| |
A Magyar Függetlenségi Népfrontban egyesült demokratikus erők a következő főcélokat tűzik maguk elé:
...
9. Harcot a sovinizmus minden megnyilvánulása és maradványa ellen, népünk gondolkodásának átalakítását az igazi hazafiság szellemében, amelynek elválaszthatatlan része a dolgozó osztályok és a szabad népek nemzetközi testvérisége. Az országban élő nemzetiségek számára a teljes egyenjogúság és szabad kulturális fejlődés minden feltételének, valamint az anyanemzeteikkel való kultúrcserének a biztosítását. Következetes harcot az irredentizmus és revizionizmus ellen. Ez az egyetlen útja annak is, hogy teljes állampolgári egyenjogúságot és a magyar dolgozó nép haladó, demokratikus kultúrájával való szoros kapcsolatot biztosítsunk a szomszéd országokban élő' magyar dolgozó tömegeknek.
A párt - a marxizmus-leninizmus tanítása alapján - harcol a nemzet kisebbségek egyenjogúságáért, a múlt káros örökségének felszámolásáért, a kölcsönös bizalom légkörének megteremtéséért. Ennek megfelelően a Magyar Népköztársaság Alkotmánya kimondja a nemzeti kisebbségek teljes egyenjogúságát.
A hazánkban élő nemzeti kisebbségek az egész ország területén szétszórtan, magyarokkal és egymással keverten élnek. Általában két nyelvet beszélnek. Többségük - az idősebb nemzedéket kivéve -jól beszéli a magyar nyelvet. Anyanyelvük szókincse szegényes, nem azonos az irodalmi nemzeti nyelvvel, sőt magyar szavakkal keverik. Egyes vidékeken a helyi nyelvnek tájnyelv jellege van. A kisebbségek fele német. .
A felszabadulás előtt a délszlávok, románok, szlovákok többsége agrár-proletár vagy szegényparaszt volt. A felszabadulás után ők is kaptak földet. Azóta gazdasági helyzetük állandóan javul.
A német parasztlakosság a felszabadulás előtt általában 8-10 holddal rendelkezett, de voltak 40-100 holdas kulákok is. A felszabadulás után az SS-ben, Volksbundban vagy más hasonló szervezetekben részt vett németek részleges vagy teljes vagyonelkobzást szenvedtek, nagy részük kitelepítésre került. Ezen intézkedések - a végrehajtás során - egyes esetekben olyanokat is érintettek, akik erre nem szolgáltak rá. Az itthon maradt német lakosság nagy számban helyezkedett el állami gazdaságban, erdőgazdaságokban, az iparban és a bányákban. Sok kitüntetett és sztahanovista munkás van közöttük. Az egész hazai német kisebbség gazdasági helyzete az általános fejlődéssel együtt javul.
A nemzeti kisebbségek soraiból kikerült bányászok és ipari munkások - köztük a németek is - már a felszabadulás előtt is együtt harcoltak a magyar bányászokkal és ipari munkásokkal a szakszervezetekben és a munkásmozgalom egyéb területein.
1. A nemzeti kisebbségekkel való foglalkozás a pártmunka elhanyagolt területe. Egyes pártszervek tettek néhány - kampányjellegű - intézkedést. Sok esetben maguk is tanácstalanok voltak ebben a kérdésben, a KV-től sem kaptak rendszeres segítséget. A németek többsége - de a délszlávok, sőt az elmaradottabb községekben a románok egy része is - bizalmatlan rendszerünkkel szemben.
a) A kitelepítések és vagyonelkobzások még ma is éreztetik hatásukat. Véleményüknek - főleg a parasztok - nem adnak nyíltan hangot. Gyűlésekre, politikai megmozdulásokba nehéz bevonni őket. Gyermekeiket nem adják német nyelvű iskolába.
A délszláv nyelvű lakosság politikai magatartását befolyásolta a Jugoszláviával való megromlott viszony és az ezzel kapcsolatos intézkedések. A normalizálódás viszont igen jó hatással van rájuk.
b) Van bizalmatlanság a magyarok részéről is, különösen falun. A volksbundista, soviniszta németekről alkotott véleményt kiterjesztik minden németre. Éles ellentét van a volt német vagyonhoz juttatott telepesek és a vagyon régi gazdái között. Az elmúlt években sok helyen bizalmatlanul kezelték a délszláv dolgozókat is.
c) A politikai passzivitáson túlmenően ellenséges megnyilvánulások is tapasztalhatók. Élénk levelezés folyik a kitelepített német rokonokkal, ennek következtében gyakran terjednek el a valóságnak meg nem felelő hírek vagy ellenséges uszítások népi demokráciánk ellen.
Sok esetben párt- és tanácsszerveink, félve a nacionalizmus vádjától, nem folytatnak osztályharcot a nemzetiségi kulákok és osztályidegen elemek ellen. Ezt az osztályellenség igyekszik kihasználni.
2. A nemzeti kisebbségekkel való foglalkozás igen sokoldalú politikai munkát követel. Pártszerveink nem őrködtek, hogy állami szerveink végrehajtsák a kisebbségek érdekeit szolgáló helyes törvényeket. Egyes politikai és gazdasági feladatok megoldása során nem számoltak a terület nemzetiségi összetételével és ritkán keresték azokat a differenciált agitációs és egyéb módszereket, amelyek segítségével ezeket a feladatokat végre lehetett volna hajtani.
A helyi tanácsokba általában bevonják a nemzeti kisebbségi dolgozókat. Függetlenített tanácsi funkcióban viszont kevés kisebbségi van. Olyan községekben is, ahol a lakosság döntő része kisebbségi, a rendeletek kiadása, közérdekű közlemények kihirdetése stb. általában csak magyar nyelven történik.
Az ifjúság között végzett politikai és kulturális nevelőmunka nem veszi figyelembe a falu fiataljainak nemzeti összetételét.
Az MNDSZ szervezetei helyenként tanfolyamokat, köröket szerveztek, ahová szívesen mentek a nemzeti kisebbségi asszonyok is.
3. Az elmúlt évek során keveset foglalkozott a nemzeti kisebbségek problémáival a Szabad Nép, valamivel többet a megyei lapok, de nem elég tervszerűen és főleg kulturális térre korlátozódva.
Jelenleg 4 lap jelenik meg a felnőttek számára a kisebbségek nyelvén. Ezek az egyes kisebbségek kulturális, gazdasági problémáival foglalkoznak. Kiadunk még három gyermeklapot is.
E lapok nagy nehézségekkel küzdenek. Sok tanácsi funkcionárius, postai alkalmazott, stb. nem értette a kisebbségi lapok jelentőségét, nacionalista lapnak - a Freies Lebent pedig több helyen fasiszta lapnak - tekintette, s ezért nem segítette a terjesztést. A nemzeti kisebbségi dolgozók, félve a nacionalizmus vádjától, nem merték a lapokat megrendelni. E nézetek maradványai ma is fellelhetők.
Nem kielégítő a kisebbségi lapok tartalmi színvonala sem. Nincs kellően biztosítva a lapok politikai irányítása. A szerkesztés teljesen azon a 2-3 elvtárson múlik, akik a lappal foglalkoznak. A szerkesztést igen gyakran az ötletszerűség jellemzi. Viszonylag legjobb a Freies Lében. Színesen, sajátosan foglalkozik a kül- és belpolitikai helyzettel, kulturális kérdésekkel, de még ebben is előfordulnak politikai hibák.
4. A szlovák, délszláv, és román iskolahálózat számszerű fejlesztése - az óvodák kivételével - lényegében befejeződött. Súlyos elmaradás mutatkozik azonban a német iskolahálózat fejlesztésében. Nincs német gimnázium, tanítóképző, nem folyik német nyelvű tanárképzés. Kevés a német nyelvű általános iskolák és óvodák száma.
A kisebbségi általános iskolai hálózat csaknem 90%-a nyelvoktató iskolából áll. (Magyar nyelvű oktatás, anyanyelv oktatásával kiegészítve.) Ez egyrészt abból adódik, hogy az oktatók képzése nehezen bontakozott ki, másrészt az Oktatásügyi Minisztérium, de különösen az oktatási apparátus nem harcolt elég következetesen a teljes anyanyelvi iskolákba való beiskolázásért. Sokszor megnehezíti a beiskolázást az is, hogy a szülők nem szívesen adják anyanyelvi iskolába gyermekeiket.
Az oktatás tartalmi vonatkozásában különösen a hazafias nevelés kérdései tisztázatlanok. (Hogyan neveljék a nemzeti kisebbségi tanulókat a magyar haza szeretetére és a proletárinternacionalizmusra.) Helyenként még mindig van tankönyvhiány.
5. A nemzetiségi kisebbségek [sic!] művészeti tevékenysége igen sokrétű. A legnagyobb tömeget a kórusok, tánccsoportok és zenekarok foglalkoztatják. A csoportok összetétele általában vegyes: egy-egy község kultúrcsoportjában a község minden nemzetiségű dolgozója szerepel.
A nemzeti kisebbségek szegény anyanyelvi szókincse miatt legelmaradottabb az ismeretterjesztő' munka. Eddig kb. 200 ismeretterjesztő és propaganda anyag készült a nemzeti kisebbségek nyelvén, terjesztésük azonban a nyelvi eltérések miatt nehézségekbe ütközik. Az utóbbi időben a Társadalom- és Természettudományi Ismeretterjesztő Társulat jó módszerrel a megyékben kisebbségi szakosztályt szervez és helyi, a kisebbségi nyelvet beszélő pedagógusokat kéri fel az előadások megtartására.
A kisebbségi könyvtárakban kb. 41 000 könyv van. Ezeknek alig 30%-a szépirodalmi mű, ennek zöme is fordítás. Meséskönyv egyáltalán nincsen. Az állomány kb. 30%-a ideológiai-politikai mű, melyek külföldön jelentek meg. (Szovjetunióban, Romániában stb.)
1. A KV megállapítja, hogy a nemzeti kisebbségek közt folytatott munka alapjában helyes irányban folyik, megfelel a marxizmus-leninizmus tanításainak. A nemzeti kisebbségeknek gazdaságilag, politikailag és kulturális szempontból azonos jogaik vannak a magyar dolgozókkal. A helyes politika megvalósításában azonban hibák és hiányosságok vannak. A helyi tanácsok és egyéb szervek, tömegszervezetek nem tekintik feladatuknak a nemzeti kisebbségekkel való sajátos foglalkozást. Elsikkad ez a kérdés a pártmunkában is. Nagyobb figyelmet kell fordítani a nemzeti kisebbségek közötti aprómunkára, többet és rendszeresen kell törődni az őket közelebbről érdeklő és érintő kérdésekkel.
A nemzeti kisebbségek között folytatott munka célja: a kisebbségek fokozottabb bevonása a szocializmus építésébe, az anyanyelven történő művelődés, népi kultúrájuk ápolása, általában kulturális ellátottságuk biztosítása, a nemzeti kisebbségi ellentétek megszüntetése, a különböző nemzeti kisebbségiek közötti kölcsönös bizalom megteremtése és barátságuk erősítése.
Különös gondot kell fordítani a magyarok között egyes esetekben még fellelhető nacionalista megnyilvánulások (kisebbségek lebecsülése, ellentétek szítása stb.) elleni harcra. A KV elítéli nemcsak a nacionalizmus minden megnyilvánulását, hanem a nemzeti kisebbségek iránti közömbösséget is, ami szintén káros és hatásában ugyancsak nacionalista hibákhoz vezet. Ugyanakkor fel kell lépni a nemzeti kisebbségek között meglévő nacionalista nézetek ellen is.
Fel kell számolni a nemzeti kisebbségek között végzett politikai munka elmaradottságát Azokban a községekben, amelyekben viszonylag nagy számban élnek kisebbségiek, az agitációs és propagandamunkát lehetőség szerint a kisebbségiek nyelvén is kell folytatni. (Taggyűlések, rendeletek ismertetése, feliratok stb.)
Az agitációs munka során részletesen foglalkozni kell a nemzeti kisebbségeket különösebben érdeklő kérdésekkel, pl. a német lakosság egy részének kitelepítése - amelyre egyébként a fegyverszüneti egyezmény és a békeszerződés is kötelezett bennünket - a fiatal demokratikus magyar állam jogos önvédelmét szolgálta, a délszláv kisebbség között különös gonddal kell ismertetni a KV novemberi határozatának idevonatkozó részeit* stb.
Az országgyűlési választások során biztosítani kell, hogy a képviselők között számarányuknak megfelelően szerepeljenek a különböző nemzeti kisebbségek tagjai is. De nem helyes a nemzeti kisebbségi szövetségeknek azt a jogot biztosítani, hogy ők jelöljenek képviselőket.
A káderek kiválasztásánál - beleértve a választott szerveket is - és képzésénél figyelembe kell venni az adott terület nemzeti kisebbségi összetételét. Biztosítani kell, hogy azokban a községekben, ahol a nemzeti kisebbségek túlsúlyban vannak, a párt és tanácsi funkcionáriusok ismerjék a kisebbségek nyelvét is. Kádereink tanulmányozzák gondosan a marxizmus-leninizmus tanításait a nemzeti kérdésről.
2. A sajtó, különösen a Szabad Nép, közöljön elvi cikkeket, illetve riportokat a nemzeti kisebbségek életéről és a nemzeti kérdésről. Bátran lépjenek fel az e téren megnyilvánuló hiányosságok ellen. A megyei lapok vegyék figyelembe a terület nemzeti kisebbségi sajátosságait.
Három hónapon belül meg kell vizsgáim a nemzeti kisebbségek lapjait. A vizsgálat terjedjen ki arra is, hogy milyen igények és lehetőségek vannak központi napilapok és néhány helyi hetilap létrehozására. Német nyelvű napilapot feltétlenül létre kell hozni. E munkáért a KV Tudományos és Kulturális Osztálya, valamint az Agitációs és Propaganda Osztálya felelős.
A rádió vizsgálja meg annak lehetőségét, hogy legalább hetenként egyszer fél-félórás műsort adjon külön-külön minden hazai kisebbség nyelvén. A Pécsi Rádió délszláv adását meg kell javítani. Szeptember l-ig biztosítani kell a német nyelvű adás megkezdésének feltételeit.
3. A szomszédos országok népeivel való kölcsönös jó viszony megkönnyíti a nemzeti kisebbségek közötti politikai munkát. Ennek megfelelően:
a) a Külügyminisztérium - kölcsönösségi alapon - tegyen lépéseket a Csehszlovákiával és Romániával való személyforgalom további kiszélesítésére és az utazások megkönnyítésére;
b) ki kell dolgozni 1956. augusztus 31-ig a fenti országokkal való kulturális és sportkapcsolatok kiszélesítésének tervét, beleértve a tudományos, egyetemi és főiskolai ösztöndíjrendszer kiépítését is.
4. A megyei és járási szervek gondosan ügyeljenek arra, hogy az egyes nemzeti kisebbségi községek a többi községekkel egyenlő elbánásban részesüljenek a beruházások elosztásánál. (Községfejlesztés, villamosítás, bekötőutak stb.) Ugyancsak gondoskodjanak arról a helyi szervek, hogy a német kitelepítések és vagyonelkobzások és a délszláv területeken alkalmazott adminisztratív intézkedések során - bár kis számban, de rendszerint ellenséges szándékkal - elkövetett túlzásokat mielőbb orvosolják.
5. Az összevont oktatás megszüntetése és a szakrendszerű (osztott) megvalósítása érdekében végrehajtandó általános iskolai körzetesítések közben az OM lehetőleg biztosítsa - a nemzeti kisebbségi lakosság igényeinek figyelembevételével - a nyelvoktató és anyanyelvi általános iskolák minél eredményesebb szakrendszerű kiépítését és működését.
Az 1955-56-os tanévben az OM készítse el a nemzeti kisebbségi óvodák módszertani levelét, a nemzeti kisebbségi anyanyelvi és nyelvoktató iskolák, valamint a középiskolák és főiskolai anyanyelvi tanszékek tanterveit. E tanterveket úgy kell összeállítani, hogy a megegyező magyar nyelvű iskolák munkájával összhangban a szocializmust építő magyar haza szeretetére nevelést szolgálják. Egyben biztosítsák az érdekelt nemzeti kisebbség hazai, sajátságos hagyományainak megismertetését, megszerettetését, ismertessék meg a tanulókat az illető nemzeti kisebbséget érintő testvérnép legnagyobb, leghaladóbb irodalmi és egyéb alkotásaival.
Az OM vizsgálja felül a nemzeti kisebbségi iskolák anyanyelvi tankönyveit, biztosítsa a megfelelő tankönyvek fokozatos kiadását és bevezetését a nemzeti kisebbségi iskolákban. Alakítson ki helyesebb arányt az anyanyelvi és nyelvoktató általános iskolák között. A következő tanévtől kezdődően fokozatosan meg kell szüntetni a lemaradást a német nyelvű iskolák szervezésében.
Azokban a községekben, ahol a nemzeti kisebbség száma jelentékeny - ha a lakosság azt kéri -, feltétlenül biztosítani kell, hogy az iskolai oktatás az anyanyelvükön folyjék; emellett tanulják a magyar nyelvet is. A vegyes lakosú községekben ugyanezt biztosítani kell megfelelő számú jelentkező esetén. Egyébként ilyen helyeken az oktatás magyar nyelven folyjék, és emellett megfelelő módon tanítsák a kisebbség nyelvét is.
Az OM dolgozzon ki tervet a nemzeti kisebbségi óvónők, tanítók és tanárok ideológiai, anyanyelvi és pedagógiai továbbképzésére, továbbá kezdje meg - a Titkárság korábbi határozata** alapján - a német nyelvű pedagógusok képzését.
