| |
Az első magyarországi cigány szótárak és nyelvtani ismeretek rendszerezésének segítői: Ipolysághy Balogh Jancsi és Nagyidai Sztojka Ferenc voltak. Habsburg József Károly főherceg kiválóan beszélte a cigány nyelvet és pártolta a cigányságot. A fent említett két segítővel 1883-ban elkészítette, Magyarországon elsőként, a Cigány nyelvtant, majd 1886-ban a magyar és cigány nyelv gyökszótárat, ez utóbbi 1890-ben bővített kiadásban ismét megjelent (1200 szó).
Az 1980-as években Choli Daróczi József, Karsai Ervin és Rostás Farkas György készítettek lovári cigány szótárakat.
Az 1990-es években Orsós Anna készített beás cigány nyelvtankönyvet. 1997-ben jelent meg Orsós Anna kéziszótára, és Varga Ilona magyar-beás / beás-magyar szótár.
Mindkét nyelvből állami nyelvvizsgát lehet tenni Budapesten, a Rigó utcai Idegen Nyelvi Továbbképző Intézetben.
Iskolák, ahol a nyelveket tanítják: Pécs, Gandhi hat osztályos Gimnázium. Budapest, Kalyi Jag Szakiskola Szolnok, Alternatív Alapítványi Szakiskola Zsámbék, Katolikus Tanárképző Főiskola
Bari Károly (Bükkaranyos, 1952. X. 1.-) Miskolcon érettségizett, 1972-73-ban Színművészeti Főiskolára járt, majd 1975-77-ig a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem bölcsészkarán volt diák. 1977-től szabad foglalkozású. Cigány népköltészetet és mai francia költőket fordít. Grafikáival hazai és külföldi kiállításokon vett részt. 1984-ben József Attila-díjat kapott. Főbb művei:
Azt hiszitek
Azt hiszitek, hogy csak én
ácsorgok fényért és szeretetért
a város kapuja előtt,
én korbácsolom a ziháló szél
hátát átkaimmal és üvöltöm az égig
kivetettségem siralmait:
tizenhat évem nem elég
arra, hogy befogadjatok,
nem elég arra, hogy fejemről letépjétek
a megaláztatás pókhálóit?
Sokan várjuk a kapukon kívül, hogy
bizalmatok rézkrajcárjaival
megajándékozzatok!
Cigánysor
Vályogcsomók közt rejtező
tűztől visszaretten a nyugalom:
világgá ment a rózsafából faragott
hegedű, halál fekete hajú asszonyok
hasították meg érte arcukat,
hűtlen éjszakáikért levágott
mellükkel csillagot égettek
az ég homlokára, éjfélórában
sárkányok toporzékoltak
az éneklő piros vidéken,
szél hordozta a fellegeket
patyolat-ingeit, zúgtak
villámló szárnyakkal a varjak,
elbitangolt lovak hátán kesergett a hold
rózsafából faragott hegedű, elmúlással
hátba szúrt énekeiddel hova mentél?
putrik ablakaiban visszatérésed virrasztják
a gyertyák, nyurga szelek korbácsolják
emlékre a fákat: nem lehet elfelejteni,
ki dalba fullasztotta szívét!
Balogh Attila (Szikszó, 1956. II. 3.-) Születése után kórházba került, ott nőtt fel, ott végezte el az általános iskolai tanulmányait. Édesapja cimbalmos volt, de nem ismerte, mert nyugatra, talán Amerikába vándorolt ki. Egy évig az ELTE magyar-könyvtár szakára járt. Két évig a Hittudományi Akadémia hallgatója volt. 1975-től gyógy gondozó volt.
Főszerkesztője a Cigányfúró című folyóiratnak, alapítója a „Dunától a Gangeszig" Alapítványnak.
Művei:
Lendítem lábamat (versek) 1980. Balogh Attila versei 1991.
József Attila a peep-showban (esszék, karcolatok, vers) 1997.
Nektek és anyámnak
Vályogbarna arcú anyám
hova tűnt a napsugár ?
Hova tűntek meséid
a hazát kereső cigánygyerekekről ? Még nem
ettem megöregedett kenyered
- ki lopta el azt is ? Ki hazudta azt nekem,
hogy a marékba szorított sárcsomók
gyöngyökké válnak ?
Ki törte össze a hold arcát,
amikor kedvesen rád mosolygott ?
Hallgatsz.
Beszélj! Ordítsd a lovak pofájába,
álljanak meg a szekérrel,
mert már nem tudsz szaladni, én
sem tudok
- majd együtt sántítunk.
Sánta lesz a hold betört arccal,
sánta lesz a nap, sugár nélkül.
Szerelmem nincs, mert nem sánta
engem csak az szeressen,
aki sántítani mer.
Szárszakállát cipőmnek, beviszem a városba
a betonra kenem vele nevemet,
- arról jöttem, s arra megyek.
Mankómmal megfenyegetem sorsom,
mert elfáradtak faizmai.
Nem állok meg anyám,
- pedig már gyűrött papírarcodról,
leperegtek a mosolyok öledbe,
ahol omlani vágyó vályogfalakba döngetett
cigányritmusra ringattál.
Vérrel olajozott csípőd nem nyikorgott.
Vádirat
Az asszonyok arcába égetett fájdalmak
is tanúsíthatják, hogy van még nyomor
és szegénység Magyarországon, mert
láttam a cigánygyerekeket koszosan és
bután.
Beperelem a huszadik századot!
Halottam szegénységbe menekülő
hegedűt sírni a sors fülébe, láttam
tizennyolc éven felüli életet hatévesen, itt
és most.
Koronatanúm a történelem.
Gyertek megmutatom nektek Magyarországot:
hazámat azt a földet, amelyet
százezerszer megaláztak, megmutatom nektek a
megrozsdállt fák tetején gunnyaszkodó
vénembereket, a műemlékké álcázott putrikat.
A havonta pusztító betegségek elől
bújdosó emberek itt élnek, ez is Magyarország.
Beperelem minden kínjukat, és szegénységüket,
az átkok igazságát, a koldusok örömeit.
Hova meneküljek ?
Nem rejtőzhetem beteg hátad mögé,
megtörte páncéljait az idő - nagy csata volt -,
púpos lettél.
Beperelem a huszadik századot, mert
sír az anyám.
Choli Daróczi József (Bedő, 1939. V. 26.-) Tizenhat éves koráig a bedői cigánytelepen élt. 1958-ban családjával Budapestre költözött. Magyarul beszélni elég korán megtanult, de igazán jól csak a gimnáziumban. Dacból, mivel osztálytársai gyakran kinevették helytelen kiejtése miatt. Az általános iskolát, a gimnáziumot és a tanítóképzőt is esti tagozaton végezte el. Volt segédmunkás építkezéseken, vagonkirakó és volt bányász is Várpalotán. 1971-72-ben tagja volt a MTA kutatócsoportjának, amely a cigányság szociális, kulturális helyzetét vizsgálta. 1972-től tanácsi előadó, népművelő, alapító tanító egy cigány osztályban, majd szabad foglalkozású író.
Főbb művei:
Fekete korall antológiában (versek) 1981. Isten homorú arcán (versek, műfordítások) 1990. Máté evangéliuma cigányul 1991. Csont fehér pengék között (versek, műfordítások) 1991 [Nagy Gusztávval] Maskar le shiba dukhades (versek, műfordítások) 1994. Garcia Lorca: Cigányrománcok (műfordítások), 1995. [Nagy Gusztávval, Kovács Józseffel] Cigány költők versei (szerk.) 1995. Újszövetség (bibliafordítás) 1996.
Cigány vagy
Dolgozhatsz sokat, nehezet:
„ Cigány vagy!"
Hiába vagy szép és okos:
„Cigány vagy!"
Te lehetsz a legerősebb:
„ Cigány vagy!"
Hiába vagy nagyon gazdag:
„ Te akkor is Cigány vagy!"
Bocsásd meg vakmerő bűnét...
Homlokom ráncaiból rakosgatlak össze magamnak,
mert már hajad színére sem,
ujjaid bütykére sem,
intő szódra sem,
és sóhajaid mélységére sem emlékezem.
