| |
Az egyesült országok nemzete, abbeli óhajtását nyilvánítva, miszerint mint eddig, úgy ezentúl is a magyar korona alatt kíván maradni, mellyel elődeik Horvát-, Tót-* és Dalmát országok szabad koronáját önként egyesítek, továbbá óhajtását kifejezve, hogy a most uralkodó dinasztiához, mely a pragmatica sanctio szerint ezen országokban uralkodik, hű maradand, s végre óhajtva az ausztriai monarchia és Magyarország egységét fönntartani, nemkülönben ama nagy nyereményeknek hatalmas támoszlopul szolgálandó, melyek az ez évi márc. 12.13. és 14-kei bécsi véres s nagyfontosságú napokban az egész ausztriai császárságra nézve kivívattak, királya igazságszeretetétől következőket kíván:
A bécsi és a pesti forradalom hírére a Horvát Nemzeti Párt vezetői 1848. március 25-én népes gyűlést szerveztek Zágrábban, ahol nemzeti és polgári követeléseket fogalmaztak meg. A birodalmon belül a Háromegy Királyság számára korlátlan kormányzati önállóságot és a feudális kötöttségek oldását kívánták.
* Tótország = Szlavónia
** Úrbéri termék és pénzszolgáltatás.
*** Niccolo Tommasco (Tomasseo Miklós) dalmát származású olasz liberális politikus, akit a császári hatóságok 1848 januárjában tartóztattak le Velencében.
(Ő. cs. kir. Felségéhez, a Magyarországi Országgyűléshez, őfenségéhez a Magyarországi Nádorhoz és királyi Helytartóhoz, a Magyarországi Minisztériumhoz s az emberiség és a nemzetiség minden barátjához)
1. A magyarországi hazában élő szlovák nemzet kilencszáz esztendős álom után magát az ország ősi nemzetének érzi, és annak tudatára ébred, hogy ez a szent föld és anyaország, ahonnan származik és amely ősei vérüket ontották a magyarországi koronáért, a legutóbbi időkig csak mostohája volt, amely irgalmatlanul bánt véle és nyelvét és nemzetiségét a szégyen és gyalázkodás bilincseiben tartotta.
Feleszmélésének ebben a pillanatában azonban a szlovák nemzet el akarja felejteni megbántott és meggyalázott voltának évszázadait, megbocsát önmagának és elnyomóinak, és semmi egyéb sem mozgatja örvendező szívünket, mint a szeretet szent lángja és a forró kívánság, hogy biztosítsa szabadságát, nemzetiségét és országát. Ezért mint ennek a szentelt földnek ősi nemzete és egykori egyetlen birtokosa az egyenlőség emez évszázadának zászlaja alatt valamennyi Magyarországi Nemzetiséget felszólítja az Egyenlőségre és a Testvériségre, s a maga részéről kijelenti, hogy egyetlen magyarországi nemzetiséget sem akar megbántani, megsérteni, csökkenteni és még kevésbé kiirtani - de meg is követeli a Magyarországi Nemzetektől, hogy őket is töltse el a maguk részéről ez a magyarországi hazafiság és a szlovák nemzetiség megbecsülésével váljanak méltókká a szlovák nemzet barátságára és szeretetére. Mert a szlovák nemzet, ahogy egyfelől nem akar más nemzeteket elnyomni, éppúgy nem engedi meg másfelől, hogy ismét befogják a régi igába, és kijelenti most és mindenkorra, hogy a magyarországi hazafi dicső elnevezését senkinek sem ítéli oda, aki nem kíméli a magyarországi korona alatt lévő másik nemzet nemzetiségének jogait. Ennek következtében követeljük:
2. Hogy a magyarországi nemzetek egyenlőségének az alapján alakuljon meg a magyarországi korona alatt élő testvéri nemzetek általános országgyűlése, amelyen valamennyi nemzet mint nemzet lesz képviselve - és valamennyi képviselő köteles nemzetét saját nemzeti anyanyelvén képviselni és az országgyűlésen törvényesen képviselt nemzetek nyelvét tudni. A nemzeteknek ezen az országos általános országgyűlésén kívül követelünk
3. Külön nemzeti gyűléseket, amelyeken nemzeti tanácskozásokat folytatnak, mégpedig mind a nemzet, mind általában az ország javát illetőleg; ebből a célból néprajzi határokat kell kijelölni, hogy minden nemzet erősen vonzódhassák és jogosult legyen vonzódni nemzeti központjához, és hogy se a magyar kisebbség ne legyen kénytelen a szlovák többségnek, se a szlovák kisebbség a magyar többségnek szolgálni és magát alávetni; és éppen a nemzeti szabadságok és jogok ezen szigorú megőrzése érdekében követeljük, 4. Hogy valamennyi magyarországi nemzetiség küldötte eskü alatt köteles legyen a küldői által megadott utasításoknak az értelmében szólni az országgyűlésen, és hogy hűtlenség és nemzetárulás esetében a küldői által megszabandó büntetésnek legyen alávetve. Nevezetesen a szlovák nemzetnek, amely úgy érzi, hogy az ő nemzetiségének legtöbb az árulója, elég oka van, hogy ezt a követelést kimondja és minden lehető módon támogassa.
5. Követeljük, hogy azt a törvényt, amelynek az értelmében már most, az országnak ebben a meginduló újjászületésében a megyei és választmányi tanácskozásokon a magyar nyelvet írják elő tanácskozási nyelvnek és ezzel nemzetünket mintegy törvénnyel kényszerítik törvénytelenségre - követeljük, hogy ezt a törvényt most azonnal úgy módosítsák, hogy az általános nyilvános tárgyalásokba vezessék be az anyanyelvet. Mert a szabadság szent szavát meggyalázzák abban az esetben, ha a magyarul nem értő szlovák nemzetet számára érthetetlen nyelven folyó tanácskozásokon némaságra ítélik. Vétene nemzetünk önmaga és az ország ellen, ha megerősítene vagy támogatna olyan határozatokat, amelyeket nem ért. Ilyen törvénytelenségre pedig egyetlen szabad nemzetnek sem szabad köteleznie másik n emzetet, és ésszerű módon nem is kötelezhet. És hogy azok a hivatalnokok és hatóságok, amelyek eddig ennek az erőszakos törvénynek nem tudtak eleget tenni és a nemzeti nyelveken is megengedték a városi és vidéki tanácskozásokat, ne legyenek kötelesek felelni a természetes igazságosság ezen cselekedetéért.
6. Követeljük a nemzeti iskolák tökéletes bevezetését, mégpedig mind általános (elemi) iskolákét, mind polgári reáliskolákét, leánynevelő intézetekét, tanító- és papnevelő intézetekét, továbbá felsó'bb irodalmi intézetekét, nevezetesen: gimnáziumokét, líceumokét, akadémiákét, műszaki főiskoláét és egy egyetemét. Mindezeket az intézményeket a tanszabadság alapján kell létrehozni: az oktatási nyelv pedig a szlovák, hogy ezen az alapon a szlovák nemzet önmagához és az országhoz hű fákat nevelhessen magának.
7. Követeljük, hogy a magyar megyék iskoláikban és felsőbb és alsóbb irodalmi intézeteikben a magyarok számára alapítsanak szlovák nyelvi tanszékeket, a szlovák megyék pedig magyar nyelvi tanszékeket a szlovákok számára, hogy így ezek a nemzetek közeledjenek egymáshoz, nevezetesen, hogy az országgyűlésen magyarul beszélő magyarokat a szlovákok, az országgyűlésen szlovákul beszélő szlovákokat pedig a magyarok megérthessék.
8. A nemzeti egyenlőség szellemétől vezettetve követeljük, hogy gyökerestül irtsák ki egyes nemzetek és nemzetiségek mindenfajta uralmát más magyarországi nemzetiségek felett, hogy ilyen módon egyik nemzet se legyen kénytelen a legcsekélyebbet se engedni a magáéból: ebből a szempontból követeljük, hogy a szlovák nemzet akadály nélkül jelezhesse nemzetiségét saját színeivel és zászlaival. A piros-fehér zászlót tartjuk szlováknak - a piros-fehér-zöldet magyarnak; a Magyarország címerével ellátott piros-fehér-zöld zászlót országosnak. Ugyanígy azt akarjuk, hogy a szlovák nemzeti őrsereg vezetői kizárólag szlovákok legyenek és a vezényleti nyelv a szlovák legyen.
9. Követeljük, hogy a nemzeti választójogot ne a rendi hová tartozás és állás szabja meg, hanem az egyenlőség szelleme és joga - ezért azt akarjuk, hogy minden, népéhez hű, gonosztettektől és kihágásoktól mocsoktalan magyarországi állampolgár és lakos, aki húszéves, választhasson, és aki huszonnégy éves választható legyen. Az elfajzott nemzetárulóknak, akik anyanyelvüket alábecsülik és akár titokban, akár nyíltan valóban ármányt szőnek a nemzet joga, becsülete és szabadsága ellen - nem szabad közhivatalokat betölteniük. Nevezetesen követeljük, hogy mostantól kezdve a szlovák nemzet egyetlen árulója se hivataloskodhassék a szlovákok között. Az eddig a nemzettől való elszakadással elkövetett vétkeket elfeledjük - de a jövőre vonatkozólag szeretnők magunkat biztosítani azzal a bejelentéssel, hogy a szlovák vér, nyelv és nemzetiség elárulását nemcsak nemzetünk, hanem az egész magyar haza elárulá-sának fogjuk tekinteni.
10. Követeljük a sajtószabadságot sajtótörvény nélkül, nyomdák és kőnyomatos vállalatok alapításának szabadságát szintén óvadék nélkül; továbbá a teljes gyülekezési és egyesülési szabadságot a közügyekről való nyilvános tanácskozásokhoz; nem kevésbé a személyes biztonságot az országban való utazás során: mert fájdalommal kell felpanaszolnunk, hogy most el van feledve az alkotmányos szabadság, a szlovák vidékeinken elterjedt terrorizmus és szüntelen fenyegetések, megfélemlítések révén olyannyira el van nyomva, hogy a szabad ég alatt a nemzethez való nyílt szólást is felbujtásnak tekintik.
