Mária Terézia cigánypolitikája

Mária Terézia uralkodásának ideje alatt már valóban lehet „cigány politikáról" beszélni, mivel az ebben a korszakban kiadott rendelkezések átfogták a megváltoztatni kívánt „cigány életmód" egészét. Ma már nyilvánvaló, hogy itt nem kifejezetten cigány életmódról, hanem általában a nem helyhez kötöttségről van szó. 1758-ban a földesurak engedélyt kapnak arra, hogy ha akarnak, olyan cigányokat fogadjanak birtokaikra, akik nem követtek el bűnt és nem közösködtek gonosztevőkkel: kötelesek azonban gondoskodni arról, hogy a befogadottaknak állandó lakásuk legyen, továbbá meg kell akadályozniok a kóborlást, mint minden bűn okát és kötelesek elűzni a nem letelepedett cigányokat. - Ez a rendelkezés tehát tulajdonképpen nem más, mint III. Károly 1724. évi rendelete egy részének a megerősítése. Egy 1760-ban kiadott rendelet alapján a törvényhatóságok kötelesek megakadályozni, hogy a katonaszökevények a cigányoknál menedéket találjanak (a városokonfalvakon kívüli kunyhóikban szoktak ugyanis rejtőzködni, sőt nekik adják el katonai felszereléseiket is).1 A törvényhatóságok tartoznak a területükön található és még kóborló cigányokat állandó lakásra kényszeríteni, a „vastag tudatlanságból" kiemelni, a keresztény és polgári erkölcsökkel átitatni, s egyáltalán, a keresztény szabályokra és a köz hasznára alkalmassá tenni.

A 1761-ben a Helytartótanács elrendeli, hogy a „cigány" népnevet el kell törölni és az azt használókat a jövőben meg kell büntetni; elrendeli továbbá, hogy a cigányokat fel kell venni a céhekbe. E két konkrét intézkedés mellett általában is rendelkezik a cigányok szabályozásáról, s a kóborlás megakadályozása érdekében előírja, hogy a földesurak adjanak nekik kétkezi munkát, jelöljenek ki a számukra helyet házépítésre, hasítsanak ki telket művelésre és késztessék őket mesterségek gyakorlására. A törvényhatóságok feladatává pedig azt teszi, hogy a kóborló cigányokat írják össze, kényszerítsék letelepedésre, tiltsák el őket a lovak tartásától és ne adjanak nekik útlevelet; végül akadályozzák meg az oláh cigányok Erdélyből való beszivárgását.

Az öltözködéssel kapcsolatban a Helytartótanács megtiltja a gyerekek meztelenül járását, a felnőtteket pedig a falusiak ruházkodásához való alkalmazkodásra kötelezi, azzal a megjegyzéssel, hogy a nők nem járhatnak ezentúl egy szál vászonban. A törvényhatóságokat kötelezi, hogy a céheknél járjanak el a gyerekek mesterségre való oktatása érdekében. Eltörli továbbá a vajdaság intézményét és minden cigányt a falusi bírák alá rendel; végül eltiltja a lótartást, kivéve, ha valaki valóban kereskedik lovakkal és van is azokról levele, illetve, ha a jobbágytelken lakó cigánynak a gazdálkodáshoz van szüksége lóra. 1773: a Helytartótanács mindenre kiterjedő rendelkezése, amely az állandó lakás és a ruházkodás tekintetében megerősíti a korábbi rendelkezéseket, illetve jelentősen ki is egészíti azokat:

1. A falusi bírák kötelesek megakadályozni, hogy a cigányok döghúst egyenek; aki ilyet tesz, azt meg kell büntetni, többek közt azzal is, hogy egy teljes hónapon keresztül kenyéren és vízen böjtöljön a magisztrátus börtönében.

2. A cigányok lovat nem tarthatnak, a náluk levőket el kell árverezni, s a lóért kapott összeg kétharmada illeti csak a tulajdonost, a többi a bejelentőé.

3. Mivel a cigányok muzsikálás és kovácsolás ürügyén szoktak kóborolni, ezért a jövendőben csak azok űzhetik e két mesterséget, akik rendelkeznek a hozzá való szerszámokkal, továbbá van a faluban házuk és családjuk tagjai sem henyélnek.

