| |
1849. július 28-án a Szegeden ülésező országgyűlés elfogadta Szemere miniszterelnök által beterjesztett nemzetiségi törvényjavaslatot.
Az évforduló politikai s nem csak tudományos szintű megünneplését két, egymással szorosan összefüggő körülmény indokolja. Egyrészt az első magyar (és Európában is egyedüli) nemzetiségi törvény megszületésének körülményei és mondanivalója olyan aktuálisak, hogy méltók annak az ünnepségsorozatnak a folytatására (Petőfi-évforduló, 1973. decemberi tudományos ülésszak stb.), amelyekkel 1848-49 hagyományainak integrálását szocialista hagyományrendszerünkbe s közgondolkodásunkba megkezdtük. Másrészt éppen az újabb nacionalista tendenciák szellemi hatásának korlátozásához teremt egyedülálló alkalmat.
Javasoljuk, hogy a Hazafias Népfront és a Történelmi Társulat 1974. július 28-án Szegeden tartson megemlékezést, amelyen
Budapest, 1974. május 14.
Kornidesz Mihály
Magyar Országos Levéltár. M-KS 288. f. 41. cs. 225. ő. e.
A javaslatot az Agitációs és Propaganda Bizottság 1974. június 7-i ülésén elfogadta: „Az Ágit. Prop. Bizottság hozzájárul az 1849. évi nemzetiségi törvény 125. évfordulójának megünnepléséhez: a Hazafias Népfront és a Történelmi Társulat július 28-án Szegeden tartson megemlékezést. A megemlékezés szolid, a tényeknek megfelelő, objektív legyen és emelje ki, hogy az 1849-ben elfogadott demokratikus törvényjavaslatot 1945 után a szocialista Magyarország valósította meg." (MOL M-KS 288. f. 41. cs. 225. ő. e.)
Szegeden, a városháza dísztermében 1974. július 29-én rendezett emlékülést a Hazafias Népfront Országos Tanácsa és a Magyar Történelmi Társulat. Dr. Perjési László, a Csongrád megyei tanács elnöke bevezető mondataiban hangsúlyozta: „az országgyűlésnek 1849-ben otthont adó szegedi Zsótér-házban aláírt határozat helyes irányt mutatott a nemzetiségi kérdés teljes, végleges megoldásához". Sarlós István, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára előadásában kiemelte: „Európában először született olyan törvény, amely nemcsak általános jellegű megállapításokat tartalmazott egy állam különböző népeinek egyenjogúságáról, hanem részletesen felsorolta a nemzeti kisebbségeket megillető konkrét jogokat.... A szegedi határozat, amely a tömegeket legközvetlenebbül érintő területeken biztosította az anyanyelv használatának jogát, a polgárosodás további kibontakozásának és a nemzeti jogok kivívásának lehetőségeit teremtette meg. Alkotói a további együttműködés kiinduló pontjának tekintették."
Az emlékülésen Arató Endre akadémikus „A nemzetiségi törvény és helye az egykorú Európában" címmel tartott előadást. Elemezte a korábbi megbékélési terveket és törvényjavaslatokat, majd bemutatta a korabeli európai államok nemzetiségi politikáját, így világítva meg a magyar törvény európai jelentőségét. A Magyarországon élő nemzetiségek nevében dr. Szilágyi Péter, a Magyarországi Románok Demokratikus Szövetségének főtitkára szólalt fel.
Az emlékülést „Jubileumi emlékülés Szegeden" címmel ismertette a Délmagyarország című lap 1974. július 30-án.
A részt vevő államok sérthetetlennek tekintik egymás valamennyi határát, valamint minden európai állam határait, és ezért most és a jövőben tartózkodnak attól, hogy e határokra törjenek.
Ennek megfelelően, úgyszintén tartózkodnak minden olyan követeléstől vagy cselekménytől, amely bármely részt vevő állam területe egy részének vagy egészének elfoglalására és bitorlására irányul.
...
A részt vevő államok tiszteletben tartják az emberi jogokat és az alapvető szabadságjogokat, beleértve a gondolat, a lelkiismeret, a vallás és meggyőződés szabadságát, amely mindenkit megillet, nemre, nyelvre és vallásra való tekintet nélkül.
Elősegítik és ösztönzik az állampolgári, a politikai, a gazdasági, a szociális, a kulturális és egyéb jogok és szabadságjogok hatékony gyakorlását, amelyek mindegyike az emberi személyiség méltóságából fakad és lényeges annak szabad és teljes fejlődése számára.
Ennek keretében a részt vevő államok elismerik és tiszteletben tartják az egyén szabadságát arra, hogy egyedül vagy másokkal közösen, saját lelkiismeretének parancsával összhangban kövesse és gyakorolja vallását vagy hitét.
A részt vevő államok, melyek területén nemzeti kisebbségek vannak, tiszteletben tartják az ilyen kisebbségekhez tartozó személyek jogát a törvény előtti egyenlőségre, maradéktalanul biztosítják számukra azt a lehetőséget, hogy ténylegesen élhessenek az emberi jogokkal és az alapvető szabadságjogokkal, és ily módon védelmezik a nemzeti kisebbségek törvényes érdekeit ezen a téren.
A részt vevő államok elismerik, hogy az emberi jogok és az alapvető szabadságjogok egyetemes jelentőségűek, hogy tiszteletben tartásuk lényeges tényezője a békének, az igazságosságnak és a jólétnek, amire szükség van mind az egymás közötti, mind pedig az összes többi állammal való baráti kapcsolatok és együttműködés fejlesztésének biztosításához.
E jogokat és szabadságjogokat kölcsönös kapcsolataikban állandóan tiszteletben tartják és erőfeszítéseket tesznek együttesen és külön-külön, beleértve az Egyesült Nemzetek Szervezetével való együttműködést, hogy elősegítsék egyetemes és tényleges tiszteletben tartásukat.
Megerősítik az egyénnek azt a jogát, hogy ismerje ezen a téren jogait és kötelességeit, és ezeknek megfelelően járjon el.
A részt vevő államok az emberi jogok és az alapvető szabadságjogok tekintetében az Egyesült Nemzetek Szervezete Alapokmányának céljaival és elveivel, valamint az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatával összhangban cselekszenek. Úgyszintén eleget tesznek az ezen a téren fennálló nemzetközi nyilatkozatokban és egyezményekben megállapított kötelezettségeiknek, beleértve többek között az Emberi Jogokról szóló Nemzetközi Egyezségokmányokat, amennyiben azok rájuk vonatkoznak.
Nemzetközi Szemle, 1975.10. sz. 7., 9. o.
Az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet Helsinkiben, 1973. július 3-án kezdődött, majd Genfben 1973. szeptember 18. - 1975. július 21. között folytatódott, s Helsinkiben, 1975. augusztus l-jén fejeződött be.
A kiadott Záróokmány az enyhülés politikájának kifejezője, amelyet a részt vevő 35 (33 európai és 2 észak-amerikai) állam - az Amerikai Egyesült Allamok, Ausztria, Belgium, Bulgária, Ciprus, Csehszlovákia, Dánia, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Írország, Izland, Jugoszlávia, Kanada, Lengyelország, Liechtenstein, Luxemburg, Magyarország, Málta, Monaco, Nagy-Britannia, a Német Demokratikus Köztársaság, a Német(országi) Szövetségi Köztársaság, Norvégia, Olaszország, Portugália, Románia, San Marino, Spanyolország, Svájc, Svédország, a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége, Törökország és a Vatikán - legmagasabb szintű politikai vezetői írtak alá. Magyarország részéről Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának tagja látta el kézjegyével a dokumentumot. Az Európai Közösség (1993. november l-jétől Európai Unió) nevében a Záróokmány aláírója az Európa Tanács akkori soros elnöke, Aldo Moro olasz miniszterelnök volt. A záróokmány aláírásával létrejött az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet (EBÉÉ) intézménye.
A több mint százoldalas Záróokmány hat hivatalos nyelven (angolul, franciául, németül, olaszul, oroszul és spanyolul) készült. Az eredeti példányt a Finn Köztársaság kormánya vette át levéltári megőrzésre; egy-egy hiteles másolatát pedig a finn kormány valamennyi részt vevő állam rendelkezésére bocsátotta. A finn kormány - a részt vevő államok felkérésére - eljuttatta a záróokmány szövegét az ENSZ főtitkárához abból a célból, hogy az ENSZ hivatalos dokumentumaként a tagállamok között terjessze.
A helsinki értekezlet záró szakaszán, 1975. július 31-én felszólalt Kádár János, aki egyebek között a következőiét mondta:
„Mi annak a magyar népnek a küldötteként veszünk részt ezen a történelmi jelentőségű tanácskozáson, amely államot alapítva 1100 éve él a Duna-Tisza táján, Európa közepén, így múltunk és jövőnk egyaránt az itt élő népek sorsához kötődik.
Meggyőződésünk, hogy Európa minden népének legfőbb kívánsága a béke. Ha lehetséges, még fokozottabban így van ez a magyar nép esetében, amely évszázadokon át a hadak útjának kereszteződési pontján élt és mérhetetlen véráldozatokat hozott, hogy fennmaradhasson és megőrizhesse államát a fenyegető pusztulással szemben. Századunkban, az első világháború hiábavaló áldozatai után a vesztes Magyarország területe a korábbinak egyharmadára csökkent; a második világháborúban, urai bűnéből a rossz oldalon vérezve, elvesztette felnőtt lakosságának 8 százalékát és az ország romhalmazzá vált....
A Magyar Népköztársaság rendíthetetlen híve a különböző társadalmi rendszerű országok békés egymás mellett élésének. A Szovjetunióval és más szocialista országokkal együtt egyik kezdeményezője és aláírója volt az 1969-es budapesti felhívásnak, amely javasolta az európai biztonsági értekezlet összehívását. Szövetségeseinkkel együtt azóta is mindent megtettünk az értekezlet létrejöttéért. Képviselőink mindvégig részt vettek az előkészítő munkálatokban és a jelen értekezlet elé aláírásra beterjesztett okmány kidolgozásában....
Az értekezlet okmánya az európai biztonság sok és bonyolult kérdését tárgyalja. A magyar küldöttség kiemelkedő fontosságúnak tartja az államok kapcsolatait és együttműködését szabályozó elvek rögzítését. Az értekezlet munkájában részt vesz 35 szuverén állam, közöttük vannak nagy és kis államok, iparilag fejlettek és kevésbé fejlettek, szocialista és nem szocialista, elkötelezett és el nem kötelezett országok, semleges államok. Az államok kapcsolatait szabályozó elvek - mint a szuverén egyenlőség, az erőszaktól való tartózkodás, a határok sérthetetlensége és a többi alapelv - tiszteletben tartása és gyakorlati érvényesülése megfelel a részt vevő 35 különböző állam érdekeinek, biztosítja a békét. Betartásukkal száműzhetjük földrészünkről a háborút, a fegyveres konfliktusokat. A Magyar Népköztársaság kész ezeknek az elveknek következetes betartására....
A magyar kormány az értekezlet okmányával egyetért, küldöttségünk azt megbízatásának megfelelően aláírja. Egyetértünk azzal is, hogy 1977-ben az érdekelt államok képviselőinek egy újabb értekezlete áttekintse majd az addig megtett utat, s megvizsgálja a teendőket." (Magyar Külpolitikai Évkönyv-1975. Összeállította a Külügyminisztérium. Szerk.: Bobvos György, Gyovai Gyula, Petrovay István. Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1977.144-147. o.)
