiségi tanulók számára) kell irányítani.
4. A nemzetiségi tannyelvű középiskolák igazgatói és pedagógusai, az óvónői, tanítói, általános iskolai tanári és középiskolai tanári pályára hivatást érző tanulókat irányítsák a III1., 2., 3., 4. pontban megadott megfelelő felsőfokú oktatási intézményekbe. Helyes, ha a főiskolára és az egyetemre jelentkező tanulók matematika, fizika, biológia, kémia, rajz vagy ének szakot is választanak.
II. A tanulók felvételével összefüggő feladatok.
1. A tannyelvű diákotthonos általános iskolába (óvodába) olyan tanulókat lehet csak felvenni, akiknek szülei valamelyik nemzetiséghez tartoznak és gyermekük beszéli az illető nemzetiség nyelvét. Tannyelvű diákotthonos általános iskolába a nem diákotthonos tannyelvű általános iskolából tanulót felvenni nem lehet. Kivételt képeznek azok a nem diákotthonos tannyelvű általános iskolák (román), ahol csak alsó tagozat (I—IV. o.) működik. Az ilyen iskolák V. osztályába lépő tanulói - a szülők kérésére - felvehetők tannyelvű diákotthonos iskolába. Az I. osztályba jelentkező tanulók is megfelelő szókinccsel kell bírjanak.
2. Nyelvoktató általános iskolába (óvodába) felvehetők azok a tanulók, akiknek szülei valamelyik nemzetiséghez tartoznak.
A nyelvoktató általános iskolákban a nemzetiségi nyelv oktatásában való részvételre a jelentkezés önkéntes. A jelentkezett tanuló számára azonban a nyelvoktatásban való részvétel kötelező. (Lásd: 15. sz. tvr. végrehajtási utasítás 1220/34/1951. sz. r. 43. § 2. bek. b. pont)
3. Azokban a nemzetiségi nyelvet oktató iskolákban, amelyekben orosz nyelvoktatás nem folyik, a tanuló a jelentkezés idejétől a VIII. oszt. elvégzéséig, azokban az iskolákban, amelyekben orosz nyelvoktatás folyik, a tanuló a jelentkezés idejétől a IV. osztály elvégzéséig köteles nyelvoktatásban részt venni. Az orosz nyelvet oktató általános iskolák V. osztályába járó gyermek szülőjét újra meg kell kérdezni, hogy kívánja-e továbbra is gyermekének a nemzetiségi nyelvoktatásban való részvételét.
4. Tannyelvű középiskola I. osztályába azt a tanulót lehet felvenni, akinek a szülei valamelyik nemzetiséghez tartoznak, és a tanuló sikeresen elvégezte valamelyik nemzetiségi tannyelvű vagy nyelvoktató általános iskola VIII. osztályát.
Az I. osztályba kivételesen felvehető néhány olyan magyar anyanyelvű tanuló is, aki az illető nemzetiség nyelvét tanulta, és azt társalgási fokon beszéli. A felvételt kérő tanuló beszéd- és íráskészségét felvételi bizottság állapítja meg.
5. Nemzetiségi tannyelvű középiskola megfelelő osztályába magyar tannyelvű középiskolából csak akkor lehet tanulót átvenni, ha az az általános iskolában és középiskolában is legalább jó vagy jeles eredménnyel tanulta annak a nemzetiségnek a nyelvét, melyen az iskolában tanítanak. A tanulónak nemzetiségi középiskolába való átvétele előtt nemzetiségi nyelv- és irodalomból a tanév megkezdése előtt különbözeti vizsgát kell tennie.
6. Nemzetiségi nyelvoktatásra (óvodába, általános iskolába), valamint a nem diákotthonos tannyelvű iskolákba jelentkező tanulók szüleitől írásbeli nyilatkozatot vagy külön aláírást kérni nem kell. A felvételt a szülő szóbeli bejelentése alapján kell végezni. Helyes, ha az iskola igazgatója a felvételi és az osztálynaplóban feljegyzi a nyelvoktatásra való jelentkezés időpontját.
Magyar anyanyelvű tanulókat a II/l., 2., 3., 4. pontban felsorolt oktatási intézményekbe felvenni nem lehet.
III. Az iskoláztatási munka megkönnyítésére közlöm a nemzetiségi tannyelvű diákotthonos általános iskolák, középiskolák, főiskolák és az egyetemi intézetek pontos címét, hogy a tanulók lehetőség szerint a lakóhelyükhöz földrajzilag legközelebb eső iskolába kérhessék felvételüket...
Művelődésügyi Közlöny, 1959. 7. sz. 143-144. o.
Az utasítás az alábbi nemzetiségi oktatási intézményeket sorolta fel:
(Művelődésügyi Közlöny, 1959. 7. sz. 144. o.)
Az 1957-1958., illetve az 1958-1959. tanévben a nemzetiségi oktatási és nevelési intézmények száma a következő volt:
| Német | Szlovák | Délszláv | Román | Össz. | |
| Ált. iskola |
|
|
|
|
|
| /1957. szept. 157 | 127 | 108 | 66 | 20 | 321 |
| Középiskola | |||||
| /1958. szept. 15./ | 5 | 3 | 2 | 1 | 13* |
| Főisk. tanszék | 1 | 1 | 1 | 1 | 4 |
| Egyetemi tanszék | 1 | 1 | 1 | 1 | 4 |
| Általános és közép-isk. diákotthon | - | 4 | 2 | 1 | 7 |
* Két vegyes nyelvű óvónőképzős III. osztállyal együtt.
Nemzetiségi (tannyelvű és nyelvoktató) általános iskolába az 1957-1958. tanévben összesen 26145 gyermek járt. Közülük 9365-en német, 11 262-en szlovák, 4175-en délszláv, 1343-an román nemzetiségi iskolában tanultak. (MOL 288. f. 5. cs. 98. ő. e. 84.1.)
1. § (1) A Magyar Népköztársaság oktatási-nevelési rendszerének célja az, hogy tervszerű oktatónevelő munkával gondoskodjék az általános és szakmai ismeretek elsajátításáról, a népgazdaság szakképzett munkaerő igényeinek kielégítéséről; emelje az általános és a szakmai műveltség színvonalát; kialakítsa, illetve megszilárdítsa az oktatásban részesülők marxista-leninista világnézetét és szocialista erkölcsi felfogását; öntudatos, művelt, néphez hű, hazáját szerető, jellemes és törvénytisztelő állampolgárokat, a szocializmus építésében hasznos munkával közreműködő embereket neveljen, akik építik és védik a nép államát, híven szolgálják a népek békéjét és testvériségének ügyét.
(2) E törvény az oktató-nevelő munka minden fokán biztosítja a szorosabb kapcsolatot az élettel, a gyakorlattal, a termelő munkával; felemeli a tankötelezettség korhatárát és előmozdítja az oktatásba bevontak körének bővítését.