6. A nemzeti kisebbségek szövetségeit ne kulturális, hanem egységesen demokratikus szövetségnek nevezzék, és továbbra is a Népművelési Minisztérium felügyelete alatt maradjanak. A Népművelési Minisztérium foglalkozzék jobban a szövetségekkel és nyújtson hatékony segítséget munkájukhoz. E szövetségek fő feladatának saját nemzeti kultúrájuk ápolását kell tekinteni, de el kell érni, hogy ezen keresztül aktívabbá váljanak a politikai és társadalmi élet minden területén. Különös figyelmet kell fordítani azokra a helyekre, ahol a nemzeti kisebbségek vannak túlsúlyban.
A Népművelési Minisztérium szervei és intézményei a nemzeti kisebbségi vidékeken a kultúrottho-nok munkáját úgy irányítsák, hogy minél több és színvonalasabb művészeti csoport alakuljon. Ügyeljenek arra, hogy e csoportok munkájában kellő számban vegyenek részt kisebbségiek.
A népművészeti gyűjtéssel foglalkozó szervek gondoskodjanak arról, hogy a kisebbségek hagyományait összegyűjtsék és feldolgozzák.
A Népművelési Minisztérium és a TTIT alakítson ki a nemzeti kisebbségek soraiból állandó előadógárdát. Az ismeretterjesztő munkában mindenütt megfelelő helyet kell biztosítani a marxista nemzetiségi politikával, a proletárinternacionalizmussal, a szomszéd népek életének és történetének ismertetésével foglalkozó témáknak.
A Népművelési Minisztérium vizsgálja meg a kisebbségi könyvtárakat, bővítse állományukat, főleg a kisebbségek nyelvén írott, a baráti országokból behozott és azok mai életét megmutató művekkel.
7. A pártszervek, a tömegszervezetek és az állami szervek illetékességi területükön gondoskodjanak arról, hogy a párt helyes politikája a nemzeti kérdésben teljes mértékben érvényre jusson. E munka során szívós felvilágosító és meggyőző munkát kell folytatni, hogy a nemzeti kisebbségek bátran éljenek jogaikkal (nyelvhasználat, iskola), ugyanakkor óvakodni kell minden erőltetéstől.
A megyei párt-végrehajtóbizottságok (a Szolnok megyei PVB kivételével)*** vizsgálják meg a területükön élő kisebbségek helyzetét és a szükséges intézkedések tervét terjesszék a pártbízottság elé. (A dunántúli megyék és Békés megye 1956. augusztus 1-ig, a többiek december végéig.)
A KV külön felhívja a nemzeti kisebbségek soraiból származó kommunistákat, hogy ismertessék és népszerűsítsék a párt politikáját a kisebbségek között.
MOL M-KS 276. f. 53. cs. 284. ő. e.
Az MDP KV 1956. május 21-i határozatának előzményeként az MDP KV Tudományos és Kulturális Osztálya 1956. március 9-i keltezéssel kidolgozta az „Előterjesztés a magyarországi nemzeti kisebbségek közötti politikai, oktatási és kulturális munkáról" című dokumentumot. (MOL M-KS 276. f. 53. cs. 284. ő. e.) Az előterjesztést az MDP Politikai Bizottsága 1956. május 4-én vitatta meg s kiegészítésekkel és módosításokkal elfogadta. Az észrevételek és módosítások közül néhány fontosabb a következő volt:
„Az anyagban a »nemzetíség« helyett következetesen »nemzeti kisebbség* kifejezést kell alkalmazni és erre a politikai munkában is nagy súlyt kell fordítani."
„A dokumentumban az egyes nemzeti kisebbségek kérdésével jelentőségüknek és nagyságuknak megfelelő sorrendben külön kell foglalkozni és a jelenleginél jobban ki kell emelni a németajkúak és a jugoszlávok kérdését."
„A nemzeti kisebbségek szövetségeit ne kulturális, hanem egységesen demokratikus szövetségeknek nevezzék."
„Az országgyűlési választások során biztosítani kell, hogy a képviselők között számarányuknak megfelelően szerepeljenek a különböző nemzeti kisebbségek tagjai is. De nem helyes a nemzeti kisebbségi szövetségeknek azt a jogot biztosítani, hogy ők küldjenek képviselőket."
„Meg kell vizsgálni, nem célszerű-e a határozatot megfelelő formában nyilvánosságra hozni." (MOL M-KS 276. f. 53. cs. 284. ő. e. 32-29.1. és 24-31.1.) A közölt dokumentum a teljes szövegű határozat.
Jellemző, hogy a KV-határozat egyik variációja sem vált publikussá, sem akkor, sem a későbbiekben. Mindkettő egy-egy meghatározott körhöz jutott el. A teljes szöveget egy szűk pártvezetői kör és a Minisztertanács kapta meg. A rövidített szöveg jutott el többek között a nemzetiségi szövetségekhez.
A KV határozatát a PB határozataként 1956. május 4-i dátummal közli: A Magyar Dolgozók Pártja határozatai 1949-1956. Főszert: Izsák Lajos. Napvilág Kiadó, Budapest, 1998. 409-415. o
* Az MDP KV 1955. november 9-12-i üléséről van szó.
** Az MKP KV Titkárságának 1956. április 9-i, a német nemzetiségű tanulók oktatásáról szóló határozata megállapította, hogy a szlovák, délszláv és román nemzetiségek iskolahálózatának kialakítása lényegében befejeződött - a német nyelvű iskolák létrehozása terén viszont súlyos lemaradások vannak, amit fel kell számolni. (MOL M-KS 276. f. 54. cs. 397. ő. e.)
*** Szolnok megye volt az ország egyetlen megyéje, ahol tulajdonképpen nem éltek nemzeti kisebbségek, ezért nem kötelezték vizsgálatra.
Magyarországon kb. 200 000 cigány él szétszórtan, csaknem minden faluban megtalálhatók. Általában az jellemző, hogy a legnyomorúságosabb körülmények közt, a legelmaradottabb lakásügyi, egészségügyi és műveltségi színvonalon élnek. Jellemző, hogy 90-95%-uk analfabéta. Nem végeznek állandó rendszeres munkát, máról holnapra tengetik magukat, jó részüknek nincs lakásuk, egy számottevő részük állandóan vándorol. Életkörülményük a legminimálisabb egészségügyi követelményeknek sem felel meg. Életviszonyaikból következik, hogy a társadalmi törvényeket, az erkölcsi szokásokat és a fennálló rendeleteket semmibe veszik. A cigányokkal a bűnügyi és rendőri hatóságok foglalkoznak legtöbbet.
Mindezek következménye, hogy a társadalom tudatában a cigány aljas tolvaj-népség, akiket csaknem mindenki megvet.
Nem népi demokráciánk bűne ez, hozzátartozik ahhoz az örökséghez, ami a múlt bűnös embertelen társadalmából ránk maradt.
Erőnkhöz, lehetőségünkhöz mérten segíteni kell, hogy a cigányok emberhez méltó életre térjenek és hasznos tagjaivá váljanak társadalmunknak. Nehéz feladat, mert évszázados elmaradottsággal és nem kis társadalmi előítélettel kell megküzdenünk.
A Magyarországon élő cigányok életkörülményeinek megjavításával minden állami szervnek foglalkozni kell a maga területén. Figyelembe kell venni ennél a munkánál az elmaradottságot, a cigányok sajátos szokásait, lelkületét és a társadalmi életben meglévő előítéletet a cigányokkal szemben.
Miután nagyon sokoldalú, bonyolult feladatokat kell megoldani, szükséges létrehozni egy szervet, amely összefogja, irányítja a cigányok problémáinak megoldását, és a cigányok között szervezendő széles körű mozgalmat saját problémáik megoldására.
Több kiemelkedő személyiség is van a cigányok között, pl. Rácz Aladár, több népi zenekar vezetője, akik világhírnévre is szert tettek, akik segítenének a munkában.
Eddig is sokat foglalkoztak különböző formában a fenti problémák megoldásával, de egyenkint, egymástól elszigetelten, szervezetlenül szétfolyt ez a munka és nem volt hatásos. A cigányok problémáit az állami szervek segítségével elsősorban maguknak a cigányoknak kell megoldani. E feladatra szervezni kell őket, ennek érdekében javasoljuk létrehozni a Magyarországi Cigányok Kulturális Szövetségét.
A Művelődésügyi Minisztérium felügyelete alatt működő intézmény. Jellege egyrészt állami intézmény, másrészt a cigányok tömegmozgalmi szervezete, saját problémáik megoldására.
Tagja a Hazafias Népfrontnak és így kapcsolódik a magyarországi társadalmi szervezetekhez.
Feladata:
Az illetékes állami szervekkel közösen programot dolgoz ki a cigányok munkába állítására, egészségügyi, iskoláztatási és kulturális, valamint letelepítési feladataik megvalósítására. E program megvalósítására a cigányok között széles körű mozgalmat szervez.
Állandó kapcsolatot tart a különböző társadalmi szervekkel és ott is igyekszik feladataik megoldásához segítséget nyerni.
Foglalkozik rendszeresen a cigányokat érintő intézkedésekkel, valamint a cigányok részéről felmerült javaslatokkal.
Célja: hogy a cigányok életkörülményeit megjavítsa, műveltségi színvonalát emelje, hogy őket népi demokratikus államrendünknek hasznos tagjaivá nevelje.
Szervezeti felépítése:
Magyarországi Cigányok Kulturális Szövetsége Vezetője: függetlenített titkár
A titkár mellett dolgozik egy adminisztrátor és négy tiszteletdíjas munkatárs, akik egyben az egyes bizottságok vezetői.
Bizottságai:
Az egyes bizottságok létszáma 7-15. Tagjai a cigányok közül az egyes feladatokhoz legjobban értők és az illetékes állami szervek megbízottjai.
Az egyes bizottságok tagjait a titkár javaslatára a nemzetiségi szövetségek felügyeletét ellátó osztály hagyja jóvá, ugyancsak fenti osztály jelöli ki az egyes bizottságok vezetőit.
Az egyes bizottságok az illetékes állami szervekkel közösen programot és munkatervet dolgoznak ki, amelyet a felügyeletet gyakorló osztály hagy jóvá.
A Cigány Szövetség megalakításával kapcsolatos előkészítő munkák vezetésére és a titkári funkciókra javasoljuk László Mária elvtársnőt,* aki már eddig is sokat foglalkozott a cigányok problémáival, ő maga is cigány és magas műveltségi fokon ismeri a cigány nyelvet és a cigány kultúrát.
Budapest, 1957. VIII. 26.
Közművelődési Főosztály
Dokumentumok a „Magyarországi Cigányok Kulturális Szövetsége 1957-1961" életéből. Népművelési Intézet, Budapest, 1986.3-6. o.
A cigányokkal foglalkozó szervezet létrehozása cigány értelmiségi (nem politikai) kezdeményezés volt. 1956. január 9-én László Mária feliratban fordult a Minisztertanácshoz, melyben cigány nemzetiségi szövetség létrehozását sürgette: „Azzal a kéréssel fordulunk kormányzatunkhoz, hogy cigány néptöredékünk részére a többi nemzetiséghez hasonlóan egy olyan szervet, amely gazdasági, politikai és kulturális életükkel foglalkozik, létesíteni szíveskedjék." (Közli: Sághy Erna: A magyarországi cigányság története a Holocausttól az 1961-es párthatározatig - A politika tükrében. Kézirat. Budapest, 1996. 85. o.) 1957-ben politikai egyeztetések folytak erről a Művelődésügyi Minisztérium és a Minisztertanács Titkársága között. A Magyarországi Cigányok Kulturális Szövetsége - a többi nemzetiségi szövetség mintájára - a Művelődésügyi Minisztérium Nemzetiségi Osztályának felügyelete alá rendelve jött létre 1957. október 26-án.
Az alapszabályban rögzített egyik legelső tevékenységi kör: „A Magyarországon élő cigányok gazdasági, politikai és kulturális életszínvonalának felemelése nemre és foglalkozásra való tekintet nélkül." Az alapszabály valójában homályban hagyott a szervezettel kapcsolatos kérdéseket, pl. azt, hogy milyen módon kapcsolódna egymáshoz az állami irányítás, a párt politikájának megvalósítása és az esetleges alulról építkező szerveződés. Ez a későbbiekben alkalmas volt arra, hogy hibákat lehessen találni a szövetség működésében.
László Mária tulajdonképpen önszántából távozott a szövetség éléről 1958 végén, amikor szabályos lejáratási kampányt indítottak ellene. A szövetség vezetői posztjára mindenképpen cigány származású személy kellett. Az új főtitkár a katonai állományban lévő Ferkovics Sándor lett, akit politikailag feltétlenül megbízhatónak tartottak, 1958 tavaszától társadalmi munkában már együtt dolgozott László Máriával, s így ismerte a szövetség munkáját. E személyi váltásra azért volt szükség, hogy a cigányszövetséget átszervezzék, működését új alapokra helyezzék s felszámolják nemzetiségi jellegét.
A cigánykérdéssel foglalkozó dokumentumokból kiderül: úgy gondolták, hogy az alapelvek (a cigányság nem nemzetiség; fejlődésének útja, hogy beolvadjon a szocialista társadalomba) meghatározzák a cigányok helyzete megváltoztatásának irányait és módjait; ha a cigánykérdés szociális probléma, akkor a cigányok elmaradottságának, halmozottan hátrányos helyzetének szociális összetevőit kell megváltoztatni.
* Jelentős részben László Mária (1909-1989) kezdeményezésére jött létre a Magyarországi Cigányok Kulturális Szövetsége, melynek a megalakulásától a főtitkára volt 1958 végéig, amikor politikai okokból eltávolították.
Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége 1956. május 21-én hozott határozata a nemzetiségek között végzendő politikai, oktatási és kulturális munkáról helyes volt, megfelelően alkalmazta a marxizmus-leninizmus tanítását hazai viszonyaink között. A határozat azonban nem vált eléggé ismertté, végrehajtását az ellenforradalom és az azt megelőző események részben meggátolták. Szükséges tehát a határozat felújítása és az ellenforradalom leverése utáni tapasztalatokkal való kiegészítése.
Nemzetiségeink életében az utóbbi két év alatt fejlődés tapasztalható; aktívabban vesznek részt a politikai és társadalmi életben, bátrabban élnek az Alkotmányban biztosított jogaikkal; a nemzetiségi dolgozók zöme bizalommal van a párt iránt. A megyei és járási pártbizottságok - s a tanácsszervek is - az ellenforradalom óta sokkal többet foglalkoztak a területükön élő nemzetiségek problémáival.
Nemzetiségi politikánk gyakorlatában a marxista-leninista elvek teljes érvényesülését több körülmény akadályozza:
1. A magyar telepesek és a német anyanyelvű lakosság között sok helyen gazdasági, tulajdonjogi viták zavarják az életet. Ugyanakkor az ellenséges propaganda is dolgozik. A Német Szövetségi Köztársaságba kitelepítettek élénk levelezést folytatnak, a külföldi rádiók hallgatása eléggé elterjedt. A Neue Zeitungot, a hazai német ajkúak hetilapját sokan nem merik megrendelni, mert félnek, hogy politikailag gyanúsakká válnak, és a német nacionalizmus vádjával illetik őket.
2. [A] Jugoszláviával 1949-ben megromlott viszony és az ennek következtében foganatosított intézkedések emlékei - bár annak idején a rehabilitációk jó hatást keltettek - most a JKSZ-szel folyó ideológiai vita hatására a délszláv dolgozókban ismét feléledtek, aggodalmat keltenek. Attól tartanak, hogy a vita következtében helyzetük megromlik. (A délszláv lap előfizetőinek száma az utóbbi időben 300-zal csökkent.)
3. A magyarok és a nemzetiségiek együttműködésében még sok hiányosság van. Esetenként tapasztalható magyar nacionalista megnyilvánulás, ellentétek szítása; a nemzetiségek lebecsülése. Ennek gyökerei a régi rendszer nemzetiségi kisebbségeket lebecsülő politikájára vezethető vissza, másrészt összefügg azzal, hogy nemzetiségi településeink nagy része vegyes lakosságú (őslakosok, telepesek, Csehszlovákiából áttelepültek stb.), ami az együttműködést nehezíti. Sok vitára és súrlódásra ad okot a helyi funkciók betöltése. A nemzetiségek között is találhatók nacionalista vagy más helytelen nézetek.
Az egyház és a papság befolyása a nemzetiségek sorában is jelentős. A papság egy része burkolt nacionalista és ellenséges propagandát folytat.
A nemzetiségi lakosság között végzett munka igen fontos része a nemzetiségi oktatás. A nemzetiségek általában jól beszélik a magyar nyelvet, csupán a legidö'sebbek között akad magyarul gyengén tudó. Anyanyelvi szókészletük szegényes, az általuk beszélt nyelv általában tájnyelv jellegű. Nemzetiségi fiataljaink egy részére jellemző, hogy az iparosodás, a falu szocialista átalakulása, a vegyes házasságok növekedése következtében még azok sem használják anyanyelvüket, akik ezt egyébként az utóbbi évek során a különböző nemzetiségi iskolákban irodalmi szinten elsajátították.
Az 1956-os párthatározat óta a nemzetiségi iskolapolitikában jelentős előrehaladás történt. Jelenleg 49 óvodában, 321 általános iskolában, 8 általános gimnáziumban, 5 tanító- és óvónőképzőben, 4 főiskolai tanszéken, 7 önálló diákotthonban folyik anyanyelvi oktatás. A nemzetiségi középiskolai hálózat fejlesztése befejezettnek tekinthető.
