| |
Vizsgálatunknak ebben a szakaszában arra voltunk kíváncsiak, hogy a kisebbségi és többségi fiatalok mennyire kötődnek hazájukhoz, anyanemzetükhöz, esetleg más országokhoz. Az adatfelvétel ebben az esetben kérdőlappal és interjú formájában történt.
A korábbi tapasztalatok azt igazolták, hogy a kérdőívek anyanyelven való megfogalmazása nem befolyásolja lényegesen a nemzetiségi származású adatközlőink válaszait, ezért az anyanyelvi adatfelvételt csak az interjúk során alkalmaztuk.
A nemzetiségi származású hallgatók a német és a horvát fiatalok is ugyanazokat a kérdéseket kapták. Öt kérdést tettünk fel, amelyek a következők voltak:
A horvátok válaszait a 10/1. sz. melléklet tartalmazza, a németek válaszai a 10/2. sz. kérdőlapon olvashatók, a magyar fiatalok válaszai a 10/3. sz. mellékletben olvashatók. A magyar fiataloknak négy kérdést tettünk fel, ezek a következőek voltak:
A horvát nemzetiség válaszai az első két kérdést illetően teljesen egyértelmű. A magyarországi horvát származás nemzetiségi fiatalok egyöntetűen Magyarországot nevezték meg hazájuknak. Ez egy olyan kötődést jelent, amely mélyen gyökerezik a gyermekkori szocializációban és amelyet más, kisebbségekkel kapcsolatos vizsgálatok is igazolnak.30 Az anyanemzet tekintetében sincs semmilyen más ország megnevezve Horvátországon kívül. Ez a vizsgálat menetét tekintve nem meglepő, de figyelembe véve azt a tényt, hogy a vizsgálatot megelőző néhány évvel még szerb-horvát szakosok voltak a mostani horvát szakosok, a néhány év politikai szocializációs folyamatainak nyomai jól leképezhetőek. Az, hogy a kisebbségek a haza megnevezését, hazájukat illetően ilyen egyöntetűen nyilatkozták, Hermann Bausinger31 szavaival élve a haza már nem egyszerűen az érzések passzív tárgyát jelenti, hanem az érzések, érzelmek kötődésén túl a gyakorlati szembesülés közege és célja is lesz egyszerre. Az, hogy a hazájukban vagy anyanemzetükben élnének szívesebben válaszadóink, nem feltétlenül következik a hazájukkal kapcsolatos elképzeléseikből, de mindenképpen összefügg azzal, hogy a horvát nemzetiségű fiatalok nagyobbik, döntő hányada szívesebben élne hazájában mint anyanemzetében. Itt nem egyszerűen csak a hazához való passzív kötődésről van szó, hanem a kisebbségi identitás mellett egy emocionális és kognitív „magyaros" identitástudat is megfigyelhető. A vizsgálat célja nem a különböző identitások vizsgálata, de a válaszainkra kapott adatok alapján nem túlzott megállapítanunk a kettős kötődés, a kettős identitás tényének néhány releváns elemét. Arra a kérdésre, hogy válaszadóink már nagyobb arányban jelölték meg a máshol kategóriát, de a 73%-os arány az anyaország javára igazolja a kettős kötődés, a kettős identitásról mondottak megalapozottságát. A horvát nemzetiségi fiatalok egészen magas arányban, 91%-ban úgy gondolták, hogy nem hagynák el végleg hazájukat, és csak 9%-uk nyilatkozott oly módon, hogy adott esetben akár hazája elhagyására is képes lenne. Nem feltétlenül az Inántsy-Pap Elemér32 által archaikusnak mondott Freud-Jung-Szondi-féle teóriák alapján, de magunk is úgy ítéljük meg, hogy akár sok évtized óta köthet valakit, valakiket, egy kisebbségi egyént, csoportot, vagy másokat, biológiai-kulturáliscsaládi alapon egy kettős identitásérzés és tudat.
