A BÉKÉS- ÉS CSANÁD MEGYEI SZLOVÁKOK

A XVIII. század első évtizedeiben a második migrációs hullámban szlovákok telepednek le Békés, Csanád és Csongrád megyében is. Származási helyeik: Nógrád, Hont, Gömör, Zólyom, de Túróc és Liptó megye is. Sokan voltak, akik Pest, Heves megyékből még délebbre húzódtak. Többségük evangélikus vallású, akik a vallás szabad gyakorlását keresik ott, ahol nem üldözik őket hitbéli meggyőződésük miatt. Nyelvük valamelyik középszlovák nyelvjárás. Mivel egy településre több helyről érkeznek, a hozott nyelvjárásokból egy újabb, vegyes keletkezik, így alakul ki többek között a csabai, komlósi, szarvasi, mezőberényi új szlovák dialektus.

A töröktől visszafoglalt területek a királyi kamara birtokai lesznek, amely előbb bérletbe adja ezeket pl. örmény marhakereskedőknek (Örménykút), majd visszaadja régi tulajdonosaiknak, vagy elajándékozza, esetleg új tulajdonosoknak adja el. Békés megye nagy részét, és más területeket is (összesen mintegy 700 000 hold), Harruckern János György kapja a törökellenes hadiáratok ideién tett szolgálataiért. A másik tulajdonos Rudnyánszky József. Mindketten tudták, hogy a juttatott földnek csak akkor lesz értéke, ha arra máshonnan hoznak telepeseket, munkaerőt. Módszerük: szervezett telepítés ún. impopulátorok segítségével. Ez azért is bizonyult sikeresnek mivel a szlovák jobbágyság az ország északi területeiről magától is tömegesen vándorolt az Alföld irányában. A földesúr a telepesekkel szerződést kötött, melynek főbb pontjai a következők voltak:

1. szabad vallásgyakorlás biztosítása,
2. adómentesség bizonyos időre (általában két-három évre),
3. az adómentesség letelte után a kötelező szolgáltatások pontos meghatározása,
4. szárazmalom építésének a lehetősége, bevételeinek biztosítása a közjó javára, továbbá a kocsma, a mészárszék és a halászati jog hasznának biztosítása a település számára (Ez utóbbiak esetében bizonyos idő eltelte után a földesúr ragaszkodott bizonyos bérleti díj megfizetéséhez.).
5. ingyenes épületfa biztosítása (templomra, lakóházakra) a földesúr erdeiből (A földesurak, mivel Alföldről volt szó, szorgalmazták az épületfa kiváltását, ill. felhasználásának csökkentését más anyagokkal, pl. nyers téglával, náddal).

Megközelítően a fenti feltételek mellett, tehát hogy taxális jobbágyokká váltak, azaz bizonyos ideig adómentességet élveztek, majd a robotot és a kilencedet pénzzel váltották meg, ill. kocsmákat. mészárszékeket, sőt pusztákat is béreltek a földesúrtól, települt ill. újjátelepült három Békés megyei település. Elsőnek 1718-ban Csaba (csak később Békéscsaba), 1722-ben Szarvas és 1723-ban Mezőberény. Ez utóbbival kapcsolatosan meg kell jegyezni, hogy a településre először szlovákok érkeznek, utánuk ugyancsak evangélikus vallású németek, majd református magyarok.

Békéscsaba szlovák lakosságának ősei Haan Lajos, a neves evangélikus lelkész és történetíró szerint az ország 24 megyéiének közel 150 településéről származnak. Legtöbben Nógrád és Hont megyéből, sokan Kishontból, de Gömör, Túróc, Zólyom, Bars és más megyékből is. Fokozatos letelepedésük után fő foglalkozásuk a külterjes, extenzív szarvasmarhatartás volt. Mintegy 50 évvel az evangélikusok után szlovák katolikus vallásúak is letelepednek Csabán. A településen belül és a határokban is csak a külső részeken jutott hely számukra (pl. Soprony, Kétsoprony). Csaba a természetes szaporodás és újabb telepesek érkezésének következtében — létszámban — rohamosan gyarapodott, ezért rákényszerültek, hogy újabb településeket alapítsanak. Így alakult ki: Apatelek, (Mocrea, ma Románia). Szabolcs vármegyében Nyíregyháza. Nyíregyháza alapítói között a csabai szlovák evangélikusok mellett tótkomlósiak és szarvasiak is voltak. Mindezek után Csabának mintegy 50 évvel alapítása után, már mintegy 7 ezer lakosa lehetett. A bevándorlók azonban nemcsak szlovákok voltak. A XIX. század elején Erdélyből sok román is települt Csabára, akik pravoszláv egyházat is alapítottak. Azonban ezek, valamint a kisebb számban odatelepült egyéb nemzetiségűek asszimilálódtak a nagy szlovák közösségbe.