De tudom:
mert bő szoknyád ráncába én kapaszkodtam két kézzel,
hogy parányiságomat az úton el ne hagyd.
Tudom:
mert én engedtem meg a Tűznek, hogy
szoknyád rózsáit lángnyelvével lenyalja
rólad. Tudom:
mert én engedtem meg a csillagoknak, hogy velük
azonosulj, fényeddel tőlem elárvulj. Tudom, hogy már
csak bennem élsz, csak én ismerem hatalmadat Anyám !
Emlékszel ? Suhancságom idején összezsugorodtál
hogy elférj két karomon: már nagyon beteg voltál,
ölembe vittelek.
Eltotyogott mellettünk a házsor,
eltörpült Depó, Pajác meg nagyanyám, a kilencvenéves
Dongó földbe-könyöklő kunyhója.
A cukorrépalevés főzelékből
zöld ötforintosnyikat köpködtünk,
és megzöldült a sár is a lábunk alatt.
Zöld színe volt az összezsúfolt testek
verejtékétől kesernyés levegőnek is
tenyér ablakunk mögött.
Emlékszem fájdalmaidra!
Segélyt sikoltó mélygödrű szemedtől könyörögtem
szusszanásnyi levegőt roncsolt tüdődnek -, hiába.
Tehetetlenségem késhegyére szedtem összeroskadt hörgőidet,
csont sovány ajkad szögletéről ingem aljával töröltem le
a kibuggyanó vért, a Te piros véredet
s mint a bűnös asszony, hiába mosom rongyosra a gyolcsot,
vállamon hordom fájdalmadat:
már csak én ismerem hatalmadat,
már csak bennem élsz.
Hozzád én fordulok,
fulladásig én rohanok hozzád,
térnélküli világodba,
képekre törött emlékedhez.
Születő unokád türelmetlen lábbal dörömböl súlytalan
koponyádon, bocsásd meg vakmerő bűnét anyám.
Csemer Géza (Szeged, 1944. VII. 18.-) A szegedi egyetem bölcsészettudományi karán végzett. 1967-1983 között a Magyar Állami Operaház segédrendezője volt. 1970-től az Országos Rendező Iroda, majd a Magyar Média műsorait állította színpadra. Cigányklubokat vezetett, szociográfiái jelentek meg a cigányok életéről. Szakcsi Lakatos Béla zenéjével musicaljei és zenés játékai kerültek színpadra. Dramaturgként, Dunajevszkij Szabad szél című operettjét, Tersánszky Szidike kisasz-szonyát, Kakukk Marciját és Kari May Winnetouját írta át színpadra. Legtöbb darabját maga is rendezte. 1993-94-ben a Kethano Drom szerkesztő bizottságának tagja, színházrovatának vezetője. Főbb művei:
Hej, cigányok (folklór-összeállítás), 1973. Piros karaván (musical), 1974. Egyszer egy cigánylány (zenés játék) 1975. Cigánykerék (zenés játék) 1984. Bestia (zenés játék, 1980) 1988. Forintos doktor (rádiójáték) 1982. Eltörött a hegedűm (zenés játék) 1994. Eltörött a hegedűm (rádiójáték) 1982. Bihari János (rádiójáték) 1982. 36. Rácz Laci (rádiójáték) 1987. Habiszti (almanach) 1994.
Holdosi József (Vép, 1951.IX. 18.-) 1975-ben a pécsi tanárképző főiskola magyar-történelem szakát végezte el. 1978-ban magyar szakos középiskolai tanári diplomát szerzett az ELTE-n. 1975-től kollégiumi nevelőtanár volt. 1979-től Móricz Zsigmond-, majd SZOT- ösztöndíjas. 1991-ben Szombathelyen lett gimnáziumi tanár. 1971 óta versei, majd regényei jelentek meg. 1979-ben, Kányák című regényével elnyerte a Művészeti Alap legjobb első kötetes szerzőnek járó díját.
Főbb művei:
Kányák (regény) 1978.
Glóriás Dac (kisregények), 1982.
Cigánymózes (kisregények és dokumentumjáték) 1987.
A bandita és a halál (elbeszélések) 1993.
Téli mese
Üdvözöllek, Idő! - tárta ki az ajtót Apó. Markába akart fogni néhány hópelyhet, megmosni velük az arcát, de akkor kirepültek a kezéből és a küszöbre ültek, fehéren sziporkázva aprót nevettek rajta, és vízzé változtak át.
„Tehát meghalok - gondolta. - Csúnya dolog, hogy épp most, karácsony napján."
- Várhattál volna. Idő ! - morgott. - Mi lesz így a fiúval, hiszen hat éves még csak
- Örökké nem élhetsz, öreg, megértetted a hópelyhek üzenetét, vedd hát tudomásul ! -mondta a szél és odapréselte a küszöbre.
- Értettem én a tavasz üzenetét, virágillattal jött, a nyárét, napsugarat melegített kopott kabátom alá, az ősz gyümölcsöt hozott, kék szilvát a hegyekbe.
- Sokat beszélsz, mondd, mit akarsz elérni vele ?
- Csak annyi időt...
Nem tudta folytatni, megdermedtek a csontjai, szitakötő zizegésűvé vált a szíve, úgy érezte, hogy átszúrja bőrét a fájdalom, könnyei ráfagytak az arcára...
- Apó ! - futott ki hozzá a kisfiú. Hiába volt minden kísérlete, hogy életre keltse, a küszöbről nem tudta elmozdítani, a könnyeit hiába törölte le az arcáról, azok újból megindultak és újra megfagytak.
Üldögélt mellette egy darabig, siratta az öregembert, majd arra gondolt, hogy ilyenkor szoktak kimenni az erdőbe a fenyőfát kivágni estére... Eddig jutott a gondolataiban, de rátört az egyedüllét.
„Ha lenne apám, anyám, most könnyebb lenne - tűnődött. - Apó azt mondta, hogy meghaltak, ff vett magához. Nem hiányzott nekem soha senki, és most mégis ! Megkeresem az embereket ! Elmondom nekik, hogy mi történt Apóval, az emberek jók, este már a karácsonyfa mellett ülök, amin szaloncukrok, színes gömbök, csillagszórók vannak, apró színes gyertyák égnek. Frissen sült kalács illata terjeng majd a szobában, még talán valami ajándék is vár, hiszen nincs senkim, megérthetik az emberek hogy szükségem van a szeretetükre ! Miért nem vitt Apó soha közéjük ?
Értem én az állatok nyelvét, a fák, füvek, virágok életét, színeik barátságosságát vagy haragos sértődöttségét. Emberek közé akarok menni, hiszen hozzájuk tartozom én is."
Búcsút intett Apónak, majd útnak indult. A hóförgetegből egyszerre csak egy farkas tűnt elő.
- Mit keresel ilyenkor az erdőben egyedül ? - érdeklődött Bordán Bordanics, a farkas.
- Apó meghalt, elmegyek az emberek közé.
- Mit akarsz tőlük ?
- Karácsony este mindenki a családja körében van.
- Úgy gondolod, hogy az emberek a te családod ?
- Az emberek jók, és nekem nincs senkim, rajtuk kívül.
- Az emberek rosszak, én tudom, ha jók lennének, nem éhezne Bordán Bordanics. Van egy ötletem, te belopkodsz a faluba, kinyitod a karám ajtaját, én és néhány társam ellopjuk a birkákat. Te velünk, farkasokkal fogod tölteni a karácsony estét.
- Nem teszem meg neked, mert akkor sosem fogadnak be az emberek.
- Ahogy gondolod, Kölyök, de magadra vess, ha kiderül, hogy az emberek rosszak, de akkorra már késő lesz, ezt én mondom neked, Bordán Bordanics, a farkas.
Éneket hallott:
„Ember lesz" - gondolta. Hatalmas termetű férfi létrával a vállán mászott fel egy magas fára. Fönt egy ághoz támasztotta a létrát, azon próbált felmászni az égbe, de lezuhant.
