Vallás - Hiedelmek

A magyarországi romák vallásossága a legtöbbször megegyezik azon környék vallásosságával, ahol élnek. Magyarország nyugati részén jórészt katolikusok, az Alföldön inkább református és görög katolikus vallásúak. Jelentős azonban részvételük a magyarországi kisegyházak életében, illetve a gyülekezetekben. Ennek oka leginkább a hivatalos nagy egyházak életéből való kiszorítottságuk lehet, illetve az, hogy jelentős részük ma is aprófalvakban, illetve a települések szélén él. A Sövé­nyek közt és az Ahonnan kibillegett az Isten című filmek kiválóan mutatják be, biztonságérzetet, közösségi érzést nyújtó kis létszámú gyülekezetben való tömörülését.

Bódi László antropológus évek óta végez úgynevezett résztvevő megfigyelést sajókazai, ragályi, kacolai romák között. A rendszerváltás utáni munkanélküliség rohamos növekedése, a társadalmi diszkrimináció és szegregáció robbanásszerű terjedése, az egészségtelen táplálkozás és nyomorúságos lakásviszonyok szülte fertőző betegségek riasztó növekedése a vizsgált cigány közösségek világszemléletében, egyén és közösség kapcsolatában erőteljes változásokat indított meg. A bomlásnak indult hagyományos és a kihívásként jelentkező új határmezsgyéjén túlélési stratégiaként kelet­kezik egy egészen sajátos világkép, tér- és időszemlélet. Rendkívül nehéz feladat a kutató számára az egyes személyekkel történő mélyinterjú , illetve életútinterjú készítése, hiszen csak a legritkább esetben fog ki az ember olyan pillanatokat, amikor négyszemközt maradhat beszélgetőtársával. Ezt viszont a családtagok, a közösség tagjai nem tolerálják. Ily módon sokszor az életútinterjú mindig egy szűkebb-tágabb emberi közösség kaleidoszkópszerű életútjává generálódik. Másrészt „olykor olyan érzéseim vannak - írja Bódi László - mintha a közbeszóló személy teljesen természetes mó­don tudná folytatni mindazon gondolatsort, melyet az interjúalany elkezdett. És ennek gyakorisága felveti bennem az életút individualitásának kérdésességét. Olykor úgy érzem, mintha egy globális életút egy szeletét hallanám minden megszólaló beszélgetőtársamtól."

Bódi meglepődéssel tapasztalta, hogy a megnyilatkozó emberek gondolatvilága a halál, az elmúlás bűvkörében mozog. Szinte alig találkozott olyan családdal, ahol ne a betegség, az elveszített hozzátartozó vagy rokon emlékezete, az elhunyt személyek tragikus sorsa, a tragikus vég problémaköre, s a hozzáfűződő kapcsolatok kerültek volna a beszélgetések középpontjába. Sokan elbeszélték mindazt, gyermekek és felnőttek egyaránt, hogyan jelent meg, jelenik meg számukra az elhunyt hozzátartozó álmaikban: „Amikor má' szembe' ül velem a macska, vagy a kutya, akkor má' tudom azt, hogy a lélek benne van. Érzem, mintha magamat az ő kapcsolatokba belevonnám: hogy igenis, hogyha mink is ezen a lény lettünk volna. Mink belénk is belénk szállt volna a kószáló lélek, mind az állatokba. És azér' nem bántom má' se a macskát, se a kutyát. Ha mán szembe' ül velem, mán tudom, hogy mondani akar valamit, csak ő nem tud mondani semmit, csak ránéz az emberre, oszt figyel. Akkor oszt fogom, a fele ebédet, megosztom vele. Mer' amúgy az ő étele a mienk lett vóna. És neki más eledelt adtak, mink meg az övét együk. Ez amúgy a Jézusnak a kesztyűje, a macska. A kutyát meg elvarázsolta úgy, hogy nem tud beszélni a kutya, neki csak ugatni kell."