(3) A törvény céljának megfelelően mind fokozottabban biztosítani kell a sokoldalú feladatok ellátására alkalmas oktatók és nevelők képzését, illetve továbbképzését; gondoskodni kell korszerű tantervekről, tankönyvekről, szemléltető eszközökről, iskolai könyvtárakról; növelni kell az oktató-nevelő munka eredményességét, korszerű pedagógiai módszerek alkalmazásával.
2. § (1) az oktatás nyelve a magyar nyelv.
(2) A nemzetiségekhez tartozó tanköteles gyermekek számára továbbra is lehetővé kell tenni, hogy anyanyelvükön részesüljenek oktatásban.
Magyar Közlöny, 1961. októberrl7. (74. sz.)
Indoklás az 1961. évi III. törvény 2. §-hoz: „A javaslat leszögezi, hogy az oktatás nyelve a magyar nyelv. Ugyanakkor a szocialista nemzetiségi politikának megfelelően továbbra is biztosítja a nemzetiségekhez tartozó tanköteles gyermekek anyanyelvi oktatását. A végrehajtásra vonatkozó részletes szabályok állapítják meg, hogy az anyanyelvi oktatás a szülő (gyám) kívánságára milyen szervezési megoldásokkal valósul meg."
Az Országgyűlés 1961. október 11-én tárgyalta és egyhangúlag elfogadta az oktatási rendszerről szóló törvényjavaslatot. A nemzetiségi oktatással kapcsolatban egyetlen képviselő, Hankó György, a Békés megyei képviselőcsoport nevében szólt hozzá a törvényjavaslathoz. Beszédében az 1945 előtti korszak nemzetiségi politikáját - a tanácsköztársaság időszakának kivételével - egyértelműen negatívan ítélte meg; az 1945 utáni időszakot viszont csak dicsérte. Az 1960-1961-es tanévről az alábbi statisztikai adatokat közölte:
„Országos viszonylatban a nemzetiség lakta vidékeken 69 óvodában, 360 általános iskolában és 9 gimnáziumban oktatnak nemzetiségi nyelvet, vagy nemzetiségi nyelven tanítanak.
Szarvason és Sopronban nemzetiségi óvónő, Budapesten nemzetiségi tanító, Szegeden és Pécsett általános iskolai és ugyancsak Budapesten az Eötvös Loránd Tudományegyetem német, szlovák, román, délszláv tanszékein nemzetiségi középiskolai tanárképzés folyik. Az említett nemzetiségi intézményekben az 1960-61. iskolai évben országos viszonylatban 2576 óvodáskorú, 29 540 általános iskolai, 638 középiskolai tanuló tanult anyanyelvi vagy anyanyelvet tanító iskolában. Az országban 8 nemzetiségi gyermek-, illetve diákotthon segíti a nemzetiségi oktatást... A békéscsabai szlovák és a gyulai román gimnáziumban közel 300 fiatal tett érettségi vizsgát 1953-tól a mai napig." (Az 1958. évi november hó 26-ára összehívott Országgyűlés Naplója. Budapest, 1963.1418. hasáb)
1960 tavaszán - az általános iskolai reform bevezetésére hivatkozva - a nemzetiségi tannyelvű iskolák státusát megváltoztatták. Művelődésügyi minisztériumi körlevél utasította őket, hogy az 1960-61. tanévtől kezdve fokozatosan magyar nyelven tanítsák a természettudományos tárgyakat és a testnevelést. (Közli: Drahos Ágoston - Kovács Péter: A magyarországi nemzetiségek oktatásügye 1945-1990. Regio, 1991.2. sz. 174. o.) E rendelkezés értelmében és szellemében a nemzetiségi tannyelvű (A típusú) általános és középiskolákat un. kétnyelvű iskolákká (B típus) alakították át. Tehát lényegében ekkor tért vissza a közoktatás a két világháború között elterjedt nemzetiségi oktatási típushoz, mégpedig oly módon, hogy a háború után erőteljesen szorgalmazott nemzetiségi tannyelvű iskolákat megszüntették. így tulajdonképpen továbbra is „kétlépcsős" maradt a nemzetiségi oktatási rendszer, csak most már nem nemzetiségi tannyelvű és nyelvoktató (A és C típusú) iskolákkal, hanem kétnyelvű és nyelvoktató (B és C típusú) iskolákkal. Ettől kezdve a nemzetiségi tannyelvű terminológia a kétnyelvű iskola megnevezésére szolgált (Fehér István: Az utolsó percben. Magyarország nemzetiségei 1945-1990. Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1993.186. o.)
Lényegében az 1961. évi III. törvénynek a nemzetiségi oktatással kapcsolatos 2. § (2) bekezdését „egészítette ki" az 1962. június 16-án kihirdetett, a tankötelezettségről szóló 1962. évi 13. sz. tvr. 3. §-a. Eszerint: „3. § (1) A nemzetiséghez tartozó tanköteles gyermekek számára - azokban a községekben (városokban), ahol legalább 15 ugyanazon nemzetiséghez tartozó tanköteles gondviselője kívánja - biztosítani kell, hogy
a) anyanyelvükön részesüljenek oktatásban, vagy
b) anyanyelvüket az iskolában kötelező tantárgyként tanulják.
(2) Az anyanyelvükön oktatott gyermekek számára a magyar nyelvet és irodalmat kötelező tantárgyként kell tanítani." (Magyar Közlöny, 1962.43. sz.)
1963 decemberében jelent meg a tankötelezettségről szóló 1962. évi 13. sz. tvr. végrehajtása. Ennek 11. §-a kimondta: „A nemzetiséghez tartozó tanköteles beíratásakor az iskola köteles a gondviselő figyelmét felhívni arra, hogy a gyermek melyik azonos jellegű iskolába való átlépés útján részesülhet az anyanyelvén oktatásban vagy tanulhatja az anyanyelvét kötelező tantárgyként". (Magyar Közlöny, 1963. 87. sz.).
1965. december l-jén jelent meg a középfokú oktatási intézményekről szóló 1965. évi 24. sz. tvr. Eszerint: „5. § (1) A gimnázium és a szakközépiskola négy évfolyamos intézmény.
(2) A gimnázium és a szakközépiskola oktatási nyelve a magyar nyelv. Az oktatás egyes iskolákban - a magyar nyelv kötelező oktatása mellett - más nyelven is folyhat." (Magyar Közlöny, 1965. 68. sz.)
Az 1965. évi 24. sz. tvr. végrehajtásáról szóló 27/1965. Korm. sz. rendelet 4. § (2) bekezdése az alábbiakat tartalmazta: „A magyar nyelv kötelező oktatása mellett más oktatási nyelv alkalmazásához a művelődésügyi miniszter előzetes jóváhagyása szükséges. Ez nem érinti a nemzetiségekhez tartozó tanköteles gyermekek oktatására vonatkozó rendelkezéseket." (Magyar Közlöny, 1965. 68. sz.)
Ugyancsak 1965. december l-jén került kihirdetésre az idézett jogszabályok végrehajtásával kapcsolatos 9/1965. MM számú rendelet, amely egyebek között - a nemzetiségi oktatással is foglalkozott: „4. § (1) A nemzetiségi tannyelvű iskolákban a magyar nyelv kötelező oktatása mellett az oktatás nyelve - részben vagy teljesen - a nemzetiség anyanyelve.