- Ha leestem, leestem - dünnyögte. Mosolyogni kellett ezen az eszelősségen.
- Kinevetsz ? - vette észre az.
- Ó dehogy !
- Tudod, hogy kivagyok én? Isten legidősebb fia, és vissza akarok jutni a mennybe, de Ő nem enged ! Tudod leküldött megváltani az embereket, de nekem jobban ízlett a boruk, pecsenyéjük, mint a megváltás. Szépek voltak a lányaik, a táncaik, cipelje más helyettem a keresztet ! Vissza akarok menni, érted ? Ha akarod, téged is magammal viszlek.
- Én az emberek közé akarok menni, tudod Isten legidősebb fia, nekem nincs senkim, csak ők, és ők jók.
- Az emberek engem becsaptak, etettek, itattak, nőt hoztak, hogy elfelejtsem, hogy miért jöttem le a földre. Én mondom neked, gyere velem, a karácsony estét már az égben töltheted !
- Nem, tovább megyek !
Már az ég is hóvá változott, amikor a Három Királlyal találkozott.
- Te vagy hát a Megváltó - kérdezte tőle Menyhért. - Hozzád vezetett a csillag.
- Nem, én Kölyök vagyok, és az emberek közé megyek, mert Apó meghalt.
- Ne szabadkozz, szegények királya, a csillag itt állt meg, tehát rád találtunk, ezzel küldetésünk befejeződött - mondta Gáspár.
- Itt az arany és a tömjén, mi megillet téged ! Nekünk vissza kell mennünk, de te ne menj az emberek közé, ott az életedre törnek. Korai lenne még a kereszt - mondta Boldizsár.
Szomorúan nézett utánuk, az aranyat és a tömjént otthagyta, a falu fényei már feltűntek, arra vette az irányt.
Az első házba bekopogott.
- Hát neked mi kéne ha vóna ? - nyitott ajtót egy asszony.
- Karácsony este van. Apó meghalt, én egyedül maradtam, gondoltam eljövök az emberek közé, mert ők jók.
- Gyere ki, apjuk, egy kolduló cigánygyerek nálunk akarja tölteni a szent estét!
- Mit akarsz, te, purdé ? - jött ki az ember.
Nem értette, hogy mit jelent a cigány és a purdé szó, csak azt értette, hogy védekeznie kellene.
- Nem vagyok purdé, hanem a Megváltó ! - jutott eszébe a Három Királyok szava.
- Megváltó ? - röhögtek. - Akkor változtasd borrá ezt a vizet, a kődarabot kenyérré !
Sírás környékezte, de fölé tette a kezét a víznek és a kőnek, azok borrá változtak és kenyérré.
Gyere csak ! - rángatták be. - Nálunk töltheted a karácsony estét, ha ezt a szenet arannyá változatod. Úgy is lett.
- A karácsonyfát akarom látni ! - kérlelte őket.
- Azonnal, csak még ezt a lencsét drágakővé...
Az ajtóhoz ugrott és kimenekült. Az emberek jók, erősítgette magát. A következő háznál a kutyákat uszították rá, vérző lábbal ment a harmadik házhoz. Fiatal nő nyitott ajtót:
- Te picikém, hogyan nézel ki, össze vagy fagyva, vérzik a lábad !
Mégis csak jók az emberek, állapította meg, amikor a nő bekötötte a lábát, forró teát itatott vele.
- Karácsonyfája van ? - kérdezte tőle.
- A férjemet várom haza, aztán közösen feldíszítjük.
- Itt maradhatok maguknál ?
- Persze.
Elaludt. Arra ébredt föl, hogy egy szakállas, bortól bűzlő férfi áll mellette.
- Meghozta a karácsonyfát? - kérdezte tőle.
- De meg ám, meg ezt is ! - egy korbácsot vett elő. A nő hiába próbálta kitépni a kezéből, az ütni kezdte vele. A vér végig folyt az arcán. A nő taszította ki az ajtón, különben a szakállas férfi végzett volna vele.
-Mindig gondozásba veszel valakit, most ez a cigánygyerek ! - hallotta a szakállas hangját. Magas tornyos épület előtt állt meg, bentről emberek monoton mormogását hallotta. Bekopogott, de nem válaszolt vissza senki. Az ajtó nyitva volt, bement.
Fekete ruhás asszonyok, férfiak között furakodott előre, egészen az oltárig. Most ismerte fel, hogy templomban van, mesélt neki róla Apó. a pap az oltár előtt állt, odament hozzá.
- Bácsi, hol a karácsonyfa ?
Kezek ragadták meg, a feje nekiütődött a kőnek, az ajtóig vonszolták. Folyt az orra vére is.
- Én vagyok a Megváltó ! Nem dobhattok csak úgy ki! - üvöltötte.
- Váltsd meg a fajtádat, a cigányokat! - nevettek és kidobták.
- Hol vannak a cigányok ? - ment vissza.
- A falu végén - suttogta egy asszony, és gyorsan kitaszította az ajtón, mielőtt a férfiak megindultak volna feléje.
„Ha mindenki azt mondja, akkor biztosan náluk van karácsonyfa is" - indult el a falu végére. Üvöltés fogadta ott. Egy farkast kergettek. Felismerte Bordan Bordanicsot. Bárány volt a szájában. Az embergyűrű egyre szűkült körülötte.
- Ne bántsátok, majd én beszélek vele ! - futott oda hozzájuk.
Félretaszították, és ráestek a farkasra. Sírva nézte, hogyan verik szét Bordán fejét, amikor végeztek a gyilkolással, odament a döglött vadállathoz. Nem törődött a vérző orrával, korbáccsal felszabdalt arcával a farkast siratta.
- Jól megjártuk mind a ketten Bordán Bordanics, pedig én nem is akartam lopni tőlük. Öregasszony ment oda hozzá:
- Te mit keseregsz ? -A barátom volt...
- Egy farkas ?
-Az erdőben ismertem meg, amikor még élt Apó.
- És most nincs senkid ?
- Nincs, eljöttem az emberek közé, hiszen a karácsony estét mindenki a családjával tölti, de azt mondták nekem, hogy menjek a cigányok közé. Őket kell megváltani, mert tetszik tudni, én találkoztam a Három Királyokkal, ők mondták nekem, hogy a Megváltó vagyok, és a vizet borrá, a követ kenyérré, a szenet arannyá változtattam.
- Emberek, gyertek ! - kiabált az öregasszony. - Csodákat beszél ez a gyerek !
Miután a cigányok meggyőződtek arról, hogy tényleg képes csodákat tenni, bezárták egy kunyhóba, amíg döntenek a sorsa felől.
Rövid idő múlva kaparászást hallott az ajtón.
- Szökj meg, mert úgy határoztak, hogy megfeszítenek, már ácsolják a keresztfát, mert Krisztusnak az jár - hallotta az öregasszony hangját.
Futott, amíg a tüdeje bírta, aztán eszméletét vesztve összerogyott... Egy istállóban tért magához. Gyengéden megérintette valaki:
- Fiam, karácsony este van !
- Anyám! - bújt a fehér ruhás nőhöz. - Az emberek nem engedték, hogy a karácsonyfa mellett töltsem a szent estét.
- Apád nemsokára itt lesz, hozza a fenyőfát, hiszen ez a te ünneped ! El férsz az ölemben, olyan kicsi vagy. Most születtél meg. Kellemesen meleg a jászol, bárányok, tehénkék dugják orrukat melegítő leheletükkel hozzád.
- Az emberek jók, anyám, mint egy nagy család...
- Apád, József is megérkezett, szép formás fát hozott fiam. Jézus, ma még jó lesz bölcsőnek, holnap már durva kereszt is lehet belőle, de még te pici gyerek vagy, csak a karácsonyfa marad, apró, színes gyertyákkal, gömbökkel, csillagszórókkal....
