| |
E fejezetben egyaránt említésre kerülnek a roma népköltészet művei és az írott irodalmi alkotások. A fejezet harmadik részében néhány nem cigány szerző művéből olvashatunk idézeteket. Mielőtt -rendkívül érintőlegesen - ismertetnénk néhány népköltészeti műfajt és gyűjtés részletét a cigány mesemondásról kell szót ejtenünk.
A mesemondás a roma közösségek életében igen fontos szerepet töltött be, s a napjainkban újjáéledő közösségekben ismét kezd betölteni. Fontos megemlítenünk, hogy a mese sokszor az emberek problémáinak „kibeszéléses" terepe. A mese legtöbbször (egy már létező vázra felfűzve) ott keletkezik a helyszínen, s megismételhetetlen. A mese megalkotásában olykor az egész közösség részt vesz. De van egy másik feladata is a meséknek. A roma közösségben is a legtöbbször a gyerekeknek szól. A gyermekének mesélő anya a mese során nemcsak szórakoztatni akarja gyermekét, hanem a hétköznapi élet szokásvilágát átadni neki. Gyakoriak az olyan mese szerű párbeszédek anya és gyermeke között, amikor a való életben is létező helyzeteket (pl. vásárlás, munka) játszik el anya és gyermeke.
Népköltészet Ahogyan a műköltészet területén is különbséget teszünk lírai és epikus műnemek között, a népköltészet esetében is hasonló a felosztás. A roma népköltészet lírai művei között szépszámban találunk köszöntőket, varázsverseket, altatókat, keserveseket, tolvaj dalokat. A következőkben néhány részletet idézünk ezek közül.43
köszöntők
Újévi köszöntő
Érjétek el az új évet friss egészségben,
békességben, szerencsésen! Úgy hallottuk,
betért házatokba a Szent Isten. Eljöttünk mi is,
hogy letérdeljünk a Szent Isten előtt, (...)
szerencsés lesz a ti családotok!
Adjon az Isten nektek rangos menyegzőt,
jó egészséget és sok szerencsét,
jó ételeket, jó italokat,
örömet leljetek a szép békességben!
Legyen szép menyetek, sok szép unokátok,
zöld kocsitok legyen szürke paripátok,
tele legyen mindig pénzzel a zsebetek!
Járjatok ezüstön, járjatok aranyon,
lábatok nyomából igazgyöngy fakadjon!
Dicsőséges legyen nevetek a világban,
hosszú meséket mondjanak rólatok,
és énekeljenek nagy hírekről mindenfelé,
amerre megfordultok!
Aki távol van a családtól,
jöjjön haza a nagy napokra,
aki rab, azt engedjék szabadon,
akli halott már, legyenek megbocsátva minden bűnei!
Akik házatokba jöttünk köszöntést mondani,
veletek együtt legyünk egészségesek és szerencsések mi
Így engedne meg a Szent Isten! Amen.
Varga György, Nagyvárad, Románia (1980)
Karácsonyi köszöntő
Baxtale detehárin!
Tan baxtale, rom, pe kado szunto gyész!
Te reszen kado krecsuno szasztyimasza vójasza,
tumare családonca khetáne!
O csorrímo te briszten,
po rúp, po szomnakáj te phíren!
Te zsutil tume o Szunto Dél
ande máj láse módoszte,
ande máj láse trájoszte,
hogy mindig khetáne te sáj inkrasz!
Te zsutíl tume o Dél,
tam baxtale!
* * * *
Ébredjetek, jó cigányok!
Ébredjetek, jó cigányok,
ébredjetek, jó cigányok ó,
hatalmas égi Isten!
Mert az Isten szállt le közénk,
mert az Isten szállt le közénk,
ó, hatalmas égi Isten!
Székecskére kifog ülni,
székecskére kifog ülni, ó,
hatalmas égi Isten!
Gazda ül majd háznépével,
gazda ül majd háznépével, ó,
hatalmas égi Isten!
Asztalkája meg van rakva,
asztalkája meg van rakva, ó,
hatalmas égi Isten!
Asztal mellé kifog ülni,
asztal mellé kifog ülni, ó,
hatalmas égi Isten!
Tócsi ül majd az apjával,
Tócsi ül majd az apjával, ó,
hatalmas égi Isten!
