| |
Köszönöm a szót.
Az oktatási szekció eredeti programjának tervezetéből két pontot nem tudtunk megvalósítani, viszont ugyanúgy három pontot lehet összefoglalóként megemlíteni abból, ami történt a szekcióban. Nagy előrelépésként értékelte, vagy komolyabb előrelépésként értékelte a szekció azt, hogy jelen volt az Oktatási Minisztérium a tavalyi konferenciához képest, hiszen mégiscsak volt lehetőség közvetlen párbeszédre, amit néha rendre is kellett utasítani, hogy ne négyszemközti beszélgetéssé fajuljon a szekció ülése. Három olyan téma került szóba, ami úgy tűnik, hogy valamennyi érintett kisebbséget intézményt foglalkoztat. Az egyik, ugye amelyik a sajtóban is megjelenik, illetve mindenféle közoktatással kapcsolatos híradásban szerepel. Ez a kistérségi együttműködési kényszer, aminek különböző verziói, különböző változatairól esett szó. Dilemmák, kérdések. Tud-e a kéttannyelvű intézmény, nyelvoktató intézménnyel együtt működni. Ha igen, miért? Ha nem, akkor miért nem? Egyébként, hogyan lehet úgy szervezni régióban kistérségben kistérségi oktatást, hogy az egymástól eltérő típusok gyakorlatilag egymásra épülhessenek. A másik ilyen komolyabb kifejtést igénylő téma volt, az óvodák kérdése, melyről már az elmúlt évben is esett szó. Viszont az OKM távollétében, itt a szekció egyik javaslata, az hogy az óvodák, kisebbségi óvodai nevelés tartalmáról legyen egyfajta diskurzus. Kerüljön be tematikaként az országos kisebbségi bizottsághoz, ami ugye tudjuk az Oktatási Minisztériumnak a tanácsadó szervezete, ennek a napirendjébe, és próbáljuk meg, olyan módon megközelíteni ezt a kérdéskört. Egyrészt talán-talán szigorodjon ennek a kisebbségi óvodai nevelésnek a nyelvi nevelésnek, illetve biztosíthatóvá váljék, hogy az óvodai nevelésben tömegesen résztvevő gyerekek ne tűnjenek el rögtön a következő lépcsőfoknál. Tehát, hogy már az általános iskolában nem kerülnek be nemzetiségi oktatási intézménybe. Ez volt a másik ilyen nagy kérdéskör. A harmadik, ez az állandó sláger téma, de ezen is lehetne, hosszan-hosszan, akár egész napokat vitatkozni, a kisebbségi nyelvoktatási forma. Mit ér? Mit nem ér? Mire alkalmas? Mire nem alkalmas? Nyilván ez a kistérségi együttműködésből indult el ez a beszélgetés, itt jelent meg először, hogy épülhet-e egy kéttannyelvű rendszernek nevezhető, vagy inkább nem nevezhető rendszernek, mert egy-egy intézményről szól. Nyelvoktató általános iskolákra. Volt vélemény, amely szerint a nyelvoktató forma az csak egy „izé". Egy olyan nemzetiségi „izé", így konkrétan, és a másik megközelítés mód, amikor van egy olyan közösség, amelynek csak nyelvoktató intézménye van, és ez is előrelépés, ahhoz képest, hogy két-három évvel ezelőtt nem volt semmilye. Tehát nyilván egy komolyabb átbeszélést követően lehet ezekkel kapcsolatosan állást foglalni. Alapvető fejlesztési irányként mindenki azt fogalmazta meg, hogy mindenképpen a két tannyelvűség felé kell mozdulni, de ezt 40 éve mondjuk, vagy 20 éve biztosan, és ehhez képest olyan túl sok minden nem történt, bár a horvátok elmozdulásról, és pozitív változásokról is beszámolhattak. Nagyjából ennyi történt az oktatási bizottságon, illetve a végére bejött a kulturális szekció, és az EU-s pályázatok, projektek tematikában kaptunk egyfajta áttekintést a kisebbségi főosztály egyik munkatárástól, illetve Szabó úr a végére bejött és nagyon röviden, mert szegénynek nem jutott idő, vázlat szerűen említett néhány olyan lehetőséget, amit az oktatási intézmények, kulturális területen tudnak a kollegák a jövőben hasznosítani.
Köszönöm szépen.
| |