| |
(TÖRTÉNELMI ÖSSZEFOGLALÁS)
A tudomány mai kutatásai szerint Indiából származó nép. Nem csak a tudósok, de a cigányok többsége is szívesen vallja ezt. Bár volt idő amikor érdekeik azt kívánták, hogy ne cáfolják meg azt a feltételezést, hogy ők a Fáraó népe.
Ma is vándorló népként emlegetik őket s az igazsághoz hozzátartozik, hogy a vándorlást 1000 körül kezdték meg. A kutatók egy csoportja szerint 950-1000 körül egy háború miatt indult el a cigányok nagy csapata Indiából (ugyanúgy ahogy nem is olyan régen Romániából, s később a volt Jugoszlávia területéről is sokan idegen országokban kerestek menedéket). A menekülés másfajta életmódra adott lehetőséget, amely kényszer is volt egyben, hiszen változtatások nélkül kipusztult volna a közösség. Vándorló kézművességre, kereskedésre, zenélésre rendezkedtek be, s ami későbbi életükben (évszázadokon keresztül a mai napig) is meghatározó lett.
Vándorlásaik során eljutottak Görögországba, amelyet a második őshazának tekinthetünk. A 11. században már vannak arra utaló bizonyítékok, hogy a cigányok nagy tömege élt Görögországban Gyppe mellett, valamint Korfu szigetén.
A 14. század közepén vallási okok miatt a Balkán egész területén hatalmas népvándorlás indult meg. Természetesen a cigányok is vándorútra keltek. Az 1500-as években már oláh területeken voltak, ám amikor az török vazallus lett Magyarországra kerültek, mint a török elől menekülő keresztények. Ezért is fogadták őket barátságosan. Azt mondták magukról, hogy egyiptomi búcsújárók, s alamizsnából kell megélniük. Ebből az időből maradt fenn, hogy ők a fáraó népe, s szőttek hozzájuk különböző hiedelem-mondákat. Annak a századnak az elején Magyarország inkább átvonulási terület, pihenő állomás volt számukra, ahonnan el lehetett érni a nyugati országokat.
Itt érdemes elgondolkozni azon, hogy ahány országban csak megfordultak mindenütt mások voltak a szokások, más volt a nyelv. Vándorlásuk kezdetekor még egységes nemzetségként keltek útra, majd fokozatosan és folyamatosan elszakadtak egymástól. Nagy létszámuk miatt már csak a családok, jó esetben a törzsek maradtak együtt. A hagyományok és a szokások sokat változtak aszerint, hogy mely országokban mennyi időt töltöttek el. A vándorlás kezdetétől 4-500 év távlatában már természetes, hogy minden fejlődött. A 15. században Nyugat-Európában már kifejlődött a céh-rendszer és komoly múltú manufaktúrák működtek.
Az oda érkező furcsa és ismeretlen emberek viszont leginkább a kézművességhez, zenéléshez értettek. Erre nem volt igazán igény, ráadásul vándorló életmódot folytattak, amely a régóta letelepült életet élők számára gyanúsnak és nemkívánatosnak minősült. Igaz, ami igaz, gyakran kénytelenek voltak a máséhoz nyúlni, hogy egyáltalán enni tudjanak. Üldöztetésük hosszú tortúrája kezdődött meg ekkor és tart napjainkig.
Más volt a helyzet Magyarországon.
Hogy mióta élnek hazánk területén a cigányok? A településvizsgálatból tudjuk, hogy a Zigány, Zigen, Czigány nevű községek már az 1377-es évtől léteznek az okmányokban. Az első bizonyító erejű dokumentum 1422-ből származik - Zsigmond király menlevele -, de mások, másféle szempontból ezt az időpontot sokkal korábbra teszik. Egyesek szerint már az Árpádok uralkodása idején éltek Magyarországon cigányok (feltételezések szerint a hadjáratok tették lehetővé a csatlakozást).
Mindenesetre az 1400-as években két oka is volt, hogy barátságosan fogadták őket hazánkban.
Az akkori társadalmi berendezkedésből sem lógtak ki, hiszen a még fejletlen feudalizmus időszakában érkeztek. Két - három évszázad telt el úgy, hogy Magyarország volt Európában az az ország ahol a cigányokat nem üldözték.
A mohácsi csatavesztés után a politikai zűrzavarban senki sem törődött a határtól határig kóborló cigányokkal. Kifejezetten hasznot hajtottak a török ellenes harcokban. A csavargó kompániák a hírszolgáltatás gerincét alkották. Részt vettek a fegyverkészítésben javításban. Fontos elhárító fegyver volt a lovakat lesántító súlyom, melyet a cigányok gyártottak.
A letelepedett családok a vasművesség, zenélés mellett sátorverők, borbélyok, hóhérok, kémek, futárok voltak, de hivatásos kalauzként is tevékenykedtek.