Jelentős a fejlődés az eddig elmaradt német oktatás területén. (1952-ben csak 25 általános iskolában volt német anyanyelvű oktatás, német óvoda, középiskola és főiskolai tanszék nem működött. 1958-ban 8 német óvoda, 123 anyanyelvet oktató általános iskola, négy német tannyelvű általános iskola, 5 középiskola és 1 főiskolai tanszék működik.) A nemzetiségi anyanyelvű tanulók többsége a mi sajátos viszonyainknak megfelelően - vegyes lakosságú községekben levő magyar általános iskolákban - heti három órában külön tantárgyként tanulja anyanyelvét. A nemzetiségi anyanyelvi oktatásban mintegy 30 000 nemzetiségi tanuló vesz részt.
Az ellenforradalom leverése óta a nemzetiségek kulturális téren is előrehaladtak. Újra megjelentek az ellenforradalom idején megszűnt nemzetiségi lapok. A német, délszláv és szlovák újság hetenként, a román kéthetenként jelenik meg. A nemzetiségek közkedvelt olvasmánya a nemzetiségi nyelven írt kalendárium. Ez az anyanyelv ápolásának és a politikai nevelőmunkának is egyik fontos eszköze. A lakosság szívesen hallgatja a pécsi rádió napi 30-30 perces német és délszláv műsorát.
Népszerűek a nemzetiségi kultúrcsoportok. Összetételük a helységek lakossága szerint nemzetiségi vagy vegyes. Jelentős nemzetiségi tömegeket vonnak be a kultúrmunkába. Színvonaluk általában a magyar csoportokéval azonos. Nehézséget okoz munkájukban, hogy repertoárjuk szűk korlátok között mozog. A nemzetiségek által lakott községek könyvtárai alig bővültek, anyanyelvű könyvanyaguk nagyon szegényes. Elmaradott a nemzetiségi nyelvű ismeretterjesztő munka. Kevés a kiadott használható anyag.
A nemzetiségi szövetségek munkájának jó része a nemzetiségek körében végzett népművelésre szorítkozott. Az ellenforradalom leverése óta erőfeszítéseket tettek a nemzetiségek között végzendő sajátos politikai munka kialakítására is. (Anyanyelven megtartott politikai gyűlések, nemzetiségi napok, nemzetiségi-magyar rendezvények stb.) Mint a Hazafias Népfront csatlakozó szervei, együttműködést alakítottak ki a Hazafias Népfront Országos Irodájával, valamint a népfront helyi bizottságaival. A nemzetiségi szövetségek titkárai tagjai a Hazafias Népfront Országos Tanácsának. A népfront helyi bizottságaiban nemzetiségi aktívák működnek. A Hazafias Népfronttal való jó együttműködés jelentős mértékben biztosítja a szövetségek tömegkapcsolatait, valamint a magyar és a nemzetiségi dolgozók szoros együttműködését.
A Művelődésügyi Minisztérium eredményes munkát végzett a nemzetiségi iskolahálózat kiépítésében és a nemzetiségi oktatás fejlesztésében. Kevesebb eredményt ért el a nemzetiségi szövetségek és tanácsszervek állami irányításában, a kulturális munka fejlesztésében.
1. A Politikai Bizottság megállapítja, hogy a nemzetiségek közt folyó munka alapjában megfelel a marxizmus-leninizmus tanításának. Az ellenforradalom idején a nemzetiségi dolgozók túlnyomó többsége a népi hatalom oldalán állt és az ellenforradalom leverése után a magyar dolgozókkal együtt kivették részüket a politikai és gazdasági konszolidációért folyó munkából. Az ellenforradalomban jelentkező nacionalista és soviniszta megnyilvánulások újra bebizonyították, hogy csak a marxizmus-leninizmus tanítása alapján, szocialista országban lehet megtalálni különböző anyanyelvűek, nemzetiségek békés együttműködésének alapjait. Ugyanúgy, mint az ország bármely lakosának, a nemzetiségi dolgozók megítélésének is egyetlen kritériuma: hogyan teljesítik az ország szocialista építéséből reájuk háruló feladatokat, hogyan tesznek eleget állampolgári kötelességeiknek. A Központi Bizottság szigorúan őrködik a nemzetiségekjogainak betartása, érvényesítése felett és megköveteli valamennyi pártszervtől, hogy az egyes helyeken jelentkező értetlenséget küzdjék le, következetesen munkálkodjanak a marxizmus-leninizmus elveinek érvényesítéséért a nemzetiségi politikában is. A nemzetiségi politikánk megvalósítása során biztosítani kell, hogy mindenkor érvényesüljön a teljes állampolgári egyenlőség.
2. A párt- és állami szervek, a nemzetiségi szövetségek és a Hazafias Népfront segítsék elő a nemzetiségek között folyó politikai tömegmunkát azzal a céllal, hogy nemzetiségi dolgozók egyre öntudatosab-ban vegyenek részt a szocialista építésben, fejlődjön körükben is a szocialista hazaszeretet, bátran éljenek az Alkotmányban biztosított jogaikkal. A nemzetiségek közötti politikai munkában következetes osztályharcos szemléletet kell érvényesíteni, a szocialista építőmunka követelményeinek megfelelően. Következetes elvi harcot kell folytatni bármely oldalról megnyilvánuló nacionalista jelenségek ellen. Azokat a tényeket és tapasztalatokat, amelyek párt- és mozgalmi vonalon eltérést mutatnak a marxista-leninista nemzetiségi politikától, jelezzék a párt vezető szerveinek.
3. A nemzetiségi szövetségek mint társadalmi szervezetek állítsák feladatuk középpontjába a szocialista tartalmú politikai és kulturális felvilágosító munkát. Ápolják és mozdítsák elő a nemzetiségek anyanyelvű művelődését, kultúrájuk szocialista tartalmának gazdagodását. Használják fel a nemzetiségi tömegek közötti munka bevált módszereit, tartsanak rendszeresen kultúrműsorral egybekötött anyanyelvű politikai gyűléseket, előadásokat, nemzetiségi napokat. Tegyék szorosabbá a kapcsolatokat a területi párt- és tömegszervezetekkel, és mint a Hazafias Népfront csatlakozó szervei, használják fel munkájukban a népfront nyújtotta lehetőségeket.
A nemzeti szövetségek munkájának szélesebb alapokra való helyezése érdekében az egyes szövetségek 1959. július 31-ig tartsák meg az országos munkaértekezleteiket, ismertessék munkájuk eddigi tapasztalatait és a további tennivalókat.
Felelős: a Művelődésügyi Minisztérium és a nemzetiségi szövetségek főtitkárai.
Határidő: 1959. július 31.
4. A politikai tömegmunka eredményeként jelentkező anyanyelvi oktatási igényeket - minden erőltetéstől mentesen - a Művelődésügyi Minisztérium elégítse ki, a nemzetiségi szövetségekkel együtt mozdítsa elő a hazánkban élő nemzetiségek anyanyelvű művelődését. Bővíteni kell a nemzetiségi községek könyvtárállományát a baráti népi demokratikus országokból beszerzendő irodalommal, felvilágosító természettudományos művekkel.
Felelős: a Művelődésügyi Minisztérium.
5. A nemzetiség lakta területeken az állami és tömegszervezetek kádereinek munkába állításánál figyelembe kell venni a nemzetiségi dolgozókat. Biztosítani kell, hogy az országgyűlési és tanácsi választásoknál megfelelő számban nemzetiségi dolgozókat is jelöljenek. Törekedni kell arra, hogy a nemzetiségi közép- és főiskolát, egyetemet végzett káderek (orvosok, agronómusok, mérnökök, pedagógusok stb.) lehetőleg anyanyelvüknek megfelelő területen nyerjenek elhelyezést.
Felelős: Párt- és Tömegszervezetek Osztálya és a megyei pártbizottságok.
6. A többségükben nemzetiségiek által lakott településeken meg kell oldani a kétnyelvű feliratok, hirdetések kérdését.
7. A Kossuth és Petőfi Rádió gyakrabban adjon a nemzetiségek kulturális életéről ismertetést, riportot, a nemzetiségek zenei kultúráját reprezentáló dalokat, szerepeltessen kórusokat, nemzetiségi művészi együtteseket.
Felelős: a Rádió elnöke.
8. A Művelődésügyi Minisztérium, a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatala és a nemzetiségi szövetségek nyújtsanak fokozottabb segítséget a nemzetiségi sajtónak. Közösen vizsgálják meg a lapok jellegét, tartalmi munkáját, káderhelyzetét és a terjesztés problémáit.
Felelős: a Művelődésügyi Minisztérium és a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatala.Határidő: 1958. december 15.
9. A Fővárosi Tanács biztosítson a nemzetiségi szövetségeknek megfelelő épületet.
Felelős: a Fővárosi Tanács elnöke.
10. A területi pártszervek a pártépítésben nyújtsanak segítséget a nemzetiségi elvtársaknak. A nemzetiségi területek erős pártszervezetei nyújthatják a legnagyobb segítséget ahhoz, hogy a nemzetiségi dolgozók politikailag gyorsabban fejlődjenek, öntudatosan vállalják a szocializmus építéséből reájuk is háruló feladatokat, hogy a szocialista hazafiság alapján tovább erősödjön hazánk valamennyi dolgozójának erkölcsi, politikai egysége.
Felelős: Megyei pártbizottságok.
11. A határozatot tárgyalja meg a Művelődésügyi Minisztérium Kollégiuma, a Hazafias Népfront elnöksége, a megyei pártbizottságok (Szolnok megye kivételével) 1958. december hó 31-ig.
Külön bizalmasként kezelendő, kifelé nem közölhető
Nemzetiségi politikánk gyakorlatában a marxista-leninista elvek teljes érvényesülését több körülmény akadályozza, pl.:
A nácizmussal együttműködő németek kitelepítése, az itthon maradottak vagyonkorlátozása, főképpen az ezekkel kapcsolatos helyi túlkapások miatti félelem, bizalmatlanság és passzivitás. Az elkövetett hibák panaszra adnak okot még ma is. Vannak olyan kirívó esetek is, ahol a munkásmozgalomban részt vett, a fasizmus ellen küzdő munkásokat is vagyonelkobzással sújtottak. Ezért a Politikai Bizottság szükségesnek tartja, hogy:
1. A minisztertanács hat hónap alatt tárgyalja meg a német anyanyelvű lakosság körében fennálló gazdasági és tulajdonjogi kérdések rendezési lehetőségeit.
Felelős: Minisztertanács.
Határidő: 1959. március 30.
2. A Belügyminisztérium esetenként vizsgálja meg a Német Demokratikus Köztársaság és a Német Szövetségi Köztársaság viszonylatában a szétszakított német anyanyelvű dolgozók látogatási és össze-költözési kérelmeit. Szűk keretek között a családok összeköltöztetését is elő kell segíteni. E kérdést úgy kell megoldani, hogy az NDK területén lakók előnyben részesüljenek a Német Szövetségi Köztársaságban élőkkel szemben. Hasonlóan bírálja el a Csehszlovák Köztársaság, Jugoszlávia, Románia viszonylatában felmerülő összeköltözési kérelmeket.
Felelős: Belügyminisztérium.
Magyar Országos Levéltár M-KS 288. f. 5. cs. 98. 5. e.
A határozat az MSZMP Központi Bizottsága Tudományos és Kulturális Osztályának, valamint a Művelődésügyi Minisztériumnak szeptember 12-i, „Előterjesztés a Titkársághoz a nemzetiségek között végzendő' politikai, oktatási és kulturális munkáról" című közös dokumentuma alapján készült. (MOL M-KS 288. f. 5. cs. 98. ő. e.) A határozatban az előterjesztéshez képest több ponton jelentős módosítást hajtottak végre. Ezek döntően a szűkítés és egyúttal a „keményítés" irányában történtek. A PB - ellentétben az MDP KV 1956. május 21-i határozatával - nem a „nemzeti kisebbség" fogalmat, hanem a „nemzetiség" terminológiát használta (csakúgy mint a későbbi MSZMP dokumentumok). A határozat az ország bármely lakosának, így a nemzetiségieknek a megítélésében is egyetlen kritériumot jelölt meg: hogyan teljesítik állampolgári kötelezettségeiket.
A PB elítélte a nemzetiségek lebecsülését és azt nacionalista megnyilvánulásnak nevezte. A határozat a német és a délszláv nemzetiségi lakosság háború utáni megpróbáltatásairól, illetve azok korabeli következményeiről is szólt, ám egy kissé egyoldalúan. A nemzetiségek kultúrájának és önazonosságának megőrzésében fontos szerepet betöltő egyházakról sommásan és leegyszerűsítve nyilatkozott.
A nemzetiségi politika központi eleme volt az iskolaprogram. Az 1958. évi határozat időszerűségét az a tény is befolyásolta, hogy erre az esztendőre épült ki az 1951-1952. tanévben indított német nemzetiségi oktatás Magyarországon, és ezzel az 1950-es évek végére a nemzetiségi iskolák hálózatának kialakítása lényegében teljessé vált. A feladatok fókuszában azonban a sajátosan értelmezett nacionalizmus elleni harc állott. A nacionalizmus elleni program óhatatlanul magában rejtette az asszimilációs folyamatok felerősödését.
A határozathoz tartozó „zárt rész" kényes problémát, a németek egy részével szemben 1945 után tett igazságtalan, méltánytalan eljárást vetette fel az egykori hibák kijavításának szándékával. (MOL M-KS 288. f. 5. cs. 98. ő. e.)
A hazánkban élő nemzetiségek létszámára vonatkozólag statisztikailag pontos adatok nem állnak rendelkezésünkre. Az 1960. évi január 1-i népszámlálás adatait most dolgozzák fel, s a részletek csak kb. félév múlva kerülnek a nyilvánosság elé.
Olyan népszámlálás, amely felmérte az anyanyelvi és nemzetiségi viszonyokat is, csak 1949-ben volt. Az akkor kapott adatok azonban - nemzetiségi szempontból - majdnem használhatatlanok, mert a népszámlálás alkalmával a nem magyar anyanyelvűek nagy része magyar anyanyelvűnek vallotta magát. A valóságnál alacsonyabb bevallás okai eléggé közismertek. A németeknél, pl. a 12330/1945. ME sz. rendelet a német kitelepítés alapjául az 1941. évi népszámlálás német anyanyelvi, illetve nemzetiségi bevallását tette, s így a kitelepítések - és a vele kapcsolatos túlkapások - megfélemlítették a megmaradt német nyelvű lakosságot. A felszabadulás utáni években végrehajtott magyar-szlovák lakosságcsere pedig a szlovák nyelvű lakosságot tette óvatossá, és fokozta a népszámlálási adatok megbízhatatlanságát. A német kitelepítés, a magyar-szlovák lakosságcsere következményei azután - természetszerűleg
- hatással voltak a többi nemzetiségekre is.
A fenti okok miatt maga a Központi Statisztikai Hivatal is csak becslésekkel rendelkezik. A legutolsó
- tájékoztató jellegű - ilyen irányú jelentését 1955-ben adta ki a Központi Statisztikai Hivatal. E hivatalos becslések alapjául az 1930. és az 1941. évi népszámlálás adatait vették, felhasználták a ki-, illetve áttelepülésekre vonatkozó adatokat, és az 1955. év novemberében, mintegy 100 településen végzett helyszíni tanulmány eredményeit is.
A Központi Statisztikai Hivatal „A nemzeti kisebbségek száma és helyzete 1955" című - 1955. december 6-án kiadott - szociális és kultúrstatisztikai jelentése a magyarországi nemzetiségekre vonatkozóan a következő összesített adatokat szolgáltatja:
„Magyarország területén becslés szerint, jelenleg mintegy 420000 nem magyar anyanyelvű személy él; számuk az ország lakosságának 4,3%-a. A nem magyar anyanyelvűek nemzetiségi megoszlása a következő:
| Német anyanyelvű | 220 000 | 52% |
| szlovák" | 60 000 | 14% |
| délszláv" | 45 000 | 11% |
| román" | 15 000 | 04% |
| cigány" | 50 000 | 12% |
| egyéb nem magyar anyanyelvű | 30 000 | 07% |
Majd a következő oldalon kiegészíti és indokolja ezeket a becsült adatokat.
„Az egyes nemzetiségek kulturális szövetségei a nemzetiségekhez tartozók számát a valószínű helyes adatnál jóval magasabbra becsülik; így a szövetségek szerint jelenleg:
250000 német, 150000 szlovák, 80000 délszláv és 25000 román nemzetiségű személy él az országban."
A becslés nehézségeire is rámutat a Központi Statisztikai Hivatal jelentése:
„A nem magyar anyanyelvűek, illetve nemzetiségűek számának pontos megállapítását nehezíti a létszámukat állandóan csökkentő magyarosodási folyamat. Ez valamennyi nemzetiségnél jelentkezik, különösen pedig a városokban és a városok körüli és ipari településeken élő személyeknél."
Mi - helyi tapasztalataink, valamint a nemzetiségi szövetségek és az érintett megyék becslése alapján - a hazánkban élő nemzetiségek lélekszámát a következőkre becsüljük:
| Német nyelvű | 250 000 | 2,5% |
| szlovák" | 120 000 | 1,2% |
| délszláv" | 75 000 | 0,8% |
| román" | 25 000 | 0,2% |
| Összesen: | 470 000 | 4,7% |
Ez a közel 5%-nyi arány felel meg legjobban a mai helyzetnek. Nemzetiségeink számának pontos meghatározását ugyanis nehezíti a létszámukat állandóan csökkentő természetes asszimiláció is. Az öregek fokozatos kihalása, a vegyes házasságok, a városiasodás, az iparosodás következtében, a sajtó, rádió, film hatására ugyanis állandóan tart egy asszimilációs folyamat, amely elsősorban a városokban és a városok körüli és ipari településeken élő személyeknél jelentkezik.