11. Követeljük, hogy falvakban, mezővárosokban és irtásföldeken lakó polgártársaink megnyugtatására, akiket hosszú évek óta különféle emberek különféle módokon elnyomtak, becsaptak, megfosztottak hegyeiktől és legelőiktől, szántóiktól, földjeiktől, irtásföldjeiktől, munkahelyüktől és egyéb vagyonuktól, hogy tehát ezeknek a megcsalt állampolgároknak a megnyugtatására tüstént olyan rendet vezessenek be, hogy azok visszakapják korábbi ingatlan vagyonukat, vagyis egykori irtásföldjeiket, legelőiket, hegyeiket, munkahelyüket stb., és hogy ők és utódaik a jog szerint korlátlanul rendelkezhessenek ezzel a vagyonukkal. Követeljük továbbá, hogy ebben az értelemben és azon az úton, amelyen az úrbéres jobbágyok felszabadultak az úrbéri kötelezettségek alól, az allódiális jobbágyok is (akiket más helyeken szabadosoknak, kurialistáknak, taksásoknak, kastélybelieknek, komornyikoknak, majorságiaknak neveznek) mentesüljenek a jobbágyi munka és kötelezettségek alól, főképp azok, akik harminchat esztendőn át teljesítettek robotot.
12. Minthogy a szlovák költőt és írót, Ján Kralt barátjával, Rotarides pribeli tanítóval együtt* Ipolyságon börtönbe vetették azért, mert a pribeli szlovák népet a nyilvánosan kihirdetett törvény értelmében szabadságjogainak megvédésére biztatták - ezen okból követeljük, hogy ezeket az éppen ezért ártatlan foglyokat és az állampolgári szabadság védelmezőit és terjesztőit minél előbb helyezzék szabadlábra.
13. Tudván, hogy a szomszédos Halics [Galícia] tartományban, amely vélünk együtt az osztrák jogar alá tartozik, a testvéri lengyelek még nem érték el azt a szabadságot, amelyet mi élvezünk - mivel a nyomorúságos bürokrácia nem szünteti meg, hogy nagy akadályokat ne állítson az útjukba -, követeljük, hogy valamennyi, a magyar korona alá tartozó nemzet, a maga hivatalos útján, a keresztény és emberi együttérzés erős hangját juttassa el Bécsbe őfelsége, a mi királyunk és urunk elé és állhatatosán követelje, hogy ez a szerencsétlen nemzet végre megkapja az igazságot és a kegyelmet.
14. A szlovák nemzet ezeknek az igazságos követeléseinek teljesítésével kapcsolja össze boldogságát és nemzetiségének biztosítását; előre is tiszteletét, köszönetét és bizalmát fejezi ki mind a tekintetes minisztériumnak, mind valamennyi magyarországi honpolgárnak, aki ezeket a követeléseket támogatni fogja: ezzel szemben ezeknek a követeléseinknek az elodázásában vagy megkerülésében azt fogjuk látni, hogy nemzetünket a korábbi vakságra és szolgaságra ítélték.
A szlovák nemzeti mozgalom vezetői 1848. május 10-én Liptószentmiklóson egy petíciót fogalmaztak meg, amelyet az uralkodóhoz és a magyar kormányhoz juttattak el. A petíció a szlovákokat egyenlő nemzetként kívánta elismertetni a magyarországi nemzetek sorában, s a polgári haladás követelményeiről is szó esett a folyamodványban, amelyet másnap a nyilvánosság elé tártak.
* Ján Kral szlovák költő, Ján Rotarides alsópribeli néptanító, akiket a magyar hatóságok március végén elfogattak, mert támogatták a szlovák parasztok legelő- és erdöfoglalását.
1848. május 1-jén* és a következő napokon tartatott Karlócán a nemzet kinyilvánított általános óhajára Josif Rajacic érsek és metropolita őexcellenciája által tanácskozás céljából összehívott nemzeti gyűlés, mely a Horvátországban, Szlavóniában, a Bácskában, a Bánságban és Magyarország egyéb részeiben lakó összes szerb nemzet teljhatalmú képviselőiből a képviseleti rendszer alapján egybeállíttatott s -tekintetbe véve az idő komoly körülményeit, szükségleteit és nehézségeit - önmagát a szerb nép nemzeti gyűlésének nyilvánította és, megalakulván, a következő határozatokat hozta:
A szerb nemzet Josif Rajaéiae őexcellenciája, karlócai érsek és metropolita ezen alkalomra megválasztott elnök vezetése alatt, megkezdvén a nemzeti gyűlést, szomorúsággal emlékezett meg azon jogtalanságokról, melyek azáltal ejtettek, hogy az osztrák államokban a szerb nemzet fejeinek, a szerb vajdának és a szerb pátriárkának a méltósága és jellege, az osztrák uralkodóházzal mint Magyarország és a véle kapcsolatos királyságok uralkodóházával kötött szerződés ellenére megszüntettek, és érezvén politikai kormányzatú saját államfő bírásának szükségét, valamint metropolitánkat a régi pátriárkái méltósággal felruházni óhajtván, kinyilvánította:
1-ször. Azon jogát, mely alapján Josif Rajacic őexcellenciáját, érseket és metropolitát szerb pátriárkává és Stefan Suplikaae ezredes urat az ogulini ezredből szerb vajdává egyhangúlag kinevezte, illetve megválasztotta.
Május 3-án folytatólag a nemzeti gyűlés továbbá elhatározta:
Azon tudatban, hogy egy nemzet sem képes a természet által kijelölt hivatásának eléggé megfelelni és nemzeti egyéniségének méltóságát összhangzóan kifejleszteni és kiművelni, ha el nem háríttatnak mindazon akadályok, melyek azt a haladás és a tökéletesség iránti, természettől reárótt kötelességében megzavarják, s ha fel nem oldatnak mindazon kötelékek, melyek a nemzetet, saját nyelvével, történetével, múlttal és jövővel bírván, lekötik, kimondatik:
2-szor. Hogy a szerb nemzet az osztrák ház alatt a magyar korona közös kötelékében politikailag szabad és független nemzet.
Tekintettel a szerb nemzetnek az osztrák házzal és a magyar koronával kötött szerződéseire s azon meggyőződésben, hogy a nemzetnek adott jogok az illető szerződések megszegése nélkül meg nem szüntethetőek és hogy az uralkodóház trónjának fennállása és megszilárdítása tekintetében a nemzet szeretete és ragaszkodása csak a nemzetnek megígért jogok teljesítése és a kor szellemének megfelelőleg a szabadságok kiterjesztése által tartható fenn, a szerb nemzet óhajtása, hogy:
3-szor. A Szerémség a határőrvidékkel, Baranya, a Bácska a becsei kerülettel** és a sajkás zászlóaljjal, a Bánság a határőrvidékkel és a kikindai kerülettel szerb vajdasággá nyilváníttassák.
Valamint egy test sem képes természetes rendeltetéséhez képest harmonikusan kifejlődni, ha tagjai elválasztattak, s valamint egy tag sincsen hasznára a testnek, hanem egyenesen kárára, ha nincsen természetes helyén: éppúgy egy széttagolt nemzet sem képes anyagilag, szellemileg, politikailag kifejlődni és eléggé művelődni, amíg egy nemzetté nem olvad és nem alapít a szabadság és a teljes egyenlőség alapján egy államtestet, azért:
4-szer. A szerb vajdaságnak a horvát-szlavón és a dalmát Háromegy Királyságokkal való politikai szövetsége a szabadság és a teljes jogegyenlőség alapján azzal ismertetik el, hogy ezen szövetség föltételei ugyanazon alapon kidolgoztassanak és életbeléptessenek.
Szükségesnek tartván, hogy a kinyilvánított szabadság és függetlenség elvei alapján, valamint a szerb vajdaságnak a magyar korona alatt lévő horvát, szlavón és dalmát Háromegy Királyságokkal való szövetsége értelmében a mi kölcsönös viszonyunk rendeztessék, a nemzeti gyűlés kinevezett:
5-ször. Egy teljhatalommal felruházott bizottságot, hogy a nemzet nevében az előbb fölemlített föltételek alapján egy alkotmánytervezetet kidolgozzon és a fönnebb megjelölt célok és szándékok elérésére a nemzeti gyűlés jóváhagyásával minden szükségest megtegyen, a nemzeti gyűlést mindenkor a szükséghez és a körülményekhez képest összehívja és egy állandó bizottságot válasszon kebeléből, mely állandóan működjék, a nemzet óhajait és panaszait átvegye és a nemzeti gyűlés tárgysorozatába fölvegye.
Ezen bizottság a következő tagokból állíttatik össze.***
Az oláh nemzet iránt érzett legőszintébb és legigazabb szeretettől áthatva és szívből örülvén nemzetiségük minden haladásának s óhajtván, hogy az ő népük is nemzetté váljék s más nemzetekkel egyenjo-gúvá tétessék: ezen szerb nemzeti gyűlés azt véli, hogy nekünk, szerbeknek mint hű és igaz testvéreiknek kötelességünk őket nemzeti újjászületésükben támogatni, elvárván tőlük ugyanazt a kölcsönös szeretetet; s ezért kérjük királyunktól:
6-szor. Hogy az oláh nemzeti önállóság a szabadság és a nemzetiség szellemében kimondassák és biztosíttassák.
A végrehajtó bizottságnak, mely az időkörülményekhez képest a nemzeti gyűlést össze fogja hívni, meghagyatik, hogy:
7-szer. Az ezen évi május 15-re**** kiírt szerb nemzeti kongresszus meg ne tartassák.*****
Minthogy a szerb nemzetnek jogában áll nemzeti javaival teljes és korlátlan hatalommal rendelkezni, s annak tudatában, hogy a nemzeti ügyek költség nélkül nem kezelhetők, elhatározzuk:
8-szor. Hogy a föntebb említett bizottság fölhatalmaztatik a szükségelt összegeket a szerb pátriárka őszentségével, valamint a nemzeti alapok kezelőivel egyetértőén fölvenni a nemzeti pénztárból, oly föltétellel, hogy a kiadott összegekről a nemzeti gyűlésnek utólag elszámoltassák, s hogy ezen összegek csakis nemzetünk legszükségesebb közügyeire használtassanak fel.
Óhajainkat megvalósítani és életbe léptetni kívánván:
9-szer. Ezen bizottság felhatalmaztatik, hogy a szerb nemzet kebeléből pátriárkánk őszentségével egyetértőén kinevezzen egy bizottságot, mely ezen óhajokat őfelsége elé vigye és a horvát országgyűléssel közölje.