A helsinki Záróokmányban meghatározott feladatok végrehajtásáról és az együttműködés továbbfejlesztéséről 1977-ben Belgrádban, 1980-ban Madridban tartottak értekezletet. A madridi értekezlet a felmerült ellentétek miatt 1983. szeptember 9-ig tartott (miután közmegegyezéssel elfogadták a kompromisszumos záródokumentumot). A következő találkozót 1986. november 4-i kezdettel Bécsben tartották meg.
Időközben, 1984. január 17-én Stockholmban összeült az európai bizalom- és biztonságerősítő intézkedésekről és leszerelésről szóló konferencia. 1985. október 15-én pedig Budapesten a Kulturális Fórum elnevezésű értekezletre került sor. (Halmosy Dénes: Nemzetközi szerződések 1945-1982. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Gondolat Könyvkiadó, Budapest, 1985. 542-543. o.)
Az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet utókonferenciájaként összehívott Bécsi Találkozó 1986 és 1989 között már állandóan napirendjén tartotta a kisebbségvédelem kérdését. Az 1989 januárjában elfogadott záródokumentum fontos pontja a kisebbségek közösségként való felfogása, valamint a negatív diszkrimináció tiltása helyett a pozitív diszkrimináció támogatása.
A bécsi utótalálkozó záródokumentuma, majd az EBÉÉ koppenhágai „Konferencia az emberi dimenzióról" elnevezésű találkozója (1990. június 29.) záródokumentumának negyedik fejezete; a Párizsi Charta (1990. november 21.); a moszkvai konferencia (1991); a genfi szakértői találkozó jelentése (1991. július); a Helsinki Felülvizsgálati és Csúcskonferencia (1992) dokumentuma képezheti a regionális kisebbségvédelem alapját.
Az 1992. évi Helsinki Utótalálkozón elfogadott elvek tartalmazzák, hogy a nemzeti kisebbségekkel kapcsolatos ügyek nem tekinthetők kizárólagosan az adott állam belügyének, s hogy olyan decentralizált kormányzati formákat -beleértve a területi alapon szerveződő autonómiákat is, s ahol ez nem lehetséges, ott kulturális jellegű autonómiákat - kívánatos bevezetni, amelyek hatékonyan hozzájárulhatnának a nemzeti kisebbségek önazonosságának megőrzéséhez, s részvételükhöz az állami döntéshozatal folyamatában.
Ezek az elvek nem jogilag kötelező normák, hanem a szervezet által ajánlott elvárások. Annak érdekében, hogy ezen elvek ne maradjanak puszta óhajok, az EBÉÉ (amely 1995. január 1-től Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet néven /EBESZ/ működik) szakértőkből álló tényfeltáró bizottságokat küld ki válságövezetekbe; évente konferenciákon tekinti át az aktuális helyzetet, az elért eredményeket és a további teendőket. 1992-ben Békéltető és Választott Bíróságot állított fel a nézeteltérések tisztázására és megoldására; s ugyancsak 1992-ben a fenti feladatok legfelsőbb szintű koordinálása céljából létrehozta a nemzeti kisebbségek főbiztosa elnevezésű funkciót. A szervezet az 1989-1991-es ajánlásait továbbra sem tekinti mindenki számára kötelező normának. Egy jogilag kötelező és szerződésekre alapozott kisebbségvédelmi rendszer létrehozása (amilyen a két világháború között volt) nem várható. (Vö. Romsics Ignác: Kisebbségvédelem Kelet-Közép- és Délkelet-Európában a 20. században. In: A hosszú tizenkilencedik és a rövid huszadik század. Főszerkesztő: Gergely Jenő. Budapest, 2000.458-459. o.)
Az 1989-1990. évi közép- és délkelet-európai politikai változások után több kormány is megfogalmazta a többoldalú együttműködés szükségességét az emberi és a kisebbségi jogok terén. Az EBÉÉ koppenhágai értekezletén Ausztria, a Cseh és Szlovák Köztársaság, Jugoszlávia, Magyarország, valamint Olaszország közös előterjesztést nyújtott be az „Etnikai kisebbségek jogairól" szóló nyilatkozat tárgykörében, amelyet azonban nem fogadtak el, s nem bizonyultak átütő erejűnek más kisebbségvédelmi kezdeményezések sem. Ennélfogva a közép- és délkelet-európai regionális kisebbségvédelem mindenekelőtt a már meglevő - nyugat-európai fogantatású - regionális intézményekhez és szervezetekhez való csatlakozásban jutott kifejezésre.
Az MSZMP Politikai Bizottsága 1961-ben megtárgyalta a Magyarországon élő cigányokról szóló jelentést, és határozatában kijelölte a társadalmi beilleszkedésüket előmozdító legfontosabb tennivalókat.
A határozat végrehajtására tett eddigi intézkedések pozitív hatással voltak a cigányok életkörülményeire: lényegesen kiterjedt foglalkoztatottságuk, lakás-, művelődési és közegészségügyi viszonyaik kedvezőbbé váltak. Társadalmi beilleszkedésük erőteljes differenciálódást indított el közöttük.
Az általában kedvező tendenciák azonban nem azonosan érintették az egész cigány lakosságot. A telepeken lakók életkörülményei ma is rendkívül súlyosak. Jelentős számú cigány él a társadalmi átlagszint alatt. Viszonylagos elmaradottságuk nem mérséklődött a megtett intézkedések arányában.
Indokolt a cigányok helyzetének ismételt elemzése, a tennivalók meghatározása, de különösen a cigányok beilleszkedésének elősegítésére fordítható anyagi, szervezeti, társadalmi erők koncentrálása.
A magyarországi cigány lakosság létszámáról, élet- és munkakörülményeiről nincsenek pontos adatok. Az 1961. évi jelentés 200000 főt említ. A tanácsok 1978. évi beszámolói alapján jelenlegi számuk legkevesebb 320 000-re tehető. A népesedési tendenciák alapján várható, hogy lélekszámuk 1990-re 400000 - 450000 lesz.
Élve születési arányuk 1971-ben (32 ezrelék) majdnem kétszerese volt a nem cigány lakosságénak. Újabb megyei vizsgálatok szerint a születésszám csökkenő tendenciájú, de még mindig magas.
A családok átlagos lélekszáma (4,52) mintegy 40 százalékkal magasabb, mint a nem cigány családoké. A családokban az eltartottak száma közel háromszorosa az országos átlagnak.
A cigány lakosság területi megoszlása egyenetlen. Viszonylag nagy számban élnek Budapesten, illetve a főváros övezetében, a Dél-Dunántúlon (különösen Baranya, Somogy megyében), az északi országrészben (Borsod és Szabolcs megyében), míg Nyugat-Dunántúlon jelenlétük alig észrevehető.
Többségük falvakban, kistelepüléseken lakik. Az utóbbi években erőteljesebbé vált beáramlásuk a városokba. A beáramlás magyarázata főként az itt kínálkozó jobb munkalehetőségekben, a lakáshoz jutás nagyobb esélyeiben, a kedvezőbb iskoláztatási feltételekben és abban rejlik, hogy a városokban kevesebb előítélettel kell szembenézniük. 1961-ben a félig letelepedett és vándorcigányok aránya kb. 40 százalék volt. Ez a réteg ma már megszűnőben van.
A cigányok életében a foglalkoztatottság kiterjedése hozta a legnagyobb változást. 1961-ben a munkaképes cigány lakosság 33 százaléka állandó, 32 százaléka alkalmi jellegű munkaviszonyban volt, 35 százaléka pedig egyáltalán nem dolgozott. A megyei tanácsok felmérése szerint jelenleg a munkaképes cigány férfiak 80-90 százaléka dolgozik. A foglalkoztatottak 85-90 százaléka állandó munkaviszonyban van, 10-15 százaléka alkalmi és idénymunkás. A munkaképes korú cigány nőknek csak 30 százaléka kereső, míg az országos helyzet a hasonló korú nőknél 63 százalék. A cigány nők munkába állítását akadályozza a kiskorú gyerekek nagy száma és a kistelepüléseken a női munkaalkalmak, illetve a gyermekintézmények hiánya. Megoldatlan a munkaképes korba lépő 15-18 éves cigány fiatalok foglalkoztatása.
A foglalkoztatottak 30-40 százaléka az iparban, 20-30 százaléka az építőiparban, 20 százaléka mező-, erdő- és vízgazdálkodásban, 15 százaléka egyéb ágazatokban dolgozik. Döntő többségük ma is szakképzetlen segédmunkás. A különösen nehéz, piszkos munkát rendszerint cigányok végzik. Egyes vállalatoknál ún. cigánymunkakörök (darukötöző, udvarsöprögető, kocsimosó, utcasöprő, csatornatisztító) kezdenek kialakulni. Szellemi foglalkozású cigány nagyon kevés akad.
A foglalkoztatás terén oldódtak a cigányokkal szembeni előítéletek. Munkába állításukkal szemben nagyobb mérvű idegenkedés főként a mezőgazdasági termelőszövetkezetekben és a kereskedelemben tapasztalható.
A cigányok foglalkoztatása terén ma a munkaviszonyban való megtartás, a munkafegyelem megszilárdítása és a termelőmunkához szükséges alapismeretek megtanítása a legfőbb gond. A cigány fiatalok munkára nevelésében, társadalmi beilleszkedésük elősegítésében nagy szerepe van a Magyar Néphadsereg alakulatainak. Alacsony iskolai végzettsége és az átlagosnál rosszabb fizikai állapota miatt azonban igen sok cigány fiatalt nem hívnak be katonának.
Általában nincs különbség az azonos munkakörben és munkakörülmények között dolgozó cigányok és nem cigányok munkabére között. Ennek ellenére a cigánycsaládok egy főre eső jövedelme - a szakképzetlen munkával elérhető alacsony keresetek, az egy keresőre jutó nagyszámú eltartott miatt - az esetek többségében mélyen az országos szint alatt van.
A munkáltatók egy része ma már figyelmesebben törődik cigány dolgozóival (segíti lakásgondjaik megoldását, bevonja őket a felnőttoktatásba stb.).
Jelentősen csökkent a telepek, illetve a telepeken élő cigányok száma. 1961-ben kb. 70 százalékuk élt szociális körülményeknek meg nem felelő telepeken, putrikban, most 25 százalékuk. 1965-1977 között 16000 lakás építéséhez, vásárlásához vettek igénybe kedvezményes OTP-hitelt. Más úton (tanácsi lakáskiutalások, árvíz- és belvízkárok pótlásához nyújtott kedvezmények révén) további 8100 lakáshoz jutottak. Tetemes azoknak a cigánycsaládoknak a száma, amelyek saját erőből építettek, illetve vásároltak házat.
Ennek ellenére ma is 81000 ember él szociális követelményeknek meg nem felelő, elkülönült telepeken, igen nehéz anyagi és elviselhetetlen lakáskörülmények között. A telepek melegágyai a bűnözésnek, okai a gyerekek iskolázatlanságának, a betegségeknek és a fertőzési veszélynek. A nem telepen élők jelentős részének lakáskörülményei is nyomorúságosak.
Az utóbbi években a cigány nyomortelepek felszámolása lelassult. Ennek oka anyagi, szervezeti és szemléletbeli problémákban kereshető. Az építési költségek, a ház- és telekárak jelentős emelkedése miatt a hitel összege (1978-ban 140000 forint) ma már a szerény igényeket kielégítő lakások építéséhez sem elegendő. A telepeken élők - akiknek többsége nagycsaládos, alacsony keresetű segédmunkás, illetve idősebb ember - nem tudják előteremteni a hitel kiegészítéséhez szükséges összegeket (kb. 50000-80000 Ft).
