| |
[...] Tisztelt Uraim! A história valamikor parádézott velünk, magyarokkal. Olasz föld, francia föld, német föld, Konstantinápoly és az északi tartományok látták vitézeink félelmetes arcát. Nemzeti királyaink az európai fejedelmek tanácsában vezető alakok voltak, hőseinket csodálta és ünnepelte a keresztény nyugat. Azóta kiestünk a történelem kegyéből, és olyan idők szakadtak ránk, amelyekről a mélabús költő azt énekelte: „Rákos, Rákos mivé lettél? / Szép híredből de kiestél. Rákos helyébe bízvást tehetjük a nemzetet: Nemzet, nemzet mivé lettél? / Szép híredből de kiestél!"
Nem fogok Önöknek történeti disszertációt tartani. Egy szóba foglalom össze közel négyszáz esztendő legrémesebb pusztítását: elvesztettük ebben a négyszáz éves küzdelemben - nem az államunkat, hanem állami, nemzeti öntudatunkat. Elvesztettük nemzeti királyaink becsvágyát, melynek benne kellene lenni minden egyes emberben s az egész nemzetben.
Nincsenek nagy terveink, nincsenek nagy szándékaink, nem akarunk nőni, nem akarunk terjeszkedni, nekünk nem kicsiny Macedónia. Mi csak vesződünk, máról holnapra élünk, perlekedünk, és mindennapi apró dolgokra van minden gondunk. Ez ma a mi állami életünk.
Ehhez hasonlatos az egyének élete is. Minden nemzetnek, a legkisebbnek is van egy jelszava, néha egy szó is elég rá, amely kifejezi álmait, törekvéseit, néha ábrándjait. De hisz a remény, az ábránd, a káprázat adja meg az ifjúságnak a dicső erőt, amellyel küzdelmekbe áll és sikereket ér. Mi félünk az ábrándtól, józanságot prédikálunk, békeszeretetünkkel hivalkodunk, a kakasnak nem harmadik, hanem már első kukurékolására megtagadjuk sovénságunkat, s ami másnak eszköz, nekünk cél, s egy fél percent kvótán, egy gyűlölt színű bojton a homousion és homoiusion gyászos perpatvarába menekülünk, s nem gondoljuk meg, hogy ez alatt nem érünk rá az országot nemzeti ereiben [sic!], számában és fanatizmusában földuzzasztani; amit, ha elértünk, minden kelletlen kérdést, ami most fontosnak látszik, s minden politikai tevékenységünket elnyeli, egy csapással megoldottunk. Nem kell ide csak harmincmillió magyar, és ezen a helyen, ezen a földön első szerepet játszunk Európa históriájában, és miénk Európa kelete!
Ennek kellene minden magyar ember - politikus és nem politikus ember - zászlajára felírva lenni: Harmincmillió magyar! Es meg volna oldva minden kérdésünk egy csapással. Mert ezt kitartással, makacs és okos munkával játszva el lehet érni. De minden dolgunkat ebben a gondolatban kellene intéznünk. E helyett úgy kormányoztattunk, mióta nagy lelkek államiságunkat s szabadrendelkező jogunkat visszaszerezték. Ügy kormányoztatunk immár harminc év óta, hogy ennek ellenkezője történik: az állami önérzet a kormányzatban, a nemzeti, sőt, magyar polgári önérzet az egyénekben lehanyatlik. Ugyanazok a jelenségek az egyéni, mint az állami életben.
Egyéni önállóság, vállalkozás, merészség, függetlenség helyett - tódulás a hivatalokba, protekcióhajhászat, pénz után való szaladás kártyán, lóversenyen, osztálysorsjátékon és házasságban, amellett ősökkel és címekkel való hivalkodás; nekünk itt mindegy, beszéli-e és hogyan valaki a mi egyetlen és páratlan nyelvünket, beszélünk helyette mi magunk mindenik nyelvén; műveletlennek csúfoljuk, aki csak magyarul tud, ha az egyetem összes tudományai a fejében vannak is, lányainkat, jövendő nemzedékek anyáit idegen neveléssel zsenge korukban rontjuk meg, és megmételyezzük nemzeti erkölcsünk tisztaságát.
Nagy gondunk van minden cselekedetünkben, minden szándékunkban, minden alkotásunkban arra, hogy mit mond hozzá a művelt nyugat. Nem az a fő dolog, hogy kell-e nekünk, jó-e nekünk, hasznos-e vagy ártalmas nekünk, hanem hogy mit szól hozzá a művelt külföld. Ha az éhség nem kényszerítene, tán nem is ennénk, amíg ki nem puhatoltuk, hogy mit szól hozzá a művelt nyugat.
Ez az egyéni élet. Milyen az állami? Ausztriával kapocsban élünk, mert elvesztettük önállóságra való erőnket. De ez nem elég protekció, azon kívül is van szövetségesünk, amely nem akarja megenni a kenyerünket, hogy értéke legyen a magáénak, sőt még azon túl is van szövetségesünk, az meg megitatja velünk a szövetség kedvéért a borát, hogy értékét veszítse a magunké.
Nem politika ez itt, ez ünnepi alkalom, tisztelt ünnepi közönség, csak egy helyzet rajza. Mert az oroszlánnal való szerződés hasznát mindig az oroszlán viszi el. Hogy egyszer, valamikor talán az oldalán harcolhassunk - viseljük a hosszú béke állandó kárát. Aki igazi nagyhatalom, élvezi is, mégpedig békében, a gyümölcsét. A nagyhatalom látszatát ellenben békében és háborúban keservesen meg kell fizetni. Olyan ez, mint a kölcsönvett pénz: nagy kamat jár érte, és ha nem vigyázunk, ha észre nem térünk - utána úszik a birtok is.
A nyugati jogállam politikusaink és tudósaink ideálja. És készítjük évtizedek óta nagy sikerrel a nyugati jogállamot. Sőt, gondolom, immár meg is van. Ott van a polcon, a könyvtárunkban, a tankönyveinkben, gyönyörűen lemásolt törvények tömegében. Fájdalom, tisztelt közönség, ott is marad. Törvényeink egy részét nem kell, egy részét nem lehet, egy részét nem szabad végrehajtani. Mert azok nem a népért, nem a nemzetért készültek, hanem a - jogállamért. De keressék Önök a jogállamot kinn, az életben, ott csak karikatúráit és mártírjait fogják megtalálni.
A törvény nálunk ritkán oltalom, többször veszedelem. Mert nem nekünk készül, hanem a jogállamnak. Mi a jogállam itt? Állapot, melyben nem az embernek, hanem csak az államnak van joga. Fájdalom, az államnak is csak az emberekkel - a polgáraival - szemben, mert ahol egy más állam áll vele szemben, ott a mi államunk is igen hamar lemond a jogáról.
Mert béke van, csak béke kell nekünk, csak azt halljuk dicsérni, csak azt magasztalják mindenek; politikusok, vezércikkek és trónbeszédek egyaránt. Én pedig azt mondom, hogy a békét csak erővel, hatalommal, tevékenységgel, önérzettel, haddal és hadikedvvel lehet fönntartani, sohase lemondással, sohase meghunyászkodással, sohase imádsággal és áldozatokkal. Mert mindebből sohasem tudunk eleget adni az éhes ellenfélnek, vagy a még éhesebb szövetségesnek, ha egyszer megkezdtük e nagylelkű önfeláldozást. Es ne csodálkozzanak azon, hogy épp ilyen állapotukban szakad ránk, most rohan meg bennünket az a veszedelem, amelyből a mai ünnep is kerekedett: a kivándorlás.
Mondhatjuk, hogy lelketlen ügynökök műve, mondhatjuk, hogy kapzsi hajós és egyéb vállalkozók munkája, mondhatjuk, hogy járvány, mint a pestis, himlő, kolera. De ezek a rémes járványok, a pestis, a himlő meg a kolera olyan félelmesek-e ma, mint voltak a régi időben, amikor védtelen és tehetetlen állt velük szemben az emberiség? A tudomány fölfegyverzett bennünket ma ellenük, mérgüket elvette, erejüket megtörte, félelmességük megszűnt. A kivándorlás járványával szemben azonban ma éppoly készületlenek, éppoly fegyvertelenek vagyunk, mint voltak eleink az 1836-iki kolerával szemben. Ha a kormányzat a nemzetről gondoskodik, a törvény nem réme, hanem oltalma a szegény embernek; ha az állam nemcsak áldozatot követel tőlük, hanem életünk föltételeiről is gondoskodik, ha az emberekben nem a nexus, protekció, hivatali részrehajlás és politikai pártosság szelleme él, hanem az önállóság, életkedv, vállalkozás és munkakedv, akkor ügynök és hajóstársaság kevés sikerrel próbál szerencsét nálunk.
így pedig, ahogy vagyunk, látnunk kell, hogy abból az országból, ahol a nagy és halhatatlan soviniszta szerint az apagyilkosnak is meg kellene bocsájta-nunk, ezrivel vándorol ki a drága emberanyag. Mi nem az apagyilkosnak kegyelmezünk meg, hanem kezére játszunk a heródesi gyermeköldöklésnek ezzel. De bocsánat a keserű hangért, mely csak kevéssé illik ez ünnep keretébe. De százezreket, immár milliót meghaladta száma a véreinknek, [s ez] tolong lelki szemeim előtt, akiket elvesztettünk. Sokakról hír jő, hogy boldogulnak, sokan keresményeiket küldik haza itthon maradottaiknak: ezerekről szó sem esik, mert a nyomorúság nem ad hírt magáról, csak aki boldogul.
Igen, mintha fordulat készülne, mozdulni látszik immár az ország, mert híját érzi az eltávozottaknak, s az álmodók, akik harmincmillió magyar jelszavát viselik zászlóikon: égre kiabálnak. Én ez ország minden zugát szeretném tölteni rémes kiáltozásunkkal, midőn ünneplem itten az Országos Nemzeti Szövetséget, a rajongó, fanatikus, a soviniszta hazafiak e kis csapatját, amely, mint hajdan a véres kardot királyaink, most meghordoztatja az országban az amerikai testvérek véres zászlaját.1
A zászló, amely Amerikába szakadt magyaroknak egy lélekemelő segélykiáltás a társadalomhoz, a hatalmasokhoz, a hazátlan árvákhoz ott túl, s gyermekei nélkül itthon elmaradt özvegy édesanyához, a nemzethez.
Bontsák ki ezt a zászlót, és kérem, vessenek rá egy búcsúpillantást. Meg fogja rázni az amerikai szél a fenséges színeket, és e fenséges színek meg fogják rázni a szíveket Amerikában.
Nézzék meg Hungária alakját: sziklán ül, a magyar tenger sírja könnyeit. Réveteg szeme a távolba tekint, és karját kitárja az anya, hívólag elszakadt gyermekeiért. A remény gondolta, a szeretet szőtte, a hit küldi ezt a zászlót. Istennek hála, keletkezőben van általában az az érzés, mely bennünket lelkesít. Üzenetet, biztatást visz ez a zászló a távollevőknek.
Immár gondolunk rátok, kicsinyek és nagyok, egyesek és sokaság, hatalmas és gyönge. Nem bírjuk elszakadástok fájdalmát viselni.
Záloga e zászló együvé tartozásunknak, jele annak, hogy visszavárunk benneteket, biztosítéka annak, hogy visszavágyódjatok és visszajöjjetek. Szeget verünk a rúdjába, s odaszegezzük a szívünket, elménket, érzésünket, gondolatunkat, kitűzzük az élőknek, ráborítjuk a haldoklókra, és meg nem bontható kapcsot kötünk vándor testvéreink és az anyaföld, Magyarország szíve között. Isten minket úgy segéljen, titeket, távollevőket meg hozzon haza a harmincmillió hitében. Amen.
[...] Gr. Tisza István: T. Ház! {Halljuk! Halljuk!) Lehetőleg rövidre igyekszem fogni felszólalásomat, annyival inkább, mert hiszen a legközelebbi időben az indentitási vita alkalmat fog nyújtani olyan kérdések beható taglalására, amelyeknek tisztába hozatalát az ország érdekében időszerűnek gondolom. Azt hiszem azonban, hogy ma már az ország érdekében cselekszünk, ha bizonyos kérdéseket tisztába hozunk; tisztába hozunk azzal a lelki nyugalommal, amelyet a magyar nemzetnek a mai súlyos időkben tanúsítania kell, és tisztába hozzuk azzal a szándékkal, hogy elhárítsuk a nemzet útjából mindazokat a félreértéseket, amelyek a magyar nemzeti pozíciót elhomályosítják és gyengítik. {Igaz! Úgy van! jobb felől)
Az általam elmondandók elsősorban arra a nagy horderejű nyilatkozatra vonatkoznak, amelyet tegnap a t. miniszterelnök úr szájából hallottunk.1 Talán én voltam az első körülbelül egy évvel, vagy több mint egy évvel ezelőtt, aki figyelmeztettem arra, hogy Ausztriában olyan jelenségek merülnek fel, hogy az osztrák közállapotok olyan fordulatot vesznek, amelynél fogva mi esetleg nem fogjuk többé szemben találni magunkat azzal az osztrák állammal, amelyikkel a dualizmus alapján kapcsolatban állunk. Fájdalom, T. Ház, ezek a jelenségek azóta nemcsak ismétlődtek, de olyan mértékben súlyosbodtak, hogy a dualizmus fenntartását teljességgel lehetetlenné teszik. (Igaz! Úgy van! a jobb- és a baloldalon) Az történelmi kérdés és akadémikus kérdés, hogy ezt valaki örvendetesnek tartja-e vagy sem; a gyakorlati fontossággal bíró tény, amelyet az ország érdekében konstatálnunk kell, az, hogy abban a tekintetben magyar ember és magyar ember között nem lehet nézeteltérés, hogy ennek az osztrák helyzetnek konzekvenciáit a magyar állam függetlensége irányában, a perszonálunió irányában kell levonnunk, (filénk helyeslés a jobb- és a baloldalon. Eljenzések bal felől) Azt hiszem, nem tesz jó szolgálatot az országnak az, aki bárminő szempontból is ezt a tényt, ezt az igazságot elhomályosítani igyekszik. {Helyeslés bal felől)
En a magam részéről ehhez csak azt fűzhetem hozzá, hogy nagyon természetesen nekünk a perszonálunió jelszavával játékot űznünk nem szabad. {Helyeslés a jobb- és a baloldalon) [...]'
