| |
Hajdú András volt az, aki jó érzékkel észrevette, hogy a sokféle magyarországi cigánycsoport látszólag heterogén népzenei anyaga valójában két, jól körülhatárolható műfajcsoportot alkot: a lassú, lírai dalt és a táncdalt.
A lassú dal jellemzői
Hagyományosan hat vagy nyolc szótagos sorokból áll, dallamversszaka négysoros, ereszkedő szerkezetű, dúr vagy moll tonalitású.
„Ana, Ana, Kosundána,
de Floriska Floriskinda!
Az ablaknál kijárt éppen?
Mondd meg nekem, feleségem!
Ablakom alatt kijárt ma?
Csak a szomszéd macskája,
szomszédunké ottan hátra,
szomszédunké ottan hátra.
De macskának nincs kalapja,
a macskának nincs kalapja,
se a lábán nincsen csizma,
se a lábán nincsen csizma. "
(Tandori Dezső fordítása)2
A cigány népdalok előadása sokkal lazább, elengedettebb, dallamváltozatai, ritmikai, hangszín és hangerőbeli árnyalatai sokkal gazdagabbak, mint amit az európai népek dalainál megszoktunk. Az ének és a zene a cigányok számára mindig szertartás, ünnep, sőt révület. Az énekesek legtöbbje olyan átéléssel énekel, hogy ismétlésre képtelen. Egy-egy dallam minden megszólaltatásakor versszakról versszakra állandóan variálódik, újabb és újabb formát ölthet. A lassú dalok általában igen hosszúak. Hangsoruk többnyire dúr, vagy moll. Sajátos vonásuk a negyedik dallamsor utolsó előtti hangjának hosszú megnyújtása, majd rövid szünet után ugyanennek a hangnak rövid megismétlése. Ezt követően lehet csak lelépni a szintén hosszabban kitartott záró hangra. Általában gyakoriak a tempóváltások még a dallamsorokon belül is, de sokféle fokozatát találjuk a teljesen egyszerű és a szinte színpadiasan, minden hangra másféle nyomatékot adó előadásmódnak is.
A cigány dalok sokszor balladaszerűeknek hatnak, de nem igazi balladák, hiszen szövegelemeik mozaikszerűen cserélődnek. A meseszerű balladák az oláh cigány népzene régebbi rétegébe tartoznak. Valószínűleg a román nyelvterületen való tartózkodásuk alatt élénkebben éltek, de mára már alig fellelhetők. A Csenki testvéreknek sikerült a legtöbbet gyűjteniük ezekből Püspökladányban. Szerkezetük a ma használatos lassú daloknál kötetlenebb, variáltabb, az állandó sorismétlésekkel a versszakok duplájukra is duzzadhatnak.
A Száz szegecs ke című balladában az elvakult férj megcsonkítja hűtlennek hitt feleségét, de gyermekeik a jóisten segítségével meggyógyítják ártatlan anyjukat.
„ - Halld-e, férjem, én emberem,
száz szegecskét csinálj nekem,
hadd kapjak lisztet vékával,
szalonnát is kilójával,
együnk egyszer nagykanállal.
No, erre a szegény cigány
száz szegecskét meg is csinál.
Visz az asszony száz szegecskét,
megyén a nagy úrhoz ekképp,
megy mindenütt a víz partján,
vízmosás gyömbéres martján,
egyre csak az erdő alján.
(...)
Tandori Dezső fordítása
A cigány népzene másik fontos műfaja a táncdal. Itt válik igazán fontossá az önellátó zenélés módja. Mivel nem használnak hangszereket, az énekeseknek maguknak kell gondoskodniuk a cigány táncok zenei kíséretéről. A dallamot kevés szöveggel, hangutánzó szótagokkal fölaprózva éneklik, amely előadásmódot a cigányok - nagyon plasztikusan - pergetésnek neveznek. A többnyire szintén négysoros táncdallamok versszakainak ismétlései során újabb és újabb, virtuózán énekelt változatok keletkeznek. A táncdalok szövege általában vidám, csipkelődő. Az énekes itt is kiszól a dalból, a táncosokat bíztatja, hol csak néhány szóval, hol ritmikus táncokkal. A táncdallamok alapritmusa, az úgynevezett esztam, amely kevés népzenében van jelen, de amelyet a hangszeres cigány zenéből is ismerünk..
