Előszó

Olyan időszakban élünk, amikor a nemzeti önismeret erősödő igényével párhuzamo­san a kisebbségek iránt is minden korábbinál nagyobb az érdeklődés: a nemzetiségek-et­nikumok sorsának, problémáinak jobb megértését, fokozottabb jogi védelmüket, erkölcsi-szellemi-kulturális támogatásuk lehetőségeit keressük.

Magyarországon az utóbbi években először talán a határon túli kisebbségek felé, majd - ezzel szoros összefüggésben - a hazai nemzeti és etnikai kisebbségek irányába fordult az érdeklődés; az elmúlt két-három évben főként a jogaikról szóló törvény előkészítése, vitája kapcsán kerültek a közfigyelem homlokterébe.

Akárcsak tágabb régiónkban, természetesen több más tényező („rossz törésvonalak") közrejátszott a reájuk irányuló figyelem fokozódásában. Ugyanakkor a rendszerváltás utáni években a „magyar félmúlt", ezen belül a nemzetiségek közelmúltjának őszinte feltárása is újszerű adalékokat hozott. Naprakész jogi és történelmi ismeretek több csatornán keresztül is eljuthatnak az érdeklődők széles rétegeihez.

Ha eltekintünk a legújabb kori népvándorlás, a nemzetközi migráció felénk irányuló gazdasági és politikai menekültjeitől, elmondhatjuk, hogy országunkban 13 honos (leg­alább 100 éve fellelhető) kisebbség él, lélekszámuk becslések szerint az összlakosság hozzávetőlegesen 10 százalékát teszi ki. Alfabetikus felsorolásban: a bolgárok, a cigá­nyok, a görögök, a horvátok, a lengyelek, a németek, az örmények, a románok, a ruszinok, a szerbek, a szlovákok, a szlovének és az ukránok.* Ittlétüket nem annyira számszerű nagyságrendjük, mint kulturális sokféleségük teszi jelentőssé.

A kultúrák közötti kapcsolatok megélénkülése az európai közeledés szellemében, a társadalom nyitottságának erősödése = zártságának oldódása mindinkább tudatosítja a tényt, hogy országunk kulturális többfélesége érték, hogy a másfajta kultúra itt nem csak elkülönít, de össze is köt.

E kulturális változatosságba való mégoly rendszertelen, netán épp mélyebb vagy tervszerű betekintés lehetőségei, az ismeretszerzés módozatai viszont - legalábbis a közoktatásban - úgy tűnik, korlátozottak. A nemzetiségek sajátos értékeinek, hagyo­mány- és szokásrendszerének, mentalitás- vagy értékrend- és magatartásbeli jellegzetes­ségeinek megismerése bizonyos foglalkozási csoportok számára - bármilyen természetes lenne ez - nem öncélú igény: azok a pedagógusok, köztisztviselők, más szakemberek, akik hivatásuk és napi munkájuk során kerülnek kapcsolatba különböző kisebbséghez tartozó egyénekkel, közösségekkel, hovatovább felelősséggel érzik szükségét annak, hogy a jószándékon és az empátiás készségen túlmenően behatóbb ismeretekre tegyenek szert a fenti területeken. Korábbi (alap)képzésük során erre aligha adódott alkalom.

Egy ilyen, valóságközeiben született, gyakorlati szakmai továbbképzési igényt szol­gáló kezdeményezés időszerűsége fogalmazódott meg a Kőbányai Önkormányzaton belül (Budapest, X. kerület), ahol az illetékes képviselőtestületi, az Emberjogi, Kisebb­ségi Bizottság és a Polgármesteri Hivatalban az Általános Igazgatási Iroda keretében 1993 nyara óta működő Emberjogi, Kisebbségi Csoport egyik fő feladatának tekinti a nemzeti és etnikai kisebbségek etnokulturális értékcinek tervszerű felkutatását, felmuta­tását és tudatosítását, ezen keresztül pozitív kép kialakítását a kisebbségekről, hangsúlyozván így a közszolgálat felelősségét is a (főleg a cigánysággal kapcsolatos) előítéle­tekkel szemben.