Szláv cseh testvéreink meghívására, kik minket Prágába, az Ausztriában lakó szlávok közös tanácskozására közös szláv érdekünk megállapítása végett meghívnak, felhatalmaztatik:
10-szer. Ugyanezen bizottság, hogy ezen gyűlésre nemzetünk kebeléből kinevezzen egy bizottságot, mely ottan nemzetünk érdekeit képviselje.
Szerb eredetiben és magyarul közli: A magyarországi 1848-49-iki szerb felkelés története. Szerk.: Thim József Budapest, 1940. II. k. 206-213. o.
Közli még: Spira György: A nemzetiségi kérdés a negyvennyolcas forradalom Magyarországán. Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1980.167-169. o.
A magyarországi szerbek 1848. május 13-15-én tartott gyűlésükön magukat politikailag szabad és független nemzetté nyilvánították. Autonóm szerb vajdaságot kívántak létrehozni, politikai szövetséget ajánlottak a horvát-szlovén, dalmát Háromegy Királyságnak, és az oláh nemzeti önállóság támogatását is kinyilvánították. Az óhajtott vajdaságnak csak egyharmadát tették volna ki a szerbek, több mint negyede románokból került ki.
* A Gergely-naptár szerint május 13-án.
** Ez a tiszai kerület, Óbecse székhellyel.
*** Itt 49 név felsorolása következik.
**** A Gergely-naptár szerint: május 27.
***** Ezt a kongresszust István nádor hívta össze Karlócára, 1848. április 26-án - Eötvös József miniszteri kérése alapján - kizárólag egyházi és oktatási ügyek megtárgyalására.
1. A román nemzet a szabadság, az egyenlőség és a testvériség elveire támaszkodva nemzeti függetlenségét követeli politikai tekintetben, hogy a maga nevében szerepeljen, hogy a román nemzetnek legyenek tulajdon képviselői az országgyűlésen számához képest aránylagosan, tulajdon hivatalnokai legyenek a közigazgatás, a törvénykezés minden fokán és a katonaságnál ugyanebben az arányban, használhassa maga nyelvét minden dolgokban, melyek őt illetik, a törvényhozásban éppen úgy, mint a közigazgatásban. Követeli az évenkénti általános nemzeti gyűlést.
Ehhez püspöki helytartó Sulut úr hozzáadta, hogy ennek utána a többi nemzetek a magok törvényes dolgaikban és nyelvükben a románokat románoknak nevezzék, ne pedig oláhoknak és valachoknak.
2. A román nemzet követeli, hogy a román egyház minden felekezeti különbség nélkül független legyen és maradjon akármely más egyháztól, jogokban és hasznokban egyenlő legyen Erdély többi egyházaival. Kéri a román érsekség* visszaállítását és az évenként tartandó közzsinatot a régi jog szerint, mely zsinatban egyházi és világi képviselők legyenek. Ezen a zsinaton válasszák meg a román püspököket, szabadon, szavazattöbbséggel, előterjesztés (kandidáció) nélkül.
A románoknak régi joguk említésére, miszerint érsekük és évenkénti egyházi közzsinatuk legyen, a nép által kikiáltatott az erdélyi román érsekség közakarattal. Ha a többi felekezetek és nemzetek püspökeinek mint egyházi képviselőknek az országgyűlésen helyük lészen, ha a káptalanok képviselve lesznek, a román nemzet azokat a jogokat kéri püspökei és káptalanai részére.
3. Az egyéni emberi jogok tudatára ébredt román nemzet kéri az úrbéri viszonyok minden késedelem nélküli megszüntetését, minden, az úrbéres paraszt részéről történhető kárpótlás nélkül, valamint a vármegyékben, úgy vidékekben, székekben és katonai őrvidékeken. Egyúttal kéri a dézsmának mint a gazdaságot akadályozó szolgálmánynak az eltörlését.
4. A román nemzet kívánja a kereskedés és az iparűzés szabadságát, a céhek és a kiváltságok eltörlésével és azon akadályokéval, melyek gátolják a szomszéd országokkali kereskedést, ahova tartozik a vámok eltörlése.
5. A román nemzet kívánja, hogy azon adó, mely egy idő óta azon marhákra tétetett, melyek határaink szűke miatt a szomszéd országokban nagy költségekkel, kimondhatatlan nehézségekkel és tulajdon életveszéllyel tartanak, mintegy világos akadálya a szorgalomnak és aktív kereskedésnek, tökéletesen töröltessék el, és a felséges ausztriai ház, a török porta és a román fejedelemségek között a marhagazdaságra nézve kötött szerződések egész szigorral tartassanak meg.
6. A román nemzet kéri a tizede (Zehend) eltörlését azon érceknek, melyek honunkban találtatnak, mely tized a bányaművelésnek valóságos akadálya. Minden bányatulajdonosnak bányász- (urbarius, metalurgus) különbség nélkül, a bányák határára nézve azon jog adassék.
7. A román nemzet kéri a szólásszabadságot, hogy írni és nyomtatni lehessen minden cenzúra nélkül, következőleg követeli a sajtószabadságot mindenféle könyvek, hírlapok és egyebek kiadására nézve, a kaució nehéz terhe nélkül, mely ne kérettessék se a hírlapszerkesztőktől, se a könyvnyomóktól.
8. A román nemzet kéri a személyes szabadság biztosítását; senkit se lehessen valamilyen politikai ürüggyel lefogni. Ehhez kapcsolólag kér gyűléstarthatási szabadságot, hogy az emberek semmi gyanú alá ne eshessenek, ha egybegyűlnek csak azért, hogy beszéljenek és békességesen értekezzenek maguk között.
9. A román nemzet kér esküdtszéki törvényszéket (Jury) nyilvánossággal, szóbeli perfolyam mellett.
10. A román nemzet kéri a nép felfegyverkezését, vagyis nemzeti őrsereget, a hon bel- és kül- védelmére. A román katonaságnak román tisztjei legyenek. Ehhez hozzáadta kanonok Rat, hogy míg a szélbe-li katonaság fennáll, örökségi egyenetlenségük* igazíttassanak el, és egy családból csak egy katonáskodjék, mint régebben volt, mikor felállíttattak. Továbbá, hogy a szélbeli katonaság beleolvadjon a nemzeti őrségbe, mikor ez fel fog állíttatni.
11. A román nemzet egy elegyes bizottság kinevezését kéri, mely álljon románokból és Erdély más nemzeteiből, hogy kivizsgálja a telkekkel és erdőkkel kapcsolatos határvitákat, a közföldek, úrbéres telkek és más ebbe a kategóriába tartozó foglalásait.
A Királyföldön lakó románok nem elégszenek meg se azon négy pontokkal, melyeket adott a szász nemzet és engedményeknek neveznek, se azzal sem, mi kéretett a püspökök által az 1842-iki országos gyűlésnek beadott kérlevélben," hanem tökéletes egyenlőséget kérnek mindenekben... A királyföldi románok kívánják, hogy egy részrehajlatlan elegy bizottság által azon határok, melyeket a szász községek elfoglaltak a román községektől, adassanak a románoknak vissza; szabad királyi városi és mezővárosi Királyföldön levő közönségek, melyek bírnak a román határokban havasokat, erdőket, malmokat és telkeket, ha nem tudnák hitelt érdemlő adatokkal három hónap alatt azon bizottság előtt bebizonyítani, hogy azok valóságosan az ó'k tulajdonuk, adattassanak vissza a román közönségeknek, a visszaélőleg vett jövedelemmel együtt.
Amint közönségesen tudva van, a szász nemzet a Királyföldön több uradalmakat bír, melyeknek jövedelmei csak a szász nemzet pénztárába folynak be, azon cím alatt, hogy a nevezett szászok védjék a határokat a szomszéd országok felől, hanem az ország széleit csak a románok védték, a román falvakbeli plajások'" és a román szélbeli katonák, és a királyföldi közterheket, mint számosabb rész, ismét csak a románok hordozták - annálfogva az igazság tagadhatatlan követelménye, hogy minden jövedelmek, melyek ezen uradalmakból a szász városok nemzeti pénztárába befolytak, adattassanak vissza a románoknak, hogy abból alakuljon egy román nemzeti pénzalap, hogy abból segíthessék magukat a románok közönségesen, a civilisták úgy, mint a katonák.
A Királyföldön a szász egyházak számára a közhelyekből elfoglalt telkek osztassanak fel a román családok és egyházak között minden különbség nélkül és ahol egy felosztatlan határon két község, úgymint szász és román találtatik, határjelek által osztassák fel a családok arányához képest a két közönség között.
12. A román nemzet kéri a román papság javadalmazását az állam pénztárából, a többi nemzetek papjaival egyenlőleg.
13. A román nemzet kéri román iskolák létesítését minden faluban és városban, gimnáziumokat, katonai és technikai intézeteket és papi szemináriumokat, valamint egy román egyetemet, az állam pénztárából való javadalmazással, az adózó nép arányaihoz képest, teljes jogot, hogy maga válasszon igazgatókat és tanárokat, egy iskolai terv szerint rendszerezhesse a tanulmányokat szabad taníthatási joggal (docere).
14. A román nemzet követeli, hogy a közterheket állás és vagyon szerint közösen viseljék és a kiváltságokat töröljék el.
15. A román nemzet kívánja, hogy az ország nemzeteinek alkotmányozó gyűlése készítse el Erdély új alkotmányát, mely alkotmány alapuljon az igazság, a szabadság, az egyenlőség és a testvériség elvein, új polgári, büntető, kereskedelmi stb. törvénykönyveket dolgozzanak ki, ugyanezen elvek szerint.
16. A román nemzet kéri az együttlakó nemzeteket, hogy mindaddig ne tárgyaljanak a Magyarországgal való unió kérdéséről, amíg a román nemzet nem válik alkotmányos és szervezett, a törvényhozás házában tanácskozó- és határozati-szavazati joggal felruházott nemzetté. Ha ezzel szemben az erdélyi országgyűlés mégis tárgyalna erről az unióról - rólunk nélkülünk - akkor a román nemzet ünnepélyesen óvást emel.
Közli: Spira György: A nemzetiségi kérdés a negyvennyolcas forradalom Magyarországán. Kossuth Könyvkiadó Budapest, 1980.170-172. o.
