| |
De mi is a folklór? Az angol kifejezés szó szerint „népi bölcsességet" jelent. A nép bölcsessége szikrázik a szellemes közmondásokban, találós kérdésekben, énekekben, balladákban, legendákban, regékben és természetesen a mesékben.
Gyerekkorunkat mesék kísérik, melyekben a jó megmérkőzik a rosszal, és mindig győzedelmeskedik. A mesékből ismerjük meg először az ukrán nép nehéz történelmét, sok évszázados harcát a függetlenségért, attól az időtől kezdve, amikor még „nem járt a vasút, a földesurak robotra hajtották az embereket, verték, gyilkolták őket, nem féltek senkitől - se Istentől, se ördögtőr („A gyémántkerítés"), egészen a mai napig.
Tartalmukat illetően a népmesék igen különfélék. A modern mesetudományban egységes klaszszifikáció létezik: beszélünk állatmesékről vagy fantasztikus-hősi mesékről, illetve társadalmi mesékről.
Az állatokról szóló mesékben például megfigyelhetjük, hogy a szelídített vadállatokat és madarakat jóval nagyobb rokonszenvvel ábrázolják, mint a ragadozókat, melyek nemegyszer kárt okoznak a parasztoknak, vagy: egyes mesékben kiscica, kiskakas, rókalány, farkas-koma szerepel, másokban csupán nyúl, róka, farkas, medve, oroszlán. Miért van ez? Azért, mert bizonyos elbeszélésekben az állatok énekelnek, táncolnak, barátkoznak, veszekszenek, versengenek, mókásan ravaszkodnak, egyszóval a játszó gyerekeket utánozzák; másokban viszont ellenségekkel harcolnak, királyokat, minisztereket választanak, hatalomra törnek, vadásznak, ítélkeznek, megvesztegetik az erősebbeket, elnyomják a gyengéket. Ezek a mesék, négylábú és szárnyas szereplőik ellenére, I. J. Franko szavaival „fél szemmel az emberre kacsintanak."
Jelentős részt képviselnek a varázsmesék. Hőseiknek jelleme rendszerint a sötét erők elleni harcban mutatkozik meg. Az óriási sárkányok, boszorkányok, gonosz varázslók, vasorrú bábák egytőlegyig elkerülhetetlenül vereséget szenvednek, mivel nem az ő oldalukon áll az igazság. Ellenük olyan ifjak harcolnak, akik vagy hihetetlen erővel vagy különleges ésszel, furfanggal rendelkeznek, s akiknek segítségükre vannak mind a szülőföld, mind a barátok, jegyesek, varázstudó jószívű öregapók és öreganyók, állatok, amelyek hálásak azért, hogy megmentették őket, valamint mindenféle csodálatos tárgyak.
A szláv népek körében rengeteg mese szól az igazságról és az igazságtalanságról. Az igazságtalanság kivájja az igazság szemét, de az igazság, csodatévő harmattal hintve be azt, ismét látóvá válik. Az igazság tovább él, jót tesz, az igazságtalanság pedig elnyeri büntetését, elpusztul. Az igazság ábrázolásában keverednek a nép legszebb erkölcsi vonásai; azt az embert látjuk, aki becsületesen, igaz módon él, másokkal jót tesz, jóban-rosszban segít nekik, tiszteli szegény édesanyját, szétosztja a vagyonát a szegények közt, csakis igazat mond, kerüli a bűnt, csak az igazsággal barátkozik. A népi alkotók igazság alatt a becsületes, munkás életet, a barátságban való hitet, a kizsákmányolás nélküli, szabad munkát értették. A bűnt a csalás, önzés, kegyetlenség, irigység, kapzsiság jelentette a számukra. A mesékben világosan kirajzolódik, hogy a gazdagság megnyomorítja az emberi lelket, a haszonlesésnek szerencsétlenség a vége. Az igazságtalanság az uraknál végzett rabszolgamunka. Az igazságról szóló mesék némely variációban, mindenekelőtt azokban, amelyek a gazdag és szegény testvérről szólnak, realista részletezéssel mutatják be a gazdag fiú kapzsiságát és szívtelenségét, valamint a szegény fiú nyomorúságát, elesettségét. Figyeljük meg, hogy épp a legkisebb testvér a legjobb és legokosabb, még ha butának is tartják. A mese ezzel ítéletet mond afölött az igazságtalan gyakorlat fölött, hogy az idősebb fiú örökli a vagyont. A mese igyekszik a fiatalabb pártját fogni, nincstelenségét idealizálja, tiltakozik az ellen, hogy „butának" nevezzék, szépséggel ruházza fel, feleségül adja hozzá a szépséges hercegkisasszonyt.
Köztudott, hogy a régiek bizonyos számoknak mágikus jelentést tulajdonítottak. Az ukrán mesékben, mint általában a folklórban, ezek a számok a 3, 7, 9, 12. A hetes szám például a nép körében ősidőktől fogva a legnagyobb mértékegység kifejezésére szolgált. Hadd utaljunk a következő közmondásokra:
,, Heten nem várnak egyre ",
„ Hétszer mérjed - egyszer vágjad".
A mesékben három-, hat (ritkán hét-), kilenc- és tizenkét fejű sárkányok vannak. Mind az állatmesékre, mind a varázsmesékre és a társadalmi mesékre jellemző, hogy egyes epizódok, némileg megváltozott formában ugyan, háromszor ismétlődnek meg. Háromszor lopja el a róka a kiskakast, és a kiscica meg a vakondok háromszor veszik azt vissza; háromszor énekli el dalát a kecske; háromszor ugrik a bolond a királynő trónjához.
A szegényekről és gazdagokról szóló mesék főszereplői gyakran szegénylegények, szolgák, akiket kilátástalan nyomoruk a kétségbeesésbe kerget. A szolgák különösen fárasztó, megfeszített munkát végeznek. Keserű bánat és szomorúság árad a következő mese soraiból:
„A szolga két évig dolgozott a gazdag embernél. Gürcölt, mint a barom, de a gazdag egy lyukas garast sem fizetett neki. Elkergette, és szerzett egy másikat - ennyi."
A mesékben a parasztélet tragikus momentumainak ábrázolása rendkívül hatásos. A meggyőző, gondosan kiválogatott, már-már míves szavak az emberi tapasztalatok bonyolult skálájává állnak össze, kétségbeesett kiáltássá a társadalmi igazságtalanság ellen.
| |