Hazánk minden megyéjében találunk több-kevesebb nemzetiségi nyelvű lakost. A nem magyar anyanyelvű népesség aránya Baranya megyében a legnagyobb, közel 20%. (Németek és délszlávok.) Baranya megye után Tolna (12%) és Békés (11%) megye következik e nagyságrendben. Tolna megyében a német, Békés megyében pedig mind a négy nemzetiség megtalálható. Jelentős számban élnek nem magyar anyanyelvűek Bács-Kiskun, Pest és Vas megyében (4-6%), valamint Győr-Sopron, Nógrád, Fejér, Veszprém és Somogy megyében (2-4%). A többi megyében 2% alatt van a nemzetiségi lakosság aránya. Alig találunk nem magyar anyanyelvű lakost Szolnok megyében.
Hazánk községei és városai közül kb. 10% tekinthető nemzetiségektől is lakott településnek; összesen kb. 350 település, úgyszólván kivétel nélkül községek. (Ezek olyan községek, ahol a lakosságnak több mint 20%-a nem magyar anyanyelvű.)
Olyan község, amelyben 80%-nál több nemzetiségi lakos él, csak 11 van, és csak 71 azoknak a településeknek a száma, ahol a népességnek több mint a fele nem magyar anyanyelvű. Ezek: 39 német, 18 délszláv, 12 szlovák, 2 román település. A vegyes nemzetiségi települések száma: 8 község.
A németek által is lakott községek 1/3-ában csak 20-30-nyi [sic!]német nyelvű lakosság él, míg a délszlávoktól lakott községek V3-ában 20-50%-os ez az arány.
A magyarországi szlovák anyanyelvűek 1/3-a három Békés megyei jelentős lélekszámú településen lakik: Békéscsabán, Szarvason és Tótkomlóson.
A románoktól lakott községek közül a Békés megyei Méhkeréken laknak a legnagyobb arányban román nyelvűek, mert itt a lakosságnak több mint 80%-a román anyanyelvű.
A nem magyar anyanyelvűek gazdasági helyzete általában azonos a velük egy területen élő, azonos foglalkozású magyar lakosságéval vagy annál néha jobb. Legnagyobb részük - a falusias települési viszonyok alapján - mezőgazdasági dolgozó.
A német anyanyelvűek gazdasági helyzete a felszabadulás előtt általában kedvezőbb volt a magyarokénál.
A felszabadulás utáni ki- és összetelepítések, valamint az ezzel kapcsolatos földbirtok-igénybevételek következtében lényegesen megváltozott a német anyanyelvűek gazdasági helyzete. A kitelepítés során a német lakosság földbirtokának mintegy 75-80%-át igénybe vették és telepesek részére kiosztották. A kitelepítés során tehát főleg a mezőgazdasági foglalkozású személyek kerültek ki az országból, ezért a német anyanyelvűek között jelenleg magasabb az ipari és főleg a bányászati foglalkozásúak aránya, mint a felszabadulás előtt. A mezőgazdasági településeken aránylag alacsony az egyénileg dolgozó, földtulajdonnal rendelkező németek száma. Szép számmal találhatók kishaszonbérlők, akik nem egy esetben a tőlük igénybe vett földet bérlik a telepesektől. Helyzetüknél fogva a magyar lakosságnál nagyobb arányban áramlanak a termelőszövetkezetekbe és az állami mezőgazdasági üzemekbe. Kereseti viszonyaik jelenleg azonosak vagy pedig valamivel magasabbak a velük egy községben élő magyar lakosságénál, és helyzetük állandóan javul. Aránylag sok német anyanyelvű személy dolgozik az iparban és főleg a bányászatban Pest, Komárom és Veszprém megyében. Ez a réteg az, amelyiknél a legnagyobb arányú a magyarosodási folyamat is.
A szlovák anyanyelvűek gazdasági, vagyoni helyzete a felszabadulás előtt szintén jobb volt, mint a magyaroké.
A felszabadulást követően a földreform, valamint a lakosságcsere következtében megváltozott gazdasági helyzetük. E változás főleg abban jelentkezett, hogy a Csehszlovákiába áttelepült személyek általában a szegényebbek közül kerültek ki, ezek mindössze 24000 kat. hold ingatlant hagytak vissza, azaz a szlovák anyanyelvűek tulajdonában lévő ingatlanok területének kb. l,5[%]-át. A visszamaradt szlovákok pedig főleg a jobb vagyoni, gazdasági viszonyúak közül kerültek ki, mivel főleg a középparasztok nem akarták itthagyni vagyonukat. Jelenleg az őstermelő foglalkozású szlovák anyanyelvűek a felszabadulás előttinél kedvezőbb gazdasági, vagyoni helyzetben vannak, s főleg középparasztok. A termelőszövetkezetekben való részvételük eleinte kismérvű volt, jelenleg azonban hasonló a magyarokéhoz. A mezőgazdasági foglalkozásúakra kívül nagyobb számú szlovák anyanyelvű személy űz ipari foglalkozást Komárom és Pest megyében.
A délszláv anyanyelvű lakosság soraiban a felszabadulás előtt magasabb volt a mezőgazdasági foglalkozásúak és ezen belül a közép- és szegényparasztok aránya, mint a magyar anyanyelvűeknél.
A délszláv anyanyelvűek foglalkozása, gazdasági helyzete a felszabadulás után sem változott meg. A legnagyobb részük ma is mezőgazdasági foglalkozású. Vagyoni helyzetük kb. azonos, vagy valamivel kedvezőtlenebb, mint a hasonló magyar népességnek, mivel mezőgazdasági szakismeretei alacsonyabb fokúak. A termelőszövetkezeti mozgalomban különösen Bács-Kiskun megyében vesznek részt, de nagyobb számú délszláv tagot találunk a többi megye termelőszövetkezeteiben is.
A román anyanyelvű lakosság zöme szintén a mezőgazdaságban dolgozik. Nagy részük önálló szegényparaszt, kisebb részük - különösen Hajdú-Bihar megyében - középparaszt. A termelőszövetkezeti mozgalomban való részvételük ma már eléggé nagymérvű.
Összefoglalva a nemzetiségi lakosság gazdasági helyzetét, a nemzetiségi iskolákba járó gyermekek szüleinek foglalkozását figyelembe véve, adataink következők:
A nemzetiségektől is lakott községek ellátottsága (villannyal, mozival, orvossal) kb. azonos a magyar községekével. E települések 90%-ában van villanyvilágítás (az országos átlag kb. 86%), s majdnem ugyanilyen arányú a mozival ellátott községek száma is.
Az orvosellátottság a települések nagyságától függ: a kisebb községek orvosellátottsága alacsonyabb. Mivel pedig a nemzetiségi jellegű községek általában kis lélekszámúak, orvosellátottságuk az országos átlagnál valamivel alacsonyabb. (Tízezer lakosra 15 orvos jut.)
A német nemzetiségű lakossággal ellátott [sic!] községekben a villanyvilágítással és mozival való ellátottság jóval magasabb az országos átlagnál. A szlováklakta települések 40%-a van orvossal ellátva, 60%-a mozival és 75%-ában bevezetve a villany. A villanyvilágítást a települések felében a felszabadulás óta vezették be. A délszláv települések 80%-ában van mozi, 25%-ában orvos és 85%-ába vezették be a villanyt. Kb. ugyanilyen arányú a románlakta községek ellátottsága is.
A nemzetiségi iskolahálózat kiépítése a felszabadulás után rögtön megindult. Az Ideiglenes Nemzeti Kormány 1945. október 24-én kelt 10030/1945. ME sz. rendelete intézkedett a szlovák, délszláv és román nemzetiségű tanulók oktatásáról; s ezt követte 1951-ben a német iskolahálózat kiépítésének megindításáról kiadott utasítás.
Az 1951. évi 15. sz., majd az ennek módosításáról megjelent 1959. évi 29. sz. törvényerejű rendelet alapján „Azokban a községekben (városokban), ahol legalább tizenöt, egy nemzetiséghez tartozó tanköteles szülője kívánja, biztosítani kell, hogy ezek a tankötelesek kívánságukhoz képest
a) anyanyelvükön részesüljenek oktatásban, vagy
b) anyanyelvüket az általános iskolában kötelező tantárgyként tanulják." [Tvr. 13. § (2) bek.] Nemzetiségi iskoláinkat a fenti paragrafus (2) és (3) bekezdésében foglaltak alapján szerveztük. Ennek megfelelően a nemzetiségi iskolák kétfélék:
1. Nemzetiségi tanítási nyelvű iskolák; vagy
2. a nemzetiségi nyelvet tantárgyként oktató, ún. nyelvoktató iskolák.
A nemzetiségi tanítási nyelvű iskolákat a fenti paragrafus (2) bekezdésének a) pontja alapján létesítettük.
Ezekben az iskolákban minden tantárgyat nemzetiségi nyelven tanítanak, a magyar nyelv és irodalmat pedig kötelező tantárgyként oktatják.
A nemzetiségi tanítási nyelvű általános iskolák igazgatásuk szerint
a) nemzetiségi tannyelvű iskolák, melyeknek önálló igazgatójuk (vezetőjük) van, vagy
b) nemzetiségi tagozatú iskolák. Ezek nemzetiségi tannyelvű tanulócsoportból állanak, és magyar tannyelvű iskolák igazgatójának (vezetőjének) igazgatása alatt működnek.
Mivel az 1960-61. tanévben a 31 nemzetiségi tanítási nyelvű általános iskola között csak 6 nemzetiségi tagozatú általános iskola van, s mivel a „tannyelvű" és „tagozatú" iskolák között csak igazgatási különbség van, de a tanítási nyelv óraszáma, tanterve és tankönyve tekintetében megegyeznek egymással, ezt a 6 „tagozatú" iskolát a következőkben a „tannyelvűtekkel együtt tárgyaljuk és együtt mutatjuk ki.
A nemzetiségi nyelvet tantárgyként tanító általános iskolákat a hivatkozott rendelet (2) bekezdésének b) pontja alapján szerveztük meg.
A nemzetiségi nyelvoktató iskolák tulajdonképpen magyar tanítási nyelvű iskolák, ahol a nemzetiségi nyelvet - mint anyanyelvet - a nemzetiségi származású tanulók heti 1-3 órában tanulják. Ilyen iskolánk 329 van.
Ezek a nyelvórák megelőzik, vagy követik az órarend szerinti magyar nyelvű tárgyakat (ún. csatlakozó órák), vagy - ha a tanulók túlnyomó többsége nemzetiségi származású - az órarendbe beillesztve szerepelnek.
A nemzetiségi iskolahálózat szervezése és fejlesztése a felszabadulás után rögtön elkezdődött. Az 1945-46. tanévben már közel száz általános iskolában folyt a délszláv, román és a szlovák nyelv oktatása. A német nemzetiség részére az 1951-52. tanévben szerveztünk először nyelvoktató iskolákat.
Az iskolahálózat kiépülése ma már általában befejeződött. S bár a nyelvoktató iskolák száma még ma is emelkedik, az utóbbi években inkább a tanulólétszám nő.
A tannyelvű iskolák nagyjából ma is ugyanazok, mint a szervezés kezdetekor; az akkor megnyitott iskolákba kb. ma is ugyanazon falvak lakosai íratják be gyermekeiket.
Az 1945-46. tanévben 30 tannyelvű iskolánk működött, és számuk (a következő két tanév kivételével) egy évben sem emelkedett a 40 fölé, sőt nyolc év óta egyre fogy. Ma mindössze eggyel van több, mint 15 évvel ezelőtt.
Ugyanakkor 1945-ben 62 nyelvoktató iskolában indult meg a nemzetiségi nyelvnek tantárgyként való tanítása, és ez a szám az idei tanévig megötszöröződött.
Nyelvoktató iskoláink száma évről évre átlag hússzal nő; évről évre szaporodnak, fejlődnek. A nemzetiségi szülők túlnyomó többsége a nyelvoktató iskolákat igényli, azokba íratja be gyermekét.
Az iskolák számával arányban nőtt a nyelvtanulásra beírt tanulók létszáma is. Amíg ugyanis a tannyelvű iskolába járó tanulók száma 1945-ben 1173 volt, addig - már akkor is -, a nyelvoktató iskolákban ennek a háromszorosa (3851) tanulta a nemzetiségi nyelvet.
Ma a tannyelvű iskolák tanulólétszáma 2517, azaz csak kétszerese a 15 év előttinek; a nyelvoktató iskolákba azonban hétszer annyi tanuló jár most, mint 1945-ben. (Szám szerint: 26540 tanuló.)
A tannyelvű iskolák tanulóinak száma az utolsó tíz évben állandóan a 2400-2500 körül mozog, s egyáltalán nem mutatja azt a fejlődési vonalat, amit akár a magyar, akár a nemzetiségi nyelvoktató iskolákba járó tanulók létszámemelkedése mutat.
Az 1960-61. tanévben 31 tannyelvű és 329 nyelvoktató általános iskola működik hazánkban.
Legtöbb iskolájuk a németeknek van (143), viszont éppen ők rendelkeznek a legkevesebb (2) tannyelvű iskolával. A tannyelvű iskolákat sehol sem igénylik a szülők. Az első német tannyelvű általános iskolai osztály megszervezése (1955-ben Nemesnádudvaron) - mint később megtudtuk - erőszakos szervezés eredménye volt, s ma ebben a községben áttértek a nyelvoktatásra. A garai és eleki iskolában alig 10-11 tanuló az egyes osztályok létszáma.
A németek után a szlovákok következnek 124 iskolával; tannyelvű iskolájuk azonban nekik is csak hat van. A tanulólétszám - 1956 óta - mind a hat iskolában lassú mértékben, de évről évre csökken.
A délszlávok iskolái közül mindig külön mutatjuk ki a 6 Vas megyei szlovén nyelvoktató iskolát, és külön a többi szerb-horvát nyelvűt. Három éve 51 szerb-horvát nyelvoktató iskola működik az országban. A tannyelvű iskolák száma 13; ezek között is hét egy-tanerős iskola van, összesen (a 7 iskolában!) 84 tanulóval. Amíg tehát a szerb-horvát nyelvoktató iskolák és tanulóik száma egészségesen fejlődik, addig a tannyelvű iskolák, és főként tanulóik száma egyre fogy. (Egy tanítóra csak 10,3 tanuló jut.)
Legállandóbb a román iskolák helyzete. Az évek óta állandósult 21-23 iskola fele tannyelvű, fele nyelvoktató iskola. A tanulólétszám aránya azonban itt is a nyelvoktató iskolák javára billen, mert míg a tannyelvű iskolákban átlag 104 tanuló jut egy iskolára, addig a nyelvoktatásban részt vevő tanulólétszám átlag 136 tanuló iskolánként.
Nemzetiségi iskoláink %-részét tehát a német és a szlovák iskolák alkotják; Vi-részét pedig a román, a szerb-horvát és a szlovén iskolák együttesen.
A kis falvak és tanyák iskoláiból tevődik össze a nemzetiségi 1, 2 és 3 tanulócsoportos kis iskolák százon felüli nagy száma. Iskoláink 30%-a ilyen, 30%-a részben osztott és csak 40%-a teljesen osztott iskola.
Ez természetesen azt is jelenti, hogy csak ebben a 40%-ban áll rendelkezésre elegendő óraszám a nemzetiségi nyelv oktatására. Az iskolák 60%-ában - a tanulócsoportok összevonása miatt - nem folyhat teljes óraszámú tanítás, és nem végezhetik el a teljes tananyagot. Ebből adódik - mint később látni fogjuk - a nemzetiségi gimnáziumokba felvett tanulók gyengébb nyelvi és tanulmányi átlaga is.
A felszabadulás utáni első tanévben nyitotta meg kapuját a szerb-horvát tanítási nyelvű tanítóképző. Négy év múlva az intézmény kibővült, s megindult a szerb-horvát nyelvű gimnáziumi oktatás is. Ugyanekkor Békéscsabán szlovák és Gyulán román gimnáziumot szerveztünk.
1950-ben indult meg a szlovák és 1953-ban a román tanítóképzés. A német tanítóképző megszervezésére csak 1956-ban kerülhetett sor Pécsett, s ugyanakkor német gimnázium felállítására Baján.
Egy év múlva - a kifutó tanítóképzős osztály pótlására - Budapesten is nyitottunk szlovák gimnáziumi osztályt; 1958-ban pedig Budapesten, Kőszegen és Pécsett német tagozatú gimnáziumi osztályokat.
Jelenleg tehát nyolc gimnázium áll a nemzetiségi középfokú oktatás rendelkezésére. Éspedig:
| német gimnázium | 4 | (Baja, Budapest, Kőszeg, Pécs), |
| román" | 1 | (Gyula), |
| szerb-horvát" | 1 | (Budapest), |
| szlovák" | 2 | (Békéscsaba, Budapest). |
Ezek a gimnáziumok önálló iskolák, a budapesti, kőszegi és pécsi német osztályok kivételével, amelyek tagozatként működnek. A tanulólétszám összesen meghaladja a hétszázat.
A 3-6 éves korú nemzetiségi származású gyermekcsoportok részére nemzetiségi foglalkozású nyelvű és nyelvoktató óvodákat szerveztünk. Az idei tanévben 1 tannyelvű és 56 nyelvoktató óvoda működik, összesen 2700 gyermekkel, 85 óvónővel.
Nemzetiségi nyelvű oktatást nyújtó óvodáink és általános iskoláink részére a felsőfokú nevelőképzőkön és a pedagógiai főiskolákon folyik a nevelőképzés.