A nem csupán a hazai oktatási rendszerben, de a magyarországi népfőiskolai mozga­lomban is hiánypótló szerepet betöltő szerveződés - a Kisebbségismereti Népfőiskola - helyi gyökerekből táplálkozik. Kőbányán erős hagyománya van a nemzetiségi kultúra ápolásának. Elsősorban helyi igények kielégítését célozza, hiszen a kerületben sokféle kisebbség él: legnagyobb számú a cigányság, de élnek itt lengyelek, görögök, németek, szlovákok is. Igaz, a 22 budapesti kerülethez képest a nemzetiségek létszáma Kőbányán csupán átlagosnak tekinthető. A továbbképzést az önkormányzat saját hatáskörébe tartozó feladatnak tekinti, a polgárairól való gondoskodás részének. Ugyanakkor a hagyományos népfőiskolai elv alapján működő tanfolyam - előadássorozatból, vitaes­tekből, kapcsolódó kulturális rendezvényekből álló népfőiskolái tevékenység - nyitott minden érdeklődő számára. Népszerűsítése a főváros minden kerületében megtörtént, és minden nemzetiségi egyesületnél, szervezetnél.

Jelentkező hallgatók első (50 fős) csoportjával 1993 őszén indult a Kőbányai Kisebb­ségismereti Népfőiskola. Október közepén került sor az első tanév megnyitójára-egyben első előadásnapjára-, amelyet a magyarországi cigány, görög és lengyel képzőművészek alkotásaiból rendezeti rangos kiállítás avatója tett emlékezetessé. E kisebbségek anya­nemzete részéről legmagasabb szinten képviseltette magát a Görög Nagykövetség, részt vett a Lengyel Nagykövetség konzuli munkatársa is. Ezt a Másság-azonosság című rendezvényt egy későbbi sorozat kezdő láncszemének tekintjük: a második tanévnyitót egy Másság-azonosság II. kiállítással kezdtük.

Az első tanév záróeseménye 1994 májusában Cigány-magyar irodalmi est volt a Magyar írószövetség Cigány Tagozatának szervezésében.

A két évre tervezett tanfolyam tehát nem csupán az évente 8 (havonta egy napon tartott és az egyetemi továbbképzés színvonalán kidolgozott) előadásnap sorozatából áll -ezeket váltakozva egy-egy nemzeti, etnikai kisebbség kimagasló tudású szakértője tartja -, hanem más célravezető formai megoldásokra is épít. Miközben intellektuális élmény­jellege tagadhatatlan, az ismeretközvetítést a célok kombinációja szerint a gyakorlati munka felől közelíti meg. Az előadások sort kerítenek minden egyes, Magyarországon honos nemzeti vagy etnikai kisebbség bemutatására, sőt: bemutatkozására - hiszen az előadókat a szóban forgó nemzetiség soraiból hívjuk meg, így egyfajta hitelességgel, belülről „láttatjuk" közösségüket. Természetesen vannak „kívülálló" előadóink is. Te­kintve a cigányság létszámát és a téma iránt mutatkozó érdeklődést, itt több előadást irányoztunk elő.

Az 1994/95-ös tanévben sor kerül minden olyan nemzetiségről szóló előadásra, amelyre az első tanév 8 előadásnapja alatt még nem volt alkalom: magyarországi németek­ről, ukránokról, ruszinokról, szerbekről, szlovénekről, horvátokról, örményekről.

A képzési tartalmak - miközben betekintést nyújtanak egy-egy sajátos kultúrába -kisebbségenként nemcsak azért eltérőek, mert a különböző nemzetiségek mint kultúra­hordozó közösségek is eltérnek egymástól, de számos tényező is közrejátszik ebben, más a közös múltunk, kapcsolataink története. Követendő fő szempontnak a közeledés, a kapcsolatok erősítését tartjuk, az adott kisebbség magyarországi szellemi örökségének megismertetését, múltjának, de főképp jelenének fölvázolását, értékeik népszerűsítését, mindazt, ami (ön)értékelésüket is erősíti.

vallási szerveződések kihangsúlyozására. Az előadások kép- és hanganyagát rögzítjük, ezekből könyv és videokurzus kiadását tervezzük.

Jóllehet a második tanév végén kibocsátandó oklevél „csak" tanúsítványértékű, a kisebbségismereti népfőiskola tettértéke, hatékonysága, közvetlen vagy közvetett gya­korlati haszna, reméljük, többszörösen is megmutatkozik, nemcsak illetékességi terüle­tünkön, hanem a problémakezelésben, a konfliktusok megoldásában is. Időnként tragi­kusan sok a feszültség, máskor úgy tűnik, szemléletváltásra lenne szükség helyenként. Az úttörő kőbányai kezdeményezés résztvevői jobb légkör kialakításával szolgálhatják a kerület lakosságát.

E kötet az első tanévben elhangzott előadásokat, valamint a hozzászólásokat adja közre abban a reményben, hogy szélesebb körben is eljut az érdeklődőkhöz.

* Lásd az 1993. évi LXXVII. törvény taxatív felsorolását

Demeter Zayzon Mária

az Emberjogi, Kisebbségi Csoport vezetője

Budapest, 1994. X. 20.