T. Ház! Nekünk fél rendszabályokkal megelégednünk nem szabad. {Helyeslés bal felől) Az a körülmény, hogy az osztrák viszonyoknak az az átalakulása, amely az 1867:XII. t.-c. fenntartását és alkalmazását lehetetlenné teszi, az 1723-iki törvények hatályán nem változtat, az a perszonalunió-nak teljes keresztülvitelét nem akadályozza. Mert tegnap is hallottam, most is hallom, hogy az 1723-iki törvények a közös védelmet állították fel. {Ellentmondások és felkiáltások a szélsőbaloldalon: Nem közös, hanem kölcsönös!) [...] Ez az illető t. képviselő úr részéről alapos tévedés, mert az 1723-iki törvények nem közös, hanem kölcsönös védelemről beszélnek... {Úgy van! a jobboldalon. Mozgás a bal- és a szélsőbaloldalon) ...és a kölcsönös védelem éppúgy teljesíthető a teljesen különválasztott, külön hadsereg útján, mint közös hadsereggel. {Igaz! Úgy van! jobb és bal felől) Úgyhogy magunk részéről minden kételyt kizárólag konstatálnunk kell azt, hogy a hadseregnek teljes különválasztását akarjuk. {Elénk helyeslés és taps a jobboldalon. Zaj a szélsőbaloldalon) [...] 3
A mai komoly pillanatban semmiféle közbeszólás által magamat e mellékvágányokra elvezettetni nem engedem. (Helyeslés a jobboldalon. Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Nem akarjuk!) Azt hiszem, vannak dolgok, amelyeket az ország érdekében el kell mondani. (Zaj a szélsőbaloldalon) [...] Vannak dolgok, amelyeket az ország érdekében kifejezésre kell juttatni, és ebbeli kötelességemet teljesíteni fogom, anélkül, hogy a t. képviselő urak ebben megzavarhatnának. {Helyeslés a jobboldalon) Ismétlem tehát, hogy miután az osztrák viszonyok kialakulása a perszonáluniót mellőzhetetlenül szükségessé tette, ennek a perszonáluniónak sem a szavakkal játszásnak, sem fél rendszabálynak lennie nem szabad. {Elénk helyeslés) Ennek magában kell foglalnia a hadsereg.... {Zaj és felkiáltások a szélsőbaloldalon: Általános választói jog! Felkiáltások a jobboldalon: Mindig másról beszélnek! Zaj) ...Tehát ismétlem: a perszonáluniónak magában kell foglalnia a hadsereg teljes külön választását... {Igaz! Úgy van! jobb felől) ...és magában kell foglalnia a magyar nemzetnek a külképviselethez való külön jogát is. {Általános élénk helyeslés)
És ami különösen ennek a nagy horderejű elvnek a remélhetőleg küszöbön álló béketárgyalásoknál való megvalósítását illeti, nézetem szerint abban az átmeneti állapotban is, amelyben a béketárgyaláskor leszünk, feltétlenül gondoskodni kell arról, hogy a magyar nemzet érdekei a béketárgyalásnál megfelelő pozícióval is felhatalmazással bíró megfelelő magyar ember által képviseltessenek. {Általános élénk helyeslés. Taps a jobboldalon) [...]4
Áttérek most a másik kérdésre... (Zaj. Halljuk! Halljuk!) ...amely nézetem szerint lelki nyugalmunknak és higgadtságunknak fenntartását és az erők egyesítését éppen oly parancsolólag megkívánja, és ez a háború befejezésének a kérdése. {Halljuk! Halljuk!)
T. Ház! Én nem akarok semmiféle szemfényvesztő játékot űzni a szavakkal. Én elismerem azt, amit gróf Károlyi Mihály t. képviselő úr tegnap mondott, hogy ezt a háborút elvesztettük. (Zaj a szélsőbaloldalon. Halljuk! Halljuk! jobb felől. Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Hol van a végleges győzelem?) Elvesztettük, nem abban az értelemben, hogy ne tudnánk még tovább is szívós és hősies védekezést kifejteni; hogy ne tudnók az ellenségnek a végleges győzelmet nagyon drágává tenni, de igenis elvesztettük abban az értelemben, hogy az erőviszonyok beállott eltolódásánál fogva a háború megnyerésére többé reményünk nem lehet, és hogy ennek folytán keresnünk kell a békét oly feltételek mellett, amelyeket ilyen viszonyok között ellenségeink elfogadnak. (Igaz! Úgy van! a bal- és a szélsőbaloldalon. Zaj) [...]
Ennek folytán csak helyeselhetem azt, hogy német szövetségesünkkel együtt a Wilson-féle 14 pont és az azokhoz függesztett ismert pontok alapján ajánlottuk fel a békét ellenségeinknek. [...] 5 És, T. Ház, magával ezzel a tényei, ti. azzal, hogy a Wilson-féle 14 pont alapjára helyezkedtünk, adva van egész külpolitikai orientációnknak az a módosulása, amelyet gróf Károlyi Mihály képviselőtársam tegnapi beszédében kifejezésre juttatott... (Igaz! Úgy van! a szélsőbaloldalon) ...mert hiszen a 14 pont egyike, ugye, a népszövetséget és minden külön szövetség tilalmát involválja... (Igaz! Úgy van! a szélsőbaloldalon) ...nagyon természetes tehát, hogy úgy a Német Birodalom, mint Ausztria és Magyarország, amidőn a Wilson-féle pontok között ennek a pontnak alapjára is helyezkedett, ezzel úgy a népszövetséget, mint a külön szövetségektől való tartózkodás elvét magáévá tette. (Úgy van!) Tehetjük ezt annyival inkább, mert hiszen az egész világnak ez a berendezkedése, amely a népszövetség alapján épül fel, feleslegessé teszi a külön szövetségek rendszerét... (Zaj a szélsőbaloldalon. Halljuk! Halljuk!) ...feleslegessé teszi különösen miránk nézve, akiket abba a szövetségi rendszerbe, amelynek hű tagjai voltunk és vagyunk mindaddig, amíg fennáll: egy olyan veszély hajtott bele - a hódító, agresszív, autokrata orosz birodalom törekvései ellen való védekezés szüksége... (Igaz! Úgy van! a jobboldalon és a középen. Zaj és közbeszólások a szélsőbaloldalon) ...amely veszély ma, hála az Egek Urának, megszűnt, úgyhogy ennek a háborúnak rettentő pusztításai és veszteségei között mintegy a magyar nemzet egész jövőjére nézve nagy horderejű, aktív tételt kell a mérlegbe beállítanunk: a hódító, autokrata, létérdekeinkkel ellentétes törekvéseket támasztó orosz cári birodalom felbomlását. (Igaz! Ügy van! a jobboldalon és a középen)
Most, T. Ház, feladatunk az, hogy azt a békét... (Zaj és közbeszólások a szélsőbaloldalon.) ...Ismétlem, T. Ház, a feladat, amely pártkülönbség nélkül mindnyájunkra vár, az, hogy azt a békét, amelyet a Wilson-féle 14 pont alapján meg akarunk kötni, lehetőleg előnyössé alakítsuk a magyar nemzetre nézve. (Igaz! Elénk helyeslés. Úgy van! a jobboldalon és bal felől) [...] T. Ház! Hozzá kell még tennem az előbb elmondottakhoz - mert ezzel nemcsak magamnak, de igazán azt hiszem, a magyar nemzet jó hírnevének is tartozom -, hogy mindaz, amit külpolitikánk újabb orientációjáról mondottam, abszolúte nem foglalhat és nem foglal magában semmiféle hűtlenséget német szövetségesünkkel szemben. (Úgy van! Úgy van! jobb felől) Német szövetségesünkkel egyetértoleg helyezkedtünk erre az új elvi álláspontra, német szövetségesünkkel egyetértoleg kell berendezkednünk ezen az új elvi alapon. Ez a lépés minden a világon lehet, csak nem ellenséges lépés szövetségünkkel szemben. Ellenkezőleg, meg vagyok róla győződve, hogy a népeknek ebben az új berendezkedésében is számos barátságos találkozási pont, számos közös érdek fog bennünket baráti kapcsolatba hozni német szövetségesünkkel. (Úgy van! jobb felől.) Ezzel még ki kellett egészítenem a mondottakat.
De most már, ismétlem, feladatunk, azt hiszem, pártkülönbség nélkül az, hogy az elérendő békét lehetőleg előnyössé tegyük a magyar nemzetre nézve; hogy biztosítsuk a magyar állam területi integritását... (pgy van! Úgy van! a jobb- és a baloldalon) ...amelyet a Wilson-féle 14 pont egyáltalában nem is támadott meg, de - mert természetesen ez magában véve nem elég -biztosítsuk a magyar állam egységét, belső kohézióját is... (Úgy van! Úgy van! jobb felől) ...biztosítsuk azt, hogy a magyar állam Európának ezen a részén jövőre is az emberi haladásnak és szabadságnak az a tényezője legyen, amely volt a múltban is, és amely magasztos feladatát híven igyekezett teljesíteni mindenkor, úgyhogy nagyobb, alaptalanabb és méltatlanabb rágalmat nem mutathat fel a világtörténelem, mint azt a, fájdalom, meglehetősen sikerrel járt törekvést, amely éppen a magyar nemzetet, amely pedig Európának biztonságáért és a szabadságáért és a népek szabadságáért annyi vért áldozott, a népszabadságok ellenségének igyekezett feltüntetni.' (Úgy van! Úgy van! a jobb- és a baloldalon. Taps jobb felől) De arra, hogy ezt a célt elérjük, ismét két dolog szükséges. Az egyik az erők egyesítése, az egyik, hogy felejtsünk el legalább most, ezekben a sorsdöntő hetekben és hónapokban mindent, ami elválaszt bennünket... (Helyeslés jobb felől) ...mindent, ami keserűséget okozhat magyar ember és magyar ember között... (Helyeslés jobb felől) ...és ne nézzünk egyéb feladatot, mint azt, hogy vállvetve szolgáljuk a nemzetnek ezeket a nagy érdekeit. A másik, hogy egyesült erővel elkövessünk mindent azoknak a félreértéseknek, azoknak a tévhiteknek eloszlatására, amelyek olyan tévesen állították be a magyar nemzetet és a magyar államot, különösen az ellenséges külföld előtt, és amelyek - fájdalom - annyi ellenszenvet, annyi ellenséges érzületet támasztottak ellenünk.
A legelső, amiben az igazságot kell szolgálnunk és lehetőleg bevinnünk a velünk szemben álló nemzetek köztudatába, az, hogy mi nem vagyunk és nem voltunk soha a nemzetiségek elnyomói. (Úgy van! Úgy van! jobb felől)
Mielőtt a tulajdonképpeni nemzetiségi kérdésről beszélek, egy ezzel kapcsolatos kérdéssel kell számolnom, és ez az ún. cseh-tót probléma. Vakmerőbb hamisítását a tényeknek a történelem nem tudja felmutatni, mint ezt a cseh-tót nemzeti vagy állami gondolatot. (Úgy van! a jobb- és a baloldalon) Hiszen egészen a legutolsó időkig a tényeknek egész sorozata, a tényeknek egész összefüggő rendszere reácáfol erre az állításra. Utalhatok arra a hősies magatartásra, amelyet tót honfitársaink, a tót népfaj fiai ebben a háborúban a mi fiainkkal együtt vállvetve tanúsítottak. (Elénk helyeslés) Utalhatok arra a feltétlenül hazafias magatartásra, amelyet idehaza az egész tótság követett, utalhatok arra a tényre, hogy, amint nagyon jól tudjuk, különösen Amerikában, de Nyugat-Európában is, nagyon sok ezer tót honfitársunk élt a háború kitörésekor. Hiszen ezek mind óriási előnyökhöz jutottak volna, ha ellenségeink sorába álltak volna... {Igaz! Úgy van!) ...míg ha ezt nem teszik, ha ellenségnek maradnak, kiteszik magukat talán fokozottabb mértékben az üldöztetésnek és megrendszabályozásnak; és azért mégis minden jel arra mutat, hogy azon sok ezer tót honfitársunk közül igen kevesen voltak azok, akik beálltak az ellenséges táborba. (Elénk helyeslés) És utalhatok arra - hiszen ma már jöttek haza ezrével orosz fogságból tót ajkú honfitársaink -, hányan voltak közöttük, akik végigszenvedték a csehek részéről a legborzasztóbb bántalmazásokat... (Igaz! Úgy van!) ...de a legnagyobb kínzásokkal sem lehetett őket arra kényszeríteni, hogy hozzájuk csatlakozzanak és a magyar nemzet ellen fogjanak fegyvert. (Taps) [...]
Ezeknek a tényeknek egész sorozatára mutathatunk rá, és kell ismét és ismét rámutatnunk, és ezeknek a tényeknek tudatát kell belevinnünk a velünk szemben álló hatalmak köztudatába, annak igazolásául, hogy ez az egész úgynevezett cseh-tót probléma nem létezik, hogy az nem egyéb, mint a cseh népfaj rablási törekvése olyan terrénumon... (Igaz! Úgy van!) ...amelyen sem a népek önrendelkezési joga alapján, sem a nemzeti elv alapján, sem semmiféle igazságos és helyes elv alapján keresnivalójuk nincs. (Taps)7
Ami magát a mi nemzetiségi kérdésünket illeti, azt hiszem, hogy nekünk mindnyájunknak igyekeznünk kell a felvilágosítás fegyverével élni itt is annak kimutatására, hogy merőben téves beállítás az, mint hogyha a magyar kisebbség itt zsarnoki eszközökkel uralkodott volna a többséggel bíró nemzetiségekkel szemben. (Igaz! Úgy van!) Ami először a számarányokat illeti, itt nem beszélek Horvátországról, amelyet a magyar törvény is külön politikai nemzetnek ismer el, amellyel való állami közösségünk tehát a két testvérnemzet közötti viszony alapján épül fel. Horvátország leszámításával tehát maga a magyar faj határozott többséget képvisel; egyesülve a németséggel, amelyik politikai szempontból teljesen azonosította magát a magyar fajjal, számszerűleg Magyarország lakosságának körülbelül kétharmadára rúg, gazdasági és kulturális súly tekintetében pedig ennél a kétharmadnál is természetesen igen sokkal nagyobb hányadot képvisel. De továbbá azon polgártársainknak nagy része is, akik nem tartoznak a magyar fajhoz és nem a németséghez, teljes hűséggel és odaadással helyezkedik a magyar nemzeti állam elvi alapjára, úgyhogy törpe kisebbség az Magyarországon, amely a nemzeti államnak alapgondolatával ellentétbe helyezkedik. [...] (A román nemzetiségiek felé) A képviselő uraknak teljességgel nincs joguk az egész román nép nevében beszélni.8 (Úgy van! Úgy van! a jobboldalon) Hosszú időn át voltam az ugrai kerület képviselője... (felkiáltások a szélsőbaloldalon: Erőszakkal!) ...melynek választói körülbelül egyharmad részben románok. Biztosíthatom róla a képviselő urakat, hogyha ott együtt megjelenünk, akkor az ottani románság 99 század része az én szavamra fog hallgatni, és nem az önökére. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Tiszta választásnál?) [...] A t. képviselő uraknak sokkal jobb volna alaposabban megismerkedniök a helyzettel, mielőtt ilyen kérdésben olyan kijelentéseket tesznek, melyekkel akaratuk ellenére ellenségeink malmára hajtják a vizet. (Helyeslés jobb felől) [...]
Ismétlem, azt hiszem, nekünk feladatunk ebben a tekintetben pártkülönbség nélkül a felvilágosítás munkáját végezni, feladatunk meggyőzni róla elsősorban az Egyesült Államok elnökét, de általában a velünk szembenálló hatalmak közvéleményét, hogy a nemzetségi kérdés egészen másként áll Magyarországon, mint ahogy azt ővelük elhitették. [...]
Ha emlékezetem nem csal, igen erős megtámadásnak voltam kitéve azért, mert mint miniszterelnök is, és máskor is, a magyar és nem magyar ajkú polgárok közötti igazi megértés és szeretet érdekében fáradoztam. (Taps a jobboldalon, zaj és ellentmondások a szélsőbaloldalon) [...]
Ismételve kérem, ne tekintsük most azokat a momentumokat, melyek a megértésre zavarólag hathatnak, de tekintsük azokat a nagy nemzeti szempontokat, amelyeket szolgálni, minden egyebet félretéve, hazánk iránti kötelesség. (Helyeslés és taps a jobb oldalon)
Azt hiszem, igyekeznünk kell az igazság fegyverével meggyőzni ellenfeleink közvéleményét arról, hogy az itteni viszonyok sokkal közelebb állnak ahhoz a posztulátumhoz, mely a Wilson-féle pontozatokban kifejezésre jut, és hogy ezeknek a pontozatoknak a megvalósítása a mi belviszonyainknak sokkal kevésbé gyökeres módosítását involválja, mint ahogy azt sokan képzelik.
S méltóztassanak nekem megengedni, ezen a téren felteszem mindenkiről a legjobb intenciót, de végzetes ballépést követ el az, aki talán nem is elég alapos ismeretével az ügynek ma olyan irányú érintkezéseket keres az állam nem magyar ajkú polgáraival, ma olyan jelszavakat hirdet a nemzetiségi politika és a nemzetiségek kielégítése terén, amelyek esetleg sokkal messzebb fognak bennünket elvinni a magyar nemzeti államnak elvi talajáról, mint a-mennyire szükséges lesz, ha ezt a kérdést kellő nyugalommal fogjuk fel és ha ebben a kérdésben is, mint minden másban, tartózkodunk az egymást való licitálástól. (Elénk helyeslés a jobboldalon és a középen. Közbeszólások a nemzetiségi képviselők padjain) [...]'
