ZENE

„Vannak tehetséggel megáldott népek. Találkoztam ilyen néppel, egy muzsikus néppel - az ukránokkal."

Az ukrán nép hosszú évszázadok során olyan eredeti zenei örökséget halmozott fel, amelynek gyökerei a kereszténység előtti időkig nyúlnak vissza. Szájhagyományok útján őrizték meg napjainkig azokat a szokásokhoz fűződő népdalokat és népi játékokat, amelyek jórészt a földművesek ünnepeihez kötődtek. A kijevi állam virágkorában, a 10.-11. században születtek a hősi eposzok, a bilinák, melyeket többnyire guszli-kísérettel adtak elő, de ehhez a korszakhoz kötődik a népi muzsikálás, a „szkomorohr, s a katonanóták keletkezése is. Az udvar zenei életéről tanúskodnak a zenészábrázolások a kijevi Szófia székesegyház freskóin. A 15.-17. századi feljegyzésekben már találkozhatunk elbeszélő jellegű történelmi dalokkal, amelyek a kozákoknak az idegen hódítókkal szemben vívott hősies küzdelmét jelenítik meg. Az ukrán nép egyedülállóan változatos lírai, a hétköznapokról szóló, vidám, hazafias, szatirikus, mulatós és talpalávaló nótakincset, s románcokat teremtett. Népi hangszerré lett a koboz, a furulya, a csörgő, a cimbalom, a hegedű és a lant.

A 14. századtól kezdődően az ukrán dalok és táncok kottái nyomtatásban is megjelennek több Nyugat-európai kiadványban, s idővel ezek a motívumok felbukkannak Bach, Haydn, Beethoven, Weber, Liszt, Chopin és Dvorak, illetve Hlinka, Dargomizsszkij, Muszorgszkij, Rimszkij-Korszakov és Sztravinszkij müveiben. Tanulmányozták az ukrán dalkincset az orosz Szerov, a lengyel Zaleski, a cseh Kuba, a magyar Bartók Béla, a finn Kron és még sokan mások.

A hivatásos zenei kultúra kialakulása a kereszténység felvételéhez köthető. Az egyházi művészet központja a Kijev-Pecseri Lavra volt, ahol a görög-bolgár egyházi dallamok sajátos helyi színezetet kaptak s végül kialakult a semmihez sem hasonlítható „Kijevi dallamvezetés". A 16. század második felében jelenik meg a rögzített ötvonalas kottázási mód, az úgynevezett „kijevi zászló". Ennek legrégebbi emléke, a *** 1593-ból származik. Az ukrán templomokban a 16. századig egy hangon énekeltek, de 1586-ban a lvovi felekezeti iskolában már a 4-5, sőt a 8 hangon való énekelést is tanították. Az 1697-ben készült lvovi „kotta-regiszter" 267 kórus-partitúrát tartalmaz kettőtől 12 hangig, s felsorol több tucat kortárs népi zeneszerzőt is. Köztük van M. Dileckij, aki a zeneszerzés mellett dirigált, tanítotfs számos zeneelméleti mű, többek között a Zenei grammatika (1677) szerzője volt. E mű alapján képezték a zeneszerzőket szerte Kelet-Európában. 1738-ban Gluhovban, a hetymani székhelyen megnyitja kapuit az első állami zeneiskola. Amikor Ukrajna Oroszország részévé vált, az ukrán zenészek tömege került Szentpétervárra és Moszkvába. Köztük a 18. század olyan kiváló alkotói, az orosz zenei élet első klasszikusai, mint D. Bortnyanszkij, (1751-1825) és M. Berezovszkij (1745-1777), valamint a korszak legkiválóbb ukrajnai zeneszerzője A. Vedel (17671808), akit 30 egyházi kórusmű, liturgiák, stb. szerzőjeként tartanak számon. A 18. század második felében megjelenik a színen a világi muzsika is. Sok ukrán földesúrnak volt jobbágyzenekara, illetve énekkara. A gluhovi hetymannak, K. Razumovszkijnak volt kórusa, zenekara, operatársulata (1751től) és zenei könyvtára. A Kijevi Akadémiának 100 tagú zenekara volt, s 1707-től kezdve a magisztrátus mellett működött, 1768-tól kezdve pedig működött az iskola.

