PRÓZA

A magyarországi szlovák prózaírók figyelmének középpontjában a szlovák kisebbség múltja és jelene áll, helyzetének alakulása a társadalmi folyamatok változásainak tükrében. Ez utóbbiak nem egy esetben negatív hatással voltak magára a kisebbségi létre. A próza színtere a falusi vagy nagyvárosi környezet, témái, mint ahogy ezt Aladár Králik megállapította: „...gyakran a legszemélyesebb emlékek, élmények és tapasztalatok alapján születnek. A közvetlen kapcsolat a mű és a valóság között néhány esetben annyira szoros, hogy félő, ebben-abban a negatív hősben az olvasó nem ismerie fel a mintának szolgáló konkrét személyt... ".

A Výhonky (Hajtások) című antológia mérföldkő a prózai hős megszületése útján is. Ehhez járultak hozzá mások mellett M. Hrivnák és P. Kondač is, akik mindketten vidéki környezetbe helyezik el történeteiket, ahonnan maguk is származnak. Figyelmüket mindketten a szlovák kisebbség közelmúltjának eseményeire irányítják, azt mindketten sajátos módon dolgozzák fel.

Michal Hrivnák (1936. Tótkomlós) novelláinak egy részében szülőfalujának második világháború utáni életét ábrázolta, másik része pedig mai városi környezetben játszódik. Némelyikük különlegessége, hogy a hősei és történetük az állatmeséket idézik, és ez által valósul meg az írói akarat feltárulkozik az elferdült emberi jellem, vagy pedig felerősödik a társadalmi betegség. A Tulipány (Tulipánok, 1986.) című önálló kötetének novelláiban általában fiatal hősöket ábrázol. Ő az egyetlen prózaíró, aki a gyermekek számára is írt. Egyértelműen ilyen mű pl. a Chlapci zo slepej ulice (Fiúk a Vak utcából) című novella, melynek főhősei fokozatosan ébrednek rá kisebbségi mivoltukra.

A szlovák sorstársak kölcsönös megismerésének igényéből indul ki Pavol Kondač (1931. Szarvas) is, aki két regényében a magyarországi szlovák közösségnek az elmúlt évtizedekben bekövetkezett sorsfordulóit kíséri figyelemmel. A Hrboľatá cesta (Rögös út, 1983.) című mű, mely a magyarországi szlovák irodalom első regénye, önéletrajzi elemeket tartalmaz. Az író dokumentumszerűen formálja meg Paľo Gajdoš történetét a szlovák kisebbség életében óriási változásokat hozott harmincas és hatvanas évek közötti mozgalmas időszakban. A válasz arra, hogy milyen is ennek a kisebbségnek az élete a tizenkettedik órában, fellelhető a Neskorý návrat (Késői hazatérés, 1986.) című regény főhősének, Juraj Majronnak, egy szlovák származású neves magyar operaénekesnek az életpályájában, aki hazatér szülőföldjére, szülei tanyájára, hogy visszaemlékezzen gyökereire. Ezzel összefüggésben megállapítható, hogy P. Kondač és részben M. Hrivnák prózái is - hasonlóan G. Papuček és J. A. Dolnozemský verseihez - a kisebbségi önazonosságot kutatják, kisebbségi, identitást erősítő küldetést vállalnak magukra. Ez a téma bizonyos mértékig jellemző Andrej Medvédre (1941. Csabacsüd) is, akinek munkái nem regény terjedelműek. ígéretesnek mondható ennek a témának az újrafeldolgozása terén, elbeszélése, ami a Starý strom nepresadíš (Öreg fát nem ültethetsz át, 1986.) című novelláskötetben jelent meg.

A második világháborút követő mozgalmas eseményeket ábrázolja Zoltán Bárkányi-Valkán (1941. Kesztölc) novelláiban, amelyeket a Vzplanutie (Fellángolás, 1986.) című kötetben jelentetett meg. Többnek jellemző szereplője az öreg, magányos ember, aki az olvasók szimpátiáját igyekszik kivívni.

A pilisi táj közelmúltjából és jelenéből merítik inspirációjukat akesztölci testvérek. Ján Fúzik (1957.), aki hasonlóan sok generációs társához csak rövid ideig fejtett ki irodalmi tevékenységet, és Ildikó Fúziková (1947.). Neki 1994-ben jelent meg első novellás kötete Mám miesto v srdci (Van hely a szívemben) címmel. Már a cím maga is jelzi a kötet központi témáját: a társkapcsolatban és a családban csalódást és boldogságot, vagy a nehéz életút végén nyugodt kikötőt lelő nőt jeleníti meg.

Tematikájával a népi írók hagyományait idézik Lami István (1925. Püspökhatvan) szellemes életképei, melyek értékes néprajzi gyűjtőmunkája peremén születtek és Dedinské_príbehy (Falusi történetek, 1995.) címmel könyv alakban is napvilágot láttak. A szerző az élet humoros oldalának érzékeny figyelője, aki bensőségesen ismeri a szlovák néphagyományokat, melyeket novelláiban is megjelenít.

A magyarországi szlovák próza természetesen nem merül ki a dél-alföldi környezet témáiban. Ebben az értelemben irodalmunk nem tipikus alkotója Oldŕich Kníchal (1939. Humenné), aki munkáit (prózáit, verseit, recenzióit, drámai szövegeit) szlovák, cseh és eszperantó nyelveken publikálta. Kráľovstvo z iného sveta (Egy más világ királysága, 1990.) című kisregényében kísérletet tesz az ötvenes években felnőtté váló generáció életérzéseinek elemzésére. Kiadványozási, kritikai és irodalomtörténeti - egyebek mellett a Magyar Rádió szlovák adásában sugárzott Storočiami slovenskej literatúry (A szlovák irodalom évszázadain át) című sorozat - tevékenysége mellett rendszeresen fordítja főleg mai magyar költők és írók műveit szlovák és cseh nyelvre.