A másik, ezzel szorosan összefüggő kérdés - mert hiszen az ellenséges közvélemény szoros kapcsolatba hozza e kettőt, hogy mi nemcsak a nemzetiségek elnyomói, hanem egyúttal sötét reakcionáriusok is vagyunk -, a másik kérdés az úgynevezett demokratizálás kérdése. (Halljuk! Halljuk!) Nekünk a demokratizálás alapjára helyezkednünk nem szükséges... (Elénk ellenmondások a baloldalon) ...Várják be a képviselő urak a mondat végét. Erre az alapra helyezkednünk nem szükséges, mert ezen az alapon vagyunk már régóta. (Nagy mozgás és élénk ellenmondások a baloldalon) [...] Itt árnyalati különbségek lehetnek. Vannak is. (Nagy mozgás és élénk közbekiáltások a baloldalon) ...Igazán nem hiszem, hogy a t. képviselő urak az ilyen jelenetekkel a mai nagy pillanathoz méltó módon szolgálnák hazájukat. (Nagy mozgás és élénk közbekiáltások a baloldalon) ...Fejtegetéseimben teljesen objektíve adom elő meggyőződésemet, és azt hiszem, hogy a nemzet törvényhozása akkor mutatja magát méltónak a mai nagy időkhöz, ha az objektív fejtegetéseket lehetővé teszi. [...]
Ha végignézzük közviszonyainknak egész fejlődését, ha végignézünk a-zon a programon, amelyet a jelenlegi kormány is a háznak, mondhatnám osztatlan helyeslése mellett a szociálpolitikai, birtokpolitikai és más egyéb kérdésekben kifejtett: engedelmet kérek, ismétlem, árnyalati különbségek lehetnek... (Ellenmondások a baloldalon) ...de azt, hogy Magyarország, az egész magyar közélet nem volna benne a demokratikus fejlődésben, a demokratikus haladásban, a valóságnak megfelelőleg, állítani nem lehet. (Zaj és ellentmondások a baloldalon. Elnök csenget) És itt megint igaza van Károlyi Mihály t. képviselő úrnak... (Zaj és felkiáltások a baloldalon: A kalandorpolitikusnak!) ...abban, hogy a demokratikus fejlődés nem egyértelmű a választójog kérdésével. A demokratikus fejlődésnek igen sok egyéb más tartalma is van, olyan, amelyben teljesen egyetértünk, olyan, melyet karöltve megvalósíthatunk. Méltóztassanak megengedni nekem, ma, amidőn megalkottunk egy olyan választójogi törvényt [...] amelyet ugyan a képviselő urak kevesellnek, amihez teljes joguk van, de amely a felnőtt férfilakosságnak kétharmadát választójoghoz juttatja... (Zaj és ellentmondások a baloldalon) ...olyan választójogot, mely a férfilakosságnak körülbelül olyan arányát [...] olyan választójogot, mely körülbelül olyan arányát juttatja választójoghoz a magyarországi férfilakosságnak, mint aminővel Angliában szavazati joggal bírt egészen a legutolsó hetekig a férfilakosság: engedelmet kérek, erre azt mondani; hogy ez nem demokratikus fejlődés, abszolúte nem lehet. (Zaj és ellentmondások a baloldalon. Halljuk! Halljuk! jobb felől) ...Es most azt kérdem azoktól a szemben ülő t. képviselő uraktól [...] akikkel egynek érzem magam abban a vágyban, hogy igazán egyesült erővel szolgáljuk hazánkat... (Zaj a szélsőbaloldalon. Halljuk! Halljuk! jobb felől) ...azt kérdem a velem szemben ülő t. képviselő urak közül azoktól, akikkel egynek érzem magamat abban a hazafiúi vágyban, hogy most egyesült erővel szolgáljuk az országot, hogy ez-e az a pillanat, ahol előrántsuk a választójognak elválasztó mozzanatát? (Zaj a szélsőbaloldalon) Ez a pillanat az, amelyikben lehetetlenné tegyük a közreműködést magyar ember és magyar ember között? (Zaj a szélsőbaloldalon) [...]l:0
Közbeszólásokkal sem meg nem zavarnak, sem el nem döntik a kérdést, sem érveket nem tudnak felhozni. (Mozgás és zaj a szélsőbaloldalon) Engedjék meg nekem, sokkal jobb bizonyítékot szolgáltatnak arról, hogy bíznak ügyük igazságában, ha az ellenérvelést meghallgatják és megzavarni nem a-karják. Mi benne vagyunk a demokratizálásban. (Zaj a szélsőbaloldalon. Halljuk! Halljuk! jobb felől) [...]
Nem hiszem, hogy lehetetlen feladat előtt állnánk akkor, amidőn igyekeznénk az egész művelt világ előtt bebizonyítani, hogy az a választójog, amely jelenleg törvényben van, hogy az az írni-olvasni tudóknak majdnem teljesen megadja a választójogot... (Mozgás bal felől) ...hogy az csakis azért nem megy tovább az általánosság terén, mert, fájdalom, ma még Magyarország lakossága az általános kultúra terén nem érte el azt a fokot, amelyet a fejlettebb nyugati államok, hogy a mai viszonyok között... (Folytonos zaj a baloldalon) ...ez a választójog legalábbis annyira demokratikus reánk nézve, mint az általános szavazati jog az Amerikai Egyesült Államokra nézve. Mondom, én nem hiszem, hogy ne tudnánk ebben a tekintetben felvilágosítólag hatni; nem hiszem, hogy ne tudnánk elkerülni azt, hogy bele kelljen menni egy olyan megoldásba, amely felől... - tisztelem az ellenkező véleményt - de amely felől nagyon sokan arról vagyunk meggyőződve, hogy végveszélyt jelent a nemzetre nézve, hogy azt, amit a külellenség meghagy ebből a nemzetből, azt saját kezünkkel fogjuk veszélybe dönteni... (Igaz! Úgy van! jobb felől. Zaj a szélsőbaloldalon) ...s amelyikről kétségtelen az, hogy a magyar nemzet - s itt értem a politikai magyar nemzetet, mert ebben ugyanígy gondolkozik a tót és a román kisbirtokosság is -, hogy ez a reform a magyar nemzet túlnyomó nagy többségének nem kell, hogy ezt a magyar közvélemény nem kívánja... {Mozgás és ellentmondások bal felől) ...hanem kíván egy kis, de a sajtóban és más téren nagyon erősen hangot adni tudó kisebbsége a magyar társadalomnak. (Igaz! Úgy van! jobb felől. Zaj a baloldalon) Engedelmet kérek, álljunk meg egy percre. [...]
Álljunk meg egy percre. Védjük meg a nemzet pozícióit ezen a téren is, és különösen ne dobjunk most bele az aktuális közéleti kérdésekbe egy olyan problémát, amely azt, ami mindenekfelett szükséges, az összes hazafias magyar emberek becsületes együttműködését teszi lehetetlenné, és belekény-szerít bennünket a küzdelembe e felett a belpolitikai kérdés felett. (Úgy van! a jobboldalon) [...]11
Nem tudom, hogy a t. képviselő urak honnan veszik ezt... (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Wilson jegyzékéből) ...mert erre semmiféle pozitív alap, legalább a nyilvánosság előtt levő okiratokban nincs. (Úgy van! a jobboldalon) És engedelmet kérek, hát nézzük meg, hogyan áll a dolog? Hát igyekezzünk felvilágosítani azokat, akikkel szembenállunk, és ha úgy alakulna a dolog, amint ne adja Isten, hogy alakuljon, hogy külerőszak nyomása alatt meg kellene valamit csinálnunk, ami megsebzi a nemzetet, tegyük meg akkor, amikor kényszerhelyzetben vagyunk, de ne tegyünk meg magunk saját jószán-tunkból. (Igaz! Úgy van! a jobboldalon. Zaj és ellenmondás a bal- és a szélsőbaloldalon) [...]
Romboljunk le a magyar nemzet állami épületéből annyit, amenyit elkerülhetetlenül szükséges, de ne segítsünk mi ellenségeinknek abban, hogy magunk romboljuk le azt, amit esetleg ők egyáltalán nem is érintenének. (Úgy van! a jobboldalon. Zaj a bal- és a szélsőbaloldalon) [...]
Most már nagyon röviden rá akarok térni beszédem utolsó részére. (Hall-jukl Halljuk) Rátérek arra, hogy nézetem szerint egyesült erővel el kellene követnünk mindent, hogy eloszlassuk azt a téves hitet az ellenséges külföld előtt, minthogyha a magyar nemzet bármikor agresszív vagy hódító célokat követett volna, és ezt a háborút másként, mint a létfenntartási szüksége által kényszerítve kezdette volna. (Úgy van! a jobboldalon. Zaj a szélsőbaloldalon)
Nagyon kérem a képviselő urakat, ha lehetséges... {Halljuk! Halljuk)) ...legalább ebben a kérdésben, legalább egy időre ne hallgassanak a pártszempontokra. (Zaj a szélsó'baloldalon) [...] Gondolják meg, hogy azzal, hogyha úgy állítják be azokat, akik önökkel a háború kérdésében itt és a túloldalon nem értettek egyet, mint akik agresszív célokból provokálták volna a háborút, azzal talán a nemzeti közvélemény egy része előtt megnehezíthetik politikai ellenfeleik helyzetét - higgyék meg, erre nem fektetek súlyt -, de ezzel meg-sebzik az ország legszentebb érdekeit... (Úgy van! a jobboldalon.) ...mert ezzel azt az ellenszenvet táplálják és tartják fenn a külföldön, amely arra a végzetes tévedésre indíthatja a nyugat nagyhatalmait, hogy a Duna-völgy viszonyainak rendezését nem a magyar nemzetre alapítva, hanem a magyar nemzet ellen igyekezzenek megcsinálni. Higgyék meg nekem, egyenesen e körül a kérdés körül forog az a sorsdöntő momentum, hogy vajon a nyugati nagyhatalmak helyesebb belátásra tudnak-e jönni és meggyőződnek-e arról, hogy az ő jól felfogott érdekük is az, az emberiség általános érdeke is az, az emberi haladás és szabadság érdeke is az... (Zaj a szélsó'baloldalon. Halljuk! Halljuk! jobb felől) ...hogy a Duna-völgyben a magyar nemzet tölthesse be a világtörténelmi hivatást, amely reá vár, és ne engedjék meg ebből a szempontból... (Zaj a szélsőbaloldalon. Elnök csenget) ...elhomályosítani engedni azt a kérdést, hogy a monarchia és a magyar nemzet, amelyiknek a monarchia külügyi politikájára irányadó befolyása volt, mindent elkövetett a béke fenntartására... (Úgy van! jobb felől) ...elment a béketűrésnek olyan hosszú útján, hogy már jóformán világnevetség tárgyává kellett lennie... (Úgy van! Úgy van! jobb felől) ...és csak akkor ragadott fegyvert a kezébe, midőn a bizonyítékoknak egész sorozatából kellett arról meggyőződnie, hogy tervszerű munka folyik arra, hogy előbb megalázzanak és azután tönkretegyenek bennünket.12 (Igaz! Úgy van! a jobboldalon és bal felől)
T. Ház! Én erre a kérdésre vissza fogok térni okmányokkal a kezemben. (Halljuk! Halljuk) A felhatalmazásom megvan már reá, hogy ezeket az okmányokat felhasználhassam. Jelenleg, a mai pillanatban sem az időt nem tartom most egy hosszú beszéd végén erre alkalmasnak, de azt remélem, hogy az indentitási vita alkalmával megadhatom e tekintetben a teljes felvilágosítást. Egyelőre is ünnepélyesen állítom... {Halljuk! Halljuk) [...] hogy a monarchia külpolitikája közvetlenül a háború előtt is, azokban az időkben, midőn a viharfellegek nagyon tornyosultak a Balkánon és amidőn nagyon is szembetűnővé vált az autokrata orosz birodalom politikájának ellenünk való erőteljesebb kiéleződése, akkor is mindent elkövetett, hogy a háború elkerülésével békés eszközökkel hozza létre létérdekeink megóvását. És biztosíthatom ma már a T. Házat arról is, hogy akkor is, midőn ennek a törekvésnek hiábavalóságáról kellett meggyőződnünk, mikor kénytelenek voltunk olyan lépésre elhatározni magunkat, amelyiknél számolnunk kellett azzal, hogy ennek következménye a háború lehet, akkor is eleve ab ovo kizártunk mindenféle hódítási gondolatot, akkor is ab ovo már garanciákat kerestünk arra, hogy a monarchiának minden illetékes tényezője egyetértsen abban, hogy ez a háború védelmi jellegű, amely semmi körülmények között annektálásokra, hódításokra nem vezethet. (Zaj a szélsőbaloldalon. Elénk felkiáltások jobb felől: Halljuk! Halljuk) [...]
Méltóztassanak megvárni, amíg ebben a tekintetben bizonyítékokkal szolgálok, de méltóztassanak nekem megengedni, hogy már most, ebben a pillanatban, a nemzet érdekében - mert hisz igazán mit bánja ma becsületes ember, hogy ily viszonyok között mi lesz a saját személyével - konstatáljam ezt a tényt, és tiltakozzam minden másféle beállítás ellen. (Helyeslés és taps a jobboldalon)
Hogy azután, midőn egyszer a háború megindult, akkor igyekeztünk ezt a háborút úgy megvívni, hogy az a magyar nemzetnek becsületet és sikert is arathasson, az természetes, és én azt hiszem, hogy éppen ellenségeinkkel szemben is nem gyűlölséget, hanem megbecsülést válthat ki az, hogyha az ember egyszer kardot rántott, azt becsülettel forgatja. {Taps a jobboldalon)
Én az erős, hatalmas, tiszteletreméltó ellenfelet látom a nyugati hatalmakban. [...] És abban a meggyőződésben vagyok, hogy a magyar nemzet is mindent elkövetett arra, hogy kiérdemelje ellenségeink tiszteletét és megbecsülését, mindent elkövetett elsősorban hősiessége által, de azáltal is, hogy ebben a háborúban nem volt nemzet, amely a maga élethalálharcát - pedig a mienk az volt, mert a mi életünkre törtek - oly kevés gyűlölködéssel és olyan lovagiasan vívta volna meg, mint a magyar. (Taps a jobboldalon és a középen.) [...] Hogy bántak a mi katonáink a kézitusa befejeztének pillanatában a sebesült ellenséggel, hogy bántak nálunk a hadifoglyokkal, az ittmaradt idegenekkel? (Igaz! Úgy van! a jobboldalon és a középen) [...] Hol van még egy nemzet, mely ezt a háborút nagyobb hősiességgel, ilyen lovagiassággal és ilyen emberi nemes érzelmekkel vívta volna meg? (Taps a jobboldalon) [...] Ezek azok a nagy és üdvös igazságok, amelyeket unos-untalan hangoztatni kell, amelyeket igyekeznünk kell egyesült erővel bevinni az ellenséges államok köztudatába, és amelyeknél azoknak a képviselő uraknak, akik számára eddigi magatartásuk több rokonszenvet biztosított az ellenséges közvéleményben, mint a mi részünkre - és ezt minden támadó célzat nélkül mondom -, volna magasztos kötelessége ezt hirdetni, erre rá mutatni... (Úgy van! a jobboldalon) ...hirdetni, hogy a magyar nemzetvédelmi háborút vívott, melyre kényszerítve volt, hogy ezt vívta hősies elhatározással, de gyűlölködés nélkül, és hogy minden előfeltétele megvan annak, hogy a magyar nemzet itt, Európának ezen a részén, ahová az isteni gondviselés helyezte, azokat a nagy emberi ideálokat sikeresebben szolgálja minden más népfajnál, amely nagy emberi ideálok a nyugati hatalmak zászlajára fel vannak írva. Azt hiszem, ennek a kötelességnek teljesítésében kellene egyesülnünk és higgyék meg a t. képviselő urak, nem járnak helyes úton, ha ehelyett ma is a gyűlölség szavára hallgatva politikai ellenfeleik magatartását befeketíteni igyekeznek, nem gondolva meg, hogy ezzel a nemzet létérdekeit sebzik meg. [...]
