| |
A már említett, — 1916-ban született, a cigányok letelepítéséről szóló 15000 sz. belügyminisztériumi rendelet a hosszú tartamú háborúra (I. világháború) hivatkozik, mely fokozott mértékben követeli meg, hogy mindenki tőle telhetőleg teljesítse az állammal szemben kötelességeit" A rendelet bevezetője morális kérdésnek tekint valójában jogi kérdéseket: ,A kóbor (sátoros) cigányok a béke idején is általában csak szórványosan felelnek meg állampolgári kötelességeiknek. Jórészt kivonják magukat a katonáskodás és az adózás alól. A nemzeti vagyon gyarapításához csak elvétve járulnak munkájukkal és szükségleteiket csak kis mértékben fedezik keresményükből, mert ahhoz legnagyobb részben az emberek könyöradományaiból, sőt - mint a tapasztalat mutatja - igen gyakran tiltott módon jutnak" A jogszabály azon a - hibás - feltevésen alapszik, hogy „a kóbor cigányok részéről a közbiztonságot fenyegető veszedelem elsősorban állandó lakóhelyük hiányából és ezzel kapcsolatban abból származik, hogy mindenütt kisiklanak a hatóságok és a rendőrközegek ellenőrzése alól", noha ebben az időszakban már nyilvánvaló volt, hogy szociálpolitikai és munkaügyi problémáról van szó. A jogalkotó nem tett kivételt, vagyis a polgári állam és a korabeli jog követelményeivel szemben kimondta: „ alkalmazni kell az alábbi rendelkezéseket olyan kóbor cigányokra is, akik a fenntartásukra szükséges anyagi eszközökkel rendelkeznek, vagy valaminő foglalkozást igazolnak."
A következőkben felidézzük a jogszabály néhány pontját:
1.§ A cigányok a szokásos kóborlástól eltiltatnak. (...) Kóbórcigánynak kell tekinteni mindazt a cigányt, aki nem tudja beigazolni, hogy rendes lakóhelye van. (...) Ha a cigány igazolja, hogy van rendes lakóhelye, de másutt tartózkodik és ott tartózkodása nem kellően indokolt, a rendőrhatóság őt rendes lakóhelyére utasítja, esetleg toloncúton kísérteti.
4.§ A kóbor cigányok tartózkodási helyéül kijelölt elöljárósága (városi hatósága) az elsőfokú rendőrhatóság közbenjöttével minden kóbórcigányt az odakísérés, illetőleg előállítás alkalmával tüstént nyilvántartásba foglal. Ez alkalommal minden leltetöt el kell követni, hogy a bemondott név, kor és egyéb személyi adatok a valóságnak megfeleljenek. (...) A nyilvántartásban a kóbór-cigányokat lehetőleg családonkint kell csoportosítani. (...) A családhoz tartozókként kell nyilvántartásbafoglalni — tekintet nélkül a törvényes házassági kötelékre — a családfőt és mindazokat, akikről eddig a családfő gondoskodott. (...) Figyelmeztetni kell a cigányokat, hogy családonkint való összeírásuk főleg a segélyezésre való jogosultságuk megállapítása végett történik. Saját érdekükben áll tehát, hogy családi összetartozásukat a valóságnak megfelelően adják elő. (...) Minden egyes családról, az 1. sz. mintának megfelelő űrlapon külön nyilvántartó ívet kell kiállítani és a község elöljáróságánál (városi hatóságnál) gondosan megőrizni. (...) Azokat a cigányokat, akiknek családtagjaik nincsenek, sem valamennyi családhoz nem tartoznak, egyenkint külön összeírási ívekbe kell fölvenni (...) A rendőrhatóság (városi hatóság) a kellő gondozás alatt nem álló, 7 éven aluli kóbórcigány-gyermeknek a legközelebb fekvő állami gyekmekmenhely kötelékében leendő elhelyezése iránt intézkedik.
10,§ A községi elöljáróság (városi hatóság) a nyilvántartott cigányok mindenikét — a községi (kör) orvos útján — állandó szigorú egészségügyi ellenőrzés alatt tartja és kiváltképpen gondoskodik, hogy ragályos vagy járványos betegségeknek közöttük vagy általuk való terjedése meggátoltassék. Ebben a tekintetben a hólyagos himlőre és a venereás betegségekre kell különös figyelemmel lennie.