Műfordító tevékenység. Egy kisebbségi irodalom ha nem akar magára maradni, részt kell vennie a hazája és anyanemzete nyelvközösségei közötti hídépítésben, más szóval elő kell segítenie az irodalmi értékek cseréjét, közvetítését. A vajdasági (volt jugoszláviai) és romániai szlovák irodalmi élettől eltérően, ahol egyenértékű kétnyelvűség uralkodik és a műfordítás mindkét irányba mindennapi jelenségnek számít, Magyarországon ez a gyakorlat viszonylag ritka, csak az utóbbi két évtizedben vált gyakoribbá. Ennek eredménye1 a döntően folyóiratokban megjelenő magyar, ill. magyarországi szerb, német, román és roma szerzők műveinek fordítása (néhány közülük megjelent már a Chodníky - Ösvények című antológiában is). Egy szélesebb műfordító tevékenység bemutatására tett kísérletet a Vyzliecť slová - Levetkőztetni a szavakat (1991) című kétnyelvű antológia összeállítója, szerzője Imrich Fuhl -, melyben szlovákiai, magyarországi, vajdasági, romániai és tengerentúli magyar, szlovák és másnyelvű költők művei kerültek kiadásra. Természetesen a könyv gerincét a magyarországi szlovák költők műveinek magyar, ill. szlovák nyelvű - attól függően, milyen nyelven született az eredeti mű - tolmácsolása alkotja. Az első nagyobb szabású, monográfiai jellegű kiadvány 1997-ben jelent meg Gregor Papuček tollából, Weöres Sándor: Keby svet bol drozdom (Ha a világ rigó lenne) című kötetének verseiből szlovák nyelven.

Kiadásra vár három válogatás a magyar vers- és prózairodalomból, valamint két ifjúsági regény Oldŕich Kníchal műfordításában.

Publicisztika, kiadvánvozás. Tekintettel a magyarországi szlovák szerzők viszonylag szerény terjedelmű irodalmi termésére még nem alakulhatott ki szisztematikus irodalomtudomány. Az eddigi irodalmi publicisztika nagyjából az egyes kiadványok recenziójában merült ki. A szlovákiai kritikusok, elsősorban Peter Andruška és Karol Tomis mellett a magyarországi szlovák irodalmárok alkotó tevékenységét Sziklay László (1912-1985), Anna Divičanová (1938;, Aladár Králik (1931-1997) és Štefan Kraslán (1961) kísérték figyelemmel. A dél-alföldi régió múltbéli és mai irodalmi életének feltérképezésére tett kísérletet a Zvony dolnozemské - Alföldi harangok (1996) című kötet esszéiben O. Kníchal. Nógrád Megye szlovák irodalmi hagyományainak feldolgozásával már régebben foglalkozik Július Hemerka (1917) is.

A magyarországi szlovák szerzők versei, prózái és más publicisztikai írások a hetvenes évektől a Ľudové noviny - Népújság című szlovák hetilap hasábjain jelentek meg. A kezdő költőknek, íróknak volt egy önálló rovata Škola milovníkov literatúry - Az irodalom kedvelőinek iskolája címmel. Ugyancsak megjelentetett irodalmi műveket a Náš kalendár - A mi kalendáriumunk és 1991. után a megújult Čabiansky kalendár - Csabai kalendárium is. További publikálási lehetőséget jelentett a már említett Zrod - Születés című évkönyv (1981-1987), amelyben az elmúlt esztendő irodalmi alkotásai kerültek kiadásra. A mai Magyarország területén, pontosabban az 1920-as évet követően az első - és ez idáig az utolsó - irodalmi folyóirat a negyedévente megjelenő Sme (Vagyunk) jelentette, melynek első tizenhárom száma 1988-1991. között folyamatosan megjelent, azonban a 14. és 15. szám anyagi nehézségek miatt csak nagy késéssel, 1997-ben jelenhetett meg. A folyóiratban versek, prózák, műfordítások (főleg magyar nyelvből), recenziók, publicisztikai írások (a szlovákmagyar kapcsolatokról és szélesebb társadalmi-közéleti eseményekről) jelentek meg, ugyancsak figyelmet szentelve a határon túli szlovák irodalomnak. A Ľudové noviny mellett külön irodalmi rovata van a Fővárosi Szlovák Kisebbségi Önkormányzat Budapeštiansky Slovák (Budapesti szlovák) címen, kéthetente, megjelenő lapjának is, mely magyar nyelvű mellékletet is tartalmaz.

Megjegyzés: A leggyakrabban szlovák nyelvre fordított magyar költők: Weöres Sándor, Pilinszki János, Nemes-Nagy Ágnes, Csoöri Sándor, Ladányi Mihály, Kányádi Sándor, Filadelfi Mihály, Szügyi Zoltán, Újházy László, Sárándi János, Baranyi Ferenc, Sass Ervin, József Attila, Illyés Gyula. Az írók közül: Szathmári Sándor, Márai Sándor, Örkény István, Moldova György, Boldizsár Iván, Bertha Bulcsú, Csák Gyula, Dér Endre, Eörsi István, Fekete Gyula, Fekete István, Gál István, Galgóczi Erzsébet, Görgey Gábor, Hajnóczy Péter, Hernádi Gyula, Illés Endre, Karinthy Ferenc, Kertész Ákos, Mándy Iván, Ördögh Szilveszter, Rákosy Gergely, Szabó Magda, Szakonyi Károly, Végh Antal.