1791-től, az évente rendezett kijevi vásár időpontjától kezdődően itt adtak találkozót egymásnak a legjobb földesúri zenekarok és külföldi hírességek, mint például A.Catalani, K. Lipenszkij, A Sérve***, S. Thalberg***. 1847-ben koncert-körutat tesz Odesszában, Kijevben és Jelizavetgrádban Liszt Ferenc. Állandó színházak alakulnak Zvovban (1776), Kijevben (1804), Odesszában (1809), Poltavában (1810) és Harkovban (1812). Az iíjabb F. Mozart 1826-ban megalapítja Lvovban a Szt.Cecilia zenei társulatot (1838-tól Galíciai Zenei Társaság) és zeneiskolát (1854-től: Konzervatórium). Kelet-Ukrajnában (Oroszország kötelékében) a 19. század második felében minden nagyvárosban megnyílnak az Orosz Cári Zenei Társaság intézményei, s ezen belül a szimfonikus zenekarok, énekkarok, kamaraegyüttesek és zeneiskolák kezdik el működésüket (ezek később zenei szakközépiskolákká és konzervatóriumokká alakulnak át), s aktivizálódik a filharmóniai tevékenység. Kijevben (1867), Harkovban (1874), Odesszában (1887) állandó orosz operatársulatok szerveződnek. Operáik bemutatóin a szerzők M.Liszenko, P.Csajkovszkij, M.Rimszkij-Korszakov, Sz.Rachmaninov és más alkotók is részt vettek. Ukrajnában jelentős énekesi és dirigensi gárda alakult ki. Sokan közülük Szentpétervár és Moszkva cári udvari színházainak fényét emelték (F. Sztravinszkij, N. Zabila-Vrubel, U. Alcsevszkij), illetve Nyugat-Európában öregbítették az ukrán zene hírnevét (O.Filippi-Misuga, Sz.Kruselnyicka, M.Mencinszkij).

A nemzeti zeneiskolák oroszországi, csehországi, lengyelországi, norvégiai újjászületése nem kerülte el Ukrajnát sem. A korszak első „fecskéjeként" tartják számon Sz. Hulak-Artemovszkijt, a szentpétervári opera neves szólistáját, az első nemzeti opera, a „Zaporozsjei a Dunántúlon" szerzőjét. Az operairodalom eme gyöngyszeme napjainkig őrzi népszerűségét Ukrajna határain túl is. Galícia egyik első hivatásos ukrán zeneszerzője M. Verbickij (1815-1870) volt, aki egyben az ,, Ukrajna még nem halt meg" című nemzeti himnusz szerzője is.

Az ukrán zenei újjászületés központi alakja M. Liszenko (1842-1912) aki zeneszerző, zongoraművész, karmester, népzenekutató és pedagógus volt egy személyben, s szinte minden zenei műfajban jelentős örökséget hagyott az utókorra. Többek között tíz operát (Tarasz Bulba, Natalka Poltvkaa, stb.). A 19. század utolsó negyedétől a 20. század elejéig M. Liszenko állt az ukrajnai zenei élet élén. Énekkarokat szervezett és dirigált, zongorahangversenyeket adott, koncerteket vezényelt. 1904-ben Kijevben megalapította az első nemzeti zenedrámai iskolát, amelyet olyan kiváló egyéniségek hagytak el, mint L. Revuckij, V. Verhovinec, M. Poljakin és még sokan mások.

Liszenko sokoldalú tevékenységével megalapozta az ukrán modern zene kifejlődését.

