| |
Ukrajna területén számos korszak és nép emlékei maradtak fenn, s ezek az ukrán kultúra mély gyökereiről tanúskodnak. Még a paleolit korból is őrzünk hétköznapi használati tárgyakat, antropomorf és állatábrázolásokkal gazdagon díszített munkaeszközöket és fegyvereket. A tripoli kultúra (i. e. 43. század) viszonylag gazdagon reprezentált agyagtárgyakban, stilizált női szobrokban (az anyakultusz tanúsítványai), állatfigurákban. A szkíták és déli antik települések - a Fekete-tenger északi partvidéke - művészetét egyedi aranytárgyak, mozaikok, freskók, márvány- és kőszobrok, fekete és vörös vázarajzok képviselik.
A 8-9. század fordulóján kezdett kialakulni a Kijevi Rusz művészete. A kereszténység felvétele Vlagyimir fejedelem uralkodása idején, 988-ban nagy lökést adott a monumentális építészet kibontakozásának, Kijevben, Csernyigovban gazdagon díszített templomok és katedrálisok törtek a magasba, fejlődésnek indult a könyvművészet és a kalligráfia, amelynek emlékeit a vallási tartalmú kéziratok őrzik.
Ma is gyönyörködhetünk a kijevi Szófia székesegyház mozaikjaiban és freskóiban, a Szűzanyában, a Krisztus és az apostolokban (Eucharisztia), a Pankrátorban, Bölcs Jaroszlav családjának ábrázolásában, életképekben, zenészekben; a Cirill templom freskóiban, a kijevi Aranykupolás Szt. Mihály székesegyház Dmitro Szalunszkijt ábrázoló freskóját csak ezért nem láthatjuk, mert 1935ben a templomot lerombolták. A díszes kéziratok legszebb példányai közé tartozik az Osztromiri Evangélium és Szvjatoszlav gyűjteményének egy darabja.
A l1. század végén a Kijev-Pecsorai kolostor ikonfestő műhelyében a bizánci hagyományokat szigorúan betartva alkottak az ikonfestő szerzetesek. Az egyik legrégebbi írott emlék a „Povist vremennih lit" (12. század) arról tanúskodik, hogy akkoriban már készültek „hordozható" ikonok. Egy másik forrásból a „Pecsorszkij Paternik"-ből értesülhetünk arról, hogyan alkotta Alimpij kijevi festő a Nagy panageia című ikont. A kijevi iparosok, gölöncsérek, faragók, ötvösök és mozaikkészítők munkái nagy mesterségbeli tudásról tanúskodnak.
A Kijevi Rusz felbomlása és a feudális megosztottság vezetett a regionális ikonfestő iskolák kialakulásához. A mindent elsöprő tatár-mongol hódítás után csak nagyon kevés emlék maradt meg, jobbára Nyugat-Ukrajnában. A legismertebb 14-16. századi ikonok között tartják számon a Sárkányölő Szent Györgyöt és a lucki Volini Szűzanyát.
A 16. század második felétől érezhetővé válik a reneszánsz hatása az ukrán kultúrára. Az ikonfestészetben ez a merészebb alakábrázolásban mutatkozik meg, s a stilizált motívumokat és kegytárgyakat ekkor váltja fel a gazdag tájképi ábrázolás. (Az Úr szenvedései c. ikon Velike faluból vagy a Krisztus színeváltozása Jablunevböl).
Az ukrán művészet fejlődésében fontos szerepet játszott Petro Mohilja, számos kijevi katedrális megépítésének szorgalmazója, a Kijev-Mohilja Akadémia, a Kijev-Pecsorai nyomda és más jelentős létesítmények alapítója.
A 16. század végén jelennek meg az új portréfestő műhelyek, amelyek a humanista eszmék térnyeréséről tanúskodnak. A korai portrék - jeles személyek arcképei - jobbára a templomokban leltek otthonra (a lvovi Jan Herburt (1578) vagy Konsztantyin Kornyakt (1630) portréi). Kelet-Ukrajnában a neves politikusok és egyházi személyiségek arcképei esetenként az ikonok részét képezték. (Feszület Szvicska ezredes portréjával Kijevből vagy a Mária Oltalma c. ikon Bohdan Hmelnyickijjel).