1848. május 15-én nyílt meg az erdélyi románok első nemzeti gyűlése. Az eseményre hatalmas tömeg, kb. 30-40 ezer ember gyűlt össze. A gyűlés határozata a román nemzet politikai függetlenségét követelte, kiállt egyházuk függetlensége és a polgári haladás mellett. Petíciójukat az uralkodóhoz juttatták el.
* 1848 előtt nem volt román érsekség Erdélyben, esetleg egyes román püspökök viseltek személyükben érseki címet.
** Utalás arra, hogy örökösödés esetén a határőrcsaládok tagjai közül a családfőnek minősülő kedvezményezett helyzetet élvezett.
*** A Szász Egyetem a magyarellenes román nemzeti mozgalommal való együttműködés egyengetése végett 1848. április 3-án kimondta, hogy a Királyföldön élő románok 1. a szászokkal azonos módon viselhetnek hivatalokat és 2. tagjai lehetnek a szász iparos testületeknek, ortodox papjaik pedig 3. földet vagy fizetést fognak kapni és 4. részesülni fognak a többi egyház lelkészeit megillető kedvezményekben. Az említett 1842. évi petíciókon a két román felekezet püspöke hasonló engedmények tételét kérte a Királyföldön élő románok számára, akkor azonban a szászok még elzárkóztak előle.
**** Erdőkerülők.
Egy van, mi különösen szívemen fekszik, mert Magyarhon jövője véleményem szerint attól függ. Különféle nemzetiségek iránt legyünk jogkiosztásban mentül bőkezűbbek. Nem csak Ausztria halt meg, hanem Szent István Magyarországa is. Nőttünk az eseményekkel; mármost a kérdés nem az, hogy Ausztria és Magyarhon elváljanak-e vagy egy országot alkossanak, hanem az: a két harcban levő elem közül melyik abszorbeálja a másikat. Frankhon 89-ik évi szerepe: Európát emancipálni, nekünk jutott; s szerintem nincs választásunk: vagy el kell vállalnunk e szerepet, vagy buknunk. E harc kisszerűén nem végződhetik. Mire annyi vér és áldozat? Hogy nyomort plántai életet éljünk, mint egy melegágyi üveg alatt? Nem. Sorsunk a világ legnagyobb dicsősége leend vagy halál. Feladatunk nehezebb, mint volt a 89-ki frankhoni. Liberté, égalité, fraternité még nem elég. A népek nemzetiségi életet is kívánnak élni. Oly rendszert kellene állítanunk, mely által a nemzetiség egysége hiányát az egyéni és nemzetiségi jogok egyeztetése és méltánylata által pótoljuk.
Magyarországnak kettő közt van választása; vagy a corpus jurisra állva, határait úgy, amint volt, megtartani igyekezni, nem gondolva a fajok féltékenységével, s úton borostyán sok lehet, de csak hadi, élet megállapítva, de csak szűk, áldozat vérben és vagyonban tömérdek; s a bér? néhány évi bizonytalan jövő. S ha elveszünk, emlékezni fog rólunk a történészet, de Európa siratni nem. A másik, mit választhatunk, a corpus jurisból valamit áldozni, s nem csak Horvátországra nézve, de a szerbek és oláhokra nézve is, kibékülni a vajdasággal, annak összes közgyűlést engedni, valamint az oláh fajnak is belső adminisztrációt, statutárius jogot, széles értelembeni municipális garanciákat, mindig vigyázva arra, hogy magyar és német faj, amennyire lehet, ne vettessék alá oláh vagy szerb jurisdictiónak, s oly feltétel mellett, hogy legfelsőbb kormányban, országgyűlésben Magyarhonnal egyet alkotandnak és országgyűlésünk nyelve magyar leend. Még a kormánynál is lehetne külön osztályt csupán szerb és oláh tárgyakra alakítani. S ha ezenkívül még népnevelés, kommunális rendszer, vallásügy, igazságügyre nézve, valamint azon nyelvekre nézve is, melyeken a szláv fajú megyékben beszélni szabadjon, a tökéletes nemzetiség elvét kimondjuk s megalapítjuk, azt hiszem leraktuk Magyarországra nézve a legfényesebb jövőnek alapját; minden fajok, nem csak Magyarhonban, hanem azok, melyek eddig igényeinken kívül álltak, sóvárogva fognak felénk tekinteni és örömmel fogják Magyarországot elfogadni mint egy jövendőbeli dunai konfederatiónak központját és királynéját, melynek hatalma örökre megtörendi az abszolutizmus szörnyetegét és mely a Baltikumtól a Fekete-tengerig terjedend.
E konfederatiónak különféle láncszemei lehetnek; az elsők az eddig hozzánk tartozó népeket fűzendik össze; Oláhország, Szerbia, Bulgária képezendné később azon részt, melynek kapcsai Magyarhonnal tágasabbak. Csehország és Morva tán még tágasabb kapoccsal volnának Magyarhonhoz fűzve; míg utolsára, ezen kapcsok legtávolabb fokozatán a kapocs csak a külügyek egyeztetésében állana. S ez út mit kíván? Egy kis önlegyőzést, melynek bére hallatlan dicsőség és élet leend. Ne, e két őt közt a választás nem lehet nehéz - mentői többet adunk a nemzetiségeknek, annál kevesebbet kelend Ausztriának és az abszolutizmusnak adnunk. A déchéance-t kimondották, utána az első lépés megnyugtató manifesztum volna a népeknek. Kívánnám, sok hazámfiai lennének tanúi annak, mint kívánnak szlávok és oláhok simulni hozzánk, és annak, mint akarnak Ausztria megbuktatására kezet adni. Ha megnyugtatjuk, utolsó csepp vérig velünk lesznek; ha nem: - nem. Tervezetet mondtam, melynek utolsó szavait nem volna jó kimondani, nehogy a Török féltékenységét felköltsük. Hazafiúi nézetből felszólaltam. Bocsánatot, ha csalatkoztam. Isten Önökkel.-
Ui. Nem fogunk ez úton olvadni, hanem terjedni, inkább, mint a másikon. A népek sympathiája, morális túlsúlyunk, értelmi élénkségünk kettőztetett erővel fog nemzetiségi érdekek tekintetében mellettünk működni; a népek érdeke kívánandja, hogy nyelvünket megtanulandja, s a világ is megismerkedendik vele, mert nyelvünk világérdekű lesz, s hatalmasabbak leszünk, mint valaha valami nép, mert hódításainknak ellenei sem lehetnek.
1848-49-ben a nemzetiségi kérdés valóságos jelentőségét a forradalom nemesi vezetői közül Teleki László gróf ismerte fel leginkább, és ő tett a megoldás érdekében valóban előremutató javaslatokat. Már 1848 nyarán elképzelhetőnek tartotta Horvátország függetlenségét is, 1849 márciusában pedig Magyarország konföderatisztikus átalakítását javasolta Kossuth Lajosnak. Teleki, aki Párizsban képviselte a magyar diplomáciát, távolabbi és nagyobb perspektívából nézve felismerte, hogy a magyar forradalom és az Európa keleti felén élő kis népek haladásának ügye a nemzeti mozgalmak elismerésén, a nemzetiségi kérdés példaadó rendezésén múlik.
A nemzetiségi ügyben általában.
1. § Magyarországban különböző területeken nagyobb számmal tömegesen lakó külön nyelvű népek, jelesen a románok, szlávok, szerbek, oroszok és németek, a magyarral egyenjogú nemzeteknek ismertetnek el, s ezeknek összessége képezi Magyarország politikai nemzetét.
2. § Mindegyik nemzetnek egyenlően joga van, saját nemzeti nyelvét a magán és nyilvános élet minden viszonyaiban szabadon használni, fejleszteni és művelni; mihez képest rendeltetik:
3. § Községekben, megyei járások- s kerületekben, megyékben, önálló köztörvényhatósággal bíró szabad kerületekben, vidékekben s városokban közigazgatási, törvénykezési, köztanácskozási, azaz általános hivatalos nyelvül szolgál azon nyelv, mely az illető község, megyei járás, s kerület, megye, szabad kerület, vidék vagy város lakosságának egészben vagy általános többségben nemzeti nyelvét képezi.
4. § Ha valamely község, megyei járás vagy kerület, megye, vidék vagy városban egyik nemzetiség sem bírna általános többséggel, ily esetben a hivatalos nyelv szabadon választható.
5. § A megyei járások és kerületek alakítása akként rendezendő, hogy egy-egy járás-, illetőleg kerületbe lehetőleg oly községek összesítessenek, melyek legalább általános többségben ugyanazon nemzetiségű lakosokat foglalnak magokban. Ezen rendszabály az országgyűlési képviselők választókerületei alakításánál is szem előtt tartandó, úgyszintén
6. § a megyei, szabadkerületi, vidéki és városi képviseletek és hatóságok is, a területükön lakó különböző nemzetiségek számaránya szerint alakítandók.
7. § A községek mindennemű jelentéseiket, felterjesztéseiket s kérelmezéseiket saját községük hivatalos nyelvén teszik az ország bármely hatóságához.
8. § A megyei járások s kerületek tisztviselői az illető községekkel hivatalosan csak ezeknek hivatalos nyelvén közlekedhetnek.
9. § A megyei járások s kerületek tisztviselői a megye több járásai- és kerületeivel, akár az utóbbiaknak, akár a megyének hivatalos nyelvén, magának a megyének hatóságaival pedig csak a megye hivatalos nyelvén közlekednek.
10. § A megye, szabad kerület, vidék vagy várostulajdon tisztviselőinek szintén saját hivatalos nyelvén adja ki határozatait s rendeleteit.
11. § A megyék, szabad kerületek, vidékek s városok egymás közötti, valamint a különféle egyházi hatóságokkal való érintkezéseikben is, vagy azon hatóságok hivatalos nyelvén, melyekhez a közlés intézendő, vagy magyar nyelven közlekednek.
12. § A megyék, szabad kerületek, vidékek és városok mindennemű és rangú felsőbb hatóságokhoz saját hivatalos nyelvükön teszik jelentéseiket, felirataikat s más felterjesztéseiket, azonban akként, hogy amennyiben ezen saját hivatalos nyelv nem a magyar volna, hasábszerűleg (columnaliter) a szöveg magyar nyelven is alkalmazandó
13. § A felsőbb hatóságok nem magyar hivatalos nyelvű megyék-, szabad kerületek-, vidékek- s városokhoz intézendő rendeleteiket s meghagyásaikat magyar nyelven ugyan, de szintén az illető megye, kerület, vidék vagy város hivatalos nyelvének is hasábszerüleges alkalmazása mellett bocsátják ki.
