| |
A dunántúli szlovákok a XVIII. század első harmadában telepedtek le a Bakony, a Vértes, a Gerecse és a Pilis hegységek erdős területein. Származási helyeik főleg Nyitra, Trencsén, Pozsony megye, valamint Esztergom és Komárom megye északi területei. A beszélt nyelvjárás a nyugatszlovák; a telepítések szervezői a katolikus egyház és a földesurak voltak. A dunántúli szlovákok többsége katolikus vallású. Mivel ezek a területek kevésbé alkalmasak a földművelésre, a szlovák telepesek főleg fa- és kökitermeléssel, mész- és faszénégetéssel foglalkoztak.
A Bakony északi lejtőin alakult szlovák települések: Bakonycsemye (1724), Öskü (1718), Szápár (1752), Súr (1695) és Jásd (1754).
A Vértes északnyugati lejtőin sok német falu között található három szlovák telepítésű is, ezek: Oroszlány (1701), Bánhida (ma Tatabánya része) (1725 környékén) és Vértesszőlős (1727). Telepeseik Nyitra, Pozsony és Trencsén megyékből származnak, akik katolikus és evangélikus vallásúak. Foglalkozásuk a mezőgazdaság, szőlőtermesztés, fakitermelés és mészégetés, majd a szénbányászat és a kőfejtés. Főként bányászattal foglalkoztak Tardos (1725), Sárisáp (1725), Mogyorósbánya (1725) és Dág Gerecse vidékéről elszármazott szlovák katolikusai, akik ugyancsak a nyugatszlovák nyelvjárást beszélik. A pilisi katolikus szlovák települések lakossága is Felső-Magyarország nyugati területeiről érkezett. Megélhetésüket elsősorban a fakitermelés, fuvarozás, faszén- és mészégetés, a kőfejtés, később a bányászat és a kőműves munka biztosította (jelentős szerepük volt Pest városának építésében is). Erős vallási meggyőződésük, szlovák nyelvi és kulturális kötődésük ma is példa a magyarországi szlovákság számára.
Piliscsév 1701-ben, Kesztölc 1709-ben, Pilisszentkereszt 1747-ben alakult. Ez utóbbi első telepesei között morva származásúak is voltak, alapítóinak kétharmada szlovák, egyharmada német. Pilisszántó a 18. század első évtizedében alakult (1703), majd később Pilisszentlászló (1715) és Pilisszentlélek is lakottá vált. Ez utóbbit sziléziai üveghutások is telepítették.
Az említett észak-dunántúli hegységek szlováklakta településein kívül számtalan azoknak a falvaknak a száma, amelyek benépesítésében a szlovákság jelentős részt vállalt. Ilyenek, többek között: Lajoskomárom, Olaszfalu, Nagyesztergár, Csolnok, Bajna, Dorog, Tokod, Nagysáp, Esztergom, Pilismarót, Csobánka, Pusztazámor, Kisapostag. Tárnok és Sóskút tartozik még azon dunántúli katolikus szlovák települések sorába, ahol a lakosság máig őrzi kultúráját és részben anyanyelvét.
| |