| |
Történelmi áttekintés. Annak ellenére, hogy a magyarországi szlovák irodalomról csak az elmúlt két évtizedben szokás beszélni, amikor többé-kevésbé rendszeresen jelentek meg művek ezen a nyelven, nem tagadható, hogy a szlovák származású szerzők alkotótevékenysége jelentős hagyományokkal bír. Különösen jellemző ez a dél-alföldi szlovák településekre, Szarvasra (Sarvaš), Tótkomlósra (Slovenský Komlós) és Békéscsabára (Békéšska Caba).
Szarvason például már a szlovákság Alföldre való települése időszakában tevékenykedett Matej Markovic (Markovics Mátyás), aki a 18. század közepén versben énekelte meg a Magyar Királyság korabeli vármegyéit és az ország neves uralkodóit. Felvilágosító és pedagógiai munkájával az egyszerű emberek felemelkedéséért sokat tett az Európa-szerte ismert Samuel Tešedík (Tessedik Sámuel, 1742-1820.), az első mezőgazdasági szakiskola alapítója. A pesti Magyar Hírmondó ez alkalomból, 1791-ben azt írta, hogy az oktatás az iskolában szlovákul folyik, hogy a diákok megértsék a tananyagot, valamint németül, hogy olvashassák azokat a műveket, melyek a tudást szolgálják. Tešedík nyomdokaiban járt Štefan Jančovič (Jancsovics István. 1811-1893.) is, az első részletesebb szlovák-magyar és magyar-szlovák szótár megalkotója.
1769-től több mint egy évtizedig élt Tótkomlóson Pavel Valaský (Walaszký Pál. 1742-1824.). a „nemzeti becsület védője", ahogy őt a magyar történelemről írt művei alapján Kazinczy Ferenc sokatmondóan elnevezte. Ma feltehetően csak kevesen tudják, bár a magyar irodalomtörténet mindig számon tartotta, hogy Valaský, aki műveit főleg latinul és bibliai cseh nyelven írta, az első szisztematikus magyar irodalom-történeti mű alkotója. Amit a magyar történetírás és néprajz számára Matej Bel (Bél Mátyás) Prodromus ... című műve jelent, ugyanazt jelenti az irodalom számára Valaský Conspectus literariae in Hungaria című alkotása.
Az Alföld további jelentős „ékessége" Ľudovít Haan (Haan Lajos. 1818-1891.) személyisége és életműve, aki egyebek mellett az első békéscsabai szlovák-magyar felsőfokú iskola tanára és Békés Vármegye történetét feldolgozó mű szerzője (1870) volt. Békéscsabán a múlt században tűnt fel az első irodalmár, Karol Straka, aki az első világháború után Ľudovít Seberíni (Szeberényi) néven mint a szláv nyelvek és irodalmak szakértője és a Čabiansky kalendár (Csabai Kalendár) kiadója írta be magát a környék közéletének emlékezetébe.
A harmincas évektől kezdve ebben az évkönyvben jelentek meg az úgynevezett népi írók munkái. Művészileg és nyelvileg egyszerű verseiket és prózáikat itt jelentették meg Ján Gerči (19091984.), aki a tájnyelven írt Vyslúžená žena (Megszolgált menyasszony) című színdarabbal szerzett magának nevet, továbbá Ján és Ondrej Korbeľ szarvasi testvérek, Juraj Ondrej Markus Nyíregyházáról, majd a negyvenes évektől csatlakozott hozzájuk a pitvarosi Štefan Hudák, aki 1941-ben Za pluhom (Az eke mögött) címmel önálló verseskötetet jelentetett meg. A népi írók többsége az 194647-es csehszlovák-magyar lakosságcsere keretében Szlovákiába költözött, ami ugyancsak hozzájárult a szerény mértékű magyarországi irodalmi élet hosszú időre történő megszakításához. Kivételt az 1955. év hozott, amikor a Magyarországi Szlovákok Demokratikus Szövetsége által kiírt irodalmi pályázat díjazott műveit Hrušky mamovky Špiakovej (Spiaková asszony körtéi) címen kiadvány formájában megjelentették, bár ez inkább csak jelezte a szlovák szó jelenlétét, anélkül, hogy ösztönzőleg hatott volna az irodalmi alkotókedvre. A kiadvány címét Pavel Samuel azonos című versétől kölcsönözték, melynek hőse szülőfalujában, Tótkomlóson örömmel üdvözli a felszabadító szovjet csapatokat.
A következő évek során az irodalmi életben beállt csend kétségkívül összefüggött a magyarországi szlovák kisebbség általános helyzetével, elsősorban az oktatási rendszerrel. A hatvanas években - az anyanyelvű oktatás megszüntetését követően - még egy ideig - valószínűleg utoljára végeztek iskoláinkban és szlovák tanárképző intézményeinkben olyan diákok, ill. hallgatók, akik még tényleg beszéltek szlovákul, mert anyanyelvüket otthon, szüleiktől és nagyszüleiktől sajátították el. A jelzett körülmények miatt ismét csak a hetvenes évek közepétől kezdtek kialakulni a művészileg igényesebb irodalmi élet alapjai. Ennek az új kornak kezdeményezői és tevékeny részesei a Ľudové noviny (Népújság), a Magyarországi Szlovákok Demokratikus Szövetsége szlovák nyelvű hetilapja köré csoportosuló költők és írók voltak. A csoport tagjai 1978-ban a szélesebb közvéleménynek is bemutatkoztak a Výhonky (Hajtások) című antológiával, melyet a Nemzeti Tankönyvkiadó jelentetett meg a Szlovák Pedagógiai Könyvkiadóval együttműködve. Itt jelentek meg Alexander Kormoš, Gregor Papuček és Juraj Marik versei illetve Pavol Kondač és Michal Hrivnák prózái. Sziklay László professzor, a jeles irodalomtudós és pedagógus, aki figyelemmel kísérte a magyarországi szlovák irodalom kibontakozását, az antológia bevezetőjében annak megjelentetését határkőnek nevezte az önálló magyarországi szlovák kulturális és irodalmi élet létrehozása útján és rögtön hozzátette, hogy ez az önállóság egyidejűleg a híd szerepét is jelenti a szlovák és a magyar irodalom között, ill. a szomszéd államok irodalmai között.