Kovács József (Hontalan) (Mohács, 1950-) Apja pincér volt, 36 éves korában meghalt. Akkor tizennégy éves volt. 1974-ig Mohácson élt: volt szakácstanuló, szegkovács, pincér, évekig dolgozott téglagyárban. Hatéves korától rendszeresen járt könyvtárba, tizenöt évesen vette meg saját keresetéből első könyvét, Radnóti összes verseit. 1975-ben Budapesten találkozott Lakatos Menyhérttel, Choli Daróczi Józseffel és Péli Tamással, s az ő példamutatásukat tekinti olyannak, mint ami véglegesen meghatározta sorsát.
Főbb művei:
Ismeretlen cigány ének (versek) 1991.
Pörgő ezüsttallér (versek) 1993.
Aranymetszésű augusztus - Garanciák (versek) 1995.
[Nagy G.-val és Choli Daróczi J.-el] Cigány költők versei (szerk.) 1995.
Sequioiabeszéd (versek) 1996.
Ötödik zsoltár
Putri-ház,
földpadló, asztal székek
nélkül, konyhaszekrény ruhákkal,
edényekkel, háromlábú kályha, leköpött
feszület, kardpenge-keskeny ágyak,
világraszületésem világa, fekhelyem
patyolatfehér párna, szülőimnek, kedveseimnek ötszáz esztendeje
ország-háza, ébentündökletű rokonaimnak ezer év
ragyogása, kék fény, méreg kék gödör lekaszabolt
koponyákkal, vályog-felhőkarcolóm anyanyelvem
Arany János-i óceánja, gyerekkorom
édesvíztengere, kedvem forrása, lefoglalhatatlan
drágakő, négy nemzedék nagybirtoka, Kos
csillagjegyű kisfiú jussa: Mátriarkánk
petróleum-szagú otthona!
Egy fénykép hátoldalára
Elindulóban ? Megérkezőben ?
Honnan, hová ?
Valahonnanból, valahová ?
Összkomfortos ajtók előtt
a kövön kuporogtál.
El miért nem futottál ? !
Hiszen: valahonnanból,
valahová jutottál!
Hiszen: saját földeden,
saját tanyádból
még írmagodat is
kiirtották.
Lakatos Menyhért (Vésztő, 1926.IV.11-) 1954-ben a nagykőrösi népi kollégium általános mérnöki szakán végzett. 1954-től a szeghalmi járási tanács igazgatási osztályvezetője. 1955-62-ben Szarvason és Nagykőrösön üzemmérnök, 1964-től a Cigány Téglagyár igazgatója volt. 1969-től a MTA Szociológiai kutatócsoportjának ciganológiai munkatársa. 1973-tól szabad foglalkozású író. 1988-tól a Magyarországi Cigányok Kulturális Szövetségének elnöke s azóta is számos magyarországi cigány társadalmi és kulturális szervezetben tevékenykedik. 1976-ban Füst Milán-díjat, 1976-ban és 1993-ban József Attila-díjat kapott.
Főbb művei:
Füstös képek (regény) 1975.
Angárka és Busladarfi (mese) 1978.
A hét szakállas farkas (mese) 1979.
A hosszú éjszakák meséi. A paramisák ivadékai (kisregény) 1979.,1995.
Az öreg fazék titka (mese) 1981.
Csandra szekere (elbeszélések) 1981.
Akik élni akartak (regény) 1982.
Füstös képek
(részlet)
Nagyon szigorúnak ígérkezett az iskola. A folyosón nem lehetett szaladgálni, ott állt egy fekete kabátos ember a csengő mellett, megfenyegetett mindenkit. A tanító bácsi azt mondta, hogy tanárúrnak szólítsuk.
Egész nap egy szót sem tanultunk, ez - ez, ez - az, mutogatták be egymást, Este hazajöttem egy nagy táska könyvvel...
...Hasztalan teltek a hetek, idegen maradt számomra minden és mindenki. A putriba, ami eddig hangos volt a beszélgetésektől, síri csend költözött. Olyan volt, mint egy kripta, ahol csak mutogató árnyak élnek, mert nekem tanulnom kellett. Korán keltem, késő feküdtem. Magam is csendessé váltam, a környezet szinte magával ragadott, alig vártam a vasárnapot, hogy kiszakíthassam magam belőle. De már ez sem ment, nem voltak viharos vitatkozások, barátaim nagyokat hallgattak mellettem, mintha untatná őket társaságom. Meglepődve néztek rám, ha megfeledkeztem mindenről, és a régi akartam lenni. De azért ragaszkodtak hozzám.
Ha egy putriba bementem, dugdosták előlem szegénységüket, mint az idegen elől, megseperték az ágyat, vagy tiszta ruhát terítettek elém.
Napközben erős fejfájás gyötört, szédülve jöttem ki az órákról, mindig úgy éreztem, hogy a tanár nekem beszél, minden szavát elnyeltem az utolsó hangig.
Feleltetéskor átsiklott felettem, csak azt kérdezte, aki önként jelentkezett. Már alig volt rajtam kívül valaki, sokszor úgy éreztem, mindjárt én kerülök sorra. Az osztálynapló kinyitásakor mindig rám nézett, ő is, aztán mást szólított. Szerettem volna már átesni a próbán. Hallani önmagam, lemérni a gyötrelmes éjszakák és nappalok eredményeit, de nem volt bátorságom, valamitől féltem, talán magamtól. Amíg mások magukkal hozták a bátorságukat, az otthont, a levegőt, addig én gyáva idegen voltam. Mindennap azzal indultam el, hogy ma, de ma sem, holnap sem, talán soha, amíg az őrületbe nem kergettek a gondolatok.
És egyszer, önkéntelenül, minden tiltakozásom ellenére, felnyújtottam a kezem.
- Nicsak, nicsak, hát te is tudod? - kérdezte a tanár, mintha csak az utcáról lépett volna be egy idegen, akit most lát először. Lehet, hogy csak én hallottam úgy, lehet, hogy úgy volt, belegabalyodtam a szavaimba, és ha még soha életemben, most még nyekegtem is.
Egy szabadtéri színpadon éreztem magam, ahol én vagyok a bohóc.
- Ülj le - legyintett a tanár a zsebkendőjével, amivel a szemét törölgette. Nem volt rossz kedélyű ember.
Még ebben az órában leszámoltam mindennel. Gondolatban már otthon voltam a barátaim között, akik úgy fogadtak, mintha nagyon-nagyon messze földet jártam volna be, akiről már azt hitték, hogy nincs is.
Nem az én világom ez, gondoltam tisztán, józanul.
Délután összeszedtem mindent, ami nyomot hagyott volna utánam, nem búcsúzkodtam, nem is marasztaltak pedig mindenki tudta, hogy csak voltam...
...Anyám nem szólt egy szót sem, pedig első dolgom az volt, hogy bejelentsem a szándékomat, megvárta, amíg mindenki elaludt. A tiszta abrosszal, mint mindig leterítette az asztalt, most nem kiabált, csendben beszélt.
- Jól van fiam, én megértelek, tudom, hogy nem könnyű cigánynak lenni, de holnaptól kezdve már nem leszel az.
- Hát? - néztem rá érdeklődve.
- Semmi hát, csak az iskolában voltál az, ahol megvetettek, gúnyoltak, kinevettek, itthon más leszel, gyáva, bolond, akinek nem fog a feje, hiába szeretnék tanítatni. Csaló, aki becsapta a testvéreit, szüleit, fajtáját, mert ő nem akar cigány lenni. Ha csak ez volt a vágyad, akkor ezt elérted. Azt hiszed, ezután is úgy tisztelnek majd mint eddig? Nem érted, hogy mindenki szeret, rajongva vesznek körül, mert azt hitték, hogy majd te, aki annyi voltál, mint ők, megmaradsz nekik, értük, velük. Ne akarjon az ember más lenni, mert úgysem lehet más, de az legyen, ami. Azt hittem, tudod, hogy cigány vagy, és ez elég útravaló lett volna ahhoz, hogy megmutasd, amit senki nem hisz el, most már én sem.
- Te is azt hiszed, hogy nem tanultam, nem minden éjszakát végigvergődtem. Itt vannak ezek a könyvek, kívülről elmondom az egészet.
Csak a fejét ingatta.