***
Néhány adat, ami a cigányok kedvező fogadtatását igazolja: 1476-ban Mátyás király utasítást adott, hogy ne háborgassák a szebeni cigányokat. 1581-ben az előbbi rendeletet Báthory Zsigmond is megerősítette. 1496-ban II. Ulászló menlevelet adott Bolgár Tamásnak és csapatának. 1552-ben I. Ferdinánd adómentességet adott a szamosúivári cigányoknak. 1616-ban Thurzó György gróf menlevelet adott Ferenc vajdának és népének. 1661-ben Ung vármegye főispánja adott menlevelet György vajdának és népének. 1670-ben Debrecen város engedélyezi a cigányok számára a fémmunkák végzését.
* * *
A török elűzése után azonban, amint a belső helyzet kezdett megszilárdulni, szembetűnő lett a cigány törzsek kóbor életmódja. Fokozódott a cigányellenes hangulat. I. Lipót cigányellenes rendelete 1701-ben jelent meg, amely egyrészt törvényen kívül helyezte a cigányokat, másrészt viszont olyan törekvése is tapasztalható volt, hogy a török megszállás után lakhatatlan alföldi részeket cigányokkal népesítse be. A földesurak azonban ezt ellenezték.
A Rákóczi-szabadságharcban ismét szükség volt a cigányokra. Egy egész ezredet alkottak. A szabadságharc bukása után újra előtérbe került a cigányok letelepítése.
Átfogó koncepció Mária Terézia uralkodása idején alakult ki. Létrejöttét főként az adóztatás igénye és a romló közbiztonság kényszerítette ki. Az 176l-es rendelet türelemre int s elrendeli, hogy a cigányokat ezentúl „újmagyar"-nak kell hívni. Mária Terézia 1767. november 27-én megtiltotta a cigányok egymás közti házasságát. (Mit gondolnánk arról a törvényről, hogy magyar a magyarral nem házasodhat?) 1773-ban a cigánygyerekek polgári neveltetéséről rendelkeznek vagyis el kell venni a szülőktől a gyerekeket és más családnál kell felnevelni őket. Tilos lett a lótartás, nem kaphattak útlevelet (így kívánták megakadályozni a vándorlást) és a hagyományos öltözködéstől is eltiltották a cigányokat. Ugyanebben az évben Erdélyben is kormányrendelet született arról, hogy a cigányok csak a falvak végén állíthatják fel a sátraikat. Tíz évvel később II. József földművelésre kívánta szoktatni őket és vallásos nevelést akart nekik adni. A cigányul beszélőket meg büntetéssel sújtotta.
A cigánykérdés kialakulásának valószínűsíthető oka lehetett az is, hogy a 18. században a románok lakta fejedelemségekből hatalmas méretű „oláh" cigány bevándorlás kezdődött meg. (1859-ig, Moldva és Havasalföld Románia néven történő egyesüléséig) Moldvában az ortodox egyház rabszolgái voltak. Ők őrzik még napjainkban is a legerősebben a nyelvet a hagyományokat, szokásokat, népük zenéjét.
Még e század elején volt egy nagyobb bevándorlás a Bánátból is. Ennek a cigány népcsoportnak a nyelve elrománosodott. A magukat „ beás"-oknak nevező cigányok az ó-román nyelv egy részét elsajátították és ma is használják.
A dualizmus 70 éve alatt valamennyi államhatalmi szervezetet foglalkoztatta a cigány kérdés. 1867, a kiegyezés után is szükség volt még az ő kézműves tudásukra, hiszen a nagyipari fejlődés nálunk megkésett. A letelepedett cigányok bedolgozásból, cselédeskedésből, házimunkák vállalásából éltek. A növekvő előítéletek miatt azonban sokan kényszerültek vándorlásra. 1907-ben, 1910-ben kormánybiztosokat neveztek ki az ügy megoldására. 1916-tól a cigánykaravánnal utazókat megverték a csendőrök és a határig kisérték őket, ahol újabb csendőrségi brutalitás várt rájuk és ez így ment a végtelenségig.
A két világháború között a Horthy-rendszer a letelepítést és a fokozott ellenőrzést kívánta elérni. Ebben az időszakban nagyon gyakoriak voltak a razziák, melyek rettegésben tartották nemcsak a gyerekeket és az asszonyokat, de a férfiakat is.
A magyarországi cigánydeportálásokról (1944-45) alig van adatunk. Becslések szerint 30-50 ezer magyarországi cigány áldozata van a nácizmusnak. Auschwitzba két-három transzportot irányítottak Budapestről és környékéről. A Székesfehérvár környékére begyűjtött cigányokat a város mellett irtották ki. A Dunántúli cigányokat (Turony. Szombathely. Bük, Pocsaj stb.) és a budapestiek egy részét a komáromi várba gyűjtötték össze, majd innen Dachauba és Dachau különböző melléktáboraiba, valamint Ravensbrückbe szállították. Becslések szerint mindössze három-négyezren tértek haza túlélve a különböző megsemmisítő-táborokat. (1984-ben a Vas megyei Ónod cigányai emléktáblát állítottak az áldozatoknak. 1992-ben Nagykanizsán, 1993-ban Nyíregyházán avattak emlékművet.)