Ezeket minden polemikus él nélkül és minden személyi momentum teljes háttérbe szorításával elmondani a mai ünnepélyes pillanatban kötelességemnek tartottam.
Hogyan lehetne Magyarország területi egységét és mostani területét megőrizni?
Magyarország - Svájc avagy az Unió mintájára - kerületekre, avagy ha jobban tetszik tót-románjainknak, kantonokra osztandó. Véleményem szerint 14 ilyen kerület lenne, de lehetne több is vagy kevesebb.
I. kerület (kanton) magyar, néhány német és tót többségű községgel: Pozsony, Nyitra, Bars, Hont, Esztergom, Komárom vármegye, kerületi székhely: Pozsony (pozsonyi kerület).
II. kerület tót, néhány magyar többségű községgel: Trencsén, Turóc (+ privigyei járás Nyitrából), Árva, Liptó, Zólyom, esetleg felső Gömör vármegye. Székhely: ?
III. (kassai) kerület magyar, német és tót többségi községekkel: Szepes, Abaúj (-Torna), (-Kassai), Gömör, Borsod, Zemplén, Sáros vármegye. Székhely: Kassa.
IV. kerület rutén, magyar és román községekkel: Ung, Bereg, Ugocsa, Má-ramaros vármegye. Székhely: ? (Beregszász vagy Máramarossziget.)
V. (dési) kerület román és szász: Szilágy, Szolnok, Doboka, Beszterce-Naszód, esetleg Kolozs északnyugati része. Székhely: Dés.
VI. kerület magyar, néhány román községgel: Maros-Torda, Csík, Háromszék, Brassó, Udvarhely, a lehetőséghez képest Torda-Aranyos és Kolozs vármegye. Székhely: Marosvásárhely vagy Kolozsvár.
VII. (nagyszebeni) kerület, szász: Kis- és Nagyküküllő, Fogaras, Szeben, Alsó-Fejér vármegye. Székhely: Nagyszeben (néhány román község).
VIII. (dévai) kerület román, néhány szász és magyar községgel: Hunyad, Krassó-Szörény, Arad keleti része és Bihar déli része mint egy megye, valamint Torda gyalui járása. Székhely: Déva.
IX (temesvári) kerület vegyes: német-szerb-bunyevác, magyar községekkel: Temes, Torontál, Bács vármegye. Székhely: Temesvár.
X. (szegedi) kerület magyar, néhány román községgel: Csongrád, Békés, Arad nyugati nagyobb része, Bihar nyugati és Bács-Bodrog északkeleti része. Székhelye: Szeged.
XI. (debreceni) kerület magyar, román községgel: Szolnok, Hajdú, Szabolcs, Szatmár, Bihar nagy része. Székhely: Debrecen
XII. (budapesti) kerület magyar: Pest, Fejér, Nógrád, Heves vármegye. Székhelye: Budapest.
XIII. (győri) kerület magyar-német: Vas, Veszprém, Győr, Mosón, Sopron vármegye. Székhely: Győr.
XIV. (pécsi) kerület magyar: Baranya, Somogy, Zala és Tolna vármegye. Székhely: Pécs.'8
Egy-egy kerület élén főispán állana, kit a központi kormány nevezne ki. A megyéknél a főispáni állás megszűnne. Az egész közigazgatás államosítva.
A kerületen belül az illető kerület többségének a nyelve lenne hivatalos. Bármilyen más kerülettel vagy a kormánnyal magyar az érintkezés.
A kerület hatáskörébe tartozna: a közigazgatás, közegészségügy, földművelésügy, népjólét, valamint az országos törvények keretén belül az igazság-és közoktatásügy.
Mindenféle tárgyalás általában a kerület nyelvén, azonban lehetőleg a fél nyelvén. Minden rendelkezés és szabályrendelet a kerületben képviselt valamennyi nyelven adandó ki.
Állami alkalmazott csak az lehet, bármely kerületben is, aki magyarul is perfektül tud. Ipar, kereskedelem, bank, nagyvállalat, elszámolása általában mindenhol magyar.
Kerületi gyűlések hatásköre, mint most a megyéknél, illetve sokkal több és nagyobb autonómia. Ide minden választókerület két tagot küldene: egy többségűt és egy kisebbségűt.
Vasút, posta végig, mint most, de a szóbeli érintkezés a nép nyelvén történne.
Hadsereg (?) végig magyar. Itt még némi magyarosítás (?) is lehetséges volna, ha századon belül a legénységet a nyelvek %-a szerint állítanák össze.
Igazságügy: a mostani törvényszékek, és kerületenként egy tábla.
A tárgyalás nyelve: a kerület nyelve, vagy a tárgyaló felek nyelve. Ha a felek nem ugyanazon anyanyelvűek, úgy a kerület, illetve a magyar nyelv az irányadó [sic!].
Közoktatás az egész vonalon államosítva. Az oktatás nyelve általában az anyanyelv az elemi népiskolákban. Ha pl. egy magyar községben 35-40 vagy több román vagy tót tanuló volna, és a szülők kívánják, úgy ott olyan tannyelvű iskola is felállítandó, természetesen áll ez megfordítva is. Az iskola megválasztása a szülőkre van bízva, de az iskoláztatás kötelező. Minden elemi népiskolában kötelező a 4. osztályban a magyar írás és olvasás tanítása. Hitoktatás csak az anyanyelven folyhat.
Tanítókat és igazgató-tanítókat a kerületi főtanfelügyelő nevezne ki. - A tanítóképzőkbe való fölvétel egyik fő kelléke: a nyilvánosan elvégzett 4 középiskolai osztály. A tanfelügyelet szakszerűen átszervezendő.
Középiskolákban, a nem magyar tannyelvűekben kötelező tantárgy a magyar az I. osztályban, III. osztályban német, V.-ben francia (reál), avagy III.-ban latin, V.-ben német v[agy] francia. - Magyar tannyelvűekben maradna a mostani beosztás a reálban: (gimnáziumban) a görög helyére a francia lépne. Nem magyar tannyelvű középiskolák felső osztályaiban, valamint tanító-(nő)képzőkben, felsőkereskedelmi iskolákban a tantárgyak egy részét magyarul kellene előadni, illetve tanítani.
Felső-ipariskolákban, valamint ipari szakiskolákban mindenhol magyar a tannyelv, iparostanonc-iskolákban lehetőleg.
A főiskolákban minden maradna, ahogyan most van.
Középiskolai és ezzel egyenrangú szakiskolák tanárait kinevezhetné a kerület is, igazgatókat és főigazgatókat azonban a közoktatásügyi miniszter nevezne ki (a kerület javaslatára).
A kormányban lenne: elnök, egy belügyi államtitkárral, külügy; pénzügy, vasút-, hajó és posta, kereskedelem és ipar, vallás- és közoktatásügy, igazságügy, hadügy - (államtitkár a kincstári birtokok részére).
A kerületnél és megyéknél levő alacsonyabb rangú tisztviselőket a főispán nevezné ki (IX. rangosztályig), VIII. és azon felül a miniszterelnökség (belügyi államtitkár).
A képviselők száma kevesebbre veendő, a választók száma kerületenként lehetőleg egyforma legyen.
Egy kerületen belül az autonómiával járó költségeket kizárólag a kerület viselné.
A kerületi főnököt (főispánt) vagy a kormány nevezné ki a kerület hármas jelölése alapján, vagy a kerület választaná a kormány 3-as jelölése után.
Az országos közoktatásügy meghatározná az iskolakötelezettséget, szorgalmi időt, tanárok, tanítók személyi ügyeit, a fizetést, a nyugdíjat, a tanítandó anyag maximumát és minimumát, a tanfelügyeletet stb.
Igent tisztelt Elnök Úr, Uraim!
Engedjék meg, hogy még egyszer megköszönjem, hogy alkalmat adtak nekünk álláspontunk kifejtésére. Tulajdonképpen szóbeli tárgyalást kívántam, mert nézetem szerint ez az egyedüli eszköz, amely bennünket a megértéshez és az előttünk fekvő szövevényes kérdések helyes megismeréséhez vezethet. A Legfelsőbb Tanács azonban akaratát más irányban már megállapította, így meg kell ez előtt hajolnom. Elfogadom tehát az elém állított helyzetet, és hogy idejüket túlságosan igénybe ne vegyem, egyenesen a tárgyra térek át.
A mi szemünkben a tegnapot a mai naptól a békefeltételeknek hivatalos megismerése választja el. Érzem a felelősség roppant súlyát, amely reám nehezedik abban a pillanatban, amikor Magyarország részéről a békefeltételeket illetőleg az első szót kimondom. Nem tétovázom azonban, és nyíltan kimondom, hogy a békefeltételek, úgy, amint Önök szívesek voltak azokat nekünk átnyújtani, lényeges módosítások nélkül elfogadhatatlanok. Tisztán látom azokat a veszélyeket és bajokat, amelyek a béke aláírásának megtagadásából származhatnak. Mégis, ha Magyarország abba a helyzetbe állíttatnék, hogy választania kellene ennek a békének elfogadása vagy visszautasítása között, úgy tulajdonképpen arra a kérdésre adna választ: helyes-e öngyilkosnak lennie, nehogy meghaljon.
Szerencsére még nem tartunk ilyen messze. Önök felszólítottak bennünket, hogy tegyük meg észrevételeinket. Ezek közül bátrak voltunk már egynéhányat a békefeltételek átvétele előtt átnyújtani.' Meg vagyunk győződve, hogy Önök a már átnyújtott és a jövőben átnyújtandó megjegyzéseinket a viszonyok nehézsége által követelt komolysággal és lelkiismeretességgel fogják áttanulmányozni. Reméljük tehát, hogy meg fogjuk győzni Önöket.
Reméljük ezt annál is inkább, mert nem áll szándékunkban sem ma, sem későbben érzelmeinkkel kérkedni, vagy kizárólag azoknak az érdekeknek szempontjára helyezkedni, amelyeket feladatunk megvédelmezni. A legjobb akarattal iparkodunk keresni oly álláspontot, amely a kölcsönös megértést lehetővé teszi. És, Uraim!, ezt az álláspontot már megtaláltuk. Ez a nemzetközi igazságosságnak, a népek szabadságának nagy eszméje, amelyet a Szövetséges Hatalmak oly fennen hirdettek, továbbá a béke közös nagy érdekei, az állandóság és Európa rekonstrukciója biztosítékainak keresése.
Ezeknek az elveknek és érdekeknek szempontjából vizsgáljuk meg a nekünk felajánlott béke feltételeit.
Nem titkolhatjuk el, mindenekelőtt, megütközésünket a békefeltételek mérhetetlen szigorúsága felett. E megütközés könnyen megmagyarázható.
A többi háborút viselt nemzettel, Németországgal, Ausztriával és Bulgáriával kötött béke feltételei mindenesetre szintén szigorúak. De közülük e-gyik sem tartalmazott a nemzet életére lényeges oly területi változtatásokat, mint azok, amelyeket velünk elfogadtatni akarnak.
Arról van szó, hogy Magyarország elveszítse területének kétharmad és népességének majdnem kétharmad részét, és hogy a megmaradt Magyarországtól a gazdasági fejlődés majdnem összes feltételei megvonassanak. Mert az ország e szerencsétlen középső része, elszakítva határaitól, meg lenne fosztva szén-, érc- és sóbányáinak legnagyobb részétől, épületfájától, olajától, földgázforrásaitól, munkaerejének jó részétől, alpesi legelőitől, amelyek marhaállományát táplálták; ez a szerencsétlen középső rész, mint mondottam, meg lenne fosztva a gazdasági fejlődés minden forrásától és eszközétől, u-gyanakkor, amikor azt kívánják tőle, hogy többet termeljen. Ily nehéz és különös helyzet előtt állva kérdezzük, hogy a fent említett elvek és érdekek mely szempontja váltotta ki ezt a különös szigorúságot Magyarországgal szemben?
Talán az ítélkezés ténye lenne ez Magyarországgal szemben?
Önök, Uraim, akiket a győzelem a bírói székhez juttatott, önök kimondották egykori ellenségeiknek, a Központi Hatalmaknak bűnösségét, és elhatározták, hogy a háború következményeit a felelősökre hárítják. Legyen így; de akkor, azt hiszem, hogy a fokozat megállapításánál a bűnösség fokával arányban kellene eljárni, és mivel Magyarországot sújtják a legszigorúbb és létét leginkább veszélyeztető feltételekkel, úgy azt lehetne hinni, hogy éppen ő az, aki az összes nemzetek közül a legbűnösebb. Uraim! Anélkül, hogy e kérdés részleteibe bocsátkoznék, hiszen ezt benyújtandó okmányaink fogják megtenni, ki kell jelentenem, hogy ezt az ítéletet nem lehet kimondani oly nemzet fölött, amely abban a pillanatban, amidőn a háború kitört, nem bírt teljes függetlenséggel, és legfeljebb csak befolyást gyakorolhatott az Osztrák-Magyar Monarchia ügyeire és amely nemzet ezt, mint a legutóbb nyilvánosságra hozott okmányok bizonyítják, fel is használta arra, hogy helytelenítse azokat a lépéseket, amelyeknek a háborút elő kellett idézniök.2
Nem hiszem továbbá, hogy ítélettel állunk szemben, mert hiszen az ítélet oly eljárást tételez fel, amelyben a felek egyforma körülmények között hallgattatnak meg, és egyformán tudják érveiket érvényre juttatni. Magyarországot azonban mindeddig nem hallgatták meg; lehetetlen tehát, hogy a békefeltételek ítélet jellegével bírjanak.
Vagy talán a nemzetközi igazságosság elvének oly alkalmazásáról van szó, amelynek célja a poliglott államalakulatok helyett, amelyek közé Magyarország is tartozik, oly új alakulatokat létrehozni, amelyek igazságosabban oldják meg a területi kérdést a különböző nemzetiségek között, és amelyek hatásosabban biztosítják azok szabadságát? Ha a tényeket tekintem, úgy kénytelen vagyok kételkedni, hogy ez a törekvés eredményezte a kérdés ily módon való megoldását.
Mindenekelőtt a Magyarországtól elszakítandó 11 000 000 léleknek 35%-a magyar, amely három és fél milliót jelent akkor is, ha a mi érdekeinkre legkedvezőtlenebb számítást vesszük is alapul.3 Elszakítanak még a békefeltételek körülbelül egy és egynegyed millió németet, ami a magyarság százalékszámával együtt az egésznek 45%-át jelenti. Ezekre nézve a nemzetiségi elv ilyen alkalmazási módja nem előnyt, hanem a szenvedések sorát jelentené. Ha feltesszük tehát - amitől távol állok -, hogy a nemzetiségi elv alkalmazása a fennmaradó 55%-ra nézve előnyösebb állapotot teremtene, mint a történelmi Magyarországon, még mindig az elszakítandó népesség majdnem felére nézve ez az elv nem vonatkozhatik, vagy ha vonatkozik, úgy fordított értelemben. Nézetem szerint pedig, ha elvekről van szó, úgy azokat egyenlő módon kell alkalmazni mindazokra, akiket a szerződés rendelkezései érintenek.
Menjünk azonban tovább, és tekintsük a Magyarország romjain megnevekedett államokat. Megállapíthatjuk, hogy faji szempontból ezek is éppen úgy, vagy talán még jobban, részekre lesznek darabolva, mint az egykori Magyarország.