- Nem, nem - tette hozzá - ,amit én elmondtam neked, nem megtanultam, hanem tudom. Választhatsz te is, most lefekszel, vagy fenn maradsz.
Értettem, hogy nem az ágyról beszél, de nem is az ébren maradásról. Szó nélkül vettem elő az órarendemet.
Orsós Jakab (1920- Nagykanizsán a szepetneki út végén levő erdőben) Elbeszélő és fafaragó. Családjával vándorcigányokkal vonulva érkezett - még kisgyerekként - Magyarországra. Édesapja teknővájó volt. Maga előbb fűrészmalomban dolgozott, 1940-től pedig olajbányász volt. 1942-ben behívták katonának. A szovjet frontra került, ahol hadifogságba esett. Bányában, majd egy repülőgépgyárban dolgozott. 1948-ban tért haza. Előbb az erdőgazdaságban helyezkedett el, majd újra az olajiparban dolgozott. Olajipari technikumot végzett. Kedvtelésből kezdett faragni, majd emlékeit leírni. 1952-ben a zalai lapban jelent meg első írása melynek címe: Idézés a túlvilágra. Amikor írni kezdett, magyar nyelvű cigány irodalom még nem létezett. A csöndes úttörők közé tartozik - írta róla Nádas Péter. Írásait valamennyi cigány újságban örömmel fogadták. A Zala Megyei írók Egyesületének elnöke. Főbb művei:
Aki hallja, aki nem hallja (elbeszélések) Jessze majortól az Uraiig (elbeszélések) Gyökerezés (elbeszélések) 1992.
Szürkület
Szürkületbe jöttek ki hozzánk az erdőszélre, a jegyző, meg a tanító. Összeírtak bennünket, és közölték, hogy a gyerekeknek iskolába kell járni. A szüleink sírtak, jajgattak.
- Jaj, drága jegyző úr, minek ezeknek iskola? Mink is megvoltunk nélküle, ezeket a szegény ártatlanokat minek kényszerítik? Hát nem jó ezeknek itthon, hát mit vétettünk, miért büntetnek?
- A törvény előírja - mondta a jegyző - Maguk szembeszállnak? Egy hét múlva beparancsoltak mindenkit a jegyzőségre.
- Na emberek! Kezdődik az iskola. A gyerekek ott legyenek, megértették?!
Nagy tanakodás kezdődött az öregek között, hogy el kéne szökni nyugodtabb vidékre. De akkor meg valami rendelet jött a letelepedésről, az idő is kezdett zordulni, így hát maradtunk.
Félig meztelenül - négy lány és három fiú - bevonultunk az iskolába. Kicsit késve érkeztünk, jöttünkre felállt mindenki és megmerevedett. Egy pillanatig a tanító sem tudott mihez kezdeni. Aztán előkapott egy másfeles nádpálcát és az asztalra csapott:
- Leülni! Karokat hátra!
Tétován, megszeppenve álltunk az ajtóban. Nem mertük átlépni a küszöböt. Csak később eszméltünk rá, hát itt volnánk az iskolában, ide parancsoltak bennünket. Szüleink naponta borultak térdre a tanító előtt, így könyörögtek neki, hogy hagyjon már minket békén, hogy engedjen el már minket, különben felakasztják magukat. De a tanító hajlíthatatlan maradt. Most is hamar feltalálta magát: amint a hét kis vadembert megpillantotta az ajtóban ácsorogni, kiürítette az első padokat. Ide ültetett minket, utána meg elmondott egy szép hosszú beszédet, hogy új vendégek érkeztek, fogadni kell őket, méghozzá szeretettel...
- Játszani kell velük ugyanúgy, mintha a társaitok volnának. Vegyétek be őket magatok közé, no, hadd lássam! Ki barátkozik velük?
Két hasonló rongyos cselédgyerek jelentkezett. Más nem.
Hosszú ideig a plafonon járattuk a szemünket. Nem voltunk hozzászokva a fedett helyiséghez.
-Ne a plafont bámuljátok - mondta a tanító -, ide nézzetek, ahol én ülök, a dobogóra!
Ezt a szót akkor hallottuk először. Dobogó! Közülünk a legnagyobb, Jóska bátyám mert először a tanítóra nézni. Ő volt a legbátrabb. Így esett rá a tolmács szerep is, hiszen rajta kívül egyikőnk sem tudott tíz-tizenöt magyar szónál többet.
- Félnek, tanító úr - mondta a bátyám. - Én is úgy látom, mozog a plafon.
Nagy nevetés tört ki az osztályban. A tanító alig győzte a pofonokat osztogatni, hogy helyre álljon a rend.
Jó pár nap eltelt, amíg megszoktuk, hogy fedél van a fejünk felett. Kaptunk palatáblát meg palavesszőt. Kezdtük a betűket rajzolgatni. Mindegyikünk keze alól szépformájú karikák sikeredtek. A tanító állandó figyelme is fokozta igyekezetünket s amit csináltunk, nemsokára végig is hordozta a padok között.
Külön is foglalkozott velünk. Dicsért, ha egy hajszállal előbbre jutottunk.
Ennek az embernek köszönhetjük, hogy hat évig ott maradtunk, és nem szöktünk el az első próbálkozás után.
Tanítónk a negyedik vagy az ötödik napon jött rá, hogy mi nyolctól négyig tulajdonképpen nem eszünk. A többiek elmentek ebédelni, mi meg üldögéltünk, firkálgattunk.
- Ti mikor esztek? - kérdezte egyszer, amikor ebédidőben betévedt az osztályba.
- Majd, ha hazamegyünk - mondta Jóska, a képviselőnk.
- Máskor nem tudnátok?
- Tudni tudnánk.
Akkor aztán beterelt minket a konyhába és hatalmas tál töpörtyűt tett elénk, meg kenyeret, zöldpaprikát.
A tanító addig nem engedett el bennünket, amíg el nem fogyott az utolsó szemig.
Másnap megbeszélte a családokkal, hogy egyesével eljárhatunk hozzájuk ebédelni. Mindennap más portára. Tényleg úgy is lett. Öt éven át adtak bennünket kézről kézre a faluban az emberek, többségük svábok, de magyarok is. Olyannyira hagyománnyá vált ez, hogy még nyolc évvel később a feleségem is így kapott ebédet. Az az igazság, hogy ez egy különleges falu volt... Sokat köszönhetünk nekik.
Osztojkán Béla (Csenger, 1948. II. 8.-) Hosszú ideig felváltva Debrecenben és Budapesten élt. 1966-1976 között a Ganz MAVAG-ban esztergályos, marós volt. írásai 1977 januártól jelentek meg rendszeresen. 1978-ban Móricz Zsigmond irodalmi ösztöndíjas, azóta szellemi szabad foglalkozású. 1985-től a fővárosi VI. kerületi tanács cigányügyi koordinációs bizottságának titkára. 1986-ban a Magyarországi Cigányok Kulturális Szövetsége egyik szervezője. Később, kilépett a szervezetből és 1989-től a Phralipe Független Cigány Szervezet ügyvezető titkára, elnöke. A Phralipe Alapítvány megbízott elnöke, a Phralipe című. folyóirat főszerkesztője. 1990-1991-ben a Magyarországi Roma Parlament szóvivője, 1991 -93-ban főtitkára volt.
Főbb művei:
Halak fekete citerában (versek) 1981.
Hóesés hűségben (versek) 1983.
Nincs itthon az isten (elbeszélések) 1985.
Halottak gyertyafényben
[dr.Szőke Judittal] Hogyan kell? (kisebbségi autonómiák, Roma önkormányzatok) 1994.
Megkérdezem Önt is (interjúk) 1994.
Antyin Jóskának nincs, aki megfizessen (regény) 1997.
Mint a pelikánok
(Bari Károlynak)
Mikor már nem ad sem a tenger
sem a föld sem az őserdő mélye
elég eledelt, majd úgy halunk mi
mint a pelikánok a nagy éhínség idején,
úgy halunk mi meg, hogy végső akarásunk
utolsó szomorúságaként saját begyünket
tépjük majd fel, repedtszájú bajtársaink
csillapíthatatlan éhségére, úgy halunk
mi meg, hogy apró darabokban lassanként
meg etetjük fel magunkat, mint a pelikánok
kikre rádermedt a dzsungel, s csak az marad
miutánunk, amit akkor nagyfájdalmunkban,
mint a pelikánok a tuhadt fülű éjszakában,
nagyon gyönyörűen, halálunkban eldalolunk.