A hazai német nemzetiségi fiatalok válaszainak jellege nagyon hasonlít a horvát fiatalok válaszaihoz. Az első két kérdést illetően ugyanolyan arányban jelölték meg a német nemzetiségi fiatalok is hazájuknak Magyarországot és anyanemzetüknek Németországot mint tették ezt a horvát fiatalok Magyarország illetve Horvátország esetében. A német fiatalok közül valamivel többen (16%) jelentették ki azt, hogy szívesebben élnének anyanemzetükben, mint tették ezt a horvát fiatalok (11%). A német fiatalok döntő többsége (96%) szívesebben élne az anyanemzetében mint egy másik országban. A horvát fiatalok e tekintetben nagyobb arányban (27%) jelölték meg azt, hogy egy másik országban laknának szívesebben szemben az anyaországgal. Az előbb elmondottak mellett itt bizonyára szerepe van a racionális szempontoknak is, annak a ténynek, hogy Németország helyzete és státusa egészen más mit Horvátországé. Ezt a válaszadó fiatalok bizonyára tudják, de válaszaikban természetesen nem ez motiválta őket, hanem származásuk, identitástudatuk és anyanemzetük Európában és a világban elfoglalt helye és szerepe is befolyásolta válaszadóinkat abban, hogy nagy többséggel Németországot és ne egy másik országot jelöljenek meg az anyaországgal szemben. A német fiatalok a horvátokkal szemben valamivel nagyobb arányban (9 ill. 17%) gondolják úgy, hogy adott esetben elhagynák hazájukat. E tekintetben e kötődés és identitás, az érzelmi és kognitív ismeretek mellett talán elsősorban az egyéni mobilitási lehetőségek lehetősége lehetett az alapvető motivációs tényező.
A magyar fiatalok számára négy kérdést szerkesztettünk. Az első kérdés azonos volt a nemzetiségeknek feltett kérdéssel. A válaszadók között volt néhány olyan válaszadó (0,5%), aki hazájának nem Magyarországot, hanem egy másik országot, Jugoszláviát jelölte meg. Ez azt jelenti, hogy a szórásba, a kiválasztásba beleestek a Jugoszláviából illetve valószínűleg a Vajdaságból érkezett hallgatók. A második kérdésünk azonos volt a nemzetiségeknek feltett harmadik kérdéssel. A magyar fiatalok a nemzetiségeknél nagyobb arányban (32%) nyilatkoztak úgy, hogy szívesebben élnének külföldön mint hazájukban. A magyar nemzetiségű hallgatók nagyobbik hányada (68%) szívesebben élne Magyarországon, mint külföldön. Természetesen az identitás tényezők szerepe ebben az esetben is fontos elem. A magyar fiatalok nem élik meg a sajátos nemzeti és etnikai kisebbségi létből fakadó kettős kötődés elemeit. Kötődésük hazájukhoz, Magyarországhoz nem kevésbé ragaszkodó mint a nemzetiségeké, bár arányaiban kisebb mint a kisebbségeké, de talán azért, mert hiányzik a hazához és nemzetiséghez egyszerre való kötődés (a nemzetiségek nagyobb részénél ez megvan és esetükben ha pl. anyanemzetükben élnének, megszűnne vagy jelentősen átalakulna ez a kettős kötődés) az ebből az élményből fakadó érzelmi és tudati megjelenítés illetve mert talán többen más, jobb perspektívát látnak hazájukon kívül, ezért a 32%-os bejelölési arány. A hármas kérdésünk két részből állt. Egyrészt igen vagy nem választ kértük arra a kérdésre, hogy szívesen élne-e a válaszadó valamelyik hazai nemzetiség anyaországában, másrészt kértük a hallgatókat, hogy amennyiben válaszuk igen, nevezzék meg az adott országot. A válaszadók 39%-a igennel, 61%-uk nemmel válaszolt e kérdésre. Az igennel válaszolók 89%-a Németországot, 9%-a Izraelt