Különösen nehéz a falvakban élő cigányok lakáshelyzetének javítása (nincsenek tanácsi bérlakások, nincs célcsoportos lakásépítés, a tanácsok a telepek felszámolásával kapcsolatos költségekre csak utólag kapnak támogatást). Az objektív nehézségeket szubjektív hibák is növelik. Egyes helyi tanácsok nem fordítanak elég gondot a telepek felszámolására. Több helyen halogatják a házhelyek kiutalását és magas telekárat követelnek. A lakóhelyi beilleszkedést a helybeliek előítéletei is nehezítik.
1961-ben a felnőtt cigány lakosság 40 százaléka írástudatlan volt. A tanköteles korú gyerekeknek csak 13 százaléka jutott el a felső tagozatba és csupán 2-3 százaléka végezte el a nyolc osztályt.
A Politikai Bizottság határozata óta szervezeti, szociális és pedagógiai intézkedések segítik a cigány tankötelesek hátrányos helyzetének javítását. Egyre több gyereket vonnak be óvodába és iskolára előkészítő tanfolyamra. Anyagilag is ösztönzik a cigány tanulókat oktató pedagógusok munkáját, s rendszeresek a pedagógiai-módszertani tapasztalatcserék. Az iskolába járókat szociális kedvezményekben részesítik.
Az utóbbi nyolc évben 18 000-rel nőtt az iskolába járó cigánygyerekek száma, és elérte a 77000 főt. Becslések szerint a gyerekek 80-85 százalékát beírják az első osztályba. Az összes tankötelesnek kb. 25 százaléka a felső tagozatokba is eljut, és a nyolc osztályt elvégzi mintegy 15 százalékuk. Az eredmények mindenekelőtt a beilleszkedett, illetve a beilleszkedés útjára lépett családok gyerekeinél mutatkoznak.
Ma is súlyos gond azonban, hogy az óvodás korú cigánygyerekeknek csupán 20-30 százaléka jár óvodába, szemben az országos 84 százalékos aránnyal. Az iskolás korúak közül sokan tanulnak eleve hátrányos oktatási feltételek között: többségükkel képesítés nélküli pedagógusok foglalkoznak, rosszul felszerelt iskolákba, összevont osztályokba járnak. A gyerekek mintegy 20-30 százaléka nem tud jól magyarul. Napjainkban 15000-17000 tanköteles korú hiányzik az iskolákból, ezek többsége cigánygyerek. Az általános iskolába beiratkozott cigánygyerekek több mint 70 százaléka nem végzi el a nyolc osztályt. Az összes cigány tanuló több mint fele túlkoros abban az osztályban, ahova jár. A gyógypedagógiai intézményekben tanulóknak gyakran egyharmada cigány.
A nyolc osztályt végzett cigány tanulók közül kevesen jutnak el szakmunkásképzőbe, elenyésző a középiskolában vagy felsőoktatási intézményben tanulók száma.
A közművelődésben - főként az általános iskolát végzettek és a már munkaviszonyban álló, beilleszkedett rétegek létszámának emelkedésével - szerény fejlődés ment végbe. Többen vesznek részt munkahelyi képzésben, továbbképzésben (főként azok a formák vonzóak, amelyek az általános iskolai végzettség megszerzését összekötik a szakképzéssel), gyakrabban látogatják a művelődési intézményeket, élnek a művelődés intenzívebb formáival. Népszerűbbek az egészségügyi ismeretterjesztő előadások, a cigányokról szóló velük kapcsolatos (történetükkel, folklór hagyományaikkal foglalkozó) rendezvények. A telepeken élő felnőtt cigányok többsége azonban igen keveset tud a körülötte zajló világról.
A telepeken javult valamelyest az egészségügyi helyzet. A járványos betegségek visszaszorultak. Az egészségnevelés bizonyos részeredményeket mutat fel. A munkában nagy segítséget adnak a Vöröskereszt-aktivisták.
A telepeken uralkodó kritikus lakáskörülmények, a hiányos táplálkozás, a rendszertelen tisztálkodás, a rossz öltözködés azonban a cigányok egészségi állapotára rányomja bélyegét. Több a koraszülés, a csecsemők kisebb átlagsúllyal születnek, mint a nem cigány csecsemők, nagyobb arányú a csecsemőhalandóság; a felnőttek is gyakrabban betegszenek meg, mint a nem cigányok. Sok közöttük a 10-15 éves munkaviszony után leszázalékolt 30-40 éves ember. A cigányok átlagos életkora ma is mintegy 10-15 évvel alacsonyabb az országosnál; az átlagosnál gyakoribb betegségekhez társul az ugyancsak nagyobb fokú alkoholizmus. A kötelező védőoltásokról igen sokan távol maradnak.
A felnőttvédelmi szociális gondoskodás intézményeit (öregek napközi otthona, szociális otthon, házi szociális gondozó szolgálat) a cigány rászorulók alig veszik igénybe.
A társadalmi beilleszkedés előrehaladása lényegesen megnövelte azt a réteget, amelynek állampolgári magatartása megfelel a társadalmunkban kialakult, megkövetelt normáknak. Közülük ma már többen részt vesznek a közéletben is. Leginkább a helyi tanácsokban kapnak szerepet. Számuk azonban alacsonyabb, mint a cigány lakosság aránya. Kevés munkahelyi vezető kerül ki a cigányok közül.
Igen sok beilleszkedett cigány szégyelli és letagadja származását; sérelmesnek tartja a megkülönböztetett bánásmódot. Mások viszont vállalják származásukat, és kezd kialakulni bennük egyfajta cigányetnikai tudat. A cigányok körében is élnek előítéletek, nacionalista indulatok a nem cigányokkal szemben.
A telepeken élő, szociálisan elmaradott, legszegényebb emberek magatartására a befelé fordulás, a hátrányos helyzet fásult tudomásulvétele jellemző. Az ő körükben élnek leginkább a régi cigányéletforma maradványai. A törvényes rend és az együttélés szabályainak megsértői rendszerint közülük kerülnek ki.
A jogsértők elleni rendőri fellépés a cigány lakosság beilleszkedését is segíti, ezért a Belügyminisztérium folyamatosan értékeli a cigány személyek bűnözését. Nyilvántartása szerint a cigány lakosság bűnözési aránya 1974-1977 között kétszer akkora volt, mint az ország lakosságához mért aránya. Feltűnően nagyarányú a fiatalkorú cigány lakosok bűnözése. Az összes fiatalkorú elkövető 16,3 százaléka cigány.
Társadalmunkban ma még gyakori a félelem és az elzárkózás főként a betelepedésekkel, munkavállalásokkal szemben; a szórványosan előforduló vegyes házasságokat a közvélemény elítéli. Elterjedtek az olyan vélekedések, hogy a cigányok erőszakosak, élősködők, alkoholisták, bűnözők, nem szeretnek dolgozni stb. A „cigány" szó általánosan pejoratív, megbélyegző értelmezésben él. Esetenként a faji előítélet durvább megnyilvánulásai is előfordulnak.
A cigányok társadalmi felemelésére irányuló erőfeszítéseket sokan eltúlzottnak, a cigányokat azokra érdemtelennek tartják. Életkörülményeik megváltoztatását kényszerítő intézkedésekkel, szankciókkal vélik megoldhatónak.
Tömegkommunikációs fórumaink rendszeresen és általában politikai törekvéseinknek megfelelően foglalkoznak a cigányok helyzetével. Előfordulnak azonban hangsúlytévesztések is: gyakrabban teszik szóvá a cigányok körében a mutatkozó antiszociális megnyilvánulásokat, és kevesebb figyelmet fordítanak a cigány lakosság körében észlelhető pozitív változásokra. Viszonylag ritkábban bírálják az előítéletek következtében elkövetett visszaéléseket.
A cigányok ügyét-sorsát szívén viselő, jelentős számú nem cigány értelmiségi körében létezik egy szűk csoport, amelynek nézeteiben keveredik az újbaloldali demagógia és a cigány nacionalizmus.
A kutatók és a cigány értelmiségiek egy részében élnek olyan nézetek, hogy a cigányokat - eltérően a Politikai Bizottság 1961-es határozatától - nemzetiségnek kellene tekinteni. Ebben a kérdésben nem indokolt megváltoztatni az 1961-es határozat álláspontját.
1967 óta működik a Nemzetközi Cigány Bizottság mint nemzetközi cigányegyesület. Nem tartozik a hivatalosan elismert nemzetközi szervezetek közé, de kapcsolatban áll nemzetközi szervezetekkel (UNESCO, Russel-bíróság). Hazánkban a cigányoknak átfogó érdekképwseleti szerve nincsen, és szervezett módon nem kapcsolódhatnak a Bizottság munkájához. Esetenként magánemberek lépnek fel a magyarországi cigányok nevében. A Bizottság keresi a legalizált kapcsolatok felvételének lehetőségét hazánkkal.
1968-ban a Minisztertanács mellett Cigány Tárcaközi Koordinációs Bizottság alakult. A Bizottság és a később létrehozott megyei bizottságok eredményesen dolgoznak. A pártszervek és -szervezetek esetenként, a tanácsok rendszeresen foglalkoztak az illetékességi körükbe tartozó cigány lakosság helyzetével. Elismerésre méltó a Hazafias Népfront-bizottságok és a Vöröskereszt-szervezetek munkája.
Jelentős azoknak a pártszerveknek és KISZ-szervezeteknek, tanácsoknak a száma, amelyek nem súlyának, társadalompolitikai jelentőségének megfelelően foglalkoznak a cigánykérdéssel, a nyomortelepek megszüntetésének ügyével. Sok az általánosságokban kimerülő előterjesztés, gyakori a problémák formális kezelése. A határozatok végrehajtásának ellenőrzése nem kap elég figyelmet. Kevés helyen alakult ki összehangolt tevékenység az érdekelt szervek között. A cigány lakosság társadalmi tudatának, szokásainak, erkölcsének hiányos ismerete is nehezíti a nevelőmunkát. Nem támaszkodnak eléggé a már beilleszkedett dolgozókra, aktívákra, a cigány értelmiségre.
Néhány kutató hosszabb ideje foglalkozik a cigányság szociológiai, néprajzi, nyelvészeti vizsgálatával és jelentős szakismeretre tett szert. E kutatásokat, amelyek eddig esetlegesek voltak, a jövőben jobban kell koordinálni.
A cigány lakosság társadalmi beilleszkedésének gyorsítása végett elsősorban a következő feladatok megoldására kell összpontosítani.
1. További erőfeszítéseket kell tenni a foglalkoztatási szint emelése, mindenekelőtt a munkaképes korba lépő fiatalok foglalkoztatásának javítása végett.
El kell érni, hogy az idény- és alkalmi munkások közül minél többen vállaljanak állandó munkát. A munkahelyi vezetés, a munkahelyi párt- és társadalmi szervezetek, a szocialista brigádok segítsék a cigány dolgozók munkahelyhez kötődését. Az alkalmas cigány dolgozókat minél nagyobb számban fel kell venni termelőszövetkezeti tagnak. A munkahelyeken szervezett szakmai képzésbe, továbbképzésbe be kell vonni a megfelelő cigány dolgozókat. Az arra érdemesek számára biztosítani kell az előmenetel, a munkahelyeken betölthető tisztségek elnyerésének lehetőségét.