Áldás
1.
Menj fiam, járj szerencsével.
Legyen szép fehér feleséged,
Mert egy ilyen csúf fekete
Embernek rang egy fehér feleség !
2.
Menj fiam, járj szerencsével.
Sose végy fehér feleséget,
Mert egy ilyen csúf fekete
Embernek átok egy fehér feleség !
3.
Menj fiam, ne törődj semmivel:
Végy olyan feleséget, aki csúfszívednek
S rútos ágyékodnak egyaránt megfelel.
Meglásd, jó életed lesz !
Rácz Lajos (1944-) 1963-ban költözött Budapestre s azóta is a fővárosban él. A Kethano Drom főmunkatársa. Főbb műve:
Emléket égetek (költemények) 1994.
Otthonra lelni
ülök a putri alján
arcomba vágja a hazát
a szél
vicsorog rám a fény
magány-kerítés
szögesdrótján
rángatódzik sóhajom
háromszáznyolcvan voltos
fájdalom rázza a lelkem
hatszáz év menekülés
megannyi korbácsütés
jajától zeng az ég
egy bölcsönyi hazát
keresek én
ahol a másik szín
irgalmát ismerik
ahol a tehetség
felnőtté válhat
és békességben megöregedhet
a tudás
Kettősség
újra itt vagyok
szólni akarok
beszélni beszélni
arról amit
elhallgattatok
immáron lejárt
önkéntes száműzetésem
számkivetettségem
rongyait letettem
itt állok mezítelenül előttetek
rámvarrasodott
álmok
ostorcsapásaival a hátamon
hazám
magyar vagyok és cigány
melyiket válasszam ha
eljön értem a halál
A kreolbőr foglya
Immáron negyvenkilenc éve vagyok
a kreolbőr foglya
Örökölt rabság
melyből nem tud kitörni arcom
A színek íratlan törvénye
önvédelmi gátakat emel
A létezés sorsszerűsége
mely eldönti a hovatartozást
Alszempont igazság ez -
jól látható szálka
Álhumanizmussal fertőtlenítve
hogy ne gennyesedjen
Rostás-Farkas György (Újkígyós, 1949-) A Magyar Újságírók Országos Szövetségének tagja, a Kethano Drom = Közös Út főszerkesztője. Főbb művei:
Megváltásért (versek) 1989.
[Karsai Ervinnel] Cigány-magyar, magyar-cigány szótár, 1990.
[Karsai Ervinnel] Cigány-magyar képes olvasókönyv, 1991.
Cigányságom vállalom (próza) 1992.
Apám meséi (mesék), 1992.
Tiétek a szívem (gyerekversek) 1994.
Maladyipe - Találkozás (műfordítások) 1993.
Saint-Exupery:Kis herceg (műfordítások) 1994.
Aranyhídon (versek) 1995.
Szeressetek
(Péli Tamás barátomnak)
Gyászszínű múltunk egére
most csillagot festek dalolva
a lázító idő elmúlt
elsirattuk a fájó sebeket
bolyongó árvaságunk
a temetőbe hordtuk
átkot hordozó népem
szólít egy ország
egy csöppnyi fényt emelek homlokomhoz
verejtékező időből valót
itt vagyok hát szeressetek
a putrik világából menekültet.
Származás
Arcomban és szememben származásom
bőröm rostjain is
cigányságom.
Sápadó mosolyomban feketül
múltam, jövőm napjaimban feszül.
Meteorként hull az ifjúságom.
Vérem, érzésem, létem
ti vagytok, cigány népem.
Nektek adom
féltett s rejtett álmaimat,
a belöletek örökölt származásomat.
Szécsi Magda (Kornádi, 1958. V.9.-) Újságíró, grafikus, költő, író és meseszerző. Kilenc éves korában megnyert egy országos mesepályázatot. Hányatott gyerekkora és nehéz fővárosi évek után Tatán telepedett le. 1985 óta ír rendszeresen. Első írásait a Nők Lapja közölte. Jelenleg Budapesten él és dolgozik.
Eddigi kötetei:
Az aranyhalas lószem tükre 1988.
A fekete bálvány birodalma 1993.
Madarak aranyhegedűn (mese) 1996.
Oroszlán Szlán királysága (mesék) 1996.
Születés
Történt egyszer, hogy az anyaméh meleg biztonságában beszélgetni kezdett két parányi embrió. Kutatva lebegtek a magzatvízben, mint mély tengerek rejtekén az áttetsző halacskák. Megérintették egymást. Először megijedtek, mert mindkettő azt hitte, hogy egyedül van ebben a sósédes vízi birodalomban.
- Ki van itt ? - kérdezte az egyik. -Én- felelte a másik.
- És te ki vagy ? - kérdezte vissza az előbbi
- Én is én vagyok - válaszolta.
- Akkor mi most ketten vagyunk - állapították meg egyszerre, és félni kezdtek. El is húzódtak egymástól, és két hónapig meg sem mertek moccanni. De aztán újra keresni kezdték egymást, mert olyan rettenetes volt a csend magányosan. A magzatvíz kellős közepén találkoztak. Jól megnézték egymást, és csodálkoztak a gyors változáson. Már nem úgy néztek ki, mint a halak.
- Még mindig te vagy te ? - kérdezte a kíváncsibb embrió.
- Igen, azt hiszem, és még mindig én vagyok.
- Megváltoztál.
- Te is.
Ennél többet nem is szóltak egymáshoz, újból vártak két hónapot. A jobboldali embrió aztán összeszedte minden bátorságát és átlebegett a baloldali embrióhoz.
- Eljöttem hozzád - mondta.
- Nem ismerek rád - válaszolta a baloldali embrió.
- Én tudom, hogy te te vagy, és mivel csak ketten élünk itt, te semmiféleképpen nem lehetsz én.
- Kérlek, nézz rám és mond el, hogy milyen vagyok.
- Fehér a bőröd, világos a hajad és kék a szemed. -A te bőröd barna, a szemed fekete, mint a hajad.
- Miért nem vagyunk egyformák ?
- Nem tudom, pedig idáig azok voltunk - és ezen mind a ketten mélyen elgondolkodtak.
- Néha hangokat hallok, pedig tudom, hogy nem is szólsz hozzám.
- Én is így vagyok vele, de nem tudom hol beszélgetnek.
- Kiabálnak is, és ettől félek.
- Igen, ilyenkor én sem tudok elaludni
- Lehet, hogy mások is élnek itt, csak még nem találkoztunk velük ?
- Lehet. De mindkettőnkről biztosan tudnak. Érzem...
- Tegnap fájt a fejem, és úgy éreztem, hogy megfulladok. A víz is zavarossá vált, és olyan furcsa keserű íze volt...
- Én is ezt éreztem, és eszembe jutottál, hogy neked is rossz lehet.
- Gondoltál rám ?
- Gondoltam.
- Akkor te szeretsz engem ! - ujjongott a szőke hajú.
- Szeretlek - bólintott a fekete.
-Adjunk egymásnak nevet, mert így nem tudom, hogyan szólítsalak - kérte a kék szemű.
- Muszáj ? - kérdezte a fekete szemű.
- Miért, nem akarod ? - csodálkozott a fehér bőrű.
- Nem, mert akkor eggyel több lesz a különbség köztünk.
- Miért akarsz olyan lenni mint én ? Ez képtelenség l Nézz a bőrödre, te barna vagy.
- Talán épp ezért.
- De hát ezen nem lehet változtatni. Te ilyen vagy és kész .'
- Igazad van. Akkor keressünk nevet egymásnak - egyezett bele a fekete szemű.
- Én úgy foglak szólítani, hogy Barna, jó ?
- Jó. Akkor te legyél Fehér.
- Szia, Barna.