(2) Külön fiú és külön leány osztályok szervezése csak abban az esetben engedélyezhető, ha ezt a szakmai képzés érdeke, vagy más rendkívüli ok szükségessé teszi. Külön fiú és külön leány osztály szervezése az osztályok számának növekedésével nem járhat." (Magyar Közlöny, 1965. 68. sz.)
Pa alsó fokú oktatási intézményekről szóló 1962. évi 14. sz. trv. végrehajtásáról az 1966. november 4-én megjelent 3/1966. MM számú rendelet intézkedett. A nemzetiségi oktatással kapcsolatban a jogszabály 20. és 26. §-a rendelkezett (ezek az 1962. évi 14. sz. tvr. 7. §-ára vonatkoztak).
A 20. § (2) bekezdés a beíratásra vonatkozó felhívást tartalmazta: „Ha a községben (városban, kerületben, tanyakörzetben) valamilyen nemzetiségi tanítási nyelvű általános iskola, vagy valamelyik nyelvet tantárgyként tanító általános iskola működik, adjon tájékoztatást arra vonatkozóan, hogy a nemzetiségi (horvát, német, román, szerb, szlovák, szlovén) anyanyelvű gyermeket anyanyelvével megegyező tanítási nyelvű iskolába, illetve anyanyelvét tantárgyként tanító általános iskolába is be lehet íratni (a hirdetést a nemzetiségeknek megfelelő nyelven is közzé kell tenni)."
A 26. § szerint pedig: „Olyan községben (városban), ahol nemzetiségi általános iskola működik, és azt legalább 15 tanuló kívánja, a dolgozók általános iskolájában is biztosítani kell az anyanyelven történő oktatást, illetőleg az anyanyelvnek kötelező tantárgyként való tanítását." (Magyar Közlöny, 1966. 67. sz.)
1960-1965 között az iskolák körzetesítésével megszűntek a nyelvoktató - elsősorban román, szlovák és délszláv - tanyai iskolák. Békés megyében például 10 román nyelvet oktató tanyai iskola szűnt meg ekkor; a szlovák iskolák száma 102-ró'l 65-re, a tanulók száma pedig 10467-ről 4990-re csökkent. Ezek intézményesen, tanulóikkal együtt „beolvadtak" a magyar iskolákba.
Az 1950-es évek végén, az 1960-as évek elején a nemzetiségi iskolák és a nemzetiségi tanulók száma a második világháború után a legmagasabbra emelkedett. A mintegy 30 ezer fős nemzetiségi tanulói „csúcs" után az 1960-as évek végére, a körülbelül 25 ezer fős nemzetiségi tanulói összlétszámmal „mélypontra" jutott a magyarországi nemzetiségi oktatás.
(A Magyar Népköztársaság megerősítő okiratának letétele az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete Főigazgatójánál 1964. évi január hó 17. napján megtörtént.)
1. § A Népköztársaság Elnöki Tanácsa az oktatásban alkalmazott megkülönböztetés elleni küzdelemről az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete közgyűlésének 11. ülésszakán Párizsban az 1960. december hó 14. napján elfogadott egyezményt e törvényerejű rendelettel kihirdeti.
2. § Az egyezmény hivatalos magyar fordítása a következő:
Az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének (UNESCO) közgyűlése 1960. november 14. és december 15. között Párizsban tartott 11. ülésszakán,
emlékeztetve arra, hogy az Emberi Jogokról szóló Egyetemes Nyilatkozat leszögezi a megkülönböztetés tilalmának elvét, és kimondja minden ember jogát a tanuláshoz,
tekintetbe véve, hogy az oktatásban alkalmazott megkülönböztetés a fenti nyilatkozatban foglalt jogok megsértését jelenti,
tekintetbe véve, hogy az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének Alapokmányában lefektetett célja, hogy megszervezze a nemzetek közötti együttműködést avégből, hogy mindenki számára biztosítsák az emberi jogok egyetemes tiszteletben tartását és egyenlő lehetőségeket az oktatás terén,
tudatában annak, hogy ennélfogva az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének feladata, hogy - a nemzeti oktatási rendszerek különbözőségének figyelembevételével -kiküszöböljön minden megkülönböztetést az oktatásban, és egyszersmind szorgalmazza az egyenlő lehetőségeket és egyenlő elbánást mindenki számára ezen a téren,
miután javaslatok érkeztek hozzá az oktatásban alkalmazott megkülönböztetés különböző vonatkozásait illetőleg, amely kérdés 17.1. 4. pont alatt az ülésszak napirendjén szerepel, miután 10. ülésszakán elhatározta, hogy ez a kérdés nemzetközi egyezmény, valamint a tagállamoknak teendő ajánlások tárgya lesz, a jelen egyezményt a mai napon, 1960. december 14-én elfogadja.
1. A jelen egyezmény szempontjából a „megkülönböztetés" kifejezés alatt értendő a fajon, bőrszínen, nemen, nyelven, valláson, politikai vagy bármilyen egyéb véleményen, nemzetiségi vagy társadalmi származáson, vagyoni helyzeten vagy születésen alapuló minden olyan különbségtétel, kizárás, korlátozás vagy kedvezés, amelynek célja vagy következménye az oktatás terén való egyenlő elbánás megszüntetése vagy akadályozása, nevezetesen:
a) valamely személy vagy csoport kizárása az oktatás bármely fajtájában vagy fokozatában való részvételből;
b) valamely személynek vagy csoportnak alacsonyabb színvonalú oktatásra való korlátozása;
c) bizonyos személyek vagy csoportok részére külön oktatási rendszerek vagy intézetek létesítése vagy fenntartása, a jelen egyezmény 2. cikkében foglalt rendelkezések fenntartásával, vagy
d) valamely személynek vagy csoportnak az emberi méltósággal össze nem egyeztethető helyzetbe való juttatása.
2. A jelen egyezmény szempontjából az „oktatás" szó az oktatás összes fajtáira és fokozataira vonatkozik, és kiterjed az oktatásban való részvétel lehetőségére, az oktatás színvonalára és minőségére, valamint a tanulmányok folytatásának feltételeire.
Nem tekintendő a jelen egyezmény 1. cikke értelmében vett megkülönböztetésnek, ha egyes államok lehetővé teszik
a) külön oktatási rendszerek vagy intézetek létesítését vagy fenntartását a két nembeli tanulók számára, ha ezek a rendszerek vagy intézetek az oktatásban való részvételre egyenlő lehetőségeket nyújtanak, azonos fokú képesítést nyert tanszemélyzettel, valamint azonos minőségű iskolai helyiségekkel és felszereléssel rendelkeznek, és azonos vagy egyenlő értékű tanulmányi program elvégzését teszik lehetővé;
b) vallási vagy nyelvi okokból olyan külön rendszerek vagy intézetek létesítését vagy fenntartását, amelyek a tanulók szülei vagy törvényes gyámjuk kívánságának megfelelő oktatást nyújtanak, amennyiben az ilyen rendszerekben való részvétel, illetve ezen intézetek látogatása szabadon választható, és az itt nyújtott oktatás összhangban áll az illetékes hatóságok által esetleg előírt vagy elfogadott normákkal, különösen az azonos fokozatú oktatás tekintetében;
c) magán tanintézetek létesítését vagy fenntartását, amennyiben ezeknek az intézeteknek nem az a céljuk, hogy bármely csoport kizárását biztosítsák, hanem az, hogy a közhatóságok által nyújtott oktatási lehetőségeket bővítsék, ha ugyanakkor működésük megfelel ennek a célkitűzésnek, és ha az általuk nyújtott oktatás összhangban áll az illetékes hatóságok által esetleg előírt vagy elfogadott normákkal, különösen az azonos fokú oktatás tekintetében.
