| |
Ez a régió valójában három történelmi vármegye, Hont, Nógrád és Pest megyék területét foglalja magába.
A régi Hont megye szlovák települései közül csak Márianosztra és Kóspallag maradt meg máig kisebbségi településnek. Telepítésük a XVIII. század elején történt. Korábbra, a XVII. század végére tehető sok nógrádi szlovák település megalakulása. Első lakosai szökött jobbágyok voltak. Később a földesuraik főleg Árva, Liptó, Zólyom és Hont megyékből hívtak jobbágyokat apró birtokaikra. (Ezzel magyarázható a sok nógrádi apró falu). A Nógrád megyei falvak lakosságának jelentős része, mivel a földesurak nagy terheket róttak rá, átmeneti lakóhelynek tekintette ezeket a településeket. Idővel még délebbre vándoroltak, ahol kedvezőbb szerződéseket tudtak kötni a földesurakkal. Másik jellemzője ennek a vidéknek az volt, hogy sok vegyes lakosságú település (nyelvi és vallási is) alakult; sok a szlovák-magyar település, de vannak magyar-német falvak is, vallás szempontjából a szlovákok főleg evangélikusok, de lakják a megyét katolikus szlovákok is. A déli nógrádi szlovák települések népi kultúrájuk alapján a következők szerint csoportosíthatók:
A nógrádi szlovák lakosság kezdetben az irtványokon, a völgyekben mezőgazdasággal kezdett foglalkozni, jelentős volt állattenyésztésük, de foglalkoztak szőlőtermesztéssel, mészégetéssel is, később bányászattal, majd sokan kerültek az iparba is.
A Pest megyei szlovák falvak a második migrációs hullámban alakultak az 1711. évet követően. Az idetelepülők többsége evangélikus vallású, származási helyeik Hont, Nógrád, Zólyom megye, kevesebben települtek Liptó és Túróc megyéből. A migrációt elősegítő tényezők: a jobbágyok rossz életkörülményeik miatt, de a földesurak és részben a katolikus egyház is elősegítette azzal a szándékkal, hogy munkaerőt telepítenek birtokaikra. A Pest megyében alakult szlovák településeket két nagyobb összefüggő területi egységre szokás osztani. Az egyikhez tartoznak: Acsa (1688), Csővár (1706), Püspökhatvan, Galgagyörk, Váckisújfalu, Vácbottyán, Zsidó (ma Vácegres), Domony, Aszód, Vácduka, Vácrátót, Csornád, Sződ és Dunakeszi. A másik az ún. Kerepesi sziget, melyhez a következő szlovák vagy részben szlovák települések tartoznak: Kerepes, Csömör (1720), Kis- és Nagytarcsa, Isaszeg, Cinkota, Rákoskeresztúr, Ecser, Maglód, Tápiósüly, Mende, Péteri, Bénye (1715), Pilis, Sári, Alberti (1728) és Irsa (Albertirsa).
A Pest megyei települések alakulása a XVIII. század első felére tehető. Számuk 1773-ban 63. Pesten 1880-ban a szlovákok száma jóval meghaladta a 20 ezret. A Pest megyei két nagy összefüggő szlovák szigeten kívül a Duna-Tisza közén is települtek le szlovákok, Dunaegyházán a XVII. és a XVIII. század fordulóján, Miskén 1718-ban. A Pest megyében letelepedett szlovákok a középszlovák nyelvjárásokat beszélik, kivétel a katolikus lakosú Sári, ahol a nyugatszlovák nyelvjárás a beszélt nyelv. De mindenütt a mezőgazdaság a fő megélhetési forrásuk, főleg a gabonatermesztés. Több településen jelentős még az állattenyésztés, Kiskőrösön pedig a szőlőtermelés, a borászat.
| |