- Szia, Fehér.
- Jaj ! Érzed ezt a dörömbölést ott kint valahol ? - kérdezte Barna.
- Érzem, és félek - válaszolt Fehér, és összebújva várták, hogy újra nyugalom legyen. Végre csend lett, a víz is kitisztult, de akkor egy sziszegő hangra lettek figyelmesek. Rémülten hallgatóztak.
- Ne féljetek l Ne féljetek ! Én szólok hozzátok, a Tüdő. Tőlem bármit kérdezhettek, mindenre tudok válaszolni - jelentette ki a Tüdő nem éppen szerényen.
- Haha, hahaha ! - hangzott egy gúnyos kacaj. - Túl okosnak képzeled magad barátom, de én is itt vagyok ám, a Vese. Nélkülem nem élhetne senki sem !
- Jól van, igazad van - helyeselt a Tüdő, de ekkor meg a Máj kezdett morgolódni.
- Én tán felesleges vagyok ? - kérdezte méltatlankodva.
- És én, a Gyomor ? -És én, az Agy ?
- És én, a Szem ?
-Es én, a Szív ? - hallatszott innen is, onnan is sértődötten.
- Jó,jó, ne veszekedjünk ! Egyformán fontosak vagyunk - szólt békülékenyen a - Vese. -Az Epe miért hallgat ilyen mélyen ? - csodálkozott a Szív.
- Ő most beteg és pihen - válaszolta a Gyomor.
- Úgy ám ! - kontrázott a Tüdő Kárörvendően.
- Kik vagytok ti ? - kérdezték egyszerre az embriók.
- Mi vagyunk a legfontosabb Szervek - hangzott a válasz.
- Aha ! - bólintott Fehér, mintha értené, és rosszat sejtve közelebb húzódott Barnához. - És mit akartok tőlünk ?
- Ó, semmi rosszat, csak beszélgetni - válaszolta a Máj.
- Az jó, mert már azt hittük, hogy csak ketten vagyunk a világon - mondta Barna.
- A világon ? Nahát! Ti nem tudjátok mi a világ, mert még nem is vagytok benne, ti csak a küszöbön várjátok, hogy beléphessetek, de ez nem mindig sikerül ám ! - nevetett a Szem.
- Nem ? - hitetlenkedtek az embriók.
- Akkor hol vagyunk, és mik vagyunk ? - kérdezték izgatottan.
- Hát, hogy is mondjam... - jött zavarba a Tüdő, de a Vese a szavába vágott.
- Ti még csak embriók vagytok, akikből hamarosan gyerekek, aztán felnőttek, vagyis emberek lesznek.
- Most éppen az anyaméhben vagytok, ami a világ legbiztonságosabb helye számotokra - vette át a szót az Agy.
-Anya. Méh. Anyaméh - kóstolgatták a szavakat idegenkedve.
- Furcsa - jegyezte meg Barna.
- Meséljetek még ! - kérte Fehér.
- Kiről, miről akartok hallani ?
- Az anyáról! - mondta Barna.
- Meg mirólunk ! - tette hozzá Fehér.
- Jól van - egyezett bele a Szem. - Én minden reggel látom anyátokat, amikor belenéz a tükörbe. Szép és fiatal. Szőke a haja, kék a szeme, mint a tied, Fehér. Vár benneteket. Már azt is tudja, hogy július 9-én fogtok megszületni. Arról is tud, hogy ketten vagytok. De látom ám apátokat is. Barna őrá hasonlít, tőle örökölte a színét a génjeit. Ő cigány...
- Erről inkább ne mondj semmit! - szakította félbe a Szív.
- Előbb-utóbb úgyis megtudja Barna, hogy ő cigány ! - kiáltotta a Gyomor.
Mi az, hogy cigány, tudni akarom ! És ha én az vagyok, Fehér miért nem az ? - szólt követelőén Barna.
- Na ugye, hogy kell erről beszélni ! -jelentette ki a Szem, és elégedetten folytatta. - Barna, ne haragudj, de te cigány vagy. Igaz, erről nem tehetsz, mint ahogy Fehér sem, hogy ő meg magyarnak fog születni. A cigányok rettenetes emberek. Nem szeretnek dolgozni, hazudnak, részegesek, lopnak...
- Nana, na ! Nem kell általánosítani ! - dobbant nagyot a Szív. - Vannak ilyenek is, meg olyanok is.
- De igenis, a cigányok utálatosak, erőszakosak, piszkosak és igenis... sok cigány tönkre teszi a máját! - kiabálta a Máj.
- Ó, te méregkeverő ! Gondolkodj egy kicsit, és mutass egy olyan népet, ahol ez nem fordul elő! - gorombult be az Agy.
- Hát. ..hát...- dadogott a Máj és szégyenkezve elhallgatott.
- Én azt mondom, hogy Barnának nem is szabadna megszületnie -jelentette ki a Vese.
- Egyetértek - mondta a Gyomor.
- Bizony, akkor nem kínlódna - susogta a Tüdő ellenségesen.
- De én megakarok születni ! - nyöszörögte Barna.
- Gyűlölni fognak az emberek, csúfolni fognak a gyerekek. Ezt akarod ? - kérdezte kárörvendően a Vese.
- Azt mondtátok, hogy anyám vár engem - emlékeztette őket Barna.
- Vár, vár, mert még nem tudja, hogy cigány vagy. De ha meglát, szégyellni fog téged ! - folytatta a Vese gonoszan.
- Nem igaz ! Nem igaz ! Én is szeretem öt! - kiáltotta védelmezőn Fehér.
- Szereted ? Amikor ellopja a helyedet, a táplálékodat ? Őmiatta nem tudsz gyorsabban fejlődni, pedig minden csepp magzatvíz neked járna, hogy kényelmesen lubickolj, kedvedre - suttogta álnokul a Máj.
- Hogy mondhatsz ilyet ? Nem szégyenled magad ? - háborodott fel a Szív.
- Fehér, ne hallgass a Májra ! Neked Barna a testvéred, szeretned kell őt! - mondta az Agy.
- Testvér, testvér ! Ugyan ! - kiáltotta a Gyomor.
- A Májnak igaza van. Barnának nem szabad megszületnie. Így is annyi cigány van, hogy nem lehet mit kezdeni velük. Dolgozni meg nem akarnak - szította a vitát a Szem.
- De én dolgozni fogok ! - jelentette ki Barna.
- Mind ezt mondják, aztán csak panaszkodni tudnak, hogy jaj a sok gyerek, nincs ruha, nincs cipő, segítsen már nekik valaki. Most is valami klubot vagy újságot erőszakoltak ki maguknak, aztán egymás torkának estek. Én mondom nektek, önpusztítók, nem életre való emberek ezek -mondta a Szem.
- Honnan veszed te ezeket a dolgokat ? - kíváncsiskodott a Vese, bár egyetértett a Szemmel.
- Újságot olvasok, és a múlt héten egy nagysikerű könyvbe is belenézhettem, amiben le volt írva, hogy a cigányok banditák. Úgy vették ezt a könyvet az emberek mintha ingyen adnák - nevetett a Szem elégedetten.
- Mit olvastál még a cigányokról ezen kívül ? Mit tudsz te a múltról ? Tudod-e mennyit kellett harcolniuk a létükért ? A fennmaradásuk mindig hajszálon múlott, de túlélték, mert élni akartak, pedig tűzzel-vassal irtották őket. Erről nem írnak abban a híres könyvben ? - kérdezte az Agy és idegszálai remegtek a dühtől.
- A cigányok századokon keresztül nomád életmódot folytattak. Mit vársz hát ? Hogy negyven év alatt ugorják át a századokat ? - dörögte az Agy.
- Nyugalom, kolléga, senki sem kíváncsi a cigányok történetére, vagy ha mégis, hát kérem, a tények akkor is tények maradnak. Előbb-utóbb a cigányság mint olyan eltűnik, nem lesz ! De ez nem a mi dolgunk ! Itt egyszerűen arról van szó, hogy döntenünk kell egy leendő gyilkos cigány, vagy tolvaj megszületéséről, vagy meg nem születéséről -jelentette ki a Máj.