4. A gyerekeket el kell venni a szüleiktől és ki kell adni a parasztokhoz, akik a vármegyétől napi három krajcárt kapnak egy-egy gyerekért, amíg azok nem képesek dolgozni.

5. A plébánosok kötelesek ingyen oktatni a cigányokat és gyerekeiket a vallásra, valamint a triviális iskolákban ugyancsak ingyen tanítani a gyerekeket, s a céhek is kötelesek felvenni őket.

6. „Ezen nép emlékezetének a kiirtása végett" ezentúl súlyos büntetés terhe alatt tilos a cigány nyelv használata: a cigányok beszéljék azt a nyelvet, amelyiket a környezetük beszéli.

7. A cigányokkal az urbáriumok szerint kell bánni (azaz jobbágyok, házas zsellérek vagy ház nélküli zsellérek lehetnek), s ennek megfelelően kötelesek adózni is a házipénztárba; az összeírásokban neocolonus néven kell jelölni őket.2 - A törvényhatóságok ne csak a büntetésre ügyeljenek, hanem arra is, hogy a házzal bíró és jobbágyi terheket viselő, valóban szabályozott cigányokat senki ne háborgassa, hanem inkább jutalmazzák őket.

1774-ben a Helytartótanács kiegészíti-pontosít] a az előbbi rendelkezést azzal, hogy csak a két évesnél idősebb és 12 évesnél fiatalabb cigány gyerekeket lehet elvenni és a parasztokhoz kiadni, a 12 év fölöttieket szolgálatra vagy mesterségre kell kényszeríteni; a telekföldet bíró jobbágyok tarthatnak csak lovat, de nem kereskedés, hanem munkavégzés céljából; végül a szolgabírák legalább negyedévenként kötelesek ellenőrizni a járásuk területén lakó cigányokat. Később a Helytartótanács elrendeli, hogy a katolikus cigány gyerekeket katolikus parasztoknál, a nem katolikusokat nem katolikusoknál kell elhelyezni; ha van elég katolikus jobbágy, akkor a gyerek nem katolikusnál is elhelyezhető, de a plébánosnak ügyelni kell a katolikus nevelésre, a paraszt pedig nem akadályozhatja azt. Ha pedig nem katolikus, vagy vallás nélküli szülők gyereke árva lesz, akkor azt katolikus hitben kell nevelni és ezért csak ilyen vallású paraszthoz szabad kiadni. Itt tehát a Habsburg udvar egyszerűen a katolikus vallás terjesztésének eszközét látta a cigányokban.

Az egyre keményebb rendeletek és azok végrehajtásának mind szigorúbb ellenőrzése megkísérelte átfogni a cigány egyén és közösség életének egészét, beleértve az olyan legbensőbb szférákat is, mint a házasság, a gyerekek nevelése, a vallás, stb. A rendeletek egy része mai szemmel nézve határozottan kegyetlennek és embertelennek tűnik. Kérdés, hogy miért voltak ennyire kemények a hatóságok, s vajon elérték-e a rendeletekkel a céljukat?

E rendeletek abban a hitben születtek, hogy nevelő hatásúak lesznek. A cigányokra - Európa „vadembereire" - pedig az állam vezetőinek meggyőződése szerint nagyon is ráfért a nevelés. Beszélhetünk-e egyáltalán nevelésről? Hiszen a rendeletek, melyek szinte kizárólag szankcionáltak, látnivalóan nem nevelő célzattal születtek meg. A cigányok szabályozására irányuló rendeletek legalább annyit árulnak el a felvilágosult abszolutista állameszményről, mint magukról a szabályozandó cigányokról. A cigányok e „furcsa" magyarországi történelmének talán legfontosabb fejezete az életmód megszüntetésére irányuló szabályozások alig több, mint két évtizede. Azzá teszi a tény, hogy jelentős részük letelepedettnek és a környezetébe beilleszkedettnek mondható az ezt követő időszakban.

Lábjegyzet:

1. B-A-Z. megyei Levéltár, IV. 501/f. XI. I. nr. 56.

2. B-A-Z. megyei Levéltár, IV. 501/f. XI. I. nr. 73.