14.§ A nyilvántartott cigányt azokért a munkákért és szolgáltatásokért, amelyekre őt törvény alapján kötelezték, végzett munkájával arányban álló munkadíj vagy térítés illeti meg. (...) E munkadíjat vagy térítést nem a cigánynak, hanem a községi elöljáróság (városi hatóság) által a kezeléssel megbízott egyénnek kell fizetni, aki arról — a munkaadó és a cigány nevének, a végzett munka nemének és az átvett munkadíj összegének megjelölésével — a befizetőnek elismervényt állít ki, az átvett összeget pedig az illető cigány jegyzékébe bevezeti és ez összeget a 17.§ rendelkezései szerint kezeli.
Sándor János s. k.
Különös figyelemre méltó a rendelet 14.§-a, amely nyíltan kijelenti, hogy nem tekinti teljes értékű állampolgárnak, sőt saját vagyonáról rendelkezni és dönteni tudó embernek a cigány embereket.
Az 1928. évi X. törvény, a II. Büntetőnovella megrögzött bűntettesekre vonatkozó rendelkezései tömegeiben érintették a beilleszkedni nem tudó és ezért csavargó, kóborló és bűnöző cigányokat is. Megrögzöttség alatt e törvény a bűntettesnek az addig elkövetett bűncselekményeiben megnyilvánuló azon lelki tulajdonságát értette, amelynél fogva tőle hasonló, súlyos cselekmények további elkövetése valószínűséggel várható.
Itt muszáj egy kis kitérőt tennünk: az első kísérletek a bűnözés és a deviancia magyarázatára alapvetően biológiai jellegűek voltak. Cesare Lombroso olasz kriminológus a múlt század 70-es éveiben kifejtette, hogy bizonyos emberek, akik az ember egy primitívebb típusát testesítik meg, bűnöző hajlamokkal születnek. Meggyőződése szerint a bűnöző személyiséget a koponya formája alapján lehet azonosítani. Ezt az elméletet azóta teljes egészében megcáfolták, ám a gondolat, hogy a bűnözési hajlam kialakulását biológiai adottságok is befolyásolják, még mindig felfelbukkan.1
A 141.113/1931. Ker. M. sz. rendelettel korlátozták részükre a vándoripari engedélyek kiadását, amely - lévén ez a cigányság egyik főfoglalkozása - jelentősen megnehezítették megélhetésüket. Ugyanakkor korlátozták munkavállalási lehetőségeiket, csak a lakhelyükön és csak a községi elöljáróság hozzájárulásával vállalhattak munkát.
A 66045/1938. B. M. sz. rendelet szerint minden cigányt gyanús egyénnek kell tekinteni. Végül is ez a jogszabály öltöztette a törvényesség köntösébe nyílt, már-már intézményes, gyakran minden alapot nélkülöző üldözésüket. Ennek legembertelenebb betetőzése volt a magyarországi cigányok deportálása. „A különböző helyekről és táborokból származó adatok alapján csak következtetni lehet arra, hogy 1944 júliusának vége és 1945 márciusa között mintegy 25-30 ezer magyarországi cigányt deportáltak. Ugyancsak becslés alapján tudjuk, hogy köztük mindössze 3-4 ezren tértek vissza. Közvetlenül Auschwitzba 2-3 transzportot irányítottak budapesti és főváros környéki cigányokkal. Nagyobb koncentrálás volt még Székesfehérvár környékén. Az ide összegyűjtött cigányok nagy részét (több százat) Székesfehérvár mellett irtották ki. A Dunántúlról (főleg Torony, Szombathely, Bükk, Pocsaj stb. térségéből) és Budapest egyes területeiből a cigányokat a komáromi várba gyűjtötték össze, majd innen Dachauba és Dachau különböző melléktáboraiba, valamint Ravensbrückbe és melléktáboraiba szállították..."
Lábjegyzet:
1 Tudnunk kell hogy a korabeli, illetve a megelőző 50 év „szociálpolitikája" a szegényeket, csavargókat dologházba záratta. A kor felfogása szerint az emberek önhibájukból lesznek földönfutókká, így tehát aki csavargó vagy nem dolgozik, az bűnt követ el 18Giddens, Anthony: Szociológia. Osiris, Budapest, 1995. p: 143-144.
| |