- Kikérem magamnak ! - kiáltotta Barna. - Mi a bizonyíték arra, hogy gyilkos vagy tolvaj leszek ? - kérdezte a köldökzsinórt rángatva.
- Az őseid viselkedése ! - vágta oda keményen a Tüdő.
- Az apád bűneiért nem lehet a fiaikat felelőségre vonni, ezt már a bölcsek is kifejtették - szólalt meg a Szív.
- Te Tüdő, Mi jogon akarsz dönteni egy ember életéről ? - háborodott fel az Agy.
- Természetesen az erősebb jogán. Ha nincs oxigén, ami ugyebár rajtam múlik, akkor nincs élet sem - fújtatott a Tüdő.
- De hatalma mindannyiunknak van - sértődött meg a Vese.
- Van bizony, és én mindent elkövetek, hogy Barna megszülethessen, és végigjárhassa azt az utat, amit a véletlen jelölt ki neki - dobogta a Szív.
- Még hogy a véletlen ? - kuncogott a Gyomor.
- Rólam még nem mondtatok semmit. Velem mi lesz, ha megszületek ? - kérdezte Fehér félve.
- Ó, te egészen más vagy. Te boldogságra születnél - hízelgett a Tüdő.
-A te helyed már a születésed pillanatában meg lesz a jó emberek között, és ez teljesen jogos -mosolygott a Vese.
- Hát, igen. Tőled valóban nem várják el, hogy beolvadj egy idegen múltú népbe, megtagadva önmagadat és fajtádat - mondta a Szív.
- De ne hidd, hogy a szőke hajú emberek között nincs gonosz ember. Van bizony, és nem is kevés ! - jelentette ki az Agy.
- Én szeretem Barnát, ha szerintetek cigány is. ti mondtátok, hogy nem tehet róla. Nem lehetne, hogy mások is, mint én, szeressék a cigányokat ? - kérdezte Fehér reménykedve.
- Szeretni ? - háborodott fel a Tüdő.
- Szeretni ? Ezeket ? - kiáltott a Vese.
- Jó, akkor nem szeretni, de legalább elfogadni őket, azokat, akik dolgoznak, akik gondolkoznak - kérte Fehér.
- Gondolkoznak ? Az veszélyes ! Azok rosszabbak mint a tolvajok, mert úgy tesznek, mintha... pedig dehogy ! - zöldült el a Máj.
- Ha ilyen a kinti világ, én nem is akarok megszületni.' Nem akarom megtanulni, hogyan kell gyűlölni ! - sírta el magát Fehér, és megfogta testvére kezét.
- Felháborító ez az emberpalánta ! - mérgelődött a Vese.
- Még ilyet mondani! - csodálkozott a Tüdő.
- Ha tudnád milyen gyönyörű a kinti világ, nem beszélnél így. Kint minden színes, a fű selymes, süt a nap, illatosak a virágok. Élni csodálatos, te buta ! - hunyorgott a Szem.
- Nem ! Én mégsem akarom megismerni a világot. Ha ti ilyen gonoszak vagytok, akkor milyenek lehetnek az emberek ? - válaszolta Fehér.
- Én is félek megszületni, mégis vágyom rá. A Szem olyan szépeket mondott, hogy látni akarom, látnom kell mindazt! - sóhajtott Barna.
Ekkor éles fájdalom hasított a testébe, és a magzatvíz zavarossá vált.
- Jaj, mi ez ? Fehér, add a kezedet! Nézd, egyre kevesebb a víz!
- Mi lesz velünk ? - zokogta Fehér.
- Itt az idő, hogy megszülessetek - jelentette be a Szív.
- Barna nem születhet meg .' Nem engedhetjük ! - sipította a Tüdő.
- Fúj, te fajgyűlölő ! - köpködte undorodva a szavakat az Agy.
- Fáj .' Nagyon fáj .' - sikították az életre várók.
- Most anyátok is szenved. Tűrjetek ! Tűrjetek ! Bizony fájdalmas dolog megszületni - sóhajtotta a Szív, és még erősebben pumpálta a vért.
- Kevés a levegő, mindjárt megfulladok ! Segítsetek .' - könyörgött Fehér.
- Tüdő ! Ezt nem teheted ! Adj oxigént! - harsogta az Agy.
- Nem adok ! Barna nem születhet meg ! Nem és nem ! - lihegte a Tüdő.
- Te gyilkos ! Te szivacsos rém ! Adj levegőt, mert elpusztulnak mind a ketten ! - zakatolta kimerülten a Szív.
- Fehérnek marad annyi levegője, hogy megszülessen, a másik nem érdekel.' -fujtatott a Tüdő.
- Testvérkém, add a kezed, el ne engedd, bármi történik is .' - könyörgött Barna.
- Ne törődj velem ! Forogj, forogj, hogy minél előbb kint lehess ! - szuszogta Fehér és maga elé tolta a testvérét.
- Gyere velem ! Gyere velem, ne engedj egyedül a világba ! -jajgatott Barna.
- Mutasd meg nekik... mutasd meg, hogy... bizonyíts... - suttogta Fehér, és örökre elcsendesedett.
Az éltető oxigén elfogyott. Barna kétségbeesve kapálódzott Fehér után, de egy láthatatlan erő kifelé húzta a nyakánál fogva...
Hideg lett minden, a fény átölelte remegő testét. A levegő késszúrásként hasította tüdejét. Sírni kezdett.
- Él! Fiú l - mondta valaki, és felemelte.
...én akkor most megszülettem ? - kérdezte önmagától Barna, és ebben a pillanatban kihullott emlékezetéből a titokzatos anyaméhben eltöltött örök rejtélyű kilenc hónap...
Szepesi József (Salgótarján, 1948.IV. 3-) Apja cipő- és hegedűjavításokat vállalt, de festett, rajzolt és a szoborkészítéshez is értett. A művészetek iránti rajongását tőle örökölte. Újságíró vagy plakátfestő szeretett volna lenni. Első versei a Nógrád irodalmi mellékletében jelentek meg. Ezt követően főleg a Palócföld és a Napjaink közölte írásait. 1986-tól él Budapesten. Az 1992-ben megszűnt Románo Nyevipe - Cigány Újságnál helyezkedett el. Később ő lett a lap főszerkesztője. 1994-ben, munkanélküli újságíróként néhány hónapot az Egyesült Államokban töltött.
Főbb művei:
Fekete korall antológiában (versek) 1981.
A mámor templomában (versek) 1993.
Putrik és paloták (riportok) 1996.
Nyissatok ajtót emberek
Az értelem igényjegyével
itt áll egy új, nagy öntudat:
eljött, hogy józan ember-érvvel
feldúlja mind a putrikat.
Hozott vasat és cementet,
s épít új életkultúrát,
hogy naggyá nőve e nemzet
tisztelni tudja majd korát.
Eljött az új, nagy öntudat
kincset - ó, drága jutalom! -
csiszolni rajtunk, oly sokat
szenvedett bűnös, bús fajon.
Az értelem igényjegyének
akad-e vendégszeretet?
Előzni bűn, kizárni vétek.
Nyissatok ajtót emberek.
Ahol az éjszaka
Hova nem világít
lámpa lángja:
árnyék lapul,
az est homálya.
Ahol az éjszaka,
ott az álom -
valóság: rongyos
szalmazsákon.
Cigányul siratják
még a lámpát.
Meggyújthatom-e
én a lángját ?
Külvárosi alkony
Rózsás arcú naplemente
mosolyog a végtelenre,
mely oly álmos, szűzi kékség,
mintha gyermek szeme lenne.
Szelek puha szárnya verdes
lágy taktust a halk neszekhez,
melyektől a hűvös alkony
fáradt, méla lelke terhes.
Kócos hajú kis cigánylány
áll a sarkon, nézi árván,
hogy tűnik el az égről
végül ez a szende látvány.
Csend van. Csak az utcavégén
mekeg halkan, vérszegényen
- mint pányváján árva kecske -
egy tántorgó, bús, idétlen.
| |