2. Az országos lakásépítési program keretében erőfeszítéseket kell tenni a rászoruló cigány lakosság lakásprogramjának megoldása érdekében. Folytatni kell a telepek felszámolására irányuló munkát.
Felül kell vizsgálni és szükség szerint módosítani kell a lakáshoz jutás szervezeti, anyagi feltételeit. A kedvezmények odaítélésekor a szociális helyzeten túlmenően mérlegelni kell a munkavállalást, illetve a végzett munka minőségét. Fokozottan kell élni az üresen álló falusi házak megvásárlásának lehetőségével, indokolt esetben szükségmegoldáshoz is kell folyamodni.
3. A cigány lakosság műveltségi viszonyainak javításában a cigány fiatalok oktatását-nevelését központi feladatnak kell tekinteni. Ezért a tanácsok, a párt- és a társadalmi szervek közreműködésével, fokozatosan biztosítsák óvodai felvételüket, illetve bevonásukat az iskola-előkészítő tanfolyamokra. Oldják meg a cigány tankötelesek nyilvántartását és beiskolázását. Segítsék elő, hogy rendszeresen járjanak óvodába, iskolába.
A helyi körülményeknek megfelelően továbbra is indokolt speciális cigány osztályok, napközis csoportok és kollégiumok működtetése, de biztosítani kell, hogy akik már részt tudnak venni a normál osztályok munkájában, azok együtt tanuljanak a nem cigány gyerekekkel. Tovább kell javítani mind az óvodákban, mind az általános iskolákban oktatásuk speciális pedagógiai módszereit, eljárásait, e feladatokra a pedagógusok felkészítését s mindebben a pedagógiai és más tudományok részt vállalását.
Az érintett tanácsok gondoskodjanak róla, hogy a napközi otthonokba, kollégiumokba, a diákétkeztetésbe a tényleges igények alapján megfelelő számban kerüljenek be a cigányok gyerekei is. A szociális, a gyámügyi s a nevelési segélyeket mindenekelőtt a kiskorú és a továbbtanuló gyerekek támogatására ítéljék oda. Ezeket a szülők magatartásától függően célszerű esetenként az óvodai, a napközi otthoni, a tanulószobai és a kollégiumi költségek térítéseként átutalni.
Javítani kell az általános iskolát sikeresen elvégző cigány tanulók pályaorientálását. Növelni kell a szakmunkásképzőkben és a középiskolákban tovább tanulók számát. Annak érdekében, hogy a cigányok társadalmi beilleszkedését minél több cigány értelmiségi - főként pedagógus, népművelő, orvos - segíthesse, nagyobb támogatást kell biztosítani a felsőoktatási intézményekbe felvett cigány hallgatók számának növeléséhez.
A felnőtt lakosság körében végzett közművelődési munkában jobban tekintetbe kell venni a befogadók műveltségi színvonalát, reális szükségleteit. A nem cigány lakossággal közös művelődési alkalmak és formák mellett - ahol ez célszerűnek látszik - támogatni kell a homogén cigány művelődési közösségek (folklór-együttesek, klubok, szakkörök) munkáját. A magyar és az egyetemes kultúra elsajátításának szervezésével egyidejűleg lehetőséget kell teremteni az értékes cigányhagyományok felkutatására, ápolására.
4. Minden olyan községben, ahol nagyobb számban élnek cigányok, az egészségügyi szervek létesítsenek aktívahálózatot, amelybe a cigányokat is vonják be. Az egészségnevelés középpontjába a családtervezés, a gyermeknevelés, az alapvető higiéniai követelmények megismertetése és megtartása álljon.
A terhes- és csecsemőgondozást, a gyermekek védőoltását és a szűrővizsgálatokon való részvételt általánossá kell tenni. A házi beteggondozás ellátására a cigány lakosság köréből is aktívákat kell igénybe venni.
A magyar Vöröskereszt egészség- és családvédelmi munkája során külön gonddal foglalkozzék a cigány lakossággal.
5. A cigányok társadalmi, közéleti aktivitásának kibontakoztatása érdekében az állami szervek és a tömegszervezetek, valamint a tömegszervezetek egymás közötti sajátosságainak figyelembevételével megfelelő munkamegosztást kell kialakítani. A lakó- és munkahelyeken egyaránt fokozni kell a szakszervezeti, KISZ- és párttaggá nevelő munkát az arra érdemes cigányok körében. Bátrabban kell kezdeményezni közéleti megbízatásukat. Néhány érintett megyében létesítsenek cigány származású személyekből álló konzultatív bizottságot. A Hazafias Népfront-bizottságok a cigánylakta területekről (községekből) az arra alkalmas cigányok bevonásával építsenek ki aktívahálózatot.
6. A párt-, társadalmi szervezetek és a tömegkommunikációs fórumok helyes orientálással, politikai nevelőmunkával segítsék a cigányokkal szembeni előítéletek oszlatását. Törekedjenek a cigányok helyzetének reális bemutatására, tárják fel a cigányok fölemelkedésében végbement fejlődést; a beilleszkedett réteg helytállását a szocialista építőmunkában. A központi sajtó mérsékeltebben, a megyei lapok szükség szerint gyakrabban foglalkozzanak a cigányok helyzetével.
A Politikai Bizottság a jelentést tudomásul veszi. Megállapítja, hogy a cigány lakosság társadalmi beilleszkedésének meggyorsítására tett intézkedések összhangban vannak 1961. június 20-i határozatával. Az intézkedések számottevő eredménnyel jártak. Lényegesen kiterjedt a cigányok foglalkoztatása, javultak lakás-, művelődési és közegészségügyi viszonyaik. A társadalmi beilleszkedés folyamata erőteljes differenciálódást indított el körükben.
A kedvező folyamatok kibontakoztatása, a beilleszkedést akadályozó régebbi és új keletű problémák elhárítása megköveteli, hogy az érintett párt-, állami és társadalmi szervek, az üzemek és a vállalatok a jövőben is megkülönböztetett figyelemmel és az ügy sajátosságának megfelelő módszerekkel foglalkozzanak a cigányok társadalmi beilleszkedésének előmozdításával.
A Politikai Bizottság egyetért a jelentésben kiemelt feladatokkal, amelyek megoldása során a következő' elvekből kell kiindulni.
A Politikai Bizottság ajánlja a Minisztertanácsnak, hogy tűzze napirendre a cigány lakosság helyzetét, és határozza meg az állami szervek időszerű feladatait. Ezt követően történjék nyilvános közlés arról, hogy az illetékes párt- és állami szervek áttekintették a cigány lakosság helyzetével foglalkozó korábbi állásfoglalásaik végrehajtását. Ebben tájékoztatni kell a közvéleményt a cigány lakosság helyzetének javításában elért jelentős eredményekről, továbbá arról, hogy az illetékes szervek megfelelő intézkedéseket hoztak annak érdekében, hogy a cigány lakosság életkörülményeiben, társadalmi beilleszkedésében kibontakozott egészséges folyamat folytatódjék.
A SZOT és a KISZ illetékes testülete tárgyalja meg a cigányok körében végzendő tennivalókat. A Politikai Bizottság egyetért azzal, hogy a Nemzetközi Cigány Bizottsággal, ha ilyen igény felmerül, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa tartsa a kapcsolatot.
Az MSZMP Politikai Bizottsága határozatának alapját képező jelentést a Központi Bizottság Tudományos, Közoktatási és Kulturális Osztályának előterjesztésében 1979. január 4-i ülésén vitatta meg a Központi Bizottság Agitációs és Propaganda Bizottsága. A PB az Ágit. Prop. Bizottság ülésén módosított dokumentumot tárgyalta meg és fogadta el április 18-án.
A cigányság helyzetével kapcsolatban több állami rendelkezés látott napvilágot a határozat előtt és után:
2/1965. (II. 18.) ÉM-PM sz. együttes rendelet a szociális követelményeknek nem megfelelő telepek felszámolásáról. (Törvények és_ Rendeletek Hivatalos Gyűjteménye 1965. Budapest, 1966. 368-371. o.);
2/1968. (1.11.) ÉM-PM sz. együttes rendelet az előbbi rendelet módosításáról és kiegészítéséről. (Uo. 1968. Budapest, 1969.344-345. o.);
1019/1970. (VI. 4.) Korm. sz. határozat az árvíz- és belvízkárosult, szociális követelményeknek meg nem felelő telepeken élő családok lakásépítéséről. (Uo. 1970. Budapest, 1971.272. o.)
1016/1979. (VII. 12.) sz. minisztertanácsi határozat a cigány lakosság helyzetének javításával kapcsolatos további feladatokról. (Uo. 1979. Budapest, 1980. 444-445. o.)
A 6. pontban említett Tárcaközi Koordinációs Bizottság - amely a 3347/1968. Korm. számú határozat alapján alakult - ülésein beszámoltatta a megyei tanácsok elnökeit a végzett munkáról, tájékoztatást kért a minisztériumok, főhatóságok vezetőitől, valamint a Hazafias Népfronttól, a KISZ KB-tól és a SZOT vezetőitől. Állást foglalt, javaslatokat tett a tárcáknak a jogszabályi rendezésre, irányelv kiadásra, intézkedések megtételére. Iránymutatást adott a megyei tanácsoknál működő, a cigánylakosság helyzetével foglalkozó Koordinációs Bizottságoknak.
Tevékenységéről és a cigánylakosság helyzetéről 1974-ben tájékoztatta az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Bizottságát. A Tárcaközi Koordinációs Bizottság 1976-ban a kormánynak számolt be tevékenységéről és a cigánylakosság helyzetéről.
Az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Bizottsága 1974. június 11-i ülésén javasolta: „A cigány lakosság helyzetével foglalkozó Tárcaközi Koordinációs Bizottság vizsgálja meg, milyen módon lenne célszerű megemlékezni a fasizmus áldozatául esett cigányokról." (MOL M-KS 288. f. 41. cs. 225. ő. e.) Első ízben a 30. évfordulón tartottak ilyen megemlékezést 1974. július 31-én Budapesten a Hazafias Népfront Országos Tanácsa és a Nácizmus Üldözöttéinek Bizottsága szervezésében, amelyen részt vett a Nemzetközi Cigány Bizottság képviselője is. Akkor merült fel, hogy a megemlékezést rendszeressé kellene tenni. (Magyar Nemzet, 1974. augusztus 1.)
...
A nemzetiségi szövetségek
A nemzetiségi lakosság összlétszáma mintegy 300000.
A legnépesebb nemzetiségi csoportoknak külön-külön társadalmi szervezetük van: a Magyarországi Délszlávok Demokratikus Szövetsége; a Magyarországi Német Dolgozók Demokratikus Szövetsége; a Magyarországi Románok Demokratikus Szövetsége; a Magyarországi Szlovákok Demokratikus Szövetsége.
Jelenleg 498 oktatási intézményben 43300 nemzetiségi származású gyermek tanul. Többségük tantárgyként tanulja a nemzetiségi nyelvét.
Több mint 500 nemzetiségi kulturális csoport működik. Fellendült a nyelvművelő klubmozgalom, nőtt az anyanyelven tartott ismeretterjesztő előadások, a nemzetiségi nyelven kiadott könyvek száma és példányszáma. Folyamatosan megjelennek a nemzetiségi nyelvű lapok, rendszeresek a nemzetiségi rádióadások, és megindult a német, valamint a szerbhorvát nyelvű televíziós műsorok sugárzása is.