A nemzetiségi óvodák és az általános iskolák I-IV. osztálya részére 1959 szeptemberétől a felsőfokú tanító- és óvónőképző intézetek képezik a pedagógusokat. Éspedig:
| a soproni óvónőképző intézetben | német |
| a szarvasi „ | szlovák, román, délszláv |
| a budapesti tanítóképző intézetben | német, román, délszláv és szlovák tanerőket képeznek. |
A nemzetiségi általános iskolai tanulók továbbtanulhatnak a megfelelő tannyelvű gimnáziumban; érettségizett fiatalok előtt pedig a fenti tanító és óvónőképző intézetek, a pécsi pedagógiai főiskola német és délszláv, a szegedi pedagógiai főiskola szlovák és román tanszéke, valamint az egyetemek bölcsészkarain a megfelelő nyelvi tanszékek nyújtanak lehetőséget a nyelvi továbbtanulásra.
Óvónőink, általános és középiskolai tanáraink továbbképzése a továbbképzési napokon és a bentlakásos kéthetes tanfolyamokon történik. Ezeken a tanfolyamokon politikai, nyelvi és módszertani képzésben részesülnek, előadásokat hallgatnak a nemzetiségi kultúrpolitika, népművelés és tömegpolitikai munka tárgyköréből, és feleletet kapnak a mindennapi munka közben felvetődött problémáikra is.
A nagyon kis létszámban, szétszórtan élő nemzetiségi általános iskolai tanulók részére általános iskolai diákotthonokat szerveztünk. A szlovák tanulók részére Békéscsabán, Budapesten, Sátoraljaújhelyen és Szarvason, a délszlávoknak Budapesten és Pécsett, és a román tanulóknak Gyulán.
Középiskolás tanulóink részére négy diákotthon nyújt megfelelő elhelyezést: Budapesten és Békéscsabán szlovák, Gyulán román és Budapesten délszláv középiskolai diákotthon működik. A diákotthonainkban elhelyezett nemzetiségi tanulók száma meghaladja az ezret.
Nemzetiségi iskoláink fele Baranya, Békés és Pest megyében működik. Legtöbb nemzetiségi intézményünk Baranya megyében van (7 óvoda, 75 általános iskola, egy gimnázium, egy diákotthon és 2 pedagógiai főiskolai tanszék), azaz összes intézményeink egyötöde.
Utána következik Békés megye (22 óvoda, 62 általános iskola, 2 gimnázium, 2 diákotthon, egy felsőfokú óvónőképző intézet), majd Pest és Bács-Kiskun megye. Ez a 4 megye adja intézményeink és tanulóink 3/5 részét.
Tíznél több általános iskolánk van Vas (20), Tolna (20), Borsod (17), Nógrád (18), Komárom (15) megyében. A többi megyében 1-10 általános iskola működik.
Békés megyében mind a négy nemzetiség megtalálható, s itt működik a legtöbb óvoda és tannyelvű iskola is. Három nemzetiséget találunk Pest, Bács-Kiskun, Vas és Csongrád megyében.
Szólnunk kell még egy-két szóval iskoláink tartalmi ellátottságáról is. Mind az általános, mind középiskoláink részére óraterveket dolgoztunk ki, s ezeket mindig a Művelődésügyi Közlönyben tesszük közzé. Az egyes tantárgyak feldolgozási módjára vonatkozólag tanterveket és utasításokat készítünk.
Tankönyvvel minden iskolánk el van látva; és a régebben készült, ma már elavult tankönyvek kicserélése is folyamatosan történik. Ma 260 féle nemzetiségi tankönyv van forgalomban, éspedig 127 a nemzetiségi tannyelvű, 25 a nyelvoktató általános iskolák, és 107 a középiskolák számára.
Nemzetiségeink népművelése a magyar lakossággal közösen, olykor vegyesen, ritkábban külön, a művelődési otthonokban és az iskolákban folyik.
Több művelődési otthonnak nemzetiségi pedagógus a vezetője. (Erdősmecske, Fazekasboda, Hidas, Mecsekjánosi, Mezőmegyer, Bükkszentlászló, Katymár stb.) Az ismeretterjesztő előadások legtöbbje kétnyelvű (néha három) és ez a kétnyelvűség biztosítja legtöbbször a megfelelő hallgatólétszámot is.
A kulturális munkához kinevezett (tiszteletdíjas) kultúrfelelősi hálózat áll a nemzetiségi lakosság rendelkezésére. A délszlávoknak és szlovákoknak 40-40, a németeknek 23 és a románoknak 12 kultúrfele-lősük van; ezek többsége párttag.
Tánc- és színjátszó instruktorok segítik a kultúrcsoportok munkáját. A németeknek 25 állandó öntevékeny kultúrcsoportjuk van, amelyhez még 6-8 alkalmi csoport is járul. A délszlávok 20 állandó és ugyanennyi alkalmi csoporttal végzik nemzetiségi kultúrkörútjaikat. A szlovákoknál 36-38 együttes (ebből 18 az állandó) fejleszti a nemzetiségi kultúrmunkát, a románok pedig 16 állandó együttessel járulnak hozzá hazánk színes művészeti képéhez.
A nemzetiségi könyvtári könyvellátmány meghaladja a 42 000 kötetet, az igény azonban ennél sokkal nagyobb. Különösen a könnyen érthető, egyszerűbb nyelvezetű könyveket keresik.
A nemzetiségi hetilapok (a románoknál kétheti lap) példányszáma most állandósul, és a német lap, a Neue Zeitung kivételével, amely 3800 példányban jelenik meg, a 2000-es példányszám alatt mozognak.
A nemzetiségi sajtókiadványokhoz tartoznak az évenként hagyományosan megjelenő kalendáriumok többezres példányai is, az 1300 példányban megjelent román naptártól kezdve a 8500 darab német naptárig.
Az egyes nemzetiségi szövetségek ifjúsági és szépirodalmi művekkel gyarapítják a községi népkönyvtárakat, és műsorfüzeteket adnak ki az ifjúsági és felnőtt kultúrcsoportok munkájának és működésének megkönnyítésére.
Budapest, 1961. január 21.
Magyar Országos Levéltár. Művelődésügyi Minisztérium. Nemzetiségi Osztály. XIX-I-4-g. 26. d. 8. t.
1. Hazánkban mintegy 200000 cigány él az egész ország területén szétszórtan. Életmódjuk és a társadalomba való beilleszkedésük szerint három csoportot alkotnak:
a) A beilleszkedett cigányok elérték a lakosság átlagos gazdasági és kulturális színvonalát, felhagytak a cigány életformával, jobbára szétszórtan élnek. Ide tartozik a cigánylakosságnak kb. 30 százaléka.
b) A beilleszkedésben levő cigányok (további 30 százalék) külön telepeken, a falu vagy város határában, putrikban élnek, többnyire csak alkalmi munkát végeznek; kulturális színvonaluk igen alacsony.
c) A be nem illeszkedett (félig letelepedett és vándor-) cigányok jelentős többsége egyáltalán nincs munkaviszonyban, kerüli a tisztességes munkát, máról holnapra él, illetőleg a társadalom terhére élős-ködik. Lakóhelyüket gyakran változtatják, a legalacsonyabb kulturális színvonalon élnek; túlnyomó többségük írástudatlan. - Ebbe a csoportba tartozik a cigánylakosság mintegy 40 százaléka. (Egyes megyékben, például Bács-Kiskun és Zala megyében 60-70 százaléka.)
2. A kapitalista társadalomban a cigányokat kiközösítették, kölcsönös bizalmatlanság és az előítéletek mély szakadéka keletkezett a cigányok és a nem cigány lakosság között. Hazánk felszabadulásával a cigányok a társadalom teljes jogú tagjai lettek, s a kedvező fejlődési feltételek pozitív hatással voltak a cigánylakosság leghaladottabb elemeire. Ezek száma azonban még igen kicsi és csak lassan növekszik. Többségük még máig sem tudott megszabadulni a múlt terhes örökségétől.
Jogszabályaink ugyan nem tartalmaznak olyan rendelkezést, amely a cigánylakosság hátrányos megkülönböztetésére alapot adhatna, mégis - különösen falun - még mindig előítéletek falába ütköznek, s helyenként sok önkényeskedésnek vannak kitéve. A közhiedelem például azt tartja, hogy a cigányok többsége bűnöző, holott a bűnügyi statisztika tanúsága szerint csak alig valamivel nagyobb közöttük a bűnözők aránya, mint a nem cigány állampolgárok között. Az emberek nagy része ma még szinte babonás idegenkedést érez a cigányokkal szemben. Sok szülő tiltakozik, ha gyermeke mellé cigánygyermeket ültetnek az iskolában.
A cigánylakosság helyzetének alakulásában a munkának és a letelepedésnek meghatározó szerepe van. E két előfeltétel megteremtése azonban ma még igen sok akadályba ütközik.
A munkaképes cigánylakosságnak jelenleg kb. 33 százaléka van állandó, 32 százaléka alkalmi jellegű munkaviszonyban, 35 százaléka pedig egyáltalán nem dolgozik. Többségüknek nincs szakképzettsége. A fiatalok nagy része csak két-három osztályt végzett, sok esetben még ennyit sem - így nincs lehetőségük szakma tanulására. A vállalatok és a szövetkezetek többsége elzárkózik felvételük elől még akkor is, ha munkaerőhiánnyal küzd. A tervteljesítésre és arra hivatkoznak, hogy a többi dolgozó elutasítja a cigányokkal való együttes munkát. Előfordul, hogy egyes vállalatoknál, szövetkezeteknél a munka elosztása és bérezése, valamint más jogok gyakorlása terén is hátrányos megkülönböztetésben részesülnek.
A cigánytelepek száma 2100. Ezek rendszerint egészségtelen, ősztől tavaszig szinte megközelíthetetlen területen (erdők, mocsarak mentén) vannak, s lakóik emberi lakásra alkalmatlan építményekben, helyenként földbe vájt kunyhókban élnek. A cigánytelepek kommunális ellátottsága rendkívül alacsony szintű, egészségügyi viszonyaik ijesztőek. A hiányos és rossz vízellátás, árnyékszékek hiánya s az elhanyagolt környezet különféle fertőző betegségeknek melegágya. Egyre több azoknak a cigányoknak a száma, akik emberibb életkörülmények, jobb viszonyok után vágyódnak, azonban - különösen vidéken -még gyakori a lakosság idegenkedése, sőt kifejezett tiltakozása a cigányoknak a község belső területére való költözése ellen.
Nagyon nehezíti a beilleszkedést a kulturális elmaradottság is. Az írástudatlanok száma mintegy 60000-re tehető. A most folyó tanévben kb. 6000 cigánygyermek marad távol az iskolától. A beiratkozott gyermekek közül csak mintegy 13 százalék jutott el az általános iskola felső tagozatába. Igen nagy a túlkoros cigánytanulók száma, a hiányzási átlag magas, tanulmányi eredményük igen alacsony. A szülők általában nem fordítanak gondot a gyermekek tanulására, otthonukban pedig a tanulás elemi feltételei is hiányoznak. Ez annál is súlyosabb, mivel a fő figyelmet éppen a cigány fiatalok nevelésére kell fordítani, őket kell mielőbb kivonni a cigány életmódból. A fiatalok könnyebben megértik társadalmunk lényegét és helyzetük megváltoztatásának szükségességét.
3. A probléma megoldása iránt a társadalmi érdeklődés növekszik. Az utóbbi években a tanácsi végrehajtó bizottságok tanulmányozták és megtárgyalták a területükön élő cigánylakosság helyzetét, foglalkoztak átnevelésük lehetőségeivel, terveket készítettek, amelyek számos konstruktív javaslatot és intézkedést tartalmaznak. Ugyanakkor - esetenként - helytelen, erőszakos intézkedések is előfordulnak. (Például Veszprém megyében.)
A cigánykérdés megoldásával kapcsolatban még számos helytelen nézet érvényesül. Sokan nemzetiségi kérdésként fogják fel, és javasolják a „cigány nyelv" fejlesztését, cigány nyelvű iskolák, kollégiumok, cigány tsz-ek stb. létesítését. Ezek a nézetek nemcsak tévesek, de károsak is, mivel konzerválják a cigányok különállását és lassítják a társadalomba való beilleszkedésüket.
A Magyarországi Cigányok Kulturális Szövetsége - bár ért el bizonyos eredményeket azzal, hogy segített a tanácsok és egyes társadalmi szervek figyelmét a problémákra irányítani - nem alkalmas arra, hogy a cigányság átnevelésében jelentős szerepet töltsön be.
A Politikai Bizottság a jelentést tudomásul vette és az alábbi határozatot hozta:
1. A Politikai Bizottság megállapítja, hogy a cigánylakosság elkülönülésének megszüntetése és beilleszkedése társadalmunkba - már csak e réteg nagy száma és súlyos elmaradottsága miatt is - fontos társadalmi ügy. E folyamat meggyorsításához megvannak a feltételek, azonban ez a feladat ma még a párt-, az állami és az érdekelt társadalmi szervek munkájában nem kapja meg a szükséges figyelmet.
A cigánylakosság felé irányuló politikánkban abból az elvből kell kiindulni, hogy bizonyos néprajzi sajátossága ellenére sem alkot nemzetiségi csoportot. Problémáik megoldásánál sajátos társadalmi helyzetüket kell figyelembe venni és biztosítani kell számukra az állampolgári jogok és kötelességek érvényesülését, az ezek gyakorlásához szükséges politikai, gazdasági és kulturális feltételek megteremtését.
Fokozatosan el kell érni, hogy a cigányok a lakosság többi részétől nem elkülönítetten állandó lakóhelyeken települjenek, állandó munkához jussanak, egészségügyi körülményeik javuljanak és emelkedjék kulturális színvonaluk.
Fel kell venni a harcot a lakosság körében még ma is élő helytelen nézetek ellen, amelyek megnehezítik a cigányok beilleszkedését, társadalmi, gazdasági és kulturális felemelkedését.
Intenzív felvilágosító munkát kell folytatni mind a cigányok, mind a lakosság más rétegei között. Ebben, valamint a cigányok politikai és kulturális nevelésében a Hazafias Népfront mellett vegyen részt a Magyar Nők Országos Tanácsa, a Vöröskereszt, a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat, valamint a sajtó, Rádió, Televízió is.*
2. A cigánylakosság beilleszkedésének és átnevelésének legfontosabb feltétele, hogy mielőbb állandó munkához jussanak. Munkába állításukat lehetőleg azokban a helységekben kell biztosítani, ahol élnek. A jelenleginél lényegesen több lehetőséget kell teremteni az állami gazdaságokban és a mezőgazdasági termelőszövetkezetekben történő foglalkoztatásuk fokozatos kiterjesztésére.
Az üzemek, állami gazdaságok, tsz-ek, párt-, gazdasági és társadalmi szervezetek vezetői lépjenek fel a cigányokkal szemben megnyilvánuló előítéletek ellen; segítsék munkába állításukat, szüntessék meg elkülönülésüket (külön cigány munkabrigádok, elkülönített szállás), kapcsolják be őket a kultúr-nevelési munka hatókörébe, alapismereti és szakmai tanfolyamokra stb.
Felelős: megyei pártbizottságok, megyei tanácsok.
3. Az illetékes tanácsi szervek gondoskodjanak róla, hogy a lakásigénylésnél a cigánylakosság azon rétegét, amelyik már rendszeresen dolgozik, a község lakóival egyenlően bírálják el.
4. Jelentősen javítani kell a cigánylakosság egészségügyi ellátottságát, a cigánytelepek közegészségügyi állapotát. A járási egészségügyi szervek fokozzák az ellenőrző és felvilágosító tevékenységüket a cigányok között; ugyanakkor meg kell akadályozni a sértő, erőszakos, a faji megkülönböztetésből származó törvénytelen intézkedéseket, túlkapásokat.
A helyenként igen jól bevált, eredményesen működő vöröskeresztes aktívák hálózatát ki kell szélesíteni, illetve ki kell építeni valamennyi cigánytelepen.
A tanácsok szorgalmazzák és segítsék megfelelő kutak és árnyékszékek létesítését - szabályozzák a hulladék, szemét tárolását és fertőtlenítését a telepeken.
5. Fokozni kell a cigányok között a kulturális nevelőmunkát.
Külön figyelmet kell fordítani az iskoláskorú cigánygyermekek nevelésére és oktatására. Törekedni kell arra, hogy mind több cigány fiatal nyerjen szakképzettséget. Meg kell szervezni a cigányifjúság közötti nevelőmunkát a KISZ és a néphadsereg keretében. Nem szabad megengedni a cigány fiatalok elkülönítését. (Külön KISZ-szervezet, külön raj, katonai behívásuk indokolatlan elmulasztása stb.) Küzdeni kell az írástudatlanság ellen, emelni kell a felnőtt cigánylakosság kulturális színvonalát. Be kell vonni őket a társadalom politikai és kulturális életébe. A telepek lakóit képviselő tanácstagot - ahol erre lehetőség van - közülük válasszák ki, s ezt a következő tanácsválasztásnál vegyék figyelembe.
6. A cigánylakosság átnevelésével kapcsolatos nevelőmunka megszervezésének, az államigazgatási és társadalmi szervezetek feladatainak koordinálása a művelődésügyi miniszter feladata. Ennek előmozdítására a művelődési miniszter hozzon létre társadalmi bizottságot. A Magyarországi Cigányok [Kulturális] Szövetségét meg kell szüntetni.
7. A Politikai Bizottság ajánlja, hogy a határozatban foglaltakról a Gazdasági Bizottság** tájékoztassa a gazdasági tárcák vezetőit, Kállai Gyula elvtárs pedig a tanácsszerveket.
Felelős: Apró Antal és Kállai Gyula elvtársak.