14. § Községi, megyei szabadkerületi, vidéki és városi köztanácskozásoknál mindenki jogosítva van saját nemzeti nyelvét használni, valamint mindenkinek szabadságában áll az ország bármely hatósághoz (ide értve a katonai hatóságokat is) kérvényeket saját nemzeti nyelvén benyújtani és azokra a határozatot ugyanazon nyelven igényelni.
15. § Törvénykezési nyelv községi hatóságoknál, a községi; járási s kerületi bíróságoknál a járás, illetőleg kerület, megyei, szabadkerületi, vidéki és városi bíróságoknál és törvényszékeknél pedig ezeknek hivatalos nyelve.
16. § Váltótörvényszéki s kerületi táblai bíróságok saját hatósági, területükbeli bármelyik nemzeti nyelven szerkesztett beadványt elfogadni s ugyanazon nyelven elintézni tartoznak.
17. § Fenyítő ügyekben a vádlott nyelvén kell a vizsgálatot és tárgyalást megtartani és az ügyet elintézni, valamint a tanúkat is saját nyelvükön kell kihallgatni, kivételt képezvén oly esetek, melyekben a vádlottnak vagy tanúknak nyelve az illető törvényhatóság területén s környékén nem divatos, mely utóbbi esetben a bíróság köteles lesz hiteles tolmács alkalmazásával eszközölni a kihallgatásokat.
18. § Fellebbviteli törvényhatóságokhoz a fellebbezett ügyek eredetben terjesztetnek fel, honnan az ítéletek s más határozatok a magyar nyelv mellett, hasáb- szerűleg, azon nyelven is kiadandók, melyen az ügy első bíróságnál tárgyaltatott s elintéztetett.
19. § Országgyűlési hivatalos és köztanácskozási nyelv a magyar, fen[n]hagyatván mindamellett az egyes országgyűlési tagoknak azon joga, hogy a köztanácskozásokban saját nemzeti nyelvüket is használhassák.
20. § A törvények az 1. §-ban megnevezett valamennyi nemzet nyelvén hitelesen kiadandók, s minden hatóságnak azon nyelven is megküldendők, mely annak hivatalos nyelvét képezi, de a magyar és egyéb nyelv-szerkezetek között t támadható kétséges értelem eseteiben a magyar szöveg lesz elhatározó.
21. § Egyházközségekben és iskolákban, továbbá egyházi hatóságok- és iskolai igazgatóságoknál, valamint az ezeknek alárendelt községeknél minden tekintetben azon nyelv használandó bel- és külügyvezetési s kezelési, illetőleg oktatási nyelvül, mely az illető egyházi vagy iskolai közönségnek nemzeti nyelvét képezi.
22. § Az egyházi hatóságok és iskolai igazgatóságok a hatóságuk alatti községek- és hivatalokhoz az utóbbiak nyelvén intézik rendeleteiket, a világi és más hatóságokkal pedig ezen törvényjavaslat 11., 12. s 13. §-ai értelmében leveleznek.
23. § Tanodák és közoktatás feletti főfelügyeletet gyakorló államkormánynál mindegyik nemzet, illetőleg vallásfelekezet részére saját nemzetiségű, illetőleg vallású férfiakból külön osztályok alakíttassanak.
24. § Mindegyik nemzetnek, illetőleg vallásfelekezetnek saját iskolai ügyei iránt az álladalom főfel-ügyelése mellett szabadon és önállólag intézkedni joga van, mihez képest mindegyik nemzetnek, illetőleg vallásfelekezetnek szabadságában áll önerejével, a tudomány minden ágaira nézve saját al- és feltanodákat s tudományos intézeteket és alapítványokat felállítani, s azok számát szükségéhez képest szaporítani, mire nézve mindegyik nemzetnek joga van, az álladalom anyagi segélyét is a népesség arányához képest igénybe venni.
25. § Mindegyik nemzet, illetőleg vallásfelekezet tanodáiban a tudományok összes ágainak előadása a 21. §-hoz képest az illető nemzet nyelvén történjék, mely tanodákban egyszersmind az ország pragmatikai történelme mellett saját nemzeti történelem is rendes tantárgy gyanánt háborítlanul taníttassák.
26. § Mindegyik nemzet, illetőleg vallásfelekezet köztanodái az álladalom tanintézeteivel egyenjogú-aknak tekintendők.
27. § Az államtanintézetek tanári állomásainak betöltésénél, kivéve a vallástanszékét, az alkalmazandó egyénekre nézve a törvényesen bevett vallások különfélesége akadályul nem szolgálhat.
28. § Mindegyik nemzet számára a pesti egyetemnél egy saját nemzeti nyelv- és irodalmi tanszék állíttassák fel, mely szabály az ország különféle vidékein levő al- és fel-államtanodáknál is alkalmaztassák, azonban ezeknél csak a környékükben tömegesebben lakó nemzetiségekre való tekintettel.
29. § Bármely intézkedésen alapuló minden oly határozatok vagy rendeletek, melyek egyik vagy másik nemzet nyelvén, külföldön bárhol megjelenő irodalmi termények (könyvek, folyóiratok, lapok stb.) szabad behozatalát akadályoztatnák s nehezítenék, ezennel hatályon kívül tétetnek, s e tekintetben a teljes jog- és szabály- egyenlőség mindegyik nemzet számára biztosíttatik.
30. § Saját nemzeti olvasókörök, kaszinók, nyelvészeti, irodalmi, zenészeti és dalászati társulatok s egyletek, és a saját nemzeti nyelv, irodalom s művészet fejlesztését, művelését, terjesztését célzó bármily más intézetek s alapítványok felállításában, valamint az ezen célokra szükséges adakozások gyűjtésében egyik nemzet sem gátoltathatik.
31. § A saját nemzeti színeknek és öltözetnek szabad használata, megyékben és az országgyűlésen is, minden ebből is vonható magyarázat és következtetés nélkül biztosíttatik.
32. § Minden ezen törvénnyel ellenkező eddigi törvények eltöröltetnek, illetőleg módosítottaknak tekintendők.
33. § Ezen törvény sarkalatos alaptörvényül szolgál.
34. § Ezen törvény az ország integritásának soha semmi szín alatt nem praejudicálhat.
35. § Ezen törvény haladéktalan végrehajtásával a minisztérium megbízatik.
Közli: Kemény G. Gábor: Iratok a nemzetiségi kérdés történetéhez Magyarországon a dualizmus korában. I. k. Tankönyvkiadó, Budapest, 1952. 45-48. o.
Az 1861 augusztusában benyújtott nemzetiségi bizottmány jelentéséhez a nemzetiségi képviselők nem készítettek összehangolt kisebbségi különvéleményt. Egy különálló tervezet mégis készült, amelyet Vlád Alajos és S. Popovics Zsigmond, két román képviselő adott be. Ebben az egyik legjelentősebb eltérés a megyék és városok nemzetiségi elvű kikerekíté-sének követelésében mutatkozott (5. §), amit a nemzetiségi bizottmány jelentése határozottan elutasított.
Azon országok mindenképp sajátlagos viszonyai, melyek a Kárpátok és a Duna, a Fekete és az Adriai tenger közt fekszenek, nagyon megnehezítvén egy egységes állam alakulását, kívánatos, hogy az e tájakon elterülő régi történeti államok egymással szövetségre lépjenek, melyet Dunai Szövetségnek lehetne elnevezni. A közösen érdeklő tárgyakon kívül, miket a szövetségi hatóság intézne, minden állam törvényhozása, igazságszolgáltatása és közigazgatása teljesen független lenne. A lehető széles körű decentralizáció és azáltal, hogy minden községnek és tartománynak bő szabadság engedtetnék, a szövetség összes lakói akadálytalanul fejlődhetnének s minden egyes nép elfoglalhatná az emberiség nagy családjában őt illető helyét.
Az új közjogi rend alapja a dunai tartományokban az egyes népek szabad beleegyezése volna, akár egy törvényalkotó gyűlés, akár az általános szavazat alakjában. így például Erdély lakói általános szavazattal fognák eldönthetni, vajon hazájuk egy legyen-e Magyarországgal? Vagy legyen politikailag egyesülve Magyarországgal, közigazgatásilag pedig különválva attól, vagy végre csak szövetségben legyen Magyarországgal és a többi szövetséges állammal, mint maga is autonóm állam, teljes egyenlőségi alapon? -Részemről csak egy föltételt kötnék ahhoz, ha Erdély autonóm állam s a szövetségnek, mint ilyen, kívánna tagja lenni; azt tudniillik, hogy Erdély és Magyarország közt perszonális unió létezzék a közös fő személyében. E két országnak egy ura kellene, hogy legyen, bármi lenne is aztán a neve. - A jó egyetértés a magyarok és románok közt, a mi az én leghőbb vágyam, jólétet és szabadságot biztosítana mindkét népnek. Remélem is, hogy el fogjuk érni e nagy célt.
Az esetre, ha a keleti kérdés a keresztyén népek függetlenségével találna megoldatni, kívánatos, hogy Szerbia s a többi délszláv országok szintén belépjenek a Dunai Szövetségbe, mely esetben a Kárpátoktól a Balkánig terjeszkednék s állna: Magyarországból, Erdélyből, Romániából, Horvátországból s a netán Szerbiához csatolandott tartományokból stb.
Oly kényes kérdések megoldására, melyekre nézve a népek megegyezni nem tudnának, a barátságos hatalmak közvetítését vagy ítéletét is ki lehetne kérni.
A szövetségi szerződést egy törvényalkotó gyülekezet készítené, alapul véve bizonyos elveket, mik közül néhányat megjelölök.
1. Közösen érdeklő ügyek lennének: a szövetségi terület oltalma, a külpolitika, a külképviselet, a kereskedelmi rendszer, odaértve a kereskedelmi törvényhozást, a vám, a fő közlekedési vonalak, a pénz, a súlyok és a mértékek.
2. Mindent, ami a szárazföldi és tengeri haderőre, a várakra s a hadi kikötőkre vonatkozik, a szövetségi hatóság fogná szabályozni.