Sok hagyományos kultúrát kutató antropológus találkozott már és hivatkozott hasonló problémára: a hagyományos kultúrák gondolatvilágának tengelyében a halál, az elmúlás problémaköre áll. A sajókazai cigány kultúrában azonban a hagyományos hiedelmeken és a keresztény vallás(ok) kaotikus mozaikképein túl a szociális ellehetetlenülés, és főként ennek következtében a közösség életében elszaporodó drámai történések szülte kollektív szorongások és félelmek domináns szerepet játszanak. Sőt, talán ez utóbbiak újra aktiválják (olykor védekezési mechanizmus ként) a kultúra mélyén rejlő archaikus elemeket, szokásokat, hiedelmeket.

A következő szövegrészlet egy idős ragályi asszonnyal készült interjú részlete. Az idős asszony férje haláláról mesél: „Nagyon beteg vót! Úgy, hogy én éltettem. Má' még akkor az éjjel, mikor elkapta, még akkor is másnap kézzel akart enni. Hát kín vót nekünk nézni, nagyon kín vót! Hát én étettem három évig. Amég csak el nem temetődött, addig mindig virrasztottuk. Itt vótak a szomszédok, meg a gyerekeim. Mind virrasztottak reggelig. Elgyöttek Putnokról, Szuháról. Csak beszélgettek, mer' úgy ital nem sok vót, mer' én nem rendeltem meg. Én azt mondtam, hogy nekem ide nem kell, mer' van olyankor elég baj. Még a gyerekek is, a lányok mind ríttak, hát ők nekik nem kellett."

A következőkben a néni elmeséli, miként járt vissza a férje: „A koporsójába semmit nem tettőnk. Csak ahogy tették be a sírba, akkor hajítottunk vagy rögét, vagy virágot. Hogy ne féljen. Valamikor így vót. Most is így van. Láttam most is, hogy tették be. Nem tettem a koporsójába semmit. Semmit! Még a fokosát se. Itt van, pedig azzal járkált.

Vót ilyen műfoga, amit csináltatott. Mer' a szájába' nem vót foga. Áztat elfelejtettem, oszt utána egy hétre, vagy kettőre kivittem, elástam a fődbe. Az ott van benn. Hát cigarettát nem tettem. Meg gyújtót, mer' a' kellett vonal Neki gyufa nem kellett, csak gyútó. Hát csak megnyugszik!

A lelki, hát a' járkál. Ha meg ha eltegyük, megköszöni a szállást akkor a' éjszaka. Megköszöni ilyenkor. Ez igaz. Amikor elteszik, akko' elgyön. Akkor az éjjel, megjelenik. Megköszöni a szállást. Ez így van. Hát előfordul most is, fiam. Már láttam is, mikor az öreget eltettük. Hogy ha nem bűnös, vagy ha bűnös, akkor is megjelen a lelki. Mer járkál éjjel. A' biztos, hogy megjelen a"! Meg, mer' mondta a nekünk is a pap, hogy megjelen. Ha eltemessük, akkor az éjjel, megköszöni a szállást."

A következőkben pedig egy tizennyolc éves sajókazai roma fiú nyilatkozik az égiekkel való kap­csolatáról: ,Aztán olyanok voltak az emlékeztető dolgaim, hogy sok mindenre emlékszek, semmit nem tudok elfelejteni, ami történt ezalatt a másfél év alatt. Sőt, mai napig is volt már olyan, hogy Jézussal álmodtam. Azt álmodtam, hogy Jézussal a gyülekezetbe' vagyok, és a póló fel volt rajtam csavarodva. És tíz ujj kezet éreztem! Evvel az öt kezével megfogta a hátamat, a másik öt kezével a lábamat. Körülbelül egy ilyen magasságra felemelt az ágytól egy izé, személy vagy nem tudom mi, és azt mondtam neki, hogy nem-e tud-e meggyógyítani. És azzal letett, a fény eltűnt. S akkor kinéz­tem az ablakon, egy csillagot láttam, amelyik az egésznél nagyobb volt. Arra is könnyedzett a szemem. Mire kinéztem harmadszorra, az is eltűnt. Azóta ilyen különleges dolgok történnek meg velem. Nem tudom hogy mér', hogy valakinek fontos vagyok-e a számára vagy nem, de ha sikerül, akkor meg akarom magam győzni, hogy miér' van ez. "