8. A megyei és járási pártbizottságok kísérjék figyelemmel és segítsék jelen határozat végrehajtását. A KB Tudományos és Kulturális Osztálya 1962 decemberében adjon a cigánykérdés helyzetéről tájékoztató jelentést.
Magyar Országos Levéltár M-KS 288. f. 5. cs. 233. ő. e.
A határozati javaslatot a Politikai Bizottság ülésén Orbán László terjesztette elő. Egyedül Kádár János véleményezte az „Előterjesztés a Politikai Bizottsághoz a cigánylakosság helyzetének megjavításával kapcsolatos egyes feladatokról" című anyagot. Leszögezte: „Egyértelmű, hogy a cigányok nem tekinthetők nemzetiségnek." (MOL M-KS 288. f. 5. cs. 233. ő. e.)
A határozat megállapította, hogy a cigányság nem nemzetiség, de hogy tulajdonképpen mi, azt nem. A határozatban már az a definíció sem szerepelt - ami az előkészítő dokumentumokban még megvolt -, hogy a cigányság „sajátos népcsoport", melyet főleg hiányokkal lehet jellemezni. A cigányok meghatározását illetően két utalás található a határozatban. Az egyik, hogy „bizonyos néprajzi sajátosságokkal" rendelkeznek (ám ez kevés ahhoz, hogy nemzetiségnek lehessen tekinteni őket). A másik pedig, hogy a cigányság társadalmi elkülönülése egyik eszközének tekin-tették-említették a cigány nyelvet - de csak idézőjelbe téve.
A határozat I. fejezet 3. pontja helytelen nézetnek és törekvésnek tartotta, hogy a cigánykérdést „sokan nemzetiségi kérdésként fogják fel, és javasolják a »cigány nyelv« fejlesztését, cigány nyelvű iskolák, kollégiumok, cigány tsz-ek stb. létesítését". Sőt, a határozat e törekvéseket nemcsak tévesnek, de egyenesen károsnak is tartotta, azzal az indokkal, hogy „konzerválják a cigányok különállását és lassítják a társadalomba való beilleszkedésüket". A határozat éppen azokat a nézeteket és törekvéseket marasztalta el, amelyek a korszerűbb felfogás, a kérdés perspektivikus kezelésének az irányába mutattak.
* A határozat idáig tartó része megjelent: A Magyar Szocialista Munkáspárt határozatai és dokumentumai. 1956-1962. Sajtó alá rendezte: Vass Henrik, Ságvári Ágnes. Második, bővített kiadás. Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1973.519-521. o.; továbbá A magyarországi cigánykérdés dokumentumokban 1422-1985. Szerk.: Mezey Barna, Pomogyi László, Tauber István, Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1986.240-242. o.
** A Gazdasági Bizottság a tervutasításos irányítás egyik stratégiai döntéselSkészítö, illetve központi döntéshozó intézménye (1956-1973). E kormánybizottság szinte gazdasági „csúcsminisztérium" volt; részben kormányzati, részben tárcaközi, részben miniszteriális jogosítványokkal rendelkezett.
A nemzetiségek között végzendő politikai és kulturális munkát az MSZMP Politikai Bizottságának a nemzetiségi munkára vonatkozó 1958. évi határozata, a VIII. kongresszus határozatai, a Művelődésügyi Minisztérium és a Hazafias Népfront, valamint a Pártközpont Kulturális Osztálya által esetenként meghatározott főbb célkitűzések szabják meg.
A nemzetiségi szövetségek a Politikai Bizottság határozata előtt lényegében mint kulturális szervek működtek. A határozat óta munkájukban, a kulturális tevékenység mellett, egyre több a politikai rendezvények száma, bár az esetek nagy többségében közvetlen politikai tevékenységük a kultúrmunkához kapcsolódik. Az olyan hagyományos módszerek, mint az országos és helyi jellegű politikai gyűlések, egyéni és csoportos agitációk, termelőszövetkezetek szervezése és megszilárdítása terén végzett munka, kampányfeladatokban (választások, béke- és leszerelési hónap) való aktív részvétel, nemzetiségi estek és találkozók rendezése stb. nagymértékben elősegítették a politikai munka hatékonyságának kiszélesítését.
A nemzetiségek közötti kulturális és népművelő munka feladatait meghatározza az a körülmény, hogy a nemzetiségek által lakott helységek zöme falusi település. A mezőgazdaság szocialista átszervezése, a társadalom szerkezetében bekövetkezett változás jelentősen megváltoztatta a nemzetiségi lakosság, a vegyeslakta [sic!] községek helyzetét is. A tsz-szervezés befejezése és fokozatos megszilárdulása jó alapot teremtett a nemzetiségi dolgozók szocialista neveléséhez, műveltségi színvonaluk emelésének fokozásához. A magyar és nemzetiségi dolgozók - belépve a termelőszövetkezetbe - közelebb kerültek egymáshoz, elősegítve ezzel a nemzetiségek testvéri együttélését. A termelőszövetkezetben végzett közös munka szinte megszüntette a nemzetiségi dolgozók elszigetelődési lehetőségét, új, szocialista közösségeket alakít ki, amelyekben nem lehet talaja a nemzetiségi ellentéteknek. A mezőgazdaság szocialista átszervezése utáni időben jelentkeztek ugyan szórványosan problémák, mint pl. milyen arányban kerültek nemzetiségi dolgozók a tsz-vezetőségekbe, milyen nemzetiségű a tsz-elnök, agronómus, brigádvezető. Előfordult az is, hogy a munkaszervezés kezdeti nehézségeit - helytelenül - összefüggésbe hozták a vezetők nemzetiségével. A szocialista mezőgazdaság kialakulásával és fokozatos megszilárdulásával hazánkban lényegében megszűntek a nemzetiségek közötti ellentétek, s a nemzetiségi dolgozók problematikája politikai, gazdasági vonatkozásban azonos a magyar dolgozókéval.
A nemzetiségi szövetségek munkájuk során szinte minden rendezvény alkalmával utalnak a szocialista nemzeti egység kialakulására, s konkrétan jellemzik a falu ilyen irányú helyzetét, buzdítják a dolgozókat a további összefogásra, együttműködésre. A szocialista nemzeti egység kialakulásában óriási segítséget nyújtott a mezőgazdaság szocialista átszervezése. A közös munka, a közös problémák egyesítették a különböző nemzetiségű dolgozókat. Ez igen kedvező változást hozott az emberek tudatában, gondolkodásmódjában. A korábbi időszakban még gyakran tapasztalható nemzetiségi ellentéteket - szórványos és nem tudatos esetektől eltekintve - lényegében megszüntette.
A politikai rendezvényeken kívül a szövetségek kulturális műsoraikat is vegyes, magyar-nemzetiségi nyelven állítják össze, s így az a vegyes ajkú közönség közös szórakoztatására, nevelésére igen alkalmas. A kultúrcsoportok összetétele is a szocialista nemzeti egység kialakulását tükrözi. Ezekben az együttesekben mind a magyar, mind a nemzetiségi fiatalok egységesen tevékenykednek, szerepelnek.
A nemzetiségi szövetségek állami költségvetéssel működnek, központjukban 3-5 politikai munkatárs dolgozik, más apparátusuk nincs. Ilyen körülmények között politikai közreműködésük a helyi politikai és esetleges nemzetiségi problémák megoldásában nehézkes. Területi munkájuk jelentős részét a kultúrkörutak, békeestek, nemzetiségi napok és találkozók, tsz-tapasztalatcserék stb. szervezése és lebonyolítása teszi ki, és lényegében az ilyen politikai akciók teszik konkrétabbá kapcsolatukat a helyi szervekkel.
A Művelődésügyi Minisztérium a nemzetiségi kultúrmunka támogatására autóbuszt üzemeltet, amellyel a német, szlovák és délszláv szövetség évente 6 alkalommal, a román szövetség évi 4 alkalommal 7-7 napos kultúrkörét keretében meglátogatja a nemzetiségek által lakott községeket, s ott a kultúrcsoportok politikai gyűléssel egybekötött műsort adnak.
A szövetségek népművelő és politikai munkáját nagymértékben nehezíti az a körülmény, hogy a hazai nemzetiségi dolgozók, egy nemzetiségen belül is, többféle tájnyelvet beszélnek, szűk szókinccsel rendelkeznek, és jelentős részük az irodalmi nyelvet egyáltalán nem érti.
Bár a szövetségek a Művelődésügyi Minisztérium felügyelete alatt működnek, feladataik kisebb részben művelődésügyi jellegűek, s az irányító munka politikai tekintetben sok esetben nehézséget jelent. A szövetségek területi munkájukban nem a művelődésügyi, hanem főként a párt és a Hazafias Népfront helyi apparátusára támaszkodnak.
A szövetségi főtitkárok tagjai a Hazafias Népfront Országos Tanácsának, így sokat javult a szövetségek kapcsolata a megyei és járási Hazafias Népfront-bizottságokkal. Munkaterveiket összehangolják és rendezvényeiket a területi párt- és állami szervekkel való megbeszélés után a Hazafias Népfront szervezésében, közösen tartják meg. Ez a munkamódszer elősegítette a szövetségek társadalmi bázisának kiszélesítését, politikai és kulturális tevékenységük hatékonyságának fokozását. Ezt bizonyították a választások alkalmával tartott gyűlések, a kultúrkörutak alkalmával rendezett nemzetiségi estek, a tsz-tapasztalatcserék, a már hagyományossá váló nemzetiségi napok vagy a leszerelési hónap alkalmával megrendezett békegyűlések.
Munkájuk szélesebb alapokra való helyezése érdekében, a Politikai Bizottság határozata értelmében, társadalmi bizottságokat választottak. A munka további javítása érdekében feltétlenül szükséges, hogy mint a Hazafias Népfront csatlakozó szervei, a területi bizottságokon kívül sokkal szorosabbra fűzzék kapcsolatukat a Hazafias Népfront községi bizottságaival is.
A szövetségek elvi-politikai irányítását az utóbbi időben sikerült hatékonyabbá tennünk: kidolgoztuk az éves munkatervük összeállítását segítő szempontokat; a főtitkárokkal és helyetteseikkel rendszeres munkaértekezleteket tartunk, elemezzük az elmúlt időszak munkáját, eredményeit és hiányosságait, meghatározzuk a következő időszak legfontosabb feladatait. Ez a gyakorlat helyesnek és eredményesnek bizonyult, mert kialakult a területi munkával összefüggő legfontosabb elvi-politikai, gyakorlati és módszerbeli kérdésekben az egységes szemlélet.
Területi munkájukat a helyszínen ellenőrizzük és részt veszünk különféle rendezvényeik előkészítésében. A közös, nagyobb szabású rendezvényeket az osztály készíti, illetve készítteti elő: országos munkaértekezletek; nemzetiségi népművelők országos tanfolyama; országos nemzetiségi táncfesztivál stb. Tevékenyen veszünk részt a Központi Nemzetiségi Táncegyüttes irányításában.
Előkészítettük a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága Kulturális Osztályán megtartott, a szövetségek munkáját értékelő megbeszélést és politikai segítséget nyújtunk idei legnagyobb megmozdulásaik, a II. országos munkaértekezletek megrendezéséhez.
Az országos munkaértekezletek, valamint a szövetségek fennállásának 10,15 és 20 éves évfordulójával kapcsolatban előterjesztést készítettünk az Ágit. Prop. Bizottság elé.
Szoros kapcsolatban vagyunk a megyei párt-, tanács- és Hazafias Népfront-szervekkel, a Hazafias Népfront Országos Tanácsával és a Népművelési Intézettel, így a szövetségek munkáját gyakorlatilag is segíthetjük. Tudunk minden megmozdulásukról, segítjük és szükség esetén irányítjuk is azok előkészítését.
A szövetségek munkája során az alábbi problémákkal találkozunk:
A szövetségek és lapok kapcsolata több területen nem megfelelő. A főtitkárok irányító, ellenőrző munkája hiányos, nem kísérik kellő figyelemmel a lapok munkáját, sokszor kiengedik kezükből a politikai, tartalmi irányítást, nem kapcsolják be a lapokat minden esetben a szövetség megmozdulásainak előkészítésébe.
A káderhelyzet - a státusokat tekintve - megoldott. Elvi-politikai egység szempontjából azonban van még kívánnivaló. A délszláv szövetségben például - idézzük a szövetség jelentéséből: „Szövetségünk dolgozói a területi munkában az elvi, politikai kérdésekben minden alkalommal egységes állásfoglalást tanúsítottak, bár az egyik főelőadónál, Urosevity Danilo elvtársnál eleinte felmerültek zavaros nézetek a Kínai Kommunista Párttal való vitákban, továbbá a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság viszonyával kapcsolatban. De a pártunk Központi Bizottsága határozata és más ezzel kapcsolatos megjelent cikkek és közlemények, továbbá a vele való személyes beszélgetések ezeket a kérdéseket nagyrészt tisztázták, és Urosevity elvtárs jelenleg világosan látja ezeket a kérdéseket."
A gyakorlati munkában elég sok még a formalizmus, a számszerű eredmények hajszolása. Sokat tartózkodnak területen, számos politikai gyűlést tartanak, ezek azonban igen gyakran nem kapcsolódnak a község társadalmi, gazdasági életéhez, konkrét problémáihoz. Az energiát és az anyagi eszközök zömét még mindig a kultúrcsoportok emésztik fel, a népművelési és tömegpolitikai munka egyéb kérdései csak másodsorban jelentkeznek.
A kultúrcsoportok műsorainak színvonala nem mindig megfelelő. Ezért intézkedtünk, hogy a kultúr-körútra menő csoportokat már az év elején jelöljék ki és a megyei, járási művelődésügyi osztályokkal is közöljék, hogy azok munkáját fokozottabban segíthessék. Ezt a célt szolgálja a nemzetiségi népművelők országos (kéthetes, bentlakásos) tanfolyama is.
A társadalmi bizottságok aktivizálására még nem találtuk meg a legmegfelelőbb módszert. A megrendezésre kerülő országos munkaértekezleten sor kerül a társadalmi bizottságok újraválasztására is. Azt javasoltuk a szövetségeknek, hogy a társadalmi bizottságokba választassák be a falusi munkaterületen működő és a Hazafias Népfront helyi vezetőszerveinek munkájába már bekapcsolódott nemzetiségi dolgozókat, hogy feladatuk ezzel is konkrétabb legyen.
A nemzetiségek között végzendő politikai és kulturális munkában jelenleg a nemzetiségi sajtó az egyik legrendszeresebben ható politikai és kulturális eszköz. Közvetíti pártunk és kormányunk politikáját a nemzetiségi dolgozók felé; tájékoztatást ad bel- és külpolitikai, gazdasági és kulturális eseményekről; elősegíti a szövetségek minden tömegpolitikai és kulturális megmozdulását. Ezt a munkát a Nemzetiségi Osztály által 1962-ben kidolgozott - a pártközpontban megvitatott és elfogadott - irányvonal* egységesítette, irányító munkánkat hatékonyabbá tette.
A lapok munkája során a következő problémákkal találkozunk:
Komoly problémaként jelentkezik mind a négy lapnál a rendszeres tájékoztatás hiánya. Több esetben jeleztük a pártközpontnak és a Tájékoztatási Hivatalnak, hogy a lapok igénylik a rendszeres, a hetilapokkal azonos szintű tájékoztatást. Területi munkájuk során számtalanszor találkoznak olyan kérdésekkel, amelyeket - tájékoztatás hiányában - nem tudnak megválaszolni.
A másik komoly problémát, ha nem is minden lapnál, a káderhelyzet jelenti. A német lapszerkesztőségnél pl. két státus betöltetlen. Ennek következtében a lap munkájában erősen érződik a területtől való elszakadás: csak a külső munkatársaktól és a levelezőhálózattól kapnak tájékoztató anyagot a területről. A délszláv lap egyik munkatársa betegség miatt szinte munkaképtelen.
A Neue Zeitung főszerkesztője sem politikai, sem szakmai szempontból nem felel meg a követelményeknek. A szerkesztőség irányításának feladatait az 1963 októberében lefolytatott fegyelmi vizsgálat és az azóta több ízben megismételt figyelmeztetés ellenére sem végzi megfelelően. Vezetési módszere, munkatársaihoz való viszonya rossz. Közte és a szerkesztőség munkatársai között komoly elvi-politikai nézeteltérések vannak, amelyek a bizalmatlanságig fajultak és gátolják a komoly munkát. Ebből következik az, hogy a kézenfekvő politikai lehetőségeket sem tudja a lap kihasználni, nincs benne politikai ütőképesség.
A lefolytatott fegyelmi során, amelyet a tótvázsonyi német nyelvoktatásról írt merőben elferdített szemléletű cikk megjelenése miatt indítottunk a főszerkesztő és a szövetség főtitkára (a társadalmi szerkesztőbizottság elnöke) ellen, bebizonyosodott alkalmatlansága. Leváltásával annak idején a Tájékoztatási Hivatal nem értett egyet. A fegyelmi vizsgálatot követő időben a stuttgarti Unsere Post című lapban több, a magyarországi nemzetiségi politikát bíráló cikk, továbbá olyan cikk jelent meg, amelyek kétségtelenül bizonyítják, hogy a szövetség és a szerkesztőség belső ügyeiről is tájékozottak. Éppen ezért azt javasoltuk, hogy e helyzetről tájékoztatást kapjon a Belügyminisztérium is.
A helyzet megoldása érdekében a főszerkesztő leváltása és új főszerkesztő beállítása, valamint a két státus betöltése folyamatban van.