A jelen egyezmény értelmében vett minden megkülönböztetés kiküszöbölése és megakadályozása érdekében a részes államok kötelezik magukat, hogy:
a) eltörölnek minden olyan törvényhozási és adminisztratív rendelkezést, és megszüntetnek minden olyan adminisztratív gyakorlatot, amely megkülönböztetést von maga után az oktatás terén;
b) megteszik a szükséges intézkedéseket - ha kell, törvényhozási úton -, hogy a tanulóknak a tanintézetekbe való felvételénél semmiféle megkülönböztetés ne történjék;
c) a tandíjak terén, az ösztöndíjak odaítélése és a tanulók bármilyen más formában történő segélyezése terén, továbbá a külföldi tanulmányokhoz esetleg szükséges engedélyek és könnyítések megadása terén nem engedik, hogy állampolgáraikat a hatóságok megkülönböztetett elbánásban részesítsék kivéve az érdemek, illetve a szükségletek alapján;
d) a hatóságok által a tanintézeteknek bármely formában esetleg nyújtott segéllyel kapcsolatban nem tűrnek semmiféle olyan korlátozást vagy kedvezést, amely kizárólag a tanulóknak egy bizonyos csoporthoz való tartozásán alapul;
e) a területükön élő külföldi állampolgároknak ugyanúgy biztosítják az oktatásban való részvételt, mint saját állampolgáraiknak.
A jelen egyezményben részes államok vállalják továbbá olyan belső politika kialakítását, kidolgozását és alkalmazását, amely a körülményeknek és a nemzeti szokásoknak megfelelő módszerekkel törekszik előmozdítani mindenki számára az egyenlő lehetőségeket és egyenlő elbírálást az oktatásban, nevezetesen:
a) kötelezővé és ingyenessé teszik az elemi oktatást és mindenki számára elérhetővé és hozzáférhetővé teszik a középfokú oktatás különböző formáit; a felsőoktatást ugyancsak hozzáférhetővé teszik mindenki számára az egyéni képességek alapján; biztosítják, hogy a törvényben előírt tankötelezettségnek mindenki eleget tegyen;
b) minden azonos fokozatú nyilvános tanintézetben azonos színvonalú oktatást és az oktatás minősége tekintetében egyenlő feltételeket biztosítanak;
c) megfelelő módszerekkel támogatják és fejlesztik azon személyek oktatását, akik nem részesültek elemi oktatásban, illetve nem járták végig az elemi iskolát, és lehetővé teszik számukra, hogy tanulmányaikat egyéni képességeiknek megfelelően folytassák;
d) megkülönböztetés nélkül lehetővé teszik a pedagógiai pályára való felkészülést.
1. A jelen egyezményben részes államok megegyeznek abban, hogy
a) az oktatásnak az emberi személyiség teljes kifejlődésére, az emberi jogok és az alapvető szabadságjogok fokozott tiszteletben tartására kell irányulnia, és elő kell segítenie a megértést, türelmet és barátságot minden nemzet és minden faji vagy vallási csoport között, valamint elő kell mozdítania az Egyesült Nemzeteknek a béke fenntartása érdekében kifejtett tevékenységét;
b) biztosítani kell a szülők, illetve a törvényes gyámok szabadságát abban, hogy 1. gyermekeik számára nem állami tanintézeteket is választhatnak, feltéve, hogy ezek megfelelnek az illetékes hatóságok által előírt vagy jóváhagyott minimális normáknak, és hogy 2. az illető állam törvényhozásával összhangban álló keretek között gondoskodhatnak gyermekeiknek saját meggyőződésük szerinti vallási és erkölcsi neveléséről, emellett viszont semmilyen személy vagy csoport nem kényszeríthető arra, hogy meggyőződésével össze nem egyeztethető hitoktatásban részesüljön;
c) el kell ismerni a nemzeti kisebbségek tagjainak jogát saját oktatási tevékenység folytatására, beleértve iskolák fenntartását is, valamint - az illető állam oktatási politikájától függően - saját nyelvük használatát vagy oktatását, feltéve azonban, I. hogy ezt a jogot nem olyan módon gyakorolják, amely akadályozza a kisebbségek tagjait az egész közösség kultúrájának és nyelvének megértésében és tevékenységében való részvételben, vagy amely veszélyezteti a nemzeti szuverenitást;
II. hogy ezekben az iskolákban az oktatás színvonala nem alacsonyabb az illetékes hatóságok által előírt vagy elfogadott általános színvonalnál és III. hogy ezeknek az iskoláknak a látogatása szabadon választható.
2. A jelen egyezményben részes államok vállalják, hogy minden szükséges intézkedést megtesznek a jelen cikk 1. pontjában kimondott elvek érvényesülésének biztosítására.
A jelen egyezményben részes államok vállalják, hogy annak alkalmazása során a legnagyobb figyelemmel fogadják azokat az ajánlásokat, amelyeket az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének közgyűlése a jövó'ben esetleg elfogad az oktatásban mutatkozó megkülönböztetés különböző formái ellen és az egyenlő lehetőségek és elbánás biztosítására hozandó intézkedésekről.
A jelen egyezményben részes államok az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete közgyűléséhez az általa meghatározott időpontban és módon benyújtott időszaki jelentésekben tájékoztatást adnak arról, hogy milyen törvényeket és rendeleteket hoztak és milyen egyéb intézkedéseket foganatosítottak a jelen egyezmény alkalmazása érdekében, beleértve a 4. cikkben meghatározott belső politika kialakítására és kidolgozására vonatkozó rendelkezést, valamint az e téren elért eredményeket és e politika végrehajtásának útjában felmerült akadályokat.
A jelen egyezményben részes két vagy több állam között az egyezmény értelmezése vagy alkalmazása tekintetében felmerülő minden olyan vitás kérdést, amely tárgyalás útján nem rendeződik, a vitában érdekelt felek kérésére - ha a vita rendezésére más megoldás nincs -, döntés végett a Nemzetközi Bíróság elé kell terjeszteni.
A jelen egyezménnyel szemben semmiféle fenntartásnak nincs helye.
A jelen egyezmény nem korlátozhatja azokat a jogokat, amelyeket egyének vagy csoportok két vagy több állam között létrejött egyezmények alapján élveznek, ha ezek a jogok a jelen egyezménynek sem betűjével, sem szellemével nem állnak ellentétben.