Az utóbbi időszakban a nemzetiségi településeken nagy számban helyeztek el két- vagy többnyelvű feliratot a közintézményeken. Több helységben állítottak szobrot, emléktáblát, neveztek el utcát, közintézményt neves nemzetiségi személyekről.
A Magyar Szocialista Munkáspárt XII. kongresszusának jegyzőkönyve. 1980. március 24-27. Kossuth Könyvkiadó Budapest, 1980.28. o.
Nemzetiségi politikánk jelentős eredménye, hogy hazánkban érvényesül a nemzetiségek egyenjogúsága, a nemzetiségi és a magyar lakosság viszonya zavartalan, a nemzetiségi lakosság ápolhatja kapcsolatait anyanemzetével, a nemzetiségi lakosság közérzete jó, és elkötelezetten vesz részt a szocialista társadalomépítés feladatainak megoldásában. Nemzetiségi politikánknak ezekben az eredményeiben jelentős szerepük van a nemzetiségi szövetségeknek és azoknak a párt-, állami és társadalmi szerveknek, amelyek nemzetiségpolitikánk elveinek megvalósításáért az elmúlt időszakban is sokat tettek.
A nemzetiségi politika megvalósításáért felelős párt-, állami és társadalmi szervek, valamint a nemzetiségi szövetségek erőfeszítései ellenére sem sikerült előrehaladást elérni a nemzetiségi lakosság azonosságtudatának megőrzésében, anyanyelvhasználatának, sajátos kultúrájának fejlődésében. Ebben az objektív történelmi, társadalmi és etnikai folyamatokon kívül szerepet játszik az is, hogy nemzetiségpolitikánk helyes elveit a gyakorlatban csak részben sikerült érvényre juttatni.
Ahhoz, hogy a nemzetiségek meg tudják őrizni sajátosságaikat, kisebbségvédelmi szemléletű, támogató jellegű nemzetiségi politikára van szükség. Ennek szellemében kell megújítani nemzetiségpolitikai gyakorlatunkat is.
Nemzetiségpolitikánk megújulásának fontos feltétele az aktív kisebbségvédelmi szemlélet széles körű elfogadtatása és meggyökereztetése társadalmunkban. Ennek érdekében változást kell elérni a magyar közvéleménynek a nemzetiségek életéről, helyzetéről való tájékozottságában és következetesen fel kell lépni a nemzeti előítéletek megnyilvánulásaival szemben.
Tudatosítani kell, hogy:
- a nemzetiségek léte és boldogulása, nemzeti sajátosságaik megőrzésének támogatása társadalmunk demokratizmusának, politikai érettségének is fokmérője, és sajátos feladatokat ró a többségi nemzethez tartozókra is;
- az MSZMP nemzetiségi politikája elvi politika, nem függvénye a szomszédos országok nemzetiségi politikájának - e téren a viszonosság elve semmilyen formában sem érvényesülhet.
Az alkotmány - az állampolgárok alapvető jogairól és kötelességeiről szóló fejezetben -1949 óta rendelkezik a Magyarországon élő nemzetiségek egyenjogúságáról, anyanyelvük használatáról, anyanyelven történő oktatásuk, valamint saját kultúrájuk megőrzésének és ápolásának jogáról. Jogrendszerünkből azonban hiányzik a nemzetiségi jogok átfogó, korszerű és a szükséges mértékig részletes szabályozása.
Az ország gazdasági, társadalmi, politikai és kulturális életének megújulása, a politikai és jogi intézményrendszer reformja, valamint a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányának aláírásával vállalt kötelezettségünk is megkívánja nemzetiségpolitikai gyakorlatunk továbbfejlesztését. A Magyar Népköztársaság szocialista elveken alapuló nemzetiségpolitikai törekvéseit az alkotmány megújítása mellett önálló nemzetiségi törvény megalkotásában is ki kell fejezni. A törvény a következő évtizedekre kereteket teremthet a Magyar Népköztársaságban élő nemzeti többség és a nemzeti kisebbségek társadalmi viszonyainak fejlesztésére, meghatározhatja a kisebbségek fejlődéséhez szükséges jogi feltételeket, elősegítheti a kedvező társadalmi közhangulat kialakulását, hozzájárulhat a társadalom - a különbözőségek elismerésén alapuló - egységének erősítéséhez, a tolerancia, szolidaritás és internacionalizmus megszilárdításához. Ennek megfelelően több évtizedre érvényes módon kell kifejeznie a nemzetiségi érdekeket, összhangban a társadalmi fejlődés hosszú távú céljaival.
A törvény megalkotásánál figyelembe kell venni a sajátos, főképp legújabb kori történelmünk során kialakult magyarországi adottságokat, illetve a nemzetiségekkel, kisebbségekkel kapcsolatos általános kérdések hazai megjelenési formáit. Ide tartozik elsődlegesen az a körülmény, hogy a hazai kisebbségek nem összefüggő tömbökben, jól meghatározható területeken élnek, hanem többé-kevésbé szétszórt, az ország területén egyenlőtlenül eloszló csoportokban, s általában még az úgynevezett nemzetiségi vidékeken vagy településeken sem alkotják a lakosság többségét. Ennek következtében a nemzetiségi jogok együttesét a nemzetiségi közösségekhez (s nem tájegységekhez, területekhez) kell kapcsolni.
Sajátos történelmi adottság továbbá, hogy Magyarországon a negyvenes évek második és az ötvenes évek első felében - a kitelepítések, lakosságcserék, illetve az egyes nemzetiségi csoportokkal szembeni gyanakvás, ellenérzés következtében, de egyéb gazdasági-társadalmi okokból is - széles körűen megindult a nemzetiségi helyzetből való menekülés, fokozódott az asszimilációra való törekvés. A későbbiekben - az MSZMP és a kormány pozitív nemzetiségi politikájának is köszönhetően - ez a folyamat lelassult. A jelenlegi helyzetben lehetőség van e folyamatok fékezésére, majd megállítására.
Különös figyelmet kíván a nemzetiséghez való tartozás kritériumainak kérdése. Az előkészítés során is megmutatkozott, mennyire szükséges egyértelműen hangsúlyozni: az etnikai értelemben vett „származás" a demokratikus jogrendszerekben meghatározatlan kategória. Az emberi jogokkal kapcsolatos nemzetközi normáknak megfelelően a nemzetiséghez való tartozás csak az egyén szuverén döntésén, alanyi jogából fakadó elhatározásán alapulhat.
Egyénekként a Magyar Köztársaság állampolgárai bármilyen, a világban létező nemzetiséghez tartozónak vallhatják magukat. A törvény függeléke azokat a nemzetiségeket tüntesse fel, amelyekkel mint közösségekkel kapcsolatban az állam központi és helyi szervei anyagi konzekvenciákkal is járó kötelezettséget vállalnak.
A törvénynek az emberi jogi és kisebbségvédelmi elvek figyelembevételével lehetővé kell tennie, hogy a magukat cigányoknak valló magyar állampolgárok szervezeteik révén kezdeményezhessék nemzetiséggé válásukat.
1. A törvény elsődleges célja, hogy a maga eszközeivel biztosítsa a magyarországi nemzetiségek sajátosságainak megőrzését, e sajátosságok kibontakoztatását és akadálytalan fejlődését. Ennek érdekében a törvénynek egy aktív kisebbségvédelmi politika alapelveit kell rögzítenie. Meg kell határoznia a nemzetiségek egyéni és kollektív jogait, továbbá az állami szervek ezekkel kapcsolatos kötelességeit; biztosítania kell a nemzeti sajátosságok érvényesülésének anyagi és személyi feltételeit.
2. A törvény teremtsen feltételeket ahhoz, hogy a nemzetiségek mint kollektívák és a nemzetiségi lakosok mint egyének nemzeti sajátosságaik és identitásuk feladása nélkül illeszkedhessenek a Magyar Népköztársaság társadalmába.
3. A törvénynek a társadalom alapvető egységét és összetartozását a sajátos nemzetiségi jogok megszilárdításával párhuzamosan kell erősítenie, s biztosítékokat kell nyújtania a nemzetiségeknek az elkülönítés és mindenfajta hátrányos megkülönböztetés ellen is.
4. A nemzetiségi jogok egyértelmű rögzítése, tényleges gyakorlásuk biztosítása - viszonosságra való tekintet nélkül a nemzetközi kapcsolatokban - a Magyar Népköztársaság alkotmányos kötelezettsége.
1. A nemzetiségi jogok sajátos jogok, amelyeket az állam aktív kisebbségvédelmi politikájának és demokratikus jellegének megfelelően, az emberi jogok állami szintű védelmének részeként köteles nemzetiségi lakossága számára biztosítani.
2. Az állampolgár szuverén személyi joga annak eldöntése, hogy valamely nemzetiség tagjának tekinti-e magát avagy nem, s döntése abban nyilvánul meg, hogy a nemzetiségi lakosokat megillető sajátos jogokat, illetve a nemzetiséget megillető kollektív jogokból való részesedést részben vagy egészben igényli magának és/vagy kiskorú gyermekeinek. E döntését s annak érvényesítését semmilyen szerv nem akadályozhatja; az államnak minden lehetséges intézkedéssel biztosítania kell, hogy döntéséből sem politikai jogai, sem gazdasági vagy munkavállalási lehetőségei szempontjából hátránya ne származhassék. A törvényből eredő állami kötelezettségeket azon nemzetiségek számára kell az állam központi és helyi szerveinek biztosítania, amelyek a törvény függelékében szerepebiek.
3. A jogok biztosítása, a jogok gyakorlásának lehetővé tétele alapvetően az állam - a központi, illetve helyi állami szervek - feladata; ugyanakkor maximálisan biztosítani kell e tekintetben is az állampolgárok kezdeményezési és szerveződési lehetőségeit; kereteket kell teremtenie arra, hogy a nemzetiségek oktatási, kulturális stb. tevékenységüket saját kezdeményezésükből és saját erejükből is kifejthessék. A nemzetiségeknek és szervezeteiknek rendelkezniük kell azzal a joggal, hogy az állami intézmények nemzetiségi vonatkozású tevékenységét ellenőrizhessék és értékeljék.
4. A nemzetiségekhez való tartozás vagy nem tartozás nem lehet sem negatív megkülönböztetés, sem előnyszerzés alapja. A nemzetiségi hovatartozás hatósági rögzítése, állami igazolványban, útlevélben stb. való feltüntetése nem engedhető meg, az ún. származási kritérium sem vehető tekintetbe.
5. A népszámlálást úgy kell megszervezni, illetve végrehajtani, hogy az alapelvek érvényesülését és a nemzetiségi törvény céljainak megvalósítását segítse elő. Ennek érdekében tudományos adatgyűjtéseket is kell végezni, az itt megfogalmazott általános alapelvek tiszteletben tartásával.
Nem részei a felsorolásnak azok az általános állampolgári jogok, amelyek mindenkit megilletnek, de amelyeket a nemzetiségi lakosok vagy csoportok sajátos nemzetiségi céllal, tartalommal vehetnek igénybe. Ezek között legfontosabb az egyesülési jog, amelynek értelmében a nemzetiségi állampolgárok joga, hogy - a törvény megszabta lehetőségekkel élve - különböző egyesüléseket alakítsanak, amelyeknek sora a helyi kulturális vagy egyéb célú egyesületektől, kluboktól az országos szövetségekig, társadalmi szervezetekig terjedhet, s célja lehet bármely, a nemzetiségi törvényben foglalt vagy általános állampolgári jog gyakorlásának biztosítása, elősegítése.