Az énekeseknek és a táncosoknak mindig szükségük van az alapritmusok hangoztatására. A pergetett táncdallamban az énekes gyenge hangsúlyt ad lábdobbantással a páratlan nyolcadokra és vir tuóz ujjpattogtatással hangsúlyozza a párosokat. Éneklés közben a táncost is bíztatja. Az énekszólam és a ritmuskíséret általában nem áll magában. Van mellette több, úgynevezett száj bőgő szólam, amely egyrészt tovább bonyolítja a ritmus aszimmetriáját, másrészt a hangzást színesíti. A száj bőgő szólam elnevezését a vonós cigány zenekarban használatos kísérő hangszerről kapta. Egyes formái csak kísérőhangon kísérik az énekest, de az is előfordul, hogy több énekes akár két-, háromszólamú akkordokat fölépít.
A dzsessz ezer szállal kötődik az improvizációhoz. Talán ez lehet az oka annak, hogy a cigányok közül sokan a dzsessz felé fordultak. Tudnunk kell, hogy a zenei előadásban elválasztható a rögtönzés és a leírt művek előadása. Ugyanakkor ez a felosztás csak elméletileg helytálló, mert a komponálásban is rengeteg improvizatív elem van, sőt a művek előadásában is. Azon kultúrák, amelyek a naturalista előadáson alapulnak, (gondoljunk elsősorban népzenére), vagy a népzenéhez közelálló afroamerikai folklórra, eleve magukban hordozzák az improvizáció lehetőségét, szükségszerűségét.
A dzsesszben a második és a negyedik negyeden van a hangsúly, és ez borzasztóan hasonlít a cigány népzenei ritmizáláshoz. Tehát az, hogy a romák közül sokak rendkívül nyitottak a dzsesszre, az improvizálásra, egészen biztos, hogy a hagyományokból következik. A romák által játszott dzsessz-zene nagyon sokféle. Éppúgy megtaláljuk a szórakoztató zenét, mint a klasszikus zenén alapuló modern dzsesszt. Abban, hogy az elmúlt évtizedekben sok roma zenész fordult a dzsessz felé, közrejátszik az is, hogy a romák az elmúlt évszázadokban Magyarország legjelentősebb zenei szolgáltatói voltak. Ennek feltehetően egyik oka, hogy a romáknál a zenei szolgáltatás; egyedüli megélhetési lehetőség.
A roma dzsessz-zenészek döntő hányada - vannak kivételek, például Snétberger Ferenc - zenészcsaládból származik. Gonda Jánosnak, aki 1965-ben hozta létre a Budapesten a dzsessztanszakot, meggyőződése, hogy korábban is voltak cigány muzsikusok, akik tánczenét játszottak, akik dzsesszesen muzsikáltak. Gonda egyik tanítványa, Oláh Kálmán zongoraművész ahhoz a generációhoz tartozik mely kifejezetten érdeklődik a klasszikus zene iránt. Egy olyan nemzedék rendkívüli képességű képviselője, aki pontosan látja a dzsessz helyét a zenekultúrában, pontosan látja a folyamatokat, változásokat, ahogyan a dzsessz közeledik a kortárszenéhez.
Híres hangszeres zenészek, dzsessz muzsikusok — nem teljes névsor — Egri János, Balázs Elemér, Tony Lakatos, Szakcsi Lakatos Béla, Jávori Vilmos, Snétberger Ferenc, Kovács Andor, Kőszegi Imre, Pege Aladár.
Lábjegyzet:
1 Kovalcsik Katalin Az európai cigányság népzenéje cimü 18 részes rádiósorozatának alapján.
2 Csenki Imre: Cigány népballadák és keservesek. Európa Könyvkiadó, Budapest, 1980.
| |