Jelen egyezmény angol, francia, orosz és spanyol nyelven készült; a négy szöveg egyaránt hiteles.
1. Jelen egyezményt az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének tagállamai alkotmányos előírásaiknak megfelelően erősítik meg, illetve fogadják el.
2. A megerősítő vagy elfogadási okiratokat az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete főigazgatójánál helyezik letétbe.
1. A jelen egyezményhez csatlakozhat bármely olyan állam, amely nem tagja az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének, ha a Szervezet végrehajtó tanácsa a csatlakozásra felhívja.
2. A csatlakozás a csatlakozási okiratnak az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete főigazgatójánál való letétbe helyezése útján történik.
A jelen egyezmény három hónappal a harmadik megerősítő, elfogadási vagy csatlakozási okirat letétbe helyezése után lép hatályba, de kizárólag azokra az államokra vonatkozólag, amelyek a maguk megerősítő, elfogadási vagy csatlakozási okiratát ebben az időpontban vagy már előbb letétbe helyezték. Minden más államra vonatkozólag az egyezmény három hónappal azután lép hatályba, hogy a maga megerősítő, elfogadási vagy csatlakozási okmányát letétbe helyezte.
A jelen egyezményben részes államok elismerik, hogy az egyezmény nemcsak anyaországuk területére vonatkozik, hanem minden önkormányzattal nem rendelkező' gyámsági, gyarmati és más olyan területre is, amelynek nemzetközi kapcsolatait ők látják el; vállalják, hogy szükség esetén a megerősítés, elfogadás vagy csatlakozás időpontjában vagy azt megelőzően kikérik az illető területek kormányának vagy egyéb hatóságaiknak a véleményét, hogy biztosítsák az egyezmény alkalmazását az illető területeken; kötelezik továbbá magukat, hogy értesítik az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének főigazgatóját arról, milyen területekre terjed ki az egyezmény alkalmazása; ez az értesítés átvétele után három hónappal lép hatályba.
1. A jelen egyezményben részes valamennyi állam felmondhatja az egyezményt a maga nevében vagy bármely olyan teriilet nevében, amelynek nemzetközi kapcsolatait ő látja el.
2. A felmondást külön okiratban kell bejelenteni, s ezt az okiratot az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete főigazgatójánál kell letétbe helyezni.
3. A felmondás a felmondási okmány átvétele után 12 hónappal lép hatályba.
Az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének főigazgatója tájékoztatni fogja a szervezet tagállamait, a 13. cikkben említett nem tagállamokat, valamint az Egyesült Nemzetek Szervezetét a 12. és 13. cikkben említett minden megerősítő, elfogadási vagy csatlakozási okirat letétbe helyezéséről, továbbá a 15. és 16. cikkben említett értesítésekről és felmondásokról.
1. Az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének közgyűlése módosíthatja a jelen egyezményt. A módosítás csak azokat az államokat kötelezi, amelyek a módosító egyezményt aláírják.
2. Amennyiben a közgyűlés új, a jelen egyezményt egészében vagy részben módosító egyezményt fogad el, akkor - amennyiben az új egyezmény másképpen nem rendelkezik - a módosító egyezmény hatálybalépésének napjától kezdve a jelen egyezményt már egy állam sem erősítheti meg vagy fogadhatja el, illetve nem csatlakozhat hozzá.
Az Egyesült Nemzetek Alapokmányának 102. cikke értelmében a jelen egyezményt az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete főigazgatójának kérelmére az Egyesült Nemzetek titkárságánál beiktatják.
Készült Párizsban, 1960. december 15-én, a közgyűlés 11. ülésszaka elnökének és az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete főigazgatójának aláírásával ellátott két hiteles példányban, amelyeket az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének levéltárában helyeznek letétbe, s amelyeknek hiteles másolatait megküldik a 12. és 13. cikkben említett valamennyi államnak, valamint az Egyesült Nemzetek Szervezetének."
3. § Ez a törvényerejű rendelet a kihirdetése napján lép hatályba, rendelkezéseit az 1964. évi április hó 17. napjától kezdődően kell alkalmazni. Végrehajtásáról a művelődésügyi miniszter gondoskodik.
| Dobi István s. k. | Kiss Károly s. k. |
| a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke | a Népköztársaság Elnöki Tanácsának titkára |
Magyar Közlöny, 1964. május 21. (33. sz.)
Az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi Tudományos és Kulturális Szervezete Alapokmányának becikkelyezéséről szóló 1948:XL. törvénycikk 1948. december 15-én került be a magyar jogrendbe. Az 1964. évi 11. sz. tvr-nek különösen az 1. és az 5. cikke tartalmazott a nemzetiségekre, nemzeti kisebbségekre vonatkozó szabályozásokat.
Magyarországon a „megkülönböztetés" sajátos típusát testesítette meg a 6/1963. számú kormányutasítás, amely megtiltotta magyar állampolgárok számára idegen hangzású utónevek bejegyzését az anyakönyvbe. E rendelkezés 1964. január l-jén lépett életbe; egyes helyeken a nemzetiségi lakosság körében elégedetlenséget váltott ki. A Csongrád Megyei Tanács felfigyelt erre, s Igazgatási Osztálya saját hatáskörében engedélyezte, hogy a nemzetiségi szülők kívánságára „idegen hangzású utóneveket" jegyezzenek be az anyakönyvbe. A jogos elégedetlenséget kiváltó rendelkezést később a kormány 3/1968. Korm. számú utasítása módosította. (Kővágó László: Nemzeti kisebbségek a mai Magyarországon. Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1981.97. o.)
18. §
(3) A munkaviszony létesítése és a munkaviszonyból eredő jogok és kötelezettségek meghatározása során nem szabad hátrányos megkülönböztetést tenni a dolgozók között nemük, koruk, nemzetiségük, fajuk [sic! - E G.] és származásuk szerint.
Törvények és Rendeletek Hivatalos Gyűjteménye, 1967. Budapest, 1968.16. o.
Az 1967:11. törvényt 1967. október 8-án hirdették ki. Az 1949:XX. törvény, a Magyar Népköztársaság Alkotmánya deklarálta a munkához való jogot: „45. § (1) A Magyar Népköztársaság biztosítja polgárai számára a munkához való jogot és a végzett munka mennyiségének és minőségének megfelelő díjazást." (Magyar Közlöny, 1949.174. sz.) A munkavállalási egyenjogúság elvi megfogalmazása történt meg a Munka Törvénykönyvében.
1. § A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa a faji megkülönböztetés valamennyi formájának kiküszöböléséről New Yorkban 1965. december 21-én elfogadott nemzetközi egyezményt e törvényerejű rendelettel kihirdeti.