Nem célom Önöket, Uraim, kifárasztani azoknak az adatoknak felsorolásával, amelyeket az e kérdésben benyújtandó okmányaink különben is tartalmazni fognak. Addig is azonban, amíg ezeket megismerhetik, kérem Ö-nöket, fogadják el állításaimat, hogy követhessék következtetéseimet, amelyeket levezetni bátor leszek.
Nem látom be, hogy a nemzetiségi elv, a nemzeti egység elve nyerne ez által a feldarabolás által. Egyetlen következménye volna ennek, amelyet bátor leszek megemlíteni, anélkül, hogy bárkivel szemben is támadó szándékom lenne. Csak egyszerűen megállapítani kívánom azt a tényt, hogy e következmény a nemzeti hegemóniának átruházása volna oly fajokra, amelyek jelenleg többnyire alacsonyabb kulturális fokon állanak.
Következtetésem igazolására egy pár számadatot idézek.
A magyarságnál az írni és olvasni tudók arányszáma megközelíti a 80%-ot; a magyarországi németeknél a 82%-ot; a románoknál a 33%-ot; a szerbeknél az 59 és egynéhány tizedet, majdnem a 60%-ot.
Ha a felsőbb társadalmi osztályokat tekintjük és számításba vesszük azokat, akik gimnáziumot végeztek és letették azt a vizsgát, amely Franciaországban a baccalaureat-nak felel meg, úgy megállapíthatjuk, hogy a magyarok arányszáma azok között, akik ily tanulmányokat végeztek, vagy az é-rettséginek megfelelő képzettséget értek el, 84%, jóllehet a magyarok az összes népességnek csak 54,5%-át teszik; a románok arányszáma az ily tanulmányokat végzettek között 4%, pedig az egész népesség 16%-át alkotják; a szerbeké 1%, jóllehet számuk az egész népesség 2,5%-a.
Ismétlem, hogy ez a megjegyzésem nem bír senkivel szemben bántó éllel. Ennek a helyzetnek egyedüli oka, hogy ezek a szomszédos népek történelmük szerencsétlen eseményei folytán későbben léptek be a művelt népek családjába, mint mi. A tény azonban tagadhatatlan. Nézetem szerint azonban a nemzeti hegemóniának egy alacsonyabb kulturális fokra való átruházása nem közömbös az emberiség nagy kulturális érdekei szempontjából. Ebben az i-rányban már most vannak bizonyítékaink. Szomszédaink, akik területünk egy részére törnek, már legalább egy éve hatalmukba kerítették azokat; a fegyverszüneti szerződés értelmében joguk lett volna ezeknek a területeknek katonai megszállására, de ők kisajátították a kormányzás egész gépezetét. Ennek látjuk már a következményeit. Külön okmányban fogjuk bemutatni, hogy ez alatt az egy év alatt mily nagy kulturális értékek romboltattak le. Látni fogják, Uraim, ezekben az okmányokban, hogy két egyetemünk, amelyek a kultúra legmagasabb fokán állanak, a kolozsvári, a magyar kultúra egyik régi székhelye, és az újabb keletű pozsonyi egyetem, tönkretétettek. A tanárok elűzettek, és szeretném, ha megtudnák Önök, hogy kiket ültettek helyükbe. Felhívom Önöket, hogy küldjenek ki tudósítókból álló bizottságokat, hogy a való helyzetet megismerjék és hogy az összehasonlítást megtehessék. Lehetetlen, hogy ezek az egyetemek és ezek a tanári karok, amelyeknek történelme a messze múltba visszanyúlik és amelyek most megsemmisíttettek, pótolhatók legyenek a megszálló nemzetek szellemi erőtartalékaiból. Ezek a nagy kulturális intézmények belátható időben nem pótolhatók.4
Hasonló a helyzet az egész közigazgatási gépezetnél és a tanítótestület mindegyik fokánál.
Csupán a román megszállott területeken több mint kétszázezer gyermek az utca porában nevelődik a tanítóhiány folytán, mivel a magyar tanítók kiutasíttattak, és pótolni őket nem bírják.
Uraim! Azt hiszem, hogy az emberiség nagy érdekei szempontjából nem lehet sem közömbösen, sem megelégedettséggel szemlélni azt a körülményt, hogy a nemzeti hegemónia oly fajokra száll át, amelyek ha a legjobb reménységgel kecsegtetnek is a jövőre nézve, de ma még a kultúra alacsony fokán állanak.
Láttuk már, hogy a szigor, amellyel Magyarországot sújtják, nem eredhet az ítélkezés tényéből.
Láttuk, hogy a nemzetiségi elv sem nyerne ezáltal semmit.
Talán akkor oly szándékkal állunk szemben, amely a népek szabadságának eszméjét követi?
Úgy látszik, hogy ennek a szándéknak kiindulópontja az a feltevés, amely szerint Magyarország idegen nyelvű lakosai szívesebben tartoznának oly államhoz, amelyben az államfenntartó elemet fajrokonaik alkotják, mint Magyarországhoz, ahol a magyar hegemónia érvényesül.
Ez azonban csak feltevés; és ha a feltevések útjára léptünk, úgy bátor vagyok megjegyezni, hogy e feltevés fordított értelemben alkalmazható arra a 45% magyarra és németre, akik most egy új államhoz csatoltatnak és kikről feltehető, hogy szívesebben maradnának a magyar állam polgárai. Ez az o-koskodás nem jelentene mást, minthogy az előnyöket a másik oldalra helyezzük. De miért induljunk ki sejtésekből és miért helyezkedjünk feltevésekre, amikor a valóság megállapítására rendelkezésünkre áll az eszköz, egyszerű, de egyetlen eszköz, amelynek alkalmazását hangosan követeljük, hogy e kérdésben tisztán lássunk. És ez az eszköz a népszavazás.
Amidőn ezt követeljük, hivatkozunk a Wilson elnök úr által oly kiválóan szavakba öntött nagy eszmére, amely szerint az embereknek egyetlen kapcsolata, az államok lakosságának egyetlen része sem helyezhető akarata, megkérdezése nélkül, mint valami marhanyáj, egy idegen állam fennhatósága alá. Ennek a nagy eszmének nevében, amely különben az erkölcsi alapon nyugvó egészséges emberi felfogásnak egy axiómája, követeljük a népszavazást hazánk azon részeire vonatkozólag, amelyeket tőlünk most elszakítani akarnak. Kijelentem, hogy előre is alávetjük magunkat e népszavazás eredményének, bármi legyen is az. Természetesen követeljük, hogy a népszavazás olyan körülmények között tartassék meg, hogy annak szabadsága biztosítva legyen.
A népszavazás annál is inkább szükséges, mivel a Nemzetgyűlés, amely végső fokban hivatott a javasolt békefeltételek fölött dönteni, csonka lesz. A megszállt területek lakói nem lesznek itt képviselve. Nincsen olyan kormány vagy Nemzetgyűlés, amely jogi vagy erkölcsi szempontból jogosult volna dönteni azoknak sorsa fölött, akik ott képviselve nincsenek. Különben a békeszerződés e tekintetben oly kifejezéseket tartalmaz, amelyekben e nehézség sejtelme rejlik. „Magyarország a maga részéről lemond... a-mennyiben számot tarthatna..." - ezek körülbelül a békeszerződés szavai. Valóban nem érezzük magunkat feljogosítva oly határozatok hozatalára, amelyek akár jogi, akár morális kötelezettségeket rónának a lakosságnak arra a részére is, amely a Nemzetgyűlésben képviselve nem lesz.
Maga az eszme kívánja, hogy ezt a követelésünket a Békekonferencia elé terjesszük. Ha egykori területünk, a történelmi Magyarország érdekében felhozandó érveink az önök szemében nem lesznek eléggé döntőek, úgy azt javasoljuk, hogy kérdezzék meg az érdekelt népességet. Előre is alávetjük magunkat ítéletüknek.
Ha pedig mi ezt az álláspontot foglaljuk el és ha ellenfeleink követeléseiket és aspirációikat nem merik a nép ítélete alá bocsátani, úgy vajon kinek a javára szól a föltevés?5
Még egy szempontból vehetjük tekintetbe a népek önrendelkezési jogát. Megkockáztatható volna az az állítás, hogy talán a nemzeti kisebbségek jogai hatásosabban lennének biztosítva az új államok területén, mint ahogyan Magyarországon voltak.
Ez alkalommal nem akarok védőbeszédet tartani azon eljárás fölött, amelyet Magyarországon a nem magyar fajok állítólagos elnyomása tekintetében követtek. Csak annak állítására szorítkozom, hogy nagyon örülnénk, ha a tőlünk elszakított területeken magyar testvéreink ugyanazon jogoknak és előnyöknek birtokában lennének, amellyel Magyarország nem magyar ajkú polgárai bírtak.
Erre a kérdésre lesz alkalmunk még visszatérni. Ebben a pillanatban nem vagyok hivatva erről beszélni, már csak azért sem, mivel nem állanak rendelkezésemre a nélkülözhetetlen okmányok. De kész vagyok bármikor és bárkivel szemben e kérdést behatóan megvitatni. Állíthatom azonban, hogy ha az egykori Magyarország nemzetiségi politikája még annál is rosszabb lett volna, mint azt legelkeseredettebb ellenségeink állították, még akkor is jobb annál a helyzetnél, amelyet szomszédaink és csapataik a megszállt területen teremtettek.
Elő fogunk terjeszteni, Uraim, egy egész sorozat okmányt, különösen azokra a tényekre vonatkozólag, amelyek Erdélyben történtek. Szigorúan megvizsgáltuk az összes jelentéseket, amelyek e tekintetben beérkeztek, és jóllehet ezeknek az okmányoknak hitelességét az erdélyi három keresztény egyház, a katolikus, a kálvinista és az unitárius egyház vezetői erősítik meg, mégsem kívánjuk - nem kívánhatjuk -, hogy puszta állításunknak hitelt adjanak, mert hiszen szavaink ellentétben állanak más oldalról származó nyilatkozatokkal. Kérjük azonban Önöket, hogy vizsgálják meg a helyszínen a történteket, küldjenek ki a végső döntés előtt a helyszínre szakemberekből álló bizottságot, hogy meggyőződhessenek azokról a tényekről, amelyek az említett területen végbemennek. Egyedül mi követeljük Uraim, hogy a helyzetet borító homály elosz-lattassék, egyedül mi törekszünk oly döntésekre, amelyek a kérdés helyes ismeretéből fakadnak.
Kérjük még továbbá azt is, hogy abban a végső esetben, ha területi változtatásokat fognak reánk kényszeríteni, a nemzetiségi kisebbségek jogainak védelme hatásosabban és részletesebben biztosíttassék, mint azt a nekünk átnyújtott békejavaslat tervbe veszi. A mi meggyőződésünk szerint a tervbe vett biztosítékok elégtelenek.6 Erősebb biztosítékokat kívánunk, amelyeket a Magyarország területén megmaradó idegen ajkú lakosokkal szemben mi is készek vagyunk alkalmazni. E tekintetben meghatalmazottjaikkal már teljes egyetértésre jutottunk. Azt hisszük azonban, hogy szomszédainknál erőteljesebb biztosítékok elérése nehézségekbe fog ütközni, mert hiszen elfogultságuk fajtestvéreikkel szemben ismeretes. A múlt tanulságai is kényszerítenek bennünket arra a feltevésre, hogy e kérdésben szívós ellenállásra fogunk találni. A román csapatoknak a demarkációs vonalra való visszavonása tekintetében, amelyet több ízben kértünk és amelyet kormányunk a békedelegáció Párizsba való kiküldésének feltételévé tett, a Szövetséges Hatalmak oly erélyesen léptek fel a román kormánynál, hogy lehetetlennek látszott, hogy ne teljesítsék a Szövetséges Hatalmak követelését. És mégis így történt. Azt hiszem, megértik tehát, Uraim, aggodalmainkat testvéreinket illetőleg, ha ők ezen idegen uralom alá kerülnének.
Sorra vettem, Uraim, az elveket, amelyek a békefeltételek megállapításánál számba jöhetnek, és megállapíthatom, hogy nem tudtam a nemzetközi igazságosság, a nemzetiségi és a népek szabadsága elvének oly alkalmazását megtalálni, amely a nekünk felajánlott béke indító okait kellőleg megvilágította volna. Talán a fejtegetéseim bevezetésében már említett érdekek, a béke nagy érdekei, az állandóság és Európa rekonstrukciója sugallták őket?
Uraim! A magyar probléma az általános problémának nem oly kis része, mint azt a statisztika nyert számaiból következtetni lehetne.
Ez a terület, amely Magyarországot alkotja és amely jogilag ma is Magyarország, századokon át rendkívül fontos szerepet játszott Európában, különösen Közép-Európában a béke és a biztonság fenntartása tekintetében. A magyar honfoglalást és a magyaroknak a keresztény hitre való áttérését megelőző évszázadokban hiányzott itt a nyugalom és a biztonság. Közép- Európa a legkülönbözőbb barbár népek támadásainak volt kitéve. A biztonság csak attól a pillanattól fogva állt fenn, amikor a magyar védővonal kialakult. Az állandóság és a béke általános szempontjaiból rendkívül fontos, hogy a zavarok kelet-európai főfészke ne nyerjen tért és ne terjeszkedjék ki Európa szívéig. A történelmi fejlődésnek azonban gátat vetett a Balkán-félszigeten a török hódítás, és így az egyensúly ott nem állott helyre. Adja az Eg, hogy ez mielőbb bekövetkezzen. De ma rendkívül fontos, hogy e zavarok, amelyek Európa békéjét oly sokszor háborították meg, és amelyek bennünket már több ízben a háború küszöbére sodortak, onnan ne terjedhessenek tovább.
A történelmi Magyarország töltötte be azt a feladatot, hogy oly államot tartva fenn, amelyben egyensúly és biztonság uralkodott, megvédte Európát a keletről fenyegető közvetlen veszedelmek elől. Ezt a hivatását tíz századon at töltötte be, és erre egyedül organikus egysége képesítette. Idézem a nagy francia geográfusnak, Reclus Elisének szavait, amelyek szerint ez az ország oly tökéletes földrajzi egység, amely Európában egyedül áll. Folyóik és völgyeik rendszere, amelyek a határokról kiindulva a középpont felé törekszenek, oly egységet alkotnak, amely csak egységes hatalom által kormányozható. Részeinek gazdasági függése szintén a legteljesebb, miután a közép hatalmas gazdasági üzemet alkot, a szélek tartalmazzák pedig mindazt az anyagot, amire a gazdasági fejlődés szempontjából szükség van.
A történelmi Magyarország tehát Európában egyedülálló természetes földrajzi és gazdasági egységgel rendelkezik. Területén sehol sem húzhatók természetes határok, és egyetlen részét sem lehet elszakítani anélkül, hogy a többiek ezt meg ne szenvedjék. Ez az oka annak, hogy a történelem tíz századon át megőrizte ezt az egységet. Önök visszautasíthatják a történelem szavait, mint elvet, egy jogi konstrukció megépítésénél, de a történelem tanúságát, amelyet az ezer éven át hangoztatott, figyelembe kell venniök. Nem véletlen, hanem a természet szavai beszélnek itt. Magyarország az organikus egység minden feltételével rendelkezik, egyet kivéve - és ez a faji egység. De azok az államok, amelyeket a békeszerződés értelmében Magyarország romjain építenénk fel, szintén nem rendelkeznének a faji egységgel. Az anyanyelv egysége hiányzott egyedül Magyarországon az egység feltételei közül, és hozzáteszem, hogy az alakítandó új államok az egység egyetlen alapelvével sem fognak bírni. Az alakítandó új államok átvágnák a földrajz természetes határait, megakadályoznák a hasznos belső vándorlást, amely a munkást a kedvezőbb munkaalkalmak felé irányítja; megszakítanák a tradíció fonalait, amelyek a századokon át együttélők közös mentalitásban egyesítették, akik ugyanazon eseményeket, ugyanazt a dicsőséget, fejlődést és ugyanazokat a szenvedéseket élték át. Jogosult-e a félelmünk tehát, hogy itt az állandóságnak kipróbált oszlopa helyett a nyugtalanságnak újabb fészkei fognak keletkezni? Nem szabad magunkat illúziókban ringatnunk. Ezeket az új alakulatokat az irredentizmus aknázná alá, sokkal veszedelmesebb formában, mint azt Magyarországon egyesek fölfedezni vélték. Ez a mozgalom, ha létezett is Magyarországon a műveltebb osztály egy részénél, a nép nagy tömegeit sohasem hatotta át. Az új alakulatokat azonban oly nemzetek irredentizmusa aknázná alá, amelyek nemcsak idegen hatalom uralmát éreznék, de az övékénél alacsonyabb kultúrájú nemzet hegemóniáját is. Es itt organikus lehetetlenséget kell megállapítanunk. Mindenesetre feltételezhetjük, hogy még egy magasabb kulturális fokon álló nemzetiségi kisebbség is képes a hegemónia gyakorlására egy alacsonyabb fokon álló többséggel szemben, de hogy egy alacsonyabb kulturális fejlettséggel bíró kisebbség vagy egy igen csekély többség hegemóniával bírhasson, elérhesse a felsőbbség önkéntes elismerését és a morális egybeolvadást egy magasabb kulturális fokot elért nemzetiséggel szemben, ez, Uraim, organikus lehetetlenség.