1945 jelentős év lehetne a cigányok életében, hiszen az állam deklarálta a teljes egyenlőséget, azonban a cigányok erről mit sem tudtak. Nem értették és nem is érezték a változást. Analfabéták lévén, érdekeiket még kisebb ügyekben sem tudták érvényesíteni. Ha volt is néhány írástudó cigány, mihez kezdhetett tudásával a cigánytelepen, ahova út sem vezetett, ahova nem járt újság, nem volt rádió, csak a félelem és a gond, hogy hogyan lakhat jól a család?!
Nem csak az egyenlő jogokból, de a kézzelfogható közelségbe került földosztásból is kimaradtak.
Az 196l-es párthatározat fordulópontot hozott az életükben. Előbb társadalmi rétegnek, majd etnikumnak határozták meg a cigányságot. Mint tudjuk ma a cigányságot kisebbségnek tekintik. A cigány lakosság 80 százaléka telepeken lakott, embertelen, egészségtelen körülmények között. 1964-ben egy újabb párthatározat kimondta a telepek felszámolását. A határozat végrehajtása egyszerre jelentette az egészségügyileg tarthatatlan lakáskörülmények rendezését és a hagyományos cigány életközösségek szétrombolását. Az ipari fejlődés következtében fellépő munkaerőhiány azonban sokat lendített a cigányságon, hiszen munkahelyeket, biztos megélhetést adott számukra. Még ma is büszkén emlegetik, hogy részt vettek az ország felépítésében, a házaktól a hidakon keresztül az utak elkészítéséig. A szocializmus évei sok előrejutásra adtak lehetőséget. Egy 197l-es felmérés szerint - melyet Kemény István irányításával végeztek - a munkaképes férfiak 84 százaléka dolgozott. Az általános iskolát a tanköteles gyerekek 75 százaléka végezte el. Sokan járták ki a szakmunkásképző iskolákat, kevesebben érettségiztek, néhányan diplomát szereztek.
1957-ben a kormány létrehozta a Magyarországi Cigányok Kulturális Szövetségét (MCKSZ) Lakatos Menyhért vezetésével, majd be is szüntette az első párthatározat, mert: „nem alkalmas arra, hogy a cigánylakosság átnevelésében jelentős szerepet töltsön be".
1967 óta működik a Nemzetközi Cigány Bizottság mint nemzetközi egyesület. Kapcsolatban áll az UNESCO-val.
1968-ban a kormány létrehozta a Tárcaközi Koordinációs Bizottságot. Feladata: javaslatot tenni a tárcáknak a cigányságot érintő ügyekben, a megyék e területen végzett munkáját segíteni.
1981-ben tíz-tizenötezer család (50-55 ezer fő) élt még mindig telepeken.
A '80-as évektől a cigányság vezető rétege szinte egész Európában kezdte keresni a helyét a társadalomban. Megindult egy olyan mozgalom, mely az anyanyelv elismertetését tűzte ki célul, s melynek következtében egyre több cigány nyelvű alkotás jelent meg.
A mai ellentmondások, csak a történelmi folyamatok ismeretében érthetők meg. Az évszázados üldöztetés, az előítéletes, hátrányos megkülönböztetés és az oktatásbeli elmaradások azt eredményezték, hogy a cigányság nagy része a társadalom alsó rétegeihez tartozik.
A cigányságnak sajátos kulturális, művészeti hagyományai vannak. Történelmi fejlődésük különleges szokás-, hiedelem-, norma- és értékrendszert, sajátos családszerveződési formákat és közösségi tudatot hozott létre, amelyek elismerése, elismertetése napjaink feladata.
A jelen története azonban az is, hogy - nem kis félelmet okozva - egyre több család marad jövedelem nélkül. Ez úgy értendő, hogy sehonnan, semmilyen bevételük nincs. Az 1989-ben az első hullámban munkahely nélkül maradt cigányok ma már munkanélküli segélyt sem kaphatnak. Különösen nehéz a helyzet a falvakban, ahol tényleg nincs semmilyen kereseti forrás, márpedig a cigányság 70 százaléka él községekben. Miközben az 1964-es párthatározat fő célja a telepek felszámolása volt ma azt látjuk, hogy a cigányok képtelenek kifizetni a lakás költségeit (a mindennapi megélhetés is nagy fejtörést okoz) s így könnyen belátható, hogy egyenes út vezethet a putrik újraépítéséhez.
| |