2. § Az Egyezmény hivatalos magyar fordítása a következő:
„Nemzetközi egyezmény a faji megkülönböztetés valamennyi formájának kiküszöböléséről
A jelen egyezményben részes államok,
tekintettel arra, hogy az Egyesült Nemzetek Alapokmánya a minden emberrel veleszületett méltóság és egyenlőség elvein alapul és hogy valamennyi tagállam elkötelezte magát arra, hogy a Szervezettel együttműködve közös és külön lépéseket tesz az Egyesült Nemzetek ama céljának megvalósítása érdekében, hogy előmozdítsa és segítse az emberi jogok és alapvető szabadságjogok egyetemes tiszteletben tartását és biztosítását mindenki számára, fajra, nemre, nyelvre vagy vallásra való különbség nélkül,
tekintettel arra, hogy az Emberi Jogok Egyetemes deklarációja kinyilvánítja, hogy minden ember szabadnak, méltóságban és jogokban egyenlőnek születik, és hogy valamennyi ebből eredő jog és szabadságjog mindenféle - különösen fajra, színre vagy nemzetiségi származásra való - különbség nélkül mindenkit megillet,
tekintettel arra, hogy az Egyesült Nemzetek 1963. november 20-i nyilatkozata a faji megkülönböztetés valamennyi formájának kiküszöböléséről (a Közgyűlés 1904/XVIII/ számú határozata) ünnepélyesen megerősíti annak szükségességét, hogy a faji megkülönböztetés valamennyi formáját és megnyilvánulását az egész világon gyorsan kiküszöböljék és az ember méltóságának megértését és tiszteletben tartását biztosítsák,
abban a meggyőződésben, hogy a faji megkülönböztetésen alapuló minden felsőbbrendűségi elv tudományos szempontból hamis, erkölcsi szempontból elítélendő, társadalmi szempontból igazságtalan és veszélyes, és hogy a faji megkülönböztetésnek sehol semmiféle - sem elméleti, sem gyakorlati - igazolása nem lehetséges,
megerősítve, hogy az emberek között a faj, a szín, vagy az etnikai származás alapján történő megkülönböztetés akadályozza a nemzetek közötti baráti és békés kapcsolatokat és alkalmas arra, hogy megzavarja a békét és biztonságot a népek között és az egymás mellett élő személyek egyetértését még egyazon államon belül is,
...
figyelembe véve a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet által 1958-ban elfogadott egyezményt az alkalmaztatás és foglalkoztatás terén fennálló megkülönböztetés tárgyában, valamint az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete által 1960-ban elfogadott egyezményt, az oktatás terén fennálló megkülönböztetés ellen,
attól az óhajtól vezettetve, hogy az Egyesült Nemzeteknek a faji megkülönböztetés valamennyi formájának kiküszöböléséről szóló Nyilatkozatában foglalt elveket megvalósítsák és az e célt szolgáló gyakorlati intézkedések mielőbbi bevezetését biztosítsák, megállapodtak a következőkben.
1. Ezen egyezmény szövegében a „faji megkülönböztetés" kifejezés minden olyan különbségtételt, kizárást, megszorítást vagy előnyben részesítést jelent, amelynek alapja a faj, a szín, a leszármazás, a nemzetiségi vagy etnikai származás, és amelynek célja vagy eredménye politikai, gazdasági, társadalmi, kulturális téren vagy a közélet bármely más terén az emberi jogok és alapvető szabadságjogok elismerésének, egyenrangú élvezetének vagy gyakorlatának megsemmisítése vagy csorbítása.
2. Ez az egyezmény nem vonatkozik a szerződésben részes állam által állampolgárok és nem állampolgárok között tett különbségre, kizárásra, megszorításra vagy előnyben részesítésre.
3. Ez az egyezmény semmiképpen sem értelmezhető úgy, hogy a zbármilyen módon érintse a részes államok nemzetiségre, állampolgárságra vagy honosításra vonatkozó törvényes rendelkezéseit, feltéve, hogy ezek a rendelkezések nem jelentenek megkülönböztetést valamely nemzetiség hátrányára.
1. A részes államok elítélik a faji megkülönböztetést és vállalják, hogy a faji megkülönböztetés minden formája kiküszöbölésének és az összes fajok közötti megértés politikáját minden alkalmas eszközzel haladéktalanul folytatják ...
A részes államok a 2. cikkben lefektetett alapvető kötelezettségnek megfelelően vállalják, hogy a faji megkülönböztetés valamennyi formáját elítélik és kiküszöbölik, továbbá a fajra, színre, illetve nemzetiségi vagy etnikai származásra való különbség nélkül mindenki számára biztosítják a jogot a törvény előtti egyenlőséghez...
1. Ezt az Egyezményt aláírhatja az Egyesült Nemzetek bármely tagállama vagy szakosított intézményeinek bármely tagja, a Nemzetközi Bíróság Szabályzatában részes bármely állam és minden más olyan állam, amelyet az Egyesült Nemzetek Közgyűlése felhív arra, hogy az Egyezmény részese legyen.
2. Ez az Egyezmény megerősítésre szorul. A megerősítő okiratokat az Egyesült Nemzetek Főtitkáránál kell letétbe helyezni.
1. Ezt az Egyezményt, amelynek angol, francia, kínai, orosz és spanyol nyelvű szövege egyaránt hiteles, az Egyesült Nemzetek irattárában kell letétbe helyezni.
2. Az Egyesült Nemzetek Főtitkára ennek az Egyezménynek hitelesített másolatait a 17. cikk 1. bekezdésében említett kategóriák bármelyikébe tartozó valamennyi államnak megküldeni.
3. § (1) A Magyar Népköztársaság a megerősítő okiratában az Egyezményhez a következő fenntartást fűzte:
„A Magyar Népköztársaság nem tartja magára nézve kötelezőnek az Egyezmény 22. cikkét, amely az Egyezmény értelmezésére vagy alkalmazására vonatkozó, két vagy több részes állam között felmerülő vitát bármelyik fél kívánságára döntés végett a Nemzetközi Bírósághoz utalja. A Magyar Népköztársaság álláspontja szerint az ilyen viták csak az azokban részt vevő valamennyi fél egyetértése esetén vihetők a Nemzetközi Bíróság elé."
(2) A Magyar Népköztársaság a megerősítő okiratának letételekor az Egyezménnyel kapcsolatban a következő nyilatkozatot tette:
„A Magyar Népköztársaság az Egyezmény 17. cikke 1. bekezdésének és a 18. cikke 1. bekezdésének rendelkezéseit, amelyek megakadályozzák, hogy minden állam az Egyezmény részesévé válhasson, megkülönböztető jellegűnek és a nemzetközi jogba ütközőnek tekinti. A Magyar Népköztársaság fenntartja azt az általános álláspontját, hogy a jellegére nézve általános többoldalú egyezménynek - az államok szuverén egyenlősége elvével összhangban - minden állam számára nyitva kell állnia, mindenfajta megkülönböztetés nélkül."
4. § Ez a törvényerejű rendelet a kihirdetés napján lép hatályba, rendelkezéseit azonban 1969. január 4-től kezdődően kell alkalmazni. Végrehajtásáról a külügyminiszter és az igazságügy-miniszter gondoskodik.
Törvények és Rendeletek Hivatalos Gyűjteménye, 1969. Budapest, 1970.125-132. o.