Előszeretettel vádolnak meg bennünket azzal a szándékkal, hogy a kérdések nekünk nem tetsző elintézését erőszakkal fogjuk megváltoztatni. Távol állunk, Uraim, az ily kalandos tervektől. Mi reményeinket az igazságnak és azoknak az elveknek morális erejére alapítjuk, amelyekre támaszkodunk, és amit nem tudunk elérni ma, annak megvalósulását a Népek Szövetségének békés akciójától várjuk, amelynek egyik feladata lesz orvosolni azokat a nemzetközi helyzeteket, amelyek a béke fennmaradását veszélyeztethetnék. Ezt kijelentem, nehogy szavaimban gyermekes és fölösleges fenyegetést lássanak. De kijelentem azt is, Uraim, hogy olyan mesterkélt rendelkezésekkel, mint amilyeneket a békeszerződés tartalmaz, Európa ennek az általános béke szempontjából oly fontos és sokat szenvedett részében alig lehetséges békés politikai helyzetet teremteni. Közép-Európát a keletről jövő veszedelmekkel szemben egyedül a történelmi magyar terület stabilitása tudja megőrizni.
Európának szüksége van gazdasági rekonstrukcióra. A gazdasági fejlődést azonban az új alakulatok bizonyára meg fogják gátolni. Ez a körülmény a megmaradt Magyarországon szükségképpen be fog következni. De hasonló lesz a helyzet az elszakított részeken is. E területek, alacsonyabb kultúrájú nép alacsonyabb fokú adminisztrációja alá rendelve, elszakítva ennek az organikus egységnek többi részeitől, amelyekkel kapcsolatban újból virágzásnak indulhatnának, de nélkülük a stagnálásra, vagy valószínűleg a visszaesésre vannak kárhoztatva.
Európának szüksége van szociális békére. Önök jobban ismerik azokat a veszélyeket, amelyek ezt a békét fenyegetik. Önök jobban tudják, mint én, hogy a háború következményei megzavarták és egyensúlyából vetették ki a gazdasági élet szellemét és feltételeit. A múlt szomorú tapasztalataiból tudjuk, hogy a felforgató elemek sikerei mind annak a következményei, ami aláásta a társadalom morális erejét, tehát mind annak, ami meggyöngítette a nemzeti érzést és előidézte a munkanélküliség nyomorát. Ha Európának ebben a részében, amely még mindig közel áll a bolsevizmus égő fészkéhez, megnehezítik a munka feltételeit, megnehezítik a munka újból való megkezdését, ezáltal csak a társadalmi béke veszélyei nyernek újabb tápot. Védővonalak tehetetlenek a járványok, különösen a morális járványok ellen.
Mindezekkel a teóriákkal szemben Önök felhozhatják mint döntő tényezőt a győzelmet és a győzők jogait. Elismerjük ezeket, Uraim. Elég reálisan gondolkozunk politikai kérdésekben, hogy ezzel a tényezővel kellőképpen számoljunk. Ismerjük tartozásunkat a győzelemmel szemben. Készek vagyunk vereségünk váltságdíját megfizetni. De ez lenne az újjáépítésnek egyedüli elve? Az erőszak volna az egyedüli alapja az építésnek? Az anyagi erőszak lenne az egyedüli fenntartó eleme annak a konstrukciónak, amely összeomlóban van, mielőtt az építés befejeződött volna? Európa jövője igen szomorú lesz ebben az esetben. Nem hisszük, Uraim, hogy a győztes hatalmaknak ez volna a mentalitása; ezeket az elveket nem találjuk meg azokban a nyilatkozatokban, amelyekben Önök megállapították azokat az eszméket, amelyeknek győzelméért harcoltak és amelyekben megjelölték a háború céljait.
Ismétlem, nem hisszük, hogy ez volna a győzelmes nagy nemzetek mentalitása. Ne vegyék rossz néven, hogy a most győzelmes Franciaországon, Anglián és Olaszországon túl meglássam a körvonalait annak a másik Franciaországnak, amely mindig a nagylelkű törekvéseknek előőrse és a nagy eszméknek szócsöve volt, annak a másik Angliának, a politikai szabadságok szülőanyjának, és annak az Olaszországnak, amely a reneszánsznak, a művészeteknek és a szellemi fejlődésnek bölcsője volt. És ha duzzogás nélkül ismerem el a győző jogát, úgy azzal a másik Franciaországgal, Angliával és Olaszországgal szemben egész másképp érzek; hálával hajlok meg előttük, és szívesen fogadom el őket mestereinkül és nevelőinkül. Engedjék meg, Uraim, hogy azt tanácsoljam: ne veszélyeztessék örökségüknek ezt a legjobb részét, ezt az erkölcsi fölényt, amelyre Önöknek joguk van, az erőszak fegyverének alkalmazásával, amely ma az Önök kezében van, de amelyet holnap más ragadhat meg, míg amaz megmarad.
Bízva ezeknek az eszméknek erejében, a bennünket környező minden nehézség, minden rosszakarat és minden akadály dacára, amelyeket utunkon felhalmozni iparkodnak, bizalommal lépünk arra az útra, amely végre megnyílt előttünk, hogy részt vehessünk a béke munkájában; és tesszük ezt a legteljesebb jóhiszeműséggel. Bízunk azoknak az eszméknek őszinteségében, amelyeket Önök kijelentettek. Jogtalanság volna Önökkel szemben másképpen gondolkoznunk; bízunk az erkölcsi tényezők erejében, amelyekkel ügyünket azonosítjuk, és kívánom Önöknek, Uraim, hogy a győztes fegyvereknek dicsőségét szárnyalja túl a béke megteremtésének dicsősége, amellyel Önök az egész emberiséget megajándékozzák.
Csak egypár szót kívánok még, Uraim, némely részletkérdést illetőleg megjegyezni.
Beláthatják, hogy nem térhettem ki a nekünk felajánlott béke részletes tárgyalására. Egyedül a területi kérdéssel foglalkoztam, mert ez a kérdés magában foglalja a többieket. Fel szeretném hívni azonban figyelmüket még egynéhány pontra, amelyeknek megoldása nézetem szerint rendkívül sürgős.
Mindenekelőtt a humanizmusnak egyik kérdése, a hadifoglyoknak kérdése áll előttünk.
A békeszerződés szavai szerint a hadifoglyok hazaszállítása csak a béke ratifikációja útján történik meg. Kérem Önöket, Uraim, ne vegyenek tekintetbe egy formalizmust, amely miatt annyi ártatlan család szenvedhetne.
A szerencsétlen szibériai hadifoglyok ügyében külön beadvánnyal fordultunk a Legfelsőbb Tanácshoz.7 Ennek a kérdésnek megoldásánál hivatkozom az Önök emberies érzésére; oly érzések ezek, amelyeknek még háborús időben is, fölötte kell állaniuk a politikának. Még egy megjegyzést kívánok tenni a pénzügyi határozatokra vonatkozólag.
Nézetem szerint a békeszerződés nem veszi eléggé figyelembe Magyarország különleges helyzetét. Magyarországnak két forradalmat, a bolsevizmus négy hónapos dühöngését és több hónapos román megszállást kellett átélnie. Ily körülmények között lehetetlen, hogy a szerződés által tervbe vett pénzügyi és gazdasági határozatokat végre tudjuk hajtani. Ha a győztes hatalmak polgárai által részünkre folyósított hitelek a béke aláírásának pillanatában - mint ezt a javaslat kimondja - felmondhatók lesznek, ez a fizetésképtelenséget, a csődöt jelenti, amelynek visszahatását kétségkívül a győztes hatalmak éreznék. Elismerem, hogy sok hitelezőnk van az Önök országaiban. A hitelek visszafizethetők lesznek, ha erre nekünk időt engedélyeznek, de nem lesznek visszafizethetők, ha azonnal követelik azokat tőlünk.
Azt követelik továbbá tőlünk - és ez is igazolja, hogy mennyire célravezetőbb lett volna bennünket előzőleg meghallgatni -, hogy mi Ausztriának vasércet szállítsunk. Mivel magunk is abban a helyzetben vagyunk, hogy ércet kell importálnunk, ezt a rendelkezést nem tudjuk teljesíteni.
Hasonló a helyzet az épületfa tekintetében.
Ezekre a részletekre nézve kérem az Önök jóakaratú megfontolását, amelyet már képviselőik részünkre kilátásba helyeztek.
Mielőtt szavaimat befejezném, hálásan köszönöm, Uraim, hogy alkalmat adtak nekem álláspontomnak élőszóval való kifejtésére, és hogy beszédemet oly jóakaratú és állandó figyelemmel kísérték.
AZ ÉSZAK-AMERIKAI EGYESÜLT ÁLLAMOK, A BRIT BIRODALOM, FRANCIAORSZÁG, OLASZORSZÁG ÉS JAPÁN mint a Szövetséges és Társult Főhatalmak, egyrészről; és CSEH-SZLOVÁKIA, másrészről; tekintettel arra, hogy az unió, amely azelőtt egyrészről a volt Cseh Királyság, Morva Őrgrófság és Sziléziai Hercegség, másrészről a volt Osztrák-Magyar Monarchia többi területei között fennállott, végképpen megszűnt; tekintettel arra, hogy mind Csehországnak, Morvaországnak és Szilézia egy részének népei, mind pedig Szlovákiának népe önként elhatározták az egyesülést s állandó unióba egyesültek is, avégből, hogy Cseh-Szlo-vák Köztársaság elnevezés alatt egy, szuverén és független Államot alkossanak; s hogy a Kárpátoktól délre lakó rutén nép ehhez az unióhoz csatlakozott;
tekintettel arra, hogy a Cseh-Szlovák Köztársaság a fentebb említett területek felett tényleg gyakorolja az állami fennhatóságot, s mint szuverén és független Állam, a Magas Szerződő Felek részéről már elismertetett;
az Észak-Amerikai Egyesült Államok, a Brit Birodalom, Franciaország, Olaszország és Japán részéről megerősítvén, a mai napon Ausztriával kötött Békeszerződésnek megfelelően megállapított vagy megállapítandó határok között, a Cseh-Szlovák Államnak, mint oly Államnak elismerését, amely a Nemzetek családjának szuverén és független tagja; Cseh-Szlovákia pedig másrészről óhajtván, hogy intézményei a szabadság és igazságosság elveinek megfeleljenek, s hogy e tekintetben mindazon területek lakóinak, amelyek állami fennhatósága alá jutottak, alapos biztosítékot nyújtson;
I. FEJEZET
1. cikk
Cseh-Szlovákia kötelezi magát arra, hogy a jelen fejezet 2-8. cikkeiben foglalt rendelkezéseket alaptörvényekül ismeri el; hogy semminemű törvény, rendelet vagy hivatalos intézkedés ezekkel a rendelkezésekkel nem lesz ellentmondásban vagy ellentétben, s hogy ezekkel szemben semmiféle törvény, rendelet vagy hivatalos intézkedés nem lesz hatályos.
2. cikk
Cseh-Szlovákia kötelezi magát, hogy az ország minden lakosának születési, nemzetségi, nyelvi, faji vagy vallási különbség nélkül az élet és szabadság teljes védelmét biztosítja.
Cseh-Szlovákia minden lakosát megilleti az a jog, hogy bármely hitet, vallást vagy hitvallást, nyilvánosan vagy otthonában, szabadon gyakoroljon, a-mennyiben ezeknek gyakorlata a közrenddel és a jó erkölcsökkel nem ellenkezik.
3. cikk
Az alább említett Szerződések különleges rendelkezéseinek fenntartásával, Cseh-Szlovákia csehszlovák állampolgároknak ismeri el jogérvényesen és mindennemű alakiság nélkül mindazokat a német, osztrák vagy magyar állampolgárokat, akiknek a jelen Szerződés életbelépésének idejében, az eset körülményei szerint lakóhelyük vagy illetőségük (pertinenza, Heimat-srecht) oly területen van, amely a Németországgal, Ausztriával vagy Magyarországgal kötött Szerződésekben vagy a szóban forgó ügyeket szabályozó egyéb Szerződésekben Cseh-Szlovákia alkotó részeként ismertetett el vagy fog elismertetni.
Mindazonáltal a fent jelzett, 18 évesnél idősebb személyeknek jogukban fog állni, az említett Szerződésekben megállapított feltételek mellett, minden más, számukra elérhető állampolgárságot igényelni (opció). A férj opciója maga után vonja a feleségét, és a szülőké a 18 évesnél fiatalabb gyermekeikét.
Azok a személyek, akik a fent említett opciójogot gyakorolták, az ezt követő tizenkét hónapon belül kötelesek abba az Államba áttenni lakóhelyüket, amelynek állampolgárságát optálták. Jogukban áll azonban megtartani azokat az ingatlanokat, amelyeket cseh-szlovák területen birtokolnak. Magukkal vihetik bármi néven nevezendő ingó vagyonukat. Emiatt semmiféle kilépési díjakkal nem terhelhetők.
4. cikk
Cseh-Szlovákia cseh-szlovák állampolgároknak ismeri el jogérvényesen és mindennemű alakiság nélkül, mindazokat a német, osztrák vagy magyar állampolgárságú személyeket, akik a fent említett területen születtek oly szülőktől, akiknek, az eset körülményei szerint, lakóhelyük vagy illetőségük (perti-nenza, Heimatsrecht), azon a területen van, még abban az esetben is, ha maguknak ezeknek a személyeknek a jelen Szerződés életbelépésének idejében nincs is ott a lakóhelyük, vagy az eset körülményei szerint, az illetőségük.
Mindazonáltal ezek a személyek, a jelen Szerződés életbelépését követő két éven belül, lakóhelyük országában az illetékes cseh-szlovák hatóságok előtt kijelenthetik, hogy lemondanak a cseh-szlovák állampolgárságról, s ez esetben nem tekinthetők tovább cseh-szlovák állampolgároknak. Ebből a szempontból a férj nyilatkozata érvényes lesz a feleségre, és a szülőké a 18 évesnél fiatalabb gyermekekre nézve is.
5. cikk
Cseh-Szlovákia kötelezi magát, hogy semmiféle akadályt nem gördít a Szövetséges és Társult Hatalmak által Németországgal, Ausztriával vagy Magyarországgal kötött vagy kötendő Szerződésekben megállapított oly opciójog gyakorlása elé, amely az érdekelteknek megengedi, hogy a cseh-szlovák állampolgárságot megszerezzék, vagy meg ne szerezzék.
6. cikk
A cseh-szlovák területen való születés puszta tényével jogérvényesen megszerzi a cseh-szlovák állampolgárságot minden személy, akit születésénél fogva valamely más állampolgárság nem illet meg.