Gábor Demeter, Bánffyhunyad, Románia (1982)
Az epikus műfajok közül a legismertebbek a balladák. Néhány közülük olyannyira népszerűvé vált (többek között folklór együttesek előadása révén), hogy a tágabb közönség megismerte szövegüket cigány és magyar nyelven.
Liza, Liza, Liza
(Balladatöredék)
Liza, Liza, Liza
kicsi fiad hol van?
Tó vizébe dobtam,
halacskáknak adtam!
Cigányok, legények,
most vidítsatok fel,
se kicsi, se nagyobb
gyermekem már nincsen!
A cigány népköltészet gazdag a fent kiemelt műfajokon kívül eredetmondákban, gyermek- és katonadalokban, meseballadákban, rabénekekben, siratókban. A következő eredetmonda Bartos Tibor Gyűjtése:
Madarakból lettünk
Azzá, amik vagyunk - cigányok. Mindőnknek szárnya volt, már az akkoriaknak, és nem bútival meg csórelással kerestük meg a betevő falatot, csak szálltunk, mint a többi madár, s azt ettük, amit a többi. Ősszel, amikor már shudripe hi odjári - vagyishogy odakinn hideg kezd lenni, akkor mink is szépen szárnyra kaptunk, a többi madarakkal és repültünk messze Afrikának. Itt meguntuk, szálltunk oda, ott meguntuk, odább szálltunk, szóval így.
No, az se volt azért aranyélet, mert a kalickás madárnak annyival jobb is, hogy a bolond gádzsó, aki tartsa, becézgeti - csiriklóli, verebóri - és beszórja neki a szemet minden nap. De a szabad madár bizony maga teremti ki a magáét, ha a föld alól is. De hát szabad.
Elég az hozzá, mikor már sok-sok napja repültünk nagy száraz vidék felett, étlen-szomjan, no egyik este, vagy jobban mondva, szürkületkor, mert akkor még látni lehet, látjuk ám, hogy kövér mezők maradnak el alattunk. Hát a vajda, mármint a madárvajda leszálljt int a szárnyával, le is szálltunk és elkezdjük csipegetni föl a szép búzaszemeket.
Addig-addig, hogy nagyon teletaláltuk ennei magunkat a soknapos bokhalipe után, úgyhogy nem is bírtunk aznap este már továbbrepülni. Ott is maradtunk másik nap reggelig, és akkor megintcsak ettünk, mivelhogy megint csak éhesek voltunk. Aztán megint nem bírtunk szárnyra kapni, és jött a dél és jött az este és minket még mindig ott talált.
És közben egyre híztunk, zsírosodtunk. Most már, ha nagyon akartunk volna, se bírtunk volna felrepülni. Es aztán meg is szoktuk ezt a nagy jómódunkat, hogy nem kell szállni se ide, se oda, helyibe talál az ember, vagyishát a madár mindent. Lassan már nemhogy szállni nem tudtunk, de még ugorni se, csak lépni lassan, komótosan.
Aztán eljött az ősz, s a kövér mező fonnyadozni kezdett, nem termett többet, ami meg a földön volt szem, azt meg a patkányok meg a pockok is segítettek fölszedni. Mit volt mit tenni, mi magunk is hozzáláttunk a betakarításhoz, ahogy a mezei állatoktól láttuk. Gödröket kapartunk, kibéleltük, belehordtuk amink még volt, aztán befedtük. Utoljára gallyakból meg szalmából elkezdtünk magunknak putrikat rakni, hogy legyen mibe kiteleljünk.
Munka közben apródonként megvastagodott a lábunk, elfásult a szárnyunk és kar lett belőle. Vége lett a szép világnak, repülésnek egyik világból másik világba.
De hát mink oláhcigányok — így végezte a puro rom — madarak vagyunk még most is. Ha völgybe vertünk sátrat, fel a hegyre kívánkozunk, s ha fönn állunk leghegyin a hegynek, le a völgybe szállnánk. Csak ám nekünk lábon kell jutni odáig.
Azért nem is élünk mink tunyán, kuporgatósan, mert mink egy szép napon madárnak visszaváltozunk.
Madarakból lettünk. Bartos Tibor [gyűjtése]: Sosem volt cigányország. Európa Könyvkiadó, Budapest, 1958.
| |