A szóban forgó Egyezményt Magyarország részéről való megerősítő okiratának letétele New Yorkban 1967. május 4-én megtörtént.
A Magyar Köztársaság Országgyűlése 1991. december 12-én fogadta el és 1991. december 24-én hirdette ki az 1991. évi LXXX. törvényt az 1969. évi 8. tvr. módosításáról. Az 1991. évi LXXX. törvény szerint:
„Az Országgyűlés az emberi jogok érvényesülésének elősegítése érdekében a következő törvényt alkotja:
1. § A faji megkülönböztetés valamennyi formájának kiküszöböléséről New Yorkban, 1965. december 21-én elfogadott nemzetközi egyezmény [a továbbiakban: Egyezmény] kihirdetéséről szóló 1969. évi 8. törvényerejű rendelet 3. §-ának (1) bekezdése a hatályát veszti.
2. § (1) Ez a törvény a kihirdetésének napján lép hatályba; rendelkezéseit azonban 1989. szeptember 13. napjától kezdődően kell alkalmazni.
(2) Felhatalmazást kap a Kormány, hogy kijelölje azt a szervet, amely az Egyezmény 8. Cikkének 1. bekezdése szerint felállított bizottsággal a kapcsolattartásra jogosult, továbbá a 14. cikkének 1. bekezdése alapján benyújtott panaszok esetében a panaszokat átveszi, kivizsgálja és a beadványok hiteles másolatait az Egyesült Nemzetek Szervezetének főtitkárához továbbítja." (Törvények és Rendeletek Hivatalos Gyűjteménye, 1991.1. k. Budapest, 1992. 430. o.)
A nem magyar anyanyelvű lakosság részéről felmerülő újabb igények kielégítése érdekében a nemzetiségi óvodák szervezését az alábbiak szerint újból szabályozom:
1. Azokban a községekben, városokban, ahol a nem magyar anyanyelvű lakosság száma ezt szükségessé teszi, az óvodahálózat fejlesztése során nemzetiségi óvodát kell létesíteni. (A kisdedóvásról szóló 1953. évi III. tv. 4. §)
2. Azokban a községekben, városokban, ahol magyar nyelvű óvoda működik és az óvodába járó gyermekek szüleinek több mint 2/3-a kéri, az óvodát nemzetiségi óvodává lehet átszervezni.
3. Amennyiben az igény a fentinél kisebb, de legalább 15 gyermek jelentkezik, a magyar óvoda egy csoportja nemzetiségivé szervezhető.
4. Nemzetiségi óvoda vagy csoport létesítése esetén nemzetiségi oklevéllel rendelkező óvónőt, vagy magyar oklevéllel rendelkező, de a nyelvet jól bíró óvónőt és a nemzetiségi nyelvet jól beszélő dajkát kell biztosítani.
5. A nemzetiségi óvoda lehet
A) nemzetiségi tannyelvű,
B) nemzetiségi nyelvet oktató óvoda.
A) Nemzetiségi tannyelvű óvodák azok az óvodák, amelyekben a foglalkozás nyelve nemzetiségi. A magyar nyelvet meghatározott kötelező foglalkozásokon használja az óvónő. Lehetnek:
a) önálló nemzetiségi óvodák - melyekben minden csoport nemzetiségi, és
b) nemzetiségi tannyelvű csoporttal működő óvodák - melyekben egyes csoportok nemzetiségi tan-nyelvűek.
B) Nemzetiségi nyelvet oktató óvodák azok az óvodák, amelyekben a foglalkozás nyelve magyar, a nemzetiségi nyelvet csak meghatározott kötelező foglalkozásokon oktatja az óvónő. Lehetnek:
a) önállóak - ahol minden csoportban folyik az anyanyelv oktatása,
b) nemzetiségi nyelvet oktató csoporttal működő óvodák - amelyekben csak egyes csoportok számára folyik nyelvoktatás.
6. A nemzetiségi óvodákban a gyermekek felvétele és a férőhelyek feltöltése a magyar óvodákra vonatkozó rendelkezésekkel azonos módon és azonos szempontok szerint történik. Amennyiben a nemzetiségi csoportokba magyar gyermekeket is felvennének, a velük való foglalkozás a nemzetiségi gyermekekével azonos. Ezt a gyermekek szüleivel felvételkor közölni kell.
7. Nemzetiségi óvoda vagy nemzetiségi gyermekcsoport létesítését a területileg illetékes járási (városi, kerületi) tanács vb művelődésügyi szakigazgatási szervénél a vezető óvónő, az általános iskola igazgatója, a körzeti óvodai felügyelő vagy a nemzetiségi szövetség kezdeményezheti. Nemzetiségi óvoda vagy nemzetiségi gyermekcsoport létesítését a járási (városi, kerületi) művelődésügyi szakigazgatási szerv - községek esetében a községi tanács végrehajtó bizottságával egyeztetett - javaslatára hozott járási (városi, kerületi) vb határozat alapján a megyei (a megyei jogú városi, fővárosi) tanács végrehajtó bizottsága engedélyezi.
A nemzetiségi óvoda vagy csoport létesítését esetenként jelenteni kell a Művelődésügyi Minisztérium Nemzetiségi Osztályának.
A jelen utasítás megjelenésének napján lép hatályba, ezzel egyidejűleg a 183/1958. (M. K. 22.) MM számú utasítás hatályát veszti; az Óvodai Rendtartás 4. § 2. pontja pedig a jelen utasításnak megfelelően módosul.
Művelődésügyi Közlöny, 1969.15. sz. 272-273. o.
A nemzetiségi (tannyelvű és nyelvoktató) óvodák újjászervezésének „elvi" megalapozását az MSZMP PB 1968. szeptember 17-i, a magyarországi nemzetiségek helyzetéről szóló határozata adta, amely leszögezte: „A nyelvi alap biztosítását már az óvodában kell elkezdeni, de kevés a vegyes nyelven foglalkoztató óvoda és az utóbbi 10 évben ezek száma is csökkent. Gyakran nincs biztosítva az illető nemzetiség nyelvét beszélő óvónő." (MOL M-KS 288. f. 20. cs. 548. S. e.)
Az 1968. évi nemzetiségpolitikai határozatot megelőzően, június 6-án Ilku Pál művelődésügyi miniszter terjedelmes jelentést küldött az Agitációs és Propaganda Bizottságnak, amely azt szeptember 11-én megvitatta. A jelentés a nemzetiségi óvodákkal is részletesebben és konkrétabban foglalkozott, mint a határozat. (MOL M-KS 288. f. 41. cs. 97. ő. e.)
A nemzetiségi óvodák újjászervezésének gyakorlati oka az volt, hogy az 1960-1961. tanévtől az 1968-1969. tanévig a nemzetiségi óvodák száma 62-ről 36-ra, a nemzetiségi óvodákban foglalkoztatott gyermekek létszáma 2223-ról 1340-re, a nemzetiségi óvónők száma pedig 68-ról 40-re csökkent (Kővágó László: Nemzetiségek a mai Magyarországon. 181. o.)