A nemzetiségi jogok bármelyikének igénybevétele értelemszerűen soha nem jelentheti azt, hogy a nemzetiségi lakos a társadalom többi tagját megillető azonos jogok igénybevételéről lemond vagy azokból kizárható; a magyar nyelv és kultúra tanulmányozása, a magyar oktatási intézmények igénybevétele, a magyar nyelvhez, kultúrához való kötődés fenntartása a nemzetiségi lakosoknak a nemzetiségi jogok igénybevétele esetén is magától értetődő joga.
Kollektív nyelvhasználati jogként a nemzetiségi vagy vegyes lakosságú településeken biztosítandó a nyilvános hivatalos szövegek, feliratok, valamint egyéb dokumentumok kötelező két- vagy többnyelvűsége (magyar, valamint a nemzetiségi nyelv).
Az egyén anyanyelvhasználati joga az ország területén minden nyelv esetében korlátozatlan, ezért az egyéni nyelvhasználat kérdése csak a hatóságokkal való érintkezés viszonylatában merül fel. E tekintetben az ország egész területén biztosítandó a nemzetiségi nyelvek használata a hatóságok és a bíróságok előtt, s a velük való minden szóbeli vagy írásos érintkezésben; a jog folyamatos gyakorlásának lehetővé tétele céljából a nemzetiségi, illetve a vegyes lakosságú településeken külön intézkedésekkel is elő kell segíteni az állami szervek felkészülését.
Megjegyzés: a nyelvhasználati jog gyakorlásának lehetősége az írásos érintkezésben feltételezi, hogy a nemzetiségi nyelv rendelkezik egy nyelvtani és helyesírási szempontból a nemzetiség egésze számára érvényesen szabályozott, „sztenderd" köznyelvi változattal, amely az írott nyelvhasználat alapjául szolgálhat.
Az arra illetékes állami (köztük tanácsi) szervek a törvényben meghatározandó számú gyermek jelentkezése esetén kötelesek biztosítani és támogatni a nemzetiségi anyanyelv oktatását a nemzetiségi nyelv sztenderd változata alapján (lásd a megjegyzést), valamint a nemzetiségi nyelv sztenderdizált változatán folyó teljes iskolai nevelést-oktatást az óvodától a középiskolával bezárólag, szükség esetén körzetesí-tett vagy megyei szinten, kis létszámú igény esetén országos szinten. A nemzetiségi lakos e jogokkal egyéni döntése alapján élhet. A magyar nyelv és irodalom magyar nyelvű oktatása a nemzetiségi tannyelvű iskolákban is kötelező marad. A nemzetiségi és vegyes lakosságú települések iskoláiban a nem nemzetiségi lakos gyereke számára is lehetővé kell tenni a nemzetiségi nyelv tanulását, úgy, hogy ez a nemzetiségiek anyanyelv-elsajátítását ne terhelje, ne korlátozza.
Az e pontban meghatározott oktatási jogok keretében a nemzetiségek - az oktatási törvény előírásainak megfelelően, esetleg annak szükséges módosításával - saját kezdeményezésű, illetve fenntartású és felügyeletű óvoda-, illetve iskolaalapítási joggal is rendelkeznek.
Az állam köteles a nemzetiségi iskolák pedagógusainak, a nemzetiségi nyelv oktatóinak, a nemzetiségi közművelődés dolgozóinak, valamint a hatósági tolmácsoknak a kiképzését a magyar felsőoktatásban, illetve a nemzetiség nyelvét általános felsőoktatási nyelvként használó országok felsőoktatási intézményeiben biztosítani, s elősegíteni valamennyi értelmiségi pályán a kiképzés iránti igény felkeltését.
Saját költségükön, állami, illetve a nemzetiségek által alapított vagy külföldi adományozású ösztöndíjak segítségével a nemzetiségi fiataloknak legyen joguk a nemzetiségük nyelvét általános felsőoktatási nyelvként használó országok egyetemein és főiskoláin diplomát szerezni; e diplomák egyenértékűségének elbírálására és honosítására a nemzetközi egyezmények és egyenértékűségi szabályok értelmében, az e szabályok megengedte maximális rugalmassággal kell az állami szerveknek eljárniuk. Azok a nemzetiségi fiatalok, akik saját költségükön szocialista országokban a nemzetiség nyelvét felsőoktatási nyelvként használó egyetemeken, főiskolákon folytatják tanulmányaikat, két sikeresen lezárt félév után tanulmányaikhoz állami támogatást igényelhessenek.
A magyar felsőoktatási intézményekbe való felvétel célját szolgáló vizsgákon - a magyar nyelv és irodalom vizsgák kivételével - a nemzetiségi fiataloknak legyen joguk anyanyelvükön vizsgázni.
A hatályos jogszabályok keretei között a nemzetiségi közösségeknek, illetve személyeknek joguk van könyveket kiadni, illetve kiadóvállalat alapítását kezdeményezni, nemzetiségi nyelvű műkedvelő vagy hivatásos művészeti (színházi, zeneművészeti stb.) csoportokat alakítani és fenntartani, hanglemezek és más hanghordozók, filmek, videokazetták gyártását kezdeményezni.
A minden állampolgárra érvényes jogszabályok alapján a nemzetiségeknek joguk van időszaki, illetve napilapok alapítására, közösségi fenntartású zárt láncú tv-hálózatok, kábel tv-k kialakítására. A nemzetiségi nyelven, illetve a nemzetiséget érdeklő kérdésekről szóló televízió- s rádióműsorok sugárzása alapvető állami feladat.
Erősíteni kívánatos a nemzetiségi települések népesség- és munkaerő-megtartó, illetve -vonzó erejét. E kérdést a helyi, megyei szerveknek folyamatosan figyelemmel kell kísérniük, és adott esetben - központi állami szerveknél is - kezdeményezéseket kell tenniük megfelelő intézkedések megtétele céljából.
A települések, illetve a megyék állami szerveinek figyelemmel kell kísérniük, illetve támogatniuk kell a nemzetiségi lakosság tárgyi, építészeti, települési emlékeinek megőrzését.
A nemzetiségek által alakított helyi egyesületek, országos szövetségek, társadalmi szervezetek a Minisztertanács nemzetiségi ügyekben illetékes tagjánál, a Nemzetiségi Konzultatív Bizottság (lásd alább) elnökénél az általuk képviselt nemzetiségek nevében és érdekében közvetlenül eljárhatnak, illetve a nemzetiségi törvényben biztosított jogok megsértése esetén a megfelelő bíróságokhoz fordulhatnak (pl. alkotmánybírósághoz, közigazgatási bírósághoz). Nemzetiségi jogainak megtagadása vagy megsértése esetén az állampolgár egyénileg is jogorvoslatot kérhet az illetékes bíróságoktól.
A választási törvény tartalmazzon eljárást arra vonatkozólag, hogy a nemzetiségek milyen módon ajánlhatnak képviselő- és tanácstagjelölteket.
A vegyes lakosságú településeken és megyékben a közhivatali állások betöltésének szabályait szintén a megfelelő törvény keretei között kell szabályozni az aktív kisebbségvédelem figyelembevételével.
A Magyar Népköztársaság síkraszáll a területén élő nemzetiségek és a velük egynyelvű nemzeteik kapcsolatainak erősítéséért. Külpolitikájában képviseli a nemzetiségek e kapcsolatokhoz fűződő érdekeit, törekszik a szükséges keretek kialakítására, amelyeket a nemzetiségek szervezeteik és intézményeik útján is hasznosítanak.
A nemzetiségek egyesületeinek, szövetségeinek és társadalmi szervezeteinek s az egyes nemzetiségi lakosoknak is jogot kell, hogy biztosítson a törvény arra, hogy - amennyiben létezik ilyen - annak az országnak, illetve azoknak az országoknak állampolgáraival, oktatási és kulturális intézményeivel, amelyben az adott nemzetiségnek megfelelő anyanemzet él, akadálytalan kapcsolatot tartson fenn a Magyar Népköztársaság törvényes rendjének keretein belül, az anyanemzet országának sajtójával, kulturális életével megismerkedjék, az adott ország iskoláztatási lehetőségeit hasznosítsa.
A nemzetiségi kérdésekben való állásfoglalások elősegítése, a nemzetiségi alap (lásd alább) kezelése céljából - a Minisztertanács közvetlen tanácsadó és konzultatív szerveként - kívánatos egy Nemzetiségi Konzultatív Bizottság létrehozása, a Minisztertanács illetékes tagjának közvetlen felügyelete alatt.
A nemzetiségek oktatási, kulturális, tájékoztatási stb. jogainak gyakorlása csak többféle anyagi forrás egyidejű igénybevételével biztosítható. Továbbra is jelentős szerepet kell játszania ezen belül a központi és tanácsi költségvetésnek. A Központi Bizottság mindezek mellett ajánlja a kormánynak: vizsgálja meg egy költségvetési, vállalati, magán- és külföldi pénzeszközök befogadására is alkalmas ún. nemzetiségi alap létrehozásának lehetőségét. A nemzetiségi alap elsődleges célja volna, hogy kiegészítő jellegű anyagi támogatást biztosítson a helyi állami szerveknek és nemzetiségi szervezeteknek azon tevékenységükhöz, amely a nemzetiségi törvény végrehajtását, a nyelvhasználati, oktatási és kulturális stb. jogok gyakorlását szolgálja.
Kívánatos, hogy a Magyar Népköztársaságban élő nemzetiségek deklarálását a törvény maga ne tartalmazza. A függelék azokat a nemzetiségeket sorolja föl, amelyekkel kapcsolatban az állam anyagi konzekvenciákkal járó kötelezettségeket is vállal. A törvény függelékében való feltüntetést - a magukat nemzetiséginek valló állampolgárok megbízásából - a nemzetiségek országos szervezetei kezdeményezhetik a Minisztertanács útján.
A Minisztertanács a nemzetiségi érdekképviseleti szervekkel és a tanácsokkal egyeztetve tegyen javaslatot a törvény függelékében feltüntetett nemzetiségek által lakott, illetve vegyes lakosságú települések listájára abból a célból, hogy az egyes, törvényből eredő állami kötelezettségeket ezeken a településeken biztosítsák.
1988 februárjában a Hazafias Népfront országos elnökségi ülésén merült fel újólag a nemzetiségi törvény szükségessége. A kormány nyáron elhatározta az évtizedek óta halogatott feladat megoldását, hozzákezdett a nemzetiségi törvény kidolgozásához. 1988. szeptember 22-i keltezéssel elkészült a „Javaslat a nemzetiségi törvény politikai irányelveire" című dokumentum. Az MSZMP KB 1988. november 22-i ülésén foglalkozott az irányelvekkel és fogadta el a törvény megalkotását ösztönző állásfoglalását.
A négy nemzetiségi szövetség 1988 decemberében tartott kongresszusain sürgette egy olyan nemzetiségi törvény meghozatalát, amely biztosítani képes fennmaradásuk politikai, társadalmi, anyagi feltételeit.
