| |
A magyar és az ukrán nép történelmi sorsában sok az azonos vonás. A földrajzi közelség, természetesen hatással volt a két szomszéd nép kulturális kapcsolataira is, amelyeknek gyökerei a messzi régmúltba nyúlnak vissza. A „Régmúlt idők krónikája" a 898-as események között említést tesz arról, hogy az „ugorok" a Kárpátok felé tartva tábort vertek a Dnyeper felett, Kijev közelében. Később, amikor Szent István államot alapított Közép-Európában, fenntartotta állama kapcsolatait a Kijevi Russzal is.
' Közismert tény, hogy Bölcs Jaroszlav kijevi fejedelem ahhoz az András herceghez adta nőül leányát, Anasztáziát, aki a kijevi fejedelem segítségével űzte el hazája földjéről a német hódítókat. Abban az időben számos tudós és egyházi személyiség jött Kijevből Magyarországra. Magyarország az elsők között a Kijevi Russzal létesített közvetlen gazdasági és kulturális kapcsolatokat. Ennek tudható be, hogy a magyar nyelv számos szláv, illetve ukrán eredetű kifejezést integrált, jobbára a falusi életmódhoz kötődő szavakat, mint például: kasza, gereblye, borona, villa, széna stb.
A szláv, illetve ukrán népköltészetben maradandó emléket hagyott Mátyás király uralkodása. Ez egyébként annak bizonyítéka, hogy mind a magyarok, mind az ukránok elkeseredett harcot folytattak a török hódítók ellen. A 18-19. századi szabadságharcok közös zászló alá sorakoztatták fel a kárpátaljai magyarokat és ukránokat, a zaporozsjei kozák csapatokban sok magyar katona harcolt. A zaporozsjei katonai nyilvántartások számos, az egyes katonák nemzeti hovatartozására utaló adatot őriznek. Olyan neveket olvashatunk a listákon, mint Illés Venger vagy István Vengrin.
Köztudott, hogy a Balparti Ukrajna a 18. században lépett szorosabb kapcsolatba Magyarországgal. A két ország különösen élénk kereskedelmi forgalmat bonyolított le. Tokajban megtelepedett egy ukrán kolónia, amelynek jelenléte nagy hatással volt a térség kulturális életére. Ellátogatott Tokajba Hrihorij Szkovoroda is.
A rendelkezésünkre álló tények szerint a két nép kultúrája, népdalkincse nagy hatással volt egymásra. Ebben a legérdekesebbek az ukrán kolomijkák és táncok magyar feldolgozásai. A kolomijka kifejezetten az ukrán nemzeti kulturális örökség része. A magyar lakosság évszázadokon át énekelte ezeket a dallamokat, amelyek az idők során sajátos magyaros hangzást nyertek. A jelenséget tanulmányozta és leírta a világhírű magyar zeneszerző, zenetudós és népzenekutató, Bartók Béla (18811945) is. 1934-ben jelent meg tartalmas és a zenei párhuzamok felsorakoztatásában gazdag műve, a Népzenénk és a szomszéd népek zenéje. Bartók arra a következtetésre jutott, hogy a kolomijkákból eredeztethetőek a magyar kanásznóták. Véleménye szerint a kolomijkák a következőképpen épültek be a magyar zenébe: Ukrán kolomijka = magyar kanásznóta = magyar verbunkos = új magyar népdal.
Egy másik népzenekutató, Rétei Prikkel a magyar és az ukrán táncok zenei összehasonlításakor arra a következtetésre jutott, hogy a kolomijkák szolgáltak néhány más magyar dallamforma - például a pásztortánc, a hajdútánc - alapjául is.
De nemcsak a kolomijka-dallamok kerültek át a magyar népdalkincsbe, hanem egyes konkrét nóták is. így például az egyik legnépszerűbb, a „Ment a kozák a Dunán túlra" című. A dallamra új, magyar szöveg íródott, amelynek szerzője, sajnos, ismeretlen. Kodály Zoltán szerint az igazi „átöröklés" akkor következik be, amikor egy más néphez kötődő dallamhoz magyar szöveget írnak, s ezt a magyar hallgató már sajátjaként értelmezi. Kodály szerint a magyar népzenében kevés az ilyen „átöröklés", amelyek közül az egyik legismertebb, Szemen Klimovszkij nótája, amely egy szerelmespárról szól, akik a dal „magyar változatában" két madárkaként szerepelnek. Némi változások figyelhetők meg a dallamban is, többek közt a nóta csárdás-ritmusban fejeződik be.
A múlt század első felében, a magyarországi kiadványokban kevés szó esik az ukrán népdalokról. Az 1850-es években jelennek meg az első cikkek, illetve tanulmányok, ám ezek elsősorban a kárpátaljai szláv népesség történelméhez és néprajzához kötődnek. Az 1860-as években látnak napvilágot az ukrán népköltészeti alkotások első magyar fordításai. Valószínűleg a 19. század második felében kiadott dalszöveg- fordítások jelentették az ukrán irodalom bemutatkozását Magyarországon. Ezt az önálló szöveggyűjteményt Lehoczky Tivadar adta ki Magyar-orosz népdalok címmel (Sárospatak, 1864.). A könyv előszavát Erdélyi János írta. (A hivatalos Magyarország akkortájt „ugroruszoknak" nevezte a Kárpátalján élő ukránokat.) Lehoczky Tivadar (1830-1915) Munkácson volt jogász, szabadidejét pedig javarész a népdalkutatásnak és népzenegyűjtésnek szentelte. Az előszót író Erdélyi János (1814-1868) Ungvár mellett született és ifjú korától kezdve gyűjtötte az ukrán dallamokat.