7. cikk
Minden cseh-szlovák állampolgár faji, nyelvi vagy vallási különbség nélkül a törvény előtt egyenlő és ugyanazokat a polgári és politikai jogokat élvezi. Vallási, hitbeli vagy felekezeti különbség a polgári és politikai jogok élvezete, így nevezetesen: nyilvános állások, hivatalok és méltóságok elnyerése vagy a különféle foglalkozások és iparok gyakorlása tekintetében egyetlen cseh-szlovák állampolgárra sem lehet hátrányos.
Egyetlen cseh-szlovák állampolgár sem korlátozható bármely nyelv szabad használatának a magán- vagy üzleti forgalomban, a vallási életben, a sajtó útján törénő vagy bármilyen közzététel terén, vagy a nyilvános gyűléseken.
A Cseh-Szlovák Kormánynak a hivatalos nyelv megállapítására vonatkozó intézkedését nem érintve, a nem cseh nyelvű cseh-szlovák állampolgárok nyelvüknek a bíróságok előtt akár szóban, akár írásban való használata tekintetében megfelelő könnyítésekben fognak részesülni.
8. cikk
Azok a cseh-szlovák állampolgárok, akik faji, vallási vagy nyelvi kisebbségekhez tartoznak, jogilag és ténylegesen ugyanazt a bánásmódot és ugyanazokat a biztosítékokat élvezik, mint a többi cseh-szlovák állampolgárok. Nevezetesen hasonló joguk van saját költségükön jótékonysági, vallási vagy szociális intézményeket, iskolákat és más nevelőintézeteket létesíteni, igazgatni és azokra felügyelni, azzal a joggal, hogy azokban saját nyelvüket szabadon használják és vallásukat szabadon gyakorolják.
9. cikk
Olyan városokban és kerületekben, ahol nem cseh nyelvű cseh-szlovák állampolgárok jelentékeny arányban laknak, a Cseh-Szlovák Kormány a közoktatásügy terén megfelelő könnyítéseket fog engedélyezni avégből, hogy ily cseh-szlovák állampolgárok gyermekeiket saját nyelvükön tanítsák. Ez a rendelkezés nem akadályozza a Cseh-Szlovák Kormányt abban, hogy a cseh nyelv oktatását kötelezővé ne tegye.
Azokban a városokban és kerületekben, ahol jelentékeny arányban laknak oly cseh-szlovák állampolgárok, akik faji, vallási vagy nyelvi kisebbségekhez tartoznak, ezeknek a kisebbségeknek méltányos részt kell biztosítani mindazoknak az összegeknek élvezetéből és felhasználásából, amelyek a közvagyon terhére állami, községi vagy más költségvetésekben nevelési, vallási vagy jótékony célra fordíttatnak.
II. FEJEZET
10. cikk
Cseh-Szlovákia kötelezi magát arra, hogy a ruténeknek a Kárpátoktól délre fekvő területét, a Szövetséges és Társult Főhatalmak által megállapított határok között, a Cseh-Szlovák Állam kebelében autonóm egység alakjában oly szervezettel látja el, amely a Cseh-Szlovákia egységével összeegyeztethető legszélesebb körű autonómiával rendelkezik.
11. cikk
A ruténeknek a Kárpátoktól délre fekvő területe autonóm Tartománygyűléssel fog bírni. Ez a Tartománygyűlés fogja a törvényhozó hatalmat gyakorolni a nyelv-, közoktatási és vallásügyekben, valamint a helyi közigazgatási és minden egyéb oly kérdésekben, amelyeket a Cseh-Szlovák Állam törvényei hatáskörébe fognak utalni. A rutének területének Kormányzóját a Cseh-Szlovák Köztársaság Elnöke nevezi ki, s a Kormányzó a rutén Tartománygyűlés előtt lesz felelős.
12. cikk
Cseh-Szlovákia hozzájárul ahhoz, hogy a rutének területének hivatalnokait, amennyiben lehetséges, e terület lakói közül válasszák.
13. cikk
Cseh-Szlovákia a rutének területének méltányos képviseletet biztosít a Cseh-Szlovák Köztársaság törvényhozó gyűlésében, amelybe az említett terület a Cseh-Szlovák Köztársaság alkotmányának megfelelő módon választott képviselőket fog küldeni. Mindazonáltal a képviselőknek a cseh-szlovák Országgyűlésen nem lesz szavazati joguk oly törvényhozási kérdésekben, amelyekkel egyező kérdések a rutén Tartománygyűlés hatáskörébe vannak utalva.
14. cikk
Cseh-Szlovákia hozzájárul ahhoz, hogy amennyiben az I. és II. fejezetek rendelkezései oly személyeket érintenek, akik faji, vallási vagy nyelvi kisebbségekhez tartoznak, ezek a rendelkezések nemzetközi érdekű kötelezettségek és a Nemzetek Szövetségének védelme (garantie) alatt fognak állni. Ezek a rendelkezések a Nemzetek Szövetsége Tanácsa többségének hozzájárulása nélkül nem változtathatók meg. Az Észak-Amerikai Egyesült Államok, a Brit Birodalom, Franciaország, Olaszország és Japán kötelezik magukat, hogy nem tagadják meg hozzájárulásukat az említett cikkeknek egyetlen olyan módosításától sem, amelyet a Nemzetek Szövetsége Tanácsának többsége megfelelő formában elfogadott.
Cseh-Szlovákia hozzájárul ahhoz, hogy a Nemzetek Szövetségének Tanácsa minden egyes tagjának meg legyen az a joga, hogy a Tanács figyelmét e kötelezettségek valamelyikének megsértésére vagy megsértésének veszélyére felhívja, és hogy a Tanács oly módon járhasson el és oly utasításokat adhasson, amelyek az adott esetben alkalmasaknak és hathatósaknak mutatkoznak.
Cseh-Szlovákia azonkívül hozzájárul ahhoz, hogy abban az esetben, ha ezekre a cikkekre vonatkozó jogi vagy ténykérdésekről a Cseh-Szlovák Kormány és valamely Szövetséges és Társult Főhatalom, vagy bármely más oly Hatalom között merülne fel véleménykülönbség, amely Hatalom a Nemzetek Szövetsége Tanácsának tagja, ez a véleménykülönbség a Nemzetek Szövetségéről szóló Egyezségokmány 14. cikke értelmében nemzetközi jellegű vitának tekintendő. A Cseh-Szlovák Kormány hozzájárul ahhoz, hogy minden ilynemű vitás kérdés, ha a másik fél kéri, az Állandó Bíróság elé terjesztessék. Az Állandó Bíróság döntése ellen fellebezésnek nincs helye, s a határozat ugyanolyan erejű és érvényű, mint az Egyezségokmány 13. cikke értelmében hozott határozat.2
Szigorúan bizalmas!
Megjegyzések a nyelvtörvényhez
A Belügyminisztérium néhány alkotmánytervezetet terjesztett elő, egyelőre a nyelvtörvényhez fűznék jegyzeteket, melyekben alkotmány-kodi-fikációnk főbb feladatai és a nyelvtörvény alapelvei vannak kifejtve.
A miniszteri tervezet az osztrák-magyar államnyelvi törekvésekre hivatkozik; véleményem szerint nem ajánlatos erre hivatkozni, mert nemzetünk éppen eme igyekezet ellen harcolt.
Az államnyelv megindokolása nem szükséges, mert magától értetődő, hogy egy szuverén és önálló államban az államnak saját nyelve legyen.
De különbség van államnyelv és államnyelv között. Más helyzetben van az államnyelv egy egynyelvű országban, mint egy soknyelvűben, és más az államnyelv helyzete egy abszolutisztikus államban, illetve monarchiában. A demokratikus és köztársasági államformában, mely elismeri a polgárok és ezzel együtt a nyelvek egyenlőségét is a törvény előtt, tökéletes és igazságos megoldásról beszélhetünk: gyakorlati szempontok, az ügyintézés gyorsasága, és a fő és alapkövetelmények. A demokrácia tehát a hivatalos nyelv gyakorlati szükségességét fogja hangsúlyozni, és nem az „állam" nyelvét, mint azt Ausztriában, Magyarországon vagy Oroszországban tették. A demokratikus államban, melynek jelentős nemzeti kisebbségei vannak, minden nyelv államnyelv - primus inter pares, mert a közigazgatás egysége így kívánja. A történelemből és a világ politikai helyzetéből kifolyólag, nálunk ez a cseh(szlovák) nyelv.
A mi politikánk nem lehet nacionalista abban az értelemben, ahogy Ausztriában és Magyarországon volt, nem szabad csak a nemzeti jogokra hivatkoznunk. De facto mindig a történelmi joghoz tartottuk magunkat a természeti (nemzetiségi és nyelvi) jogok mellett. A humanitást Kollár és Palacký hirdették. Én is eme ideákhoz tartottam magam külföldi propagandámban, s Kollár és Palacký ideáljai nevében szereztem meg a beleegyezést önállóságunkhoz.
Mindazonáltal a nemzetiségi elvet elismerjük, és éppen ezért el kell ismernünk más nemzetek számára is: tudatában kell lennünk, hogy a nemzeti gondolat mellett a nemzetköziség is kifejlődött a politikában, a szűklátókörű nemzetiségi politika anakronizmus lenne.
Államunk világpolitikai helyzete és kisebbségeink létszáma, különösképpen a németeké, kizárt minden elnemzetietlenítési igyekezetet. Az erőszak, esetleg a ravaszság pillanatnyilag kényelmes megoldásnak tűnhet; azonban a szisztematikus, átgondolt csehesítés, illetve szlovákosítás lehetőségét kizártnak tartom, mert irredentizmushoz vezetne, amely minden baráti nemzetet ellenünk fordítana. Mi természetes módon nyerjük meg saját nemzetiségünk tagjait, akik Ausztria-Magyarországon nem merték megvallani nemzetiségüket; Budějovice, illetve Brno példája a fordulat természetes következményeit mutatja. Lehetőségünk és jogunk van nemzetiségünk védelmére, és ez nekünk elég. Egy feladatunk van, mégpedig megnyerni az állam számára a többi nemzetiséget és egyidejűleg a kormányzat számára megnyerni Európa és a művelt világ rokonszenvét és elismerését. Gyakorlati megközelítésben: államunk érdekében meg kell nyernünk az együttműködéshez a nemzeti kisebbségeket. Bizonyos mértékig a magyarok is így viselkedtek a németekkel, és Oroszországot is példaként említhetnénk, bár mindkét ország erőszakos elnemzetietlenítéssel érte el céljait.
Csak röviden térnék ki arra, hogy az egyezmény, amely önállóságot biztosít nekünk, nem a nemzetiségi elven alapul. Ez már abból is látszik, hogy államunkban a németeket cseh „nemzetiségűeknek" tekintik. A Párizs környéki békerendszer egész koncepciója eltér a szűk nemzetiségi szemlélettől: Elzász-Lotaringia, valamint az Olaszország és Lengyelország által megszerzett területek is ezt igazolják.
Nemzeti kisebbségek. Államunkban németek, magyarok, lengyelek, ruszinok és románok élnek. Ezek a kisebbségek főleg létszámukban különböznek. Míg a románok csak csekély töredéket képeznek, aránylag nagy a németek száma, s jelentős magyar kisebbségünk is van.
A kisebbség szempontjából a kulturális különbségek is fontossággal bírnak. A kulturált nemzet igazgatása más adminisztratív eszközöket igényel, mint a kevésbé kulturált nemzet esetében. A gazdaság szintje és főképpen a gazdasági szervezettség különbségei is számítanak. Az ipari munkásságnak bonyolultabb adminisztrációs igényei vannak, mint a paraszti társadalomnak. Ezért a kisebbségek száma nem lehet egyedüli döntő szempont az államigazgatás kialakításában; például egy nagyobb gyár, illetve az ipari munkások nagyobb létszáma sokkal több feladattal jár az adminisztráció számára, mint az ezt meghaladó létszámú paraszti társadalom.
Végül, kisebbségeinkre jellemző, hogy mindegyikük valamilyen határunkon túli nemzet része. Várható, hogy a kisebbségekkel való bánásmódot a szomszédos országok figyelemmel kísérik majd; tehát nyelvi politikánk nemzetközi jelentőséggel bír.
Adminisztrációnk a németekéhez és a magyarokéhoz áll a legközelebb. A németek gazdagok és műveltek, és mindmáig az uraink voltak; mögöttük áll a nagy Németország és a német osztrákok. Uralkodó nemzet volt a magyar is, hatalmukat elsősorban a szlovákokkal szemben gyakorolták kíméletlenül. Energikusak és európai elszigeteltségükben szélsőséges ellenállásra vannak elszánva. Ezért számolni kell a magyar irredentizmussal.
Számunkra a legfontosabb a német probléma. Ha megnyerjük a németeket államunk számára, megnyerjük a többi kisebbséget is; a német irredentizmus a magyarokat és a többi kisebbséget is állandó ellenállásra ösztönözhetné. Hogyha németeinket nem sikerül - legalább részben - megnyerni az állam ügyének, és ha ellenzékben egyesülnének a magyarokkal, lengyelekkel és talán a ruszinokkal - hogyan működhetne a Nemzetgyűlés? Európa az ellenzékünket hallgatná, az oppozícióból obstrukció keletkezne, efelől egyetlen gondolkodó cseh politikusnak sem lehet kétsége.
Szlovákia. Szlovákia nagyobb adminisztrációs probléma számunkra, mint hinnénk. Ezeréves elszakadásuk által a szlovákoknál kulturális különbözőségek mutatkoznak; nemcsak a nyelv, hanem a szokások és erkölcsök is a nemzet alkotóelemei. Szlovákiában például az egyházi és hitközségi szervezeteknek van különleges jelentőségük. A lakosság érzelmeit ebben az esetben tisztelni kell. A szlovák értelmiség elmagyarosodásaa nagyon előrehaladott. Ezért Szlovákiának nemcsak szlovák iskolákra van szüksége, de Csehországhoz való kulturális hozzákapcsolódásra is, újságok, könyvek stb. gyors eljuttatásával. A szlovákoknak nincsenek saját újságjaik, ezért kénytelenek a magyarokra és a németekre hagyatkozni; ha a cseh lapok egyhetes késéssel megérkeznek, már senki sem olvassa őket, és Szlovákia elszigetelten él Csehországtól. Ez az izoláció természetesen a mi cseh hivatalnokainkat is fenyegeti.
Végül nem szabad feledni, hogy a magyarok nem engedtek szlovákokat az adminisztrációba, és ezáltal a szlovák értelmiség és a nép hivatali és nyelvi képzettsége gyenge. Az adminisztrációnak Szlovákiában nagyon átgondoltan és nagyon jól kell működnie, hogy megnyerje a nép rokonszenvét.
Az un. belső és külső hivatalos nyelv. Az első számú gyakorlati probléma annak a meghatározása, milyen mértékben legyenek engedélyezve a csehszlovák) nyelv mellett a hivatalokban és az iskolákban más nyelvek is.
A külső nyelv azért nagyon fontos, mert állandóan hat az úgynevezett ész-beli érzékekre, szemre, hallásra. Ezért a hivatalos épületek, vasútállomások, pénzérmék stb. feliratozása nagyon fontos.
A pénzérméken a latin nyelvet lehetne használni.
A papírpénzek, állami kötvények bizonyos részét szlovák nyelven ajánlom kibocsátani. Ezzel elmaradna a többi bankón a szlovák felirat, és a pénz nem mutatná a csehszlovák dualizmust.
Ami a belső nyelvet illeti, a jelenlegi helyzetben nem lehetséges a csehszlovák) nyelv hivatalossá tétele; túl sok német és magyar hivatalnok van, s ezek nem tudnak csehül(szlovákul). De azt az álláspontot sem lehet védeni, hogy a német hivatalnok egy másik német hivatalnokkal ugyanabban a hivatalos helyiségben csehül tárgyaljon.