A német és a délszláv lapnál problémaként jelentkezett a magyarországi helységnevek írása is. A Neue Zeitung itt is túlzásokra ragadtatta magát: a magyar helységnevek kitekert, torzított használata annyira általánossá vált a lapban, hogy Sopron, Pécs, Szombathely, Gyula, Szeged stb. nevét még törtvonal után sem írták ki magyarul. Hosszas viták után egységesítettük a helységnevek írását mind a címben, mind a szövegben.
A társadalmi szerkesztőbizottságokat a délszláv lap kivételével, ahol az már korábban is megvolt, a szerkesztőségek 1962-ben hívták életre azzal a céllal, hogy segítséget, támogatást, javaslatot kapjanak tőlük munkájukhoz. A megválasztott szerkesztőbizottságok működtetésére azonban nem találták meg a megfelelő módot. Nem tudnak konkrét feladatot, megbízatást adni számukra. A szerkesztőbizottságok félévenként, a délszláv lapnál negyedévenként tartanak megbeszéléseket, elemzik a legutóbbi üléstől eltelt időszakban megjelent lapokat, javaslatokat adnak a következő fél, illetve negyedévre és jóváhagyják a lap erre az időszakra szóló tervét. A bizottságok összetétele nem tükrözte a nemzetiségi lakosság összetételét, zömében pedagógusokból álltak. Hogy a bizottságokban a tsz-tagság, a tanács, a Hazafias Népfront is képviselve legyen, hiszen a lap feladata összetett, újabb választást javasoltunk a szerkesztőségeknek.
A legtöbb segítséget az olvasókkal való szorosabb kapcsolatok, az ankétok útján kapják a lapok. Ezeket esetenként a szövetségek valamelyik megmozdulásához kapcsolják, többségüket azonban önállóan vagy a megyei lapokkal közösen szervezik. Megszervezésük sok esetben nem hozza meg a várt eredményt, mert vagy a megszervezés rossz és a megjelentek egészen mást várnak, vagy ha tudják is, miről van szó, csak az ifjúság, a tanulók mondják el véleményüket. Gyakran előfordul az is, hogy senki sem szól hozzá. Ennek oka az, hogy egyes vidékeken az irodalmi nyelvtől erősen eltérő nyelvet beszéli a nemzetiségi lakosság, a lapot éppen ezért nem olvassa, így véleménye sem lehet róla.
A külső munkatársak, vidéki levelezők terén, a szlovák lapot kivéve, elég jól állnak a szerkesztőségek. A délszláv lap pl. jó kapcsolatokat épített ki a megyei lapszerkesztőségekkel, ahonnan igen értékes helyszíni riportokat kap, és a megyei, járási párt-, tanács- és Hazafias Népfront-vezetőkkel, akik szintén írnak a lapnak egy-egy elvi vagy gazdasági kérdésről. A szlovák lapnál is megindult a levelezőgárda bővítése, mert eddig sűrűn előfordult az, hogy egyes vidékekről gyakori és bő anyaggal rendelkeztek, más területekről semmit vagy nagyon keveset tudtak. A főszerkesztőkkel történt megállapodás értelmében, a középiskolát végzett növendékek bevonásával bővítik majd levelező-hálózatukat.
A szerkesztőségi munka segítése érdekében a főszerkesztő elvtársakkal megállapodtunk a rendszeres szerkesztőségi tapasztalatcserék megtartásában. Itt megbeszéljük a területi és szerkesztőségi munka, a szerkesztőbizottságok működtetésének módját. Ezen túlmenően a főszerkesztők részt vesznek egymás társadalmi szerkesztőbizottsági megbeszélésein is.
A lapok egyik fontos hiányossága az, hogy kevés bennük az elvi cikk, a kezdeményezés és a rugalmasság. Ennek okait főleg abban látjuk, hogy a területről beérkezett anyagot át kell dolgozni, sok esetben le is kell fordítani, közlésre alkalmassá tenni. Ez a munkaerejük nagy részét felemészti.
*
1962-ben osztályunk az illetékes főosztálynak adta át a nemzetiségi iskolákkal való foglalkozást. Jelenleg a Közoktatási Főosztály (Fekete Tibor) foglalkozik a nemzetiségi iskoláztatás kérdéseivel. A pártközpontban történt megbeszélésen leszögeztük, hogy a szövetségek és a lapok ne foglalkozzanak közvetlenül az iskolákkal, ez nem tartozik szorosan feladataik közé. Ennek ellenére igen gyakori a lapokban az iskolai munkával sok esetben helytelen irányú cikkezés, értekezés. A szövetségek részéről is gyakran kapunk jelzéseket, hogy a nemzetiségi iskolahálózat csökkenő tendenciát mutat. (Ezt mutatják a mellékelt statisztikai adatok is.**)
Javasoljuk, hogy állami vonalon vizsgáljuk meg egy-két megyében a nemzetiségi oktatás jelenlegi helyzetét és a reális igényeknek és lehetőségeknek megfelelő kielégítését (megyei, járási és helyi szervek, valamint a szülők viszonyát ehhez a kérdéshez). Előfordult, hogy a megyei és járási szervek sok esetben nem veszik figyelembe a nemzetiségi oktatás biztosítását körzetesítések, végzős hallgatók kihelyezése, valamint áthelyezések alkalmával, emiatt több iskola megszűnt. Figyelembe kellene venni azokat a nemzetiségi iskolákat is, amelyek évtizedek óta működnek a jelenlegihez hasonló létszámmal és csoportbontással, mert a szülők ragaszkodnak hozzájuk és az esetleges összevonás az iskola megszűnését eredményezné. A diákotthonos iskolák férőhelykerete szűk, a fentiek miatt esetleg megszűnő iskolák tanulóit befogadni nem tudják.
Az egyesületet osztályunk 1960 februárjában vette nyilvántartásba, minden anyagi kötelezettség nélkül, azóta tartozik felügyeletünk alá.
Az egyesület feletti felügyeletünk annyiban különbözik a nemzetiségi szövetségek felett gyakorolt felügyelettől, hogy az egyesület belső ügyeibe, irányításába nem avatkozunk bele, vezetőségével munkaértekezletet nem tartunk, területi munkáját - mivel ilyen nincs is - nem ellenőrizzük. Munkájukat figyelemmel kísérjük, vezetőségi üléseken és más rendezvényeiken esetenként részt veszünk. Az utóbbi két évben anyagi támogatás kérésével fordultak a Művelődésügyi Minisztériumhoz, mert az egyesület székházának lakbérét és az üzemeltetési díját sem tudták kifizetni. Eddig tagdíjat sem szedtek.
Az egyesületben rendszeresek a személyi torzsalkodások, a zömében nyugdíjasokból álló társadalmi vezetőség körében az elnöki pozícióért való törtetés. Ezek a torzsalkodások felemésztik az egyesület erejét, így a feladatához tartozó munka elvégzéséhez nem marad erejük. Az évfordulókról való megemlékezésen kívül semmilyen politikailag vagy kulturális szempontból hasznos munkát nem végeznek.
A vezetőség gyakori látogatásokat tesz a Lengyel Népköztársaság Nagykövetségén, és kérésekkel gyakran ostromolják az osztályt is. A Külügyminisztériummal való egyetértésben, amennyiben az egyesület munkája továbbra is ilyen marad, megvonjuk az eddigi támogatást. Mivel a Lengyel Népköztársaság Nagykövetségével is kapcsolatban vannak, onnan is kapnak némi anyagi támogatást, a fentiek miatt nem szüntetjük meg, hanem kizárólag annyi támogatásban részesítjük, hogy fokozatosan önmagától megszűnjék.
Budapest, 1964. június 3.
Magyar Országos Levéltár. Művelődésügyi Minisztérium. Nemzetiségi Osztály. XIX-I-4-g. 26. d. 10. t.
* L. a Művelődésügyi Minisztérium Nemzetiségi Osztálya által kidolgozott, 1962. szeptember 15-i keltezésű, „Tájékoztató a nemzetiségek politikai és kulturális helyzetéről a Magyar Népköztársaságban" című, 9 oldal terjedelmű dokumentumot. (MOL XDC-I-4-g. 26. d. 8. t.)
** A jelentéshez a következő mellékleteket csatolták:
A Politikai Bizottság határozata nyomán a nemzetiségiek között végzett politikai, kulturális nevelőmunka aktívabbá vált, a nemzetiségi lakosság egyes rétegeinek korábbi zárkózottságát, befelé fordulását a párt helyes politikájának következetes alkalmazása eredményeként a társadalmi kérdések, a közügyek iránti érdeklődés váltotta fel. Különösen érezhető ez a pozitív változás a mezőgazdaság szocialista átszervezése után. A túlnyomó többségben paraszti jellegű nemzetiségi lakosság a termelőszövetkezetek gazdasági, politikai megszilárdulása következtében egyre nagyobb szerepet játszik az adott terület társadalmi, politikai, gazdasági életében.
Különösen megváltozott a német nemzetiség problémáival való foglalkozás a nyugati világ fellazítási politikája következtében. A Nyugat-Németországgal kialakult élénk rokoni kapcsolatok és a turista forgalom azt eredményezik, hogy a hazai németek közül sokan politikai propagandát fejtenek ki a kapitalizmus mellett. A nyugatnémet rendszer iránti rokonszenvet táplálja az is, hogy a nyugatnémet hatóságok a volt német hadsereg tagjainak, illetve azoknak, akik „a német néphez való tartozás miatti üldözések folytán kárt szenvedtek", nyugdíjat folyósítanak. E nyugdíj elfogadásához a mi hatóságaink hozzájárultak (a Minisztertanács Tanácsszervek Osztálya és a Pénzügyminisztérium). Az így megváltozott helyzet a nemzetiségi szövetségek munkájában is más tartalmat követel.
A helyzet változása már eddig is rányomta bélyegét a nemzetiségi szövetségek tevékenységére. A korábban szinte kizárólagosan kulturális funkciót (anyanyelv, nemzetiségi kulturális tradíciók ápolása, fejlesztése stb.) betöltő szövetségek tevékenységében az arány egyre inkább a termelőszövetkezeti mozgalom erősödését, a nemzetiségi lakosság társadalmi aktivizálódását segítő tömegpolitikai és kulturális nevelőmunka javára tolódik el. A nemzetiségi lakosság által lakott területeken teljes egység jött létre a helyi, járási, megyei népfrontbizottságokkal, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy a nemzetiségi szövetségek lényegében nem szerveznek önálló akciókat, hanem a szövetség aktívái a helyi népfrontbizottságokban dolgoznak, és a nemzetiségi lakosság is a népfrontbizottságok által szervezett akciókban, rendezvényeken vesz részt. A nemzetiségi szövetségek területi tevékenysége tehát községi, járási és megyei szinten szerves részét képezi a Hazafias Népfront jelenlegi munkájának is.
A nemzetiségi szövetségek magukat országos szinten is a Hazafias Népfront csatlakozó szerveinek tekintik. A szövetségek főtitkárai a Hazafias Népfront Országos Tanácsának tagjai. A szövetségek munkaprogramját a Hazafias Népfront Országos Tanácsával egyetértésben dolgozzák ki.
A megváltozott helyzetben a Művelődésügyi Minisztérium feladatkörénél fogva nem képes a nemzetiségi lakosság között végzett tömegpolitikai munka irányítására. Ezért javasoljuk, a Politikai Bizottság módosítsa az 1958. október 7-i határozatot és a nemzetiségi szövetségek irányításával a Hazafias Népfront Országos Tanácsát bízza meg. A Művelődésügyi Minisztérium pedig foglalkozzék, a feladatkörének megfelelően, a nemzetiségi anyanyelvi oktatás kérdésével, a nemzetiségi lakosság kulturális tevékenységének segítésével.
Budapest, 1966. április 7.
Köpeczi Béla
Magyar Országos Levéltár M-KS. 288 f. 41. cs. 57. ő. e.
Az MSZMP Központi Bizottsága Kulturális Osztályának javaslatával az Agitációs és Propaganda Bizottság 1966. április 13-i ülésén nem értett egyet, egyebek között az alábbi indokkal: „A nemzetiségi kérdés tekintetében a Központi Bizottság határozata óta nem következett be olyan jellegű változás, amely indokolná, hogy a szövetségek irányítását kivonjuk a [Művelődésügyi] Minisztérium hatásköréből. Politikai szükségesség diktálja, hogy továbbra is állami irányító szerv foglalkozzék a nemzetiségek helyzetével." (MOL M-KS 288. f. 41. cs. 57. ő. e.)
A Politikai Bizottság 1961. június 20-án, „A cigánylakosság helyzetének megjavításával kapcsolatos egyes feladatokról" hozott határozata az elmúlt időszakban jelentősen elősegítette, hogy a cigánylakosság társadalmi, gazdasági, kulturális felemelkedése érdekében a különböző párt-, állami és társadalmi szervek egységes koncepció alapján, összehangoltan, tervszerűen tevékenykedjenek. Ennek eredményeként egy sor fontos intézkedés született (lakásépítési akció, egészségügyi és szociális intézkedések stb.), amelyek a cigánykérdés fokozatos felszámolását célozzák.
A Politikai Bizottság határozata az államigazgatási és társadalmi szervezetek cigánylakosságot érintő tevékenységének koordinálását a művelődésügyi miniszter feladatává tette. Ez a feladatmeghatározás helyes volt a cigánylakosság társadalmi beilleszkedésére, gazdasági és kulturális felemelkedésére irányuló munka előkészítésének szakaszában. Ma már azonban kialakultak a cigánykérdés megoldására vonatkozó elvi és módszerbeli elképzelések, s az illetékes szervek megfelelő tapasztalattal rendelkeznek. Emellett a további feladatok koordinálása már meghaladja a Művelődésügyi Minisztérium hatáskörét.
Javasoljuk, a Politikai Bizottság módosítsa az 1961. június 20-án hozott határozata 6. pontját.
1. Mentesítse a művelődésügyi minisztert a koordináló feladatok ellátása alól. A cigánylakosság kulturális, oktatási kérdéseivel való foglalkozás változatlanul a Művelődésügyi Minisztérium hatáskörébe tartozik.
2. A cigánylakosság társadalmi beilleszkedésére irányuló feladatok koordinálását a Hazafias Népfront Országos Tanácsa vagy a Minisztertanács Tanácsigazgatási Osztálya lássa el. Ennek előmozdítása érdekében támaszkodjék a művelődésügyi miniszter által létrehozott és működtetett Országos Társadalmi Bizottságra.
Budapest, 1966. április 7.
Köpeczi Béla
Magyar Országos Levéltár M-KS 288. f. 41. cs. 57. ő. e.
Az MSZMP Központi Bizottsága Kulturális Osztályának javaslatával az Agitációs és Propaganda Bizottság 1966. április 13-i ülésén nem értett egyet, egyebek között az alábbi indokkal: „A cigánykérdésben változatlanul azok az egészségügyi, munkaügyi és szociális intézkedések a döntőek, amelyek a tanácsok hatáskörébe tartoznak és államhatalmi tevékenységet, döntéseket igényelnek. Ezért indokolt, hogy az erre irányuló feladatok koordinálása is a Művelődésügyi Minisztérium hatáskörében maradjon." (MOL M-KS 288. f. 41. cs. 57. ő. e.)
Nemzetiségi politikánk eredményei a párt következetesen internacionalista politikáján, az ország általános gazdasági, politikai és kulturális fejlődésén, a szocialista demokrácia szélesedésén alapulnak. Azok a gazdasági, társadalmi, politikai és kulturális folyamatok, amelyek az utóbbi években hazánk fejlődését jellemzik, kiterjedtek a nemzetiségi lakosságra is. A nemzetiségi lakosság mindenekelőtt a mezőgazdaság szocialista átszervezése, a termelőszövetkezetek gazdasági és politikai megszilárdulása eredményeként haladt előre. Minden nemzetiség körében fokozódott - a bizonyos nemzetiségi zártságot jelentő falusi környezetből - a városba való vándorlás. Ez a folyamat azonban lassúbb az országos átlagnál, és a munkás, valamint értelmiségi rétegek aránya a nemzetiségek között az általánosnál jóval alacsonyabb.
A nemzetiségi anyanyelvű oktatás kétféle iskolatípusban folyik: az úgynevezett kétnyelvű iskolákban (ahol a humán tárgyakat a nemzetiségi nyelven, a reál tárgyakat magyar nyelven oktatják) és a nyelvoktató iskolákban, ahol a nemzetiségi anyanyelvet heti 34 órában oktatják. Jelenleg kb. 1250 óvodáskorú gyermekkel foglalkoznak az óvodák nemzetiségi anyanyelven is. Évente közel 2200 tanuló jár a kétnyelvű és 20 000 a nyelvoktató általános iskolákba. A hét nemzetiségi tanítási nyelvű gimnáziumban kb. 800 középiskolás tanul.
A magyarországi nemzetiségek kultúrájának ápolása széles körű lehetőségekkel rendelkezik és jó eredményeket mutat fel. Évenként és nemzetiségenként 6-7 alkalommal szervezett, többnapos, országos -politikai akciókkal összekapcsolt - kulturális körutakon a legjobb nemzetiségi és vegyes összetételű műkedvelő művészeti együttesek szerepelnek. Gazdagon virágzik a nemzetiségek népművészete is.
A több mint 10000 példányban megjelenő négy nemzetiségi lap anyagi ellátása - és egészében káderhelyzete is - kielégítő. Fenntartásukra államunk évente több mint 4 millió Ft-ot fordít. A rádió pécsi stúdiója naponta 30-30 perces - igen kedvelt - szerb-horvát és német nyelvű műsort sugároz.
A nemzetiségi szövetségek munkája az elmúlt 10 esztendőben kiszélesedett. A nemzetiségi kultúra ápolása mellett - szorosan együttműködve a helyi párt- és társadalmi szervekkel - egyre hatékonyabb szerepet játszanak a nemzetiségek között végzett politikai munkában.