Szarvas újratelepítői is szlovákok voltak. Származási helyeik: Nógrád, Gömör, Zólyom, Abaúj vármegye. De érkeztek szlovák telepesek Pest és Heves megyéből, valamint Csabáról is. A lakosság száma, Csabáéhoz hasonlóan, gyorsan nőtt. Foglalkozásuk is ugyanaz, extenzív állattartás és a mezőgazdaság. Tessedik Sámuelnek köszönhetően azonban korábban tértek át a korszerű mezőgazdasági termelésre, mint más alföldi szlovák településen.

Mezőberényt is Harruckern János György telepítette újjá, ugyancsak szlovák jobbágyokkal, akik Nógrád, Hont és Pest. továbbá Zólyom és Trencsén megyékből származtak. Két évvel a szlovák telepesek után, 1725-ben német ajkú evangélikusok is megtelepedtek Mezőberényben. A harmadik telepes náció a református magyarság volt (1731). Mindegyik a település egy-egy részét lakta be. Az újratelepítés idejében a lakosságnak mintegy a fele szlovák volt, 1/3-uk német, és csak minden ötödik volt magyar. Igen érdekesen, de igazságosan oldották meg a település vezetését: A legfőbb funkciókban felváltva képviseltették magukat a szlovákok, németek és a magyarok. 1802-ben itt alakult meg az Alföldön elsőnek egy gimnázium, melyet később Szarvasra telepítettek át. Az alföldi szlovák települések közül jelentős Tótkomlós, mint másodlagosan települt helység, 1746-ban alakult. Lakosai Békésszentandrásról kerültek az akkor lakatlan Rudnyánszky-féle Komlósi pusztára. Ezek Csabáról és Szarvasról kerültek Szentandrásra, de miután az evangélikus szlovákok nem egyeztek az ottani protestáns magyarokkal, a továbbvándorlást választották. A komlósi telepesek másik része Nógrád, Gömör. Hont, Bars, Zólyom és Árva megyéből származott. A lakosság fő foglalkozása az állattartás volt.

Ugyanilyen másodlagos kolonizáció jellemezte Nyíregyházát is, amikor Károlyi Ferenc gróf Békés megyei szlovákokat telepített birtokaira (1753). Második hullámban fogadott telepeseket Zólyom, Gömör, Nógrád, Hont, de Liptó, Pest és Heves megyékből is. A nagyszámú szlovákság mellett magvarok, németek, sőt ruszinok és lengyelek is telepednek Nyíregyházára. A XIX. század eljére túlsúlyba kerül a magyar népesség, és Nyíregyháza, az ottani evangélikusság között elsőnek magyarosodik. Település - történetileg jellemzően alakult ki a Nyíregyházát övező tanyavilág, ami a délkeletalföldi települések határait is jellemzi, bár ott az ún. bokortanyák típusa alakult ki. Foglalkozásuk a mezőgazdaság. A gabonafélék mellett azonban dohányt, burgonyát és almát kezdenek termeszteni.

A XIX. század elejétől mintegy a közepéig az Alföld délkeleti részén a másodlagos kolonizáció második hulláma kezdődik. Az itteni primér szlovák települések szegényebb rétegei, mivel a megművelhető földterület már nem tudta eltartani a megnövekedett lakosságot, Csanád és Arad vármegye kamarai birtokain keresnek megélhetést. Amikor pedig ez a lehetőség is lezárul a szegények előtt, kezdődik a kivándorlás Amerikába.

1802-ben szegény komlósi, szarvasi és csabai zsellérek a csanádi kamarai pusztán megalapítják Nagylakot (Nadlac, Románia). Közülük sokan Pitvaros pusztán bérelnek földeket, és csak 1842-ben válik Pitvaros önálló településsé (ez a terciális kolonizáció). Ugyancsak komlósiak, együtt a pitvarosiakkal és nagylakiakkal megalapítják Albertet (Csanádalberti). Később hozzájuk csatlakoznak még telepesek Árva, Gömör és Zólyom megyékből. Ambróz (Ambrózfalva) alapítása a csabaiakhoz kapcsolódik. Ők a jaminai szőlők legszegényebbjei voltak. Új helyükön - kényszerből - dohánytermelőkké váltak. A kamarai birtokokon további szlovák települések alakultak, mint Nagybánhegyes (1842), alapítói komlósi, csabai, nagylaki szlovákok, Tótkovácsháza (ma Végegyháza), (1815), Battonya (telepesei szlovákok mellett románok, szerbek, németek és magyarok) és Medgyesegyháza (1882).

A másodlagos kolonizáció nemcsak a kamarai birtokokon történt, hanem a földesúri birtokokon Csaba és Szarvas határában is. Így alakultak ki idők folyamán az olyan szlovák települések, mint Gerendás, Kétsoprony, Telekgerendás, valamint Kondoros. Csabacsűd, Kardos és Örménykút. Szlovák telepesek kerültek közelebbi és távolabbi magyar településekre is, ahol viszont hamar asszimilálódtak.

A XIX. század második felében az Alföld délkeleti részében 7 jelentős szlovák település létezik. Ezek: Békéscsaba, Szarvas, Tótkomlós, Ambrózfalva, Nagybánhegyes, Pitvaros és Nagylak, majd a később alakult Kondoros és Medgyesegyháza.