3. A szövetség egyes államainak a küludvaroknál nem volnának külön képviselőik, a szövetségi diplomácia egy és közös lesz.
4. Közös lesz a vámügy, melynek jövedelme az egyes államok közt akként fog fölosztatni, miként a törvényalkotó gyülekezet megszabni fogja. Közös lesz a kereskedelmi törvényhozás. Egy a pénz, egy a súly, egy a mérték az egész szövetségben.
5. A törvényalkotó gyűlés fogja eldönteni azt is, vajon a szövetségi gyülekezet (parlament), mely a végrehajtó hatalmat gyakorolja, csupán egy kamarából álljon-e vagy kettőből, mint az amerikai Egyesült Államokban. Utóbbi esetben a képviselőház választatni fog, az egyes államok népességi aránya szerint. A szenátusban a nagy- és kisállamok egyenlő számú tagok által lesznek képviselve, amiben a kisebb államokra nézve kitűnő garancia rejlik.
6. A végrehajtó hatalmat egy szövetségi tanács gyakorolja, melyet, ha egy kamara lesz: ez, ha kettő: ezek választják. Ő fog irányt adni a külpolitikának is, a törvényhozás ellenőrzése mellett.
7. A szövetség hivatalos nyelve fölött a törvényalkotó gyűlés fog határozni. - A végrehajtó, úgy a törvényhozó hatalom gyakorlatában minden tag saját anyanyelvét használhatja.
8. A szövetségi hatóság székhelye váltakozva majd Pesten, majd Bukarestben, egyszer Zágrábban, másszor Belgrádban lesz.
9. Azon államnak, ahol a szövetségi hatóság a fönnebbi sorrend szerint tartózkodni fog - feje lesz egyidejűleg a szövetségi tanácsnak és a szövetségnek is ideiglenes elnöke.
10. Minden egyes állam otthon oly alkotmányt ad magának, a minő érdekelvei[vel] leginkább megegyezik, természetesen azon föltétellel, hogy ez alkotmány elvei a szövetség által szentesített elvekkel ne ellenkezzenek.
11. A különböző nemzetiségek és vallásfelekezetek egymáshoz való viszonya a következő alapokon rendeztetnék, melyek már a magyar bizottságnak Turinban, 1860. szeptember 15-én közzétett emlékiratában is bennfoglaltatnak.
Nevezetesen:
Hiszem, hogy a fönnebbi javaslatokat a dunai tartományok mind elfogadják, mert megfelelnek óhajaiknak és érdekeiknek és biztosítják jövőjüket. Ily módon sikerülni fogna köztünk benső egyetértést eszközölni, aminek legelső következménye a zsarnokok bukása és az volna, hogy szétmállanának azon vén és korhadt államok (értsd: Austria és Törökország), melyek őket most szolgaságban tartják s nemes törekvéseiket meggátolják. Az ég nevére kérem a magyar, szláv és román testvéreket, borítsanak fá-tyolt a múltra s nyújtsanak egymásnak kezet, fölkelvén mint egy ember a közös szabadságért, s harcolván valamennyien egyért, egy valamennyiükért a svájciaktól adott régi példa nyomán. Az ég nevére kérem, fogadják el a tervet, mely nem concesszió, hanem kölcsönös és szabad szövetkezés. Minden egyes al-dunai nemzet, ha sikerülne is maga köré gyűjtenie most máshová tartozó fajrokonait, legfeljebb másodrendű államot alkothatna, melynek függetlensége örökös veszélyben forogna s mely szükségkép alárendelve volna idegen befolyásoknak. De ha a magyarok, délszlávok és románok a fönnebbi tervet fölkarolják, elsőrendű, gazdag és hatalmas állam lesznek 30 millió lakossal, mely sokat fog nyomni Európa mérlegében.
Egység, egyetértés, testvériség magyar, szláv és román között! íme ez az én legforróbb vágyam, legőszintébb tanácsom! íme egy mosolygó jövő valamennyiük számára!
Kossuth Lajos iratai. VI. k. Sajtó alá rendezte Kossuth Ferenc. Budapest, 1898. 9-12. o.
A dunai államszövetség tervét az olasz kormány szorgalmazására a magyar emigráció Kossuth Lajos vezetésével készítette el. A Dunai Szövetség terve szerint a Habsburg-, illetve a török uralom felszámolása után Magyarország államszövetségre lépne Romániával, Horvátországgal és Szerbiával. Közössé válna a külügy és a hadügy, gazdasági egységre is törekednének, és demokratikus alapon egyeznének meg a közös parlament összetételében. A nemzetiségek egyenjogúságának biztosítására az államszövetség léte önmagában is alapot jelentett volna, de ezt a tervezet szerint a részt vevő államok külön is szavatolnák. Kossuth tervét a hazai politikusok ellenérzésekkel fogadták, a Bécs által pénzelt sajtó pedig uszító hangon elítélte. Az érintett országok vezető körei sem méltányolták, így a nemzetiségi oldalról jelentkező kezdeti rokonszenv is hamar elenyészett.
T. ház! Gyakran fordul elő a parlamentális életben az, hogy valamely törvényjavaslat vagy indítvány felett a határvonalokat, melyek az általános tárgyalást a részletes tárgyalástól elválasztják, alig lehet szorosan megállapítani. Ilyen helyzetben vagyok én most a jelen törvényjavaslatra nézve. A beadott törvényjavaslat, különösen az, melyet a központi bizottság készített, igen sok pontjaiban megegyez az én nézetemmel; de nem egyez meg a szövegnek a felosztására, a szerkezetnek logikai folyamára nézve.
Ezenkívül vannak némely egyes pontok, amelyekben az én véleményem más. A részletes tárgyalásoknál mondottam volna el az egyes szakaszokra teendő észrevételeimet; de éppen azért, mivel én a szerkezetet egészen másként akarom állítani, s ami a központi bizottságnál a szerkezet végén van, azt én előre óhajtom tenni; némely dolgokat pedig ki akarnék mondatni, ami a szerkezetben nem mondatik ki: azért tehát szükséges itt az általános tárgyalásnál felszólalnom.
Az idő rövid, hosszas szónoklattal nem fogom ezt az időt pazarolni; egyszerűen azt mondom, hogy az én meggyőződésem a fen(n) forgó kérdésekben az, hogy Magyarországban egy politikai nemzet létezik: az egységes, oszthatatlan magyar nemzet, melynek a hon minden polgára, bármi nemzetiséghez tartozzék, egyenjogú tagja.
A másik, amit tartok és hiszek: hogy ezen egyenjogúságot csak az országban dívó többféle nyelvek hivatalos használatára nézve, s erre nézve is csak annyiban lehet külön szabályok alá vonni, amennyiben ezt az ország egysége, a kormányzat lehetősége, célszerűsége s az igazság pontos kiszolgáltatása szükségessé teszi.
Ezen két elvből kiindulva nem új dolgot mondok, mert eddig is az alkotmány alapelve szerint úgy állott, hogy, mint említem, Magyarország összes honpolgárai egy politikai nemzetet képeznek, s ez a magyar, és ezen politikai nemzetnek minden honpolgár egyenjogú tagja. Kimondom továbbá, hogy a nemzet említett politikai egységénél fogva az, ami az állam összes nevében történik, nem történhetik többféle nyelven: annak az állam nyelvén, magyar nyelven kell történnie. Ennélfogva valamint eddig, úgy ezentúl is Magyarországban a törvényhozás nyelvének, a törvényhozási tanácskozásokban és minden működésekben a magyar nyelvnek kell lenni; magyar nyelven kell alkotni a törvényeket, melyek hiteles fordításban más nyelveken is kiadandók. A kormány nyelve pedig a kormányzás minden ágaiban szintén a magyar.
Lefelé azonban, a megyéknél, törvényhatóságoknál, községeknél, egyháznál én nem idegenkedem semmit az egyenjogúságot nem korlátolni s annak tág tért adni; úgy az igazságszolgáltatásnál is az alsóbb bíróságokat illetőleg, de nem a föllebbvitelieket.
Nem indokolom mindezeket, mert ha szükséges lesz még valamit az indokolásra mondani, el fogom azt mondani a tanácskozások végével, a tán engem is megillető zárbeszéd folytán, minthogy külön indítványt teszek.
Ezúttal csak egyet jegyzek meg: hogy az első bíróságok előtti törvénykezést illetőleg én kész volnék s óhajtanám, hogy mindenütt, ahol több jegyzőkönyv van a megyében, mivel több a nemzetiség, az első bírósági perlekedés a jegyzőkönyvek bármelyik nyelvén engedtessék meg. Én ebben semmi káros következménytől nem félek, s azon tekintet is előttem áll, hogyha Magyarország be akarja hozni az esküdtszéki intézményt, a szóbeli eljárást, elkerülhetetlen lesz a magyar nyelven kívül más nyelveken is megengedni a perlekedést. Azon véleményt pedig, hogy a hol nem magyar a lakosság nyelve, magyar nyelven kelljen okvetlenül perlekedni, kivihetetlennek, helytelennek tartom, s a magyar nemzet érdekében nem látom szükségesnek.
Nehézségeket támasztottak ugyan az ellen az osztályokban s másutt is. Azon ellenvetések cáfolásába most nem bocsátkozom. Óhajtanám, hogy a perlekedés ott, hol nem magyar a lakosság, az ottani lakosság nyelvén is megengedtessék; de mivel ismerve a hangulatot, ezt most alig hiszem kivihetőnek, én pedig eredményt akarok vagy pedig oly megállapodást, mely óhajtásom jövendő teljesítését legalább megkockáztassa: a jelen körülmények között megnyugszom abban, hogy az eddigi gyakorlat addig meghagyassék, míg a törvénykezésre nézve a szóbeliség s esküdtszéki eljárás behozva, s az alsóbíróságok rendezve nem lesznek. Mert meg vagyok győződve, hogy amint ezen tárgyakat rendezni fogjuk, az, amit óhajtok, hogy ti. mindenütt megengedtessék a lakosság nyelvén a perlekedés, magától be fog következni s az országgyűlés azt törvény által is ki fogja mondani. De nem ereszkedem ennek további vitatásába.
Bátorkodom a t. háznak indítványként külön törvényjavaslatot előterjeszteni a nemzetiségi egyenjogúság tárgyában, megjegyezvén, hogy ezen külön javaslatnak igen nagy része megegyez a központi bizottság javaslatával, de némely dolgokban szükségesnek tartottam eltérni tőle, különösen felosztására vonatkozólag.