Terjedelmét tekintve a Lehoczky-féle népdalgyűjtemény szinte azonos a Németországban megjelent ., Ukrajna költészete " című kötettel, amelynek szerzője F. Bodenstedt. Lehoczky gyűjteménye zömében kárpátaljai dalokból és kolomijkákból áll. Az ukrán gyökerekről ebben a kötetben nem esik szó.
A kötet 116 dalt tartalmaz, amelyek közül néhány, irodalmi eredetű. A fordító a leginkább a szerelmes dalokból válogatott, de vannak a kötetben köszöntők, aratónóták, toborzók és, természetesen kolomijkák. Lehoczky gyűjteményének értéke szinte felbecsülhetetlen, hiszen elsőként fordította a magyar közönség figyelmét az ukrán népdal felé. Ezután számos újságcikk jelenik meg a témáról, többek közt Zilahy Imre írása, az Ukrán költészet a „Modern szatírák" (1885) című folyóiratban. 1886-ban Gregus Ágost magyar irodalomtörténész közreadja A népek lírája című kötetet, amelyben a világ népdalköltészetéből közöl válogatást és a saját fordításában szerepelteti a könyvben a Kedvesem olyan fehér, mint a hó című ukrán népdalt. 1869-ben jelenik meg Ábrányi Kornél A kozákok népdalköltészetéről című írása.
A következő dalgyűjteményt, a Magyar-orosz népdalok című kötetet Finciczky Mihály szerkesztette és adta ki. A könyv rövid előszót és dalszöveg-fordításokat tartalmaz. A nyugat-ukrajnai régió dalai mellett szerepelnek a kötetben kelet-ukrajnai nóták, kolomijkák és irodalmi eredetű szövegek. Az újabb dalszöveg-fordítások a múlt század '90-es éveiben látnak napvilágot, többnyire ungvári kiadók gondozásában. A kolomíjka-ciklust O. Mitrak jegyzi fordítóként és a szövegek a Kelet , illetve a Magyar Szemle (1897) című folyóiratokban jelennek meg. T. Sztripszkij saját feldolgozásában adja közre Sztepan Rudanszkij Repülj Szellő Ukrajnára című dalát.
A 19. század második felében bontakozik ki a Nemzeti Múzeum égisze alatt működő Magyar Néprajzi Társaság tevékenysége. Kutatásaik kiterjednek a Kárpátalján élő ukránokra is. A Társaság hivatalos lapja a kéthavonta megjelenő Ethnographia. A lap valamennyi számában találkozhatunk ukrán vonatkozású anyagokkal, amelyeknek szerzői olyan tudósok és néprajzosok, mint Veres A. , Vrábel M., A Zsurszka, Nemes M. Tanulmányaikban a népdalok az ukránok szokásainak és hétköznapjainak illusztrációiként jelennek meg.
A magyar kutatók figyelemmel kisérték az európai népek dalait közlő kiadványokat. Tudományos szempontból alapvető jelentőségűnek tekintjük Seprődi János kritikai esszéjét, amelyben a Lvovban 1906-ban megjelent „Etnográfia" 21. kötetét elemezte. A kötet nyugat-ukrajnai dalokat is tartalmazott Sztanyiszlav Ljudkevics feldolgozásában és értelmezésében. Az Ethnographia c. folyóirat hasábjain többször is szó esett I. Franko, V. Hnatyuk, V. Suhevics és D. Drahomanov népművészeti ihletésű műveinek tudományos értékéről. Az ukrán költészeti gyűjtemények voltak azok a források, amelyekből a magyar tudósok példákat meríthettek tudományos értekezéseik következtetéseihez.
Közvetlenül a második világháború kitörése előtt több olyan magyar kiadvány is napvilágot látott, amely ukrán dalokat és balladákat is tartalmazott.
1944-ben jelent meg Lovassy Andor fordításában az Ukrán népballadák c. antológia. Az ukrán dallamok és szövegek azoknak a zeneszerzőknek a munkássága révén kerültek be Magyarországra, akik alkotómunkájuk során többször merítettek az ukrán népzenei kincsből. Köztudott, hogy az ukrán dallamok felkeltették Liszt Ferenc érdeklődését is, aki a 19. század 40-es éveiben koncertkörúton járt Kijevben, Odesszában és Jelizavetgrádban. Itteni élményei hatására írta két zongoradarabját, az Ukrán balladákat, amelynek alapjául a Jaj, ne menj, Hricju és a „ Szelek fújnak, vad szelek..." kezdetű dalok szolgáltak. Sokat merített az ukrán dallamkincsből Liszt a Mazepa c. szimfonikus költemény megírásakor.
Bartók Béla, a világhírű magyar zeneszerző és népzenekutató alkotóként és tudósként egyaránt nagy érdeklődést tanúsított az ukrán népdalok iránt. Még az első világháborút megelőzően 80 népdalt jegyzett le Nyugat-Ukrajnában és szándékában állt azokat publikálni. Utolsó műveinek egyike, az „Emberi bánat", az „Árpát vettem a piacon ..." kezdetű ukrán népdalra épült.
Mindent egybevetve elmondhatjuk, hogy a népdalok voltak a szellemiség azon kincsei, amelyeket szívesen csereberéltek egymással a nemzetek. Ebben a folyamatban alkotóként és barátokként figyelemreméltó helyet foglalnak el a magyarok és az ukránok.
| |