A Magyar Köztársaság és az Ukrán Szocialista Szovjet Köztársaság, a továbbiakban a Felek
- megerősítve elkötelezettségüket az Egyesült Nemzetek Alapokmányában, az ENSZ emberi jogi dokumentumaiban, a helsinki Záróokmányban és az európai biztonsági és együttműködési értekezlet egyéb dokumentumaiban foglaltak végrehajtására,
- hangsúlyozva, hogy közös céljuk egy olyan demokratikus társadalmi rendszer megteremtése, amely a jogállamiság keretein belül valamennyi állampolgár számára biztosítja az emberi jogok és alapvető szabadságjogok teljes gyakorlását, törvényes érdekeik és törekvéseik szabad kifejeződését, a politikai pluralizmust, a szociális toleranciát és a törvény előtti egyenlőséget, az egyének és a közösségek törvényes védelmét,
- abból kiindulva, hogy a Felek területén nemzeti kisebbségek élnek, amelyek megfelelő jogokkal rendelkeznek mind az egyén szintjén, mind pedig közösségként, a többi személlyel együttesen, csoportjuk keretein belül,
- felismerve, hogy a történelmileg területükön élő nemzeti kisebbségek hasznosan hozzájárulnak a Felek jólétének emeléséhez, kulturális és humanitárius fejlődéséhez,
- elismerve, hogy a nemzeti kisebbségek jogainak, mint az egyetemes emberi jogok részének tiszteletben tartása és érvényesülésének előmozdítása a béke, az igazságosság, a biztonság, a stabilitás és a demokrácia lényegi tényezője, s elengedhetetlen a Felek közötti baráti kapcsolatok és együttműködés fejlesztése szempontjából,
- azon meggyőződésükből kiindulva, hogy a nemzeti kisebbségek jogainak következetes tiszteletben tartása és biztosítása, valamint az etnikai, kulturális, nyelvi, vallási identitás kifejezése, megőrzése és fejlesztése szempontjából elengedhetetlen a Felek közötti konstruktív és hatékony együttműködés fejlesztése,
elhatározták, hogy elfogadják a jelen Nyilatkozatot a nemzeti kisebbségek jogainak biztosításával kapcsolatos együttműködés elveiről, és hogy gyakorlati tevékenységükben annak rendelkezéseit érvényesítik.
1. A Felek tiszteletben tartják a társadalmuk és államuk szerves részét képező nemzeti kisebbségek alapvető jogait és szabadságjogait mind egyénileg, mind a csoportjukhoz tartozó más személyekkel együtt, beleértve a törvény előtti egyenlőséget, a diszkrimináció-mentességet, és következetesen biztosítják azok érvényesítését. A nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek kötelesek tiszteletben tartani annak az országnak a törvényeit, amelyben élnek.
2. A Felek tiszteletben tartják állampolgáraik azon jogát, hogy szabadon döntsenek arról, hogy melyik nemzetiséghez tartozónak vallják magukat, gyakorolják-e vagy sem az ebből fakadó jogaikat, és garantálják, hogy ez a döntés számukra semmiféle hátrányos következménnyel nem jár.
3. A Felek a demokrácia és a jogállamiság megteremtésére törekedve a politikájukban figyelembe veszik a nemzeti kisebbségek törvényes érdekeit és megteszik a szükséges politikai, jogi és államigazgatási intézkedéseket az etnikai, kulturális, nyelvi és vallási identitásuk megőrzéséhez és fejlesztéséhez szükséges kedvező feltételek kialakításának elősegítése érdekében. Ezek az intézkedések az egész társadalom érdekeit szolgálják, és nem vezethetnek a Felek többi állampolgára jogainak a megsértéséhez.
4. A Felek törvényi és más szükséges védelemben részesítik a nemzeti kisebbségeket bármilyen olyan tevékenységgel szemben - ideértve a propaganda jellegűt is -, amely veszélyezteti létüket vagy identitásukat, szítja, elősegíti vagy igazolja a gyűlöletkeltést és megkülönböztetést a nemzetiségekhez tartozás alapján.
5. A Felek kifejezik készségüket, hogy a nemzeti kisebbségek számára olyan státus megteremtését ösztönzik, amely biztosítja jogukat a hatékony részvételre a közügyekben, ideértve az identitásuk védelmével és fejlesztésével kapcsolatos kérdéseket, a lakóhelyüket érintő döntések meghozatalát és végrehajtását.
6. A Felek a demokratikus jogállam természetes elemének tartják a nemzeti kisebbségek azon jogát, hogy nemzeti identitásuk megőrzésére a törvényes keretek között saját szervezeteket és egyesületeket hozzanak létre és működtessenek a Felek területén. E szervezetek vagy egyesületek kapcsolatokat építhetnek ki és tarthatnak fenn más országok szervezeteivel vagy egyesületeivel, amelyekkel közös az etnikai vagy nemzetiségi eredetük, kulturális örökségük vagy vallásuk. E szervezetek vagy egyesületek kérhetnek önkéntes pénzügyi és egyéb segítséget, valamint állami támogatást. E tevékenységnek meg kell felelnie azon ország nemzeti joga normáinak, amelyben működnek.
A Felek ilyen jellegű támogatásának konkrét kérdéseit a jelen Nyilatkozat 16. pontjával összhangban felállításra kerülő Vegyes Bizottság hivatott eldönteni.
7. A Felek érvényesíteni kívánják azon elvet, hogy a nemzetiségek és nemzeti kisebbségek ügyeivel foglalkozó állami szervek demokratikus úton, az adott területen élő valamennyi nemzetiség, és mindenekelőtt az azok véleményét kifejező szervezetek vagy egyesületek részvételével és érdekeinek figyelembevételével hozandók létre.
8. A Felek nem tesznek a kisebbségek asszimilálására vagy a nemzetiségek lakta területek lakossági összetételének megváltoztatására irányuló adminisztratív vagy egyéb intézkedéseket.
9. A Felek meghozzák a szükséges törvényi, államigazgatási és egyéb intézkedéseket annak érdekében, hogy a nemzeti kisebbségek szabadon élhessenek anyanyelv-használati jogukkal a személyes és a társadalmi életben, az írott és a beszélt nyelvben egyaránt, ideértve a nemzeti keresztneveik és családneveik használatát is. E jog gyakorlása nem zárja ki a Felek hivatalos nyelve vagy nyelvei tanulásának a kötelezettségeit.
10. A Felek egyetértenek abban, hogy biztosítják az ahhoz szükséges lehetőségeket, hogy a nemzeti kisebbségek tanulják anyanyelvüket, és anyanyelvükön tanuljanak az oktatás minden szintjén. Az ezzel összefüggésben felmerülő gyakorlati kérdéseket a szükségleteknek megfelelően és a Felek lehetőségeivel és hatályos jogszabályaival összhangban a jelen Nyilatkozat 16. pontja alapján felállítandó Vegyes Bizottság keretében oldják meg. A Felek lehetőséget teremtenek a másik fél területén élő nemzeti kisebbségekhez tartozó személyeknek arra, hogy saját felsőoktatási intézményben tanulhassanak, továbbképzésben vegyenek részt, és szakértők cseréjére kerüljön sor az oktatás és a kultúra területén. A Felek az oktatás minden szintjén törekszenek az ekvivalencia elvének betartására, és elismerik állampolgáraik beiratkozásának, illetve tanulásának tényét a másik Fél területén elhelyezkedő oktatási intézményekben. Saját oktatási intézményeikben elősegítik a nemzeti kisebbségek történelmének és kultúrájának megismertetését.
11. A Felek garantálják a nemzeti kisebbségek számára a kulturális identitásuk megőrzéséhez és fejlesztéséhez való jogot, ideértve saját kulturális örökségük megőrzését és kutatását, mind amatőr, mind pedig professzionális szinten; elősegítik a Felek nemzeti kisebbségei kultúráinak kölcsönös megismerését; a területükön szobrokat emelnek a kultúra kiemelkedő személyiségeinek, és garantálják a történelmi és kulturális műemlékek megőrzését és védelmét;
12. A Felek kijelentik, hogy a nemzeti kisebbségekhez tartozó hívőknek joguk van a vallásuk gyakorlására, ezen belül hitbuzgalmi anyagok beszerzésére, birtoklására, előállítására és használatára, és joguk van hitéleti tevékenység folytatására anyanyelvükön, beleértve az anyanyelven való képzést.
13. A Felek elismerik a nemzeti kisebbségeknek azt a jogát, hogy hátrányos megkülönböztetés nélkül terjeszthessék és cserélhessék információikat és jussanak információhoz anyanyelvükön, és konkrét lépéseket tesznek az anyanyelvi tömegtájékoztatási eszközök támogatására.
14. A Felek segítik a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyeket abban, hogy bármiféle hátrányos megkülönböztetés nélkül létesítsenek és tartsanak fenn kapcsolatokat egymással országukon belül, valamint más országok állampolgáraival, akikkel közös az etnikai vagy nemzeti eredetük, kulturális örökségük vagy vallásuk.
15. A Felek minden személynek, így a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyeknek is megtiltanak minden olyan tevékenységet - beleértve a propaganda jellegűt is -, amely erőszakot szít vagy nemzetiségi gyűlöletet, illetve viszályt kelt.
16. A Felek a jelen Nyilatkozatban foglalt elvek gyakorlati megvalósítása, valamint a vállalt kötelezettségek végrehajtásának ellenőrzése céljából kifejezik készségüket egy Vegyes Bizottság felállítására a két Fél állami intézményeinek és nemzeti kisebbségeinek a képviselőiből. A Vegyes Bizottság mandátumát és összetételét külön kormányközi Jegyzőkönyvben határozzák meg.
17. A Felek megerősítik azon szándékukat, hogy kétoldalú, továbbá regionális és egyetemes szinten elősegítik a nemzeti kisebbségek jogainak nemzetközi jogi kodifikálását. Kinyilvánítják készségüket az erre irányuló erőfeszítések támogatására az ENSZ-ben és az európai biztonsági és együttműködési értekezlet keretein belül.
18. A jelen Nyilatkozat egyetlen rendelkezése sem értelmezhető úgy, mint ami bármilyen olyan tevékenység folytatására vagy cselekményre jogosítana fel, amely ellentétes az ENSZ Alapokmányának céljaival és elveivel, egyéb nemzetközi jogi kötelezettségvállalásokkal vagy a helsinki Záróokmányban foglaltakkal, ideértve az államok területi épségének elvét is.
19. A Felek kinyilvánítják, hogy üdvözölnék további államok csatlakozását a jelen Nyilatkozathoz, és készek eszmecserét folytatni minden érdekelt állammal az abban rögzített elvekről.
| A Magyar Köztársaság nevében: | Az Ukrán Szocialista Szovjet Köztársaság nevében: |
| Dr. Jeszenszky Géza | Anatolij Makszimovics Zlenko |
E dokumentumhoz csatolva megtalálható a „Jegyzőkönyv a Nyilatkozathoz a Magyar Köztársaság és az Ukrán Szocialista Szovjet Köztársaság együttműködésének elveiről a nemzeti kisebbségek jogainak biztosítása területén". (Magyar Külpolitikai Évkönyv 1991.217-218. o.)
1992. április 4-én, Beregszász-Nyíregyháza városokban keltezett „A Magyar Köztársaság és Ukrajna külügyminisztereinek közös nyilatkozata a nemzeti kisebbségek védelmének biztosításáról". (Magyar Külpolitikai Évkönyv 1992. Összeállította a Külügyminisztérium. Szerk.: Külügyminisztérium, Dokumentációs Főosztály, Torda Endréné. 1992.177. o.)