Liszenko galíciai kortársa volt A. Vahnyanin (1841-1908), a Kupala című opera (1891) szerzője, a Bóján kórus-társaság (1891), s a Lvovi Zeneművészeti Főiskola (1903) alapítója és karmestere. Liszenko tanítványai és követői voltak: K. Stecenko, M. Leontovics, O. Kosic és J. Sztepovij KeletUkrajnában, Galíciából pedig ide sorolható F. Kolessza, O. Nyizsankivszkij, D. Szicsinszkij, Sz. Ljudkevics és V Barvinszkij. Az 1917-es forradalom és a 20-as években bekövetkezett ukránosítás újabb lökést adott a zenei élet fellendülésének, ukrán nyelven kezdtek játszani a harkovi (1925), kijevi és odesszai (1926) operában, megalakult négy operai vándortársulat, amelyek sokat tettek a nemzetközi és az ukrán repertoár népszerűsítéséért. A 20-as 30-as évek zeneszerzői iskolájának meghatározó személyiségei voltak: L. Revuckij, B. Ljatosinszkij, V. Koszenko, P. Kozickij, M. Verenivszkij, akik a világ zenei életének vívmányait ötvözték az ukrán dallamvilággal ,s minden műfajban létrehozták a modern nemzeti zenei stílust.

1919-1924 között nagy sikerrel vendégszerepelt Európában és Amerikában az ukrán énekkar, 1929-ben Franciaországban tapsoltak a Dumka kórusnak, L. Kolessza zongoraművésznőnek és másoknak. A kulturális élet túlideologizáltsága és a művészek ellen a 30-as években foganatosított megtorlások ellenére az ukrán zenei élet új erőkkel gazdagodik: M. Koksszá, J. Mejtusz, A. Stogarenko, G. Majboroda és mások. Ukrajnában kialakult egy jelentős vokális iskola, amelynek legkiválóbb képviselői voltak M. Donyec, G. Patorzsinszkij, Litvinenko-Wolhemuth, Hmirja, D. Hnatyuk, A. Szolovjanenko és J. Mirosnicsenko. A 60-as években L. Hrabovszkij, L. Dicsko, V. Szilvesztorov, J. Sztankovics, M. Szkorik és mások bekapcsolódnak az európai zenei avantgárd életébe, s a hivatalos szervek megszorító intézkedései ellenére is méltóképpen képviselik az ukrán zenét szerte a világban.

Ma Ukrajnában hat operatársulat, három operettszínház, tíz állami szimfonikus zenekar, több tucat énekkar és népi együttes öt zeneművészeti föiskola.huszonöt megyei filharmónia működik. A legnépszerűbbek: az Ukrán Nemzeti Szimfonikus Zenekar, a Dumka és a Trembita kórusok, a Hrihorij Verjovka nevét viselő népi énekkar, a Bandiira együttes, az Ukrán Népi Zenekar, a Bukovinai és a Hucul ének- és táncegyüttesek. Néhány elismert hangszeres előadó: B. Kotorovics. (hegedű), M. Kruselnyicka, O. Kristalszkij', M. Szuk. (zongora), V. Cservov (cselló) és mások. Ukrajna egész sor kiemelkedő művésszel ajándékozta meg a világot, akik számos nép és állam kultúráját gazdagították a 20. században.: K. Simanovszkij, I. Sztravinszkij, R.Glier, Sz. Prokofjev, O. Szpendiarov, J. Saporin, R. Vlad. Karmesterek: E. Kuper, M. Malko, I. Markevics; zongoraművészek: / Paderevszkij, G. Neuhaus, ***, V. Horowitz, L. Kolessza, Sz. Richter, E. Gilelsz; hegedűművészek: D. Ojsztrah, L. Kogan, I. Stern, M. Elmann, Poljakin, továbbá a csellista G. Pjatigorszkij, valamint A. Gyidur, O. Rusznak, A. Nyezsdanova, M. Szkala-Sztarickij, I. Kozlovszkij énekesek.

Irodalom:

Bartók Béla: Népzenénk, s a szomszéd népek népzenéje (Budapest, 1934.)

Lehoczky Tivadar: Magyar-orosz népdalok (Sárospatak, 1864.)

Ábrányi Kornél: Kozák népköltészetről (Magyarország és a nagyvilág, 1869.)

Finciczky Mihály: Magyar-orosz népdalok (Pest, 1870.)

Ethnographia (Budapest, 1900-1915.)

Lovassy Andor: Ruszin népballadák (Ungvár, 1944.)