A 159/1969. MM számú utasítás a nemzetiségi óvodákról szóló korábbi jogszabályokat összegezte, illetve újabb elemekkel bővítette (pl. meghatározta a nemzetiségi tannyelvű óvodák, valamint a nemzetiségi nyelvet oktató óvodák fogalmát; a minimális gyermeklétszám csökkent: „legalább 15 gyermek jelentkezik"; továbbá meghatározta a nemzetiségi óvoda vagy csoport létesítésének szakigazgatási feltételeit és körülményeit.
E döntések következtében a nemzetiségi óvodák adatai az 1968-1969. tanévről a következőképpen módosultak az 1974-1975. tanévre:
| Német | Román | szerbhorvát | Szlovák | Összesen | ||||||
| óvoda | gyermek | óvoda | gyermek | óvoda | gyermek | óvoda | gyermek | óvoda | gyermek | |
| 1968-1969 | 6 | 230/8/* | 5 | 228/6/ | 10 | 249/10/ | 15 | 633/16/ | 36 | 1340/40/ |
| 1974-1975 | 55 | 2614/83/ | 13 | 160/17/ | 23 | 645/25/ | 36 | 1432/46/ | 127 | 4851/171/ |
* A zárójelben lévő számok az óvónők számát jelölik. (Kővágó László: Nemzetiségek a mai Magyarországon. 181. o.)
1974. november 20-án jelent meg az oktatási miniszter 117/1974. OM számú utasítása az óvodai nevelés programjának nemzetiségi vonatkozású kiegészítéséről. (Művelődésügyi Közlöny, 1974. 22. sz. 731. o.)
A Művelődésügyi Minisztérium Nemzetiségi Osztálya pályázatot hirdet a nemzetiségek körében végzett kulturális és népművelési munka előmozdítása érdekében. A pályázaton bárki részt vehet, de a részvételt elsősorban a nemzetiségi területen működő népművészeti szakemberek, gyakorló népművelők, pedagógusok figyelmébe ajánljuk.
A pályázat feladata bevált munkamódszerek, tapasztalatok gyűjtése, átadása.
A pályázat témája:
A nemzetiségi kulturális és népművelő munka módszere és tapasztalatai.
A témán belül a következő kérdések kidolgozását várjuk:
A pályázatnak semmiféle formai megkötöttsége nincs, terjedelme azonban 10 gépelt oldalnál kevesebb nem lehet. A pályamunkákat jeligés levél kíséretében 1970. december 1-ig kell beküldeni az MM Nemzetiségi Osztályának (Budapest, V, Szalay u. 10-14.1. em. 11.). A borítékra ráírandó: Nemzetiségi Pályázat.
A pályamunkákat felkért szakértőkből álló bizottság bírálja el. Az eredményt a Művelődésügyi Közlönyben tesszük közzé.
Pályadíjak:
| egy darab | I. díj: | 3000 Ft |
| két darab | II. díj: | 2000-2000 Ft |
| négy darab | III. díj: | 1000-1000 Ft |
| Az értékes pályamunkákat megjelentetjük. | ||
Művelődésügyi Közlöny, 1970.10. sz. 166. o.
A pályázat eredményhirdetése 1971. március 5-én vált publikussá. A pályázatra kilenc pályamű érkezett. A Bíráló Bizottság a felkért szakemberek bevonásával hét pályamunkát értékelt és döntött a meghirdetett pályadíjak odaítéléséről. (Művelődésügyi Közlöny, 1971. 5. sz.)
1970. augusztus 17-én jelent meg a Művelődésügyi Minisztérium és a Hazafias Népfront Országos Tanácsa Titkársága 99270/1970. számú utasítása a nemzetiségi vonatkozású helytörténeti tanulmányok, dolgozatok elkészítésére vonatkozó pályázatról. (Művelődésügyi Közlöny, 1970.16. sz.)
A pályázat eredményét 1972. március 3-án tették közzé. A pályaművekből a Bíráló Bizottság húsz pályamunkát értékelt. Közülük I. díjban 1, II. díjban 2, III. díjban 3, jutalomban 4 pályamű részesült; ezenkívül a Bíráló Bizottság dicséretben részesített 10 pályamunkát. (Művelődésügyi Közlöny, 1972. 5. sz.)
1. Nemzetiségi politikánk összehangolt érvényesülésének elősegítése érdekében Nemzetiségi Tanácsadó Bizottságot (a továbbiakban: Bizottság) létesítek.
2. A véleményező és javaslattevő testületként működő Bizottság feladata különösen
a) a nemzetiségi politika alapvető nevelési, oktatási, népművelési és egyéb feladatainak tanulmányozása és ennek eredményéről időszakonként tájékoztató jelentések készítése;
b) a nemzetiségi politika irányelveinek kialakítására javaslatok készítése;
c) a nemzetiségi politika megvalósításában részt vevő állami szervek, valamint társadalmi szervezetek nemzetiségi ügyeket érintő tevékenységének összehangolására javaslatok kidolgozása;
d) a minisztériumok (országos hatáskörű szervek), valamint a társadalmi szervezetek által megvalósításra kerülő közös feladatok munkatervére, továbbá az ezek végrehajtásához rendelkezésre álló anyagi erőforrások felhasználására javaslattétel.
3. A Bizottságnak az érdekelt minisztériumok és országos hatáskörű szervek, társadalmi szervezetek képviselőiből, továbbá szakértőkből történő megalakításáról külön intézkedem.
4. A Bizottság ügyrendjét maga állapítja meg, a működésével kapcsolatos ügyviteli teendőket a Művelődésügyi Minisztérium Nemzetiségi Osztálya látja el.
5. Ez az utasítás a közzététel napján lép hatályba.
Művelődésügyi Közlöny, 1971. 7. sz. 87. o.
A politikai intézményrendszeren belül a Művelődésügyi Minisztérium volt hivatott a nemzeti kisebbségekkel foglalkozni. A minisztériumon belül az 1949 januárjában létrejött Nemzetiségi Osztály látta el a feladatokat az Általános Iskolai Főosztály keretében (akkor még Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium). A Nemzetiségi Osztály kisebb-nagyobb megszakításokkal és módosításokkal 1989-ig működött.
Az 1960-as években lezajlott fokozatos leépítések végén a Nemzetiségi Osztály 1967-ben megszűnt 1968. október l-jén - az MSZMP PB nemzetiségpolitikai határozata alapján - újjáalakult a Nemzetiségi Osztály. Emellett lépésről lépésre születtek meg azok a „csatlakozó szervek", amelyek a munkában segítették a Nemzetiségi Osztályt. (Pl. 1969: Országos Pedagógiai Intézet Nemzetiségi Tanszéke; 1970: Nemzetiségi Dokumentációs Központ és Archívum; 1971: Nemzetiségi Tanácsadó Bizottság.)
A Művelődésügyi Minisztériumnak 1974 júniusában történt kettéválása (Kulturális Minisztérium; Oktatási Minisztérium) után a nemzetiségi művelődésügy irányítása is kettévált.
| |