Ebben a jellemzésben többé-kevésbé benne van minden kisebbségi irodalom lényege, küldetése és szerepe, mely három összetevővel jellemezhető: kötődés saját gyökereihez, a többségi kultúrához, illetve az anyanemzet kultúrájához.
Szervezett irodalmi élet. A Výhonky (Hajtások) kiadását követően többé már nem álltak meg az idő kerekei. Az irodalom tematikus és műfaji gazdagodása, ideértve a műfordítást is, rövidesen két további vers- és egy prózai antológia kiadásának igényét vetették fel, melyek ugyancsak a Nemzeti Tankönyvkiadónál jelentek meg. A Fialôčka, fiala (Ibolyácska. ibolya, 1980.) a Nemzetközi Gyermekév alkalmából jelent meg, elsősorban gyermekeknek szánták. A kötetben Imrich Fuhl, Gabriel Kara, A. Kormoš, G. Papuček és Jálius Szabó versei jelentek meg. A Chodníky (Ösvények, 1984.) 1985-ben elnyerte a Nemzeti Tankönyvkiadó Nívódíját. A kötetben I. Fuhl, A. Kormoš, G. Papuček és J. Szabó mellett bemutatkozott Juraj Antal-Dolnozemský, Mária Fazekašová, Oldŕich Kníchal, Veronka Halušková, Pavel Samuel és Michal Hanigovský, akik közül négyen a volt Csehszlovákiából költöztek Magyarországra. Az újabb prózai művek a Pramene (Források) című antológiában jelentek meg Zoltán Bárkányi-Valkán, I. Fuhl, M. Hrivnák, J. Marik, Andrej Medveď és P. Kondač tollából.
A következő években sorra jelentek meg az önálló kötetek: versek, prózai művek, regények, drámai szövegek, valamint folklór-, néprajzi- és nyelvtudományi művek. Az irodalmi élet felpezsdülése 1981-ben szükségessé tette Irodalmi Szekció létrehozását a Magyarországi Szlovákok Demokratikus Szövetsége (MSZDSZ) Tömegtájékoztatási Bizottsága mellett. Ennek kezdeményezője és első elnöke G. Papucek költő volt. A Szekció létrehozásának céljai: irodalmi rendezvények szervezése a magyarországi szlovákok körében, segíteni a szlovák irodalmi müvek megjelentetését, ill. terjesztését, valamint szervezni a határon és Szlovákián kívül élő szlovák írókkal, költőkkel való együttműködést. Az olvasói réteg szélesítését szolgálták a különböző szerzői estek, eszmecserék, melyeket szlovákok által is lakott településeken szerveztek meg. Az Irodalmi Szekció kiadványaként 1981-87. között Zrod (Születés) címmel megjelent egy irodalmi almanach hat száma. Az irodalmi élet felpezsdítését szolgálták a Művelődési Minisztériummal való együttműködésben, az MSZDSZ kongresszusai tiszteletére kiírt irodalmi pályázatok is. A Szekció néhány tagja 1988-ban létrehozta a Sme (Vagyunk) című irodalmi és társadalmi folyóiratot (főszerkesztő A. Kormos). A folyóirat kiadását, a társadalmi változásokat követően a nyolcvanas évek végén, 1990-ben átvette az Irodalmi Szekció jogutódjaként létrehozott Magyarországi Szlovák írók és Művészek Egyesülete (MSZÍME), melynek 1993-tól I. Fuhl az elnöke.
A magyarországi szlovák irodalomról a szlovákiai irodalmi lapokban sorra jelentek meg híradások, tanulmányok, recenziók és maguk az alkotások. Már korábban megjelent egy-egy válogatás G. Papucek és A. Kormos verseiből. Az anyanemzet irodalmi köztudatába való bejutást segítette az 1989-ben Pozsonyban megtartott Szlovák írók Konferenciája, melyen magyarországi, romániai és jugoszláviai alkotók vettek részt. A konferencia magyarországi résztvevői itt találkozhattak először a szlovákiai magyar irodalom jeles képviselőivel. A Szlovák írók Egyesülete 1990-ben kilenc magyarországi szlovák írót tiszteletbeli tagjává választott. A magyarországi szlovák irodalom további fennmaradása, szlovák irodalmi művek kiadása továbbra is függ nemcsak a hazai olvasói bázistól melyet főleg a szlovák nyelvű művelődés fejlődése határoz meg -, hanem az anyaország irodalmi közéletének az érdeklődésétől is.
| |