Az 1991. május 31-i magyar-ukrán kisebbségi nyilatkozatot követően további kétoldalú kisebbségvédelmi egyezmények születtek:
A Magyar Köztársaságban élő szlovén nemzeti kisebbség és a Szlovén Köztársaságban élő magyar nemzeti közösség külön jogainak biztosításáról Ljubljanában 1992. november 6-án aláírt egyezmény 1996. március 5-én került kihirdetésre (1996. évi VI. törvény).
A Magyar Köztársaság és a Horvát Köztársaság között a Magyar Köztársaságban élő horvát kisebbség és a Horvát Köztársaságban élő magyar kisebbség jogainak védelméről Eszéken 1995. április 5-én aláírt egyezmény az 1997:XVI. törvényként került be a magyar jogrendbe.
Az 1990-es években Magyarország és azon államok között, melyek területén kölcsönösen nemzeti kisebbségek élnek, különböző típusú és tartalmú kétoldalú megállapodások születtek. Az egyezmények egyik típusa a kisebbségek jogainak védelme és biztosítása tárgykörében mozgott, másik típusa pedig a kétoldalú együttműködés alapelveit rögzítette.
A kétoldalú együttműködés tárgykörében mozgó alapszerződések nemegyszer éles belpolitikai vitákat is kiváltottak a parafálásuk, illetve a ratifikálásukat követően. 1991-1996 között az alábbi kétoldalú együttműködési szerződések jöttek létre:
A Magyar Köztársaság és Ukrajna között a jószomszédság és az együttműködés alapjairól Kijevben 1991. december 6-án aláírt Szerződés (alapszerződés) (az 1995:XLV törvény);
a Magyar Köztársaság és az Oroszországi Szocialista Szövetségi Szovjet Köztársaság között Moszkvában 1991. december 6-án aláírt, a baráti kapcsolatokról és együttműködésről szóló szerződés, és a szerződés szerves részét képező 1992. január 29-i és 1992. február 5-i külügyminiszteri levélváltás (az 1997:XLII. törvény);
a Magyar Köztársaság és a Németországi Szövetségi Köztársaság közötti baráti együttműködésről és az európai partnerségről Budapesten 1992. február 6-án aláírt szerződés (alapszerződés) (az 1995:LXXIX. törvény);
a Magyar Köztársaság és a Szlovén Köztársaság között Budapesten 1992. december l-jén aláírt barátsági és együttműködési szerződés (alapszerződés) (az 1995:XLVI. törvény);
a Magyar Köztársaság és a Horvát Köztársaság között Budapesten 1992. december 16-án a baráti kapcsolatokról és együttműködésről aláírt szerződés (alapszerződés) (az 1995:XLVII. törvény);
a Magyar Köztársaság és a Szlovák Köztársaság között Párizsban 1995. március 19-én aláírt, a jószomszédi kapcsolatokról és a baráti együttműködésről szóló szerződés (az 1997:XLIII. törvény);
a Magyar Köztársaság és Románia között Temesvárott 1996. szeptember 16-án aláírt, a megértésről, az együttműködésről és a jószomszédságról szóló szerződés (az 1997:XLIY törvény).
1. A Felek a regionális vagy kisebbségi nyelvek vonatkozásában azokon a területeken, ahol ezeket a nyelveket használják, mindegyik nyelv helyzetének megfelelően politikájukat, jogalkotásukat és gyakorlatukat az alábbi célokra és elvekre alapítják:
a) a regionális vagy kisebbségi nyelveknek mint a kulturális gazdagság kifejezésének az elismerése;
b) minden egyes regionális vagy kisebbségi nyelv földrajzi körzetének tiszteletben tartása annak érdekében, hogy a fennálló vagy később létesítendő közigazgatási felosztás ne képezze e regionális vagy kisebbségi nyelv támogatásának akadályát;
c) a regionális vagy kisebbségi nyelvek megóvása érdekében, azok fejlesztését szolgáló, határozott támogató lépések szükségessége;
d) a regionális vagy kisebbségi nyelveknek a magánéletben és közéletben, szóban és írásban való használatának megkönnyítése és /vagy bátorítása;
e) a jelen Charta által szabályozott területeken, valamely regionális vagy kisebbségi nyelvet használó csoportok és ugyanannak az államnak azonos vagy hasonló nyelvet használó egyéb csoportjai közötti kapcsolatok megőrzése és fejlesztése, valamint az államnak eltérő nyelveket használó egyéb csoportjaival kulturális kapcsolatok létesítése;
f) a regionális vagy kisebbségi nyelvek oktatása és tanulása, megfelelő formáinak és eszközeinek biztosítása minden megfelelő szinten;
g) olyan eszközök biztosítása, melyek lehetővé teszik valamely regionális vagy kisebbségi nyelvet használó körzetben lakók, de e nyelvet nem beszélők számára, hogy amennyiben kívánják, elsajátíthassák e nyelvet;
h) a regionális vagy kisebbségi nyelveknek egyetemeken vagy ezzel egyenértékű intézményekben történő tanulásának és kutatásának támogatása;
i) a jelen Charta által szabályozott területeken a nemzetközi cserék megfelelő formáinak támogatása két vagy több államban azonos vagy hasonló formában használt regionális vagy kisebbségi nyelvek vonatkozásában.
2. A Felek vállalják, hogy ha azt még nem tették volna meg, megszüntetnek minden indokolatlan megkülönböztetést, kizárást, megszorítást vagy előnyben részesítést, amely valamely regionális vagy kisebbségi nyelv használatát érinti, és célja az, hogy e nyelv megőrzésétől vagy fejlesztésétől elbátortalanítson, vagy azt veszélyeztesse. A regionális vagy kisebbségi nyelvek érdekét szolgáló különleges intézkedések meghozatala, melyek célja, hogy az ezeket a nyelveket használók és a lakosság többi része közötti egyenlőség kiteljesedjen, vagy hogy különleges helyzetüket figyelembe vegyék, nem minősül az elterjedtebb nyelveket használókkal szemben hátrányos megkülönböztetésnek.
3. A Felek vállalják, hogy a megfelelő eszközökkel elősegítik az ország összes nyelvi csoportjai közötti kölcsönös megértést, különösen azt, hogy a regionális vagy kisebbségi nyelvek iránti tisztelet, megértés és tolerancia elvét az országban folyó oktatás és képzés céljai közé foglalják, és a tömegtájékoztatási eszközöket ugyanezen célok követésére bátorítják.
4. A Felek vállalják, hogy a regionális vagy kisebbségi nyelveket illető politikájuk kialakítása során figyelembe veszik az ezeket a nyelveket használó csoportok által jelzett szükségleteket és kívánságokat. A Feleket arra bátorítják, ha szükséges, hozzanak létre olyan szerveket, amelyek a regionális vagy kisebbségi nyelveket érintő minden kérdésben tanácsokat adhatnak a hatóságoknak.
5. A Felek vállalják, hogy mutatis mutandis alkalmazzák a fenti 1-4. bekezdéseket a területhez nem köthető nyelvekre. E nyelvek esetében azonban a jelen Charta hatályosulását szolgáló intézkedések természetét és terjedelmét rugalmasan kell meghatározni, figyelembe véve a kérdéses nyelvet használó csoportok szükségleteit és kívánságait, tiszteletben tartva hagyományaikat és jellemzőiket.
Magyar Közlöny, 1999.34. sz. 2490., 2492. o.
A magyar Országgyűlés a Strasbourgban elfogadott, az Európa Tanács által kezdeményezett nemzetközi egyezményt (European Charter for Régiónál or Minority Languages) 1999. április 13-án fogadta el mint az 1999:XL törvényt.
A Magyar Köztársaság megerősítő okiratának letétbe helyezése az Európa Tanács Főtitkáránál 1995. április 26-án megtörtént. Az 1999:XL törvény a kihirdetést követő 8. napon lépett hatályba, a Chartát azonban 1988. március 1-től kellett alkalmazni.
A Magyar Köztársaság az Országgyűlés felhatalmazása alapján a Charta megerősítéséről szóló okirat letétbe helyezésekor annak 2. cikk 2. pontja alapján a horvát, német, román, szerb, szlovák és szlovén nyelvek vonatkozásában vállalt kötelezettségeket. (Lásd az 1999:XL. törvény 3. §-át.)
A Magyar Köztársaság Kormánya az emberi jogok védelme, a béke, a biztonság és stabilitás előmozdítása, az államok civilizált magatartási normáinak térnyerése, valamint az egyéni szabadságjogok kiteljesedése szempontjából nagy jelentőséget tulajdonít a nemzeti vagy etnikai, a vallási, a nyelvi kisebbségekhez tartozó személyek jogairól az ENSZ közgyűlése által elfogadott nyilatkozatnak. E nyilatkozattal egyetemessé vált annak felismerése, hogy a kisebbségi jogok átfogó nemzetközi dokumentumban történő rögzítése szükséges lépés, miután a kisebbségek önazonosságának védelme, a közügyekben való intézményes részvételük szavatolása az állam demokratikus működésének feltétele.
Történelmi paradoxon, hogy csaknem másfél évtizeddel ezelőtt az egykori Jugoszlávia kezdeményezte e nyilatkozat kidolgozását, amely államnak számos térsége ma tragikus példák sorát mutatja fel arra, hogy a kisebbségekkel szembeni asszimilációs politika, jogaik megsértése - demokratikus intézmények, megfelelő politikai kultúra és a nemzetközi közösség hatékony fellépése hiányában - etnikai „tisztogatásokba", emberiség elleni bűncselekményekbe torkollhat.
Az ENSZ közgyűlés e nyilatkozata az első átfogó nemzetközi dokumentum, amely az államok számára előírja a kisebbségek létének, identitásának védelmét, önazonosságuk előmozá'tását; rendelkezik a kisebbségek saját kultúrához, hitélethez és nyelvhasználathoz való jogáról, a kisebbségeket érintő ügyek eldöntésében való érdemi részvételükről, a határokon átívelő szabad kapcsolattartásról. A magyar kormány megítélése és felfogása szerint a kisebbségi ügyekben a nemzetközi együttműködés így jogszerű és természetes folyamat.
A Magyar Köztársaság Kormányának meggyőződése, hogy a valóban hatékony nemzetközi kisebbségvédelem nem nélkülözheti az államokra nemzetközi jogi szempontból is kötelező dokumentum kidolgozását és annak alkalmazását. A magyar kormány a rendelkezésére álló diplomáciai eszközökkel továbbra is szorgalmazza a kisebbségvédelem - nemzetközi garanciákat tartalmazó - kötelező jogi erejű dokumentumfajnak mielőbbi kidolgozását és elfogadását.
Az 1972. évi helsinki UNESCO-konferencia, az 1974. évi ohridi ENSZ-szemináriumon elfogadott elv (miszerint támogatni kell az anyanemzet és az egyes országok területén élő nemzeti kisebbségek kapcsolatát), valamint az ENSZ Emberi Jogok Bizottsága Diszkriminációellenes és Kisebbségvédelmi Albizottsága által 1977-ben elfogadott „Tanulmány az etnikai, vallási és nyelvi kisebbségekhez tartozó személyek jogairól" (az úgynevezett Capotorti-jelentés) volt a három főbb előzménye az 1992. december 18-án megszületett „Nemzeti vagy etnikai, vallási és nyelvi kisebbséghez tartozó személyek jogairól szóló nyilatkozatnak", amely az első, a tárgykört átfogóan tárgyaló ENSZ-doku-mentumként tartható számon.
| |