A nemzetiségi politikában elért számottevő eredmények ellenére jelentős problémák is vannak.
1. Nehezíti a helyes politika gyakorlati megvalósulását a nemzetiségi lakosság valóságos létszámáról szóló adatok nagyfokú bizonytalansága. A kisebb idegen nyelvű csoportokat nem számítva a tulajdonképpeni nemzetiségi lakosság (németek, szlovákok, délszlávok, románok) száma az 1960. évi népszámlálás anyanyelvi bevallása szerint 134 839, az összlakosság 1,4% -a. A népszámláláskor az anyanyelven kívül az állampolgárok nemzetiségét is összeírták, ezek szerint 53894 volt a magukat német, szlovák, román, vagy valamilyen délszláv nemzetiségűnek valló magyar állampolgárok száma. Az egyéni bevalláson alapuló statisztika azonban nem tükrözi a tényleges helyzetet. A nemzetiségi szövetségek becslése szerint Magyarország nemzetiségi lakossága jelenleg mintegy 420-480 ezer (200-220000 német, 100-120000 szlovák, 100-120000 délszláv, 20-25000 román), az összlakosság 4,2-4,7%-a.
2. Nemzetiségi politikánk egyértelműen és határozottan elveti a nemzetiségek asszimilációja siette-tésének koncepcióját. Egyesek azonban vétenek e helyes elv ellen. Előfordult, hogy a kétnyelvű iskolákban „magyarosító" szándékkal lépnek fel; sokszor túlságosan könnyen tudomásul veszik a nemzetiségi szülők esetenként és helyenként - főleg egzisztenciális meggondolásokból adódóan - jelentkező közömbösségét gyermekeik nemzetiségi nyelven való oktatása iránt.
Más oldalról nemzetiségi értelmiségi körökben találkozhatunk azzal a helytelen nézettel, melyek szerint [sic!] szocialista államunknak mindent meg kell tennie a nemzetiségek asszimilációjának teljes megakadályozására és kötelezni kellene a nem magyar szülőket arra, hogy gyermekeiket nemzetiségi iskolába járassák. (Nemzetiségi szövetségeink nem osztják ezeket a véleményeket.)
3. Nemzetiségi politikánk gyakorlatában nem vettük kellően figyelembe, hogy a nemzetközi kapcsolatok intenzívebbé válásával, a nemzeti problémáknak, a nacionalista tendenciáknak a szocialista országokra is kiterjedő erősödésével a nemzetiségi kérdés jelentősége fokozódott.
a) Az utóbbi években erősödött a különböző irányú nacionalista propaganda egyes magyarországi nemzetiségek között. Igen erőteljessé vált pl. az NSZK-ból irányított ellenséges propaganda a német nemzetiségű lakosság körében. Felhasználják a sajtót, a szervezett rokoni látogatásokat, könyvek és más írásos anyagok küldését, nyelvtanfolyamokat, anyagi támogatást, személyes kapcsolatokat, egészen a II. világháborúban elesett SS-ek Magyarországon lakó hozzátartozói nyugdíjának biztosításáig. (E nyugdíjak folyósításának előkészítését a nyugatnémet hivatalos szervek kéminformációk szerzésére is igyekeznek kihasználni. A nyugdíjban részesítettek száma egy év alatt 100-ról 1000 főre nőtt.)
b) 1968-ban több szlovákiai lapban is nacionalista szemléletű cikkek jelentek meg a magyarországi szlovákok állítólagos „elnyomott" helyzetéről. Bár ezeket a kísérleteket az illetékes magyarországi nemzetiségi szövetségek, illetve a nemzetiségi lakosság többsége visszautasítja, természetesen a cikkek nem voltak hatástalanok. Annál kevésbé, mert - egyébként helyesen, a felesleges vitákat elvi okokból kerülni szándékozva - a szlovák sajtótámadásokra hivatalos magyar reagálás nem történt.
Az utóbbi néhány évben - elsősorban Jugoszláviából és Csehszlovákiából - fokozódott egyes ottani társadalmi, politikai, kulturális szervek érdeklődése a hazai nemzetiségi szövetségek iránt (Matica Hrvatska, Matica Slovenska). Az említett országok magyarországi diplomáciai képviseletei is egyre intenzívebb tájékozódó tevékenységet folytatnak. Ugyanakkor azok a magyar kezdeményezések, hogy a kulturális egyezményekbe - a kölcsönösség alapján - a nemzetiségek kulturális fejlődését segítő pontokat vegyünk, visszautasításra találtak. Különösen nagy az elzárkózás Románia részéről.
4. A Politikai Bizottság 1958. évi határozatának a kétnyelvű feliratokról szóló előírásait - Zala megye kivételével - nem hajtották végre. Néhány igazgatási rendelkezés helytelen szövegezése - pl. a nem magyar hangzású keresztneveket nem lehet anyakönyvezni - is alkalmat ad a nemzetiségi érzékenység megsértésére.
5. A rádió, a televízió és a központi lapok nem fordítanak megfelelő figyelmet a nemzetiségek problémáira és igényeire. A nemzetiségi lapok előfizetőinek száma - figyelembe véve a nemzetiségi lakosság lélekszámát - nagyon alacsony, a román lap kéthetenkénti megjelenése nehezíti a szerkesztést és a terjesztést. A nemzetiségiek anyanyelvű szépirodalommal, ifjúsági és gyermekirodalommal való ellátása nem kielégítő, terjesztésük is megoldatlan. A nemzetiségek lakta területen, a falusi könyvtárakban a nemzetiségi nyelvű könyvek száma kevés, kis választékú, jórészt elavult.
6. A legtöbb probléma a nemzetiségi oktatásban jelentkezik.
- A nyelvi alap biztosítását már az óvodában kell elkezdeni, de kevés a vegyes nyelven foglalkoztató óvoda és az utóbbi 10 évben ezek száma is csökkent. Gyakran nincs biztosítva az illető nemzetiség nyelvét beszélő óvónő.
- 1960 szeptemberében került bevezetésre a kétnyelvű oktatás, amivel a nemzetiségi szülők s a pedagógusok ma is egyetértenek. A tapasztalatok szerint azonban ez nem hozta meg a kívánt eredményt, mert az oktatási intézmények nem kapták meg az e tekintetben szükséges szakmai, nyelvi, módszertani segítséget.
- Az utóbbi 10 évben nagymértékben csökkent a nyelvoktató iskolákban tanulók száma. Legszembetűnőbb a visszaesés a szlovák nyelvoktatásban, ahol az iskolák száma 102-ről 65-re, a tanulók száma pedig 10 467-ről 4990-re csökkent. Ennek fő oka, hogy a magyarul is jól beszélő szlovák pedagógusok otthagyják helyüket és szívesebben tanítanak nagyobb községek magyar iskoláiban. A nyelvoktató iskolákban az a fő probléma, hogy a nyelvtanítás nincs órarendbe építve, s ezért ezek az órák sokszor nem teljes értékűek, sokhelyütt nem tartják meg az előírt 3 órát, mely a szövetségek szerint egyébként is kevés.
- Amíg a magyar nyelvű iskoláknál a decentralizálás eredménnyel járt, addig a nemzetiségi iskolák irányítás és ellenőrzés nélkül maradtak, több megyében a szakfelügyelet nincs biztosítva.
7. A nemzetiségi szövetségek azt kérik, hogy jelenlegi politikai és kulturális feladataik megoldása mellett nagyobb mértékben támaszkodjunk rájuk a szomszédos szocialista országokkal való baráti kapcsolataink elmélyítésében. Anyagi lehetőségeik sem állnak összhangban a velük szemben támasztott követelményekkel. Az 1958-as határozat ellenére nem kaptak megfelelő székházat a fővárosban.
*
A Politikai Bizottság megállapítja, hogy az 1958. évi határozatában lefektetett elvek ma is helyesek, s ezért új elvi állásfoglalásra nincs szükség. A hazánkban élő nemzetiségek, az ország politikai, társadalmi, gazdasági és kulturális fejlődésével párhuzamosan a magyar lakossággal testvéri együttműködésben egyre aktívabban vesznek részt a szocializmus építésében.
A nemzetiségi kérdés jelentőségére, valamint az állandóan változó társadalmi, gazdasági és politikai tényezőkre tekintettel szükséges, hogy párt- és állami szerveink fokozott figyelemmel gondoskodjanak nemzetiségi politikánk alapelveinek folyamatos gyakorlati megvalósításáról.
Figyelembe véve a nemzetiségi kérdésben az elmúlt években jelentkező új szükségleteket, követelményeket, továbbá egyes már régebben megoldásra váró feladatok elhanyagoltságát, nemzetiségi politikánk hatékonyságának növelése érdekében a következő intézkedéseket kell megvalósítani:
1. A megyei pártbizottságok és tanácsok végrehajtó bizottságai (Szolnok megye kivételével) együttesen tárgyalják meg az 1958. évi politikai bizottsági határozat végrehajtását s gondoskodjanak arról, hogy azokban a községekben, ahol jelentősebb számban élnek nemzetiségek, a községi tanácsok a nemzetiségek képviselőinek bevonásával határozzák meg a konkrét tennivalókat.
Határidő: 1969. szeptember hó.
2. Elméleti folyóirataink, lapjaink, a rádió és a televízió - és más propagandaszervek - foglalkozzanak többet és rendszeresebben pártunk nemzetiségi politikájának alapelveivel és gyakorlatával, a nemzetiségek problémáival. Szálljanak vitába a jelentkező helytelen nézetekkel, a külföldről vagy belföldről jelentkező nacionalizmussal, népszerűsítsék az eredményeket. Különös figyelmet kell fordítani az NSZK-ból irányított ellenséges propaganda visszaverésére.
Felelős: Ágit Prop. Osztály.
3. A nemzetiségek által lakott területen biztosítani kell, hogy állami és társadalmi vezető tisztségekben a nemzetiségi dolgozók képviselete megfeleljen tényleges társadalmi súlyuknak és a kérdés politikai jelentőségének. Erkölcsi és anyagi ösztönzéssel el kell érni, hogy a nemzetiségi értelmiségi káderek lehetőleg anyanyelvüknek megfelelő területen nyerjenek elhelyezést.
4. A nemzetiségek által nagyobb csoportban lakott településeken, különösen a határmenti területeken - a helyi igényektől függően - meg kell oldani a kétnyelvű feliratok, hirdetmények kérdését. Esetenként utcákat, tereket kell elnevezni a lakosság nemzetiségét képviselő jelentős személyiségekről.
5. A magyarországi nemzetiségek iskolai oktatásának megjavítására
- Felül kell vizsgálni a nemzetiségi óvodák és iskolák helyzetét és intézkedéseket kell tenni a pedagógus ellátás és az oktatók szakmai-politikai felkészültségének megjavítására; meg kell vizsgálni azt, hogyan lehet külön anyagi ösztönzéssel (nyelvpótlék, letelepedési segély stb.) is javítani a nemzetiségi iskolák pedagógus ellátását, s ily módon a néhol indokolatlanul megszűnt nemzetiségi oktatást visszaállítani.
- A nyelvoktató iskolákban mindenütt 4 órára kell emelni az anyanyelvi órák számát.
- Lehetőséget kell biztosítani arra, hogy a nemzetiségek által sűrűn lakott területek középiskoláiban második idegen nyelvként az illetékes nemzetiségi nyelvet tanulhassák a hallgatók.
- A nemzetiségi iskolák pedagógus-ellátásának és felügyeletének színvonalasabbá tétele érdekében ezen iskolák szakfelügyeletét a járások helyett közvetlenül a megyei tanácsok művelődési osztályaira kell bízni.
6. A szomszédos szocialista országokkal és az NDK-val kötendő kulturális együttműködési munkatervben fokozott gonddal kell szerepeltetni a magyarországi nemzetiségek oktatási és anyanyelvi kulturális igényeit, azok kielégítését célzó kapcsolatokat.
7. Meg kell vizsgálni egy Békés megyei helyi rádióadó létesítésének lehetőségét, amely szlovák nyelvű műsort is sugározhat.
8. Meg kell javítani a nemzetiséglakta községek könyvellátását.
Felelős: Művelődésügyi Minisztérium.
9. A nemzetiségi szövetségek szélesítsék további politikai és kulturális nevelő munkájukat. A megyei és járási pártbizottságokkal és a Hazafias Népfront országos és helyi szerveivel együttműködve munkálkodjanak a nemzetiségi lakosság szocialista építőmunkában való minél teljesebb részvételén.
f) Korszerűsíteni kell a szövetségek működési szabályzatát, biztosítva javaslattevő és konzultatív jogokat a nemzetiségeket érintő állami, társadalmi intézkedések tekintetében.
10. A nemzetiségek oktatási-kulturális helyzete javításához fent elhatározott intézkedések anyagi feltételeit a Pénzügyminisztérium 1969. január 1-től folyamatosan biztosítsa.
11. Lehetővé kell tenni, hogy az idegen anyanyelvű magyar állampolgárok gyermekeiket anyanyelvüknek megfelelő keresztnévvel anyakönyveztethessék.
Magyar Országos Levéltár M-KS 288. f. 20. cs. 548. ő. e.
A határozat előzményéhez tartozik, hogy 1968. június 6-án Ilku Pál művelődésügyi miniszter terjedelmes iratot készített „Jelentés a magyarországi nemzetiségek helyzetéről, az MSZMP PB 1958. évi határozatának végrehajtásáról" címmel. (MOL M-KS 288. f. 41. cs. 97. ő. e.) az Agitációs és Propaganda Bizottság számára. E testület szeptember 11-én megtárgyalta, s arra az álláspontra helyezkedett, hogy „a Politikai Bizottság 1958. évi határozatában lefektetett elvek ma is helyesek, s ezért új elvi állásfoglalásra nincs szükség". Ugyanakkor szükségesnek tartotta, hogy az MSZMP KB Tudományos, Közoktatási és Kulturális Osztálya a magyarországi nemzetiségek helyzetéről tájékoztatást adjon a Politikai Bizottságnak, „s az 1958. évi határozat elveinek megfelelően további gyakorlati intézkedések történjenek". (Uo.)
A csehszlovákiai krízis után nem tekinthető véletlennek, hogy a határozat legelső mondata - eltérően a minisztériumi jelentéstől - az internacionalizmusra hivatkozott. A határozat sokkal rövidebb terjedelmű, mint a minisztérium jelentése. A júniusi jelentés számos fontos megállapítása kimaradt. Arra pedig alig akadt példa, hogy a határozat a júniusi jelentéshez képest új elemet tartalmazott volna. Hiányoznak a határozatból pl. a júniusi jelentés intézményijogi vonatkozású passzusai. így az, hogy „felül kell vizsgálni a szövetségek jogi helyzetét. Megfelelő korszerű statútumot kell teremteni számukra." Nem található a határozatban az az igény sem, hogy „tudományos módszerekkel felmérést, illetve elemzést kell végezni a nemzetiségi lakosság helyzetéről (számuk, gazdasági helyzetük, politikaitársadalmi aktivitásuk, kulturális szintjük stb.)."
Szintén hiányzik belőle az ún. reciprocitás elvét tartalmazó rész: „Számba kell venni emellett a nemzetiségi politika helyes gyakorlatának a kedvező nemzetközi hatását is, összefüggését a szomszédos országokban élő magyar nemzetiség helyzetének alakulásával." E passzus hiánya egyértelműen pozitívumként értékelhető, hiszen egy legalábbis vitatható elv kimaradásáról volt szó. A minisztériumi jelentés kritikus, illetve önkritikus kitétele szintén kimaradt a határozatból: „A nemzetiségi kérdésnek nincs központi felelős szerve.... A Művelődésügyi Minisztériumban vissza kell állítani az egységes - közoktatási és kulturális kérdésekkel foglalkozó - Nemzetiségi Osztályt." (Ennek ellenére az 1967-ben megszüntetett Nemzetiségi Osztályt 1968-ban önálló Nemzetiségi Osztályként visszaállították.)
Igaz, belekerült olyan elem is, amely a júniusi jelentésben nem szerepelt: „Lehetővé kell tenni, hogy idegen anyanyelvű magyar állampolgárok gyermekeiket anyanyelvüknek megfelelő keresztnévvel anyakönyveztethessék."
Elsősorban nemzetközi, külpolitikai okokkal hozható összefüggésbe, hogy a szeptemberi határozatban kevés került be a júniusi jelentésnek abból a passzusából, amely a nemzetiségek anyaországaival fennálló kapcsolatokra vonatkozott: „különböző objektív, elvi, diplomáciai stb. okok miatt nem tudjuk kellően gyümölcsöztetni az anyanyelv illetékes országaival - NDK, Csehszlovákia, Jugoszlávia, Románia - való kapcsolatokat. Sokszor azok a magyar kezdeményezések, hogy a kulturális egyezményekbe - akár a kölcsönösség alapján is - a nemzetiségek kulturális fejlődését segítő pontokat vegyünk, visszautasításra találnak. Különösen nagy az elzárkózás Románia részéről. Az NDK is - a hazai németség kérdését csak belügynek tekintve - igen tartózkodó ebben a kérdésben."
A PB 1968-ban elvetette az erőltetett asszimilációt, vagyis „a nemzetiségek asszimilációja siettetésének koncepcióját". De a természetes asszimilációt nem kifogásolta, pontosabban azzal nem is foglalkozott. S ettől a sajátos tartózkodástól már nem is állott olyan messze az ún. automatizmus hibás és politikailag káros szemlélete-elmélete, amely szerint a nemzetiségi problémák a szocializmusban maguktól is megoldódnak.
| |