és 2%-a Horvátországot jelölte meg. A vizsgálat menete kapcsán többször és konzekvensen előtérbe került a német etnikum, a német kisebbség. Az igennel válaszoló adatközlők valószínűleg azok közül kerültek ki, akik korábban is elismerően vagy jelentős mértékben pozitív attitűddel nyilvánítottak véleményt a németekről. Igen érdekes és a nyitott kérdések kapcsán nem ritkán visszatérő elem a zsidó etnikum megjelenése az adatközlők által nemzeti és etnikai kisebbségként való besorolása. Az már a vizsgálat korábbi szakaszában kiderült, hogy a megkérdezett fiatalok egy része nem pontosan tájékozott a hazai kisebbségeket illetően, de a zsidósággal kapcsolatos véleményalkotások azt jelzik, hogy több szempontból másnak, gyakorta nemzetiségnek tüntetik fel a magyarországi zsidóságot. Ennél a kérdésnél mindegyik megnevezett ország szerepel, Horvátország is. Az arány (2%) nem magas, de egyértelmű. Megítélésük jobb mint sok más nemzetiségé, de néhány nemzetiséghez képest gyakorta kedvezőtlen. A Horvátországot megnevezettek között vannak olyanok, akik nem a kisebbség-etnikai viszonyulások paradigmáján, hanem ennél sokkal praktikusabb szempontok (pl. turisztikai, stb.) alapján döntöttek Horvátország mellett. Érzékelhető a különbség és az azonosság a nemzetiségi és magyar fiatalok között abban a kérdésben is, hogy elhagyná-e adott esetben hazáját végleg, vagy nem. Az azonosság abban van, hogy a magyar és a nemzetiségi származású fiatalok többsége is erősen kötődik Magyarországhoz és az országot nem szívesen hagyná el. A különbség az arányokban van, a magyar fiatalok 36%-a a kisebbségi fiatalok 9%-a illetve 17%-a nyilatkozott úgy, hogy elhagyná hazáját ha sorsa úgy alakulna. Az arányok mögött természetesen viszonyulások, kötődések, szándékok és előítéletek is meghúzódnak.
E kérdések másik részeként szóban tettünk fel egy kérdést az adatközlőknek. A kérdés ugyanaz volt mindenki számára, csak a nemzetiségeknek anyanyelvükön, a magyar fiataloknak pedig magyarul tettük fel a kérdést. A kérdés az volt, hogy mi a haza, mit értenek a megkérdezettek a haza alatt. Természetesen nem a szó nyelvi jelentésére hanem magára a jelentéstartalomra voltunk kíváncsiak. A feltett kérdésre a következő főbb válaszkategóriákat kaptuk:
E nyitott kérdésre adott válaszokból az derül ki, hogy összefüggés van a zárt és nyitott kérdésekre adott válaszok között, érzelmi beállítódást tülcröznek a válaszok, megjelennek az életfeltételek minőségére utaló megfogalmazások, az értékorientációk, a fogalom változásának történeti-történelmi változására utaló megnyilvánulások, egy társadalom és az egyén viszonyát szabályozó gondolatok, a szocializációs folyamat és a fogalom összefüggésére utaló orientációk és a fogalommal kapcsolatos, a fogalom és az ezt szabályozó jogtechnikai összefüggések.
Meglátásunk szerint helyes módszertani elv volt, hogy a nemzetiségek esetében e nyitott kérdésnél anyanyelven tettük fel kérdéseinket. Válaszaink tartalmát talán nem, de jellegét mindenképpen befolyásolta az anyanyelven való kérdésfeltevés. A kisebbségek válaszaiból kiderül az, hogy érzelmi viszonyuk igen erősen köti őket szülőföldjükhöz, hazájukhoz. Pontosan tudják a különbséget a haza és az anyanemzet között, tisztában vannak identitásukkal, nem tagadják származásukat és nem tagadják már-már kissé „romantikusnak tűnő" viszonyukat sem hazájukhoz.
| |