A 17-18. század az ukrán képzőművészet fellendülésének nagy korszaka. Az új stílus, amelyet Ukrajnában kozák vagy ukrán barokknak szokás nevezni, végérvényesen felszámolta az ikonfestészet szigorú bizánci hagyományainak maradványait. Az alkotók különféle módszereket alkalmaztak, amelyekkel igyekeztek kibontani az ábrázolt alak személyiségét, kapcsolatát a külvilággal. A korszak legjelentősebb müvei a Szófia és az Aranykupolás Szent Mihály székesegyház ikonjai Kijevben, a Szpasszko-Preobrazsenszkij templomban a Poltava-vidéki Veliki Szorocsinciben, az Uszpenszkij és Pjatnyickij templomban Lvovban, a Szentlélek templomban az Ivano- Frankovszk megyei Rohatinban és a Lvov megyei Potelicsiben láthatók.
A 16-18. századi ikonfestészet gyöngyszemeit hagyta ránk Ivan Rutkovics (Az ima c. ikon Potelicsiben) és Jov Kondelevics, az ún. Bohorodcsáni ikonosztáz alkotója, Szamuil mester, a poltavai Hresztovozdvizsenszkij kolostor szerzetese, aki 1762-től a kijevi Szófia székesegyház ikonfestő műhelyének „festő elöljárója" (Dmitrij Dolgorukij herceg portréja, a Szófia székesegyház és a Pecsorai kolostor ikonjai. Az életfa című allegorikus kompozíció.)
A festmények többsége mágnások, kozák elöljárók, tehetős polgárok és parasztok megrendelésére készült. Akkoriban jöttek divatba a zsánerképek. A Mamaj, kozák című kompozíciónak számos változata ismert. Ezek az alkotások a nép társadalmi és nemzeti felszabadulásáért vívott hősies küzdelmet voltak hivatottak megerősíteni. Közös vonásuk, hogy mindegyiken szerepel a rettenthetetlen kozák, aki lábait maga alá húzva üldögél, pengeti banduráját vagy pipázik. A képekhez verses kísérőszövegek járultak.
A 18. század végét és a 19. század elejét az ukrán művészet új fejlődési szakasza jellemezte. Előtérbe kerülnek a felvilágosodás eszméi, megerősödik a realista ábrázolásmód, kialakulnak festészetben, grafikában és szobrászatban a műfaji és kompozíciós szabályok, a művészek fokozott érdeklődéssel fordulnak a különféle szakmai fogások, történelmi és hétköznapi témák felé. A legnagyobb alkotói tehetségről a portréfestő Dmitro Levickij és Volodimir Borovikovszkij művei tanúskodnak. Alkotásaikban a magas mesterségbeli tudás szervesen ötvöződik az ábrázolt alak belső világának lélektani megfogalmazásával. Mindkét művész életének jelentős részét Szentpéterváron töltötte.
Az ukrán művészek képzésében jelentős szerepet játszott a szentpétervári Művészeti Akadémia és az égisze alatt létrehozott Kijevi Rajziskola. A Nyugat-Ukrajnában élő művészekre nagy hatással volt a nyugat-európai művészet is.
A 19. századi ukrán művészet Tarasz Sevcsenko művészeti és költői munkásságának hatása alatt állt. A falusi jobbágyfiút orosz értelmiségiek váltották ki a jobbágysorból. Sevcsenko a szentpétervári Művészeti Akadémián Kari Brjullov tanítványa volt. A mester hatása megmutatkozik korai alkotásain, amelyek szenvedélyt, sajátos látásmódot tükröznek, ötvözve azt az ukrán népélet motívumaival. (Cigány jósnő (1841), Katerina (1842), Falusi család (1843), a Festői Ukrajna rézkarcsorozat (1844), E. V. Kejkuatova portréja (1847). Sevcsenko további sorsa tragikusan alakult. Forradalmi tevékenységéért letartóztatták és tíz évre száműzték, s megtiltották neki, hogy írjon és rajzoljon. Ő azonban a katonaélet áldatlan körülményei közepette sem tudott felhagyni a művészettel. Csodálatos tájképeket festett az Arai-tenger vidékéről és kozákokról rajzolt portrékat. Leleplező erejű rajzokat tartalmaz a Kaszárnya c. sorozat, amelyben a katonaélet hétköznapjait örökítette meg. Szatirikus tartalommal telített a Tékozló fiú c. sorozat.
A száműzetést követő években alkotta meg Tarasz Sevcsenko híres rézkarc- sorozatát (Öregember a temetőben, A mangislaki kert, A maga ura. Önarckép), amelyért nem sokkal a halála előtt akadémikusi címmel jutalmazta a szentpétervári Művészeti Akadémia.