Gyakorlatilag arról lesz szó, hogy egynyelvű és kétnyelvű hivatalokat kell kijelölni. Ebben a vonatkozásban az 1897-es Badeni-féle és az 1898-as Gautsch-féle rendeletekkel, valamint az 1898. december 27-én kelt pénzügyminiszteri rendelettel van tapasztalatunk.
Szorgalmazom a hivatalnokok nyelvismeretének honorálását.
Más a lengyel és ruszin nyelv viszonya a cseh nyelvhez; a nyelvek rokonsága kedvező politikai helyzet esetében megkönnyíthetné az ügyintézést.
Ruténia. Ruténia autonóm területének hozzánk csatolása különleges feladat elé állított minket. Szlovákia területén ugyanis jelentős ruszin kisebbségek vannak, és emellett lesz egy önálló rutén terület. A ruszinok maguk között is vitáznak nyelvjárásuknak az orosz irodalmi nyelvhez való viszonyáról. A viszony analogikus - de nem azonos - a szlovák és cseh nyelv viszonyával. Úgy vélem, hogy a hivatalos és iskolai nyelv a nép nyelvjárása legyen. Az orosz irodalmi nyelvet be lehet vezetni a középiskolák felső osztályaiban. A ruszinok kulturálisan lennének szegényebbek, ha nem használhatnák szabadon az orosz irodalmat, főképpen a fordításokat. Tudjuk, hogy a pétervári tudományos akadémia ajánlotta az orosz cári kormánynak az ukrán nyelv iskolákba való bevezetését pedagógiai okokból Ukrajna területén; az orosz nyelv iskolákba való bevezetése azonos pedagógiai - nem politikai - okokból nem ajánlatos. Ruszinjaink között vannak oroszpártiak és jelentős viták voltak a nyelvről; a javasolt módszerrel eme vitákat idővel meg lehetne szüntetni.
A népszámlálásnál a ruszinok reklamálni fogják a görög katolikus vallású szlovákokat; közismert, hogy a nemzetiséget nem a vallás, hanem a személyes bevallás határozza meg.
A hadsereg. A hadseregünknek nagy nyelvi nehézségei lesznek. Van bizonyos tapasztalatunk az olaszországi német alakulatokkal." A katonai hivatalok dicsérték a német katonákat, de később rossz tapasztalataiknk voltak. A német hadifoglyok nem politikai okokból jelentkeztek a mi hadseregünkbe, hanem azért, hogy szabaduljanak fogságukból. Mindenesetre a katonai igazgatás problémáját tanulmányozni kell. A svájci modellt javasolnám; így nem ellenzem a német katonai alakulatokat, sem a német vezényszavakat. Szükséges, természetesen a cseh vezényszavak mellé, német is. Létezhetnének vegyes alakulatok is, és a német katonáknak lehetővé kell tenni, hogy cseh alakulatokba is jelentkezhessenek. A svájci modell a cseh és német számarány szempontjából is adott. Ez az arány megfelel körülbelül a Svájcban élő németek és franciák arányának. És mindkét esetben két kulturálisan fejlett nemzetről van szó. Végül is a hadvezetésnek ki kell próbálnia a különböző módszereket, mielőtt végérvényesen dönt.
Tanítási nyelv. Minden kisebbségnek legyenek saját elemi iskolái, ez magától értetődő. Ugyanez vonatkozik a középiskolákra, a németeknek pedig saját főiskolákat kell létesíteni. Nem tartom igazságtalannak néhány német és magyar középiskola megszüntetését, mert éppen ezekből volt aránytalanul sok. Ami a magyar középiskolák megszüntetését illeti, ennek fokozatosan kell történnie, mert szlovák középiskolai tanárokból hiány van, és hasonló megfontolásból a pozsonyi magyar egyetemet is fokozatosan kell megszüntetni. Ezt a taktikát politikai okokból kell követnünk, nehogy az elbocsátott magyar professzorokból a magyar irredentizmus kádereit csináljuk, de kulturális okokból is így kell eljárnunk.
Hasonlóképpen Ruténiában, ahol még nagyobb hiány van ruszin tanárokból és professzorokból, a magyar középiskolákat fokozatosan kell megszüntetni.
A kisebbségi iskolákban nem tartom helyesnek a cseh(szlovák) nyelven való tanítást az elemi iskolák szintjén, éppen azért, mert államnyelv. Ha a nép akarja bevezetni a cseh nyelvoktatást az elemi iskolákban, döntse el maga, hogy milyen mértékben. A középiskolákban elég talán a fakultatív tanítás, ha általános ellenállásba ütközne.
A kisebbségi nyelvek ismerete a csehek(szlovákok) számára. Az iskolaügyi igazgatásnak gondoskodnia kell arról is, hogy elegendő számú németül, magyarul stb. tudó hivatalnok - tanár - legyen nálunk. Bismarck a német nacionalista diákoknak azt ajánlotta, tanulják meg azon nemzetek nyelvét, amelyeket a németek uralni akarnak. A mi érdekünk, hogy beszéljük a kisebbségek nyelveit.
Egy általános megjegyzéssel szeretném befejezni: a hivatalos nyelv elismerése a kisebbségek részéről a nyelv természetes politikai, kulturális és gazdasági súlya által fog megtörténni; taktikailag nem jó lépés sokat beszélni róla, és pozícióját az alkotmányban explicite is kihirdetni.
Jegyzetek:
A függelékben közölt szövegekkel a szerző azt szeretné elérni, hogy az olvasó, ha ideje engedi, és kedve úgy tartja, maga is próbálkozzék meg a források értelmezésével, interpretálásával. Olyan fontos, sokszor emlegetett történeti megnyilatkozások szövegeit válogattuk össze, amelyek vagy igen nehezen férhetők hozzá, vagy éppenséggel magyarul eddig meg sem jelentek.
Rákosi Jenő: Harmincmillió magyar
Forrás: Rákosi Jenő beszédét az Országos Nemzeti Szövetség 1902. július 6-i zászlóavató ünnepségén - az amerikai magyaroknak küldött zászlót avatták fel - közli: Budapesti Hírlap, 1902. július 7., 3.
1 Az Országos Nemzeti Szövetség a millennium évében alakult és a többi kulturális egyesülettel azonos módon a hazafias érzés, a magyar nyelv és kultúra terjesztését tekintette legfőbb feladatának. Erről és a Rákosi-beszéd keletkezéséről 1.: Nagy Ildikó: Rákosi Jenő és a harmincmilliós magyar impérium. In: Híd az századok felett. Tanulmányok Katus László 70. születésnapjára. Szerkesztette: Nagy Mariann. Pécs 1997, 295-305.
Tisza István 1918. október 17-i parlamenti beszéde
Forrás: „824. országos ülés, 1918. október 17, csütörtökön. ... Az ülés kezdődik de. 10 óra 30 perckor." - Képviselőházi Napló, 1918. október 17., 290-298.
Tisza beszédének naplóbeli szövegéből a terjedelmi korlátok miatt kihagytuk a közbekiáltásokat, riposztokat. Azokban az esetekben viszont, ahol Tisza beszédében reagál a közbekiabálásokra, jegyzetben közöljük azokat is.
1 Wekerle Sándor miniszterelnök október 16-án a parlamentben felvetette az osztrák-magyar dualizmus felmondásának lehetőségét.
2 Képviselői közbeszólások. Fényes László: „Csalni nem lehet!" Meskó Zoltán: „Kétszáz év óta küzdöttünk érte." Miskolczy Imre: „Na entente-ba-rátok! Aki ez ellen állást foglal, az entente-barát!" Fényes László: „Salzburgban fogják megállapítani a függetlenségünket?"
3 Fernbach Károly: „Meg is kell csinálni!" Juhász-Nagy Sándor: „Tíz év előtt kellett volna ezt mondani, amikor kidobták az ellenzéket."
4 Ballá Aladár: „Aki nem vörös posztó az ellenfél szemében!"
5 Hock János: „De ha kell, külön is!" [Ti. Ausztria nélkül - Sz. L. meg;.]
6 Jánosi Zoltán: „A reakció műve!" Fényes László: „A feudalizmus műve!"
7 Tisza a bécsi külügyminisztérium átiratai jóvoltából 1915 tavaszától nyomon követte a Masaryk-féle csehszlovák emigrációs politikai akciót, de mindvégig meg volt győződve arról, hogy a magyarországi szlovákok körében nincsenek számottevő hívei a csehszlovák egységtörekvésnek.
8 Vajda Sándor, vagyis Alexandru Voievod, a Román Nemzeti Párt képviselője: „Önnek egyáltalán nincs joga!"
9 Tisza, aki pedig a román paktumtárgyalások során negyven parlamenti mandátumot kínált fel a románoknak, mindenáron meg kívánta akadályozni az ausztriaihoz hasonló, nemzetiségileg megosztott magyar parlament megválasztását.
10 Hock János: „Ezen az alapon lesz új Magyarország!"
11 Gr. Károlyi Mihály: „Békét nem kapunk különben." Hock János: „Választójog nélkül nincs béke."
12 Tisza ultimátummal kapcsolatos magatartására 1. az osztrák-magyar vörös könyvet: Diplomáciai akták a háború előzményeinek történetéhez Budapest 1915. A „vörös könyv" fejezetei a magyar békejegyzékeknek is mellékletét alkották: A magyar béketárgyalások. Jelentés a magyar békeküldöttség működéséről Neuilly s/S.-ben 1920. januárius-március havában I-lll/a-b. köt. Budapest 1920-1921,1. köt. 73-81.
A Jászi-féle Nemzetiségi Minisztérium „Keleti Svájc "-tervezetének fennmaradt vázlata
Forrás: A vázlat minden valószínűség szerint Somló Bódognak, a Nemzetiségi Minisztérium munkatársának a kézírása. Rajta kívül a tervezetet Jászi Oszkár miniszter és Hock János, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke is ellenjegyezte, ami jelzi, hogy a tervezetet eredetileg nagyon fontosnak tartották. Az erdélyi ügyosztályon nyilvántartott irat az iktató szerint 1918. november 25-én „érkezett", és 1918. december 2-án került „ad acta". - Magyar Országos Levéltár, K-40, 1918-IX-365.
Gróf Apponyi Albertnek, a magyar békedelegáció elnökének,
a békekonferencia 1920. január 16-án tartott ülésén
a Legfelsőbb Tanácshoz intézett beszéde
Forrás: Apponyi Albert a francia külügyminisztérium Quai ď Orsay-n levő palotájában, Pichon francia külügyminiszter szobájában délután fél háromkor Clemenceau francia, Lloyd George brit, Nitti olasz miniszterelnök, valamint Wallace amerikai és Matsui japán nagykövetek előtt eredetileg két nyelven - franciául és angolul, rövid olasz kiegészítéssel - mondta el beszédét. Ennek hivatalos változata: A magyar béketárgyalások. Jelentés a magyar békeküldöttség működéséről Neuilly s/S.-ben 1920. januárius-március havában I-IIl/a-b. köt. Budapest 1920-1921,1. köt., 276-282. Apponyinak a Főtanács előtt történt meghallgatásról
1.: Galántai József:^ trianoni békekötés 1920. A párizsi meghívástól a ratifikálásig. Gondolat Kiadó, Budapest 1990, 93-101. 1 Az úgynevezett előzetes békejegyzékekről van szó.
2 Utalás az osztrák-magyar vörös könyvre. Vö. a Tisza István 1918. október 17-i parlamenti beszéde 12. sz. jegyzetével!
3 Az 1910. évi népszámlálás adatai szerint Magyarországon - Horvátországgal együtt - összesen 20 867 000 fő élt. Ebből a trianoni Magyarország területén maradt 7 162 000 személy. A különbözet 13 702 000 fő. Horvátországot leszámítva a különbözet 10 924 000 fő, azaz az 1910. évi népszámlálási adatok szerint elméletileg - azaz a születéseket és halálozásokat, valamint a migrációt figyelmen kívül hagyva - ennyi személy került át a szomszéd országokhoz a trianoni békeszerződést követően. Közülük 3 231 000 személy vallotta magát 1910-ben magyar anyanyelvűnek. - Magyarország nemzetiségeinek és a szomszédos államok magyarságának statisztikája 1910-1990. Az 1992. szeptember 2-5. között Budapesten megrendezett Nemzetiségi Statisztikai Konferencia előadásai. Szerkesztette: Klinger András. Központi Statisztikai Hivatal, Budapest 1994, 36.
4 A békejegyzékek részletesen bemutatták a szomszéd államokhoz került állami vagyont, iskolákat, kulturális intézményeket. A pozsonyi Erzsébet Tudomány Egyetemet például a csehszlovák kormány 1919 októberében bezáratta. A tanári kara Pécsre költözött, s ott újra szervezték az egyetemet. Hasonlóképpen a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetemet Szegeden szervezték újjá. Erről 1.: Szabó Pál: A pozsonyi Magyar Királyi Erzsébet Tudományegyetem története. Pécs 1933.
5 Apponyi beszéde és több jegyzék érvelésének központi követelése volt a népszavazás igénylése, amit az integritáshoz való közjogi-elméleti ragaszkodás ugyancsak jelenlévő érvelése mellet csak ritkán méltányolt a magyar történetírás.
6 A kisebbségi jogokra vonatkozó magyar javaslat: A kisebbségekről. In: A magyar béketárgyalások..., II. köt., 78-81.; Erdély különleges helyzete a kisebbségi védelem szempontjából Uo., 129-133.
7 A XXV. számú jegyzék: A hadifoglyokról. Uo., 144-151.
A szövetséges és társult főhatalmak és Cseh-Szlovákia között Saint-Germain-en-Laye-ben 1919. évi szeptember hó 10-én kötött szerződés részlet
Forrás: Baranyai Zoltán: A kisebbségi jogok védelmének kézikönyve. A faji, vallási és nyelvi kisebbségeket védő nemzetközi szerződések eredeti szövege és magyar fordítása. A szerződések magyarázata. A kisebbségi jogok története. A Nemzetek Szövetségének határozatai a kisebbségek védelméről. A kisebbségi jogvédelmi eljárás. A Nemzetek Szövetségének alkotmánya és szervezete. A magyar kisebbségek védelme. Berlin 1925, 2. átdolgozott kiadás, 29-39.
1 A csehszlovák kisebbségi szerződésben Kárpátalja autonóm státusát rögzíti a szerződés speciális jogokról rendelkező cikkelye. A tizennégy állammal megkötött nemzetközi kisebbségi szerződések szövege ugyanis nagyobb részt teljesen azonos volt, de minden szerződésben voltak speciális rendelkezések. Az 1919. december 9-én Romániával Párizsban megkötött kisebbségi szerződés 11. cikkelye az erdélyi székely és szász közösségekre vonatkozott: „Románia hozzájárul ahhoz, hogy az erdélyi székely és szász közületeknek a román Állam ellenőrzése mellett, vallási és tanügyi kérdésekben helyi önkormányzatot engedélyezzen." - Bárányi Zoltán:^ kisebbségi jogok védelménekkézikönyve, i. m., 101.
2 A saint germain-i csehszlovák szerződés itt nem közölt 15-21. cikkelyei az új államokra nézve kötelező diplomáciai, külgazdasági, postai, távirdai nemzetközi szerződésekhez való csatlakozást írta elő.
T. G. Masaryk feljegyzése az 1920. évi csehszlovák nyelvtörvényről
Forrás: Archív T. G. Masaryka, Vojenský archív CR, Praha. Úradné spisy presidenta 1920.
T. G. Masaryk az 1920. február 29-én elfogadott csehszlovák nyelvtörvény tervezetével kapcsolatosan tette meg kritikai észrevételeit. Az elnöki feljegyzés Masaryk elnöki iratai között található.- A csehszlovákiai kisebbségi nyelvi jogok helyzetére vonatkozóan \.:A kisebbségek nyelvi jogai. Kiadta és magyarázó bevezetéssel ellátta: A Szlovenszkói és Ruszinszkói Szövetkezett Ellenzéki Pártok Központi Irodája. Prága 1926.
| |