Én a törvényjavaslatot így szeretném kezdeni. (Olvassa:) „Törvényjavaslat a nemzetiségi egyenjogúság tárgyában. Minthogy Magyarország összes honpolgárai, az alkotmány alapelvei szerint is, politikai tekintetben egy nemzetet képeznek, az oszthatlan egységes magyar nemzetet, melynek a hon minden polgára, bármely nemzetiséghez tartozzék is, egyenjogú tagja; minthogy továbbá ezen egyenjogúság egyedül az országban divatozó többféle nyelvek hivatalos használatára nézve, és csak annyiban eshetik külön szabályok alá, amennyiben ezt az ország egysége, a kormányzás és közigazgatás gyakorlati lehetősége, és a pontos igazság kiszolgáltatásának igényei szükségessé teszik: a honpolgárok teljes egyenjogúsága, minden egyéb viszonyokat illetőleg épségben maradván, a különféle nyelvek hivatalos használatára nézve a következő szabályok fognak zsinórmértékül szolgálni."
Itt nem azt mondom ki, hogy most határozzuk el, hogy Magyarország összes lakosai egy politikai nemzetet képeznek, hanem hivatkozom rá az elkezdésnél mint valóságos tényre.
(Olvassa tovább:) „1-ső szakasz. A nemzet politikai egységénél fogva Magyarország államnyelve a magyar lévén, a magyar országgyűlés tanácskozási és ügykezelési nyelve ezentúl is egyedül a magyar. A törvények magyar nyelven alkottatnak; de az országban lakó minden más nemzetiségek nyelvén is hiteles fordításban kiadandók. Az ország kormányának hivatalos nyelve a kormányzat minden ágazatában ezentúl is a magyar."
Itt sem mondok újat; nem úgy mondom ki, mint újat, hanem hivatkozom rá, mint meglevőre.
Ha valaki azt mondja: hiszen ezen törvények már fennállottak, igaza van, de nemzetiségi törvény még eddig nem volt. S midőn azt akarjuk mondani, hogy az egyenjogúság csak annyiban szabályoztatik a nyelv használatára nézve, amennyiben azt szükségessé teszi az ország egysége és az ott elszámlált tekintetek: akkor nemcsak azt kell kimondanunk, hogy mi új szabályt csinálunk, hanem mint meglevőre hivatkoznunk kell arra is, amit a meglevőből megtartunk.
Ezután átmegyek a megyékre. Ez a központi bizottság szövegezése szerint megmarad. Végén pedig ezt kívánom kimondatni: (Olvassa:) „Ezen törvény rendeletei a külön területtel bíró és politikai tekintetben is külön nemzetet képező Horvát-Szlavón- és Dalmátországokra ki nem terjednek; hanem ezekre nézve nyelv tekintetében is azon egyezmény szolgáland szabályul, mely egyrészről a magyar országgyűlés, másrészről a horvát-szlavón országgyűlés között létrejött, és melynél fogva azok képviselői a közös magyar országgyűlésen saját anyanyelvükön is szólhatnak."
Indított engem e törvényjavaslat beadására, mint mondom, az, hogy először a szerkezetnek egész menetrendjét nem találtam kielégítőnek; másodszor meg midőn el akarjuk kerülni bizonyos jogokat, törvényeket megemlíteni: akkor attól félek, hogy homályt hozunk a dologba.
Méltóztassanak figyelemmel kísérni a központi bizottság munkájának bevezetését. (Olvassa:) „Az egyenjogúság, melyet Magyarország bármely nemzetiségű polgárai, politikai és polgári jogok tekintetében, különbség nélkül élveznek, egyedül az országban divatozó nyelvek hivatalos használatára nézve és csak annyiban esik külön szabályok alá, amennyiben ezt az ország egysége, a kormányzat és közigazgatás gyakorlati lehetősége, úgyszintén az igazság gyors és pontos kiszolgáltatásának igényei szükségessé teszik. Ugyanazért: „Ez a bevezetés a központi bizottság javaslatában. Ki van itt mondva azon elv, hogy ezen egyenjogúság egyedül a nyelv használatára nézve eshetik külön szabályok alá; ki van mondva azon elv, hogy e tekintetben is csak annyiban eshetik külön szabályok alá, amennyiben azt az ország egysége és az ott felhozott többi tekintet kívánja.
Folytatólag ezután mondja a központi bizottság javaslata: „Ugyanazért" és elmondja a szabályokat.
E bevezetésből mindenki azt következteti, hogy az egyenjogúság az általános elv, a fölhozott szabályok az egyenjogúságra nézve kivételt képeznek; ami tehát ezen szabályok folytán az általános elv alól világosan nem vétetik ki, az egyenjogúság kategóriájába tartozik.
De ezen munkálatban az országgyűlés nyelve p.o. sehol sincs megemlítve.
Nem fogják-e ebből azon következtetést vonni, hogy: „íme, az egyenjogúság általános elvét kimondottátok; elmondottátok, hogy egyedül a nyelv használatára tétethetnek külön szabályok s csak annyiban, amennyiben az ország egysége s egyéb ott elősorolt tekintetek azt múlhatatlanul megkívánják; elmondottátok a szabályokat; amely szabályt tehát oda be nem tettetek, abban nem korlátoztátok az egyenjogúságot; mivel pedig ott nem említettétek meg az országgyűlési nyelvet, az természetesen az egyenjogúság alól nem vétetik ki."
És még erősebbé teszi ezen következtetést az, hogy kimondja a törvényjavaslat, hogy a korábbi törvényeknek a fentebbi határozatokkal ellenkező rendeletei azonnal eltöröltetnek. Ha tehát áll, hogy az egyenjogúság a szabály ezen munkában, s ebből kivételek vannak a nyelv használatára nézve; azon kivételek elősoroltatnak, s azok közt nincs ott az országgyűlés nyelve megemlítve, minden törvény pedig, mely a most hozandó törvénnyel ellenkezik, eltöröltetik: még az 1844-diki törvényre sem hivatkozhatunk.
Felhozhatnák némelyek ez ellen, hogy hiszen a központi bizottság javaslatában is csak azon polgári és politikai jogok vannak megemlítve, melyeket a hon minden polgárai különbség nélkül élveznek, márpedig az országgyűlésen más nyelven törvény szerint senki nem szólhat csak magyar nyelven: tehát az említett következtetést a javaslóit törvény szövegéből kivonni nem lehet. A vitatkozás folytán föl lehetne hozni ezen érvet, s ez nem volna fontosság nélküli: de miért alkossunk oly törvényt, melynek értelme fölött utóbb majd vitatkoznunk kellene, midőn ezt elkerülhetjük azáltal, hogy a törvényben azt, amit határozni vagy fönntartani akarunk, világosan és minden vitatkozást kizáró szabatossággal kimondjuk.
De nem szólok többet; bátorkodom törvényjavaslatomat a ház asztalára letenni.
Nekem mindegy, akár a t. ház a tárgyalásnál erre is figyelmezve, azonnal beleereszkedik, akár pedig azt kinyomatni rendeli, hogy a másikkal együtt kombinatíve lehessen tárgyalás alá venni.
Ajánlom módosításomat a t. ház figyelmébe.
A nemzetiségi törvény képviselőházi általános vitájában három tervezetről volt szó: a központi bizottság a nemzetiség! képviselők Mocsonyi Sándor által képviselt 1867. február 11-i és Deák Ferenc javaslatáról. Az általános vitában arról kellett dönteni melyik javaslatot fogadják el a részletes vita tárgyául. A nemzetiségi képviselőkkel szemben jelentős többséget alkottak a deáki javaslat támogatói, a központi bizottság javaslatára nem szavazott senki A 24 nemzetiség! képviselő „magára maradt", s tiltakozásul távol maradt a részletes vitától. Eötvös József hozzászólásában nem beszélt Deák javaslatáról, csak két javaslatra utalt (a központi bizottságéra és a nemzetiségire) végül visszavonult, és a szavazás előtt rövid nyilatkozatban kijelentette: támogatja Deák Ferenc törvényjavaslatát.
1. § Magyarországon a következő történeti és meghonosított nemzetek léteznek: magyarok, románok, szerbek, tótok, rutének és németek. Mind e népfaj egyenlő a törvény előtt. A jelen alaptörvény szabályozza a nemzetiségek és nyelvek politikai egyenlőségét, a királyság területi épsége és politikai egységének sértetlen fenntartásával.
A hivatalos okmányokban a Magyarországon lakó összes nemzetiségek a „magyarországi" (peuple hongrois) össznevezet alatt értetnek. Ezen elnevezés „magyarországi" (hongrois) azért fog használtatni, nehogy a magyar (magyaré) nemzetiség ebből különös hasznot vonhasson vagy befolyást vezethessen le.
2. § A megyékben, községekben, és városokban azon nemzetiség tekintendő uralkodónak, mely abszolúte vagy viszonylagosan többségben van.
Azon megyék és kerületekben, hol az uralkodó többségen kívül bármely nemzetiség oly nagy számban van, hogy az összes lakosság egyharmadát megüti, e nemzetiség megkövetelheti, hogy nyelve második hivatalos nyelvnek tekintessék.
A hatósági közgyűléseken az elismert nyelvek bármelyikét lehet használni.
Oly kerületekben, hol az elismert hat nemzetiség közül egynek sincs többsége, kiki tetszése szerint és a szükséghez képest bármelyikét használhatja az elismert nyelveknek; de a megyei hatóságokkal vagy a központi kormánnyal való érintkezésben a megye hivatalos nyelvét kell használni.
3. § A törvényhozásban és a központi hatalom okmányaiban használt hivatalos nyelv az ország lakói többségének a nyelve.
A központi kormány, a legfőbb törvényszék és a semmitőszék köteles intézvényeit és ítéleteit azon nyelvre fordíttatni, mely az illető megyében uralkodó, vagy melyet az illető felek értenek. A kisebbségben levő nemzetiségek képviselői az országgyűlésen saját nyelvüket használhatják.
4. § A királyság törvényei, a központi igazgatás s a kormány minden határozatai és rendeletei a törvény által elismert hat nyelven hirdetendők ki.
5. § A megyék, kerületek és városok főnökei és hivatalnokai a felettük álló hatóságokkal saját hivatalos nyelvükön közlekednek.