A 19. század második felében alkotó művészek vásznairól az ukrán nép életének mindennapjai, a zaporozsjei kozákok hőstörténete és a természet szépsége néz le napjaink tárlatlátogatójára. A korszak kiemelkedő alkotói: K. Trutovszkij, Sz. Vaszilkivszkij, M. Baskirceva, Sz. Szvitoszlavszkij, M. Szamokis, V. Orlovszkij, M. Pimonenko, K. Kosztandi, K. Usztinovics, I. Trus, P. Levcsenko. A 20. század elejét a lázas útkeresés, a művészi ábrázolásmód új formáinak felkutatása jellemezte. A művészek szerettek volna megszabadulni a megkövesedett dogmáktól, úrrá lenni az esztétikai és alkotói válságon. Az ukrajnai avantgárd megjelenését a kortárs nyugat-európai művészet hatása ösztönözte. Az ukrán művészek azonban abban különböztek európai társaiktól, hogy szorosabban kötődtek a népművészethez, a nemzeti művészet gyökereihez, az ukrán nép szellemiségének ősforrásaihoz. Az ukrán avantgard legkiválóbb képviselői voltak: Vaszil Jermilov, Olekszandr Bohomazov, Kazimir Malevics, Olekszandra Ekszter, David Burljuk, Anatolij Petrickij, Viktor Palmov. Alkotásaikat a naturalizmustól való elfordulás, a passzív szemlélődés, új díszítő és plasztikai elemek, nagy, összefüggő színfelületek alkalmazása és a kifejező sziluettek jellemezték. Az ukrán nemzeti kultúra újjászületése szorosan kötődik annak a Mihajlo Boj csuknak (18821937) a munkásságához, aki a nemzeti hagyományok, a bizánci ikonfestészet költőisége és az olasz reneszánsz szintézise révén kialakította saját koncepcióját a nemzeti művészetről.
A kompozíciók klasszikus egyszerűsége, az alakok emelkedett szellemisége, a kifejező és mesteri megformálás köti össze a mestert és követőit: Timko Bojcsukot, Vaszil Szedljart, Ivan Padalkát, Szófia Nalepinszkát, Okszana Pavlenkót és Jaroszlava Muzikát. Mihajlo Bojcsuk az ukrán művészettörténetének nagy, ám tragikus sorsú alakja. Eszmetársaival együtt a totális rendszer áldozatává lett.
Az ukrán művészet megerősödésében jelentős szerepet játszott a Kijevi Állami Művészeti Akadémia, ahol olyan kiváló művészek és pedagógusok dolgoztak, mint Heorhij Narbut, Vaszil és Fegyir Kricsevszkij, Mihajlo Boj csuk, Olekszandr Murasko, Mihajlo Zsuk, Mikola Buracsek és Abram Manevics.
A 80-as évek közepéig az ukrán művészet a szocialista realizmus megszabta keretek között létezett. A 30-as évek második felében a legjelentősebb művészek váltak a megtorlások áldozataivá, illetve hagytak fel az alkotással. A 40-es években a nyugat-ukrajnai művészek révén gazdagodott a művészeti élet. Ehhez a csoporthoz tartozik O. Kulcsicka, A. Manasztirszkij és J. Kontratovics. Az 50-es években Kijevtől Leningrádig másról sem beszéltek, mint a kárpátaljai festők - Boksay József, Erdélyi Antal, Manajlo Fedor, Kocka András és a többi ungvári alkotó - expresszív és színpompás vásznairól.
A 20. századot két zseniális népművész - Katerina Bilokur és Marija Primacsenko - neve fémjelzi. Katerina Bilokur kifinomult mesterségbeli tudással ábrázolta az ukrán táj szépségeit. Marija Primacsenko metaforikus képi világa új, a hagyományokkal szakító kompozíciós lehetőségeket tárt fel.
Ukrajna függetlenné válása, a társadalom demokratikus átalakulása útkeresésre, önálló művészi arculat kialakítására ösztönzi az alkotókat. Napjaink Ukrajnájában szinte valamennyi művészeti irányzat képviselve van - a neoakadémizmustól a posztmodernig. A legkiválóbb kortárs alkotók: G. Neledva, V.Rizsih, J. Luckevics, O. Dubovik, I. Marcsuk, T. Szilvási, A. Antonyuk, O. Babák, F. Tetyanics, G. Viseszlavszkij.
| |