6. § Magánügyekben a felek saját nyelvüket használhatják s a közigazgatási hatóságok, valamint az első- és másodfokú bíróságok az ügyeket az érdekelt felek nyelvén kötelesek tárgyalni.
Ha rendes per folyik, melyben az ellenfelek különböző nyelveket használnak, mindegyikük használhatja ott a saját nyelvét, de az ítélet csak azon nyelven hozatik meg, melyen az ügy a törvényszék elé vitetett.
Ha az érdekelt fél oly nyelvet beszél, mely a kerületben ismeretlen, a törvényszék előtt használhatja akár az ellenfél nyelvét, akár a kerület hivatalos nyelvét, akár a központi kormány nyelvét. Azon esetben, ha az egyik érdekelt fél több, különböző nemzetiségekhez tartozó egyénekből áll, köteles magát a kerület egyik elismert nyelvén kifejezni.
A per tárgyalása a vádlott nyelvén történik s a vádlott a törvényszék határozatairól saját nyelvén értesítendő, föltéve, ha a nyelv a kerületben dívik. Ellenkező esetben az ítéletet azon a nyelven kell kimondani és a pert a kerületben dívó azon nyelven tárgyalni, melyet a vádlott legjobban ért.
Azon esetben, ha különböző nemzetiségekhez tartozó több vádlott van, akkor azok, kik az illető törvényszéki kerület hivatalos nyelvét értik, ezen hallgatandók ki, s a többiek is ugyanezen nyelven, csakhogy hiteles tolmács segélyével. Az ítéletről mindegyik saját nyelvén értesítendő.
Ha az esküdtszéki intézmény behozatnék, mindazon esetekben, midőn az esküdtek az ügy állásáról nem szerezhetnének más úton alapos tudomást, a tárgyalás hivatalos nyelven tartandó.
7. § A nemzeti haladás a kormány feladata s azért a kormány mindent meg fog tenni ezen haladás elősegítéséért. Minden egyes nemzetiségnek joga van iskolákat, irodalmi, művészeti és tudományos társulatokat alakítani.
8. § Minden elemi, községi és felső tanintézetben a hat nemzetiség közül annak nyelve a tanítási nyelv, amely nemzetiség többségben van az illető kerületben.
A kormány köteles határozatait a tanintézetekkel ama nyelven tudatni, amely tanítási nyelvül el van fogadva.
9. § Az ország egyetemein nemcsak a különféle nemzetiségek nyelve és irodalma fog taníttatni, hanem azonkívül tanszékek állíttatnak, hol az ország törvényei az elismert hat nyelven elő fognak adatni. Mi több, állíttathatnak tanfolyamok, hol külön tanítók a tudományok minden ágát minden egyes nemzetiség nyelvén fogják tanítani. Ugyanez áll az ország minden nyilvános akadémiájára nézve. Minden kerületben a többségben levő nemzetiség részesül kedvezésben.
Azon vidékeken, hol még nem létezik ily iskola, kötelessége lesz a municipiális hatóságnak, vagy az államnak ott rögtön iskolát alapítani.
10. § Mindenkinek, ki oly hivatalt óhajt nyerni, melyhez a magyar nyelv tudása szükséges, bizonyítékát kell adnia annak, hogy teljesen bírja e nyelvet.
11. § Jelen törvény fő szabványai, név szerint azok, melyek az 1. §-ban foglaltatnak, egyik alapját képezik az ország alkotmányának.
12. § Jelen törvény szentesíttetése és kihirdettetése után azonnal foganatba lép, s mindazon előbbi törvények, melyek vele ellenkeznek, általa eltöröltetnek.
Román és szerb parlamenti képviselők 1870 elejétől eszmecseréket folytattak a 48-as párt néhány képviselőjével a nemzetiségi kérdés további rendezéséről. A tárgyalások ez év tavaszán egy törvényjavaslat kidolgozásához vezettek, amely elfogadtatása és megvalósítása esetén egészen más, kedvezőbb irányt szabott volna a magyarok és a nemzetiségek együttélésének Magyarországon, mint ahogy az a valóságban alakult a dualizmus évtizedeiben. E radikális javaslat többek között kielégítően oldotta volna meg a nemzetiségekre nézve az iskolaügyet, mely oly sok viszály forrásává vált a későbbiekben. Az 1868-as nemzetiségi törvényt továbbfejlesztő javaslat kimunkálásában a nemzetiségek részéről Mocsonyi Sándor, Miletics Szvetozár és Hodo§iu József, a magyarok részéről Irinyi Dániel, Simonyi Ernő, Madarász József és Kállay Ödön vett részt. A tervezet nem került az országgyűlés elé, mert nemcsak a Deákpárt és a balközép, de a 48-as párt többsége is ellenezte. A javaslatot először a prágai Correspondance Slave közölte, majd román nyelvű lapok és a magyar sajtó is közreadta.
„A magyar nyelv tanításáról a népoktatási tanintézetekben" szóló 1879. évi XVIII. törvénycikk végrehajtására kiadott rendeleteimet:
„Utasítás a m. kir. tanfelügyelők számára" és
„Tanterv a nem magyar ajkú népiskolák számára"
különösen a tanfelügyelői utasítást, avégett küldöm meg a Főtisztelendő egyházmegyei hatóságnak, hogy a szóban levő törvény mikénti végrehajtására tett rendeleteim előtte tisztán álljanak; a nem magyar ajkú népiskolák számára kiadott tantervet pedig avégett juttattam a Főtisztelendő egyházmegyei hatóság kezeihez, hogy a törvény 4. §-a értelmében reám ruházott tisztemnél fogva, e tervezet szerint kimutassam a Főtisztelendő egyházmegyei hatóságnak, mely tantárggyal kapcsolatban lehet a magyar nyelvet legbiztosabb módon megtanítani a népiskolákban, s mennyi ezen idő minimuma, melyet e tantárgy magtanítására lehet és kell fordítani.
Készíttettem oly vezér- és tankönyvet is, melynek utasítása szerint a tantervben kimutatott úton és módon, a tanító fokról fokra haladhat tanítványaival és a kitűzött célhoz biztosan juthat el.
A nem magyar ajkú népiskolák számára készített tantervből, valamint a magyar nyelv tanítására szerkesztett vezérkönyvből a Főtisztelendő egyházmegyei hatóság kívánatára hajlandó vagyok annyi példányt küldeni, ahány nem magyar, vagy vegyesen magyar ajkú népiskola áll a Főtisztelendő egyházmegyei hatóság alatt; megjegyezvén, hogy a magyar nyelv tanítására szolgáló kézikönyvnek még most csak első folyamát, s azt is csak későbben szolgáltathatom ki, holott a tantervet azonnal megküldhetem: felkérem a Főtisztelendő egyházmegyei hatóságot, hogy hatósága körében a törvény fokozatos, azonban sikeres végrehajtására tegyen meg minden szükséges intézkedést; szíves és erélyes közbenjárásával támogassa mind a tanfelügyelőt, mind a közigazgatási bizottságot, és általában hasson oda, hogy a nem magyar ajkú honpolgárok kiváló érdekeit mozdítsa elő azáltal is, hogy a magyar nyelv tudásának birtokába jutva, úgy magán, mint honfiúi ügyeikben haszonnal és előmenetellel forgolódhassanak, s az állam hivatalos nyelvének elsajátítása útján nemcsak a közügyek tárgyalásánál előforduló ügyeket érthessék meg, hanem azok előtt, kik ily célra törekszenek, a hivatali pályák is akadálytalanul nyitva álljanak.
Kelt Budapesten, 1879. évi június hó 29-én.
Trefort [Ágoston] s. k.
A magyar nyelv kötelező oktatását az összes (községi, felekezeti, magán és társulati) népiskolában előíró 1879:XVIII. törvénycikket a magyar országgyűlés - a nemzetiségek tiltakozása ellenére - elfogadta 1879 májusában, de teljesítése számos ok miatt mindig is részleges maradt. A törvény végrehajtásával megbízott vallás- és közoktatásügyi miniszter ezért a következő évtizedekben több alkalommal utasítást, rendeletet bocsátott ki a végrehajtás előmozdítására. Ezek sorában az első utasítás volt az egyházmegyei hatóságoknak küldött 1879. június 29-i rendeletben említett „Utasítás a m. kir. tanfelügyelők számára, a magyar nyelv tanítását elrendelő 1879. évi XVIII. törvénycikk végrehajtása tárgyában".
Ennek I. fejezete meghatározza a tanfelügyelők feladatait a már oktató, de a magyar nyelvet nem tudó tanítókkal kapcsolatban: mérjék fel a tanulók és a tanítók körében a magyar nyelv ismeret, a magyarul nem tudó tanítók közül az 1872 előtt oklevelet szerző tanítók lehetőleg tanuljanak meg magyarul, az 1872 után oklevelet nyert tanítók pedig négy év alatt kötelesek megtanulni magyarul úgy, hogy tanítani tudják a magyar nyelvet. A tanfolyam után a magyar nyelv ismeretéről képesítő vizsgát kell tenniük a tanítóknak. 1883-tól csak a magyar nyelvet tanítani képes tanítók alkalmazhatók (ez a követelmény a segédtanítókra már 1882-től vonatkozott). Az utasítás a népiskolai tanterv érvényességét kiterjesztette a nem magyar ajkú népiskolákra is - tekintet nélkül sajátosságaikra. A tanfelügyelő vagy helyettese évente legalább egyszer köteles volt ellenőrizni a felekezeti nemzetiségi iskolákban a törvény végrehajtásának állását. AII. fejezet arra kötelezi a tanfelügyelőket, hogy az 1879:XVIII. te. végrehajtásának ellenőrzése közben mérjék fel a tanító magyar nyelvtudását, s jelentsék a VKM-nek, ha 1882-ig, illetve 1883-ig valamelyik tanító nem képes tanítani a magyar nyelvet. Ellenőrizzék a tanító- és tanítónőképző intézeteket, s 1882-től csak azok kaphatnak - a tanfelügyelő által megerősített - tanítói oklevelet, akik magyar nyelven beszélni, írni és tanítani tudnak. AIII. fejezet a magánszemélyek vagy társulatok által fenntartott nem magyar ajkú népiskolákat illetően szabályozza a tanfelügyelők feladatait az 1879:XVIII. te. végrehajtásában.
| |